Darwin: A fajok eredete

Országok listájaHungaryMiskolci EgyetemBölcsészettudományi KarKulturális antropológiaAntropológiatörténet III.Darwin: A fajok eredete

Times New Roman CE;Times New Roman;\*Arial;Arial CE;CHARLES DARWIN: A FAJOK EREDETE
I. Élete:
Darwin, Charles (Robert) (szül. 1809. feb. 12. The Mount, Shrewsbury, Shropshire, Anglia - megh. 1882. ápr. 19. Down House, Down, Kent), angol természettudós; megfigyelései alapján megalkotta az élôvilág evolúciójáról szóló, nevezetessé vált elméletét, melyet darwinizmusnak neveznek. Elmélete nagy hatással volt korának tudományos és egyházi életére, és forradalmasította a biológiát.
Fiatalsága és tanulmányai. Apja, Robert Waring Darwin korának egyik legsikeresebb orvosa volt. Édesanyja korán meghalt - Charles mindössze nyolcéves volt ekkor -, s ettôl fogva nôvérei nevelték. Nagyon érdekelték a kémiai kísérletek, iskolai tanulmányaiban azonban nem jeleskedett. Apja 1825-ben, 16 évesen beiratta a Cambridge-i Egyetemre, ahol hittudományt tanult. Osztályzatai itt sem voltak kiemelkedôek, természettudományi érdeklôdése azonban egyre erôsebbé vált; egy rokona bevezette a cambridge-i természettudósok körébe.
A Beagle felfedezô útja. 1831-ben Darwin meghívást kapott, hogy fizetés nélküli természettudósként vegyen részt a Beagle hadihajó Dél-Amerikába és a csendes-óceáni szigetekre tervezett felfedezô útján. A kétévesre tervezett út öt évig tartott, s ez idô alatt Darwin nagyszámú feljegyzést készített, továbbá geológiai és biológiai mintákat küldött haza Angliába. A nagy utazáson sok kalandban volt része, de valósággal élvezte a veszélyt, és csillapíthatatlan kiváncsisága átlendítette az utazással járó kényelmetlenségeken.
Utazása alatt olvasta Charles Lyell muvét, a Principles of Geologyt (A geológia alapjai). Lyell szerint a Föld arculata az idôk során lassan, fokozatosan változik, és kisebb-nagyobb helyi zavarok összeadódó hatása alakítja ki. Ez a felfogás élesen szemben állt a kor uralkodó nézetével, mely szerint a változások nagy ereju, rövid idôtartamú eseményeknek köszönhetôk. Utazása alatt Darwin egyre inkább meggyôzôdött Lyell elméletének helyességérôl. Megfigyelései alapján három könyvet állított össze Dél-Amerika geológiájáról, s noha a szárazföldek változásairól alkotott elképzeléseit a lemeztektonika elmélete mára elavulttá tette, hazaküldött beszámolóit az akkori tudományos körökben nagy elismeréssel fogadták. Sikert aratott a korallzátonyok képzôdésérôl alkotott új elmélete is, mely szerint a korall csak sekély vízben nô, a tengerfenék azonban fokozatosan süllyed, így egyre nagyobb zátonyok jönnek létre.
Darwin geológiai vizsgálódásai során számos elhalt élôlény kövületeit is megtalálta, melyek gyakran már kihalt fajokhoz tartoztak. Érdeklôdését felkeltette a kihalt és a ma létezô fajok hasonlósága, s nem hagyta nyugodni a kérdés: vajon hogyan váltották fel új fajok a már kihalt fajokat?
A fajok eredete. Amikor Darwin 1836-ban visszatért Angliába, a tudományos közösség örömmel fogadta. Azonnal befogadták a Geológiai Társulatba, majd beválasztották az Athenaeumba, a legkiválóbb írók, muvészek és tudósok elôkelô klubjába. 1839-ben a Royal Society tagja lett.
Darwin ettôl fogva "kettôs életet" élt. A nyilvánosság számára a Beagle fedélzetén tett utazását dolgozta fel, megfigyeléseit rendszerezte, könyveket szerkesztett és jelentetett meg. Magánemberként azonban "a fajok problémájával" kezdett el foglalkozni. Állattenyésztôkkel, kertészekkel levelezett és konzultált, jegyzeteket készített, elolvasta a fellelhetô szakirodalmat. Vizsgálódásait titokban tartotta, csendben gyujtötte a bizonyítékokat elmélete alátámasztására. Tudta jól, mi vár azokra a tudósokra, akik megelôzik saját korukat. Gondolatai nemcsak tudományos szempontból voltak radikálisak, hanem korának törvényei szerint istenkáromlás és lázítás címén büntethetônek is számítottak.
Darwin az utazása során összegyujtött állatpéldányokat azonosítás és rendszerezés céljából londoni és cambridge-i szakembereknek adta át. Észrevette, hogy a fajok nagy változatosságot mutatnak a földrajzi elhelyezkedés szerint is. A szakértôktôl megtudta, hogy a Galápagos-szigetekrôl hozott számos pinty és teknôs mind más-más fajhoz tartozik, és nem egyazon fajok különbözô változatairól van szó, mint korábban gondolta.
Darwin elôtt világossá vált, hogy a fajok átalakulhatnak egymásba: helytôl függôen és korszakról korszakra változnak. Már csak a folyamat mechanizmusát kellett megtalálnia. 1838-ban elolvasta Thomas Malthus dolgozatát, mely szerint a populációk növekedését a rendelkezésre álló táplálék mennyisége korlátozza. Darwin ekkor jutott arra a felismerésre, hogy a létért való küzdelemben az alkalmas változatok fennmaradnak, míg a kevésbé alkalmasak elpusztulnak. Megvolt tehát az új fajok keletkezésének mechanizmusa: a természetes kiválogatódás.
Azt már korábbi tudósok is észrevették, hogy a fajok küzdenek egymással a fennmaradásért, Darwin azonban egy fajon belül, az egyedek között látott versengést. Felismerte, hogy valamely helyi populáción belül az adott környezethez jobban alkalmazkodott egyednek nagyobb az esélye a fennmaradásra és a szaporodásra, mint a többinek. Ha az elônyös ismertetôjegyek átadódnak a következô nemzedéknek, akkor idôvel túlsúlyra juthatnak a populáción belül, és a változás új faj létrejöttét eredményezheti. Darwin szerint a természetes kiválogatódás az a mechanizmus, amelynek révén az elônyös változatok átadódnak a következô nemzedékeknek. (Késôbb a biológusok a tulajdonságok fajokon belüli változatosságát az egyedek génjeiben meglévô változatosságra vezették vissza, és a természetes kiválogatódást a génekre vonatkoztatták.)
A szerves evolúció gondolata nem volt új. Egy nemzedékkel korábban a francia Lamarck és mások is felvetették. Lamarck rajzolta meg az elsô evolúciós diagramot is: egy függôleges létrát, mely az egysejtu organizmusoktól az emberig vezet. Egyetlen korábbi tudós sem adott azonban meggyôzô magyarázatot arra, hogyan is muködik az evolúció. Lamarck úgy vélte, hogy az élôlények belsô késztetést éreznek a tökéletesedésre, és a környezethez való alkalmazkodásuk során szerzett elônyös tulajdonságaik átadódnak az utódoknak.
Darwin ismerte ezeket a magyarázatokat, de nem használta fel ôket; az ô elmélete közvetlen megfigyelésen alapult. Evolúciós diagramja nem egyetlen létra volt, hanem egy elágazó fa.
-re Darwin elmélete már készen állt, de nyilvánosságra hozatalára a tudós nem érezte elérkezettnek az idôt, ehelyett a következô évtizedet a kagylókról szóló értekezése megírásával töltötte. Közben Angliában megváltozott a szellemi légkör, és az evolúció állandó beszédtéma lett a tudományos körökben. 1858-ban Darwin levelet kapott Alfred Russel Wallace természettudóstól, s a levélben annak az elméletnek tökéletes összefoglalását találta, amelyen húsz éven keresztül dolgozott. Látva annak veszélyét, hogy egy egész életmu vész kárba, Darwin barátai megszervezték, hogy a két tudós közös elôadást tarthasson a londoni Linné Társaság színe elôtt.
Darwin ezután kezdte el írni azt a "kivonatot", amely 1859-ben jelent meg On the Origin of Species by Means of Natural Selection, or The Preservation of Favoured Races in the Struggle for Life ("A fajok eredete természetes kiválasztás útján, avagy a létért való harcban elônyhöz jutott fajták fennmaradása"; - Mikes Lajos) címmel. Az elméletet a tudományos körök legnagyobb része azonnal elfogadta. A legtöbb ellenvélemény egyházi körökben fogalmazódott meg. A papság felismerte, hogy az evolúció elmélete nem egyeztethetô össze a Teremtés Könyvének szó szerinti értelmezésével. Darwin elméletében nem volt helye isteni beavatkozásnak, és az embert nem tekintette magasabbrendunek az állatvilág többi részénél.
Miközben barátai a nyilvánosság elôtt a darwini elméletet védték, Darwin tovább dolgozott. Három újabb könyvet írt, melyek mind A fajok eredete folytatásai voltak. The Variation of Animals and Plants Under Domestication ("Állatok és növények változásai háziasításuk során"; 1868) c. muvében pángenezisnek nevezett elképzelését fejtette ki, mellyel az tulajdonságok átörökítésének módját próbálta megmagyarázni (az igazi magyarázatot csak késôbb adta meg a sejtbiológia és a genetika).
Az emberi evolúcióval Darwin The Descent of Man, and Selection in Relation to Sex ("Az ember származása és a nemi kiválasztás" - Katona Katalin; 1871) c. könyvében foglalkozott részletesen. Az evolúció hatókörét a testi tulajdonságokon túl kiterjesztette az erkölcsi és szellemi tulajdonságokra is. A könyv második részében a nemi kiválasztást tárgyalta. Darwin megfigyelte, hogy bizonyos fajoknál a hímek küzdenek egymással a nôstény elnyeréséért, másoknál azonban a nôstények választják ki a hímet annak külsô tulajdonságai alapján. A XX. századi biológusok ezt oly módon terjesztették ki, hogy a nôstények azokat a hímeket választják ki, amelyek utódaik fennmaradásához leginkább hozzá tudnak járulni. Ennek az elképzelésnek az evolúcióbiológusok között ma is sok híve van.
Darwin sorozatának utolsó darabja, a The Expression of the Emotions in Man and Animals ("Az érzelmek kifejezôdése az embernél és állatoknál"; 1872) arra tett kísérletet, hogy az utolsó feltételezett korlátot is eltörölje az ember és az állatok között: azt a feltevést, hogy az olyan érzelmek, mint a félelem, harag, szomorúság, öröm - csakis az emberre jellemzôek. Darwin összefüggést talált az emberi érzelmek és az arcizmok összehúzódásai, valamint a kibocsátott hangok között, és úgy vélte, hogy ugyanazok az arcmozdulatok és hangok az állatokban is hasonló érzelmi állapotokat fejeznek ki. Muvével megteremtette az etológia, a neurobiológia és a pszichológiai kommunikációelmélet alapjait.
Késôbbi munkái. Életének utolsó évtizedében Darwin fôleg botanikai kutatásokat végzett, laboratóriumául saját kertje szolgált. Több munkájában foglalkozott a növények beporzásával. Észrevette, hogy azok a növények, melyeknek beporzását a szél végzi, kevéssé színesek, ezzel szemben a rovar porozta növények élénk színu és illatos virágokat hajtanak. Mesterséges beporzással kísérletezett, s felfedezte, hogy az idegen beporzás eredményeképpen létrejött utódnövények nagyobbak és ellenállóbbak, mint az önbeporzással létrehozottak. E megfigyelésre építette azon elméletét, mely szerint mind a növény-, mind az állatvilágban elônyös a két nem megléte; a mindkét nem elônyös tulajdonságainak átöröklése egészségesebb, életrevalóbb utódokat eredményez.
Vizsgálta a növények fény hatására történô mozgásait, s kimutatta egy fényérzékeny anyag jelenlétét a növény csúcsában. Utolsó közleményében a férgek fontosságát hangsúlyozta a szerves anyagok újra felhasználhatóvá tételében; ez a muve a kvantitatív ökológia egyik úttörô munkája volt.
Darwin, korának embere. Darwin független tudósként, egyedül dolgozott otthonában. Apja, Robert Darwin támogatta anyagilag, így nem szorult rá, hogy állást keressen. 1839-ben nôül vette elsô unokahúgát, Emma Wedgwoodot, aki a házasságba nemcsak vagyonát hozta, hanem odaadó feleség és jó háziasszony is volt, így Darwin a következô 40 évben békében dolgozhatott. A Londontól mintegy 26 km-re lévô Downe községben laktak; az évek során tíz gyermekük született, s a fiúk közül hárman kiváló tudósok lettek.
Darwin az angol társadalom megbecsült tagja volt, s ezt a pozícióját féltve ôrizte. Nem utolsósorban a kiközösítéstôl való félelme miatt halogatta oly sokáig teóriájának közzétételét. Rettegett attól is, milyen hatással lesz elmélete a feleségére, Emmára, aki hívô keresztény volt, és eretnekségnek vélhette Darwin elméletét.
Darwin biztos volt igazában, ugyanakkor azt is tudta, milyen társadalmi következményekkel járna elméletének publikálása, ez a feloldhatatlan belsô konfliktus fizikai tüneteket okozott nála. Az egykor sportos, kalandvágyó fiatal tudós 40 éves korára félig nyomorékká vált. Sokan találgatták, valójában mi lehetett az a betegség, amely évtizedeken át kínozta, de rohamainak gondos elemzése alapján valószínusíthetô, hogy a tünetek pszichoszomatikus eredetuek voltak. Életének utolsó évtizedében, amikor csakis a botanikai kísérletekre összpontosított, és nem töprengett az evolúción, a legjobb egészségnek örvendett. Amikor 1882-ben elhunyt, kora megadta a neki járó tiszteletet: a Westminster-apátságban temették el. Ekkorra a természetes kiválogatódáson alapuló evolúcióelmélet már általánosan elfogadottá vált. Gondolatait a genetika és a molekuláris biológia késôbbi fejleményei módosították ugyan, munkája azonban máig a modern evolúcióbiológia kiindulópontja.

II. A Fajok eredetérõl:
. Ez Darwin fõ mûve; fõbb keletkezési dátumai:
- 1842. feljegyzéseket készít Varieties and Species címmel; 35 oldal; ceruzával írott.
- 1844. az " elsõ vázlat " néven ismertté vált kézirat, 230 oldal.
- 1859. A fajok természetes kiválasztással való eredete, avagy a sikeres fajok fennmaradása a létért folyó küzdelemben címû mûve megjelenik.
2. Darwini elmélet, vagy darwinizmus
öbb egyed születik, mint amennyi felnõhet és szaporodhat, és ez a létért folyó küzdelemhez és a kiválasztáshoz vezet. Ebben az egyedileg eltérõ, örökletes változatok eltérõ méretekben sikeresek. Az örökletes eltérések a folyamatos kiválasztás révén felhalmozódnak, ami a túlélést és szaporodást segítõ jellegeket ( ún. adaptációkat ) hoz létre.
3. Szociáldarwinizmus:
Darwin elméletét a társadalmi rétegek jellemzésére is alkalmazták. Ezt nevezzük szociáldarwinizmusnak. Ez a kifejezés elõször 1879-ben bukkant fel, de a II. világháborúig ritkán használták.
Darwin természetes kiválasztódásáról, a létért folyó küzdelemrõl szóló tanainak a társadalomra való kiterjesztésére tett próbálkozás. Az egymással vetélkedõ egyedek közt ható természetes szelekció gondolatát a társadalomban zajló folyamatokra is alkalmazni kezdték. Herbert Spencer angol filozófus nevezte el ezt az elméletet. Fõ probléma: a társadalmi szelekció nem csupán mûvelt, sikeres elitréteget hoz létre, hanem a társadalmi haladás és az ezzel járó szociális vívmányok csökkentik a természetes szelekció hatását, és így egyre több gyenge képességû ember kap lehetõséget a szaporodásra. Az eredmény így az emberi faj fokozatos elkorcsosulása lesz.
4. A Fajok eredete tartalma:
15 fejezetbõl áll; a különbözõ fejezetek különbözõ témakörök köré csoportosulnak.
) I. fejezet: A háziasítás során végbemenõ változások (a megszokás és a részek használatának vagy nemhasználatának hatása; a háziasított változatok sajátosságai; a háziasított változatok egy vagy több fajból való származása. )
) II. fejezet: Változás a természetben ( egyedi különbségek; a nagyon elterjedt, jól eloszlott és gyakori fajok változnak a legtöbbet )
) III. fejezet: A létért folyó küzdelem ( a létért való küzdelem fogalmának tág értelmû használata; a szaporodási korlátok jellege; a létért folyó küzdelem egyazon faj egyedei között )) IV. fejezet: A természetes kiválasztás, vagyis a legalkalmasabbak fennmaradása ( szexuális kiválasztás; az egyedek keresztezõdése, a jellegek szétválása )
) V. fejezet: A változás törvényei ( a szervek használatának és nemhasználatánk hatása, ahogy azt a természetes kiválasztás szabályozza; kompenzáció és gazdaságosság a növekedésben )
) VI. fejezet: Az elmélet nehézségei ( az átmeneti változatok hiánya; az átmenet módozatai; a természetes kiválasztás elméletének különleges nehézségei )
) VII. fejezet: Különféle kifogások a természetes kiválasztás elmélete ellen
) VIII. fejezet: Az ösztönrõl (a szokások vagy ösztönök örökletes megváltozásai a háziállatoknál; különleges ösztönök )
) IX. fejezet: Hibridizáció (a terméketlenség fokozatai; a terméketlenség eredete és okai elsõ keresztezõdéseknél és hibrideknél )
) X. fejezet: A geológiai adatok hiányosságáról ( idõtartamok meghatározása a lerakódás sebessége és a lepusztulás mértéke alapján )
) XI. fejezet: Az élõlények földtörténeti sora (a kihalásról; a régi és a ma élõ formák fejlettségérõl )
) XII. fejezet: A fajok földrajzi elterjedése ( a teremtés feltételezett központjai; az elterjedés módjai; változó jégkorszakok Északon és Délen
) XIII. fejezet: A fajok földrajzi elterjedése / folytatás/ ( édesvízi élõlények; az óceáni szigetek lakóiról; kapcsolat a szigetek és a legközelebbi szárazföldek lakói között )
) XIV. fejezet: Az élõlények egymás közti viszpnyai. Morfológia. Embriológia. Csökevényes szervek. ( osztályozás; analóg hasonlóságok; morfológia; egyedfejlõdés és embriológia )
) XV. fejezet: Összefoglalás és befejezés

III. Elemzés
. IV. fejezet: A természetes kiválasztás, vagy a legalkalmasabbak megmaradása
Ebben a fejezetben a természetes kiválasztás hasznosságáról így ír Darwin: "az ember számára hasznos változások kétségtelenül elõfordulnak. Sok, egymást követõ nemzedék során elõfordulhatnak más változások is, amelyek valami módon hasznára válnak minden egyes élõlénynek a létért való nagy és bonyolult küzdelemben."
Ezt követõen megadja a természetes kiválasztás fogalmát: " olyan egyedeknek legtöbb az eshetõségük arra, hogy megmaradjanak és magukhoz hasonló utódokat hozzanak létre, amelyek, ha csekély mértékben is, de elõnyben vannak másokkal szemben. Másfelõl bizonyosak lehetünk benne, hogy minden, még a legkisebb mértékben is hátrányos változat kérlelhetetlenül elpusztul. A kedvezõ egyéni különbségek és változások eme megõrzését és a hátrányosak elpusztítását neveztem én természetes kiválasztásnak, vagy a legalkalmasabbak fennmaradásának.
A természetes kiválasztás hatásosságáról is beszél, szerinte az életfeltételek változásai növelik a változékonyságra való hajlamot. Darwin szerint az evolúció elveti, elpusztítja mindazt ami rossz, és elõnytelen; azok a tulajdonságok, amelyek elõnyösek, megmaradnak, öröklõdnek.
Ír az éghajlat, a táplálék közvetlen hatásairól a fajok közti apróbb különbségekben.
Hogy az evolúció végbemenjen, a természetes kiválasztás módosíthatja a gyermekek felépítését a szülõkkel szemben. Az egyedek felépítését az egész közösség javára változtatja, amely a közösség hasznára válik.
Továbbiakban a nemi kiválasztásról ír: " A kiválasztásnak ez a formája nem a létért való küzdelemtõl függ, hanem az azonos nemû, fõként a hímnemû egyedek közötti küzdelemtõl, a másik nem birtokáért. Ennek a küzdelemnek nem az az eredménye, hogy a kudarcot vallott vetélytárs elpusztul, hanem az, hogy kevesebb utódja lesz, vagy egyáltalában nem lesznek utódai. A nemi kiválasztás ennél fogva kíméletesebb, mint a természetes kiválasztás. Rendszerint a legerõsebb, legalkalmasabb hímeknek lesz a legtöbb utódjuk. " A harc a poligám állatok hímjei között a legkeményebb. A természet a hím állatokat különbözõ " fegyverekkel" ajándékozta meg: testfelépítés, szín, tollazatuk ékessége.
A következõ témakör az egyedek keresztezõdésérõl szól. Különnemû állatok és növények esetén mindíg két egyednek kell párosulnia minden szülést megelõzõen. Még a hermafroditák is párosodnak néha, két egyedük egyesül szaporodás céljából. De természeti törvény, hogy nincsen olyan szerves lény, amely önmagát termékenyítené meg nemzedékeken át, tehát szüksége van alkalmilag más egyeddel való közösülésre. Az állatoknál nincsenek olyan módszerek, mint a növényeknél: nicsen rovarok vagy szél általi beporzás; ezért elkerülhetetlen az alkalmi keresztezõdés. A keresztezõdés fontos szerepe: ugyanannak a fajnak vagy változatnak a jellegét tisztán õrzi meg.
A fajok változásában fontos szerepet játszik az elszigetelõdés. Fizikai változások esetén ( pl.: a talaj emelkedése, az éghajlat változása ) a jobban alkalmazkodó szervezetek nem tudnak bevándorolni egy, már lakott területre, így a kevésbé életerõs fajokat nem szorítják ki, amelyek így tudnak módosulni. Ha egy terület sûllyedésnek indult, elkülönült, szigetekre tagolódott, egyazon faj számos egyede élhetett minden szigeten, és a változások során változatokká válhattak.
A kipusztulásról: olyan fajokat, amelyeket kevés egyed képvisel, az a veszély fenyegeti, hogy az idõjárás ingadozásai, vagy az ellenségek számának növekedése miatt kipusztulnak. De az egyedekben leggazdagabb fajoknak van a legtöbb esélyük arra, hogy bármilyen korban kedvezõ változatokká alakuljanak.
Az elkülönülés elve: eleinte alig észrevehetõ különbségek egyre nagyobbodnak. " Minél jobban elkülönülnek egymástól valamely faj leszármazottai felépítés, alkat, és életmód dolgában, annál inkább alkalmasak arra, hogy a természet háztartásában sok és nagy mértékben különbözõ helyet foglaljanak el, és képesek legyenek ezáltal elszaporodni.
A jellegek elkülönülésérõl szóló elv: egy faj utódai annál jobban boldogulnak, minél változatosabbak, mert ez alkalmassá teszi õket arra, hogy új vagy már elfoglalt területeket hódítsanak meg. A változások nem jelennek meg egyidejûleg, nem maradnak fenn párhuzamos ideig. A változatok közül csak a hasznosak maradnak életben.
A módomatokban fontos szerepe van a fejlõdésnek is. Minden élõlény életfeltételeivel kapcsolatban tökéletesedni igyekszik. De a természetes kiválasztás, vagyis a legalkalmasabbak megmaradása nem jelent fokozatos fejlõdést, csak felhasználja a változásokat. Így élhetnek például az organizmusok is.
Az élõlények mennyisége területenként korlátozott, így ha egy adott helyen sok faj él, akkor általában az adott fajt csak néhány egyed képviseli. Ekkor veszély fenyegeti õket: természeti változás, vagy ellenségeik változása a kipusztulásukhoz vezet. Ebben az esetben ez a folyamat rohamos, míg az új fajok keletkezése lassú folyamat.
A fejezet összefoglalása: " ha fellépnek változások, amelyek valamely szerves lénynek a hasznára válnak, akkor bizonyos, hogy az ezeket felmutató egyedeknek lesz legtöbb kilátásuk arra, hogy a létért való küzdelemben fennmaradjanak; és ezek az öröklõdés erõs elvének megfelelõen arra fognak törekedni, hogy hasonló jellegû utódokat hozzanak létre. " " Az alsóbbrendû és egyszerûbb formák azonban ettõl függetlenül hosszú ideig fennmaradhatnak, ha a maguk egyszerûbb életfeltételeihez jól alkalmazkodtak. "
2. XV. fejezet: Összefoglalás és befejezés
Ez a fejezet a fontosabb tények és következtetések rövid összefoglalásáról szól.
A fajok keresztezésérõl beszél: egyrészt a különbözõ változatok közösülése növelheti az utódok számát, fokozhatja nagyságukat és életerejüket. Másrészt ha eltérõ körülmények között élnek, és úgy keresztezõdnek, akkor az utódok vagy elpusztulnak vagy ha megmaradnak, terméketlenné válnak.
Darwin szerint valamennyi egyed egy fajból indult ki, közös szülõtõl származik. De a Földet ért éghajlati és földrajzi változások következtében az egyedek egyik pontból a másikba vándoroltak.
A fajok változékonyságát számos törvény szabályozza: a növekedés, a környezeti befolyás, az életkörülmények változása. De az ember is teremthet új életfeltételeket az élõlényeknek.
A természetes kiválasztás elméleti feltevései:
- minden faj kezdetben változat volt, ezek voltak a kibontakozásban lévõ fajok.
- minden faj szeretne szaporodni, és az utódok annál könnyebben terjednek el, minél változatosabbak szokásaikban és szervezetükben. Így számos helyet tudnak elfoglalni a természetben.
- a természetes kiválasztás csak apró, elõnyös változások felhalmozása útján mûködik, nem hozhat létre nagy vagy hirtelen változásokat.
- az ösztönök természetes kiválasztás útján, lassan alakultak ki. Ez a fokozatosság elve.
- a földrajzi és éghajlati változások következtében nagymértékû vándorlás következett be, így az élõlények elterjedhettek.
Ezt követõen a befejezõ megjegyzéseket olvashatjuk. Darwin ír az elméletét ellenzõkrõl, a vallásos nézetet valló emberek hitetlenkedéseirõl, a természetbúvárok hitetlenségérõl, hiszen mind különbözõ nézetet vallanak. Az élõlények közös, egyetlen õstípusát említi, ez lehetséges, mivel minden élõlényben közös a vegyi összetétel, a sejtszerkezet, növekedésük törvényei, a káros hatásokkal szemben való érzékenységük.
Majd a jövõ emberéhez fûzõdõ reményeit taglalja: a geológia, a pszichológia, a különbözõ kutatások fejlõdésében reménykedik.

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

1-8 9. algebra atkinson bce biofizika cserépedény dinamika direkt dns dolgozat éghajlattan elmélet előadásanyag, mechatronika esszék eu agrárpolitikája finnek fizika 1 gazdinfo halász gábor információelmélet inverz függvény juh juhász istván kereskedelem kidolgozott anyag kognitív disszonancia költségszámítás könyv 2 közigazgatási jog magyar romanika médiakutatás merőpiac mikrobiológia montesquieu műveletterv művészettörténet órai diák őskor peter behrens politikatudomány preromán speech sounds standardizálás szakdolgozat vállalatirányítás vázlat vízép xls vizsgakérdés vorlesung