politilógia

Országok listájaHungaryBudapesti Corvinus EgyetemKözigazgatás-tudományi KarIgazgatásszervezőPolitológiapolitilógia

1. tétel

A politikai gondolkodás történeti dimenziói
A középkor világképét a keresztény vallási felfogás foglalta egységbe. Helyét az újkorban a filozófia foglalta el. A filozófia a felemelkedQ polgárság világképe volt. Kelet-Közép-Európa hagyományos rendi társadalmából kinQtt szellemi életben az általános világképi keretet nem a filozófia, hanem a történelem adta. A nemzeti ébredés korában kiformálódott társadalomtudományok sorában azok játszották a vezetQ szerepet, amelyek kapcsolódtak a történelemhez és az irodalomhoz. A történeti tudományok összefonódtak a politikai ideológiával s olykor közvetlenül ideológiai funkciót is betöltöttek.
A századelQ magyar társadalomtudományának nagy része még a tudománnyá szervezQdés stádiumában tartott. Ez a körülmény határozta meg a kor tudományos irányzataihoz való viszonyukat is. A század elején a magyar tudományosság jelentQs részének fejlQdésébQl kimaradt a pozitivizmus idQszaka. A kiformálódó magyar társadalomtudományok egy része távol maradt e szellemi forrongástól, mások, éppen mert a pozitivizmus megingása után jutottak tudománnyá érésük korszakába, már a pozitivizmussal szemben fellépQ új áramlatok keretében nyerték el elsQ tudományos formájukat. Ide sorolható a lélektan, amelybQl szinte teljesen kimaradt a természettudományos pozitivista korszak. Az elmaradottság következtében egyes tudományos irányzatok politikai-ideológiakritikai és tudománytörténeti minQsítése nem minden esetben esik egybe és áll összhangban.

A politikai filozófia
A XVII. Század második felében jelentek meg John Locke politikatudományi munkái, az Q munkásságához kapcsoljuk a politikatudomány végleges elkülönülését a filozófiától. Ehhez az adta az indítékot, hogy a gazdaságilag lassan erQsödQ polgárság le akarta rázni magáról az uralkodó abszolút hatalmát, többé-kevésbé demokratikus politikai viszonyokat kívánt teremteni.

A jogelmélet és a történelemtudomány gyámkodása
Jogelmélet a jogtudománynak a jog keletkezésével és fejlQdésével foglalkozó ága. A történelemtudomány a történelmet leíró és elemzQ tudomány. A politikai jelenségek tanulmányozásának társtudományai: politikai szociológia, politikai pszichológia, politikai. eszmék története, politikatörténet, alkotmánytan, államtan stb. .

Politikai szociológia
A szociológia elQfutárai Comte és Tocqueville, valamint Marx, Durkheim és Weber. A XIX. század elsQ évtizedeitQl az elsQ világháborúig azokat a folyamatokat próbálták megérteni, amikor a piac szabad mqködése ugyan soha nem látott iparosodást idéz elQ, de ebben a folyamatban a társadalom nagy tömegei elvesztik korábbi megélhetési alapjukat. A negatív társadalmi jelenségek elkerülésének módját kutatták. Szociológiai munkáikat az jellemzi, hogy koruk társadalmi valóságát vizsgálva igen sok tényt, adatot gyqjtöttek össze, és ezek alapján próbáltak elméleti következtetéseket megfogalmazni.
A szociológiai kutatások eredményeinek óhatatlanul politikai következményei vannak. A társadalomban megfigyelt jelenségek és folyamatok feltárása nyilvánvalóan befolyásolja a mindenkori kormányzat megítélését a közvéleményben, mert leleplezheti a kormányzat céljai és propagandája, valamint a valóság közötti ellentmondásokat. (
A politikai szociológia elsQsorban abban különbözik a politikatudománytól, hogy fQképpen empirikus adatgyqjtések alapján próbálja a politikai élet eseményeit magyarázni és nem tesz kísérletet az ideális politikai rendszerek kidolgozására. A politikai élet és a politikai szociológia központi fogalma a hatalom.
Politikai. eszmék története
Konzervativizmus ideológiája a francia forradalom után alakult ki. Legfontosabb jellemvonása a tradicionalizmus, ami a meglévQ szokások és intézmények tiszteletét jelenti. A konzervatívok szerint a történelem az elQzQ nemzedékek bölcsességének eredménye. Úgy látják, hogy az emberek alapvetQen egyenlQtlenek fizikai és szellemi képességekben, lehetQségekben. A konzervativizmusnak történetileg két típusa alakult ki az angolszász (a régi alkotmány megQrzése és a szabadságjogok) és a kontinentális (alapvetQen ellenforradalmi).
Liberalizmus azzal jellemezhetQ, ahogyan a politikáról és a kormányzatról vélekedik. A politika szükséges, de mesterséges képzQdmény, tehát megszervezhetQ, s ha úgy adódik bármikor módosítható, reformálható. A racionálisan megszervezett politika világi célokat követ. Ezek a célok a szabadság védelme, valamint a társadalmi béke és prosperitás megQrzése. A hatalom, szerinte korlátozásra szorul. Ez a koncepció jelenti egyrészt a hatalmi ágak közötti hatalommegosztást, másrészt a politika szférájának elkülönítését a társadalmi szférától, amelybe az elQbbinek beleszólása nem lehet, viszont a társadalom folyamatosan ellenQrizheti a politika szféráját.
Szocializmus születésekor egyfajta válasz volt a nyugat-európai iparosodási folyamatra, mely olyan társadalmi problémákat szült, mint pl. a tömeges elszegényedés. A magántulajdont fel kell váltsa a társadalmi tulajdon, az individualizmust a kollektivizmus, a versenyt a kooperáció, és a polgári társadalmat a szocialista társadalom. A szocializmus szerint az emberi cselekvés csak társadalmi, közösségi viszonyrendszerben értelmezhetQ, s ez a társadalmi viszonyrendszerben a társadalmi érdek fontosabb, mint az egyéni.
Kommunizmusvkiindulópontja a polgári társadalom kíméletlen kritikája. VégsQ célja pedig nem más, mint egy olyan közösségi társadalom megteremtése, ahol megszqnik az eligenedés, s létrejön egy kizsákmányolás és osztály nélküli társadalom.
Nacionalizmus a nemzetek kialakulásának, a nemzetté válás folyamatának ideológiája. LegfQbb jellemvonása a nemzeti identitás elsQdlegességének elve, tehát az a nézet, hogy a nemzethez tartozás érzése megelQz minden más szqkebb és tágabb csoporthoz való tartozást. A nemzet a területi integritás, a közös nyelv, kultúra és szokások, a közös mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata jellemzi. Mindig önmeghatározás és elhatárolódás másoktól.
Fasizmus ideológiájának középpontjába a kulturálisan vagy biológiailag meghatározott faj áll. Az emberiségnek, mint egységes fajnak a tagadása fontos fasiszta tétel, s ebbQl következik a rasszizmus, azaz a fajok hierarchiájának az elve.
A fasizmus az emberiséget uralkodó és szolgafajokra, vagy kultúraalapító, kultúrahordozó és kultúraromboló fajokra osztja. A hierarchia csúcsán foglal helyet az árja faj. A fasizmus utasítja el leginkább a jogi és politikai egyenlQséget, ehelyett a szélsQséges elitizmust és a társadalom merev hierarchizáltságát hirdeti. Kulcsszavai az erQszak, a rend utáni vágy, az állandó ellenségkeresés, valamint a tömegek folyamatos mozgósítása.

Politikatörténet, alkotmánytan, államtan stb. .
A politika vizsgálatával: foglalkozik még a politikai történetírás és a politikatudomány vagy politológia. A politikai szociológia elsQsorban abban különbözik a politikai történetírástól, hogy nem az egyedi politikai események, döntések kerülnek érdeklQdésének középpontjába, hanem a politikai életben megnyilvánuló törvényszerqségek, továbbá a politika társadalmi háttere, összefüggése a társadalmi szerkezettel és folyamatokkal. Az "Alkotmánytan" a hatalmi viszonyoknak közjogi keretet adó normákat, alaptörvényeket ismerteti, mutatja be a magyar politikai intézményrendszert és annak szereplQit. Az állam életének minden lényeges elemével foglalkozik, ezért részletes elemzés alá kerülnek olyan tematikák, mint például: az alkotmányosság kritériumai; a szuverenitás; a hatalommegosztás; a magyar választási rendszer; az emberi jogok; az állam alapvetQ intézményeinek szerkezeti felépítése, funkcióik és egymáshoz való viszonyuk.


2. tétel

A politikai jelenségeket hosszú idQn keresztül a közjog, a politikai filozófia és a történelemtudomány kereteiben tanulmányozták. A politikatudomány azonban nem oldódik fel ezekben. Az önállóság észak- amerikai indíttatású, Európában pedig 1820-as évektQl kezdQdQen.

Az önállósodási folyamat sajátos körülményei:
Más tudományokra és megismerési módszerekre támaszkodtak: pszichológia, antropológia, szociológia, , matematika.
FQbb irányzatok:
Behaviorizmusank volt a legjelentQsebb szerepe a politikatudomány felemelkedésében. Azt állította, hogy a külsQ ingerek által kiváltott megfigyelhetQ magatartásokat kell vizsgálni. A megfigyelhetQ magatartás sémája pedig inger-válasz típusú. Tehát figyelmen kívül hagyták az ingerre reagáló egyén személyes állapotát.
1908-ban megjelent az elsQ behaviorista mq: Arthur F. Bentley mqve, amely elutasítja a politikai elemzés hagyományos módszereit. Azt fejti ki, hogy a politikai elemzésnek a megfigyelhetQ emberi magatartások leírásán kell alapulnia.
A behaviorzmus második szakasza nem csak az emberi cselekvést, hanem kognitív (megismerési), az affektív (érzelmek), a valutatív (értékelQ) folyamatok is figyelembe veszik.
A behaviorizmus értékelése 3 pontban foglalható össze.
közvetlenül hozzájárult új kutatási nyomvonalak kijelöléséhez.
Felhívta a figyelmet a megfigyelés fontosságára, a számszerqsítés jelentQségére az elmélet és a tények viszonyára.
Hatása diffúz módon jelen van a késQbbi tudományos produktumokban.

A rendszerelmélet
Schmitt szerint a politika megelQzi az államot és létezhet az államtól függetlenül is. Az állam kezdete és vége nem esik egybe a politika kezdetével és végével. Az állami lét a politika problematikájának középpontjában áll. Az állam megjelenik a gazdaságban, kulturális-társadalmi életben, az állami funkciók folyamatos bQvülése jelenti az államhatalom korlátozásának problémáját. Ezek:
nem egyenlQsíthetQ az állam a politikával
több kulturális irányzat vitatja az állam a történelmi-politikai értékét és szerepét
a kormányok felhalmozott feladat tömegei is elQidézhetik az összeomlást

A politikai rendszert a következQ összetevQk alapján jellemezzük:.
a rendszer fogalma: tapasztalati valóság, amit meg akarunk érteni, azoknak a szimbólumoknak az együttese, amelyek segítségével az elemzQ megmagyarázza a rendszer viselkedését
környezet fogalma: a rendszer elkülönül attól a környezettQl, amelyben mqködik és nyitott annak hatásaira
válasz fogalma: a rendszeren belüli folyamatokban és szakaszokban végbemenQ változások
visszacsatolás: hogy egy rendszer a feszültségek ellenére képes-e tartósan fennmaradni
A politikai rendszer interakciók együttese, amelyben a rendszer védi határait a környezettel szemben, miközben folyton ki van téve a környezetbQl, a többi rendszerbQl jövQ hatásoknak. A politikai interakciókat az különbözteti meg az összes többi interakciótól, hogy ezek túlnyomóan a javak hatalmi elosztására irányulnak. Feladata: megpróbálja feltárni az egyes társadalmakban azt a sajátos interakciós rendszert, amelyben a javak kötelezQ allokálása megvalósul. A politikai rendszer több, egymással szoros kapcsolatban lévQ alrendszert foglal magába (pártrendszer, szakszervezeti rendszer, képviseleti rendszer, …stb.)

Kibernetikai modell
A modell alapfogalmai:
Információ: az események közötti strukturált összeköttetés, továbbított jel, amelyet a kapcsolódó adatbázis segítségével értékelünk ki
Visszacsatolás: egy szerkezet által kibocsátott energia egy része visszakerül, mint belépQ energia a rendszerbe
Homeosztázis: állandóság fenntarására való törekvés, bizonyos állapotok vagy funkciók automatikus fenntartása, a stabilitás fenntartása
Entrópia: rendezetlenség, bizonytalanság mértékét jelenti a rendszeren belül, de lehet információhiány, a hierarchia hiánya is

A strukturális funkcionalizmus sémája
Az antropológiából származó megközelítés, annak a megfigyelésérQl van szó, hogy az egyes politikai rendszerek milyen mértékben fogékonyak a fejlQdés és változás iránt. A politikatudományban Gabriel A. Almond és iskolája vezette be; azt vizsgálták, hogy a politikai rendszer hogyan reagál a változásra és a politikai fejlQdésre.
Öt képességet vizsgálnak:
ErQforrások megszerzésének képessége
Szabályozó képesség: milyen ellenQrzést tud gyakorolni a politikai rendszer az egyének és csoportok magatartása felett
Elosztó képesség: a politikai rendszer milyen szerepet játszik a javak elosztásában egyének és csoportok között.
Szimbolikus képesség: a hatékony szimbólum kibocsátás képessége
Receptív képesség: inputok és az outputok közötti viszony, érzékeny pontok felderítése

Az almondi iskola három fQ állítása:
Minden politikai rendszerben ugyanazok a funkciók vannak jelen és teljesülnek.
Minden politikai struktúra sokfunkciós, több funkciót is betölthet.
Egy-egy funkciót több politikai struktúra is elláthatja.

A magyar politikatudomány útja napjainkig

A reformkor gondolkodói a politikai „közírást” és publicisztikát fejlesztették tovább a tudományos gondolkodás eredményeire támaszkodva. Felhasználták a társadalomtudomány alkotásait, így a történelemtudományok, jogbölcselet, filozófia, stb. fontos mqveit. A politika tudományos megközelítés jellemezte Széchenyi István és Kossuth Lajos elméleti munkáit, de különösen a centralistáknak nevezett értelmiségi csoport hangsúlyozta a politikai gyakorlat tudományos megalapozásának szükségét, új megközelítési módot hoztak a politikai gondolkodásba( Trefort Ágost, Eötvös József)
1894. (Koncsa) GyQzQ: Politika: kifejezetten a politikatudomány saját területét és módszereit keresse.
1842-ben Pulszky Ágost, kiadták Tocqueville: A demokrácia Amerikában c. mqvét magyar nyelven. (megállapítja, hogy a demokrácia Amerikában az elsQ kolóniák megalakulás óta létezQ spontán rendszer. Az egyenlQségnek két változata vagy mindenkinek vagy senkinek biztosítani a polgári jogokat. Legnagyobb értéke, hogy nem elégszik meg a szabadságjogok rögzítésével)
XX.század radikálisai és szocialistái: (Jászi Oszkár, Szabó Ervin) Nem a hagyományos politikatudományt mqvelték. Szociológiai érdeklQdésük miatt új szempontok a vizsgálatához.
A két világháború között: (Magyary Zoltán, Erdei Ferenc, Bibó István)


3. tétel

A politika az érdekek által vezérelt akaratok harca. Ez a harc tette szükségessé a társadalom politikai-hatalmi megszervezését, állami intézmények megjelenését. A politikai viszonyok, és intézmények önállósulása, koncentrálódása a polgári forradalmak eredménye volt. Ez hozta létre a politikai rendszert.
A politika összetevQi: érdek, akarat, hatalom: A politika a hatalom megszerzésére irányuló tevékenység. A politikai tevékenység csoportok közötti viszonyok kezeléséhez kötQdik, célja valamely osztály érdekeinek érvényesítése, mások érdekeivel szemben.
A politikai tevékenység az intézményekkel és társadalmi viszonyokkal együtt, önálló társadalmi alrendszerré szervezQdött, amely történelmileg alakult ki, és sajátos törvényszerségek jegyében látja el társadalomirányító funkcióját a társadalmi reprodukció folyamatában.
A politika alapvetQen érdekkonfliktusban lévQ rétegek, csoportok közötti viszony, amelyben az osztály-, és csoportérdekek és konfliktusok koncentráltan fejezQdnek ki.
A politikai tevékenység középpontjában a hatalom, illetve az államhatalom megszerzése, a hatalom birtoklása és felhasználása áll.
Max Weber: szerint a politika: az állam irányítása, ami a hatalomból való részesedést jelenti, vagy a hatalom megosztására irányuló cselekvéspolitikai képzQdmény keretein belül a politikai hivatalokért folytatott harcot.
Otto Stamner szerint a politika lényege: a hatalom megszerzését és felhasználását célzó társadalmi tevékenység.
Bihari Mihály szerint a politika ismertetQjegyei:
ambivalencia (a barát-ellenség kettQsége)
általánosság (az erQszak monopóliuma)
autonómia (a kényszerítés eleme)
vallás-politika kezdetben kölcsönös függQség a politika-vallás közt, késQbb függetlenednek. Politikai hatalomgyakorlás módozatai: - papi uralmak, bürokráciák, katonai rezsimek
jog-politika Nincs olyan politikai szintézis, amelyben a jogi elem ne lenne jelen, a jog az egyes politikai szintézisek jogi berendezkedése, bizonyos fokig korlátozza is a politikát.
politika-erkölcs szempontból. A politikának sajátos illetékességi szabályai vannak, sajátos elvek szerint mqködik, melyek különböznek az ált. etikai szabályoktól.
A politika, mint tevékenység, viszony és tartalom: Sajátos tevékenység, amelyben az érdek, akarat, és a hatalomra irányultság három mozzanata elválaszthatatlanul jelenik meg, és hatnak egymásra. A politika a cselekvésekben mutatkozik meg, az egyén, csoport, réteg vagy akár tömegek cselekvéseiben. A politikai tevékenység során sajátos tartalmú viszonyok, relációk jönnek létre a politika alanyai között. A politika ugyanakkor tartalom is, amit gyakran politikumnak nevezünk.
A politika alanyait többféle csoportba sorolhatjuk.
A politikai névtelenek: a társadalomnak azok a tagjai és csoportjai, akik saját alapvetQ érdekeik felismerésére és megfogalmazására sem képesek. Pk teszik ki a választásoktól, a politikai szervezetektQl távol maradók nagy részét. Érdekeiket általában a szociális elesettség és kiszolgáltatottság iránt érzékeny értelmiségi csoportok, vezetQk képviselik, vetik egyáltalán fel.
Politikától elforduló passzívak: nagyon heterogén társadalmi csoportot alkotnak. Megtaláljuk közöttük a politikától tudatosan távol maradó csalódottakat, akiknek általában határozott politikai véleményük van, de cselekvQen nem kapcsolódnak be a politikai életbe.
közömbös-passzívak, akik legfeljebb idQszakosan vesznek részt a politikai életben, esetleg elmennek szavazni minden határozottabb szándék és tudatosság nélkül.
Hedonista passzívak: azok, akik képesek eligazodni a politikai életben, határozott elképzeléseik, igényik vannak, de örömet a politikában való részvétel nem jelent számukra, ezért igényeiket, életörömeiket más tevékenységi területen keresik és találják meg.
Politikailag aktív, közéleti állampolgárok is nagyon heterogén csoportot alkotnak, részvételi indítékaik, részvételük tudatossága, gyakorisága és eredményessége szempontjából egyaránt.
Hivatásos politikusok és a politikai aktivisták, a szakértQk, akik a politikából élnek. A modern politikai rendszerekben a politika hivatássá, professzionális foglalkozássá, szakszerqen és ésszerqen szervezhetQ tevékenységgé vált.
A társadalom érdekviszonyai és a politikai rendszer
Az érdekrendszer politikai akaratok, és cselekvések formájában kapcsolódik be a politika rendszerébe, így tudja betölteni a társadalmi folyamatok irányítását. Az érdekek megfogalmazódnak, ennek révén születnek meg a politikai döntések. Az érdek minden esetben politikai kifejezQdésre törekszik. Az érdek az anyagi-kulturális-szellemi szükséglettel van legszorosabb kapcsolatban, a szükségletek pedig hierarchizáltak.
A politikai jelentQségq gazdasági érdekek jellemzQi:
Az érdektörekvések szükséglet-kielégítési szempontból konfliktusos szituációkban keletkeznek. Az igények állandóan meghaladják a rendelkezésre álló javakat, s ebbQl következik, hogy az egyéni és a csoportigények csak egymás rovására tudnak érvényesülni.
Az egyéni érdektörekvések minden esetben csoport- és közösségi viszonyokhoz kötQdnek. A demokrácia alapkövetelménye, hogy az egyéni érdekek minél szélesebb körben, csoport-, és osztályérdekekké integrálódjanak, s így kezelhetQvé váljanak.
Az érdek a szubjektum összetevQje. Az egyén szubjektív érdektörekvése minden esetben objektiválódásra törekszik.
a MI -érdek minden esetben az PK -érdek konfliktusos kapcsolatában fogalmazódik meg, pontosul. Ezt a jelenséget a visszatükrözQdQ érdektudat összefüggéseként jelölhetjük.
Az érdektörekvésk hatalmi pozíciók megszerzésére törekednek.
AlapvetQ célja, hogy a nekik megfelelQ tartalmi döntést érjék el.
Az érdektranszformáció folyamata és szakaszai
A társadalom gazdasági viszonyai érdekviszonyokon keresztül csatolódnak be a politikai rendszerbe.
Az érdekek transzformációs mechanizmusának szakaszai:
Az érdekek gazdasági szolidaritásérzésként nyilvánulnak meg
Gazdasági érdektörekvés csoportérdekké integrálódik
Az egyéni és csoportérdek politikai akaratként, politikai követelések formájában jelenik meg
Az utolsó szakasz már politikai színezetq: érdektörekvések ütköznek egymással. A politikai döntések akkor lesznek hatékonyak, ha képesek személyi érdekeltségeket teremteni.
Érdekérvényesítés típusai
Spontán, burkolt, nem szabályozott érdekérvényesítés, azoknál hatékony akik stratégiai jelentQségq pozíciókban vannak, ahol a teljesítmény-visszatartása az egész folyamatot veszélyezteti, esetleg lehetetlenné teszi.
Tárgyalásos érdekképviselet és érdekérvényesítés. Csoportos érdekérvényesítQ akció és eszköz.
Szervezeti érdekérvényesítés. Szakszervezetek. Szakmai szövetségek eszköze-hivatásos politikusok és vezetQk tárgyalásain, végsQ eszköze a vállalati, szakmai, iparági, általános sztrájk.
Érdeklobbizás. A lobbik felkészült szakértQk elemzéseire alapozva vállalják a döntések befolyásolást
Informális érdekeljárás, érdeklobbizás. Közös érdekek által integrált szakmai, politikai, csoport képviselQinek érdekérvényesítQ akciója- hatalmi pozícióban lévQ személyeket keresnek meg- nem nyilvános tárgyalásokon-antidemokratikus

4. tétel

A politikai viszony ambivalenciája
Mindazt, ami a politikához tartozik ambivalencia jellemzi. A politikai viszony ambivalens (ellentmondásos), mert egyén feletti identitást jelez. nem az én , hanem a mi a lényeg.
A politika egyfelQl összetart és integrál, másfelQl kizár és ellenségeskedést vált ki. A politika, a barátság és az ellenségeskedés összekapcsolódása nem új keletq az eszmetörténtben. EbbQl a kapcsolatból származik a politika kiemelt fogalma, a konfliktus.

A konfliktus kialakulhat egyének között, csoportok és egyének között, vagy csoportok között. Konfliktus rendszerint akkor keletkezik, amikor két vagy több szubjektum ugyanazt a tárgyat akarják birtokolni, ugyanazt a teret vagy pozíciót akarják elfoglalni, egymással összeegyeztethetetlen eszközöket alkalmaznak céljuk eléréséhez.

Konfliktus színterei és formái sokfélék lehetnek; gazdasági verseny, területi követelés, kulturális, ideológiai ellentét, a hatalomért való harc. Konfliktus tehát nemcsak politikai típusú lehet, hanem egzisztenciális, társadalmi, gazdasági és kulturális típusú is.
A konfliktus teljes és végleges kiküszöbölése lehetetlen, következésképpen a politika valódi problémája az, hogy hogyan kezelje a konfliktusokat. EbbQl az következik, hogy a politikai rezsimek megkülönböztetése és összehasonlítása elsQsorban azoknak a módszereknek alapján történhet, ahogyan a konfliktusokat kezelik és megoldják.

Háború és béke
A konfliktusok kialakulhatnak a politikai élet belsQ, vagy nemzetközi színterén. Az ellenség is lehet tehát közellenség vagy magánellenség, vagy belsQ és nemzetközi ellenség.
A konfliktus egyik alapvetQ fajtája a háború. A háború független politikai csoportok közötti konfliktus erQszakos megoldása. Az erQszak a fizikai erQ szándékos alkalmazása, ha a cselekvQ alany olyan hatást kíván elérni, amelybe a szenvedQ alany egyébként nem egyezne bele.
A háborúk fajtái
nemzetközi
államon belüli (polgárháború)
nemzetközi felszabadító
gyarmatosító (imperialista)

A háború minden esetben barát-ellenség ellentét, és végsQ politikai eszköz . Fontos kérdés, hogy egy politikai közösség meddig képes idQben és térben terjeszkedni, úgy hogy közben fenntartja a belsQ békéjét. Hatalmas birodalmakon belül elQbb utóbb lecsökken az a közösség összetartó ereje, ami a növekedése alapját képezte.
A politikai közösségen belüli csoportok léteznek, ezek között is megjelenhet barát/ellenség ellentét. Egymás mellett élésük magában hordozza akár fegyveres harcig elmenQ konfliktusok lehetQségét is.

A konfliktusmegoldás elve
A politika barát/ellenség dichotómián alapuló együttélés. A politika valódi problémája a konfliktusok megközelítése és kezelési módja.
A fegyveres harc a konfliktus egyik fajtája, a háború pedig a fegyveres harc egyik fajtája. A háború a politika folytatása más eszközökkel. Nem minden konfliktus fegyveres harc, de a fegyveres harc mindig konfliktus.
A konfliktusok kialakulhatnak egyének között, csoportok és egyének között, vagy csoportok között, stb. Konfliktus akkor következik be, ha két szubjektum ugyanazt a tárgyat akarja birtokolni, vagy ugyanazt a pozíciót akarja elfoglalni.
Konfliktusra számtalan lehetQség van, köztük némelyek elérhetik, vagy túlléphetik azt a határt, ahol már a közösség fennmaradása veszélybe kerül. Ilyen helyzetek elkerülése érdekében alkalmazza a politika a belsQ konfliktusok békés megoldásának elvét. Ez kétféle lehet:
többségi elv: képviseleti demokrácia tipikus elve
örökösödési elv: megoldja a hatalom utódlásának kérdését

A belsQ béke mindaddig fenn fog állni, amíg a politikai közösség minden jelentQs tagja nyíltan vagy hallgatólagosan elfogadja a konfliktusmegoldás elvét és a közösség támogatja a rezsimet ennek az elvnek a fenntartásában. Ha nincs elégséges konszenzus a közrend fenntartásához, ha nem sikerül elkerülni a politikai közösség létét fenyegetQ konfliktusokat, akkor a közösség elutasítja a konfliktusmegoldás elvét, és akkor mqködésbe kerül az erQ monopóliuma.

Az erQ a hatalom és a tekintély között
Az erQszak legitim monopólium, mert a politikai közösségben mqködQ intézmények közül csak egy intézményt nevezünk politikai hatalomnak, és ezt az intézményt ruházzák fel az erQ megszervezésével és irányításának jogával. Ez az intézmény így rendfenntartó erQvé válik, biztosítja a polgári rendet, és a békét, és ártalmatlanná tegye azokat, akik ezt megzavarják.
A társadalmi lét kialakulásában két nagy irányzatot tartanak számon:
Az egyik a politikai hatalmat és a politikai tekintélyt tekinti annak az eszköznek, amely által a természeti állapotból eljutnak az emberek a társadalmi létformához (Rousseau, Kant)
A másik eredendQnek tartja a társadalmi állapotot, és ezt tartja az emberi létezés egyedüli és kizárólagos módjának

A hatalom viszonyt és intézményt jelöl: az államban létezQ legfQbb tekintély. A politikai hatalom nyílt formában alkalmazhat kényszert a társadalmi rendszer és belsQ béke fenntartása érdekében.
A tekintély a hatalomnak az a fajtája, amely a közösség tagjainak engedelmességét nem kényszerítQ szankciókkal való megfélemlítéssel váltja ki, hanem konszenzussal. Tehát ez legálisan gyakorolt legitim hatalom.
Legitimitás: egy politikai hatalom akkor tekinthetQ legitimnek, ha a politikai közösség tagjai a politikai szintézis számára a legjobbnak tekintik, és ezért elfogadják, támogatják.

A politika autonómiája
történeti-kulturális szempontból: kezdetben a vallás és a politika szorosan összefonódott, a modern korban a politika teljesen autonómmá vált.
joghoz való viszony szempontjából: nincs olyan politikai közösség, amelybQl hiányozna a jogi elem. De a jog nem egyenlQ a politikai rendszer jogrendjével, a jognak önállósága van a politikával szemben, bizonyos fokig korlátozhatja is a politikát
politika és erkölcs viszonya szempontjából: a politika és az etika szempontjából a politikának sajátos illetékességi szabályai vannak, sajátos elvek szerint mqködik, amelyek különböznek az etikai szabályoktól.
Összegezve: A politikai rendszer fogalmának a következQ ismertetQjegyei vannak:
ambivalencia (barát/ellenség dichotómiája)
általánosság (az erQ monopóliuma)
autonómia (a kényszerítés eleme)
5. tétel

A hatalom fogalmának két értelme van: jelent emberek közti viszonyt és intézményt.
Politikai hatalom: az a képesség, amellyel befolyásolni lehet a jogalkotást, illetve jogalkalmazást végzQ intézményeket.
A hatalom és annak egyre bonyolultabb intézményi normatív és szervezeti rendszere társadalmi szükségletet elégít ki.

Politikai hatalomra azért van szükség, mert
A társadalom irányítására szükség van
A társadalmi javakból (anyagi, szellemi) való részesedés és elosztás rendjének a meghatározására szükség van
A politikai jelentQségq társadalmi konfliktusok megoldására szükség van

A hatalom gyakorlása egyaránt jelent befolyásolást, kényszert, büntetést. A hatalom gyakorlásakor a gyakorló befolyásol, kényszerít valamely dolog megtételére. A hatalmi viszony lehet egyszeri és közvetlen, kimerülhet egyszeri aktusban. A hatalom, mint viszony a politikán kívül az együttélés minden területén megtalálható. A hatalom mint intézmény jelen van a társadalom nem politikai területein is. A politikai hatalom az a specifikus intézmény, amelyhez kifejezetten hozzátartozik, hogy a rend és a belsQ béke fenntartása érdekében végsQ eszközként kényszert alkalmazzon. Ez megnyilvánul a társadalom irányításában, a társadalmi javak elosztási rendjének meghatározásában.
A hatalomnak óriási szerepe van a társadalmi konfliktusok megoldásában

A hatalom eszközei:
Nyers erQszak - BüntetQ szankció
Szervezeti nyomás - Pénz, vagyon
Érzelmi ráhatás - Javak feletti rendelkezés a hiánygazdaságban

Hatalmi felfogások fQbb típusai:
Misztifikált  azok az elméletek, amelyek a hatalmat irracionális, definiálatlan jelenségnek tartják.
Bihaviorális  a hatalom sajátos viselkedési mód. Lényege: A viselkedése idézi elQ B viselkedését
Finalista (teleologikus) - a hatalom valamilyen cél elérésére és megvalósítására irányuló tevékenység
Instrumentális - a hatalom különleges eszköz. A hatalom az erQszak alkalmazásának lehetQsége, a befolyásolás különleges eszköze
Strukturalista  a hatalom valamilyen rendszeren belüli viszony
A hatalom egyenlQ a befolyással vagy uralommal
A hatalom lényege a döntések birtoklása
A politikai és gazdasági hatalom szorosan összefügg. Egy réteg tartós gazdasági hatalmához szükséges a politikai hatalom megszerzése is. A legfontosabb törekvés az államhatalom megszerzése.

A politikai hatalom lényege és jellemzQi:
A hatalom társadalmi viszony, társadalmi relációkban mqködik és nyilvánul meg. A hatalmi relációk személyek, csoportok és szervezetek közötti viszony, amely hierarchikus rendszerben intézményesül. A politikai hatalom társadalmi alapja és célja a javak elosztása során keletkezQ konfliktusok megoldása, a javak elosztási rendjének meghatározása, a társadalom irányításának megvalósítása., A politikai hatalom, mint érdek és akaratérvényesítQ tevékenység, döntések formájában jelenik meg.
A döntéshozók döntéseikkel mások magatartását befolyásolják, a választható alternatíváikat szqkítik, vagy egyetlen, a döntésben meghatározott alternatíva megvalósítását írják elQ és kényszerítik ki. A politikai hatalom irányított befolyásolás, meghatározott cél elérésére irányul szankció kilátásba helyezésével, ha kell, igénybevételével. A politikai hatalom lényege: érdek- és akaratérvényesítQ képesség a döntések birtoklása révén.

A tekintélynek egymással szorosan összefonódott 2 eleme van. Az elsQ elem: a tekintély tulajdonság, amellyel képesek vagyunk a másik személy egyetértésének kiváltására és ösztönzésére. A másik elem szerint a tekintély valakinek a szellemi befolyása valaki másra, összhangban annak a közösségnek az értékrendszerével, amihez mindketten tartoznak. A politikai tekintély tehát az engedelmességet nem kényszerrel, fenyegetéssel éri el, hanem konszenzussal.

Az uralom általános értelemben a hatalom birtoklása. Max Weber szerint az uralom azt az esélyt jelenti, hogy az emberek meghatározott csoportja valamely parancsnak engedelmeskedni fog. Az uralom típusát az engedelmeskedés motívuma határozza meg, ez rendszerint a szokás, anyagi érdek.

Az uralomnak három tiszta típusa különböztethetQ meg:
Tradicionális jellegq  ember emlékezet óta érvényes hagyományok szentségébe vetett hiten alapul, a tradíciók miatt tartják legitimnek az alárendeltek és fogadják el az uralkodó hatalmát (pl. trónöröklés a seniorátus vagy primogenitúra elvén)
Karizmatikus  egy különleges tulajdonságokkal rendelkezQ hQsies vagy példamutató személy iránti odaadáson, illetve az általa kinyilatkoztatott vagy megteremtett renden alapul (pl. vallási, katonai vezetQ, Hitler, Sztálin)
Legális  a fennálló rend jogszerqségébe vetett hiten alapul, a hatalmi viszonyokat jogszabályok rendezik A hatalom gyakorlásához bürokratikus csoportot vesz igénybe.

Minden uralom igazgatásként jelenik meg és mqködik. Ez nem jelenti azt, hogy az igazgatási apparátus mindenhol ugyanolyan. Attól függQen változik, hogy az uralom milyen fajta legitimitásra törekszik, ennek megfelelQen változik az engedelmesség típusa, és az ennek biztosítására létrehozott igazgatási apparátus, valamint a hatalomgyakorlás jellege.

6. tétel

Stabilizáció és legitimáció
A Nyugat  Európai felfogás szerint a modernizáció velejárója, hogy elQrehaladásával fokozatosan különülnek el egymástól a társadalomtudományi alrendszerek (jogtudomány, gazdaság, politikai állam, szocializációs szféra stb.). Stabilizálták a már elért eredményeket, megteremtve ezzel is a továbblépés feltételeit.
A sztálini társadalomszervezési elv burzsoának tekintette az egyes társadalmi alrendszerek funkcionális elkülönülését. Pokol Béla tanulmányában azt írja, hogy csökkenteni kell a társadalmi szférák túlzott átpolitizáltságát. A jelen lévQ társadalmi és gazdasági problémák nemcsak a reformok iránti társadalmi igényt, hanem társadalmi feszültségeket is indukálnak. A legitimáció fogalmát ma már a nyugati szóhasználat szerint használjuk.

Mai értelmezés szerint:
Az adott politikai rendszer keretei között milyen szabályok szerint dQl el a hatalom kérdése. Meghatározza az adott rendszer politikai mozgását. Megjelennek a rendszerellenes csoportok, mert nem legitim számukra az adott rendszer, nem fogadják el az ideológiai érveket.
A hatalmat megtestesítQ intézmény, a kormány legitimitása.
Legitimációnak nevezzük azt a folyamatot, amely során a hatalom legitimálttá, elfogadottá válik.

A stabilitás és a legitimáció kérdése
A demokráciák stabilitását a társadalom különbözQ tekintélymodelljei közötti viszonyok adják. Egy kormányzat akkor stabil, ha tekintélymodellje összhangban van az adott társadalom többi tekintélymodelljével. Fontos kérdés, hogy az egyes pártok milyen legitimációs modellt terjesztenek. A választáson való részvétel szempontjából a politikai pártnak elsQrendq szerepe van, a legitimációs válság és a részvételi válság szorosan összefügg. Egy tömegtámogatást élvezQ párt nem lesz a stabilitás alapja, ha rendszeridegen. A legitim hatalom tehát stabilitást biztosít a rendszernek.

Gyökeres politikai változások akkor következnek be, ha
Nem legitim a hatalom
Kiélesednek a hatalmon belüli ellentétek
Az apparátusok elbizonytalanodnak (rendQrség, hadsereg)
Olyan politikai alternatívák jelennek meg, amelyek másfajta rendszert ígérnek
Lipset összefüggést vélt felfedezni a gazdasági fejlettség, az urbanizáció, a jólét, az oktatás és a stabilitás között. A gazdasági fejlettség alacsony foka egyfajta feszültséget tart fenn, ebbQl következQen a választók a szélsQséges és rendszerellenes mozgalmak felé orientálódnak.

Kérdésként merül fel, hogy Van-e a legitimitásnak valami értéke?
Jürgen Habermas legitimációs tematikája
A technika és tudomány, mint ideológia c. tanulmányában vázolja fel. A tanulmány Weber tradicionális legitimitás elméletébQl és Marcuse kapitalista társadalmakra vonatkozó elemzéseibQl indul ki. Marcuse szerint a termelQerQk robbanásszerq fejlQdése adja meg a legitimációs alapot. Habermas kifejti a Marcuse által jelzett fordulat negatív hatásait.
A tQkés termelés logikájának uralomra jutása következtében a hatalom az egyenlQ és igazságos árucsere mítoszával legitimálja önmagát. Az állam le is mond a legitimációról: a piac által irányított magánszféra igazságossága közvetlenül hozza létre a puszta kiegészítQ funkcióra visszaszorított állam legitimitását a társadalom szemében. Az államot a jólét garantálása, a bevétel és a munkahely stabilitásának ígérete legitimálja. Elismeri, hogy a termelQerQk fejlQdése a társadalmi fejlQdés motorja. A tQkés termelési viszonyok nem válnak a termelQerQk gátjává, sQt ezek folyamatos növelésével képes legitimálni a fennálló politikai berendezkedés önmagát is.
Habermas gondolkodásában a 1975. évi szociológiai konferencia után radikális koncepcióváltás következett be.
Pálfordulása azzal is magyarázható, hogy a társadalomképében változás következett be. Elveti a motívum nélküli, puszta hatékonyság által legitimált politikai hatalom elképzelését.
Legitimitás: egy politikai rendszernek az az igénye, hogy helyesnek és jogosnak ismerjék el.

Claus Offe
Elemzéseinek középpontjában a politikum szférája maradt. Kiindulópontja: egy politikai formáció tartósan nem tud fennmaradni, amennyiben az adott társadalom nem támogatja, vagy legalább nem tqri el. Hatalom és legitimáció: egységes manipulációs rendszer, amelyben a fennálló hatalom a tömegkommunikációs eszközök révén manipulál.
Három mechanizmust különít el:
Szelektáló mechanizmus: politikai döntések befolyásolásából kizárja a fennálló rendszerrel összeegyeztethetetlen igényeket
Modern tömegkommunikációs eszközök sora manipulálja a közvéleményt a fennálló politikai rendszer által képviselt értékek elfogadására
Társadalom strukturális egységei a háttérben alapozzák meg a tQkés állam elfogadását
Nincs legitimitás és nincs erkölcsi tartalom. A 60-as, 70-es években, a nyugat-európai fogyasztói társadalmakban tömeglojalitás van és nem legitimitás. A média révén állítja elQ a hatalom azt a tudatállapotot, amelynek eredményeképpen a polgárok engedelmeskednek anélkül, hogy végiggondolnák, hogy mik azok az erkölcsi értékek, amelyek alapján a döntéseiket meghozzák.

A jövQ felöli legitimáció
Lenin 1917-es Állam és forradalom címq mqvében a politikai rendszer felépítésére vonatkozó elképzeléseit vázolta.
A legitimáció alapja a történelmi fejlQdés elQrehaladása, a társadalmakban az osztályok el fognak tqnni
Az uralkodó osztály változik, a munkásosztály lép elQ átmenetileg uralkodó osztállyá, és létrejön az osztály nélküli társadalom
munkásosztály e történelmi küldetését csak élcsapatán keresztül tudja végrehajtani
élcsapat birtokában van annak az eszközrendszernek, amely alapján a társadalmat a jövQ irányába vezeti
Sztálin a jövQ felöli legitimáció érvrendszerét átalakította
élcsapat helyére saját magát állította
Q volt jogosult a társadalom vezetésére és erre a tudományos eszközrendszer a személyes és kizárólagos birtokában volt

Személyes hatalomgyakorlását a jövQ felöli legitimáció ezen érvei is lehetQvé tették számára, ezen kívül az alkotmányba is belefoglaltatta:
az államhatalmat a társadalom különféle akarataira kell visszavezetni
azonban a társadalom heterogén csoportokból, rétegekbQl áll
a közjó ezért csak kompromisszumokkal érhetQ el
egyéni akaratokat pártok fogják össze
periodikusan ismétlQdQ választásokon a társadalom tagjai véleményt nyilváníthatnak
létrejön a parlament, ahol végsQ kompromisszumok árán kialakul az egységes államakarat
a kormány és az állami szervek a parlament ellenQrzése alatt beteljesítik ezt az érvrendszert
A személyi kultusz alatt kettQs legitimációs érvrendszer alakult ki:
a jövQ felöli legitimáció
parlamenti legitimáció

7. tétel

A társadalmi rendszer összetevQi (gazdaság, kultúra) és a politikai rendszer egymással kölcsönhatásban mqködik. A politika és a gazdaság viszonyának szoros összefüggését bizonyítja, hogy sorban bukkannak fel a politika közgazdaságtani elméletei. A politika ökonómiai elemzésének elindítói szerint mind a gazdasági viszony, mind a politikai viszony két vagy több személy közti együttmqködést jelent. Két vagy több egyén kölcsönösen elQnyösnek találja, ha erQiket egy közös cél érdekében egyesítik. Ez a viszony kölcsönös társadalmi függQséget hoz létre.
Piaci demokrácia
A politikai szereplQk versenyeznek, minél több szavazatot kívánnak szerezni. A gazdaság szereplQinek analógiáját megtaláljuk a politikában is. A fogyasztók a politikában a választók, míg a termelQk a pártok. Míg a fogyasztók a lehetQ legjobb terméket kívánják megszerezni, a választók a lehetQ legtöbbet akarják kapni szavazatukért cserébe. Az eszközök sem sokban különböznek egymástól, a politikai piacon a meggyQzés, az érzelmi ráhatás, a gazdasági piacon a reklám.
Buchanan és Tullock ökonómiai elmélete a közösségi döntésekrQl
Elméletük azon alapszik, hogy a kormányzat minden társadalom nélkülözhetetlen eleme, mivel a fiskális és monetáris eszközökkel beavatkozik, szabályoz. Fenntartása szükséges, de mekkora kormányzat szükséges, mekkora költségvetéssel, milyen volumenq adókkal, ezért nélkülözhetetlen a politikatudomány és a közgazdaságtan együttmqködése.
A közgazdaságtudomány fontos eleme a játékelmélet, erre épülnek a döntési technikák kapcsán kidolgozott bizottságelmélet. A bizottságok 10-30 fQs kis döntéshozó testületek, mely fontos szerepet játszanak a politikai rendszerekben. Minél összetettebb egy társadalom, annál nagyobb számban mqködnek benne különféle bizottságok. A bizottságok rendszerint nem szavazással döntenek, hanem megegyezéssel. A bizottsági rendszer összességében belsQ fizetségek és cserék alapján mqködik.
A piaci viszonyok és a politikai folyamatok analógiája
A monopol piac analógiája az egypárt rendszer, ahol hiányzik a versengés a politikai fogyasztó, a választó számára. Az oligopol piac analógiája a kétpártrendszer, ahol a választási lehetQség inspirálja a fogyasztót. Ezzel már kialakul a versenyhelyzet.

Közgazdaságtani analógiák a pártokról:
Populista megközelítés: A keresleti piac elvein alapszik. A politikai pártok lényegében a postás szerepét játsszák el, nincs önálló akaratuk. Ez a nézet elsQsorban az amerikai politikatudományban van jelen. A politikai piac alapvetQ szereplQje, a nép, kinyilvánítja az akaratát, melyet a politikusok kielégítenek. Nincsenek nagy ideológiai különbségek a pártok között (USA). Pártpolitikai szempontból erQsen megosztott a hatalom. A szuverenitás hordozója a nép.
Elitista megközelítés: A kínálati piac elvei alapján mqködik. Tagadja a népakarat létezését, csak egyéni akarat létezik. Az Egyesült Királyságra jellemzQ, itt a szuverenitás hordozója az individuum. A népakaratot nem lehet politikai programmá formálni, mert nincs népakarat. A brit politikai struktúrában minden hatalom a gyQztes párté.
A politikai és gazdasági rendszer egymással kölcsönhatásban mqködik. Megjelenik a gazdasági folyamatok politikai következményeinek elemzése.
A politika ökonómiai elemzésének elindítója James M. Buchanan és Gordon Tullock. Az Q nézQpontjuk a módszertani individualizmus: a magánemberek és a csoportok cselekvéseit az egyéni döntések határozzák meg.
A piac és az állam is mesterségesen létrehozott, változtatható konstrukció. Az emberek a javak és szolgáltatások cseréjével mqködnek együtt a szervezett piacokon, és ez az együttmqködés kölcsönös haszonnal is jár. Hasonló a helyzet az állam esetében is. Ha egy közösség, vagy egy állam szervezetében való részvétel minden fél számára kölcsönösen elQnyös, akkor lehetQvé válik a társadalmi szerzQdés megkötésére egyhangú megállapodás alapján.
Az alkotmány olyan szabályok együttese, amelyekben elQzetesen megállapodtak, a további cselekvések e szabályok keretei között zajlanak. A politikai rendszer alapja tehát az alkotmányos szabály
Az alkotmányos szabályokhoz való hallgatólagos csatlakozás a békés együttélés feltétele
ha a társadalomban mégis vannak olyan elidegenedett csoportok, akik nem fogadják el a szabályokat, a szabályok és a rezsim is gyenge.

Ipari forradalmak
A politikai elemzés közgazdaságtani modelljeinek kidolgozása az ipari társadalom kialakulása és átalakulásai során felmerült problémák adták a legnagyobb lökést.
A forradalom fogalma:
rezsim belsQ és erQszakos úton történQ megdöntését, és egy új rezsim létrehozását célzó tevékenység
mély, többé-kevésbé fokozatos, békés átmenet egyik termelési módból a másikba, vagy egyik értékrendszerbQl a másikba
Ipari forradalmat kísérheti, a gyors és erQszakos rendszerváltozás értelmében vett forradalom is. Nem mindig vezet sima út az elQ ipari forradalomtól a másodikhoz és a harmadikhoz.
ELSP IPARI FORRADALOM (Gépek forradalma)
spontaneitás jellemzi: a gazdasági rendszer autonóm cselekvésének terméke
nQ a gépek alkalmazása, csökken az emberi munkaerQ
kulturális szinten a fejlQdésiránti felfokozott várakozás
a mezQgazdasági termelés túlsúlyának csökkenése)
szakmák megjelenése, munkavégzés szakosodása
ember uralma alá hajtja a természetet, a termelési folyamat mesterségesedik
nQ a népesség, a termelés és az 1 fQre esQ nemzeti jövedelem
a lakosság a városokba áramaik a munkaerQ mennyiségi és minQségi változása jellemzQ
jövedelem újraelosztása a társadalom osztályai és rétegei között
tQke gyarapszik, kifejlQdik a tQkés ipari vállalkozók új társadalmi osztálya.
MÁSODIK IPARI FORRADALOM (Szervezet forradalma) (Négy alapvetQ feltétel)
a tudományos és technikai eredményeket jelentQs mértékben alkalmazzák a termelésben
országos tervek, üzemi programok jelennek meg
üzemek koncentrációja, vállalatok terjeszkedése
tömeges részvénykibocsátás
Új csoportok kialakulása és felemelkedése jellemzi a korszakot. A tudás és a hozzáértés felértékelQdik.
HARMADIK IPARI FORRADALOM (Információ, informatika, a számítógép forradalma)
Az 1. meghatározás szerint:
A technológia és az elektronika és az új kommunikáció eszközök erQteljes befolyása, kulturálisan, pszichológiailag, társadalmilag, gazdaságilag.
A 2. meghatározás szerint:
Daniel Bell szerint: posztindusztriális társadalom alakul ki, amelyben
a technológiai, gazdasági, társadalmi, ipari javak tipikus megduplázási ideje 3-30 év közé esik
az 1 fQre esQ jövedelem 50-szer nagyobb,
a gazdasági tevékenységek nagyobb része a szolgáltatások területén zajlik, nem a termelQ ágazatokban.
az innováció forrásai nem a vállalatok, hanem a kutatóközpontok, alapítványok, egyetemek
folyamatosan terjed az automatizálás, a média és az informatika mindent behálóz
a társadalom kulturálisan is korszerqsödik, oktatás technikái, intézményei fejlQdnek
gyengülnek a munkához kötQdQ értékek, növekszik a szabadidQ (hagyományos értelemben vett munkásosztály háttérbe szorul,


8. tétel

TECHNOKRATA DILEMMA
A technokrácia szó 1930-as években került be a tudományos nyelvbe, eredetileg a kémikusokat, fizikusokat jelölte. KésQbb különbözQ társadalmi-szakmai csoportok, mérnökök, közgazdászok, bürokraták, katonai irányítók stb. hatalmát, befolyását jelentette.
A legújabb tézis szerint a technokraták hatalma a politikai szerveknek nyújtott technikai tanácsadásban áll.
Egy másik feltevés szerint: a technokrácia valódi rezsimet jelent: a közügyekben a döntéshozatal a szakértQket illeti, akik ezzel átveszik a politikusok helyét.

A technokrácia alappillérei:
szakértelem
hatékonyság

A politikában a hozzá nem értés, a korrupció, eluralkodása miatt a tömegek közömbösek a közügyek iránt, ezért a döntéshozatalt professzionizálni kell.
Egy rezsim akkor lesz technokrata, ha szakértelem alapján a technokrata jelöli ki s társadalmi cselekvés céljait, és eszközeit.
Politikai rezsim az, amelyben a politikus jelöli a maga elvei szerint a célokat és az eszközöket, vagy szakértQt bíz meg ugyan az eszközök kalkulálásával, de a politikus választ közülük a politikai céloknak megfelelQen.

A technokrata a hozzáértésével jut hatalomra, azonban a hatalom megtartásához nem tudja nélkülözni a politikai eszközöket. Gazdasági-technológiai szféra és a politikai szféra kölcsönösen hat egymásra. A modern társadalomban
a gazdaság próbálja „eltéríteni” és maga alá rendelni a politikát
a politika is igyekszik „eltéríteni” és maga alá rendelni a gazdaságot (pl.: I.vh., II.vh, 30-as éves gazdasági válsága)

Mai társadalomban a társadalmi-politikai küzdelem és döntéshozatal színterei:
kormányzati színtér
parlamenti színtér
pénzügyi színtér
párt-választási színtér
kulturális színtér
tömegkommunikációs színtér

ElQfordulhat, hogy a technokraták mindegyiket uralmuk alá rendelik, de nem mindegyik küzdQtéren tudnak hatékonyan mqködni TEHÁT:
technokrácia többféle rezsimben is létrejöhet
technokraták tevékenységének feltételei sokféle tényezQvel együtt állnak fent.

NEOKORPORATÍV HIPOTÉZIS
II. világháború alatt alakult ki, fQleg közép és észak-európai országokban. Fogalmán értik egyrészt az érdekképviseleteket, másrészt a különbözQ politikai stratégiák kialakításának, eldöntésének és megvalósításának intézményesített rendszerét.
Lényege: az érdekképviselet egy bizonyos módon strukturálódik, hogy a döntési rendszer egy bizonyos módon funkcionáljon.


Strukturális szempontból: olyan érdekképviseleti rendszer, amelynek alkotóelmei korlátozott számú, kizárólagos, kötelezQ kategóriákba szervezQdnek, amelyek egymással nem versenyeznek, hierarchikusan rendezQdnek.
Funkcionális szempontból: politikai döntések és megvalósítások folyamatában a nagy érdekszervezetek együttmqködnek egymással és a közhatalmakkal.


A neokorporatív politika kizárólag az állam  vállalkozók -munkásszakszervezetek háromszögre koncentrál. Ez hiba, mert kimarad a szolgáltatások szektor, ami egyre jelentQsebb szerepet játszó társadalmi-gazdasági kategória.
Neokorporatív rendszer ott alakul ki, és ott mqködik, ahol a parlamenti többséget és a kormányt a baloldali pártok alkotják egyedül, vagy koalícióban (pl..Angliában a munkáspárt, Németországban a szociáldemokrata párt).

Utóbbi években a neokorporatív modell válságba került. Ahol a súlyos gazdasági, pénzügyi, társadalmi nehézségekbQl való kijutás eszközeként a kiadások visszafogását a bérek leszorítását alkalmazták, ott a neokorporatív rendszer nem maradhatott fent, helyébe a döntéshozatal másféle módozatai léptek.


AZ ELEKTRONIKUS DEMOKRÁCIA PROBLÉMÁJA
A közvetlen és a képviseleti demokrácia napjainkban új módon felvetQdQ viszonyára utal. A politológiai hagyomány lehetetlennek tartja a modern korban a közvetlen demokrácia mqködtetését, aminek legfQbb tényezQje az, hogy az utóbbi évszázadokban nagy létszámú, nagy kiterjedésq politikai szervezQdések alakultak ki.
A harmadik ipari forradalom következtében az elektronikus eszközök terjedésével már jelentkezik az elektronikus demokrácia kora, ahol a hatalom a démosznak közvetlenül tesz fel kérdéseket, és a démosz képes lesz reális idQn belül válaszolni úgy, hogy közben minden állampolgár otthon marad.
A másik tényezQ a gazdasági folyamatokkal függ össze. Az emberek uralkodó érdekei a politikai ügyekrQl áttevQdnek a gazdasági ügyekre.
A képviselet a munkamegosztás elvének felel meg: miután mindenki el van foglalva saját gazdasági ügyeivel, egyéb gondolatára nem marad idQ. Az állampolgárok ezekre az intézményekre, tehát a közös képviseletre, és ezek tagjaira bízzák a politikai ügyek intézését.
De: ha az elektronikus technológiával el is hárul a távolságok, a nagy létszámok és az idQhiány akadálya, akkor is nyomós érvek szólnak a képviseleti intézmény fenntartása és mqködtetése mellett. Ugyanis csak a képviseleti demokráciában van meg a lehetQség, hogy a politikai ellenQrzést folyamatosan gyakorolja.






9. tétel

AZ ideológiát úgy fogalmazhatnák meg: egy tudatforma, a világról, társadalomról, embercsoportokról szóló megállapítások, értékelések, ítéletek összessége, és ugyanakkor a helyes célokról, megfelelQ cselekvési lehetQségekrQl, eljárási módokról kialakított nézetek, eszmék és ezek igazolásának többé-kevésbé összefüggQ elméleti rendszere.
Az ideológia tartalma a ténylegesen felmerülQ konkrét problémákra összpontosul.


Modern politikai ideológiák kétféle irányban fejtik ki hatásukat:
Egyrészt az egyes egyének számára összefogják a társadalomra és a világra szóló ismereteket, beillesztve az egyént is a felvázolt struktúrákba, s ezzel biztosítják az egyén identitásának a stabilitását.
Másik hatásiránya az állami-politikai akaratképzés felé szervezQdik. Ez jelenti a társadalomban felmerülQ problémákra a határozott válaszok adását, másrészt a fennálló politikai rendszer struktúrájának igazolását, legitimálását.

Az ideológia funkciói:
Legitimációs funkció: minden hatalomra került politikai erQ törekszik arra, hogy igazolja a saját hatalmának igazságosságát. Max Weber szerint 3 típusa van a legitimációnak: racionális, karizmatikus és tradicionális.
Integrációs funkció: szerepe, hogy azokat a csoportokat, amelyek elkülönülnek, tudatos csoporttá szervezze és kialakítsa a „mi” tudatot. Ez elengedhetetlen mozzanat ahhoz, hogy politikai mozgásról beszéljünk. Azzal próbálja befolyásolni az egyént, hogy kiválasztja érdekei közül azt, amely a csoportérdeknek a legjobban megfelel.
Motivációs funkció: a mindennapi döntések és cselekvések kialakításában játszik fontos szerepet, segíti az egyént abban, hogy kialakítsa döntéseit.
Orientációs funkció: vannak olyan pillanatok, amikor az ember nem azért cselekszik, mert ez a meggyQzQdése, hanem azért mert már elkötelezte magát egy ideológiának, és ennek szellemében kell cselekednie.

A modern ideológiák sajátosságai:
Az egyének kiszakadnak természetes kisközösségekbQl (család, szomszéd), ahol nem volt helye az ideológiáknak. Így a közösségeket csak akkor tudják eszmék összefqzni, ha az eszmék elQtt nem zárják be azokat a tradicionális kötelékek.
Az ideológiák mqködésének egyik elQfeltétele az átfogóbb fogalmi gondolkodás lehetQsége. A modern ideológiák olyan társadalmi jelenségekre koncentrálnak, amelyek nem érzékelhetQek hagyományos módon a mindennapi életben. A szabad piac , a nem stb. mind olyan fogalmak, amelyek csak eszmeileg sajátíthatóak el.
ElQfeltétel még, hogy az adott társadalomban a fennálló struktúrák széles körét kérdésessé lehessen tenni.

Ideológiák és politikai akaratképzés:
A kulturális és a politikai szféra kibomlása következtében a pártok már nem rendelkeztek olyan monopóliummal, mint a vallási ideológiák esetében az egyházak.

Ennek oka, hogy a modern ideológiák tényeket állítanak, míg a vallási tételek csupán a hit dolgait. Az ideológiák a modern társadalmakban eleve konkuráló helyzetben vannak, ezért a pártok folyamatosan rászorulnak az ideológiák karbantartására.


A modern ideológiákra jellemzQ a folyamatos megújulás, valamint, hogy többlépcsQsen épülnek fel. El lehet különíteni azokat az alapmqveleteket, amelyek egy-egy ideológia tételeinek a gerincét alkotják. Másrészt a modern ideológiák esetén érdemes szétválasztani az alapideológiai tételeket tartalmazó mqveket (háttérideológiák) a közvetlenül tömegek felé irányuló ideológiai termékektQl.

A II.vh után fokozatosan végbement az ideológiák pragmatizálódása. Az 50-es években két olyan körülmény is hatott, amely megakadályozta, hogy a tQkés társadalmak ideológiai táborokra szakadjanak:
a tQkés állam válságmenedzselQ és szocpol tevékenysége csökkentette a társadalmi feszültségeket
a nyugati társadalmakban mqködQ parlamentarizmussal szembenálló ideológiai platformok kompromittálódása.

A 60-as években a fenti körülmények hatása csökkent: anyagi problémák, társadalmi feszültségek jelentkeztek, amely az ideológiai mezQ újjáéledését hozta létre.


Ideológiák napjainkban



Ideoloógiák
A társadalom központi egysége

Legfontosabb értékek
Állam szerepe
Gazdaság
Liberalizmus
Egyén (individum)
Egyéni szabadságjogok minimális Szabad piacgazdaság
Konzervativizmus
mikroközösség
Társadalmi harmónia Korporatív állam decentralizáció
Szocializmus
kollektívum
Teljes egyenlQség Tanács állam centralizáció


10. tétel

A történelmi korszakváltások során a liberalizmus, a konzervativizmus, és a szocializmus különbözQ irányzatai több ponton összefonódnak, e három ideológia hatással van egymásra. Hayek szerint a három fQ eszmei áramlat egymáshoz való viszonyát egy háromszöggel ábrázolva jellemezhetjük. (Hayek ötletét Tuchfeld dolgozta ki.) Mindhárom ideológiának van egy antropológiai gyökere.
LIBERALIZMUS
A nagy francia forradalom idején jött lére
Alapja az egyénbQl való kiindulás
Értékeinek középpontjában az egyéni szabadság áll
Olyan állam jellemzi amely kevésbé avatkozik bele az egyes emberek életébe (minimál állam= alig van valami funkciója, egyfajta éjjeliQr szerepet tölt be)
Kiforrott gazdaságképpel rendelkezik, ez a piacgazdaság

KONZERVATIVIZMUS
A közösségbQl, csoportból indulnak ki, alapvetQ értékük a mikroközösség
LegfQbb értéknek a társadalmi harmóniát, a megbékélést tartja
A társadalmi integrációt a társadalom decentralizált struktúrái és a korporatív társadalmi politikai szervezetek biztosítják
Igényli bizonyos esetekben az állami beavatkozást, eszménye a rendi korporatív állam
általában a gazdaság kisebb-nagyobb mértékq állami irányításának szükségességét vallja

SZOCIALIZMUS
A kollektívumot (makroközösséget) tartja a kiinduló alapnak
LegfQbb érték a társadalmi egyenlQség, ami a javak igazságos újraelosztásán keresztül és egy igazságos társadalmi berendezkedés magvalósításával kíván elérni
A társadalmi integráció biztosítására a centralizált politikai szerkezet, a centralizált állam hivatott
Tanács-állam koncepciót akar létrehozni, ez a gyakorlatban gazdasági diktálást megvalósító állammá alakult
egy tervszerq gazdaságot hoz létre, ami a szervezett tervgazdaság
E három ideológia között kialakult elméleti és történeti kapcsolatrendszert az empirizmus, a racionalizmus, és a voluntarizmus szemlélettel jellemezhetjük (W. Röpke).

Racionalizmus: A liberalizmus-szocializmus tengelyen helyezkedik el. Hisz az emberek és az intézmények racionális átalakíthatóságában. Hisz abban, hogy az egyéni érdekek összességébQl kialakítható a közjó. A 18-19. században az egyén  közösség - társadalom kapcsolatának a politika dimenziójára kerül hangsúly, ami a politikai demokrácia elvét húzza alá. A politikai irányzatok közül erre a tengelyre a szabadság, egyenlQség, valamint a liberális demokrácia és a szociáldemokrácia kerül. FQ kérdése: miként oszlik meg a hatalom a társadalomban?

Empirizmus: A liberális-konzervatív tengelyen értelmezhetQ. A konzervatív emberfelfogás az egyént a társadalom különbözQ szintq közösségei, tradíciói, és normarendszere által nagymértékben meghatározottnak látja. Az emberi tudás tapasztalati jellegq. A fejlQdés csak evolutív (fokozatos) lehet. Egyén  közösség  társadalom viszonyában a polgári társadalom egyéni és közösségi autonómiáinak a politikai állammal szembeni védelmén van a hangsúly. FQ kérdése: hogyan lehet a politikai állam hatalmát még jobban korlátozni? Ez fogalmazódik meg a jogállam koncepciójában. A két fQ ide tartozó politikai irányzat az angolszász konzervatív liberalizmus és az alkotmányos konzervativizmus.
Voluntarizmus: A konzervativizmus  szocializmus tengelyen található. Az állami makroközösség minél erQsebb politikai hatalmában látják a társadalmi integráció és a fejlQdés bázisát. Az egyén teljesen alárendelQdik a totális államnak. FQ kérdése: kié a minél áthatóbb politikai hatalom? A társadalmi integrációt a totális állam hierarchikus intézményi szervezete biztosítja. Az ide tartozó politikai irányzatok: konzervatív nacionalizmus és fasizmus, szovjet típusú politikai társadalmi modell. A totális államban a politikai testet maga az állam testesíti meg.

A liberális, a konzervatív és a szociáldemokrata típusú pártok fQbb jellemzQi
Liberális és konzervatív párt
parlamenten belül létrejövQ csoportokból jön létre (belsQ eredetq párt)
régebben a képviselQik társadalmi elkötelezettségbQl végezték a parlamenti munkát
a vezetést a kiválasztott legjobbakra bízták
Munkáspártok, szocialista és szociáldemokrata pártok
a 19. század utolsó harmadában jöttek létre
parlamenten kívüli pártokként alakultak meg
politikai tömegpártokként mqködnek
vezetQségüket el tudják tartani
tagság munkásokból verbuválódik
képes versenyezni a parlamenten belüli erQkkel
Szociáldemokrata párt
modern szervezeti felépítésq tömegpárt
nagy taglétszám, szervezett tagság
tQlük várták a politikai színtér átrendezését
egész politikai rendszer megdöntésére törekedett
ebbQl alakult ki a bolsevikmozgalom, amelyek elQde volt a bolsevik típusú kommunista pártnak
Kereszténydemokrata és keresztényszocialista pártok
ideológiát hordozó tömegpártok
markáns ideológiai azonosulást jelentettek egy-egy valláshoz
hivatásos politikusi gárdával rendelkeztek, akik irányították, szervezték a pártot
a fasizmus ellenében jött létre

A három ideológia ötvözete
Körösényi András szerint:
Konzervativizmus: a fennálló politikai rendszerhez való ragaszkodás
Liberalizmus: újhoz való ragaszkodás, a haladásba vetett hit
Liberális gondolkodók: John Locke, Adam Smith
Konzervatív gondolkodók: Edmund Burke
Szocialista gondolkodók: Karl Marx
Egyes álláspontok képviselQi mindig bírálják a másik két irányzatot. Pl.: a konzervativizmusból nacionalizmus következik, ami háborúhoz vezet, a szocializmusban a politikai megbízhatatlanság alapján tömeggyilkosságokat követ el, a liberalizmushoz köthetQk a nagy fr. forradalom kivégzései.
Tehát: mindhárom irányzat képes elfajulni, de a három ötvözete a legalkalmasabb egy jól mqködQ gazdasági-politikai rend létrehozására.
Bibó István egyesíteni tudta a 3 irányzat értékeit:
liberális volt, mert a szabadság és félelemmentes értelem uralmának terjedésében látta a fejlQdést
vallásos volt
nyitott volt a szocialista eszmék iránt is


11. tétel

A pártok megjelenésének és térhódításának két fontos elQfeltétele van a képviseleti intézmények megszilárdulása, és a választójog kiterjesztése. ElsQ pártok Európában és É-Amerikában alakulnak ki, késQbb jelentek meg a térségben. Eredet szempontjából megkülönböztetünk:
BelsQ eredetq pártok:
parlamenten belül születnek
fejlQdésük fQ állomásai:
parlamenti csoportok jönnek létre
hozzájuk kapcsolódva megjelennek a területi választási bizottságok (fQ funkciójuk: jelöltek támogatása, szavazatok gyqjtése)
két elem kapcsolata egy országos szervezet kiépítése révén állandósul
KülsQ eredetq pártok:
parlamenten kívül jönnek létre, néha kifejezetten antiparlamentális célzattal,
megszületésüket sokszor már létezQ, nem pártjellegq szervezQdések segítik
BelsQ eredetqek: a liberális, konzervatív, de olykor a radikális pártok is.
KülsQ eredetqek: a szocialista, szociáldemokrata, kommunista, vallási, fasiszta, nemzetiszocialista és agrárpártok.
A pártok különbözQ idQszakokban születnek, és intézményi keretektQl, választójogi törvényektQl, gazdasági átalakulástól, társadalmi kultúrától, nemzetközi eseményektQl függQen, eltérQen fejlQdnek.
A pártok fejlQdésében 19. század elejétQl 4 fejlQdési stádiumot különböztetünk meg:
1. szakasz: megjelennek a liberális és konzervatív pártok
2. szakasz: választójog elsQ kiterjesztésével összefüggésben kialakul a pártrendszer
3. szakasz: a 19. század végén megjelennek a szocialista, szociáldemokrata pártok, a vallási pártok
4. szakasz: I. vh. körül megjelennek a kommunista, fasiszta, nemzetiszocialista pártok
Duverger 4 párttípust különböztet meg:
bizottsági pártok: szqk, kis létszámú, zárt testület amely nem is akar bQvülni, nem mqködik folyamatosan, csak választási idQszakban
szekciópártok: szociáldemokrata találmány , tagokat toboroz, nyitott, atömegekhez fordul, folyamatosan mqködik
sejtpártok: kommunista találmány , munkahelyi bázisra támaszkodik, egy helyen dolgozó párttagokat fogja össze lakóhelytQl függetlenül, jól alkalmazkodik a földalatti tevékenységekhez, mert kevés tagot tömörít
milíciapártok: tagjaik volt frontharcosok, szervezetük katonai jellegq, katonai fegyelem és kiképzés jellemzi, icsi báziscsoportokra épül, amelyek egyre nagyobb egységekbe tömörülnek
Weber kettQs felosztása
ElsQ variáció szerint:
patronázs pártok: hivatalokra vadászó partónusok szervezetei, egyedüli céljuk, hogy a vezetQjük irányító pozícióba kerüljön, nem ragaszkodnak specifikus elvekhez, propagandasztikus követelések, ilyen az USA két nagy pártja.
ideológiai pártok: valamilyen világnézeten alapulnak, politikai eszmények megvalósítására törekszenek, ilyen a német katolikus Centrumpárt,
Második variáció szerint:
honoráciorpártok: parlamenten kívüli, idQlegesen mqködQ csoportok, vezetQségét és társadalmi bázisát a gazdag, mqvelt arisztokraták és polgárok alkotják
tömegpártok: a demokrácia és a tömegválasztói rendszer eredménye
Párton belüli hatalmi szerkezet elemzése
Robert Michels A modern demokráciában mqködQ pártok szociológiájáról szóló mqvében kiemeli:
A tömegek a pártok és a szakszervezetek révén kapcsolódnak be a demokratikus politikai folyamatba, ez pedig felveti a szervezet kialakításának igényét
A szervezet adja a tömeg erejét, a teszi képessé arra, hogy a siker reményével lépjen a politikai küzdQtérre
Ez csökkenti a szétszórtságot, tehát növeli a tömegek erejét, másfelQl markáns munkamegosztást igényel az irányító és irányított között
Tömegpárton belül érvényesülnek az oligarcha vastörvényei
Ostrogorski a demokráciáról és a politikai pártok szervezetérQl szóló munkájában írt arról, hogy:
Nélkülözhetetlen a szervezettség
Szétszórt egyéni erQfeszítéseket egyesíteni kell
A célok egyesített erQvel való elérését szolgáló eszközök a politikai cselekvés céljává válnak
A pártnak a hatalom megszerzéséhez és megtartásához állandó, professzionális szervezetet kell létrehoznia
Párt kénytelen köztisztségeket szerezni, ezt a választásokkor tQkeként tudja használni
Párt összetartó ereje kezdetben az elv
Párttagokba igyekszik beoltani a feltétlen hqséget
Párt szétmorzsolódása törvényszerq a belsQ harcok, szakadások miatt
Pártok funkciói:
vezetQk rekrutációja - kommunikáció
döntéshozás - részvétel
mozgósítás - érdekaggregáció
politikai szocializáció
közvetítés állampolgár és a hatalom, állampolgár és kormányzati rendszer között
Ez utóbbinak 4 formáját ismerjük
részvételi kapcsolat: párton keresztül részt vehet az állampolgár a kormányzati rendszerben
politikai érzékenységet biztosító kapcsolat: pártok garantálják, hogy a politikai szereplQk érzékenyek legyenek a választók érdekeire
ellenszolgáltatást biztosító kapcsolat: a szavazatok pártok közvetítéséval válthatók elQnyre
irányító kapcsolat: hatalom a pártok segítségével tartja fenn az állampolgárok feletti ellenQrzést
A három fQ funkció, ami megkülönbözteti a pártokat más politikai struktúráktól:
választási versengés
politikai hatalom közvetlen irányítása
demokratikus kifejezés
A hivatásos politikus
A politika Weber szerint: egy politikai szövetség vezetése, vagy vezetésének befolyásolása. Azt állítja, hogy a politika nem más, mint törekvés a hatalomból való részesedésre, illetQleg a hatalomelosztás befolyásolására. A politikai döntések pedig a hatalom elosztására, megtartására, avagy átrendezésére irányulnak. Fennállásához elengedhetetlen az 'alattvalók' engedelmessége a hatalmat birtoklók tekintélyének. A modern állam olyan intézményes hatalmi szövetség, amely monopolizálta a legitim fizikai erQszakot, azaz a hatalom eszközeit. E kisajátítási mozzanat során jelentek meg azok a hivatásos politikusok, akik a politikai uralkodók szolgálatába léptek.
Politikus kétféle lehet, mégpedig:
„alkalmi" politikus, ez a szavazó állampolgár akik erre alapozza az életét, hiszen egyrészt élvezi a hatalom birtoklását, másrészt pedig csak egy "ügy" szolgálata adhat értelmet az életének.
„hivatásos" politikus, aki vagy mellék , vagy fQállású, és arra törekszik, hogy tartós bevételi forrást csináljon a hivatásából, és nem nagyon foglalkozik magasabb "ügyekkel".
Weber az elsQ politikus típust preferálja. Ahhoz, hogy e típus kerüljön hatalomra az alábbi szükséges feltételeknek kell teljesülniük: rendelkezzék elegendQ magánvagyonnal, gazdaságilag nélkülözhetQnek kell lennie, vagyis a jövedelme nem függhet attól, hogy milyen tevékenységre koncentrál
A hivatásos politikusok mqködésének talán leglátványosabb jeleneteit a pártcsaták képezik, melyek részben érdemi célok, részben pedig a hivatalok elosztása érdekében zajlanak.
12. tétel

Csoport: minden olyan önkéntes vagy természetes emberi közösség, amely szociológiai megközelítésben az egyén és a társadalmi egész, politológiai szempontból nézve pedig az egyén és a központi politikai szervezet között helyezkedik el. Megkülönböztetünk:
Érdekcsoport:
Az érdekcsoport tehát a közös állásponton lévQk olyan együttese, amely bizonyos követeléseket támaszt a társadalom más csoportjaival szemben. A társadalmi rendszer egyik szereplQje kifejezi a közös állásponton lévQk igényeit a társadalmi rendszer többi szereplQjével szemben.
vannak csoportok, amelyek a gazdasági szférában mqködnek, s kizárólag vagy túlnyomóan gazdasági érdekeket érvényesítenek (pl. iparkamara),
és vannak csoportok, amelyek kizárólag vagy túlnyomóan értékeknek igyekeznek érvényt szerezni: ezeket propagáló csoportnak is szokták nevezni (pl. a válás elleni vagy melletti liga).
Nyomásgyakorló csoport
Az érdekcsoportból tehát akkor lesz nyomásgyakorló csoport, amikor belép a politikai küzdQtérre: innen kezdve viszont már nyomásgyakorló csoporttá válik. A nyomásgyakorló csoport funkciói:
érdekeket artikulál, fQleg lobbizás révén. Ennek során a lobbisták személyes kapcsolataikat és ismeretségüket latba vetve igyekeznek rávenni a képviselQket, hogy vegyék tekintetbe a csoport kívánságait politikai programjuk szintjén.
érdekaggregációs funkciót is elláthatnak: ha például egy társaság olyan programot dolgoz ki, amely nemcsak az eszközök és a személyi állomány kérdéseivel foglalkozik, hanem törvényhozási, adóügyi, társadalombiztosítási, sQt nemzetközi politikai kérdésekkel is
szerepet játszhat a politikai szocializációban is, amennyiben elkötelezi magát a fennálló értékek védelme vagy épp megváltoztatása mellett
a politikai rekrutáció fontos csatornája is lehet
Van egy jelentQs eltérés a politika többi szereplQje és a nyomásgyakorló csoportok között, ez az eltérés abban áll hogy a lobbik nem arra törekszenek, hogy megszerezzék és maguk irányítsák a politikai hatalmat, hanem arra, hogy nyomást gyakoroljanak más politikai szubjektumokra valamilyen döntés elfogadása érdekében, amely irányulhat a társadalmi tagolódás módosítására vagy ellenkezQleg, a társadalmi-politikai struktúra fenntartására.
Nyomásgyakorlás: szankció alkalmazása vagy szankció alkalmazásával való fenyegetés arra az estre, ha valamilyen követelést nem teljesítenek. Ez a gyakorlatban számos formában megvalósulhat:
Lehet szavazatokkal támogatni egy pártot, kilátásba helyezve a támogatás megvonását
nyújtott pénzügyi támogatás felfüggesztése vagy megszüntetése a nyomásgyakorlás másik módja.
Megvesztegetnek egy politikust, majd leleplezéssel fenyegetik
A sztrájk különbözQ formái,
, népszavazás kezdeményezése, pénzügyi vagy tQzsdeválság mesterséges elQidézése.
A nyomásgyakorlásnak vannak jogilag megengedett én meg nem engedett formái, illetve direkt és indirekt formái. Direkt akcióról van szó akkor, amikor közvetlenül a döntéshozó struktúrákra gyakorolnak nyomást: ezek lehetnek formális intézményi struktúrák vagy informális struktúrák. Indirekt akcióról akkor beszélünk, ha a nyomásgyakorlás nem egyenesen és közvetlenül történik, hanem a közvélemény segítségével próbálnak befolyást gyakorolni a döntéshozókra.
A nyomásgyakorló csoportok strukturális szempontból lehetnek:
idQszakosak vagy állandóak,
erQsebben vagy lazábban szervezettek,
centralizált vagy decentralizált
Kulturális szempontból lehetnek a közösség uralkodó érdekeihez képest lehetnek:
integráltak vagy elidegenedettek.

Pártok: Történetileg az elsQ pártok Európában és Észak-Amerikában alakultak ki. Az eredet szempontjából megkülönböztethetünk belsQ és külsQ eredetq pártokat.
A belsQ eredetq pártok a parlamenten belül születnek s fejlQdésük fQbb állomásai a következQk: elQször parlamenti csoportok jönnek létre, majd hozzájuk kapcsolódva megjelennek a területi választási bizottságok, amelyeknek fQ funkciója a jelöltek támogatása és szavaztok gyqjtése, s végül a két elem kapcsolata egy országos szervezet kiépítése révén állandósul.
A külsQ eredetq pártok a parlamenten kívül , a társadalomban jönnek létre, olykor kifejezetten antiparlamentáris célzattal, esetleg korábbi külsQ eredetq pártok szakadásával .A külsQ eredetq pártok megszületésénél sokszor már létezQ nem pártjellegq szervezQdések bábáskodnak, amelyek aztán különbözQ módon segítik a tevékenységét. Ilyen szervezet lehet:
a szocialista és szociáldemokrata pártok esetében a szakszervezet;
a kereszténydemokrata, keresztényszocialista, pártok esetében valamely egyház, vallási felekezet;
a nemzetiszocialista vagy fasiszta pártoknál egy harci szövetség;
a kommunista pártok esetében pedig egy titkos vagy földalatti csoport.
BelsQ eredetq számos liberális, konzervatív párt, de olykor a radikális pártok is. KülsQ eredetqek, a szocialista, a szociáldemokrata, a kommunista, a vallási, a fasiszta és a nemzetiszocialista pártok.

A pártok különbözQ idQszakokban születnek és az intézményi keretektQl, a választójogi törvényektQl, a gazdasági átalakulásoktól, a társadalmi kultúrától, a nemzetközi eseményektQl függQen eltérQen fejlQdnek. Az európai és észak-amerikai pártok fejlQdése:
1. szakasz: megjelennek a liberális és konzervatív pártok
2. szakasz: választójog elsQ kiterjesztésével összefüggésben kialakul a pártrendszer
3. szakasz: a 19. század végén megjelennek a szocialista, szociáldemokrata pártok, a vallási pártok
4. szakasz: I. vh. körül megjelennek a kommunista, fasiszta, nemzetiszocialista pártok

Pártok funkciói:
vezetQk rekrutációja - kommunikáció
döntéshozás - részvétel
mozgósítás - érdekaggregáció
politikai szocializáció
közvetítés állampolgár és a hatalom, állampolgár és kormányzati rendszer között


Mozgalom fogalom sok területen használatos: így a kultúra, a politikai gondolkodás, a vallási, etnikai mozgalmak, nemzeti-, nemzetközi mozgalmak területén

A mozgalom kétszintq jelenség:
Az egyik szintjén informális, közösségeket találunk, melyeknek cselekvésében a változás elQmozdításának vagy megakadályozásának megfelelQ kulturális tényezQ dominál.
A másik szintet a különféle egyesületek, nyomásgyakorló csoportokként mqködQ érdekcsoportok alkotják, melyeknek megszületésében, a mozgalom eszmeiségéhez való általános csatlakozás mellett egyéni motivációk is szerepet játszanak. A mozgalmak is többféle funkciót töltenek be a politikai rendszerben: pl. szocializáció, kommunikáció, rekrutáció stb.
A politikai mozgalmak kapcsolódnak a pártokhoz, a szakszervezetekhez, a nyomásgyakorló csoportokhoz.
Ha pl. munkásmozgalomról beszélünk a szocialista vagy kommunista pártokra is gondolunk.
Ha szakszervezeti mozgalomról beszélünk valamilyen szakszervezetre is gondolunk.
Ha polgárjogi mozgalomról beszélünk az ilyen értékeket propagáló csoportokat is beleértjük.
Ha katolikus mozgalomról beszélünk a katolikus indíttatású vallási pártokra is gondolunk.


Mozgalomra többféle definíciót is megfogalmaztak. Így pl:
A mozgalom olyan kollektív cselekvés, amely egyes társadalmi intézmények megváltoztatására, vagy egy teljesen új rend létrehozására irányul.
Meghatározott folyamatossággal mqködQ kollektív cselekvQ, amelynek célja, hogy bizonyos változásokat elQmozdítson vagy megakadályozzon a társadalomban vagy egy szervezetben. A mozgalom mint közösség tagsága nem körülhatárolt, nem állandó, vezetQinek pozícióját inkább a tagok informális egyetértése határozzák meg.

A pártokat és a szakszervezeteket szoros történeti-genetikai kapcsolat fqzi össze. SzakszervezetbQl kialakulhat párt (Brit munkáspárt), és pártból is születhet szakszervezet (Olaszország).
A szakszervezet tevékenysége nem merül ki abban, hogy bizonyos döntések meghozatala érdekében nyomást gyakoroljon más politikai szereplQkre, hanem maga is részt vesz a döntéshozatalban. A szakszervezet nyomásgyakorló tevékenység gyakran éppen arra irányul, hogy a kollektív szerzQdések megtárgyalásán túl a gazdaságpolitikai tárgyalásokba is közvetlenül bekapcsolódhasson.

Szervezeti struktúrája lehet:
centralizált
decentralizált
Ennek a kollektív alkudozás szempontjából van jelentQsége: lehetséges például, hogy országos szinten a szakszervezetek és a munkaadók csak néhány lényeges pontot rögzítQ kollektív szerzQdést kötnek, a többi témáról való alkudozás jogát pedig az alsóbb, decentralizált szervekre ruházzák.

Szervezési elv alapján:
szervezQdhet területi alapon (egy adott térségen dolgozó összes munkavállalót tömörítve)
szakmai alapon (pl. hajóácsok szakszervezete)
ágazati alapon (pl. fémipari dolgozók szakszervezete)

Érdekképviseleti szervek kialakulása, térnyerésük
Nagy gazdasági világválság, a fasizmus, a II. világháború után új helyzet alakult ki Ny-Európában. Radikális pártok súlya lecsökken, pártok egyre jobban integrálódni kezdenek a parlamentarizmus keretei közé. Érdekképviseleti szervek elQrenyomulása a pártok jelentQségét csökkentette. A megerQsödött érdekegyesületek állami döntésekbe kapcsolásának egyik csatornája a parlament, a másik pedig azok a formák, amelyek a közigazgatási apparátussal kapcsolják össze Qket
A befolyásolás egyik legális formája a minisztériumok mellett mqködQ bizottságok rendszere.

A politikai rendszer funkciói.
A politikai rendszer több, egymással szoros kölcsönhatásban lévQ alrendszert foglal magában:
pártrendszert
szakszervezeti rendszert
képviseleti rendszert
nyomásgyakorló csoportok rendszerét
bürokratikus rendszert

A társadalom egészéhez viszonyítva funkciói:
társadalmi folyamatok politikai szervezése, irányítása politikai döntésekkel
a politikai szocializációs folyamatok irányítása, a politikai kultúra intézményes átadása
a társadalom politikai integrációjának megvalósítása és a politikai rendszer legitimációja



Ezen funkciók eszközei:
legális, vagy nyers erQszak alkalmazása, vagy kilátásba helyezése
a lojalitás megszerzése (uralmuk helyességének és szükségességének elfogadtatása)
politikai csoportok, mozgalmak bevonása a politikai döntéshozatali eljárásba
szakszerq és jogszerq bürokrácia

Sajátos funkciók:
érdektörekvések politikai integrálása, csoportosítása és döntési javaslatokká alakítása
az ehhez szükséges eljárások, jogi normák, intézmények létrehozása, mqködtetése
politikailag releváns információk gyqjtése, feldolgozása
választók felkészítése
politikai tradíciók, szimbólumok ápolása, fenntartása, mqködtetése
a politikai rendszer stabilitásának, és infrastruktúrájának biztosítása
a nemzetközi politikai rendszerbe való bekapcsolódás


13.tétel

A frakcionalizáltság fogalma
A pártrendszerek összehasonlítása 2 problémát is felvet: a pártok számolásának és a pártrendszer mqködésének kérdését. Douglas W. Rae a hogyan számoljuk a pártokat? kérdésre a korábban használt három változó  azaz a pártok száma, a legerQsebb párt szavazati hányada, a két legerQsebb párt szavazatainak összege- mellé bevezetett egy negyedik változót, amellyel be lehet mutatni a versengési viszonyok általános képét és szerkezetét. Ezt a változót nevezi frakcionalizáltságnak, mely kifejezést a koncentráltság ellentéteként használ.
A frakcionalizáltságot két tényezQ mutatja:
a párthányadok száma (az összes szavazaton osztozó pártok száma)
a szavazatok eloszlásának viszonylagos egyenletessége
Nem frakcionalizált rendszerben egyetlen hányad van, vagyis egy párt birtokolja az összes versengési hatalmat, ez az egypárti rendszer, amely nem tqr versengési viszonyokat.
ErQsen frakcionalizált rendszer: magas a megközelítQen azonos szavazattal rendelkezQ pártok száma, és így egyik sem birtokol jelentQs hányadot a választási erQhalmazból, azaz a szavazatok összességébQl. Ilyen pl. a szélsQséges sokpártiság esete.
A frakcionalizáltságot azonban nem a pártok nagy száma jelenti, hanem azt, hogy a szavazatok viszonylag egyenletesen oszlanak meg a pátok között. Rae javaslatai felvetnek problémákat is:
nem számol azzal, hogy egyes pártok szövetségesként is viselkedhetnek,
a versengést nagyban befolyásolja, hogy milyen politikai kultúrát hordoznak az egyes pártok,
az egypártrendszer szerinte nem is pártrendszer, legfeljebb egypárti politikai rendszer,
az egypártiságnak vannak különbözQ fajtái, melyeket nem tud megkülönböztetni

Pártrendszerek létrejöttét befolyásoló tényezQk. (törésvonalak)
Stein Rokkan szerint, csak úgy tudunk számot adni a pártok és egyéb tömegszerveztek jellegzetességeirQl, és az egyes országok pártrendszerei közti különbségekrQl, ha a kialakulásukat kondicionáló körülményeket vizsgáljuk. A fejlQdést három jelentQs dimenzió kondicionálta: a politikai, a gazdasági és a kulturális dimenzió.Rokkan elméletének központi fogalma a törésvonal.
Négy kritikus törésvonalat különböztet meg:
Centrum / periféria: A centrumok fQ erQforrásai a földrajzi adottságok, a szállítási technika, a kereskedelmi utak, a kommunikáció és a hatalmi erQk. A periféria a centrumokhoz képest függQ helyzetben van, kisebb a hatalma a saját sorsa felett, kevesebb erQforrással rendelkezik. Földrajzilag, társadalmilag és kulturálisan egy rendszer szélén helyezkedik el, gazdasága fejletlen. A központi kultúra konfliktusát emeli ki a perifériákon élQ  etnikailag, nyelvileg vagy vallásilag differenciált- alávetett lakossággal szemben.
Állam / egyház: A központosító, egységesítQ és mozgósító nemzetállam és az egyház történelmileg megnyilvánult privilégiumai közti konfliktust mutatja be e törésvonal megfogalmazásakor.
Város / vidék ( agrárérdek / ipari vállalkozók )
Tulajdonosok, munkaadók / bérlQk, napszámosok, bérmunkások ( osztályok közötti érdek )
Az elsQ kettQ a nemzeti forradalmak terméke, míg a harmadik és negyedik az ipari forradalom terméke. Kifejezetten társadalmi törésvonalnak a város és vidék közti, valamint az osztályok közti törésvonalat tartja. Rokkan szerint az egyes országok pártrendszerei közti eltéréseket az elsQ három törésvonal mentén kialakult konfliktusok, és az azokat feloldó kompromisszumok különbsége tükrözi. Az egyes országok eltérQ irányú fejlQdésében e három törésvonal játszik meghatározó szerepet. Ez a magyarázata annak, hogy egyes országokba miért alakultak ki és erQsödtek meg az agrárpártok, felekezeti pártok, nacionalista pártok, szeparatista pártok és a másik országokban miért nem.
A pártrendszerek típusai számbeli kritériumok alapján
A pártrendszereket általában a pártok száma alapján osztályozzák, de ez az osztályozási forma egyre inkább elégtelenné válik. Giovanni Sartori szerint ennek a felosztásnak a hibája, hogy elfogadunk egy számrendszert anélkül, hogy a számlálás szabályait ismernénk. A számbeli kritériumokat ideológiai kritériumok teszik teljesé, melyeket hét pontba sorolhatunk.
Egypártrendszer: más párt létezését nem tqri el, megtiltja a pártpluralizmus megnyilvánulásait.
Hegemon párt: nincs versengés a hatalomért. Más pártok léteznek, de csak, mint kiegészítQ pártok, melyek nem versenyeznek a hegemon párttal, amely minden esetben hatalmon marad.
Uralkodó párt: Több párt létezik egymás mellett, melyek úgy mqködnek, mint az uralkodó párt törvényes vetélytársaiVálasztásokról választásokra ugyan az a párt marad hatalmon, mert megszavazza a választók döntQ többsége, de a hatalmon maradásért folyamatosan versenyeznie kell. Ez az elsQ három kategória az egypártrendszer felbontásából adódik.
Kétpártrendszer: egy párt kormányoz, de ezt nem korlátlanul teszi. A választásokat nem mindig ugyan az a párt nyeri, így nem válik a rendszer az uralkodó párt rendszerévé. A harmadik pártok hosszú távon nem keresztezik a két nagy párt hatalmának változását. Annak a valószínqsége, hogy az ellenzéki párt kiszorítja a kormányzó pártot reálisan elképzelhetQ. A rendszer feltételei:
a két párt a mandátumok abszolút többségéért való versengés helyzetében van,
a két párt közül legalább az egyiknek sikerül elegendQ többséget elérni,
ez a két párt képes az egyedül kormányzásra,
a hatalom váltakozása valószínq kilátás marad.
Kétpártrendszerq országok pl. USA, Nagy-Britannia, Új-Zéland, Kanada stb.
Korlátozott és méréskelt többpártrendszer: három-öt releváns pártot foglal magába. A mérsékelt pluralizmus legfQbb ismertetQjegye a koalícióban való kormányzás, mivel egyik párt sem képes önállóan kormányozni. Eza formula nem a kormányzat változása, hanem inkább egymást váltó koalíciók.
SzélsQséges és polarizált pluralizmus: Rendszerellenes pártok jelenléte jellemzi, ahol a rendszerellenes párt a kormányzás szisztémáját változtatná meg, mivel elutasítja az uralkodó ideológiát. Az ellenzék kétoldalú, de nem egyesítik erQiket, hanem mindkét párt inkább az uralmon lévQ kormánnyal egyezkedik. A rendszerei mindig a centrumra támaszkodnak, mechanizmusa (legalább) három pólusú: jobb, közép, bal. A rendszer fejlQdése általában a centrum meggyengüléséhez vezet, ami a szavazatok szélsQ szárnyak felé történQ áramlásával jár. Nem felelQs ellenzék jelenléte figyelhetQ meg, mivel a szélsQséges pártoknak az a sorsuk, hogy ne kormányozzanak. Sajátossága a felülemelkedés vagy a felülmúlási verseny politikája. A versenypolitika egyik feltétele a több párt jelenléte mellett a becsületes konkurencia.
Atomizáció: Az atomizált rendszer egy olyan kategória, amelyben a pártok szám  legyen akár tíz, húsz vagy több- nem okoz nagy változásokat, és nem kíván pontos számbavételt.
VersengQ politikai berendezkedés
Domináns pártrendszer (Japán, India)
Kétpárti rendszer (Nagy-Britannia, USA)
Korlátozott pluralizmus (Belgium, Svájc)
SzélsQséges pluralizmus
Atomizáció
Nem versengQ politikai berendezkedés
egypártrendszer
hegemón
Választási rendszerek
Egyszemélyes tisztség esetén a választás lehet:
közvetlen (ha az összes választó szavazata dönt)
közvetett (ha elQbb nagyválasztókat jelölnek ki, s azok választják meg az elnököt


14. tétel

Korunk rezsimje a demokrácia:
Napjainkban a világ országainak csak egy kisebb részét irányítják a demokrácia szabályai szerint. Lijphard a 80-as évek elején 158 országból mindössze 51-et tekintett demokratikusnak, s ezek közül is csak 21 volt olyan, ahol a demokratikus rezsim a II. világháború végétQl a 80-as évek elejéig megszakítás nélkül fennmaradt.

Liberális demokratikus állam jellemzQi Robert Dahl szerint:
Az állam politikailag garantálja a szervezkedés szabadságát;
Szavazati jog, választójog (pl. a nQk 70 évvel ezelQtt még nem szavazhattak);
Választhatóság kiszélesítése;
Szabad és tiszta választások megtartása;
Választások eredményétQl függQ mqködés (kormány, közhivatalok);
KülönbözQ információs források szabadsága;

A modern demokrácia paradigmatikus vonásai:

Barát/ellenség dichtómia (kettQsége) helyett barát/ellenfél dichtómia: biztosítja az egyet nem értés és a hatalom birtokosaival való szembenállás szabadságát, tehát a politikát ellenzQket nem ellenségnek, hanem ellenfélnek tekinti.
Az imént említett ellenfélnek nem csak az egyet nem értés és a szembenállás kifejezésére van lehetQsége, hanem arra is, hogy békés úton átvegye a hatalmat (abszolút újdonság a történelemben).
Versengés: a közösséget olyan ismeretlen részek összességének fogja föl, amelyek között a konfliktust nem lehet kizárni, pluralista jelleget ölt. A modern demokráciák nem rombolónak, hanem kifejezetten építQnek tekintik a részek érdekeit, amelyek hozzájárulnak az általános érdekek meghatározásához. Tehát a konfliktus része a politikának, és nem mindig szükségszerqen rombolja a közösséget, sQt a különbözQ érdekek és irányultságok ütközésébQl születnek pozitív eredmények.
Korlátozott politikai szféra: a politika az egyéni és kollektív életnek csak az egyik dimenziója; nem fedi le az emberek és népek életének teljes valóságát. A politikának tiszteletben kell tartania, és biztosítania kell a társadalmi, kulturális, gazdasági, rokonsági, stb. autonómiáját, különben éppen azt a társadalmi pluralizmust korlátozza és pusztítja el, amelyet a politikai pluralizmusban táplál és kifejez
A politikai hatalom ellenQrzése: politikai hatalomra szükség van, de mivel emberek irányítják  önérdek vagy partikuláris érdekek szolgálatába is állítható -, ezért ellenQrizni kell, és különbözQ korlátokat kell állítani elé (pl.: jogi, gazdasági). A konfliktusból így lesz versengés, amely szabályozottá válik.
A modern demokráciák nem lehetnek mások, csak képviseleti demokráciák (közvetett ellenQrzési lehetQsége van az állampolgároknak).
Képviseleti demokrácia: a régi és a modern demokráciát a képviselt értékek tekintetében is megkülönbözetjük (pl.: egyéni szabadság). A modernekben az egyéni szabadság mindenekelQtt az állammal szembeni szabadság; az antik városközösségekben nem tartozott az általános politikai szabadságok közé. A modern demokráciákban az ember nemcsak politikai, hanem gazdasági lény is; továbbá korlátok nélkül vehet részt a rendszeres, idQközökét megtartott választásokon, hogy ilyen formán ellenQrizze, és véleményt nyilvánítson a politikai hatalomról.


A közvetlen demokrácia, mint az állampolgárok egyidejq fizikai jelenléte ugyanazon a gyqlési helyen a modern valóságban lehetetlenné válik a nagy területek, a lakosság nagy száma és gazdasági okok miatt. Ilyen módon alakul ki a képviseleti demokrácia.
Ezen belül a közvetlen demokrácia formái csak helyi szinten képzelhetQk el A modernek szabadsága az állammal szembeni szabadságot jelenti, amely biztosítja az egyének számára az autonómia bizonyos mértékének megQrzését.
Az antik demokráciában viszont a polgári szabadság nem tartalmazza ezt a garanciát, az Q szabadságuk a hatalom kollektív gyakorlásában való részvételt jelentette.
A modern demokráciában az ember nem csak politikai lény, gazdasági ember is, továbbá a politika és a vallás elválása újabb autonóm szférákat teremtett az ember számára. A politikai részvétel új formája a rendszeres választási versengésben való részvétel lesz. A népi részvétel eszméje az általános választójoggal teljesedik ki.

A kisebbség számára biztosított garanciákkal mérsékelt többségi elv alkalmazása: a többségi elv korlátozás nélküli alkalmazása esetén az jutna kifejezésre, hogy a többségnek mindig igaza van. De lehetQséget kell adni a kisebbségek számára a tiszta versenyen való részvételhez.
Disszenzushoz való viszony: minden létezQ politikai közösségben vannak belsQ játékszabályok, legalábbis bizonyos magatartási normák tiszteletben tartását megkövetelik. A demokrácia mennyiségi és minQségi szempontból is sokkal tágabb teret enged a disszenzus kifejezQdésének (egyet nem értés kinyilvánításának)
Pluralitás/küzdQterek sokasága: a különbözQ szereplQk versengése egyaránt folyhat politikai és politikán kívüli terepen. Politikai terepek megkülönböztetése: választások, pártok, szakszervezetek, parlament, kormányzat, stb.
Szerepek pluralitása (minden egyén többfelé elkötelezett): lehetQvé teszi, hogy az egyén többféle csoportidentitással rendelkezzen, több szerepet töltsön be (pl.: az állampolgár egyidejqleg lehet hívQ  párttag  szolgáltatásban dolgozó  úszó-egyesülethez tartozó). A szerepek sokféleségének az a jelentQsége, hogy csökkenti a politikai rendszer barátokra/ellenségekre való megosztását. Személyek több szerepben való cselekvése tehát megkönnyíti az ellenség ellenféllé válását.

15. tétel

Abraham Lincoln szerint a demokráciát nem csak a nép által végzett kormányzásként, hanem a nép érdekében végzett kormányzásként is meghatározhatjuk, ahol a kormányzás megfelel a nép kívánságának, bár ez a tökéletes összhang a kormányzásban még sosem valósult meg. A demokratikus rendszereket nem az jellemzi, hogy tökéletesen megfelelnek a nép igényeinek, hanem az, hogy viszonylag jól megfelelnek viszonylag sok állampolgár kívánságának hosszú idQn át.
A demokrácia problémái
probléma: a demokrácia emberfelfogásával kapcsolatos: Kétféle álláspont létezik az ember politikában elfoglalt helyét illetQleg
az egyén és az állam között nem ismer el közbülsQ hatalmat
az egyén és az állam közé csoportokat iktat be
Rousseau az egyén-állam kettQsségén alapuló demokrácia-felfogást hirdet, elutasítja a képviseletet. Modern politikai gondolkodás ezt a gondolatmenetet cáfolja.
probléma: látható és láthatatlan politika viszonya
A demokrácia teljesen átlátható, vagyis az állampolgárok ellenQrzése, értékelése, ítélete elQtt nyitott, de eközben teljesen látható politika mégsem lehetséges. A kormányzás nem feltétlenül tartja magát a törvényekhez és a jogszerqséghez. A demokráciától azonban elvárható, hogy lehetQ legkisebb mértékqre csökkentse a láthatatlan politikát a látható javára.
probléma: A demokrácia olyan rezsim, amely csak normális igazgatási viszonyok között mqködik
demokrácia csak nyugodt körülmények között mqködik, háborús idQkben nem
képviseleti demokráciában biztosított részvétel nem vonzó az állampolgárok számára
drámai idQszakokban nem lehet az alkudozás módszerével kezelni a politikai ügyeket
rendkívüli igazgatási helyzetekben nem csak a demokrácia mutat gyenge ellenálló képességet
nincs eleve elrendelve, hogy a demokrácia rendkívüli helyzetben csQdöt mondjon, annál könnyebben át tudja vészelni a rendkívüli helyzetet, minél erQsebb a politikai legitimitása
probléma: konszolidációs demokrácia vagy konszenzusorientált demokrácia
Lijphart nem tartja kielégítQnek Almond kettQs felosztását, amely szerint:
stabil, homogén, angol-amerikai típusú demokráciák
instabilabb európai-kontinentális típusú demokráciák
Ez a felosztás azért nem jó, mert Ausztria, Belgium, Hollandia, Svájc a nagymértékq kulturális töredezettség ellenére stabil demokráciát mqködtetnek. Lijphart ezeket konszolidációs (konszenzusos) demokráciáknak hívja. JellemmzQjeük:
erQs szegmentáltság (vallási, nyelvi, etnikai, gazdasági)
közmegegyezést az elitek közötti egyezkedések és kompromisszumok rendszere teremti meg
négy intézményi eszköz segítségével oldják meg a vitákat: miniszteri nagykoalíció (kormányban a társadalom minden jelentQs szegmensének van politikai képviselQ), kölcsönös vétó, arányosság elve közösségek
A demokráciák eltéréseit és szabályszerqségeit az egymástól alapvetQen eltérQ két modell, a többségelvq (Westminster típusú) és a közmegegyezésen alapuló (konszenzusos modell) vizsgálatával mutathatjuk be.
A Westminster típusú demokrácia lényege a többségi uralom, az államot irányító nép ebben az esetben az emberek többségét jelenti. Az angol típusú parlamentáris államvezetés vagy annak egy része példaként szolgált más országokban is. A Westminster modell 9, egymással összefüggQ elembQl áll.
A végrehajtó hatalom összpontosítása: egypárti és alig-többségi kabinetek: Az angol kormányzati rendszer legerQteljesebb szerve a kabinet, mely általában annak a pártnak a tagjaiból áll, amely többségben van az alsóházban. A politikai hatalom a többség képviselQjének a kezében van, amely hatalmát a többség érdekében gyakorolja, ugyanakkor nincs elsöprQ többségben. A jelentQs kisebbséget a többség kizárja a hatalomból és ellenzéki szerepre kényszeríti.
A hatalom összeolvasztása és a kabinet uralma: Az angol kormányzati rendszer hatékony mqködésének alapja a törvényhozó és végrehajtó hatalom szinte tökéletes összeolvadása. A kabinet a parlament bizalmától függ. A kormány egyértelmqen vezetQ pozícióban van a parlamenttel szemben.
Aszimmetrikus kétkamarás rendszer: az angol parlament két házból áll:a tömegek által választott alsóházból és a fQleg az örökletes nemesség tagjaiból álló lordok házából. E két ház kapcsolata aszimmetrikus, hiszen a törvényhozó hatalom szinte teljes egészében az alsóházban összpontosul, a lordok háza csak késleltetni tudja a törvényhozás munkáját.
Kétpártrendszer: Angliában a politikai életet két nagy párt uralja: Konzervatív párt és a Munkáspárt. A mandátumok többségét a két nagy párt szerzi meg, és ezek valamelyike alakít kormányt.
Egydimenziós pártrendszer: Angliában a fQ pártokat leginkább az különbözteti meg, hogy miként vélekednek a társadalmi-gazdasági politikáról. A munkáspárt képviseli a baloldalt, a konzervatívok pedig a jobboldali törekvéseket.
Pluralitásos választási rendszer (egyszerq többség): Az alsóház 650 tagját többségi elven választják, Az a jelölt gyQz, aki megkapja a szavazatok többségét.
Egységes, centralizált kormányzat: Angliában a helyi kormányzatokat a központi kormány hozta létre, hatalmukat nem garantálja az alkotmány, valamint pénzügyileg is függnek a központi kormányzattól.
Íratlan alkotmány és a parlament szuverenitás: Angliában nincs írott Alkotmány. Az alaptörvényeknek nincs külön jogi státusza, ezeket a parlament úgy módosíthatja, mint más jogszabályt. A bíróságok nem rendelkeznek a bírói felülvizsgálat jogkörével, a végsQ és szuverén hatalom a parlament, ami azt jelenti, hogy az alsóházi többség hatalmát nem korlátozza semmi.
Kizárólagos képviseleti jellegq demokrácia: A parlament szuverenitása azt is jelenti, hogy a közvetlen demokrácia egyetlen elemének sem marad tér, ezért pl. a népszavazás idegen az angol alkotmányjogi gyakorlattól. A parlament szuverenitása összeegyeztethetetlen a népszuverenitással, így az angol demokrácia kizárólagos képviseleti jellegq.
A közmegegyezéses modell 8, egymással összefüggQ elembQl áll.
A végrehajtó hatalom megosztása. (nagykoalíció lehetQvé teszi minden párt képviseletét))
A hatalmi ágak szétválasztása (A végrehajtó hatalom elkülönül a törvényhozó hatalomtól).
kétkamarás rendszer és kisebbségi képviselet (kisebbségek külön képviselete) Többpártrendszer
Többdimenziós pártrendszer
Arányos képviseletet biztosító választási rendszer
Területi föderalizmus, nem területi alapú autonómia
Írott alkotmány és a kisebbség vétójoga
A demokráciát érintQ kihívások
rendszerellenes struktúrák és kultúrák: A demokrácia politikai legitimitásának hiányát jelzi.
politikai képviseletben rejlQ sokféle belsQ nehézség: A nemzeti szuveneritás ütközik a népszuveneritással, és a politikai képviselet ellenQrzQ funkciója is konfliktushoz vezet.
Technokrácia törekvése, hogy választásokon hatalmat szerezzen, a szakértelem elemeit illesszék be a demokrácia képviseleti és döntési folyamatába. A technokrácia törekvése összeegyeztethetetlen a demokrácia fennmaradásával
Bürokrácia a hierarchia és a technikai ésszerqség elvére hivatkozik, de ez nem egyeztethetQ össze a demokráciával
oligarcha kihívása minél erQsebb a pártok, szakszervezetek belsQ szervezettsége, annál nagyobb teret hódít bennük az oligarchia (a kevesek uralma). Ahogy nQ a pártokban az oligarchia, úgy csökkennek a demokrácia esélyei.
közvélemény befolyásolása Ostrogorski szerint, ahol gyenge a pártrendszer (USA), ott a média vélemnyformáló szerepe nagy.

Dahl szerint a demokrácia akkor mqködik, ha legalább 8 intézményes biztosítékkal rendelkezik:
A szervezetek létrehozásának és a hozzájuk való csatlakozás szabadsága.
A kifejezés szabadsága.
A szavazati jog.
Választhatóság közhivatalokba.
A politikai vezetés azon joga, hogy versenyezzenek egymással a tömegek támogatásáért és szavazataiért.
Az információ egymást kiegészítQ forrásai.
Szabad és tiszta választások.
Olyan intézmények, amelyek révén a kormány politikája a szavazatoktól és a tömeghatás egyéb megnyilvánulásaitól függ.
16. tétel

A totalitarizmus mint újdonság a 20. sz-ban, a totalitarizmus megjelenési formái
Korunkban a politikai rezsimek három alaptípusát határozhatjuk meg: a demokratikus, az autoritárius és a totalitárius rezsimeket. A totalitarizmus fogalma az olasz fasizmus politikai-kulturális közegében született.

Giovanni Amendola : a fasizmust nevezi totalitárius rendszernek , amely az abszolút uralom, a teljes és ellenQrizetlen parancsuralom ígérete a politika és a közigazgatás minden területén .
Lelio Basso: szintén a fasizmusra vonatkoztatva minden állami szerv, melyek a három hatalmi ágat testesítik meg, és a fegyveres erQ, amely ezek akaratát megvalósítja, egyetlen párt eszközévé vált, amely egyhangú akarat, az egyöntetq totalitarizmus kifejezQdése .
Eredetileg olyan politikai formát jelölt, amelyet a parlamenti struktúrák és ellenQrzések hiánya, egyetlen párt jelenléte, a liberális pluralizmus elutasítása, unitarizmus és a politika mindenhatósága és mindenütt jelenvalósága jellemez.
Raymond Aron: a totalitarizmus új elemét az egyetlen forradalmi párt képezi, következésképpen csak a forradalmi ihletésq egypárti rezsimek totalitáriusak.
Zbigniew K. Brzezinski: a totalitrizmus lényege az intézményesített forradalmi buzgalom , melynek célja hogy minden meglévQ társadalmi csoportot szétporlasszon, s a korábbi pluralizmust a totalitárius ideológiának megfelelQen homogén egyöntetqséggel váltsa fel. A politikai hatalommal szemben három fajta korlátozás és ellenQrzés mqködhet:
közvetlen korlátozások az alkotmányos garanciák, az emberi jogok, illetve az íratlan jog-politikai normák létezése és érvényesülése
közvetett korlátozások, mely a kompromisszum mechanizmusainak mqködését igényli (alkudozást, a politikai hatalom és a vallási felekezetek, gazdasági, szakmai, kulturális, területi érdekcsoportok csendes együttélését)
természetes korlátozások, amelyek a nemzeti karakter és tradíció.

Waldemar Gurian: a totalitárius rendszer gazdasági és technikai nyomást alkalmaz és az úgynevezett közvéleményre hivatkozik.
Friedrich A. Hayek: a totalitarizmus a szolgaság új formája. A gazdasági szabadság minden más szabadság elQfeltétele, mivel a gazdasági tevékenység szolgáltatja az eszközöket a célok eléréséhez. A totalitárius rezsim legfQbb jellemzQje pedig a gazdasági szabadság felszámolása.

A felülrQl vezérelt forradalom
A totalitárius rezsim létrejöttét mindig forradalmi jellegq polgárháború elQzi meg és eredményezi. A polgárháború azonban akkor lesz forradalom, ha a hatalom irányítását mások kezébe adja, és megszünteti a fennálló jogi-politikai rendet, s egy újat hoz létre. A totalitárius rezsimeket a rend, erQs politikai stabilitás és belsQ koherencia jellemzi, és totális átalakításra törekszik, mivel az elnyomás és a meggyQzés mechanizmusai révén sikeresen valósítják meg és tartják fenn a társadalmi és politikai fegyelmet. A totalitárius rezsim az egyéni és kollektív élet minden területének globális irányítására tart igényt, az élet minden szférájára ki akarja terjeszteni az ellenQrzést, de valódi lényege nem ebben a törekvésben merül ki. A totalizmus az új uralkodó osztályok lázadása és háborúja lesz a régi társadalom ellen. Forradalomként megtartja az erQszak és a változtatás elemét, ahol a változtatás érdekében a hatalom alkalmaz erQszakot a társadalommal szemben. Az erQszak tehát nemcsak a hatalom megtartásának eszköze, hanem a régi rend gyökeres átalakításáé is. Mivel a társadalom felépítéséhez mindent le kell rombolni, s ez hosszú idQt vesz igénybe, ezért a mozgalmasság a pereskedés az örök tagadás szelleme jellemzi.

A totalitárius forradalom lényege, hogy egyszerre politikai, társadalmi és antropológiai jellegq, tehát totális változást irányoz elQ.
(politikai: politikai elit megdöntésével együtt elindítja a nemzetépítés és államépítés folyamatát, illetve a már meglévQ szerkezet átalakításának folyamatát
társadalmi: a gazdasági szférában a termelési viszonyok, a kulturális szférában a kollektív értékek átalakítására irányul
antropológiai: célja az ember teljes átalakítása, új ember kiformálása az érzelmi, családi, etikai és általában szellemi dimenzió átalakítása révén)
A totális változás elvben minden létezQ lebontását jelenti a társadalmi struktúrák és kultúrák szintjén, mivel minden, ami létezik a múlt öröksége, s mint ilyen, elavult.

A permanens forradalom elsQ megvalósulása a totalitárius rezsim. Az alulról megkezdett forradalom a hatalom birtokba vételével felülrQl vezérelt forradalommá válik. Így a forradalom rövid ideig tartó felkelésbQl hosszan tartó folyamattá válik.

A totalitárius mozgalom nem a társadalmi egész és az azt intézményesen megjelenítQ állam egy részének tekinti magát, hanem a történelem hiteles értelmezQjének és az ideológiai örökség QrzQjének, melynek küldetése, hogy a történelmi létjogosultságát vesztett régi társadalmi és politikai formák helyében egy új világot építsen. Pl: Hitler: egy új német életformát akart megteremteni, s e kületés fQ letéteményesének a pártot tekintette (Hofer)
Intézményi szempontból a totalitarizmust a párt elsQbbsége jellemzi az állammal szemben, noha az állam nemigen hal el, és bizonyos körülmények között még hasznos is lehet  erre a párt önmagában nem képes.

Antipluralista elhivatottság
Mivel a totalitarizmus vadonatúj társadalmat akar felépíteni, minden szinten le kell rombolnia a pluralista társadalmat. Ily módon az egyházak, a vallási felekezetek, a családok, az osztályok és társadalmi csoportok, az etnikai kisebbségek a totalitárius forradalom antipluralista és szabadságtipró törekvéseinek célpontjai lesznek. A totalitárius rezsimek antipluralista jellege sokféle formában fejezQdik ki:
1. terror: maximálisra növeli az ellenség és ellenségeskedés terét, az elnyomás tekintetében alkalmazza mindazon megfélemlítQ és kényszerítQ eszközöket, amelyeket minden más rezsim használ, ezeken túl azonban még két tipikus találmánya van:
az objekív ellenség: akit a politikai hatalom annak nyilvánít, potenciális ellenségként üldözik Qket, attól függetlenül és azt megelQzQen, hogy bármiféle bqnnek minQsíthetQ cselekményt elkövettek volna
lágervilág: börtönvárosok szigetcsoportjainak létesítése emberek milliói számára
2. tömegtámogatás: A totalitárius rezsim szilárd normák nélküli kultúra. Ha ilyen tömegtársadalom nem alakul ki, akkor a totalitárius hatalom teremti meg erQszakosan, direkt módon, gyakran erQltetett ütemben, az egyéniség és a csoportok felbomlasztásán keresztül. A felépítendQ új társadalom nélkülözhetetlen mozzanata a tömegtársadalom megteremtése, a régi társadalom felbomlasztása.
3. gazdasági dimenzió: A társadalom átalakításának folyamatába folyamatosan bevonják technológiát, bürokráciát és a termelést. A totalitárius rezsimek további jellegzetes vonása, hogy a tudományos megismerés semlegességét folyton megsértik az uralkodó ideológia folyamatos forradalmi beavatkozásai. Szándékosan olyan döntéseket követel és provokál, amelyek igen magas költségekkel, hirtelen és lényeges egyensúlyvesztéssel járnak, mivel bomlasztó funkcióját ezek révén sikeresebben teljesíti. Összefoglalóan a totalitárius rezsimek egypárti, antipluralista, eltömegesítQ rezsimek, amelyekben az eredeti forradalmi rendetlenség a hatalmon lévQ mozgalom tevékenysége marad. (három példája: Szovjetunió, Németország, Kína )
17. tétel

Autoritárius politikai rendszerek általános jellemzQi
Az autoritárius gyakorlat kezdete a 19. század vége. Sok országban a tömegek politikai színrelépése, a szocialista mozgalmak és pártok megszületése az elsQ sikerei jellemzi: ebben a közegben az autoritárius törekvések gyakran a népi osztályok politikai expanziójának megfékezésére vagy megsemmisítésére irányultak.
Juan. J. Linz: korlátozott és nem felelQs politikai pluralizmus jellemez, nincs kidolgozott és vezetQnek tekintett ideológiája, a hatalmat egyetlen vezetQ, vagy kisebb csoport gyakorolja formálisan alig meghatározható, de kiszámítható korlátokon belül.
Gabriel Almond: az autoritárius rezsimeket tisztán és egyértelmqen antiplurlista indíttatású totalitárius rezsimektQl eltérQen a strukturális pluralizmus jellemzi. Az ilyen rezsimek nem a társadalmi erQk teljes felbomlasztására törekednek, hanem inkább arra, hogy megtalálják a megegyezés, a kompromisszum, a megállapodás, az együttmqködés formáit a társadalmi rendszer fontos csoportjaival.
Léteznek olyan autoritárius rezsimek:
több politikai szereplQ van jelen
pártok nélküli autoritárius rezsimek
egypárti rezsim
többpárti nem versengQ rezsim
egyetlen szereplQ foglalja el az egész politikai terepet (pl. katonaság, párt)
A társadalmi pluralizmus minden autoritárius rezsimre jellemzQ. A társadalmi pluralizmus megléte egyfelQl ellensúlyt képez, másfelQl bizonyos értelemben korlátozza a politikai hatalmat. A társadalmi csoportoknak különbözQ módon lehetQségük van aktívan közremqködni a politikai folyamatokban.

Az autoritárius rezsimeket különbözQ szempontok szerint osztályozhatjuk:
Mentalitás / ideológia (mentális vagy ideológiai elemek dominálnak)
Párt megléte vagy hiánya, illetve a párt típusa (egypárti, hegemón, párt nélküli)
Társadalmi statika / dinamika (változás, megújítás): társ-i változásokhoz való viszony
konzervatív beállítottságú rezsimek: a társadalmi változások menete rendkívül óvatos és ellenQrzött (Portugália)
nem forradalmi jellegq társadalmi és politikai modernizáló rezsimek (Törökország)
forradalmi jellegq változtatásra orientált rezsimek: ( kommunista Lengyelország)
Politikai leszerelés / mozgósítás: pol-i mozgosításhoz való viszony: A mozgósítás korlátozódhat a lakosság szqkebb csoportjaira, de ölthet tömegjellegeket is.
egy megelQzQ demokratikus rendszert felváltó autoritárius rezsim leszereli az elQzQleg mozgósított lakosságot:
populista autoritárius rezsimek: folyton jelen van a mozgósítási törekvés, megjelenik az eltömegesítés eleme, amely nem olyan mértékq, hogy felborítaná vagy felbomlasztaná a társadalmi pluralizmus kereteit.
politikusok populizmusa (akik folyton a népre hivatkoznak ideológiai és orientációiktól függetlenül)
A hatalmi szereplQk jellege
katonai: ott, ahol a politikai rezsim legitimitása gyenge, vagy teljesen hiányzik, és nem képes megbirkózni a gazdasági vagy társadalmi kihívásokkal. A katonák felügyelQ vagy kormányzó szerepet töltenek be.
polgári: ahol a polgári elitek uralkodnak, s ezek politikai szerepét a fegyveres erQk elfogadják.
a.) mozgosító: népi mozgósítás, és tömeglegitimáció jellemzi (fasiszta, nacionalista, kommunista)
b.) leszerelQ: polgári irányítású szerves etatista vagy korporatív rezsimek
polgári-katonai
a.) autokratikus: egyetlen katonatiszt ellenQrízetlen és központosított hatalma jellemzi
b.) oligarchikus: vezetQ lehet civil vagy volt katonatiszt is.
c.) korporatív: civilek és katonák alkotta koalíciós kormányzás, amelyet kívülrQl senki sem ellenQriz.
d.) hadsereg-párt rezsim: a katonai elit és a pártelit szimbolizálásáról van szó
e.) bürokratikus-katonai rezsim: katonatisztek és bürokraták koalíciója ellenQrzi a kormányzati rendszert, s a katonai és polgári hivatalnokok bürokratikus mentalitása szerint cselekszik.

Autoritárius rezsim állhat fenn:
demokratikus rezsim bukása után
függetlenség kivívását követQ helyzetben
totalitárus rendszer kialakulása elQtti állapotban
a totalitarizmus utáni helyzetekben
demokrácia elQtti helyzetekben

Az autoritárius rezsimek igen széles skálán helyezkednek el, melynek egyik végpontján a demokráciához, a másikon a totalitarizmushoz közel álló rezsimek vannak. Közös vonása a társadalmi pluralizmus megléte, egyik sem ismeri az objektív ellenség és a lágervilág fogalmát, ebben különböznek a totalitárius rezsimektQl. A demokráciához képest viszont szélesebben értelmezik a tényleges ellenség fogalmát. Ellenségnek tekintik nemcsak azt aki erQszakkal lép fel a rendszerrel szemben hanem azt is, aki nyilvánosan fejezi ki a rendszer alapjaival vagy a vezetés jelentQsebb politikai platformjaival szembeni egyet nem értést vagy ellenzékiségét. Általában biztosítják, megengedik vagy eltqrik az egyén magánszférájának bizonyos mértékq autonómiáját a politikai dimenzióval szemben.

A mozgósító autoritárius rezsimek intenzívebben próbálják minél nagyobb számban bevonni a lakosságot a politikai folyamatokba, a mozgósítás azonban nem terjed kia az emberi lét minden dimenziójára. Az autoritárius rezsimek nem tartanak igényt az ember teljes lényére, megelégszenek azzal, hogy politikai minQségükben mozgósítsák és késztessék támogatásra az embereket.
Az autoritarizmus kommunista válfaja közelebb áll a totalitárius rendszerekhez. A kommunista autoritarizmus és a kommunista totalitarizmus viszonyát illetQen négy szituációt vehetünk számba:
a rezsim elQször autoritárius, majd totalitáriusság válik
autoritárius rezsim, amely kezdettQl fogva ilyen és ilyen is marad
totalitárius rezsim, amely kezdettQl fogva ilyen és ilyen is marad
totalitárius rezsim, amely autoritárius formává alakul

Az autoritárius rezsimek esetében az állam a párt fölött áll, fQleg ha intézményi és kulturális környezetben jönnek létre, amelyekben már van állami tradíció.


18.tétel


A rezsimek átalakulása
Válság:
a.) egy politikai rendszer olyan súlyos nehézségekkel terhelt helyzetbe kerül, amely szélsQ esetben destabilizálódáshoz és összeomláshoz vezet.
b.) ha egy rezsim nem képes kezelni és megoldani a részvétel vagy az iparosodás kihívását, könnyen összeomolhat.

Keletkezése lehet:
exogén (külsQ) válság: külsQ szituációkból származó (egyik alapvetQ esete a nemzetközi háborút követQ katonai vereség)
endogén (belsQ) válság: a rezsimen és a politikai rendszeren belüli helyzetekbQl kialakuló. Azok a fajta rezsimek vannak kitéve ilyen fajta válságoknak, amelyek soha nem tudták pozitívan megoldani a legitimitás kihívását.
Akkor következik be:
ha egy rezsim fokozatosan elveszíti legitimitását, amikor csökken, és végül megszqnik a politikai döntések végrehajtásának hatékonysága és eredményessége,
amikor bizonyos problémák olyan mértékig válnak megoldhatatlanná a rezsim bázisát képezQ politikai szereplQk számára és a pártok számára, hogy kénytelenek rezsimellenes formációk, csoportok együttmqködését, támogatását is igénybe venni.

Összeomlás:
A válság elQidézheti a rezsim összeomlását, s ekkor nem folyamatos átmenetrQl van szó, de utat nyithat a rezsim átalakulásának is, amely az elQzQ rezsimbQl egy új másfajta rezsimbe való folyamatos átmenet este.

Átmenet:
A politikatudomány a politikai rezsimek bukását követQ szakaszra vonatkoztatva használja az átmenet kifejezést.
Politikai szinten az átmenet idQszakát két vagy több politikai csoportosulás szembenállása jellemzi, amelyek közül bizonyos idQn át egyik sem képes teljesen és véglegesen felülkerekedni.
Az elQzQ rezsim, illetve annak struktúrái, intézményei, értékei felbomlóban vannak, az új rezsimért küzdQ fél azonban még nem képes megszilárdítani és kiterjeszteni a maga struktúráit, intézményeit és funkcióit. (szélsQ esete a polgárháború)

Lehet:
folyamatos átmenet: általában lassan és fokozatosan zajlik, kevéssé vagy egyáltalán nem jellemzi az erQszak, az átalakulást elQsegíti az elQzQ rezsim vagy annak néhány jelentQs szubjektuma.(pártok, csoportok stb.)
nem folyamatos átmenet: fordított a helyzet, bár az erQszak mértéke és a szakítás radikalizmusa esetrQl esetre eltérQ lehet.




Az átmenet történhet:
reformokkal:
felülrQl indul
nem történik meg a rendszer felbomlása, csak életképesebbé teszi
egy magasabb szintq formába kerül át a rendszer, az alap-
struktúra nem változik
békés módon történik (alapjellemzQje)
konzervatívak-reformisták
puccsal:
alulról, felülrQl indul
nem vezet feltétlenül a rendszer felbomlásához
különbözQ hatalmi csoportosulások állnak szemben egymással
erQszakos módon történik  fegyveres lázadás
a rendszer marad, a hatalmi erQközpontok változhatnak meg
forradalommal:
alulról indul
erQszakos módon történik
alapjaiban változik meg a rendszer
régi politikai elit  új hatalmi elit
politikai átmenettel:
alulról is, felülrQl is együttesen
a forradalom alternatívája
békés módon történik
a rendszer változásához vezet
a meglévQ hatalmi elit szétválik: reformisták-konzervatívak

Megújítás:
A hatalmi szerkezet átalakítása akkor kezdQdhet meg, ha a régi rezsim megdöntéséért és egy új létesítéséért harcoló koalíció jórészt megszerezte a kényszerítQ eszközök feletti ellenQrzést, melynek révén érvényesíteni tudja az új rezsimre jellemzQ operatív normákat és struktúrákat. A régi rendszertQl való elszakadás mértékét a struktúrákban és az értékekben végbemenQ átalakulás és megújulás foka mutatja. A hatalmi szerkezet átalakítását akkor tekintjük befejezettnek, amikor a politikai szereplQk egyik koalíciója már rendelkezik az erQszak monopóliumával, elfoglalta a fontosabb hatalmi pozíciókat, s kiépítette az új rezsim fQbb struktúráit.(kormányzati pozíciók megszerzésével kezdQdik, és a teljes birtokbavételével fejezQdik be)

Konszolidáció (a hatalom megszilárdítása):
Az a folyamat, melynek során az új rezsim uralkodó koalíciója berendezkedik, kibQvül vagy szqkebbé válik és megerQsödik oly módon, hogy:
befejezi a régi rezsim struktúráinak lebontását és átalakítja Qket a hatalomra került új vezetQk akaratának, programjának, ideológiájának megfelelQen
kiterjeszti és tökéletesíti a kormányzati ellenQrzést a kényszerítQ eszközök felett
igazolja az új struktúrák döntési hatékonyságát és eredményességét
kiszélesíti és növeli az új rezsim belsQ és nemzetközi elfogadottságát

Rekonszolidáció: a válságba került rezsim le tudja gyQzni az okait, az elQzQ uralkodó koalíció helyreáll, visszaszerzi legitimitását, hatékonyságát és eredményességét.

19. tétel

Az újonnan létrejött demokráciák világszerte a tudományos és politikai érdeklQdés középpontjává kerültek.

Egy elemzett, de nem létezQ párhuzam: Latin-Amerika és Dél-Európa
A 1970-es években ezen térségek országai elindultak a demokratikus átmenet irányába. BelsQ fejlQdésük ellentétet mutat:
Latin-Amerikában ciklusonként váltják egymást a demokratikus és diktatórikus uralmi formák
Dél-Európában egy hosszú diktatórikus szakaszt követi egy evulatív szakasz

BelsQ fejlQdési modell különbségei azzal magyarázhatók, hogy
Latin-Amerika törékeny demokráciáinak egyik legfontosabb oka és alapja a külsQ függés, amely megakadályozza a gazdaság stabilizációját
Gazdaság stabilizációjára és liberalizációjára való törekvések gyakorta kapcsolódnak össze diktatórikus uralmi formákkal
A politikai demokratizációra való törekvés destabilizálja a gazdaságot

Az 1970-es években Dél-európában konszolidációs fejlQdési utak figyelhetQk meg, amelyben a gazdasági liberalizáció és a politikai demokratizáció összekapcsolódik és egymást erQsíti.

Egy nem elemzett, de létezQ párhuzam: Dél-Európa és Közép-Európa
Az 1980-as években gyakorivá váltak a politológiai elemzésekben a két régió közti párhuzamkeresések.
A párhuzam történelmi gyökerekre is visszavezethetQ, és a II. világháborúig fenn is állt.
Ekkor azonban Közép-Európa szovjet külsQ birodalommá vált, Dél-Európa azonban a diktatúrákat sújtó politikai izoláltsága ellenére megQrizte szoros kulturális és gazdasági kapcsolatát a nyugati világgal. 1970-es években ezért meg is tudott indulni a demokratikus átmenet útján. Segítette ebben a megQrzött piacgazdaság és a nemzetközi kapcsolatrendszere is.
1970-80-as években fokozatosan visszatért a két régió közti hosszú távú történelmi párhuzam.
DöntQ különbségek nem a belsQ fejlQdésben, hanem a nemzetközi feltételrendszerben adódtak. Közép-Európa csak akkor demokratizálódhat, ha a Szovjetunió annyira meggyöngül, hogy elveszti a befolyását külsQ birodalmában.

Nyitottá vált a kérdés, merre fog tartani Közép-Európa?
Követi e a Dél-Európai fejlQdési modellt (végbe mey-e egy gazdasági liberalizáció és a politikai demokratizáció)
Latin-Amerikai fejlQdési modellt követi-e (államszocializmust jobboldali autoriter rezsim követi-e)
A válasz függ a belsQ demokratikus erQk fejlettségétQl, illetve a nemzetközi helyzettQl.


Egy nem elemzett és nem is létezQ párhuzam: Közép-Európa és Kelet-Európa
Közép-Európa a 1990-es években közeledett az európai integráció felé, Kelet-Európában (Albánia, Románia, Szerbia) azonban nem történik rendszerváltás.


Közép-Európa belülrQl
Az államszocialista összeomlásra az ellentétes párhuzamok jegyében ment végbe Közép-Európa három országában (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország). Ezeket az országokat összekötötték a válságjelenségek, de szétválasztották Qket a reformfolyamatok és a konzervatív visszarendezQdések.
1968-as prágai tavasz a magyar és csehszlovák fejlQdést közelítette egymáshoz, de leverése után két évtizedre el is választotta.
Magyarországon 1956 leverése után létrejött Közép-Európa legliberálisabb államszocializmusa, a Kádár-rendszer puha diktatúrája, amely teret adott a civil társadalom fejlQdésében.
1960-as évektQl hazánk a gazdasági liberalizálódás és a politikai demokratizáció hiánya ellentétben mozgott.
A civil társadalom gazdasági, majd társadalmi-politikai formái viszonylagos szabadsághoz jutottak. A fejlQdést azonban tagolták a gazdaság reform- és válság folyamatai.
Az államszocializmus elQször Lengyelországban került válságba. Látszott hogy gyengül, és idQ kérdése az összeomlása. Ezt felismerték, és ez az oka, hogy a közép-európai demokratikus átmenet békésen és fokozatosan zajlott.

20. tétel

1948 és 1988/89 között Magyarország történelmi kényszerpályára került, nem volt választható alternatívája a diktatórikus szocializmusnak. 1989-re nyilvánvalóvá vált, hogy a Kádár-rendszerrel és annak maradványával kellett szakítani ahhoz, hogy demokratikus úton eljussunk a szabadsághoz.

Kádárizmus
Kádár politikai megítélésénél fontos, hogy mi volt a korszak jellemzQje, illetve mit és kit akadályozott meg és milyen politikai erQket tudott féken tartani. A diktatórikus szocializmust nem Kádár teremtette Magyarországon, de elfogadta. Kádár  az általa megteremtett kádárizmussal, sajátos stílust, módszert és tartalmat hordozó politikájával- rendszermódosító alternatívát jelentett a magyarokra erQszakolt történelmi kényszerpályán belül.
1945 és 1951 között a kommunista politikusok elitjéhez tartozott. Tagja a kommunista pártnak. Pár év alatt országosan ismert vezetQ lesz. 1951és 1954 között börtönben ül. 1954-tQl 1956 októberéig emelkedQ politikai pártkarriert fut be. 1956-ban a MDP elsQ titkárává választják, majd október 31-én kimondják az MDP feloszlatását és az MSZMP megalakulását. 1956. november 2-án eltqnt BudapestrQl, és kiválasztották egy szerepre, amit végül is elvállat, a diktatúra restaurálását. Politikai meggyQzQdése, erkölcsi karaktere és addigi politikai szocializációja, illetve Rákosiék visszatérésétQl való félelme magyarázza választását.
Kádár vezetésével restaurálták a diktatórikus szocializmust. A Kádár-rendszer induló modellje, a restaurált szocializmus ismérvei:
Oktrojált- nem választott- társadalmi rendszer. Az egyetlen modell szigorú követésének kényszere,
Totalitárius diktatúra.
Pártközpontú, monopolisztikus hatalmi rendszer.
Bürokratikus állami tulajdonon alapuló, újraelosztó, központosított tervgazdálkodás.
Személyi függQségen alapuló hatalmi szerkezet.
Ideokratikus  az egyedül helyesnek ítélt ideológia alapján megszervezett- társadalom.

A Kádár nevével jelzett történelmi idQszak szakaszokra osztható:Az elsQ idQkben a despotikus hatalmi rendszert restaurálta, a kíméletlen és bosszúálló diktatúra idQszaka volt ez. Ezt követte a diktatúra konszolidációs idQszaka, melyben Kádár személyi hatalma megkérdQjelezhetetlenné válik. Ezt követi az elsQ modellváltásra készülQdés, belsQ mozgásteret bQvítQ idQszak és az elsQ igai reformszakasz. 1973-1978. reformok lelassulnak, de meg nem állíthatók. Egyszerre indulnak el a centralizációs, hatalomkoncentrációs folyamatok és az ideológiai bomlás, a tervgazdálkodás racionalizálása. 1978-tól kezdQdik a korlátozott reformok felgyorsulásának idQszaka. Ekkor már nyilvánvaló, hogy a politikai rendszer a legfQbb akadálya az újabb gazdasági reformoknak és az újabb modellváltásnak. A nyolcvanas évek elejétQl kezdQdik konfliktus-felhalmozó és új alternatívák felmerülésének idQszaka. 1988-ra nyilvánvalóvá válik a rendszer további reformálásának lehetetlensége, a rendszerbomlás elkerülhetetlensége. Új rendszeralternatívát hordozó, szervezett politikai erQk jelennek meg.

A Kádár-rendszert lezáró modell jellemzQi:
Oktrojált társadalmi rendszer. Rendszer-reformokkal átalakított önálló szocializmus-modell. Relatív mozgástér.
Enyhített diktatúra a rendszerkritika szigorú korlátaival.
A pártbürokrácia hatalmát korlátozó szervezetek hatalmi ellensúlyozó szerepe.
Az állami tulajdonra épülQ gazdaságon belül relatív gazdasági önállóság, érdekeltségi elemek beépülése a döntési mechanizmusba.
A személy iránti feltétlen lojalitás-kényszer leszqkül a központi és helyi pártvezetés köreire.
Részben szétesik, és fokozatosan lebomlik az ideológia uralma.
Összegezve a Kádár-rendszer történelmi változásait, azt mondhatjuk: az 1956-ban ismételten Magyarországra kényszerített diktatórikus szocializmus a leginkább tudta kihasználni relatíve meglévQ mozgásterét, rendszeralakító reformjaival és modellváltásaival, ezzel a kelet-európai diktatórikus szocializmus leginkább életképes modelljét alakította ki. Ezzel együtt megmutatta a diktatórikus szocializmus megreformálásának korlátait. Felismerték, hogy a rendszer további reformja már lehetetlen. Egyetlen vállalható alternatíva a rendszert lebontó és új társadalmi rendszert kiépítQ reformok sorozata. Ezek tömeges felismerése kiegészülve a kedvezQ nemzetközi politikai helyzettel, gyorsították föl az átmenet .folyamatait. Az átmenet mindenféle diktatórikus szocializmus-modell és kísérlet történelmi bukását is magával hozta.

A válság teljessé válása Magyarországon a 80-as évek második felében
A Kádár-korszak utolsó éveiben a vezetés súlyos gazdasági-társadalmi-politikai válsághelyzettel szembesült, amely az egész kommunista rendszer létjogosultságát kérdQjelezte meg.
Magyarország gazdasági gondját maga a gazdasági rendszer és a szerencsétlen döntések okozták. A szovjet nyersanyagtól és energiától való függés egyértelmqen kijelölték az ország helyét a KGST struktúrájában. A gazdaságunk egyre távolabb került a technikai haladás élvonalától. A nyugati kölcsönökbQl mesterségesen kialakított életszínvonal fenntartására törekvés, és a hitelek visszafizetésére felvett újabb hitelek, 1981-1988 között megduplázták az ország nettó adósságállományát. Az infláció felgyorsult, a lakosság vásárlóereje drasztikusan romlott. Tömegessé vált az elszegényedés. Kialakult a munkanélküliség. Ezeket a negatív folyamatokat az erkölcsi válság is súlyosbította.

Ellenzék és hatalom
1985 tavaszán már a vezetés is érezte a társadalom mind erQsebb nyomását. Nyilvánvalóvá vált, hogy lehetetlen a rendszert tovább reformálni és elkerülhetetlen a rendszerváltás.
A civil társadalom megteremtQdésében fontos szerepet játszott az 1975-ben Magyarország által is aláírt Helsinki Záróokmány amivel a hatalom önmagát is korlátozni kényszerült. 1977-ben létrejöttek a szabadegyetemek.. A nyilvánosság megteremtését, szélesedését elsQsorban az egyetemi szakkollégiumok, különbözQ klubok végezték, majd megjelentek a közéleti-politikai társaságok is.
A politikai vezetés képtelen volt tudomásul venni, hogy nem egyedül politizál az országban. 1985 nyarán elsQ alkalommal találkoztak Monoron az ellenzékiek különbözQ csoportjai. A találkozón elemezték a társadalmi-politikai-gazdasági problémákat és válságjelenségeket.
A hatalom igyekezett a civil szervezQdéseket elnyomni, azt már nem tudta meggátolni, hogy különbözQ reformtervezetek szülessenek a gazdasági- politikai, szociális válság megoldására.
Az ellenzéki erQk szellemi konfrontációjára 1987.-ben került sor Lakiteleken (az MDF elvi alapításának dátuma). A találkozón részt vett Pozsgay Imre (MSZMP reformvezére), mely a politikai visszhangot fokozta. A fórumon felvázolták az ország tarthatatlan helyzetét.

Az elégedetlenség áthatotta az MSZMP tagságának jelentQs részét, megindultak a tömeges kilépések. Nyíltan vetQdött fel a felelQsség kérdése pl. Kádár Jánossal szemben is.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) 1988. január 30-án elsQ tömegrendezvénye a szabad választások követelésével, már nyílt kihívás volt a rendszerrel szemben. A március 15-i felvonuláson a hatalom a tömeggel szemben nem mert erQszakot alkalmazni. Kádár János nyilatkozatában még mindig azt állította: Magyarországon nincs válság, a hangulatot a sajtó szítja. A pártvezetés az egyik kiutat a párton belüli ellenzék megfélemlítésében találta meg. A pártvezetés e lépéseivel nem tudta megfékezni a független kezdeményezéseket, a párton kívüli mozgalmakat. Márciusban megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ), a liberális demokraták létrehozták a Szabad Kezdeményezések Hálózatát ( SZDSZ elQdje).
Az 1988. májusi MSZMP-konferencián elismerték, hogy Magyarországnak a reformokon kívül nem maradt más lehetQsége. Kádárt lemondatták, utóda a fQtitkári poszton Grósz Károly lett.
Grósz államférfiúi képességét 1988. Qszén két külpolitikai baklövése kérdQjelezte meg (aradi találkozó Ceaucescuval, BQs-Nagymaros vízlépcsQ). A konzekvenciák levonása után a kormányfQ Németh Miklós lett. Népszerqségét a nemzeti megújulás útján nyerte el, statégiai kérdésekben már képtelen volt elQre jutni.
1988 Qszén a politikai életben jelentQs változások történtek. Az MDF formálisan is bejelentette politikai szervezetté válását, majd a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is. Megalakult a a Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Magyar Néppárt is. Így gyakorlatilag kiépültek Magyarország leendQ struktúrájának keretei. Az egyesülési és gyülekezési törvény elfogadásával legitimizálódott a politikai szervezQdés lehetQsége.
A Központi Bizottság szakított az egypártrendszer hagyományaival, ezzel lemondtak a párt hatalommonopóliumáról. A vezetési válság elmélyült, a Grósz-Pozsgay ellentét kiszélesedett, a párton belüli reformkörök országossá terebélyesedésével.
1989 Qszére az ellenzéki erQk pártszerq mqködése elfogadottá vált, az MSZMP már nem tudott kitérni a velük folytatandó tárgyalás elQl. Március 15-ének ünneplése csendes forradalommal ért fel, követelték Kádár távozását, a szocializmus felszámolását, a szovjet csapatok kivonulását.
1989. március 22-én megalakult az Ellenzéki Kerekasztal (EKA). Tagjai: a a FIDESZ, az MDF, az SZDSZ, az FKgP, a Magyar Néppárt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és késQbb a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).
1989. június 13-án megindultak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások. Megállapodtak az alkotmánymódosításról, a politikai pártok mqködésérQl, a békés átmenetrQl, a köztársasági elnöki intézmény bevezetésérQl, az országgyqlési választások idQpontjáról és módjáról.

Az ellenzék gyQzelmét jelentette 1989. június 16-a: Nagy Imrének és társainak újratemetésén a negyedmilliós demonstráció. Megindultak a képviselQi visszahívások. A nyári idQközi választásokon is egyértelmqen ellenzéki gyQzelem született. Az Országgyqlés sorra fogadta el a sarkallatos törvényeket, amelyekben a Nemzeti Kerekasztal megállapodott. 1989. október 23-án sor került a Magyar Köztársaság kikiáltására, ideiglenesen a parlament elnöke, Szqrös Mátyás lett a köztársasági elnök.
Az MSZMP 1989. október 5-7-én feloszlatta önmagát, és új pártot alapított, a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). A párt létszáma jelentQsen lecsökkent, az MSZP kiszorult a politikai élet szélére.

A rendszerváltás és az ország új politikai berendezkedése
Az 1990. márciusi-áprilisi választások lezárták a négy évtizedes egypártrendszer korszakát. Az országgyqlési választásokon 12 párt volt képes országos párttá válni és országos listát állítani, közülük azonban csak 6 párt tudott parlamenti párttá válni a 4%-os küszöb elérésével.
A versengQ pártok több irányzatot képviseltek: nemzeti-kereszténydemokrata MDF, liberális-demokrata SZDSZ, szocialista MSZP, szociáldemokrata SZDP, konzervatív-hagyományos parasztpolitika- FKgP (új földbirtokreformot követelt), racionális-pragmatista FIDESZ, környezetvédQk szervezQdései (pl. Zöld Párt), hagyományos, kádárista szocializmus programmal az MSZMP.
A szabad választások a részvétel szabadságát is jelentették, múlttá vált a kötelezQ részvétel.
A választások gyQztese a Magyar Demokrata Fórum volt ezzel elnyerte a kormányalakítás jogát. MDF-FKgP-KDNPkoalíció jött létre. SZDSZ a második legerQsebb ellenzéki párt lett, az MSZMP és a FIDESZ került még be a parlamentbe.

Az MDF a választások idejére szinte néppárttá vált, gyqjtQpárt jelleget öltött. Népszerq volt a lassú, de biztos átmenetet és szociális piacgazdaságot ígérQ politikája, illetve az ismert vezetQi is (pl. Csurka István, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor, Antall József, Für Lajos, stb.).
Az SZDSZ a radikális rendszerváltás pártjaként volt jelen a politikai életben. Tavaszra utolérte az MDF népszerqségét. (Ismertebb vezetQi: pl. PetQ Iván, Tölgyesi Péter, ifj. Rajk László, stb.)
A FKgP választási szereplését a politikai tradíciónak és új földreformjának köszönhette, más társadalmi rétegeket nem igen sikerült megnyernie. (VezetQik: Nagy Ferenc, Torgyán József, Vörös Vince, Dragon Pál).
A FIDESZ sikerében szerepet játszott fiatalos, könnyed politikai stílusuk, kemény radikális ellenzékiségük. Rétegjellegük ellenére más korosztályokból is szereztek szavazatot. (VezetQi: pl. Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Fodor Gábor.)
A KDNP parlamentbe jutását a szegénységének és a politikai tradíciónak köszönhette.

A választásokon a baloldal súlyos vereséget szenvedettAz MSZP szavazatai a realitást tükrözték. Mint utódpárt, nehezen tudta elfogadtatni magát. VezetQik egy része azonban népszerq maradt (pl. Pozsgay Imre, Horn Gyula, Németh Miklós, Szqrös Mátyás). A kommunista MSZMP-nek esélye sem volt a parlamentbe jutásra, mert a totális válságra és a négy évtizedes diktatúrára emlékeztette a választókat.
A választások után az MDF és az SZDSZ paktumot kötött. Felsorolták azokat a törvényeket, kérdésköröket, amelyeket 2/3-os döntéssel kell a parlamentnek eldöntenie; csak a miniszterelnökkel és a kormánnyal szemben lehet bizalmatlansági indítványt benyújtani. 1990. május 23-án mutatkozott be a parlamentben Antall József koalíciós (MDF-FKgP-KDNP) kormánya, a köztársasági elnöknek Göncz Árpádot választotta az országgyqlés. A nemzeti megújhodás jegyében a nemzeti jelkép ismét a Szent Koronás címer lett.

A politikai rendszerváltást az 1990. szeptember 30-i és október 7-i önkormányzati választások fejezték be.
Az ország párt-erQviszonyok alapján három részre szakadt:
a fQvárosban tisztán pártképviseleti önkormányzat,
a városokban pártképviseleti, de függetleneket, kispártokat és civil szervezeteket is megengedQ önkormányzatok,
a falvakban nem pártképviseleti, független többségq önkormányzatok.
Így egyfajta kettQs hatalom jött létre: kormánykoalíció többsége a parlamentben, ellenzéki többség az önkormányzatokban. Politikai értelemben hatalommegosztás alakult ki, a demokrácia több lábon áll, s ez erQsítheti a politikai egyensúlyt, s kevésbé ad lehetQséget a centralizációs törekvéseknek.

(A többpártrendszer jellemzQje:
kompetitív-versengQ: folyamatosan kell befolyásolni a tömeget, nem lehet csak a választásokra koncentrálni,
négy releváns párt: MDF, SZDSZ, FIDESZ, MSZP, rendszerellenes párt nincs köztük,
stabil: nem lehet könnyen bejutni, illetve kikerülni,
lebegQ pártrendszer: nincs igazi bázisa,
divergáló  szétágazó, megosztott- pártrendszer
polarizált sokpártrendszer: ellentétes álláspontok, csoportok kialakulása.)

21. tétel

A hatalom szerkezete a választások után
A választások gyQztese a Magyar Demokrata Fórum volt, ezzel elnyerte a kormányalakítás jogát. MDF-FKgP-KDNP koalíció jött létre. SZDSZ a második legerQsebb ellenzéki párt lett, az MSZMP és a FIDESZ jutott még parlamentbe. A választások után az MDF és az SZDSZ „paktumot” kötött. Felsorolták azokat a törvényeket, kérdésköröket, amelyeket 2/3-os döntéssel kell a parlamentnek eldöntenie; csak a miniszterelnökkel és a kormánnyal szemben lehet bizalmatlansági indítványt benyújtani. 1990. május 23-án mutatkozott be a parlamentben Antall József koalíciós (MDF-FKgP-KDNP) kormánya, a köztársasági elnöknek Göncz Árpádot választotta az országgyqlés. A politikai rendszerváltást az 1990. szeptember 30-i és október 7-i önkormányzati választások fejezték be.
Az ország párt-erQviszonyok alapján három részre szakadt:
a fQvárosban tisztán pártképviseleti önkormányzat,
a városokban pártképviseleti, de függetleneket, kispártokat és civil szervezeteket is megengedQ önkormányzatok,
a falvakban nem pártképviseleti, független többségq önkormányzatok.
Így egyfajta kettQs hatalom jött létre: kormánykoalíció többsége a parlamentben, ellenzéki többség az önkormányzatokban. Politikai értelemben hatalommegosztás alakult ki, a demokrácia több lábon áll, s ez erQsítheti a politikai egyensúlyt, s kevésbé ad lehetQséget a centralizációs törekvéseknek.

Politikai tagoltság
A politika és a társadalom nem került a rendszerváltás során sem szerves kapcsolatba egymással, illetve a politika továbbra sem tudott megfelelni a társadalmi tagoltságnak. A politikai életben megjelenQ irányzatok is egymással közvetlen kapcsolatba lépni nem tudó világképet hordoznak. Az egyes pártok és irányzatok még erQsen antikommunista, antiszocialista beállítottságúak, sokkal több bennük még a tagadó, valamitQl elszakadni akaró szándék, mint a pozitív módon megfogalmazott politikai koncepció. A magyar politikai tagoltság legfontosabb jellemzQje hogy egyszerre többféle tagoló dimenzió létezik egymás mellett. A magyar politikai életre jellemzQ a különféle politikai irányzatok, világképek bonyolult egymás mellett élése . Azonban ezek az irányzatokerQsen elkülönülnek egymástól, s minden közösen vállalt érték ellenére a különbözQség a hasonlóságnál erQsebben mutatkozik.

Dimenziók: A következQ tagoló mechanizmusokat figyelhetjük meg a magyar politikai életben:
Meghatározó a kulturális tradíciókra épülQ, érzelmi alapú politikai koncepciók közötti ellentét. A rendszerváltás, a demokratizálódás során befolyást szerzQ pártok (SZDSZ, MDF) alapvetQen kulturális, érzelmi alapokon különböztek egymástól. Itt a fQvárosi, a vidéki, a kisvárosi, a falusi életforma, életfelfogás közötti különbség jelenik meg élesen és ütközik meg egymással.
JelentQs, de nem meghatározó a modernizációhoz kötQdQ bal-jobb megközelítés. Az MDF és az SZDSZ hol a liberális elvekre (piacgazdálkodás) helyezi a hangsúlyt, hol a szociális kérdésekre (szegények támogatása). A bal-jobb besorolási ismérvek hétrQl-hétre változnak a pártok megnyilvánulásai alapján, de van néhány stabilnak látszó pont. MSZP a centrum baloldalán szeretné magát elhelyezni, a FKgP a jobboldalra helyezhetQ
Fokozatosan növekszik a jelentQsége az értékcentrikus-ideológikus és a pragmatikus-racionális politikai irányzatok közötti ellentétnek. A FIDESZ-ben egy új pragmatikus-racionális alapokon álló irányzat jelent meg. Szakít a hagyományos politikai ideológiákkal, kiindulópontja az, hogy mindig az adott szociális, gazdasági, kulturális, stb. probléma konkrét megoldási módozatait kell keresni, mindenféle értékcentrikus vagy ideológikus megközelítést félretéve
ErQteljes a politikai életben a konzervatív-antikommunista és a modernista irányzatok ellentéte. Az ide tartozó pártok, szervezetek a kommunista rendszer vétkeit igyekeznek ellensúlyozni, kompenzáló intézkedésekkel ellentételezést követelve. Az egyik ilyen program a Kisgazdapárt földprogramja, amely a parasztokon esett sérelmeket igyekszik orvosolni.
Még nem látható erejq politikai ellentét mutatkozik a teljesítménycentrikus liberális fejlQdés, modernizációt elfogadó és az e modernizációtól részben szabadulni kívánó környezetvédQ-alternatív irányzatok között. A környezetvédQ-alternatív szervezetek elfogadják a modern kor vívmányait, de a totális növekedési elvvel szembeszegülnek (ok. A Föld természeti egyensúlyának megóvása, az állampolgár lelki szabadságának megóvása).
A magyar politikai életet eltérQ értékvilágok és ideológiák szabdalják, amelyek nagyon nehezen tudnak szót érteni egymással. A politikai szereplQk, irányzatok csak bonyolultabb dimenziókban írhatók le.

Irányzatok
A legmarkánsabb politikai irányzatok Magyarországon (
Nemzeti-kereszténydemokrata irányzat: Legjellegzetesebb képviselQje az MDF, melynek meghatározó ideológiája a nemzeti beállítottság. Az MDF a modernizációt elfogadó és támogató politikai párt, programját tekintve racionális alapokon nyugszik. Az érzelmi-sérelmipolitizálás gerjeszti a népi-urbánus ellentétet. EbbQl következQen az MDF a Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal lépett szoros kapcsolatba, hiszen ezek is a nemzeti-népi érzület talaján állnak. Az MDF inkább tekinthetQ szociális beállítottságúnak, mint az SZDSZ, amely inkább a liberális szabadságértékeket helyezi elQtérbe.
Liberális-demokrata irányzat: Az irányzat képviselQje az SZDSZ. Célja a polgári, liberális fejlQdés, a Nyugat-Európához való felzárkózás. Az MSZP-vel a kapcsolat szolid ellentétnél több, melyet az antikommunizmus jelensége okoz. Elvileg a FKgP-tal is kapcsolatba léphetne, de a FKgP markánsabb konzervatív-antikommunista jellege óriási távolságot hozott létre a két párt között. Nem tudja teljes jogú szövetségesének tekinteni a Fideszt sem, mert a Fidesz autonóm politikai szervezet, mindenfajta ideológikus és érzelmi alapú politizálás távol áll tQle, a racionalitás talaján áll.
Szociáldemokrata irányzat: elvileg a szociáldemokrata pártok lennének a képviselQi, de e pártok nem tudtak megerQsödni, a helyüket az MSZP igyekszik betölteni. Az MSZP megpróbál modern, szakmai szempontból kifogástalan szociáldemokrata párttá válni. Felkészült szakemberei, érzelemi alaptól mentes politizálása révén érvényesül, miközben igyekszik megszabadulni a marxista-kommunista tehertételeitQl. Modernizációs alapelveivel sem tud kitörni az elzártságból, s kapcsolatba kerülni más pártokkal, mert azok az antikommunizmus szemszögébQl ítéli meg az MSZP-t, s csak a volt rendszer örököseként tartják számon.
Konzervatív-antikommunista irányzat: Az antikommunizmus a 40 év alatt elkövetett vétkek ellensúlyozásának igényét jelenti. Az irányzat markáns képviselQje a Kisgazdapárt. Elvben elfogadja a liberalizmus és a demokrácia alapértékeit, a modernizáció szükségességét, de ennek konkrét megvalósulására más koncepcióval rendelkezik. A pártot meghatározó program a földbirtokreform és az antikommunista alapállás, melybQl a kommunisták üldözését, illetve a jóvátételek érvényesítését tartja fontosnak. Ez alapján a Kisgazdapárt érzelmi alapú, antikommunista konzervatív pártnak tekinthetQ, szövetségeseit is ezen az alapon keresi.
Racionális, pragmatikus irányzat: Legjellegzetesebb képviselQje a Fidesz. Egyik legkövetkezetesebb híve a liberális és demokratikus fejlQdésnek, a modernizációnak. A hangsúly a racionalitáson van, nem pedig az ideológián. A Fidesz egyetlen párttal sem léphet természetes, konfliktusmentes szövetségre, mert azok kisebb-nagyobb mértékben át van itatva ideológikus megfontolásokkal. A Fidesz így külön politikai világot képvisel. Politikai kapcsolatait racionális alapon szervezi, azokkal a pártokban találja meg szövetségesét, amelyek a problémák racionális kezelésére nyitottak és fogékonyak (pl. SZDSZ).
KörnyezetvédQ-alternatív irányzat: Többféle szervezQdési formája alakult ki, pl. a Magyarország Zöld Párt, stb. A környezetvédQ-alternatív mozgalom a modernizációval szemben fogalmazza meg koncepcióját, de ettQl még nem tekinthetQ konzervatív beállítottságúnak. A környezetvédQ mozgalom teljesen önálló világképet képvisel, amelynek vitája van a modernizátor irányzatokkal, pártokkal, de ugyanúgy a konzervatív-antikommunista vagy érzelmi beállítottságú irányzatokkal is. Ez az irányzat még nem vált meghatározóvá a magyar politikai életben, mert még nem rendelkezik széles körq bázissal, politikai szövetségessel. A hazai zöld szervezeteknek nincsen átfogó politikai-társadalmi programjuk, mellyel az elszigeteltségükön oldhatnának.

Hogyan értékeljük a magyar politikai tagolódást?
A magyar társadalom liberális és demokratikus alapértékeket felvállalva igyekszik a modernizációt érvényesíteni. Így a politikai élet centrumába a liberalizmus, a demokrácia és a szociáldemokrácia politikai értékei kerülnek, ez alapján értékelhetQk az egyes pártok, irányzatok.
EbbQl adódóan a magyar társadalmi-politikai sajátosságoknak megfelelQen épülnek fel a politikai pártok és szervezetek, s nem követik, ill. másolják a nyugat-európai példát. Országunk történeti-nemzeti sajátosságainak megfelelQen alakítja ki politikai tagozódását.
A legfontosabb, hogy létrejöjjön egyfajta politikai tagoltság, hogy a hatalom és az ellenzék viszonya mindig garantált és tisztázott legyen, hogy a létezQ politikai konfliktusokat meg lessen pártokban jeleníteni, ill. kezelni lehessen.
A magyar politikai élet tagoló dimenziói összetettek, többrétegqek, az egyes dimenziók egymástól jelentQs távolságban lévQ politikai világképet képviselnek. Az egyes irányzatok nem tudnak egymással értelmesen kommunikálni, és ez megnehezíti a z együttmqködési lehetQségeket, aminek a szerepe alapvetQ a demokratikus politikai rendszerekben.

A magyar politikai tagolódás egészségesebbé válásához az alábbiak emelhetQk ki:
A politikai elitnek közelebb kell kerülnie a társadalomhoz, annak releváns érdekcsoportjaihoz.
A politikai pártok, irányzatok programjaikat gyakorlati kérdésekre adandó válaszokból kiindulva fogalmazzák meg, ne ideológikusan.
EzekbQl következQen kialakulhatna egy olyan folyamat, melynek hatására az ideológikus politizálás a kormányzati politika szférájából fokozatosan kiszorulna.
Az állam teljes ideológiátlanítását kell elvégezni.









PAGE 

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

00 01 1 eloadas 1. óra 2 eloadas 2008_12_17 2009. május 21. 2010 6. ágazati agresszió andragógia anyagok apoptózis assembly balzac civilizáció diszkrét matematika eu eu tételek filozófia tételek fotoszintézis földrajz freud helyi társadalom információs társadalom informatika jogi kalkulus karrier katalízis kivitel kollokvium környezet linguistics macroenglish merőpiac montázs motiváció neveléslélektan nitridálás növényélettan okj oprendszerek pszichó pszichoszexuális fejlődés standardizálás üzleti terv vizuális antropológia alapfogalmai vörösmarty