I.29.tétel
Országok listája
Hungary
Miskolci Egyetem
Állam- és Jogtudományi Kar
Jogász
Polgári Jog 3
I.29.tétel
2007.12.05 10:13:33
Az alábbi szöveg egy formázás és képek nélküli előnézete a dokumentumnak. A tökéletes megjelenítéshez jelentkezz be, majd töltsd le a dokumentumot.
29. A szerzQdés megszqnése teljesítés nélkül. A felróható és az objektív lehetetlenülés.
A szerzQdés rendszerint úgy szqnik, meg, hogy a felek a szerzQdés tartalmának megfelelQen teljesítik. Lehetséges azonban az is, hogy teljesítés nélkül szqnik meg. Esetei:
-A felek akaratából szerzQdéssel (megszüntetQ szerzQdés;felbontó szerzQdés), vagy egyoldalú nyilatkozttal(felbontás;elállás)
-Bírósági, hatósági határozat vagy jogszabály megszüntetQ ereje révén
-Egyéb okból:a követelés és tartozás egy kézben való egyesülése(confusio);valamelyik fél halála; lehetetlenülés
A szerzQdések megszqnése elsQsorban a felek akaratából következik be:
-A felek közös elhatározása nyomán:
-MegszüntetQ szerzQdés
-Felbontó szerzQdés
-Az egyik fél egyoldalú nyilatkozatával:
-Felbontás
-Elállás
1.A szerzQdés megszqnése kétoldalú nyilatkozat alapján
a)A megszüntetQ szerzQdés a felek olyan kétoldalú jognyilatkozata, mely a szerzQdést a jövQre nézve szünteti meg(ex nunc). Ennek az a következménye, hogy a megszqnés idQpontjáig esedékes szolgáltatásokat teljesíteni kell, az ellenérték nélkül maradó szolgáltatások pedig visszajárnak. A felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak egymásnak. Ha tehát a megszqnést megelQzQen az egyik fél bármilyen szolgáltatást már teljesített, szerzQdQ partnere köteles ennek ellenértékét megfizetni. Értelemszerqen, ha valamelyik fél pénzben ellenértéket teljesített és ezért természetbeni szolgáltatást nem kapott, a pénzt, ill. annak ellenszolgáltatással nem fedezett részét vissza kel fizetni.
b)A felbontó szerzQdés olyan kétoldalú nyilatkozat, amellyel a felek szerzQdésüket annak keletkezésének idejére visszaható hatállyal számolják fel(ex tunc).Ilyenkor a szerzQdés nem csupán megszqnik, hanem olya, mintha meg sem kötötték volna, ugyanakkor a már teljesített szolgáltatások visszajárnak (a szerzQdéskötést megelQzQ állapotot kell visszaállítani). Vannak azonban olyan szerzQdések, amelyeknek a felbontása fogalmilag kizárt. Ezek az irreverzibilis szerzQdések, ahol a szolgáltatás valamely dolog használatának biztosítása. pl:bérlQ, használó haszonélvezQ nem adhatja vissza a másik fél szolgáltatását;megbízási szerzQdés:ha a megbízott a teljesítést már megkezdte;tartási, életjáradéki szerzQdés, vállalkozási szerzQdés.
Alaki megkötések:
Ha jogszabály, vagy a felek megállapodása a szerzQdés érvényességét megszabott alakhoz köti, az ilyen alakban kötött szerzQdés megszüntetése vagy felbontása is csak megszabott alakban érvényes.Ez nem tekinthetQ érvénytelennek, ha a megfelelQ tényleges állapot a felek egyezQ akaratából létrejött.Fontos, hogy az alakszerqség megsértésének ez az orvoslása csak a felek valós, konszenzuson alapuló akaratát feltételezve vezethet a kívánt eredményre.
2.A confusio
Megszqnik az a szerzQdés, ha ugyanaz a személy lesz a jogosult és a kötelezett. Ilyenkor tehát a követelés és a tartozás egy kézben egyesül. A leggyakoribb eset, amikor a kötelezett a jogosult örökösévé válik annak halálával, vagyis egy saját magával szemben fennálló követelést örököl meg. Ez a helyzet akkor is, ha a gazdálkodó szervezetek egyesülnek. Azonban a szerzQdés megszqnése harmadik személy jogait és kötelezettségeit nem érintheti. pl: a hagyatéki hitelezQk kielégítése során a jogosultat is hagyatéki hitelezQként kell figyelembe venni(a többi²´¶
N
¤
à
°
(
*
T
X
t
x
óçãØÅµÅ¤ØØwÅdSÅSÅB!hµçh`+B*
CJ ^JaJ phÀ hµçh`+5B*
CJ aJ phÀ$hµçh¬|E5B*
CJ ^JaJ phÀhµçh`+5CJ aJ $hµçh`+5B* CJ ^JaJ ph-I}hµçh`+5CJ ^JaJ hzAhzA5B*
CJ aJ phÀhzA5B*
CJ ^JaJ phÀ$hµçh`+5B*
CJ ^JaJ phÀ hµçh`+CJ aJ h`+hµçhY<²5CJaJhµçh`+5CJaJ ´¶
x
R
¬
, úü¶Ü^|**.ö/¶0ê1ì12ð2ýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýýx
J
L
R
¬
®
ü
0 ¦ Ð ~Ôøú ( "d´¶Öóâп°¥Ð¥¥~¥s¥s¥sgs\s\sLhzAh#6>*CJ ^JaJ hµçh#CJ aJ hzAh¨c³5CJ aJ hµçh¨c³CJ aJ hµçh`+5CJ aJ hzAh`+B*CJ aJ phãl
hµçh`+>*CJ aJ hµçh`+CJ aJ hµçh`+B*CJ aJ ph_Iz hµçh`+>*B*CJ aJ ph_Iz#hµçh`+6>*B*CJ aJ ph_Iz hµçh`+6B*CJ aJ ph_IzhzAh`+6CJ aJ ÖÜ^bvz|l!Ô!*****ò/ô/ö/ò12Ð3ô3Z44è607h8Ô:Ö:Ü;î;ä@XAZA\ApA¼B¾BñæÛÌÛæÛÁ¿ÁÛÁ°Á¥Á¥¥¥¥¥¥shh\hhzAhµç5CJ aJ hµçhµçCJ aJ hzAh¥55CJ aJ hµçh¥5CJ aJ hzAh_÷5CJ aJ hzAh_÷B*CJ aJ phãl
hµçh_÷CJ aJ hzAh¬|EB*CJ aJ phãl
U hµçh¬|ECJ aJ hzAhbB*CJ aJ phãl
hµçhbCJ aJ hµçh#CJ aJ hzAh#>*CJ ^JaJ $ h.h. helyzete az örökössé vált hitelezQ rovására nem javulhat).
3.A halál
Az egyik szerzQdQ fél halálával rendszerint nem szqnik meg a szerzQdés. Ez azért van, mert az örökhagyó halálakor a vagyona egyetemes jogutódjára, örökösére száll át. Pt terhelni fgoják tartozásai is, ez utóbbiakért pedig köteles helytállni. Vannak azonban olyan jogok, amelyek nem szállnak át a jogutódra, mert erQsen tapadnak az eredeti jogosult, ill. kötelezett személyéhez.pl: a kötelezett halála megszünteti a szerzQdést, ha a szolgáltatás csak személyesen volt teljesíthetQ; tartási szerzQdés.
A jogosult halála akkor szünteti meg a szerzQdést, ha a szolgáltatás kifejezetten az Q eltartására irányult, vagy kizárólag az Q személyes szükségleteinek a fedezésére volt alkalmas.
A felek közötti bizalmi viszony miatt a megbízási szerzQdés megszqnik bármelyik fél halálával.
A jogi személy,vagy j.sz.n.r.g.sz. jogutód nélküli megszqnése, gazdálkodó szervezet esetében a végelszámolás és a felszámolás szerzQdésmegszüntetQ tény.
4. Lehetetlenülés
Ha a szerzQdés a megkötése után bekövetkezett valamely okból nem teljesíthetQ, lehetetlenülésrQl beszélünk.
Ez nem összetévesztendQ a lehetetlen szerzQdéssel (=a szolgáltatás lehetetlen). A lehetetlenülés meghiúsulás.
-Jogi lehetelenülés:a teljesítés jogi akadály miatt nem lehetséges.
-Fizikai lehetetlenülés:a szolgáltatás tárgya megsemmisült, vagy egyéb okból hozzáférhetetlenné vált. Ha a szolgáltatás fajlagosan meghatározott volt, akkor errQl nem beszélhetünk. A genus perire non potest szerint (a faj nem pusztulhat el), az egyes darabok megsemmisülése még nem zárja ki a más egyedekkel való teljesítést.
-Érdekbeli (gazdasági) lehetetlenülés:a szerzQdéskötés után a körülményekben beállott változás miatt csak rendkívüli nehézségek vagy aránytalan áldozatok árán lehetne a szerzQdést teljesíteni, és ezt a kötelezettQl az adott helyzetben nem lehet elvárni. A clausula rebus sic stantibus elv érvényesülésének a bírói gyakorlat csak szqk körben ad helyet. Ugyanis a felektQl elvárják, hogy már a szerzQdés létrehozatalakor tájékozódjanak, felmérjék és kalkulálják a piaci viszonyok esetleges változásait.
A lehetetlenülés jogkövetkezményei eltérQek attól függQen, hogy a szerzQdés meghiúsulása valamelyik félnek felróható-e vagy sem.
-Objektív, azaz egyik félnek sem felróható lehetetlenülés esetén a szerzQdés megszqnik, és a feleknek elszámolási kötelezettsége keletkezik egymással szemben. Ha a felek a szolgáltatás tárgyát vagylagosan határozták meg, a szerzQdés a másik megmaradt szolgáltatásra koncentrálódik.
A teljesítés lehetetlenné válásáról tudomást szerzQ fél haladéktalanul köteles errQl a másik felet értesíteni. Ha ezt elmulasztja, az ebbQl eredQ kárért felelQsség terheli.
A lehetetlenülés következtében a szerzQdés a jövQre nézve szqnik meg. A már teljesített szolgáltatásokkal el kell számolni,az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás pedig visszajár.A jogosult nem követelheti a lehetetlenült szolgáltatást.
-Szubjektív (felróható) lehetetlenülés az érintett kötelezettre nézve nyilvánvalóan hátrányos következményeket hordoz, melyek közül a legfontosabb a kártérítési kötelezettség.
PAGE \* MERGEFORMAT 1
Hasonló témájú dokumentumok

- 2008-05-07 20:35:44

- 2010-01-12 20:26:17

- 2007-12-31 18:25:25

- 2010-01-12 14:05:41

- 2008-05-22 17:52:28

- 2010-01-12 18:31:38

- 2009-10-25 15:09:35
A mások által feltöltött dokumentumokat értékelheted. Ha úgy ítéled meg, hogy a vizsgára való felkészülés szempontjából hasznos volt egy dokumentum, akkor adj rá sokcsillagos értékelést.
Ha hibákat tartalmaz, vagy egyéb probléma van vele, akkor keveset.
A dokumentumok sorrendje az értékelések alapján adódik. Ami fentebb van a listában, azt hasznosabbnak ítélték társaid. Az új dokumentumok pedig (értékelések hiányában) szintén a lista tetején kezdenek.
Hozzászólások
Ha észrevételed van egy dokumentummal kapcsolatban (például hibát találtál benne), akkor a Hozzászólások részben jelezheted. Az olyan jellegű kérdéseket mint pl.: A 2. feladat 4. sorából milyen átalakítással jutottunk az 5. sorban szereplő képlethez? - szintén ide érdemes írni
Egy tipp az oldalhoz! - Sikeres vizsga után írd meg tapasztalataid a tantárggyal, vizsgával kapcsolatban. Miből érdemes tanulni, mennyi készülés kell, milyen volt a vizsga... Ha mindenki így tesz, sokkal egyszerűbb lesz elkezdeni a tanulást egy olyan ember tapasztalatainak a birtokában, aki már elvégezte a tantárgyat. Ehhez kattints a tantárgyra a Tanulmányaimban, majd a Véleményem a tárgyról linkre a jobb felső részen.