Általános pszichológia jegyzet (Atkinson)

Országok listájaHungarySzolnoki FőiskolaKereskedelem és marketingPszichológiaJegyzetekÁltalános pszichológia jegyzet (Atkinson)

Általános pszichológia vázlat
Készítette: Majoross Kinga
Forrás: Atkinson: Pszichológia cím könyve BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
A pszichológiát úgy határozhatjuk meg, mint a viselkedés és a mentális folyamatok tudományos tanulmányozását (pszichológia = lélektan). A pszichológia tudományának gyökerei A modern pszichológia gyökerei az idszámításunk eltti IV. és V. századba nyúlnak vissza. A nagy görög filozófusok (Szókratész, Platón és Arisztotelész) a lelki élet alapvet kérdéseit vetették fel, míg Hippokratész, az orvostudományok atyja személyiségelméletet állított fel. A tudományos pszichológia kezdetét 1879-tl számítjuk, mikor Wundt megalapította lipcsei laboratóriumát, ahol pszichofiziológiai mérésekkel vizsgálta az emberi észlelést, és az introspekció (önmegfigyelés) módszerével gyjtötte az adatokat a viselkedésrl. A PSZICHOLÓGIA MODERN NÉZPONTJAI A pszichológia tudománya az emberi viselkedés magyarázatára törekszik. Több különböz megközelítés alakult ki a pszichológiában, melyek mindegyike más és más oldalról közelíti meg az emberi viselkedést, más és más módon igyekszik magyarázni azt. A legjelentsebb modern nézpontok a következk: Biológiai nézpont Az emberi agy több mint 10 milliárd idegsejtet és szinte végtelen számú idegi kapcsolatot tartalmaz. Elvileg minden pszichológiai esemény valamilyen módon az agy és az idegrendszer aktivitásában képezdik le. A biológiai megközelítés a viselkedést a testen belül, elssorban az agyban és az idegrendszerben zajló elektromos és vegyi eseményekhez kísérli meg kapcsolni. Ez a megközelítés a viselkedést és a mentális eseményeket megalapozó neurobiológiai folyamatokat igyekszik azonosítani. A biológiai megközelítés például az emlékezés tanulmányozásában is ért el eredményeket. Az emlékezet biológiai megközelítése egyes agyi területek fontosságát hangsúlyozza, például a hippokampuszét, amely az emléknyomok megszilárdításában játszik szerepet. A biológia megközelítésnek hasonló sikerei vannak a motivációk és az érzelmek magyarázatában is. Behaviorista nézpont A behaviorista nézponttal közeled pszichológus a megfigyelhet viselkedésre összpontosít, nem az egyén bels mködéseire. E nézpont követi szerint csak a megfigyelhet viselkedést lehet objektíven tanulmányozni, a személyen belül lezajló folyamatok (gondolatok, vélekedések) közvetlenül nem vizsgálhatók, csak az egyén beszámolóin keresztül (introspekció), ez pedig túlságosan szubjektív. A pszichológia fejldését a század els felében a behaviorizmus alakította, és egyik folyományának az inger-válasz pszichológiának még mindig nagy a befolyása. Az inger-válasz pszichológia azokat az ingereket tanulmányozza, amelyek viselkedéses válaszokat váltanak ki, azokat a jutalmakat és büntetéseket, melyek fenntartják ezeket a válaszokat, és azokat a viselkedésváltozásokat, melyeket a jutalmak és büntetések mintázatának alakítása révén kapunk. A szigorú behaviorista megközelítés nem foglalkozik az egyén mentális folyamataival. A behaviorista pszichológusok általában nem feltételeznek olyan mentális folyamatokat, amelyek az inger és a válasz közé ékeldnének. Azt feltételezik, hogy minden viselkedés valamilyen küls ingerre adott válasz.

Kognitív nézpont A modern kognitív nézpont kialakulása részben a behaviorizmus és az inger-válasz pszichológia sekélyességére adott válasz, részben pedig visszatérés a pszichológia gyökereihez (az introspekcióhoz). A kognitív nézpont az emberi viselkedést az egyén mentális folyamatainak tulajdonítja, így ezen mentális folyamatokat tanulmányozza, tehát az észleléssel, az emlékezéssel, a gondolkodással, a döntéshozatallal és a problémamegoldással foglalkozik. Pszichoanalitikus nézpont Az emberi viselkedés pszichoanalitikus elméletét Sigmund Freud dolgozta ki. Freud elméletének alapfeltevése, hogy viselkedésünk nagy része tudattalan folyamatokból ered. Tudattalan folyamatokon Freud olyan gondolatokat, félelmeket és vágyakat értett, amelyekrl a személy nem tud, de azok mégis befolyásolják viselkedését. Freud úgy gondolta, hogy minden cselekedetünknek oka van, de ez az ok gyakran valamilyen tudattalan motívum, nem pedig az a racionális indok, amelyet megadunk. Fenomenológiai nézpont A fenomenológiai megközelítés a szubjektív tapasztalásra alapoz. Azzal foglalkozik, hogy milyen elképzelése van az egyénnek a világról, és hogyan értelmezi az eseményeket. Néhány fenomenológiai elméletet humanisztikusnak neveznek, mivel azokat a minségeket hangsúlyozzák, amelyek megkülönböztetik az embereket az állatoktól: például az önmegvalósításra való törekvést. A fenomenológiai nézpont szerint a viselkedést az egyén szándékai, céljai irányítják. Ahhoz, hogy megértsük a viselkedését, meg kell értenünk azt, hogy a személy hogyan gondolkozik a világról, mi motiválja, mi a célja. A PSZICHOLÓGIA MÓDSZEREI Kísérleti módszer A kísérleti módszernél a kutató körültekinten szabályozza a feltételeket (a helyzet különböz változóit) ­ gyakran laboratóriumban ­, és méréseket végez, hogy a változók közötti kapcsolatokat fedezzen fel. A kísérletvezet megpróbálja állandó szinten tartani a környezeti változókat, hogy csak az t érdekl tényezk változásait vizsgálhassa. A kísérleti módszerben megkülönböztetjük a függ változót és a független változót. A független változó, amit a kísérletvezet manipulál, míg a függ változó a kísérleti személyek viselkedésétl függ. Például független változó lehet, hogy valaki mennyit aludt elz éjszaka, és függ változó lehet, hogy a következ nap milyen a tanulási teljesítménye. Ha minden más körülményt állandó szinten tartunk, akkor megfigyelhetjük, hogy van-e összefüggés a két változó között, vagyis az alvásmennyiség hatással van-e a tanulási teljesítményre. A legegyszerbb kísérleti elrendezés, amikor a kísérletvezet egy független változót szabályoz, és annak egyetlen függ változóra gyakorolt hatását vizsgálja. Van olyan kísérlet is, amelyben csak egyetlen feltétel hatását vizsgálják. Ilyenkor a legjobb az, ha egy kísérleti csoportot a feltétet jelenlétével és egy kontrollcsoportot annak hiányában tanulmányozunk (például egy új oktatási módszert bevezetnek egy osztályban, míg a másik a hagyományos módszerrel tanul tovább, majd összehasonlítják ket az év végén). Korrelációs módszer Korrelációs módszert használunk, hogy meghatározzuk: egy befolyásunkon kívül es változó összekapcsolódik-e, azaz korrelációban van-e egy másik, minket érdekl változóval. A korreláció (az együttjárás erssége) pozitív vagy negatív lehet. Pozitív a korreláció két változó között, ha az egyik növekedésével együtt a másik is n, és negatív, ha az egyik növekedésével a másik csökkenése jár együtt. A korreláció értéke 0 és 1 között változik: az 1 jelenti a tökéletes kapcsolatot (vagyis az egyik változó ismeretében 100%-os biztonsággal meg tudjuk mondani a másik változó értékét), míg a 0 jelenti a kapcsolat teljes hiányát. A pszichológiai kutatásokban a 0,6 vagy ennél nagyobb korrelációt ersnek tartjuk (0,7 például a korreláció a 7 éves és a 18 éves korban felvett intelligencia teszt eredményei között; míg 0,5-ös a korreláció egy szül és gyermeke felnttkori magassága között).

A kísérleti módszerrel szemben a korrelációs módszer csupán a változók összefüggését mutatja ki, de azok ok-okozati viszonyáról semmiféle információval nem szolgál (csak azt tudjuk, hogy két változó együtt

változik, de azt nem tudjuk, hogy melyik változó okozza melyik változását, vagy az is lehet, hogy egy harmadik, küls változó felels mindkett változásáért). A korrelációs módszer egyik közismert használata a tesztek alkalmazása, amelyek valamilyen képességet, teljesítményt, vagy más pszichológiai vonást (tulajdonságot) mérnek. A teszt fontos eszköz a pszichológiában. Nagy mennyiség adat begyjtését teszi lehetvé úgy, hogy csak minimálisan zavarja meg az emberek mindennapi életét, és laboratóriumi eszközöket sem igényel. Megfigyelés A pszichológiában számos kutatás kiindulópontja az állati és emberi viselkedés pontos megfigyelése. A megfigyelés lehet közvetlen (amikor ténylegesen megnézzük, hogy az adott viselkedés mikor és hogyan zajlik le), és lehet közvetett (például amikor egy kérdív segítségével gyjtünk adatokat az emberek viselkedési szokásairól). Kérdíveket használunk politikai vélemények, fogyasztói preferenciák, egészségügyi szokások, és számos egyéb kérdés vizsgálatánál is. A megfelel felméréshez gondosan kipróbált kérdívre, kiképzett kérdezbiztosra van szükség, valamint az átlagot jól képvisel (bemutató) reprezentatív mintára, akikkel a kérdívet kitöltetjük. Ugyanakkor ez a módszer érzékeny a torzításokra, hiszen az emberek megpróbálhatják magukat kedvezbb színben feltntetni. A tudományos célú életrajzokat nevezzük esettanulmányoknak. Ezek fontos források az egyéneket tanulmányozó pszichológusoknak. A legtöbb esettanulmány úgy készül, hogy egy személy életrajzát rekonstruáljuk annak alapján, hogy mire emlékszik, és hogy milyen feljegyzései vannak életérl. A pszichológiai kutatás etikai kérdései Az etikus bánásmód els elve a minimális kockázat elve, vagyis a vizsgálati személyeket nem tehetjük ki nagyobb kockázatnak a pszichológiai kutatás során, mint amilyennel a mindennapi életben is találkoznának. A kísérleti személyt nem érheti fizikai bántalom vagy károsodás. Az etikus bánásmód második elve az informált hozzájárulás. A személyeknek önszántukból kell részt venniük a vizsgálatban, és lehetvé kell tenni, hogy hozzájárulásukat bármikor bántódás nélkül visszavonhassák. Idben elre minden olyan mozzanatról be kell nekik számolni, amelyrl azt lehet gondolni, hogy befolyásolja együttmködési hajlandóságukat. Az etikus kutatás harmadik elve a személyiségi jogok elve. A személyrl a kutatás alatt gyjtött információt bizalmasan kell kezelni, hogy ahhoz ne férhessen senki hozzá a személy beleegyezése nélkül. A PSZICHOLÓGIA TERÜLETEI Biológiai pszichológia Ez azok területe, akik biológia nézpontból közelítenek a pszichológiához. A biológiai vagy fiziológiai pszichológusok a biológiai folyamatok és a viselkedés közti kapcsolatok feltárására törekednek. Kísérleti pszichológia A kísérleti pszichológus általában behaviorista vagy kognitív pszichológus, aki kísérleti módszereket használ olyan kérdések vizsgálatára, hogy hogyan reagálnak az emberek (és az állatok) az érzékleti ingerekre, hogyan észlelik a világot, hogyan tanulnak és emlékeznek, és milyen érzelmi reakcióik vannak. Fejldéspszichológia A fejldéspszichológusok azzal foglalkoznak, hogy hogyan fejldik az ember (hogyan alakulnak ki egyes pszichés tulajdonságaink, képességeink), és milyen tényezk befolyásolják a viselkedést a születéstl az öregkorig. Egyesek egy-egy területre specializálódnak, például a gyermek nyelvi képességeinek fejldésére vagy valamely életkorra, például a csecsemkorra, óvodáskorra, vagy a serdülkorra. A fejldéslélektan alkalmazott területe az iskola- és neveléspszichológia (iskolapszichológusok, óvodapszichológusok).

Szociálpszichológia A szociálpszichológusokat az érdekli, hogy a más személyekkel való kapcsolatok hogyan befolyásolják az attitdöket (vélekedéseket) és a viselkedést. Ugyancsak foglalkoznak a csoportok viselkedésével, a csoport

egyénre gyakorolt hatásaival is. A szociálpszichológia elméleti tudását használják a gyakorlatban a munka- és szervezetpszichológusok, mikor egy vállaltnál megpróbálják megtalálni adott állásra a legmegfelelbb embert, vagy csapatépít, szervezetfejleszt tréningeket tartanak. Személyiségpszichológia A személyiségpszichológusokat az egyének közötti különbségek foglalkoztatják. Az érdekli ket, hogy gyakorlati szempontból hogyan lehetne besorolni az embereket csoportokba, és az is, hogy milyen teljesen egyedi tulajdonságaik vannak az egyes embereknek. A klinikai pszichológia (mint alkalmazott szakirány) pszichológiai elveket használ érzelmi és viselkedési problémák feltárására és gyógyítására. A lelki betegségek, a fiatalkori bnözés, a kábítószerfüggés, az értelmi fogyatékosság, a családi vagy házassági konfliktusok és más kevésbé súlyos problémák megoldásával foglalkoznak a klinikai pszichológusok. A tanácsadó pszichológusok is hasonló munkát végeznek, de általában kevésbé súlyos problémákkal foglalkoznak. Legtöbbjük iskolásoknak vagy egyetemistáknak ad tanácsokat a társas beilleszkedéssel és a pályaválasztással kapcsolatban.

ÉSZLELÉS
Az észlelés (percepció) kutatása arra irányul, hogyan integráljuk érzékleteinket (látás, hallás, stb.) tárgyak észleleteibe, és hogyan használjuk ezeket az észleleteket a világban való tájékozódásra. Az észlelrendszernek meg kell határoznia, hogy - milyen tárgyak (felismerés), és - hol vannak (lokalizáció). Lokalizáció Ahhoz hogy tudjuk, hol vannak a tárgyak környezetünkben, elször is el kell különítenünk a tárgyakat egymástól és a háttértl. Ezután az észlelrendszer meghatározhatja a tárgy helyzetét a háromdimenziós térben, tehát annak tlünk való távolságát és mozgását. A tárgyak elkülönítése: A retinánkra vetül kép különböz világosságú és szín pontok mozaikja. Az észlelrendszer ezt a mozaikot valamiképp a háttértl és egymástól elkülönül tárgyak csoportjává szervezi. Az alaklélektan (Gestaltpszichológia) elssorban ezzel a szervezdéssel foglalkozik. A Gestalt pszichológusok a tárgyak és formák egészleges észlelését hangsúlyozták (,,az egész több, mint a részek összege"), és a perceptuális szervezdés számos elvét leírták: - proximitás (közelség) elve: az egymáshoz közel lév elemek egy csoportba tartoznak - zártság elve: a réseket tartalmazó részeket, egy alakzat hiányzó részeit kitöltjük, hogy az alakzat befejezett, egész legyen - hasonlóság elve: a hasonló tárgyakat hajlamosabbak vagyunk egy csoportba sorolni - jó folytatás elve: azokat az elemeket vonjuk össze egy csoportba, melyek a legkevesebb változtatást vagy megszakítást igénylik az egyenes vagy fokozatosan görbül vonalakban vagy kontúrokban. Figura és háttér: Ha egy inger két vagy több elkülöníthet ingert tartalmaz, egyik részét általában figurának (eltér), a többit háttérnek látjuk. A figurának látott terület tartalmazza a tárgyat, a többit háttérnek látjuk. A figurának látott terület tömörebbnek látszik, mint a háttér, és úgy, mintha az eltt lenne. Ez a perceptuális organizáció legalapvetbb formája.

Távolságészlelés

Ahhoz, hogy tudjuk, hol van egy tárgy, ismernünk kell a távolságát (mélységét). Számos távolsági jelzmozzanat van, amelyek együtt határozzák meg az észlelt távolságot. Ezeket monokuláris és binokuláris jelmozzanatokra oszthatjuk, attól függen, hogy egy vagy két szemet igényelnek. Monokuláris jelzmozzanatok: - relatív nagyság: ha egy kép hasonló, de különböz nagyságú tárgyakat mutat, akkor az észlel úgy fogja értelmezni a helyzetet, hogy a tárgyak különböz távolságra vannak tle, és természetesen a kisebb tárgyakat fogja távolabbinak látni. - takarás: ha egy tárgy körvonalai átvágják a másikéit, vagyis egy tárgy eltakarja a másikat, akkor az észlel a takaró tárgyat közelebbinek fogja érzékelni. - relatív magassági helyzet: a képen magasabban elhelyezked tárgyat távolabbinak észleljük. - lineáris perspektíva: a párhuzamos vonalak összetartónak látszanak, távolodónak észlejük ket. - mozgásparallaxis: a közelebbi tárgyak gyorsabban, a távolabbiak lassabban látszanak mozogni az ellenkez irányba (pl. mikor kinézünk a vonatból). Binokuláris jelzmozzanatok: A két szemmel való látásnak a távolságészlelésben elnye van az egy szem használatához képes. Mivel a két egymástól egy bizonyos távolságra helyezkedik el a fejen, egy árnyalatnyival különböz nézpontból látják a háromdimenziós világot. Ezért a tárgyakról is kissé különböz kép keletkezik a két szemben. A két nézpont egyesülése a mélység benyomását kelti. Ezt a jelenséget binokuláris parallaxisnak nevezzük. Ehhez kapcsolódó jelmozzanat a binokuláris diszparitás, amely egy tárgynak a két szemben létrejöv képei közötti kis különbségen alapszik. Mindkét jelmozzanat annak az eredménye, hogy a két szemünk egy bizonyos távolságra esik egymástól. Közvetlen észlelés: Gibson szerint a távolságra nem következtetünk (távolsági jelzmozzanatok segítéségével), hanem közvetlenül észleljük. Amikor egy felszínt perspektívában látunk, annak textúrája (mintázata), szemcsézettsége fokozatosan változónak tnik. A felszín távolodásával, az azt alkotó elemek látszólag egymáshoz közelebb helyezkednek el, egyre srbbek (textúragradiens) (lásd pl. tömeg egy stadionban). Mozgásészlelés

-

sztroboszkopikus mozgás: gyors egymásutánban felvillanó fényeket, képeket mozgónak észlelünk (pl. mozifilm). indukált mozgás: másik által gerjesztett mozgás; ha nagy tárgy mozog egy kisebb tárgy hátterében, a kisebb tárgyat látjuk mozogni a naggyal ellentétes irányba (pl. hold a felhk között). valódi mozgás: a tárgy képének tényleges elmozdulása a retinán. (Szelektív adaptáció (alkalmazkodás): a mozgásérzékenység csökkenése a mozgás észlelése közben; a látott és az ahhoz hasonló mozgások iránti érzékenységünk csökken; ezt követi a mozgási utóhatás: a sokáig látott mozgás ellentétes irányú látszólagos mozgásképzetet vált ki.)

Felismerés Az észlelés másik f funkciója a tárgyak felismerése. Egy tárgy felismerés annyit tesz, hogy hozzárendeljük egy kategóriához (egy emlékezetünkben tárolt fogalomhoz) (pl. ez egy ing, ez egy macska, ez Józsi bácsi stb.). A felismerés korai szakasza: Marr nyomán egy tárgy felismerésének korai és kési szakaszát különböztetjük meg. A korai szakasz során az észlelrendszer a retinából származó információt használja a tárgy olyan primitív alkotórészekkel történ leírására, mint vonalak, élek, szögek, szín, stb. A látókéregben találtak olyan sejteket, melyek speciálisan egy-egy ilyen vonást érzékelnek (kérgi vonásdetektorok). A felismerés kési szakasza: A felismerés kési szakaszában az észlelrendszer a tárgy leírását az emlékezetben tárolt alakleírásokkal veti össze, hogy megtalálja a leginkább megegyezt. Ezt a szakaszt megfeleltetési szakasznak is nevezik. A megfeleltetés megmagyarázható egy konnekcionista modellben (pl. betfelismerésnél). A hálózat alsó szintje a vonásokat (elemi jellemzket), a következ szintje pedig a betket tartalmazza. A vonások és a betk közötti

serkent összeköttetések azt jelentik, hogy az adott vonás az adott bet része, a gátló kapcsolatok pedig azt, hogy nem része. Amikor egy bett mutatunk be, a hálózat egyes vonásai aktiválódnak, amelyek serkentik vagy gátolják az egyes betk felismerését. A hálózat kiterjeszthet a szavak szintjére is, hogy megmagyarázza, miért könnyebb egy bett egy szóban felismerni, mint önmagában. Természetes tárgyak felismerése: A természetes tárgyak alakja bonyolultabb, így vonalakkal és görbékkel nehezen írhatók le; inkább egyszerbb geometriai formákra hasonlítanak. Biederman szerint 36 geon (geometrikus ikon: hengerek, kúpok, gúlák, stb.) néhány térbeli viszonnyal kombinálva elegend minden, ember által felismerhet tárgy leírásához. Alulról felfelé és felülrl lefelé irányuló folyamatok: Az észlelésben megkülönböztetnek alulról felfelé, és felülrl lefelé irányuló folyamatokat. Az alulról felfelé irányuló folyamatokat az input (küls inger) vezérli, a felülrl lefelé irányuló folyamatokat a személy ismeretei és elvárásai irányítják. Ha például annak felismerése, hogy a lámpa, pusztán geon-leírások alapján történik, akkor ez alulról felfelé ható folyamat: az inger primitív vonásaival kezddik, folytatódik a geonok meghatározásával, és a tárolt tárgyleírásokkal való összehasonlításokkal végzdik. Ezzel szemben egy lámpa felismerése részben annak alapján, hogy az az ágy mellet található az éjjeliszekrényen, felülrl lefelé irányuló folyamatokat is feltételez: olyan információk figyelembevételével, amelyek nincsenek az inputban. A kontextus hatásai mögött felülrl lefelé irányuló folyamatok rejlenek, mert a kontextus (egy tárgy környezete) észlelési elvárásokat hoz létre, és amikor ezek teljesülnek, a szokásosnál is kevesebb bemen információ is elegend a felismeréshez. (Pl. könnyebben felismerjük egy osztálytársunkat az iskolában, mint a boltban.) Figyelem: A szelektív figyelem az a folyamat, amellyel egyes ingereket további feldolgozásra választunk ki, másokat viszont figyelmen kívül hagyunk (ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy reflektorral megvilágítunk valami számunkra fontos dolgot, a környezetében lév többi dolog viszont sötétben marad, azokat nem vesszük észre). Az információk szelektálásának egyik elmélete szerint a bejöv ingereket még a feldolgozásuk eltt megszrjük (korai szelekció), míg egy másik elképzelés szerint, csak jelentésük pontos megismerése után hagyunk figyelmen kívül egyes információkat (kési szelekció). Perceptuális konstanciák (észlelési állandóságok) Észlelrendszerünk további funkciója, hogy az érzékszervek által felfogott ingerek nagy változásai ellenére is azonosnak mutassa a tárgyakat. A retinális kép állandóan változik, mégis ugyanazt a tárgyat látjuk. - alakkonstancia: az észlelt forma annak ellenére állandó marad, hogy a retinális kép megváltozik (pl. nyíló ajtó). - helykonstancia: mozgás közben az álló tárgyak helyzetét állandónak észleljük (pl. elfutunk valami mellett, de tudjuk, hogy az adott tárgy egyhelyben van, annak ellenére, hogy a retinális képe mozog). - világosságkonstancia: egy tárgy észlelt világossága alig változik, még akkor is, ha a róla visszavert fény mennyisége jelentsen n vagy csökken (pl a fekete bársonying napfényben is éppolyan sötétnek látszik, mint árnyékban). - színkonstancia: azonos színnek látjuk a tárgyakat különböz fényforrások esetén (pl. a paradicsomot pirosnak látjuk ers fényben és félhomályban is). - nagyságkonstancia: a tárgyak méretét állandónak látjuk, távolságuktól függetlenül (pl. ha egy tárgy távolodik tlünk, nem látjuk úgy, hogy csökkenne a nagysága).

TANULÁS
A tanulás áthatja egész életünket. Nemcsak az iskolai tudás és az iskolai készségek elsajátításában játszik szerepet, hanem az érzelmi fejldésben, a társadalmi érintkezésben és még a személyiség fejldésében is. Megtanuljuk, mitl féljünk, mit szeressünk, hogyan kell udvariasnak lenni, hogyan kell intim helyzetekben viselkedni.

A tanulás, a viselkedés viszonylag állandó megváltozása, amely gyakorlás révén jön létre. Négyféle tanulás különböztethet meg: habituáció, klasszikus kondicionálás, operáns kondicionálás és komplex tanulás. A habituáció, azoknak az ingereknek a figyelmen kívül hatását magyarázza meg, amelyek ismerssé váltak, és nincs komoly következményük. (Például nem halljuk a falióra ketyegését a szobában.) A klasszikus kondicionálásban az éllény azt tanulja meg, hogy egy bizonyos eseményt egy másik követ. Operáns kondicionálás esetén pedig azt sajátítja el, hogy egy adott válasz egy egyedi következménnyel jár. A komplex tanulás az asszociációk kialakításán túl valami mást is tartalmaz: egy problémamegoldási stratégia alkalmazását vagy a környezetrl egy mentális térkép készítését. Klasszikus kondicionálás A klasszikus kondicionálás tanulmányozása e század els éveiben kezddött, amikor Ivan Pavlov orosz fiziológus, a tanulással kezdett foglalkozni. Pavlov kísérlete: Pavlov alapkísérletében a kutatók elször egy tartályt kapcsolnak a kutya nyálmirigyeihez, hogy abban ellenrizhessék a nyáladzás mértékét. Ezután a kutyát egy tányér elé helyezik, amellyel távvezérléssel húspor adagolható. A kísérletvezet bekapcsol egy fényjelzést a kutya eltti ablakban. Erre a kutya még nem kezd el nyáladzani. Néhány másodperc múlva a berendezés egy kis húsport adagol, és kikapcsolja a fényjelzést. A kutya éhes, a rögzítberendezés bséges nyáladzást regisztrál. A nyáladzás feltétlen válasz, amely nem igényel tanulást. Ugyanezért a húspor feltétlen inger. Az eljárást többször megismétlik. Végül, hogy meggyzdjenek, megtanulta-e a kutya összekapcsolni a fényjelzést az élelemmel, a kísérletvezet bekapcsolja a fényjelzést, de nem adagol húsport. Ha a kutya nyáladzik, megtanulta a kapcsolatot. A nyáladzás most feltételes válasz, míg a fényjelzés feltételes inger. A kutyát megtanították, más szóval kondicionálták, hogy összekapcsolja a fényjelzést az étellel, és nyáladzással válaszoljon rá. Kioltás: Ha a feltételes válasz nem ersítdik meg (a feltétlen inger ismételten elmarad), a válasz fokozatosan csökkenni fog. (Pl. a kutyának ismételten adjuk a fényjelzést, de utána nem kap ételt. Így egy id után nem fog nyáladzani a fényre.) Generalizáció: Ha egy feltételes válasz összekapcsolódott egy bizonyos ingerrel, más hasonló ingerek is kiválthatják ugyanezt a választ. Minél hasonlóbb az új inger a feltételes ingerhez, annál inkább kiváltja a feltételed választ. Ez az elv, amelyet generalizációnak nevezünk, részben megmagyarázza azt a képességünket, hogy olyan új ingerekre is reagáljunk, amelyek ismertekre hasonlítanak. (Pl. a kutya egy addig sosem látott fényre is elkezd nyáladzani.) Diszkrimináció: A generalizációval ellentétes folyamat. A generalizáció a hasonlóságokra, a diszkrimináció a különbségekre adott válasz. A kondicionált diszkrimináció a szelektív megersítés és a kioltás terméke. (Pl. a kutya megtanulja, hogy csak egy bizonyos fényre reagáljon nyáladzással (mivel csak ezt követen kap ételt), más fényekre pedig ne.) A generalizáció és a diszkrimináció a mindennapi életben is megjelenik. Az a kisgyerek, aki egyszer megijedt egy harapós kutyától, elször minden kutyától fél (generalizáció). Késbb a differenciális megersítés következtében a gyermek számára félelmetes ingerek köre leszkül azokra a kutyákra, amelyek fenyeget viselkedést tanúsítanak (diszkrimináció). Kontiguitás, bejósolhatóság: Pavlov úgy gondolta, hogy a dönt mozzanat a feltételes inger és a feltétlen inger idbeli érintkezése (kontiguitása) ahhoz, hogy a kapcsolat (a tanulás) létrejöjjön. Az ezt a felfogást támogató adatok olyan kísérletekbl származnak, amelyekben a feltételes inger és a feltétlen inger bemutatása közötti idt változtatták. A kondicionálás általában akkor a leghatékonyabb, ha a feltételes inger a feltétlen ingert mintegy fél másodperccel elzi meg, és e hatékonyság annál kisebb, minél hosszabb ez az id. Rescorla egy fontos kísérletben szembeállította a kontiguitást és a bejósolhatóságot. A kísérlet egyes próbáiban a kutyáknak áramütést adott (feltétlen inger), néhányszor pedig az áramütést egy hangjelzés (feltételes inger) is megelzte. A hang és az áramütés idben egybees párosítása mindkét csoportban azonos volt; a különbség annyi, hogy az egyik csoportban minden áramütést megelzött egy hangjelzés, míg a másik csoportban egyenl arányban volt, illetve elmaradt a hangjelzés az áramütések eltt, így ebben a csoportban nem volt valódi bejósló ereje. A hangjelzés bejósló ereje döntnek mutatkozott: az els csoport gyorsan kondicionálódott, a másik csoport pedig egyáltalán nem. Más kísérletek is megersítették, hogy a feltételes inger és a feltétlen inger közötti erjelzési kapcsolat (bejósolhatóság) fontosabb, mint akár az idbeli kontiguitás, akár a feltételes inger és a feltétlen inger párosításainak gyakorisága. A bejósolhatóság fontosságát egy másik, Kamin által felfedezett jelenség, a blokkolás is mutatja. Kamin azt mutatta ki, hogy ha a feltételes inger redundáns, azaz olyan információval szolgál, amely már az éllény rendelkezésére áll, akkor nem kondicionálódik a feltétlen ingerhez. Kamin háromszakaszos kísérletet alkalmazott. Az els szakaszban a kísérleti csoport ismételt fényjelzéseket (feltételes inger) kap, amelyeket mindig áramütés (feltétlen inger) követ. A kísérleti állatok könnyen megtanulják a fény-áramütés kapcsolatot. A másik csoportban ez a szakasz kimarad. A második szakaszban mind a két csoport egy összetett feltételes ingert

kap: fényt és egy hangjelzést, amelyet mindig az áramütés (feltétlen inger követ). Az els csoport számára a hang redundáns (lényegtelen, nincs jelz funkciója). A másik csoport számára viszont az összetett feltételes inger hordozza az információt. A kísérlet utolsó szakaszában csak a hangot adják, hogy megnézzék, kiváltja-e a feltételes választ. A második csoportba tartozó állatoknál kiváltotta, de az els csoportban nem. Ebben a csoportban tehát az elzleg megtanult fény-áramütés asszociáció megakadályozta (blokkolta) az új, hangáramütés asszociáció kialakulását. Operáns kondicionálás Amikor egy éllényt valami újra akarunk megtanítani, nem használhatunk klasszikus kondicionálást. Milyen feltétlen inger venné rá a kutyát, hogy leüljön vagy megforduljon? Az idomításhoz elször arra kell rávenni a kutyát, hogy csinálja a mutatványt, aztán utólag megjutalmazhatjuk dicsérettel vagy étellel. Ha így járunk el, a kutya meg fogja tanulni a mutatványt. A valódi élet viselkedéseinek többsége ilyen. Megtanulunk egy választ, mert befolyásolja a környezetünket (operál rajta), vagyis hat rá. Ez a fajta tanulás az operáns kondicionálás. Az effektus törvénye: Az operáns kondicionálás tanulmányozása a századfordulón Thorndyke kísérletsorozatával kezddött. Egy tipikus kísérlet a következképp zajlik. Egy éhes macskát beraknak egy ketrecbe, amelynek ajtaját egy egyszer retesz zárja, és egy darab halat helyeznek el a ketrecen kívül. A macska elször megpróbál kinyúlni a ketrecen és így elérni a halat, majd miután ez nem sikerül körbe járja a ketrecet, és különféle viselkedéssel próbálkozik. Egyszer csak véletlenül megüti a reteszt, kiszabadul, és megeszi a halat. Ezek után visszateszik a ketrecbe, és újabb halat tesznek elé. A macska ugyan úgy viselkedik, mint az elbb. Ezt újra és újra megismétlik. A próbák sorozata folyamán a macska fokozatosan elhagyja irreleváns (cél elérése szempontjából lényegtelen) viselkedéseinek többségét, és végül amint beteszik a ketrecbe, sikeresen kinyitja a reteszt és kiszabadul. A macska tehát megtanulja kinyitni a reteszt, hogy megkaparinthassa az élelmet. Úgy tnhet, hogy a macska értelmesen cselekszik, Thorndyke azonban hangsúlyozta, nagyon kevés értelem mködik itt. Nincs egy olyan pillanat, amikor úgy látszana, hogy a macskának van egy sugallata a probléma megoldására. A macska magatartása leginkább próba-szerencse viselkedésnek tnik, és ha a jutalom közvetlenül követi az ilyen viselkedést, az adott akció tanulása megersödik. Ezt a megersödést nevezte Thorndyke az effektus törvényének. Úgy érvelt, hogy az effektus törvénye a véletlenszer cselekvések közül csak azokat válogatja ki (azokat tanuljuk meg), amelyeket pozitív következmény (a környezet jutalmazása) követ. Az effektus törvény tehát a legalkalmasabb válasz fennmaradását hirdeti. Skinner kísérlete: A kísérletben egy éhes állatot (általában patkányt) beraknak egy dobozba, amelyben van egy pedál. Az állat elször csak körbe jár, megnézi a doboz, és talán rálép a pedálra. Késbb, ha rálép a pedálra ételt kap. Hamarosan a pedálnyomások száma megn. A patkány tehát megtanulta, hogy egy bizonyos viselkedése (a pedál-nyomás) egyedi és számára pozitív következménnyel jár (ételt kap). Késbb megszntetik az étel adagolását, és a pedálnyomások száma is csökken, tehát a választ a megersítés hiánya éppen úgy kioltja, mint a klasszikus kondicionálásnál. Diszkriminációs kísérlet is végezhet, csak olyankor adagolva az ételt, ha a patkány az alatt nyomja meg a pedált, amíg a lámpa ég, tehát szelektív megersítéssel. E példában a lámpa fénye, a diszkriminációs inger szabályozza a választ. Viselkedésformálás: Azt a technikát, amely csak azokat a válaszokat ersíti meg, amelyek találkoznak a kutató elvárásával, és minden egyebet kiolt, formálásnak nevezik. Tegyük fel, hogy kutyánkat operáns kondicionálással meg akarjuk tanítani egy mutatványra ­ például arra, hogy nyomjon meg az orrával egy csengt. Nem várhatunk arra, hogy ezt a kutya magától csinálja (hogy aztán megersíthessük / megjutalmazhassuk), mert akkor akár örökké várhatnánk. Ahhoz, hogy megnyomja a csengt, adjunk az állatnak megersítésként valami ételt mindannyiszor, amikor megközelíti a csengt, megkövetelve, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljön a kívánt helyhez, míg végül az orra érinti a csengt. Így megersítések lépésrl ­ lépésre történ alkalmazásával, fokozatosan közelítjük meg a kívánt viselkedést. Kondicionált megersítk: A legtöbb eddig említett megersítt elsdlegesnek nevezzük, mert ­ mint az étel ­ alapvet szükségleteket elégítenek ki. Viszont jóformán minden inger válhat másodlagos, azaz kondicionált megersítvé elsdleges megersítkkel való következetes társítás révén. Például a pénz is másodlagos megersít, hiszen azért értékes számunkra, mert érte megkaphatjuk mindazt, amire valójában vágyunk (vagyis beváltható elsdleges megersítkre). Generalizáció és diszkrimináció: Ami igaz a klasszikus kondicionálásra, ugyanúgy igaz az operáns kondicionálásra is: az éllények generalizálják, amit tanultak, és a generalizáció diszkriminációs tréninggel korlátok közé szorítható. Megersítési tervek: Egy viselkedés kondicionálható és fenntartható akkor is, ha a tanult viselkedésnek csak töredékét ersítik meg. E jelenség a részleges megersítés, és egy laboratóriumi galamb példájával szemléltethet, amely megtanult egy gombot csipkedni ételért. A galamb csak óránként 12-szer kap ételt mégis 6000-szer csípi meg a gombot. A részleges megersítéssel tanult válasz kioltása sokkal lassabb, mint a folyamatos megersítéssel tanult válaszé. E jelenség a részleges megersítési hatás. A megersítési terv a

megersítések adagolása, amely befolyásolja a válaszok mintázatát. A megersítési tervek egyik csoportjába az aránytervek tartoznak, amelyeknél a megersítés attól függ, hogy mennyi választ ad az éllény. Az arány rögzített vagy változó lehet. Rögzített arány esetén a megersítésért elvárt válaszok számát egy elzetesen megállapított értéken rögzítik. Ha ez az érték 5, 5 válasz kell egy megersítéshez, ha 50, akkor pedig 50. Általában minél nagyobb az arány, annál nagyobb gyakorisággal válaszol az állat, különösen akkor, ha kezdetben alacsony értékkel tanítják, majd az arányt fokozatosan egyre magasabbra emelik. Ez olyan, mintha egy munkás elször 5 dollárt kapna minden munkadarabért, de az id elteltével a normát felemelnék úgy, hogy 10 darabot kell elkészítenie 5 dollárért. A rögzített arányú megersítési tervvel létrehozott viselkedést az jellemzi, hogy válaszszünetet tapasztalhatunk közvetlenül minden megersítés után. Változó arányú megersítési terv esetén is egy bizonyos számú válasz után jár megersítés, de ez a szám bejósolhatatlanul változik. A változó arányú 5-terv használata esetén például a megersítéshez szükséges válaszok száma néha 1, néha 10, átlagban 5. A rögzített arányú tervvel szemben a változó arányú terv szerint megersített állat nem tart szüneteket, felteheten azért, mert nem képes megállapítani, hogy milyen messze van a megersítés. A változó arányú megersítési tervvel érhet el a legmagasabb válaszadási arány (ezért használják ezt a kaszinókban is). A megersítési tervek másik csoportját idbeli tervnek nevezik, mert esetükben a megersítés csak egy bizonyos id elteltével jár. A terv itt is lehet rögzített vagy változó. A rögzített idt használó tervek az állatnak az elz megersítés után meghatározott id elteltével bekövetkez válaszát ersítik meg. A rögzített idej 2-terv esetén például csak akkor van megersítés, ha 2 perc eltelt a megersített válasz óta. A rögzített idej megersítés alatti viselkedést a megersítés utáni szünet jellemzi, és a válaszgyakoriság n az id lejártának közeledtével. A rögzített idej megersítés jó példája a levélkézbesítés, amelyik csak naponta egyszer vagy kétszer történik (a rögzített id 24, illetve 12 óra). Miután megkapjuk a postát, nem nézzük meg újra a postaládát (szünetet tartunk), de az id lejártának közeledtével egyre többször kukkantunk bele. A megersítés a változó idt használó terveknél is egy bizonyos id elteléséhez kötött, de ez az idtartam bejósolhatatlanul változik. A változó idej 10 perces terv esetén a kritikus idtartam néha 2 perc, néha 20, átlagosan 10. A viselkedés rögzített idej megersítésénél látott változatosságával szemben a változó idej terv alkalmazása egyenletesen magas válaszgyakoriságot eredményez. A változó idej megersítési terv mindennapi példája egy gyakran foglalt telefonszám felhívása. A megersítés (sikeres hívás) érdekében minden válasz (tárcsázás) után várnunk kell egy ideig, de ennek az idnek a hossza bejósolhatatlan. Averzív kondicionálás: Az averzív kondicionálásnak (amikor negatív, kellemetlen események egy viselkedés következményei) több fajtája van attól függen, hogy az averzív eseménnyel egy létez választ gyengítenek, vagy egy új válasz tanulását serkentik. Büntetés: Büntetés használatakor a választ egy averzív inger vagy esemény követi, amely gyengíti vagy elnyomja a válasz következ megjelenését. Bár a büntetés egy nem kívánt választ elnyomhat, számos hátránya is van. Elször is hatása nem olyan jól bejósolható, mint a jutalmazásé. Lehetséges, hogy az alany a büntetett választ egy még kevésbé kívánatossal helyettesíti. A büntetés gyakran a büntet személytl (szül, tanár) vagy a szituációtól (otthon, iskola) való félelemhez vagy az ezekkel szembeni ellenérzéshez vezet. Végül a szélsségesen ers vagy nagyon fájdalmas büntetés agresszív viselkedést válthat ki. Menekülés és elkerülés: Az averzív események új válaszok megtanításában is használhatók. Az éllény megtanulhat egy választ, hogy leállítson egy folyamatban lév averzív eseményt, mint amikor a gyermek megtanulja elfordítani a vízcsapot, hogy elzárja a kádba folyó forró vizet. Ez a menekül tanulás. Azt is megtanulhatjuk, hogy megelzzük egy negatív esemény bekövetkezését, például amikor megtanuljuk, hogy megálljunk a piros lámpánál, hogy megelzzük a baleseteket. Ez az elkerül tanulás. Kontiguitás, befolyásolás: Ahogy a klasszikus kondicionálás esetén, itt is szeretnénk tudni, mi az a dönt tényez, amelynek jelenléte az operáns kondicionálás létrejöttéhez szükséges. Az egyik lehetség ismét az idbeli érintkezés (kontiguitás). A másik lehetség, szorosan kapcsolódva a bejósolhatósághoz, a befolyásolhatóság: egy válasz csak akkor kondicionálódik, ha az éllény úgy értelmezi, hogy a megersítés az válaszától függ. Maier és Seligman kísérletei a befolyásolás elvét támasztják alá. Kísérletük két szakaszból áll. Az els szakaszban két kutya közül az egyik megtanulta azt, hogy az, hogy kap-e áramütést, a viselkedésétl függ, míg a másik azt tanulta meg, hogy nincs befolyása a büntetésekre. A kísérlet második szakaszában mindkét kutya egy új berendezésbe került. Az a kutya, amely elzleg befolyásolhatta az áramütést, gyorsan megtanulta hogy az új helyzetben, hogy kerülje el az áramütést, míg a másik teljesen máshogy reagált. Az egymást követ próbák alatt, viselkedése egyre passzívabbá, végül pedig teljesen lehetetlenné vált (tanult tehetetlenség). Ez azért történt, mert az els szakaszban megtanulta, hogy nincs befolyása az áramütésre, és ez a hiedelem lehetetlenné tette a kondicionálást a második szakaszban (annak ellenére, hogy a második szakaszban lett volna lehetsége elkerülni az áramütést). Komplex tanulás

Kognitív nézpontból a tanulás kulcsa az éllény azon képességében rejlik, hogy a világ egyes vonatkozásait mentálisan reprezentálja (leképezi az emlékezetében), és azután ezeken a mentális reprezentációkon hajt végre mveleteket, és nem a valóságos világban (gondolkodik, tervez, stb.). A komplex tanulás így asszociációk kialakításán túl problémamegoldási stratégia alkalmazását, vagy a környezetrl mentális térkép készítését is tartalmazza. Kognitív térkép: A tanulás kognitív megközelítésének egyik korai védelmezje Tolman volt, akinek a kutatásai azzal foglalkoztak, hogy hogyan találja meg bonyolult útvesztkben az utat a patkány. Szerinte a bonyolult útvesztkben futó patkány nem jobbra és balra fordulások sorozatát tanulja meg, hanem egy kognitív térképet alakít ki, amely az útveszt alaprajzának mentális reprezentációja (a fejében kialakul egy térkép, és ennek segítségével tájékozódik). Belátásos tanulás: Míg a komplex tanulást sok korai kutató alacsonyabb rend fajok segítségével próbálta tanulmányozni, mások úgy gondolták, hogy a kognitív megközelítés számára a legjobb bizonyítékokat a magasabb rend fajok, különösen az emberszabású majmok szolgáltathatják. E kutatók közül Köhlernek az 1920-as években csimpánzokkal végzett kutatásai voltak különösen fontosak. Köhler olyan problémákat adott csimpánzainak, melyek teret engedtek a belátásnak, mivel a probléma egyik részlete sem volt rejtve (szemben a Skinner-doboz ételadagolójával, amely az állat számára nem látható). Tipikus kísérleteiben Köhler a csimpánzot egy zárt területre helyezte el valamilyen gyümölccsel együtt, amelyet nem ért el. Hogy elérje a gyümölcsöt, az állatnak a közelében lév tárgyakat eszközként kellett használnia. A csimpánzok általában megoldották a problémát. E csimpánzok teljesítménye számos szempontból eltér Thorndyke macskáinak vagy Skinner patkányainak viselkedésétl. Egyrészt a megoldás hirtelen jelenik meg, nem pedig egy fokozatos próba-szerencse folyamat eredménye. Másrészt miután a csimpánzok egyszer megoldották a problémát, a késbbiekben ugyanezt már csak nagyon kevés irreleváns mozgással oldják meg (a megoldás az emlékezetben tárolódik). Köhler csimpánzai az általuk megtanultakat könnyedén átviszik új szituációkra is. Például az egyik feladatban a csimpánz nem ketrecben volt, de néhány banán túl magasan volt elhelyezve ahhoz, hogy elérje ket, ezért a körülötte lév dobozokból emelvényt épített így érte el a banánt. A csimpánzok problémamegoldásának három dönt jellegzetessége van: a hirtelenség, az egyszer felfedezett megoldás késbbi hozzáférhetsége és átvihetsége hasonló szituációkra. A csimpánzok megoldásai inkább egy mentális próba-szerencse folyamatot tükrözhetnek. Vagyis az állat kialakítja a problémának egy mentális reprezentációját, addig manipulálja annak komponenseit, amíg eljut a megoldáshoz, és azután a valóságos világban kivitelezi a megoldást.

EMLÉKEZÉS
A pszichológusok háromféleképpen osztályozzák az emlékezetet. Az els felosztás az emlékezetet három szakaszra osztja, a kódolás, a tárolás és az elhívás szakaszára. A második a rövid, illetve a hosszú idtartamra való tárolást szolgáló memóriatípusokat különbözteti meg. A harmadik a szerint tesz különbséget, hogy milyen információk tárolására szolgáló emlékezetrl van szó. AZ EMLÉKEZÉS HÁROM SZAKASZA 1) Kódolás: Elhelyezés a memóriában. A bemen fizikai jeleket kódoljuk. 2) Tárolás: Megrzés a memóriában. A kódolt jelet elraktározzuk. 3) Elhívás: Visszanyerés a memóriából. Ez a három szakasz mködik közre a hosszú távú és a rövid távú emlékezésnél. RÖVID ÉS HOSSZÚ TÁVÚ MEMÓRIA Az emlékezet három szakasza nem egyformán mködik a különböz helyzetekben. Úgy tnik azok a helyzetek, melyek az anyagok másodpercekig tartó megrzését igénylik, különböznek azoktól, melyekben az anyagok hosszabb ­ percektl évekig ­ tartó tárolására van szükség. Az elbbit rövid távú memóriának, az utóbbit hosszú távú memóriának nevezzük. Ahhoz, hogy az információt a rövid távú memóriába kódoljuk, oda kell figyelnünk rá. Mivelhogy szelektíven figyelünk, rövid távú memóriánk csak azt fogja tartalmazni, amit a figyelem már kiválasztott. Ismételgetéssel küldhetjük át az információt a hosszú távú memóriába.

RÖVID TÁVÚ MEMÓRIA Kódolás Akusztikus kódolás: Az információt annak hangalakja, hangzása alapján kódoljuk (pl. egy telefonszám számjegyeinek nevét ismételgetjük magunkban mindaddig, amíg föl nem tárcsázzuk). Vizuális kódolás: Elssorban nem verbális információt kódolhatunk látás útján. A rövid távú memória vizuális kódja egyfajta fénykép. Tárolás Korlátozott kapacitás: A rövid távú memória kapacitása korlátozott. A határ átlagosan hét tétel, esetleg kettvel több vagy kevesebb (7 2). Tömbösítés: Az új anyag jelentéssel bíró egységekre történ átkódolása a hosszú távú memória bevonásával. Ezeket az egységeket nevezzük tömböknek. Például tegyük fel, hogy a következ betsort látjuk: LETTELZÖVDÜSEYLÉVIZS. Ezt a betsort elég nehéz lenne megismételni a rövid távú memória segítségével. De ha tömbösítjük így fog kinézni: SZÍVÉLYES ÜDVÖZLETTEL. Így már sokkal könnyebb a memorizálása (20 tétel helyett 2 tömb). Felejtés: Rövid ideig képesek vagyunk hét tételt megtartani, de a legtöbb esetben hamar elfelejtjük ezeket. A felejtés elfordulhat azért, mert a tételek idvel elhalványulnak, vagy azért, mert azokat az új tételek kiszorítják. Elhívás Szeriális keresés: minél több tétel szerepel a rövid távú memóriában, annál lassabb a felidézés, mivel minden elemet egyenként ,,végignézünk", hogy kiválasszuk a keresett információt. A rövid távú memória és a gondolkodás Amikor valamilyen problémát tudatosan meg akarunk oldani, gyakran, mint egy mentális munkateret használjuk a rövid távú memóriát: felhasználjuk a probléma egyes részeinek rögzítésére csakúgy, mint a probléma szempontjából lényeges, hosszú távú emlékezetbl elhívott információk tárolására. Ezt a memóriát munkamemóriának is nevezik. A rövid távú memória fontos szerepet játszik olyan magasabb szint folyamatokban, mint egy beszélgetés nyomon követése vagy egy szöveg elolvasása. HOSSZÚ TÁVÚ MEMÓRIA Hosszú távú memóriáról akkor beszélünk, amikor az információk a mintegy néhány perces idtartamtól a csaknem élethosszúságú idtartamig rzdnek meg. A hosszú távú memóriánál is különbséget teszünk az emlékezés három szakasza között. Kódolás Verbális anyagok esetében a hosszú távú emlékezet jellemz reprezentációja nem akusztikus, de nem is képi, hanem a tételek jelentésén alapszik (a lényeget tanuljuk meg egy szövegbl, és nem szó szerint). A kódolás során arra törekszünk, hogy értelmes, logikus kapcsolatokat alakítsunk ki az információ egyes részei között. Bizonyos esetekben más kódolási módszert is használunk (pl. ízekre, szagokra, képekre való emlékezésnél vagy egy vers megtanulásánál). Tárolás Ebben a folyamatban szerepet játszó legfontosabb agyi terület a hippokampusz, mely az új információ konszolidációját (rögzítését, memóriába vésését) végzi. Sokk hatására (pl. baleset vagy ájulás) ez a folyamat megszakadhat, és az információ elveszhet (amnézia). Elhívás A hosszú távú memóriából történ felejtés sok esetben nem annyira az információ elvesztésének (tárolási hiba), mint inkább az információ hozzáférhetetlenségének eredménye (ott van, csak nem találom ­ elhívási hiba). Ennek egyik bizonyítéka a ,,nyelvemen van" jelenség. Egy tétel felidézése a hosszú távú memóriából ahhoz hasonló, mint amikor egy könyvet próbálunk megtalálni egy nagy könyvtárban. A könyv keresésének kudarca nem szükségszeren jelenti azt, hogy nincs ott; elfordulhat, hogy rossz helyen kerestük, vagy lehet, hogy helytelenül van beiktatva és így elérhetetlen. A memóriában való keresést segítik az elhívási támpontok.

A kódolás és az elhívás közötti kölcsönhatások Két tényez is megnövelheti a sikeres felidézés esélyét: - az információ szervezése kódoláskor - annak biztosítása, hogy a felidézés kontextusa hasonló legyen ahhoz, amelyben az információt kódoltuk. Szervezés Minél jobban megszervezzük a kódolt anyagot, annál könnyebb lesz elhívni. Nevek vagy szavak listáját sokkal könnyebb felidézni, ha az információt kategóriákba kódoljuk (valami alapján csoportosítjuk ket), majd a kategóriák alapján hívjuk el ket. Kontextus Egy eseményt könnyebb felidézni abban a kontextusban (környezetben vagy állapotban), amiben kódoltuk. Például hajdani általános iskolai osztálytársak neveinek felidézését javítaná, ha végigsétálnánk az iskola folyosóján. A kontextus nem minden esetben külsdleges tényez, mint egy fizikai hely vagy egy bizonyos arc. Ami bennünk az információ kódolása közben történik (bels állapotunk, hangulatunk), az is a kontextus része. A FELEJTÉS ÉRZELMI TÉNYEZI A kutatások azt sugallják, hogy az érzelmek legalább négy különböz módon befolyásolhatják a hosszú távú memóriát: - Az érzelmi töltés helyzeteken többet gondolkodunk, mint a semlegeseken; többször ismételgetjük és jobban megszervezzük a felkavaró emlékeket. - Nagy érzelmi töltés különleges események speciális emlékezeti mechanizmust kapcsolnak be, amely hosszú távra rögzít mindent, amit a személy abban a pillanatban tapasztal (villanófényemlék). - A kódolás alatt fennálló érzelmi állapotunk is a kontextus része, így az elhívás akkor lesz a legtökéletesebb, amikor ugyanabban az érzelmi állapotban vagyunk, mint a kódoláskor. - A traumatikus események (érzelmileg telített emlékek) Freud szerint elfojtásra kerülnek, vagyis a tudattalanba számzzük ket, mert a rájuk való emlékezés túlságosan megterhel, kellemetlen lenne a számunkra (elfojtási hipotézis). IMPLICIT MEMÓRIA Explicit memóriának nevezzük a múlt tudatos elhívását, az általános tényekre való emlékezést (szemantikus memória) és saját személyes múltunkra való emlékezést (epizodikus memória). Implicit memóriának nevezzük azt az emlékezésünket, amely a készségekben mutatkozik meg (pl. hogyan kell biciklizni), és valamilyen észlelési, mozgásos vagy kognitív feladatbeli teljesítmény javulásában jelentkezik, a javuláshoz vezet tapasztalatok tudatos elhívása nélkül. Emlékezés amnéziában Az amnézia az emlékezés részleges vagy teljes elvesztése. A retrográd amnézia azon események felidézésének képtelensége, melyek a baleset vagy sérülés eltt történtek. A napi eseményekre (a baleset után történtekre) való visszaemlékezés nagymérték képtelensége az anterográd amnézia. Amnéziában megrzdnek a motoros készségek (pl. cipfz megkötése) és a perceptuális készségek, mint a normális olvasás vagy a tükörrl visszaverd szavak elolvasása. Vagyis amnéziában az explicit memória sérül, míg az implicit memória megtartott. AZ EMLÉKEZET FEJLESZTÉSE Tömbösítés A rövidtávú memória kapacitása a legtöbb embernél nem haladhatja meg a 7 2 egységet vagy tömböt. Képesek vagyunk azonban megnövelni a tömbök méretét.Pl: a 152-6184-81956 számsorozatból fel tudjuk idézni mind a 12 számjegyet, ha átkódoljuk 1526-1848-1956-ra, és csak ezt a három tömböt tároljuk a rövidtávú memóriában.

Tömbösítésnél a hosszú távú memóriát (és az abban tárolt információt) hívjuk segítségül a rövid távú memória kapacitásának megnöveléséhez. Képzelet és kódolás A képzelet segítségével kapcsolatba hozhatjuk a megtanulandó anyag egyes részeit (pl. két szót összekapcsolunk egy képben), és ezek a kapcsolatok segítik az elhívást. Ez a vezérelv húzódik sok mnemotechnikai rendszer hátterében, mint például a helyek módszere (a megtanulandó elemek meghatározott térbeli helyekkel való összekapcsolása) vagy a kulcsszómódszer (idegen szavak tanulásánál) esetében is. Feldolgozás és kontextus Minél mélyebben dolgozzuk fel a megtanulandó anyagot, annál többre emlékszünk bellük. A kontextus pedig különösen hatékony elhívási támpont, így olyan módon is fejleszthetjük emlékezetünket, hogy felújítjuk azt a kontextust, amelyben a tanulás történt. Az elhívás gyakorlása Az elhívás javításának másik módja az elhívás gyakorlása, vagyis kérdések feltevése önmagunknak a tanult anyagról. A mentális gyakorlás az észlelési és mozgásos készségek képzeletbeli ismételgetését jelenti testi mozgások nélkül. PQRST-módszer Az emlékezet tökéletesítésének legismertebb technikája, amely javítja a tankönyvi anyagok megtanulását és az azokra való emlékezést. Öt szakaszból áll: elzetes áttekintés (preview), kérdések feltevése (question), olvasás (read), felmondás (self-recitation), ellenrzés (teszt). KONSTRUKTÍV EMLÉKEZET Amikor egy mondatot vagy történetet hallunk, az gyakran a valóságos esemény hiányos leírása, és a világ mködésére vonatkozó általános ismereteinket kell mozgósítanunk ahhoz, hogy az esemény összetettebb leírását megkonstruáljuk. Az eredeti információkat kiegészítjük annak az általános tudásnak a felhasználásával, hogy mi mivel jár együtt. A konstrukció jelentheti egyszer következtetések hozzáadását a bemutatott anyaghoz, de jelentheti az anyag hozzáillesztését sztereotípiákhoz és a sémák egyéb fajtáihoz. A sztereotípia az emberek egy egész csoportjára vonatkozó, a személyiségvonások vagy fizikai megkülönböztet jegyek alapján alkotott következtetéscsomag. Amikor valamilyen információt kapunk valakirl, elfordulhat, hogy elbb sztereotip módon jellemezzük t (például tipikus olasznak), majd az információt ezzel a sztereotípiával vegyítjük. A séma emberek, tárgyak, események vagy helyzetek egy osztályának mentális reprezentációját jelenti. Azokra az ismereteinkre is vonatkozik, amelyek megmutatják, hogyan cselekedjünk különféle helyzetekben. A sémák alakjában történ észlelés és gondolkodás lehetvé teszi számunkra, hogy a minket ér nagy tömeg információmennyiséget gyorsan és gazdaságosan megszrjük, megszervezzük és feldolgozzuk. Ahelyett, hogy minden új személy, tárgy vagy esemény minden kis részletét megjegyeznénk, egyszeren csak észrevesszük, hogy pont olyan, mint egy bizonyos séma, amely már a memóriánkban van, és csak a legeltérbb vonásokat kódoljuk és rizzük meg emlékezetünkben. Mindamellett ezért a ,,kognitív gazdaságosságért" azt az árat fizetjük, hogy egy tárgy vagy esemény eltorzulhat, ha nem egészen illeszkedik abba a sémába, amelyet a kódolására alkalmaztunk.

GONDOLKODÁS
Fajunk legnagyobb teljesítményei abban gyökereznek, hogy képesek vagyunk bonyolult gondolatok megformálására és közlésére. A gondolkodás fogalmába számos értelmi tevékenység tartozik bele. A gondolkodást úgy jellemezhetjük, mint az ,,agy nyelvét". Az egyikfajta gondolkodás a ,,lelki fülünkkel" hallott mondatok formáját ölti, ez a propozicionális gondolkodás. Egy másikfajta gondolkodás a képzeteknek, a ,,lelki szemeinkkel" látott vizuális képzeteknek felel meg leginkább, ez a képzeleti gondolkodás.



A harmadikfajta gondolkodás, a motoros gondolkodás, mely a ,,mentális mozdulatoknak" felel meg.

Fogalmak és kategorizáció Propozíció: olyan kijelentés, mely valamilyen tényállásra vonatkozik. Fogalom: a dolgok egy teljes osztályát képviseli, azon tulajdonságok halmazát, amelyeket ehhez az osztályhoz csatolunk (pl. szék fogalomba tartozik az összes általunk ismert különböz típusú szék, és azok tulajdonságai). Kategorizáció: a tárgyak fogalomhoz rendelése (pl. látok egy ül-alkalmatosságot, és besorolom a szék fogalmához, vagyis felismerem). Az egy fogalomhoz tartozó tulajdonságok két csoportba sorolhatók: Fogalmi hierarchiák A fogalmakról tulajdonságaik mellett azt is tudjuk, hogy milyen kapcsolatban vannak egymással. A hierarchia lehetvé teszi, hogy egy fogalom bizonyos tulajdonságait kikövetkeztessük akkor is, ha azok nem kapcsolódnak a fogalomhoz. Minden hierarchiában van egy olyan osztályozási szint, mely alapvet, vagyis preferált. Az az alapszint, amelyen a legtöbb megkülönböztet érték tulajdonság szerepel (pl. állat ­ madár ­ veréb szintek közül a madár az alapszint, leggyakrabban ezt használjuk). Fogalomelsajátítás Egy fogalmat kétféle módon ismerhetünk meg: Vagy mások megtanítják mit jelent, vagy egyéni tapasztalatainkból ismerjük meg. Az egyik csoport alkotja a fogalom prototípusát, azaz a fogalom legjobb példányainak leírását (pl. milyen a tipikus madár: repül). A másik csoport a fogalom magja, amelybe a tagsági viszony szempontjából kritikus tulajdonságok tartoznak (pl. nem minden madár repül, ez tehát nem magtulajdonság).

Az, hogy hogyan megy végbe a tanulás, attól is függ, hogy mit tanulunk. Az explicit oktatás (pl. iskola) többnyire a fogalmi mag kialakításakor érvényesül, míg a prototípusok kialakításában az egyéni tapasztalás játszik vezet szerepet. Következtetés Amikor kijelentésekben gondolkodunk, gondolatmenetünk szervezett. Néha hosszú távú emlékezetünk szerkezete határozza meg ezt a szervezdést. Deduktív következtetés A logikusok szerint bizonyos érvelések deduktívan érvényesek, ami azt jelenti, hogy az érvelés következménye nem lehet hamis, ha a premisszák igazak. (pl. Ha esik az es, mindig viszek esernyt. Most esik az es, tehát viszek esernyt.) A deduktív következtetés elméletei többnyire feltételezik, hogy logikai szabályokat alkalmazzunk annak igazolására, hogy egy érvelés konklúziója következik a premisszákból. Sokszor olyan szabályokat alkalmazunk, amelyek kevésbé elvontak, és jobban illeszkednek a mindennapi élethez. Ezeket pragmatikus szabályoknak nevezzük. A szabályok alkalmazása helyett a probléma úgy is megoldható, hogy egy konkrét elképzelést, egy mentális modellt alakítunk ki a helyzetrl. Induktív következtetés Egy érvelés akkor is jó lehet, ha deduktívan nem érvényes. Az ilyen következtetéseket induktívan ersnek nevezzük, ami azt jelenti, hogy valószíntlen, hogy a következtetés hamis, ha a premisszák igazak (pl. Marci könyvelést tanult az egyetemen, most egy könyvel irodában dolgozik. Tehát Marci könyvel.) Képzeleti gondolkodás

A propozíciókban történ gondolkodás mellett képzetekben is képesek vagyunk gondolkodni, különösen vizuális képzetekben. A képzelet és az észlelés közötti kapcsolatnak a legmeggyzbb bizonyítéka talán az lenne, ha ezt a két funkciót azonos agyi területek szolgálnák. Képzeleti mveletek: Egy sokat vizsgált mvelet a mentális forgatás (kísérlet: R bet bemutatása különböz fokokban elforgatva, és el kell dönteni, hogy normál állású-e vagy tükrözött a reakcióid az elforgatás szögétl függött: 180 foknál volt a leglassabb). Egy másik olyan mvelet, amely az észlelés és a képzelet esetén hasonlónak tnik, egy elrendezés elemeinek letapogatása (mentális térkép: minél messzebb van egymástól két pont az elképzelt térképen, annál tovább tart gondolatban eljutni egyiktl a másikig). A tudósok és mvészek legeredetibb mveiket vizuális gondolkodás segítségével alkották (vizuális kreativitás).

A képzeleti és a perceptuális feldolgozás közti közös vonás, hogy mindkettt korlátozza a felbontás finomsága. Döntéseink gyorsabbak a nagy képzetekre, mint a kicsikre (nagyobb elképzelt képen több részletet látunk). Tehát minél finomabb a felbontás, annál jobban látjuk a tárgyak részleteit. Problémamegoldás A problémamegoldás során egy cél felé haladunk, de nincsenek kész eszközeink ennek elérésére. A célt fel kell bontanunk alcélokra, s azután ezeket az alcélokat még tovább kell esetleg bontanunk további célokra, míg meg nem találjuk a kielégít eszközöket. A probléma megoldásának képessége nemcsak attól függ, hogy részeire tudjuk-e bontani, hanem attól is, hogy hogyan képezzük le. Van, amikor a propozicionális leképezés mködik legjobban, máskor viszont a vizuális leképezés hatékonyabb. Problémamegoldási stratégiák: Az egyik stratégia a problémahelyzetben adott pillanatnyi állapot és a célállapot közötti különbség csökkentése. A különbségcsökkentés mögött az a gondolat munkál, hogy olyan alcélokat állítsunk föl, melyeket elérve közelebb kerülünk a célhoz. Hasonló, de rafináltabb eljárás a cél-eszközelemzés. Pillanatnyi állapotunkat és célállapotunkat annak érdekében hasonlítjuk össze, hogy a legfontosabb különbséget találjuk meg köztük, e különbség kiiktatása lesz legfontosabb alcélunk (mi a célunk, és milyen eszközeink vannak hozzá). Másik stratégia, a céltól visszafelé való indulás. Különösen hasznos matematikai problémáknál.



Szakértk illetve kezdk A legtöbb szakterületen a szakértk minségileg másképpen oldják meg a problémákat, mint a kezdk. Ezek az eltérések annak köszönhetek, hogy a szakértk és a kezdk eltér reprezentációkat és stratégiákat használnak. A szakértk sokkal több leképezést tárolnak az emlékezetükben (több kész megoldási stratégiával rendelkeznek). A szakértk az új problémát is másképpen képezik le, mint a kezdk. A szakértk általában tervet készítenek a problémával való megbirkózáshoz, míg a kezdk mindenféle terv nélkül vágnak bele a feladatba. Feladatmegoldás és problémamegoldás A feladatmegoldásban ismert a cél és a hozzá vezet út is, tudjuk, hogyan kell megoldani a feladatot, ismerjük a megoldási stratégiát (pl. két számot kell összeszorozni). Ezzel szemben a problémamegoldásnál meg kell találnunk a megfelel megoldási stratégiát. Ezt megnehezíti a beállítódásunk (korábbi megoldási módjainkhoz való merev ragaszkodásunk). A sikeres problémamegoldáshoz szempontváltásra van szükség, más oldalról, nézpontból kell a problémához közelítenünk. Ez egyfajta konvergens (összetartó) gondolkodás, egy célhoz többféle úton is el lehet jutni. Kreativitás A kreativitásnál sem a cél nem egyértelm, sem a hozzávezet út nem ismert. Nincsenek kész megoldási stratégiáink, és minél többfajta megoldást kell találnunk, sokoldalú és változatos, divergens (széttartó) gondolkodásra van szükség. A kreativitás mérésénél az alábbi szempontokat vesszük figyelembe (pl. körök tesztje):



Fluencia (mennyire sok választ adott) Flexibilitás (mennyire sokféle választ adott, mennyire váltott szempontot) Originalitás (mennyire eredeti, újszer választ adott).

MOTIVÁCIÓ
A motivációs folyamatok határozzák meg a célirányult viselkedések irányát és intenzitását. Szubjektíven tudatos vágyakként éljük át ezeket. Legtöbbünk képes eldönteni, hogy vágyai szerint cselekszik-e. Talán még arra is képesek vagyunk, hogy tudatosan ne gondoljunk azokra a vágyainkra, amelyeknek az érdekében való cselekvésrl lemondtunk. De sokkalta nehezebb (talán lehetetlen is), hogy motívumainkat közvetlenül befolyásoljuk. Tudatos döntéseink motivációs állapotainknak sokkal inkább a következményeinek, mintsem okainak tnnek. Az alapvet motívumok (éhség, szomjúság, szexuális vágy) tárgyalásában a pszichológusok hagyományosan a motiváció kétféle elméletét különböztetik meg. Ezek között a különbség abban áll, hogy honnan származik a motívum, mi okozza, és miként befolyásolja a viselkedést. Az egyik oldalon állnak a késztetésre alapuló elméletek, amelyek a motivációban a bels tényezk szerepét hangsúlyozzák. Az olyan motívumoknál viszont, mint a szexuális vágy és az agresszió, a bels késztetés kevésbé tnik végs élettani szükségleteink folyományának. A másik oldalon állnak az ösztönzésre alapuló elméletek, amelyek küls események vagy tárgyak motivációs szerepét hangsúlyozzák. Étel, ital, szexuális partner, támadás célpontjai, másokkal való kapcsolatok, önbecsülés, pénz és siker ­ mindezek ösztönzként hatnak. Lehet a cél ízletes élelem, iható víz, interakciós partner, egy betolakodó kizése vagy vitatott javak birtoklásának megszerzése. Sok ösztönz mködik jutalomként: megszerzésük élvezetet okoz, ezért megersíti az ahhoz vezet viselkedést. Egyes ösztönzk elsdleges megersítk, azaz elzetes tanulás nélkül is képesek jutalomként mködni. Más ösztönzk másodlagos megersítk, amelyek ezt a minségüket részben más eseményekhez fzd viszonyuk megtanulása révén nyerik el. A motiváció ösztönzket hangsúlyozó eleméletei elssorban a tanulásnak és a tapasztalatoknak a motivációk vezérlésében játszott szerepére összpontosítanak.. Homeosztázis és késztetések Az életünk múlik azon, hogy bizonyos dolgokat állandó szinten tartsunk. Ha agyunk hmérséklete néhány fokkal megváltozna, gyorsa elvesztenénk eszméletünket. Ha testünk víztartalma néhány százalékponttal emelkedne vagy csökkenne, agyunk és testünk nem tudná ellátni feladatát, és halál fenyegetne bennünket. Az alapvet motívumok jó része arra irányul, hogy segítsen bels egyensúlyunk (homeosztázisunk) fenntartásában. Bels világunknak az élettani korlátok által megszabott szk sávban tartása érdekében olyan szabályozófolyamataink vannak, amelyek fenntartják homeosztázisunkat. A homeosztázis valaminek az állandó szinten tartását jelenti, és a homeosztatikus szabályozás az a rendszer, amely ezt az állandó szintet fenntartja. A homeosztatikus szabályozás lehet pszichológiai, élettani vagy mechanikai. A legismertebb homeosztatikus szabályozó rendszer nem pszichológiai jelleg, hanem egy egyszer eszköz, ami a legtöbb lakóházban megtalálható: a termosztát, ami a ftést és esetleg a légkondicionálást vezérli. A termosztátot arra találták ki, hogy a ház hmérsékletének a homeosztázisát fenntartsa. Amikor egy bizonyos szintre beállítjuk, az adott hmérséklet lesz a termosztát célértéke, azaz stabilizációs pontja, amely értékét igyekszik fenntartani. Ha télen a szoba hmérséklete e pont alá esik, a termosztát bekapcsol: a célérték és a tényleges hmérséklet eltérése miatt mködésbe hozza a ftést. Nyáron pedig, amikor a szoba hmérséklete a stabilizációs pont fölé emelkedik, a termosztát a légkondicionálókat aktiválja. A ft- és htrendszerrel egyaránt összekapcsolt termosztát segítségével a szoba hmérséklete állandó szinten tartható az évszakok változása ellenére. Sok olyan élettani folyamat van, amely ugyanolyan homeosztatikus módon mködik, mint a termosztát. Ezek a folyamatok gerjesztik a homeosztázis fenntartására irányuló motivációt. Drive-redukciós elmélet Amikor a homeosztatikus egyensúly felborul, a szervezetben valamilyen hiányállapot lép fel (pl. csökken a vércukorszint), aminek helyreállítása érdekében megjelenik egy szükséglet (pl. táplálék iránti igény). A szükséglet kielégítésére hajtóer (drive) keletkezik (pl. éhség), mely valamilyen viselkedésre indítja, motiválja a szervezetet (pl. evés). A viselkedés arra irányul, hogy a keletkezett drive-ot lecsökkentse, redukálja,

és így ismét helyreálljon a bels egyensúly (homeosztázis). Ezen a drive-redukciós elven alapulnak ez elsdleges motivációk, mint az éhség, szomjúság, hmérsékletszabályozás, stb. Optimális arousal elmélet Vannak drive-redukcióval nem magyarázható motivációk is, ilyen a kíváncsiság, az exploráció (a környezet felfedezésére, új ingerek keresésére irányuló késztetés, motiváció). Ilyenkor nem a bels egyensúly felborulása indítja el viselkedést. Ezeket a motivációkat az optimális arousal elmélettel tudjuk megmagyarázni. Az arousal a szervezet éberségi, aktivációs szintje. Ébredéskor igen alacsony, míg ers stresszhelyzetben nagyon magas. Leghatékonyabbak akkor vagyunk, ha az arousal szintünk optimális (ennek értéke egyénenként változó), mert a túl alacsony és a túl magas arousal egyaránt alacsony teljesítménnyel jár együtt (teljesítmény és arousal összefüggése: fordított U alakú görbe). Környezeti ingerek hatására az arousal szint emelkedik. Ha túl magas az arousal szintünk, akkor nem vágyunk újabb ingerlésre, inkább megpróbáljuk csökkenteni a minket ér hatásokat, és relaxálni, pihenni. Ha azonban az arousal szintünk túl alacsony, akkor új ingerek keresésével (kíváncsiság, exploráció) igyekszünk azt megnövelni, és így a számunkra optimális arousal szintet elérni. Az optimális arousal elmélet segít megmagyarázni, hogy egyes emberek miért keresi intenzíven az új és izgalmas élményeket, veszélyeket, kalandokat (k a szenzoros élménykeresk), míg mások inkább szeretik a magányos, nyugodt tevékenységeket, és kerülik az izgalmakat, továbbá jól trik, ha megfosztják ket mindenfajta küls ingerléstl (szenzoros izoláció). A szenzoros élménykeresk alap arousal szintje alacsony, így állandó küls ingerek kellenek ahhoz, hogy elérjék az optimális arousal szintet. Ezzel szemben az introvertált (befelé forduló, zárkózott) emberek magas arousal szinttel jellemezhetk, így k inkább kerülik a küls ingereket, hiszen nyugalomra van szükségük ahhoz, hogy optimális arousal szintjüket megtarthassák. Teljesítménymotiváció Az elbbiekben említett motivációkon kívül vannak olyanok, amik csak az emberekre jellemzek, és az állatvilágban nem fordulnak el. Ilyen humánspecifikus motiváció a teljesítménymotiváció is. A teljesítménymotiváció kiváló teljesítményre, sikerességre irányuló ers késztetés, a saját teljesítmény állandó emelésére és mások túlszárnyalására motivál. Megkülönböztetünk két típusú embert: a sikerorientált és a kudarckerül személyt. A sikerorientált személy sikerre törekszik, reális és elérhet célokat tz maga elé, amelyekért meg kell küzdeni, de a siker valószínsége nagy (közepesen nehéz feladatot választ magának). Ezzel szemben a kudarckerül személy minden áron szeretné elkerülni a kudarcot, így olyan feladatot választ, amit biztosan meg tud csinálni (könny feladat), vagy pedig irreálisan nehéz célt tz maga elé (nehéz feladat), hiszen így a sikertelenséget nem éli meg kudarcként. A motivációkat osztályozhatjuk a szerint is, hogy küls vagy bels forrásból származnak-e. A bels motiváció nagyobb teljesítményt, kitartóbb munkát eredményez, így elssorban ennek felkeltése a cél. A küls motiváció valamilyen környezeti jutalomból, elismerésbl fakad, és ennek megsznésével a motivált viselkedés is lecsökken. Ha egy bels motivációból végzett viselkedést megjutalmazunk (vagyis küls motivációt adunk hozzá), a személy a jövben ritkábban fogja végezni az adott viselkedést, hiszen úgy átfogalmazza a helyzetet, miszerint amit eddig szívesen csinált, most a jutalomért teszi (a bels motiváció átalakul külsvé).

ÉRZELMEK
Azok a legalapvetbb érzések, amelyeket mindannyian átélünk, nemcsak olya motívumokat tartalmaznak, mint az éhség vagy a nemi vágy, hanem olyan érzelmeket is, mint az öröm vagy a harag. Az érzelmek és a motívumok szorosan összetartoznak. Hasonlóságuk ellenére a motívumokat és az érzelmeket meg kell különböztetni. A különbségtevés leggyakoribb alapja szerint az érzelmek kívülrl irányítottak, míg a motívumok belülrl aktivizálódnak. Azaz az érzelmeket rendszerint küls események váltják ki. Ezzel szemben a motívumok gyakran bels eseményeknek a következményei, és természetüknél fogva a környezet bizonyos tárgyai (mint például étel, víz vagy egy fajtárs) felé irányulnak. Az érzelmek és a motívumok közötti másik különbség az, hogy az érzelmek mindig aktiválják a vegetatív idegrendszert, míg a motívumok nem. Az érzelmek összetevi Egy érzelemnek több általános összetevje van. Az érzelmekben legtöbbször felismert alkotóelem annak szubjektív élménye ­ az érzelem állapotához kapcsolódó bels érzéseink. A második összetev a testi reakció. A

harmadik összetev az érzelemmel együtt járó, automatikusan eljöv gondolatok és vélekedések összessége. Az emocionális élmény negyedik összetevje az arckifejezés. Az ötödik alkotóelem az érzelemre adott általános válasszal kapcsolatos: a negatív érzelmek például sötétebb színben tüntetik fel a világot. A hatodik összetevt az érzelmekhez kapcsolódó cselekvéses tendenciák alkotják, azok a viselkedések, amelyeket az emberek az adott érzelem átélésekor hajlamosak véghezvinni. A düh például agressziót szülhet. Az érzelem összetevinek listája tehát a következképpen alakul: 1. Az érzelem szubjektív élménye 2. Bels testi válaszok, elssorban a vegetatív idegrendszer reakció 3. Az érzelemrl és a helyzetrl alkotott gondolatok 4. Arckifejezések 5. Érzelmi reakciók 6. Cselekvéses tendenciák (viselkedés) Önmagában ezen összetevk egyike sem érzelem. Ezeknek az alkotóelemeknek az együttese alkotja az egyes érzelmeket. Arousal és érzelmek (arousal: a szervezet éberségi, aktivációs szintje; mennyire vagyunk éberek, aktívak, mennyire tudunk teljesíteni) Amikor egy olyan intenzív érzelmet élünk át, mint a félelem, vagy a harag, rendszerint számos testi változásnak vagyunk tudatában. Az érzelmi arousallel együtt járó fiziológiai változások többsége a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivációjából származik. A szimpatikus idegrendszer a következ változásokért felels: 1. A vérnyomás és a szívritmus n 2. A légzés felgyorsul 3. A pupillák kitágulnak 4. Az izzadás fokozódik, miközben a nyálelválasztás és a mucin (a nyálkahártyák váladéka) elválasztása csökkel 5. A vércukorszint emelkedik, hogy több energiát biztosítson 6. A vér gyorsabban alvad a sebeknél 7. A vér a gyomorból és a belekbl az agyba és a vázizmokba áramlik 8. A szrzet feláll, ,,libabrt okozva". Amint az érzelem lecsillapodik, a paraszimpatikus idegrendszer felülkerekedik, és visszaállítja a szervezet normális állapotát. A vegetatív idegrendszernek ezeket a mködéseit az agy bizonyos területeinek ­ például a hipotalamusznak és a limbikus rendszer egyes részeinek ­ aktivitásai váltják ki. Különböz érzelmek Az érzelmi élmény intenzitásához a vegetatív arousal egyértelmen hozzájárul. De ez különbözteti-e meg az érzelmeket? Létezik-e az örömre vonatkozó külön fiziológiai mintázat, egy másik a dühre, egy harmadik a félelemre és így tovább? William James azt állítja, hogy egy érzelem szubjektív élménye a testi változások észlelése. Nagyjából ugyanabban az idben Carl Lange dán fiziológus hasonló állásponton volt, de számára a testi változásokba a vegetatív arousal is beletartozott. Kombinált elképzelésük, mely James-Lange-elméletként ismert, a következképpen szól: mivel a vegetatív arousal (és talán más testi változások) észlelése alkotja egy érzelem élményét, és mivel a különböz érzelmeket különböznek érezzük, mindegyik érzelemhez kell legye egy külön vegetatív aktivitási mintázat. A James-Lange-elmélet tehát azt állítja, hogy a vegetatív arousal különbözteti meg az érzelmeket. Kogníció és érzelmek Amikor egy eseményt vagy cselekedetet észlelünk, személyes céljaink és jóllétünk szempontjából értelmezzük a helyzetet: a kiértékelés eredménye egy vélekedés, mely pozitív, vagy negatív. Ezt a mérlegelést nevezzük kognitív kiértékelésnek. Egy helyzet értelmezése természetesen hozzájárul érzelmi élményünkhöz. Ha egy kocsiban ülünk, amely egy meredek lejtn kezd elindulni, félelmet vagy rettegést érzünk, de ha tudjuk, hogy a

,,kocsi" egy hullámvasút része, a félelem rendszerint sokkal kisebb. Ha valaki azt mondja nekünk, hogy ki nem állhat minket, nagyon dühösek leszünk, esetleg fájdalmat is érezhetünk, ha az illet a barátunk, de éppen csak zavarba jövünk, ha a személy egy elmebeteg, akivel azeltt sohasem találkoztunk. Ezekben és még sok más esetben a helyzet kognitív kiértékelése határozza meg érzelmi élményünk intenzitását. A kognitív kiértékelés az érzelmek elkülönítéséért is nagymértékben felels. Szemben a vegetatív arousallel, a kiértékelésbl származó vélelmek elég gazdagok ahhoz, hogy az érzelmek számos különböz formáját elkülönítsék, és a kiértékel folyamat lehet olyan gyors, hogy megmagyarázza azt a sebességet, amellyel bizonyos érzelmek keletkeznek. Továbbá majdnem mindig hangsúlyozzuk az érzelmeink értelmezését, amikor leírjuk egy érzelem minségét. Az igazságosság és az elhagyatottság egyértelmen vélekedések, amelyek kognitív kiértékelés eredményei. Ezek a megfigyelések azt sugallják, hogy a kognitív kiértékelés gyakran elégséges az élmény minségének meghatározásához. Azaz, ha az emberekben a vegetatív arousal semleges állapotát váltjuk ki, érzelmük minségét egyedül a helyzet kiértékelése határozza meg. Elször Schachter és Singer ellenrizte ezt a feltételezést kísérletben, amely alapvet hatást gyakorolt a következ két évtized érzelemelméleteire. A kísérleti személyeknek adrenalininjekciót adtak, amely általában vegetatív arousalt okoz: ers szívritmus- és légzésszám-növekedés, izomremegés és fokozott izgalmi állapot keletkezik. A kísérletvezetk a kísérleti személyeknek beadott adrenalin hatására vonatkozó információt változtatták. Néhány kísérleti személyt pontosan felvilágosítottak a szer következményeirl (szívritmus gyorsulás, izomremegés stb.) másokat félrevezettek, az állítva, hogy a szer zsibbadást okoz. Az informált személyeknek volt magyarázatuk az izgalmukra, a félreinformáltaknak nem. Hogy a félreinformált személyek hogyan értelmezték a tüneteket, az attól a helyzettl függött, amibe helyezték ket. Ha a beépített ember (akivel együtt várakoztak az elszobában) jókedven, feldobottan viselkedett, a személyek boldogabbnak jellemezték magukat. Ha a beépített ember ingerülten viselkedett, mérgeldött, a személyek mérgesebbnek jellemezték saját érzelmeiket. Más szóval, azoknak a személyeknek a szubjektív élményét, akiknek arousaljükre vonatkozóan fiziológiai magyarázat állt rendelkezésre (tudták, hogy az adrenalininjekciótól van), kevésbé befolyásolta a helyzet (a beépített ember viselkedése), mint azokét, akiknek nem volt ilyen magyarázatuk (az szubjektív érzelmeiket a helyzetrl alkotott kognitív kiértékelés határozta meg). Érzelemkifejezés Az érzelmi kifejezések kommunikációja Úgy tnik, bizonyos arckifejezéseknek egyetemes jelentésük van, attól a kultúrától függetlenül, amelyben az egyén nevelkedett. Amikor öt különböz országból származó emberek az öröm, düh, bánat, undor, félelem és meglepdés arckifejezéseit tükröz fényképeket néztek, nem okozott gondot azoknak az érzelmeknek az azonosítása, amelyet a kifejezések hordoztak. Bizonyos érzelemkifejezések egyetemessége alátámasztja Darwin állítását, amely szerint azok evolúciós történettel rendelkez, veleszületett válaszok. Darwin szerint az érzelemkifejezések többsége öröklött mintázatú, és eredetileg valamilyen túlélési értékük volt.

Az érzelmek intenzitása és megkülönböztetése A FACIÁLIS FEEDBACK HIPOTÉZISE. Azt ez elképzelést, amely szerint az arckifejezések kommunikatív funkciójukon túlmenen az érzelem élményének létrejöttéhez is hozzájárulnak, a faciális feedback hipotézisnek nevezik. A hipotézis szerint, ahogyan visszajelentést kapunk a vegetatív arousalrl, ugyanúgy visszajelentést kapunk arckifejezésünkrl is, és ez a visszajelentés az érzelem más összetevivel kombinálódva még intenzívebb élményt idéz el. Ebbl az következik, hogy ha erltetetten mosolygunk, és ezt több másodpercig fenntartjuk, akkor boldogabbnak kezdjük magunkat érezni, míg ha morcosan nézünk, akkor feszültek és dühösek leszünk. A hipotézis mellett szól, hogy azok, akik érzelemkiváltó helyzetekben eltúlozzák saját arckifejezésüket, érzelemtelibb válaszokról számolnak be, mint mások. Az egyik ilyen kísérletben a személyek rajzfilmek mulatságosságát ítélték meg, miközben egy tollat tartottak vagy a foguk, vagy az ajkaik között. A fogak között tartott toll mosolyt erltet az ember arcára, az ajkak között tartott tárgy viszont szigorú kifejezést kölcsönöz. Ahogy várták, a rajzfilmeket a kísérleti személyek mulatságosabbnak ítélték akkor, amikor foguk, mint amikor ajkaik között tartották a tollat. Vérkeringés és agyhmérséklet Az arckifejezések melyik vonatkozása teszi pozitívvá vagy negatívvá az arckifejezéseket? Egy lehetséges válasz abban rejlik, hogy bizonyos arcizmok összehúzódása befolyásolhatja a szomszédos véredényeket. Ez az agyi vérkeringésre hathat, ami meghatározza az egy hmérsékletét, ez pedig serkenteti vagy gátolhatja a különböz neurotranszmitterek (ingerület átviv anyagok) kiválasztását, amely az érzelmeket megalapozó kérgi aktivitás

része lehet. Amikor például mosolygunk, az arcizmok elrendezése csökkentheti az agy egy olyan területének hmérsékletét, amelyben szerotonin választódik ki. Az érzelmi állapotra adott általános reakciók Energizálás és megzavarás Az érzelemi állapot néha energiát kölcsönöz, máskor viszont megzavar miket ­ az élmény ersségétl, az egyéntl és az állapot hosszától függen. Az intenzitásra vonatkozóan azt mondhatjuk, hogy az emocionális arousal közepes szintje segíti legjobban az éberség és az érdekldés fenntartását. A teljesítmény az arousal mérsékelt szintjén optimális, magas szintjein azonban hanyatlani kezd, feltehetleg azért, mert a személy nem tud elegend kognitív erforrást fordítani a feladatra (arousal ­ teljesítmény görbe: fordított U alakú összefüggés). Az arousal optimális szintje és a görbe alakja a különböz feladatoknál eltér. Egy egyszer, jól begyakorolt rutinfeladat sokkal kevésbé érzékeny az emocionális arousal általi megzavarásra, mint a bonyolultabb tevékenységek, amelyek számos gondolkodási folyamat integrációjától függnek. Intenzív félelem pillanatában valószínleg képesek lennénk kiejteni a nevünket, de nem sakkoznánk jól. Az emberek különböznek egymástól abban a tekintetben, hogy mennyire magasra szökik érzelmi arousaljük válsághelyzetekben, tehát abban is, hogy, mennyire zavarja az meg viselkedésüket. Az agresszió, mint érzelmi reakció Az érzelmek nemcsak általános reakciókat eredményeznek, de specifikusakat is. Nevetünk, amikor örülünk, visszahúzódunk, amikor félünk, agresszívvé válunk, ha dühösek vagyunk, stb. Ezek közül a tipikus érzelmi reakciók közül a pszichológusok legkiterjedtebben az agressziót tanulmányozták. Agresszión olyan viselkedést értünk, amely szándékosan sért egy mások embert (fizikailag vagy verbálisan), vagy rombol tárgyakat. Ebben a meghatározásban a szándék a kulcsforgalom. Ha valaki véletlenül rálép lábunkra a zsúfolt villamoson, és azonnal elnézést kér, viselkedését nem értelmezzük agresszívnak: de ha valaki odalép hozzánk, amikor íróasztalunknál ülünk, és rátipor lábunkra, nem habozunk hogy cselekedetét agresszívnak címkézzük-e. Az agresszió, mint drive Freud korai pszichoanalitikus elmélete szerint cselekedeteink többségét ösztönök, elssorban a szexuális ösztönök határozzák meg. Amikor ezeknek az ösztönöknek a kifejezdését gátolják, agresszív drive (hajtóer) keletkezik. A pszichoanalitikus hagyomány késbbi elméletalkotói ezt a frusztráció-agresszió hipotézist tovább szélesítették: amikor egy személyt valami akadályoz bármilyen cél elérésében, agresszív drive keletkezik, amely az illett arra motiválja, hogy megsértse vagy megsebesítse a frusztrációt okozó akadályt. Ennek az állításnak két kritikus pontja van: az egyik hogy az agresszió oka rendszerint a frusztráció, a másik, hogy az agresszió az alapvet motívumok tulajdonságaival rendelkezik: energizálja a viselkedést, és mindaddig fennmarad, amíg a célját el nem éri. Az agresszió, mint tanult válasz A szociális tanuláselmélet az emberek közti interakciókkal foglalkozik, és a megfigyeléses tanulás jelentségét hangsúlyozza. Számos viselkedési mintát úgy tanulunk, hogy mások viselkedését figyeljük, és megjegyezzük, milyen következményekkel jár ez számukra. Egy gyermek, aki látja idsebb testvére fájdalmas arckifejezését a fogorvosi székben, felteheten szorongani fog, amikor elérkezik els fogorvosi vizsgálatának ideje. A szociális tanuláselmélet a modellek szerepét hangsúlyozza mind a specifikus viselkedések, mind az érzelmi válaszok átvételében. A szociális tanuláselmélet bizonyítékainak egyik forrását azok a kutatások szolgáltatják, amelyek kimutatják, hogy az agresszió, más válaszokhoz hasonlóan, utánzás útján tanulható. Azok az óvodás gyermekek, akik egy felnttet figyelnek meg, amikor egy nagy, felfújt babával szemben az agresszió különböz formáit fejezi ki, késbb a felntt cselekedeteinek többségét, még a furcsákat és szokatlanokat is utánozzák (ugyanígy utánozzák a gyerekek a TV-ben látott agressziót). A szociális tanuláselmélet másik forrását azok a demonstrációk jelentik, amelyek szerint az agresszió ugyanúgy érzékeny a megersítésre, mint más válaszok. Számos kutatás igazolta, hogy a gyermekek nagyobb valószínséggel fejeznek ki agresszív válaszokat, amikor ezekért megersítést kapnak (a környezet megjutalmazza ket), vagy amikor olyan agresszív modellt figyelnek meg, akit megersítettek. Az egyik kutatásban a kutatók gyermekeket figyeltek meg tíz héten át, miközben rögzítették az interperszonális agresszió eseteit és azokat az eseményeket, amelyek közvetlenül követték az agressziót. Ezek között voltak pozitív megersítések (az áldozat összerezzenése vagy sírása), büntetések (az áldozat ellentámadása) és semleges reakciók (az áldozat nem vesz tudomást a támadóról). A legmagasabb általános agresszivitási szintet mutató gyermekek agresszív cselekedeteire pozitív megersítés volt a leggyakoribb válasz. Azok a gyermekek, akik kezdetben nem voltak agresszívak, de alkalmanként ellentámadás útján sikeresek voltak a támadás leállításában, fokozatosan elkezdtek önálló támadásokat kezdeményezni (az agressziójukat megersítették). A legkevesebb

agressziót mutató gyermekek azok voltak, akiknek az ellentámadása sikertelen volt (nem ersítették meg). Egyszóval az agresszió következményei fontos szerepet játszanak a viselkedés formálásában. A szociális tanuláselmélet agresszió elmélete abban különbözik a freudi hipotézistl, hogy az agressziót tanult viselkedésnek tartja (nem veleszületett ösztönnek), aminek kiélése növeli a jövbeli agresszív cselekedetek valószínségét (elssorban a megersítések miatt); vagyis nem igaz a pszichoanalitikus nézpont katarzis elmélete, miszerint az agresszió levezetése megnyugvást okoz, és az agresszív drive megsznésével jár együtt.

A SZEMÉLYISÉG
A személyiség az egyén jellemz és megkülönböztethet gondolkodási, érzelmi és viselkedési mintázata, amely meghatározza személyes stílusát és azt a módot, ahogy fizikai és társas környezetével kapcsolatba lép. A kutatók három szempontból próbálják a laikus személyiségfogalmat meghaladni. Elször a személyiség leírására használatos vonásoknak (személyiségtulajdonságoknak) olyan kezelhet nagyságú készletéhez akarnak eljutni, amellyel megragadható az emberi személyiség változatossága. Másodszor, megbízható és érvényes személyiségmér eszközöket próbálnak létrehozni. Harmadszor, empirikus vizsgálatokat végeznek, hogy felfedezzék a vonások közti, valamint a vonások és a viselkedés közti sajátos kapcsolatokat. Általában mindenkirl, akivel csak találkozunk, feltételezzük, hogy rendelkezik bizonyos hajlamokkal, tulajdonságokkal, amelyeket viszonylag könnyen felismerhetünk. A körülöttünk lév emberek ismerete eligazít bennünket abban, hogy mit várhatunk tlük a jövben. A vonás és a típus szavak némileg eltér jelentések, ám mindkett azt fejezi ki, hogy az emberek olyan állandó jellemzkkel rendelkeznek, amelyek különböz idben és különböz körülmények között nyilvánulnak meg. Más pszichológiai megközelítések ettl eltér személyiségelméleteket állítottak fel. Típustanok A típus rendszerint éles határokkal rendelkez kategóriákat jelent. E felfogás szerint az ember vagy csak az egyik, vagy csak a másik kategóriába (típusba) tartozhat. Az az elképzelés, hogy az emberek típusokba vagy kategóriákba sorolhatók, Hippokratészig (i. e. 400 körül) vezethetk vissza, akinek a gondolatait Galénosz (i. e. 150 körül) finomította tovább. Az antik idben úgy vélték, hogy az emberek négy csoportba sorolhatók: - kolerikus (ingerlékeny, aktív, impulzív, agresszív, optimista, változékony, nyugtalan) - melankolikus (lehangolt, csendes, pesszimista, megfontolt, szorongó, tartózkodó, merev) - szangvinikus (derlátó, szociábilis, élénk, gondtalan, vezet, könnyed, bbeszéd, készséges) - flegmatikus (nyugodt, közönyös, passzív, kiegyensúlyozott, megfontolt, gondos, komoly). Mindegyik személyiségtípusról azt feltételezték, hogy a négy testnedv (sárga epe, fekete epe, vér, nyál) valamelyikének a túlsúlyát tükrözi. Egy másik tipológiát (típustant) állított fel Sheldon, aki a testalkat alapján osztotta különböz kategóriákba az embereket. Szerinte a különböz testalkatú emberek különböz személyiséggel, tulajdonságokkal rendelkeznek. Három szomatotípust (testalkati típust) írt le: - endomorf (alacsony, kövér; jókedély, társaságkedvel, kiegyensúlyozott, élvezi az életet) - mezomorf (izmos, arányos testalkatú; teljesítménymotivált, domináns, akaratos, aktív) - ektomorf (magas, vékony; intellektuális, zárkózott, érzelmileg labilis, szomorkás, passzív) Ehhez hasonló három testalkati típust különböztet meg Kretschmer is: - piknikus (alacsony, kövér) - atletikus (izmos, arányos testalkatú) - aszténiás (magas, vékony). Vonáselméletek A típuselméletek mára általában kikerültek a személyiségpszichológiai érdekldés fvonalából. Ma az elméletalkotók sokkal inkább arra hajlanak, hogy az emberekrl ne típusok, hanem folyamatos vonásdimenziók mentén gondolkozzanak. A vonásokról szólva azt feltételezik, hogy a személyek folytonos változók vagy dimenziók mentén különböznek egymástól. A vonáselméletek szerint az emberek ugyanazon

személyiségjellemzk mértékében térnek el egymástól. Más szóval, ez a felfogás a személyek közötti alapvet különbségeket inkább mennyiséginek, mint minséginek tekintik. Mely vonások alapvetek a személyiségben? Hány vonás elég jelents ahhoz, hogy érdemes legyen számolni vele? Különböz kutatók különbözképpen közelítettek e kérdésekhez. Az 1930-as években két személyiségpszichológus (Allport és Odbert) végigböngészte az angol nyelv teljes nagyszótárát; 18 000 olyan szót találtak, amely a viselkedés jellemzinek leírására használatos (többnyire melléknevek). Ezután ezt a szókészletet a homályos jelentés szavak és a szinonimák elhagyásával egy mintegy 4500 elemet tartalmazó listára csökkentették. A listát ezután pszichológiailag hasonló jelentés alcsoportokba szervezték. Raymond Cattel 200 szó alá srítette az Allport - Odbert féle listát. Cattel ezután a faktoranalízis módszerét alkalmazta, hogy meghatározza, hány személyiségfaktor tudná megmagyarázni ezen (személyiséget jellemz) szavak alapján adott ön- és társjellemzések összefüggéseit (hasonló jelentés szavak hasonló mértékben jellemzek vagy nem jellemzek adott személyre). Elemzése 16 személyiségfaktort eredményezett. Hans Eysenck hasonló eljárással két személyiségfaktort kapott: introverzió - extraverzió és érzelmi labilitás - stabilitás (utóbbit neuroticitásnak nevezte). Az introverzió - extraverzió dimenzió azt jelzi, hogy a személy milyen mértékben irányul befelé vagy kifelé. A skála introverzió végén a félénk egyéneket találjuk, akik inkább egyedül szeretnek dolgozni, szeretnek visszahúzódni a társas helyzetekbl. A skála extraverió végén a szociábilis egyéneket találjuk, akik kedvelik, ha közvetlenül emberekkel dolgozhatnak. A neuroticitás (érzelmi stabilitás - labilitás) dimenzió, ahol a hangulatemberek, a szorongó, temperamentumos és rossz alkalmazkodóképesség egyének találhatók a neurotikus (labilis) végponton, míg a nyugodt, jól alkalmazkodó emberek a másikon. Eysenck egy harmadik, pszichoticitásnak nevezett dimenziót is bevezetett, mely pszichotikus vagy szociopátiás (pszichológiailag kötdésképtelen) viselkedésre hajlamosít. Eysenck szerint a pszichoticizmus-dimenzión magas értéket adó személyek ellenséges, manipulatív, impulzív (indulatos) és szokatlan élményeket keres viselkedésre hajlamosak. Eddig a sokféleséget hangsúlyoztuk annak a kérdésnek a vizsgálatában, hogy mely személyiségvonások alapvetek. A kiindulópontok változatossága ellenére ebben a kérdésben az utóbbi idben meglehetsen ers egyetértés kezd kialakulni, mely szerint a személyiség alapszerkezete öt magasabb rend faktorból áll, melyekre ,,Nagy Ötök" (Big Five) néven szoktak hivatkozni. Ezek a következk: - neuroticitás vagy emocionalitás (ideges, szorongó, feszült ­ nyugodt, kiegyensúlyozott, laza) - extraverzió (bbeszéd, spontán, magabiztos ­ félénk, önalávet, bizonytalan, gátlásos) - nyitottság a tapasztalatokra (intellektuális, kreatív, kíváncsi ­ érdektelen, fantáziátlan) - együttmködés vagy barátságosság (udvarias, jótermészet, kedves ­ barátságtalan, nyers) - lelkiismeretesség vagy teljesítményigény (felelsségteljes, alapos, szorgalmas ­ felületes). A személyiségpszichológia elsdleges feladata, hogy feltárja az egyéni különbségeket, vagyis megmutassa, miben különbözünk egymástól. A személyiség elmélet három irányzata, melyek a XX. századi személyiségpszichológiát uralták: a pszichoanalitikus, a behaviorista és a fenomenológiai megközelítés. Pszichoanalitikus megközelítés A pszichoanalitikus személyiségelmélet megalkotója Sigmund Freud. A személyiség pszichoanalitikus értelmezése a valaha létrehozott legátfogóbb és legbefolyásosabb személyiségelmélet. Hatása túlterjed a pszichológián, befolyásolja a társadalomtudományokat, a mvészeteket és a társadalmat általában. Freud az emberi lelket jéghegyhez hasonlítja. A jéghegy vízfelszín felett megmutatkozó kicsiny része a tudatos és a tudatelttes (mindaz az információ, amire pillanatnyilag nem gondolunk, de amely szükség esetén tudatosság tehet). A jéghegy vízfelszín alatti, sokkal nagyobb tömege viszont a tudattalan: a késztetések, vágyak, hozzá nem férhet emlékek terepe, amely befolyásolja gondolatainkat és cselekedeteinket. Ez a topografikus modell volt Freud legkorábbi kísérlete arra, hogy az emberi lélek természetét rendszerbe foglalja. A személyiség szerkezetérl alkotott késbbi elképzelése szerint a személyiség három nagy rendszerbl áll: - id (ösztön-én) - ego (én) - szuperego (felettes-én). E három rendszer a viselkedés vezérlésében kölcsönhatásban áll. Az id a személyiség legprimitívebb része, amelybl az ego és a szuperego késbb kifejldik. Már az újszülött is rendelkezik vele. Tartalmát a biológiai ösztönkésztetések (drive-ok) alkotják: az éhség, a szomjúság, az élet védelme, a fájdalom elkerülése és a szexuális örömszerzés sorolhatók ide. Az id az ösztönimpulzusok azonnali kielégítésére törekszik. A körülményektl függetlenül a fájdalom elkerülésére és az örömök azonnali megszerzésére törekszik, az örömelv vezérli. Az ego a valóságelvnek engedelmeskedik: az ösztönimpulzusok kielégítésével addig kell várni, amíg a megfelel környezeti feltételek létre nem jönnek. Az ego a személyiség végrehajtó része, a viselkedés vezérlje. Az ego közvetít az id, a valóság és a szuperego követelményei között. A szuperego a társadalom értékeinek és

erkölcsi normáinak bels képviselje, amely magában foglalja az egyén lelkiismeretét és erkölcsi ideáljáról alkotott képét. A szuperego a szüli büntetések és jutalmazások révén alakul ki. A személyiség dinamikájáról Freud a következket mondja: minden egyén állandó mennyiség pszichológiai energiával rendelkezik (ezt nevezte Freud libidónak, kéjvágynak), mely energia átalakulhat ugyan különböz formákba, de nem keletkezik és nem vész el (energiamegmaradás elve). Azok az egyének, akik valamilyen tiltott cselekedet megtételére éreznek késztetést, szorongani kezdenek. Freud a szorongás kiküszöbölésére vagy csökkentésére használható stratégiákat is leír. Ezeket az ego elhárító mechanizmusainak nevezik. A legalapvetbb elhárító mechanizmus az elfojtás, mely során az ego a tudatból a tudattalanba szorít egy fenyeget gondolatot vagy tiltott impulzust. Behaviorista megközelítés A szociális tanuláselmélet (mely a személyiség behaviorista megközelítésének modern változata) szerint a személyiségbeli különbségek a tanulási tapasztalatok változatosságából adódnak. A tanulás itt, az operáns és klasszikus kondicionálás mellett, megfigyelés útján történ tanulást is jelent. A szociális tanuláselmélet az utóbbi évtizedekben egyre kognitívabbá vált, és ma már a viselkedés küls (jutalmak és büntetések) és bels (vélekedések, gondolatok, elvárások) meghatározói közötti kölcsönös interakciót hangsúlyozza. A viselkedés tehát a személyiség és az aktuális helyzet, környezet kölcsönhatásának az eredményeképpen alakul ki. A szociális tanuláselmélet megkérdjelezte a legtöbb személyiségelmélet (köztük a laikusok személyiség-felfogását is) legalapvetbb feltételezését, miszerint az egyén viselkedése a különböz helyzetekben konzisztens (állandó, azonos). A behavioristák szerint a viselkedés jobban függ a pillanatnyi helyzettl, mint a tartós személyiségjegyektl. Fenomenológiai megközelítés A fenomenológiai elméletek az egyén szubjektív élményeivel foglalkoznak. A humanisztikus pszichológusok (például Carl Rogers és Abraham Maslow) a személy énfogalmát (annak tudata, hogy mi vagyok és mit tehetek) és fejldésre való törekvését (énideál), illetve önmegvalósítását (lehetségeinek kiteljesítését, megvalósítását) hangsúlyozzák. A személyiség fenomenológiai ábrázolása szerint az emberek alapveten jók, fejldésre és önmegvalósításra törekszenek, ugyanakkor változásra képesek és aktívak is. Csak az önmegvalósítás irányába fejld embert tartják pszichológiailag egészségesnek. A személyiség mérése A legtöbb személyiség-kérdív arról tesz fel kérdéseket, hogy hogyan reagálnának az egyének bizonyos helyzetekben. A személyiség-kérdívek ugyanazokat a kérdéseket teszik fel minden személynek, és a válaszokat olyan formában kapjuk meg, hogy azok könnyen kódolhatóak legyen. A kérdív minden egyes tétele egy bizonyos személyiségjegyet példáz. Az egyik legnépszerbb személyiség-kérdív, az MMPI-próba. Ez a teszt több mint 550 tételt tartalmaz, melyek mindegyike egy attitddel, érzelmi reakcióval, testi vagy pszichológiai tünettel, illetve élménnyel kapcsolatban fogalmaz meg egy állítást. A vizsgálati személy az "igaz", "nem igaz" vagy "nem tudom" válaszok valamelyikével ítéli meg, mennyire érvényes rá az adott megállapítás. Az MMPI volt az els jelents személyiség-kérdív, mely a tartalmi skálák mellett néhány érvényességi skálát is tartalmaz. Ezekkel a skálákkal azt próbálják meghatározni, hogy a személy gondosan és szintén válaszolt-e a kérdésekre. Ezek a skálák segítenek az érvénytelen eredmények beazonosításában. Az MMPI legnagyobb értéke az, hogy általános módszert ad az egészséges és rendellenes csoportok megkülönböztetésére. Az MMPI-próba a normálszemélyiség leírásához alkalmas vonásokat nem öleli fel teljesen, ezért kidolgozták a Kaliforniai pszichológiai kérdívet (CPI). A CPI-skálák olyan vonásokat mérnek, mint a dominancia, szociabilitás, önelfogadás, felelsség és szocializáltság. A személyiség-kérdívek rögzített szerkezetek: elre meghatározott kérdéseket tartalmaznak, melyekre a személynek az elre megadott válaszok közüli választással kell válaszolnia. A projektív teszt egy többértelm ingert jelent a személynek, melyre kívánalmainak megfelelen válaszolhat. A pszichoanalitikus elmélet szerint egy többértelm inger alkalmas arra, hogy a személy a tudattalanjában meglév érzéseit, konfliktusait kivetítse (projektálja). A leggyakrabban használt projektív tesztek a következk: Rorschach-teszt: Hermann Rorschach svájci pszichiáter az 1920-as években fejlesztette ki tíz táblából álló tesztjét, amelyek mindegyikén egy-egy meglehetsen bonyolult tintafolt látható. A vizsgálati személy azt az

utasítást kapja, hogy a táblát nézve mesélje el, hogy az ábra mi mindenre hasonlíthat. A személy válaszait sokféleképpen lehet értékelni. A három fbb kategória, amit alkalmazni szoktak: a lokalizáció (a folt mely részének adott jelentést), a determinánsok (a folt milyen jellemzje vezérelte a jelentésadást, pl. színe, árnyékolása) és a válasz tartalma. Tematikus Appercepciós Teszt. A Tematikus appercepciós tesztet (TAT) a Harvard Egyetemen Henry Murray fejlesztette ki az 1930-as években. A vizsgálati személynek húsz többértelm képet mutatnak, amelyek embereket és jeleneteket ábrázolnak, és arra kérik ket, hogy mondjanak egy történetet a képekrl. Az appercepció azt a készségünket jelenti, hogy a világot korábbi tapasztalatainknak megfelelen észleljük. A TAT-képek elemzésekor a pszichológus a felmerült témákat az egyén szükségletei, motívumai vagy emberi kapcsolatainak sajátosságai szempontjából elemzi. A szociális tanuláselmélet személyiségvizsgálati módszerei közé tartozik a viselkedés megfigyelése természetes körülmények között, a naplóírás, fiziológiai mérések (pl. szívritmus), valamint a gondolkodás és az elvárások vizsgálata. A fenomenológiai megközelítés az egyén személyes, szubjektív világára kíváncsi, arra, ahogyan látja a világot, és benne a többi embert. Így nem alkalmaz teszteket, inkább interjút készít, elbeszélget a vizsgálati személlyel.

SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA I.
(mások megismerése, attribúció, személyközi vonzalom) A szociálpszichológia tudománya azzal foglalkozik, hogy miként gondolkodnak, és hogyan éreznek az emberek a körülöttük lévõ társas világgal kapcsolatban, és hogyan befolyásolják egymást. Hogyan formálunk benyomást másokról, és hogyan értelmezzük cselekedeteiket. Hogyan alakulnak ki és változnak társas vélekedéseink és attitûdjeink ­ köztük sztereotípiáink és elítéleteink. Mi határozza meg, hogy kihez vonzódunk, és kit választunk szerelmi partnernek. Hogyan befolyásoljuk egymást. A szociálpszichológusok azzal az általános elõfeltételezéssel élnek, hogy az emberi viselkedés a személytl és a helyzettl egyaránt függ. Az emberek azonban nem a helyzetek objektív jellemzire reagálnak, hanem annak szubjektív értelmezésére. A társas viselkedés intuitív elméletei Miközben kísérletet teszünk más emberek és önmagunk megértésére, informális tudósok vagyunk, akik megalkotják az emberi viselkedésre vonatkozó saját intuitív elméleteinket. Elször adatokat gyjtünk. Másodszor megpróbálunk együttjárásokat, együttváltozásokat észrevenni, hogy felfedjük, mi mivel szokott egyszerre elfordulni. Harmadszor megpróbálunk az okozati viszonyokra következtetni, hogy mi mit okoz. Ugyanezen a folyamaton megyünk keresztül, amikor saját magunkat próbáljuk megérteni. A szociális interakcióink kaotikusak lennének, ha az emberi viselkedésre vonatkozó elméleteink nem lennének fõ vonásaikban érvényesek. Elméleteink ténylegesen alakíthatják az adatok észlelését, elferdíthetik arra vonatkozó becsléseinket, hogy mi mivel jár együtt, és eltorzíthatják oksági értelmezéseinket. Adatgyjtés és tárolás: sémák Az els nehézség, amivel szembekerülünk, adataink szisztematikus és torzításmentes összegyjtése. Amikor mi, mint felmérést végzõ informális kutatók megpróbáljuk ezt a becslést intuitív módon végezni, f

adatforrásaink azok az emberek lesznek, akikkel találkozunk nap mint nap. Másik f forrás a tömegkommunikáció. Az információkat folyamatosan gyjtögetjük, és amikor ítélethozatalra kérnek fel, megpróbáljuk a memóriából elhívni a megfelel adatot. Az információ élénksége az egyik olyan tényezõ, mely mind az észlelt, mind a felidézett információt befolyásolja. A szemtl szembeni (pl. egy barátunktól származó) megjegyzések jobban meghatározzák véleményünket és befolyásolják viselkedésünket, mint a statisztikai összegzések, vagy más írásos információk (pedig ez utóbbiak hitelesebbek). Ha az adatokat rendszeres és torzításmentes módon össze is tudnánk gyjteni, észlelésünket még mindig eltorzíthatják meglév elvárásaink, melyek arra vonatkoznak, hogy milyennek kell lenniük az adatoknak. A sémák az észlelés és a gondolkodás eredményei; emberek, tárgyak, események vagy helyzetek osztályainak mentális reprezentációi (emlékek a fejünkben arról, hogy adott dolog milyen általában, pl. milyen a tipikus, átlagos szék). Azt a folyamatot, melynek során a beérkez adatoknak legjobban megfelel sémát a memóriából kikeressük, sémás feldolgozásnak nevezzük. A sémák és a sémás feldolgozás lehetvé teszik, hogy hatalmas mennyiség információt dolgozzunk fel. A sémás feldolgozás általában gyorsan és automatikusan jelenik meg. A kutatások megerõsítik, hogy a sémák segítenek az információk feldolgozásban. Az ár amit ezért a hatékonyságért fizetünk, észlelésünk torzulása. Elsbbségi hatás: az elsként szerzett információ gyakorolja a legnagyobb hatást összbenyomásunkra. A sémák szívóssága: minthogy a sémák észlelésünket és emlékezetünket is befolyásolják, hajlamosak a nekik ellentmondó adatok ellenében is fennmaradni. Az együttjárások felismerése: sztereotípiák A korrelációk felfedezése (annak felismerése, hogy mi mivel jár együtt) minden tudomány alapvetõ feladata. (Annak felfedezése, hogy egy betegség tünetei a környezet valamilyen szennyezdésével járnak együtt, vagy annak felismerése, hogy egy vírus jelenlétével korrelálnak, az els lépés a gyógyítás lehetsége irányba.) A sztereotípiák az együttjárások elméletei: leírják, hogy milyen viselkedések és tulajdonságok milyen más viselkedésekkel és tulajdonságokkal járnak együtt (pl. milyen a tipikus olasz, milyen viselkedés és tulajdonságok jellemzik). A sztereotípiák szívóssága Ahogy más sémák is, a sztereotípiák is ellenállnak a változásnak, mivel éppen azoknak az adatoknak a figyelmen kívül hagyását érik el, amelyek megcáfolhatnák ket. Ezenkívül önmagukat fenntartók és önbeteljesítk lehetnek, mivel hordozóik viselkedését oly módon befolyásolják, hogy az másokban ténylegesen kiváltja a sztereotipizált viselkedést. Sémáink nemcsak észlelésünket és következtetéseinket befolyásolják, de viselkedésünket és társas interakcióinkat is. És ez is hozzájárulhat sztereotípiáink fennmaradásához. Sztereotípiáink arra késztetnek minket, hogy a sztereotipizált emberekkel oly módon viselkedjünk, ami beteljesítheti elvárásainkat. Széles körben elterjedt sztereotípia, hogy a fizikailag vonzó személyek sok más vonzó jellemvonással is rendelkeznek, ezt a jelenséget szokták holdudvarhatásnak nevezni. Oksági következtetés: attribúciók A legtöbb tudomány lényege az okok és következmények felfedezése. Hasonlóképp, mint intuitív tudósok mi is úgy érezzük, hogy akkor értettük meg igazán az emberi viselkedés valamely esetét, amikor tudjuk, miért jelent meg, illetve mi okozta. Az egyik f, nap mint nap elénk kerül attribúciós feladat annak eldöntése, hogy egy megfigyelt viselkedés vajon a személyrl tükröz-e valami sajátosat (személyiségérl árulkodik) vagy arról a szituációról, melyben a személyt megfigyeltük. Ha arra következtetünk, hogy a viselkedésért elssorban a személyre vonatkozó valami felels, akkor a következtetésünket bels vagy diszpozicionális attribúciónak nevezzük. Ha azonban úgy gondoljuk, hogy a megfigyelt viselkedésért elssorban küls ok felels (pl. pénz, ers szociális elvárások, fenyegetés), ezt küls vagy szituációs attribúciónak nevezzük. A kutatók megfigyelték, hogy túl könnyen vonunk le a személy diszpozícióira (személyes tulajdonságaira, személyiségére) vonatkozó következtetéseket, míg a viselkedés szituációs (helyzetbl adódó) okait alulbecsüljük. Ez a leggyakoribb attribúciós torzítás az úgy nevezett alapvet attribúciós hiba, amikor bels attribúciót végzünk, és figyelmen kívül hagyjuk a helyzeti tényezk szerepét (szituációstól a diszpozicionális attribúció felé való eltolódás). Önattribúciók

A viselkedés informális tudósaiként egyik legfbb feladatunk, hogy megértsük magunkat. Az önészlelési elmélet szerint magunkról alkotott ítéleteinkben ugyanazokat a következtetési folyamatokat használjuk, mint amelyeket mások megítélésében alkalmazunk. Általában hajlamosak vagyunk mások cselekedeteinek bels okot tulajdonítani, míg saját viselkedésünket gyakrabban magyarázzuk küls okokkal. Ugyanígy saját sikereinknek bels, kudarcainknak pedig küls okot tulajdonítunk. Ennek az az oka, hogy szeretnénk megrizni pozitív önértékelésünket. Ugyancsak énvéd mechanizmus, hogy mások sikereinek küls, míg kudarcainak bels okot tulajdonítunk.

SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA II.
(társas kölcsönhatás és társas befolyásolás) Társas facilitáció 1898-ban a pszichológus Norman Triplett kerékpárversenyzk sebességrekordjait vizsgálta, és észrevette, hogy sok kerékpáros nagyobb sebességet ér el, amikor másokkal versenyez, mint amikor csak az óra az ellenfele. Ez a megfigyelés vezetett a szociálpszichológia egyik legkorábbi laboratóriumi kísérletéhez. Triplett arra kért gyerekeket, hogy ­ megadott ideig ­ olyan gyorsan forgassanak egy horgászorsót, amilyen gyorsan csak tudnak. Olykor két gyerek dolgozott egy szobában, mindegyik a saját horgászorsójával, máskor egyedül dolgoztak. Noha publikált adatait nehéz értelmezni, arról számolt be, hogy sok gyerek az együtt cselekv helyzetben ­ azaz amikor jelen volt egy másik azonos feladatot végz gyerek ­ gyorsabban dolgozott, mint egyedül. E kísérletek elvégzése óta sok vizsgálat demonstrálta az együtt cselekés facilitáló (serkent) hatását. Diákok több szorzási feladatot végeznek el együtt cselekv helyzetben, mint egyedül. A pszichológusok felfedezték, hogy passzív nézk (akik inkább közönség, mint együtt cselekvk) jelenléte szintén facilitálja a teljesítményt Közönség jelenléte például ugyanazzal a facilitáló hatással járt diákok szorzási teljesítményére, mint az együtt cselekvés korábbi vizsgálatában. Ezeket az együtt cselekvési és közönséghatásokat együttvéve társas facilitációnak nevezték el. De a társas befolyásolásnak még ezek a legegyszerbb esetei is bonyolultabbnak bizonyultak annál, mint azt a szociálpszichológusok elször gondolták. A kutatók például azt találták, hogy a személyek több szorzási hibát követtek el, amikor együtt cselekv vagy közönség eltti helyzetben voltak, mint amikor a feladatot egyedül végezték. Más szóval, a teljesítmény minsége romlott, bár mennyisége növekedett. Robert Zajonc feltárta, hogy azok a viselkedések, melyek együtt cselekvk vagy közönség jelenlétében teljesítménynövekedést mutatnak, rendszerint vagy nagyon gyakorlott, vagy ösztönös válaszokból állnak, mint például az evés, míg a bonyolult vagy újonnan tanult válaszok általában romlanak együtt cselekvk vagy közönség jelenlétében. Azt állította, hogy az eredményeket a motiváció egy régóta ismert elve magyarázhatja meg: a drive vagy arousal magas szintje az éllény domináns válaszait ersíti. Ha a faj más tagjainak jelenléte az éllény általános drive- vagy arousalszintjét emeli, akkor a domináns válasz aktiválódik. Egyszer, jól begyakorolt viselkedések esetén a domináns válasz valószínleg a helyes válasz, és a teljesítménynek nnie kell. Bonyolult vagy újonnan tanult viselkedések esetén azonban a domináns válasz valószínleg hibás. A teljesítménynek tehát csökkennie kell. Ezeket a sejtések számos kísérlet beigazolta. Emberek például gyorsabban tanulnak meg egyszer útvesztkben kiigazodni, vagy könny szavak listáját visszamondani mások jelenlétében. A bonyolult útvesztk és nehéz szavak listája viszont több idt igényel, ha közönség is van jelen. Más vizsgálatok azt mutatják, hogy a közönség hatása attól függen változik, hogy a személy mennyire érzi azt, hogy értékelik (értékeléssel való tördés). A teljesítményt például javítja, ha egy ,,szakért" figyel, de rontja, ha a közönség csak ,,a pszichológiai kísérletet megnézni akaró alsóbb évfolyamosokból áll". A figyelmi konfliktus elmélete azt állítja, hogy mások jelenléte eltereli a személy figyelmét, mivel konfliktust okoz abban, hogy a személy hogyan ossza meg figyelmét mások és az elvégzend feladat közt. Ez a figyelmi konfliktus az, s nem a mások jelenlétével vagy értékelésével való tördés, ami megemeli a drive-szintet, és társas facilitációs hatást okoz. Az énmegjelenítés elmélete azt állítja, hogy mások jelenléte megnöveli az egyén arra irányuló vágyát, hogy önmagáról elnyös képet jelenítsen meg. A könny feladatnál ez nagyobb erfeszítéshez, és koncentrációhoz, s így megnövekedett teljesítményhez vezet. A nehéz feladatnál azonban ez a vágy felnagyítja a feladat keltette frusztrációt, és zavart, visszahúzódást vagy túl nagy mérv szorongást eredményez, melyek mindegyike gyengébb teljesítményhez vezet. Dezindividuáció

1895-ben Le Bon A tömegek lélektana cím könyvében leírta megfigyeléseit, miszerint a tömegek által mutatott agresszív és amorális (szabályokat nem betartó) viselkedés ,,fertzéssel" terjed szét a tömegben, áttöri az emberek morális érzékét és önkontrollját. Ez okozza, hogy a tömegek olyan romboló cselekedeteket követnek el, amilyeneket egyetlen magányos egyén sem követne el soha. Hasonló jelenségeket ma is megfigyelhetünk tüntetéseken, koncerteken, vagy futballmeccseken. Le Bon elméletének modern megfelelje beépült a dezindividuáció fogalmába, melyet elsként Festinger, Pepitone és Newcomb terjesztett el, majd Zimbardo és Diener általánosított. Elméleteik szerint bizonyos ­ csoportokban gyakran jelen lév ­ feltételek az egyéneket a dezindividuáció pszichológiai állapotához vezetik, ahhoz az érzéshez, hogy elvesztették személyes identitásukat (éntudatukat), és névtelenül feloldódtak a csoportban. A dezindividuáció elfeltételei a következk: anonimitás, magas arousal szint, küls eseményekre való összpontosítás, valamint szoros csoportegység. Ezen elfeltételek az egyénben csökkent éntudatosságot eredményeznek, amin keresztül a személy a dezindividuáció állapotába kerül. A dezindividuáció következményei: - az impulzív viselkedéssel szembeni korlátok meggyengülése - megnövekedett érzékenység a közvetlen jelzések és emocionális állapotok iránt - a saját viselkedés ellenrzésére és szabályozására való képtelenség - a mások értékelésével való tördés mértékének csökkenése - a racionális tervezésre való képesség csökkenése. A dezindividuáció egy szellemes demonstrációja az Amerikában mindenszentekkor szokásos, a személyt elrejt álarcos jelmezek viselését használta ki. A házba becsönget, maskarát visel gyerekeket egy felntt üdvözölte az ajtóban, és azt kérte, hogy minden gyerek csak egy cukorkát vegyen. A felntt ezután rövid idre eltnt a házban, megadva a lehetséget a gyerekeknek, hogy több cukrot vegyenek el. Néhány gyerektl megkérdezte a nevét, míg mások névtelenek maradtak. Azok a gyerekek, akik csoportban jöttek, vagy anonimak maradtak, több cukrot csórta, mint azok, akik egyedül jöttek, vagy megmondták a nevüket a felnttnek.

A kívülálló beavatkozása 1964-ben egy fiatal nt, Kitty Genoveset megölték a lakása eltt, New York Cityben, kés éjszaka. Mivel védekezett, a gyilkosság több mint fél óráig tartott. Legalább 38 szomszéd hallotta segélykiáltásait, de senki sem sietett a segítségére. Még csak a rendrséget sem hívta ki senki. Az amerikai közvéleményt megdöbbentette ez az eset, és a szociálpszichológusok elkezdték vizsgálni annak okait, amit elször a ,,kívülálló apátiájának" neveztek. Munkájuk azonban megmutatta, hogy az ,,apátia" nem éppen megfelel kifejezés. Nem egyszeren a közömbösség az, ami a kívülállókat távol tartja a vészhelyzetben való közbelépéstl. Elször is, vannak valóságos elrettentk, amilyen például a fizikai veszély. Másodszor, a ,,belekeveredés" esetleg hosszadalmas bírósági eljárást vagy más kellemetlenségeket okozhat. Harmadszor, vészhelyzetek megjósolhatatlanok, és gyors, elre nem tervezett cselekedeteket igényelnek: kevesen vagyunk erre felkészülve. Végül, megvan a kockázata annak is, hogy hülyét csinálunk magunkból, hogy a helyzetet veszélyhelyzetnek értelmezzük, amikor nem az. A helyzet meghatározása A legtöbb veszélyhelyzet nem egyértelmen kezddik. A támolygó ember beteg, vagy csak egyszeren részeg? A n életére törnek, vagy csak egy családi veszekedés zajlik? Füst vagy gz ömlik ki az ablakon? Az ilyen dilemmák gyakori kezelési módja a cselekvés elhalasztása, hogy úgy teszünk, mintha semmi probléma nem lenne, és körülnézünk, hogy megtudjuk, mások hogyan reagálnak. Kialakul a csoportos ignorancia állapota ­ amelyben mindenki mindenkit félrevezet azzal, hogy a helyzetet nem veszélyhelyzetként határozza meg. Mindannyian hallottunk tömegpánikról, mely abból adódott, hogy a tömeget alkotó egyének egymást eltúlzott reagálásra késztették. Ennek a fordítottja, amikor a tömeg tétlenségbe ringatja tagjait, esetleg még gyakoribb. A felelsség eloszlása A csoportos ignorancia azt eredményezi, hogy a személyek a helyzetet veszélytelennek minsítik. A dönt tényez itt a felelsség eloszlása volt. Amikor minden egyes személy tudja, hogy rajta kívül még sokan vannak jelen, a felelsség súlya nem kizárólag egyik vagy másik személyre esik. Mindegyikük gondolhatja: ,,Valaki más mostanára már bizonyosan csinált valamit: valaki más közbe fog avatkozni." Mit lehet tenni, hogy a veszélyhelyzetekben a kívülállók mégis beavatkozzanak? A kutatások azt mutatják, hogy amennyiben az embereket informálják a be nem avatkozás lélektanáról, okairól, akkor valószínbb, hogy a következ hasonló helyzetben felajánlják segítségüket. Ugyancsak valószínbb a

segítségnyújtás, ha a személy megelzleg egy segít modellt látott, vagyis példát arra, hogy egy másik embertársa segítséget nyújt egy rászorulónak. Engedelmesség és ellenállás Alkalmazkodás a többséghez Amikor csoportban vagyunk, bizonyos kérdésekben kisebbségben találhatjuk magunkat. Ez az életnek olyan ténye, melyhez legtöbben már hozzászoktunk. Ha úgy döntünk, hogy a többség érvényesebb információforrás, mint saját tapasztalatunk, meggondolhatjuk magunkat, és alkalmazkodhatunk a többség véleményéhez. Asch szokásos eljárásban egy kísérleti személyt leültettek egy asztalhoz egy hét-, nyolc- vagy kilenctagú csoport társaságában (akik valójában mind a kísérletvezet szövetségesei voltak). A csoportnak három eltér hosszúságú függleges vonalat mutattak, és a csoport tagjait arra kérték, hogy ítéljék meg, melyik vonal azonos hosszúságú egy másik vonallal. Mindenki sorban bejelentette döntését: a kísérleti személy az utolsó eltti székes ült. A helyes válasz nyilvánvaló volt, de a beépített embereket elzleg arra kérték, hogy rossz választ adjanak. Ezután megfigyelték az eljárás által kiváltott konformitás (csoporttöbbséghez való alkalmazkodás) mértékét. Az eredmény megrázó volt. Habár a helyes válasz mindig nyilvánvaló volt, az átlagos személy a kritikus próbák harmadában alkalmazkodott a csoportkonszenzushoz (vagyis hibás választ adott), és legalább egyszer alkalmazkodott a személyek mintegy 75 százaléka. Mi több, a csoportnak nagynak sem kellett lennie ahhoz, hogy ilyen konformitást érjen el.

A kisebbségek befolyása Asch kísérletéhez hasonlóan a kísérleti személyeket arra kérték, hogy hozzanak megy egy sor egyszer észlelési ítéletet a kísérletvezet beavatottjainak társaságában, akik következetesen helytelen választ adtak. De ahelyett, hogy az egyedüli kísérleti személy számos beavatott közé helyezték volna, két beavatottat építettek be négy valódi kísérleti személy közé, akik egybehangzóan helytelen válaszokat adtak. A kutatók azt találták, hogy a kisebbség képes volt a kísérleti személyek körülbelül 32 százalékát oly módon befolyásolni, hogy azok legalább egy helytelen választ adjanak. Ahhoz azonban, hogy ez megjelenjen, a kisebbségnek következetesnek kellett maradnia az egész kísérlet során. Általános eredmény, hogy a kisebbségek képesek a többséget nézpontjukhoz közelíteni, ha anélkül képviselnek következetes álláspontot, hogy merevnek, dogmatikusnak vagy arrogánsnak látszódnának. Az ilyen kisebbségeket magabiztosabbaknak és alkalmanként hozzáértbbeknek észlelik, mint a többséget. Kollektív döntéshozatal Csoportpolarizáció Az 1950-es években az a közkelet bölcsesség uralkodott, hogy a csoportdöntések általában óvatosabbak és konzervatívabbak, mint az egyéni döntések. Sok vizsgálat után azonban világossá vált, hogy a csoportos megbeszélés a döntéseket az egyéni döntéseknél szélsségesebb irányba mozdítja el: ha a csoporttagok kezdetben a kockázatosabb döntéshez ragaszkodnak egy bizonyos dilemma esetén, a csoportdöntés kockázatosabbá válik; ha a csoporttagok kezdetben óvatosabbak, a csoport még óvatosabb lesz. A jelenséget ennek megfelelen csoportpolarizációnak nevezik. A csoportpolarizáció jelenségét mára már több mint háromszáz kutatásban vizsgálták, köztük egészen különlegesekben is. Egy újabb vizsgálatban például betörket kértek meg arra, hogy egyénenként vagy csoportosan becsüljék meg egyes házakról, hogy milyen könny lenne azokba behatolni. Az egyéni becslésekhez képest a csoportbecslések visszafogottabbak volta, vagyis a csoport nehezebbnek ítélte meg a házakba való sikeres behatolást. A csoportpolarizációs hatásra sok magyarázatot kínáltak az évek során, de ezek közül csak kett állta ki az idk próbáját: az információs befolyás és a normatív befolyás. Információs befolyás akkor jelentkezik, amikor az emberek olyan új információkról értesülnek, vagy olyan új érveket hallanak, amelyek lényegesek a tárgyalt döntés szempontjából. Minél több érv merül fel a vitában az egyik álláspont mellett, annál valószínbb, hogy a csoport a felé az álláspont felé mozdul el. És itt lép be a torzítás: a csoport tagjai valószínleg azon álláspont melletti érveket sorakoztatják fel, amelyet kezdetben (a csoportos vita eltt) vallottak.

Normatív befolyás akkor jelentkezik, amikor az emberek saját nézeteiket a csoport normáival (értékrendjével) hasonlítják össze. A vita során arról értesülhetnek, hogy mások hasonló attitdökkel vagy akár még szélsségesebb nézetekkel rendelkeznek, mint k maguk. Ha az motiválja ket, hogy pozitívnak látszódjanak a csoport eltt, igazodni fognak a csoport álláspontjához, vagy akár a csoporténál szélsségesebb nézetet fejeznek ki. Csoportgondolkodás Irving Janis szociálpszichológus felállította a csoportgondolkodás elméletét. A csoportgondolkodás az a jelenség, hogy a csoport tagjai elnyomják saját ellenérzéseiket a csoportkonszenzus érdekében. Több külpolitikai döntés elemzése alapján Janis felállította a csoportgondolkodás elfeltételeit és jellegzetességeit, valamint a csoportgondolkodásból ered rossz csoportdöntések jellegzetességeit is. Csoportgondolkodásról akkor beszélünk, amikor döntéshozók összetartó csoportja a küls hatásoktól elzárva dolgozik, anélkül hogy a különböz lehetséges cselekvések elleni és melletti érveket is megfontolnák. A csoportgondolkodást tovább ersíti egy irányító vezet jelenléte, aki az egyik lehetséges döntés mellett áll, valamint az ers stressz. A csoportgondolkodás jellegzetességei között a sebezhetetlenség, az erkölcsösség és az egyöntetség közös illúziója is szerepel. Ezt vagy az ellenkezkre gyakorolt közvetlen nyomással, vagy az öncenzúrával érik el. Ennek eredményeképp a csoporttagok több idt töltenek döntésük racionalizálásával, mint a döntés ersségeinek és gyengéinek realista vizsgálatával. Ezenkívül mindig akadnak önjelölt cenzorok, olyan csoporttagok, akik igyekeznek a csoporttól távol tartani azokat az információkat, amelyek megkérdjelezhetnék a döntések hatékonyságát vagy erkölcsösségét.

A csoportgondolkodásból ered döntéshozatali hibák: - a csoporttagok bírálatainak és alternatíváinak tökéletlen összegyjtése - a választott cselekvés kockázatainak fel nem mérése - fontos információ nem minden részletre kiterjed felkutatása - a hozzáférhet információ szelektíven torzított feldolgozása - az elvetett alternatívák újraértékelésének hiánya - az esetleges kudarc esetére nem készülnek tervek. Késbbi írásaiban Janis néhány óvintézkedést is kifejt, amelyekkel a csoportok elkerülhetik a csoportgondolkodás kockázatait. Elször is a csoporttagoknak beszélni kell a csoportgondolkodásról, annak okairól és következményeirl. Specifikusabb tanácsai között olyanok szerepelnek, mint hogy a csoport vezetje támogassa a nyílt vita légkörét, és ne azonosuljon semmilyen állásponttal a vita kezdete eltt. Továbbá, hogy a csoport egy vagy több tagjának nyíltan az ,,ördög ügyvédje" szerepét kell játszania, alaposan mindvégig megkérdjelezve a csoport döntéseit; hogy küls szakértket vonjanak be, hogy próbára tegyék a csoportot, és új nézpontokat vessenek fel; és hogy ­ miután a csoport konszenzusra jutott ­ legyen egy ,,második esély" ülés, amelyen a tagok újra megvitathatják fennmaradó kétségeiket és fenntartásaikat.



Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

1 eloadas 11.05-2 18. század 2008_12_17 3.óra 9. ábris állampolgárság ápolás apoptózis biztonsgtecnika cisco direkt ea épszerk iii. falusi turizmus felvilágosodás fogyasztói frazer gén glikoneogenezis irodalomesztétika japán jegyzetek jogi és államigazgatási alapismeretek kamatláb koaguláció korai csecsemőkor környezettechnikai műveletek és gépek középkori európa közgazdaságtan fő áramlata kriszti marx miskolc móricz mpiac mri neveléstörténet őstörténet pcd rns statika szám társadalombiztosítás trade turizmus szak váll. pü. vállalati pénzügyek vergilius vizsgazh