Horatius
Országok listája
Hungary
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
Magyar
Antik Irodalom
Jegyzetek
Horatius
2009.01.21 10:55:09
Az alábbi szöveg egy formázás és képek nélküli előnézete a dokumentumnak. A tökéletes megjelenítéshez jelentkezz be, majd töltsd le a dokumentumot.
Horatius
Kr.e. 65-ben született a dél-Itáliában. ElQször görögül kezdett el verseket írni, de hamarosan latinul folytatta. Ekkoriban került kapcsolatba Vergiliussal és Vaeriusszal, akik Maecenas figyelmébe ajánlották Kr.e. 38-ban. Maecenas kegyeibe fogadta és baráti körének tagjává tette, a szabin hegyek között birtokot kapott Maecenastól, ami anyagi függetlenséget és biztonságot nyújtott számára. Ezután mindvégig itt tartózkodott, s csak ritkán és rövid idQre ment Rómába. A gazdag pártfogóval mindvégig jó barátságban maradt, noha H. személyes függetlenségét megQrizte mindig.
Az epódoszok könyve: Ezt a 17 költeménybQl álló mqvet Kr.e. 41-30 - ig írta. Maga a szó epodos hozzáénekelt-et jelent, ami fQleg a sorokra vonatkozott. Az elsQ sorra következQ, metrikailag olykor eltérQ rövidebb sor, majd errQl kapta a nevét a párvers, amelynek ismétlQdésébQl ez a közismert támadó hangvételq lírai mqfaj keletkezett. A görög irodalomban Kallimarchos és Archilochos mqvelte Kr.e. 7. sz. közepén s iambos néven emlegették /ti. jambosz-költészet/ a versformája miatt.
Horatius a jambikus sorokat olykor hexameterrel váltakozatta. A kötet metrikai elv szerint épül fel.
A támadókedv a pöffeszkedQ újgazdagok és rossz költQk ellen irányul, s hamarosan felváltja egy ezzel ellentétes mqfaj, az óda és a szerelem témája, valamint az élet élvezete.
Szatírák
Formailag a hexameter lett a szatíra versformája, tartalmilag a támadó jelleg és az önéletrajzi jelleg. Miután Lucilius volt az, aki ezt a mqfajt meghonosította, H. a luciliusi hagyomány folytatójak@^`
¸
& 2-<- ú!:"°#²#$$,$N$l%%Ø'Ü'à'â'üõüõüñéåéåãåÛÔÐñÐñÐñÉñÉñÐåÅhHð
h-?]5\h88
h88h88h-?]h88>*UhÛqúhÛqúhÛqú>*h-?]
hæ hæ hæ
`**2-<- :"²#Ø'Ú'Ü'Þ'à'â'ôééÜ×ÜÜÜÜÜÆÆÆ·Üéé²gd-?] $
Æ[ dha$gd-?]$
Æ[ dh ¤a$gd-?]gd-?]
$dh ¤a$gd-?]
$dha$gd-?]
$dha$gd-?]ént említhetQ, de mindvégig hangsúlyozta, hogy övéi stílusban és hangnemben eltérnek a luciliusi mintától. A hibák elemzését állította középpontba, s a személyes támadás szerepét a tanító irónia veszi át, az erkölcsi nevelés eszközének tekintette, s csak kevesekhez, a mqvészetet értQ körökhöz akart szólni. Ezzel szemben Lucilius a politikai harc eszközének tekintette, a tömeget szólítja meg verseiben.
Horatius írásaiban mosolyogva akarja megmondani az igazat, nem sértQn és durván. Név szerint nem pellengérez ki senkit, de bárki magára veheti, s már megjelenik az a gondolat, ami a horatiusi költészet alapgondolatává válik: a szélsQségek, végletek kerülése.
Ódák
Formai sokszínqség jellemzi: asklepiadeszi, sapphoi és alkaioszi strófaszerkezet egyaránt megjelenik.
Tematikailag bQvül az ódák köre, megjelennek a közösség, a haza aktuális kérdései. Másik fontos téma az élet rövidsége, s figyelmeztet arra, hogy míg hosszan tervezgetünk, még a megvalósítás elQtt elsuhan az élet felettünk, s csak úgy védekezhetünk ez ellen, ha minden nap élünk.
Nem a szerelem és az egyéb gyönyörök habzsolását jelenti, hanem a minden életkornak kijáró élvezeteket, amirQl tudja a költQ, hogy múlékonyak, mint ahogy maga az élet is az. A megélt szép
örömök emléke vértezi fel a bölcset a halálfélelem ellen. Az aurea mediocritas mértéke szabályozza a földi javakat, az élet szép örömeit csak mértékkel élvezhetjük, mégpedig addig, amíg lelki nyugalmunkat biztosítják. Az aurea mediocritas filozófiája segít kikapcsolni a szélsQséges érzelmeket, a féktelen örömöt s a féktelen fájdalmat, mert tudja, hogy sem ez, sem az nem tart örökké. RendezQ és fékezQ elv a magánélet minden területére kisugárzik, segít megQrizni a személyiség autonómiáját barátságban és szerelemben egyaránt.
Hasonló témájú dokumentumok
Egyelőre még egyetlen hasonló témájú file sincs feltöltve a rendszerbe
A mások által feltöltött dokumentumokat értékelheted. Ha úgy ítéled meg, hogy a vizsgára való felkészülés szempontjából hasznos volt egy dokumentum, akkor adj rá sokcsillagos értékelést.
Ha hibákat tartalmaz, vagy egyéb probléma van vele, akkor keveset.
A dokumentumok sorrendje az értékelések alapján adódik. Ami fentebb van a listában, azt hasznosabbnak ítélték társaid. Az új dokumentumok pedig (értékelések hiányában) szintén a lista tetején kezdenek.
Hozzászólások
Ha észrevételed van egy dokumentummal kapcsolatban (például hibát találtál benne), akkor a Hozzászólások részben jelezheted. Az olyan jellegű kérdéseket mint pl.: A 2. feladat 4. sorából milyen átalakítással jutottunk az 5. sorban szereplő képlethez? - szintén ide érdemes írni
Egy tipp az oldalhoz! - Add hozzá azokat a tantárgyakat a saját tárgyakhoz, melyeket aktuálisan hallgatsz a félév során. Így megkapod mások üzeneteit akik tantárggyal kapcsolatban írnak, illetve Te magad is írhatsz ezzel kapcsolatban. Írhatsz naptári bejegyzést, kitöltheted a tantárgyi adatlapját és egy tárgy lapján látod azokat a hallgatókat akik szintén felvették ebben a félévben a tárgyat.