interperszonális komm-

Országok listájaHungaryMiskolci EgyetemBölcsészettudományi KarSzabad bölcsészetKommunikáció Szóban és írásbanJegyzetekinterperszonális komm-

4. Az interperszonális, személyközi kommunikáció
Az emberek közötti információcsere legQsibb, s ma is egyik legfontosabb formája. Az ember ön- és éntudata, személyisége, viszonyulása a másik emberhez, a társadalomhoz, az interperszonális kommunikáció révén alakul ki. LegjellemzQbb vonása a csere: az információk - szempontok, gondolatok, értékek - cseréje, ami a szerepek cseréjén keresztül valósul meg. A feladóból vevQ, a vevQbQl feladó lesz. A szereplQk egyenértékqek, a szituációt aszimmetriákon keresztül megvalósuló szimmetria jellemzi (rezgQ mozgás az egyensúlyi helyzet körül).
Ez azonban nem mindig van így. A partnerek által alkotott rendszer nem független a társadalomtól, amelyben élnek. A kapcsolat csak akkor teljesen szimmetrikus, ha azonos helyet foglalnak el a társadalmi hierarchiában, és ha az adott kommunikációs helyzetben érvényesülQ viszonyok sem bontják meg a szimmetriát. A fQnök és beosztottja, a tanár és diákja, a nyomozótiszt és a gyanúsított vagy az úr és szolga közötti kommunikáció általában aszimmetrikus, sQt nagyon sokszor egyirányúvá válik. S az aszimmetria nem csak a formában nyilvánul meg, hanem a közlés tartalmában is. JelentQsen, sokszor döntQen befolyásolja a kommunikációt a szerep, amelyet a partnerek tudatosan vagy öntudatlanul játszanak, s a társadalomban uralkodó normák.
Ahhoz, hogy a kommunikáció sikeres legyen, néhány feltételnek kell teljesülnie. ElsQsorban szükség van egy közös kódra, olyan jelentéssel bíró szimbólumrendszerre, mely ingerként hatva a vevQre, benne a feladóéval azonos képzeteket kelt. Szükség van egy csatornára, amely a kommunikáló feleket összeköti, s alkalmas a kódolt üzenet továbbítására. Az üzenetnek olyasmirQl kell szólnia, amit a címzett megért, s olyan pszichológiai kapcsolatnak kell kialakulnia, amely lehetQvé teszi a kommunikáció létrejöttét és fennmaradását.
A közös kód a mindkét résztvevQ által ismert természetes nyelv, vagy a nyelven alapuló valamilyen jelrendszer (a süketnémák jelbeszéde stb.). A késQbbiekben látni fogjuk, hogy más jelrendszerek is szerepet játszanak a kommunikációban, a fQszereplQ azonban mindig a nyelv. A személyközi kommunikáció túlnyomóan verbális.
A nyelv azért a legmegfelelQbb eszköze a kommunikációnak (végül is erre a célra "készült"!), mert alkalmas különbözQ funkciók betöltésére. Karl Bühler a nyelvnek csak három funkcióját különböztette meg: a kifejezést, a leírást és a felhívást (Bühler, 1934). Roman Jakobson finomította az elemzést, és a következQ hat funkciót határozta meg (Jakobson, 1969):
·ð a referenciális funkció a kontextusra irányul, a megismeréssel kapcsolatos, számos üzenetben ez az uralkodó, mivel a kommunikáció célja az ismeretátadás;
·ð az emotív vagy expresszív funkció a feladóra, illetve az üzenet tárgyára utal, kifejezi a eladónak a magatartását azzal kapcsolatosan, amirQl beszél;
·ð a konatív funkció a címzettre irányul, felszólítást, parancsot hordoz;
·ð a fatikus funkció a kontaktusra irányul, célja a kommunikáció létrehozása, fenntartása, a csatorna mqködésének ellenQrzése;
·ð a metanyelvi vagy magyarázó funkció feladata a kód ellenQrzése, annak ellenQrzése, hogy a felek értik-e egymást;
·ð a poetikai funkció magára a közleményre irányul, a kifejezésre (Jakobson, 1969).
Nincs olyan közlés, amelyben a nyelvnek csupán egy funkciója nyilvánulna meg. Talán csak az indulatszavak töltenek be kizárólag emotív funkciót, s a kisgyermekeknél találkozunk a csupán fatikus funkciót betöltQ beszélgetéssel, amikor a gyermek azért beszél, hogy fenntartsa a kapcsolatot a környezetében levQ személlyel. (A felnQtteknél is elQfordul, hogy beszélgetésüknek fQ célja a kontaktus fenntartása, de azért a legtartalmatlanabb csevegésnek is szokott lenni referenciális vagy emotív funkciója is. Nagyon jó példa erre Karinthy sakkozóinak párbeszéde.)
A közleményekben tehát a nyelvnek több funkciója is szerepet játszik, s az különbözteti meg Qket egymástól, hogy melyik az uralkodó. Amikor a verbális kommunikáció információtartalmát vizsgáljuk, természetesen nem korlátozódhatunk csupán az uralkodó funkcióra. A másodlagos, járulékos funkciók is hordoznak információkat. A "szöveget" mindig kísérik szupraszegmentális jelek. Az általuk hordozott információ kiegészíti a "szöveges" információt. És ezzel már át is tértünk a nemverbális kommunikáció területére. MielQtt azonban ezt tennénk, meg kell említenünk a verbális kommunikációnak egy sajátos esetét - az anyag-antianyag ellentétpár mintájára tal` T¦*@P d "$.ölzÈò04BÈÖÆ-Ú-æ-ø-® ¾ b)’)Æ*2hE¢E°PÄPWWïÛÎÁγγΥΥΥΗγΗγΥΥΥΥΥΥΥΥΕΗΥΑh(]ìUhŸ1Ph(]ì5OJQJ^JhŸ1Ph(]ì>*OJQJ^JhŸ1Ph(]ì6OJQJ^JhŸ1PhH¯OJQJ^JhŸ1Ph(]ìOJQJ^J&hŸ1Ph(]ì5CJ$OJQJ\^JaJ$ hŸ1P5CJ$OJQJ\^JaJ$.b–

TròÀú,À¾-¦ L!®%D4Þ7?bE HŒNðPºSWWöîîîîîîîîîîîîîîîîîîîîîì $a$gdŸ1P $@&a$gdŸ1PWþán így is mondhatnánk -, az antiverbális kommunikációt: a hallgatást. Sokszor a hallgatás nem a kommunikáció hiányát jelenti, hanem fontos, súlyos információkat hordozhat. Hogy a hallgatás, a csend mennyi mindent közölhet, azt Maeterlinck szép esszéjébQl tudhatjuk meg (Maeterlinck, 1913).
Az interperszonális kommunikációban a verbális és nemverbális elem szétválasztása jóformán csak módszertani szempontból fontos és lehetséges. Külön-külön "vegytiszta" formában jóformán sohasem fordulnak elQ. A kommunikáció mindig több jelrendszer segítségével történik. Az ember mindig teljes lényével, egész környezetével részt vesz a kommunikációban. "Az élet teljességébQl kiemelve a mindennapok kommunikációs szituációi értelmezhetetlenek" (SzecskQ, 1971).
Bármilyen csodálatos alkotása az emberi szellemnek a nyelv, sokszor mégis kiegészítésre szorul. "Ha a nyelv a kommunikáció tökéletes eszköze volna, akkor fölösleges lenne, hogy a kommunikációnak egyéb formái is létezzenek, illetve: ha a kommunikációnak volna tökéletes formája, és ez egyben nem a nyelv lenne, akkor a nyelv bizonyára fölösleges volna" (Szende, 1976). Márpedig ilyen jelekre szükség van. Ezt bizonyítja azoknak a jelrendszereknek a sokasága, amelyeket a szavaink mellett vagy helyett használunk. Ezért azonban nem csak a nyelv a felelQs. Mi is, akik a mindennapi kommunikációban nem tudjuk kihasználni a benne rejlQ lehetQségeket. "A köznapi kommunikációban a szöveg laza, esetleges, az egyéni gyakorlat rövidebb távú tapasztalatra támaszkodó, tehát önmagában - a mögöttes szöveg és a környezet támasza nélkül - még nem tud értelmet vinni a mindennapok kommunikációs szituációjába" (SzecskQ, 1971).
A nemverbális kommunikációról beszélve bizonyos terminológiai problémákba ütközünk. A szóbeli és nem szóbeli közlés taglalásakor SzecskQ Tamás szövegrQl és mögöttes szövegrQl beszél. Ez utóbbi magában foglalja a beszédnek azokat az elemeit, amelyeket szupraszegmentális elemekként határoztunk meg, valamint a nemverbális közlésnek azokat az elemeit, amelyek beszédünket kísérik. Bateson viszont azt állapítja meg, hogy az interperszonális kommunikáció mindig két szinten zajlik egy idQben. Az egyik szint a megszokott, a nagyfokú tudatossággal kivitelezett úgynevezett direkt kommunikáció. Ez lehet nyelvi, verbális, de lehet egyezményes jelekkel zajló nemverbális. Ezzel párhuzamosan létezik, funkcionál egy olyan közlési szint, amely a közlés direkt szintjét minQsíti. Ezt a szintet nevezzük metakommunikációnak.
Az interperszonális kommunikáció csatornája - mivel az legtöbbször közvetlen, s akusztikai és vizuális jelek segítségével bonyolódik le - a levegQ. A párbeszéd résztvevQi azonban lehetnek térben és/vagy idQben távol egymástól. Ilyenkor a kommunikáció közvetetté válik, s lebonyolításához mesterséges csatornákra van szükség. A telefonbeszélgetés, a levélváltás, a rövidhullámú rádiókapcsolat szolgálhatnak például.
A sikeres kommunikáció feltétele, hogy a beszélgetés témája mindkét fél számára ismert legyen. Egy futballrajongó nem tud sikeresen kommunikálni kedvenc témájáról egy olyan emberrel, aki életében nem látott labdarúgó-mérkQzést. Ha viszont a téma ismert, gyakran elQfordul olyan szituáció, amelyet - elnézést a szociológusoktól, kommunikációkutatóktól! - jéghegy-szituációnak neveznék. A párbeszédnek csak kis hányada észlelhetQ a kívülálló számára. Az ilyen párbeszédben a redundancia a minimálisra csökken. A köznyelvben ezt úgy mondják: "kevés szóból megértik egymást". Ehhez nemcsak a téma ismeretére van szükség, hanem arra is, hogy a partnerek ismerjék az aktuális beszélgetés "elQtörténetét", mindazt, amit valamikor megbeszéltek, a körülményeket stb.
Ahhoz, hogy a párbeszéd zökkenQmentesen, kölcsönös megelégedésre folyjon le, arra is szükség van, hogy a résztvevQk együttmqködjenek, társalgásuk közös stratégián alapuljon. A mindennapi életben hányszor fullad kudarcba egy-egy kommunikációs kísérlet amiatt, hogy egyik fél nem akarja megérteni a másikat.
A személyközi kommunikáció általában nemformális. Vannak azonban helyzetek, amelyekben az ilyen típusú kommunikációt is szigorú szabályok teszik formálissá. Rendszerint a bizonyos intézményekhez tartozó személyek között zajló párbeszédek vannak szigorú szabályokhoz kötve. Például a hadseregben a magasabb és alacsonyabb rangú katonák közötti kommunikáció.
Az "intelligens" számítógépes rendszerek kifejlesztésének és hatékony alkalmazásának egyik alapfeltétele az ember-gép párbeszéd tökéletesítése. Ehhez nagy segítséget jelent az emberek közötti dialógus természetének jobb megértése. Gordon Pask kidolgozott egy kibernetikai elméletet, amelyet beszélgetéselméletnek nevezett el. Ennek az elméletnek a vázlatos ismertetése megtalálható Markusz Zsuzsanna tanulmányában (Markusz, 1982).

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

11.05-1 14 14. a munkapiac xii fej0001 2004 3. óra 5. 7. gyakorlat aldous huxley ambrus judit anyagszerk articulation assembly ásvány atom beadandó biokémia biológia biológiai vízminősítés csehov deriválás élet ember fehérje forma gerle jános-féle gótika hulladékkezelés ítéletlogika képzőművészet kidolgozott középérték közgazdaságtan fő áramlata közigtöri magánjog metafora nemzeti kisebbség pénzpiac pénzügy pr reklám statek gyakorlat szám szövegszerkesztés táblázatkezelés technika tükör utazás ügyvitel vizsgakérdések zrínyi