Kezdőlap

|

Mi a kreditvadasz.hu Egy felsőoktatási közösségi oldal amely segít kapcsolatot tartani a hallgatók között, így segítséget nyújt a sikeres tanulmányokhoz...

vizsga tételek kidolgozva

Országok listájaHungaryEötvös Loránd TudományegyetemTermészettudományi KarKémiaBiztonságtechnikaJegyzetekvizsga tételek kidolgozva

2009.05.30 19:54:22
(10)
Szerző: Vass Krisztián
Cimkék: biztechk, elte


Az alábbi szöveg egy formázás és képek nélküli előnézete a dokumentumnak. A tökéletes megjelenítéshez jelentkezz be, majd töltsd le a dokumentumot.
01. tétel. Munkavédelmi Törvény:

A Magyar Köztársaság területén élQknek joguk van a lehetQ legmagasabb szintq testi
és lelki egészséghez.
(2)
Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és
az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az
épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.

Az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat
úgy kell meghatározni, hogy végrehajtásuk megfelelQ védelmet nyújtson a
munkavállalókon túlmenQen a munkavégzés hatókörében tartózkodónak és a
szolgáltatást igénybe vevQnek is.

A munkaeszközöket úgy kell kialakítani, hogy
lehetQleg zárják ki a nem szervezett munkavégzés keretében történQ rendeltetésszerq
használat esetén is a balesetet, az egészségkárosodást.

A törvény hatálya
Mvt. 9. §

(1) A törvény hatálya - a (2)-(3) bekezdésekben megállapított kivételekkel - kiterjed
minden szervezett munkavégzésre, függetlenül attól, hogy az milyen szervezeti vagy
tulajdoni formában történik.

(2) A törvény meghatározott rendelkezéseit (26/A., 28., 32., 40., 44. és 45. §-ok)
alkalmazni kell a munkavégzés hatókörében tartózkodóra is (járókelQ, látogató,
szolgáltatást igénybe vevQ stb.).

(3) Rendkívüli munkavégzési körülmények esetére (pl. mentési, katasztrófaelhárítási
tevékenységek), illetve a fegyveres erQknél (a honvédelmi miniszter vezetése és
irányítása, illetQleg felügyelete alá tartozó szervezetek, valamint a határQrség) és
rendvédelmi szerveknél munkavégzésre irányuló jogviszonyban, büntetés-végrehajtási
jogviszonyban kifejtett munkatevékenységre az illetékes miniszter által kiadott külön
jogszabály e törvény figyelembevételével kivételesen indokolt esetben eltérQ
követelményeket, eljárási szabályokat állapíthat meg az egészséget nem veszélyeztetQ
és biztonságos munkavégzésre vonatkozóan.

Munkáltató: a munkavállalót szervezett munkavégzés keretében foglalkoztató& .A
társadalmi munka esetén munkáltató a társadalmi munka szervezQje.



A munkáltatói feladatok teljesítésével
összefüggésben keletkezQ költségeket és egyéb terheket nem szabad a munkavállalóra
hárítani.
(3) Az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzés követelményei
megvalósításának módját - a jogszabályok és a szabványok keretein belül - a
munkáltató határozza meg.
(4) A munkáltató felelQs azért, hogy minden munkavállaló az általa értett nyelven
ismerhesse meg az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzés reá
vonatkozó szabályait.

Mvt. 3. §
Az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok
megtartását az állam az erre a célra létrehozott felügyeleti szerveivel segíti és ellenQrzi.

(1) A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a
munkavállaló
a) munkába álláskor,

b) munkahely vagy munkakör megváltozásakor, valamint az egészséget nem
veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzés követelményeinek változásakor,

c) munkaeszköz átalakításakor vagy új munkaeszköz üzembe helyezésekor,

d) új technológia bevezetésekor
elsajátítsa és a foglalkoztatás teljes idQtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem
veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel,
megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. Az oktatást
rendes munkaidQben kell megtartani, és szükség esetén idQszakonként - a
megváltozott vagy új kockázatokat, megel_zési intézkedéseket is figyelembe véve -
meg kell ismételni. Az oktatás elvégzését a tematika megjelölésével és a résztvevQk
aláírásával ellátva írásban kell rögzíteni.

(2) Az (1) bekezdésben elQírt ismeretek megszerzéséig a munkavállaló önállóan nem
foglalkoztatható.

Mvt. 56. §

Az egyéni védQeszköz juttatásának belsQ rendjét a munkáltató írásban határozza
meg. E feladat ellátása munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységnek
minQsül.

Munkavállaló: a szervezett munkavégzés keretében munkát végzQ személy.


Az egészséget nem veszélyeztetQ
és biztonságos munkavégzés személyi feltételei

(1) A munkavállaló csak olyan munkára és akkor alkalmazható, ha
- annak ellátásához megfelelQ élettani adottságokkal rendelkezik,
- foglalkoztatása az egészségét, testi épségét, illetQleg a fiatalkorú egészséges fejlQdését
károsan nem befolyásolja,
- foglalkoztatása az utódaira veszélyt nem jelent,
- mások egészségét, testi épségét nem veszélyezteti, és a munkára - külön
jogszabályokban meghatározottak szerint - alkalmasnak bizonyult.
Az egészségügyi megfelelQségrQl elQzetes és - külön jogszabályban meghatározott
munkakörökben - idQszakos orvosi vizsgálat alapján kell dönteni.

(2) A tevékenység szerinti miniszter meghatározott munkakörök (foglalkozások)
tekintetében elQírhatja, hogy az (1) bekezdésben foglaltakon túl pályaalkalmassági
vizsgálat is szükséges, továbbá a vizsgálat rendjét a népjóléti miniszterrel
egyetértésben határozza meg.

Mvt. 50. §

A munkavállaló csak olyan munkával bízható meg, amelynek ellátására egészségileg
alkalmas, rendelkezik az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzéshez
szükséges ismeretekkel, készséggel és jártassággal.

Mvt. 50/A. §

A sérülékeny csoportba tartozó munkavállalókat a külön jogszabályban foglaltak
szerint óvni kell az Qket különösen érintQ egészségkárosító kockázatoktól.

Mvt. 51. §

(2) Ahol veszély fenyeget, egyedül munkát végezni nem szabad, és ilyen helyre csak
erre is kiterjedQ oktatásban (55. §) részesült munkavállalók léphetnek be.

(4) Ha valamely munkát egyidejqleg két vagy több munkavállaló végez, a biztonságos
munkavégzés érdekében az egyik munkavállalót meg kell bízni a munka irányításával,
és ezt a többiek tudomására kell hozni.

(1) A munkavállaló csak a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, a
munkavédelemre vonatkozó szabályok, utasítások megtartásával, a munkavédelmi
oktatásnak megfelelQen végezhet munkát. A munkavállaló köteles munkatársaival
együttmqködni, és munkáját úgy végezni, hogy ez saját vagy más egészségét és testi
épségét ne veszélyeztesse. Így különösen köteles

a) a rendelkezésére bocsátott munkaeszköz biztonságos állapotáról a tQle
elvárható módon meggyQzQdni, azt rendeltetésének megfelelQen és a munkáltató
utasítása szerint használni, a számára meghatározott karbantartási feladatokat
elvégezni;

b) az egyéni védQeszközt rendeltetésének megfelelQen használni és a tQle elvárható
tisztításáról gondoskodni;

c) a munkavégzéshez az egészséget és a testi épséget nem veszélyeztetQ ruházatot
viselni;

d) munkaterületén a fegyelmet, a rendet és a tisztaságot megtartani;

e) a munkája biztonságos elvégzéséhez szükséges ismereteket elsajátítani és
azokat a munkavégzés során alkalmazni;

f) a részére elQírt orvosi - meghatározott körben pályaalkalmassági - vizsgálaton
részt venni;

g) a veszélyt jelentQ rendellenességrQl, üzemzavarról a munkáltatót azonnal
tájékoztatni, a rendellenességet, üzemzavart tQle elvárhatóan megszüntetni, vagy
erre intézkedést kérni a felettesétQl;

h) a balesetet, sérülést, rosszullétet azonnal jelenteni.
(2) A munkavállaló önkényesen nem kapcsolhatja ki, nem távolíthatja el és nem
alakíthatja át a biztonsági berendezéseket.
(3) A munkavállaló köteles együttmqködni a munkáltatóval, illetve a 8., 57-58. és
a 70/A. §-ban meghatározott személyekkel az egészséges és biztonságos
munkakörnyezet megQrzése érdekében hozott hatósági intézkedések teljesítése,
illetQleg a munkáltató veszélyt megszüntetQ intézkedéseinek végrehajtása során is.

Mvt. 61. §

A munkavállaló jogosult megkövetelni a munkáltatójától

a) az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzés feltételeit, a
veszélyes tevékenységhez a munkavédelemre vonatkozó szabályokban elQírt
védQintézkedések megvalósítását;
b) az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzéshez szükséges
ismeretek rendelkezésére bocsátását, a betanuláshoz való lehetQség biztosítását;
c) a munkavégzéshez munkavédelmi szempontból szükséges felszerelések, munkaés
védQeszközök, az elQírt védQital, valamint tisztálkodószerek és tisztálkodási
lehetQség biztosítását.

Mvt. 63. §

(1) A munkavállaló jogosult megtagadni a munkavégzést, ha azzal életét,
egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ha a
munkáltató utasításának teljesítésével másokat veszélyeztetne közvetlenül és
súlyosan, a teljesítését meg kell tagadnia.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott veszélyeztetésnek minQsül különösen a
szükséges védQberendezések, az egyéni védQeszközök mqködQképtelensége, illetve
hiánya.

Szervezett munkavégzés: a munkaviszonyban, a közszolgálati, illetve a közalkalmazotti
jogviszonyban, szövetkezeti tagság esetén a munkaviszony jellegq jogviszonyban, a
szakképzQ iskolákban a tanulói jogviszony keretében a szakmai képzési követelmények
teljesülése során, továbbá a tanuló szerzQdés alapján, a hallgatói jogviszonyban a
gyakorlati képzés során,& valamint a munkáltató által kezdeményezett, irányított vagy
jóváhagyott társadalmi munka.

Munkabaleset

(1) A munkabalesetet és a foglalkozási megbetegedést - ideértve a fokozott
expozíciós eseteket - be kell jelenteni, ki kell vizsgálni, és nyilvántartásba kell
venni.

3. Munkabaleset: az a baleset, amely a munkavállalót a szervezett munkavégzés során
vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétQl és idQpontjától és a munkavállaló (sérült)
közrehatásának mértékétQl függetlenül.
A munkavégzéssel összefüggésben következik be a baleset, ha a munkavállalót a
foglalkozás körében végzett munkához kapcsolódó közlekedés, anyagvételezés,
anyagmozgatás, tisztálkodás, szervezett üzemi étkeztetés, foglalkozás-egészségügyi
szolgáltatás és a munkáltató által nyújtott egyéb szolgáltatás stb. igénybevétele során éri.
Nem tekinthetQ munkavégzéssel összefüggésben bekövetkezQ balesetnek
(munkabalesetnek) az a baleset, amely a sérültet a lakásáról (szállásáról) a
munkahelyére, illetve a munkahelyérQl a lakására (szállására) menet közben éri, kivéve,
ha a baleset a munkáltató saját vagy bérelt jármqvével történt.


veszélyes anyagok veszélyforrások definíciój: veszélyes anyag minden anyag vagy készítmény, amely fizikai, kémiai vagy biológiai
hatása révén veszélyforrást képviselhet, így különösen a




robbanó,
oxidáló,
gyúlékony,
sugárzó,
mérgezQ,
maró,
ingerlQ,
szenzibilizáló,
fertQzQ
rákkeltQ,
mutagén,
teratogén,
utódkárosító (beleértve a spontán vetélést, koraszülést és a magzat retardált fejlQését is,
- egyéb egészségkárosító
anyag.




Veszélyforrás:
a unkavégzés során vagy azzal összefüggésben jelentkezQ minden
olyan tényezQ, amely a munkát végzQ vagy a munkavégzés hatókörében tartózkodó
személyre veszélyt vagy ártalmat jelenthet.
Veszélyforrás lehet különösen:
a fizikai veszélyforrás, ezen belül a



= munkaeszközök, jármqvek, szállító-, anyagmozgató eszközök, ezek részei, illetve
mozgásuk, termékek és anyagok mozgása,
= szerkezetek egyensúlyának megbomlása,
= csúszós felületek,
= éles, sorjás, egyenetlen felületek, szélek és sarkok,
= tárgyak hQmérséklete,
= a munkahelynek a föld (padló) szintjéhez viszonyított elhelyezése,
= szintkülönbség,
= súlytalanság,
= a levegQ nyomása, hQmérséklete, nedvességtartalma, ionizációja és áramlása,
= zaj, rezgés, infra- és ultrahang,
= világítás,
= elektromágneses sugárzás vagy tér,
= részecskesugárzás,
= elektromos áramköri vagy sztatikus feszültség,
= aeroszolok és porok a levegQben;
- a veszélyes anyag (lásd 12. pont);
- a biológiai veszélyforrás, ezen belül a
= mikroorganizmus és anyagcsereterméke,
= makroorganizmus (növény, állat);
- a fiziológiai, idegrendszeri és pszichés igénybevétel.



Munkáltató és munkavállaló jogai és kötelességei a törvény vonatkozásában:

A MUNKÁLTATÓK ÉS A MUNKAVÁLLALÓK
KÖTELESSÉGEI ÉS JOGAI
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTET_
ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS
KÖVETELMÉNYEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

Mvt. 55. §

(1) A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a
munkavállaló

a) munkába álláskor,

b) munkahely vagy munkakör megváltozásakor, valamint az egészséget nem
veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzés követelményeinek változásakor,

c) munkaeszköz átalakításakor vagy új munkaeszköz üzembe helyezésekor,

d) új technológia bevezetésekor
elsajátítsa és a foglalkoztatás teljes idQtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem
veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel,
megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. Az oktatást
rendes munkaidQben kell megtartani, és szükség esetén idQszakonként - a
megváltozott vagy új kockázatokat, megelQzési intézkedéseket is figyelembe véve -
meg kell ismételni. Az oktatás elvégzését a tematika megjelölésével és a résztvevQk
aláírásával ellátva írásban kell rögzíteni.

(2) Az (1) bekezdésben elQírt ismeretek megszerzéséig a munkavállaló önállóan nem
foglalkoztatható.

Mvt. 56. §

Az egyéni védQeszköz juttatásának belsQ rendjét a munkáltató írásban határozza
meg. E feladat ellátása munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységnek
minQsül.
Mvt. 60. §

(1) A munkavállaló csak a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, a
munkavédelemre vonatkozó szabályok, utasítások megtartásával, a munkavédelmi
oktatásnak megfelelQen végezhet munkát. A munkavállaló köteles munkatársaival
együttmQködni, és munkáját úgy végezni, hogy ez saját vagy más egészségét és testi
épségét ne veszélyeztesse. Így különösen köteles

a) a rendelkezésére bocsátott munkaeszköz biztonságos állapotáról a tQle
elvárható módon meggyQzQdni, azt rendeltetésének megfelelQen és a munkáltató
utasítása szerint használni, a számára meghatározott karbantartási feladatokat
elvégezni;

b) az egyéni védQeszközt rendeltetésének megfelelQen használni és a tQle elvárható
tisztításáról gondoskodni;

c) a munkavégzéshez az egészséget és a testi épséget nem veszélyeztetQ ruházatot
viselni;

d) munkaterületén a fegyelmet, a rendet és a tisztaságot megtartani;
e) a munkája biztonságos elvégzéséhez szükséges ismereteket elsajátítani és
azokat a munkavégzés során alkalmazni;

f) a részére elQírt orvosi - meghatározott körben pályaalkalmassági - vizsgálaton
részt venni;

g) a veszélyt jelentQ rendellenességrQl, üzemzavarról a munkáltatót azonnal
tájékoztatni, a rendellenességet, üzemzavart tQle elvárhatóan megszüntetni, vagy
erre intézkedést kérni a felettesétQl;

h) a balesetet, sérülést, rosszullétet azonnal jelenteni.

(2) A munkavállaló önkényesen nem kapcsolhatja ki, nem távolíthatja el és nem
alakíthatja át a biztonsági berendezéseket.

(3) A munkavállaló köteles együttmqködni a munkáltatóval, illetve a 8., 57-58. és
a 70/A. §-ban meghatározott személyekkel az egészséges és biztonságos
munkakörnyezet megQrzése érdekében hozott hatósági intézkedések teljesítése,
illetQleg a munkáltató veszélyt megszüntetQ intézkedéseinek végrehajtása során is.

Mvt. 61. §

A munkavállaló jogosult megkövetelni a munkáltatójától

a) az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzés feltételeit, a
veszélyes tevékenységhez a munkavédelemre vonatkozó szabályokban elQírt
védQintézkedések megvalósítását;

b) az egészséget nem veszélyeztetQ és biztonságos munkavégzéshez szükséges
ismeretek rendelkezésére bocsátását, a betanuláshoz való lehetQség biztosítását;

c) a munkavégzéshez munkavédelmi szempontból szükséges felszerelések, munkaés
védQeszközök, az elQírt védQital, valamint tisztálkodószerek és tisztálkodási
lehetQség biztosítását.


Mvt. 63. §

(1) A munkavállaló jogosult megtagadni a munkavégzést, ha azzal életét,
egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ha a
munkáltató utasításának teljesítésével másokat veszélyeztetne közvetlenül és
súlyosan, a teljesítését meg kell tagadnia.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott veszélyeztetésnek minQsül különösen a
szükséges védQberendezések, az egyéni védQeszközök mqködQképtelensége, illetve
hiánya.

Az egyetemi hallgatókra vonatkozó kitétel:

a munkaviszonyban, a közszolgálati, illetve a közalkalmazotti
jogviszonyban, szövetkezeti tagság esetén a munkaviszony jellegq jogviszonyban, a
szakképzQ iskolákban a tanulói jogviszony keretében a szakmai képzési követelmények
teljesülése során, továbbá a tanuló szerzQdés alapján, a hallgatói jogviszonyban a
gyakorlati képzés során,& valamint a munkáltató által kezdeményezett, irányított vagy
jóváhagyott társadalmi munka.

02. tétel. ELTE Munkavédelmi Szabályzat.

Hallgatók munkavédelmi oktatásának szabályai:

(8) Hallgatók munkavédelmi oktatásának szabályai

a) Az elsQ éves hallgatókkal tanulmányaik megkezdésekor munkavédelmi oktatás
keretében ismertetni kell az egészségük és testi épségük védelmére vonatkozó, az
egyetemre jellemzQ veszélyforrásokat figyelembe vevQ szabályokat, általános
munkavédelmi tudnivalókat, a Munkavédelmi Szabályzat hallgatókra vonatkozó
elQírásait. Az oktatás megtartása, dokumentálása a karok, gyakorló iskolák
feladatkörébe tartozik.

b) A hallgatók, tanulók tantárgyi munkavédelmi oktatásának rendjét a tantervben kell
meghatározni.

c) A hallgatók és tanulók részére a tantervben elQírt oktatáson kívül, a félévi gyakorlati
foglalkozások megkezdése elQtt munkavédelmi oktatást kell tartani, melyet a
Munkavédelmi Oktatási Naplóban hitelt érdemlQen dokumentálni kell.
d) Az oktatás megtartásáért a gyakorlatvezetQ felel, megtörténtét a hallgató aláírásával
igazolja. Ennek hiányában a hallgató a gyakorlati képzést nem kezdheti meg.

e) A gyakorlati képzést megelQzQ oktatásnak ki kell terjednie:
. A munkahely (laboratórium, mqhely) bemutatására, munkavédelmi szabályaira,
. a munkavédelmi eszközök elhelyezésére és használatára,
. a technológiából eredQ veszélyekre, veszélyforrásokra, az ellenük való védekezésre

f) Tanulmányi kirándulás, üzemlátogatás alkalmával a vezetQ oktató köteles
gondoskodni arról, hogy a hallgatók részére a fogadó fél ismertesse a munkahelyi
magatartási szabályokat.

g) Kollégisták részére a kollégiumi szoba birtokbavétele elQtt ismertetni kell a
házirendet. Megtörténtét a kollégisták aláírásukkal igazolják.

Egyéni védQeszközök juttatása:

Egyéni véd_felszerelés juttatása
(védQeszköz, védQruha) védQital, védQkenQcs
A védQfelszerelés az Egyetem tulajdonát képezi, kihordási ideje nincs, a munkavállaló
tulajdonába nem kerülhet. Szakszerq és rendeltetésszerq használatáért és megóvásáért a
munkavállaló felelQsséggel tartozik.
-Az egyéni védQeszköz tisztításáról, fertQtlenítésérQl, karbantartásáról a szervezeti
egység köteles gondoskodni.
Ha az egyéni védQeszköz már a védelmi funkciót nem tölti be, a használója köteles
jelenteni a vezet_nek, aki a cserét engedélyezi. A speciális, mérgezQ anyagokkal
szennyezettek veszélyes hulladéknak minQsülnek, (pl. sz_r_betétek stb.) a vonatkozó
102/1996.(VII.12.) Korm. rend. el_írásai szerint kell eljárni a kezelést, megsemmisítést
illetQen.

- A munkavégzést meg kell tiltani, ha az elQírt védQeszköz nem áll rendelkezésre, vagy a
munkavállaló azt nem használja.

-A védQruházatot, egyéni véd_eszközt a munkába lépést követQen a munkavállaló
rendelkezésére kell bocsátani.

-A hallgatók gyakorlati foglalkozásához szükséges egyéni védQeszközt a tantárgyat
oktató tanszéknek biztosítani kell.

-VédQfelszerelés biztosítása szükséges az ellenQrzQ szervek, egyéb látogatók részére is a
tevékenység jellegének és a veszélyeztetettség mértékének megfelelQen.

- A munkavégzéshez csak olyan véd_felszerelést szabad vásárolni, amely rendelkezik a
megfelelQ minQsítQ bizonyítvánnyal (Elrendeli a 2/1995.(I. 6) MÜM rendelet)

-Az egyéni védQfelszerelést a munkavégzés, foglalkoztatás, oktatás egész idQtartamára a
munkáltató szerzi be és biztosítja.

-Az egyéni védQfelszerelésnek kihordási ideje nincs, elhasználódás esetén azonnali
cseréjérQl a munkáltató gondoskodik.

- A munkakörökhöz, a veszélyforrások figyelembevételével szükséges véd_felszerelések
felsorolását a 9.sz. melléklet tartalmazza.

TeendQk hallgatói munkabaleset esetén:

VII. fejezet

Munkabalesetek bejelentése, kivizsgálása és nyilvántartása

12.§.

(1) Munkabaleset fogalma :
A törvény értelmében munkabaleset az a baleset, amely a munkavállalót szervezett
munkavégzés során, vagy azzal összefüggésben érte, függetlenül annak helyétQl
idQpontjától és a sérült közrehatásának mértékétQl.
A hallgatók tanulmányaikkal összefüggésben, gyakorlati foglalkozáson bekövetkezett
balesete is munkabalesetnek minQsül.
A munkabalesetet szenvedett munkavállalót a kiesett munkanapok idejére az
átlagkeresete illeti meg.
A munkabaleset fogalomkörébe vonja a törvény azokat a baleseteket is ,amelyek a sérült
fegyelmezetlensége miatt (pl. rendbontás, játék, fekete fuvar, ittasság ) munkaidQben,
munkavégzés közben következett be, de ezek üzemi baleseti ellátásra nem jogosítanak. A
kiesett munkanapokra csak a táppénzre jogosultak.

(3) Fontosabb teendQk munkabaleset esetén:
Minden munkabalesetet a sérült, vagy a balesetet észlelQ munkatársa köteles azonnal
jelenteni a közvetlen munkahelyi vezetQjének, akinek feladata:
. gondoskodni a sérült(ek) szükséges orvosi ellátásáról, a hozzátartozójának
értesítésérQl
. gondoskodni a baleseti helyszín biztosításáról, lehetQség szerint változatlanul
hagyásáról a kivizsgálásig.
. az esemény telefonon történQ azonnali, majd 24 órán belül történQ írásbeli jelentése
az ELTE Biztonságszervezési Osztálya felé

(4) Munkabalesetek egyetemen belüli jelentése :
A sérült munkahelyi vezetQje a keresQképtelenséget okozó munkabalesetet
haladéktalanul telefonon, majd írásban köteles jelenteni az ELTE Biztonságszervezési
Osztálynak.

Cím: 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. fsz.31.

Tel.: 266-0611, 267-0820/2709 (üzenetrögzítö)

A helyszínen eseményjegyz_könyvet kell felvenni a 11.sz. melléklet szerinti
Munkabaleseti esemény-jegyzQkönyv egyetemen belüli jelentéshez c. formanyomtatvány
szempontjai alapján, és az írásbeli bejelentést e jegyzQkönyv megküldésével kell
megtenni.
(Az a körülmény, hogy a baleset azonnali jelentését elmulasztották, vagy az esetnek
szemtanúja nem volt, a munkabaleset megállapítását nem zárja ki.)
Minden munkabalesetet - a munkanapkieséssel nem járót is - a sérülési naplóba be kell
jegyezni! Sérülési naplóval kell rendelkezni minden szervezeti egységnek.

03. tétel. Országos Tqzvédelmi Szabályzat:

(2) A Szabályzatnak a létesítésre vonatkozó t_zvédelmi rendelkezéseit új létesítménynél,
építménynél, valamint a meglévQk átalakításakor vagy b_vítésekor, rendeltetésének
megváltoztatásakor az átalakítás, a b_vítés, illet_leg a változtatás körében és
mértékében kell alkalmazni.

(3) A külön jogszabályban megfelel_ségi tanúsítvány beszerzésére kötelezett
gyártmányok és termékek beépítésekor, elhelyezésekor azok t_zvédelmi megfelel_ségét
igazolni kell.

Robbanásveszélyes állapot:

az „A” vagy „B” t_zveszélyességi osztályba tartozó anyag olyan
mennyiségben való jelenléte, valamint el_fordulási módja, állapota, mely esetén az égés,
robbanás feltételei közül legalább még az oxigénkoncentráció vagy a gyújtási energia adott,

tqzszakasz:

az építmény, illetve szabadtér t_zvédelmi szempontból meghatározott olyan
önálló egysége, amelyet a szomszédos egységekt_l meghatározott éghet_ség_ és t_zállósági
határérték_ t_zgátló szerkezetek, illetve a jogszabályban el_írt t_ztávolságok választanak el,



mértékadó tqzszakasz:

szabadtéren vagy a létesítményben a legtöbb oltóvizet igényl_
t_zszakasz alapterülete,

tqzveszélyes tevékenység:

az a tevékenység, amely a környezetében lév_ éghet_ anyag
gyulladási h_mérsékletét, lobbanáspontját meghaladó h_mérséklettel, és/vagy nyílt lánggal,
izzással, parázslással, szikrázással jár,

hatékony szellQztetés:

ahol az adott térben a szell_zés biztosítja, hogy az éghet_ gázok,
g_zök, porok koncentrációja ne érje el az alsó robbanási határérték 20%-át,

közvetlen tqz- és robbanásveszély definíciója:

az égés feltételei közül egy kivételével mindegyik
adott, és várható, hogy a hiányzó égési feltétel bármelyik pillanatban létrejöhet, ezáltal nem
kívánt t_z vagy robbanás következhet be,

Tqzveszélyességi osztályok osztályba sorolás:

3. § (1) „Fokozottan t_z- és robbanásveszélyes” (jelzése: „A”) t_zveszélyességi osztályba
tartozik:

a) az a veszélyes anyag és készítmény, amely a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV.
törvény és a végrehajtási rendelete szerint fokozottan t_zveszélyes, illetve t_zveszélyes
veszélyességi osztályba sorolt,

b) - az az anyag, amelynek bármely halmazállapotban heves égése, robbanása, indító
(iniciáló) gyújtásra, illetve más fizikai, kémiai hatásra bekövetkezhet,
- az a folyadék, olvadék, amelynek zárttéri lobbanáspontja 21 °C alatt van, vagy üzemi
h_mérséklete eléri vagy meghaladja a nyílttéri lobbanáspontját, azaz Tü > Tlpnyt és Tü
> 35 °C,
- az a gáz, g_z, köd, amelynek alsó éghet_ségi határértéke a leveg_ térfogatához
viszonyítva legfeljebb 10%,

c) az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, ahol az a) pontban meghatározott
tulajdonságú anyagot el_állítják, feldolgozzák, használják, tárolják vagy forgalomba
hozzák, és e tevékenység közben az anyagok robbanásveszélyes állapotban fordulnak
el_,

d) a 100 m3/h-nál nagyobb összesített névleges teljesítmény_, lemezházas gázmér_(k)
helyisége,

e) az a helyiség, amelyben nyitott akkumulátorokat helyeztek el (telepítettek) vagy
töltenek, és nincs hatékony szell_ztetése.

(2) „T_z- és robbanásveszélyes” (jelzése: „B”) t_zveszélyességi osztályba tartozik:

a) az a veszélyes anyag és készítmény, amely a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV.
törvény és a végrehajtási rendelete szerint kevésbé t_zveszélyes veszélyességi osztályba
sorolt,


b) - az a por, amely a leveg_vel robbanásveszélyes keveréket képez,
- az a folyadék, olvadék, amelynek zárttéri lobbanáspontja legalább 21 °C, nyílttéri
lobbanáspontja legfeljebb 55 °C, vagy üzemi h_mérséklete a nyílttéri lobbanáspontja
alatt van, de nagyobb, mint a nyílttéri lobbanáspont 20 °C-kal csökkentett értéke, azaz
Tü < Tlpnyt, Tü > Tlpnyt -20 °C és Tü > 35 °C,
- az a gáz, g_z, köd, amelynek alsó éghet_ségi határértéke a leveg_ térfogatához
viszonyítva 10%-nál nagyobb,

c) az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, ahol az a) pontban meghatározott
tulajdonságú anyagot el_állítják, feldolgozzák, használják, tárolják vagy forgalomba
hozzák, és e tevékenység közben ezek az anyagok robbanásveszélyes állapotban
fordulnak el_,

d) a port vagy kisméret_ anyagrészeket elszívó, leválasztó rendszer, porkamra, ha benne
az elszívott anyag a leveg_vel robbanásveszélyes keveréket képez.

(3) „T_zveszélyes” (jelzése: „C”) t_zveszélyességi osztályba tartozik:

a) az a szilárd anyag, amelynek gyulladási h_mérséklete (gyújtóforrással vizsgálva)
legfeljebb 300 °C,

aa) a legalább 50 °C nyílttéri lobbanáspontú gázolajok, tüzel_olajok és a világításra
használatos petróleum,

ab) az a folyadék, olvadék, amelynek nyílttéri lobbanáspontja 55 °C felett van, de
legfeljebb 150 °C, vagy üzemi h_mérséklete a nyílttéri lobbanáspontjánál legalább 20
°C-kal, de legfeljebb 50 °C-kal kisebb, azaz Tü < Tlpnyt -20 °C, Tü > Tlpnyt -50 °C és
Tü > 35 °C,

ac) az a gáz, amely önmaga nem ég, de az égést táplálja, a leveg_ kivételével,

b) az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, ahol az a) pontban meghatározott
tulajdonságú anyagot el_állítják, feldolgozzák, használják, tárolják vagy forgalomba
hozzák,

c) az a közösségi épület, amelyben egy t_zszakasz befogadóképessége 500 f_nél nagyobb,

d) az üzemanyagtölt_ állomások.

(4) „Mérsékelten t_zveszélyes” (jelzése: „D”) t_zveszélyességi osztályba tartozik:

a) az a szilárd anyag, amelynek gyulladási h_mérséklete (gyújtóforrással vizsgálva) 300
°C-nál nagyobb,

aa) az a folyadék, olvadék, amelynek nyílttéri lobbanáspontja 150 °C-nál magasabb,
vagy üzemi h_mérséklete a nyílttéri lobbanáspontja alatt több mint 50 °C-kal van, azaz
Tü < Tlpnyt - 50 °C és Tü > 35 °C,

ab) az a vizes diszperziós rendszer, amelynek lobbanáspontja szabványos módszerrel
nem állapítható meg, és éghet_ anyagtartalma 25%-nál nagyobb, víztartalma pedig
50%-nál kisebb,

b) az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, ahol az a) pontban meghatározott
tulajdonságú anyagot el_állítják, feldolgozzák, használják, tárolják vagy forgalomba
hozzák, továbbá, ahol nyílt lánggal üzemel_ tüzel_berendezést használnak,


c) az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, amelyben nem éghet_ anyagot 300 °C
felett dolgoznak fel,

d) az a közösségi épület, amely nem tartozik a „C” t_zveszélyességi osztályba,

e) az iroda-, lakó- és szállásépület,

f) gépjárm_tároló (építmény, szabadtér),

g) állattartó helyiség.

(5) „Nem t_zveszélyes” (jelzése: „E”) t_zveszélyességi osztályba tartozik:

a) a nem éghet_ anyag,

b) az a veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér, ahol nem éghet_ anyagot 300 °C alatti
h_mérsékleten el_állítanak, feldolgoznak, használnak, tárolnak vagy forgalomba
hoznak.

(7) Jogszabályban meghatározott esetben az övezet, helyiség, illetve berendezés
t_zveszélyességi osztályba sorolása az (1)-(5) bekezdésben foglaltaktól eltér_en is
történhet.

(8) A veszélyességi övezet, helyiség, szabadtér - ha ott az anyagot, zárt rendszerben
dolgozzák fel, tárolják vagy szállítják - az illetékes jegyz_ (körjegyz_), f_városban a
f_jegyz_ engedélye esetén veszélytelenebb t_zveszélyességi osztályba sorolható.

4. § (1) A t_zveszélyességi osztályba sorolásnál az alapterületeket az „A” osztályból az
„E” osztály felé haladva kell összesíteni, és azt a t_zveszélyességi osztályt kell választani,
amelyiknél az összesített alapterületek meghaladják a 40%-ot.

(2) A helyiség, illetve a szabadtér abba a t_zveszélyességi osztályba tartozik, amelyben a
hozzá tartozó veszélyességi övezetek az (1) bekezdés szerint összesített alapterületei a
helyiség, illetve a szabadtér alapterületének 40%-át meghaladja.

(3) A t_zszakasz, szabadtér abba a t_zveszélyességi osztályba tartozik, amelyben a hozzá
tartozó helyiségek, szabadterek t_zveszélyességi osztályonként az (1) bekezdés szerint
összesített alapterületei a t_zszakasz alapterületének 40%-át meghaladja.

(4) A több t_zszakaszból álló építmény, szabadtér abba a t_zveszélyességi osztályba
tartozik, amelyben a hozzá tartozó t_zszakaszok osztályonkénti az (1) bekezdés szerint
összesített alapterületei az építmény, szabadtér alapterületének a 40%-át meghaladja.

(5) A létesítmény abba a t_zveszélyességi osztályba tartozik, amelyben a hozzá tartozó
építmények, szabadterek osztályonként az (1) bekezdés szerint összesített alapterületei a
létesítmény alapterületének 40%-át meghaladja.

(6) A t_zgátló el_teret és a létesítmény szabadtérnek vagy építménynek nem min_sül_
tereit (csak közlekedésre használt út, járda, park stb.) a t_zveszélyességi osztály
meghatározásánál figyelmen kívül kell hagyni.

Területek tqzveszélyességi osztályba sorolásának szabályai:

7. § (1) Az építményt, építményrészt (helyiséget, t_zszakaszt), a vegyes rendeltetés_ épületet
csak a használatbavételi (üzemeltetési, m_ködési, telephely) engedélyben megállapított
rendeltetésnek megfelel_en szabad használni.

(2) A termelést (el_állítást, feldolgozást), a használatot, a tárolást, a forgalomba hozatalt,
illet_leg az egyéb tevékenységet (a továbbiakban együtt: tevékenység) csak a t_zvédelmi
követelményeknek megfelel_ szabadtéren, veszélyességi övezetben, helyiségben,
t_zszakaszban, építményben szabad folytatni.

(3) A veszélyességi övezetben, helyiségben, építményben és szabadtéren csak az ott folytatott
folyamatos tevékenységhez szükséges anyagot és eszközt szabad tartani. Az épületben
raktározott, tárolt anyag, termék mennyisége nem haladhatja meg a vonatkozó jogszabályban
megengedett t_zterhelési értéket.

(4) A veszélyességi övezetb_l, helyiségb_l, szabadtérb_l, a gépr_l, a berendezésr_l, az
eszközr_l, készülékr_l a tevékenység során keletkezett éghet_ anyagot, hulladékot
folyamatosan, de legalább m_szakonként, illet_leg a tevékenység befejezése után el kell
távolítani.

(3) Az „A” és „B” t_zveszélyességi osztályba tartozó folyadékot alkalomszer_en csak
szabadban vagy hatékonyan szell_ztetett helyiségben szabad használni, ahol egyidej_leg
gyújtóforrás nincs.

9. § (1) Az „A” és „B” t_zveszélyességi osztályba tartozó építményben, helyiségben,
veszélyességi övezetben olyan ruha, lábbeli és eszköz nem használható, amely gyújtási
veszélyt jelenthet.

(2) Az „A”-„B” t_zveszélyességi osztályba tartozó helyiségekben öltöz_szekrényt nem
szabad elhelyezni.

(3) Olajos, zsíros munkaruha, véd_ruha (ruhatár-rendszer_ öltöz_ kivételével) csak
fémszekrényben helyezhet_ el.

(4) A munkahelyeken a tevékenység közben és annak befejezése után ellen_rizni kell a
t_zvédelmi használati szabályok megtartását, és a szabálytalanságokat meg kell
szüntetni.

(5) A helyiség - szükség szerint az építmény, létesítmény - bejáratánál és a helyiségben
jól látható helyen a t_z- vagy robbanásveszélyre, valamint a vonatkozó el_írásokra
figyelmeztet_ és tiltó rendelkezéseket tartalmazó piktogrammot, táblát kell elhelyezni.

10. § (1) Az „A” és „B” t_zveszélyességi osztályba tartozó helyiségek ajtóit önm_köd_
csukószerkezettel kell ellátni, és azt csukva kell tartani. Ha ez üzemeltetési okokból nem
lehetséges, a nyitvatartás ideje alatt állandó helyszíni felügyeletr_l kell gondoskodni, illet_leg
füst vagy h_ hatására automatikusan m_köd_ csukóberendezéssel kell ellátni.

(2) A munkahelyek, közösségi épületek üzemelés alatt álló, személyek tartózkodására
szolgáló helyiségeinek kiürítésre számításba vett ajtóit lezárni nem szabad. Ha a tevékenység
jellege az ajtók zárva tartását szükségessé teszi - veszély esetére - az ajtók küls_ nyithatóságát
a t_zvédelmi szakhatóság által meghatározott módon biztosítani kell. A bels_ nyithatóságtól
csak akkor lehet eltekinteni, ha azt a rendeltetés kizárja.

Tqzveszélyes tevékenység végzésének szabályai:

11. § (1) T_zveszélyes tevékenységet tilos olyan helyen végezni, ahol az tüzet vagy
robbanást okozhat.

(2) Állandó jelleg_ t_zveszélyes tevékenységet csak a t_zvédelmi követelményeknek
megfelel_, erre a célra alkalmas helyen szabad végezni.


(3) Alkalomszer_ t_zveszélyes tevékenységet - a (4) bekezdés kivételével - el_zetesen
írásban meghatározott feltételek alapján szabad végezni. A feltételek megállapítása a
munkát elrendel_ feladata.

(4) Amennyiben az alkalomszer_ t_zveszélyes tevékenységet végz_ személy azt saját
tulajdonában lév_ létesítményben, épületben, szabadtéren folytatja, úgy a feltételek
írásbeli meghatározása nem szükséges.

(5) A küls_ szervezet vagy személy által végzett t_zveszélyes tevékenység feltételeit a
tevékenység helye szerinti létesítmény vezet_jével vagy megbízottjával egyeztetni kell,
aki ezt szükség szerint - a helyi sajátosságnak megfelel_ - t_zvédelmi el_írásokkal köteles
kiegészíteni.

(6) Az alkalomszer_ t_zveszélyes tevékenységre vonatkozó feltételeknek tartalmaznia kell a
tevékenység id_pontját, helyét, leírását, a munkavégz_ nevét és - t_zvédelmi szakvizsgához
kötött munkakör esetében - a bizonyítvány számát, valamint a vonatkozó t_zvédelmi
szabályokat és el_írásokat.

(7) Jogszabályban meghatározott t_zveszélyes tevékenységet csak érvényes t_zvédelmi
szakvizsgával rendelkez_, egyéb t_zveszélyes tevékenységet a t_zvédelmi szabályokra,
el_írásokra kioktatott személy végezhet.

(8) A t_zveszélyes környezetben végzett t_zveszélyes tevékenységhez a munka kezdését_l
annak befejezéséig a munkát elrendel_ - szükség esetén m_szeres - felügyeletet köteles
biztosítani.

(9) A t_zveszélyes tevékenységhez a munkát elrendel_ az ott keletkezhet_ t_z oltására
alkalmas t_zoltó felszerelést, készüléket köteles biztosítani.

(10) A t_zveszélyes tevékenység befejezése után a munkavégz_ a helyszínt és annak
környezetét t_zvédelmi szempontból köteles átvizsgálni, és minden olyan körülményt
megszüntetni, ami tüzet okozhat.
12. § (1) A szabadban tüzet gyújtani, tüzel_berendezést használni csak úgy szabad, hogy az a
környezetére t_z- vagy robbanásveszélyt ne jelenthessen.

(2) A szabadban a tüzet és az üzemeltetett tüzel_berendezést _rizetlenül hagyni nem szabad.
Veszély esetén vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.

(3) Szabadban a tüzelés, a tüzel_berendezés használatának helyszínén olyan eszközöket,
illet_leg felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a t_z terjedése
megakadályozható, illet_leg a t_z eloltható.

A és B tqzveszélyességi osztályba tartozó anyagok tárolásának és szállításának szabályai:

14. § (1) Veszélyes áruk szállítása esetén a Szabályzat el_írásait csak abban az esetben kell
alkalmazni, ha a veszélyes áruk szállításáról szóló nemzetközi egyezmények t_zvédelmi
el_írásai másként nem rendelkeznek.

(2) Az „A”-„C” t_zveszélyességi osztályba tartozó veszélyességi övezetben, helyiségben,
építményben csak olyan járm_vek használhatók, amelyeknél a vonatkozó m_szaki és
biztonsági el_írások megtartása és rendeltetésszer_ használata esetén t_z- vagy
robbanásveszély nem következhet be.

(4) Az „A” és „B” t_zveszélyességi osztályba tartozó anyagot szállító járm_vön és a „C”
t_zveszélyességi osztályba tartozó anyagot szállító járm_ rakodóterén dohányozni, nyílt
lángot használni nem szabad.

(5) A járm_vek t_z- vagy robbanásveszélyes rakományát a veszélyes mérték_
felmelegedést_l, valamint az egyéb, tüzet vagy robbanást el_idézhet_ veszélyekt_l védeni
kell.

15. § (1) Éghet_ folyadékot, éghet_ és égést tápláló gázt közúton, illet_leg közúti
járm_vön csak a nemzetközi, vagy egyéb t_zvédelmi el_írásnak megfelel_, hibátlan
állapotban lev_, tömören zárható, illet_leg zárt edényben (palackban, kannában,
hordóban), valamint konténerben, tartályban, tartányban és erre a célra engedélyezett
típusú tartálykocsikon szabad szállítani.

(2) Az éghet_ folyadékot tartalmazó zárt edényt a járm_vön kiönt_nyílásával felfelé
fordítva úgy kell elhelyezni és rögzíteni, hogy az a szállítás közben ne mozduljon el,
illet_leg ne sérüljön meg.

(3) Az éghet_ folyadékot szállító tartálykocsi, illet_leg tehergépjárm_ mindkét oldalán és
hátsó részén jól láthatóan „T_ZVESZÉLYES”, az éghet_ és égést tápláló gázt szállító
járm_vön „T_Z- és ROBBANÁSVESZÉLYES” feliratot vagy táblát kell elhelyezni. A
veszélyes áruk szállítására vonatkozó nemzetközi megállapodás hatálya alá tartozó
anyagokat szállító járm_vek, vontatmányok esetében e felirat vagy tábla mell_zhet_.

(4) A 25 liternél nem nagyobb névleges _rtartalmú, éghet_ folyadékot tartalmazó zárt
edényeket - megfelel_ sorelválasztással, egymás felett több sorban - járm_vön legfeljebb a
rakfelület oldalfalának magasságáig elhelyezve vagy zárt konténerben szabad szállítani. A 25
liternél nagyobb névleges _rtartalmú, éghet_ folyadékot tartalmazó zárt edények csak egy
sorban helyezhet_k el.

(5) A tartálykocsin éghet_ folyadék vagy éghet_ gáz szállítása közben, továbbá az „A”-
„B” t_zveszélyességi osztályba tartozó anyagot szállító járm_vön a járm_vezet_n és a
járm_kísér_n kívül más személy nem tartózkodhat.

Dohányzással kapcsolatos rendelkezések:

13. § (1) Ég_ dohánynem_t, gyufát és egyéb gyújtóforrást tilos olyan helyre tenni, illetve
ott eldobni, ahol az tüzet vagy robbanást okozhat.

(2) Dohányozni nem szabad az „A”-„C” t_zveszélyességi osztályba tartozó veszélyességi
övezetben, szabadtéren, helyiségben, továbbá ott, ahol az tüzet vagy robbanást okozhat.
A dohányzási tilalmat a vonatkozó m_szaki követelmények által meghatározott táblával,
illet_leg piktogrammal kell jelölni.

(3) Az „A” és „B” t_zveszélyességi osztályba tartozó helyiségbe, építménybe,
szabadtérbe gyújtóeszközt, gyújtóforrást bevinni csak az alkalomszer_ t_zveszélyes
tevékenységre jogosító, írásban meghatározott feltételek alapján szabad.

04. tétel. ELTE Tqzvédelmi Szabályzat:
Hallgatók tqzvédelmi feladatai:

7.1 Kötelesek a t_zvédelmi oktatáson - szükség esetén t_zvédelmi szakvizsga
tanfolyamon - részt venni, az oktatott anyagot elsajátítani.

7.2 Kötelesek a munkahelyükre vonatkozó t_zvédelmi szabályokat betartani és
betartatni, továbbá az észlelt hiányosságokat közvetlen vezet_jüknek jelezni.

7.3 Kötelesek ellen_rizni a t_zvédelmi használati szabályok megtartását, különös
tekintettel:
- a helyiségek, villamos berendezések áramtalanítására, a gázkészülékek
üzemeltetésének felfüggesztésére,
- a közlekedési utak szabadon tartására,
- a gépjárm_vek tárolására,
- a helyiségek tevékenység utáni zárására, a kulcsok leadására,
- a feszültség alatt maradó berendezésekre (h_t_-, számítógépek, televízió, stb.),

7.4 Ismerjék meg a t_zjelzés lehet_ségeit és szabályait.

7.5 Ismerjék meg a t_zoltó készülékek helyét és sajátítsák el kezelésük módját.

7.6 T_z esetén végezzék el a t_zjelzést és kíséreljék meg a t_z oltását.
A rendezvények tartásának t_zvédelmi szabályai

11.1 Az Egyetem területén rendezvény csak az illetékes dékán-helyettes el_zetes
engedélyével tartható. A kérelmet a rendezvény tervezett megkezdése el_tt legalább
72 órával a Rendezvény Szervez_nél kell benyújtani. Az engedély megadása el_tt ki
kell kérni a t_zvédelmi szervezet vezet_jének véleményét, aki javaslatot tehet arra,
hogy a rendezvény megtartását milyen kikötésekkel engedélyezzék.

11.2 A rendezvény t_zvédelméért a rendezvényt tartó a felel_s

11.3 Az ELTE Lágymányosi Létesítményi t_zvédelmi szervezet vezet_je megtilthatja a
rendezvény megtartását, ha a szervez_k nem mutatják be a rendezvény
megtartásához szükséges hatósági engedélyeket (pl. pirotechnikai eszközök
használatához a BRFK engedélye), illetve a szükséges nyilatkozatokat (pl.
lángmentesítés, égéskésleltetés elvégzése, stb.).

11.4 A rendezvény során keletkezett hulladék eltávolításáról a rendez_ köteles
gondoskodni.

Tqzvédelmi oktatás szabályai:

1.1 Az Egyetem munkavállalói részére a tanszéki t_zvédelmi felel_s munkába állás el_tt,
továbbá évente ismétl_d_, a laboratóriumi gyakorlaton részt vev_ hallgatók részére
a laborvezet_ félév megkezdésekor t_zvédelmi oktatást köteles tartani.

1.2 A t_zvédelmi oktatás és továbbképzés tartalma:
- a t_zvédelem helyi szabályozása, a T_zvédelmi Szabályzat tartalma,
- a t_zjelzés módja és tartalma,
- a munka befejezésekor elvégzend_ t_zvédelmi feladatok,
- a t_z esetén követend_ magatartás,
- t_zoltó eszközök, készülékek kezelése és használata,
- a t_zvédelmi szabályok megszegésének következményei.

1.3 Az oktatás megszervezéséért, lebonyolításáért, dokumentálásáért a szakmai vezet_ a
felel_s.

1.4 A szakmai vezet_ és az oktatásban részesült az 1. számú melléklet szerinti minta
kitöltésével igazolja az oktatás és a továbbképzés megtörténtét. Az oktatásról
készített jegyz_könyveket a tanszéki titkárságon kell elhelyezni.

1.5 Az oktatáson való megjelenés alól felmentés nem adható. Az oktatáson való részvétel
megtagadása esetén fegyelmi felel_sségre vonás kezdeményezhet_.

1.6 Az oktatásról távollev_k részére 1 hónapon belül, illetve a huzamos távollét után
munkába lép_k (szabadság, betegség stb.), illetve az új munkakörbe kerül_k részére
munkába álláskor pótoktatást kell tartani.

1.7 T_zvédelmi ellen_rzés negatív tapasztalatai, t_zeset, technológia változás esetén
rendkívüli oktatást kell tartani.

Magatartási szabályok tqz esetén:

Gazdasági és egyéni érdek f_z_dik ahhoz, hogy a keletkezett t_zr_l az épületben tartózkodók,
illetve a t_zoltók miel_bb tudomást szerezzenek. A gyors t_zjelzés esetén a benntartózkodó
személyek menekülése, menekíthet_sége könnyebben megoldható, a t_z kiterjedése, a
személyi sérülés, illetve az anyagi kár kisebb lesz.

1.1 Mindenki, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét (pl. er_s füstképz_dést, éghet_
gáz nagy mennyiség_ szivárgását) észleli, köteles azonnal jelenteni a t_zoltósághoz
105, az általános segélyhívó számon 112, a diszpécser központhoz Északi Tömb 60-
50, Déli Tömb 83-13, valamint értesíteni kell az ELTE Lágymányosi Létesítményi
T_zvédelmi szervezet vezet_jét Dr. Albert Albertet a 06-20-495-38-16 vagy a 31-68-
579-es telefonon. Az eloltott vagy önmagától megsz_nt tüzet is jelezni kell. A
diszpécser szolgálat a hozzá beérkezett jelzést köteles továbbjelezni telefonon a
t_zoltósághoz, illetve a T_zvédelmi szervezet vezet_je részére, ennek megtörténtét a
szolgálati naplóban rögzíteni kell. Amennyiben szükséges értesíteni kell a ment_ket
és a rend_rséget. A diszpécser szolgálatot abban az esetben is értesíteni kell, ha a
jelz_ személy közvetlenül jelezte a tüzet.
a/ A t_zjelzési kötelezettség elmulasztása, a megtéveszt_ t_zjelzés adása vagy a jelzés
akadályozása szabálysértést valósít meg.

1.2 b/ …

1.3 A rövid, világos, egyértelm_ és pánikmentes t_zjelzés során az alábbi adatokat kell
közölni:
- A t_zeset pontos helye (ELTE Lágymányosi Létesítménye Északi Tömb,
Pázmány Péter sétány 1/A, Déli Tömb, Pázmány Péter sétány 1/C,
Vegyszerraktár, Pázmány Péter sétány 1/C, földszinten, alagsorban, emeleten),
- Mi ég? (a meggyulladt anyag pontos megnevezése),
- Milyen terjedelm_ a t_z,
- Van-e emberélet veszélyben, tartózkodik-e valaki a veszélyeztetett területen, ha
igen, hány f_, megtörtént-e kiürítés.
- Mit veszélyeztet a t_z (pl.: a t_zeset helyszíne mellett éghet_ folyadék, vegyszer
raktár, tároló hely, van-e a helyiségben gázvezeték, mérgez_ vagy veszélyes
folyadék).
- A t_zesetet bejelent_ személy neve, beosztása.
- A távbeszél_ állomás hívószáma, ahonnan a t_z jelzése történik.

1.4 A tüzet észlel_ köteles társait „T_Z VAN” felhívással riasztani és a helyiség
elhagyására, felszólítani. …

1.5 Higgadtan, fegyelmezetten meg kell kezdeni a veszélyeztetett terület kiürítését, ott
csak azok tartózkodhatnak, akik a t_zoltási feladatokban részt vesznek. A
legfontosabb teend_ a veszélyeztetett személyek mentése, els_segélyben való
részesítése és biztonságos helyre történ_ elvitele.

1.6 A munkavállalók, hallgatók kötelesek a t_z jelzésében, a t_zoltási tevékenységben, a
mentési munkában - amennyiben az életveszéllyel nem jár, - a t_le elvárható módon
részt venni.

a/ Amennyiben lehetséges a t_z oltását azonnal meg kell kezdeni, a legközelebb
elérhet_ és az adott t_z oltására alkalmas t_zvédelmi felszereléssel.


b/ Lehet_leg meg kell keresni a t_z fészkét, ahol az, keletkezett, (ott az égési nyom a
legnagyobb) és meg kell kísérelni minél rövidebb id_n belül történ_ elhatárolását,
eloltását. A t_z oltását megszakítás nélkül folytatni kell a t_z teljes eloltásáig,
illetve a t_zoltóság kivonulásáig, beavatkozásáig.

c/ Az ajtó, ablak csukva tartásával meg kell akadályozni, illetve késleltetni kell a t_z
továbbterjedését, gondoskodni kell a keletkezett h_ és füst elvezetésér_l.

d/ Elektromos t_z esetén el_ször feszültség mentesíteni kell, gáz t_znél pedig a gáz

f_elzáró csapját kell lezárni. Elektromos tüzet, valamint ég_ folyadékot vízzel
oltani tilos, a területen elhelyezett t_zoltó készüléket kell alkalmazni.

e/ A kíváncsiskodókat, továbbá azokat, akik a t_z oltásában nem tudnak részt venni,
távol kell tartani a t_z helyszínét_l, fentiek vonuljanak a t_zt_l biztonságos helyre,
szabadba.

f/ Biztosítani kell, hogy a t_zoltást végz_k a területre, helyiségekbe bejuthassanak.

g/ A t_zoltási feladat végrehajtásával egyidej_leg - amennyiben az szükséges - meg
kell kezdeni a veszélyeztetett tárgyak biztonságos helyre történ_ elszállítását. Els_
feladatként a gázpalackot, az éghet_ folyadékot, vegyszert tartalmazó tároló
edényeket kell eltávolítani. Amennyiben életveszéllyel jár, akkor ezen anyagok
vízsugárral történ_ h_tésér_l gondoskodni kell. A megmentett javak _rzésér_l a
T_zriadó Tervben e feladattal a vagyonvédelmi szolgálat részér_l megbízott
személyek kötelesek gondoskodni.

h/ Biztosítani kell az els_segélynyújtást.

1.7 a/ A t_z- vagy káreset felszámolásának vezet_je a hivatásos t_zoltóegységek
megérkezéséig az a területen tartózkodó legmagasabb beosztású vezet_, akinek a
területén a t_z keletkezett. A feladat ellátására köteles a t_zeset színhelyére menni,
az oltásban személyesen közrem_ködni. A t_zoltás vezet_je a kiérkez_ hivatásos
t_zoltóegység parancsnoka. A t_z- vagy káreset felszámolásának vezet_je, illetve a
t_zoltás vezet_je:
- határozott, egyértelm_ utasításokkal jelölje ki a helyszínen lév_ egyes
munkavállalók, személyek feladatait,
- utasítását mindenki köteles végrehajtani.

b/ Aki a t_zoltásban felszólítás ellenére sem vesz részt, az oltásban való
közrem_ködést megtagadja vagy felróhatóan, elmulasztja szabálysértést követ el.

c/ Amennyiben a t_z helyszínén többen is jelen vannak, akkor szakmai ismeret és
rátermettség alapján kell a feladatokat meghatározni.

1.8 A t_zoltó egység parancsnoka részére az irányítást át kell adni. Tájékoztatni kell az
eddig végzett t_zoltási tevékenységr_l (ki vagy mi van veszélyben, mi és hol ég, van-e
robbanásveszélyes anyag a helyiségben, hol található a vízszerzési hely, hol lehet
áramtalanítani, a gázt elzárni, a helyiségbe veszély nélkül bejutni), közölni kell
mindazt, ami a helyszínre vonatkozóan a t_zoltás szempontjából fontos.
A tevékenység befejezésekor végrehajtandó feladatok

4.1 A munkahelyeken a tevékenység befejezésekor a kijelölt személynek meg kell szüntetni
minden olyan körülményt, amely károsan befolyásolhatja a t_zvédelmi helyzetet, t_zet
okozhat vagy annak oltását nehezíti. Meg kell gy_z_dni a gép, berendezés és környezete
veszélytelenségér_l. Intézkedni kell, hogy a terület bels_ közlekedési útja, folyosója,
lépcs_je szabadon maradjon, a kiürítési útvonal akadálytalanul használható legyen.
4.2 A munka során keletkezett éghet_ hulladékot el kell távolítani. Meg kell gy_z_dni a
t_zoltó berendezés (jelz_k, készülék, felszerelés, oltóanyag, stb.) akadálytalan
megközelíthet_ségér_l.

4.3 Éghet_ anyagot és folyadékot - lezárt edényben - a kijelölt tároló helyre kell szállítani. A
földgázcsapot, a folyamatosan nem üzemeltetett gázpalackokat el kell zárni.

4.4 Végre kell hajtani a villamos berendezések, készülékek, gépek, és a helyiség
áramtalanítását. A helyiségben csak a h_t_gép, a termosztát, a számítógép, illetve az a
m_szer maradhat üzemben, amely automata ki- és bekapcsolóval ellátott, és külön
áramkörökön van.

4.5 Végre kell hajtani az ablakok, ajtók becsukását, távozáskor le kell zárni a helyiséget.
Az ELTE Lágymányosi Létesítményének területén a tanszék- és más szervezeti egységek
vezet_inek a saját tanszékükön, területükön a helyiségek kulcsait szintenként összegy_jtve a
t_zkazetta részére le kell adni. Zárcsere esetén az új kulcs másolatát is le kell adni.

Tqzveszélyes anyagok és gázpalackok tárolásának szabályai


7.1 Éghet_ folyadékot csak légmentesen lezárt edényzetben, kiöml_ nyílással felfelé, a
központi f_t_berendezést_l., illetve annak vezetékét_l számított 1 méteres távolságon
túl szabad elhelyezni. Az edényzeten fel kell tüntetni a tárolt anyag nevét,
lobbanáspontját, t_zveszélyességi fokozatát.


7.2 Sérült, nem zárható edényzetben nem tárolható éghet_ folyadék és vegyi anyag.


7.3 Az anyagokat úgy kell elhelyezni egymás fölött, hogy egymásra ható vegyi folyamat
ne jöhessen létre.


7.4 A kiürített, de ki nem tisztított edényzetek tárolására és szállítására a teli
edényzetekre vonatkozó el_írásokat kell betartani. A már nem használható üres
tároló edényzeteket, papírgöngyöleget a raktárból el kell távolítani.


7.5 Egy helyiségben az „A” és „B” t_zveszélyességi osztályba tartozó különböz_
halmazállapotú anyagok együtt vagy a „C” és „D” t_zveszélyességi osztályba tartozó
anyagokkal együtt nem tárolhatók.


7.6 A „C” és „D” t_zveszélyességi osztályba tartozó anyagok nemenként csoportosítva
egy helyen is tárolhatók.


7.7 Tet_térben és talajszínt alatt „A” –„B” t_zveszélyességi osztályba tartozó anyagot
tárolni tilos.

7.8 Öngyulladásra hajlamos anyagot egyéb éghet_ anyaggal, továbbá olyan anyagokkal,
amelyek egymásra való hatása h_t fejleszthet, tüzet vagy robbanást okozhat, együtt
tárolni nem szabad. Az öngyulladásra hajlamos anyag h_mérsékletét rendszeresen
ellen_rizni kell és a káros felmelegedést meg kell akadályozni.

7.9 A raktárhelyiségnél a ott keletkezhet_ tüzek oltására alkalmas típusú kézi t_zoltó
készülék álljon rendelkezésre.
7.10 Az éghet_ folyadékok raktárban történ_ tárolása esetén:
- robbanás gátló szekrényben maximum 50 l,
- lemezszekrényben legfeljebb 20 l tárolható.
Egy raktárban összesen 300 l, éghet_ folyadék helyezhet_ el. Polcon csak III-IV.
t_zveszélyességi fokozatba tartozó éghet_ folyadékot szabad tárolni. Tilos ezen anyagok
tárolása h_t_szekrényben (kivéve az erre a célra átalakítottakat, amelyekb_l a
h_fokszabályozót a készülékb_l kihelyezték, illet_leg a világítást kiiktatták), polcokon,
vegyi fülkékben és kísérleti asztalokon.

7.11 Az éghet_ folyadékok tárolása laboratóriumokban:
- Az I.-II. t_zveszélyességi fokozatba tartozó éghet_ folyadékokat csak lemez vagy
robbanás gátló szekrényben szabad tárolni. Használat után azonnal vissza kell
rakni a tároló szekrénybe.
- A III.-IV. t_zveszélyességi fokozatba tartozó éghet_ folyadék polcon is tárolható,
de azokat használatuk után haladéktalanul lezárva a polcra vissza kell helyezni.
A gázpalackok kezelésének, tárolásának, szállításának t_zvédelmi szabályai

9.1 A laboratóriumokban felügyelet mellett csak a szükséges mennyiség_ (töltetsúlyú)
gázpalackok maradhatnak és csak folyamatos üzemeltetés esetén. Amennyiben a
kutatói vagy hallgatói munka a gáz folyamatos használatát nem teszi szükségessé,
akkor a gáz áramlását meg kell szüntetni, a palackok szerelvényeit le kell szerelni, a
palackra a lezáró kupakot rá kell helyezni és a palack tárolóba kell szállítani.

9.2 Az éghet_ gázt tartalmazó gázpalack csatlakozó szerelvényét nem szabad zsír-,
illetve olajtartalmú vagy könnyen gyulladó anyaggal tömíteni. Oxigén palackot nem
szabad zsíros vagy olajos kézzel, illetve ezzel szennyezett anyaggal, ronggyal
megfogni.

b/ Álló helyzetben azt a gázpalackot, melynek magassága az átmér_jének négyszeresét
meghaladja, eld_lés ellen rögzíteni kell. (pl. lánccal)

9.3 A gázpalackot tartalmának könny_ felismerhet_sége érdekében, a felírás sértetlensége
nélküli színjelöléssel látják el. A színjelölést a hengeres test fels_ részén alkalmazzák és
az a legfeljebb 1000 mm hosszú gázpalackon 30 mm széles, ennél hosszabb gázpalacknál
100 mm széles körfutó csík vagy az egész palackot a színjelöléssel azonos szín_
festékkel festik be.
Színjelölések:
Dissous gáz sárga éghet_ gáz vörös

Oxigén kék széndioxid, nem éghet_ gáz szürke

S_rített leveg_ lila maró vagy mérgez_ barna

Nitrogén zöld

Az Európai Szabványügyi Bizottság (Comité Européen de Normalisation, CEN) által
kibocsátott szabványt a Magyar Szabványügyi testület is megjelentette. MSZ EN 1089-3.
Jelenleg Magyarországon nem hatályos, de a CEN tagtestületei országaiban is érdekelt
gyártók és forgalmazók, már e szabvány szerint gyártanak, illetve töltenek palackokat.
Ezért az új normáknak megfelel_ színjelölésekkel is szállíthatnak magyarországi
forgalmazók – a régi színjelöléssel párhuzamosan – palackokat. Az új színjelölések a következ_k:

Mérgez_ és/vagy korrodáló sárga Éghet_ gáz vörös

Oxidáló világoskék

Semleges (nem mérgez_, nem korrodáló nem éghet_, nem oxidáló) élénkzöld
Ha egy gáznak vagy gázkeveréknek két veszélyes tulajdonsága is van, akkor a palack
vállát az els_dleges veszélyességhez rendelet színnel kell jelölni.
A második veszélyesség színét is fel kell tüntetni a palack nyakán:

Mérgez_ (és/vagy korrodáló) és éghet_ sárga+vörös

Mérgez_ (és/vagy korrodáló) és oxidáló sárga+világoskék

Megkülönböztetett gázok:

Acetilén gesztenyebarna Oxigén fehér

Dinitrogén-oxid kék Argon sötétzöld

Nitrogén fekete Szén-dioxid szürke

Hélium barna

Leveg_ vagy szintetikus leveg_ fehér és fekete

Oxigén/hélium fehér és barna

Oxigén/szén-dioxid fehér és szürke

Oxigén/dinitrogén-oxid fehér és kék

9.4 A gázpalackokat a létesítményen belül a tároló helyr_l a felhasználási helyig palack
szállító kocsin rögzítve kell szállítani.

9.5 Gázpalack t_z esetén el_ször mindig az éghet_ gázt tartalmazó palack szelepét kell
elzárni, majd el kell távolítani a veszélyeztetett területr_

9.9 Egyik helyr_l a másikra történ_ áthelyezésnél, szállításnál a legnagyobb gonddal kell
eljárni, hogy a palack egymáshoz nem üt_djön, le ne essen. Felcsavart szelepsapka
nélkül a palackot szállítani nem szabad.
A laboratóriumi helyiségek t_zvédelmi követelményei
A laboratóriumban mindig rendet és tisztaságot kell tartani. A munkaasztalon, polcon,
h_t_szekrényben t_z- vagy robbanásveszélyes anyagok nem maradhatnak.
Laboratóriumi edényzet, felszerelés, kiömlött vegyszer, a felhasznált anyag
hulladékát vagy az elhanyagolt, rossz állapotában lév_ felszerelést, berendezést, mint
veszélyforrást meg kell szüntetni.
A laboratóriumi helyiségben kijárati ajtaja könnyen nyitható legyen és az a menekülés
irányába nyíljon. A kijárati ajtóba, közleked_ térre a biztonságot akadályozó olyan
tárgyat, amely a kiürítést nehezíti elhelyezni nem szabad.
A „C” t_zveszélyességi osztályba sorolt laboratóriumok esetén 200 m2-enként, „D” besorolás
esetén 600m2-enként kell könnyen hozzáférhet_ helyen t_zoltó készüléket elhelyezni.
Szükség szerint kell gondoskodni vészzuhanyról, t_zelfojtó takaróról vagy kend_r_l és
els_segély ládáról.

a/ A vészzuhany a kijárati ajtó felett, könnyen. hozzáférhet_ legyen, gyors nyitást
biztosító csappal legyen felszerelve.

b/ A vészzuhany olyan legyen, hogy gyors mozdulattal elegend_ mennyiség_ vizet (10
l/p) lehessen juttatni az ég_ ruházatra, azt állandóan használatképes állapotban
kell tartani. Ezt a laboratórium vezet_je által kijelölt személy köteles hetente
ellen_rizni.

c/ A t_zelfojtó takarót vagy kend_t jól látható, könnyen hozzáférhet_ helyen, módon,
erre a célra szolgáló dobozban, szekrényben vagy más könnyen hozzáférhet_
helyen kell elhelyezni. Azok használhatóságáról rendszeres ellen_rzéssel kell
meggy_z_dni. Szükség esetén pótlásáról gondoskodni kell.
Minden nap, a munka befejezésekor, a laboratórium bezárása el_tt a vezet_ által kijelölt
személynek meg kell gy_z_dnie arról, hogy a közm_vezeték, a laboratóriumhoz
tartozó víz, gáz, vákuum stb. csap f_elzárója, – amennyiben az hozzáférhet_ – le vane
zárva, az ablak be van-e csukva, az elektromos berendezések ki vannak-e
kapcsolva. A laboratóriumi munka befejezésével a helyiséget kulccsal be kell zárni.

a/ Éghet_ folyadékkal végzett m_velet esetén (kiöntés, extrahálás, nyílt tálban végzett
kristályosítás stb.) legalább 3 méteres körzetében nem lehet láng és áram alatt
lév_, nem robbanás biztos kivitel_ villamos berendezés.

b/ Éghet_ folyadékot tartalmazó készülékben szerelést, csak úgy szabad végezni, ha a
készülék f_tését megszüntették, környezetében lév_ lángot eloltották és a nem
robbanás biztos laboratóriumi felszereléseket kikapcsolták.

A felvonók használatának tqzvédelmi szabályai.

5.4 Tilos a személyfelvonóban t_z- vagy robbanásveszélyes anyagot szállítani, ha abban
más személy tartózkodik.

5.1 T_z esetén a liftet használni nem szabad, a vagyonvédelmi szolgálat köteles azokat a
földszintre irányítani és üzemen kívül helyezni.

05. tétel. Törvény a Kémiai Biztonságró.
Kémiai biztonság:

Az Országgy_lés – figyelembe véve az ember legmagasabb szint_ testi és lelki egészségéhez,
valamint az egészséges környezethez f_z_d_ alapvet_ alkotmányos jogait – a
Magyarországon tartózkodó természetes személyek kémiai biztonsághoz kapcsolódó
jogosultságainak biztosítása érdekében, a veszélyes anyagok és veszélyes készítmények káros
hatásainak megfelel_ módon történ_ azonosítása, megel_zése, csökkentése, elhárítása,
valamint ismertetése céljából a következ_ törvényt alkotja.

vegyi anyag életciklusa:

1.§ (1)2 E törvény alkalmazásában


a) kémiai biztonság: a kemizációból, a vegyi anyagok életciklusából származó, a
környezetet és az ember egészségét károsító kockázatok kezelését – csökkentését
vagy elkerülhet_vé tételét – célul kit_z_, illet_leg megvalósító intézmények,
tevékenységek olyan összessége, amely egyidej_leg tekintetbe veszi a fejl_dés
fenntarthatóságának szükségességét;


b) vegyi anyag életciklusa: a vegyi anyag országon belüli el_állításától vagy
behozatalától az országból való kiviteléig, újrahasznosításának vagy
ártalmatlanításának befejezéséig terjed_, a vegyi anyaggal végzett tevékenységek
által szakaszolt id_szakok összessége;





készítmény:

k) készítmény: két vagy több anyagot tartalmazó keverék vagy oldat;…

m) veszélyes készítmények nyilvántartása: a bejelentett veszélyes készítményekr_l a
Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Kémiai Biztonsági
Intézetében (a továbbiakban: OKK–OKBI) m_köd_ Egészségügyi Toxikológiai
Tájékoztató Szolgálatnál (a továbbiakban: ETTSZ) vezetett terméknyilvántartás;

n)3 veszélyes anyagok, illetve veszélyes készítmények bejelentése: eljárás, melynek
keretében a veszélyes anyagot, illetve veszélyes készítményt Magyarországon gyártó,
illetve azt Magyarországon forgalomba hozó megküldi a biztonsági adatlapokat az
OKK–OKBI-nek;

EINECS:

c) EINECS: az 1981. szeptember 18-án az Európai Közösség piacán jelen lév_
valamennyi anyagot tartalmazó Létez_ Kereskedelmi Anyagok Európai Jegyzéke;


f) új anyag: az EINECS-ben nem szerepl_ anyag;

ELINCS:

d) ELINCS: az 1981. szeptember 18-át követ_en az Európai Közösségben, illetve az
Európai Unióban (a továbbiakban: EU) törzskönyvezett új anyagokat tartalmazó
Törzskönyvezett Vegyi Anyagok Európai Jegyzéke;

biztonsági adatlap:

22. § (1) A munkahelyi egészség és biztonság, illet_leg a környezetvédelem érdekében
szükséges intézkedések megtétele céljából veszélyes anyag, illetve veszélyes készítmény a
tevékenységet foglalkozásszer_en végz_ személy számára a gyártó vagy az importáló
által elkészített magyar nyelv_ biztonsági adatlappal hozható forgalomba. Az adatlap
tartalmazza az egészség és a környezet védelméhez szükséges információkat.

(2) A tevékenységet végz_t a forgalmazó legkés_bb a termék els_ alkalommal történ_
kiszolgálásakor látja el a biztonsági adatlappal. A termék ismételt kiszolgálásakor a
forgalmazónak a tevékenységet végz_t annak külön kérésére kell csak a biztonsági
adatlappal ismételten ellátnia.

(3) A biztonsági adatlap írásban vagy a felhasználó hozzájárulásával elektronikus úton
rögzített módon is átadható.

„R” mondat és „R” szám:

w) R mondat és R szám: a veszélyes anyagok, illetve a veszélyes készítmények
kockázataira utaló mondat, illet_leg e mondat sorszáma;



4. A veszélyes anyagok veszélyeire/kockázataira
utaló R mondatok

R 1 Száraz állapotban robbanásveszélyes
R 2 Ütés, súrlódás, t_z vagy más gyújtóforrás robbanást okozhat
R 3 Ütés, súrlódás, t_z vagy egyéb gyújtóforrás rendkívüli mértékben növeli a
robbanásveszélyt
R 4 Nagyon érzékeny, robbanásveszélyes fémvegyületeket képez
R 5 H_ hatására frobbanhat
R 6 Leveg_vel érintkezve vagy anélkül is robbanásveszélyes
R 7 Tüzet okozhat
R 8 Éghet_ anyaggal érintkezve tüzet okozhat
R 9 Éghet_ anyaggal érintkezve robbanásveszélyes
R 10 Kevésbé t_zveszélyes
R 11 T_zveszélyes
R 12 Fokozottan t_zveszélyes
R 14 Vízzel hevesen reagál
R 15 Vízzel érintkezve fokozottan t_zveszélyes gázok képz_dnek
R 16 Oxidáló anyaggal érintkezve robbanásveszélyes
R 17 Leveg_n öngyulladó
R 18 A használat során robbanásveszélyes/t_zveszélyes gáz-leveg_ elegy keletkezhet
R 19 Robbanásveszélyes peroxidokat képezhet
R 20 Belélegezve ártalmas
R 21 B_rrel érintkezve ártalmas
R 22 Lenyelve ártalmas
R 23 Belélegezve mérgez_ (toxikus)
R 24 B_rrel érintkezve mérgez_ (toxikus)
R 25 Lenyelve mérgez_ (toxikus)
R 26 Belélegezve nagyon mérgez_ (toxikus)
R 27 B_rrel érintkezve nagyon mérgez_ (toxikus)
R 28 Lenyelve nagyon mérgez_ (toxikus)
R 29 Vízzel érintkezve mérgez_ gázok képz_dnek
R 30 A használat során t_zveszélyessé válik
R 31 Savval érintkezve mérgez_ gázok képz_dnek
R 32 Savval érintkezve nagyon mérgez_ gázok képz_dnek
R 33 A halmozódó (kumulatív) hatások miatt veszélyes
R 34 Égési sérülést okoz
R 35 Súlyos égési sérülést okoz
R 36 Szemizgató hatású
R 37 Izgatja a légutakat
R 38 B_rizgató hatású
R 39 Nagyon súlyos és maradandó egészségkárosodást okozhat
R 4015 A rákkelt_ hatás korlátozott mértékben bizonyított
R 41 Súlyos szemkárosodást okozhat
R 42 Belélegezve túlérzékenységet okozhat (szenzibilizáló hatású lehet)
R 43 B_rrel érintkezve túlérzékenységet okozhat (szenzibilizáló hatású lehet)
R 44 Zárt térben h_ hatására robbanhat
R 45 Rákot okozhat (karcinogén hatású lehet)
R 46 Örökl_d_ genetikai károsodást okozhat (mutagén hatású lehet)
R 48 Hosszú id_n át hatva súlyos egészségkárosodást okozhat
R 49 Belélegezve rákot okozhat (karcinogén hatású lehet)
R 50 Nagyon mérgez_ a vízi szervezetekre
R 51 Mérgez_ a vízi szervezetekre
R 52 Ártalmas a vízi szervezetekre
R 53 A vízi környezetben hosszantartó károsodást okozhat
R 54 Mérgez_ a növényvilágra
R 55 Mérgez_ az állatvilágra
R 56 Mérgez_ a talaj szervezeteire
R 57 Mérgez_ a méhekre
R 58 A környezetben hosszantartó károsodást okozhat
R 59 Veszélyes az ózonrétegre
R 60 A fertilitást (fogamzóképességet vagy nemz_képességet) károsíthatja
R 61 A születend_ gyermekre ártalmas lehet
R 62 A fertilitásra (fogamzóképességre vagy nemz_képességre) ártalmas lehet
R 63 A születend_ gyermeket károsíthatja
R 64 Szoptatott újszülöttet és csecsem_t károsíthatja
R 65 Lenyelve ártalmas, aspiráció (idegen anyagnak a légutakba beszívása) esetén
tüd_károsodást okozhat
R 66 Ismételt expozíció a b_r kiszáradását vagy megrepedezését okozhatja
R 67 G_zök álmosságot vagy szédülést okozhatnak
R 6816 Maradandó egészségkárosodást okozhat
Összetett R mondatok17
R 14/15 Vízzel hevesen reagál és közben fokozottan t_zveszélyes gázok képz_dnek
R 15/29 Vízzel érintkezve fokozottan t_zveszélyes és mérgez_ gázok képz_dnek
R 20/21 Belélegezve és b_rrel érintkezve ártalmas
R 20/22 Belélegezve és lenyelve ártalmas
R 21/22 B_rrel érintkezve és lenyelve ártalmas
R 20/21/22 Belélegezve, b_rrel érintkezve és lenyelve ártalmas
R 23/24 Belélegezve és b_rrel érintkezve mérgez_
R 24/25 B_rrel érintkezve és lenyelve mérgez_
R 23/25 Belélegezve és lenyelve mérgez_
R 23/24/25 Belélegezve, b_rrel érintkezve és lenyelve mérgez_
R 26/27 Belélegezve és b_rrel érintkezve nagyon mérgez_
R 26/28 Belélegezve és lenyelve nagyon mérgez_
R 26/27/28 Belélegezve, b_rrel érintkezve és lenyelve nagyon mérgez_
R 27/28 B_rrel érintkezve és lenyelve nagyon mérgez_
R 36/37 Szemizgató hatású, izgatja a légutakat
R 36/38 Szem- és b_rizgató hatású
R 37/38 B_rizgató hatású, izgatja a légutakat
R 36/37/38 Szem- és b_rizgató hatású, izgatja a légutakat
R 39/23 Belélegezve mérgez_: nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást okozhat
R 39/24 B_rrel érintkezve mérgez_: nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást okozhat
R 39/25 Lenyelve mérgez_: nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást okozhat
R 39/23/24 Belélegezve és b_rrel érintkezve mérgez_: nagyon súlyos, maradandó
egészségkárosodást okozhat
R 39/23/25 Belélegezve és lenyelve mérgez_: nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást
okozhat
R 39/24/25 B_rrel érintkezve és lenyelve mérgez_: nagyon súlyos, maradandó
egészségkárosodást okozhat
R 39/23/24/25 Belélegezve, b_rrel érintkezve és lenyelve mérgez_: nagyon súlyos,
maradandó egészségkárosodást okozhat
R 39/26 Belélegezve nagyon mérgez_: nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást
okozhat
R 39/26/27 Belélegezve és b_rrel érintkezve nagyon mérgez_: nagyon súlyos, maradandó
egészségkárosodást okozhat
R 39/27 B_rrel érintkezve nagyon mérgez_: nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást
okozhat
R 39/28 Lenyelve nagyon mérgez_: nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást okozhat
R 39/26/28 Belélegezve és lenyelve nagyon mérgez_: nagyon súlyos, maradandó
egészségkárosodást okozhat
R 39/27/28 B_rrel érintkezve és lenyelve nagyon mérgez_: nagyon súlyos, maradandó
egészségkárosodást okozhat
R 39/26/27/28 Belélegezve, b_rrel érintkezve, lenyelve nagyon mérgez_: nagyon súlyos,
maradandó egészségkárosodást okozhat
R 68/20 Belélegezve ártalmas: maradandó egészségkárosodást okozhat
R 68/21 B_rrel érintkezve ártalmas: maradandó egészségkárosodást okozhat
R 68/22 Lenyelve ártalmas: maradandó egészségkárosodást okozhat
R 68/20/21 Belélegezve és b_rrel érintkezve ártalmas: maradandó egészségkárosodást
okozhat
R 68/20/22 Belélegezve és lenyelve ártalmas: maradandó egészségkárosodást okozhat
R 68/21/22 B_rrel érintkezve és lenyelve ártalmas: maradandó egészségkárosodást okozhat
R 68/20/21/22 Belélegezve, b_rrel érintkezve, lenyelve ártalmas: maradandó
egészségkárosodást okozhat
R 42/43 Belélegezve és b_rrel érintkezve túlérzékenységet okozhat (szenzibilizáció)
R 48/20 Hosszabb id_n át belélegezve ártalmas: súlyos egészségkárosodást okozhat
R 48/21 Hosszabb id_n át b_rrel érintkezve ártalmas: súlyos egészségkárosodást okozhat
R 48/22 Szájon keresztül hosszabb id_n át a szervezetbe jutva ártalmas: súlyos
egészségkárosodást okozhat
R 48/20/21 Hosszabb id_n át belélegezve és b_rrel érintkezve ártalmas: súlyos
egészségkárosodást okozhat
R 48/20/22 Hosszabb id_n át belélegezve és szájon át a szervezetbe jutva ártalmas: súlyos
egészségkárosodást okozhat
R 48/21/22 Hosszabb id_n át b_rrel érintkezve és szájon át a szervezetbe jutva ártalmas:
súlyos egészségkárosodást okozhat
R 48/20/21/22 Hosszabb id_n át belélegezve, b_rön és szájon keresztül a szervezetbe jutva
ártalmas: súlyos egészségkárosodást okozhat
R 48/23 Hosszabb id_n át belélegezve mérgez_: súlyos egészségkárosodást okozhat
R 48/24 Hosszabb id_n át b_rrel érintkezve mérgez_: súlyos egészségkárosodást okozhat
R 48/25 Szájon keresztül hosszabb id_n át a szervezetbe jutva mérgez_: súlyos
egészségkárosodást okozhat
R 48/23/24 Hosszabb id_n át belélegezve és b_rön keresztül a szervezetbe jutva mérgez_:
súlyos egészségkárosodást okozhat
R 48/23/25 Hosszabb id_n át belélegezve és szájon keresztül a szervezetbe jutva mérgez_:
súlyos egészségkárosodást okozhat
R 48/24/25 B_rön és szájon keresztül hosszabb id_n át a szervezetbe jutva mérgez_: súlyos
egészségkárosodást okozhat
R 48/23/24/25 Hosszabb id_n át belélegezve, b_rön és szájon keresztül a szervezetbe jutva
mérgez_: súlyos egészségkárosodást okozhat
R 50/53 Nagyon mérgez_ a vízi szervezetekre, a vízi környezetben hosszantartó károsodást
okozhat
R 51/53 Mérgez_ a vízi szervezetekre, a vízi környezetben hosszantartó károsodást okozhat
R 52/53 Ártalmas a vízi szervezetekre, a vízi környezetben hosszantartó károsodást okozhat



„S” mondat és „S” szám:

x) S mondat és S szám: a veszélyes anyagok, illetve a veszélyes készítmények biztonságos
használatára utaló mondat, illetve e mondat sorszáma;

5. A veszélyes anyagok biztonságos használatára
utaló S mondatok



S 1 Elzárva tartandó
S 2 Gyermekek kezébe nem kerülhet
S 3 H_vös helyen tartandó
S 4 Lakóterülett_l távol tartandó
S 5 ... alatt tartandó (a folyadékot a gyártó határozza meg)
S 6 ... alatt tartandó (az inert gázt a gyártó határozza meg)
S 7 Az edényzet légmentesen lezárva tartandó
S 8 Az edényzet szárazon tartandó
S 9 Az edényzet jól szell_ztethet_ helyen tartandó
S 12 A tartályt nem szabad légmentesen lezárni
S 13 Élelmiszert_l, italtól és takarmánytól távol tartandó
S 14 ...-tól/-t_l távol tartandó [az összeférhetetlen anyago(ka)t a gyártó határozza meg]
S 15 H_hatástól távol tartandó
S 16 Gyújtóforrástól távol tartandó – Tilos a dohányzás
S 17 Éghet_ anyagoktól távol tartandó
S 18 Az edényzetet óvatosan kell kezelni és kinyitni
S 20 Használat közben enni, inni nem szabad
S 21 Használat közben tilos a dohányzás
S 22 Az anyag porát nem szabad belélegezni
S 23 A keletkez_ gázt/füstöt/g_zt/permetet nem szabad belélegezni (a gyártó határozza meg)
S 24 A b_rrel való érintkezés kerülend_
S 25 Kerülni kell a szembejutást
S 26 Ha szembe jut, b_ vízzel azonnal ki kell mosni és orvoshoz kell fordulni
S 27 A szennyezett ruhát azonnal le kell vetni/venni
S 28 Ha az anyag a b_rre kerül, ...-val/vel b_ven azonnal le kell mosni (az anyagot a gyártó
határozza meg)
S 29 Csatornába engedni nem szabad
S 30 Soha nem szabad vízzel keverni
S 33 A sztatikus feltölt_dés ellen védekezni kell
S 35 Az anyagot és az edényzetét megfelel_ módon ártalmatlanítani kell
S 36 Megfelel_ véd_ruházatot kell viselni
S 37 Megfelel_ véd_keszty_t kell viselni
S 38 Ha a szell_zés elégtelen, megfelel_ légz_készüléket kell használni
S 39 Szem-/arcvéd_t kell viselni
S 40 A padlót és a beszennyez_dött tárgyakat ...-val/-vel kell tisztítani (az anyagot a gyártó
határozza meg)
S 41 Robbanás vagy t_z esetén a keletkez_ gázokat nem szabad belélegezni
S 42 Füst-/permetképz_dés esetén megfelel_ légzésvéd_t kell viselni (típusát a gyártó adja
meg)
S 43 T_z esetén ...-val/-vel oltandó (az anyagot a gyártó határozza meg). Ha a víz használata
fokozza a veszélyt, ,,Víz használata tilos'' mondatot is hozzá kell tenni
S 45 Baleset vagy rosszullét esetén azonnal orvost kell hívni. Ha lehetséges, a címkét meg
kell mutatni
S 46 Lenyelése esetén azonnal orvoshoz kell fordulni, az edényt/csomagolóburkolatot és a
címkét az orvosnak meg kell mutatni
S 47 ... °C feletti h_mérsékleten nem tárolható (a gyártó határozza meg)
S 48 ...-val/-vel nedvesen tartandó (az anyagot a gyártó határozza meg)
S 49 Csak az eredeti edényzetben tárolható
S 50 ...val/-vel nem keverhet_ (az anyagot a gyártó határozza meg)
S 51 Csak jól szell_ztetett helyen használható
S 52 Nagy felület_, tartózkodásra alkalmas helyiségekben nem használható
S 53 Kerülni kell az expozíciót, – használatához külön utasítás szükséges
S 56 Az anyagot és edényzetét veszélyes-, vagy speciális hulladék gy_jt_helyre kell vinni
S 57 A környezetszennyezés elkerülésére megfelel_ edényzetet kell használni
S 59 A hulladékanyag visszanyeréséhez/újrahasznosításához a gyártótól/forgalmazótól kell
tájékoztatást kérni
S 60 Az anyagot és/vagy edényzetét veszélyes hulladékként kell ártalmatlanítani
S 61 Kerülni kell az anyag környezetbe jutását.
Speciális adatokat kell kérni/Biztonsági adatlap
S 62 Lenyelés esetén hánytatni tilos: azonnal orvoshoz kell fordulni és megmutatni az
edényzetet vagy a címkét
S 63 Belégzés miatt bekövetkez_ baleset esetén a sérültet friss leveg_re kell vinni és
biztosítani számára a nyugalmat
S 64 Lenyelés esetén a szájat vízzel öblítjük ki (csak abban az esetben ha a sérült nem
eszméletlen).
Összetett S mondatok
S 1/2 Elzárva és gyermekek számára hozzáférhetetlen helyen tartandó
S 3/7 Az edényzet jól lezárva, h_vös helyen tartandó
S 3/9/14 H_vös, jól szell_ztethet_ helyen, ...-tól/-t_l távol tartandó [az összeférhetetlen
anyag(oka)t a gyártó határozza meg]
S 3/9/49 H_vös, jól szell_ztethet_ helyen, csak az eredeti edényben tárolható
S 3/9/14/49 H_vös, jól szell_ztethet_ helyen, ...-tól/-t_l távol, csak az eredeti edényzetben
tárolható [az összeférhetetlen anyag(oka)t a gyártó határozza meg]
S 3/14 H_vös helyen, ...-tól/-t_l távol tartandó [az összeférhetetlen anyag(oka)t a gyártó
határozza meg]
S 7/8 Az edényzet légmentesen lezárva, szárazon tartandó
S 7/9 Az edényzet légmentesen lezárva és jól szell_ztethet_ helyen tartandó
S 7/47 Az edényzet légmentesen lezárva ... °C h_mérsékletet nem meghaladó helyen tárolható
(a h_mérsékletet a gyártó határozza meg)
S 20/21 A használat közben enni, inni és dohányozni nem szabad
S 24/25 Kerülni kell a b_rrel való érintkezést és a szembejutást
S 27/28 Ha az anyag a b_rre jut, a szennyezett ruhát rögtön le kell vetni és a b_rt kell_
mennyiség_ ...- val/-vel azonnal le kell mosni (az anyagot a gyártó határozza meg)
S 29/35 Csatornába engedni nem szabad. Az anyagot és edényzetét megfelel_ módon
ártalmatlanítani kell
S 29/56 Csatornába engedni nem szabad, az anyagot és az edényzetét a veszélyes- vagy
speciális hulladék gy_jt_helyre kell vinni
S 36/37 Megfelel_ véd_ruházatot és véd_keszty_t kell viselni
S 36/39 Megfelel_ véd_ruházatot és szem-/arcvéd_t kell viselni
S 37/39 Megfelel_ véd_keszty_t és arc-/szemvéd_t kell viselni
S 36/37/39 Megfelel_ véd_ruházatot, véd_keszty_t és szem-/arcvéd_t kell viselni
S 47/49 ... °C h_mérsékleten, csak az eredeti edényzetben tárolható (a h_mérsékletet a gyártó
határozza meg)



GLP definíciója:
GLP: a Gazdasági Együttm_ködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az EU irányelvei alapján meghatározott helyes laboratóriumi gyakorlat.
Veszélyességi csoportok:

3. § E törvény alkalmazása szempontjából veszélyesnek min_sül az az anyag, illetve az a
készítmény, amely az osztályozás során az alábbi veszélyességi csoportok bármelyikébe
besorolható:


a) az anyagok és készítmények fizikai, fizikai-kémiai és kémiai tulajdonságai alapján,
t_z- és robbanásveszélyesség szerint:
aa) robbanó anyagok és készítmények – az olyan folyékony, képlékeny, kocsonyás vagy
szilárd anyagok és készítmények, amelyek a légköri oxigénnel vagy anélkül, gyors
gázfejl_déssel járó h_termel_ reakcióra képesek, és amelyek adott kísérleti körülmények
között, illet_leg nyomásra vagy h_re felrobbannak,

ab) oxidáló anyagok és készítmények – azok az anyagok és készítmények, amelyek más,
els_sorban gyúlékony anyagokkal érintkezve er_sen h_termel_ reakciót adnak,

ac) fokozottan t_zveszélyes anyagok és készítmények
– azok a folyékony anyagok és készítmények, amelyeknek lobbanás- és forráspontja
rendkívül alacsony,
– azon gázok, amelyek a környezeti h_mérsékleten és nyomáson a leveg_vel érintkezve
gyúlékonyak,

ad) t_zveszélyes anyagok és készítmények – azok az anyagok és készítmények, amelyek
– a leveg_n, normális h_mérsékleten öngyulladásra képesek,
– szilárd halmazállapotban valamely gyújtóforrás rövid ideig tartó behatására könnyen
meggyulladnak, majd a gyújtóforrás eltávolítása után tovább égnek, vagy bomlanak,
– olyan folyékony anyagok és készítmények, amelyek nagyon alacsony lobbanásponttal
rendelkeznek,
– vízzel vagy nedvességgel érintkezve könnyen gyulladó gázt fejlesztenek, veszélyes
mennyiségben,

ae)7 kismértékben t_zveszélyes anyagok és készítmények – olyan folyékony anyagok és
készítmények, amelyek alacsony lobbanásponttal rendelkeznek;

b) az anyagok és készítmények mérgez_ (toxikológiai) tulajdonságai alapján, toxikológiai
sajátosságok szerint:

ba)8 nagyon mérgez_ek – azok az anyagok és készítmények, amelyek belégzésük, lenyelésük
vagy a b_rön át történ_ felszívódásuk esetén igen kis mennyiségben halált vagy heveny,
illetve idült egészségkárosodást okoznak,

bb)9 mérgez_ek – azok az anyagok és készítmények, amelyek belégzésük, lenyelésük vagy a
b_rön át történ_ felszívódásuk esetén kis mennyiségben halált vagy heveny, illetve idült
egészségkárosodást okoznak,

bc)10 ártalmasak – azok az anyagok és készítmények, amelyek a belégzésük, lenyelésük vagy
a b_rön át történ_ felszívódásuk esetén halált vagy heveny, illetve idült egészségkárosodást
okozhatnak, és nem sorolhatóak a ba)–bb) alpont szerinti veszélyességi osztályba,

bd) maró (korrozív) anyagok és készítmények – amelyek él_ szövettel érintkezve azok
elhalását okozzák,

be) irritáló vagy izgató anyagok és készítmények – olyan nem maró anyagok és
készítmények, amelyek a b_rrel, szemmel vagy a nyálkahártyával való pillanatszer_, hosszan
tartó vagy ismételt érintkezésük esetén gyulladást okoznak,

bf) túlérzékenységet okozó (allergizáló, szenzibilizáló) anyagok és készítmények – amelyek
ismételt belégzésüket, illet_leg a b_rön vagy a nyálkahártyán történ_ ismételt felszívódásukat
követ_en túlérzékenységet okoznak. A túlérzékenység gyulladásos (b_r, nyálkahártya,
köt_hártya), fulladásos reakcióban (tüd_) vagy a keringés összeomlásának formájában
jelenhet meg,

bg) karcinogén anyagok és készítmények – olyan anyagok és készítmények, amelyek
belégzéssel, szájon át, a b_rön, a nyálkahártyán keresztül vagy egyéb úton a szervezetbe jutva
daganatot okoznak, vagy el_fordulásának gyakoriságát megnövelik,
bh) mutagén anyagok és készítmények – amelyek belégzéssel, szájon át, a b_rön, a
nyálkahártyán keresztül vagy egyéb úton a szervezetbe jutva genetikai károsodást okoznak
vagy megnövelik a genetikai károsodások gyakoriságát,

bi) reprodukciót és az utódok fejl_dését károsító anyagok és készítmények – amelyek
belégzéssel, szájon át, a b_rön, a nyálkahártyán keresztül vagy egyéb úton a szervezetbe jutva
megzavarják, általában gátolják a reprodukciót, illetve az utódokban morfológiai, illet_leg
funkciós károsodást okoznak;

c) az anyagok és készítmények környezetkárosító (ökotoxikológiai) tulajdonságai
alapján, ökotoxikológiai sajátosságok szerint:

ca) környezetre veszélyes anyagok és készítmények – amelyek a környezetbe jutva a
környezet egy vagy több elemét azonnal vagy meghatározott id_ elteltével károsítják, illetve a
környezet állapotát, természetes ökológiai egyensúlyát, biodiverzitását megváltoztatják.

Veszélyes anyag bejelentése:

7. § (1) A veszélyes anyagokat az egészségügyi miniszter által meghatározott
bejelent_lapon kell bejelenteni.

(2) A bejelent_ a veszélyes anyag bejelentéséhez csatolja a magyar nyelv_ biztonsági
adatlapot és címketervet, amelyeken feltünteti az anyag veszélyesség szerinti besorolását
is. A benyújtott dokumentációhoz a jegyzékbevételt végz_ adatkiegészítést kérhet.

(3) Az ELINCS-ben közreadott veszélyes anyag bejelentése során a bejelent_laphoz
csatolni kell a veszélyes anyagot az EU területén törzskönyveztet_ írásbeli
hozzájárulását a bejelentéshez, valamint a törzskönyveztet_ által kiadott, a rendelkezési
jog biztosítását igazoló iratot, továbbá a hazai jegyzékbevételhez szükséges adatokat.

(4) A veszélyes anyag bejelentésével kapcsolatos valamennyi adatszolgáltatásért, az
adatok hitelességéért a bejelent_ a felel_s.

A bejelentés alóli mentesülés feltételei:

(5) A veszélyes anyagra vonatkozó bejelentési eljárást nem kell alkalmazni a 2%-nál
kevesebb monomert tartalmazó m_anyagok – ideértve valamennyi polimert is – továbbá
azon veszélyes anyagok esetében, amelyeknek az egyébként bejelentésre kötelezett által
évenként gyártott vagy importált tömege nem éri el a 100 kg-ot, vagy halmozott
össztömege az 1 tonnát, illet_leg a robbanó, a fokozottan t_zveszélyes, a maró, a nagyon
mérgez_, a mérgez_, a karcinogén, a mutagén, valamint a reprodukciót és az utódok
fejl_dését károsító anyagok esetén az 1 kg-ot, vagy halmozott össztömege a 10 kg-ot.

(6) Nem kell ismételten bejelenteni az (1)–(2) bekezdések szerint már bejelentett nagy
tömegben – évente 10 tonnát meghaladó mennyiségben – gyártott vagy importált
veszélyes anyagokat.


Veszélyes anyagok és készítmények címkézése:

17. § (1) Bármely bejelentéshez kötött tevékenység csak a (2)–(8) bekezdés szerint feliratozott
(címkézett) veszélyes anyaggal, illetve veszélyes készítménnyel végezhet_.

(2) A feliratot (címkét) a tevékenység során alkalmazott valamennyi csomagolási egységen el
kell helyezni. A felirat (címke) magyar nyelven jól olvashatóan és letörölhetetlen módon
tartalmazza
a)29 a termék nevét, a benne lév_ veszélyes anyag megnevezését a közösségi jegyzék,
illetve, ha ebben nem szerepel, a magyarországi jegyzék szerinti valamely
megnevezésének megfelel_en, vagy – jegyzékbevételig – valamely hivatalos nemzetközi
elnevezés magyar megfelel_jét;

b)30 a magyarországi bejelent_ vagy törzskönyveztet_ megnevezését és teljes címét,
telefonszámát;

c) a veszélyes anyag, illetve a veszélyes készítmény használatával felmerül_ veszély
megjelölését és a veszély jelképét (szimbólumát);

d) a veszélyes anyag, illetve a veszélyes készítmény használatával járó különös
kockázatokat megjelöl_, az egészségügyi miniszter által meghatározott
szabványmondatokat (R mondat);

e) a veszélyes anyag, illetve a veszélyes készítmény biztonságos használatával
kapcsolatos, az egészségügyi miniszter által meghatározott szabványmondatokat (S
mondat);

f) az Európai Közösségben (EU-ban) jegyzékbe vett veszélyes anyagok esetén az
EINECS, illetve az ELINCS szerinti jegyzékszámot. Az e jegyzékekben szerepl_
anyagok esetében – a lakossági forgalomba kerül_ veszélyes anyagok esetén 2002. január
1. napjától – a feliraton (címkén) szerepelnie kell az ,,EK felirat'' szavaknak is;

g)31

(3)32 Az irritáló, oxidáló, t_zveszélyes, kismértékben t_zveszélyes veszélyességi osztályba
sorolt, valamint a lakosság számára nem forgalmazott ártalmas anyagok és ártalmas
készítmények esetében az R mondatokat és az S mondatokat nem kell feltüntetni azokon
a csomagolási egységeken, amelyek nem tartalmaznak 125 ml-nél nagyobb mennyiséget.

(4) A feliraton (címkén) a (2) bekezdés szerinti információkat olyan módon kell
feltüntetni, hogy azok a háttért_l szembeötl_ módon elkülönüljenek és a jól
olvashatóságot lehet_vé tév_ méret_ek legyenek.

(5) A veszélyt jelz_ szimbólumot fekete színnel narancssárga alapra kell nyomtatni. A
felirat (címke) vagy a csomagolás színének és megjelenésének olyannak kell lennie, hogy
a veszélyt jelz_ szimbólum és annak háttere jól látható legyen.

(6) A feliratot (címkét) a csomagolás egy, illetve több oldalán úgy kell elhelyezni, hogy ha
a csomagot szabályosan teszik le, azt vízszintesen lehessen olvasni.

(7) A veszélyes anyagok és veszélyes készítmények felirata (címkéje) megtéveszt_ jelölést
vagy szöveget nem tartalmazhat.

(8) Az (1)–(7) bekezdésben foglalt rendelkezések nem érintik az Fvt.-ben az áruk
címkézésére vonatkozó szabályok megfelel_ alkalmazását.


(9) Kivételes esetekben, saját ipari célra továbbhasznált veszélyes anyagok és
készítmények esetében az eredeti nyelven történ_ feliratozás megváltoztatása
(újracímkézése) abban az esetben nem szükséges, ha az eredeti címkén a veszélyt jelz_
szimbólum, veszélyjel, CAS-szám, R és S szám jól olvasható, és a biztonsági adatlappal
megegyez_ tartalmú írásos használati utasítást, dokumentációt bocsátanak magyar
nyelven a tevékenységet végz_ rendelkezésére.

(10)33 Nincs szükség a címkézésre abban az esetben, ha a szükséges adatok közvetlenül a
csomagoláson jól láthatóan feltüntetésre kerültek.
Kockázatbecslés:

19. § (1) A veszélyes anyag egész életciklusa alatt a veszélyes anyagokkal, illetve a
veszélyes készítményekkel végzend_ tevékenység megkezdése el_tt a tevékenységet végz_
az adott tevékenység emberi egészséget és környezetet károsító kockázatairól becslést
készít, a munkavédelemr_l szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.)
rendelkezéseire figyelemmel. A kockázatbecslés elvégzéséért szervezett munkavégzés
esetén a munkáltató, egyéb esetben a vállalkozó, nem vállalkozás keretében végzett
tevékenység esetén a tevékenységet végz_ a felel_s.

(2) A kockázatbecslés érdekében a következ_k elvégzése szükséges:

a) a veszély azonosítása;

b) az expozíció-hatás (koncentráció/dózis-hatás) összefüggés elemzése;

c) az expozíció becslése;

d) a kockázat min_ségi, illetve mennyiségi jellemzése.

kockázatcsökkentés:

20. § (1) A veszélyes anyagok, illetve a veszélyes készítmények el_állításának,
gyártásának, feldolgozásának, továbbá felhasználásának megkezdése el_tt – ideértve a
külföldr_l történ_ behozatalt is – a tevékenységhez az azonos célra alkalmas veszélyes
anyagok, illetve veszélyes készítmények közül – lehet_ség szerint – a kevésbé veszélyes
anyagot (készítményt) kell kiválasztani. A kiválasztás indokolására a tevékenységet
végz_ elvégzi a szükséges kockázatbecslést, valamint költség-haszon elemzést és azt az
ellen_rzést végz_ hatóságnak – kérésére – bemutatja.

(2) A tevékenységhez legalkalmasabb veszélyes anyag, illetve veszélyes készítmény
kiválasztásához – szükség esetén – az OKK-tól vélemény kérhet_.

(3) A veszélyes anyaggal, illetve a veszélyes készítménnyel kapcsolatos tevékenységet úgy
kell megtervezni és végezni, hogy a tevékenység az azt végz_k és más személyek
egészségét ne veszélyeztesse, a környezet károsodását, illetve szennyezését ne idézze el_,
illet_leg annak kockázatát ne növelje meg. A tevékenység egészséget nem veszélyeztet_
és biztonságos végrehajtásáért, valamint a környezet védelméért szervezett
munkavégzés keretében végzett tevékenység esetén a munkáltató, nem szervezett
munkavégzés esetén a vállalkozó, illetve – egyéb nem szervezett munkavégzés esetén – a
munkavégz_ a felel_s.

(4) A munkavállalók, illet_leg a lakosság egészségét vagy a környezetet nem
megengedhet_ mértékben érint_ kockázatok megfelel_ szintre csökkentése érdekében –
amennyiben a kockázat megfelel_ csökkentése más módon nem lehetséges – egyes
veszélyes anyagok, illetve veszélyes készítmények alkalmazása, illet_leg egyes, ezekkel
végzett tevékenységek betilthatóak, korlátozhatóak.
….
(7) A fel nem használt és nem hasznosítható veszélyes anyagok, illet_leg veszélyes
készítmények biztonságos kezelésér_l a tevékenységet végz_ gondoskodik, és az erre
vonatkozó dokumentációt az ellen_rzést végz_ hatóság részére – felhívására –
rendelkezésre bocsátja.

06. tétel. 44/2000. (XII. 27.) EüM. rendelet.

Környezetkárosítás:

d) környezetkárosítás: az a tevékenység, amelynek hatására környezetkárosodás
következik be;

környezetkárosodás:

e) környezetkárosodás: a környezetnek vagy valamely elemének olyan mérték_ változása,
szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan mértéke, amelynek
eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota (min_sége) csak
beavatkozással, vagy egyáltalán nem állítható helyre, illet_leg amely az él_világot
kedvez_tlenül érinti;

ökotoxikus:

f) ökotoxikus:az él_ szervezeteket károsító (mérgez_, teratogén, mutagén stb.);

teratogén:

g) teratogén: fejl_dési rendellenességet okozó;

egészségkárosító kockázat definíciója:

k)2 egészségkárosító kockázat: a munkahelyi légtérben lév_ szennyez_ anyag
koncentrációja meghaladja a határértéket, vagy határérték hiányában a munkáltató
által a biztonsági adatlapok valamennyi adatának figyelembevételével végzett
kockázatbecslés a kockázat mértékét csökkentend_nek jelzi. Határérték hiányában – az
anyag egyéb veszélyeinek figyelembevételével – az elt_rhet_ szennyezettségi szintnek a
NOAEL egy ötödét vagy ennek hiányában a NOEL egy tizedét kell tekinteni;

l)3 NOAEL (No Observed Adverse Effect Level): nem észlelhet_ kedvez_tlen hatás szint.

m)4 NOEL (No Observed Effect Level): nem észlelt hatásszint.

MéregerQsség szerinti osztályozás:

Kategória: orális LD50, dermalis inhalációs
ALD LD50, ALD LC50, ALC
patkány patkány patkány


mg/kg vagy nyúl mg/liter/4 óra*
mg/kg
Nagyon mérgez_ _ 25 _ 50 _ 0,25
Mérgez_ 25 200 50 400 0,25–1
Ártalmas > 200–2000 > 400–2000 > 1–5

* Aeroszolok, szemcsés anyagok belégzése esetén; gázok, g_zök esetében
az értékek nagyobbak (lásd 3. számú melléklet: 3.2.1; 3.2.2; 3.2.3)



Veszélyességre utaló piktogramok felismerése:



Biztonsági adatlap tartalma:

BIZTONSÁGI ADATLAPOK

1. BIZTONSÁGI ADATLAP (veszélyes anyag bejelentéséhez/törzskönyvezend_ anyaghoz)
A kiállítás kelte:
1. Vegyi anyag neve

CAS-szám:
EU-szám:
Gyártó cég neve:
cím, telefon, fax:
Forgalmazó cég neve:
cím, telefon, fax:
Importáló cég neve:
cím, telefon, fax:

2. Összetétel
hatóanyag: %
egyéb veszélyes szennyez_anyag: koncentráció %
tartomány
koncentráció %
tartomány
egyéb veszélyes adalékanyag: koncentráció %
tartomány


3. Veszélyesség szerinti besorolás
4. Els_segélynyújtás
5. T_zveszélyesség
6. Óvintézkedés baleset esetén
7. Kezelés és tárolás
8. Az egészséget nem veszélyeztet_ munkavégzés feltételei
9. Fizikai és kémiai tulajdonságok
10. Stabilítás és reakciókészség
11. Toxikológiai adatok
12. Ökotoxicitás
13. Hulladékkezelés, ártalmatlanítás
14. Szállításra vonatkozó el_írások (a veszélyes áruk szállítására vonatkozó jogszabályok
szerinti pontos megnevezés, UN szám és besorolás, amennyiben alkalmazható)
15. Szabályozási információk
16. Egyéb
Dátum: ..............................................

2. BIZTONSÁGI ADATLAP (veszélyes készítményekhez)

1. A készítmény neve
Gyártó cég neve:
cím, telefon, fax:
Forgalmazó (exportáló) cég neve:
cím, telefon, fax:
Importáló cég neve:
cím, telefon, fax:
2. Összetétel*
a) veszélyes anyag (CAS-szám: .........koncentráció %
..........) tartomány

b) veszélyes anyag (CAS-szám: .........koncentráció %
..........) tartomány

c) veszélyes anyag (CAS-szám: .........koncentráció %
..........) tartomány

d) veszélyes anyag (CAS-szám: .........koncentráció %
..........) tartomány

3. Veszélyesség szerinti besorolás
4. Els_segélynyújtás
5. T_zveszélyesség
6. Óvintézkedés baleset esetén
7. Kezelés és tárolás
8. Az egészséget nem veszélyeztet_ munkavégzés feltételei
9. Fizikai és kémiai tulajdonságok
10. Stabilítás és reakciókészség
11. Toxikológiai adatok
12. Ökotoxicitás
13. Hulladékkezelés, ártalmatlanítás
14. Szállításra vonatkozó el_írások (a veszélyes áruk szállítására vonatkozó jogszabályok
szerinti pontos megnevezés, UN szám és besorolás, amennyiben alkalmazható)
15. Szabályozási információk
16. Egyéb
Dátum: ..............................................
_______
* A veszélyes készítményt legnagyobb térfogatarányokban alkotó (ha van) négy veszélyes anyagot kell
feltüntetni; négynél több veszélyes anyagot csak toxikológiai vagy az ökotoxikológiai indokoltság esetén
tüntessen fel.

Veszélyes anyagokkal végzett tevékenységgel kapcsolatos bejelentési kötelezettség (ÁNTSZ):

1. ADATLAP
veszélyes anyagokkal, illetve veszélyes készítményekkel végzett
tevékenység ÁNTSZ-hez történ bejelentéséhez

1. Tevékenységet végz (cég)
Neve:
Székhelye:
Telephely címe: Megye: ..................................................
Telefon: Fax: ................................................ E-mail: ................................................
A tevékenység telephelyen belüli pontos helyszíne(i):

Felels személy neve:
Elérhetség címe:
Telefon: Fax: ................................................ E-mail: ................................................

2. A veszélyes anyaggal/veszélyes készítménnyel végzett tevékenység megnevezése a
2000. évi XXV. törvény 1. § u) pontja szerint: , , , , , , , , ,
elállítás (1), gyártás (2), feldolgozás (3), csomagolás (4), tárolás (5), anyagmozgatás (6),
forgalmazás (7), értékesítés (8), felhasználás (9), elemzéssel, ellenrzéssel kapcsolatos
vizsgálat (10), egyéb (11).

A tevékenységek TEÁOR

kódjai:





3. A bejelent tudomásul veszi, hogy
– a bejelentés ellenrzésekor a tevékenységet végz dokumentálhatóan igazolja, hogy
eleget tesz a kémiai biztonság megvalósítását szolgáló jogszabályi kötelezettségének,
– 2001. január 1-jétl bejelentés nélkül vagy érvényes engedély nélkül végzett
tevékenység kémiai terhelési bírsággal sújtható.
Dátum: .....................................................
....................................................
aláírás
A bejelentéshez felbélyegzett, megcímzett borítékot kell mellékelni!
Igazolás
ÁNTSZ azonosító kód
Tevékenységet végz (cég)
Neve:
Székhelye:

Veszélyes anyagok osztályba sorolása:

E rendelet szerint veszélyesek a Kbtv 3. §-ban meghatározott sajátosságokkal bíró anyagok. E
sajátosságok szerint történik az anyagok veszélyesség szerinti osztályozása.
A veszélyesség megállapításának szempontjai


1. Fizikai-kémiai tulajdonságok
1.1. Robbanásveszélyes

1.2. Égést tápláló, oxidáló

1.3. Fokozottan t_zveszélyes

1.4. T_zveszélyes

1.5. Kevésbé t_zveszélyes
1.6. Egyéb tényez_k

2. Toxikológiai sajátosságok
2.1. Nagyon mérgez_

2.2. Mérgez_

2.3. Ártalmas

2.4. Maró

2.5. Irritatív

2.6. Túlérzékenységet okozó (allergizáló, szenzibilizáló)
2.7. Specifikus egészségkárosító sajátosságok:


szerv vagy szervrendszer specifikus hatások heveny, félheveny vagy idült mérgezésben
vagy azt követ_en, amelyek súlyosak és nem súlyosak, reverzíbilisek vagy
irreverzíbilisek lehetnek



2.8. Rákkelt_

2.9. Mutagén

2.10. Reprodukció-károsító (szaporodást károsító)

2.10.1. fertilítást (nemz_- és fogamzóképességet) károsító

2.10.2. utódkárosító

2.10.2.1. teratogén

2.10.2.2. embriotoxikus

2.10.3. (utód)generáció-károsító

2.10.4. egyéb reprodukciót károsító hatás

2.11. Egyéb jellemz_ tulajdonságok

2.11.1. b_rön át felszívódik

2.11.2. kumulálódik

2.11.3. egyéb (pl. átmenetileg vagy tartósan hatástalan szöveti raktározás, tárolódás)

3. Ökotoxikológiai, környezetkárosító, környezetszenyyez_ sajátosságok



07. tétel. Környezetvédelmi Törvény.

A törvény célja (röviden)

A törvény célja

1. § (1) ((Megállapította: 2001. évi LV. tv. 1. §.)) A törvény célja az ember és környezete
harmonikus kapcsolatának kialakítása, a környezet egészének, valamint elemeinek és
folyamatainak magas szint_, összehangolt védelme, a fenntartható fejl_dés biztosítása.

(2) A törvény a kiszámíthatóság és a méltányos teherviselés elve szerint megfelel_
kereteket teremt az egészséges környezethez való alkotmányos jogok érvényesítésére és
el_segíti

a) a környezet igénybevételének, terhelésének és szennyezésének csökkentését,
károsodásának megel_zését, a károsodott környezet javítását, helyreállítását;

b) az emberi egészség védelmét, az életmin_ség környezeti feltételeinek javítását;

c) a természeti er_források meg_rzését, fenntartását, az azokkal való ésszer_
takarékos és az er_források megújulását biztosító gazdálkodást;

d) az állam más feladatainak a környezetvédelem követelményeivel való
összhangját;


e) a nemzetközi környezetvédelmi együttm_ködést;


f) a lakosság kezdeményezését és részvételét a környezet védelmére irányuló
tevékenységben, így különösen a környezet állapotának feltárásában,
megismerésében, az állami szerveknek és az önkormányzatoknak a környezet
védelmével összefügg_ feladatai ellátásában;


g) a gazdaság m_ködésének, a társadalmi, gazdasági fejl_désnek a környezeti
követelményekkel való összehangolását;

h) a környezetvédelem intézményrendszerének kialakítását, illetve fejlesztését;

i) a környezet védelmét, meg_rzését szolgáló közigazgatás kialakítását, illetve
fejlesztését.

Környezeti elem

a) környezeti elem: a föld, a leveg_, a víz, az él_világ, valamint az ember által
létrehozott épített (mesterséges) környezet, továbbá ezek összetev_i;

környezet

b) környezet: a környezeti elemek, azok rendszerei, folyamatai, szerkezete;

környezet igénybevétele,

d) környezet igénybevétele: a környezetben változás el_idézése, a környezetnek
vagy elemének természeti er_forráskénti használata;

környezetszennyezés

g) környezetszennyezés: a környezet valamely elemének a kibocsátási
határértéket meghaladó terhelése;

környezetkárosítás

j) környezetkárosítás: az a tevékenység, amelynek hatására környezetkárosodás
következik be;

környezetkárosodás

k) környezetkárosodás: a környezetnek vagy valamely elemének olyan mérték_
változása; szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan
mértéke, amelynek eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota
(min_sége) csak beavatkozással, vagy egyáltalán nem állítható helyre, illet_leg,
amely az él_világot kedvez_tlenül érinti;
környezetveszélyeztetés

l) környezetveszélyeztetés: az a tevékenység vagy mulasztás, amely
környezetkárosítást idézhet el_;.

kibocsátási határérték

t) kibocsátási határérték: a környezetnek vagy valamely elemének jogszabályban
vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mérték_ terhelése, amely
kizárja a környezetkárosítást;

szennyezettségi határérték definíciója

u) szennyezettségi határérték: a környezet valamely elemének olyan -
jogszabályban meghatározott - mérték_ szennyezettsége, amelynek meghaladása
- a mindenkori tudományos ismeretek alapján - környezetkárosodást vagy
egészségkárosodást idézhet el_;

A környezet védelmének alapelvei

A környezet védelmének alapelvei
Az el_vigyázatosság, a megel_zés és a helyreállítás

6. § (1) A környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy

a) a legkisebb mérték_ környezetterhelést és igénybevételt idézze el_;

b) megel_zze a környezetszennyezést;

c) kizárja a környezetkárosítást.
Veszélyes anyagok és technológiák

(2) A veszélyes anyagok kezelésekor, felhasználásakor - beleértve kitermelésüket,
raktározásukat, szállításukat, gyártásukat és alkalmazásukat - továbbá, veszélyes
technológiák alkalmazásakor olyan védelmi, biztonsági intézkedéseket kell tenni,
amelyek a környezet veszélyeztetésének kockázatát jogszabályban meghatározott
mérték_re csökkentik, vagy kizárják.
A Nemzeti Környezetvédelmi Program
40. § (1) A környezetvédelmi tervezés alapja a hatévente megújítandó, az Országgy_lés
által jóváhagyott Nemzeti Környezetvédelmi Program (a továbbiakban: Program).

(2) A Programnak - a Program id_tartamára vonatkozóan - tartalmaznia kell:

a) a környezet állapotának bemutatását;

b) az elérni kívánt környezetvédelmi célokat és célállapotokat;

c) a célok és célállapotok elérése érdekében végrehajtandó feladatokat, azok
megvalósításának sorrendjét és határidejét;

d) a kit_zött célok megvalósításának eszközeit, ideértve a pénzügyi igények
forrásának tervezett megjelölését is;

e) azoknak a területeknek a kijelölését, amelyeken különleges környezetvédelmi
intézkedések szükségesek, valamint az intézkedések tartalmát.


(3) A Kormánynak a Program megújítására irányuló el_terjesztés benyújtásakor az
Országgy_lés el_tt be kell számolnia a Program végrehajtásáról és a végrehajtás során
szerzett tapasztalatokról.
Országos Környezetvédelmi Tanács
45. § (1) A környezetvédelem széles kör_ társadalmi és tudományos, szakmai
megalapozása érdekében - legfeljebb 22 tagú - Országos Környezetvédelmi Tanács (a
továbbiakban: Tanács) m_ködik.


(2) A Tanács a Kormány m_ködési ideje alatt, annak tanácsadó szerveként állást foglal
a különböz_ környezetvédelmi programok elvi kérdéseiben, a környezetvédelemmel
összefügg_ jogszabályokkal és döntésekkel (43. §) kapcsolatban és egyéb
környezetvédelmi ügyekben. A Tanács az Országgy_lés vagy a Kormány hatáskörébe
tartozó döntésekkel kapcsolatos állásfoglalásait a Kormány elé terjeszti.


(3) A Tanácsban egyenl_ arányban vesznek részt

a) a környezetvédelmi céllal bejegyzett társadalmi szervezetek, valamint,

b) a szakmai és gazdasági érdekképviseleti szervek a maguk által meghatározott
módon választott,

c) a tudományos élet, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által e tisztségre
megbízott képvisel_i.

Környezeti hatásvizsgálat

Környezeti hatásvizsgálat

67. § (1) A környezetre jelent_s mértékben hatást gyakorló tevékenység [(2) bek. a) pont]
megkezdése el_tt környezeti hatásvizsgálatot kell végezni.


(2) A környezeti hatásvizsgálat szempontjából

a) környezetre jelent_s hatást gyakorló tevékenységnek min_sül valamely - a
Kormány által rendeletben meghatározott - létesítmény vagy m_velet telepítése,
megvalósítása, meglév_ létesítmény vagy m_velet felhagyása, jelent_s b_vítése,
valamint a technológia- és a termékváltás, illetve ezek jelent_s módosítása;

b) kérelmez_: az a) pontban meghatározott tevékenység kezdeményez_je, illet_leg
gyakorlója.


68. § (1) A hatásvizsgálat el_készít_ és - szükségessége esetén e törvény szabályai szerint
- részletes vizsgálati szakaszból áll.

(2) A hatásvizsgálati szakaszok eredményeit a kérelmez_nek

a) el_zetes környezeti tanulmányban és

b) részletes környezeti hatástanulmányban kell bemutatnia.

(3) A hatásvizsgálat során fel kell tárni a tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó más
m_veletek, továbbá a meghibásodás vagy baleset miatt várható környezeti hatásokat is.

elQzetes környezeti tanulmány


El_zetes környezeti tanulmány

69. § (1) A tevékenység megkezdésének szándékát a kérelmez_nek be kell jelentenie (a
továbbiakban: kérelem) a felügyel_ségnek. A kérelemhez el_zetes környezeti tanulmányt
kell csatolni.


(2) Az el_zetes környezeti tanulmánynak tartalmaznia kell:

a) a tervezett tevékenység célját, telepítési és technológiai lehet_ségei leírását, a
létesítmény szükségességének indokolását, továbbá a tervezett tevékenység
elmaradásából származó környezeti következmények leírását;

b) az a) pontban foglaltak megvalósításából származó, várható környezetterhelés
és környezet-igénybevétel mennyiségi és min_ségi leírását;

c) a környezetre várhatóan gyakorolt hatások el_zetes becslését, továbbá új
telepítés esetén a telepítés helyén a tájban és ökológiai viszonyokban várható
változások részletes leírását;

d) azokat a kérdéseket, amelyek csak további, részletes hatásvizsgálat alapján
válaszolhatók meg;

e) azoknak az adatoknak a megjelölését, amelyek törvény értelmében államtitkot,
szolgálati vagy üzleti titkot képeznek.

70. § (1) A felügyel_ség az el_készít_ szakaszban szakhatóságként bevonja minden
esetben:

a) az illetékes természetvédelmi igazgatóságot, illetve nemzeti park igazgatóságot;

b) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes megyei (f_városi)
intézetét;

c) a külön jogszabályban meghatározott más szakhatóságot.


(2) A kérelem és az el_zetes környezeti tanulmány alapján a felügyel_ség

a) részletes környezeti hatástanulmány benyújtását írja el_, és meghatározza a
részletes hatástanulmány készítése során vizsgálandó kérdéseket, illet_leg a
rendelkezésre álló adatok alapján meghatározható (kielégítend_)
követelményeket,

b) kiadja - a telepítés tervezett helye (helyei) szerint illetékes települési
önkormányzatok egyidej_ tájékoztatásával - a tevékenységhez szükséges
környezetvédelmi engedélyt, vagy

c) ((Beiktatta: 2001. évi LV. tv. 10. § (1).)) a hatásvizsgálati eljárás lezárását
követ_en - a külön jogszabályban meghatározott esetben - megindítja az egységes
környezethasználati engedélyezési eljárást, vagy

d) ((Számozását módosította: 2001. évi LV. tv. 10. § (1).)) a kérelmet elutasítja.

(3) A felügyel_ség a környezetvédelmi engedélyt visszavonja, ha a joger_re emelkedést_l
számított három éven belül a tevékenységet, illetve az ahhoz szükséges építési
el_készítési munkákat nem kezdték meg, illet_leg ha a jogosult nyilatkozik arról, hogy a
környezetvédelmi engedéllyel nem kíván élni, továbbá akkor is, ha az engedélyezéskor
fennálló feltételek lényegesen megváltoztak.

részletes környezeti hatástanulmány

A részletes környezeti hatástanulmány

71. § (1) Az el_zetes környezeti tanulmány alapján készítend_, helyszíni vizsgálatokkal
alátámasztott részletes környezeti hatástanulmánynak - a felügyel_ség által
meghatározott mélységben és részletezettségben - tartalmaznia kell:

a) ((Megállapította: 2001. évi LV. tv. 10. § (2).)) a 69. § (2) bekezdés a) és b)
pontjában foglaltak részletes leírását, és a választott technológia
összehasonlítását a leghatékonyabb megoldással, továbbá a külön jogszabályban
meghatározott tevékenységek esetén az elérhet_ legjobb technikával;

b) a hatásterületek behatárolását, ideértve a térképi bemutatásukat is, és e
területek környezeti állapotának ismertetését a tevékenység megvalósítása nélküli
helyzetben;

c) a környezet állapotában a tevékenység következtében létrejöv_ változásoknak
a környezeti elemekre és az emberi egészségre gyakorolt hatása el_rejelzését,
értékelését;

d) a környezet állapotának változása miatt várható egészségügyi, gazdasági és
társadalmi következmények becslését;

e) a lehetséges igénybevettséget, szennyezettséget és károsítást megel_z_,
csökkent_, illetve elhárító intézkedések meghatározását;

f) a környezetet ér_ hatások

fa) mérésének, elemzésének módját a tevékenység folytatása során,
valamint

fb) utóellen_rzésének módját a tevékenység felhagyását követ_en;

g) a részletes hatástanulmány összeállításához felhasznált adatok forrását, a
hatásvizsgálatban alkalmazott módszereket, azok korlátait és alkalmazási
körülményeit, az el_rejelzések érvényességi határait (valószín_ségét), a hatások
és vizsgálati eredmények értékelésénél felmerült bizonytalanságokat;

h) a felhasznált tanulmányok listáját, a tanulmányokhoz való hozzáférés módját;

i) azoknak az adatoknak a megjelölését az a) pont szerint elkészített
tanulmányrészekben, amelyek törvény értelmében államtitkot, szolgálati vagy
üzleti titkot képeznek;

j) a nyilvánosság számára közérthet_ összefoglalót.

(2) A felügyel_ség a részletes vizsgálati szakaszba bevonja a 70. § (1) bekezdésében
meghatározott szakhatóságokat.


(3) A részletes vizsgálati szakaszban közrem_köd_ szakhatóság - szakhatósági
állásfoglalásában - nyilatkozhat arról is, hogy a kérelmez_ által szolgáltatott adatok
alapján a hatáskörébe tartozó elvi, illetve területfelhasználási engedélyt külön eljárás
nélkül a környezetvédelmi engedély megadásával egyidej_leg megadja.

(4) A felügyel_ség az ügyben rendelkezésre álló összes adat alapján határoz és

a) kiadja a tevékenység gyakorlásához szükséges környezetvédelmi engedélyt,
vagy

b) a kérelmet elutasítja.

c) ((Beiktatta: 2001. évi LV. tv. 11. §.)) a hatásvizsgálati eljárás lezárását követ_en
- a külön jogszabályban meghatározott esetben - megindítja az egységes
környezethasználati engedélyezési eljárást.

(5) A környezetvédelmi engedély visszavonására a 70. § (3) bekezdésében foglaltakat kell
alkalmazni.

Bejelentési kötelezettség ellen_rzés

82. § (1) ((Megállapította: 2001. évi LV. tv. 15. §.)) A 66. § (1) bekezdés szerinti
engedélyekben alapul vett körülmények jelent_s megváltozását, illetve tervezett jelent_s
megváltoztatását, továbbá a tulajdonosváltozást az érdekelt köteles a felügyel_ségnek
tizenöt napon belül bejelenteni.

(2) A felügyel_ség hivatalból is vizsgálja a környezetvédelmi engedélyben, illet_leg a 66.
§ (1) bekezdés c) pontja szerinti határozatban alapul vett körülmények változását. Ha
ezek jelent_sen eltérnek az engedélyezéskori körülményekt_l, a környezetvédelmi
hatóság felülvizsgálatot rendel el, amelynek elbírálásáig a tevékenység folytatását
részlegesen vagy teljesen korlátozhatja, felfüggesztheti, illet_leg az erre hatáskörrel
rendelkez_ szervnél ezt kezdeményezi. Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentés
elmulasztása esetén a hatáskörrel rendelkez_ szerv felfüggeszti a tevékenységet.

(3) Az (1) és a (2) bekezdés alkalmazása szempontjából jelent_s változásnak min_sül a
körülmények, a technológia olyan megváltoztatása, amely valamely környezeti
terhelésnek vagy igénybevételnek az engedélyezettnél nagyobb mértékét eredményezi.

83. § Cs_deljárás, felszámolási eljárás és végelszámolás esetén a tevékenységgel
esetlegesen okozott környezetkárosodás feltárása, megszüntetése érdekében külön
törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Környezetvédelmi minQsítés

Anyagok, termékek és technológiák környzetvédelmi min_sítése

84. § (1) A környezetre veszélyt jelent_, megfelel_ kezelés vagy alakítás hiányában azt
szennyez_ termékeket és technológiákat környezetvédelmi szempontból min_síteni kell,
és gondoskodni kell a min_ség biztosításának feltételeir_l.

(2) A környezetre veszélyt jelent_ anyagokat, azok esetleges környezetbe kerülésükkor
érvényesül_ környezeti hatásuk alapján - külön jogszabály szerint - veszélyességi
fokozatokba kell sorolni.

3) A környezetvédelmi követelményeket érvényesíteni kell az anyagok, termékek és
technológiák egyéb célú min_sítése során is.

85. § Egyes, a környezetre súlyos veszélyt jelent_ anyagok és termékek el_állítását,
behozatalát, forgalmazását, technológiák alkalmazását a min_sítésen túl külön
engedélyhez kell kötni, illetve szükség esetén meg kell tiltani.

86. § (1) A környezetbarát vagy környezetkímél_ termékekre és technológiákra, amelyek
a hagyományos, azonos vagy hasonló funkciójú termékeknél és technológiáknál
bizonyítottan kisebb környezet-igénybevételt, illetve környezetterhelést okoznak,
környezetkímél_ termék vagy technológia megkülönböztet_ jelzés alkalmazható.

(2) Megkülönböztet_ jelzés jogosulatlan használata külön jogszabályban meghatározott
környezetvédelmi bírságot von maga után.
A környezetvédelmi közigazgatási szervek hatósági eljárásának különös szabályai

90. § A környezetvédelmi hatósági eljárásokra - e törvényben foglalt eltérésekkel - az
államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvényt kell alkalmazni.
Elintézési határid_k

91. § A környezetvédelmi engedély megszerzésére, továbbá a m_ködési engedély
kiadására irányuló eljárásban az ügyintézési határid_ legfeljebb kilencven nap.
Eljárás szakhatóságként

92. § (1) Környezetvédelmi ügyekben az eljárásban közrem_köd_ szakhatóság
szakhatósági állásfoglalását a megkeresést követ_ harminc napon belül köteles megadni.

(2) A környezetvédelmi hatóság más hatóság eljárásában szakhatósági állásfoglalását a
kérelem vagy megkeresés beérkezését követ_ harminc napon belül köteles megadni.

Közmeghallgatás

Közmeghallgatás

93. § (1) A felügyel_ség részletes környezeti hatástanulmány benyújtása után köteles
nyilvános tárgyalást (a továbbiakban: közmeghallgatás) tartani, kivéve, ha a
tevékenység katonai titokvédelem alá esik. A titkos katonai tevékenység környezeti
hatásairól a felügyel_ség az érintett önkormányzatot tájékoztatja.

(2) A közmeghallgatás helye a tevékenység telepítési helye szerint illetékes, illetve a
leginkább érintett település(ek) önkormányzata által biztosított helyiség, ahova a
felügyel_ség meghívja az ügyben érdekelt szakhatóságokat [70. § (1) bek.], az
érintetteket [4. § a) pont] és az érintett önkormányzatokat [4. § p) pont], a kérelmez_t,
továbbá a környezetvédelmi érdekek képviseletére alakult egyesületet, és más
társadalmi szervezeteket, ha ezek részvételi szándékukat bejelentették és ügyféli
min_ségüket [98. § (1) bek.] igazolták.

(3) A közmeghallgatás napjáról, helyér_l és arról, hogy a részletes környezeti
hatástanulmány hol tekinthet_ meg, az érintett település(ek) lakosságát az érintett
önkormányzat(ok) - közzététel útján - értesíti(k).

(4) A közzétételnek legalább harminc nappal a közmeghallgatás id_pontja el_tt kell
megtörténnie.

(5) Az észrevételeket a közmeghallgatás id_pontjáig a felügyel_séghez vagy a
közmeghallgatás helye szerint illetékes települési önkormányzathoz lehet benyújtani.

6) A felügyel_ség az ügyben a környezetre gyakorolt hatás megítélése szempontjából
lényeges észrevételeket köteles a döntéshozatal el_tt érdemben vizsgálni.

(7) Több érintett önkormányzat esetén, vagy ha az érintettek számára tekintettel ez
indokolt, több helyszínen is tartható közmeghallgatás.
A közmeghallgatási jegyz_könyv

94. § (1) A közmeghallgatásról a felügyel_ség jegyz_könyvet készít és arról a
közmeghallgatást követ_ tizenöt napon belül másolatot küld a kérelmez_nek és az
eljárásban részt vev_ szakhatóságoknak. A jegyz_könyvnek tartalmaznia kell az
észrevételek érdemi összefoglalóját is.

(2) A jegyz_könyvet a felügyel_ség megküldi az eljárásban részt vev_ szervezetnek [98. §

(1) bek.], és nyilvánosságát biztosítani kell a felügyel_ségnél és minden érintett települési
önkormányzatnál.
Végrehajtható határozatok

95. § A környezet veszélyeztetésével és a környezet károsításával járó rendkívüli
esemény kapcsán hozott határozat elleni jogorvoslati kérelemnek a végrehajtásra nincs
halasztó hatálya.

Állampolgárok részvétele a környezetvédelemben.

AZ ÁLLAMPOLGÁROK RÉSZVÉTELE A KÖRNYEZETVÉDELEMBEN

97. § (1) Az állampolgárok - e törvényben és más jogszabályban meghatározott módon -
jogosultak részt venni a környezettel kapcsolatos eljárásban.

(2) Mindenkinek joga, hogy környezetveszélyeztetés, környezetkárosítás vagy
környezetszennyezés esetén a környezethasználó és a hatóságok figyelmét erre felhívja.
Az erre vonatkozóan írásban tett felhívásra a hatáskörrel rendelkez_ szerv
intézkedésének megtétele mellett a törvényben el_írt határid_n belül érdemi választ
köteles adni.

(3) Az állampolgári részvétel gyakorolható:

a) személyesen vagy képvisel_ útján;

b) társadalmi szervezetek révén;

c) települési önkormányzatok útján.
Állampolgárok környezetvédelmi egyesülése

98. § (1) Az állampolgárok által a környezetvédelmi érdekeik képviseletére létrehozott
egyesületeket és más politikai pártnak, érdekképviseletnek nem min_sül_ - a
hatásterületen m_köd_ - társadalmi szervezeteket (a továbbiakban: szervezet) a
környezetvédelmi államigazgatási eljárásokban területükön az ügyfél jogállása illeti
meg.

IX. Fejezet
FELEL_SSÉG A KÖRNYEZETÉRT

A jogi felel_sség általános alapja

101. § (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával a környezetet veszélyezteti, szennyezi
vagy károsítja, illet_leg tevékenységét a környezetvédelmi el_írások megszegésével
folytatja (a továbbiakban együtt: jogsért_ tevékenység) az e törvényben foglalt és a
külön jogszabályokban meghatározott (büntet_jogi, polgári jogi, államigazgatási jogi
stb.) felel_sséggel tartozik.
(2) A jogsért_ tevékenység folytatója köteles

a) az általa okozott környezetveszélyeztetést, illet_leg környezetszennyezést
megszüntetni, illet_leg környezetkárosítást abbahagyni;

b) az általa okozott károkért helytállni;

c) a tevékenységet megel_z_ környezeti állapotot helyreállítani.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában foglalt intézkedés elmaradása vagy eredménytelensége
esetén az erre jogosult hatóság, illetve a bíróság a tevékenység folytatását korlátozhatja,
az általa megállapított feltételek biztosításáig felfüggesztheti vagy megtilthatja.

(4) A környezethasználó - külön jogszabály szerint - tevékenységének megkezdéséhez
kötelezhet_ környezetvédelmi biztosíték adására, céltartalék képzésére vagy
felel_sségbiztosítás megkötésére.
102. § (1) A jogsért_ tevékenységért való felel_sség a büntet_jogi és szabálysértési jogi
felel_sség kivételével az ellenkez_ bizonyításáig annak az ingatlannak a tulajdonosát és
birtokosát (használóját) egyetemlegesen terheli, amelyen a tevékenységet folytatják,
illet_leg folytatták.

(2) A tulajdonos mentesül az egyetemleges felel_sség alól, ha megnevezi az ingatlan
tényleges használóját, és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felel_sség nem _t terheli.

(3) Az (1) és a (2) bekezdés rendelkezéseit kell megfelel_en alkalmazni a nem helyhez
kötött (mozgó) környezetszennyez_ forrás tulajdonosára és birtokosára (használójára)
is.

08. tétel. 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet.


EllenQrzött anyag definíciója

2. § A rendelet alkalmazásában
a) ellen_rzött anyagok: az 1. számú mellékletben név, kategória és vámtarifaszám
szerint felsorolt kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott gyártására
leggyakrabban használt vegyi anyagok, beleértve az ilyen anyagokat tartalmazó
keverékeket is. Nem tartoznak az ellen_rzött anyagok közé a gyógyszerek, illet_leg
az ellen_rzött anyagokat tartalmazó olyan más készítmények, amelyekb_l a fenti
anyagok a hagyományos módszerekkel nem vonhatók ki, illetve nem használhatók
fel kábítószerek, pszichotrop anyagok gyártására;

EllenQrzött anyagokkal végzett tevékenység dokumentálása

3. § (1) Az ellen_rzött anyagokkal folytatott tevékenységeket megfelel_en
dokumentálni kell. Ezek különösen a számlák, rakományjegyzékek, vám-,
szállítmányozási és fuvarokmányok, raktározási, felhasználási, gyártási
dokumentációk. E dokumentumoknak az alábbi adatokat a tevékenységt_l függ_en
tartalmazniuk kell:

a) az ellen_rzött anyag neve az 1. számú melléklet szerint;

b) az ellen_rzött anyag csomagolás módja szerinti nettó mennyisége, keverékek
esetén a keverékben lev_ ellen_rzött anyagok koncentrációja tömegszázalékban
kifejezve és nettó tömegük;

c) az ellen_rzött anyag származásával, rendeltetésével összefüggésben a gyártó, a
kis- és nagykeresked_, az export_r, az import_r, az önálló raktározást végz_, a
szállítmány végs_ címzettje, a felhasználó, a feldolgozó, az ügynök neve és címe,
valamint az 1. számú melléklet I-II. kategóriájába tartozó ellen_rzött anyagok
további rendeltetésére vonatkozó, 2. számú melléklet szerinti egyedi vagy általános
felhasználói nyilatkozatot;

d) felhasználás esetén az el_állított termék megnevezése és mennyisége.
(2) Az ellen_rzött anyagokat tartalmazó tárolóedényeken, illetve a szállítási
csomagolásokon, szállítótartályokon és tartányokon jól látható helyen fel kell
tüntetni az ellen_rzött anyag 1. számú melléklet szerinti nevét, a feladó
megjelölését, valamint - export, import és tranzit esetén - vámtarifaszámát is.

(3) A tevékenységet végz_knek az ellen_rzött anyagokkal folytatott
tevékenységükr_l az (1) bekezdés alatti adatok alapján részletes nyilvántartással
kell rendelkezniük.

(4) Az (1)-(3) bekezdések rendelkezései nem vonatkoznak a fuvarozókra, valamint a
(3) bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak azokra az ellen_rzött anyagokkal
gazdasági tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetekre, amelyek az 1. számú
melléklet II. kategóriájába tartozó ellen_rzött anyagokkal belföldi tevékenységet,
illetve az 1. számú melléklet III. kategóriájába tartozó ellen_rzött anyagokkal
belföldi- és importtevékenységet a 3. számú mellékletben meghatározott
mennyiségek alatt folytatnak.

(5) Az (1) és (3) bekezdésben el_írt dokumentumokat és a nyilvántartást 5 évig meg
kell _rizni annak a naptári évnek a végét_l számítva, amelyben az ellen_rzött
anyaggal folytatott tevékenységet végezték.

Engedélyhez (I.-II. kategória), illetve bejelentéshez kötött (II.  III. kategória, mennyiségtQl függQen) anyagok

1. számú melléklet a 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelethez
Anyag megnevezése Vámtarifa-megnevezés (ha eltér_) Vámtarifaszám
CAS azonosító-szám

I. KATEGÓRIA



N-Acetil-antranilsav
(N-acetylanthranilic acid) 2-Acetamido-benzoesav
(2-Acetamidobenzoic acid) 2924 22 00 00
89-52-1
Efedrin (Ephedrine) 2939 41 00 00
299-42-3
Ergometrin (Ergometrine) 2939 61 00 00
60-79-7
Ergotamin (Ergotamine) 2939 62 00 00
113-15-5
1-Fenil-2-propanon
(1-phenyl-2-propanone) Fenil-aceton (Phenylacetone)
2914 31 00 00
103-79-7
Izoszafrol (cisz+transz) (Isosafrole cis+trans)
2932 91 00 00
120-58-1
Lizergsav (Lysergic acid) 2939 63 00 00
82-58-6
3,4-Metiléndioxifenil-2-propanon
(3,4-methylenedioxy-phenyl-2-propanone) 1-(1,3-Benzodioxol-5-il)
propán-2-on, 1-(1,3-Benzodioxol-5-yl) propan-2-one 2932 92 00 00
4676-39-5
Piperonál (Piperonal) 2932 93 00 00
120-57-0
Pszeudoefedrin (Pseudoephedrine) 2939 42 00 00
90-82-4
Szafrol (Safrole) 2932 94 00 00 94-59-7
Szasszafrasz olaj (Sassafras oil) 3301 29 61 01


II. KATEGÓRIA



Antranilsav (Anthranilic acid) 2922 43 00 00
118-92-3
Fenilecetsav (Phenylacetic acid) 2916 34 00 00
103-82-2
Fenilecetsav észterei
(Phenylacetic acid esters) 2916 35 00 00
Piperidin (Piperidine) 2933 32 00 00
110-89-4
Ecetsavanhidrid (Acetic anhydride) 2915 24 00 00
108-24-7
Továbbá az I. és II. kategóriában felsorolt anyagok sói, továbbá izomerjei, amennyiben
léteznek


III. KATEGÓRIA



Aceton (Acetone) 2914 11 00 00
67-64-1
Etiléter (Ethyl ether) Dietiléter
(Diethyl ether) 2909 11 00 00
60-29-7
Kálium-permanganát
(Potassium permanganate) 2841 61 00 00
7722-64-7
Kénsav (Sulphuric acid) 2807 00 10 00
7664-93-9
Metil-etil-keton (Methyl ethyl ketone) Butanon
(Butanone) 2914 12 00 00
78-93-3
Sósav (Hydrochloric acid) Hidrogénklorid (Hydrogen chloride) 2806 10 00 00
7647-01-0
Toluol (Toluene) 2707 20 10 00
108-88-3



3. számú melléklet a 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelethez

A II. kategóriájú anyagok azon maximális éves mennyiségei, amelyek vonatkozásában
belföldi tevékenységek engedély nélkül, el_zetes bejelentés alapján végezhet_k
Ellen_rzött anyag Mennyiség



Ecetsavanhidrid 20 liter (21,6 kg)
Antranilsav és sói 1 kg
Fenilecetsav és sói 1 kg
Fenilecetsav észterei 1 kg
Piperidin és sói 0,5 kg



A III. kategóriájú anyagok azon maximális éves mennyiségei, amelyek vonatkozásában
belföldi tevékenységek és importtevékenység bejelentés nélkül végezhet_k
Ellen_rzött anyag Mennyiség



Aceton 50 kg
Etiléter 20 kg
Kálium-permanganát 5 kg
Kénsav 100 kg
Metil-etil-keton 20 kg
Sósav 100 kg
Toluol 50 kg




Engedélykérelem tartalma.

ADATLAP
A 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében megnevezett anyagokkal
folytatott belföldi tevékenységek engedélyezéséhez, illet_leg bejelentéséhez (a nem kívánt
szövegrész törlend_)

1. Gazdálkodó szervezet adatai
Név: ......................................................................................................................................

Cím: ......................................................................................................................................
Adószám: ...............................................................................................................................

Mellékletként csatolandó:

- a nem gazdasági társaságként m_köd_ gazdálkodó szervezet joger_s bírósági
bejegyzésének megtörténtét igazoló közhiteles okmányok vagy a költségvetési
szervezetek törzskönyvi nyilvántartásba vételér_l szóló igazolás;
- gazdasági társaság, illetve egyéni cég esetén 30 napnál nem régebbi eredeti cégkivonat,
továbbá a cégbíróságon iktatott változásbejegyzési kérelmek másolata;
- a gazdálkodó szervezet jegyzésére vagy képviseletére jogosult tagjának, valamint a
szakmai vezet_nek közjegyz_ által hitelesített aláírási címpéldánya;

- 3 hónapnál nem régebbi, a szakmai vezet_re vonatkozó eredeti erkölcsi bizonyítvány;
- felhasználási céltól függ_en kábítószer-üzemi vagy pszichotrop anyag gyártási engedély
hiteles másolata;
- a külön jogszabályban meghatározott érték_ illetékbélyeg;
- kérelmekhez az annak megalapozottságát alátámasztó részletes szöveges indokolás, az
ellen_rzött anyagokkal folytatott gazdasági tevékenység céljának és módjának
megjelölésével.


2. Ellen_rzött anyagok és az azokkal folytatni kívánt belföldi tevékenységek

a) Ellen_rzött anyag neve, CAS száma:
Belföldi tevékenység: Tevékenység folytatásának helye:
.............................................................. ..............................................................
.............................................................. ..............................................................
.............................................................. ..............................................................
Engedélyhez kötött felhasználás, feldolgozás esetén az el_állított termék (legális
kábítószer gyártása esetén annak tervezett éves mennyisége), illet_leg a végzett
szolgáltatás: ...................................................................................................................
......................................................................................................................................
Szakmai vezet_ neve, beosztása: ...................................................................................
......................................................................................................................................
b) Ellen_rzött anyag neve, CAS száma:
Belföldi tevékenység: Tevékenység folytatásának helye:
.............................................................. ..............................................................
.............................................................. ..............................................................
.............................................................. ..............................................................
Engedélyhez kötött felhasználás, feldolgozás esetén az el_állított termék (legális
kábítószer gyártása esetén annak tervezett éves mennyisége), illet_leg a végzett
szolgáltatás: ...................................................................................................................
......................................................................................................................................
Szakmai vezet_ neve, beosztása: ...................................................................................
......................................................................................................................................
c) Ellen_rzött anyag neve CAS száma:
Belföldi tevékenység: Tevékenység folytatásának helye:
.............................................................. ..............................................................
.............................................................. ..............................................................
.............................................................. ..............................................................
Engedélyhez kötött felhasználás, feldolgozás esetén az el_állított termék (legális
kábítószer gyártása esetén annak tervezett éves mennyisége), illet_leg a végzett
szolgáltatás: ...................................................................................................................
......................................................................................................................................
Szakmai vezet_ neve, beosztása: ...................................................................................
......................................................................................................................................
d) Ellen_rzött anyag neve CAS száma:
Belföldi tevékenység: Tevékenység folytatásának helye:
.............................................................. ..............................................................
.............................................................. ..............................................................
.............................................................. ..............................................................
Engedélyhez kötött felhasználás, feldolgozás esetén az el_állított termék (legális
kábítószer gyártása esetén annak tervezett éves mennyisége), illet_leg a végzett
szolgáltatás: ...................................................................................................................
......................................................................................................................................
Szakmai vezet_ neve, beosztása: ...................................................................................
......................................................................................................................................
Hozzájárulok, hogy a közölt adatokat - kivéve, amelyeket az el_z_ekben üzleti titoknak
min_sítettem - ellen_rzési célból a 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet szerinti
hatóságoknak és a külföldi ellen_rz_ szerveknek szükség szerint továbbítsák.
Kelt: .................................................................
.................................................
(cégjegyzés módja szerinti aláírás, bélyegz_)
Megjegyzés:
2 példányban elkészítend_, több ellen_rzött anyag esetén pótlap felhasználásával töltsék
ki!
A csatolt okmányok valódiságáért a kérelmez_ felel_séggel tartozik.

Az I. – III. kategóriákba tartozó anyagok felsorolása, mennyiségi korlátok

4. § (1) a) Az 1. számú melléklet I. és II. kategóriájába tartozó ellen_rzött
anyagokkal folytatott belföldi tevékenységek közül a gyártás, a felhasználás,
feldolgozás, az önálló raktározás és a nagykereskedelmi tevékenység folytatása
engedélyhez kötött. Az engedélyt a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési és
Közigazgatási Hivatala adja ki.

b) Az 1. számú melléklet III. kategóriájába tartozó ellen_rzött anyagokkal, illetve az
1. számú melléklet II. kategóriájába tartozó ellen_rzött anyagokból a 3. számú
mellékletben meghatározott mennyiségeknél kisebb éves mennyiséggel az (1)
bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységek folytatása bejelentéshez
kötött. A bejelentést a tevékenység megkezdése el_tt 60 nappal a Gazdasági
Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalánál kell megtenni.
b) Az 1. számú melléklet III. kategóriájába tartozó anyagokkal folytatott export- és
importtevékenység bejelentéshez kötött. A bejelentéseket a tevékenység
megkezdése el_tt 30 nappal a Gazdasági Minisztériumnál kell megtenni.

(5) A tevékenységi engedély iránti kérelemnek a következ_ket kell tartalmaznia:

a) a gazdálkodó szervezet neve, címe, adószáma;

b) a nem gazdasági társaságként m9köd_ gazdálkodó szervezet joger_s bírósági
bejegyzésének megtörténtét igazoló közhiteles okmányok vagy a költségvetési
szervezetek törzskönyvi nyilvántartásba vételér_l szóló igazolás;

c) gazdasági társaság, illetve egyéni cég esetén 30 napnál nem régebbi eredeti
cégkivonat, továbbá a cégbíróságon iktatott változásbejegyzési kérelmek másolata;

d) a gazdálkodó szervezet jegyzésére vagy képviseletre jogosult tagjának, valamint
a szakmai vezet_nek közjegyz_ által hitelesített aláírási címpéldánya;

e) 3 hónapnál nem régebbi, a szakmai vezet_re vonatkozó erkölcsi bizonyítvány;

f) az ellen_rzött anyagok 1. számú melléklet szerinti neve, tízjegy9 vámtarifaszáma
és CAS azonosítószáma;

g) a kérelmezett tevékenység megnevezése, folytatásának helye (telephely címe);

h) export- és importtevékenység esetén a rendeltetési, illetve származási országok neve;

i) felhasználás, feldolgozás esetén az el_állított termék, illet_leg a végzett szolgáltatás
megnevezése;

j) kábítószerek, pszichotrop anyagok vagy azokat tartalmazó készítmények legális el_állítása
esetén, a kábítószer-üzemi, illetve pszichotrop anyag gyártási engedély hiteles másolata és a
gyártandó anyag vagy készítmény mennyiségére vonatkozó adatok;

k) (a rendelkezés 2000. november 1-t_l hatályon kívül helyezve)

l) a külön jogszabályban meghatározott érték9 illetékbélyeg;

m) a kérelem megalapozottságát alátámasztó részletes szöveges indokolás, az
ellen_rzött anyagokkal folytatott gazdasági tevékenység céljának és módjának
megjelölésével.
5. § (1) Az engedély iránti kérelmeket két példányban, a 4. számú melléklet szerinti
adatlapok felhasználásával kell benyújtani.
(3) Az engedély címzettje (engedélyes), valamint a bejelentésre kötelezett a
nyilvántartott adatokban bekövetkezett bármilyen változásról 8 napon belül köteles
a tevékenységet engedélyez_, illetve arról nyilvántartást vezet_ hatóságot
értesíteni.

6. § A tevékenységi engedély megtagadható, ha

a) gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy a 4. § (5) bekezdésében foglalt adatok
bármelyike valótlan,

b) gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy az ellen_rzött anyagot kábítószerek,
illetve pszichotrop anyagok tiltott gyártására szándékoznak felhasználni.

7. § (1) A tevékenységi engedély visszavonható, illetve legfeljebb egy évre vagy
hatósági eljárás esetén annak joger_s befejezéséig felfüggeszthet_, amennyiben az
engedély megadásakor fennálló körülmények úgy változtak meg, hogy a kérelem
elutasításának lenne helye, vagy az engedélyes az e rendeletben foglalt el_írásokat,
az engedélyben meghatározott feltételeket megszegi.

12. § (1) Az ellen_rzött anyagokkal tevékenységet végz_ gazdálkodó szervezetek
kötelesek együttm9ködni az illetékes hatóságokkal - ideértve a Rend_rséget is - és a
Nemzetbiztonsági Hivatallal.
Ennek keretében

a) a hatóságok által megadott szempontok szerint kötelesek haladéktalanul
értesíteni az illetékes hatóságokat és a Nemzetbiztonsági Hivatalt bármely olyan,
általuk tapasztalt körülményr_l, amely arra enged következtetni, hogy a belföldi
értékesítésre, az exportra, importra, illet_leg tranzitra szánt ellen_rzött anyagot
kábítószerek, illetve pszichotrop anyagok tiltott gyártására téríthetik el, illet_leg
azok e rendeletben és más jogszabályokban el_írtaktól eltér_ felhasználására
kerülhet sor,

b) írásbeli felhívásra - legkés_bb a kézhezvételt_l számított 15 napon belül -
összefoglaló jelentést kell adniuk az ellen_rzött anyagokkal folytatott
tevékenységükr_l,

c) a tárgyévet követ_ 60 napon belül a 7. számú melléklet szerinti részletezettséggel
éves statisztikai jelentést kell küldeniük az Országos Statisztikai Adatgy9jtési
Program szerint a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási
Hivatalának.
(3) Nem vonatkoznak az (1) bekezdés b) és c) pontjának rendelkezései a
vámügynökre, az ügynökre, az önálló raktározást végz_re, a szállítmányozóra, a
fuvarozóra.

Éves adatszolgáltatás tartalma.

7. számú melléklet a 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelethez
Az adatszolgáltatás
a 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet
alapján kötelez_
OSAP nyilvántartási szám: 1336
Gazdasági Minisztérium
Adatszolgáltatás a kábítószerek és pszichotrop anyagok prekurzorairól és gyártásukhoz
felhasznált egyes fontosabb vegyi anyagokról a 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet 1.
számú melléklete szerint

Adatszolgáltatásra kötelezettek:
100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet 1. § b) pont alatti gazdálkodó szervezetek

Adatszolgáltató szervezet A beszámolójelentés továbbításának módja
Megnevezés: Példányszám Küldend_ az alábbi szerv részére Adatszolgáltatás
gyakorisága és a beérkezési határid_
Címe: 2 GM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala 1880 Budapest, Pf. 111 Évente a
tárgyévet követ_ II. 28.
Számjel:
............................................
Tudomásul vesszük, hogy az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
valamint a késedelmes adatszolgáltatás büntet_-, illet_leg szabálysértési eljárást von
maga után!
Az adatokat a mellékletben foglalt szempontok szerint adjuk meg.
Kelt: ............................., .................év ............................ hó ................ nap
P. H.

............................................. .............................................
az adatszolgáltató szerv vezet_jének vagy helyettesének neve, telefonszáma,
telefaxszáma, aláírása a kitölt_ neve, aláírása, telefonszáma, telefaxszáma, aláírása

Adatszolgáltatás az I-II. kategóriájú anyagokról




1. Anyag megnevezése
2. Mennyiségi egység
3. Készlet tárgyév I. 1-jén
4. Gyártás tárgyévben
5. Beszerzés belföldi tárgyévben
6. Beszerzés import tárgyévben
7. Összes rendelkezésre álló mennyiség (3+4+5+6) tárgyévben
8. Saját felhasználás tárgyévben
9. Belföldi értékesítés tárgyévben
10. Export tárgyévben
11. Összes felhasználás (8+9+10)
12. Készlet tárgyév XII. 31-én




Az 5-6. belföldi- és importbeszerzést szállító vállalatonként, a 8. saját felhasználást
termékenként, illet_leg felhasználási területenként (laboratóriumi stb.), a 9-10. belföldi
és exportértékesítést pedig átvev_ vállalatonként részletezni kell.
Az import és export esetében természetesen az ország is megadandó.
Azok a gyógyszerkészítmények és más készítmények, amelyek a prekurzorokat
tartalmazzák, de abból nem nyerhet_k ki könnyen alkalmazható módszerekkel, nem
tartoznak az adatszolgáltatási körbe.


Adatszolgáltatás a III. kategóriájú anyagokról



1. Anyag megnevezése
2. Mennyiségi egység
3. Készlet tárgyév I. 1-jén
4. Gyártás tárgyévben
5. Beszerzés belföldi tárgyévben
6. Beszerzés import tárgyévben
7. Összes rendelkezésre álló mennyiség (3+4+5+6) tárgyévben
8. Saját felhasználás tárgyévben
9. Belföldi értékesítés tárgyévben
10. Export tárgyévben
11. Összes felhasználás (8+9+10)
12. Készlet tárgyév XII. 31-én



A 6. importbeszerzést, a 10. exportértékesítést országonként részletezni kell. A III.
kategóriájú anyagoknál, ha az éves összes felhasználás (8+9+10) nem haladja meg a
100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet 3. számú mellékletében megadott maximális
mennyiségeket, nincs adatszolgáltatási kötelezettség.

09. tétel. 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet


Hulladékkezelési technológia


2. § E rendelet alkalmazásában
a) hulladékkezelési technológia: a hulladék összetételét, fizikai, kémiai, illetve biológiai
tulajdonságainak figyelembevételével a hulladék környezeti veszélyességének csökkentését megvalósító
m_veletrendszer, illetve e m_veletrendszer megvalósítását szolgáló, célszer_en megválasztott
berendezések rendszere;


elérhetQ legjobb technika


b) az elérhet_ legjobb technika: a korszer_ technikai színvonalnak megfelel_ módszer, üzemeltetési eljárás,
berendezés, amelyet a kibocsátások, környezetterhelések megel_zése és - amennyiben az nem valósítható meg
- csökkentése, valamint a környezet egészére gyakorolt hatás mérséklése érdekében alkalmaznak, és amely a
kibocsátások határértékének, illet_leg mértékének megállapítása alapjául szolgál. Ennek értelmezésében:
- legjobb az, ami a leghatékonyabb a környezet egészének magas szint_ védelme érdekében,
- az elérhet_ technika az, amelynek fejlesztési szintje lehet_vé teszi az érintett ipari ágazatokban
történ_ alkalmazását elfogadható m_szaki és gazdasági feltételek mellett, figyelembe véve a költségeket
és el_nyöket, attól függetlenül, hogy a technikát az országban használják-e vagy el_állítják-e, és amennyiben
az az üzemeltet_ számára ésszer_ módon hozzáférhet_,
- a technika fogalmába beleértend_ az alkalmazott technológia és módszer, amelynek alapján a berendezést
(technológiát, létesítményt) tervezik, építik, karbantartják, üzemeltetik és m_ködését megszüntetik;



hasznosítás

Hasznosítás

17. §

18. § (1) A veszélyes hulladék hasznosítása olyan kezelési tevékenység, melynek révén a kezelésnek
alávetett veszélyes hulladékot alapanyaggá, illetve alapanyagból el_állított termékkel egyenérték_
termékké alakítják át. Hasznosításnak min_sül a veszélyes hulladék környezetvédelmi szempontból
biztonságosan végzett égetése során keletkezett h_ felhasználása is.

(2) A veszélyes hulladéknak alapanyag, illetve termék formájában történ_ hasznosításának
els_bbséget kell biztosítani az energetikai hasznosítással szemben.

(2) A hasznosítás során keletkez_, illetve a megmaradó hulladék együttes mennyisége nem lehet több,
mint a kiindulási hulladék mennyisége.

ártalmatlanítás definíciója

Ártalmatlanítás

20. § (1) A veszélyes hulladékok ártalmatlanítása a hulladék összetétele alapján történhet:

a) veszélyeshulladék-lerakó telepen végzett végleges lerakása;

b) kémiai eljárásokkal, ezen belül:

ba) égetéssel vagy más termikus eljárással,

bb) különböz_ fizikai-kémiai eljárásokkal,

bc) biológiai eljárásokkal.

Hulladékok besorolása: termelQ és / vagy tulajdonos kötelességei

A Hulladékmin_sít_ Bizottság

3. § (1) A Hulladékmin_sít_ Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) elnökb_l, elnökhelyettesb_l és öt
tagból álló testület. A Bizottság elnöke a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium képvisel_je,
elnökhelyettese az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium képvisel_je. A tagok független
szakért_k, akiknek sem termel_, sem hulladékkezel_ szervezetnél nincs érdekeltségük, szakirányú
fels_fokú végzettséggel és hulladékgazdálkodási szakért_i engedéllyel rendelkeznek.
A hulladék veszélyességének megállapítása

4. § (1) A hulladék besorolását - annak veszélyességére tekintettel - a hulladék termel_je, vagy ha az
nem állapítható meg, akkor a birtokosa köteles elvégezni külön jogszabályban foglaltak
figyelembevételével.

(2) Amennyiben a termel_ vagy a birtokos a besorolási kötelezettségének nem vagy hibásan tesz
eleget, a termel_, birtokos telephelye szerint illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi
felügyel_ség a hulladék besorolását a külön jogszabály el_írásainak figyelembevételével határozatban
állapítja meg. Az ezzel kapcsolatban felmerül_ költségek a kötelezettet terhelik.

4/A. § (1) Külön jogszabály és a 4. § (1) bekezdése alapján nem besorolható hulladék min_sítését a
termel_, vagy ha az nem állapítható meg, akkor a birtokos az Országos Környezetvédelmi,
Természetvédelmi és Vízügyi F_felügyel_ségt_l köteles kérni. A kérelmet a hulladék keletkezésének
vagy kezelésének helye szerint illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyel_ségnek
kell benyújtani. A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyel_ség a kérelmet - a
véleményével együtt - 15 napon belül továbbítja az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és
Vízügyi F_felügyel_séghez.

(2) A hulladék-min_sítési kérelmet, a kérelmez_ által elvégeztetett megalapozó vizsgálatokkal kell
alátámasztani. A mintavételt és a megalapozó vizsgálatokat kizárólag a Nemzeti Akkreditáló Testület
által elismert akkreditált szervezet végezheti. A megalapozó vizsgálatok körét, a mintavétel rendjét és a
min_sítési eljárás részletes szabályait az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) A min_sítési eljárás költségeinek fedezetére a kérelmez_nek az 1. számú mellékletben
meghatározott min_sítési díjat kell fizetnie. A díj a kérelem visszavonása vagy az eljárás megszüntetése
esetén sem követelhet_ vissza.

(4) A hulladék veszélyességér_l vagy veszélytelenségér_l, valamint a hulladék kódszámáról és
megnevezésér_l az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi F_felügyel_ség - a
Bizottság állásfoglalása alapján - határozatot hoz. A min_sítés eredményét a F_felügyel_ség a
Környezetvédelmi Értesít_ben közzé teszi.

(5) A hulladék min_sítésére vonatkozó határozat joger_re emelkedéséig a hulladékot veszélyes
hulladéknak kell tekinteni.

A veszélyes hulladékok kezelésének fQbb általános szabályai

A veszélyes hulladékok kezelésének általános szabályai

5. § (1) Minden tevékenységet, amelynek végzése során veszélyes hulladék keletkezik, úgy kell
megtervezni és végezni, hogy a veszélyes hulladék

a) mennyisége, illetve veszélyessége a lehet_ legkisebb legyen,

b) hasznosítását minél nagyobb mértékben segítse el_,

c) keletkezésének, kezelésének ellen_rzése és mennyiségének meghatározása biztosítva legyen,
d) kezelése a munka-egészségügyi és munkabiztonsági szabályok maradéktalan betartásával történjen.

(2) A veszélyes hulladék birtokosa köteles megakadályozni, hogy tevékenysége végzése során a
veszélyes hulladék a talajba, a felszíni, a felszín alatti vizekbe, a leveg_be jutva szennyezze vagy
károsítsa a környezetet.

(3) A veszélyes hulladék birtokosa köteles az ingatlanán, telephelyén, illetve a tevékenység végzése
során keletkez_ veszélyes hulladék biztonságos gy_jtésér_l gondoskodni mindaddig, amíg a veszélyes
hulladékot a kezel_nek át nem adja.

(4) A veszélyes hulladékot kezel_ tevékenységek végzése során a leghatékonyabb megoldást, illetve a
külön jogszabályban meghatározott esetekben az elérhet_ legjobb technikát kell alkalmazni. A külön
jogszabályban meghatározottak szerint az elérhet_ legjobb technika bevezetéséhez a szükséges és
elégséges felkészülési id_t biztosítani kell.

(5) Az elérhet_ legjobb technikáról kétség esetén a 3. §-ban meghatározott Bizottság véleménye az
irányadó.

(6) Az (1) bekezdés a)-b) pontjaiban és a (2) bekezdésben meghatározott követelmények a
háztartásokban keletkez_ veszélyes hulladékok esetében a veszélyes hulladék átvételére jogosultnak
történ_ átadással, illetve az egyes veszélyes hulladékoknak a többi hulladéktól való elkülönített gy_jtését
biztosító gy_jt_helyek (speciális gy_jt_hely, hulladékgy_jt_ udvar) igénybevételével teljesíthet_k.

(7) A hulladékkezel_nek a külön jogszabályban meghatározottak szerint környezetvédelmi megbízottat kell
alkalmaznia.
6. § A háztartások kivételével a veszélyes hulladék termel_je köteles:

a) minden veszélyes hulladékot eredményez_ tevékenységér_l anyagmérleget készíteni - melynek
tartalmaznia kell az adott termelési technológiába bemen_ anyagok mennyiségét és összetételét, a
keletkez_ termékek mennyiségét és összetételét, valamint a veszélyes hulladékok mennyiségét és
összetételét -,

b) a veszélyes hulladék tárolására és kezelésére használt létesítményei és berendezései üzemeltetésér_l
üzemnaplót vezetni, továbbá

c) nyilvántartást vezetni és adatot szolgáltatni
a hulladékokkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségr_l szóló külön jogszabály
el_írásai szerint.

7. § (1) A veszélyes hulladékra vonatkozó hulladékgazdálkodási feladatokat az általános
hulladékgazdálkodási terveken belül kell érvényesíteni.

(2) A települési hulladékgazdálkodási tervnek tartalmaznia kell a háztartásokból származó veszélyes
hulladékok szelektív gy_jtésének és kezelésének lehet_ségeit (speciális gy_jt_helyek, hulladékgy_jt_ udvar
stb.).

8. § A veszélyes hulladékok kezelése csak a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi
felügyel_ség engedélyével végezhet_, kivéve:

a) a veszélyes hulladékoknak a termel_ telephelyén (létesítményen) belüli gy_jtését (munkahelyi
gy_jt_helyen, üzemi gy_jt_helyen) és mozgatását, valamint a termel_ által végzett el_kezelését,

b) a veszélyes áruk szállítására is jogosult termel_nek, az el_írásoknak megfelel_ járm_vével saját
veszélyes hulladékának saját telephelyei közötti vagy a kezel_höz átadásra történ_ szállítását,

c) a háztartásokban keletkez_ veszélyes hulladéknak a speciális gy_jt_helyre, hulladékgy_jt_ udvarra
vagy átvételre jogosult kezel_höz saját járm_vel történ_ szállítását,

d) egyes veszélyes hulladékoknak a lakosságtól való begy_jtése céljából speciális gy_jt_helyeken [2. §

e) pont; lejárt szavatosságú gyógyszerek esetében gyógyszertárakban, elemek és akkumulátorok
esetében elárusítóhelyeken, hulladékká vált ken_olajok esetében üzemanyagtölt_ állomásoknál stb.]
történ_ gy_jtését.

9. § (1) Tilos a veszélyes hulladékot más veszélyes hulladékkal, nem veszélyes hulladékkal, vagy
bármilyen más anyaggal keverni, ha e tevékenység kizárólag a szennyez_ összetev_k hígítására irányul.

(2) A veszélyes hulladék hígítása - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - csak engedélyezett
kezelési m_velet részeként végezhet_.

(3) A veszélyes hulladéknak más veszélyes hulladékkal, nem veszélyes hulladékkal vagy bármilyen
más anyaggal való kezelés céljából történ_ keverése csak az alábbi feltételek egyidej_ teljesülése
esetében engedélyezhet_:

a) a keverés következtében a hasznosítás, illetve az ártalmatlanítás nagyobb hatásfokkal végezhet_ el,
mintha a hulladékot önmagában kezelnék;

b) a keverés következtében a környezet veszélyeztetésének mértéke az el_z_ állapothoz képest nem
növekszik;

c) a keverés nem jelent kockázatot az emberi egészségre, él_ szervezetre, a vízre, leveg_re, talajra, az
él_világra;

d) a keverés nem okoz kellemetlen környezeti hatásokat zaj- vagy b_zhatás révén;

e) a keverés végzése során vagy következményeként nem szennyez_dik a környezet.

(4) A környezetet, illetve az emberi életet, egészséget fenyeget_ veszélyhelyzet esetén a hígítás külön
engedély nélkül elvégezhet_, ha ezzel a veszélyeztetés mértéke csökkenthet_.

A hulladék veszélyességének megállapítására irányuló eljárás fQbb szabályai

A hulladék veszélyességének vagy veszélytelenségének megállapítására irányuló eljárás
részletes szabályai

A hulladékok veszélyességét a hulladékot eredményez_ technológia mérlegelésével kell megállapítani.

A) Mintavétel

1. A hulladékból a mintavételt akkreditált laboratórium a hulladék termel_jének, illetve birtokosának
megrendelése alapján végzi el.

2. A mintavev_ a vett mintát 3 részre osztja. A hulladék termel_jénél, birtokosánál marad egy
mintarész, a másik két mintarészt az akkreditált laboratórium kapja. Az egyik mintarészt használja fel
a mérések elvégzésére, a másikat referenciamintaként - a min_sítési eljárás befejezéséig - meg_rzi.

3. A mintavételnél jelen kell lenni a hulladék birtokosának, a mintavev_ akkreditált laboratórium, a
környezetvédelmi és a közegészségügyi hatóság képvisel_jének.

4. A mintavételt nemzeti, ennek hiányában EN vagy ISO szabványok, szükség esetén OECD el_írások
szerint kell elvégezni.
5. A mintavétel körülményeit jegyz_könyvben kell rögzíteni.

B) A min_sítést megalapozó vizsgálatok

2. A hulladékok min_sítésére szolgáló nemzeti módszerként el_írt vizsgálatokat (fizikai-kémiai és
ökotoxikológiai vizsgálatok) minden esetben el kell végezni.

3. A mikrobiológiai vizsgálatokat csak abban az esetben kell elvégezni, ha a hulladék - keletkezési
technológiájából vagy tárolási körülményeib_l adódóan - feltételezhet_en fert_z_ betegséget okozó,
illetve terjeszt_ kórokozókat tartalmaz.

4. A vizsgálatok eredményei alapján az akkreditált laboratórium szakért_i véleményt készít a
hulladék veszélyességér_l vagy veszélytelenségér_l.

E) A hulladék környezeti veszélyességének megállapítása

Veszélyes hulladéknak kell tekinteni ezen mellékletben - természetük és keletkezésükhöz vezet_
tevékenységük alapján - felsorolt hulladékfajtákat.

1. A hulladékok min_sítésére szolgáló nemzeti vizsgálatok

1.1. Fizikai és kémiai vizsgálatok
A hulladék veszélyes összetev_i anyagi min_ségének és koncentrációjának meghatározása:



A pH meghatározása

A kémiai oxigénigény meghatározása

A szárazanyag-tartalom meghatározása

A lobbanáspont meghatározása (t_zveszélyesnek ítélt hulladékok esetében)

Kioldás desztillált vízzel, 4,5 pH-érték_ ammónium-acetát pufferoldattal és ásványi savval (L/S=10)

Részecskeméret-eloszlás meghatározása (Porok és iszapok esetében, ha szükséges, az alkalmas mérési
módszert a vizsgálandó hulladék összetételét_l függ_en az akkreditált laboratórium választja ki.)
Fém-ionok meghatározása (pl. Pb, Cd, összes króm, Cr(Vl), Hg, As, Mn, Cu, V, Sb, Co, Ni, Sn, Ba)

Anionok meghatározása (szulfid, összes cianid, szabad cianid, fluorid, nitrit, nitrát stb.)

Elektromos vezet_képesség meghatározása

Szerves oldószerrel extrahálható szerves anyagok bruttó koncentrációjának meghatározása

PAH-ok meghatározása

PCB-k meghatározása

THP-k meghatározása

Dioxinok/furánok meghatározása
(A PCB-k és a dioxinok/furánok meghatározását akkor kell elvégezni, ha a hulladékban való
jelenlétük a technológia ismeretében megalapozott)

1.2. Ökotoxikológiai vizsgálatok
(a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki)

Daphnia-teszt

Halteszt

Csíranövény-teszt

Talajtesztek

Algateszt

1.3. Toxicitás vizsgálata
(a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki)

LD-50 egérteszt esetében

1.4. Mutagenitás vizsgálata
(a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki)

1.5. Mikrobiológiai (fert_z_képességi) vizsgálatok
(a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki)

Faecalis coliszám

Streptococcus faecalis

Salmonella

Bélféreg-peték

Szükség esetén egyéb patogén baktériumok







Veszélyes hulladékok szállítására vonatkozó szabályok. SZ -kísérQjegy

Szállítás

14. § (1) A veszélyes hulladékok szállítása és begy_jtése csak az Országos Környezetvédelmi,
Természetvédelmi és Vízügyi F_felügyel_ség tevékenységi engedélyével végezhet_. A szállító, illetve a
begy_jt_ csak olyan veszélyes hulladékot szállíthat, amelyre az engedélye feljogosítja, és amelyre
vonatkozik a szerz_dése. A veszélyes hulladék begy_jtését és szállítását úgy kell végezni, hogy az a
környezetben szennyezést ne idézzen el_. Szennyezés bekövetkezése esetén az illetékes hatóság
intézkedik a szennyezés megszüntetésér_l. A szennyezés okozója köteles a szennyezett területet
megtisztítani (megtisztíttatni). Az intézked_ hatóság az eseményt haladéktalanul bejelenti
környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyel_ségnek.

(4) A szállítás során a veszélyes hulladékhoz a veszélyes áruk szállítására vonatkozó dokumentáció
mellett a 2. számú mellékletben meghatározott kísér_ dokumentációt kell mellékelni. A szállító a
veszélyes hulladék szállítását csak akkor kezdheti meg, ha a termel_t_l megkapta a kitöltött „SZ”
kísér_jegyet, és ellen_rizte, hogy a rá vonatkozó adatok helytállók. A szállító csak az „SZ” kísér_jegyen
feltüntetett kezel_nek adhatja át a veszélyeshulladék-szállítmányt.

15. § (1) A veszélyes hulladék szállításra való el_készítése és erre alkalmassá tétele a hulladék
termel_jének kötelessége.
(2) A veszélyes hulladék átadásával a felel_sség átszáll az átvev_re.

10. tétel. 142/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet.

Kábítószer

17. kábítószer: az 1. melléklet 1. (a továbbiakban: K1) és 2. jegyzékén (a
továbbiakban: K2) szerepl_ anyag, tekintet nélkül természetes vagy szintetikus
eredetére;

pszichotróp anyag

28. pszichotróp anyag: az 1. mellékletben (Pszichotróp anyagok 1., 2., 3., és 4.
jegyzéke, röviden P1, P2, P3, P4) szerepl_ anyag, tekintet nélkül természetes
vagy szintetikus eredetére;

kábítószer-tartalmú kivételek

18. kábítószer-tartalmú kivételek: az 1. számú melléklet 3. jegyzékén (a
továbbiakban: K3 kivételek jegyzéke, röviden: Kivételek, K3) megadott
összetétel_ gyógyszerkészítmények, amelyek nem tekintend_k kábítószernek,
azonban gyártásuk, exportjuk, importjuk és megsemmisíttetésük kábítószertevékenységi
engedélyhez kötött, és eseti exportjuk, importjuk és transzferük
bejelentésre kötelezett az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási
Hivatalnak (a továbbiakban: EKH);

kábítószer-felelQs

kábítószer-felel_s (helyettes): a tevékenységi engedélyt kérelmez_ szervezet
vezet_je által javasolt, az Országos Rend_r-f_kapitányság központi kábítószerrendészeti
feladatait ellátó szerv (a továbbiakban: ORFK KKR)
hozzájárulásával az engedélyben kijelölt személy, aki a kábítószerekkel és
pszichotróp anyagokkal folytatott tevékenységgel kapcsolatos feladatokat ellátja,
illetve felügyeli az engedélyesnél;

kannabisz

20. kannabisz: a magok kivételével a kannabisz növény bármilyen elnevezéssel
jelölt virágzó vagy term_ ágvégz_dései, amelyekb_l a gyantát még nem vonták
ki;
visszaélés szempontjából veszélyes új szer definíciója

32. visszaélés szempontjából veszélyes új szer: az engedély nélküli forgalomban
megjelent anyagot tartalmazó szer, amelyr_l az elemzések, illetve egyéb adatok
(fogyasztási szokások stb.) alapján feltételezhet_, hogy bódultságot vagy
tudatállapot módosulást eredményez_, a központi idegrendszerre gyakorolt
hatása miatt kóros élvezetre használják;
34. oktatás: az 1. számú melléklet szerinti ellen_rzött szerek tényleges
bemutatása, kizárólag egészségügyi és rendvédelmi szakemberek képzése,
továbbképzése céljából.

Tevékenységi engedély
Engedélyek és engedélyezési eljárás

3. § (1) A kábítószerek és pszichotróp anyagok gyártása, exportja, importja,
transzfere, beszerzése, forgalmazása, raktározása, tartása, átadása, használata,
megsemmisíttetése, valamint a velük kapcsolatos kutatás, oktatás, továbbá a
külön jogszabály szerint engedélyköteles kábítószerek és pszichotróp anyagok
el_állítására alkalmas növények termesztetése, valamint a velük kapcsolatos
kutatás, oktatás - a (2)-(4) bekezdésekben foglaltak, valamint az eseti kutatás és
a tranzit kivételével - kizárólag érvényes tevékenységi engedély birtokában
folytatható. Tevékenységi engedélyt a Ptk. 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó
szervezet kaphat, amennyiben vezet_je, illetve vezet_ testületének tagjai
büntetlen el_élet_ek.
(5) Kábítószerekkel, pszichotróp anyagokkal és a visszaélés szempontjából
veszélyes új szerekkel kutatást csak e tevékenység folytatására jogosító
tevékenységi engedéllyel vagy egy adott vizsgálatra szóló eseti kutatási
engedéllyel rendelkez_ szervezet vagy intézet folytathat.
5. § (1) A 3. § (1) bekezdése, illetve a 4. § (1)-(4) bekezdései szerinti engedélyek
iránti kérelmet a gazdálkodó szervezetnek az EKH-hoz kell benyújtania.
(2) Az engedélykérelemr_l az EKH az alábbi szakhatóságok egyetértésének
beszerzését követ_en dönt:
a) valamennyi esetben rendészeti szempontból az Országos Rend_rf
_kapitánysággal (a továbbiakban: ORFK),
b) exportra, importra, továbbá tranzitra irányuló tevékenységi engedély iránti
kérelem esetén a Vám- és Pénzügy_rség Országos Parancsnokságával (a
továbbiakban: VPOP),
c) állatgyógyászati készítményekkel, illetve kábítószer el_állítására alkalmas
növények termesztésével, forgalmazásával összefügg_ tevékenységre vonatkozó
kérelem esetén a FVM-mel,
d) eseti megsemmisítési engedély iránti kérelem esetén a kábítószerek és
pszichotróp anyagok megsemmisítésével kapcsolatban az Állami
Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztif_orvosi Hivatallal.

eseti kutatási engedély

Az eseti kutatási engedély

13. § (1) Az eseti kutatási engedély iránti kérelmet a tevékenységi engedéllyel
nem rendelkez_ kérelmez_nek vizsgálatonként kell benyújtani az EKH-hoz. Az
eseti kutatási engedély a kérelemben megjelölt id_pontig, illetve visszavonásáig
érvényes.

(2) A rendelet szerinti kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal végzett
klinikai vizsgálatokhoz és orvostudományi kutatásokhoz az EKH eseti kutatási
engedélyét be kell szerezni. A kérelmez_nek kérelméhez csatolni kell az OGYI,
illetve a kutatás szakmai engedélyez_je által kiadott engedélyt. Az EKH a
kérelem beérkezését követ_ tizenöt napon belül dönt az engedély kiadásáról és
err_l egyidej_leg értesíti az ÁNTSZ-t.
(3) Az engedély iránti kérelemben meg kell jelölni:

a) a kutatás célját,

b) a kutatáshoz szükséges vagy a kutatás során el_állításra kerül_ kábítószer
vagy pszichotróp anyag, illetve készítmény hatóanyagának 1. számú melléklet
szerinti megnevezését,

c) a kutatáshoz szükséges vagy a kutatás során el_állításra kerül_ kábítószer,
pszichotróp anyag mennyiségét és kiszerelését,

d) a beszerzés forrását (cég neve, címe),

e) a kábítószerért, pszichotróp anyagért felel_s személy nevét, elérhet_ségét,

f) a kábítószer vagy pszichotróp anyag tárolásának pontos címét és feltételeit.

(4) Az engedély iránti kérelemhez mellékelni kell:

a) tudományos kutatás esetén a jóváhagyott kutatási, vizsgálati tervet,

b) jóváhagyott kutatási, vizsgálati terv hiányában: a kísérlet rövid leírását, a
kísérlet helyét és tervezett id_tartamát, az egyszerre felhasznált mennyiséget, a
kísérletek számát.

(5) Az engedélyez_ hatóságok egymást tájékoztatják az általuk kiadott eseti
kutatási engedélyr_l.

(6) Az engedély az engedélyest feljogosítja az engedélyben megnevezett szer vagy
anyag

a) szükséges mennyiségének beszerzésére,

b) birtoklására és felhasználására,

c) a kutatáshoz szükséges mennyiségének el_állítására, valamint

d) más engedélyessel történ_ el_állíttatására.

(7) Az eseti kutatási engedély alapján beszerzett szerekr_l, és felhasználásukról
tételes nyilvántartást kell vezetni.

(8) Az eseti kutatási engedélyt vissza kell vonni, ha

a) azt a kutatási engedélyt kér_ kéri,

b) az engedélyes az e rendeletben foglalt el_írásokat, illetve az engedélyben
meghatározott kötelezettségeket ismételten, súlyosan megszegi.

(9) A kutatás id_tartama alatt az ORFK KKR, illetve klinikai vizsgálatok esetén
az ÁNTSZ - szükség esetén az EKH bevonásával - ellen_rzést végezhet az
engedélyesnél.







Kábítószerek és pszichotróp anyagok selejtezésének és megsemmisítéssel történQ ártalmatlanításának szabályai

Kábítószerek és pszichotróp anyagok
selejtezésének és megsemmisítéssel
történ_ ártalmatlanításának szabályai

(2) A selejtezett kábítószerekr_l és pszichotróp anyagokról a szer e rendelet
mellékletei szerinti megnevezésének, mennyiségének és a selejtté válás okának
feltüntetésével tételes jegyz_könyvet kell készíteni. A jegyz_könyvet az
engedélyes képviseletére jogosult személynek és a kijelölt kábítószer-felel_snek
(helyettesének), vagy a kábítószerért és pszichotróp anyagért felel_s személynek
és a magán-állatorvosnak is alá kell írnia. A selejtezett kábítószert
megsemmisítésig elkülönítetten, a kábítószerek tárolására vonatkozó el_írások
szerint kell tárolni.

(3) A selejtezett, e rendelet 1. számú mellékletének K1, K2 és P2 jegyzékén
szerepl_ gyógyszereket és gyógyszeralapanyagokat, továbbá a P1 jegyzék
szerinti anyagokat, valamint a P3 és P4 jegyzék szerinti gyógyszeralapanyagokat
lehet_ség szerint égetéssel kell megsemmisíteni, azaz véglegesen ártalmatlanítani.
A megsemmisítést az EKH el_zetes engedélyével, veszélyes hulladék égetésére
környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkez_ éget_m_ben kell végezni. A
K3 készítmények gyártása során képz_d_ selejt megsemmisítéséhez ugyancsak
eseti megsemmisítési engedély szükséges.

23. § (1) A 22. § (3) bekezdésében meghatározott engedély iránti kérelemhez a
selejtezési jegyz_könyvek alapján összeállított tételes összesít_ jegyzéket kell
csatolni. A kérelemben meg kell jelölni a megsemmisítés helyét, id_pontját és
módját. A megsemmisítés helyér_l és id_pontjáról - legalább tizenöt nappal
el_bb - az ORFK KKR-t, valamint az ÁNTSZ területileg illetékes megyei
(f_városi) intézetét, illetve a megyei (f_városi) állategészségügyi és
élelmiszerellen_rz_ állomást el_zetesen értesíteni kell.

(2) A selejtezett kábítószerek és pszichotróp anyagok megsemmisítésénél jelen
kell lennie a kijelölt kábítószer-felel_snek (helyettesének), illetve a kábítószerért
vagy pszichotróp anyagért felel_s személynek, valamint az ÁNTSZ területileg
illetékes megyei (f_városi) intézet, illetve a megyei (f_városi) állategészségügyi és
élelmiszerellen_rz_ állomás képvisel_jének.

(3) A megsemmisítést az ORFK KKR képvisel_je ellen_rizheti és a helyszíni
ellen_rzés során a selejtezett anyagokból mintát vehet.

(4) A kábítószerek és pszichotróp anyagok megsemmisítésének tényét tételes
jegyz_könyvben kell rögzíteni. A jegyz_könyv egy-egy példányát az EKH-nak,
az ORFK KKR-nek, valamint a területileg illetékes megyei intézetnek az ÁNTSZ
területileg illetékes megyei (f_városi) intézetnek, illetve a megyei (f_városi)
állategészségügyi és élelmiszerellen_rz_ állomásnak kell megküldeni, egy
példányát pedig a selejtezési jegyz_könyvekkel és az összesít_ jegyzék egy
példányával együtt a gazdálkodó szervezet bizonylatként köteles meg_rizni.










Példák a „K”- és „P” –listákról.

A) KÁBÍTÓSZEREK JEGYZÉKE
Kábítószerek 1. jegyzéke (K1)
Hivatalos elnevezés
Kémiai név vagy leírás



Acetorphine*
(acetorfin)
3-O-acetyltetrahydro-7-alpha-(1-hydroxy-1-methylbutyl)-6,14-
endoetheno-oripavine
Acetyl-alpha-methylfentanyl*
(acetil-alfa-metilfentanil)
N-[1-(alpha-methylphenethyl)-4-piperidyl]acetanilide
Acetylmethadol
(acetilmetadol)
3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane
Alfentanil
(alfentanil)
N-[1-[2-(4-ethyl-4,5-dihydro-5-oxo-1H-tetrazol-1-yl)ethyl]-4-
(methoxy-methyl)-4-piperidinyl]-N-phenylpropanamide
Allylprodine
(allilprodin)
3-allyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine
Alphacetylmethadol
(alfacetilmetadol)
alpha-3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane
Alphameprodine
(alfameprodin)
alpha-3-ethyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine
Alphamethadol
(alfametadol)
alpha-6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol
Alpha-methylfentanyl*
(alfa-metilfentanil)
N-[1(alpha-methylphenethyl)-4-piperidyl]propionanilide
Alpha-methylthiofentanyl*
(alfa-metiltiofentanil)
N-[1-[1-methyl-2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide
Alphaprodine
(alfaprodin)
alpha-1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine
Anileridine
(anileridin)
1-para-aminophenethyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl
ester
Benzethidine
(benzetidin)
1-(2-benzyloxyethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl
ester
Benzylmorphine
(benzilmorfin)
3-O-benzylmorphine
Betacetylmethadol
(betacetilmetadol)
beta-3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane
Beta-hydroxyfentanyl*
(béta-hidroxifentanil)
N-[1-(beta-hydroxyphenethyl)-4-piperidyl]propionanilide
Beta-hydroxy-3-methylfentanyl*
(béta-hidroxi-3-metilfentanil)
N-[1-(beta-hydroxyphenethyl)-3-methyl-4-piperidyl]propionanilide
Betameprodine
(betameprodin)
beta-3-ethyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine
Betamethadol
(betametadol)
beta-6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol
Betaprodine
(betaprodin)
beta-1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine
Bezitramide
(bezitramid)
1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-(2-oxo-3-propionyl-1-benzimidazolinyl)-
piperidine
Cannabis*,
cannabis resin*
and
extracts and
tinctures of
cannabis
(Kannabisz*,
kannabiszgyanta*,
-extraktum és -
tinktúra)
Clonitazene
(klonitazén)
2-para-chlorbenzyl-1-diethylaminoethyl-5-nitrobenzimidazole
Coca leaf1
(Koka levél)
Cocaine
(kokain)
methyl ester of benzoylecgonine
Codoxime
(kodoxim)
dihydrocodeinone-6-carboxymethyloxime
Concentrate of poppy straw
(CPS)
(mákszalma koncentrátum)
A mákszalma alkaloid tartalmának dúsítására irányuló feldolgozás
során nyert, kereskedelmi forgalmazásra szánt anyag.


Desomorphine*
(dezomorfin)
dihydrodeoxymorphine
Dextromoramide
(dextromoramid)
(+)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl) butyl]-
morpholine
Diampromide
(diampromid)
N-[2-(methylphenethylamino)-propyl]propionanilide
Diethylthiambutene
(dietiltiambutén)
3-diethylamino-1,1-di-(2’-thienyl)-1-butene
Difenoxin
(difenoxin)
1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-phenylisonipecotic acid
Dihydroetorphine
(dihidroetorfin)
7,8-dihydro-7-alpha-[1-(R)-hydroxy-1-methylbutyl]-6,14-endoethanotetrahydro-
oripavine
Dihydromorphine
(dihidromorfin)
Dimenoxadol
(dimenoxadol)
2-dimethylaminoethyl-1-ethoxy-1,1-diphenylacetate
Dimepheptanol
(dimepheptanol)
6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol
Dimethylthiambutene
(dimetiltiambutén)
3-dimethylamino-1,1-di-(2’-thienyl)-1-butene
Dioxaphetyl butyrate
(dioxafetil-butirát)
ethyl-4-morpholino-2,2-diphenylbutyrate
Diphenoxylate
(difenoxilát)
1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic
acid ethyl ester
Dipipanone
(dipipanon)
4,4-diphenyl-6-piperidine-3-heptanone
Drotebanol
(drotebanol)
3,4-dimethoxy-17-methylmorphinan-6-beta, 14-diol
Ecgonine
(ekgonin)
észterei és derivátumai, amelyek ekgoninná és kokainná
alakíthatóak
Ethylmethylthiambutene
(etilmetiltiambutén)
3-ethylmethylamino-1,1-di-(2’-thienyl)-1-butene


Etonitazene
(etonitazén)
1-diethylaminoethyl-2-para-ethoxybenzyl-5-nitrobenzimidazole
Etorphine*
(etorfin)
tetrahydro-7-alpha-(1-hydroxy-1-methylbutyl)-6,14-endoethenooripavine
Etoxeridine
(etoxeridin)
1-[2-(2-hydroxyethoxy)-ethyl]-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid
ethyl ester
Fentanyl
(fentanil)
1-phenethyl-4-Npropionylanilinopiperidine
Furethidine
(furetidin)
1-(2-tetrahydrofurfuryloxyethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic
acid ethyl ester
Heroin*
(heroin)
diacetylmorphine
Hydrocodone
(hidrokodon)
dihydrocodeinone
Hydromorphinol
(hidromorfinol)
14-hydroxydihydromorphine
Hydromorphone
(hidromorfon)
dihydromorphinone
Hydroxypethidine
(hidroxipetidin)
4-meta-hydroxyphenyl-1-methylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl
ester
Isomethadone
(izometadon)
6-dimethylamino-5-methyl-4,4-diphenyl-3-hexanone
Ketobemidone*
(ketobemidon)
4-meta-hydroxyphenyl-1-methyl-4-propionylpiperidine
Levomethorphan
(levometorfán)
(-)-3-methoxy-N-methylmorphinan
Levomoramide
(levomoramid)
(-)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl)-
butyl]morpholine
Levophenacylmorphan
(levofenacilmorfán)
(1)-3-hydroxy-N-phenacylmorphinan
Levorphanol
(levorfanol)
(-)-3-hydroxy-N-methylmorphinan
Metazocine
(metazocin)
2’-hydroxy-2,5,9-trimethyl-6,7-benzomorphan
Methadone
(metadon)
6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanone
Methadone intermediate
(metadon intermedier)
4-cyano-2-dimethylamino-4,4-diphenylbutane
Methyldesorphine
(metildezorfin)
6-methyl-delta-6-deoxymorphine
Methyldihydromorphine
(metildihidromorfin)
6-methyldihydromorphine
3-methylfentanyl*
(3-metilfentanil)
N-(3-methyl-1-phenethyl-4-piperidyl)propionanilide
3-methylthiofentanyl*
(3-metiltiofentanil)
N-[3-methyl-1-[2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide
Metopon
(metopon)
5-methyldihydromorphinone
Moramide intermediate
(moramid intermedier)
2-methyl-3-morpholino-1,1-diphenylpropane carboxylic acid
Morpheridine
(morferidin)
1-(2-morpholinoethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl
ester
Morphine
(morfin)
Morphine methobromide and
other pentavalent nitrogen
morphine derivatives including in
particular the morphine-N-oxide
derivatives, one of which is
(morfin-metilbromid és egyéb öt vegyérték_ nitrogént tartalmazó
morfinszármazékok, beleértve a morfin-N-oxid származékokat,
amelyek közé tartozik a kodein-N-oxid is)
codeine-N-oxide Morphine-Noxide
Morphine-N-oxide
(morfin-N-oxid)
MPPP* 1-methyl-4-phenyl-4-piperidinol propionate (ester)
Myrophine
(mirofin)
myristylbenzylmorphine
Nicomorphine
(nikomorfin)
3,6-dinicotinylmorphine
Noracymethadol
(noracimetadol)
(±)-alpha-3-acetoxy-6-methylamino-4,4-diphenylheptane
Norlevorphanol
(norlevorfanol)
(-)-3-hydroxymorphinan
Normethadone
(normetadon)
6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-hexanone
Normorphine
(normorfin)
demethylmorphine or N-demethylated morphine
Norpipanone
(norpipanon)
4,4-diphenyl-6-piperidino-3-hexanone

Opium
(ópium)
Oxycodone
(oxikodon)
14-hydroxydihydrocodeinone
Oxymorphone
(oximorfon)
14-hydroxydihydromorphinone
Para-fluorofentanyl*
(para-fluorofentanil)
4’-fluoro-N-(1-phenethyl-4-piperidyl)propionanilide
PEPAP* 1-phenethyl-4-phenyl-4-piperidinol acetate (ester)
Pethidine
(petidin)
1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester
Pethidine intermediate A
(petidin A intermedier)
4-cyano-1-methyl-4-phenylpiperidine
Pethidine intermediate B
(petidin B intermedier)
4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester
Pethidine intermediate C
(petidin C intermedier)
1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid
Phenadoxone
(fenadoxon)
6-morpholino-4,4-diphenyl-3-heptanone
Phenampromide
(fenampromid)
N-(1-methyl-2-piperidinoethyl)-propionanilide
Phenazocine
(fenazocin)
2’-hydroxy-5,9-dimethyl-2-phenethyl-6,7-benzomorphan
Phenomorphan
(fenomorfán)
3-hydroxy-N-phenethylmorphinan
Phenoperidine
(fenoperidin)
1-(3-hydroxy-3-phenylpropyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid
ethyl ester
Piminodine
(piminodin)
4-phenyl-1-(3-phenylaminopropyl)-piperidine-4-carboxylic acid
ethyl ester
Piritramide
(piritramid)
1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-(1-piperidino)-piperidine-4-
carboxylic acid amide
Proheptazine
(proheptazin)
1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxyazacycloheptane
Properidine
(properidin)
1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid isopropyl ester
Racemethorphan
(racemetorfán)
(±)-3-methoxy-N-methylmorphinan



Racemoramide
(racemoramid)
(±)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl)-butyl]-
morpholine
Racemorphan
(racemorfán)
(±)-3-hydroxy-N-methylmorphinan
Remifentanil
(remifentanil)
1-(2-methoxy carbonyl-ethyl)-4-(phenylpropionylamino)-
piperidine-4-carboxylic acid methyl ester


Sufentanil
(szufentanil)
N-[4-(methoxymethyl)-1-[2-(2-thienyl)-ethyl]-4-
piperidyl]propionanilide
Thebacon
(tebakon)
acetyldihydrocodeinone
Thebaine
(tebain)





Thiofentanyl*
(tiofentanil)
N-[1-[2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide

Tilidine
(tilidin)
(±)-ethyl-trans-2-(dimethylamino)-1-phenyl-3-cyclohexene-1-
carboxylate
Trimeperidine
(trimeperidin)
1,2,5-trimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine



- és az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek izomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján
azok léteznek, és nem esnek kifejezetten kivételes rendelkezés alá;
- valamint az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek észterei és éterei, amennyiben ilyen észterek és
éterek el_fordulnak, kivéve, ha azok egy másik jegyzékben szerepelnek;
- és az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek sói, beleértve a fent említett észterek, éterek és
izomerek sóit, amennyiben ilyen sók léteznek.

Megjegyzés:

A K1 jegyzék tartalmilag azonos az 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény szerinti aktualizált I.
listával, kiegészítve
**-gal jelzett anyagokkal, amelyek nemzeti ellen_rzése szigorúbb (hazai és nemzetközi rendészeti
hatósági tapasztalatok alapján), mint az Egyezmény el_írása.
Az *-gal jelzett anyagok fokozott nemzetközi ellen_rzés alá esnek, és a fenti Egyezmény IV. listáján is
szerepelnek.
Kábítószerek 2. jegyzéke (K2)

Hivatalos elnevezés Kémiai név vagy leírás



Acetyldihydrocodeine
(acetildihidrokodein)
Codeine
(kodein)
3-O-methylmorphine
Dextropropoxyphene
(dextropropoxifén)
alpha-(+)-4-dimethylamino-1,2-diphenyl-3-methyl-2-butanol
propionate



Dihydrocodeine
(dihidrokodein)
Ethylmorphine
(etilmorfin)
3-O-ethylmorphine
Nicocodine
(nikokodin)
6-nicotinylcodeine





Nicodicodine
(nikodikodin)
6-nicotinyldihydrocodeine
Norcodeine
(norkodein)
N-demethylcodeine
Pholcodine morpholinylethylmorphine
(folkodin)
Propiram
(propiram)
N-(1-methyl-2-piperidinoethyl)-N-2-pyridylpropionamide


- és az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek izomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján
azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá;
- az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek sói, beleértve a fent említett izomerek sóit, amennyiben
ilyen sók létezhetnek.

Megjegyzés:

A K2 jegyzék tartalmilag azonos az 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény aktualizált II. listájával.
Az itt felsorolt hatóanyagok készítményei szerepelhetnek a K3 jegyzéken.

Kábítószertartalmú kivételek 3. jegyzéke (K3)
1. Az alábbi hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerkészítmények:



- acetyldihydrocodeine (acetildihidrokodein)
- codeine (kodein)
- dihydrocodeine (dihidrokodein)
- ethylmorphine (etilmorfin)
- nicocodine (nikokodin)
- nicodicodine (nikodikodin)
- norcodeine (norkodein)
- pholcodine (folkodin),



amennyiben ezen készítmények egy vagy több komponenst tartalmaznak és a kábítószer
mennyisége adagegységenként nem haladja meg a 100 mg-ot, az osztatlan készítményekben (pl.
oldat) a kábítószer koncentrációja nem magasabb 2,5 százaléknál, - kivéve az injekciós
készítményeket.
2. Az adagolási egységként legfeljebb 100 mg propiram (propiram)-ot tartalmazó és legalább a
propirammal azonos mennyiség_ metilcellulózt tartalmazó összetett gyógyszerkészítmények.

3. Azok az orálisan alkalmazott dextropropoxyphene (dextropropoxifén) tartalmú
gyógyszerkészítmények, amelyek dextropropoxifén bázisra számítva adagolási egységenként nem
tartalmaznak többet 135 mg-nál, illetve azok az osztatlan gyógyszerkészítmények (pl. oldat),
amelyekben a dextropropoxifén bázisra számított koncentrációja nem haladja meg a 2,5%-ot,
amennyiben ezen készítmények nem tartalmaznak az 1971. évi pszichotróp anyagokról szóló
egyezmény hatálya alá tartozó egyéb hatóanyagot.

4. Azok az összetett cocaine (kokain) gyógyszerkészítmények, amelyek legfeljebb 0,1% kokaint
tartalmaznak kokain bázisra számítva és azok az összetett opium (ópium) vagy morphine (morfin)
készítmények, amelyek legfeljebb 0,2% morfint tartalmaznak vízmentes morfin bázisra számítva, és
amelyek egy vagy több más komponenst oly módon tartalmaznak, hogy a kábítószert ne lehessen
könnyen kivitelezhet_ módszerekkel, vagy olyan mennyiségben visszanyerni, ami közegészségügyi
szempontból veszélyt jelentene.

5. Azok a difenoxin (difenoxin) tartalmú készítmények, amelyek adagolási egységében a difenoxin
mennyisége nem haladja meg a 0,5 mg-ot és legalább a difenoxin 5%-ával egyenl_ mennyiség_
atropin-szulfátot tartalmaznak.

6. Azok a diphenoxylate (difenoxilát) tartalmú gyógyszerkészítmények, amelyek adagolási
egységében a bázisra számított difenoxilát mennyisége nem haladja meg a 2,5 mg-ot, és legalább a
difenoxilát 1%-ával egyenl_ mennyiség_ atropin-szulfátot tartalmaznak.

7. Pulvis opii et ipecacuanhae Ph Hg VII szerinti el_írata, illetve az ezzel megegyez_ összetétel_
Pulvis Doveri FoNo VI. szerinti el_írata:
10 g Pulvis opii
10 g Ipecacuanhae radix et rhizoma
80 g Saccharosum (illetve egyéb hatóanyagmentes por viv_anyag).

8. A jelen jegyzékben szerepl_ bármelyik el_irattal megegyez_ gyógyszerkészítmények és ezen
készítmények keverékei bármely olyan anyaggal, amely nem tartalmaz kábítószert.

B) PSZICHOTRÓP ANYAGOK
JEGYZÉKE

Pszichotróp anyagok 1. jegyzéke (P1)
Hivatalos elnevezés
/illetve más név vagy rövidítés,
illetve külföldön gyakran
használt más írásmód/
Kémiai név



AL*** 4-allil-oxi-3,5-dimetoxi-fenetil-amin°
BDB*** 1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin°
1-(1,3-benzodioxol-5-yl)butan-2-ylazan°°
Brolamfetamine
(brolamfetamin) /DOB/
(±)-4-bromo-2,5-dimethoxy-_-methylphenethylamine
Cathinone
(katinon)
(-)-(S)-2-amino-propiophenone
2C-I
EU
2,5-dimethoxy-4-iodophenethylamine
EU
4-Iod-2,5-dimethoxyphenethylazan°°
2C-T-2
EU
2,5-dimethoxy-4-ethylthiophenethylamine
EU
4-Ethylsulfanyl-2,5-dimethoxy-phenethylazan°°
2C-T-7
EU
2,5-dimetoxi-4(n)-propil-tio-fenetil-amin
EU
2,5-Dimethoxy-4-(propylsulfanyl)-phenethylazan°°
DET 3-[2-(diethyl-amino)ethyl]indole
DMA (±)-2,5-dimethoxy-_-
methylphenethylamine
DMHP 3-(1,2-dimethylhepthyl)-7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-6Hdibenzo[
b,d]pyran-1-ol
DMT 3-[2-(dimethylamino)ethyl]indole
DOC*** 2,5-dimetoxi-4-klór-amfetamin°
1-(4-Chlor-2,5-dimethoxyphenyl)propan-2-ylazan°°
DOET (±)-4-ethyl-2,5-dimethoxy-_-methylphenethylamine
Eticyclidine
(eticiklidin) /PCE/
N-ethyl-1-phenylcyclohexylamine
Etryptamine
(etriptamin)
3-(2-aminobutyl)indole
FLEA*** N-hidroxi-N-metil-3,4 metilén-dioxi-amfetamin vagy N-hidroxi-3,4-
metilén-dioxi-metamfetamin°
N-[1-(1,3-benzodioxol-5-yl)propan-2-yl]-N-methylhydroxylamin°°
N-hydroxy MDA
(N-hidroxi-MDA)
(±)-N[_-methyl-3,4-(methylenedioxy)phenethyl] hydroxylamine
(+)-Lysergide
(+)-lizergid
/LSD, LSD-25/
9,10-didehydro-N,N-diethyl-6-
methylergoline-8_-carboxamide
MAL*** 3,5-dimetoxi-4-metallil-oxi-fenetil-amin°
3,5-dimethoxy-4-(2-methylallyloxy)-phenethylazan°°
MBDB*** 2-(metil-amino)-1-(3,4-metilén-dioxi-fenil)-bután vagy
N-metil-1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin°
[1-(1,3-Benzodioxol-5-yl)butan-2-yl](methyl)azan°°
MDE, N-ethyl
MDA
(±)N-ethyl-_-methyl-3,4-
(methylenedioxy)phenethylamine
(N-etil-MDA)
MDMA (±)N,_-dimethyl-3,4-
(methylenedioxy)phenethylamine
Mescaline
(meszkalin)
3,4,5-trimethoxyphenethylamine
Methcathinone
(metkatinon)
2-(methylamino)-1-phenylpropan-1-one
4-methylaminorex
(4-metilaminorex)
(±)-cis-2-amino-4-methyl-5-phenyl-2-oxazoline
MMDA 5-methoxy-_-methyl-3,4-
(methylenedioxy)phenethylamine
4-MTA _-methyl-4-methylthiophenethylamine
N-Me-1-PEA*** 1-(N-metil-amino)-1-fenil-etán vagy N-metil-1-fenetil-amin°
Parahexyl
(parahexil)
3-hexyl-7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-
1-ol
1-PEA*** 1-amino-1-fenil-etán vagy 1-fenetil-amin°
PMA p-methoxy-_-
methylphenethylamine
PMMA paramethoxymethylamphetamineEU1 vagy N-methyl-1-(4-
methoxyphenyl)-2-aminopropane vagy p-methoxy-N, _-
dimethylphenethylamine
Psilocine
(pszilocin)
/Psilotsin/
3-[2-(dimethylamino)ethyl]indol-
4-ol
Psilocybine
(pszilocibin)
3-[2-(dimethylamino)ethyl]indol-
4-yl dihydrogen phosphate
Rolicyclidine
(roliciklidin) /PHP, PCPY/
1-(1-phenylcyclohexyl)pyrrolidine
STP /DOM/ 2,5-dimethoxy-_,4-
dimetylphenethylamine
Tenamfetamine
(tenamfetamin)
/MDA/
_-methyl-3,4-
(methylenedioxy)phenethylamine
Tenocyclidine
(tenociklidin) /TCP/
1-[1-(2-thienyl)cyclohexyl]piperidine
Tetrahydrocann
abinol, the
following
isomers and
their
stereochemical
variants
7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9-
trimethyl-3-pentyl-6Hdibenzo[
b,d] pyran-1-ol
(9R, 10aR)-8,9,10, 10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3- pentyl-6Hdibenzo[
b,d]pyran-1-ol
(a következ_ tetrahidrokannabinol
izomerek és
szterokémiai variánsaik)
(6aR,9R,10aR)-6a,9,10, 10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-
6H(-dibenzo[b,d]pyran-1-ol
/THC/ (6aR, 10aR)-6a,7,10, 10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6Hdibenzo[
b,d]pyran-1-ol
6a,7,8,9-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6H- dibenzo[b,d]pyran-
1-ol
(6aR, 10aR)-6a,7,8,9,10, 10a-hexahydro-6,6- dimethyl-9-
methylene-3-
pentyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-1-ol
TMA
(trimetoxiamfeta
min)
(±)-3,4,5-trimethoxy-_-
methylphenethylamine
TMA-2
EU
(2,4,5-trimetoxiamfetamin)
2,4,5-trimethoxyamphetamine
EU
1-(2,4,5-Trimethoxyphenyl)propan-2-ylazan°°
mCPP
(meta-klorofenilpiperazin)
meta-chlorophenylpiperazine
vagy
[1-(3-chlorophenyl)piperazine]



- és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján
azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá;
- az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, beleértve a fent említett sztereoizomerek sóit,
amennyiben ilyen sók léteznek.

Megjegyzés:

A P1 jegyzék az 1971-es Pszichotróp Egyezmény szerinti aktualizált I. listája alapján készült,
kiegészítve a
EU
-val jelölt, az EU által a tagállamok számára el_írt ellen_rzött hatóanyagokkal, valamint a
***-gal jelzett anyagokkal, amelyek nemzeti ellen_rzése szigorúbb (hazai és nemzetközi rendészeti
hatósági tapasztalatok alapján): nem szerepelnek az Egyezmények jegyzékeiben.
A °-gal jelölt, d_lt bet_vel szedett kémiai név vagy nevek a korábbi magyar hivatalos név vagy nevek,
alatta, (ha van)
a °°-gal jelölt kémiai név a német BtMG által alkalmazott IUPAC megnevezés.




Pszichotróp anyagok 2. jegyzéke (P2)
Hivatalos elnevezés
/illetve más név vagy rövidítés,
illetve külföldön gyakran
használt más írásmód/
Kémiai név



Amfetamine
(amfetamin) /amphetamine/
(±)-_-methylphenethylamine
Amineptine
(amineptin)
7-[(10,11-dihydro-5H-dibenzo[a,d]cyclohepten-5-
yl)amino]heptanoic acid
Buprenorphine**
(buprenorfin)
21-cyclopropyl-7-_-[(S)-1-hydroxy-1,2,2-trimethylpropyl]-6,14-
endoethano-
6,7,8,14-tetrahydrooripavine
2C-B 4-bromo-2,5-dimethoxyphenethylamine
Dexamfetamine
(dexamfetamin)
/dexamphetamine/
(+)-_-methylphenetylamine
Dronabinol
(dronabinol)
/delta-9-tetrahydrocannabinol
and its stereochemical variants/
/delta-9-tetrahidrokannabinol
(delta-9-THC) és sztereokémiai
variánsai/
(6aR, 10aR)-6a,7,8, 10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6Hdibenzo[
b,d]pyran-1-ol
Fenetylline
(fenetillin)
7-[2-[(_-methylphenethyl)amino]ethyl]theophylline
GHB**
(gamma-hidroxi-vajsav)
_-hydroxybutyric acid
Ketamine***
(ketamin)
2-(2-chlorophenyl@BD†ˆ´¸ÚÞä
è
$
&
(
ò
ö
J

L

Þ

à

î

ð

V
X
Î
Ð
Ò
ð
ò
ô
1 2 3 D E LNïàÖÌÅÌÅÌÅÌ»±­¦±¦±¦±¦±ÌÖ­Ö­ŸÖ­ŸÖ•‹weÖ­Ö­#h“r}h]_µ56>*CJ\]aJ&

* h“r}h]_µ56>*CJ\]aJh“r}hý3H5>*h“r}h]_µ5>*

h“r}h]_µ

h“r}hý3HhcS·h“r}hý3H5\h“r}hàUx5>*

h“r}hàUxh“r}hàUx5\h“r}h]_µ5\h“r}hW \56>*CJ aJ

* h“r}hW \56>*CJ aJ 'BDê ¾ l
æ
è
Ž


¬

ð

ò

L
ô
2 3 E O P ¦ ù j^öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áòýNPTVÊÌ>@: < > ä æ è <>TVTV\^`bdàä°²´þÐԐ’”¤¦®°²X^‚Š*,ùïëïëïëïëùïëùïáÖ̾´áù᪣ª¾£ª¾ª£ª¾£ª¾ªœ´’…’…’~

h\Až5\h“r}hë€56\]h“r}hë€5\

h“r}hW \

h“r}hý3Hh“r}hý3H5\h“r}hý3H5>*h\Ažh“r}h× g5\h“r}hW \5>*

* h“r}hW \5>*h“r}h]_µ5>*hcS·h“r}h]_µ5\

h“r}h]_µ/^`¨Rø¤> è <>Ú^`bd²XlžÒv>@Tö°öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á°²>X‚„¢¤24t"-¾-\ ì !8""’"6#Z#\#r#t#$´$Æ$È$öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á,.¢ª2:ÆÈ:-<->-x z Ì Î !2"4"Ä"Æ"Ž##À#Â#Ä#º$¼$Ä$È$â$ä$@%B%D%T%X%Z%–%š%ö%ø%ú%²&´&¶&h'j'ª'ùïâïâïÞïÞùïÞïÞïùïÞïÚïÚïÚùïÚïО´Ú­´¾­ˆ¾~z¾~z~hO$,h“r}h]_µ5\h“r}h]_µ>*

* h“r}h]_µ56>*

* h“r}h]_µ56>*\]

h“r}h× gh“r}h× g5\

h“r}h]_µ

* h“r}hW \5>*h“r}hë€5>*hÈw
h\Ažh“r}hë€56\]h“r}hë€5\

h“r}hë€0È$V%X%Z%š%ø%ú%z&þ&¸'ì'R(æ(h)*Š*Œ*(+Î+h,¢,¤,º,¼,^-.n.p.Š.öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áª'¬'˜)š)¢)¤)¬)®),*.*F+H+Æ-È-Ê-T/V/|/~/€/ 0¢0¤0T1V1Y2Z2[244„4†4~5†5
6

6<6>6@6B6„6†6`7h7‚7„7Ä7Æ7ì7î7>8F8Ê8Î8ô8ü8€9ˆ9h:p:ˆ:Š:(;0;R;T;V;üòüòüòüòüòîòîçòãòÜçòÕçòÕòÎĺպպ­ºÕºÕºÕºÕº­º©ºÕºÕº­ºÕº­º­º­ºÕº­º©Õh9Úh“r}hž]u56\]h“r}hž]u5\h“r}hý3H5>*

h“r}hW \

h“r}hž]u

h#å5\h#å

h“r}h]_µh•w¢h“r}h]_µ5\hO$,BŠ.Œ.*/À/Â/Ø/Ú/€011¾122Z2[2¦2ó2v45~5€56¬6J7`7b78>8@8â8öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áâ8ô8ö8€9‚9:h:j: ;(;*;Â;d<²<´<(=Ä=>À>L?æ?Œ@Ž@¤@¦@ AA°A@Böööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áV;t;v;< <ª<¬<²<º<`>b>p?r?ð?ò?<@>@ AAXAZA\A6B8BFBHB‚BˆBÄBÆBÈB”C–CºCÀC\D^D|D~DŒDŽDüDþDÊGÌGHH>H@HTHVH\H^HšHœHÊHÌHÆIÈIöïöïöïöâöïöïöïöïöâöÛïö×ö×öâöÛïöÛöâöÛöÓöÛöÛöÌöÌöÌöÌöÂö¸­£™Óh“r}hÙaÐ5\h“r}hÙaÐ5>*

* h“r}hW \5>*h“r}hž]u5>*h“r}hª>j5\

h“r}hª>jh×/¿h9Ú

h“r}hÏ:_h“r}hž]u56\]

h“r}hž]uh“r}hž]u5\:@B‚BCºCVDòD"E$E:E
* h“r}h¢í5>*

h“r}h× ghsDh“r}h× g56\]

* h“r}h× g56\]h“r}h× g5\h“r}h× g5>*

* h“r}hW \5>*h“r}hý3H5>*h“r}hW \5>*h“r}hÙaÐ56\]h×/¿h“r}hÙaÐ5\

h“r}hÙaÐ*kL¿LÆLÇLM\NªNFOÞO„P>QÆQ`RSS’S”S–TU
U

U U U2UHUZUlUööööööööööööööööööööåååååå
&
F„7$8$H$^„gd°$á 7$8$H$gd°$álUxUŠUªUºUÎUàUöU®VàVîVðVòVôV W’W.X†XÄXYY Y¸YZVZ€ZðZîîîîîîîîååååååååååîîåååååå 7$8$H$gd°$á
&
F„7$8$H$^„gd°$áhU„U†U²U¸UÈUÊUšVœVìVîVðVòVôVWW€W‚W„WªW¬WÖWØWÚW>Y@Y[[\\\\\ü]þ]Ö^Ù^$_%_öòöêöòöêöàÖÌÖ¸«¡–¡¡–¡’¡’¡’–¡’¡’¡ˆ}r

* h“r}hý3H5>*

* h“r}hW \5>*h“r}hktî5>*h8BT

h“r}hktîh ðh“r}hktî5\h“r}hktî56\]&

* h“r}hktî56>*CJ\]aJh“r}hý3H5>*h“r}hÙaÐ5>*h“r}hW \5>*h“r}h¼F5hÚ/Ëh“r}hÙaÐ5\&ðZ [ª[Î[î[Š\Ò\ì\6]`]Â]^)^S^{^ž^×^Ø^Ù^$_%_F_\_|_—_¹_º_Å_Æ_öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á%_z_|_¸_¹_2`:`^`f`aa
a~a†a bb¢b¤bcccTdVd¨dªdee ff f¢fjglgœg g–h˜hjj”j–jŽk–kllLlNlPlRl”l–lpmxm’m”mÔmÖmümþmNnVnÚnÜnÞno

oo–ovp~pðãðÕ˾˾˺³Ë¾Ë¾ËºËº³ËºËºËºËºËºË¯Ë³Ë³Ë¯Ë¯Ë¾Ë¯Ë¯Ë¯Ë¯Ë¾Ë¯Ë¯Ë¯Ë¾Ë¯³Ë¾Ë¾Ë¾höaî

h“r}h}Úh°$!h“r}h}Ú56\]h“r}h}Ú5\h“r}h}Ú56>*\]

* h“r}h}Ú56>*

* h“r}h}Ú56>*\]EÆ_`2`4`^```î`~a€a bbPbþbšc8dÈdle flfnfg6g8gNgPgîgh¢h¸höööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á¸hºhPiêi†j,kŽkk"l¼lZmpmrmnNnPnònooo(pvpxpq6q8qÐqrrÀröööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á~p–p˜p6q>q`qbqdq‚q„q,r.r¸rºrÀrÈrrttt‚u„uvvLvNvPv&w.wjwlwnwHxJxXxZx”xœxØxÚxÜx¨yªyÎyÖyrztz’z”z¢z¤z{ {â}ä}~ ~V~X~l~n~t~v~°~´~


€€öòöåöòÞö×öòöòöåöòöòöòöòÞöåöòÞöòöòöåöÓÞöÓöåöÓöÓöÓöÓöÓöÓöÓöÓöÓöÉ¿¸®ªh f“h“r}h<<5\

h“r}hW \h“r}hW \5>*h“r}h}Ú5>*h½6Ä

hh65\

h“r}h}Úh“r}h}Ú56\]hh6h“r}h}Ú5\BÀrÂr6s8sÔs,t.tÒt^uøužv v¶v¸v&w(wÂwRx”x–x,yÎyÐylz{8{:{<{R{öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áR{T{ä{z| }l}n}~¢~²~´~


ˆ,€Ô€z&‚b‚d‚¶‚¸‚ ƒƒxƒzƒ „¶„N…öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á€
€<€>€@€&(F¨`‚b‚d‚¶‚¸‚Ò‚ƒ ƒƒŒƒŽƒƒØ„Ú„Ü„…… …è…ê…և؇`ˆbˆ‰‰ ‰¢‰¤‰ÎŠÐŠÒŠÔŠÖŠN‹P‹LŒùïèùïäï×ïÐɺ²§œ’ˆ~zs~zs~zs~z~z~z~z~zs~z~zs~z~

h“r}h @Mh-™h“r}h @M5\h“r}h @M5>*h“r}h#5>*

* h“r}h#5>*

* h“r}hW \5>*h“r}h#>*h“r}hW \56>*CJ aJ

h“r}hà«

h“r}hW \h“r}h<<56\]h f“

h f“5\h“r}h<<5\

h“r}h<<-N…ä…z†ª†¬†V‡r‡t‡*ˆÂˆH‰ú‰’ДЋ¬‹ŒÈŒÊŒ`Ž4Ž6ŽØŽVX–˜Úöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áLŒNŒPŒ>@B¬Ž®ŽTVX”–˜¬®âäúü "$*,<>"‘$‘&‘J‘L‘N‘°‘²‘ò‘ô‘(’*’>’@’Ú’Ü’€“‚“æ“è“ê“N”P”n”p”r”t”ê”ì”d•f•ƕȕ֕ؕp–r–œ–ž–Ú–Ü–üõëüõëüëáÚÏŽëõë¹ë¹ë¹ë¹ë¹ë¹ë²õë¹õë¹ë¹ë¹ë¹ë¹ëõë¹õë¹ëõëõëõë¹ë®ë®ë®ëõë®h¾õ

hHH‚5\hHH‚h“r}h @M>*h“r}hW \5>*

* h“r}h#5>*

h“r}h#h“r}h @M5>*h“r}h @M5\

h“r}h @Mh-™Dڏ2ÞŒ‘Ö‘‚’º’^“”¨”Z•n•p•"–b–d–—>—@—ä—,˜.˜â˜p™r™š´š¶šf›öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áܖ¸—º—6˜8˜Œ˜Ž˜’˜”˜–˜f™h™´™¶™,š.š0š6š8š>š@šBšÒšÔšL›N›Ì›Î›fœhœ.0¢¤¦Äòôö


f h R¡T¡v£x£¼¤¾¤Z¥\¥^¥à¥â¥Â¦Ä¦öòöòöòöòëöòöëöòëöòöäëöòöòöòöòöëöÜÕÊ¿µ­£Ÿ£Ÿ£Ÿ£˜£Ÿ£Ÿ£Ÿ‘£Ÿ£Ÿ

h“r}h¤{

hMy“5\hMy“h“r}h¤{5\h“r}hW \>*h“r}hW \5>*

* h“r}h#5>*

* h“r}hW \5>*

h“r}h#h“r}h @M>*

h¾õ5\

h“r}h @Mh¾õh“r}h @M5\9f›®›°›Vœ œ¢œL¤¦ôöž žDžEžKžLžgž¸ž n ¡^¡ò¡&¢Ô¢‚£0¤”¤öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$ᔤ–¤ì¤”¥¦¬¦È¦l§¤§R¨¦¨¨¨©˜©BªZª\ª´ª¶ª« «¬«R¬ô¬­°­4®à®t¯öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áĦ6§8§Þ§à§â§(¨*¨,¨:©<©P©R©F«H«â«ä«À¬Â¬r¯t¯v¯È¯Ê¯Ì¯Î¯(°*°¼°¾°ì°î°n±p±ˆ±Š±ü±þ±!²"²†²‡²˜²™²­²¯²É²Ê²´´´´¶ ¶öòöòëöòëöòöòöëöçöçößØÉºÉëöëö³öëöëöëö©öëöëöëö랔³ž”гŠh“r}h°$á5>*h“r}h¤{5>*

* h“r}h¤{5>*h“r}h°$á5\

h“r}h°$áh“r}h¤{56>*CJ aJ h“r}hW \56>*CJ aJ

h“r}hW \h“r}h @M>*hß2v

h“r}h¤{hMy“h“r}h¤{5\5t¯v¯Ì¯Î¯€°$±Ä±ü±þ±K²Ÿ²®²¯²Ê²Ë²
³c³¿³À³´´®´`µ¶ ¶"¶$¶P¶R¶öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á ¶$¶N¶P¶R¶þ¶··6·8·´¸¸¸æ¸è¸ººJºfºhºÜ»à»ü»¼-¼5¼6¼_¼`¼ƒ¼‡¼ ½½*½+½V½\½K¾L¾·¾¸¾Ó¾Ô¾ì¾î¾¿¿S¿V¿ƒ¿„¿ÀÀÀÀTÀUÀhÀiÀxÀ|ÀîÀïÀÿÀÁ)Á*ÁMÁQÁÛÁÜÁ  Â%ÂôéßôØôÍéôØôéôØôÍéôØôÍéô̯̯̦̯̯̦̯̯̯̯̦̦̯̯̦̯̯̦̯̯̯̦̯̦Ãh“r}h°$á56\]h“r}h°$á5\

* h“r}hW \5>*

h“r}h°$áh“r}h¤{5>*

* h“r}h¤{5>*

* h“r}h°$á5>*HR¶Î¶··6·8·¬·b¸¶¸¸¸æ¸è¸n¹ººfºhºÎºŒ»Þ»à»¼-¼y¼ƒ¼„¼Ü¼6½V½öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áV½W½ª½ó½J¾¡¾ª¾û¾¿¿l¿Á¿ÀÀÀmÀxÀyÀÍÀøÀùÀMÁNÁ¦ÁÿÁ  ÂMÂöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á%Â&ÂÏÂÐŠËæçÿÃÁÃëÃïÃ'Ä*ÄWÄXÄîÄïÄñÄõÄ Å
ÅdÅeœŔŰűÅÔÅØÅÆÆ<ÆAÆzÆ{ƪƯÆÇǶǻÇ÷ÇùÇÈ
ÈBÈEÈrÈsȸȼÈáÈâÈÉÉÉ É$É&ÉDÉEÉaÉbɅɉɲɳÉîÉóÉNÊOʼÊÁÊ-Ë/ËpËtˬ˯ËÜËÝËDÌFÌKÌLÌdÌi̫̭Ìùïùïùïùïùïâïâïùïùïâïùïùïùïùïâïùïâïùïâïùïâïùïâïâïùïâïùïùïâïùïùïùïâïùïâïùïâïùïâïâïùïùïùïâïùh“r}h°$á56\]h“r}h°$á5\

h“r}h°$áYM¢ÂöÂNÃ}ÃÎÃëÃìÃ@ĕÄâÄñÄòÄJŌōÅÔÅÕÅ)Æ<Æ=ƓƪƫÆþÆSǪǶǷÇöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á·ÇÈ È[ȰȸȹÈÉÉ1É2ɅɆÉÞÉîÉïÉBʙʼʽÊË`ËpËqËÅËÌdÌeÌfÌöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$áf̼ÌÒÌÓÌ"Í#ÍIÍJÍsÍtÍŒÍÍØÍÙÍðÍñÍJΙΡ΢ÎòÎFÏQÏRϨÏÐPÐQЪÐöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á­ÌÒÌÖÌ ÍÍ"Í&ÍIÍMÍTÍUÍsÍwÍ—Í˜Í´ÍµÍØÍÜÍçÍéÍðÍôÍ2Î4ÎKÎLÎZÎ[ÎóÎôÎ?Ï@ÏäÏæÏïÏðÏôÏõÏÐÐ Ð Ð+Ð,Ð]Ð^ÐßÐàÐtÑuÑEÒFÒbÒcÒ¸Ò¹Ò
Ó

ÓEÓFÓsÓtÓ±Ó²ÓUÔVÔ#Õ$Õ-Õ.ÕjÕkÕnÕpÕ¬Õ­ÕñÕóÕüÕöéöâöéöéöâöéöâöâöéöâöéöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâöâö×Ì

* h“r}hW \5>*

* h“r}h°$á5>*

h“r}h°$áh“r}h°$á56\]h“r}h°$á5\OªÐ ÑGÑHÑ£ÑüÑ=Ò>җÒîÒ8Ó9ӍÓäÓ:Ô;ԒÔìÔÕÕpÕÄÕòÕóÕdÖfÖ$×Ò×öööööööööööööööööööööööööíí 7$8$H$gd‰T 7$8$H$gd°$áüÕÖ"ÖdÖfևۛۜÛÓÛÔÛûÛüÛ.Ü/Ü`ÜaÜÝÝLÝMÝnÝàÝ(Þ)Þ7Þ8Þßß3ß4ßIßKߔߕߖßHãJãzã¦ã¨ãªãÀãÂãOäQäRäSätäuä—ä˜äØäÚäÛäÜäåå„å†å®å°å±å²åÏåÑåóåõåôéôÞ×Í×Í×Í×Í×Í×Í×Í×Í×Í×Í×Í×Í×Í×ÍÞÂ×Âéô¸Þ®§®§®§®§®§®§®§®§®§®§®§®§®§

h“r}hT…h“r}hT…5\h“r}h¤{5>*

* h“r}h‰T5>*h“r}h‰T5\

h“r}h‰T

* h“r}h°$á5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}h¤{5>*BÒרØvØÎØÙIÙJÙ¨ÙüÙVÚxÚyÚÑÚ#Û{ۇۈÛÜÛ3ÜGÜHܜÜòÜÝ Ý[ÝnÝoÝöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‰ToÝÂÝàÝáÝ6ޅސޑÞêÞ=ߕߖßìßGàªàöà÷àKá©áâÐâHãJã¨ãªã)äööööööööööíöööööööööööíà× 7$8$H$gdT…
„Äü7$8$H$]„Äügd°$á 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd‰T)ä<ä=ääÇäÈäÉä-åuåå‘åãå8æ^æ_æ·æçkçyçzçÕç0è‚èžèŸèóèHéqéréöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdT…õåiækæ‘æ’æãæäæGçIçLçMçXçYçyçžèÀèÁèéèêè
é
é éé1é2éJéKéqé-ê5ê6êaêcêuêwêxêyêŽêêÌêÍêÿêë#ë$ëŠëœíîjîlîzî¼î¾î7ð8ðTñhñiñŸñ ñ®ñ¯ñåñçñ"ò#ò-ò.ò3ò4òkòmòzò{ò¨òöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïäÙÎÙÎäÇïǽǽǽǽǽö½Ç½Ç½Ç½Ç½h“r}h%:F5\

h“r}h%:F

* h“r}h¤{5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}h°$á5>*

h“r}hT…h“r}hT…5\JréÉé ê-ê.ê„êÃêÄêëiëŠëçë ì!ì}ìÈìÉì ípííží¼î¾îzïðööööööööööööööööööéÜÜÜÓÓ 7$8$H$gd%:F
„Äü7$8$H$]„Äügd°$á
„Äü7$8$H$]„ÄügdT… 7$8$H$gdT…ð7ð8ððàð0ñTñUñ­ñò"ò#òmòÆòÌòÍò!óróÂóôBôCô—ôîô õ
õeõ¹õ ööööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd%:F¨ò©ò°ò²ò¼ò½òÜòÞòïòñòóó%ó&óIóJóUóVófógó€óó™óšóOôQôyôzôƒô„ôóôôôõõ?õ@õPõRõ‚õƒõ˜õšõ½õ¾õÄõÅõpöqö¥ö¦öªö«ö­ö+øEøGøZø\øˆø‰ø¿øÀøÊøËøÐøÑøÜøÝøâøãøù ù
ù ù1ùùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïäÙÎÃ

* h“r}h¤{5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}h%:F5>*

* h“r}h°$á5>*h“r}h%:F5\

h“r}h%:FJ öYö­ö®ö÷^÷»÷ ø+ø,øƒøØø ù
ù2ù3ùŽùÁùÂùúpúÆúëúìú9ûöööööööööööéÜÜÓööööööööö 7$8$H$gd°$á
„Äü7$8$H$]„Äügd°$á
„Äü7$8$H$]„Äügd%:F 7$8$H$gd%:F1ù2ù3ù?ùAùJùKùèùéù“ú”úËúÌúÿúû}ûû€ûûÔûÕûüJüLüNüü²ü´üþüýöýøý[þ\þ€þþŠþ‹þËþÍþ5ÿ7ÿ^ÿ`ÿiÿjÿzÿ|ÿºÿ¼ÿçÿèÿéÿêÿ"#01\]žŸ·¸ÖöïåÞåÞåÞåÞåÞåÞåÞåÞåïÏÀÏÀµ«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«¤«

h“r}hT…h“r}hT…5\

* h“r}hT…5>*h“r}hW \56>*CJ aJ h“r}hT…56>*CJ aJ

h“r}h%:Fh“r}h%:F5\

h“r}hW \h“r}hW \5>*@9ûŒûÕûÖûNüŽüü(ý¢ý¤ýþlþmþ¾þËþÿ5ÿ^ÿzÿºÿ
GH˜™âööííííääääääääääääääääääää 7$8$H$gdT… 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd%:FÖ×ýþ[\¨©ÓÔ./±²ÙÚTUt,0JnÐÒîð

$%&'NPnp…†±²Ýßâã " $ ' ( C E d f g h | ~  ‚ “ • ¡ £ ¤ ¥ Ø Ú Ý Þ celm„†$ % ùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùäÙäïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïù

* h“r}hW \5>*

* h“r}hT…5>*h“r}hT…5\

h“r}hT…Vâbµ \žÜÝ0t¾tv .0lnb©ªÝ" ööööööööööööööööööíííöööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdT…" C | ¡ Ø gpqÆ W X ° ð ñ G
š
Å
Æ

>
?
,

.

è

ž
ööööööööööööööööööööööíííöö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdT…% Ñ Ò í î




R
S


Ë
Ì
Ú
Û
ø
ù
=
?
J
.

V • – ¡ ¬ ® À  õ ö £¤¼½'(—˜°±ÉÊ:;HI˜šÅÆ÷ùúû@®±²~€±³ÃÅÈÉÌÎ+ , E G [ \ g h … ‡ Õ × ñ ó ö ÷ öïöïöïöïöïöïöïöïöäÙäïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïö

* h“r}hW \5>*

* h“r}hT…5>*

h“r}hT…h“r}hT…5\Vž
! V W ® S¢õD–ë?”¿@AJK£¬ñ0~±Ì- E öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdT…E š æ ñ "de·ÔÕ.xÄøùR¤±²GHI¡ôH{|Õöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdT…  "$/1OPdiwy‹ŒÒÔQRŠŒ´µìî%&78‘ÎÏ
-.QRjkÔÕãå23STÒÓ 01<=dexy³µîïAB|}‰Š£¤¦§åæòó%&MN²´ÆÈëívùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïh“r}hT…5\

h“r}hT…^Õ !vwÇf½ÇÈ-rÈd³þ- KLœëB-‘-ä-öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdT…vxyz€§¨®¯´µñò:;VW|}Žßàøù(-)-`-a-k-l-x-y-…-‡-’-“-¯-°-Õ-Ö-å-æ-ò-ó-÷-ù- 9 ; f h  ž ä å .!2!@!A!½!¾!-" "4"5"6#7#ˆ#)*^*v*x*Š*ùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùäÙäÎÄh“r}hµ=5\

* h“r}hµ=5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}hT…5>*h“r}hT…5\

h“r}hT…Lä-÷-A f ’ “ Þ .!/!!µ!¶!"g"º"
#T#ˆ#‰#â#7$Ž$æ$9%‘%â%ù%ú%[&öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdT…[&§&¨&ù&Q'¡'²'³'(c(À())t*v*x*&+Ò+6,c,d,e,·,¸,¹,-"-öööööööööööííííäääääääääää 7$8$H$gdµ= 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdT…Š*Ž*ø*ü*:+<+>+@+V+X+Ž++H,I,œ,ž,-‘-0.1.Z.\..Ž.å.æ.J/K/p/q/Ø/Ú/00†0‡0¥0¦0
1

11121d1f11ƒ1”1–1¿1Á122$2&2?2@2f2h2 2¡2¢2£2à2á2æ2ç23333v3x3Ÿ3¡3¬3­3Ó3Õ3[4]4i4j44’48595’5”5ô6ö6å7é7&8'8I8ùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïh“r}hµ=5\

h“r}hµ=^"-#-$-w-Å-
.

.
.\.¯.Ñ.Ò.Ó.'/A/B/C/š/©/ª/þ/Q0 0à0á081W1”1¿1öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdµ=¿1í1>2–2å2?3h3i3Ÿ3ò3@4[4°45L5M5¢5î5?6–6ç6è6:7Œ7Û7å7æ7:8r8öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdµ=I8J8r8ã9ò9Ü;<¶=ú=g>€>¨?á?â?<@=@H@I@]@_@¿@WA³A´A"B#B$B%B2B3BçBéB¯C±CDTDUDwDxDÀDñDòD EEEEEEgEiEâEäEíEïEFFpFqF F¡F¯F°FÊFËFíFïFFGHGˆG‰G›GœGGžG

H
HHH>H?H@HAHXHYH˜H™H¾HÀHùïùçùçùçùçùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùÜùÜùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïù h“r}hµ=CJaJh“r}hµ=>*h“r}hµ=5\

h“r}hµ=Wr8s8Ì8)9~9Î9ã9ò9::I:J:z:{:‰:Š:Ú:0;…;Ü;,<<Ž<Â<Ã<Ö<×<-=r=öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdµ=r=¶=ú=û=->.>f>g>€>>©>ª>Ò>Ó>ú>û>? ?9?:?Z?[??‚?¨?©?@,@-@öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdµ=-@„@Á@Â@AnA—AËA!BfB²B C,C‚CÖCDlDÀDE*E+EE¥E¦EùEJF›F¨F©Föööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdµ=©FþFHG–GÏG(HtHÊHIfIgI¿IJGJHJJëJ'K(K^L`L M@MBMôM+N,NUNöööööööööööööööööíííöööööíí 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdµ=ÀHfIhIoIqI†I‡IJJ0J2JPJRJ§J¨JÎJÐJ&KL\L^L`LžL LLMNM*N,N4NSNUNeNhNIPKPbPePiPlPnP‡PöïöïöïöïöïöïöïöïöäÙÏÅöïöïöŶ§¶Ùœ•œÙœ‡|m|h“r}hakB*CJaJphÿh“r}hakB*phh“r}hak5B*\ph

h“r}hak

* h“r}hê:»5>*h“r}hê:»56>*CJ aJ h“r}hW \56>*CJ aJ h“r}hT…5>*h“r}hW \5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}hT…5>*

h“r}hµ=h“r}hµ=5\(UNgNhNÃN O]O¹O PJPKPdPeP‡PˆP‰PÙP)QwQÅQéQêQëQ9R~RÏRöR÷RøRööííííííöööííííííííííííííöö 7$8$H$gdak 7$8$H$gd°$á‡PžP8Q9QOQPQQQRQYQZQ¤Q¥QÀQÁQéQ R'R(R¥R¦RâRãRõR÷RûRSSSMSxSSžST TTT‚T…T‡TÆTˆU‰UŠUU“UžUÜUÞUVV*VîàÕàÕàÕàÕàÕàÕàîàÕàÕàÕàÊ¿´ÊîàîàÕàÕàÕàîŸîàÊ¿´Ê’ˆˆˆ

h“r}hakh“r}hak5\h“r}hak56\])h“r}hak56B*CJ\]aJphÿ

* h“r}hW \5>*

* h“r}hak5>*

* h“r}hê:»5>*h“r}hakB*phh“r}hak5B*\ph!h“r}hak56B*\]ph2øRùRúRûR SSMSNS¢SëS3T‚TƒT×T+U{U‰UŠU’U“UÞU*V+V,V[V\VdVeVöööööíííííííííííöööíííííööö 7$8$H$gdak 7$8$H$gd°$á*V9VRVTVZVcVdVeVpVVV2W3W4WFWIW|W}WXXX-XhXjXYYYY)Y+YY¶Y·YyZ{Z‘Z”Z«Z[[[[[\[óéâé×Ì׿µ®µ¤×Ì×µ®µ®µ®µ®µ®µ®µ®µ®µ®µ™Ì×óéâé׋}h“r}hž;^6B*]phh“r}hGb6B*]ph

* h“r}hGb5>*h“r}hê:»5\

h“r}háh“r}há5\h“r}há56\]

* h“r}hW \5>*

* h“r}hê:»5>*

h“r}hakh“r}hak5\h“r}hak56\],eV¶VW3W4WHWIWžWøWJXŸXêXëX>Y”YåYZZ]ZzZ{Z“Z”ZáZ[[ööííííööööööööööööííííääí 7$8$H$gdak 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdá[[K[\[][…[Å[\$\a\|\·\É\ö\']A]S]p]‹]Ê]ý]^h^”^®^Î^å^_1_öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdž;^\[][a[…[‰[Å[É[$\(\a\e\|\€\·\»\É\Í\ö\ú\'],]A]F]S]X]p]u]‹]]Ê]Ï]ý]^^^h^m^”^™^®^³^Î^Ó^å^ê^_
_1_6_Q_V_{_€_«_°_Ò_×_``-`2`\`a`’`—`Ç`Ì`à`å`aaaa0a5aFaKaa…añãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãØãh“r}hž;^B*phh“r}hž;^5B*\phh“r}hGb5B*\phN1_Q_{_«_Ò_`-`\`’`Ç`à`aa0aFaa»aÞa&btb›bÈb
cFcc¨cÊcíc&döööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdž;^…aˆa»aÀaÞaãa&b+btbyb›b bÈbÍb
ccFcKcc„c¨c­cÊcÏcícòc&d+dCdHd`dedƒdˆdšdŸdÎdÓdìdñd5e:e`eee¬e±eÕeÚe
ffsfxf¼fÁfìfðfófg,g/g7gg‡gÌgÔgþgh'h/hVhah•híâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔâÔíâÆ´ÔâÔâÔâÔâÔâÔâ#h“r}hž;^6B*CJ]aJphÿh“r}hž;^6B*]phh“r}hž;^5B*\phh“r}hž;^B*ph#h“r}hž;^5B*CJ\aJphÿG&dCd`dƒdšdÎdìd5e`e¬eÕe
f\fsf¼fìfg/ggÌgþg'hVh•hÆhôhiZi’iöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdž;^•hhÆhÎhôhühi'iZibi’išiÁiÌij j;jCjjjrjŒj”jºjÅjôjüjEkMkœk¤kêkõkSl^l³l¾lm'mm—mçmòmWn_nµn½n
ooqo|oÞoìoYpapœp¤påpíp%q0q€q‹qÒqÝq*r8rr˜rärìr5s=sŒs”söst_tjtÔtßtOu]uÕuÝu%v-v{vƒvävïv^wiwñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñæñh“r}hž;^B*phh“r}hž;^5B*\ph[’iÁij;jjjŒjºjôjEkœkêk8lSl«l³lþlmjmmßmçm oVoqoÃoöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdž;^ÃoÞo4pYpœpåp%qxq€qÒq*rurrär5sŒsÛsösDt_t¹tÔt-uOu©uÕu%v{vÉvöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdž;^Éväv }}*}/}b}g}ˆ}}½}Â}ôæôæôæôæôæôÛÐÛź­£º™ˆˆˆˆˆˆˆˆˆˆˆˆˆˆˆˆ

h“r}hGbh“r}hGb5\h“r}hGb6]h“r}hak5\h“r}hak56\]

* h“r}hê:»5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}hGb5>*

* h“r}hž;^5>*h“r}hž;^5B*\phh“r}hž;^B*ph5ìz {({J{‡{Å{ò{ |G|v|±|
}*}b}ˆ}½}é}~<~—~¿~à~.cÀÏò€H€öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdGbÂ}é}î}~~<~A~—~œ~¿~Ä~à~å~.3chÏÔò÷€€H€M€€”€¹€¾€â€ç€*/KP¹¾‚ ‚b‚g‚
ƒƒrƒwƒïƒôƒ8„=„€„…„«„°„î„ó„…"…f…k…°…µ…
††V†[†Ã†È†‡‡t‡y‡ã‡è‡Zˆ_ˆÀˆÕˆÛˆ‰-‰N‰W‰Î‰×‰Š(нŠÄŠ'‹-‹`‹ùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùåïùïùïùïùïùïùïùh“r}hGb6]h“r}hGb5\

h“r}hGbZH€€¹€â€*Kª¹‚]‚b‚À‚
ƒeƒrƒËƒïƒ8„€„«„î„…f…°…
†V†¯†Ã†‡öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdGb‡C‡t‡Ê‡ã‡:ˆZˆ²ˆÀˆÕˆ‰N‰ª‰Î‰ŠzнЋ'‹`‹¬‹ Œ0ŒoŒ°Œ
]­Ãöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdGb`‹f‹¬‹³‹0Œ8ŒoŒwŒ°Œ¸Œ]eÃËCŽKŽ€ŽˆŽ¿ŽÇŽýŽMU¹¼¿ÀËÍÒåæVWnq,‘1‘†‘‡‘«‘ϑے“|““öïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïäÙÎÙÎÁ·°·¦·ÎÙˊ|›|ЛЛŠh“r}hak5B*\ph!h“r}hak56B*\]phh“r}hakB*phh“r}há5\

h“r}hakh“r}hak5\h“r}hak56\]

* h“r}hê:»5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}hGb5>*

h“r}hGbh“r}hGb5\0͎CŽ€Ž¿ŽýŽM«º»¼ÍWpqÉ-‘,‘-‘.‘…‘«‘ÿ‘P’¨’Û’Ü’ööööööööííííííääääääääääää 7$8$H$gdak 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdGbܒ0“|“}“±“””j”w”x”Ì” •]•¯•––d–r–s–Ç–——^—t—u—Í—$˜N˜O˜öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdak“Ž“±“w”}”~”¡”r–v–x–†–‡–ª–——)—+—t—x—z—‡—ˆ—‹—N˜R˜T˜Z˜[˜^˜™ ™#™.™õ™ý™&šSšŽšÀšs›Å›äœ

ÕùµžØžÙžŸâŸæŸb • — l¡Œ¡á¡â¡ ¢
¢ôãôãôãôãÎãôãôãÀôÀãÎãôãôãÎãôãôãÎãô²ôãôãôãôãôãôãôãôãÀãÀô§––

h“r}hÖz)h“r}hÖz)5\

* h“r}hê:»5>*h“r}hak6B*]phh“r}hak5B*\ph)h“r}hak56B*CJ\]aJphÿ!h“r}hak56B*\]phh“r}hakB*ph;O˜§˜™™™w™Ô™&š'š{šŽššÜš7›s›t›Ï›.œ‚œÖœäœåœ5”Õ&žžµž¶žöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdak¶ž
ŸiŸÅŸâŸãŸ3 b c µ ¡m¡n¡‹¡Œ¡Ù¡ú¡û¡P¢ª¢ü¢ý¢N£š£ô£K¤L¤öööööööööööíííääääääääääää 7$8$H$gdÖz) 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdak
¢C¢E¢á¢ã¢F£G££‘£Ô£Ö£À¤Â¤É¤Ê¤Í¤Î¤Ú¤Û¤ö¤ù¤k¥l¥c¦d¦¦‚¦¥¦¦¦°¦±¦õ¦ö¦ÿ§¨¨ ¨.¨/¨0¨6¨G©©Ÿ©¢©½©öïöïöïöïöïöïöïöäÙÎÙÎĽĽĽĽĽĽÄβÙÎÙΤ™¤ˆs¤)h“r}hÖz)56B*CJ\]aJphÿ!h“r}hÖz)56B*\]phh“r}hÖz)B*phh“r}hÖz)5B*\ph

* h“r}hŠ15>*

h“r}háh“r}há5\

* h“r}hê:»5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}hak5>*

h“r}hÖz)h“r}hÖz)5\-L¤ ¤Í¤Î¤ø¤ù¤M¥ ¥÷¥F¦Ÿ¦ñ¦F§G§ž§ë§¨¨¨/¨0¨¨Û¨Ü¨8©‘©©ööíííäääääääääääííííöööööö 7$8$H$gdá 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdÖz)½©¿©RªSª¨ª©ª®ª±ª´ªÌªÎªâªäª««]«_«™««ÿ«¬O¬S¬ù¬ý¬“­•­Ä­Æ­@®C®F®J®M®d®e®®€® °°°°N°O°U°W°\°]°~°€°(±*±L²N²ñ²ó²³³³ƒ³ó³õ³T´V´ôæôæôæÕÀæôæôæÕæôæÕæôæÕæÕæôæôæÕÀæ®æôæôæôæôæôæôæôæôæôæôæôæ æôæôæôh“r}hŠ15B*\ph#h“r}hÖz)5B*CJ\aJphÿ)h“r}hÖz)56B*CJ\]aJphÿ!h“r}hÖz)56B*\]phh“r}hÖz)5B*\phh“r}hÖz)B*ph?©ñ©;ªª®ª¯ª«««g«™«š«ê«0¬O¬P¬Ÿ¬ð¬ù¬ú¬H­•­ì­@®A®F®G®£®õ®öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdÖz)õ®J¯¯ž¯î¯:°j°k°Á°±Y±Z±·±ü±ý±W²w²x²É²³³³R³Ÿ³õ³L´œ´Ê´Ë´öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdÖz)V´¸´º´Ï´Ò´Uµhµßµáµúµûµ¶ ¶¶‚¶‡·‰··‘·¿·À·×·Û·ò·ö·:¸>¸U¸Y¸g¸h¸Œ¸¡¸¢¸£¸å¸æ¸7¹8¹P¹Q¹Y¹[¹Ô¹Õ¹OºQº§º¨º²º´ºg»h»¼¼l¼m¼t¼u¼Ã¼Å¼ñæñÔñÉ¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿«¿«¿«¿«¿¸¿É¡š¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸¿¸

h“r}hW \h“r}hW \5>*h“r}há56\]

h“r}háh“r}há5\

* h“r}hê:»5>*#h“r}hÖz)5B*CJ\aJphÿh“r}hÖz)B*phh“r}hÖz)5B*\ph<Ë´#µVµgµhµ¾µ ¶j¶º¶
·`·”·•·×·Ø·ò·ó·:¸;¸U¸V¸¸Ž¸¢¸£¸ó¸H¹öíííäääääääääääääääääíííää 7$8$H$gdá 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdÖz)H¹Ÿ¹÷¹Kº¢º×ºØº*»j»k»Å» ¼o¼Å¼½^½µ½Ë½Ì½¾k¾¸¾¿D¿G¿š¿í¿:ÀRÀöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdáż¾½À½Ç½È½æ½ç½#¾%¾4¾6¾I¾K¾‰¾‹¾ü¾ý¾D¿G¿‹¿Œ¿¼¿½¿Ó¿Õ¿
À ÀÀÀQÀRÀSÀÀ‚À—À®ÀóÀõÀ Á
Á!ÁSÁUÁíÁîÁ4Â5ÂDÂEÂSÂTÂbÂdÂnÂq„†¤¥ÂÀÂÌÂÍÂÎÂÜÂàÂöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöèïÙÒǺ°Ç¥Çº°Ò°Ò°Ò°Ò°Ò°Ç¥Çº°Ò°Ò°Ç¥Çº°

* h“r}hW \5>*h“r}hŠ15\h“r}hŠ156\]

* h“r}hŠ15>*

h“r}hŠ1h“r}hW \56>*CJ aJ

h“r}hW \

h“r}háh“r}há5\ARÀSÀÀ‚À–À—ÀåÀôÀõÀ Á
Á`Á±ÁùÁMÂcÂdÂpÂqÂÁÂÂÂÍÂÎÂþÂÿÂ&Ã'ÃrÃöööööííöööíííííöööööööööööí 7$8$H$gdŠ1 7$8$H$gd°$áàÂáÂýÂÿÂ$Ã'Ã)Ã+ÃFÃ`ÃbÃjÃlÃ?Ä@ĚěğġÄÅÅ
Å4ÅAÅCÅIÅJÅ\Å_Åałřů"ÆDÆFÆHÆZÆ\ÆrÆvƎƲƼÆÂÆùïäÙäȳȥš¥š¥š¥š¥š¥È³È¥š¥š¥È³È¥äÙäÙäŒ~ŒpŒ~Œ~h“r}h
5CJ
\aJ
h“r}hž;^5CJ \aJ h“r}h
5CJ \aJ h“r}hŠ1B*phh“r}hŠ15B*\ph)h“r}hŠ156B*CJ\]aJphÿ!h“r}hŠ156B*\]ph

* h“r}hW \5>*

* h“r}hŠ15>*h“r}hŠ15\

h“r}hŠ1,rÃÃÃÄeļÄÅÅ\Å]ŚśÅFÆHƨÆèÆ Ç"Ç$ÇnÇzÇöööööööööíííäÓÓÊʹ¨„Ô
„Ä7$8$H$^„Ô
`„Ägdž;^„ˆ„Ä7$8$H$^„ˆ`„Ägdž;^ 7$8$H$gd
„ˆ„Ä7$8$H$^„ˆ`„Ägd
7$8$H$gdž;^ 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdŠ1ÂÆÊÆÔÆØÆÜÆöÆÇ"Ç$Ç0Ç6ÇHÇlÇzǔǘǚǞǤǪǮǴǺǾÇÔÇÖÇÚÇÜÇêÇîÇüÇÈÈÈÈ-È*È,È2È3ÈlÈmȽȿÈÁÈÏÈðÈòäÖÈÖäÖäÖäÖäÖ¾·°·¾¦·¾¦·¾·°·¾¦¾¦¾¦¾¦¾¦¾ä֛֐…z

* h“r}hW \5>*

* h“r}hž;^5>*

* h“r}hŠ15>* h“r}h
CJ aJ h“r}hž;^5\

h“r}hž;^

h“r}h
h“r}h
5\h“r}h
5CJ
\aJ
h“r}h
5CJ \aJ h“r}hž;^5CJ \aJ h“r}hž;^5CJ
\aJ
.zÇÈÇ È2È3ÈzȾȿÈÀÈÁÈïÈðÈòÈóÈÉÉ&É'ÉxÉ‹ÉŸÉ ÉªÉ³ÉÄÉ×ÉìÉööööööíííííííííäääääääääää 7$8$H$gdÙ7¿ 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd
ðÈñÈÉÉÉ&É'ÉlÉnÉxÉŸÉ É&Ê'Ê@ÊHÊbÊcÊjÊlÊxÊ{ʒʖʽʿÊËÊÏÊÙÊÛÊýÊþÊËËËË%Ë&ËDËEËZË[Ë|Ë~Ë”Ë•Ë·Ë¸ËØËÙËCÌDÌ)Í*Í\Í]ÍÎÎÎ>ÎðåÚåÌ¿²«²¡—¡—¡—¡«¡—¡—¡—¡—¡—¡—¡—¡«¡«¡—¡—¡—¡«¡—¡—¡—¡«¡¿²—¡²¡—h“r}hR@Ï5\h“r}hÙ7¿5\

h“r}hÙ7¿h“r}hÙ7¿56\]h“r}hR@Ï56\]h“r}hÙ7¿5CJ0\aJ0

* h“r}hW \5>*

* h“r}hŠ15>*j

* h“r}hž;^5>*U;ìÉÿÉÊ&Ê'Ê5ÊJÊ|Ê†Ê–Ê ÊÏÊÙÊÚÊÛÊþÊË&ËEË[˕˸ËÙËñËÌ'ÌöööööööåååÜåööööööööööööö 7$8$H$gdR@τÔ
„Ä7$8$H$^„Ô
`„ÄgdR@Ï 7$8$H$gdÙ7¿'́ÌÌÌéÌóÌ)Í*Í\Í]Ír͖̓ͷÍÊÍÞÍñÍÎ>Î\Î]Î›Î¹ÎºÎøÎÏÏUÏsÏööööööööööööööööíöíííöííöíí 7$8$H$gdR@Ï 7$8$H$gdÙ7¿>ÎIÎ[Î\Î]Î`ÎzΛΦικνÎ×ÎøÎÏÏÏÏ4ÏUÏ`ÏsϝϞϰϱÏÐÐÜÐÝÐÊÑ¥Ò§ÒêÒÓÓө٪٫ÙÐÙÑÙ|ÚöìößÒöìöìöÒöìöìöÒöìöìöËöËöËöËö½²§²–ˆv

* h“r}h(!H5>*

h“r}h(!H

h“r}hŠ1

h“r}h™_

h“r}hW \h“r}hW \5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}hŠ15>*h“r}hÙ7¿5CJ \aJ

h“r}hÙ7¿h“r}hÙ7¿56\]h“r}hR@Ï56\]h“r}hR@Ï5\h“r}hÙ7¿5\*sÏtϗϬϿÏÞÏôÏ.ÐQÐrЊЛÐÀÐÑeтьÑÂÑÊÑ.җҦҧÒÓÓ ÓNÓöööööööööööööööööööööíííää 7$8$H$gd™_ 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdÙ7¿NÓ{Ó|әӟӪÓüÓtÔªÔ«ÔÁÔÛÔSÕTÕ¦ÕòÕPÖªÖÆÖÇÖêÖëÖóÖ ××/×öööööööööööööööööööööö騨„ˆ„Ä7$8$H$^„ˆ`„Ägd™_
„L7$8$H$^„Lgd™_ 7$8$H$gd™_/×C×D×i׽רbؓØÐØÙ
ÙRÙ[Ùٟٙ٪٫ÙÑÙÒÙ/Ú|ÚîåååååååÙÙååÈååå¿¿¿¶¶ 7$8$H$gd(!H 7$8$H$gd°$ᄘ„Ä7$8$H$^„˜`„Ägd_é

$7$8$H$a$gd_é 7$8$H$gd™_„ˆ„Ä7$8$H$^„ˆ`„Ägd™_|Ú¨Ú©ÚÉÚàÚáÚýÚþÚÛÛ.Û/ÛIÛ]Û^Û{ۏې۝۞ۭ۬۷۸ÛÇÛÈÛÜ1Ü2Üöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd(!H|Ú¨ÚÛÛ"Û#Û=Û>ÛZÛ[ÛÛÛ›ÛÛ•Ü–ÜøÜúÜUÝVݢݣÝÞÞ6Þ7ÞðÞòÞþÞß&ß'ß@ßBß\߈ßààGàHà«à­àááoápáÕáÖáâââ-âKâMâ_â`â
ã

ãäóéâéâéâéâéâéâéâéâéâéØéâéâéâéâɾ³¾©œ©•©•©•©•©•©•©•©•©•©•©•©

h“r}hsh“r}hs56\]h“r}hs5\

* h“r}hW \5>*

* h“r}hs5>*h“r}hW \56>*CJ aJ h“r}h
5\

h“r}h(!Hh“r}h(!H5\h“r}h(!H56\]:2܇ÜÐÜêÜëÜìÜúÜûÜÝ Ý;Ý<ÝwÝxݍݎݢݣݻݼÝÝÝÞÝÞ Þ,Þ-ÞJÞKÞ_Þöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd(!H_Þ`Þ·Þ¸ÞÿÞßß&ß'ßAßBßRßS߯ßàYàZà­àá
á á\áªá«áþáÿáMâööööííííííääääääääääääääää 7$8$H$gds 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd(!HMââŽâÔâáâââãâ ãããbã¦ãïãäääjä‘ä’äâäãä3åAåBåRåSå¥åëåööööööööööööööööööööööíííöö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdsää-ä.äUäVäÿäå@åSåvåwå…å†åçåèåêåëåìåõå÷åBæDæ]æ^æ”æ•æÈæÉæàæâæõæ÷æ\ç^çpçrçÎçÐçãçäç-è/èÇèÈè éé-é é.é/é=é>éUéWé¸é¹é»é½éÓéÕéYê[êŠêŒê¦ê§ê²ê´êë-ë©ëªë«ë­ëÍëÏëùïùïùïùïäïùïùïùïÜäÑäïäÑäïùïùïäÑäïäÑäïäÑäïùïùïùïùïùïäÑäïùïäÑäÇÀÇäÑäÑäÇÀÇÀÇäÑä

h“r}hozh“r}hoz5\

* h“r}hW \5>*

* h“r}hs

* h“r}hs5>*h“r}hs5\

h“r}hsLëåìåöå÷åCæDæ]æ^æ­æáæâæöæ÷æ;ç]ç^çqçrçÀçÏçÐçãçäç/èyèÃè é>éöööööööííöööííöööííöööííííö 7$8$H$gds 7$8$H$gd°$á>éVéWéšé¼é½éÔéÕé$êlê‹êŒê³ê´êùêEëŒë¬ë­ëÎëÏëðë$ì%ìlìmì´ìööííöööäääöööääääöööääääää 7$8$H$gdoz 7$8$H$gds 7$8$H$gd°$áÏëõëöë

ì
ì‚ì„ì±ì²ì½ì¾ìiîjîüîýîoïpïˆð‰ðµñ¶ñÚñÛñáñâñ‹òòóó:ó;ó‚ó„óÐóÒó>ô?ôÀôÂôæõçõéõëõöö?ö@öˆö‰öüöýö!÷"÷o÷p÷—÷™÷«÷¬÷Ä÷Å÷È÷É÷øø*ø+ø`øaøjøkøšø›ø¡ø£ø7ù8ùBùCùøùùù˜úœúÖúÚúöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöäÙäöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöäÙä

* h“r}hW \5>*

* h“r}hs5>*

h“r}hozh“r}hoz5\T´ìµìÚìÛìýì-í íríÄíîcîˆî«îïOïPï›ïœïÄïÅïððSðð€ðÌðòðóðBñöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdozBñ€ññ‚ñÒñ(òCòdò¯òó ó!ó"óxóÇóô^ô¨ô©ôªôÙôÚô$õ%õtõ†õ‡õÔõêõöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdozêõëõöö ö!ö{ö¶ö·ö¸öæöçö3÷‚÷Ñ÷ø-øoø{ø|ø}øÙøùù<ù=ùdùeùöööíííííííííííííííííííííííí 7$8$H$gdoz 7$8$H$gd°$áeù ù¡ù÷ùšúœúØúÚúÜúûûÄû8üGüHüIü„ü…üÛü%ý`ýaý±ýìýíý9þˆþ§þööööííííööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdozÚúÜúàúâúŽûûüüüüRüSüÈüÉüÜýÝýþþ˜ÿ™ÿ¢ÿ£ÿ©ÿ«ÿ~åæ ST®¯òókmÀì•Îôõ-.;<¹ºgiŽÄÅñòNO¡Ò¯ ± ²´ Ø Ù Ú Û å ôêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêãêÖêãêÖêãêãêãêãêãêËÀËêãêãêãêÖêãêãêãêãêãê

* h“r}hW \5>*

* h“r}hs5>*h“r}hoz56\]

h“r}hozh“r}hoz5\

* h“r}hoz5>*L§þ¨þ÷þ
ÿ
ÿ[ÿƒÿ„ÿÕÿÞÿßÿ34‡’“ÍÎÏhµõ U›¼öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdoz¼½`‘’åæ>æ;hiŽ´µ
Yžð4 ‚ Æ Ç ööööööööööööíííöööööööööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdoz frs l ‘ ’ Ý

4
5
w
€

Â
Ã

Z
«
ð
ñ
A

B

ˆ

öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdozå æ *
,

Ž
½
¾
m
n
˜
™


0
1
Ä
Å
È
Ê
- ! Ë Ì è é šÂëìèéù&pqš›ëì#$efÑÒÿ©ªËÍ? A £ ¤ µ ¶ deHL€„îðNPdhÀÄ- Fùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïâïùïùïâïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùï×Ì×»»»»»Â

h“r}hŸDåh“r}hŸDå5\

* h“r}hW \5>*

* h“r}hs5>*h“r}hoz56\]h“r}hoz5\

h“r}hozJˆ

Ô

ì

í

!
"
w
–
—
˜
å
< • Ù Ú )*v{|–—ï6bc¼ÈÉöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdozÉîïDó pÆj e f ¼ [\­ýJL‚„þööööööööööööööööööööööíííä 7$8$H$gdŸDå 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdozþ°-ijÀ,-~«¬O‘ç3…ÒÓ(Q¡¢ùH]öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdŸDåFGef‹Ê̙šÝßõö<=¿Á“•»½åç¡HZ[š›ßáLMPRސ5-7-[-]-l-n-“-”-‰ Š k!l! ""­"®"ù"ú">#@#ê#ë#ô#õ#6$7$J$K$¼$½$4%5%ð%ñ%!&"&+&,&\&^&‹&Œ&ª&¬&Å&Æ&''+'ùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïäÙäïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùïùï

* h“r}hW \5>*

* h“r}hs5>*h“r}hŸDå5\

h“r}hŸDåV]^«û ^µ¶

-\-]-m-n-~--Ô-! t · ¸ !c!±!
"X"ª"Ò"ööööööööööíííöööööööööööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdŸDåÒ"Ó""#v#©#ª#ý#
$

$Y$®$¯$%L%M%¡%Ø%÷%ø%F&–&ä&

'
'f'g'Å'Ö'ð'öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdŸDå+','P'R'Ÿ' 'ª(¬(Æ(Ç(Û(Ü(Ý(Š*Œ*Â*Ã*Î*Ï*>+@+R,S,V,X,l,m,p,r,--9-:-¿-À-ç-è-&.(.}.~.².³.Ò.Ô.(/)/U/V/¾/¿/À/Â/K1M1’1“1Ã1Å1Þ1ß1ì1í1 22+2-2¼2½2ý2þ2f3g3ùïùïùïäÙäÙÏȾ·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·¾·

h“r}hÑ(×h“r}hÑ(×5\

h“r}hW \h“r}hW \5>*

* h“r}hW \5>*

* h“r}hs5>*h“r}hŸDå5\

h“r}hŸDåHð'ñ'C(™(«(¬(Ü(Ý())e)£)¤)ð)G*’*æ*ô*õ*!+"+G+H+i+j+Ž+¸+ööööíííäääääääääääääääääää 7$8$H$gdÑ(× 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdŸDå¸+¹+,\,«,----,---P-Q-ª-ý-R.§.Å.ó.ô.B/z/{/¥/¦/ç/è/=0ööööööêêööööööööööööööööööö

$7$8$H$a$gdÑ(× 7$8$H$gdÑ(×=0™0í0î0A11¯1 2b2·2Í2Î2"3|3}3Ó3P4X4Z4º4¼4¾4ú4ü4:5Ü576öööööööööööööööööííííííäää 7$8$H$gd 9Ñ 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdÑ(×g3p3q3¶3·3ó3õ3V4Z4º4¼4¾4ø4ü4¥78T8V8p8r8t8B BBºBøBúBÒCÔCßHàH£J\K]K~KK†K‡K'L(LÁLÂLÉLÊLöïöïöïöèÙÌ¿²Ì§Ì²Ì²Ìš§¿š²Ì†††unununu†unun

h“r}hÿ0,h“r}hÿ0,5\

h“r}h~%th“r}h~%t5\h“r}h“r}5\

* h“r}h56>* h“r}h 9ÑCJaJ

* h“r}hW \56>*

* h“r}h 9Ñ56>*

* h“r}h N˜56>*h“r}hW \56>*CJ aJ

h“r}hs

h“r}hÑ(×h“r}hÑ(×5\+76…6Ø6'7t7¦7§7r8t89”9:_:s:t:°:±:ÿ:L;h;i;»;
<]<¬<===öööööíííööööööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd 9Ñ=e=³=>L>œ>>à>2?F?G?™?å?4@‡@×@A D DDDD2DcD‹D“DµD¾DåDíDEE.EbEpEyE©E·EÀEèEðEFRF“Föööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd~%t“FFÁFÊFùFG)GYGZGhGiGjG—G GÏGØGîGHPAPCP]P^PäPåPùQúQRR[R\R£R¤RS SŠS‹SãSäSìSíS:T;TBVCVžVŸVÃWÅW¹XºXÁZÂZ[[B\D\8]9]?_@_öìößÒŸ«¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡š¡šh“r}h 9Ñ5\

h“r}hh“r}h5\

* h“r}h N˜56>*

* h“r}hW \56>*

* h“r}h 9Ñ56>*

* h“r}h~%t56>*

* h“r}hÿ0,56>*h“r}h~%t5\h“r}hÿ0,5\8?N@N_NëNìNxOPPPPiPµP÷PQQ—QìQ1R2RˆRáRóR/S…SÒSâSãSäS1T2Töööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd2TXTT
U‹U V\V­V/W¶W*X±X×X YŒY
ZˆZÛZ,[®[5\©\0]U]Œ]
^ˆ^_Y_öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd@_›_œ_À`Â`¶a·a½c¾cdd>e@ejfkflfmf†f‡f—f˜fôfõf÷fùfÆgÇgígîgúgûg]h_hdhehuhwh|h}h£hÃhjjjqpqr‡|ˆ|‰||Ž|¨|©|öïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöïöâÕâÕâÇÀ¶Ç¨Çž‘ÕâՆh“r}hW \56>*

* h“r}hó56>*

* hó56>*hóCJOJQJ^JaJ

* hÿ0,56>*

hó5\hóCJOJQJ^JaJ

* h“r}hW \56>*

* h“r}h N˜56>*

h“r}hh“r}h5\4Y_ª_,`³`'a®aÓa
bˆbc„c×c(dªd1e¥e,fƒfÔf!gig›gÉgÕg.h2hvhwhöööööööööööööööööööööööööíí 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdwhÂhÃhi_i®iùijjqjÀj
kUk kçk
* hÁ5ÄhÁ5Ä5>*

* hÁ5ÄhW \5>*

* híh„5>*

* hÁ5Ä5>*hÁ5Ä56>*CJ aJ hÁ5ÄhW \56>*CJ aJ

h“r}h N˜h“r}hnM 5\

h“r}h 9Ñh“r}h 9Ñ5\

h“r}hW \5g}½}~,~-~N~~ž~á~+P£¼ÅòD€›€¦€ç€U[\¸‚Z‚[‚Œ‚‚Ž‚öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd 9ю‚‚¤‚¹‚Õ‚ë‚

ƒ+ƒgƒˆƒ«ƒÁƒâƒ„„„„\„·„û„>…ˆ…×…ý…þ…ÿ….†/†0†öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd 9Ñ0†E†Z†v†Œ†­†Ì†‡)‡L‡b‡ƒ‡¢‡£‡¤‡ú‡LˆšˆÐˆÑˆþˆÿˆ‰‰‰-‰>‰ööööööööööööööööööíííííííä 7$8$H$gdÁ5Ä 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd 9Ñ-‰$‰>‰_‰ŠŠ8Š:Š–Š˜ŠèŠìŠîŠ ‹"‹$‹&‹@‹D‹d‹h‹z‹~‹¼‹À‹<Œ=ŒõŒöŒ=”– ¢ÑÒÿŽŽŽfŽïáÍï¿ï¿ï¿ï·¯¤™·¯Í‹Ízáláláláláï¿ïáï¿ï¿ï¿ï¿ïhÁ5ÄCJ OJ
QJ
^J
aJ hÁ5Ä6CJ OJ
QJ
]^J
aJ hÁ5ÄCJ OJ QJ ^J aJ 

* hÁ5ÄhÁ5Ä5>*

* hÁ5ÄhW \5>*

* híh„5>*

* hÁ5Ä5>*hÁ5ÄCJ OJQJ^JaJ &hÁ5Ä56CJ OJ QJ \]^J aJ hÁ5ÄCJ OJQJ^JaJ hÁ5Ä5CJ OJQJ\^JaJ *>‰›‰ŠºŠêŠìŠîŠ"‹$‹&‹þ‹iŒÓŒ;”ùaŽÏŽmÒÓÔÕáâîööööíííííöööööööööööíííííä 7$8$H$gdíh„ 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdÁ5ÄfŽgŽo޴޵ŽÞŽàŽîŽðŽ%'»¼ÑÓÕáâîœº¼åæM‘O‘©‘«‘¾‘¿‘ ’!’Š’Œ’§’¨’©’¹’“òáÓÅÓÅÓÅÓÅÓÅÓÅÓ½µª½š‰{‰{‰{‰{‰{‰{‰{‰½ªp½š‰

* hÁ5ÄhÁ5Ä5>*híh„CJ OJQJ^JaJ híh„5CJ OJQJ\^JaJ híh„56OJ QJ \]^J 

* hÁ5ÄhW \5>*

* híh„5>*

* hÁ5Ä5>*hÁ5ÄCJ OJ
QJ
^J
aJ hÁ5ÄCJ OJQJ^JaJ hÁ5Ä5CJ OJQJ\^JaJ hÁ5ÄCJ OJQJ^JaJ )îïõöY¼‘a‘b‘»‘ÿ‘’d’‹’Œ’¨’©’¹’º’““V“W“{“|“¨“©“Ô“öööööööööööööíííööööööööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdíh„““V“Z“{“€“¨“­“µ“·“Ô“Ù“ð“ò“J”L”d”f”h”‚”„”Дޔ¢”ДҔؔܔ4•6•Z•\•––e–f–ƒ–„–™–š–­–¯–à–á–— —0—ìÛìÛìÛìÛÍÛìÛź¯º¯ÅŸ•Ÿ•Ÿ„v„v„v„v„v„v„v„v„v„v„v„h @CJ OJQJ^JaJ h @5CJ OJQJ\^JaJ h @OJ QJ ^J h @56OJ QJ \]^J 

* hÁ5ÄhÁ5Ä5>*

* hÁ5ÄhW \5>*

* hÁ5Ä5>*híh„CJ OJQJ^JaJ híh„5CJ OJQJ\^JaJ &híh„56CJ OJ QJ \]^J aJ .ԓՓñ“ò“f”h”¢”¤”l•–|–Ü–0—Z—[——˜.˜/˜˜ô˜Y™«™¬™šgšÉšööíííäääääääääääääääääääää 7$8$H$gd @ 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdíh„0—Z—²—³—F˜H˜˜ž˜ü˜ý˜-™.™†™ˆ™šššš„š…ššŽš’š“š(›)›y›z›ø›ù›œœœœ9œ;œ?@‘’ÃÄòó_žaž‡žˆž ž¡žÓžÔžŸŸŸŸ\Ÿ]ŸqŸrŸzŸ{Ÿ™ŸšŸ¾Ÿ¿ŸáŸâŸH L  ðßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßÑßɾ

* hÁ5ÄhW \5>*

* hÁ5Ä5>*h @CJ OJQJ^JaJ h @5CJ OJQJ\^JaJ h @56OJ QJ \]^J Fɚ0››ï›
œ
œnœÒœ<‡ˆáJžižjžÇž#ŸŸ«Ÿ¬Ÿ J L Ä Æ 4¡6¡ò¡öööööööööööööööööööööíííööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd @Â Ä Æ 4¡+¢/¢X¢Z¢l¢p¢ ¢¡¢£¢§¢È¢É¢££
¤ ¤´¤¶¤×¤Ø¤Þ¤ß¤¥¥N¥P¥È¥Ê¥%¦'¦n¦o¦’¦”¦§
§`§b§²§´§¨¨$¨%¨'¨(¨<¨=¨?¨@¨P¨Q¨S¨U¨x¨y¨|¨¨ôìßκάκάκάκάάάάάάάάάάκάάάάάάάάάάΞh @CJ OJQJ^JaJ h @CJ OJQJ^JaJ &h @56CJ OJ QJ \]^J aJ h @5CJ OJQJ\^JaJ h @6OJ
QJ
]^J


* hÁ5Ä5>*

* hÁ5ÄhÁ5Ä5>*=ò¡+¢,¢l¢m¢£¢¤¢£d£e£Â£'¤@¤A¤¦¤ ¥-¥.¥’¥õ¥U¦ƒ¦„¦æ¦ð¦ñ¦I§¬§¨öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd @¨|¨}¨å¨ò¨9©:©—©ø©WªgªhªÐªìªíª«†«™«š«ò«*¬+¬¬ú¬­­\­‰­Š­öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd @¨‘¨ò¨,©-©9©=©c©e©r©s©Ï©Ñ©ªªgªkªÍªÎªìªðªl«m«ˆ«‰«Ÿ«¦¬§¬Ä¬Å¬Ù¬Ú¬Ü¬Ý¬ï¬ð¬ò¬ô¬­d­e­~­­‰­­¯­±­Ö­×­ì­í­ï­ð­®®®®,®.®>®?®J®N®~®®‰®Š®œ®ž®¢®£®òäÓÅÓ±ÓÅÓÅÓÅÓÅÓ±ÓÅÓ±ÓÅÓÅÓäòäòäòäòäòäòäÓÅÓÅÓ±ÓÅÓÅÓÅÓÅÓÅÓÅÓÅÓÅÓ±ÓÅÓÅÓÅÓÅ&h @56CJ OJ QJ \]^J aJ h @CJ OJQJ^JaJ h @5CJ OJQJ\^JaJ h @CJ OJQJ^JaJ h @CJ OJ
QJ
^J
aJ FŠ­ê­J®K®¯®¯¯u¯»¯¼¯#°$°°ã°ö°÷°X±¾±¿±#²I²J²ª²
³&³'³Ž³¶³·³öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd @£®ì®í®¯¯¯¯,¯.¯R¯S¯U¯V¯h¯i¯k¯m¯’¯“¯¡¯¢¯¬¯®¯»¯¿¯ô¯õ¯°°° °#°'°°°±°Î°Ð°é°ë°í°î°±Ÿ±§±¨±-².²F²G²Ó²Õ²ÿ²³#³$³&³*³ˆ³Š³¶³º³þ³ÿ³´´#´'´_´a´|´}´´´™´´Ü´Ý´ë´ï´*µ+µ}µïáïáïÍïáïáïáïáïáïáïáïáïÍïáïáïáïÍïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïÍïáïÍïáïáïÍïáïáïáïÍïáïÍïáï&h @56CJ OJ QJ \]^J aJ h @CJ OJQJ^JaJ h @5CJ OJQJ\^JaJ Q·³´#´$´´™´š´ë´ì´<µ=µ¥µòµóµ~¶€¶,·T·V·¸¸¸-¸…¸¤¸¥¸¹ööööööööööööíííäääääääääää 7$8$H$gdíh„ 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd @}µµ¿µÀµïµðµñµóµôµõµ~¶€¶T·¼·À·¸¸¸h¸i¸²¸´¸ä¸å¸¦¹§¹È¹É¹ººjºkºËºÌº
» »'»+»0»1»O»c»d»Œ»»¼€¼™¼š¼¡¼òáòáòáÙÎÃÎÙ³¢”¢³‡¢”¢”¢”¢”¢”¢”¢”¢”¢”¢³‡}‡¢”¢”¢”¢”¢híh„OJQJ^Jhíh„5OJQJ\^Jhíh„CJ OJQJ^JaJ híh„5CJ OJQJ\^JaJ híh„56OJ QJ \]^J 

* hÁ5ÄhÁ5Ä5>*

* hÁ5ÄhW \5>*

* hÁ5Ä5>* h @5CJ OJQJ\^JaJ h @CJ OJQJ^JaJ 1¹j¹Î¹Ï¹4ºrºsºÓºëº'»(»O»P»²»ï»ð»T¼·¼à¼á¼>½r½s½«½¬½
¾?¾@¾z¾öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdíh„¡¼¢¼£¼¥¼Ç¼É¼(½)½U½V½n½o½r½v½«½ ¾
¾S¾T¾»¾¼¾È¾É¾t¿u¿Ç¿É¿ÀÀ“À”ÀšÀ›À*Á+Á‡ÁˆÁ˜Á™Á°Á±Á Â
Â- Â4Â5ÂIÂJÂöÂ÷Â]Ã^ÃlÃmÃvÃwÉÊרâãÃÄÄÄÄ~ÄĘęÄòáòáòáòáòáòáÑÄáòáòáòáòáòáòá³áòáòá³á³áòá³á³á³á³á³á³á³á³á³á³á³á³á³á³á³áò h¾s?5CJ OJQJ\^JaJ híh„5OJQJ\^Jhíh„56OJ QJ \]^J híh„5CJ OJQJ\^JaJ híh„CJ OJQJ^JaJ Fz¾{¾ž¾õ¾ö¾÷¾
¿
¿.¿/¿T¿U¿ž¿Ÿ¿ÀÀgÀÉÀ*Á+Á‡ÁˆÁ°Á±Á Â
Â- Â4Âöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdíh„4Â5ÂIÂJÂiÂÃÂöÂ÷ÂÃ]Ã^ÃlÃmÃvÃwÉÊרâãýÃÄÄÄÄ9Ä~ÄÄöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gdíh„™ÄšÄ›Ä÷ÄøÄ
Å
Å"Å#Å.Å/Å>Å?ÅgÅhÅiÅjÅÆŒÆŽÆÆ¤Æ

Ç ÇšÇœÇ¬Ç®ÇúÇüÇÈÈÈ-ȋȌȫȬÈÉÉbÉcÉÇÉÉÉ,Ê-ÊÌÊÎÊ=Ë>Ë?Ë@ËaËbËïáïÐïÐïÐïÐïÐïÈÀ¸°¥›—‡ïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáhíh„56OJ QJ \]^J hW \hÁ5ÄhW \5>*

* hÁ5ÄhW \5>*

* h¾s?5>*

* h @5>*

* híh„5>*

* hÁ5Ä5>* h¾s?5CJ OJQJ\^JaJ híh„CJ OJQJ^JaJ híh„5CJ OJQJ\^JaJ 5IJÄ÷ÄøÄ
Å
Å"Å#Å.Å/Å>Å?ÅhÅiÅjÅkÅlÅmÅnŎƐƤƦÆ`ÇÈyÈÞÈ<Éööööööööööööííííííííööööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdíh„<ɛÉöÉ5Ê6ʙÊúÊ\ËÆË
Ì
ÌṁÌÍÌÎÌýÌþÌ Í
ÍUͤͯͰÍÂÍÃÍ ÎöööööööööööööíííííäääíííÛ 7$8$H$gd.P– 7$8$H$gd+
7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdíh„bËrËsË¾Ë¿ËØËÙË=Ì>ÌsÌt̲̳ÌÈÌÉÌÌÌÍÌÎÌýÌþÌÍ Í
ÍÍÍ*ÍnÍpͮͰÍÁÍÂÍÃÍÚÍïáïáïáïáïáïáïáïÚÓﱦ¼’’s¼±¦¼_&h.P–56CJOJ QJ \]^J aJh+
CJOJQJ^JaJ h+
5CJOJQJ\^JaJ&h+
56CJOJ QJ \]^J aJ

* h+
h+
5>*

* h+
hW \5>*

* h+
5>*h+
hW \56>*CJ aJ

h“r}hW \

h“r}hÁ5Ähíh„CJ OJQJ^JaJ híh„5CJ OJQJ\^JaJ !ÚÍ=Î?Î}ÎΜΝΞÎÁÎ7Ï9ÏeÏfÏêÐîÐ ÑÑ6Ñ8ÑVјќѺѼÑÒÒÒÒ#Ó%Ó/Ó0Ó?ӕӗӝӞӭӮÓÌÓÍÓÔÔÔïáïÙÎÃÙ¯žžžÙÎÙ¯‚¯žžžžžÙÃÙ¯žžžžÙÎÃÙh+
CJOJ QJ ^J aJh+
CJOJQJ^JaJ h+
5CJOJQJ\^JaJ&h+
56CJOJ QJ \]^J aJ

* h+
h+
5>*

* h+
hW \5>*

* h+
5>*h.P–CJOJQJ^JaJ h.P–5CJOJQJ\^JaJ+ ÎbÎ~ÎΝΞÎçÎ-ÏwÏÌÏШÐìÐîÐ ÑѰÑ0ÒcÒ®ÒÓ$Ó%Ó/Ó0Ó}ÓÉÓööíííäääääääíííääääääíííää 7$8$H$gd+
7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd.P–ÉÓÍÓÔÔUÔ¤ÔîÔ7Õ`Õ©ÕðÕÖ Ö-ÖCÖD֑ÖâÖ.×{×ÇרfضØÙÙ`Ù©Ùöööííííííííööööíííííííííííí 7$8$H$gd.P– 7$8$H$gd°$áÔ5Ô~ÔÔÕÔÖÔÕÕ`ÕmÕ‘Õ’Õ Ö ÖÖÖÖ-ÖBÖDÖ}×~×˜Ø›ØØØÙØêØìØ

Ù
ÙÙÙ Ú ÚßÚàÚ!Û"Û+Û.ÛhÛiÛlÛm۔ۗÛÜÜ<Ü?ÜvÜwܽܿÜñÜôܱݲÝÄÝìÛÍÛÍÛÍÛìÛÍÛź¯ºÅ›“ÛÍÛìÛÍÛÍÛÍÛÍÛÍÛÍÛÍÛìÛÍÛÍÛìÛÍÛìÛÍÛÍÛìÛÍÛ

* h.P–5>*&h.P–56CJOJ QJ \]^J aJ

* h+
h+
5>*

* h+
hW \5>*

* h+
5>*h.P–CJOJQJ^JaJ h.P–5CJOJQJ\^JaJ&h.P–56CJOJ QJ \]^J aJ:©ÙòÙ,ځÚÈÚÛ+Ûl۔ÛãÛ'Ü<܋Ü×ÜñÜ:ÝwÝÅÝÆÝÞÝßÝúÝûÝKޖÞçÞñÞòÞöööööööööööööööööíííööööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd.P–ÄÝÆÝÝÝÞÝßÝúÝXÞZÞbÞcÞÇÞÈÞ°ß±ßûßüß:à<àràsà|à}àÊàÎàààäàáá"á$á’á–áÄáÅáÔáÖáââ<â@âkâlâ„â…âŒââããZã^ãËãÌã#ä%äpäqäÌäÐäöäúäå-åFåGå\å`åxåzå|å÷ìá÷ͼ®¼®¼®¼®¼®¼®¼®¼®¼Í¼Í¼®¼®¼Í¼®¼®¼Í¼Í¼®¼®¼Í¼Í¼Í¼®¼®¼®¼Í¼Í¼Í¼®¼Í¼®¼h.P–CJOJQJ^JaJ h.P–5CJOJQJ\^JaJ&h.P–56CJOJ QJ \]^J aJ

* h+
h+
5>*

* h+
hW \5>*

* h+
5>*DòÞ<߉ß×ß!àoà–àÊàËàààáà/á{á’á“áâáââ<â=âŒââÝâÞâããZã[ã¬ãöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd.P–¬ãþãää^ätäuäÆäÌäÍäöä÷äåå\å]åŒååßåææ;æ<æcædæ²æñæòæBçöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd.P–|å}åÆåÇå;æ?æ[æ]æcægææ‘æççvçwç—ç™çŸçÂçÃçbèdèfèéé@éBé€é‚éZê[êzê{êÑêÒêëë´ëµëÒëÓë&ì(ì»ì¼ìòáòáÍáòáÍáòáòáòᎲ§²§Å“…“táòáòáòáòáòáòátáòáò h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh.P–CJOJ QJ ^J aJ&h.P–56CJOJ QJ \]^J aJ

* h+
h+
5>*

* h+
hW \5>*

* h‘Sk5>*

* h+
5>*&h.P–56CJOJ QJ \]^J aJ h.P–5CJOJQJ\^JaJh.P–CJOJQJ^JaJ-Bç‰ç˜ç™çšç›çœççžçŸçdèfè®èôè@éBéÞé=ê†ê×ê(ënë¼ëÒëÓë-ìfì¶ìööíííííííííöööööööööööööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd.P–¶ì íUí¡íëí îîcî´îïMï“ïÚïð ðbð¸ðñZñ†ñ‡ñÑñ ò
òUò òíò=ó†óöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd.P–¼ì#í$í„í†íŠí‹íŒííÄíÅíÆíÈí îîtîuî£î¥îöî÷î ï!ï(ï)ïOïPï•ï–ï¼ï½ïéïêïìïîïùïúïð ð‰ðŠð×ðØðññ<ñ=ñiñjñlñnñ~ññ†ñ‡ñ°ñ±ñ¹ñºñÖñ×ñ ò
òZò[ò{ò|ò

ó
ó4ó5óaóbódófó©óªóÃóÅó ôôôïáïáïáïáïáïáïÐïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïáïÐïáïáïáïáïáïáïáïÐïáïáïáïÐïáïáïáïáïáïáïáïáïáï h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh.P–CJOJQJ^JaJ h.P–5CJOJQJ\^JaJQ†óÑóôôô-ô ô!ô"ô#ô$ô%ô&ôGôHôaôô”ô«ô¬ô­ôºôÆôõõ5õQõööííííííííííííääääääääääää 7$8$H$gd‘Sk 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd.P–ôô&ô,ô-ôFôGôHôaôô”ôŸô«ô¸ôÈôÉôÛôâôõ õQõRõWõ\õ†õ•õÓõÞõëõìõööIöJö]öjö©ö¼öÏöÔö÷÷!÷&÷X÷f÷t÷÷ïäÙäÏÈ´¦•‡v•‡v‡v‡v‡v‡v‡•‡•‡v‡v‡v‡•‡•‡v‡•‡v‡•‡ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJ&h‘Sk56CJOJ QJ \]^J aJ

h“r}hW \h+
hW \5>*

* h+
h+
5>*

* h+
hW \5>*

* h‘Sk5>*

* h+
5>*.Qõ†õ•õ¥õÓõÞõëõ)ö]öjöxö©ö¼öÏö÷÷!÷X÷f÷t÷¢÷¸÷Í÷øø6øtøøŽøöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Skt÷y÷¢÷§÷Í÷Î÷Ò÷×÷ø ø6ø7øtøøŽø“øÁøÍøÜøàø!ù.ù¡ù¢ù²ùÄù×ùÛù
ú ú7ú8ú=úAú­ú®ú³ú·úîúüú
ûûAûNû\û`û‰û•û¢û¦ûÔûàûAü¼üÈü×üÛüýZýcýÍýCþïáïáïáïáïáïáÐáïáÐáïáÐáïáÐáïá¾áïáïáïáïáÐáïáÐáïáÐáïáÐáªÐáïáªÐáï&h%j)h‘Sk56CJOJQJ^JaJ#hÛiüh‘Sk5CJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJ=ŽøÁøÍøÚøù!ù.ù;ù{ùùùŸù²ùÄù×ù
ú ú7úoúŽú­úîúüú
ûAûNû\û‰û•ûöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk•û¢ûÔûàûíû6üAüLü\ü`ümüzüƒüü¢ü²ü¼üÈüÕüýý)ý1ý:ýZýcýmý“ý®ýöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk®ý´ýÍý þCþDþEþSþ`þuþ„þ”þÒþÝþéþöþ(ÿ;ÿMÿyÿƒÿÿÈÿÙÿêÿ7AQaöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘SkCþEþQþuþ„þÝþéþöþ÷þ(ÿ;ÿyÿƒÿøÿýÿ!%am­»ó G\™§BM}âù>@Los–Ÿ¸½ÝáñýYb{ïÞÐÞÐÞпÐÞÐÞпппÐÞÐÞÐÞÐÞÐÞÐÞÐÞпÐÞÐïÞпÐÞппÐÞЪ–&h%j)h‘Sk56CJOJQJ^JaJ)h%j)h‘Sk56CJOJQJ\^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ hÛiü5CJOJQJ\^JaJ4am{­»Ëó G\q™§µôBMZ‹”žÕâù öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk >?@LY–¡«ñý
MYbm—£¯ð #/ •
é
û
j
k
êÖÅ·ÖÅ·Å·Å·Å·¦·Å·Å·¦·Å·¦·Å·Å·¦·Å·¦·Å·Å·”·Å·¦·Å·¦·¦·Å·Å·Ö·¦#hÛiüh‘Sk5CJOJQJ^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ&h%j)h‘Sk56CJOJQJ^JaJ)h%j)h‘Sk56CJOJ
QJ
]^J
aJ:l†”¢´ÅÖ)6guƒ·ÆÕõ G X l € ¢ ® » Û æ öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Skæ ò (2[rˆ³ÄÔó 6 H Z  £ ¸ ö þ
"
8
N
ˆ
•
¢
öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk¢
ã
é
ò
û

0
R
r

Ï



5

U

f

v

¯

¹

Ã

Ú

ç

ô





+
a
p
€
—
öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Skk
¸
º
=

>

N

O

¯

¹

Ú

ç





/
4
a
p
—
¤
Ù
å
) [ \ j t š ¦ gqË× %&S_ ­ÄÅÙçCN¤°^jµÄáâóòäòÓòÓòÂòÂòÂòÓòÂòÂòÂòÓòÂò±ÂòÂòÓòÂòÂòÂòÓòÂòÂòÓòÂòÂòÂòÂòÂòÂòÓò&h%j)h‘Sk56CJOJQJ^JaJ hÛiü56CJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ=—
¤
±
Ù
å
ñ
) 6 [ \ b j t  š ¦ ² Î ã ù -gq{µÎæ
öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk
#;l…Ë×ã %S_k ­ºÙçõ7CNZ˜¤°½öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk½û,^jwµÄÓóôõö O Z f s “ ¯ æ öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Skóö Z f  ‚ “ +,t}°µÃÑÒ $)bp°±Ê˛œ¨©ïÞÐÞпÐÞÐïÞпÐÞаžÐ¿ÐïÞпÐÞАЂÐnZ&h‘Sk56CJOJ QJ \]^J aJ&h%j)56CJOJ QJ \]^J aJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJh%j)CJOJQJ^JaJ#hÛiüh‘Sk5CJOJQJ^JaJhÛiü5CJOJQJ^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ hÛiü5CJOJQJ\^JaJ#+[t}‡ž§°±²³´µÃÑ Vbp¯°± Xöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘SkXÁm›œ¨©
¾&3QR}~”ª²»Îáô.9:öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk©PQ¶·ðñ3QRfq|}”½¾Îáôù9 QJ
]^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ h%j)5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ$:; QJ
^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJhÛiüCJOJQJ^JaJ&h‘Sk56CJOJ QJ \]^J aJ&hÛiü56CJOJ QJ \]^J aJh%j)CJOJQJ^JaJhÛiüCJOJQJ^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJ&ó5´µÁÂ'pqŸÜÝÞ
--?-\-u-’-«-Ä-Å-Æ- t Ë Û 8!öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk8!‘!’!á!="š"ô"L#}#~#Û#:$›$÷$U%u%v%Ö%0&P&Q&©&
'Q'R'µ'ß'ð'(öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk‘!’!²!Å!}#~#“#›#$$($1$
%
%u%v%€%Š%#&%&.&0&P&Q&[&i&$'&'/'1'Q'R'U'{'†'‡'§'©'³'µ'Ì'×'Ø'$(J(K(S(T(q(s((€((’())òäÓäòäÓäÓäÓäÅäòäÓäÅäÅäòäÓäÅäÅäòä´äÅäÅäÅ´äÅä´¦´òäÅäÅäÅä’&hÛiü56CJOJ QJ \]^J aJh‘SkCJOJ

QJ

^J

aJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJhÛiüCJOJQJ^JaJ7(S(T(°()))!)")G)[)|)–)¬)·)¸)¹)æ)*>*M*c*”*ž*¨*Æ*Ë*Î*ñ*öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk)!)")G)[)¬)·)¹)¿)ä)í)*>*M*]*c*}*~*”*ž* ,,,5,¼,Ù,+-,-B-O-^-a-c-d-ƒ--»-ìÞп® ’ ® ® ¿ ® „ ¿ p\p ® „ ¿ ® ® ¿ &hÛiüh‘Sk56CJOJ
QJ
^J
aJ&hÛiüh‘Sk56CJOJQJ^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJhÛiüCJOJQJ^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJhÛiüCJOJQJ^JaJ&h‘Sk56CJOJ QJ \]^J aJ$ñ*ô*++!+I+L+z++„+®+±+â+ , ,5,,,µ,Û,

-B-O-c-ƒ--œ-³-ý-öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk»-é-î-.A.B.X.Y.|.}.².À.Í.Û. /
///F/ƒ/µ/º/è/0"0#090:0}0~0á0r11‚1®1´1µ1æ12
2 2ˆ22¢2°2²2À2Á2×2ïáïáïáïáÓᾪ•ªªáïáïáï᪕ªªªáªªáÓáïáïáïáï᪁ª&hÛiüh‘Sk56CJOJ
QJ
^J
aJ)hÛiüh‘Sk56CJOJ
QJ
]^J
aJ&hÛiüh‘Sk56CJOJQJ^JaJ)hÛiüh‘Sk56CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJ0ý-.X.f.v.².À.Í.Û.ù./H/{/º/ê/0*0.0G0f0s00¬0¶0Â0á0ï0ü0!1öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk!121D1r11®1Ø1"2,282z22²2Ã2Ø23D3[3e3q3}3ž3£3¯3½3Þ3ø34!4öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk×2Ø2A3B3[3q3}3£3¯3÷3ø344!4C4G4M4[4\4v4òäÖä­˜„säbä„M„9„&hÛiüh‘Sk56CJOJ
QJ
^J
aJ)hÛiüh‘Sk56CJOJ
QJ
]^J
aJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ&hÛiüh‘Sk56CJOJQJ^JaJ)héu÷h‘Sk56CJOJQJ\^JaJ)héu÷h‘Sk56CJOJ
QJ
]^J
aJ&héu÷h‘Sk56CJOJQJ^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJh‘SkCJ'OJQJ^JaJ'!4C4`4v4„4“4™4§4Æ4Ô4é455*545@5F5U5^5y5—5§5î5ý5-6+6D6„6Ÿ6öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Skv4„4“4™4š4Æ4Ô4ã4é45§56
6 6¥6«7Ú7Û7ò7Á8Ã8è9é9êÖÁ­ÖœŽ}ŽÖŽoŽ}ŽÖ­ÖŽaŽM&hÛiü56CJOJ QJ \]^J aJhÛiüCJOJQJ^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ&hÛiüh‘Sk56CJOJ
QJ
^J
aJ)hÛiüh‘Sk56CJOJ
QJ
]^J
aJ&hÛiüh‘Sk56CJOJQJ^JaJ)hÛiüh‘Sk56CJOJQJ\^JaJŸ6í6ü6@7E7}7Š7«7¯7À7Å7Ý7ò7ø7û782858a8f888¢8Á8Â8Ã8(9j9É9öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘SkÉ9è9é9õ9ö9U:c:f:Â:$;r;Ø;é;5<6<7<8<9<^,>;>L>P>Q>f>q>~>? ?ìÞÐÂÐÂÐÂÐÂÐÂ䦕„Ðs•ЄÐÂЕЄЕÐÂЄЕЄÐÂЕЄРhÛiü5CJOJQJ\^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJhÛiüCJOJQJ^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJhÛiüCJOJQJ^JaJ&h‘Sk56CJOJ QJ \]^J aJ-=='=W=o===Ì=Ø=õ=>,>;>L>f>q>~>œ>½>Û>ú>?L?[?g?t?¦?¬?Ã?öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk ??B?C?L?M?N?O?[?g?{?|?Ã?Ä?Ù?á?@, ,.,=,N,V,W,m,,š,›,³,À,í,î,þ,

--,-6-7-O-f-}-—--ž-¶-Ã-æ-ç-÷- ...;.F.X.Y.\.].a.b.À.Î.Ü.â.//;/I/|/}/´/µ/Á/Â/Ð/Ý/0ïáïáïáïáÐáÂáÂáÐáÀáÐáïáÂáÐáÂáÐáïáÐáïáÂáÐáïáÂáÐáïáÐáÂáÐáïáïáïáÐáïáÐáÐáÂáÂáÂáÐáUh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJLÃ?Ù?å?ï? ,.,=,N,m,,”,³,À,Î,þ,

--,-O-f-}-—-¶-Ã-Ð-÷- ..;.öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk)-2-(methylamino)-cyclohexanone
Levamfetamine
(levamfetamin)
/Levamphetamine/
(-)-(R)-_-methylphenethylamine
Levomethamphetamine
(levometamfetamin)
(-)-N,_-dimethylphenethylamine
Mecloqualone
(meklokvalon)
3-(o-chlorophenyl)-2-methyl-4(3H)-quinazolinone
Metamfetamine
(metamfetamin)
/Metamphetamine/
(+)-(S)-N,_-dimethylphenethylamine
Metamfetamine racemate
(metamfetamin racemát)
/Metamphetamine racemate/
(±)-N,_-dimethylphenethylamine
Methaqualone
(metakvalon)
2-methyl-3-o-tolyl-4(3H)-quinazolinone
Methylphenidate
(metilfenidát)
methyl _-phenyl-2-piperidine acetate
Pentazocine**
(pentazocin)
(2R,*6R,*11R*)-1,2,3,4,5,6-hexahydro-6,11-dimethyl-3-(3-methyl-
2-
butenyl)-2,6-methano-3-benzazocin-8-ol
Phencyclidine
(fenciklidin) /PCP/
1-(1-phenylcyclohexyl)piperidine
Phenmetrazine 3-methyl-2-phenylmorpholine
(fenmetrazin)
Poppy straw** (mákszalma) A máknövény minden része a vágást követ_en; azonban a magok a
tokból való kifejtés után nem min_sülnek ellen_rzött szernek
Secobarbital
(szekobarbitál)
5-allyl-5-(1-methylbutyl)barbituric acid
Zipeprol
(zipeprol)
_-(-_-methoxybenzyl)-4-(_-methoxyphenetyl)-1-piperazineethanol



- és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján
azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá;
- és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, amennyiben ilyen sók léteznek.

Megjegyzés:

A P2 jegyzék az 1971-es Pszichotróp Egyezmény szerinti aktualizált II. listája alapján készült,
kiegészítve a
**-gal jelzett anyagokkal, amelyek nemzeti ellen_rzése szigorúbb (hazai és nemzetközi rendészeti
hatósági tapasztalatok alapján), mint az Egyezmény el_írása.
***-gal jelzett anyagokkal, amelyek nemzeti ellen_rzése szigorúbb (hazai és nemzetközi rendészeti
hatósági tapasztalatok alapján): nem szerepelnek az Egyezmények jegyzékeiben.

Pszichotróp anyagok 3. jegyzéke (P3)
Hivatalos elnevezés
ill. más név vagy külföldön
gyakran használt más írásmód
Kémiai név



Amobarbital
(amobarbitál)
5-ethyl-5-isopentylbarbituric acid
Butalbital
(butalbitál)
5-allyl-5-isobutylbarbituric acid
Cathine
(katin) / (+)-norpseudoephedrine/
(+)-(S)-_-[(S)-1-aminoethyl]benzyl alcohol
Cyclobarbital
(ciklobarbitál)
5-(1-cyclohexen-1-yl)-5-ethylbarbituric acid
Flunitrazepam
(flunitrazepám)
5-(o-fluorphenyl)-1,3-dihydro-1-methyl-7-nitro-2H-1,4-
benzodiazepin-2-one
Glutethimide
(glutetimid)
2-ethyl-2-phenylglutarimide
Pentobarbital
(pentobarbitál)
5-ethyl-5-(1-methylbutyl)barbituric acid



- és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján
azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá;
- és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, amennyiben ilyen sók léteznek.

Megjegyzés:

A P3 jegyzék az 1971-es Pszichotróp Egyezmény szerinti aktualizált III. listája alapján készült.
Pszichotróp anyagok 4. jegyzéke (P4)
Hivatalos elnevezés
/ill. más név vagy külföldön
gyakran használt más írásmód/
Kémiai név



Allobarbital
(allobarbitál)
5,5-diallylbarbituric acid
Alprazolam
(alprazolám)
8-chloro-1-methyl-6-phenyl-4H-s-triazolo[4,3-_]
[1,4]benzodiazepine
Amfepramone
(amfepramon) /Diethylpropion/
2-(diethylamino)propiophenone
Aminorex
(aminorex)
2-amino-5-phenyl-2-oxazoline
Barbital
(barbital)
5,5-diethylbarbituric acid
Benzfetamine
(benzfetamin) /Benzphetamine/
N-benzyl-N, _-dimethylphenethylamine
Bromazepam
(Bromazepám)
7-bromo-1,3-dihydro-5-(2-pyridyl)-2H-1,4-benzodiazepin-2-one
Brotizolam
(brotizolám)
2-bromo-4-(o-chlorophenyl)-9-methyl-6H-thieno [3,2f]-striazolo[
4,3-
_][1,4]diazepine
Butobarbital
(butobarbitál) /5-butyl-5-
ethylbarbituric acid/
5-butyl-5-ethylbarbituric acid
Camazepam
(kamazepám)
7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4-
benzodiazepin-
2-one dimethylcarbamate (ester)
Chlordiazepoxide
(klórdiazepoxid)
7-chloro-2-(-methylamino)- 5-phenyl-3H-1,4-benzodiazepine-4-
oxide
Clobazam
(klobazám)
7-chloro-1-methyl-5-phenyl-1H-1,5-benzodiazepine-2,4(3H,5H)-
dione
Clonazepam
(klonazepám)
5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-7-nitro-2H-1,4-benzodiazepin-2-
one
Clorazepate
(klórazepát)
7-chloro-2,3-dihydro-2-oxo-5-phenyl-1H-1,4-benzodiazepine-3-
carboxylic acid



Clotiazepam
(klotiazepám)
5-(o-chlorophenyl)-7-ethyl-1,3-dihydro-1-methyl-2H-thieno[2,3-e]-
1,4-
diazepin-2-one
Cloxazolam
(kloxazolám)
10-chloro-11b-(o-chlorophenyl)-2,3,7,11b-tetrahydro-oxazolo-[3,2-
d][1,4]benzodiazepin-6(5H)-one
Delorazepam
(delorazepám)
7-chloro-5-(o-chloro-phenyl)-1,3-dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2-
one
Diazepam
(diazepám)
7-chloro-1,3-dihydro-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-
one
Estazolam
(esztazolám)
8-chloro-6-phenyl-4H-s-triazolo[4,3-_][1,4] benzodiazepine
Ethchlorvynol
(etklórvinol)
1-chloro-3-ethyl-1-penten-4-yn-3-ol
Ethinamate
(etinamát)
1-ethynylcyclohexanolcarbamate
Ethyl loflazepate
(etil-loflazepát)
ethyl 7-chloro-5-(o-fluorophenyl)-2,3-dihydro-2-oxo-1H-1,4-
benzodiazepine-3-carboxylate
Etilamfetamine
(etilamfetamin)
/N-ethylamphetamine/
N-ethyl-_-methylphenethylamine
Fencamfamin
(fenkamfamin)
N-ethyl-3-phenyl-2-norbornanamine
Fenproporex
(fenproporex)
(±)-3-[(a-methylphenylethyl)amino]propionitrile
Fludiazepam
(fludiazepám)
7-chloro-5-(o-fluorophenyl)-1,3-dihydro-1-methyl-2H-1,4-
benzodiazepin-2-one
Flurazepam
(flurazepám)
7-chloro-1-[2-(diethylamino)ethyl]-5-(o-fluorophenyl)-1,3-
dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one
Halazepam
(halazepám)
7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-1-(2,2,2-trifluoroethyl)-2H-1,4-
benzodiazepin-2-one

Haloxazolam
(haloxazolám)
10-bromo-11b-(o-fluorophenyl)-2,3,7,11b-tetrahydrooxazolo[3,2-d]
[1,4]benzodiazepin-6(5H)-one
Ketazolam
(ketazolám)
11-chloro-8,12b-dihydro-2,8-dimethyl-12b-phenyl-4H-[1,3]
oxazino[3,2-d][1,4]benzodiazepin-4,7(6H)-dione
Lefetamine
(lefetamin) /SPA/
(-)-N,N-dimethyl-1,2-diphenylethylamine
Loprazolam
(loprazolám)
6-(o-chlorophenyl)-2,4-dihydro-2-[(4-methyl-1-piperazinyl)
methylene]-8-nitro-1H-imidazo[1,2-_][1,4]benzodiazepin-1-one
Lorazepam
(lorazepám)
7-chloro-5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-3-hydroxy-2H-1,4-
benzodiazepin-2-one
Lormetazepam
(lormetazepám)
7-chloro-5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-2H-
1,4-
benzodiazepin-2-one
Mazindol
(mazindol)
5-(p-chlorophenyl)-2,5-dihydro-3H-imidazo[2,1-_]isoindol-5-ol
Medazepam
(medazepám)
7-chloro-2,3-dihydro-1-methyl-5-phenyl-1H-1,4-benzodiazepine
Mefenorex
(mefenorex)
N-(3-chloropropyl)-_-methylphenethylamine
Meprobamate
(meprobamát)
2-methyl-2-propyl-1,3-propanedioldicarbamate
Mesocarb
(mezokarb)
3-(_-methylphenetyl)-N-(phenylcarbamoyl) sydnone imine
Methylphenobarbital
(metilfenobarbitál)
5-ethyl-1-methyl-5-phenylbarbituric acid
Methyprylon
(metiprilon)
3,3-diethyl-5-methyl-2,4-piperidene-dione
Midazolam
(midazolám)
8-chloro-6-(o-fluorphenyl)-1-methyl-4H-imidazol [1,5-_]
[1,4]benzodiazepine

Nimetazepam
(nimetazepám)
1,3-dihydro-1-methyl-7-nitro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one
Nitrazepam
(nitrazepám)
1,3-dihydro-7-nitro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one
Nordazepam
(nordazepám)
7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one
Oxazepam
(oxazepám)
7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-
one
Oxazolam
(oxazolám)
10-chloro-2,3,7,11b-tetrahydro-2-methyl-11b-phenyloxazolo [3,2-
d][1,4]benzodiazepin-6(5H)-one
Pemoline
(pemolin)
2-amino-5-phenyl-2-oxazolin-4-one

Phendimetrazine
(fendimetrazin)
(+)-(2S,3S)-3,4-dimethyl-2-phenylmorpholine
Phenobarbital
(fenobarbitál)
5-ethyl-5-phenylbarbituric acid
Phentermine
(fentermin)
_,_-dimethylphenethylamine
Pinazepam
(pinazepám)
7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-1-(2-propynyl)-2H-
1,4-benzodiazepin-2-one
Pipradrol
(pipradrol)
1,1-diphenyl-1-(2-piperidyl)methanol
Prazepam
(prazepám)
7-chloro-1-(cyclopropylmethyl)-1,3-dihydro-5-phenyl-2H-
1,4-benzodiazepin-2-one
Pyrovalerone
(pirovaleron)
4’-methyl-2-(1-pirrolidinyl)valerophenone
Secbutabarbital
(szekbutabarbitál)
5-sec-butyl-5-ethylbarbituric acid
Temazepam
(temazepám)
7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4-
benzodiazepin-2-one
Tetrazepam
(tetrazepám)
7-chloro-5-(1-cyclohexen-1-yl)-1,3-dihydro-1-methyl-2H-
1,4-benzodiazepin-2-one
Triazolam
(triazolám)
8-chloro-6-(o-chlorophenyl)-1-methyl-4Hs-triazolo[4,3-]
[1,4]benzodiazepine
Vinylbital
(vinilbitál)
5-(1-methylbutyl)-5-vinylbarbituric acid
Zolpidem
(zolpidem)
N,N,6-trimethyl-2-p-tolylimidazo[1,2-_]pyridine-3-acetamide



- és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján
azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá;
- és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, amennyiben ilyen sók léteznek.

Megjegyzés:

A P4 jegyzék az 1971-es Pszichotróp Egyezmény aktualizált IV. listája alapján készült.

11. tétel. Laboratóriumi veszélyforrások.

A veszélyforrások felsorolása és kiküszöbölésük

Üvegeszközök

Sérült üvegeszközök: éles felületek leolvasztása, lecsiszolása. Tárolás oly módon történjen,
hogy baleset ne következhessen be (éles, vagy hegyes felületek ne legyenek
szemmagasságban illetve a megközelítés irányába ne mutassanak). Ha üvegeszközöket
vákuumban történ_ munkához használunk, véd_álarc viselése kötelez_. Vákuumsz_rés
(nuccsolás) esetén f_leg a nagyobb méret_ szívópalackokat egy fém- vagy m_anyag edénybe
kell helyezni és a szilánkok szétrepülését megakadályozandó valamilyen szövetbe kell
burkolni. Nyomás alatt üvegeszközökben véd_pajzs mögött kell dolgozni, véd_álarc
párhuzamos használata mellett. Zárt ampullákat nyitás el_tt megfelel_ mértékben le kell
h_teni, majd be kell csavarni és vastag véd_keszty_t valamint véd_álarcot használva szabad
csak kinyitni (karcolás üvegvágóval, izzó üvegbot hozzáérintése a karcolt felület széléhez).

Elektromos berendezések

Érintésvédelem: vizes kézzel a bekapcsolt berendezéshez ne nyúljunk, ne fogjunk meg
egyszerre elektromos eszközt és fémtárgyat vagy vízcsapot, csak hibátlan készüléket
használjunk. Elektromos készüléken javítást csak szakember végezhet. M_köd_ készüléket
vagy folyamatban lév_ m_veletet nem szabad felügyelet nélkül hagyni. Ügyeljünk arra, hogy
elektromos szikra (zárlat, elektrosztatikus feltölt_dést követ_ kisülés, szénkefés villanymotor
szikrája) ne keletkezhessen t_zveszélyes anyagok közelében.
Mechanikus berendezések
Ügyelni arra, hogy a mozgó, pl. forgó alkatrészek hajat, ujjakat, vagy a környezet tárgyait (pl.
víz vagy gáz vezetésére szolgáló gumics_) el ne „kaphassák”, az esetleges súrlódás ne
okozhasson túlzott felmelegedést és elektrosztatikus feltölt_dést.
Nyílt láng használata

T_zveszélyes anyagok közelében nyílt láng használata tilos. Nem h_álló üvegb_l készült
üvegeszközöket, illetve h_álló, de nem gömböly_ aljú üvegeszközöket nyílt lánggal
melegíteni tilos.

Gázpalackok

Redukálószelep föl- és leszerelése: f_szelep zárt állapota, leszerelésnél el_bb a túlnyomás
megszüntetése (véd_álarc). Tömít_gy_r_ állapotának ellen_rzése, tömítettség ellen_rzése
szappanos (mosószeres) vízzel. Mérgez_ gázok esetében a megfelel_ gázálarc és sz_r_betét
legyen készenlétben. Gázpalackok színkódjai a 4. tétel 9.13 pontjában találhatók.


TeendQk a munka befejezése után



Gázálarc használata

Gázálarc sz_r_betét záródugója használat el_tt eltávolítandó. A gázálarc csak olyan
környezetben véd átmenetileg, ahol a lélegzéshez még elegend_ mennyiség_ leveg_ áll
rendelkezésre.

szqrQbetétek típusai

kis kapacitású,: sima és kombinált

nagy kapacitású,: sima és kombinált

12. tétel. Vegyszerek adatai, kis mennyiségq vegyszer exportja.

Vegyszerek adatainak értelmezése vegyszerkatalógus alapján

Az Aldrich-katalógusból nyerhet_ információk (példa).

Dichloromethane (név)
Methylene chloride (alternatív név)
[75-09-2] (CAS-szám) CH2Cl2 (képlet) FW 84.93 (molekulatömeg)
Merck 13, 6088; Beil. 1, IV, 35; Fieser 1, 676; 2, 273; 4, 337; 7, 239
(szakirodalmi referenciák)
bp………39.8-4°C/760 mm Hg vd…………… 2.9 (vs air)
(forráspont, OC/mmHg nyomás) (g_zs_r_ség, leveg_re vonatk.)
density… 1.325 g/ml 25°C nD20…………. 1.424
(s_r_ség) (törésmutató: Na-D-vonal, 20°C)
mp……………. -97°C ait…………….1223°F
(olvadáspont) (öngyulladási h_m./Fahrenheit)
vp……… 6.83 psi (20°C) lel…………….. 22%
(g_znyomás, pascal/négyzet inch) (alsó robbanási határ)
vp…….. 24.45 psi (55°C)
(uel: fels_ robbanási határ)
(X: veszélyességi jel)

X Carc. Cat.3 (rákkelt_ hatásra utalás) R: 40 S: 23-24/25-
36/37 (R-S mondatok) RTECS# PA8050000 (utalás a Kémiai
Anyagok Toxikus Hatásának Nyilvántartására)
RID/ADR: UN 1593 6.1/PG 3 (UN-szám és csomagolásra utaló kód
vasúti –RID- és közúti –ADR- szállítás esetén
EC No.200-838-9 (európai úniós azonosítószám)
TSCA (utalás a toxikus anyagok adatbankjára)
anhydrous, 99.8% (min_ség)
contains 50-150 ppm hydrocarbon as stabilizer (stabilizáló adalék)
270997-1L Sure/SealTM 1L 70.40
(katalógusszám) (kiszerelés: edénytípus/méret) (ár: Euro)

Veszályes anyagok besorolása számkódok alapján

A veszélyes anyagok besorolása a szállítás módjától függetlenül a következ_:

Osztály Jelentés
1 Robbanásveszélyes anyagok
2 Gázok
3 Gyúlékony folyadékok
4.1 Gyúlékony szilárd anyagok
4.2 Öngyulladó szilárd anyagok
4.3 Vízzel érintkezve éghet_ gázokat képz_ anyagok
5.1 Égést tápláló anyagok (oxidálószerek)
5.2 Szerves peroxidok
6.1 Mérgez_ anyagok
6.2 Fert_z_ anyagok
7 Radioaktív anyagok
8 Korrozív anyagok
9 Különféle veszélyes anyagok

UN-szám

UN szám
Az UN szám egy négy számjegy_ szám, amit az Egyesült Nemzetek Szakért_i Albizottsága (United Nations
Subcommittee of Experts) bocsátott ki az egyes veszélyes anyagokra és az azonos vagy hasonló
tulajdonságokkal rendelkez_ veszélyes anyagok csoportjaira. Bizonyos esetekben, a szállítás módjától függ_en
adtak ki különböz_ számokat ugyanarra az anyagra.

Az IATA által kiadott ID számok érvényesek, amikor nem létezik megfelel_ UN szám. Az ID számok, mint az UN
számok, felhívják a figyelmet arra, hogy speciális szállítási el_írásokat kell alkalmazni.

Vegyszer exportja esetén mikor kell veszélytelenségi nyilatkozat, mikor kell biztonsági adatlap, Mikor kell proforma számla, vámtarifaszám és TSCA-nyilatkozat.

Kis mennyiség_ vegyszer exportja

A szintézissel foglalkozó kémikusok nem csak vegyszereket vásárolnak, hanem gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy egy-egy általuk gyártott vegyületet egy külföldi partnernek kell elküldeni és az akció során az áru vámhatárt lép át. Kis mennyiség_ anyag esetén érdemes a házhoz szállító, gyors kézbesítést biztosító cégeket választani: pl. DHL, Fedex,TNT. Az említett cégek az anyagot a szükséges okmányok kitöltése után veszik csak át. Amennyiben az anyag ismert és veszélyes, van UN-száma és ehhez kapcsolódó csomagolási el_írás, akkor ennek megfelel_en kell eljárni. Veszélyesáru-csomagolást csak ilyen jogosítvánnyal rendelkez_ cég (pl. Volánpack) vagy vállalkozó végezhet. A csomagoláson fel kell tüntetni a megfelel_, szállításra vonatkozó veszélyességi szimbólumokat. Ilyen esetben mindig kötelez_ a szállítmányhoz biztonsági adatlapot mellékelni. További szükséges okmányok: proforma-számla és az USA-ba TSCA-nyilatkozat. Amennyiben a vegyszer nem ismert, de tudásunk alapján veszélyesnek tartható, szintén a fenti módon kell eljárni, egy hasonló, ismert anyagra vonatkozó szabályok szerint. Amennyiben az anyag veszélytelen, mellékelni kell a proforma-számlához egy veszélytelenségi nyilatkozatot és az USA-ba egy TSCA-nyilatkozatot.

Példákat lásd alább.
Kis mennyiség_, nem veszélyes anyag esetén általában a TSCA- nyilatkozat mindig negatív, azaz azt igazolja, hogy a nevezett anyag nem tartozik a vonatkozó szabályozás hatálya alá. A proforma számla a vámkezeléshez kell: ezen értékként kis összeget kell megadni, ha nem akarjuk, hogy a címzett vámot fizessen. 1-2 Eurot szokás feltüntetni, mert nulla érték_ árut a vámon nem tudnak értelmezni és nem is foglalkoznak vele. Az okmányokon szerepelnie kell az anyag vámtarifaszámának, amit a vámtarifaszámtáblázatból értelemszer_en rendelünk egy-egy adott vegyülethez.
13. tétel. Folyamatábra és anyagforgalmi diagram készítése.
A szerkesztés elveinek bemutatása

Folyamatábra és anyagforgalmi diagram készítése

Egy szintézis kivitelezése átgondolt tervezést igényel, ezen kívül a megvalósítás számszer_
adatokkal alátámasztott kontrollja is elengedhetetlen. Az el_bbi célt szolgálják a
folyamatábrák, az utóbbit pedig az anyagforgalmi diagramok.
A folyamatábrán a reakció kivitelezésének m_veleti egységeit ábrázoljuk és kötjük össze a
kiindulási anyagok, oldószerek és a keletkezett termékek fizikai és kémiai tulajdonságainak
ismeretében. A cél az, hogy mindegyik m_veleti helyen lokalizáljuk a szerepl_ anyagokat
avégett, hogy a terméket izolálni tudjuk és minél kisebb környezetszennyezést idézzünk el_.
Ismerni kell az anyagok oldhatóságát a technológiában el_forduló oldószerekben, az oldatok
s_r_ségét (melyik a fels_ fázis, melyik fázisban van a termék), elegyíthet_ségét (mit mivel
szabad extrahálni), a vegyületek illékonyságát (légszennyezés) stb.
Példaként a fenil-benzoát gyártását mutatjuk be (reakcióegyenletet lásd alább, az
anyagforgalmi diagramnál). A kiindulási anyagok, a termék és a melléktermék sokkal jobban
oldódnak az oldószerként használt toluolban, mint vízben, míg a társtermékként keletkez_
trietilamin-hidroklorid (trietil-ammónium-klorid, TEA.HCl) vízben oldható jobban. A
toluolos oldat s_r_sége kisebb a víz s_r_ségénél. A termék (fenil-benzoát) a toluolhoz képest
nem illékony, vízben gyakorlatilag nem oldódik, etanolból átkristályosítható. A m_veleti
blokkokat egy-egy téglalapban nevesítettük az ábrán. A m_veleti egységbe újonnan belép_
anyagok bal oldalon lettek feltüntetve, a következ_ m_veleti egységbe lép_ anyagok a
függ_leges nyíl mellett bal oldalon szerepelnek, míg a technológiát végleg elhagyó anyagok a
jobb oldalon találhatók. Amennyiben egy m_velet során egy anyag 2 hely között megoszlik, a
kevesebb mennyiséget zárójelbe tesszük (ez becsülhet_ a tulajdonságok ismeretében).

Anyagforgalmi diagram szerkesztése

1. lépés: reakcióegyenlet felírása az anyagmegmaradás törvényének figyelembe vételével. A
reakciónyíl mindkét végén összesen ugyanakkora anyagmennyiségnek kell szerepelni (ez az
alábbi példában 1 mólos méret esetén 335,87g).

2. lépés: reakcióegyenlet felírása a gyártásból kinyerhet_ mennyiség_ végtermékre. Ismerve a
kiindulási anyagok mennyiségét, az ezekb_l nem a kinyerhet_ termékbe kerül_ és maradék
kiindulási anyagként sem azonosítható mennyiségeket a melléktermékbe tesszük. (A
melléktermék összes tömege egyébként megismerhet_, mérhet_ mennyiség.) A termékbe
kerül_ rész számításának módját a fenti színes ábra mutatja.

3. lépés: összeállítjuk a reakció teljes anyagmérlegét. Ha egy technológiában több reakció
szerepel, ezt minden reakciónál külön-külön meg kell tenni. Figyelembe vesszük a mérhet_
adatokat és beiktatjuk a diagramba.

4. lépés: a számszer_ adatokat beillesztjük a folyamatábrába. Egy adott m_veleti blokkba
bemen_ és az onnan eltávozó anyagok összes tömegének meg kell egyezni
(anyagmegmaradás törvénye). Nem elfelejtend_, hogy számunkra csak az termék, ami
kinyerhet_, a valóságban ennél több keletkezik: a nem kinyerhet_ részt már az elején a
melléktermékbe tettük, így az anyagforgalmi diagram termékizolálási lépésében úgy t_nik,
mintha a keletkezett terméket 100%-ban izoláltuk volna: ez nem így van, csak az egyszer_sít_
feltevésünk következménye. Természetesen lehet az említett egyszer_sítés nélkül is
anyagforgalmi diagramot szerkeszteni, ilyenkor termékként nevesítjük a hulladékba kerül_
anyag egy részét, ez viszont nem szokott tetszeni a menedzsereknek és bonyolítja is a
diagramot, tehát nem praktikus.

Alkalmazás egy egyszerq példán.


14. tétel. Robbanóanyagok.

Cianát-fulminát izoméria (képletek)




Robbanóanyagok csoportosítása, Robbanóanyagok legfQbb jellemzQ adatai

" CSOPORTOSÍTÁS

" pirotechnikai keverékek: oxidáló + éghet_ anyag

" iniciáló robbanóanyagok: érzékenyek, könnyen robbannak (robbanóanyagok
detonációjának indítására használatosak)

• brizáns robbanóanyagok: romboló hatású robbanóanyagok, iniciálással indíthatók

ROBBANÓANYAGOK JELLEMZ_ ADATAI



• ÉRZÉKENYSÉG
• DETONÁCIÓÁTADÓ KÉPESSÉG
• DETONÁCIÓSEBESSÉG
• STABILITÁS
• OXIGÉNEGYENSÚLY
• ROBBANÁSH_
• ROBBANÁSI H_MÉRSÉKLET
• ROBBANÁSI NYOMÁS
• ROBBANÁSI GÁZTÉRFOGAT
• BRIZANCIA
• MUNKAVÉGZ_ KÉPESSÉG
• ROBBANÁSI TERMÉKEK MÉRGEZ_GÁZ-TARTALMA
• Nem szakmai, de lényeges jellemz_: ÁR



Néhány megjegyzés

Robbanás fizikai okra is visszavezethet_ lehet: nyomás alatt lév_ készülék megsérül.
Bizonyos tevékenységek következtében kialakulhatnak robbanó elegyek: t_zveszélyes anyag
g_ze vagy finom eloszlású éghet_ por és leveg_ keveréke.
Biztonsági szempontok: nem minden robbanékony anyag alkalmazható robbanóanyagként,
fontos kritérium a megfelel_ stabilitás, tehát hogy a robbanás csak a felhasználó által ebb_l a
célból adott impulzus hatására következzen be.

Iniciáló robbanóanyagok

• iniciáló robbanóanyagok: érzékenyek, könnyen robbannak (robbanóanyagok
detonációjának indítására használatosak)


Higany-fulminát: Hg(CNO)2

ólom-azid,
Pb(N3)2 iniciáló robbanóanyag


Brizáns robbanóanyagok

• brizáns robbanóanyagok: romboló hatású robbanóanyagok, iniciálással indíthatók

Salétromsavészterek jellemzQ funkciós csoportja



Nitrovegyületek jellemzQ funkciós csoportja














Nobel szerepe: Iniciálgyújtás



A gyutacsot és a brizáns robbanóanyagot elkülönítve tárolják és csak a robbantás helyszínén
szerelik össze. A gyutacs mindössze 1-2g robbanóanyagot tartalmaz és enyhe impulzus (láng,
h_, ütés) hatására csak ez robban fel. A brizáns robbanóanyag jóval kevésbé érzékeny.

Gyutacs szerkezete






A gyutacs gyújtása lehet elektromos vagy gyújtózsinór. Primer töltet lehet néhány tized
gramm ólom-azid, tetején kevés ólom-trinitro-rezorcináttal vagy pl. higany-fulminát.
Szekunder töltet lehet 1-2 gramm ers brizáns robbanóanyag, pl. tetril vagy mannithexanitrát.



Képletek, melyek tudása kötelezQ:





glicerin-trinitrát ( nitroglicerin )



aceton-peroxid



hexametilén-triperoxid-diamin (HMTD)



2,4,6-trinitro-toluol (TNT)



tetril

ólom-azid,
Pb(N3)2 iniciáló robbanóanyag

higany-fulminát.
Higany-fulminát: Hg(CNO)2

hexogén (RDX)



oktogén (HMX)




15. tétel. ElsQsegélynyújtás.
Általános szabályok, Mérgezések

Els_segélynyújtás
Bármilyen alapszint_ tankönyv vagy oktatás anyaga felhasználható (pl. gépjárm_vezetéshez
szükséges els_segélynyújtási tanfolyam), kombinálva a 3. és 4. tételek mentésre és
els_segélynyújtásra vonatkozó részeivel. (Az ábrákat az „Alapfokú Közegészségügyi
Ismeretek” cím_ kiadványból vettük át).

Mesterséges lélegeztetés



Stabil oldalfekvés.



16. tétel. Korrozív anyagok.

Ismertetés, Biztonsági rendszabályok

Tömény kénsav, H2SO4, általában 96%-os koncentrációban kerül forgalomba.

Óleum: H2SO4-ben oldott fölös SO3, változó szabad kéntrioxid tartalommal kerül
forgalomba.

Klórszulfonsav, HSO3Cl.
Mindhárom anyagra jellemz_, hogy vízzel rendkívül er_s h_fejl_dés és maró köd
képz_dése közben reagálnak. Az él_ szöveteket gyorsan elroncsolják.

100%-os salétromsav (füstölg_ salétromsav), HNO3. Frissen színtelen, de
szobah_mérsékleten részleges bomlás miatt gyorsan megvörösöd_ folyadék. Leveg_n
vörösen füstöl. Oxidálható anyagokat (így az él_ szöveteket is) sok esetben lángra
lobbanás közben roncsol. Tilos éghet_ anyagok közelében tárolni. Ebbe a kategóriába
tartozik a salétromsav kb. 90% savtartalomig. Vízzel való hígítás során h_fejl_dés
közben mérgez_ nitrogén-oxidok képz_dnek.

65-70%-os salétromsav (tömény salétromsav). Reakciói hasonlóak a füstölg_
salétromsav reakcióihoz, csak kissé kevésbé hevesek.

37%-os sósav, HCl. Leveg_n er_sen füstölg_ folyadék, maró hatású.

Folyékony savkloridok: foszfor-triklorid (PCl3), foszfor-oxiklorid (POCl3), tionil-klorid
(SOCl2), szulfuril-klorid (SO2Cl2), acetil-klorid (CH3COCl). Nedves leveg_n füstölg_,
színtelen folyadékok. S_r_ségük nagyobb, mint a vízé, vízzel csak korlátozottan
elegyednek, viszont víz jelenlétében rövid id_ alatt beindul rendkívül exoterm
hidrolízisük, ami nagyobb mennyiségek esetén robbanásig fokozódhat. A hidrolízis
során HCl (a tionil-klorid esetében kéndioxid is) keletkezik és a fejl_d_ h_ miatt a
savkloridok irritáló és korrozív g_zei is a leveg_be kerülnek.

Ecetsavanhidrid (CH3CO)2O. Színtelen, víznél nagyobb s_r_ség_, vízben csak kis
mértékben oldható folyadék. Víz jelenlétében lassan beindul ecetsav képz_désével járó
exoterm hidrolízise, ami nagyobb mennyiségek esetén rendkívül hevessé válhat.
A fenti vegyületekkel végzett munka során véd_álarc, véd_keszty_ használata kötelez_,
a m_veleteket elszívófülke alatt kell végezni. B_rre kerülés esetén a szennyezést el_bb
száraz ruhával, puha papírral gyorsan és alaposan le kell törölni és csak ezután szabad
megkezdeni a vizes mosást, semlegesítést.


Ártalmatlanítás


Ártalmatlanítás: fülke alatt apránként jégre (ecetsavanhidrid esetén vízre) öntés, mindig
megvárva az adott adag elreagálását. A végén a vizes oldatot semlegesíteni kell.

Képletek tudása kötelezQ.





17. tétel. LevegQn öngyulladó anyagok.

Ismertetés, Biztonsági rendszabályok, Ártalmatlanítás

Lítium-alkilek oldatai:
n-Butil-lítium / inert szerves oldószer: C4H9Li pl. hexános oldata
t-Butil-lítiom / inert szerves oldószer: (CH3)3CLi pl. hexános oldata
Az oldatok (fleg a tercier-butil-lítium oldatai) levegn hamar meggyulladnak, a velük
való munka speciális, a leveg kizárásán alapuló technikát igényel. Protikus
vegyületekkel (savakkal, vízzel, metanollal, etanollal) robbanásszeren reagálnak (alkán
és LiOH keletkezik), leveg jelenlétében meg is gyullad az elegy.
Védálarc és védkeszty használata kötelez, tevékenység elszívófülke alatt, védgáz
atmoszférában történik, éghet anyagok a készülék melll eltávolítandók.
Ártalmatlanítás: magasabb rendség és nagyobb szénatomszámú alkoholokkal (pl. nbutilalkohol,
tercier-butilalkohol) nitrogén- vagy argon atmoszférában, keverés és htés
közben, a végén a keletkezett lítium-alkoholát semlegesítésével.

Fehér foszfor: víz alatt kerül forgalomba. Ersen mérgez (a víz is azzá válik, ami alatt
tárolják). Levegn enyhe mechanikus behatásra meggyullad, fröcskölve ég. Oltás:
leveghöz való jutás megszüntetésével. Égési seb mosható híg réz-szulfát oldattal, de
orvosi kezelést igényel.

Raney-nikkel: finom eloszlású rácshibás nikkel, víz alatt kerül forgalomba.
Hidrogénezéshez használják katalizátorként. Szárazon, leveg jelenlétében meggyullad.
Ártalmatlanítás: víz alatt, savval (nikkeltartalmú veszélyes hulladék, nem önthet a
lefolyóba).

Finom eloszlású ritkaföldfémek: pl. cérium. Nagyobb tömbrl lepattintott forgácsok a
levegn meggyulladnak és elégnek (tzk). A fémek paraffinolaj alatt, vagy védgáz
atmoszférában tárolhatók.

Hidrogénnel telített palládium- vagy platinatar;.I.V.–.™.À.Î.â./-/;/“/Ð/Ý/í/0-0*0i0j0k0Ð01c1d1p1q1Ñ1ß1öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk0-0*0+0.0/0B0C0i0k0c1d1p1q122u2v2®2¯2-3.3S3g3 3«3­3¹3ê3õ3$4,4:4N4V4W4y4‡4ïáÓáÓáÓáÅᱝÅáÓáÓáÓᏁïpá_ïáïáïápáÓáï hÛiü5CJOJQJ\^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJhÛiüCJOJQJ^JaJ&h‘Sk56CJOJ QJ \]^J aJ&hÛiü56CJOJ QJ \]^J aJhÛiüCJOJQJ^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ%ß1@2}2ß2-3.3S3g3ƒ3 3«3¬3­3¹3Ç3ê3õ34$4,4N4y4‡4—4Ä4Ò4â45-5öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk‡4Ä4Ò455-5:5c5q5ª5¬5¤6¥6±6²6787L7‡7’7”7¡7Ë7Ö7ÿ7888'838@8Q8o8x8 8©8Ï8Ü8ê8ú8999òáòÐòáòáòÂò®šÂòŒáÐò{áòáòÐòmòáòÐòáòáòáòÐòÐòh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJ hÛiü5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJ&h‘Sk56CJOJ QJ \]^J aJ&hÛiü56CJOJ QJ \]^J aJhÛiüCJOJQJ^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJ*-5:5G5c5q55ª5«5¬56S6¤6¥6±6²6787L7i7‡7’7“7”7¡7°7Ë7Ö7ã78öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk8'838Q8o8x8ƒ8 8©8´8Ï8Ü8ú8-9*979t99Œ9Ì9Ñ9â9ï9
: :?:I:U:Ž:öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk9 9-9*9Z9[9t99—9˜9±9²9¾9¿9Á9Â9Ñ9Ò9â9ï9þ9 :?:I:‡:ˆ:½:Î:;;";+;R;W;k;m;n;p;y;„;¹;º;Ô;à;<<:<= QJ
]^J
aJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJQJ^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJFŽ::½:Î:ß:;";+;6;s;y;„;‘;Ð;Ô;à;í;*<:<;<<<=<>J>n>y>„>£>µ>Ç>? ?/???T?s??öööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Skæ=> >>>.><>n>y>£>µ>Ù>Ú>ü>ý> ?/???T?\?]?s??¯?»?Ñ?Ò?ù?@`@k@ž@Ÿ@¼@½@Ö@à@$A%A?A@ALAhAiA˜A™A±A²A¸AÂAÿABB B-B.B6BABWBXBYBZB{B†B–B—BâBãBðBñB
CòáòÓòÂòÂòÂòáòáòÂòáòÓòÂòÂòáòÂòÂòáòáòÂòáò±ÂòáòáòáòÂòáòáòáòÂòáòáòÂòáòáòÓò héu÷5CJOJQJ\^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJF??¯?»?É?ù?@@L@`@k@x@³@Ö@à@ì@+A?A@ALAZA›A¸AÂAÎA B6BABSBöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘SkSB{B†B“BÎB
CC!C[CoC|C‹CÊCÏCãCìC÷C5D?DKDˆD’DžDÈDÔDáD EE"Eöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘Sk
CC-C.CTCUCoC|C—C˜CÇCÈCãCìCúCûCDD%D&D5D?DsDtDˆD’DžDŸD±D²DÈDÔD EE%E&EYEmEªE¶EíE÷EFF(F)F8F9FOFPF\F‘F’F«F¶FáFâFûFG2G3GLGUG‰GŠG¤G­GâGãGøGùGïáÐáÐáïáÐáÐáïáÐáÐáÂáïáÐáïáÐáÂáïáïáÂáïáïáïáÐáÐáÂá±ïáÐáïáÐáïáÐáïáÐáïáÐáÐ héu÷5CJOJQJ\^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJF"EYEmEEªE¶EÃEíE÷EF;FOFPF\FjF«F¶FÃFûFGGLGUG`G G¤G­G¸GøGöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘SkùGHHH HLHMH]HsHtHvHwH™H§HÖHâHîHïHðHñH IIMINIhIrI£I¬IìIíI J JLJ\JqJtJ’JœJÚJÛJõJKBKCK]KgKK€K™KšK¿KÊKL L&L'L9L:LPLRLJMòáòÐò¿ÐòáòáòÐòÐò±ò±òÐòáòÐòÐòáòÐòÐòáòÐòáòÐòáòÐòáòáòÐòÐòáò±ò£òhÛiüCJOJQJ^JaJh‘SkCJOJ
QJ
^J
aJ héu÷5CJOJQJ\^JaJ h‘Sk5CJOJQJ\^JaJ h‘Sk6CJOJ
QJ
]^J
aJh‘SkCJOJQJ^JaJ<øGH H*HLHMH]HmH™H§H¶HÖHâHîH II-IPIhIrI~I£I¬I·IïI J J"JLJöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘SkLJ\JoJ’JœJ¨JáJõJK
KEK]KgKsK«K¿KÊK×KL L LPLQLRL·LùLJMKMWMöööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd‘SkJMKMWMXM®M¯M°MÚMÛMøMüM
N

NN$O&O>O?OUOVO`OaOyOzOOO®O¯O QJ
^J
h8%®OJQJ^Jh8%®h8%®5>*OJQJ^J

* h8%®h8%®56>*

* h8%®hW \56>*

* h8%®56>*h8%®hW \56>*CJ aJ

h“r}h+
hW \h‘SkCJOJQJ^JaJhÛiüCJOJQJ^JaJ&h‘Sk56CJOJ QJ \]^J aJ&hÛiü56CJOJ QJ \]^J aJ#WMXM¯M°MÚMÛM
N

NNNwNÂN OeO½OPcP»PQsQtQŒQQáQ5RŒRæRööíííäíäääääääääääääääääää 7$8$H$gd8%® 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd‘Sk©P¼P½PæPçPíPîPüPýPtQŒQ{R|RRR R¢R£R¤RSS$S&ScSdS"T#TTŽT”TªT¬T­TìTíT÷TøTUU0U2UgUsU™UšUÀUÁUâUãUðUñUóUôUõU÷UVVBVDVšVžVÐVÔVðVòVôVöV¤WªWÞWàWèWêWöìöìöìöìöÜöìöìöìöìöìöìöìöìöìöÜöìöìöìöìöìöÜöìöìöìöìöìöìöìöìöìöìöìöìöÒŸŸ

* h8%®h8%®56>*

* h8%®hW \56>*

* h8%®56>*h8%®h8%®5>*OJQJ^Jh8%®OJ
QJ
^J
h8%®OJQJ^JHæRFS‚SšSûSQT”TªT«TUTUfUgUsUtUÐUPVW¦W¨WªWêWìWîWðWXXÂXöööööööööööööööööíííííííííö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd8%®êWðWXXX0X2X4X6XpXrX:Y>YPYTY^YbY†YŠY²Y´Y¶YúYüYDZFZHZÈZÊZ>[@[B[€[öéÜöÒÈÒÈÒÈÒÈÒÈÒÈÒöé½¹µ±µª£”Š}pŠ_!h
65B*OJQJ\^Jph

* h
6h
656>*

* h
6hW \56>*

* h
656>*h
6hW \56>*CJ aJ

h“r}hW \

h“r}h
6h8%®h
6hW \h8%®hW \56>*h8%®OJ
QJ
^J
h8%®OJQJ^J

* h8%®h8%®56>*

* h8%®hW \56>*

* h8%®56>* ÂXjYˆYŠY´Y¶YüYþYFZHZÈZÊZ@[B[®[°[Ü[\R\™\´\ä\#]P]€]£]Ö]ööíííííííííííäääääääääääää 7$8$H$gd
6 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd8%®€[„[®[°[Ð[Ü[\\\\\'\.\7\9\B\R\X\Z\b\h\i\s\z\{\‚\ƒ\Š\‹\’\“\™\´\¹\À\Ì\Ï\ä\]]]ñàν¬½¬½˜½¬½¬Š½¬˜v½˜v½˜v½v½v½v½¬½h½h½¬Š¬h
6B*OJQJ^Jph'h
6h
65B*OJQJ\^Jphh
6B*OJQJ^Jphÿ'h
6h
66B*OJ
QJ
]^J
ph!h
6h
6B*OJQJ^Jphÿ!h
6h
6B*OJQJ^Jph#h
6B*CJ OJQJ^JaJ ph!h
65B*OJQJ\^Jphh
6B*OJQJ^Jph(] ] ]
]
]

]]]#]9]:]<]@]A]B]D]P]R]S]T]U]Z]`]|]}]€]Œ]]]“] ]¡]£]±]·]Æ]Ç]Ö]è]é]ì]ð]ÿ]^^ ^#^:^N^O^R^\^^^†^îÝîÝîÝîÝ̾̾ªÌ—ÌÝîÝî݉݉Ý̾̾̾Ì݉ÝîÝ̾̾ÌÝî݉Ý̾ÌÝîÝh
6B*OJQJ^Jphÿ$h
6h
6B*H*OJQJ^Jph'h
6h
66B*OJ
QJ
]^J
phh
6B*OJQJ^Jph!h
6h
6B*OJQJ^Jph!h
6h
6B*OJQJ^Jphÿ!h
6h
6B*OJ
QJ
^J
phÿ5Ö]ÿ]:^R^o^†^‡^Â^ù^%_b__¾_ë_`I`o`®`¯`Þ`ß`,a-aAaaamaöööööööööööööööööíííää×××
„Ä7$8$H$`„Ägdf 7$8$H$gdf 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd
6†^‡^ˆ^‰^•^^Ÿ^¯^È^×^è^%_?__ _¾_Ã_ë_ü_```4`I`S`V`b`d`f`i`o````Ž`¡`£`­`®`îÖ±  ± ± ± ± ± ±  ± ±±±± s s s f

* h
6h
656>*h}aB*OJQJ^Jphÿh}aB*OJQJ^Jph!h
6h
6B*OJ
QJ
^J
phÿ!h
6h
6B*OJQJ^Jphÿ!h
6h
6B*OJQJ^Jph'h
6h
65B*OJQJ\^Jph/h
6h
65B*CJOJQJ\^JaJph!h
65B*OJQJ\^Jph&®`¯`¸`¹`Ý`Þ`ß`)a*a,a-a4a8aAaëaíaùaûaYb[bobpbqbsbÌbÎbÕbÖb×bßbûbýböéÜéÜöʸʣ~Ê¸Ê¸Ê¸Ê¸Ê¸ÊöéÜöm_Qhl6ÞCJOJ QJ ^J aJhl6ÞCJOJ
QJ
^J
aJ hl6Þ5CJOJQJ\^JaJ hf5CJOJQJ\^JaJ&hfhf5CJOJQJ\^JaJ)hf5B*CJOJQJ\^JaJphÿÿÿ#hfB*CJOJ QJ ^J aJph#hfB*CJOJ
QJ
^J
aJph

* h
6h
656>*

* h
6hW \56>*

* h
656>*-maˆa©aÌab1bKbcb{b”b«bÍbÎbÖb×bßbDc¡c d@dAd¬d ee¨e©eÊeòòòòòòòòòòòéééààààààààéàéà 7$8$H$gdl6Þ 7$8$H$gd°$á
„Ä7$8$H$`„Ägdfýb$c%c»c½c
d
d-d!dˆdŠdìdídee e!egeheie§e¨e©e¶e¸eËeÁfÃfØgÙgógôgAhChœhhîhðhÉjÊj-lòäòäòäòäòäòäòÚÍÀͶ©œ‘Ú„z„pfpfpfpfpfpfpfphl6ÞOJ
QJ
^J
hl6ÞOJQJ^Jhl6ÞOJQJ^Jhl6Þ5OJQJ\^Jh
6hl6Þ56>*

* h
6hl6Þ56>*

* hl6Þhl6Þ56>*

* hl6Þ56>*

* h
6h
656>*

* h
6hW \56>*

* h
656>*hl6ÞCJOJ QJ ^J aJhl6ÞCJOJ
QJ
^J
aJ(ÊeËe¦j§j¼jðl,mNmOmm€mÜm/nknÅn!oyoÕo0pŒpÐp"q|qÕq)r‡ràrööööííííääääääääääääääääää 7$8$H$gd²[x 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdl6Þ-l!lÇlÈlïlðl,mMmNmOm€mÚmÜmnn–n—nHoIomoooÒoÓo
p p1p2p3p4pHpJpzp{pÓqÕq9r:r;r QJ
^J
h²[xOJQJ^Jh²[x5OJQJ\^J

* h²[xh²[x56

* h²[xh²[x56>*

* h²[xhW \56>*h²[xhW \56>*CJaJ

* hl6ÞhW \56>*hl6ÞOJQJ^Jhl6ÞOJ
QJ
^J
6àr8ssêsEt™tšt½t¾tupuŸu uýuTv¥v÷v4w5wwéw
x xgx­xþxUy®yöööööíöööööíöööööööööíööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd²[xƒs‘s’st tyt{t˜t™tšt¾tžuŸu uÙuÛuäuæu%v&v7v9vGvIvÕvÖvÞvàvüvþvçwéw

x x"x$xWxXxlxnxØxÙx yy=y?y¨y©yzz z
zMzNzµz·z-{|>|@|D|öìöìöìöáÙÌöÅÙöìöìöìöìöìöìöìöìöìöÙöìöìöìöìöìöìöìöìöìöìöìöḭ¦

h“r}hW \h²[xhW \56>*

* h²[xhW \56>*

h“r}h²[xh²[x5OJQJ\^J

* h²[x56

* h²[xh²[x56h²[xOJ
QJ
^J
h²[xOJQJ^J<®y
z^z·z
{-{.{@|B|D|z|||Ä|Æ|Ô|Ö|Ø|d}f}†}ˆ}ì}î}@~i~j~»~ööööööííííííííííííääääääää 7$8$H$gd
%ø 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd²[xD|z|||Â|Ä|Æ|È|Ð|Ò|Ô|Ø|} }}b}d}f}Ü}à}Ò~Ô~CERSŸ¡ÅÆõö7€9€P€R€«€¬€ðæÙÌæ¾·©ž”ÙŠ}pÌæf\f\f\f\f\f\f\f\f\f\h
%øOJ
QJ
^J
h
%øOJQJ^J

* h<h
%ø56>*

* h
%øh
%ø56>*

* h
%ø56>*

* h
56>*

* h
h
56j¡h
h
56U

h
56jw‘h
h
56U

* h<h<56>*

* h<hW \56>*

* h<56>*h<hW \56>*CJ aJ $»~¼~Û~Ü~Ý~ë~&8E]pˆ”ªÓûüý€€e€½€ö€I©Øööööööööööööööööööööööööööö 7$8$H$gd
%ø¬€¾€¿€Ü€Þ€ê€ì€df¤¥×Ùðñòd‚f‚‚€‚‚Œ‚ª‚¬‚³‚´‚‚ÂĂ ƒƒ„^„`„b„d„f„öìöìöìöìöìöâÕÈâ¾´ªâ“Œ‚ÕÈÕÈâ¾âxÕÈâj\jÀþh#öh#ö56Uj’¸h#öh#ö56U

* h#ö56>*

* h
%ø56>*

h
%øh
%øh<h
%ø5>*

* h
%øh<56>*h
%øh
%ø5\

* hÄ^É56>*hÄ^ÉOJQJ^J

* h<h<56>*

* h<hW \56>*

* h<56>*h
%øOJ
QJ
^J
h
%øOJQJ^J$؁فñò;‚d‚e‚f‚€‚‚Œ‚ª‚«‚¬‚ÂĂƒƒ`„b„h„j„„Ąʄ̄҄öööííööööääööööööööööööööö 7$8$H$gd
%ø 7$8$H$gdÄ^É 7$8$H$gd°$áf„h„j„À„„ĄƄȄʄ̄΄Є҄Ԅք؄ڄꄅ…ôêÝÐ괧ꙋ€vhZOEÝ;

* h
56>*

* hµAN56>*

* hµANhÄ^É56jXÓhµANhµAN56UjDdhµANhµAN56U

* hÄ^É56>*

* hÄ^ÉhÄ^É56j˜ðhµANhµAN56UjùðhµANhµAN56U

* h#öh<56>*jm hÒzîhÄ^É56Uj=Bh#öhÄ^É56U

* h<h<56>*

* h<hW \56>*

* h<56>*

* h#öh<56҄Ԅڄ܄ބà„â„䄿„è„ê„&…(….…0…è…O†¥†¦†¹†º†»†¼†¾†¿†À†‡öööööööööööííööööíííííäííä 7$8$H$gd#ö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd
…&…(…*…,….…0…P†Q†¤†¦†¸†¹†º†¼†½†¾†¿†À†Ê‡Ë‡Ì‡Í‡óéÛ͸®¤®é—Šé€rg]€VOG=

* h#ö56>*h#ö56>*

h#öh


h#öh#ö

* h
56>*

* h#öh
56jCŸh#öh#ö56U

* h_zá56>*

* h<h<56>*

* h<hW \56>*h
OJ
QJ
^J
h
OJQJ^Jh#öOJQJ^J

* h
h<56jÀŒh
h#ö56UjhJh
h#ö56U

* h<56>*

* h<h
56>*‡m‡Ë‡Ì‡Í‡Î‡DˆFˆHˆJˆLˆ–ˆ˜ˆœˆžˆ¼ˆ¾ˆÂˆÄˆ ‰‰ ‰‰N‰P‰T‰V‰d‰öööööííííííííííííííííííííöö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd#ö͇ˆBˆDˆFˆJˆLˆpˆrˆ”ˆ–ˆ˜ˆšˆœˆžˆºˆ¼ˆ¾ˆÀˆÂˆÄˆ

‰ ‰‰‰ ‰‰L‰N‰P‰R‰T‰óæÙÒËĺ°º°©œ’ˆº°©{’ˆº°©ng’º°©Z’jìh
h
5U

h
%ø5>*j•ñh
h
%ø5Uj¿Öh
h
%ø5Uh<h
%ø5>*h
%øh
%ø5>*jêÆh
h
%ø5U

h<5>*h<h<5>*h<hW \5>*

h
5>*

h#ö56

h<56

* h<h<56>*

* h<hW \56>*

* h#öh_zá56>*-T‰d‰f‰|‰¸‰º‰Ú‰Ü‰ ŠŠŠ,Š.Š0Š2Š4Š6ŠPŠRŠTŠVŠXŠZДЖŠöïöèÞöÔʽﳩ¢•Ž„³©¢wmfWHhnJhnJ56>*CJ aJ hnJhW \56>*CJ aJ

h“r}hW \h#öh
5>*jè{h
h
5Uh<h
5>*

h
5>*j¯(h
h
5U

h<5>*h<h<5>*h<hW \5>*

* h#öh#ö56>*h
%øh#ö5\h#öh#ö5>*h
%øh#ö5>*

h
%øh#ö

h#ö5>*h<h#ö5>*d‰f‰|‰¸‰º‰Ü‰ŠŠ.Š0Š4Š6ŠRŠTŠXŠZŠ–ŠÖŠÚŠþа‹+Œ}Œ¥Œ¦Œ¿ŒöööööííííííííäííÛíÛÛÛÛííí 7$8$H$gdnJ 7$8$H$gd
%ø 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gd#ö–моŠÔŠÖŠØŠÚŠàŠâŠþŠ$‹(‹˜‹š‹Ê‹Ì‹.Œ/Œ‹ŒŒ¤Œ¦Œ¾Œ¿ŒÀŒÁŒÂŒÃŒÖŒ×ŒØŒÙŒÚŒÛŒøŒóéÜéÎéÁ·Á­£­£­£­£­£­éóÜé•ÜéóŠƒ{wpahd! hW \56>*CJ aJ

h“r}hnJhW \jïhnJU

h“r}hW \hnJhW \56>*j}® hnJhnJ56UhnJOJ
QJ
^J
hnJOJQJ^JhnJOJQJ^JhnJ5OJQJ\^JjhÓhnJhnJ56U

* hnJhnJ56>*

* hnJ56>*

* hnJhW \56>*"¿ŒÀŒÂŒÃŒ×ŒØŒÚŒÛŒøŒùŒ-hi¸ÄÅÝ+ŽoŽpŽ¸Ž[¯,-öööööööööíöíííííííííííííííí 7$8$H$gdd! 7$8$H$gd°$áøŒùŒ-/023qrtu‰ŠØÙö÷ŽŽŽŽŽŽ/Ž0ŽLŽNŽŒŽŽŽŸŽ Ž¾Ž¿ŽôŽöŽ79øùýþ%&uwÅÆÊËÖØ‘‘8‘9‘O‘P‘g‘h‘j‘k‘‘€‘“‘öéöÜϾϾϾϾϾϾϴϴϴϴϴϴϴϾϴϴϴϴϴϴϴϴϴϴϴϴϴϾϾϾϾϾϾÏhd! OJQJ^J hd! 5CJOJQJ\^JaJhd! 5OJQJ\^J

* hd! hd! 56>*

* hd! hW \56>*

* hd! 56>*G-w¬­ïðJ‘ ‘ð‘?’’å’$“%“t“Ê“”n”Æ”•H•I•J•Z•[•\•¶• –ööööööööööööööööööööíííííöö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdd! “‘”‘‘ž‘·‘¸‘¹‘º‘’-’Ö’×’Ø’Ú’Û’Ý’ ““““8“9“<“=“[“\“]“^“a“b“¼“½“E”F”P”Q”W”Y”k”l”q”r”ž”Ÿ””ÔG•J•Y•Z•\•

––B–D–F–N–öéöéöéöéöéöéöéöéöéöéØéØéöéöéöéöéöéöéöéöéöéöéöéÎÁ´ÎéÎÁ©¢–hd! 56>*CJ aJ

h“r}hW \hd! hW \56>*

* hd! hd! 56>*

* hd! hW \56>*

* hd! 56>* hd! 5CJOJQJ\^JaJhd! 5OJQJ\^Jhd! OJQJ^J8 ––D–F–H–J–L–N–œ–ž–
—

—<——'˜~˜Ë˜$™f™¼™šcš®šïšðšJ›š›ð›öööööööööíííííííííííííííííí 7$8$H$gdd! 7$8$H$gd°$áN–œ–ž–²–´–æ–ê–

—<—ïšðšþš œ
œœ
 ,ÐÑž



ü

ý

þ

. 0 4 – œðæÙæÌæÌÁº¶Áº¶Áº®Áº®Á¬Áº¤æÙ™’ðÙÁ¶rdhd! hd! OJQJ\^Jhd! 5OJQJ\^J$hd! hd! 56>*OJQJ\^J

h“r}hW \hd! hW \56>*

* hd! hd! Uhd! 56>*hd!

hd! hd! hd! hd! 56>*

* hd! hd! 56>*

* hd! hW \56>*

* hd! 56>*hd! hW \56>*CJ aJ #𛠜
œVœ¬œ
 c¶ÐÑ!

v

È

ý

þ

0 2 4 – ²)|ÊËööööööööööööööííííííííööööö 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdd! talmú katalizátorok: katalitikus
hidrogénezések befejeztével, a katalizátort kiszrjük a reakcióelegybl. Ez szárazon
meggyullad a levegn: víz alatt tárolandó a regenerálásig. A hidrogénnel telített
katalizátor oxidáló savakkal robbanásszeren reagál.

Képletek tudása kötelezQ.


18. tétel. Vízzel éghetQ gázt fejlesztQ anyagok.
Ismertetés. Biztonsági rendszabályok. Ártalmatlanítás.

Alkálifémek: Li, Na, K, Rb, Cs: vízzel hidrogént fejlesztenek, Na esetén id_nként már
meggyullad a reakcióelegy, K, Rb és Cs reakciójában, leveg_ jelenlétében minden
esetben lángjelenség tapasztalható. Ártalmatlanítás: különböz_ alkoholokkal leveg_
távollétében. Na: metanol, etanol. K: izopropilalkohol, tercier-butilalkohol.

Alkáli földfémek: Mg, Ca, Sr, Ba: a hidrogénfejl_dés hevessége az oszlopban lefelé
haladva n_: azonos körülmények között kisebb a meggyulladás veszélye, mint az
alkálifémek esetében. Ártalmatlanítás: elszívófülke alatt kis adagokban vízbe szórni (a
magnézium esetében híg sav szükséges).

Alkálifém-hidridek: LiH, NaH, KH. Az utóbbi kett_ vízzel robbanásszer_en reagál,
leveg_ jelenlétében meggyullad. Gyakran paraffinolajjal képzett emulziójuk kerül
forgalomba, ebb_l a paraffinolaj pentánnal kimosható. Ártalmatlanítás: mint az
alkálifémek esetében.

Alkáliföldfém-hidridek: a CaH2-t forgalmazzák. Vízzel hevesen hidrogént fejleszt, de
nem gyullad meg a NaH- val és a KH-val azonos körülmények között. Ártalmatlanítás:
elszívófülke alatt apránként vízre szórni.

Komplex hidridek: LiAlH4, NaBH4.
LiAlH4: vízzel hevesen hidrogént fejleszt, nagyobb mennyiségek esetén leveg_
jelenlétében meg is gyullad. Ártalmatlanítás: leveg_ kizárása mellett pl.
izopropilalkohollal.
NaBH4: vízben oldható, lúgos közegben csak lassan bomlik, de savak hatására hevesen
hidrogént fejleszt.

œžfhz|ÊËÜûü'(ëìÿ12BDžóô
ÇÈÙßàæçîïh l Ò Ö 24øúü246óåóåóåóåÕÂåóåóåÕÂåóåóåóåóåÕÂå°åÕÂå°å°å°åóåóå°å©¥£–‹„

h“r}hW \hd! hW \56>*

* hd! hW \56>*Uhd!

hd! hd! #hd! hd! CJOJQJ\^JaJ$hd! hd! 56>*OJQJ\^Jhd! 56>*OJQJ\^Jhd! hd! OJQJ\^Jhd! hd! OJQJ^J4ËlÄëì=ŽÝóôIœÇÈél *Òúü468:Ôööööööööööööööööööööííííííí 7$8$H$gd°$á 7$8$H$gdd! Képletek tudása kötelezQ.



19. tétel. Kábítószerek tiltott elQállításához használható anyagok képletei.
A képletek ismerete kötelezQ.














20. tétel. Legfontosabb kábítószerek és pszichotróp anyagok képletei.
A képletek ismerete kötelezQ. A morfin és származékai esetében elegendQ az
egyik ábrázolásmód ismerete a kiralitáscentrumok konfigurációja nélkül.

Hasonló témájú dokumentumok
- 2009-11-13 01:02:25
- 2009-11-21 21:23:35
- 2009-09-15 10:56:04
- 2009-11-21 20:56:59
- 2009-11-13 00:52:30
- 2009-06-21 19:18:31
A mások által feltöltött dokumentumokat értékelheted. Ha úgy ítéled meg, hogy a vizsgára való felkészülés szempontjából hasznos volt egy dokumentum, akkor adj rá sokcsillagos értékelést.
Ha hibákat tartalmaz, vagy egyéb probléma van vele, akkor keveset.
A dokumentumok sorrendje az értékelések alapján adódik. Ami fentebb van a listában, azt hasznosabbnak ítélték társaid. Az új dokumentumok pedig (értékelések hiányában) szintén a lista tetején kezdenek.

Hozzászólások

Ha észrevételed van egy dokumentummal kapcsolatban (például hibát találtál benne), akkor a Hozzászólások részben jelezheted. Az olyan jellegű kérdéseket mint pl.: A 2. feladat 4. sorából milyen átalakítással jutottunk az 5. sorban szereplő képlethez? - szintén ide érdemes írni
Egy tipp az oldalhoz! - Üzenj az összes olyan hallgatónak aki felvett egy bizonyos tantárgyat! Hasznos lehet ha egy tárggyal kapcsolatban olyan kérdéseid merülnek fel mint pl
  • Hol lesz a vizsgamegtekintés?
  • Meddig kell tudni az anyagot?
  • Mely részeket adták le előadáson a könyből?
  • stb...
Az üzeneted így ahhoz a célcsoporthoz jut el, akik együtt hallgatják veled a tárgyat. Ehhez kattints az Üzenetekre, ezután válaszd ki a tantárgyat a saját tárgyaid közül, majd kattints az Üzenet írására.

Cimkefelhő

01 1 eloadas 1-8 11 7. a csoport államháztartástan analízis dolgozat megoldás anyag biológia diszkrét matematika ea előadás épszerk eredménykimutatás etikett gyakorló feladatok intézményi gyakorlat kamatláb karinthy konzultáció kötelező irodalom közigtöri közoktatási rendszer közoktatási rendszerek macroenglish mágia magyar romanika magyarország meteo meteorológia mezőgazdaság művészet oprendszerek órai dia prax pszichó pszichoszexuális fejlődés rushdie sportjog szocializáció szociálpszichológia szocioógia szupra társadalom üzleti kommunikáció valószínűség vám vegyipari vízlágyítás