Tájökológia
Országok listája
Hungary
Nyíregyházi Főiskola
Természettudományi Főiskolai Kar
Biológia-környezetvédelem
összahasonlító állatélattan, ökoturizmus, öko Szigorlat, Fizika-kémia Szigorlat,
Tájökológia
2009.03.04 11:41:01
Az alábbi szöveg egy formázás és képek nélküli előnézete a dokumentumnak. A tökéletes megjelenítéshez jelentkezz be, majd töltsd le a dokumentumot.
Nyíregyházi FQiskola
Környezetvédelmi Tanszék
Oktató tanár: Fekete István
Tájökológia
KV2512L
A tiszai ciánszennyezés
Házi dolgozat
INCLUDEPICTURE "http://www.magyartelepulesek.hu/tiszacsermely/image/tisza.jpg" \* MERGEFORMATINET
Készítette: Varjasiné Komár Andrea
LA BI-KV
III. évfolyam
1. Bevezetés
Nincs még egy folyó, ami olyan nagy hatással lenne a magyar emberekre, és olyan közel állna a szívünkhöz, mint a Tisza. Hol lassú, méltóságteljes kanyargásával, hol zabolátlan, vad rohanásával kápráztatja el, a partján sétálót. Nagy költQink közül Juhász Gyula lelkét is megérintette a folyó egyedülálló szépsége, hangulata, PetQfi Sándor pedig egyenesen a szerelmese volt e tájnak, de az egyszerq emberek is számtalan népdalban, népmesében örökítették meg a szQke Tisza szépségét. Még a mondás is úgy tartja: "Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza." Sokan pedig azt mondják, hogy a Tisza éppoly lágy és szeszélyes akár egy asszony, s ekképpen is kell bánni vele: szeretni kell és óvni, hogy az eljövendQ nemzedék is élvezhesse minden adományát.
2. VÍZSZENNYEZÉS
A modern világunkban kémiai anyagok óriási szerepet kaptak az ember életében. Az emberiség azonban nem mindig használja ki okosan a kémia adta lehetQségeket és ez a nemtörQdömség, nagymértékben hozzájárul bolygónk pusztításához. A környezetszennyezés szörnyq nyomait a természet magán viseli. A szennyezett vizek és a levegQszennyezés, a mérgezett talaj egészség- és környezetkárosító hatásaival minden nap találkozunk.
A víz a földi élet bölcsQje. Földünk felszínének 71 százalékát víz borítja, ebben a közegben jelentek meg az élet elsQ jelei és a víz ma is nélkülözhetetlen része életünknek. JelentQségét mutatja, hogy az élet szinte minden területén jelen van. Így pl. az ivóvíz táplálkozásunk alapvetQ része, használjuk tisztálkodásra és tisztításra, de nagy jelentQsége van a folyó- és állóvizeknek az üdülésben, a pihenésben, a vízi sportokban, az ásványvizek és termálvizek pedig a gyógyászatban is szerepet kapnak. A víz az ipar, a mezQgazdaság, a közlekedés, az erdQ- és halgazdaság számára is nélkülözhetetlen. A szállításban is óriási szerepet játszik, hisz a tengerek, óceánok és folyók a hajózás színterei.
A teljes földi vízkészletnek mindössze 1 százaléka az ember számára elérhetQ édesvíz, ezzel kell beérnünk, mert a tengervíz ivásra, mosásra, öntözésre is alkalmatlan. A vizek szennyezése hatalmas méreteket öltött. Az ipari és mezQgazdasági tevékenység következtében savak, lúgok, az egészségre káros fémek, nehézfémek, szerves anyagok, mqtrágyák, növényvédQ szerek, gyomirtók kerültek vizeinkbe. A vízszennyezés legjelentQsebb szereplQje az ipar. Az ipari szennyvíz mennyisége naponta 2,5 millió köbméter, melynek mintegy a fele kerül tisztítás nélkül a szabadba. A szennyezett víz számtalan környezeti katasztrófát idézett már elQ. A balesetek, az emberi figyelmetlenség és felelQtlenség, valamint a rablógazdálkodás következményei súlyos sebeket ejtettek a természeten. Ilyen szörnyqség történ 2000. február 15-én is, mikor hazánk egyik legnagyobb és legszebb folyóját, a Tiszát érintette egy ilyen környezeti katasztrófa.
3. A tiszai cianid-szennyezés lefolyása
A romániai színesfémkohászat egyik központja Nagybánya. Itt tevékenykedik az ausztrál tulajdonú Aurul társaság, mely, vegyi úton aranyat és ezüstöt nyer ki az aranybányák meddQjébQl, egy ún. cianidos eljárással. Az aranyat cianid hozzáadásával oldják ki az ércekbQl. Ehhez a vegyi eljáráshoz kálium-cianidot használnak (KCN). A kálium-cianid más néven ciánkáli, vízben jó oldódik és a vízbQl már a nedves levegQ szén-dioxidja (CO2) is képes felszabadítani. A cián igen erQs méreg, már 0,25 g is halálos lehet. Átmeneti fémek cianidjaival vízben jól oldódó komplexeket képez. A technológiai folyamat során keletkezQ, erQsen mérgezQ szennyvizet derítQben gyqjtik.
Ennek a zagytározónak a gátja szakadt át 2000. január 30-án éjjel egy 25 méteres szakaszon. Mintegy 100 ezer köbméternyi, cianidos szennyezet víz folyt a Szamoson át a Tiszába. A méreg a Szamos alsó szakaszának élQvilágában közel 100 százalékos, a Tiszáéban 80 százalékos pusztítást okozott.
A szennyezés tényét a kolozsvári illetQségq Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság közölte - HYPERLINK "http://www.terra.hu/cgi-bin/showthumb2?dig8.jpg" 2000. január 31-én este 6 óra 20 perckor - a FelsQ-Tisza Vidéki Környezetvédelmi FelügyelQséggel. A magyar fél II. fokú vízvédelmikészültséget rendelt el és minden óvintézkedést megtettek a szennyezés fogadására.
A felügyelQség mqködési területén, a Szamoson 3 (Csenger, Tunyogmatolcs, Olcsvaapáti), a Tiszán összesen 6 ponton történt a mintavételezés (Vásárosnamény, Lónya, Záhony, Tuzsér, Dombrád, Tiszabercel). A Szamos magyar szakasza a szennyezés idején teljes egészében jéggel borított volt, csak a torkolatnál és Lónya térségében volt szabad víz. A szennyezQdés február 1-én, 15 órakor ért Magyarországra. A csúcskoncentráció 20.30-kor elérte a 32,6 mg/l-t. A szennyezQ hullám Tunyogmatolcsnál február 2-án 30 mg/l-es értékkel tetQzött és délutánra elérte Olcsvaapáti térségét is. Az itt mért legmagasabb koncentráció értéke 22,5 mg/l volt. KésQ délután már a torkolat környéki Tisza szakaszon is ki lehetett mutatni cianidot.
Itt már mutatkozott a Tisza hígító hatása, ezzel együtt a szennyezés idQbeni elhúzódása is bekövetkezett. Ezeknek oka Tisza mellékfolyásai, a Bodrog és a Sajó, továbbá a Tiszalöknél betározott több mint, 10 millió köbméter víz. InnentQl a szennyezést csak a fémkomplexként jelen lévQ cianid alkotta.
A Lónyánál mért legmagasabb koncentráció 3-án 12.00-kor 13,5 mg/l volt. A folyón lefelé haladva tovább csökkent a cianid koncentráció, Tuzsérnál február 4-én 14.00-kor 6,0 mg/l, Dombrádnál 12.00-kor 9,5 mg/l, Tiszabercelnél ugyanaznap 19.30-kor 1,3 mg/l. A felügyelQség illetékességi területét a szennycsóva február 6-án hagyta el. Az anyagmérleg szerint a területre érkezett összes cianid mennyisége 130-175 t-ra volt becsülhetQ.
4. A szennyezés környezeti hatásai
A szennyezés megjelenésével egy idQben, a cianiddal szennyezett folyószakaszokon a mikroszkopikus élQvilág jelentQsen károsodott. Február 2-3-án - mint azt már korábban említettem - a Szamoson a pusztulás szinte 100%-os volt, vagyis a mikroszkopikus élQlények majdnem teljes kipusztultak. Az algák egyedszáma is jelentQsen csökkent.
Az egyik legfontosabb kérdés volt, hogy a Tisza egyik leglátványosabb, legnagyobb élményt adó eseménye az úgynevezett virágzás, mely a tiszavirág (Palingenia longicauda) nevq kérészfaj szaporodásához köthetQ látható lesz-e még a környezetet ért súlyos károsodás után, hiszen köztudott, hogy a kérész nagyon érzékeny a környezet változásaira. Korábban több más folyóban is elQfordult igen nagy tömegben, mára azonban szinte hungarikummá vált. Szerencsére a regenerálódás ezen élQlények esetében gyorsan megindult.
A leglátványosabb a halállomány pusztulása volt, mely a szennyezés levonulása idején vagy közvetlenül utána tömegesen mutatkozott. A Szamoson lévQ jég következtében az elpusztult halak csak a folyó alsóbb szakaszain kerültek felszínre, vagy az üledékrétegbe süllyedtek és jégolvadás után tqntek fel. A magyar hatóságok 1240 tonna hal pusztulásáról számoltak be; a tetemek között a Tiszában élQ minden halfaj fellelhetQ volt (1. táblázat). Komoly veszélyt jelentett, hogy néhány Qshonos és veszélyeztetett halfajt végleg kipusztíthat a szennyezQdés.
A szennyezés madarakra és emlQsökre kifejtett hatása viszonylag korlátozott volt, mert jelentQs volt a jéggel borított vízfelület, megnehezítve ezzel a halászatot. A hosszú távú hatások azonban jelentQsek voltak a madarak és más halevQk tekintetében is, a halállomány pusztulása következtében.
Magyar név/Hungarian name Latin név Védett faj Amur Ctenopharyngodon idella Cuvier et V. Bagolykeszeg Abramis sapa Pallas Balin Aspius aspius L. Bodorka Rutilus rutilus L. Csuka Esox lucius L. Dévérkeszeg Abramis brama L. Domolykó Leuciscus cephalus L. Ezüstkárász Carassius auratus L. Fehér busa Hypophtalmichtys molitrix Cuvier et V. Fenékjáró küllQ Gobio gobio L. FogassüllQ Stizosteidon lucioperca L. Harcsa Silurus glanis L. Jász Leuciscus idus L. Karikakeszeg Blicca bjoerkna L. Kecsege Acipenser ruthenus L. KQsüllQ Stizosteidon volgense Gmelin Küsz Alburnus alburnus L. Laposkeszeg Abramis ballerus L. Magyar bucó Zingel zingel L. + Márna Barbus barbus L. Menyhal Lota lota L. Német bucó Zingel streber Siebold + Paduc Chondrostoma nassus L. Pettyes busa Aristichthys nobilis Richardson Ponty Cyprinus carpio L. Razbóra (Kínai razbóra) Pseudorasbora parva Schegel Selymes durbincs Gymnocephalus schraetzer L. + Sujtásos küsz Alburnoides bipunctatus Bloch + Sügér Perca fluviatilis L. Szilvaorrú keszeg Vimba vimba L. Törpe harcsa Ictalurus nebulosus Le Sueur Vágó durbincs Gymnocephalus cernuus L. Vörösszárnyú keszeg Scardinius erythrophtalmus L. SEQ Táblázat \* ARABIC 4. A Tiszában a cianidszennyezés által elpusztult halfajok listája (2000. febr. 14-i állapot)
5. összegzés
Ez a 2000. elején történt súlyos környezeti katasztrófa a Tisza folyóra irányította a nemzetközi figyelmet. MegfelelQ szakmai felkészültséggel talán elkerülhetQ lett volna, hogy egy ilyen gondatlanságból bekövetkezQ súlyos baleset egyáltalán megtörténjen. A lényeg, hogy bár kissé megkésve, de számos olyan program indult el, amelyeknek valójában a katasztrófa nélkül kellett volna megvalósulnia.
Ezek a programok akkor mqködhetnek hatékonyan, ha megpróbálja összefogni a vízgyqjtQ területen élQ társadalmi csoportokat, és elérni, hogy ezek a csoportok együttmqködjenek a késQbbi katasztrófák elkerülése érdekében. Biztosítaniuk kell a természeti erQforrások fenntartható használatát, a környezeti kockázatok minimalizálása mellett. Nemcsak a természeti, de a kulturális értékek megQrzésére is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Bár mind az öt Tisza-menti ország (Románia, Ukrajna, Szlovákia, Magyarország és Szerbia) az elmúlt néhány évtizedben óriási politikai egyszersmind gazdasági változáson ment át, mégis a Tisza menti természeti terület nagyrészt megQrizte hagyományos tájképi arculatát, kiterjedt természetközeli erdQit és életképes, fejlQdQ populációkat, olyan fajokból, amelyek már nem lelhetQk fel Nyugat-Európa más területein. Ezért rendkívül fontos, hogy közös összefogással megóvjuk és megQrizzük a jövQ nemzedék számára.
Irodalomjegyzék:
http://www.etk.hu/cian/docs/BMTF_Report_(HUN).pdf
http://www.etk.hu/cian/docs/kom082000jelent.htm
http://palyi.freeweb.hu/dolgozat/tisza.html
http://www.etk.hu/cian/elovilag.htm
HYPERLINK "http://www.terra.hu/cian/cian.html" http://www.terra.hu/cian/cian.html
HYPERLINK "http://www.etk.hu/cian/hallist.htm" http://www.etk.hu/cian/hallist.htm
Tóth I. János (2002.): A tiszai ciánszennyezés - Rendszerszemléletq elemzés - Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula FelsQoktatási Kiadó p. 51-60.
SzerkeztQ: Dr Vallner Judit (2005.): Bevezetés a környezettudományba II. Segédlet Bessenyei György Kiadó - p. 55-61.
Képek Forrása:
1. kép: HYPERLINK "http://www.otka.hu/index.php?akt_menu=1544" http://www.otka.hu/index.php?akt_menu=1544
2. kép: HYPERLINK "http://szentkoronaradio.com/node/25991" http://szentkoronaradio.com/node/25991
3. kép: http://palyi.freeweb.hu/dolgozat/tisza.html
4. táblázat: HYPERLINK "http://www.etk.hu/cian/hallist.htm" http://www.etk.hu/cian/hallist.htm
Népi közmondás
Vallner, 2005.
Tóth, 2002.
http://palyi.freeweb.hu/dolgozat/tisza.html
http://www.etk.hu/cian/docs/BMTF_Report_(HUN).pdf
6 http://www.terra.hu/cian/cian.html
http://palyi.freeweb.hu/dolgozat/tisza.html
http://www.etk.hu/cian/elovilag.htm
http://www.etk.hu/cian/elovilag.htm
HYPERLINK "http://www.etk.hu/cian/docs/kom082000jelent.htm" http://www.etk.hu/cian/docs/kom082000jelent.htm
Forrás: HYPERLINK "http://www.etk.hu/cian/hallist.htm" http://www.etk.hu/cian/hallist.htm
SEQ Táblázat \* ARABIC 2. Tisza virágzása
SEQ Táblázat \* ARABIC 1. A zagytározó újjáépített gátja Borsbányánál
SEQ Táblázat \* ARABIC 3. Tiszai halpusztulás
Hasonló témájú dokumentumok
Egyelőre még egyetlen hasonló témájú file sincs feltöltve a rendszerbe
A mások által feltöltött dokumentumokat értékelheted. Ha úgy ítéled meg, hogy a vizsgára való felkészülés szempontjából hasznos volt egy dokumentum, akkor adj rá sokcsillagos értékelést.
Ha hibákat tartalmaz, vagy egyéb probléma van vele, akkor keveset.
A dokumentumok sorrendje az értékelések alapján adódik. Ami fentebb van a listában, azt hasznosabbnak ítélték társaid. Az új dokumentumok pedig (értékelések hiányában) szintén a lista tetején kezdenek.
Hozzászólások
Ha észrevételed van egy dokumentummal kapcsolatban (például hibát találtál benne), akkor a Hozzászólások részben jelezheted. Az olyan jellegű kérdéseket mint pl.: A 2. feladat 4. sorából milyen átalakítással jutottunk az 5. sorban szereplő képlethez? - szintén ide érdemes írni
Egy tipp az oldalhoz! - Küldj üzenetet a szakod vagy évfolyamod összes hallgatója számára. Hasznos lehet ha választ keresel egy kérdésre, vagy mindenkivel tudatni akarsz egy információt. Ehhez használd az Üzeneteken belül a baloldali dobozban az Üzenet írását.