I. 30.tétel
Országok listája
Hungary
Miskolci Egyetem
Állam- és Jogtudományi Kar
Jogász
Polgári Jog 3
I. 30.tétel
2007.12.05 19:04:26
Az alábbi szöveg egy formázás és képek nélküli előnézete a dokumentumnak. A tökéletes megjelenítéshez jelentkezz be, majd töltsd le a dokumentumot.
30. A szerzQdés megszqnése és megszüntetése. Az elállás és felmondás szabályai.
1. A közhatalmi aktusok szerzQdésszüntetQ ereje
a)Jogszabályon alapuló szerzQdésszüntetQ tényeket a Ptk.-ban szétszórva találunk meg. pl: Megszqnik a szerzQdés, ha a megbízó cselekvQképtelenné vagyk.cs.k.-sé válik, illetQleg, ha a megbízott a cselekvQképességét elveszti illetve akkor is, ha a megbízás tárgytalanná válik, mert a megbízónak a megbízás a teljesítéshez fqzQdQ érdeke megszqnt.
b)Az egyedi közhatalmi aktusok is lehetnek szerzQdésmegszüntetQ hatásúak:
-Bírósági határozat; a felek bármelyike kérheti, hogy a közöttük már létrejött szerzQdést a bíróság szüntesse meg.pl:Tartási és életjáradéki szerzQdés fQszabályként a jogosult haláláig áll fenn. ElQfordulhat azonban, hogy az idQk folyamán a szerzQdés teljesítése lehetetlenné válik. Mivel ez a szerzQdés egyoldalú jognyilatkozattal nem szüntethetQ meg, ezért a felek közös akarata, vagy a bíróság szüntetheti meg. A Gt. értelmében a társaság megszqnik, ha a cégbíróság a Ctv-ben meghatározott okok miatt megszqntnek nyilvánítja.
-Közigazgatási határozat:Leggyakoribb esete,amikor egy lakásbérleti vagy akár haszonbérleti szerzQdés az ingatlan kisajátításával szqnik meg, de alapot adhat erre egy épület lebontási határozat is.
2.A szerzQdés megszqnése egyoldalú jognyilatkozat alapján
a)A felmondás
A felmondás a másik félhez intézett egyoldalú jognyilatkozat, mely a szerzQdést a jövQre nézve szünteti meg. Hasonló a megszüntetQ szerzQdéshez. A szerzQdés felmondás esetén ex nunc hatállyal szqnik meg, a már teljesített szolgáltatásokért ellenszolgáltatás jár.Az ellenszolgáltatással nem fedezett szolgáltatás visszakövetelhetQ. A felmondási jog alapulhat szerzQdésen és jogszabályon.
Ok szerint:rendes és rendkívüli IdQbeli hatály szerint:azonnalra vagy meghatározott idQre
-Rendes felmondás:A határozatlan idQre kötött tartós szerzQdések megszüntetésének rendszerinti módja a rendes felmondás.Mivel nincsen örökké tartó szerzQdés, ezért lehetQséget kell adni a feleknek, hogy a jogviszonyukat indoklás nélkül megszüntethessék. E mindkét felet megilletQ alakító jog általában határidQs. Ez azt jelenti, hogy a szerzQdés nem a rendes felmondás közlésekor, hanem akkor szqnik meg,amikor a felmondási idQ eltelt. A felmondási idQ célja az, hogy a másik fél fel tudjon készülni a szerzQdés megszqnésére és az, hogy az érintett felet ne érje túlzott indokolatlan hátrány.A rendes felmondást nem kell indokolni, nincs alakszerqséghez kötve. Nincs jogi akadálya, hogy a felek határozott idejq jogviszony esetében is kikössék.
-Rendkívüli felmondás:A`n ¢ " ð
r
À
ò
N
r
x
rtv¤¦x|,¢"TVXóâóÖËǼǴǴǼǧǣǣy£n£j_j[j[hdÑhqohä)ì56>*hä)ìhqohg1âB*phTÔhqohg1âB*
ph°Phqohg1â5hqohg1â56>*^Jhqohg1â56hg1âhqohiJy56>*^JhiJyhiJy6hqohiJyB*phTÔhiJyhqohiJyB*
ph°Phqohu5CJaJ hqohiJy5B*CJaJphhqohiJy5CJaJ ¢ ¶
L
txV(²(, /Ò3;ýýýýýýýýýýýýýýýýýX$(®(Ü)ø)¦*þ+,,, ,¢/Æ/È/Ú/Ò0Ð3Ò3Ô3è3&8;;ôðîðãðßðßðÕÊÕßÊ߯߯߯»Æ·Æhqohqoh®\56>*h®\hqoh´L
56>*hqoh´L
6>*h´L
hqohdÑB*phTÔUhdÑhqohdÑ56>* fél súlyos szerzQdésszegése esetén a másik felet mind a határozott , mind a határozatlan idejq szerzQdéseknél megilleti a rendkívüli felmondás joga. Ez a jog alapulhat a felek megállapodásán és jogszabályon is. pl:haszonbérbeadó;kölcsönszerzQdés hitelezQje. A rendkívüli f.-t minden esetben indokolni kell, szerzQdésmegszüntetQ hatályát illetQen általában azonnalra szól(a másik fél szerzQdésszegésére alapozott szankciós jelleget hordoz magában). Azért kell megjelölni a valós okokat, hogy a másik fél védkezni tudjon. Az azonnali hatályú felmondás a szerzQdést azonnal megszünteti.
b)Az elállás
Az elállás a másik félhez intézett egyoldalú jognyilatkozat, mely a szerzQdést ex tunc hatállyal számolja fel.Ez hasonlít a felbontó szerzQdéshez. A szerzQdéskötés elQtti állapotot kell helyreállítani úgy, mintha a szerzQdést meg sem kötötték volna. Irreverzibilis szerzQdéseknél nincs mód elállásra.Az elállási jog alapulhat jogszabályon és szerzQdésen is. Az elállás lehet rendes, rendkívüli . Mindig azonnali hatályú.
-Rendes elállás: A Ptk. ismeri az objektív elállást.pl:szállítási, vállalkozási szerzQdéseknél a megrendelQ számára azt a jogot adja, hogy a szerzQdéstQl bármikor elállhat(helyesen a teljesítésig).Nem kell indokolni, és nem feltétel a másik fél szerzQdésszegQ magatartása sem.A jogkövetkezmény:az így hátrányba került felet kártalanítás illeti meg. Ingyenes, bizalmi viszonyon alapuló és elQszerzQdéseknél a körülmények megváltozása elállásra adhat okot. pl:226§
-Rendkívüli elállás:más néven szankciós ellállás.A rendkívüli elállás joga a felet a másik fél valamely súlyos szerzQdésszegése következtében illeti meg, és fQként akkor, ha ehhez érdekmúlás párosul.pl:elállhat a jogosult, ha a kötelezett késedelme miatt a teljesítés többé nem áll érdekében. Ha az elállás a kötelezett felróható magatartásának köszönhetQ, akkor a jogosult követelheti a károkat is. A felek megállapodásán alapuló elállási jog általában valamelyik fél érdekmúlásához fqzQdik, azonban legtöbbször indokláshoz kötött.
-Bánatpénz:A felek az elállás jogát bánatpénz fizetéséhez is köthetik.A bánatpénz az elállási jogosultság megszerzésének, illetQleg gyakorlásának ellenértéke, másképpen az indokláshoz nem kötött jogszerq elállás ára.Tehát ez a rendes elállás körébe sorolható. Ez egy jogszerq magatartás mivel jellege szerint a kötelezettet megilletQ vagylagos felhatalmazottság következménye:a kötelezett a bánatpénz elvesztésével, ill. megfizetésével úgymond megválthatja a teljesítési kötelezettségét. A bánatpénz abszolút kárátalány természetq. Tehát a bp-t meghaladó kárigény nem teljesíthetQ. Azonban a bp. akkor is jár, ha a másik félnek nem következett be kára. A túlzott mértékq bp-t a bíróság mérsékelheti (kérelem alapján).Nem gyakorlhatja szerzQdésen alapuló elállási jogát az a fél, aki a már megkapott szolgáltatást nem, vagy csak tetemesen csökkent értékben tudja visszaszolgáltatni, függetlenül attól,hogy ennek mi az oka.
Hasonló témájú dokumentumok

- 2007-12-05 19:01:43

- 2007-12-05 18:59:58

- 2009-10-24 18:52:23

- 2009-10-24 18:54:39

- 2009-10-24 18:54:27

- 2009-10-24 18:58:24

- 2009-10-24 18:51:49
A mások által feltöltött dokumentumokat értékelheted. Ha úgy ítéled meg, hogy a vizsgára való felkészülés szempontjából hasznos volt egy dokumentum, akkor adj rá sokcsillagos értékelést.
Ha hibákat tartalmaz, vagy egyéb probléma van vele, akkor keveset.
A dokumentumok sorrendje az értékelések alapján adódik. Ami fentebb van a listában, azt hasznosabbnak ítélték társaid. Az új dokumentumok pedig (értékelések hiányában) szintén a lista tetején kezdenek.
Hozzászólások
Ha észrevételed van egy dokumentummal kapcsolatban (például hibát találtál benne), akkor a Hozzászólások részben jelezheted. Az olyan jellegű kérdéseket mint pl.: A 2. feladat 4. sorából milyen átalakítással jutottunk az 5. sorban szereplő képlethez? - szintén ide érdemes írni
Egy tipp az oldalhoz! - Csakúgy mint amikor könyvtárakat/mappákat hozol létre a számítógépeden, egy tantárgyon belül is hasonló analógiával tetszőleges kategóriák és alkategóriák hozhatóak létre. Próbálj mindig a legmegfelelőbb kategóriába tölteni, hogy átlátható legyen a feltöltött dokumentumok szerkezete.