Német-római Császárság XI-XV. század között

Országok listájaHungaryEszterházy Károly FőiskolaBölcsészettudományi Főiskolai KarPedagógia-történelemEgyetemes Történelem 476-1492JegyzetekNémet-római Császárság XI-XV. század között

A Német-római Császárság a XI-XV. Század között
ElQzmények:
962: Német-római Császárság megalapítása
973: Quedlingburgi birodalmi gyqlés

A száli dinasztia és az invesztitúraharc:
A száli dinasztia királyai (1024-1125), elsQsorban II. Konrád (1024-39) az Ottók politikáját folytatták, de a királyságot új társadalmi erQk bevonásával igyekeztek megerQsíteni. Az egyház mellett fQleg a nemesség alsóbb rétegeire támaszkodtak. Konrád elsQsorban az itáliai kishqbéreseket (valvassorok) akarta megnyerni, midQn 1037-ben megengedte a hqbérbirtokok öröklését. 1033-ban megszerezte a Burgundiai Királyságot. 1030-ban Magyarországot is megtámadta, de eredménytelenül vonult vissza. Fiára, III. Henrikre (1039-56) megerQsödött királyi hatalmat hagyott. A csehek és a lengyelek elismerték Henrik hqbéruraságát. SQt, 1045-ben Székesfehérvárott Orseolo Péter magyar király is behódolt neki, cserébe hqbérként kapta vissza az országot. Péter azonban 2 év múlva megbukott, s Henrik 1051-52-ben sikertelenül próbálta a magyar királyt ismét hqbéressé tenni.
Henrik 1046-ban ment Rómába, ahol ekkor zqrzavar volt. Hárman tartottak igényt a pápai trónra. Henrik egy negyediket ültetett a helyükbe, II. Kelement. Vele kezdQdött meg azoknak a német származású reformpápáknak a sora, akiknek nagy szerepük volt a gregorián reform elQkészítésében. A kibontakozó egyházi reformmozgalmat Henrik is támogatta, s az általa egybehívott sutrii zsinat intézkedéseket hozott a simónia ellen és a papi cölibátus megvalósítás érdekében.
IV. Henrik (1056-1106) 6 évesen került a trónra. A világi és egyházi nagyok a helyzetet kihasználva igyekeztek erQsíteni saját hatalmukat. Henrik 1065-ben átvette a kormányzást és két felkeléssel kellett szembenéznie: az elbai szlávokéval és 1073-ban a szászokéval. Henrik seregei 1075-ben Homburgnál legyQzték a felkelQket. Ekkor azonban kibontakozott az a több évtizedes küzdelem, amely végleg megpecsételte a kora középkori erQs Német Királyság sorsát.
Az elsQ összeütközés az 1073-ban megválasztott VII. Gergely pápával az itáliai püspöki székek betöltése miatt robbant ki, mert Henrik a régi kinevezési gyakorlatot követte. A pápa egyelQre csak a király tanácsadóit átkozta ki, s az 1075-ös böjti zsinaton megtiltotta, hogy a német király az invesztitúrát gyakorolja. Ennek ellenére Henrik további püspököket nevezett ki. Erre a pápa Henriket megfenyegette a kiközösítéssel. Válaszul az 1076-os wormsi zsinaton a német püspökök felmondtak a pápának, akit Henrik lemondásra szólított fel. Erre Gergely az 1076-os böjti zsinaton kiközösítette Henriket és alattvalóit, hqbéreseit feloldotta a hqségeskü alól. A német területi fejedelmek éltek a kedvezQ alkalommal és kényszerítették Henriket, hogy engedelmeskedjen a pápának, vagy megfosztják méltóságától. Henrik nem tehetett mást, mint a pápa elé sietve Canossa várában bocsánatát kérte, amit 3 napi vezeklés után meg is kapott (1077 – Canossa járás). A fejedelmek ennek ellenére letették Henriket, s Rudolf személyében ellenkirályt választottak. Rudolf azonban 1080-ban meghalt egy csatában. Ekkor Hermann von Salmot választották királlyá, aki 1088-ban halt meg. Ekkorra már Henrik ellen fordultak saját fiai is. Gergely 1080-ban ismét kiátkozta Henriket. Ekkor már Henrik mögött álltak a német és az itáliai püspökök nagy része, s ellenpápát választott III. Kelemen személyében. 1081-ben Itáliába ment, Rómában ostrom alá vette az Angyalvárba menekülQ pápát, s 1084-ben ellenpápájával császárrá koronáztatta magát. 1090-ben ismét Itáliába ment, innen azonban 7 évig nem tudott hazamenni. Odahaza megerQsödtek ellenfelei, akik összefogtak a császári hatalom észak itáliai ellenzékével és Gergellyel. A császár fiai is csatlakoztak hozzájuk. EbbQl a szorult helyzetbQl csak a nagy arisztokrata családoknak tett engedmények árán szabadult. Az 1103-as birodalmi gyqlésen 4 éves békét hirdetett, de nem hallgatta meg senki. Újabb felkelés tört ki ellene, amelynek élén Henrik nevq fia állt, aki legyQzte és lemondásra kényszerítette. Henrik nem adta fel, de 1106-ban meghalt.
V. Henrik (1106-25) idején folytatódott a harc. Miután Henrik hiába próbálta erQszakos eszközökkel engedményekre bírni a pápát és a római reformereket, újabb hosszas tárgyalások után, 1122-ben Wormsban létrejött a megállapodás Henrik és II. Callixtus pápa között.
A wormsi konkordátum értelmében a császár lemondott a gyqrqvel és pásztorbottal történQ invesztitúráról, az egyházi hivatalba való beiktatásról, s megengedte a kánoni választást. A megválasztott püspököt az érsek vagy a pápai legátus iktatta be a lelki hatalomba. A pápa viszont megengedte a császárnak, hogy jelen legyen a püspökválasztáson. Az egyezmény megadta a kegyelemdöfést az Ottók által kiépített birodalmi egyháznak. A német érsekekbQl és püspökökbQl hamarosan az uralkodóktól többé-kevésbé független egyházfejedelmek lettek, akik a maguk területén szinte teljes államfQi jogokat gyakoroltak.
V. Henrikkel kihalt a száli dinasztia, birtokait Hohenstaufi Frigyes örökölte, aki a trónra is igényt tartott. Azonban nem Qt, hanem Supplinburgi Lothart választották királlyá, aki III. Lothar (1125-37) néven uralkodott. Az Q halála után a Hohenstauf családbólé származó III. Konrádot (1138-52) választották királlyá. Vele kerültek hatalomra a Staufok (1138-1254).
Konrád részt vett a II. keresztes hadjáratban (1147-49).
Konrádot I. Barbarossa Frigyes (1152-90) követte a trónon. A legerQsebb területi fejedelemnek megnyerése érdekében átengedte a bajor hercegséget, Szászországban pedig a királyi hatalom minden jogosítványáról lemondott. Így Henrik északon önálló királyként uralkodhatott.
Frigyes modern hivatalnokállamot szeretett volna kiépíteni, ehhez viszont pénzre volt szüksége. Úgy gondolta, hogy az új típusú királyi hatalom anyagi, gazdasági bázisát az észak itáliai városokban találhatja meg.
Frigyes a régi római császárok jogutódjának tekintette magát, s az Q példájuk nyomán abszolút hatalommal szeretett volna uralkodni. Elvben magát tekintette az egész világ urának. A pápa viszont a császárt saját hqbéresének tartotta. IV. Hadrián pápa 1157-ben egy levélben a császárságot a pápák által adományozott benefíciumnak minQsítette.
A birodalom restaurációját Itáliában kezdte meg. Rómában elfogatta és kivégeztette Bresciai Arnold néptribunt, de a császárkoronázást csak katonai erQvel tudta keresztülvinni. Ezután a dél itáliai normannok ellen akart hadat viselni, de serege megtagadta az engedelmességet. A pápasággal való konfliktus még inkább kiélezQdött, midQn Hadrián pápa halála után a bíborosok többsége III. Sándort (1159-81) választotta meg, miközben Frigyes hívei IV. Viktor mellett foglaltak állást. Ismét egyházszakadás és 17 éves küzdelem kezdQdött a pápa és a császár között. III. Sándor az észak itáliai városokkal szövetkezett, amelyeknek autonómiáját sértették Frigyes intézkedései. Frigyes teljhatalmú német tisztviselQket, podestákat nevezett ki élükre és kegyetlenül behajtotta a regálékat. 1158-ban a roncalingai gyqlésen helyreállították a királyi jogokat. A városok ellenálltak, szövetségképpen létrehozták a Lombard Városok Ligáját. A szövetkezett városok 1176-ban Legnanónál legyQzték Frigyest. Frigyes 1177-ben Velencében békét kötött a pápával, majd 1183-ban Konstanzban a városokkal is. Ebben elismerte a városok önkormányzatát, a városok pedig elismerték, hogy a császár alattvalói, de az nem szól bele belsQ ügyeikbe.
Frigyes 1179-ben pert indított Oroszlán Henrik ellen, aki a lombardiai háború idején megtagadta tQle a fegyveres támogatást. Henriket elmarasztalták, s csak a családi birtokait tarthatta meg. A szász és a bajor hercegségeket Frigyes felosztotta kisebb területi fejedelemségekre. Ekkor jutott a Wittelsbach család a bajor hercegség birtokába.
Frigyes élete végén más európai uralkodókkal együtt elindult a Szentfölre. Oda azonban sohase jutott el, mert az út során Kis Ázsiában fürdés közben belefulladt a Saleph folyóba. Vele együtt sok évszázadra elsüllyedt az egységes és erQs Német Királyság reménye is.
Frigyes még halála elQtt igyekezett biztosítani, hogy családja kezére kerüljön egész Itália. Megszállta az egyházi állam egyes területeit, s Henrik fia számára megszerezte a Szicíliai Királyság örökösnQjének a kezét. Így a szicíliai király halála után Palermóban királlyá koronázták. VI. Henrik (1190-97) azzal is megpróbálkozott, hogy a Staufok örökösödési jogát elismertesse a német fejedelmekkel, de nem sikerült. Henrik már az egész keresztény világ feletti hatalomról ábrándozott, amikor keresztes hadjáratra készülQdés közben meghalt. Korai halála súlyos következményekkel járt Németországra nézve. Fia, Frigyes még csak 3 éves volt. Hiába békült ki Oroszlán Henrikkel. Halála után teljes erQvel fellángolt a Stauf-Welf^`x j °

"$zVXvÀ!2%„%†%p-&/(/:5 6p:ÄA!B"BFJP¼RÖSØSØY [¢[l\n\¤\ä^öíæÞæÞÖÞÖÎÖÎƾ¶Î¶®¶®¦ž–Ž–Ž†„†|Ž|t|tlel

hÝ;!5>* hÝ;!CJaJ h#ÏCJaJ h> ECJaJU hÿ?ÃCJaJ hÒWÃCJaJ hr!,CJaJ hf9—CJaJ hä¶CJaJ h±=+CJaJ hs.½CJaJ h±P¤CJaJ hÁM\CJaJ h~hËCJaJ hîj:CJaJ h…ÊCJaJ

h…Ê5>*h3Uã5CJaJh…Ê5CJaJ&`xÌ j $ÆX†%–'N,(/œ/º1h3 6–?"BVDØS¢[l\n\¤\F`ÀfÞh÷òòòòòòòòòòòòòòòòòòòòòòòòòòògd…Ê $a$gd…ÊLŽþ küzdelem a trónért. 1198-ban az északnémet fejedelmek Oroszlán Ottót (1198-1215) választották királlyá, míg a Stauf pártiak Sváb Fülöpöt (1198-1208). A fejedelmek többsége Fülöpöt, a pápa, III. Ince viszont Ottót támogatta. A pápa hangsúlyozta, hogy az Q joga a német királyválasztás megerQsítése, mert a német király igényt tarthat a császárságra, azzal pedig a pápa rendelkezik. Ince visszaszerezte a pápai területeket, átvette II. Frigyes gyámságát és a Szicíliai Királyság kormányzását
1208-ban Fülöp meghalt, 1209-ben Ottót a pápa császárrá koronázta, de 2 év múlva ki is átkozta, mert Q is szemet vetett a pápai területekre és Szicíliára. A pápa ekkor II. Frigyest küldte Németországba. 1214-ben a bouvines-i csata végleg eldöntötte a harcot. Ottót minden híve elhagyta, II. Frigyest pedig 1215-ben Aachenben német királlyá, 1220-ban Rómában császárrá koronázták. Németországot fiára, Henrikre bízta, Q meg Itáliában telepedett le. A Szicíliai Királyságban központosított államot épített ki, s 3 évtizeden át harcolt a pápákkal. Önmagát a római császárok utódának tartotta. A pápák ismételten kiátkozták, s 1245-ben a lyoni egyetemes zsinat megfosztotta Qt a trónjától. A német fejedelmek 1246-ban Heinrich Rampe türingiai grófot választották királynak, aki hamarosan meghalt. Ezután Hollandiai Vilmost ültették a trónra (1247-56). II. Frigyes 1250-ben meghalt, fia, IV. Konrád meg sem próbálta megszerezni a Német Királyságot, Itáliában próbált szerencsét. 1254-ben Q is meghalt.
Ekkor vette kezdetét az interregnum. Névleg természetesen volt király, de meg sem próbált uralkodni.

Habsburgok és Luxemburgok:
Az interregnum után a választófejedelmek lehetQleg a másodrendq jelöltek, a kisebb tartományurak, grófok közül választottak királyt, aki nem veszélyeztette önállóságukat, és vigyáztak arra, hogy ne alakulhassanak ki tartós királyi dinasztiák. Így került a trónra Habsburg Rudolf (1273-91). Rudolf Németországban igyekezett rendet teremteni. Legnagyobb sikere Premysl II. Ottókár (1258-78) cseh király legyQzése volt a magyarok támogatásával 1278-ban MorvamezQnél.
Az Ottókártól megszerzett Babenberg örökséges, Ausztriát és Stájerországot Rudolf saját fiainak adományozta, s ezzel megalapozta a Habsburgok területi fejedelemségét. A választófejedelmek most már a Habsburgoktól is kezdtek tartani, ezért Rudolf halála után Nassaui Adolfot választották meg (1292-98). P is ugyanazt tette mint Rudolf, ezért 1298-ban letették, s mégis inkább Habsburg Albertet emelték trónra. Adolf ragaszkodott a trónhoz, ám a göllheimi csatában meghalt. Albertet 1308-ban saját öccse ölte meg. A választók ekkor Luxemburgi Henriket emelték trónra. 1312-ben Rómában császárrá koronázták, következQ évben meghalt. Uralkodásának legfontosabb eredménye az volt, hogy fiának megszerezte a cseh koronát a Premysl ház kihalása (1306) után. I. János (1310-46 épített ki területi hatalmi bázist a Luxemburg ház számára.
1314-ben kettQs királyválasztásra került sor: a Luxemburg párt Wittelsbach IV. Lajos bajor herceget (1314-47), a Habsburg párt Szép Frigyest választotta meg. A két király közti háborúban 1322-ben Mühdorfnál Lajos gyQzött, Frigyes pedig visszavonult családi hercegségébe.
Bajor Lajos uralkodása alatt került sor a császárság és a pápaság utolsó nagy összecsapására. Az elsQ összetqzést XXII. János pápával 1323-ban az váltotta ki, hogy Lajos egy vikáriust, császári helynököt küldött Itáliába. Avignonban rossz néven vették Lajos lépését. A pápa kiátkozta a királyt, aki viszont egy összehívandó egyetemes zsinathoz apellált. Heves elméleti harcban Lajost neves filozófusok támogatták. 1328-ban Rómában egy senator Lajost császárrá koronázta. A német fejedelmek eleinte támogatták. 1338-ban nyilatkozatot tettek közzé, amely szerint az általuk többségi szavazattal megválasztott király pápai megerQsítés nélkül gyakorolhatja hatalmát. 1346-ban azonban már Lajos ellen fordultak, letették trónjáról és Luxemburgi Károlyt választották királlyá. Károly hamarosan cseh király is lett.
Luxemburgi IV. Károly (1346-78) a késQ középkor legjelentQsebb német uralkodója, nagy mqveltsége volt. 1348-ban Prágában alapított egyetemet. Konfliktusokat kerülQ politikát folytatott. Jó viszonyt tartott a pápákkal, az itáliai ügyekbe nem avatkozott bele.
A birodalom konszolidációját célozta a királyválasztást szabályozó Aranybulla kiadása 1356-ban. Kisebb fiát, Zsigmondot Lajos magyar király lányával házasította össze, s ezzel megszerezte számára a magyar koronát. Az idQsebbik fiút, Vencelt még apja életében megválasztották római királynak. Az egyre elharapózódó belháborúkon azonban nem tudott úrrá lenni, ezért 4 választófejedelem 1400-ban letette Qt, és Ruprecht rajnai palotagrófot választotta királlyá. Az Q halála után 1410-ben Zsigmond lett a német király, aki emellett brandenburgi Qrgróf, magyar-és cseh király is volt.
Zsigmondnak (1410-37) több mint 2 évtizedet kellett várnia, míg császárrá koronázták 1433-ban. ErQsen lekötötték a Magyar-és a Cseh Királyság, majd pedig a pápaság problémái. A Német Királyság és a császárság tekintélyét sikeres nemzetközi politikai szereplésével helyreállította. Ügyes diplomata volt, s jelentQsen hozzájárult a kor európai problémáinak rendezéséhez. Legnagyobb sikere a konstanzi zsinat összehívása és lebonyolítása volt 1414-18 között, ahol megszüntették a nyugati egyházszakadást, s megkezdték az egyház belsQ reformját. Nehezen boldogult viszont Csehországban a huszitákkal, akik 1419-ben nyíltan felkeltek, s a következQ években többször vereséget mértek az ellenül vonuló keresztes seregekre. Végül is 1433-ban megegyeztek a mérsékelt szárnnyal, majd 1434-ben Lipanynál legyQzték a radikálisokat.
Zsigmond uralkodása idején már sürgetQvé vált a birodalom reformja. 1422-ben a nürnbergi birodalmi gyqlésen meghatározták az egyes tagok katonai kötelezettségeit, majd egységes birodalmi adó kivetése is szóba került a hadsereg fenntartása érdekében. Zsigmond is kidolgozott egy tervezetet (Reformatio Sigismundi), amelynek keresztülvitelére nem került sor. Halála után ismét Habsburgok kerültek a német trónra. 1438-ban Albert osztrák herceget választották királlyá, aki magyar-és cseh király is volt. A következQ évben váratlanul meghalt, utóda unokaöccse, III. Frigyes lett (1440-93). P volt az utolsó császár, akit Rómában koronáztak. Sikerült megszereznie Ausztriát is, BécsbQl kormányozta a birodalmat. Németországba 27 évig (1444-71) be se tette a lábát. A legtöbb eredményt egyházpolitikájában érte el. A pápával 1448-ban konkordátumot kötött, amely szabályozta a birodalom és a Szentszék viszonyát, a püspöki székek betöltését. Frigyest a török veszély késztette arra, hogy 1471-ben érdeklQdést mutasson a birodalom ügyei iránt, s elmenjen a birodalmi gyqlésre. EgyelQre azonban nagyobb fenyegetést jelentett Hunyadi Mátyás magyar király, aki 1485-ben Bécset is elfoglalta.
Közben a Cseh Királyság ténylegesen elszakadt a birodalomtól.
Frigyes az 1470-es években megszerezte fiának, Miksának Merész Károly burgundiai herceg leányának a kezét. A házasság 1477-ben létre is jött. I. Miksa (1493-1519) folytatta a Habsburg hatalom kiépítését. 1491-ben szerzQdést kötött II. Ulászló magyar és cseh királlyal, amelynek értelmében, ha Ulászlónak nem születik törvényes fiú utóda, akkor a magyar és a cseh trónt a Habsburgok öröklik. Ezt megerQsítette az 1506-ban kötött családi szerzQdés (Ferdinánd-Anna, Mária-Lajos). 1496-ban hasonló kölcsönös házassági szerzQdést kötött a spanyolokkal, Aragóniai Ferdinánddal és Kasztíliai Izabellával (Don Juan-Margit, Szép Fülöp-Prült Johanna).
Miksa már kénytelen volt több idQt fordítani a birodalmi ügyekre, mert a birodalmi gyqlés 1486-ban napirendre tqzte a birodalom reformját. Az 1495-ös wormsi birodalmi gyqlésen meg is születtek az elsQ reformok: meghirdették az örökös országos békét, létrehozták az állandóan ülésezQ Birodalmi Kamarai Bizottságot, s elrendelték az egész birodalomra érvényes adó szedését. Ennek tényleges beszedésére apparátus hiányában nem került sor.

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

1 eloadas 14 18 2.előadás 2.zh adatbázis kezelés adó algoritmus allegória biogeográfia biokémia biomérnöki cikk dehumanizáció elm éptöri ii évszámok filozófiatörténet gazdaságtan géntech globális logisztika hallgatoi anyag identitás jogszabályok komplex kölcsey kutatásmódszertan mágia magyar barok metafora meteorológia mikroökonómia minőség montesquieu műveletterv nitridálás os oszlop pénzügyek prax preromán sorozat statisztika stratégiai menedzsment számvitel i szigorlat társ.st. tb nemzetközi ter.védelem vizsgapéldák