szarvasmarha Gödölöi jegyzet

Országok listájaHungaryPannon EgyetemGeorgikon Mezőgazdaságtudományi Karállattenyésztő mérnökiSzarvasmarhatenyésztésszarvasmarha Gödölöi jegyzet

Szent István Egyetem, MKK Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet

ÁLTALÁNOS ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉS (válogatott fejezetek)

ÍRTA: DR. VÁGI JÓZSEF

Természetvédelmi szak BSc. levelezi képzés

Gödölli 2007.

Eliszó
Az ,,Állattenyésztés és környezet" tantárgy jelen jegyzet fejezete a Természetvédelmi Szak levelezi képzése számára készült, mint oktatási segédlet, meghatározott terjedelemmel. A jegyzet fejezetek arányainak kialakításakor tekintettel voltunk a korábban tanulmányozott alapozó tantárgyakra (pl. általános etológia, gyepgazdasági alapismeretek, stb.), a késibbi tantárgyak tananyagaira és a gyakorlati órákon bemutatott ismeretekre (tejeli- és húsmarhatenyésztés). A jelenlegi jegyzet ismeretanyagát az eliadásokon és gyakorlatokon bemutatott tananyag áttekintése mellett az ajánlott irodalommal is célszer kiegészíteni.

-2-

1. Az állattenyésztés hazai és nemzetközi jelentisége
Az állattenyésztés kiváló táplálkozásbiológiai érték élelmiszerek (tej, hús, tojás, méz, stb.), és fileg tejipari, húsipai, textil-és biripari nyersanyagokat szolgáltat. A képzidi istállótrágya jobb esetben a talajeri-utánpótlást szolgálja. Az ágazat ma is több százezer ember számára biztosít - fifoglalkozásban, és közel egy millió fi számára részfoglalkozásban - jövedelmet és segíti élelmiszerellátásukat. Fileg a kéridzi gazdasági állatok és a halak a másként nem hasznosítható éli anyagokat (legelif, halastavak alacsonyabb rend élivilága) emberi táplálékká alakítják, emellett olyan élelmiszerekhez juthatunk, amelyek kiváló táplálkozásbiológiai és élvezeti értékkel rendelkeznek. Hazánkban a mezigazdaságilag használható területek kb. 20%-a gyep, a szántóterület közel felén takarmányt termesztenek. A szántóföldeken nagy mennyiség növénytermesztési melléktermék képzidik. Az élelmiszeripari üzemek egyes melléktermékei (nedves répaszelet, sörtörköly, stb.) szintén hasznosíthatók a kéridzik takarmányozásában. Az állattenyésztés számára kedvezi adottságok ellenére az 1980-as évek végétil folyamatosan csökkent az állatlétszám (1. táblázat). A hanyatlás okai között a KGST és a hazai piacok leépülése, a minimális jövedelmeziség, a termelikapacitások elavulása, a rekonstrukciók gyakori elmaradása, a tulajdonviszonyok megváltozása (a privatizált tenyészállatok többsége kényszerségbil vágóhídra került), a termelési- feldolgozási integráció megbomlása említheti.
1. táblázat. Magyarország év végi állatállományának alakulása (KSH és AKII adatok, 2000; Magyar statisztikai évköny, 2006) Állatfaj Év 1981 1985 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 Szarvasmarha 1945 1766 1571 1159 910 909 873 805 770 723 702 Ebbil: tehén 759 688 630 497 415 414 407 380 362 345 322 Sertés 8296 8280 8000 5364 4356 5289 5479 4834 5082 4059 3987 Ebbil: anyakoca 664 655 624 467 335 379 391 348 381 296 290 Juh 3140 2465 1865 1752 947 872 909 1129 1103 1397 1298 Tyúkféle 63 452 56 349 43 309 36 419 33 665 27 692 30 557 30715 32206 41330 39677

a teljes állománnyal gyakorlatilag arányosan csökkent a niivarú tenyészállomány létszáma, és az eliállított állatitermék mennyisége is. A vágóállatok és más állati termékek termelésének alakulását a 2. táblázat szemlélteti. A mezigazdaság fejlettségének egyik fokmérije az állati eredet termékek eliállításának mértéke és minisége. Hazánkban az állattenyésztés részaránya a mezigazdasági termelésen belül 42-45%, a fejlett mezigazdasággal rendelkezi országokban eléri a 6070%-ot.

-3-

2. táblázat. Vágóállatok és állati termékek termelése a 80-as évek végétil 2002. év végéig (vágóállatok élisúlyban és ezer tonnában; KSH adatok, 2000; Magyar statisztikai évkönyv, 2006) 1989 Év Megnevezés Vágómarha Vágósertés Vágójuh Vágóbaromfi Hal (ezer tonna ) Tehéntej; (millió liter) Tyúktojás; millió, db Gyapjú (nyers), tonna 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006

278 1317 44 580 27

261 947 28 446 20

148 749 23 447 18

120 838 20 492 15

112 671 15 554 15

117 793 16 616 16

94 742 18 659 16

98 683 19 606 19

84 613 20 632 21

2779 4576 8764

2234 4164 4526

1878 3877 3875

1918 3273 3243

1993 3200 2957

2081 3171 3369

2068 3397 4027

1845 3265 4703

1796 2956 4689

.A jöviben az állati termék eliállítást befolyásolhatja, hogy a fejlidi országok

többségében a népesség soha nem látott mértékben gyarapszik, ugyanakkor a mezigazdasági termelés lassúbb növekedése miatt állandósultak az élelmiszer ellátási gondok. A Föld lakosságának közel egyharmada éhezik, amely súlyos esetben embermilliók természetes halálát okozza. Hazánkban és Európa nagy részén az állati termék eliállítást konvencionális ,,ipari jelleg" gazdálkodási formában végezték, évtizedeken át. A konvencionális gazdálkodás eredményeképpen hazánkban az állattartó telepek közel fele volt környezetkárosító, fileg a sertéstelepeken alkalmazott hígtrágyás technológiák miatt. Közismert tény az is, hogy a gazdasági állatok szervezetének biokémiai összetétele hen tükrözi annak a talajnak és környezetnek összetételét, ahol a takarmányokat megtermesztik, ahol az állat él. Mindenképpen meg kell elizni az egészségkárosító anyagok takarmányban és az állat szervezetében történi felhalmozódását. A fenti cél elérését az integrált és az ökológiai gazdálkodás egyaránt segíti. Az integrált gazdálkodás során a mtrágya és fileg a különbözi növényvédi szerek használata lényegesen mérséklidik, az eliállított állati termékek egészségesebbek. Az ökológiai gazdálkodás során sokkal szigorúbb eliírásokat kell teljesíteni, az eliállított biotermékek minisége már garantált. A fenntartható mezigazdaság az integrált és az ökológiai gazdálkodásra alapozódik.

2. Az állattenyésztés rövid története, gazdasági állataink háziasítása
Az állattenyésztés hozzávetilegesen tizenkétezer éves múltra tekint vissza az emberiség több millió éves történetében. A kultúrnövények termelése és az állatok honosítása (domesztikációja) Délnyugat-Ázsiában kezdidött. A háziasítással a letelepedi törzsek éli hústartalékokat hoztak létre a vadakban elszegényedi tájakon. A háziasítást a gazdasági szükségszerség (igavonás, szállítás) mellett a vallási kultusz is segítette. A domesztikáció során a vadon éli állatok az ember munkájának eredményeképpen háziállatokká, illetve -4-

gazdasági állatokká váltak. Az emberiség az elmúlt évezredek során több mint hatvan különbözi állatfajt háziasított. A legfontosabb gazdasági állatfajok háziasítással kapcsolatos adatait a 3. táblázat tartalmazza. A háziasítás során egyes állatfajok kisebb (pl. házityúk, gyöngytyúk), más állatfajok nagyobb mértékben változtak meg. Jelentisebb változások az alábbiak: - Az állatok testnagysága (hidegvér ló 600 kg-os, a miniatr lovak átlagosan 13 kgosak, a kutyafajták közötti különbségek 1-75 kg között alakulhatnak) - Kültakaró (pl. a juhok szirzete gyapjúvá alakult) - Csontváz - a háziállatok agykoponyája általában kisebb, csökkent a végtagok csontjainak izomtapadási felülete is. - Idegrendszer ­ az agy térfogata csökkent. Jelentékeny az eliagy redukciója, a háziállatok magatartási formái általában tompábbak. - Belsi szervek közül különösen az emésztiszervrendszer növekedése jellemzi. - Ivari élet és a szaporaság is jelentisen módosul. Az ivarzás rendszeressé válik, a szaporaság jelentisen növekszik. Az állattenyésztés történetében a háziasítás következi fokozatait különböztethetjük meg: Izolációs stádium ­ az ember a számára fontos állatcsoportokat követi, azokból bizonyos csoportokat elkülönít és megkezdidik azok hasznosítása. Reprodukciós stádium ­ az egyik jellemzi formája az önellátó nomád pásztorkodás, a takarmánytermesztés nem jellemzi. Produkciós állapot ­ hagyományos állattartást jelent, jellemzije a takarmány-termelés és tárolás, szükség szerinti istállózás és a fajták kialakulása. Gazdasági állataink közül a lófajták kialakulása már az ókorban elkezdidött (arab vagy a türkmén ahal-tekini lófajta). Más gazdasági állatfajok esetében nagy számú állatfajtát hoztak létre a XVIII. század végétil kezdidien. Szuperprodukciós stádium ­ intenzív, ipari jelleg állattartás, takarmánytermesztés és tartósítás jellemzi, az állatnemesítés új módszereinek alkalmazása az értékméri tulajdonságok gyorsütem fejlesztését biztosítja. Az elmúlt évtizedek során terjed az állatbarát, környezetkíméli állattartás, melyre az eredeti természetesebb körülmények közötti elhelyezés, az állatjólét fajonként meghatározott követelményeinek elfogadása és alkalmazása jellemez. Az állattenyésztés történetének néhány újkori kiemelkedi eseménye: Az állattenyésztés történetében korszakalkotó jelentiségnek tekinthetjük Robert Bakewell angol állattenyészti munkásságát (alkalmazza az ivadékvizsgálatot, a szigorú tenyészkiválasztást és a rokontenyésztés módszerét, tile származik a ,,Párosítsd a legjobbat a legjobbal" elv is). Bakewell számos új fajtát tenyésztett ki, munkássága nyomán hozzák létre az elsi törzskönyveket (1791-ben megalapítják az angol telivér ló, majd 1827-ben a shorthorn marha törzskönyvét).

-5-

3. táblázat. Fontosabb gazdasági állatfajok háziasításának ideje, helye [Matolcsi (1975) nyomán] Párosujjú patások rendje Háziasítás Állatfaj neve juh kecske sertés szarvasmarha bivaly törzsfaj vadjuh bezoárkecske vaddisznó istulok Ázsiai arnibivaly ideje I.e. 9. évezred I.e. 8. évezred I.e. 8. évezred I.e. 7. évezred I.e. 3. évezred helye DNy. Ázsia DNy. Ázsia DK. Európa Dél-Európa (Thesszália) Eli-India

Páratlan ujjú patások rendje ló szamár Madarak osztálya galamb lúd tyúk gyöngytyúk pulyka kacsa szirti galamb nyári lúd bankiva tyúk Afrikai gyöngytyúk mexikói vadpulyka tikés réce I.e. 4. évezred I.e. 4. évezred I.e. 3. évezred I.e. 1000 körül I.e. 1000 körül I.e. 1. évezred Földközi tenger partvidéke DNy. Ázsia India Földközi tenger partvidéke Mexikó Dél-Európa, Kína eurázsiai vadló afrikai vadszamár I.e. 4. évezred I.e. 4. évezred DK. Európa (Kubán vidéke) Egyiptom

A genetika fejlidését Gregor Mendel átöröklésre vonatkozó kutatásai, illetve a mendeli szabályok újrafelfedezése indította el a XX. század elején. Lush és Wright a populációgenetika módszereinek kidolgozásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Az állattenyésztés gyakorlata számára kiemelkedi jelentiség volt a mesterséges termékenyítés kidolgozása és alkalmazása. A molekuláris genetika fejlidését a DNS szerkezetének felfedezése (J. D. Watson és F. Crick) alapozta meg. A korszer tenyészértékbecslést a BLUP módszer elméletének kidolgozása (C. R. Henderson és munkatársai) tette lehetivé. Az új szaporítási, biotechnológiai eljárások (pl. az embrióátültetés) kidolgozása és az állattenyésztési informatikai módszerek alkalmazása az utóbbi évtized újdonságai. A hazai állattenyésztés történetének néhány sajátossága: Honfoglalás elitti idiben a magyarok fi foglalkozása a nomád pásztorkodás volt a Fekete­tenger környékén. A honfoglaló magyarok a Kárpát-medencében az ártereket, a homokos pusztákat és a ligeterdis domboldalakat egyaránt tudták hasznosítani. A földmvelés elég bizonytalan volt, ezért továbbra is különösen fontos volt az állattenyésztés. Az ártéri gazdálkodás legfontosabb állata a sertés volt, az alföldi pusztákon a marhatenyésztés, míg a hegyvidéki területeken a juhtenyésztés dominált. Jellemzien alkalmazták a téli-nyári legeliváltást. Minden nemzetség rendelkezett téli és nyári szálláshellyel, amire a helységnevek is utalnak (pl. Tiszanána-Felsinána, Tiszaszalók-Egerszalók, Tiszatarján- Gyöngyöstarján, stb.). -6-

-

-

-

-

A középkori magyar mezigazdaságot a kétnyomásos (egyik évben gabona termesztése, a másikban a föld pihentetése) és a háromnyomásos gazdálkodás (gabona + tavaszi hüvelyes + ugarolás) jellemezte. Ebben az idiszakban kiemelkedi volt a magyar szürke exportja, pl. 1587-ben kb. 130 ezer ökröt hajtottak a török által megszállt területekril nyugatra. A XVIII. században kiemelkedi volt a Szarvason dolgozó Tessedik Sámuel munkássága, mint a mezigazdasági oktatás megszervezése, a lucerna és az akác honosítása, a méh és a selyemhernyó tenyésztés terjesztése. 1785-ben a mezihegyesi lógyjti telep helyén, majd 1789-ben Bábolnán úgyszintén katonai ménesbirtokot hoztak létre. 1797-ben Festetich György megalapítja a keszthelyi Georgikont, amely a felsifokú mezigazdasági szakember-képzés területén Európában az elsik között volt. A XIX. században Széchenyi István munkásságát emelhetjük ki, aki az angol telivér tenyésztésének kezdeményezije, a fajtával 1826-ban rendezték meg az elsi lóversenyt. 1830-ban Állattenyészti Társaságot, 1835-ben Magyar Gazdasági Egyesületet szervez. Kiemelkedi szakmai munkásságát a ,,Lovakrúl" és a ,,Hitel, Világ, Stádium" c. könyveinek megírása tette teljessé.. A XX. század elsi felében különösen Újhelyi Imre (gümikór elleni védekezés, Óvári tejszövetkezetek szervezése), Wellmann Oszkár (törzskönyvezés, küllemi bírálati rendszer kialakítása), Konkoly Thege Sándor (mezigazdasági szakszolgálat szervezése), késibb Csukás Zoltán, Schandl József és Horn Artúr szervezi és szakirodalmi munkássága emelheti ki.

3. Állattenyésztési alapfogalmak
Az állattenyésztés ­ mint tudományág ­ a gazdasági állatok nemesítésének, szaporításának, felnevelésének, takarmányozásának, tartástechnológiájának, hasznosításának tudományosan megalapozott ismeretrendszere, melynek legfontosabb célja az állatitermékeliállítással szemben támasztott igények jó miniség és gazdaságos kielégítése. Az állattenyésztés - tágabb értelemben ­ az állatok hasznosítását szolgáló tevékenységek körét jelenti, amely felöleli az állati eredet élelmiszerek és ipari nyersanyagok eliállítását, valamint a szabadidi hasznos eltöltését szolgáló, kedvtelésbil, sport, illetve hobby célból történi állattartást. Az állattenyésztés szkebb értelemben ­ a gazdasági állataink nemesítését, azok tenyész(genetikai)- és haszonértékét (forgalmi értékét) növeli célirányos tevékenységek összességét jelenti. Állattartásról akkor beszélünk, ha az állatokat csupán tartjuk, takarmányozzuk, gondozzuk, de nem szaporítjuk. Egyes lassan szaporodó gazdasági állatfajok esetében az állatnemesítés és tartás ritkán különül el (pl. a szarvasmarha- vagy juhtenyésztés esetében), más állatfajok esetében a nagy fokú munkamegosztás révén az állattenyésztési, nemesítési feladatokat nemesítiközpontok végzik, többnyire nemzetközi integrációban, míg az állattartás az árútermeli üzemekben történik (pl. hibrid tojó és broiler állományok tartása). Fontos a gazdasági és a háziállat fogalmának megkülönböztetése. A gazdasági állatok körébe tartozó állatfajok az ember nemesíti munkájának eredményeképpen valamilyen hasznot (pl. tej-, hús-, gyapjú-, tojás-, eritermelés) hajtanak. Háziállatoknak nevezzük a háziasítás (domesztikáció) bizonyos szintjét elért állatfajokat, amelyek az ember közvetlen környezetében élnek (pl. az embert védi és segíti háziállatok, laboratóriumi állatok,

-7-

díszállatok). A domesztikáció kezdetén lévi, szabad természetbil a közelmúltban átvett állatok a szelídített állatok. Az állattenyésztéstan - állandóan fejlidi - elméleti és gyakorlati ismeretrendszere az alkalmazott biológia egyik ágának tekintheti. A részletes állattenyésztéstan az egyes gazdasági állatfajokra (így pl. a szarvasmarha-, a juh-, a sertés- és a kisállattenyésztésre) vonatkozó állati termék eliállítást szolgáló alapismereteit foglalja össze.

4. Gazdasági állataink rendszerezése
A gazdasági állatok rendszerezése ­ a faj rendszertani egységtil kezdidien ­ eltér az állattan keretében megszokott rendszertantól és speciális rendszerezést használ, így a fajtán belül alfajtát, tájfajtát, törzset, vonalat, családot stb. különállóan körvonalazza. Fontosabb állattenyésztési rendszertani kategóriák: Faj Az egy-egy fajhoz tartozó állatok közös külsi (anatómiai) és belsi élettani, illetve genetikai tulajdonságokkal rendelkeznek, és termékeny utódokat hoznak létre. Azokat a tulajdonságokat, amelyek alapján az állatokat egy adott fajba besorolunk és más fajoktól megkülönböztetünk, faji jellegvonásoknak, faji bélyegeknek nevezzük (pl. a faj kromoszóma szerkezete, száma). Fajta Az állattenyésztés legfontosabb rendszertani egysége. A fajon belül nagy számú fajtát különböztetünk meg. A fajták a faji bélyegek mellett további sajátos küllemi (szín, alakbeli) és szervmködésbeli tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek megbízhatóan öröklidnek. A fajták további jellemzii: a közös származás, hasonló hasznosítás, a többé-kevésbé egységes genetikai program, és üzemi tenyésztii munka (vonal és család szerkezet kialakulása). A fajtát többnyire hasonló környezeti feltételek (éghajlat, takarmányozás) között nemesítik. A fajta kritériuma a nagy állatlétszám is, a rokontenyésztés nélküli továbbtenyésztés biztosítása érdekében. A fajták folyamatosan fejlidnek, változnak, ezért az utóbbi idiben csökken a fajta standard (a fajta kívánatos, ideális jellegvonásai, bélyegei összességének) jelentisége. A fajták csoportosítása történhet a kitenyésztettségük foka, a hasznosítás iránya, származásuk és elterjedésük alapján (pl. országok, illetve régiók szerint). A kitenyésztettség foka szerint a fajták lehetnek: - parlagi vagy természetes fajták ­ kialakulásuk során kiválóan alkalmazkodtak a helyi környezeti feltételekhez, igénytelenek, szilárd szervezetek, ugyanakkor szerényebb termeliképességgel bírnak (ishonos magyar fajták). - nemesített vagy átmeneti fajták ­ amennyiben az üzemi feltételek nem felelnek meg az intenzívebb, specializált fajták tenyésztésére, az átmeneti fajták tenyésztése a legeredményesebb. Az átmeneti fajtákat többnyire a parlagi és a kultúrfajták keresztezésével állítják eli (nemesített magyar tyúk). - kitenyésztett vagy kultúrfajták - céltudatos és következetes tenyésztii munka eredményeként meghatározott tenyészcél érdekében - adott környezeti feltételek

-8-

között - nemesített fajták (angol telivér ló, holstein-fríz szarvasmarha, szapora merinó juh, leghorn tyúk). Hasznosítás iránya szerinti csoportosítás esetén a tenyészcél a meghatározó, beszélünk egyhasznú, specializált (pl. a limousin húsmarha), illetve kettis hasznosítású (magyartarka), valamint vegyeshasznú fajtákról (pl. a magyar féssmerinó juh, amely hús-, gyapjú- és tejtermelésre egyaránt használt fajta). Származási területük szerint a fajták lehetnek hegyi, lapály (tengermelléki), sztyeppi, szubtrópusi, trópusi stb. fajták. Földrajzi elterjedtség, vagyis a tenyészti országok és régiók szerint (holland lapály, vagy a dán vörös fajta). Számos nagy létszámú, kiváló termeliképesség és gazdaságosan termeli, jól hasznosítható specializált fajta az egész világon elterjedt, ezeket a fajtákat világfajtáknak tekintjük. A fajtán belül kialakulhatnak olyan nagyobb létszámú csoportok, amelyek pl. bizonyos küllemi vagy termeliképesség szerinti tulajdonságok alapján genetikailag elkülöníthetik. Ezeket a csoportokat alfajtának vagy fajtaváltozatnak nevezzük (pl. fecskehasú mangalica, tejeli magyartarka). Amennyiben az elkülönülés egy meghatározott tájegység területén alakul ki, tájfajtáról beszélünk (sziki nóniusz, vagy a korábban közkedvelt vasi, bonyhádi illetve mosoni tarka marha). A fajták szakszer nemesítését a tenyészetekben, vagy a jobb tenyésztési feltételekkel rendelkezi törzstenyészetekben, illetve nucleus tenyészetekben végzik. A tenyészet többnyire egy mezigazdasági üzem keretében mködi olyan állatállomány, amelyben 2-4 nemzedékre visszamenileges tenyésztii munka folyik, a tenyészet termelése meghaladja a fajtaátlagot. Az állományban termelésellenirzést (tenyésztési és termelési adatok gyjtése) folytatnak. A törzstenyészet termelése több értékméri tulajdonság vonatkozásában számottevien meghaladja a fajtaátlagot, az állományban kialakult vonalak és családok vannak. A tenyészetekben az állatok ismert származásúak, egyedi párosítást alkalmaznak, az állategészségügyi helyzet kifogástalan. A törzstenyészet részt vesz az országos genetikai program megvalósításában (mindenekelitt az apaállat eliállító anyaállatokkal). A tenyészetek genetikai szerkezetének elemzése során a vonal, a törzs és a család fogalmát használjuk a leggyakrabban. A vonal (vérvonal) kiváló hímivarú (vonalalapító) is hímivarú leszármazottait jelenti, amelyek tulajdonságaiban szintén kiválóak és közel állnak a vonalalapító ishöz. Rokontenyésztést csupán a vonalalapító is és leszármazottai körében végezhetünk. Törzs ­ valamely kiváló apaállat leszármazottait jelenti, fileg a lótenyésztésben használt fogalom. Család ­ egy kiváló anyaállat több generációs niivarú egyedeinek csoportja (pl. a Kincsem család).

-9-

5. Gazdasági állataink elnevezése kor és ivar szerint
Szarvasmarha tenyésztés Hímivar: - bika, - fiatal korban ivartalanított a tinó, idisebb korban ökör. Niivar: - fiatal korban üszi, termékenyítés után vemhes üszi, elsi ellés után tehén. Legfiatalabb korcsoportban a szopós borjú (a húshasznú borjú szopásának iditartama alatt), az itatásos borjú (tejhasznosítású állomány tejpótló tápszerrel itatott borjai), majd féléves korig a választott borjú, majd éven aluli növendék (késibb éven felüli növendék) elnevezéseket használjuk. Lótenyésztés Hímivar: - mén vagy csidör, - ivartalanítás után herélt (paripa), Niivar: - kanca, az elsi termékenyüléstil vemhes kanca, ellés után anyakanca. Az utód fél éves korig csikó, majd a születési év végéig (december 31-ig) választott csikó. A születési év utáni elsi évben éves, majd a következi évben két éves csikó elnevezést használjuk. Juhtenyésztés Hímivar: -kos, -ivartalanítás után ürü. Niivar: - fiatal korban jerke, éves kortól termékenyülésig jerketoklyó, elsi termékenyüléstil elihasi (vemhes) anya, ellés után anyajuh. Születés után az anyatejes idiszak alatt szopós bárány, választástól éves korig választott bárány, 1-2 éves kor között toklyó elnevezést használjunk mindkét ivarban. Sertéstenyésztés Hímivar: - kan, - fiatalkori ivartalanítás után ártány, idisebb korban történt kasztrálás esetén kanlott. Niivar: - koca - fiatal korban emse, elsi termékenyítéstil ellésig elihasi koca, ellés után pedig tenyészkoca. Fiatal korban szopós malac, választás után (90 napig) választott malac, majd hízlalásra kerüli egyedek esetében hízósertés elnevezést használjuk.

- 10 -

4. táblázatBaromfitenyésztésben alkalmazott ivar szerinti megnevezések Hímivar Tyúkfélék Kakas Tojó (fiatal korban jérce) Niivar

Pulyka Lúd Kacsa

Kelés után: naposcsibe Hízlalásra hasznosított pecsenye csirke : Broiler Pulykakakas Tojó Fiatal pulyka: pipe Gúnár Tojó Fiatal korban: kisliba Gácsér Tojó Fiatal korban: kiskacsa

6. Értékméri tulajdonságok
Az értékméri tulajdonságok gazdasági állataink olyan többé-kevésbé öröklidi tulajdonságai, jellegvonásai, amelyek az egyes állatok, illetve a populációk haszon és tenyészértékét meghatározzák. Az állatok tenyész- és haszonértékét a tenyészcél függvényében ítélik meg. A tenyészcél olyan több generációra vonatkozó nemesítési célkitzés, amely az üzem termelési adottságai között gazdaságosan teljesítheti, és a piaci követelményeknek megfeleli jól értékesítheti termék eliállítását biztosítja. A tenyészcél meghatározása során tekintettel kell lennünk a tenyészcél gazdasági (pl. nagy tejtermelés), és a biológiai (jó szaporaság, hosszú hasznos élettartam) komponenseire egyaránt. A termelésellenirzés és a teljesítményvizsgálatok során az értékméri tulajdonságokat ­ a számszersíthetiségük érdekében - igyekszünk pontosan kifejezni, objektíven megmérni és értékelni. Az értékméri tulajdonságok kifejezésére használt mutatók lehetnek abszolút (tejtermelés, kg; tojástermelés, db) és relatív (pl. állományátlagtól mutatott százalékos eltérés) mutatók. Az értékméri tulajdonságokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Genetikai szempontból két csoportot különböztetünk meg: 1. Miniségi vagy kvalitatív tulajdonságok (egy vagy néhány gén által meghatározott tulajdonságok, pl. a prémesállatok színe, vagy az egyes húsmarha fajták szarvatlansága). 2. Mennyiségi vagy kvantitatív tulajdonságok nagy számú gén által meghatározott, poligén jelleg tulajdonságok. Az alábbiakban említett termelési és funkcionális tulajdonságok ebbe a csoportba sorolhatók. Az értékméri tulajdonságokat az állattenyésztés gyakorlatában is két csoportba soroljuk: - Termelési tulajdonságok, amelyek a gazdasági állatok haszonvétele szempontjából elsidleges tulajdonságoknak tekinthetik (pl. tej-, hús-, gyapjú-, prém-, tojás- és eritermeli képesség). - Funkcionális (nem termelési, másodlagos) tulajdonságok. A funkcionális tulajdonságok a tenyészcélban körvonalazott teljesítményt közvetve szolgálják, genetikailag meghatározottak, a környezet által eriteljesen befolyásoltak. A

- 11 -

szekunder tulajdonságok ökonómiai szempontból nagy jelentiségek, mert alapvetien ezek a technológia trését meghatározó értékméri tulajdonságok. A termelési tulajdonságok közül a tej- és hústermeli képességét részletezzük a szarvasmarha példáján.

6.1. Tejtermeli-képesség
A tejtermeli-képesség a szarvasmarha, a juh és a kecske tenyésztése során fontos tulajdonság, de egyes országokban számottevi a ló- és a bivaly tejének fogyasztása is. A tej mennyiségét számos mutatóval értékelhetjük: - 305 napos (standard) laktációs termelés (elléstil számított 305 nap alatt termelt tej mennyisége). - Teljes laktációs termelés (elléstil elapasztásig termelt tej mennyisége). - Életteljesítmény ­ a tehén elsi ellésétil a kiselejtezéséig termelt összes tej mennyisége. - Éves tejtermelés (gazdasági mutató: adott év január 1-til december 31-ig termelt tej mennyisége). A napi termelési eredményeket egy üzemben az istállóátlag (napi összes kifejt tej mennyiségét osztjuk a bennálló tehenek számával) és a fejési átlag (napi összes tej mennyiségét a fejt tehenek számával osztjuk) segítségével fejezhetjük ki. A tejmennyiség mellett fontos mutató a tej összetétele is. A tej zsírtartalmának megirzése, esetleg fokozása mellett az utóbbi idiben egyre nagyobb figyelmet fordítanak a tejfehérje tartalom növelésére. Több országban az értékesített tejzsír és tejfehérje mennyisége alapján történik a tejátvétel és az árképzés.

6.2 Hústermeli képesség
A hústermeli-képesség az állatok a növekedésének és a fejlidésének genetikailag befolyásolt sajátosságai határozzák meg. A növekedés a vizsgált állatok élitömegének ­ testszöveteinek ­ mennyiségi gyarapodását jelenti. Kifejlett korban a csontváz megnagyobbodása gyakorlatilag befejezidik. A különbözi fajokon belül az egyes fajták a növekedés tartama (rövid vagy hosszú idin át növekedi) és a növekedés intenzitása (kicsi és nagy egy életnapra jutó átlagos súlygyarapodás) alapján számított növekedési kapacitás (intenzitás x tartam) szerint jellemezhetik, pl.: - Nagy növekedési intenzitás, hosszú idin át : charolais, limousin, magyartarka (terminál, vagyis a húshasznú keresztezést befejezi fajták) - Nagy növekedési intenzitás, rövid idin át: hereford, aberdeen angus - Kis növekedési intenzitás, hosszú idin át: magyar szürke marha - Kis növekedési intenzitás, rövid idin át: kínai csüngihasú sertés. A hústermeli-képesség értelmezéséhez külön vizsgáljuk a populáció, illetve az egyed hústermeli-képességét A populáció hústermeli-képességét az adott niivarú állomány által eliállított hízóalapanyag létszáma (végsi soron a tehenek szaporasága), és speciálisan a

- 12 -

húsmarha állomány esetében a tehenek nevelikészsége, gulyakészsége és legelikészsége határoz meg. Az egyed hústermeli készségét ugyanakkor a végtermék hízlalás komponensei determinálják, ezek: éli állapotban a hízékonyság és a húsformák, vágott állapotban a vágóérték. A hízékonyságot a napi átlagos tömeggyarapodás, a hízlalási végtömeg és a takarmányértékesítés határozza meg. A vágóérték fontosabb mutatói a vágási % (a vágott felek és a vágás elitt mért élitömeg %-os aránya) a faggyú %, a hús ­ csont arány, a valamint a hús és a faggyú színe jellemez.

6.3 Másodlagos tulajdonságok
A termelési tulajdonságok vizsgálata mellett egyre többet foglalkoznak az utóbbi években a termelést támogató, annak gazdaságosságát egyre inkább meghatározó funkcionális, (nem termelési) tulajdonságok genetikai programokban történi felhasználásának lehetiségeivel. A funkcionális tulajdonságok körébe mindenekelitt a szaporaságot, a küllemi bírálati rendszereket, a takarmányértékesíti-képességet és a területhasznosítóképességet, a technológiai triképesség komponenseit, a betegségekkel szembeni ellenállóképességet sorolták. A funkcionális tulajdonságok körébil különült el a ,,welfare" (állat jóllét) és a ,,workability" tulajdonságcsoport. A ,,workability" tulajdonságcsoport kutatását az ausztrál állattenyésztik kezdeményezték. A "workability" tulajdonságcsoport megnevezése a hazai szakirodalomban a "kezelhetiség" szakkifejezéssel viszonylag pontosan fordítható.

6.3.1. Termékenység, szaporaság
A jó szaporaság a tej- és tojástermelés alapja, a hústermeli állományokban a populáció kapacitásának is fontos tényezije. A termékenységen azt értjük, hogy a niivarú állatok fogamzása, a hímivarú állatok pedig termékenyítésre képesek. A szaporaság az élve született utódok számát jelenti, elsisorban a többet elli (multipara) állatfajok esetében fontos.
5. táblázat A különbözi gazdasági állatfajok ivarzási idiközének, az ivarzás iditartamának, a peteleválás idejének és a vemhesség iditartamának alakulása Ivarzási idiköz (nap) 21 17 21 21 Ivarzás iditartama (óra) 18 24-36 144 48-54 Peteleválás ideje (óra) 10-18 órával az ivarzás kezdete után 18-24 órával az ivarzás kezdete után Az ivarzás befejezidése elitti napokon 30-36 órával az ivarzás kezdete után Vemhesség iditartama (nap) 277-289 150 335 115

Állatfaj Szarvasmarha Juh Ló Sertés

- 13 -

A szarvasmarha esetében használt fontosabb termékenységi és szaporasági mutatók: - Vemhesülési százalék ­ 100 termékenyített niivarú egyedbil egy adott idiszakban hány vemhesül (teheneknél kívánatos az 50-55%). - Tenyésztési index ­ egy vemhesülés elérésére átlagosan hány inszeminálás szükséges (teheneknél 2,0 - 2,5). - Ellési százalék ­ adott évben 100 tehénre jutó ellések száma. Számíthatjuk a január 1-én bennálló tehénlétszámra, vagy a takarmányozási napok alapján megállapított átlagos tehénlétszámra. - Szervízperiódus ­ az elléstil újravemhesülésig eltelt idi napokban. Kívánatos lenne a 7080 napos szervízperiódus. - Két ellés között eltelt iditartam ­ kívánatos lenne a 400 nap alatti mutatószám. Az adott tenyészbika fertilitásán a 100 elsi inszeminálásra elért vemhesülési %-ot értjük, 50 ­ 60 % között jó a mutatószám. A szaporaság szempontjából fontos az ivarérettség és a tenyészérettség ismerete. Az ivarérettséget akkor éri el az állat, ha elkezdi az ivarsejtek termelését. Az üsziborjakon jól megfigyelheti az ivarzás is. Az üszik esetében az ivarérettség 8 ­ 10 hónapos korra teheti. A niivarú állatokat a tenyészérettség elérése után termékenyítik. Tenyészérettnek tekintjük a niivarú állatot, ha további fejlidésének, termelésének károsodása és hasznos élettartamának csökkenése nélkül képes magzatát kihordani.

6.3.2. Ellés lefolyása
Az ellés lefolyásának értékelése során a nehéz ellések gyakoriságát vizsgáljuk. A húsmarhatenyésztésben a tehén segítség nélküli ellése könny ellésnek számít. Ha a tehén két vagy több ember segítségével ellik, nehéz ellésril beszélünk. Külön rögzítjük, ha a tehén vértelen esetleg véres (magzatdarabolásos) állatorvosi beavatkozással ellik. A nehéz ellés az anyaállat szüliútjának és a magzat méreteinek inkompatibilitása miatt alakul ki. Fontos, hogy a nehéz ellésre hajlamos fajtákban az üsziket könny ellés örökítésére tesztelt apaállatokkal párosítsák.

6.3.3. A kezelhetiségi (workability) tulajdonságok
A kezelhetiség "workability" tulajdonságcsoport komponensei közül a fejhetiség (és annak legfontosabb mutatója, a fejési sebesség) mellett a tigybimbók záróizmainak lazasága által okozott tejfolyást, és a vérmérsékletet vizsgálják leginkább. Az említett mutatók közül a tehenek fejhetiségének komponensei és a tejfolyás tulajdonságok kapcsolatosak leginkább a tigy egészségi állapotával. A fejhetiség öröklidhetisége ausztrál vizsgálatok szerint h2 = 0,25, a vérmérsékleté h2 = 0,16 és a tejfolyásé h2 = 0,20 volt. Fejhetiség A fejhetiség vizsgálatakor a tigybimbók körkörös záróizmainak mködésére következtethetünk. A fejhetiség a tejtermeli tehenek gépi fejési technológiákhoz történi alkalmazkodásának egyik mutatója. A legtöbb fejlett tejgazdasággal rendelkezi országban a fejhetiséget olyan menedzsment tulajdonságként kezelik, amely alapvetien

- 14 -

meghatározza a fejési munka hatékonyságát, a fejiberendezések és más kiszolgáló létesítmények kihasználtságát, emellett nemcsak üzemeltetési, hanem tigyegészségi szempontból is jelentis. A fejhetiség megállapításának számos módszere ismert, így a hagyományos mszeres tigyvizsgálat, a fejési sebesség pontszámok (kódszámok) alapján történi bírálata, és a legújabb módszer, az automatikus tejmérik hasznosítása. A fejési sebesség bírálati pontszám szerinti jellemzi mutatóját -1-9 közötti pontozási skálán- a tulajdonos, illetve a gépi fejést végzik adják meg az üzemelési tapasztalataik alapján. Jelenleg országonként több százezer tehénril, ivadékról gyjthetnek eléggé megbízható, bikakatalógusokban is közzéteheti információkat ezzel a módszerrel. Vérmérséklet, rossz szokások A környezeti ingerekre adott válaszreakciók jellegét és erisségét a vérmérséklet fejezi ki. A vérmérséklet összefüggésben van az anyagcsere intenzitásával. Az intenzívebb anyagcseréj tejtermeli tehenek élénkebb, míg a renyhébb anyagcseréj húsmarhák általában nyugodtabb vérmérsékletek. Az állat természetén a gondozókkal, illetve társaival szemben tanúsított magatartását jelenti. Ha az állat rossz természet, agresszív, akkor a tenyésztésbil helyes kizárni, mert pl. az agresszivitás öröklidhetisége csaknem azonos a tejtermeliképesség öröklidhetiségével. A rossz szokások között a rúgást, a döfést, öklelést, a kölcsönös szopástrést, a gyengébb társak üldözését, nyugtalanítását említhetjük. Fontos megjegyezni, hogy az állatok nem kívánatos vérmérsékletére vezetheti vissza az állattenyésztési telepeken történt balesetek jelentis része, a biztosító szervezetek felmérései szerint.

7. Küllemi tulajdonságok, a külsi testalakulás jelentisége és bírálata
Wellman Oszkár szerint az olyan állat, amely a tartási-takarmányozási viszonyokhoz jól alkalmazkodik, egészséges, élénk, vérmérséklet és kívánatos küllem, jó konstitúcióval rendelkezik. A küllem bírálata során vizuális megítélés alapján szerzünk ­ a nemesíti munka is hasznosítható ­ információt a vizsgált egyedril. A testalakulás, a testformák bírálatakor arra igyekszünk következtetni, hogy: - az állat külleme milyen mértékben szolgálja a hasznosításnak megfeleli termelési célt és - számos testalkati bélyeg, a konstitúció, a szervezeti szilárdság alapján várhatóan hogyan alakul az egyed hasznos élettartama. A testalakulás értékelése a bírálat. A küllemi bírálatot jelenleg mindenekelitt a nagy generáció intervallumú állatfajok estében tartják jelentisnek. Az utóbbi évtizedekben különösen a szarvasmarha-tenyésztés területén fejlidött sokat a küllemi bírálat rendszere. A funkcionális küllemi bírálat gyakorlati jelentiségét jól szemlélteti Specht és munkatársainak vizsgálata is, melyet törzskönyvezett holstein-fríz állományokban végeztek. A szerzik az elsi laktációban termeli tehenek küllemi bírálati összpontszáma és a termelésben töltött élettartamuk közötti kapcsolatot elemezték. A regresszióanalízis azt mutatta, hogy minden 1 pont küllemi összpontszám növekedés 1,7 hó hasznos élettartam növekedéssel jár. Tehát azok a tehenek, amelyek 79 küllemi összpontszámot értek el

- 15 -

várhatóan és átlagosan 1,7 hónappal (51 nappal) hosszabb ideig termelnek, mint a 78 pontosak, ha viszont a pontszám különbség nagyobb, pl. a 75 pontos és a 85 pontos küllemi összpontszámú egyedeket hasonlítva az utóbbiak valószínleg 17 hónappal termelnek átlagosan hosszabb ideig az állományban. Több küllemi jellegvonás, testtáj alakulása (a tigyalakulás, tigyfüggesztés, a hátsó lábak és lábvégek alakulása, a csülökszaru minisége, a reprodukcióval kapcsolatos szervek helyzete, alakulása, a szervezet szilárdsága) szorosabb kapcsolatban van a hasznos élettartammal. A funkcionális típus bírálat során tehát a termeléssel és a hasznos élettartammal bizonyítottan szorosabb összefüggésben lévi küllemi jellegvonásokkal foglalkoznak. A küllembil következtethetünk gazdasági állataink eritermeli-képességére is. Legmegbízhatóbban ­ a húsformák alapján a hústermeli-képesség, az értékes húsrészek aránya ítélheti meg. A küllem megítéléséhez ismernünk kell gazdasági állataink testtájait (anatómiai elnevezésekkel összehasonlítva), a kívánatos és a rendellenes testalakulásokat és testméreteket, valamint felvételének módját.

6.1.1. Testtájismeret
Gazdasági állataink testtájainak megismerésében az anatómiai ismeretekre támaszkodunk. Fontos hangsúlyozni, hogy több esetben az állattenyésztési gyakorlatban használt megnevezések nem azonosak az anatómiai elnevezésekkel. Az 1. ábra tartalmazza a tejeli tehén kontúrrajzát, a fej, a törzs és a végtagok fontosabb testtájait.

1. ábra. A szarvasmarha fontosabb testtájai

A juh testtájait 2. ábra a szarvasmarha testtájaival hasonlítjuk össze.

- 16 -

2. ábra: A juh testtájai

8. Az állattenyésztés és a környezet kapcsolatrendszere.
Az állat és környezete (mint az állattal kapcsolatban lévi tényezik összessége) kölcsönös hatáskomplexumot alkot. A gazdasági állatok szkebb környezetét ­ amelytil az állat termelése és egészségi állapota, komfortérzete is függ ­ az ember alakítja. Az utóbbi évtizedekben a gazdasági állatok számára a természetesebb, etológiai és welfare igényekhez jobban alkalmazkodó, anyag- és energiatakarékos tartástechnológiák kerültek elitérbe, a gazdaságos termelés szem elitt tartásával.

8.1. Az ökológiai termékeliállítás tenyésztési és tartástechnológiai elvei
Az állati termékeliállítás során a korábban ,,ökológiai" és az ,,ökonómiai" fogalmakat gyakran egymással ellentétes fogalmakként értelmezték. Ebben az idiszakban a környezetben okozott, egyre súlyosbodó károkat nem, vagy alig terhelték az állati termékek eliállítási költségei közé, a kárelhárítás következményeit a társadalom viselte, illetve viseli. Fontos megjegyezni, hogy az állati termékek ökológiai gazdálkodás keretében történi eliállítása nem feltétlenül a költségek csökkentését, hanem a termelési tényezik, technológiai elemek szerkezeti átalakítását, szigorúbb elvek, így a fenntarthatóság szerinti hasznosítást jelenti. Az állatok és a környezet egységét, kölcsönhatásait, leginkább az állat egészségi állapota, szaporodása és természetes viselkedése tükrözi. Az egészségi állapot és a szaporaság elifeltétele a gazdaságos termelésnek is. Az a környezet tekintheti tehát az ökológiai gazdálkodás szempontjából jónak, amely az állatállomány számára az egészséges állapotot és a gazdaságos termelést az ökológiai gazdálkodás követelményei, eliírásai szerint optimálisan biztosítja. A kívánatos környezeti feltételek megléte esetén az állat termelése és funkcionális tulajdonságai (szaporaság, betegségekkel szembeni ellenállóképesség, stb.) a fajta genetikai termeli-képességével arányosan bontakozik ki, amely egyben a miniségi ökotermék-eliállítás elifeltételének tekintheti.

- 17 -

Az ökológiai állattartás környezettel szemben támasztott fontosabb elifeltételeinek kielégítése az állatfaj biológiai, termelésélettani, etológiai és welfare igényeinek, illetve a környezeti feltételek, így a takarmányozási és a tartástechnológia összehangolásával kezdidik. Az állatok számára nem-természetes környezetben az állat adaptációja, védekezi-képessége függ a környezethatásoktól. Amennyiben a szervezetet egyidiben több környezeti tényezi hatása (stresszor) éri, az ellenállóképessége csökken, felborul a szervezet és a feltételes kórokozók közötti egyensúly, az állat megbetegedhet. Fontos, hogy a ki nem iktatható környezeti terhelések, stresszorok (3. ábra) hatásai ne összegzidjenek.

3. ábra. A gyakoribb stresszorok (Kovács, F., 1990)

Amennyiben a gazdasági állatok biológiai igényeit kielégíti élettereket hozunk létre, az állatok könnyen alkalmazkodnak a környezeti feltételekhez, az életfolyamatok az élettani normáknak megfelelien alakulnak. Mindezek fontosabb jelei az állatok jó étvágyában, elvárható színvonalú termelésben, jó termékminiségben, a zavartalan szaporaságban és az állatok viselkedésében, jó komfortérzetében tükrözidik. Természetesen az ökológiai állattartásban fokozott jelentisége van a gazdasági állatok adaptációs képességének, betegségekkel szembeni ellenálló-képességének, hiszen a prevenció legfontosabb eszköze az általános ellenálló-képesség növelése, hiszen számos olyan gyógymód és gyógyszer alkalmazása tilos, amely megengedett a hagyományos termék-eliállítás keretei között. Fontos hangsúlyozni, hogy az ökológiai gazdálkodásban az állatállományokat a helyi környezeti feltételek és igények szerint nemesítik, illetve a funkcionális tulajdonságok nagyobb teret kapnak a szelekciójukban. Az ökológiai állattarás keretei között a talaj ­ növény, a növény ­ állat és az állat ­ talaj kapcsolatokat harmonizálják, a fenntartható agro-ökológiai rendszer a helyi eriforrások felhasználásával, a rendszerek funkcionális integrálásával valósul meg. A takarmánytermesztés és a takarmányozás során az említett elsi két kapcsolatot harmonizáljuk, amely egyben az ökológiai termelés legköltségesebb és a legtöbb eliírást tartalmazó láncszeme.

- 18 -

Az ökológiai gazdálkodás keretei között természetesen környezetbarát növénytermesztési és állattenyésztési módszereket használnak, a takarmány eliállítás és felhasználás során nem alkalmaznak szintetikus mtrágyákat, növényvédi- és rovarirtó szereket, illetve hormonokat, antibiotikumokat és génmanipulált vetimagokat. Az ökológiai termelés során használt tartástechnológiák kialakítása kapcsán fontos a következi alapelv: az ökológiai gazdálkodás körülményei között a helyi (ökológiai, biológiai, ökonómiai és szociális) adottságok és eriforrások figyelembevételével határozzák meg a regionális és helyi szinten a legelinyösebb termelési rendszert, amely egyben a fenntarthatóságot is szolgálja. A tartástechnológiai rendszer kialakításakor tekintettel kell lenni az országos érvény törvényekre, rendeletekre és a helyi követelményekre, így az ,,Országos Településrendezési és Építési Követelmények" (OTÉK) eliírásaira, számos közegészségügyi, állategészségügyi, környezetvédelmi, állatvédelmi stb. törvényre, a nitrát rendeletre, továbbá ,,Az ökológiai gazdálkodás alap feltételrendszere" dokumentumban a Biokontroll Hungária Kht által összeállított eliírásokra, valamint a helyi önkormányzatok eliírásaira. Az aktuális építési engedélyek beszerzése során ismerni és alkalmazni kell az összes adott idiszakban érvényben lévi törvényt, rendeletet, eliírást. Az ökológiai állattarás feltételezi a helyben fellelheti építianyagok (föld és vályog, ki, fa, nád, stb.) minél nagyobb mérték felhasználását, a késibbi bontás utáni természetbe történi visszaforgatását. Az építianyagok viszonylag olcsók, kis szállítási költség igények. Az épületek egyszer szerkezetek, helyben kivitelezhetik, a késibbiekben a szükséges mértékben bivíthetik. Az épületek kialakítása feleljen meg az adott állatfaj biológiai igényeinek, a termelési, állatvédelmi és az állategészségügyi követelményeknek. Nagyon fontos, az üzemeltetés legyen költség- és energiatakarékos, feleljen meg a tzvédelmi, munkaegészségügyi és a balesetelhárítási eliírásoknak is!

8.2. Az ökológiai állattartás fontosabb mikroklimatikus tényezii
A faj természetes igényeivel összhangban gondoskodni kell a telep fontosabb mikroklimatikus tényeziinek, paramétereinek megfeleliségéril. A fontosabb mikroklimatikus tényezik között az istálló himérséklete, nedvesség tartalma, az istállón belüli légáramlás, az istállólevegi összetétele (káros gázok) és szennyezettsége (por-és élicsíra-szennyezettség), az istálló szelliztetése és megvilágítása szerepel · Himérséklet

A himérséklet a gazdasági állatok optimális himérsékleti igénye (komfortzóna) ­ az állat fajától, fajtájától, életkorától, élitömegétil, hasznosítási irányától, a termelés intenzitásáról, stb. függien ­ jelentisen változik, melyet a 6. táblázat tartalmazza.

- 19 -

6. táblázat. Az optimális termelési zóna klímatényeziinek ajánlott értékei A légáramlás sebessége, m/sec 0,15 ­ 0,25 0,10 ­ 0,20 0,10 ­ 0,30 0,15 ­ 0,20 0,10 ­ 0,15 0,15 ­ 0,20 0,15 ­ 0,20 0,10 ­ 0,20 0,10 ­ 0,20

Istálló Tehénistálló Borjúneveli Növendék-és hízómarha - istálló Kocaszállás Sertésfiaztató malacok szintjén teremhimérséklet Sertéshízlaló Csibe Tojóház

Himérséklet, 0 C 8 ­ 12 15 ­ 20 5 ­ 15 12 ­ 15 26 ­ 32 15 ­ 16 16 ­ 20 32 ­ 20 15 ­ 16

Rel. pára, % 70 ­ 85 60 ­ 80 65 ­ 85 70 ­ 85 60 ­ 70 65 ­ 75 60 ­ 70 65 ­ 75

A gazdasági állataink közül a kifejlett szarvasmarha tri leginkább a hideget. Testtömegéhez képest kicsi a testfelülete, a bir vérellátásra különlegesen jó és vastag szirtakaróval rendelkezik. A kifejlett, megfeleli bundával rendelkezi juhok is jól elviselik a hideget. A kéridzik a nagy nyári meleget sokkal rosszabbul bírják, pl. a nagy tejtermeléssel rendelkezi tehenek többségén megfigyelheti a (termeléscsökkenéssel járó) hisokk a nyári kánikula idején. Valamennyi gazdasági állatfaj esetében a fiatal állatok mindig érzékenyebbek a hideggel szemben, mint a kifejlett egyedek. A környezeti himérséklet csökkenése esetén a szervezet elibb hivisszatartással, majd a szirzet, illetve a tollazat felborzolásával, a testfelület csökkentésével, a bir ereinek összehúzódásával válaszol. Kánikula esetén a legtöbb állatfaj elibb a légvétel és a szívverés növelésével-, illetve egyes állatfajok verejtékezéssel (ló, szarvasmarha) védekezik. A hízósertések esetében különösen fontos az istálló (padozat) htése, hízók gutaütésének elkerülésére, hiszen a vastag szalonna-réteg a hit visszatartja, és a sertés egyébként is alig izzad. · Páratartalom

Az állati szervezet páraforgalma szempontjából a relatív páratartalom a meghatározó. A relatív páratartalom azt mutatja, hogy a levegiben jelen lévi páratartalom hány százaléka a telítési páratartalomnak. A relatív páratartalom azért jelentis, mert befolyásolja az állat hiszabályozásának hatékonyságát. A 60 ­ 70% közötti relatív páratartalom a kívánatos, ha alacsonyabb, a szárazabb levegiben az állatok több vizet veszítenek, nyálkahártyák kiszáradnak, növekszik a fertizés-veszély. A nagy páratartalom erisen rontja az állat komfortérzetét, növekszik a meghlés veszélye, csökken a termelés. A nagy relatív páratartalom hipangást okozhat, a prémes állatok esetében a prém kócosodhat. · A légmozgás

A légmozgás oka az, hogy a hideg levegi srbb és nehezebb, ezért igyekszik meleg, tehát ritkább és könnyebb levegi helyét elfoglalni. Szabadban az enyhe szél edzi az állatokat, viszont az istállóban gondoskodni kell arról, hogy ne legyen huzat. Az istállón belüli légáramlás ne haladja meg egyetlen állatfaj esetében sem a 0,2 ­ 0,3 m/sec. értéket. Fontos hangsúlyozni, hogy nyáron (a kánikula idiszakában) a szabadtartású tejtermeli

- 20 -

állományok histresszének mértékét a légmozgás csökkenti, és minél eriteljesebb a légmozgás, annál kisebb a termeléscsökkenés . · A fény

A napsugárzást tekintik a legfontosabb meteorológiai tényezinek, amely az összes többi klimatikus tényezit számottevien módosíthatja. A napsugár az infravörös tartományból az ultraibolyáig tart. Az infravörös sugarak a birbe mélyen (10-20 cm) behatolnak, melegíti hatásúak, a vérkeringést javítják (az infralámpák mesterségesen pótolhatják). Az infravörös sugarak károsak is lehetnek, a tzi napon hosszú ideig álló állatoknál napszúrást, míg hipangás esetén gutaütést okozhatnak. A látható fény 360 ­ 780 nm hullámhossztartományban található, amely az ivari mirigyek mködését általában serkenti. A napi megvilágítás hossza a különbözi állatfajokra eltérien hat. A juhok esetében a csökkeni nappali megvilágítás serkenti az ivarzást. A látható fény áthatol a kültakarón, és a bir irha rétegében a behatoló sugarak abszorbeálódnak, és részt vesznek a szervezet sokféle életfolyamataiban (4. ábra)

4. ábra. A különbözi sugarak birbe, illetve a bir alatti kötiszövetbe történi behatolóképessége

Az ultraibolya sugarak fokozzák a vérképzést, a fagocitózist, elisegítik a szervezetben a Dvitamin (elivitaminja az ergoszterin) képzidését, bakteriosztatikus és parazita pusztító hatásúak. · A tengerszint feletti magasság hazánkban kevésbé jelentis tényezi, ugyanakkor légi szállítás esetén az esetlegesen fellépi légnyomás ingadozásra a ló és a baromfi különösen érzékeny (a légnyomás csökkenésekor ugyanaz a hemoglobin mennyiség kevesebb oxigént tud megkötni). A frontátvonulások az állatok komfortérzetét, közérzetét is befolyásolják. A melegfront érkezésekor az állatok agresszívebbek, sertések esetében gyakoribb a kimarás, a baromfiaknál pedig a kannibalizmus. A hidegfront rontja az állatok reprodukciós teljesítményét, és növeli az emésztiszervi megbetegedések számát, gyakrabban fordul eli felfúvódás és kólika.

·

- 21 -

8.3. A levegi szennyezettsége
Az ökológiai állattartás feltételezi a gazdasági állatok természetszer tartását. Az állatok életük jelentis részét a szabad levegin töltik. Az idijárástól és az alkalmazott technológiától függien bizonyos idiszakban az istállóban vannak. Fontos, hogy az istálló levegije is tiszta legyen, számottevi gáznem por-és mikroorganizmus szennyezettség nélkül. A levegi gáznem szennyezettsége A széndioxid a szervezetben lejátszódó energiaforgalmi folyamatok egyik végterméke. A légzés során a belélegzett levegi 21 térfogat (Tf) % oxigént és 0,03 tf % széndioxidot tartalmaz. Az emlisök kilélegzett levegije 16-17 tf % oxigént és 3,5-4 tf % széndioxidot tartalmaz. A baromfiak által kilélegzett levegi 6-7 tf % széndioxid tartalmú. A széndioxid mennyiségét az istállótrágya és a mélyalom is növelheti. A széndioxid srbb a leveginél és a padozat felett halmozódik fel. A levegiben lévi 0,4-0,7 tf % széndioxid kezdetben étvágytalanságot, aluszékonyságot okoz, majd csökken az állatok tömeggyarapodása. Ha a széndioxid koncentrációja 0,8-1,0 tf% fölé emelkedik, a légzés már nehezített. A 4-6 tf% fölötti széndioxid tartalom fulladásos halált okoz. Az ammónia a vizelet és a bélsár bomlásakor keletkezik. Az ammónia ammóniumhidroxiddá alakul, és lúgos kémhatást okoz a padozaton, amely segíti a mikroorganizmusok gyors szaporodását. Az ammónia kellemetlen, jellegzetesen szúrós szagú gáz, hatására a nyálkahártya hámsejtjei feloldódnak és az állat fertizésre érzékennyé válik. Ha a gáz koncentrációja 0,2 tf %-ot eléri, az már csaknem elviselhetetlen, a 0,5 tf % már néhány óra alatt tüdivizenyit, tüdigyulladást, gyakran légziközpont bénulást és halált okozhat. Fontos tudni, hogy a tisztán tartott, naponta kétszeri alomcsere esetén sohasem okozhat gondot a levegi ammónia tartalma. A kén-hidrogén gáz a fehérjék rothadásakor keletkezik, csak a zárt csatornákban elvezetett hígtrágyában gylhet fel olyan mennyiség, amely visszajutva az istállóba, problémát okozhat. A 0,2-0,3 tf %-os koncentrációban az állatoknál hörghurutot, tüdigyulladást válhat ki. Fulladásos pusztulást 0,8-1,0 tf % feletti koncentráció okozhat.

8.4 Az istállólevegi porszennyezettsége
Az istálló levegijében lebegi por mechanikai, kémiai, fertizi, immun-szupresszív és allergiás hatású lehet. A por összetétele lehet szervetlen (anorganikus ­ homok, föld, cement stb. részecskék) és szerves (organikus ­ növényi és állati eredet por, hámsejtek, beszáradt váladék stb.). A levegi portartalma a beesi fényben válik láthatóvá. A jó levegij istállóban a levegi 50 porszem/ml porszennyezettség. A por lehet ,,makropor" (100 mikrométer felett). A finom por (mikropor) 0,5-100 mikrométer átmérij és csak mikroszkóppal vizsgálható. Az orr nyálkahártyája a makro- és az 5 mikrométernél nagyobb átmérij mikroport egyaránt jól leválaszthatja. Az un. ,,ultrapor" (amely 5 mikrométernél kisebb) már a tüdi legmélyebb rétegeibe is bejuthat, és ott szilikózisszer tüneteket, illetve tüdivizenyit, hurutos gyulladást, gyakran allergiát okozhat.

- 22 -

8.5. Az istállólevegi élicsíra-szennyezettsége
A levegi porszennyezettsége és élicsíra tartalma között összefüggés mutatható ki. Az istálló élicsíra-szennyezettsége 100 ­ tól néhány ezer/ml koncentrációjú lehet. A levegit az épületeket, eszközök és berendezések, továbbá takarmány, alom és a trágya, de leginkább az állat és a telepen dolgozó emberek szennyezhetik. A levegi kórokozói levegifertizést okozhatnak. A legveszélyesebb betegségek közé sorolják a gümikórt, a mycoplasmosist, az Aujeszky- és a Marek-féle betegséget, továbbá az influenzát. A felsorolt mikroorganizmusok közül példaként a Salmonellosis betegséget emeljük ki. A Salmonella nemzetséghez több, mint 2200 szerotípus tartozik, amelyek állatokban és emberekben betegséget okoznak. A betegségre az emlisökön kívül a vadonéli madarak, baromfiak, kagylók, rákok, csigák és a halak is érzékenyek. A Salmonellák általában szájon át jutnak a szervezetbe, majd fél-másfél nap lappangás után lázzal járó heveny emésztiszervi tüneteket, esetleg tünetmentes baktériumürítést okoznak. A Salmonellák a bélsárban, alomban hónapokig életképesek lehetnek, sit a hígtrágyában, ásottkutakban, a bányatavak vizében 4-6 hétig, lágysajtokban 4-5 hétig, fagyasztott húsokban és a rosszul kezelt tojásporban évekig is életképes maradhatnak. Az ember salmonellosisa a legkomplexebb zoonózis, általában ételmérgezés formájában jelentkezik, rendkívül nehéz ellene védekezni. Az USA-ban évente közel 2 millió, hazánkban legalább 25 ezer igazolt humán salmonellosis eset fordul eli. A salmonellosis az intenzív sertés- és baromfitartó országokban a leggyakrabban. A salmonellosisok leggyakoribb terjedési módját és a terjeszti szervezeteket, termékeket a 5.ábra tartalmazza.

5. ábra. A salmonellosisok leggyakoribb terjedési módjai (Kovács, F. 1998)

- 23 -

9. A funkcionális tulajdonságok szerepe az állatnemesítés területén. A környezethatások indikátorai és a rezisztencianemesítés 9.1. A szaporaság javítása. A könny ellésre irányuló szelekció a tejtermeli állományokban
Az ellés lefolyása számottevien befolyásolja a borjúelhullások arányát, a tehenek újravemhesítéséhez szükséges iditartamot, az állomány szaporaságát, a tehénkiesések arányát, és végsi soron a tejtermelés gazdaságosságát. Philipsson szerint a nehéz ellések következtében a borjak elhullása gyakran négyszer - nyolcszor nagyobb, mint könny elléskor, a borjak fejlidése és egészségi állapota is gyengébb, a nagyobb gyógyszerfelhasználás mellett. Az elmúlt években és évtizedekben csökkent a tehénállományok átlagos életkora és hasznos élettartama, amely intenzívebb szelekcióra adhatott volna lehetiséget (korábbi tenyésztésbevétel, a generációs intervallum csökkenése, a kiválóbb fiatal generációba tartozó apaállatok nagyobb arányú használata), de ezzel egyidiben jelentisen nitt a nehéz ellésre hajlamosabb elihasi tehenek állományon belüli aránya is. A nehéz ellések gyakoriságát a fiatal tenyészbika - jelöltek nagyobb növekedési erélyre történi szelekciója, az intenzívebb tejtermelés (nagyobb arányú abraketetés), és esetenként az elsi ellési életkor csökkenése is fokozta. · Az ellés lefolyásának minisítése

Az ellés lefolyásának minisítésére egyrészt az ellési kódokat, másrészt a borjak ellés körüli életképességének mutatószámait használják a leggyakrabban. Az említett tulajdonságok mellett - az utóbbi idiben - mind gyakrabban tüntetik fel a bikakatalógusokban a vemhesség iditartamát és a borjak születési tömegét is. Az ellés lefolyásának minisítésére használt ellési kódok országonként eléggé változatos kialakításúak (általában 3 - 5 kódszámot használnak), fileg azért, mert a minisítési rendszer fejlidésének különbözi állapotában, különbözi idipontokban vezették be azokat, s késibb azokon alig változtattak. Az ellés lefolyásának minisítése során az 1. kód a segítség nélküli ellést, a 2. kód a maximum egy fi segítségével történi ellést jelenti, s a nehéz ellés kódjai többnyire a 3-as kódszámmal kezdidnek. A holtellést mindig elkülönítetten kezelik az ellés lefolyásának kódjaitól, a vetélés tényét pedig a szaporodásbiológiai alrendszerek más helyén rögzítik. Az ellés lefolyás minisítésének nagyon fontos mutatója (az ellési kódok mellett) a borjak ellés körüli életképessége, melyet a holtellések (holtszületések) és a 24 órán (egyes országokban 48 órán) belül elpusztult borjak száma és aránya alapján jellemeznek. A holtellések aránya a szülii fajták mellett különösen az ellések számától függ, az elsi borjas teheneknél másfél - kétszer nagyobb, mint a többször ellett teheneknél. A nehéz ellések és a holtellések között szoros genetikai korreláció tapasztalható. · A nehéz ellések fibb okai

A nehéz ellés során több ember segítségnyújtása szükséges, sit vértelen állatorvosi (esetenként mtéti) beavatkozásra is sor kerülhet. Az anyaállat és/vagy borja károsodik, - 24 -

megsérül, esetleg 24 órán belül elpusztul. A tehén ellésének lefolyását alakító fontosabb tényeziket az 11. ábra szemlélteti. A borjak születési tömege gazdaságilag is jelentis tulajdonság, hiszen nemcsak a nehéz ellések gyakoriságával, hanem a született borjak késibbi növekedési erélyével is összefüggésben van. Az elihasi tehenek nehéz ellései gyakoriságát leginkább a borjak élitömege befolyásolja. A borjak ivara. A szakirodalmi adatok szerint a nehéz ellések gyakorisága - fileg a nagyobb élitömeg és rámájú fajták esetében - a bikaborjak születésekor csaknem kétszer nagyobb, mint az üsziborjak születésekor. A bikaborjak születésekor tapasztalt gyakoribb problémák azok kb. 6 - 8 %-kal nagyobb születési tömegére és testnagyságára vezethetik vissza. A bikaborjak ellés körüli elhullása is kb. kétszer múlja felül az üsziborjak elhullási arányát. A vemhesség iditartama és a borjak születési tömege között gyakran számottevi pozitív összefüggés tapasztalható. A medenceméretek alakulása. A nehéz ellést meghatározó számos tényezi közül a borjú születéskori testnagysága és a tehenek medenceméretének alakulása a legfontosabb, hiszen a nehéz ellés többnyire e két tényezi között fennálló inkompatibilitás, egyenlitlen arányok következménye. · A direkt és az anyai hatások becslése

Az ellés lefolyását az apa, illetve az anya genetikai hatása egyaránt meghatározza, az 6. ábrán vázolt módon. Az ellés lefolyására irányuló ivadékvizsgálat során természetesen az apai hatás vizsgálata az elsidleges. Az apai hatás vizsgálatakor megkülönböztethetünk apai direkt és indirekt hatást. A tenyészbikák direkt (közvetlen) genetikai hatását a vizsgált tenyészbikákkal párosított tehenek ellése alapján ítélhetjük meg, míg a tenyészbikák indirekt, közvetett hatását a vizsgált tenyészbikák leányainak ellése alapján becsülhetjük. A tenyészbikák ellés lefolyására gyakorolt direkt genetikai hatásának vizsgálatakor a borjak apasága, az indirekt hatás vizsgálatakor pedig a tehénutódok apasága szerint csoportosítjuk az adatokat (vagyis az utóbbi esetben az anyai nagyapai hatásokat vizsgáljuk). Másként megfogalmazva az apák direkt hatása a tenyészbikák borjaik születésére, míg az indirekt hatása már az unokáik születésére vonatkozik (6. ábra szerint). A tenyészbikák leányaik ellésének megitélése során az anyai hatás megnevezést is általánosan használják (az indirekt hatás helyett). A direkt és az anyai hatások közötti genetikai korreláció viszonylag alacsony és általában negatív elijel. Ez az oka annak, hogy a tenyészbikák borjaik ellésére gyakorolt hatása alapján nem jelezhetjük elire leányaik várható ellési eredményeit. Mivel a direkt és az anyai hatások többnyire ellentétesek, ezért a tenyészbikákat mind a borjaik születési adatai, mind a leányaik ellésére gyakorolt hatásuk alapján célszer elbírálni.

- 25 -

6. ábra. Az ellés lefolyását alakító fontosabb genetikai és környezeti tényezik (Vági, 1999)

9.2. A masztitisz-rezisztencia fokozására irányuló nemesítés
· A tigygyulladás kialakulása, tünetei

A tigygyulladás a tigynegyedek valamilyen környezeti hatásra adott gyulladásos válasza. A tigygyulladás kialakulását általában hajlamosító tényezi (fizikai sérülés, kémiai anyag, kórélettani elváltozás stb.) segíti eli, amely szubklinikai vagy klinikai tünetekben megnyilvánuló, egy-vagy többféle kórokozóval történt fertizés következtében alakul ki. A kórokozók bejutnak a tigynegyedbe, elibb elszaporodnak, majd gyulladást okoznak, toxinokat termelnek. A tigygyulladás következtében elibb a tej szomatikus sejtpontszám

- 26 -

tartalma növekszik, de a tej összetétele és a tigynegyed külsi állapota nem változik (szubklinikai tigygyulladás). A kórokozó további tevékenysége már kiváltja tigy és a tej látható elváltozásait: - a tigynegyedbil fejt tejben pelyhek, csomók, genny figyelheti meg,a tej vízszer lesz - a tigynegyed himérséklete emelkedik, duzzadt és érzékeny lesz. A felsorolt tünetek klinikai tigygyulladásra, masztitiszre utalnak. Amennyiben a klinikai tigygyulladás hosszú ideig elhúzódik, úgy krónikus tigygyulladás alakul ki. A tigygyulladás (masztitisz) jelentis gazdasági veszteséget okoz, egyrészt a szubklinikai tigygyulladás által kiváltott termeléscsökkenéssel, másrészt a klinikai tigygyulladással kezelt tehenek elhullásával, korábbi selejtezésével, a beteg és antibiotikummal kezelt tehenek tejének kiöntésével, az állatorvosi szolgáltatások költségeivel stb.. Jelenleg a nagy tejtermelés állományok legnagyobb gazdasági kárt okozó megbetegedése, az összes betegségek okozta kár csaknem a felét a tigygyulladás okozza. A masztitisz okozta üzemi veszteség nagysága - a fejlett tejtermeli országokban végzett becslések eredményei szerint - meghaladja az értékesített tej értékének 10%-át, amely Magyarországon kb. 150-160 millió liter tej értékének felel meg. A tigygyulladás a tejeli tehén nagyon komplex betegsége, amely a szervezet védekezi-képességét sokoldalúan igénybe veszi. Az utóbbi években egyre több kutatási eredmény bizonyítja, hogy a masztitisz-rezisztencia a szervezet általános ellenállóképességének is kiváló indikátora lehet! A tigygyulladás számos formája sok szenvedést okoz a tejeli tehénnek, így a masztitisz állatvédelmi (animal welfare), emellett élelmiszer-higéniai szempontból is egyre jelentisebb probléma. A tigy kívánatos egészségi állapotának fenntartását a kedvezi környezeti feltételek (higéniai, technológiai, üzemeltetési, stb. eliírások betartása) mellett a masztitisz-rezisztencia fokozására irányuló szelekcióval is elisegíthetjük. A tejben lévi szomatikus sejtek egyrészt a tigy szöveteibil, másrészt a vérbil származik (fileg a fehérvérsejtek a meghatározóak). Egészségesnek tekintheti a tehén tigye, ha tejében a szomatikus sejtszám 200 ezer/ml alatt van. A tigy, illetve az egyes tigynegyedek patogén mikrobákkal történi fertizidése esetén hirtelen, de a fertizés intenzitásával arányosan növekszik a tigybe kerüli fehérvérsejtek száma. A legtöbb tigygyulladást ­ valamilyen hajlamosító tényezi hatására ­ esetenként gombák, mikoplazmák okozzák. Tigygyulladást okozhatnak a fertizi és a környezeti baktériumok egyaránt. A fertizi baktériumok közül a Staphylococcus aureus és a Streptococcus agalactiae a legfontosabbak. Évtizedekkel korábban a kevésbé veszélyes Str.agalactiae masztitisz volt az elterjedtebb, az utóbbi években sajnos a veszélyesebb staphylococcus aureus vált domináló masztitisz kórokozóvá. A tigy fertizidése történhet tigynegyedril tögynegyedre a fejés során a fertizött tejjel, de terjeszthetii a feji keze, a tigyelikészítésre használt közös törliruha, a feji ruhája, az alom, a trágyarészecskék, stb.

- 27 -

10. A gazdasági génhatások

állataink

értékméri

tulajdonságait

befolyásoló

Gazdasági állataink szelekciós tulajdonságait - genetikai alapon - a kvalitatív, illetve a kvantitatív tulajdonságok csoportjába sorolhatjuk. A kvalitatív (kívánatos vagy nem kívánatos) tulajdonságok egy vagy néhány gén által meghatározott tulajdonságok, öröklésmenetük többnyire a mendeli szabályokkal magyarázhatók. A génhatások alakításában a környezet nem, vagy alig vesz részt. A mendeli (faktoriális) genetika jelentisége az állattenyésztés gyakorlatában állandóan növekszik, hiszen: - a legkiválóbb - és gyakran egyre szkebb körbil kiválasztott - tenyészállatok használatával párhuzamosan fokozott figyelmet kell fordítani az örökletes terheltségek elleni védekezésre; -számos kvantitatív értékméri tulajdonságot az ún. nagyhatású gének jelentis mértékben befolyásolhatnak (törpeség, culard jelleg, a rezisztencia nemesítés újabb eredményei stb.). A génsebészeti eljárások gyors fejlidésével a nagyhatású gének szerepe egyre nagyobb lesz; -a prémesállatok tenyésztésében a különbözi bunda színek (mint kvalitatív értékméri tulajdonságok) öröklésére vonatkozó alapveti kvalitatív genetikai ismeretek nélkülözhetetlenek. A különbözi prémesállat fajok esetében nagy számú színváltozattal, mutációval találkozunk. A nyérc esetében pl. az elsi mutáció megjelenését 1931-ben észlelték, s napjainkban több mint 80 színváltozat ismertetes. Más prémesállat fajok esetében is rohamosan növekszik a színváltozatok száma, az öröklidésük törvényszerüségei megismerésének nagy gazdasági, kereskedelmi jelentisége van. Gazdasági állataink értékméri tulajdonságait befolyásoló számos nagyhatású és pleiotrop gén közül példaként a culard jelleget meghatározó pleiotrop gént (a pleiotrop génhatás esetén egy gén több tulajdonság kialakításában vesz részt) említhetjük. A culard marha esetében szembetni a jellegzetesen heterogén küllem a far, a combok és a vállak nagymérték izomhipertrófiája miatt. A csontozat finom, az ízületek durvák, gyakran deformálódnak. A csövescsontok megrövidülnek, az állat zömökebb lesz (7. ábra).

7. ábraA curard marha néhány jellegzetes küllemi tulajdonsága

- 28 -

A niivarú culard egyedek késibb érik el a tenyészérettséget, szaporasági mutatóik rosszabbak (ivari életük renyhébb, fogamzóképességük rosszabb, általános a nehézellés, gyakori a császármetszés, a borjúelhullás nagyobb), mint normális kortársaiké. A merinó juh fajta legszaporább fajtaváltozata a booroola merinó. A fajtaváltozatot a Seears fivérek közel öt évtizedeken át - csak a niivarban - végzett következetes szelekcióval alakították ki Ausztrália új-dél-walesi tartományának Booroola faluja közelében. Az állományt késibb az egyik ausztrál mezigazdasági kutatóintézet (CSIRO) vizsgálta és fejlesztette tovább. Piper és Bidon (1982) - a Seears fivérek által kísérletekre átadott állományával végzett elsi megfigyeléseik során - megállapították, hogy a booroola merinó ovulációja során átlagosan 4,2 petesejt válik le, míg az eltérésenkénti átlagos bárányszám 2,5 (mellékelt 8. ábra szerint):

8. ábra Az ovulációs ráta és az alomszám alakulása booroola juh állományban

A booroola juh fajtát az utóbbi évtizedekben világszerte használják, fileg a merinó állományok nemesítésére.

11. A fontosabb hasznosítása

populációgenetikai

mériszámok

jelentisége

és

A populáció genetikai szerkezete a tenyésztii munka során alapvetien kétféle módon változtatható meg: a) Az értékméri és szelekciós tulajdonságokat elinyösen befolyásoló gének és genotípusok gyakoriságának növelésével (szelekcióval és migrációval, az elinyös mutációk gyakoriságának növelésével, a káros mutációk kiküszöbölésével). b) A tenyészcél szempontjából kedvezi génkombinációkat hordozó egyedek eliállításával (párosítással). A populáció genetikai szerkezetét leghatékonyabban a szelekció korszer módszereivel módosíthatjuk.

- 29 -

·

A fontosabb populációgenetikai mériszámok jelentisége

A tenyésztii munka során mindenekelitt az örökletes anyag (genetikai információ) nemzedékek közötti "áramlását" és annak nemzedékenkénti realizálódásának folyamatát szükséges elemezni. Ehhez az adott generációba tartozó, illetve az egymást követi nemzedékek fenotípusát jellemzi tenyésztési és termelési adatok állnak rendelkezésre állományonként és meghatározott idipont(ok)ra vonatkozóan. A genetikai vizsgálatok alkalmával mindenekelitt azt nézzük, hogy valamely tulajdonság nemzedékril-nemzedékre milyen valószínséggel, milyen biztonsággal öröklidik, tehát az általunk mérheti fenotípusos értékek (értékméri tulajdonságok) realizálódására milyen mértékben számíthatunk. A nemzedékek közötti genetikai kapcsolatot - egy tulajdonság vonatkozásában - az öröklidhetiség (h2) mériszám segítségével becsülhetjük. Számos olyan értékméri tulajdonság van, amely az egyedek élete során többször is ismétlidik (pl. a tojás-, gyapjú-, tejtermelés stb.). Ebben az esetben egy adott generációba tartozó egyedek - rendszerint egymást követi - termelését, a termelési eredmények közötti hasonlóságát, korrelációját vizsgáljuk az ismételhetiség mériszámával. A populációgenetikai értékelések alkalmával nemcsak az egyes szelekciós tulajdonságok nemzedékek közötti (öröklidhetiség) és a nemzedékeken belüli kapcsolatát kell értékelni, de szükség lehet két vagy több tulajdonság viszonosságának elemzésére is. A két vagy több tulajdonság közötti kapcsolat alakulását, változását szintén értékelhetjük generációnként és generációkon belül egyaránt. A két tulajdonság kapcsolatának generációnkénti változásáról a genetikai korreláció (rg), az adott nemzedékeken belüli alakulásáról pedig a fenotípusos korreláció (rp) tájékoztat. Az öröklidhetiség - az állattenyésztés területén végzett - populációgenetikai elemzések legalapvetibb mutatója. Segítségével a szelekciós haladás mellett becsülheti, illetve elirejelezheti a populáció tenyészértéke, segítséget nyújt a szelekció módszerének és a tenyésztési eljárások megválaszolásához és a keresztezések eredményességének prognózisához.

12. Rokonság, rokontenyésztettség, pedigréanalízis
Az egyre pontosabb tenyészértékbecslési eljárások és a hatékonyabb szelekciós módszerek alkalmazása - a mesterséges termékenyítéssel és újabban az embrió-átültetési eljárásokkal párosulva - azt eredményezi, hogy a legkiválóbb tenyészállatok genotípusa egyre meghatározóbb lesz bizonyos populációk genetikai felépítettségében. Az említett módszerek alkalmazása az adott generációban ugyan növeli az állomány teljesítményét, de hosszútávon fokozza a rokontenyésztés kockázatát, és mindenképpen csökkenti a populáció genetikai diverzitását. A fentiek miatt egyre fontosabb alkalmazni az egyes apaállatok vonalba és rokonsági csoportokba történi besorolásának módszerét és a vonalkombinációk értékelésének módját. E feladatok megoldásához viszont elengedhetetlenül szükséges a rokontenyésztés alapfogalmainak áttekintése és a származásanalízis gyakorlása.

- 30 -

Rokonság: két vagy több egyed egyenesági rokonsági kapcsolatban van egymással, ha pedigréjük isi soraiban 5-6 nemzedéken belül - közös is(ök) találhatók. A gyakorlatban a rokonságot a párosítás alkalmával vizsgálják a nem kívánatos rokontenyésztés elkerülése céljából. Rokontenyésztettség: egy vizsgált egyed akkor tekintheti rokontenyésztettnek, ha pedigréjében - az 5-6. isi sorig bezárólag - ugyanaz a közös is mind az apai, mind az anyai oldalon egyaránt elifordul. A rokonsági kapcsolatok és a rokontenyésztettség fokának vizsgálatára kidolgozott fontosabb módszerek bemutatása elitt ismerkedjünk meg a pedigrével és a pedigréanalízis módszereivel. A pedigré (családfa) valamely egyed iseinek generációnkénti felsorolását országonként és állatfajonként esetenként más-más elrendezésben tartalmazza, melyet kiegészíthetnek az isök tenyésztési és termelési adataival. Pedigréanalízis (családfa-elemzés) során általában az egyes egyedek, isök származását, a származás alapján becsülheti tenyészértékét, a populáción belüli vonalba vagy családba való tartozását, rokontenyésztettségének mértékét és rokonsági kapcsolatait vizsgálhatjuk, ezen felül az örökletes terheltségek és defektusok esetleges elifordulását az isök között, továbbá a nagyhatású gének nemzedékenkénti megjelenését. A hazai származási lapokon az apákat jobb oldalon vagy felül, az anyákat bal oldalon vagy alul szerepeltetjük (7. táblázat, 21. ábra). A 7. táblázat a különbözi isi sorokban lévi egyedek elnevezését, míg a 15. táblázat az egyes isi sorok nevét, és az isi sorok római számmal történi jelölését tartalmazza, melyet a remouve jelzésnél használunk. A 7. táblázat bivített származási lap, mert három isi sort tartalmaz, rendszerint nagy tenyészérték egyedek részére állítják ki. A szkített származási lapokon két isi sort találunk.
7. táblázatA pedigré felépítése és az isök megnevezése

apja A vizsgált egyed anyja

apai nagyapja apai nagyanyja anyai nagyapja anyai nagyanyja

apai nagyapjának apja apai nagyapjának anyja apai nagyanyjának apja apai nagyanyjának anyja anyai nagyapjának apja anyai nagyapjának anyja anyai nagyanyjának apja anyai nagyanyjának anyja

A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogy miért rokon két állat, ha pedigréjükben közös is(ök) szerepel(nek), s miért csupán akkor rokontenyésztett egy egyed, ha annak pedigréjében az apai és az anyai oldalon egyaránt találunk egy vagy több közös ist? A választ a származásilag azonos gének fogalmának segítségével adhatjuk meg. Korábbi tanulmányaink során megismerkedtünk a géneket alkotó allélpárokkal, illetve allélsorokkal. Az allélpárok tagjai öröklésmenetüktil függien lehetnek azonos és eltéri hatásúak (egymáshoz viszonyítva dominánsak, vagy recesszívek). A rokontenyésztettség tárgyalása során meg kell különböztetünk az isök és leszármazottaik közötti - 31 -

allélazonosságot is. A szülik ugyanis valamennyi génpárjuk egyikének másolatát, ,,kópiáját" adják át utódaiknak. A származásilag azonos géneknek a közös is valamely génjének ugyanazon alléljáról másolódott.
8. táblázat Az isi sorok neve, remouve jelzése és az isök számának alakulása generációnként

X egyed isi sora Remouve jelzés Elnevezés I. II. III. IV. V. Szülik Nagyszülik Dédszülik Ükszülik Szépszülik

sök száma 2 4 8 16 32

Két egyed akkor tekintheti rokonnak, ha valamely megegyezi lókuszukban lévi allélpár legalább az egyik tagja származásilag azonos. Rokon egyedek párosítása során fennáll tehát a lehetisége annak, hogy a szülik származásilag azonos génjei az utódban homozigóta allél párba kerüljenek. Ilyen esetben a kiváló örökletes alapú szülik kívánatos tulajdonságokat meghatározó génjeik utódaikban nagyobb számban koncentrálódhatnak, ugyanakkor elifordulhat, hogy - ha a szülik terheltséghordozók - a korábban heterozigóta allél párban lévi káros recesszív gének homozigóta allél párban felszínre kerülnek. Egy egyed tehát - genetikai értelemben - akkor tekintheti rokontenyésztettnek, ha valamely adott lókuszban lévi génpárja származásilag azonos, vagyis a közös is ugyanazon alléljáról másolódott gének - az apa és az anya közvetítésével - homozigóta allél párba kerültek. A rokon egyedek párosítása során különbséget teszünk egyenesági és oldalági (kollaterális) rokonsági kapcsolat között. Egyenesági rokonsági kapcsolatban lévi egyedek egymás leszármazottai. Az isök és leszármazottaik között az egyenesági rokonság elsifokú a szüli és ivadék, másodfokú a nagyszüli és unoka, harmadfokú a dédszüli és a dédunoka között. Az oldalági rokonok egymásnak nem leszármazottai, de legalább egy közös is szerepel pedigréjükben (pl. édestestvérek, féltestvérek, unokatestvérek, stb.).

12.1. A rokontenyésztettség mértékének kifejezése
b.) A rokontenyésztettségi koefficiens (Fx) a származásilag azonos gének homozigóta állapotban fixálódó hányadát fejezi ki, mindig egy egyedre vonatkoztatva számítható. A kiszámított Fx értékeket populációra vonatkoztatva átlagolhatjuk. A rokontenyésztettségi koefficiens (Fx) utal arra, hogy a populáció heterozigozitása - az adott mérték rokontenyésztettség hatására - milyen mértékben csökken a kiindulási állapothoz viszonyítva. Genetikai vonatkozásban minél heterogénebb egy állomány, a rokontenyésztés hatására a populáció génállományának annál nagyobb hányada kerül homozigóta állapotba. Az egyed rokontenyésztettségének kiszámítására a Wright által javasolt módszer általánosan használatos:

- 32 -

 1 ( n 1 + n 2 +1) × (1+ Fa ) Fx = ( 2 )

ahol Fx = az X egyed rokontenyésztettségi együtthatója, n1 = az egyik szüli és a közös is(ök) közötti generációs távolság, n2 = a másik szüli és a közös is(ök) közötti nemzedékek száma, Fa = a közös is már ismert, korábban számított rokontenyésztettségi együtthatója. Amennyiben a közös is nem rokontenyésztett, a képlet (1+Fa) részét nem vesszük figyelembe.

12.2. Az effektív populációméret és a populációk rokontenyésztettségének becslése
A rokontenyésztettség mértékét nemcsak egy egyed, hanem populációk vonatkozásában is becsülhetjük. Populációgenetikai értelemben a rokontenyésztettségi koefficiens azt fejezi ki, hogy a populáció egyedeinek ugyanazon lókuszában a - homozigóta állapotban lévi származásilag azonos gének relatív gyakorisága hogyan alakul. A populáció rokontenyésztettsége függ: a populáció létszámától, pontosabban az effektív populáció mérettil (Ne), a hímivarú (m) és a niivarú (f) egyedek számától. Ha a populációban az ivararány 1:1, akkor a tényleges és az effektív populációméret azonos, ha viszont eltéri, akkor az apaállatok és az anyaállatok száma alapján számíthatjuk ki az effektív populációméretet. Az effektív populációméret (Ne) képlete az alábbi:
4 Napa x Nanya Ne = Napa + Nanya

Például, ha az apák száma: 5 az anyák száma: 45, akkor
4 x 5 x 45

900 = = 18 50

Ne = 5 + 45

A beltenyésztett populációban a rokontenyésztettségi koefficiens nemzedékenkénti növekedése az alábbi képlettel becsülheti:

F=

1 1 + , az elizi példa alapján: 8N apá k 8N anyá k
1 1 1 1 + = + 8 × 5 8 × 45 40 360

F=

- 33 -

F = 0,025 + 0.0028 = 0.0278 Tehát az adott populációban - generációnként és változatlan ivararány mellett valószínen 2,78%-kal növekszik a rokontenyésztettség mértéke. A populációk rokontenyésztettségét a bemutatott képletek segítségével leginkább ishonos fajtáink fenntartása során becsüljük.

13. A kis létszámú populációk (,,genetikai nyersanyagkincs") megirzése és hasznosításuk
A gazdasági állatok domesztikációja több, mint 12 ezer éve kezdidött, és a hozzávetilegesen 50 ezer emlis és madár fajból alig 40 állatfajt háziasítottak, amelyek jelenleg 4.500 ­ 5.000 fajtával képviseltetik magukat a földön. A FAO felmérései szerint a kb. negyven állatfaj termeli a világ összes állattenyésztési termékének 90%-át. Az elmúlt fél évszázadban sokat változott a gazdasági állatfajok fajtaösszetétele. Általánossá vált, hogy a helyi, ishonos, parlagi, korábban primitívnek tekintett fajták jelentis részét intenzív termelésre szelektált populációkkal keresztezték, vagy hibridekkel váltották fel. A helyi, ishonos fajták tenyésztii a konkurenciaharc miatt megkísérelték ugyan az állományaik szelekcióval, célpárosításokkal történi javítását, de végül is az ishonos fajták létszáma mindenhol csökkent. A fogyatkozó ishonos állományokban a homozigozitás folyamatosan növekszik, a rokontenyésztés egyre gyakoribbá válik, amely rontja az ishonos állományok környezeti feltételekhez történi alkalmazkodását. Az ishonos fajták létszámának csökkenése a XX. században különösen felgyorsult, de ebben az évszázadban szervezték meg a géntartalékok védelmét is.

13.1. A kis létszámú populációk genetikai szerkezetének fontosabb vizsgálati módszerei:
1. A vizsgálati módszerek között klasszikusnak tekintheti a (világszerte használt) a Wright - féle koefficiens. 2. Az effektív populációméret és a populációk rokontenyésztettségének becslése A rokontenyésztettség mértékét nemcsak egy egyed, hanem populációk vonatkozásában is becsülhetjük. Populációgenetikai értelemben a rokontenyésztettségi koefficiens azt fejezi ki, hogy a populáció egyedeinek ugyanazon lókuszában a - homozigóta állapotban lévi származásilag azonos gének relatív gyakorisága hogyan alakul.

3. A populáció genetikai szerkezetének elemzése a vércsoport tulajdonságok és fehérje polimorfizmusok alapján. Elvégezheti a populációk genetikai változatosságának, homogenitásának értékelése, továbbá egyes rokonságban lévi genotípusok, fajták és fajok filogenezisének összehasonlító vizsgálata. A genetikai távolság becsülheti a rokonságban lévi ishonos fajták, vonalak között, filogenetikai törzsfák (dendrogramok) szerkeszthetik és elemezhetik. 4. A felsorolt vizsgálatok elvégzésére alkalmasabbak a molekuláris genetikai eljárások (pontosabbak, sokoldalúbbak, de költségesebbek). A módszer a jöviben, hosszútávon is alkalmazható lesz. Az ishonos állományainkban csak akkor lesz elvégezheti a mai populációk genetikai struktúrájának késibbi eredményekkel történi - 34 -

összehasonlítása, ha tervezetten és következetesen már ma megtörténnek ezek a vizsgálatok.

13.2. A géntartalékékok sikeres megörzéséhez szükséges minimális létszámok
A géntartalékok megirzése a társadalom számára számottevi költségekkel jár. Ezért az effektív populációméret ismeretében igyekeznek optimalizálni a fenntartandó ishonos állományok létszámát. A populációgenetikai számítások azt tükrözik, hogy a leggyakoribb 1 : 10-es ivararány mellett a (kb. 600 egyedbil álló) kétszázas effektív populációméret esetén már el lehet kerülni a káros rokontenyésztés következményeit. Maijala és munkatársai szerint veszélyeztetett az a fajta, amelynek létszáma nem éri el az 1.000 db-ot, illetve ha 1.000 ­ 1.500 között van, de az egymással nem rokon apaállatok száma 20 alá csökkent. A géntartalékok megirzésével, a megirzés szabályainak kidolgozásával az elmúlt évtizedekben számos tudományos kongresszus és nemzetközi szervezet foglalkozott. A FAO 1992-ben készítette el eliször a világ veszélyeztetett fajtáinak listáját, míg Európában a Hannoveri Állatorvosi Fiiskola vállalta, hogy számítógépes rendszert dolgoz ki a kis létszámra csökkent ishonos populációk nyilvántartására (EAAP ­ Animal Genetic Data Bank).
A FAO Háziállat Diverzitási Információs Rendszere (DAD ­ IS) adatai szerint a kihalás szélén álló állatfajták száma 2001-ben 2.924 volt, közülük Afrikában 239, Ázsiában és Ausztráliában 710, Európában 1.501, Latin ­ Amerikában 143, a Közel ­ Keleten 214 és észak ­ Amerikában 117 fajta került a kihalás szélére.

Az információs rendszer adatai szerint a világon minden héten egy háziállat fajtát veszítünk el véglegesen.

13.3 A géntartalékok megirzésének indokai
A géntartalékok pótolhatatlan nemzeti kincsnek tekintendik, a memlékekhez hasonlóan (éli kulturális örökség). A természetvédelemben az ishonos fajták ­ segítik megirizni a gyepek, legelik kulturállapotát ­ megakadályozzák a növényzet, a gyomok elburjánzását. Fontos megjegyezni, hogy a tájidegen fajták meghamisíthatják a táj képét, a természetet. A géntartalékok biológiai nyersanyag-forrásként szolgálnak, ma még nem tudhatjuk, hogy évtizedek, illetve évszázadok múltán milyen okok miatt lesz célszer az ishonos fajtákhoz, genotípusokhoz visszanyúlni (néhány évtizede sem gondolták, hogy az ishonos fajták termékeire milyen számottevi igény fog jelentkezni az ökológiai termék-eliállítás keretében). Az ishonos fajták elisegíthetik a gazdasági állatfajok genetikai változatosságának fenntartását, új fajták kialakítást, lehetiséget nyújtanak a heterózistenyésztés új lehetiségeinek kidolgozására. Az oktatásban szakmai nevelést, a történelem oktatását, állatvédelmi feladatok teljesítését, továbbá az evolúciós folyamatok nyomon-követését segíthetik.

-

-

-

- 35 -

-

A régi fajták megirzésére etikai kérdéssé is vált, azok közül sok fajta jelentis esztétikai, néprajzi értéket is hordoz. A géntartalékok védelmével összefüggi tevékenységek a szociális problémák vidéki enyhítését is támogatják (munkahely teremtés, ökológiai és falusi turizmus vonzóbbá tétele).

-

14. A genetikai diverzitás az állattenyésztésben
A genetikai diverzitás. A biodiverzitás nem csupán a fajok sokféleségét jelenti, számos más típusa is létezik, közülük a legfontosabb az egyes fajok, illetve populációk (fajták) genetikai diverzitása, amely a fajdiverzitáshoz hasonlóan az emberi tevékenységek hatására csökken. A fajon belüli populációk számán kívül általában csökken az egyes populációk létszáma is. Ilyen módon az adott populáció számos olyan génje veszik el, amelyek a populáció alkalmazkodását és fennmaradását biztosító tulajdonságok megjelenését elisegíthették volna egy számottevien megváltozó környezetben. Ráadásul a genetikai diverzitás csökkenésével növekszik a populáció rokontenyésztettsége is, miáltal nagyobb eséllyel bukkanhatnak fel a káros mutációktól ­örökletes terheltségektil, defektusoktól - szenvedi egyedek. Mindezen okok miatt a genetikai sokféleség csökkenése, a recesszív örökletes terheltségek felhalmozódása hozzájárulhat egy-egy populáció késibbi, több generáció múltán történi kipusztulásához.

14.1 A genetikai diverzitás csökkenése az intenzív állattenyésztésben
Az intenzív szelekció miatt egyes kiváló tenyészérték egyedek egyre meghatározóbbak lesznek bizonyos populációk genetikai felépítettségében. A különbözi nemesítési módszerek alkalmazása egy adott generációban ugyan növeli az állomány teljesítményét, de hosszútávon fokozza a rokontenyésztés kockázatát, és mindenképpen csökkenti a populáció genetikai diverzitását. Miért csökken a genetikai diverzitás az intenzív állattenyésztésben? A genetikai diverzitás csökkenését bármely fejlett állattenyésztéssel rendelkezi ország nemesítési adatai tükrözik. A genetikai diverzitás csökkenését jól szemlélteti Kanada tejtermeli szarvasmarha tenyésztésének fejlidése: a II. világháború végén a törzskönyvezett holstein-fríz állomány a teljes tejtermeli állomány 2/3-át alkotta, 2000-re elérte a 93%-os arányt, amely azóta 2 %-kal nitt. A további jelentis fajták, az ayrshire és a jersey aránya 4 %-ra csökkent. A ma nagyon sikeres genetikai program keretében a kanadai holstein-fríz fajta teheneinek 80%-át 20 tenyészbikával és azok fiaival termékenyítik. Külön kiemelheti, hogy a Hanoverhill Starbuck tenyészbika 200 ezer leány utóddal rendelkezik világszerte, 209 fiát és 406 unokáját használják apaállatként. Az elibbiek alapján nem véletlen, hogy a kanadai holstein-fríz fajtában a XX. század eleje óta alkalmazott gyakori apa- anyai nagyapa vonaltenyésztési séma felhasználása miatt az egész kanadai holstein-fríz állomány 95%-ának származása valamiképpen visszavezetheti a J. Rag Apple Pabst kiváló tenyészállatra. Kanada sertéstenyésztésében is megfigyelheti a fajták számának csökkenése, ahol jelenleg három sertésfajta alkotja a törzskönyvezett sertésállomány 96 %-át. A Yorkshire (nagy fehér) fajta 45 %-os, a Landrace (lapály) 33%-os, míg a Duroc 18 %-os részaránnyal rendelkezik a törzskönyvezett sertés populációkból.

- 36 -

14.2. A genetikai diverzitás csökkenése az ishonos állományokban
Az ishonos állományok tenyésztése során is megfigyelhetjük a rokontenyésztés veszélyének növekedését, de ez a veszély mindenekelitt a populációk kis létszámára vezetheti vissza.
. Miért fontos a genetikai diverzitás megirzése: Jövi elirejelezheti, megjósolható igényeinek kielégítése: · Klímaváltozás hatásainak enyhítése · Változhatnak a piaci feltételek és a fogyasztói igények ­ hungarikumok ma is terjednek · Betegségrezisztencia jelentiségének újra/felértékelidése Szociális megfontolások: · Állatvédelmi és etikai követelmények teljesítése · Kistermelik bevonása a vidékfejlesztési programokba · Nemzetközi (helyes) fejlidési tendenciák követése Termelési környezet, a termelési rendszerek változása · Fenntartható mezigazdasági termelés követelményeinek érvényesítése · Biotermelés terjedése

14.3. A gazdasági állatfajok biodiverzitás vizsgálati módszerei
A biodiverzitás jellegének és mértékének vizsgálatára számos szakmai és azt kiegészíti biometriai módszert dolgoztak ki. A módszerek közül a legáltalánosabban elterjed, és elfogadott szempontokat emeljük ki, példákon keresztül szemléltetve. A podóliai fajták genetikai tartalékként történi megörzése jól reprezentálja a szarvasmarha fajták genetikai diverzitása csökkenésének legfontosabb sajátosságait.
A genetikai diverzitás legfontosabb tényezii:

Történelmi és jelenlegi populációméret összehasonlítása A XIX. második felében a magyar szürke fajta volt a domináló fajta a történelmi Magyarországon. A szimentálival végzett fajtaátalakító keresztezés, a magyartarka fajta kialakítása miatt a létszáma rohamosan csökkent. Palacknyak hatás (bottlenecks) jelentkezése magyar szürke populációban A palacknyak-hatás ­ a populáció egyedeinek száma - kis létszámúra csökken, majd ismét jelentisen növekszik. A megnövekedett populáció csupán a palacknyak-hatás idiszakában rendelkezésre álló populáció örökíti anyagával rendelkezik. A magyar szürke fajta történetében 1970-es években tapasztalhattak palacknyak hatást (340 szürke egyed volt ebben az idiszakban). A mai több ezres létszámú szürke állomány csupán a palacknyak hatás idején meglévit 340 egyed génállományával rendelkezhet (Bodó, 1984).

- 37 -

Valamennyi fajtajelleg-vonás és változat megirzése. Tenyésztési rendszer és állományszerkezet

A primitív fajtákra jellemzi módon a magyar szürke fajta típusa nem egyöntet. A géntartalékok megörzése érdekében négy típust különböztetünk meg (Bodó nyomán): primitív, igás, tejeli és nagyüzemi típust.
Tenyésztési cél: · A fajta géntartalékként történi megirzése ­ fenntartás változatlan formában. Az állomány genetikai összetétele lehetileg ne változzék generációnként. · Az utánpótlás szelekciója a pedigré, a küllem és bizonyos mértékig a teljesítmény alapján történhet. A magyar szürke, mint genetikai tartalék · A fajta kiváló biológiai adottságainak (anyai tulajdonságok) megirzése, idegen fajta felhasználása nélkül. · A fajtajelleg és típusok fenntartása mellett a tulajdonságok változatosságának csökkenését is meg kell akadályozni. A vonalak értékelése és használata · A fajta tenyésztésében a vonalak a 7 -9. generációjánál tartanak · A különbözi vonalkombinációk és a rotációs párosítás alkalmazásával elkerülheti a szoros rokontenyésztés. · A jöviben a meglévi vonalak megirzése mellett új vonalak kialakítása a cél. Természetes szelekció csökkentése érdekében a régen, évszázadokkal korábban kialakult takarmányozási és tartási feltételeket kell biztosítani a fajta számára. Állományok közötti immigráció és emigráció Idegen fajta nem használható a magyar szürke fajtával folytatott tenyésztii munkában. Fenti tényezik közötti kölcsönhatás szintén fontos lehet a genetikai diverzitás változásának értékelésekor.

15. Gazdasági állataink nemesítése
Az állattenyésztési törvény megfogalmazása szerint az állattenyésztés az állatok tenyészés haszonértékét növeli célirányos tevékenységek összege. Gazdasági állataink nemesítése során a populációk teljesítményét generációról generációra javítjuk. Ennek érdekében megbecsüljük a populációkat alkotó egyedek tenyészértékét, átörökítiképességét. Az egyedek tenyészértékének alapján az állományokban rangsorolunk, és a legjobb teljesítmény egyedeket hagyjuk meg továbbtenyésztésre. A továbbtenyésztésre történi kiválogatás során figyelembe vesszük a populációk rokonsági kapcsolatait, a lehetséges legnagyobb genetikai változatosság, genetikai diverzitás fenntartására törekedve. A számunkra nem megfeleli tenyészérték és származású egyedeket kizárjuk a továbbtenyésztésbil.

- 38 -

A tenyészértékbecslést az adott populációk hasznosítása szempontjából a legfontosabb értékméri tulajdonságok alapján végezzük, az adott állatfajra vonatkozó (populáció-) genetikai törvényszerségek figyelembe vételével. A nemesítési stratégia kiindulópontja a termeléspolitika, amelynek segítségével a belföldi szükségletek és az exportlehetiségek, valamint a hazai környezeti és ökonómiai (piaci) feltételek alapján elirejelezheti az eliállítható állati termékek mennyisége és miniségi követelményrendszerük. A nemesítés alapját, kiindulópontját a törzskönyvi ellenirzés és a tenyészcél meghatározása jelenti. A termeléspolitikának része a tenyésztéstervezés és a tenyésztésszervezés.

15.1. Termelésellenirzés
A termelésellenirzés célja és feladata, hogy az öröklidi értékméri tulajdonságok minél pontosabb számszer kifejezésével, rögzítésével közhitel adatokat szolgáltasson a tenyészértékbecsléshez, a szelekcióhoz és a tenyészállatok párosításához. A termelésellenirzés elifeltétele az állatok egyedi megjelölése. Az állattenyésztésril szóló törvény jelöléssel foglalkozó szakasza eliírja, hogy ,,A külön jogszabályban meghatározott állatok ivadékát függetlenül hasznosítási irányuktól, a megszületést követien, meghatározott idin belül, országosan egységes módon és tartósan, egyedileg vagy mint csoport részeként meg kell jelölni, valamint nyilvántartásba kell venni." Az egyedi jelölés számok, betk és egyéb jelek (ivar jele, vonalkód, stb.) kombinációjából állhat. A jelölés legyen jól látható, könnyen olvasható, meg nem változtatható és el nem távolítható. Az egyedi megjelölés ne zavarja az állatot és ne okozzon stresszhatást. Minden egyed más számot, jelet kap, amely igazodik a számítógépes adatfeldolgozás feltételeihez. Az egyedileg megjelölt állatokat hivatalosan nyilvántartásba vesszük. Az állatok származásával, születésével és szaporításával kapcsolatos adatokat tenyésztési adatoknak, a teljesítményüket jellemzi adatokat pedig termelési adatoknak nevezzük. A tenyésztési és termelési adatokat a törzskönyvben rögzítjük. A törzskönyv lehet: - zárt törzskönyv ­ csak azok az egyedek kerülhetnek a törzskönyvbe, melyek mindkét szülije abban már szerepelt. A zárt törzskönyv a fajta védelmét szolgálja, gyenge teljesítmény miatt nem esnek ki egyedek (angol telivér, lipicai) - nyitott törzskönyv ­ azok az egyedek törzskönyvezhetik, amelyek a fajtára vonatkozó küllemi és termelési eliírásokat teljesítették. A legtöbb hazai fajta esetében a nyitott törzskönyvet használják. Az említett törzskönyvezési rendszerek a hivatalos (állami) törzskönyvek közé tartoznak. A nem hivatalos üzemi feljegyzéseket házi törzskönyvbe jegyezzük be, amely késibb a hivatalos törzskönyv alapjául szolgálhat.

- 39 -

15.2. A tenyészérték és a tenyészértékbecslés
A tenyésztimunka (állattenyésztési produkciógenetika) fontosabb területei: - Tenyészértékbecslés, a - Szelekció (tenyészkiválasztás), és a - Párosítási (tenyésztési) eljárások. A tenyészállatok azok az állatok, amelyek a következi generáció kialakításához hozzájárulnak. Azokat az egyedeket hagyjuk meg továbbtenyésztésre, amelyek a tenyészcélban meghatározott értékméri tulajdonságok szerint a legjobbak, és ezeket a tulajdonságokat megbízhatóan átörökítik ivadékaikra. A becsült tenyészérték egy egyednek a populáció átlagához viszonyított genetikai értéke, amely egyben a tenyészállat átörökítiképességét is kifejezi. A genetikai érték a fenotípusos érték öröklidhetiséggel korrigált hányadát jelenti:
Becsült tenyészérték = Populáció átlaga ± (Fenotípusos eltérés) ·h2

A tenyészértékbecslés tehát az apa- és anyaállatok örökítiképességének megállapítására szolgáló eljárás, melyet a tenyészérték fejez ki. Megkülönböztethetünk általános és különleges tenyészértéket. Az általános tenyészértéket az additív (összeadódó, közel azonos érték, intermedier öröklésmenetet mutató) gének határozzák meg. Egy apaállat általános tenyészértéke akkor nagy, ha utódainak többségében az apaállat javító hatása érvényesül. Az általános tenyészérték a fajtatiszta tenyésztés alapja. Az egyes apaállatok különleges tenyészértéke az additív génhatások mellett a különleges génhatásoknak köszönheti. Különleges génhatások közé a dominancia és az episztázis, továbbá a pleiotrópia és a szuperdomonancia sorolható. Az apaállat különleges tenyészértéke csupán meghatározott párosítások esetén érvényesül, a különleges génhatások szerencsés kombinálásának köszönheti, amely a késibbi generációkban egyre kisebb eséllyel alakul ki újra. A különleges génhatások megjelenésére annál inkább számíthatunk, minél nagyobb genetikai különbségek vannak az egyes populációk között. Vagyis a keresztezés során számíthatunk megjelenésükre, és ezek különleges párosítási eljárásokkal (heterózis tenyésztés) tarthatók fenn. A tenyészértékbecslés pontosságát a tenyészérték megbízhatósági értékével fejezzük ki, amely 0 és 1 közötti érték lehet. A korszer tenyésztésszervezés feltételei között a 0,7 feletti megbízhatósági érték fogadható el. A megbízhatósági érték függ az értékelt tuladonságok öröklidhetiségétil, a tenyészértékbecsléshez felhasznált állatlétszámtól és a vizsgált állatok és az értékelt egyed rokonsági fokától (isök, oldalági rokonok, ivadékok), továbbá a tenyészértékbecslés módszerétil.

- 40 -

15.3. Tenyészértékbecslés a származás és az oldalági rokonok alapján
A múltban számos fajtát a származás alapján nemesítettek, kezdetben a törzskönyvek is az egyes egyedek származását rögzítették. A származás alapján történi tenyészértékbecslés általában a szülik, nagyszülik, illetve a testvérek, féltestvérek termelési és tenyésztési adatai alapján végezheti el. A származás szerinti információ a legkorábbi információ a születendi egyed várható tenyészértékéril, már a párosítás idejétil ismert, csupán az eliszelekció során használható, mert a megbízhatósági értéke viszonylag csekély. A tenyészértékbecslés fontosabb információ forrásai: - Származás ­ és oldalági rokonok. - Sajátteljesítmény - Ivadékok teljesítménye. A korszer tenyészértékbecslés többlépcsis eljárás egymásra épül és egységes rendszert alkot.

15.4. Tenyészértékbecslés sajátteljesítmény ­ vizsgálat alapján
A sajátteljesítmény (a vizsgált egyed fenotípusa) alapján történi tenyészértékbecslés már megbízhatóbb lehet. A sajátteljesítmény-vizsgálat lehet központos és üzemi rendszer. A központos állomáson végzett tenyészértékbecslés lényegesen költségesebb. Gyakoribb az állategészségügyi probléma, ugyanakkor nagyobb termelési színvonal mellett és egyidejleg több tulajdonságra vizsgálhatjuk az ivadékokat. A sajátteljesítmény-vizsgálat fontosabb szakaszai: - az elikészíti szakaszban a kiváló apaállatoktól és bikaneveli tehenektil születi (célpárosításból származó) borjakat a telepre összevonjuk. - a végrehajtó szakaszban csoportos felnevelést alkalmazunk, és a - teljesítményvizsgálatok mindenkori eliírásai szerint mérik a havi élitömegtermelést, esetenként a felhasznált takarmány mennyiségét a takarmányértékesítés kiszámításához. - az értékeli szakaszban végezzük el a tenyészbika-jelöltek rangsorolását a növekedési esélyük, takarmányértékesíti-képességük és a küllemük alapján - az utóvizsgálati szakaszban a felállító istállókba került apaállatok esetében vizsgálják ugróképességüket, libidójukat és az ondó mélyhthetiségét, amely a mesterséges termékenyítés elifeltétele.

15.5. Az ivadékvizsgálat (ITV)
Az ivadékvizsgálat a tenyészállatok genotípusának becslése az ivadékok minisége alapján. Bármely apaállat örökítiképességét az utódok tükrözik leghatékonyabban. Rice szellemesen állapította meg: ,,A származás arra ad támpontot, hogy az állat tenyészértéke valószínleg milyen, az individualitás (fenotípus), hogy látszólag milyen, az ivadékvizsgálat pedig arra ad választ, hogy a valóságban milyen."

- 41 -

Az ivadékvizsgálat a legfontosabb, de a legköltségesebb és a legidiigényesebb tenyészértékbecslési módszer. Segítségével az alacsonyabb öröklidhetiség tulajdonságok esetében is megbízhatóan következtethetünk az apaállatok örökíti értékére. Az ivadékvizsgálat megbízhatóságát bikakatalógusok is tartalmaznak: befolyásoló számos tényezi közül kettit

ivadékok száma apaállatonként a gazdaságok száma, ahol a vizsgált apaállat ivadékai termeltek.

Az ivadékvizsgálat alapján becsült örökítiképesség azt jelzi, hogy az értékelt apaállat születendi ivadékai várhatóan mennyivel termelnek többet vagy kevesebbet a más apaállatok ivadékainak átlagos termeliképességéhez viszonyítva. Az apaállatok átörökítiképességük szerint lehetnek javító, közömbös vagy rontó hatásúak.

15.5.1. Az ivadékvizsgálat rendszere és módszere
Az ivadékteljesítmény-vizsgálat kapcsán megkülönböztethetjük annak rendszerét és módszerét. Az ITV rendszere szerint lehet központos és üzemi. A központos ivadékvizsgálat lebonyolítása sok vonatkozásban hasonlít a központos sajátteljesítményvizsgáltra, költségessége miatt hazánkban ­ az utóbbi idiben ­ nagyon ritkán alkalmazzák. Az ivadékvizsgálat módszerei esetében azt elemezzük, hogy mit mivel hasonlítunk össze. Az ivadékvizsgálat egyszerbb módszerei a két világháború között terjedtek el. Az ivadékvizsgálat fontosabb módszerei idirendi sorrendben az alábbiak: leány ­ anya párok összehasonlító módszerével eliször tejtermeli-képesség szerinti ivadékvizsgálatot végeztek. A vizsgált apaállatokkal párosított tehenek és a született leányaik elsi laktációs teljesítményét hasonlították össze öröklési rács (eloszlási táblázat), vagy öröklési poligon segítségével. A vizsgált tenyészbika becsült örökíti értékét a tenyészbika leányai és anyáik átlagos termelésének különbsége alapján határozták meg. A módszer alapveti hiányossága az volt, hogy az anyák és leányaik eltéri idiben és különbözi környezeti feltételek között termeltek. Egykorú istállótársak összehasonlító módszere, vagy a kortársas módszer esetében a vizsgált tenyészbika utódainak súlyozott átlagából kivonták a kortárs ivadékcsoportok súlyozott átlagát, és a kapott különbséget a mérlegelt utódlétszámmal korrigálták. A vizsgálatra kijelölt apaállatok termékenyíti anyagával számos gazdaságban véletlenszeren párosítottak, így az ivadékok eltéri környezeti feltételek között termeltek, az eltéri környezeti hatások kiegyenlítidtek.

-

A módszer hátránya volt, hogy a tenyészbikák ivadékteljesítményét véglegesnek tekintették, pedig a populációkban folyamatosan érvényesült a genetikai elirehaladás, így a megállapított ITV eredmény idivel elévült. Módosított kortársas módszer esetében már figyelembe vették a kortárs apák javító vagy rontó hatását, a tenyészbikák örökítiértékét a mindenkori populáció átlaghoz viszonyítva adják meg. Hazánkban nem alkalmazták a módszert.

- 42 -

-

BLUP ­ módszer (Best Linear Unbiased Prediction = legjobb lineáris torzítatlan elirejelzés)

A BLUP-eljárást Henderson és munkatársai dolgozták ki az USA New York államának Cornell egyetemén, több mint két évtizedes fejleszti munka eredményeként. A BLUPeljárásban a matrix algebra módszereit használják, a BLUP-modellben szerepli környezeti és genetikai tényezik függvényében alakítják ki a többismeretlenes egyenletrendszereket. Hazánkban a BLUP-eljárás számos változatát alkalmazták, így az apamodellt és az anyai nagyapa modellt. Az apamodellben a környezeti tényezik (állomány, év és az évszak) által okozott környezeti variancia mellett kiszrték a vizsgált apaállatokkal párosított tehenek eltéri holstein-fríz génaránya által okozott varianciát is, az egyes apaállatok tenyészértékét az apaállatok genetikai csoportjának függvényében határozzák meg. Az apai nagyapa modell használatakor a vizsgálatba vont apaállatok tenyészértékének megállapításakor az anyai nagyapa torzító genetikai hatását is figyelembe vették. A korábban használt BLUP-eljárások fontosabb jellemzii az alábbiak voltak: a) A genetikai trend figyelembe vétele. A genetikai trend segítségével ­ a genetikai elirehaladás alapján ­ az egymást követi generációk összehasonlíthatók. Az apaállatok javító hatásának mértéke a ­ populációk intenzív szelekciója miatt ­ évril évre csökkent, azok kiváló teljesítménye így szinte ,,elévült". A genetikai trend alakulását a korábban legkiválóbb apaállatok ismételt (referencia bikaként történi) használatával (a referencia bikák ivadékainak és a fiatal bikák utódainak összehasonlításával) becsülhették. b) A BLUP-eljárás dinamikus, az összes apaállat értékelése szimultán és folyamatos (évente kétszer). c) A tenyészértékbecslés eredményeit torzító genetikai, illetve környezeti hatásokat (a standard laktáció hosszának ingadozása (240-305 nap), az elsi ellési életkor eltérése és az újravemhesülés iditartama alapján) eliminálták. d) A BLUP-eljárás során az elirejelzett termelés-különbséget számították ki, amely az apaállat várható javító hatását elire jelezte az átlagos tenyészérték populációban. e) A tenyészértéket a genetikai bázisponttól mutatott eltérés alapján becsülték. Korábban az 1990. évben született niivarú állomány tenyészértékének átlagát tekintették bázisnak, újabban az 1995. évben született tehenek átlagos termelését tekintik a fix genetikai bázisnak. Jelenleg az egyedmodellt (BLUP Animal Model) használják, melynek az általános képlete a következi:
Y = hysp + m + p + a + e

Y= átlag leány 305 napos laktációs termelése Környezeti tényezik: hysp = telep ­ év ­ évszak ­ laktáció szám hatása m = ellés hónapjának hatása p = permanens környezeti hatások Genetikai hatás: a = tenyészérték - 43 -

Hiba variancia = e (error) A jelenlegi egyedmodell (BLUP Animal Model) a BLUP-eljárás továbbfejlesztett változata, a BLUP eljárás fontosabb jellemzii (a d. pont kivételével) az egyedmodellre is érvényesek. Az egyedmodell sajátos vonásai az alábbiak: - a tenyészértékbecslés során figyelembe veszi az összes rokonsági kapcsolatot a szülik, a saját- és az ivadék tenyészértékét optimálisan súlyozva. - Párhuzamosan becsülik az apaállatok és az anyaállatok tenyészértékét. - A korábbi BLUP-eljárás elirejelzett termeléskülönbség mutatója helyett az elirejelzett átörökíti-képességet számítja ki hímivarra és niivarra egyaránt. Az elirejelzett átörökíti-értéket a módszer segítségével pénzben is kifejezhetjük. - Az egyedmodell alkalmazásával becsülheti az elirejelzett termeliképesség is, amely a niivarú egyedek relatív termeliképességét jelenti a késibbi termelési periódusokban. - Az egyedmodell segítségével kiszámítható az egyes egyedek tenyészértékének megbízhatósága is. Az egyedmodell továbbfejlesztésének tekintheti a Befejési Nap Modell (Test Day Model, TD), amelyet egyre több országban alkalmaznak. A BLUP-eljárás különbözi változatait már használják a húsmarha-, a sertés-, a juh- és a lótenyésztésben egyaránt.

16. Gazdasági állatok szelekciója
A populáció egyedeit a becsült tenyészértékük alapján (pedigréjük sajátosságainak figyelembevételével) rangsoroljuk, és a legkiválóbb hím- és niivarú egyedeket jelöljük ki a következi generáció szüleinek. Ez a szelekció a mesterséges szelekció. Gyakran elifordul, hogy a rosszabb technológiai triképességgel, vagy betegség-ellenállóképességgel rendelkezi egyedek kiesnek az állományból. Adott esetben természetes szelekcióról beszélhetünk. A tenyészcél elérését a mesterséges szelekció szolgálja, amelyet egy vagy több tulajdonságra végezhetünk. Az egy tulajdonságra végzett szelekció során egyetlen, de komplex tulajdonságra épül a szelekció (pl. hús- vagy tojástermeli-képességre). Az egy tulajdonságra végzett szelekció lehet közvetlen, vagy közvetett szelekció. A közvetlen, vagy direkt szelekció során a tenyészcélban szerepli tulajdonságra, például az átlagos napi élitömeg-termelésre szelektálunk. Az átlagos napi élitömeg-termeléssel ugyanakkor pozitív korrelációban van a takarmányértékesíti-képesség. Ha növeljük a napi élitömeg-termelést, akaratunktól függetlenül lesz kedvezibb a takarmányhasznosítás is, tehát közvetett szelekció történik. A közvetett szelekció lehet automatikus és kontraszelekció. Adott esetben a számunkra kedvezi változást automatikus szelekciónak nevezzük. Ha túlságosan intenzív és hosszantartó az átlagos napi élitömeg-termelésre irányuló szelekció, csökkenhet a hús szárazanyag tartalma és ízletessége. A közvetett szelekció adott formája számunkra nem kívánatos, amelyet kontraszelekciónak nevezzük. Beszélhetünk pozitív és negatív szelekcióról is. A pozitív szelekció esetén a genetikai elirehaladás pozitív elijel (tehát évril évre növekszik az állomány átlagos termelése), ugyanakkor elifordulhat, hogy olyan tulajdonságra is szelektálunk, amely esetében a kívánatos szelekciós elirehaladás negatív elijel. (Pl. csökkentjük a sertés szalonnavastagságát, vagy a kedvezibb takarmányértékesítés esetében is csökken az

- 44 -

egységnyi termék eliállítására felhasznált takarmány táplálóanyag mennyisége). A szelekció adott formája a negatív szelekció. A több tulajdonságra végzett szelekció lehet tandem, illetve szimultán szelekció. Tandem szelekcióról akkor beszélünk, ha a szelekciós tulajdonságokra egymást követien (az egymást követi generációkban) szelektálunk, pl. tejeli szarvasmarha tartás esetében eliször a tej mennyiségére, majd a következi generációban a küllemi tulajdonságokra szelektálunk. A tandem szelekció kevésbé hatékony, nehéz a korábbi szelekció eredményeit generációról generációra kívánatos mértékben megtartani, helyette a szimultán szelekciót használjuk. A szimultán szelekció történhet: - a független szelekciós határok (szelekciós minimumok), vagy - a szelekciós tulajdonságokból képzett indexek alapján. A független szelekciós határok esetében két vagy több olyan egymástól független diszkvalifikációs szintet határozunk meg, amelyek mindegyikét teljesítenie kell az egyes egyedeknek, különben selejtezésre kerülnek. Ilyen módon valamely tulajdonságban kiváló, más tulajdonságban viszont gyengébb teljesítmény egyed is selejtezésre kerül. Legáltalánosabban az index szelekciót alkalmazzák gazdasági állataink szelekciója során. A szelekciós index több tulajdonság paramétereit összevontan tartalmazza, és egyetlen számmal fejezi ki. A szelekciós indexben a tulajdonságok genetikai és ökonómiai értékeit egy értékszámban szintetizáljuk az optimálisabb genetikai elirehaladás érdekében. A szelekciós index általános képlete:
I = G1*A1 + G2*A2 + G3*A3 + Gn*An, ahol

G1...n = az egyes tulajdonságok ökonómiai értéke A1...n = az egyes tulajdonságok additív genetikai értéke (h2, genetikai korreláció) Egy tulajdonság ökonómiai súlya azt jelenti, hogy egy tulajdonság egységnyi érték (élitömeg, kg; hasznos élettartam; nap, stb.) változása milyen jövedelemváltozással jár a többi értékméri tulajdonság változatlan szinten tartása mellett. A szelekciós indexek lehetnek a fenti képlet szerinti klasszikus szerkesztések, de elkészíthetik nagy számú tapasztalat, kutatási eredmények birtokában is. Az utóbbi esetre példaként a holsten-fríz szarvasmarha fajtában ­ az egyedmodell segítségével ­ megállapított különbözi tulajdonságokra vonatkozó tenyészértékek egy számban, a Holstein Globál Indexben (HGI) történi szintetizálását szemléltetjük. Az index felépítése:
HGI = ((IHGI - XHGI) / sdHGI) * 280 + 615

Vagyis a vizsgált tenyészbika HGI értékébil (IHGI ) kivonjuk a magyar holstein-fríz populáció átlagos HGI értékét (XHGI), és a kapott különbséget elosztjuk populáció átlagos HGI értékének szórásával. Az index szerkesztése során abból indultak ki, hogy a termelési tulajdonságokra vonatkozó komponensek aránya 55% (ebbil 15% a tejzsír termelés (kg) és 40% a tejfehérje termelés (kg), míg a szomatikus sejtszám tenyészértékének súlyaránya 10%. A küllemi - 45 -

tulajdonságokra vonatkozó tulajdonságok aránya 35%, amely a tigyindex 23%-os és a lábindex 12%-os összegébil áll.

17. Tenyésztési (párosítási) eljárások
Az állattenyésztésben a legfontosabb rendszertani kategória a fajta. A tenyésztési eljárásokat Settegast már a XIX. században aszerint csoportosította, hogy a párosítandó szülipárok azonos vagy eltéri fajtából származnak-e. Az ugyanazon elismert fajtába tartozó szülipárok párosítását fajtatiszta tenyésztésnek, az eltéri fajtához tartozó szülik párosítását keresztezésnek nevezzük. A fajtatiszta tenyésztés során az általános (additív) génhatásokat, míg a keresztezés során a különleges génhatásokat (dominancia, pleiotrópia és szuperdominancia) hasznosítják.

17.1 A fajtatiszta tenyésztés
A fajtatiszta tenyésztés keretében a fajtajelleget meghatározó tulajdonságok konszolidációjára törekszünk, a nemesíti munka eredményeképpen az állományok egyöntetbbé válnak, a homozigótaság foka általában növekszik. A legisibb fajták kialakításában mindenekelitt a származás fetisizálása volt a meghatározható tényezi (az arab és az ahal-tekini lófajta), az újkor kezdetén fontos szerepet játszott a fajta környezeti elszigeteltsége, a zárt földrajzi környezet. Így alakult ki a jersey és a guernsey fajta a La Manche csatorna hasonló nev szigetein. Mindez az izlandi és a skót póni fajták tenyésztése során is megfigyelheti volt. Késibb szintén az idegen fajták egyedeinek felhasználását akadályozták meg a zárt törzskönyvek használatával (pl. az angol telivér vagy a lipicai fajták esetében). Amennyiben a fajtatiszta tenyésztés során ­ a legfontosabb fajtabélyegek, jegyek változatlanul hagyásával ­ a fajta bizonyos értékméri tulajdonságait szelekcióval fejlesztjük, javítjuk, szelekciós nemesítést folytatunk. A nemesítés színterei többnyire a törzstenyészetek és a nukleusz tenyészetek. Az ishonos fajták esetében a fajtatiszta tenyésztés valamennyi fajtabélyeg (így a termelési tulajdonságok) változatlan formában és szinten történi fenntartását jelenti, tehát az ishonos fajtákkal fajtafenntartást végzünk. A fajtatiszta tenyésztés fontosabb módszerei: - Rokontenyésztés ((beltenyésztés) - Vonal- és családtenyésztés, valamint a - Vérfrissítés. A rokontenyésztés részletes leírását 12. fejezet tartalmazza. A vonaltenyésztés során egy adott cél elérése érdekében ­ a tulajdonságaiban kiváló vonalalapító apaállatot ­ csupán az állomány egyedeinek egy meghatározott körével hozzunk minél közelebbi rokonságba anélkül, hogy a vonalalapító más apaállatokkal is rokonságba kerülne. A családtenyésztés egy kiváló családalapító niivarú állat leszármazási körét jelenti.

- 46 -

A vérfrissítés esetében az ugyanazon fajtába tartozó, de más ökológiai feltételek között nevelkedett, az adott állománnyal semmilyen rokonságban nem lévi apaállatot használunk fel tenyésztésre.

17.2 Keresztezés
A különbözi fajtába tartozó szülik párosításakor a fajták jellegvonásait, tulajdonságait a tenyészcél elérése érdekében kombinálhatjuk, és kisebb öröklidhetiség tulajdonságokban gyakran számottevi heterózist is elérhetünk. Megkülönböztetünk tenyészállat- és haszonállat eliállító keresztezéseket. A keresztezések különös esete a fajhibrid eliállítás (pl. a ló x szamár keresztezéssel öszvért állítunk eli). A keresztezések csoportosítása: I. Tenyészállat-eliállító keresztezések - cseppvér és nemesíti - fajtaátalakító és - új fajtát eliállító keresztezések II: Haszonállat- eliállító keresztezések - közvetlen és - közvetett válogató (criss-cross) rotációs és kombinatív keresztezés hibrideliállítás

17.2.1. Tenyészállat-eliállító keresztezések
· Cseppvér és nemesíti keresztezés

A cseppvér keresztezést akkor alkalmazzák, ha a fajtatiszta állomány a piaci igényeknek megfelel, ugyanakkor néhány tulajdonságát mégis szükségszer javítani. A cseppvér keresztezés során a javítandó fajtát egyszer keresztezzük egy idegen, javító fajtával, és az ezt követi generációkban ismét a kiinduló fajta apaállatait használjuk a fajtajelleg megirzése céljából. Példaként említhetjük pl. a szarvalt szimentáli fajta szarvatlan fajtával (vörös angusz) történi cseppvér keresztezését. A keresztezés során a szimentáli állományban egyszer használták a szarvatlanság génjét homozigóta állapotban hordozó vörös angusz húsmarha fajtát, majd a szimentáli állományok következi generációiban már ismét szimentáli tenyészbikákkal párosították az állományt, közben szelekcióval megtartották a dominánsan öröklidi szarvatlanság tulajdonságot a szimentáli állományban. A szarvatlanítás genetikai módszere állatkíméli, nem szükséges a néhány hetes borjak szarvkezdeményeinek kiégetése, vagy vegyszerekkel tirténi kezelése. A szarvatlan egyedek kisebb gyakorisággal okoznak sérüléseket egymásnak és gondozóinak. A cseppvér keresztezést használták a svájci szimentáli és az európai vöröstarka lapály fajták tejtermelésének vöröstarka holstein-fríz fajtával történi javítására is. A 9/1 ábrán megfigyelheti, hogy a javító fajta génaránya nemzedékril nemzedékre felezidik,

- 47 -

ugyanakkor az állományba cseppvér keresztezéssel bevitt kiváló tulajdonságot következetes szelekcióval mégis fenntarthatjuk. A nemesíti keresztezés során is egyszeri alkalommal használják az idegen, javító fajtát, de elizetesen megvizsgálják, hogy milyen a javítandó és a javító fajta kívánatos génaránya. A 9/2 ábrán szerepel a hungarofríz fajta eliállításának vázlata, ahol a javító jersey fajta kívánatos génaránya 25%-os. A jersey génarány elérése után ezeket a keresztezett egyedeket egymás között szaporítjuk tovább. A nemesíti keresztezéssel a kiinduló fajta valamely alapveti tulajdonságát, pl. a tej összetételét néhány generáció elteltével jelentisen javíthatjuk.

9/1 és 9/2. ábra: A cseppvér- és a nemesíti keresztezés sémájának összehasonlítása (Gere, 1996)

·

Fajtaátalakító keresztezés

A fajtaátalakító keresztezés során csupán a nemesíti fajta apaállatait használják generációról generációra mindaddig, amíg kialakul a nemesíti fajta kívánatos típusa. A fajtaátalakító keresztezést a leggyakrabban az egyet elli, nagy generáció intervallumú populációkban használjuk. A meglévi nagy értéket képviseli állományt ilyen módon tudjuk a leggyorsabban átalakítani a piaci igények szerint, a nemesíti fajta tömeges importja helyett. A közelmúltban a magyartarka állomány holstein-fríz fajtával végzett fajtaátalakító keresztezésével elértük, hogy a jelenlegi R3-R5 állomány termelése alig különbözik a fajtatiszta holstein-fríz populációk termelésétil.

- 48 -

10. ábra: A fajtaátalakító keresztezés vázlata

·

Új fajtát eliállító keresztezés

A fentiekben bemutatott keresztezések során fokozatosan nitt a javító fajta génaránya, ugyanakkor a keresztezett populációk vagy a javítandó, vagy a javító fajtához váltak hasonlóvá. Az új fajtát eliállító keresztezés során általában kettinél több fajta tulajdonságait egyesítjük, kombináljuk úgy, hogy az a kitzött tenyészcélnak megfeleljen. A továbbiakban a keresztezésekkel létrejött állományt a fajtatiszta tenyésztés során megismert módszerekkel tovább fejlesztik. A kultúrfajták többsége egyébként számos fajta keresztezésével alakult ki. Az új fajtát eliállító keresztezés egyik korszer formája a zárt szintetikus fajta eliállítása. Ezek a fajták genetikailag zárt részpopulációk, több fajta és típus keresztezése, és folyamatos, szigorú szelekciója révén alakíthatók ki. Példaként a shaver húsmarha fajtát említhetjük, amelynek kialakítása során nagy számú helyi jelentiség fajtát használtak fel az egyes részpopulációkban. A shaver fajta genotípusában viszont nem szerepelnek a legelterjedtebb húsmarha világfajták, így azokkal keresztezve mindig számíthatunk heterózisra. Utóbbi idiben terjednek a nyílt szintetikus fajták. Az elsi nyílt szintetikus fajta kialakítását a norvég vörös fajtával kezdték. A norvég vörös marha bikaneveli teheneit csak idegen fajtájú apaállatokkal párosítják, és a keresztezett tenyészbika jelölteket a szigorú szelekció után mindig a piac igényei szerint használják fel.

17.2.2.

Haszonállat eliállító keresztezés

A haszonállat eliállító keresztezések különbözi változatait egyszer heterózistenyésztési módszernek tekinthetjük; a keresztezés célja, hogy különbözi fajták kedvezi tulajdonságainak kombinálásával a piaci igényeknek megfeleli végterméket állítsanak eli.

- 49 -

·

Közvetlen haszonállat eliállító keresztezés

A közvetlen haszonállat eliállító keresztezés során két fajta párosításából származó niivarú és hímivarú ivadékokat egyaránt csupán a termelésükért tartjuk, majd meghizlaljuk és vágásra értékesítjük azokat.

·

Közvetett haszonállat eliállító keresztezés

A közvetett haszonállat eliállító keresztezés több változatának közös jellemzije az, hogy a niivarú egyedeket generációról generációra tenyésztésbe vesszük, a született keresztezett hímivarú utódokat viszont folyamatosan haszonállatként értékesítjük. A közvetett haszonállat eliállító keresztezés során általában fajtatiszta apaállatokat használunk. A közvetett haszonállat eliállító keresztezés klasszikus módszerei: - válogató (criss-cross) keresztezés - rotációs keresztezés - kombinatív keresztezés
· Váltogató (criss-cross) keresztezés

A váltogató keresztezés során a kiinduló, majd a keresztezett niivarú állományt két, más fajtába tartozó apaállatok csoportjával generációnként váltakozva párosítjuk. A módszer elinye, hogy az egyedi heterózis mellett az anyai heterózist is hasznosíthatjuk. Több generáció múltán a váltogató keresztezésben szerepli niivarú állomány génarányában 2/3 - 1/3 arány alakul ki, mindig az adott nemzedék apáinak génaránya a meghatározó (2/3 génarány), az anyai nagyapai génarány 1/3 arányú (11. ábra).

11. ábra: A váltogató keresztezés sémája

- 50 -

·

Rotációs keresztezés

A rotációs keresztezés a válogató keresztezéstil abban különbözik, hogy itt legalább három, vagy négy fajtát használnak meghatározott generációs sorrendben. A módszert a húsmarha- és a sertéstenyésztésben alkalmazzák leggyakrabban. (12. ábra).

12. ábra: A rotációs keresztezés sémája

·

Kombinatív keresztezés

A kombinatív keresztezés tulajdonképpen háromfajtás keresztezés. A szarvasmarha-tenyésztésben pl. a tejeli típusú állomány meghatározott hányadosát jó tenyésztési tulajdonságokkal (szaporaság, ellés lefolyása) rendelkezi húshasznú fajta tenyészbikáival párosítjuk. A létrejött F1 húshasznosítású anyatehén állományt kiváló hústermeli képességgel rendelkezi végtermék-eliállító (terminál) húsmarha fajta apaállataival párosítják. A született ivadékokat ivarra való tekintet nélkül vágásra értékesítik. A juhtenyésztésben hasonló módon a helyi fajtát szapora juhfajtával párosítjuk, így az F1 niivarú állomány jobb szaporasággal és tejtermeli-képességgel fog rendelkezni. Az F1 niivarú egyedeket hústermeli juhfajta tenyészkosaival párosítjuk, és valamennyi született utód vágóhídra kerül.

17.2.3. A fajtahibrid-eliállítás módszerei
A fajtahibrid eliállítás történhet diszkontinuens (nem folytatható), illetve kontinuens (folytatható) hibrid-eliállítás módszerével. A diszkontinuens keresztezéseket az jellemzi, hogy a fajtatiszta nagyszüli fajták keresztezésével generációról generációra eli kell állítani az F1 keresztezett anyai és apai szülipárokat. Az üzemek ezeket a keresztezett szülipárokat vásárolják meg, s azok keresztezésével állítják eli a négyvonalas hibrid végtermékeket. A módszer a baromfi- és a

- 51 -

sertéstenyésztésben használatos leginkább. Példaként a Hungahib-50 hibrid sertés nemesítési sémáját említhetjük. A hibridizáció során eliször a fehér hússertés kocákat és a holland lapály kanokat párosítják az F1 anyai szüli populáció, illetve a belga lapály kocákat és hampshire kanokat keresztezik az F1 kan szülik eliállítása érdekében. A hibrid végterméket az F1 anyai és F1 apai szülipárok keresztezésével állítják eli a termeli üzemben. A kontinuens keresztezés során az üzemek csupán a különbözi vonalakba tartozó tenyészkanokat vásárolják meg, melyeket meghatározott (eliírt) generációs sorrendben párosítják az üzem koca állományához. A folyamatos hibridizáció a rotációs keresztezésekhez hasonlít, de specializált tulajdonságaiban rokontenyésztéssel konszolidált hímvonalat használnak. A hímvonalak sorrendjét kombinációs tesztekkel határozzák meg, s a legjobbnak talált nemzedékenkénti párosítási sorrendet alkalmazzák. (13. ábra)

13. ábra: A KA-HYB hibrid sertés nemesítési sémája

18. A szarvasmarhafajták
A szarvasmarha ise az istulok volt, amely fileg Eurázsia hatalmas kiterjedés erdiiben és legeliin élt, de megtalálható volt Afrika északi területein is. Az ökológiai feltételek megváltozása (az erdik és legelik gyors csökkenése), és az istulok kíméletlen vadászata vezetett a kipusztulásához, a középkor végén. A szarvasmarha háziasítása kilencezer évvel ezelitt kezdidött, a mai Görögország területén. A csontleletek szerint az istulokra a ma éli szarvasmarha fajták közül a podóliai fajtacsoportba tartozó fajták pl. a magyar szürke fajta hasonlít leginkább. A különbözi kontinensek eltéri természeti feltételei között mintegy 400 szarvasmarha fajtát tenyésztettek ki. Ezek közül 15-20 fajta volt, illetve lehet jelentis a hazai szarvasmarha-tenyésztésben. A fajták csoportosítása, rendszerezése történhet pl, származásuk, test- és koponyaalakulásuk, továbbá - földrajzi viszonyok szerint (tengerparti lapály, hegyi, sztyeppei fajták) - a tenyészti országok és régiók alapján - beszélhetünk ishonos, helyi, illetve kitenyésztett és világfajtákról - hasznosítás iránya szerint kettis, tejeli és húshasznosítású fajtákról.

- 52 -

18.1. Az ishonos fajták
A magyar szürke marha a podóliai fajtacsoportba tartozik. Az egykori Podólia a mai Ukrajna füves pusztáin terül el. Az európai fajták közül csupán a podóliai fajta térhódítása kelet-nyugati irányú. A római kori feljegyzések szerint a podóliai marha Attila hunjaival került a Nyugat-római Birodalom területére az V. században, s a birodalom területén gyorsan elterjedt. A magyar szürke marha Hankó véleménye szerint a honfoglaló magyarokkal került a Kárpát-medencébe, vagy a kalandozások idején itáliai importtal hozták be hazánkba. Felmerült, hogy az istulokból az Árpádházi királyok idején háziasították. Tény az, hogy eddig a XIII. századtól találtak podóliai jelleg csontmaradványokat, ami arra utalna, hogy a kunokkal került hazánkba a podóliai fajta. A fajta testarányai valamennyi nemesített fajtától eltérnek. A törzs elülsi része eriteljes, míg a hátsó része gyengébb, kopárabb izomzatú. A fajta kifejezetten szilárd szervezet, lassan fejlidi. A magyar szürke színe ezüstszürkétil a sötét daru színárnyalatig változik. A bikák színe változatosabb, mint a tehéné. A törzs elülsi része ­ különösen a bikákon ­ sötétebb árnyalatú, a bikák ókulája és a rigószáj fajtajelleg. A jól pigmentált bir palaszürke, a testnyílások környéke sötétszürke. A magyar szürke színe életkor szerint változik. A borjak születéskor pirók színek, 2-3 hónapos kortól kezdenek világosodni, 4-6 hónapos korra lesznek teljesen szürkék. A szürke marha tipikusan primigénius fejalakulású, a fej megnyúlt. A fejél egyenes, a homlok lapos, a hosszú szarvak kör keresztmetszetek. Nagy figyelmet fordítanak a szarvalakulásra, amely a gulyák szépségét befolyásolja. A magyar szürke fajtában négy típust különböztetnek meg, ezek (Bodó, 1984): - Primitív típus ­ kis termet, heterogén, késin éri - Igás típus ­ nagy test, durva szervezet, törzs elülsi része kifejezetten fejlett, kiváló lábszerkezettel - Tejeli típus ­ finom szervezet, izomszegény, szögletes formákkal, vékony, hosszú szarvakkal. A magyar szürkét nem szelektálták tejtermelésre. - Nagyüzemi (uradalmi) típus ­ nagy és nemes test, korrekt küllem típus. A magyar szürke marha funkcionális tulajdonságai a legértékesebbek (igénytelenség, ellenálló-képesség, jó legelikészség, kiváló szaporaság, könny ellés). A fajta hosszú hasznos élettartama és a borjak nagy száma különösen jellemzi. Az élettartam rekordot a 3. Csengis tehén tartja, 32 év alatt 27 borjút ellett. A fajta korábban a világ egyik legjobb igavonó fajtája volt, az ökröket gyakran 20 évig használták. A fajta tejtermelése 1.600 ­ 1.900 kg közötti, csupán a borjának elegendi. Az eredeti podóliai fajták közül a magyar szürke és az olasz maremmann fajta maradt fenn, az erdélyi szürke az 1970-es évekre teljesen kipusztult. A különbözi keresztezések miatt eredeti jellegüket vesztett ishonos podóliai fajták közül a Horvátországban tenyésztett dalmát szürkét, az isztriai és a szlavóniai marhát, a bolgár

- 53 -

iszkár és a román havasalföldi marhát, a görög katerini és a trák marhát, a török szürkét és az olasz podóliai fajtát említhetjük.

18.2. Kettis hasznosítású fajták
A kettis, vagy a vegyes hasznosítású fajtákat már évszázadok óta mind a tej- mind a hústermelésre egyaránt szelektálták. A két tulajdonság közötti negatív genetikai viszonosság miatt a genetikai elirehaladás mérsékletesebb volt. A kettis hasznosítású fajták között a tej-hús, illetve a hús-tej típusok egyaránt elifordulnak. A kettis hasznosítású fajták közül a hegyitarka, a lapály és a borzderes fajtacsoport fajtái a legfontosabbak. Hegyitarka fajtacsoport
Szimentáli fajta

A szimentáli fajta a hegyitarka fajtacsoport alapfajtája, egyben a világ egyik legisibb, legelterjedtebb fajtája. A fajta kitenyésztését a svájci Alpokban kezdték meg, nevét a Simme folyóról és völgyéril kapta a XVIII. század végén. A fajta törzskönyvét 1806-ban alapították meg. A fajta kiválóan akklimatizálódik, amely a havasi legelik edzi környezetének tulajdonítható. Jelenleg a világ szimentáli állományának jelentis része Kelet-Európában található. A szimentáli fajta szabálytalan tarka színe a birsárga-tarka és az élénk pirostarka között változik. A szutyak és a nyálkahártya hússzín, a szarvképletek (szarv, csülök) viaszsárgák. Svájcban újabban nemesíti keresztezést folytattak a vöröstarka holsten-fríz fajtával, a tejtermeliképesség növelése érdekében. A szimentáli testvér fajtája a bajortarka és az osztrák tarka marha, tulajdonságaikban nagyon hasonlítanak a szimentáli fajtára. A legjobb hegyitarka tejtermeli fajta a francia montbeliarde (tejtermelése megközelíti a hatezer kg-ot).
Magyartarka marha

A magyartarka fajta kialakítása a XIX. század elején kezdidött, a nagyobb uradalmi tehenészetekben lévi magyar szürke állomány szimentáli fajtával történi fajtaátalakító keresztezésével. A magyartarka fajta kialakítása a XIX. század végén gyorsult fel, és kb. 1930-ra fejezidött be. A magyartarka szinte egyeduralkodó fajta volt az 1970-es évek elejéig, a szarvasmarha kormányprogram meghirdetéséig. Az akkori tenyésztéspolitikai irányelvek szerint a magyartarka fajtát a tejtermeliképesség növelése érdekében a holsten-fríz fajtával, míg a húshasznosítású állományok kialakításának céljából a francia és a brit származású húsmarha fajtákkal kezdték keresztezni. A fajta létszáma végül is a sikeres holsten-fríz fajtaátalakító keresztezés miatt lecsökkent, a tehénállomány kb. 30 ezer egyedre teheti. A magyartarka küllemében hasonlít a szimentáli fajtához, de annál finomabb szervezet és csontozatú. A fajta történetében a tájfajták kialakítása (bonyhádi pirostarka, robosztusabb vas megyei és a kisüzemi moson megyei tájfajta), a számos import fajtával végzett keresztezés (jersey, európai lapály, dán vörös, kosztrómai, stb.), majd a tejeli magyar tarka

- 54 -

(75% magyartarka és 25% jersey) és a hungarofríz (75% holsten-fríz és 25 jersey génarány) fajták kitenyésztése hangsúlyozható.
Borzderes fajtacsoport

A borzderes fajtacsoport az Alpok hegyvidékén alakult ki, az isi tizegmarha közvetlen leszármazottjának tekintheti. A fajtacsoport legjellegzetesebb képviselijének a svájci borzderes tekintheti. A fajta színe világosszürke és a sötétbarna színezidés között változik, a bikák sötétebb színek. A bir, a szutyak, és a szaruképletek egyaránt palaszürkék. A borzderes elnevezését onnét kapta, hogy a szirtakaró szirszálainak vége világosabb szín, gyakran fehér. A borzderes kisebb test, mint a szimentáli. Az amerikai kontinensen az importált borzderes fajtából alakították ki a Brown Swiss tejtermelésre specializált fajtát.
Európai lapály fajtacsoport

Észak-Európában és a skandináv országokban elterjedt fajták az Északi-, a Keleti és a Balti tenger partvidékének dús legeliin alakultak ki. Már a rómaiak idejében ismeretesek voltak a németalföldi fekete tarka marha állományok. Az európai lapály marháknak három színváltozata alakult ki (hozzávetileges létszámarányokkal): feketetarka (85%), vöröstarka (10%) és egyszín vörös (5%). Az európai lapály tej-hús típusú, az utóbbi idiben számos állományban végeztek cseppvér, esetenként fajtaátalakító keresztezést a holstein-fríz fajtával. A fajtacsoport ishazájaként a németalföldi Friesland tartományt tartják, a középkorban terjedt el Észak-Európában, mindenekelitt az északi és a keleti német tartományokban. A feketetarka lapály marhában számos típus és fajtaváltozat alakult ki, pl.a fríz, keletfríz és a holland feketetarka. Ebbil az észak-amerikai kontinensre importált fajtacsoportból származik a holstein-fríz fajta is.
A vöröstarka lapály marhák

A vöröstarka lapály marha korábban a feketetarka lapály egyik színváltozata volt, a közelmúltban egy gyorsabb fejlidés, jobb izmoltságú és legelin is jól hizlalható fajtacsoporttá alakult, tejtermeli-képessége valamivel kisebb, mint a feketetarka lapály marháké.
Az egyszín vörös lapály marhák

Az egyszín vörös lapály marhák tipikusan legeli fajták. Észak-Németország angelni félszigetén tenyésztették ki az angelni fajtát, jó szaporaságú és közepes hústerliképesség. A dán vörös marha kettis hasznosítású fajta, Kelet-Európában számos országban használták fajtaátalakító keresztezés céljából. Hazánkban az 1960-as években a magyartarka tejtermeli-képességét, a tej zsírtartalmát és gépi fejhetiségét igyekeztek javítani a dán vörös fajtával.

- 55 -

18.3. Tejtermeli fajták
A holstein-fríz fajta

A holstein-fríz fajta a holland feketetarka lapály marhából alakult ki, az 1852-1861 között importált kb. nyolcezer európai feketetarka tehén nemesítésére alapozva. Az Amerikai Holstein-fríz Szövetséget 1885-ben hozták létre. A fajta tenyésztése során nagy tejtermeliképességre, jó gépi fejhetiségre és a funkcionális típusbírálat alkalmazásával jó küllem kialakítására törekedtek. Az utóbbi idiben a tej fehérje- és zsírtartalmának, valamint a fajta funkcionális tulajdonságainak (szaporaság, masztitisz-rezisztencia) javítása került elitérbe. A holsteinfríz fajta a világ legjobb tejtermeli fajtája. A tejmennyiség vonatkozásában a Beecher Arlinda Ellen 25247 kg éves tejtermelésével (713 kg tejzsír, 2,82% zsírtartalom ), míg a tejzsírtermelés szerint a Breezewood Patsy Bar Pontiac nev tehén 994 kg-os éves zsírtermeléssel ( 20543 kg tejtermeléssel és 4,85 % zsírtartalommal ) világrekorder. A fajtára a feketetarka színezidés jellemzi, de kb. fél százalékos arányban születnek vöröstarka holstein-fríz egyedek is. A vöröstarka termelése alig különbözik a feketetarkák termelésétil. A holstein-fríz fajta fileg a fogyasztói tej eliállítását szolgálja, tigye kiválóan alkalmas a gépi fejésre, jó technológiai trése miatt a nagyüzemi telepek legelterjedtebb fajtája. A holstein-fríz fajta tömeges importja az 1970-es évek elején indult meg, több, mint 23.000 egyed importjára került sor.
A hungarofríz fajta

A hungarofríz fajta génarányában 25% jersey és 75% holstein-fríz génarány szerepel. A hungarofríz kialakításában az ipari feldolgozásra (sajt-és vajgyártásra) kiválóan alkalmas tejet termeli állományok létrehozása volt a cél. A hungarofríz fajta testnagyság és küllem szerint elég változatos. Az üsziket 16-17 hónapos korban veszik tenyésztésbe, a fajta hústermeli képessége gyenge-közepes.
Az Ayrshire fajta

Az ayrshire fajták Délnyugat-Skóciában, az Ayr-grófság területén tenyésztették ki, a helyi és a holland lapály, valamint a Shorthorn fajták felhasználásával. A közepes testtömeg fajtát a skót legelikön jól alkalmazkodó, edzett és mérsékelten igényes fajtává nemesítették. Az ayrshire világszerte elterjedt (USA, Kanada, Ausztrália, FÁK és a skandináv országok). Hazánkba is importáltak ayrshire tenyészüsziket. Az ayrshire fajta legértékesebb fajtaváltozata a finn ayrshire, ahol közkedvelt fajta. A finn ayrshire fajta küllemében, de különösen tigyalakulásában a világ legszebb megjelenés fajtájának tekintik.
A jersey fajta

A fajtát a La-Manche csatorna Jersey-szigetén alakították ki. Egyes feljegyzések szerint már a VI. századtól fajtatiszta tenyésztést folyattak ezzel a fajtával. A fajta termeli az

- 56 -

összes tejtermeli fajta közül a legkoncentráltabb tejet (6% feletti zsírtartalom, élitömegének 12-14-szeresét termeli az éves laktációjában). A jersey fajta a világ legjobb intenzív legelihasznosító fajtája. Ezért terjedt el elibb Dániában, majd az egész amerikai kontinensen, Ausztráliában, Dél-Afrikában, Japánban, különösen közkedvelt Új-Zélandon. Az elmúlt évtized során számos új típusa jött létre, a fajta teheneinek kifejlett átlagos élitömege a megszokott 450 kg helyett országonként 400550 kg között ingadozik. Hazánkban a jersey fajta felhasználásával alakították ki (Horn A. és munkatársai) az 1960as években a tejeli magyar tarka ( 25% jersey és 75% magyartarka ), valamint az 50 %-os jersey génarányú tejeli magyar barna fajtát. A holstein-fríz fajta az 1970-es években megindult tömegen importja során kezdidött meg a hungarofríz fajta kialakítása a hazai holstein-fríz keresztezett populációkban. A hungarfríz fajta 25 % jersey génarányt tartalmaz. A kettishasznosítású és a tejtermeli fajták fontosabb tulajdonságait a 18. táblázat tartalmazza.
9. táblázat: A fibb tejtermeli és a kettishasznosítású fajták néhány tulajdonsága

Kettishasznosítású fajták

Fajta Szimentáli

Küllem, szín Vöröstarka

Tej, kg 5.000 4.500 4.500 6.100 5.500 5.300

Zsír, % Fehérje°% Tehén Vágóérték élitömeg 4,0 4,0 4,0 4,0 4,1 4,7 3,4 3,5 3,5 3,3 3,5 3,5 700 650 600 620 650 600 Jó Jó Jó Közepes Közepes Közepes

Magyartarka Birsárga-tarka, vöröstarka Borzderes Szürkésbarna fajtacsoport Feketetarka Feketetarka Vöröstarka Egyszín (dán) vörös Vöröstarka Egyszín vörös

Holstein-fríz Feketetarka (vöröstarka) Jersey (dán) Szürke-barna Hungarofríz Fekete vagy vörösbarna Ayshire Mahagóni vörös Amerikai borzderes Szürkésbarna

Tejtermeli fajták 8.000 3,7 3,2

680 450 550 500 600

Közepes Gyenge Gyenge Gyenge Gyenge

4.500 5.000 6.000 6.000

6,3 4,4 4,4 4,0

4,2 3,5 3,6 3,7

- 57 -

18.4. Húsmarka fajták
A tejtermelésre szakosított tehénállományok terjedése miatt a kettis hasznosítású fajták jelentisége fokozatosan csökkent, közülük számos fajtát hústermeli típusúként tenyésztenek tovább, vagy húsmarka fajtákkal keresztezik. Az egyhasznú húsmarka tenyészetek száma Európa- és világszerte egyaránt növekszik. A húsmarka fajták jó izmoltsággal rendelkeznek; az izmoltsággal és a húsformákkal összefüggi testtájaik fejlettek. Tejtermelésük általában a saját borjaik felnevelésére elegendi. A húsmarka fajtákat, a származási helyük, testnagyságuk, illetve a keresztezésben történi felhasználhatóságuk szerint is csoportosítják. Testnagyságuk szerint megkülönböztetünk kis-, közepes és nagy testtömeg fajtákat. A kis testtömeg fajták igénytelenek, mozgékonyságuk miatt jó legelikészséggel rendelkeznek, az alacsony fhozamú legeliket is hasznosítják. Szaporaságuk jó, az ellés lefolyása könny, koraéri fajták, hízékonyságuk és húsminiségük (vastag felületi faggyú) nem kielégíti. Jó szaporaságuk és kis testtömegük miatt fileg hízóalapanyag (borjú) eliállítására használhatók, reproduktív (R) termelési típusba sorolhatók. A reproduktív vonalba tartozó teheneket jó végtermék nyereség érdekében nagy test húsmarka fajták bikáival (mint befejezi, terminál (T) termelési típus) párosítják. A nagy test fajták teheneinek súlya 600-800 kg között alakul. A fogyasztói igények változása (kevés faggyús marhahús) miatt a korábban vegyes (hármas) hasznosítású számos fajta fejését elhagyták és húshasznosítás irányában szelektálták tovább. Tejtermeli képességük ma is kedvezi, a nagyobb súlyú és növekedési erély borjú számára elegendi, olykor biséges. A nagy testtömegük miatt a növendék hízó alapanyag nagy végsúlyra hizlalható, kitni a vágóértékük és a vágott áru miniségük (az értékes húsrészek aránya nagy, csekély faggyútartalommal). Kedvezitlen tulajdonságaik között említhetjük, hogy nagy testtömegük miatt a borjaik már születéskor nagyobb súlyúak, rámásak, így gyakori a nehéz ellés és rosszabb a tehenek szaporasága. A közepes testtömeg fajták átmeneti típust képviselnek. A kistest (brit) húsmarhafajták A kistest húsmarhafajták brit eredetek, a fajták kitenyésztése során a XIX. század fogyasztói igényeit vették figyelembe (a hússzeleteket saját faggyújukban sütötték meg). A fajták hízóállatai korán kezdenek faggyúsodni és sok faggyút termelnek, melyet a bir alá, a hasri szervekbe raknak le, és az izomkötegek közé deponálnak.
Hereford

A hereford fajtát Anglia hasonló nev grófságában nemesítették ki, az angol ipari forradalom igényei segítették kifejlidését. A fajta kialakítását, nemesítését B. Tomkins kezdte 1742-ben. A fajta a XVIII. századi kialakítása lehetivé tette gyors elterjedését, 1817-ben már megérkeztek az elsi import szállítmányok az USA-ba. A hereford fajta szabályos vöröstarka, a feje, a martájéka, a farokbojtja, az alhasi tájék és a lábvégek mindig fehérek. Szabályos tarkázottságát dominánsan örökíti, ezért jó ,,színjelzi". Az amerikai kontinensen inkább a szarvatlan, Európában sok helyen még a szarvalt változatát tenyésztik.

- 58 -

A fajta tejtermelése sok esetben borja felneveléséhez is kevés. A fajta világszerte elterjedt, sok típusváltozata van. Leggyakoribb két típusa a kistest, zömökebb, klasszikus angol típus, illetve a megnyúltabb törzs, hosszabb végtagokkal rendelkezi ,,ranch" típus.
Aberdeen Angus

Az abeerden angus fajtát Skócia északi grófságaiban tenyésztették ki, a korábban létezi két törzset összevonták, így alakult ki a fajta kettis neve. Ma egyre inkább az angus fajtanevet használják. Az aberdeen angus egyszín fekete (az utóbbi idiben vörös változatban is tenyésztik, fileg Észak-Amerikában). Az angus a herefordhoz viszonyítva kisebb élitömeg, gyorsabban éri, könnyebben elli, és valamivel több tejet termeli fajta.
A hús shorthorn és a lincoln red

A közepes test brit húsfajták közül a nagy múltú, de ma már jelentiségét veszti hús shorthorn fajtát említhetjük. A fajta vörös, deres és fehér színváltozatban (intermedier öröklés) fordul eli. A lincoln red fajta egyszín vörös, a hereford fajtánál kedvezibb hústermeli képességgel rendelkezik. A fajta felhasználásával tenyésztették ki a szentesi vörös fajtát.

A nagytest húsmarka fajták
A nagytes húsmarhafajták lehetnek francia, belga, illetve olasz származásúak.
Francia húsmarhafajták Charolais

A charolais fajta bölsijének Nevers környékét, a Loire és az Allier folyók völgye által határolt területet tekintjük. A fajta tejfölsárga színezidés, hasonló igás marháról már 878ban készültek feljegyzések, és a XVI-XVII. században a Lyonban tartott piacok favorizált marhája volt. A Charolais fajta a legelterjedtebb fajta Franciaországban. A tehenek élitömege 700-800 kg, a napi átlagos élitömeg termelésük eléri az 1300-1500 grammot és gazdaságosan hizlalhatók 600 kg körüli vágósúlyra. A fajtában elifordul az izomhipertrófia, a culard jelleg. A charolais fajtát a nemzetközi piacokon a kiváló húsminisége miatt keresik. A fajta kedvezitlen tulajdonsága a durva csontozata és a születi borjaikon megjeleni széles testméretei, amelyek gyakori nehéz ellésekhez vezetnek. Ezért az 1960-as évektil kezdidien a nagy testtömeg, kiválóan izmolt terminál (végtermék eliállító) vonalak mellett a hosszabb törzs megnyúlt végtagokkal rendelkezi reproduktív vonalak kialakítására is törekszenek. Az USA-ban szarvatlan charolais állományokat is létrehoztak. A fajta középkésin éri, 20-24 hónapos korban veszik tenyésztésbe. A nagytest tehenek és borjaik igénylik a dúsfüv legeliket. Hazánkban a fajtatiszta charolais tenyészet elsisorban a tenyészbika eliállítást szolgálják.

- 59 -

Limousin

Limousin fajta szintén isi fajta, a fajtáról a római korból származó leírások is találhatók. A fajta létszámában második Franciaországban, tenyészkörzetének központja Dél-nyugat Franciaországban lévi Limoges városban található. A fajtát fileg domb- és hegyvidéki erdis területeken tenyésztik, gyakran épület nélkül. A fajta egyszín, búzavörös. A kifejlett tehenek 600-700 kg-osak, kisebbek, mint a charolais tehenek. A fajta növekedési erélye jó, napi tömeggyarapodása 1100-1250 g, 550-600 kg vágósúlyra hizlalható. Kiváló a fajta vágóértéke, a finom csontozata miatt nemcsak a tehenek ellése, hanem a vágóállatok csonthús aránya is kiváló. A fajta különleges tulajdonsága, hogy szinte minden korban vágásérett, minden piaci követelménynek megfelel, ezért jól értékesítheti. A fajta középkorán éri, az üszik 18-20 hónapos korban vehetik tenyésztésbe, a tehenek tejtermelése, legelikészsége és borjúneveli képessége jó. Hazánkban több tenyészetben fajtatisztán tenyésztik, a tenyészbikákat haszonállat eliállító (kombinatív) keresztezésekben használják.
Blonde b'Aquitaine

A blonde b'Aquitaine (szike akvitániai) marha teljesen fedett, világos sárgásvöröses és sötétebb barnásvöröses színváltozatban egyaránt elifordul. A fajta nemesítése során felhasználták a shorthorn és a limousin fajtát is. A fajta hosszú, megnyúlt törzs, a far szintén hosszú, a konc és a comb tájékán az izomzat mélyen lehúzódó. A fajta szélességi méretei kisebbek, mint a Limousin fajtáé. A korszer típus könny ellést eredményez, annak ellenére, hogy a tehenek nagy testek (650-750 kg). Az üsziket két éves korban veszik tenyésztésbe. Hazánkban apai (terminál) vonalként, a kombinatív haszonállateliállító keresztezésben ajánlott felhasználni.
Belga húsmarha fajta, a kék belga fajta

Belgium középsi részén elterjedt fajta. A XX. század elején hús-tej típusú kettishasznosítású fajta volt, húsirányú szelekciója volt sikeres. A világ egyetlen olyan fajtája, amelyben az izomhipertrófia, a culard jelleg fenntartása a tenyészcél. A kifejlett tehenek 700-800, a bikák 1300-1400 kg-osak. A culard jelleg tehenek reprodukciós teljesítménye gyenge, a fajtatiszta állományokban az ellést többnyire császármetszéssel végzik. A hízóbikák 1400-1600 g napi átlagos tömeggyarapodást is elérhetnek, a fajta vágóértéke kiváló, az értékes húsrészek aránya szintén kiemelkedi. Hazánkban kísérletek folynak a fajtával.
Olasz húsmarka fajták

Az olasz húsmarha fajták podóliai eredet fajták, tehát a magyar szürke rokon fajtái. Az olasz szakemberek szerint a podóliai marha Attila seregeivel került a Nyugat-római birodalomba (Giovanni, 1992). A tehenek átlagos kifejlettkori élitömege 600-800 kg, a bikáké 1000-1200 kg. Az olasz fajták késin éri fajták, az üsziket 20-26 hónapos korban veszik tenyésztésbe. Igénytelenek, jól trik a szélsiséges idijárási viszonyokat. Húsuk kissé ,,száraz", faggyúban szegény húst termelnek. A piemonti fajtát Észak-Olaszországban, a többi podóliai eredet húsmarka fajtát Közép-Olaszországban tenyésztik. Az olasz húsmarka fajták apai keresztezési partnerként használatosak.

- 60 -

Chianina

A chianina fajta a világ egyik legisibb, ma is létezi szarvasmarha fajtája. A római korban élt írók és költik dicsiítették, a szobrászok megformálták a fajtát. A chianina ise a római birodalomban szent áldozati állatnak számított. Mint szent állat, színének - a tisztaság jelképeként - fehérnek kellett lennie, mint áldozati állat, nem lehetett szerény méret. A mai chianina tehén porcelánfehér szín, élitömege 800-900 kg, nagy növekedési erély és zsírosodásra alig hajlamos.
Romagnola

A romagnola közepes test (600 kg tehén élitömeg), a podóliai fajta helyi fajtákkal történi keresztezésével alakították ki, színezidése hasonlít a magyar szürkéhez. Igénytelen és jó legelikészség fajta.
Marchigiana

Marchigianát a chianina, a romagnola és helyi fajták keresztezésével hozták létre. A legelterjedtebb olasz húsmarka fajta. Késin éri 20-22 hónapos korban tenyészérett, a tehenek súlya kb. 600 kg, a bikáké 1200 kg. Keresztezésre is használják.
Piemonti

Piemonti fajta ezüstszürke, számos podóliai jeggyel (ókula, bikák daru színezidése). A tehenek 600 kg élitömegek, nagyon jó a far izmoltsága, gyakran elifordul a culard jelleg. Hazánkban is megkezdidött a fajta apai partnereként történi keresztezéses hasznosítása.

19. Állattenyésztési technológiák
Az állattenyésztésben a technológia mindazon egymást követi és egymással összefüggi mveletek, eljárások, módszerek összefoglaló elnevezése, amelyekkel egy meghatározott terméket (tej, hús, gyapjú, tojás, tenyészállat, stb.) eliállítunk. Az állattenyésztési technológiák a termék-eliállítás biológiai (termeli állat), anyagi (takarmány, ipari eredet anyagok, stb), munkaeszközök (gép, épület) és az ember kapcsolatával jellemezhetik, szemben az ipari technológiák anyag - munkaeszköz - ember kapcsolatával. Az állattenyésztési technológiák fontosabb elemei: a tenyésztii munka, takarmányozás, tartástechnológia és az állategészségügy, amelyek önmagukban résztechnológiaként is felfoghatók. A technológiai elemek felsorolását és kapcsolatát á 14. ábra szemlélteti. A továbbiakban röviden áttekintjük az állattenyésztési technológiák fontosabb elemeit.
Tenyésztési technológia

A mezigazdasági, így az állattenyésztési ágazatok egyik legfontosabb sajátossága - az ipari termeléstit eltérien - az, hogy a legfontosabb termelési eszköz az éli állati a technológia kialakítása az egyes állatfajok, (szarvasmarha, ló, sertés, stb.) az állatfajokon belül kialakult fajták, hasznosítási típusok alapveti életfolyamataihoz, genetikai sajátosságaihoz, fiziológiai állapotához igazodik.

- 61 -

A tenyésztés technológiája az állomány genetikai képességeinek - tenyészcélban megfogalmazott irányú - javítását célozza. A tenyésztési technológiák a tenyésztéstervezés legfontosabb elemeit, így a tenyészérték- (örökítiérték) becslést, a tenyészérték szerint rangsorolt állatok szelekcióját (tenyészkiválasztást) és a tenyésztési eljárásokat tartalmazzák.

14. ábra: A szarvasmarha-tenyésztési technológiák elemei

A tenyészértékbecslés az apa- és anyaállatok örökítiképességének megállapítására szolgáló eljárás. A tenyészérték tehát az ivadékok várható teljesítményéril tájékoztat. A tenyészkiválasztás, a szelekció a továbbtenyésztésre alkalmas szülik kijelölését jelenti. A tenyésztési (párosítási) eljárások alkalmazásával a továbbbtenyésztésre alkalmas szülipárokat jelöljük ki a következi generáció létrehozása céljából. Ha a szülipárok azonos fajtába tartoznak, fajtatiszta tenyésztésril, viszont ha különbözi fajtájúak, keresztezésril beszélünk. A fajtatiszta tenyésztés a törzstenyészetekre, míg a keresztezés, a heterózistenyésztés inkább az árútermeli üzemekre jellemzi.
Takarmányozási technológia

A takarmányozási technológia kidolgozása során a populáció genetikai képességeinek gazdaságos kibontakoztatásához szükséges táplálóanyag- ellátás biztosítása a cél. Az állati termék-eliállítás költségeinek jelentis részét (általában 50-70%-át) a takarmányozási

- 62 -

költségek alkotják, ezért a gazdaságos takarmányozási technológia összhangban kell, hogy legyen az eliállított termékek mennyiségével és értékével. A takarmányozási technológia kialakításának fibb területei: · takarmánytermesztés - egységnyi takarmánytermi területril minél több energiát és fehérjét tartalmazó takarmány eliállítása a cél, · takarmányok veszteségmenetes betakarítása és tárolása, · takarmányadagok (szakszer) összeállítása és a takarmányok kiosztása.
Tartástechnológia

A tartástechnológia mindenekelitt a populációk genetikai képességeinek gazdaságos kibontakoztatásához szükséges elhelyezési, ápolási, gépesítési feltételeket, továbbá a munka- és üzemszervezési módszereket tartalmazza. Gazdasági állataink istállóinak tartási módja lehet zárt vagy nyitott. A zárt tartás esetében az épület oldalfalai minden oldalról megépítik, megfeleli építészeti és épületgépészeti megoldásokkal az istálló mikroklímája a külsi környezeti feltételektil többé-kevésbé függetlenítheti. Nyitott tartás esetében az istálló egy, esetleg több oldalfala - általában a szarvasmarhatenyésztésben - nem épül meg. Az állattenyésztési technológiák kialakításának sajátossága az épülethez, vagy valamilyen létesítményhez való kötöttség. Az épületek kialakítása így alapvetien és hosszú idire meghatározza a termelést, a munka- és az üzemszervezést.
Állategészségügyi technológia

Az állattenyésztési telepek állománya jó egészségi állapotának fenntartását a tartástechnológiai- és takarmányozási hibákból eredi egészségkárosodások, valamint a fertizi és parazitás betegségek okozta állat- és termeléskiesések megelizését, elkerülését az állategészségügyi technológia szolgálja. A korszer állategészségügyi technológia kiválasztásakor - az állatgyógyászattal támogatva - elsidleges a betegségek megelizése, a prevenció. Olyan környezeti feltételek kialakítására kell törekedni, hogy azok ne okozzanak felesleges stressz-hatást, így nem csökkentik az állatok ellenálióképességét, jó közérzetet biztosítanak és így elisegítik a betegségek megelizését.

19.1. A tejtermeli tehéntartás technológiája
A tejtermeli tehenészeti telepeken a tejeli, esetleg kettishasznosítású teheneket tartjuk, és a technológiai eliírások szerint jó miniség tejet, borjút, hízóalapanyagot, istállótrágyát termelünk. A tejtermelés fontosabb technológiai elemei: a tehenek elhelyezése, takarmányozása, gondozása, a tehenek szaporítása, fejése és az elsidleges tejkezelése, állategészségügyi kezelése, a telep munka- és üzemszervezése. A tejelitehén-tartás összetett és költséges technológia. A tejeli marha klimatikus igénye szerény, jól elviseli a hideg idijárást, inkább a nagy melegtil és a nyári napsugárzástól kell védeni. A tejtermeli tehenészeti telepeken költséges épületeket, eszközöket és - 63 -

berendezéseket (tejhti, fejigépek) kell alkalmazni, jelentisek a járulékos költségek (víz, villany, csatorna, egyéb energiaigény, istállótrágya kezelése), ugyanakkor a tej értékesítése folyamatos árbevételt biztosít.

19.2. A tejtermeli tehenek elhelyezése
A tejelitehén-tartás a legköltségesebb technológiák közé tartozik, ezért nagyon fontos, hogy az eliállított termékek értéke, a tejtermelés színvonala a ráfordításokkal arányos legyen. A tehenek elhelyezése az istállóban történhet kötött és kötetlen tartásban. Az istállók lehetnek zártak vagy nyitottak. A tehenészeti telepek lehetnek pavilonos vagy tömbös rendszerek. Kötött tartásban a teheneket egyedileg lekötjük, a takarmányozás és a gépi fejés egyaránt helyben történik. A kötött tartású istállózás ma már nem tekintheti korszer technológiának, mégis fontos, mert a tehenek 15-20%-át lekötve tartják. A kötött tartás sok kézimunkát igényel, nehezen gépesítheti és az álatok mozgásukban korlátozottak, amely egészségi állapotukat is rontja. A kötött tartásban a teheneket az állásokra kötjük le. Az állások hossza szerint megkülönböztetünk hosszú, középhosszú és rövid állásokat (38. ábra). Az állatok szélessége kisebb test tehenek (hungarofríz) esetében 110-120 cm, a nagyobb test állatoknál (magyartarka, holstein-fríz) 120-130 cm. Hazánkban leggyakoribb a középhosszú állás. A középhosszú és hosszú állás esetében 0,8-1,2 m-es kötéllel, lánccal vagy hevederrel kötik le az állatokat, ami hosszirányú mozgásteret biztosít számukra. A fekvi állatok teljes hosszukban, kényelmesen elhelyezkedve - az álláson vannak. A probléma az, hogy a tehenek ürítéskor az állás hátsó felét trágyával és vizelettel szennyezik, és lefekvéskor a tigy gyakran szennyezidik, tisztántartása körülményes. Naponta legalább 4-6 kg alomról kell gondoskodni álláshelyenként. A rövidállásokon az állat mozgási lehetisége korlátozottabb, általában a trágyacsatornába ürítenek, így ritkán tud az állat a saját ürülékébe feküdni. Az állat feje fekvéskor a jászol fölött van, a különbözi lekötiszerkezetek a jászolban lévi takarmányt 70 cm-es távolságon belül elérhetivé teszik a tehén számára. A rövidállásokon a tehén napi alomszükséglete fele, mint a középhosszú és hosszú állásban (2-3 kg). Az almozás nélküli rövidállások padozata általában aszfalt, gumi vagy speciális manyag lehet. A kötetlen tartású rendszerben az istálló bizonyos tereiben a tehenek szabadon mozoghatnak. Az istálló fedett piheniterekre, eliterekre és közlekediterekre különül el, melyekben kifutó és különbözi (fejitermi) felhajtóutak tartoznak. A kötetlen tartási rendszer telep jobban gépesítheti, egy gondozó 30-50 tehenet tud ellátni. A kötetlen tartásban kedvezi az állat közérzetére, a tehén nyugodtabb, szaporasága jobb, feltéve, hogy nem zavarják egymást az álatok. A jászlakat vagy az épületen belül (külsi etetiútról tölthetien), vagy az épületen kívül helyezhetjük el. Ha a jászlakat a kifutóban alakítjuk ki, föléjük féltetiril kell gondoskodni. A kifutókban almozott pihenidombok kialakítása ajánlott. A fedet piheniterek kialakítása szerint a kötetlen tartású istállók pihenibokszos és csoportos, illetve mélyalmos rendszerek lehetnek. A pihenibokszos istállóban a pihenibokszok száma általában 5-10%-kal több, mint a tehenek száma. A társaktól védett piheniboksz padozata általában döngölt agyag, naponta

- 64 -

1-2 kg alomszalma, vagy frészpor szükséges, kialakítását a 15-16. ábrák szemléltetik. Egy tehénre 6-8 m2 fedett területet, míg a kifutóban 20 m2 alapterületet kell biztosítani.

15. ábra: A kötött tartás állástípusai

16. ábra. Almozott és gumipadlós piheniboxok

A mélyalmos rendszer istállókban nincsenek pihenibokszok, tágas belsi pihenitérre naponta és tehenenként 6-8 kg alomszalmát kell biztosítani. A mélyalmos istállóban kiváló miniség istállótrágya képzidik, eltávolítása jól gépesítheti. A tehenek itatására a legmegfelelibbek a nagy felület, szinttartós önitatók. A tehenek ápolása kapcsán különösen fontos a rendszeres csülökápolás és a borjúkori szarvtalanítás. A kötetlen tartási rendszer telepeken termeliistállókat, szárazonálló tehenek istállóját, az etetiistállót, valamit a beteg- és elkülöníti istállót különböztetjük meg.

- 65 -

17. ábra: A pihenibox (Tóth, 1998)

A tehenek istállója lehet zárt, vagy nyitott istálló. A zárt istállók minden oldalról állandó fallal határoltak, mikroklímájuk az idijárástól függetlenebb, levegijük gyakran szennyezett. A beruházási költségük magasabb, a tehenek kevesebbet mozoghatnak. A nyitott (színszer) épületek általában három oldalról zártak, olcsóbak, az álatok többet mozoghatnak, edzettebbek. Hazánkban, a szarvasmarha tartásban beváltak a nyitott épületek. A tehenészeti telepek lehetnek tömbös és pavilonos kialakításúak. A tömbös telepen valamennyi tehenet egy nagy épületben helyezik el, míg a pavilonos kialakítású telepen egymás mellett sorakoznak a kisebb épületek. Az állatok csoportonkénti kezelése könnyebben megoldható, hazánkban a pavilonos kialakítású telepek terjedtek el.

19.3. A gépi fejés technológiája
A tejtermelés fiziológiai alapjait a tejmirigy kialakulását, felépítését, a tejtermelés megindulását és a laktáció fenntartását, valamint a fejésenkénti tejleadás mechanizmusát más tantárgyak és szakkönyvek tartalmazzák. A nagy létszámú tejtermeli tehenészeti telepeken a fejés géppel történik, kézi fejés csak ritkán (pl. megbetegedett tehén fejésekor) fordul eli. A kézi fejés során a marokfejést kell alkalmazni, a húzogató, de fileg a bütyökfejés károsítja a tigybimbókat. A korszer fejiberendezések többnyire az ipari csúcstermékek kategóriájába tartoznak. Nagyon fontos a jól képzett és kifogástalan munkát végzi fejimester és a higiénikus környezet kialakítása.

19.3.1. A gépi fejés alapmódszere
A fejési elikészületek során a fejiberendezést üzembe helyezzük, eliírás szerinti mködését ellenirizzük, a fejikészülékeket elikészítjük. A fejés elikészítése során fontos, hogy a feltételes tejleadási reflex kiváltását szolgáló ingerek a fejési technológiában mindig állandóak legyenek (pl. az elsi tejsugarak kifejése), mert ennek hatására történik meg az agyfüggelékben az oxitocin hormonnak vérbe történi beáramlása. Az inger jelentkezésétil az oxitocin beáramlásáig általában fél-másfél perc telik el, és általában az oxitocin hatása 6-8 percig tart, tehát ennyi idi alatt kell a fejést elvégezni. Az oxitocin

- 66 -

hormon hatására a tigy alveolusait körülöleli kosársejtek összehúzódnak és a tejet a tejutakba és a tigymedencébe préselik. Ha a tehenet jelentis stressz éri fejés közben, a képzidi adrenalin közömbösíti az oxitocint, s a tehén a tejet visszatartja.
A gépi fejés mveletelemei (18. ábra)

1. Tigymosás meleg (40-45 C°) vízzel. A tigy alapos letisztítását tiszta vízzel és tigymosó ruhával végezzük. 2. Tigytörlés masszázzsal egybekötve. A tigyet tiszta ruhával, vagy papír törlikendivel kíméletesen szárazra törlik. Gépi tigymosás esetén nincs tigytörlés. 3. Elsi tejsugarak kifejése számíthat végsi ingerként a tejleadáshoz, az oxitocin vérbe történi beáramlásának kiváltásához. A baktériumdúc tejsugarakat kifejjük, egyben ellenirizzük a tigy egészségi állapotát is. Próbacsészét használunk, annak tartalmát kijelölt helyre kell önteni.

18. ábra: A gépi fejés munkamveletei (Horn P., 1995)

4. A fejikészülékek felhelyezését a tigy elikészítése után azonnal elvégezzük. A fejikelyhek felrakásának sorrendje mindig azonos legyen (a legtávolabb esi tigybimbótól kezdidien körkörösen végezzük). 5. A fejikészülék igazítása, a tejfolyás megindulásának ellenirzése. A fejikelyhek felrakása után a kollektort kissé elire és lefelé meghúzzuk, hogy ellenirizzük, nem csavarodott-e a tigybimbó, vagy azon nem képzidött-e gyrránc. A tejfolyást az átlátszó csöveken ellenirizzük. 6-7. Gépi utófejés. A gépi utófejés során az automatika kisebb vákuummal, kíméletesebben fej. Ekkor a kollektort az egyik kézzel kissé elire és lefelé meghúzzuk, a másik kézzel a tigynegyedeket masszáljuk. Fontos a vakfejés (kifejt tigynegyedek vákuum alatt tartása) elkerülése.

- 67 -

8. Fejikészülék levétele_hagyományosan a kollektorcsap elzárásával kezdidik, majd a legtávolabbi kehelybe levegit engedünk és a fejikelyheket karra csúsztatjuk. A legtöbb fejiberendezés automatikusan elvégzi a fejikelyhek levételét. 9. Bimbóvégek letörlése, fertitlenítése. A tigybimbóról a visszamaradt tejcseppeket letöröljük, majd fertitlenítiszerrel kezeljük.
A fejés utómunkálatai: A fejikészüléket a fejés befejezésével tisztítjuk, melynek hagyományos, ötlépéses szakaszai a következik: 1. eliöblítés langyos vízzel (forró vizet nem használhatunk, mert a fehérjéket kicsapja a csövek falára); 2. tisztítószeres mosás eliírt hifokon; 3. közbülsi öblítés; 4. fertitlenítiszeres mosás - eliírt hifokon és koncentrációban; 5. utóöblítés - szermaradványok langyos vízzel történi eltávolítása. Gyakran a mosó és fertitleníti szereket kombináltan együtt használják, így a tisztítószeres és a fertitlenítiszeres mosást egy menetben elvégzik, nincs közbülsi mosás. Adott esetben a tisztítás három lépésben megtörténhet.

19.3.2. Fejési rendszerek
A különbözi fejiberendezéseket aszerint csoportosítjuk, hogy a tehenészeti telepen kötött, vagy kötetlen tartást alkalmaznak-e. A kötött tartású telepen helyben fejést, míg a kötetlen tartási rendszer tehenészetben fejitermi fejést alkalmaznak. Helyben fejés során többnyire sajtáros, tejvezetékes és fejitankos fejiberendezés típusokat használhatunk. A sajtáros fejés esetén a fejikészülékbil a tej a vákuumhálózathoz csatlakoztatott sajtárba folyik. Egy dolgozó két gépet kezel, óránként 10-14 tehenet fej meg. A technológia viszonylag olcsó, a kifejt tej mennyisége könnyen ellenirizheti. A dolgozó fárasztó testhelyzetben dogozik, a tej szennyezidhet az istálló levegijétil. A tejtankos fejés során általában két fejikészülékbil a tej a kerekekkel ellátott fejitankba kerül, a fejitankot a vákuumhálózathoz csatlakoztatjuk. Egy feji óránként 14-18 tehenet tud megfejni. A fejiberendezés hátránya, hogy a tejtankban összegylt meleg tej sokáig marad htés nélkül. A tejvezetékes fejiberendezés használatakor a tej a fejikészülékbil a két funkciót ellátó tejvezetékbe kerül. A tejvezeték egyrészt a fejivákuumot biztosítja a fejikészülék számára, másrészt a tejet szállítja a tejleválasztóba. Több típus esetében a vákuum- és a tejvezetéket elkülönítik. A tejet nem kell a dolgozóknak szállítani, a tej nem érintkezik az istálló levegijével, zárt rendszeren keresztül kerül a tejleválasztóba és a htiberendezésbe. Hosszú a tejvezeték, ezért jelentis a vákuumingadozás, és költségesebb, bonyolultabb a rendszer tisztántartása.
Fejitermi fejés

A holsten-fríz fajta térhódításával párhuzamosan terjedtek el hazánkban a kötetlen tartású tehenészeti telepek. A kötetlen tartású telepeken a tehéncsoportokat fejiházban, fejiteremben fejik. Egy fejiházban egy vagy több fejiterem található. Egy-egy fejiteremben mindig azonos típusú fejiállások vannak.

- 68 -

Stabil padozatú fejiházi berendezések fejiállás típusai: - Párhuzamos - Soros (tandem) - Halszálka (hagyományos, polygon és trigon elrendezéssel) Párhuzamos fejiállásban a tehenek egymással párhuzamosan, a fejiaknára merilegesen helyezkednek el (19. ábra). A fejiállásban lévi feji csak a tehén törzsének hátsó részét, a hátsó végtagokat és a tigyet látja. A fejikészülék felhelyezése a két láb között, hátulról történik. A tehenek a fejésre hasonló termelési csoportból érkeznek, a tigymosó automatával tisztítják. A tehéncsoportok gyors kihajtását a gépi mködtetés mellkorlátsor biztosítja.

19. ábra: A párhuzamos fejiállás (Tóth, 1998)

Soros vagy tandem fejiállásban a fejiállások egymástól elkülönülnek, és egymás mögött kerülnek kialakításra, a fejiakna két oldalán. Mindegyik fejiálláshoz két (be- illetve kihajtást biztosító) oldalkapu tartozik, amelyek a fejiaknából kezelhetik (20. ábra). A teheneket egyenként hajtják a fejiállásokba, a tehenek egyedileg kezelhetik. Egy 2x4 állásos tandem fejiházban 40-50 tehenet lehet megfejni óránként.

20. ábra: Soros (tandem) fejiállás

- 69 -

Halszálka fejiállás. A halszálka elrendezés fejiállások a fejiakna tengelyével 30-36 fokos szöget zárnak be. Kisebb szög esetén több hely áll rendelkezésre, a tigy kezelésére. A halszálkás elrendezés esetén a fejinek kevesebb utat kell megtennie, mint a tandem elrendezésnél. Hazánkban a halszálka fejiállás a leggyakoribb. Egy 2x8-as fejiállásban óránként 60-80 tehén fejheti meg. A halszálka fejiállások lehetnek hagyományos (21. ábra) polygon és trigon elrendezések.

21. ábra: Halszálka fejiállás

A polygon elrendezés halszálka fejiállásokat egy rombuszalakzat mentén helyezik el. A fejiállások fejiaknáról könnyen áttekinthetik (22. ábra). Egy 4x8 állásos polygon fejiházban 150-200 tehén/óra teljesítmény érheti el.

22. ábra: Polygon fejiállás, négy állássorral, körforgó zsúfolóval

Mobil (mozgó) padozatú fejiházi berendezések

A mobil padozatú fejiállások körgyr kialakításúak, síneken és kerekeken körbeforgatják azokat. A süllyesztett fejifolyosó a körgyr külsi vagy belsi oldalán kerül kialakításra. A karusszeleket aszerint csoportosítjuk, hogy a körgyr a fejiállásokat hogyan helyezik el. A fejiállások halszálkás elrendezését szemlélteti a mozgó padozatú fejiházi berendezésen (23. ábra).

- 70 -

23. ábra: Halszálka elrendezés fejikarusszel (Tóth, L. és mtsai, 1996)

19.4. Borjúnevelés
A borjúnevelés a borjú születésétil kb. hat hónapos koráig tart, a szarvasmarha felnevelésének legkritikusabb idiszaka. A gyakori borjúveszteség miatt egyrészt az állomány-utánpótlás és az állomány fejlesztése lehet problémás, másrészt csökken a hízóalapanyag mennyisége. A borjúkori elhullások zöme az alkalmazott tartási, takarmányozási és állategészségügyi technológiák szabályainak, eliírásainak be nem tartására vezetheti vissza. A borjú felnevelésének, takarmányozásának három szakasza különítheti el (a tejeli, illetve a kettis hasznosítású fajták esetében): · föcstejes idiszak (születéstil 7-10 napos korig) · tejitatási idiszak (7-10 napos kortól tejitatás végéig) · utónevelés idiszaka (tejtáplálás megszüntetésétil hat hónapos korig). A borjak tejtáplálási idiszakában alkalmazhatjuk az itatásos (mesterséges) és a természetes, szoptatásos borjúnevelést. Az itatásos borjúnevelés a tejtermeli és a kettishasznosítású állományokban általánosan elterjedt. A megszületett borjút a föcstej kiszopása után (esetleg a megszületése után azonnal) elválasztják anyjától és tejjel vagy tejpótló borjútápszerrel itatásos módon nevelik fel. A módszer tejtakarékos és bizonyos fertizi betegségek ellen könnyebb a védekezés. A föcstejes idiszakban a borjú kizárólagosan föcstejet (kolosztrumot) kap. A föcstej összetétele kezdetben a vér összetételéhez hasonló, szárazanyag-tartalma elérheti a 34%-ot is, de összetétele óráról órára változik. A föcstej egyik legfontosabb összetevijének számít az immunológiai szempontból fontos nagy globulin tartalma. A borjú specifikus védianyagok, gamma-globulinok nélkül születik, azt csak a föcstejbil szerezheti meg. Amennyiben a borjú nem kapja meg születése után néhány órán belül az anyja ficstejét, úgy veszélybe kerülhet a borjú élete és késibbi normális ütem fejlidése. A föcstejben lévi immunanyagok a születés után csupán 24-36 óráig szívódhatnak fel a borjú bélcsatornájából változatlan - tehát biológiailag aktív - formában. A föcstejben lévi immunanyagok mennyisége is gyorsan csökken, ezért fontos, hogy a borjú ellés után - 6 órán belül - legalább 2 liter föcstejet fogyasszon. Az újszülött borjú oltógyomra csupán fél liter befogadóképesség, ezért a borjút legalább 4-5 alkalommal kell szoptatni, vagy itatni.

- 71 -

A tejitatás idiszaka 7-10 napos kortól 50-90 napos korig tart. A borjakat a borjúneveliben csoportos tartásban vagy a szabadban, egyedi borjúketrecben (24. ábra) tartjuk.

A borjú kezdetben teljes tejet, vagy különbözi módon kezelt (fölözött, kiegészített, esetleg megalvasztott) tejet, illetve tejpótló borjútápszert kaphat. A borjú napi adagja kezdetben 67 liter, naponta kétszeri itatás mellett. Egy borjú felnevelésére 250-400 liter mennyiséggel számolunk. A borjakat tigymeleg himérséklet tejjel itatjuk. Minél korábban szoktassuk a borjakat szilárd takarmányok fogyasztására. A második héttil a borjú szálalgatja a szénát, kóstolgatja a borjútápot, abrakot. A tejtáplálás idiszakát akkor lehet befejezni, ha a borjú naponta 1 kg abrakot és ugyanennyi jó miniség borjúszénát fogyaszt. Az utónevelési idiszakban (50-90 napos kortól fél éves korig) a borjakat 12-14 egyedbil álló csoportokba helyezik el, ivar szerint elkülönítve. Ebben az idiszakban 2-3 kg borjútápot vagy gazdasági abrakot és szénát etetünk a borjakkal. A borjak az utónevelés végére elérik a 180-220 kg-os élitömeget, és (ivartól függien) a növendék üszi, vagy hízómarka telepre kerülnek. A bikaborjakat a borjúnevelés végén már intenzívebben takarmányozzák, a nagy növekedési erélyük kihasználása érdekében.
A szoptatásos borjúnevelés régebben a kisüzemek borjúnevelési módszere volt, jelenleg a húshasznú állományokban mindenütt alkalmazzák. A húshasznú tehenet anyatehénnek is nevezik, hiszen egyetlen hasznosításuk a saját borjaik szoptatásos felnevelése. A borjak nagyobb választási súlyra hizlalhatók abrakkiegészítés esetén. Az abrakot a borjúóvodában etethetik. A borjúóvodában csak a borjak juthatnak abrakhoz, a tehenek nem férnek hozzá. A borjak 3-4 hónapos kortói már nagyobb mennyiség legelifüvet fogyasztanak.

24. ábra: Az egyedi borjúketrec kialakítása (Horn, P. és mtsai, 1996)

19.5. Tenyészüszi nevelés
A tenyészüszi nevelés az üszik 6 hónapos korától elsi ellésükig tart. Az üsziket kötetlen tartású, egyszer, nyitott istállókban helyezzük el. Nyári idiszakban az üsziket legelin tartjuk, a mozgás, a napfény fokozza edzettségüket. A legelik minisége szerint biztosítunk kiegészíti takarmányozást. Az üszik elhelyezését, ápolását, gondozását a húshasznú tehenekhez hasonlóan végezzük. Az üszik szükséges kezeléseinek elvégzésére (vérvétel, oltás, inszeminálás, estleg mérlegelés) válogató karámokat, állásokat létesítünk. - 72 -

Az üszik általában akkor vehetik tenyésztésbe, ha kifejlettkori élitömegük 2/3-át vagy 3/4 részét elérik. A kisebb test fajták általában korábban, a nagyobb testek késibb vehetik tenyésztésbe. A tenyésztésbe vételi idi függ a felnevelés miniségétil és intenzitásától. A tejtermeli állományok tenyészüsziit folyamatosan, a húshasznú fajták üsziit szezonálisan, a tavaszi elletési idiszakra idizítve termékenyítjük.

19.6. A szarvasmarha hízlalása
A marhahízlalás célja jól értékesítheti vágómarhák gazdaságos eliállítása. A marhahízlalás a hízóbaállítástól a kész vágómarhák értékesítéséig tart. Hízlalás során mindenekelitt a növendékmarhák izomállományát igyekszünk növelni. A kifejlett szarvasmarhák erre már gyakorlatilag alig képes, ezért esetükben csak feljavításról beszélhetünk. A hízóalapanyag zömét a növendékbikák teszik ki, hiszen tenyésztésre kevés apaállat szükséges. A növendéküsziket igyekszünk tenyésztésbe venni, meddiség vagy egyéb, tenyésztésbil kizáró ok miatt selejtezett üszik kerülnek hízlalásra. A hízlalási végsúlyt a vágómarha minisége és a hízlalás gazdaságossága határozza meg. Általában a növendékbikákat a kifejlett tehén élitömegének 75-80 %-áig gazdaságos hizlalni, késibb a gazdaságtalan faggyúbeépülés kerül elitérbe. A hízómarhák elhelyezése általában kötetlen tartású és nyitott istállókban történik. A hizlaló istállók fontosabb hazai változatait a 25. ábra szemlélteti.

- 73 -

25. ábra: A kötetlen tartású, nyitott hízómarka-istállók változatai (Horn, P. és mtsai, 1996) Gyakran elifordul, hogy gazdaságos lehet a lehetséges hízlalási végsúly alatti kategóriába tartozó vágómarha (fehérhúsú borjú, baby beef) eliállítása is. A gyakoribb szarvasmarha hízlalási módokat a 19. táblázat tartalmazza.
10. táblázat: Szarvasmarhahízlalási módok és azok fibb jellemzii (Wolf Gy. és mtsai, 1994 nyomán, módosítva)

Hízóbaállításkori Hízlalás végi életkor tömeg életkor tömeg (kg) (kg) Fehérhúsú borjú 1-3 hetes 40 - 50 18 - 22 150 - 200 hízlalás hetes

Hízlalási mód

Felhasználható takarmányok

Tejpor, tej

Napi tömeg gyarapodás, kg 1,0-1,1

Baby - beef hízlalás Növendékbika hízlalás Intenzív növendékbika hízlalás Selejtüszi hízlalás

2-4 hónapos 5-7 hónapos 4-6 hónapos 6-7 hónapos

100-130 10-12 350-400 hónapos

Fölözött tej, abrak, széna lédús takarmány 170-220 17- 19 550 - 600 gazdasági hónapos tömegtakarmány, abrak 150-200 13- 15 550 -600 Abrak, hónapos koncentrátum, széna 180-200 15 - 17 430 - 450 gazdasági hónapos tömegtakarmány, abrak változó Gazdasági tömegtakarmány, melléktermék, abrak

1,1-1,2

1,0-1,1

1,2-1,4

0,9-1,0

Selejtmarka feljavítása

változó

0,5-0,6

- 74 -



Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

00 10. 15 17 18. század 5.előadás a mű ábra alap bikém civil szervezetek dhm egyéb emission trade évszámok filológia filozófiai antropológia gazd.töri tétel6 gazdaságtörténet gazdföci gerle jános-féle gyep határérték hrabal humánbiosz gyak ismertető képlékenyalakítás kérdés válasz kérdések kereskedelem kölcsey követelmények közigazgatástörténet log ma máté eörs médiaismeretek monopólium okj pénzügyek platón polgár pricing strategies reklámjog rendszerek sorozat szociálpszichológia vállalati pénzügyek virológia zsidó