Petronius: Satyricon röviden

Országok listájaHungaryNyugat-Magyarországi EgyetemBölcsészettudományi KarMagyarAntik IrodalomJegyzetekPetronius: Satyricon röviden

Satyricon, 1. rész

ElQszó az íróról és a mqrQl:
Petroniusról keveset tudunk. Teljes nevét sem (T. Petronius). Augustus uralkodása alatt született, és Kr.u. 66. évben halhatott meg, egy Nero elleni összesküvés utáni kivégzéshullámban. Petronius az elsQ európai regényíró, utána Apuleius következik (Q száz év múlva).
Petronius Satyriconja az antik prózairodalomnak legérdekesebb és legértékesebb elemei közé tartozik. Apuleius Az aranyszamár címq mqve mellett az egyetlen latin nyelvq római regény. Igaz ez Az aranyszamárral szemben töredékekben maradt fenn csak (egyesek szerint az eredeti mqnek csak a huszada a megmaradt). Vázlatunkhoz Petronius mqvének Horváth István Károly fordításában (Magyar Helikon, 1963.) közölt változatát használtuk fel.
A Satyricon frappáns, szellemes stílusban íródott, pikantéria és helyzetkomikumok sora jellemzi, valamint elképesztQ szabadosság, és szexualitás. (Mindez Petroniust Aristophanésra, a komédia nagy mesterére emlékezteti.) Ez azonban megmagyarázható: Az ókori ember másképpen gondolkodott a szerelemrQl, s egyáltalán a test dolgairól, mint a mai ember. Szabados szókimondás, pajzánság jellemzi ezt a korszakot. A szexualitás halmozása azonban még e mellett sem kerülheti el figyelmünket. Petronius maga is úgy gondolhatta, hogy ez a téma túlságosan nagy, gyakorlatilag meghatározó szerepre tett szert a társasági életben. Ez a korszak már egy hanyatló korszak, amit a társadalmi élet elposványosodása (a mindenféle testi élvezetek keresése, állandó lakomázások, a korrupció eluralkodás), a mqvészetek kiüresedése és a tudományos felfedezéseknek a hiánya is jelez. Petronius Satyriconja a szexualitással túlfqtött részek állandó halmozásánál azonban mégis sokkal több: bámulatosan hq és gazdag tükre egy ellentmondásos, fojtott levegQjq kornak (korrajz).

Petronius olykorban élte életét, amikor egyre kézzel foghatóvá vált az új államforma, a köztársaságot felváltó principátus. Béke volt, viszonylagos jólét uralkodott. Az emberek szívében azonban egyre kevésbé honolt béke és elégedettség. A principátus, ez az alig leplezett diktatúra szqkké, lapossá, sekélyessé tette az életet, fojtó légkörével megnyomorította a benne élQket. A 66-os év összeesküvésen Petoniuson kívül részt vett Seneca (a filozófus), Lucanus (eposzköltQ) is. Nem csoda, ha az általános elégedetlenség végül polgárháborúban robbant ki véget vetve Iuliu-Claudius dinasztia majd egy évszázados uralmának.
Mit tehettek ilyenkor az emberek? Egyesek a tqrést hirdetQ sztoikus filozófia védQpáncélja mögé helyezkedtek, mások a gyönyörök bódító mámorába menekültek, megint mások misztikus kultuszok tanaiban találtak vigaszt. Persze azért voltak, és nem is kevesen, akik jól érezték magukat az új viszonyok között: a békében hirtelen meggazdagodott kereskedQk és iparosok, a Trimalchiok és társaik; azok, akiknek vágyai sosem terjedtek túl egy fényqzQ lakomán; akiknek hiúságát bQségesen kielégítette egy-egy hivatali titulus; vagy akiket mindenért kárpótoltak a gladiátorjátékok izgalmai. A többiek pedig halgattak, úsztak az árral. Mást nem tehettek, különben kíméletlenül lesújtott rájuk a hatalom keze.
Közéjük tartozott Petronius is. Elegáns világfinak mutatja be Tacitus, finom ízlésq semmittevQnek. Nero bizalmasa, kötelességtudó, ügybuzgó hivatalnoka. EgyidQben consul is, s ebben a minQségében mégis rátermettségrQl, és szervezQképességrQl tesz bizonyságot. Petronius nem látott kiutat. Nem volt hite és ereje küzdeni, tehetetlennek érezte magát. Csak a a 66-os (Piso féle) összeesküvés volt ami ettQl eltért, de ez már amúgy is öregkorában történt. Kivégzése elQtt nem készült különösebben a halálra, társaival szórakozott. Annyiban felülmúlta összeesküvQ társai nagy részét, hogy végrendeletébQl kimerte zárni Nero császárt.

Végére még néhány szót utolsó megállapításként. Az egész Satyricon-t fájdalmas gúny és öngúny hatja át: ilyenek vagytok, ilyenek vagyunk mindannyian. Gyengék, állhatatlanok, hiúk, kéjencek és képmutatók. FQszereplQink, a szélhámos Encolpius, Giton és Eumolpus így lehettek a mq legrokonszenvesebb figurái.

A szereplQk:
Encolpius: érett férfi, Q beszéli el a történetet
Giton: fiatal kamasz
Ascyltos: haragvó természetq, durva és faragatlan férfi.
Eumolpus: költQ, író, bölcselkedQ férfi a mq utolsó harmadában csatlakozik E. és G. kettQséhez. Eleinte ostobaságával tqnik ki, de a regény vége felé meglepQ ravaszságot tanúsít.
Lichas: gazdag kereskedQ, E. és G. eleinte szolgálatában vannak, idQvel azonban többször meggyqlik a bajuk vele, és elmenekülnek tQle (Felesége az alig említett Hedylé).
Tryphaena: Lichas szeretQje, híres kalandornQ
Agamemnon: szónoklattanár, E., G., és A. vele megismerkedve, az Q közbenjárására kapnak meghívást a gazdag Trimalchio lakomájára
Trimalchio: gazdag arisztokrata, földbirtokos, újgazdag. Rabszolgasorból emelkedett fel tehetsége és szerencse révén, s vált a város legjelentQsebb, legjobb gladiátorjátékát rendezQ, és állandóan lakomázó elQkelQjévé. SzeretQje Croesus
Fortunata: Trimalchio felesége, eredetileg Q is rabszolga
Habinaas és felesége Scintilla: Trimalchio barátai
Lycurgus: az Q villáját fosztják ki ruhát és aranyat szerezve E G és A.
Quartilla: Priapus isten templomának papnQje (Nápoly, vagy Puteoliban), az Q szertartásai lesik ki a hármak E-G-A, akiket a papnQ és csapata sajátos módon büntet meg
Paraszt-és felesége: aki ellopta tunicájukat (A-E-G-jét), s akitQl ellopták köpenyét
Circe: gazdag nQ, akinek csak a szolgai sorú férfiak tetszenek. Chrysis: Circe szolgálója
Oenothea: Priapus Croton városbeli papnQje

A történet
A történet Dél-Itáliában játszódik. Egyszer Nápoly (vagy Puteoli, nem tudni), egyszer a tenger, s egyszer Croton városa a helyszín.

ElQzmények:
Egy napon három ismeretlen csavargó jelenik meg Nápoly, vagy Puteoli városában (görög alapítású coloniák). Encolpius és Ascyltos, már meglett férfi (30-on túliak), Giton pedig csinos kamasz (16 éves). Encolpius valamikor súlyos sérelemmel illethette a kertek és mezQk védQjét, a férfiúság jelképének tartott, nagy phallossal (falloszttal) ábrázolt istent, Priapust, aki ettQl kezdve az isten egész életén át üldözte. Priapus haragja miatt juthatott rabszolgasorba. Encolpius azonban elárulta gazdáját, otthagyta (talán meg is ölte), elfogták és a biróság vadállatok elé vetésre ítéltette, de Encolpius megszökött. KésQbb megismerkedett Gitonnal, a szépséges fiúval, akit testvérévé és szerelmévé fogadott. EttQl kezdve együtt csavarogtak városról-városra lopásból és csalásokból tartva fenn magukat, ill. vacsora meghívásokat eszközöltek ki (tettetett bölcselkedéssel). Ilyen körülmények között ismerkedtek meg Lichassal, a gazdag kereskedQvel, aki a szolgálatába fogadta Qket utazásaira. Ezeken gyakran részt vett a híres kalandornQ, Tryphaena, a férfiak kielégíthetetlen szerelmese. A négyük közötti szerelmi négyszög (E., G., Try., Lichas) megbomlik a viszálykodások miatt. Encolpius szerelmével, Gitonnal (akit el akartak szeretni tQle) megszökik (elQtte még bosszúból elcsábítja Lichas feleségét Hedylé, Lichas ezért tartos haragot Qriz meg Encolpiussal szemben), és új várost keres szélhámosságuk színhelyének. Útközben megismerkednek Ascyltossal, egy hozzájuk hasonló sorban lévQ, de durva és faragatlan fickóval, s befogadják harmadiknak testvéri együttesükbe.

Nápoly, vagy Puteoli városában:
MielQtt a városba (talán Puteoli) érkeznének kifosztják egy Lycurgus nevq férfi villáját, tisztességes ruhákat s némi aranyat szerezve (melyet Encolpius tunicájába varrnak be). Ezután szerény poggyásszal a városba érkeznek, s itt szobát bérelnek egy középszerq fogadóban. ElvetQdnek egyszer Priapus templomába is, ahol kilesik az isten papnQjének Quartillának titokzatos és meglehetQsen furcsa áldozati szertartásait. A papnQ és nQi cimborái rajtakapják Qket a leselkedésen, de hQseinknek sikerül eliszkolniuk. Visszatérve észreveszik, hogy elveszítették a tunicát, amibe a lopott arany volt bevarrva. Nekik is sikerül azonban ellopniuk egy parasztember köpenyét.
Úgy döntenek ezekután (hogy kirabolták Qket), hogy ebben a városban nem lopással, hanem egy gazdag ember bizalmába férkQzéssel, cliensi viszonyba lépéssel próbálnak megélni. Ezért irodalmilag mqvelt, finom embereknek igyekeznek ezután mutatkozni. MindenekelQtt elmentek a város egyik ligetébe, ahol a város tanárai szónokképzQ iskolát tatottak fenn. Encolpius végighallgatta az egyik szónoklattanár, Agamemnon elQadását, és maga is felszólalt (Téma az igazi tudományosság és mqvésziség eltqnése, a rossz szónoklattan tanárok, a közízlés hanyatlása). Agamemnonnak megtetszik Encolpius beszéde.
Társai ezalatt éhségük miatt elinalnak, otthagyják. Ezt észrevéve Encolpius a nyomukba szegQdik. Egyikük sem talál haza azonban egybQl, hanem a bordélyháznál kötnek ki (egyiküket félre tájékoztata egy kerítQnQ, másikuk még ajánlatokat is kap homoszexuális férfitól, aki egy tisztes családatya egyébként). Végül mind hazaérnek, de Encolpius a legkésQbb. Giton elmondja neki, hogy Ascyltos erQszakoskodni próbált vele. Ekkor még kibékülnek egymással könnyen.
A három cimbora egy ideig békességben élt, közben azonban Ascyltos újabb kísérletet tett Giton meghódítására. Encolpius elhatározta, hogy mindkettejüket megszabadítja Ascyltostól. Ascyltos a közeli vacsora (ezt idQközben Agamemnon eszközölte ki nekik a gazdag Trimalchionál) miatt arra kéri Qket, hogy hatékonyságuk miatt, még tartsanak össze, és csak másnap váljanak el egymástól. Mivel Encolpius ebbe nem egyezik bele, Ascyltos kénytelen szedni sátorfáját. Encolpius miután meggyQzQdött arról, hogy Ascyltos elhagyta a környéket is, összebújt Gitonnal. Ascyltos azonban visszatérve rajtakapta Qket, és sérelmezte hogy E-G-vel szabad, de Q neki G-vel tilos. A három csavargó kénytelen-kelletlen újra összebékült.
Ezután elindultak a fórumra (a piacra), hogy túladjanak egy paraszttól lopott köpenyükön. Itt megtalálják azt a parasztot, aki viszont Encolpius tunicáját (benne az arannyal) csente. Kiderül, hogy a két személy egy és ugyanaz. A probléma nagy nehezen, botrányok és veszekedések közepette, de megoldódik. A hármas visszakapja a tunicáját a köpenyért cserébe. Szerencséjükre a bevarrott aranyat sem veszi észre a paraszt, így ezt is visszaszerzik. Ezután haza érkeznek, s megebédelnek.
Ekkor váratlanul megjelenik Quartilla, Priapus a papnQje, népes baráti kíséretben. Priapus isten megsértése miatt barátaival (férfiakkal és nQkkel egyaránt) erQszakot tétetett Encolpiuson és Ascyltoson, majd arra kényszerítette Qket, hogy kimerültségük ellenére tivornyával töltsék az éjszakát, s így engeszteljék ki a megsértett Priapus isten haragját. Végül pedig Gitont is megbosszúlta (bár G. ezt inkább élvezte) azzal, hogy látványos nászéjszakát rendeztetett számára a gyermeklány Pannychissel (aki csak hétéves), így avatva be a lányt Priapus isten szolgálatába (ennek feltétele volt a szqzesség nagyon korai elvesztése). Miután így megbüntették a hármast, Quartilla csapatával elvonult.
E megrázkódtatások után érkezik másnap Agamemnon, aki kieszközölte, hogy meghívják Qket a város díszpolgárának, Trimalchionak épp akkor esedékes lakomájára, amelyre Q is esedékes volt.

A lakoma Trimalchionál:
Trimalchio újgazdag arisztokrata, földbirtokos. Rabszolgasorból emelkedett fel tehetsége és szerencse révén, s vált a város legjelentQsebb, legjobb gladiátorjátékát rendezQ, és állandóan lakomázó elQkelQjévé. Rabszolgatársait is kiemelte nyomorult helyzetükbQl, szabad és gazdag emberekké téve Qket. Trimalchio stílusa is az újgazdagokét idézi. A régi arisztokrácia szerencsétlen utánzása. Pazar, fennhéjázó stílus (díszítések), dicsekvQ feliratok és dombormqvek. Ezek a gazda nagyságát hirdetik. MegfigyelhetQ a pazar lakoma (számtalan fogásos, sok mutatványos, színész is fellép) során a számtalan babonás szokás. Trimalchio idQnként elhagyja a termet (ahol a lakoma folyik), ilyenkor élénkül meg a beszélgetés, amely E-A-G. esetében Trimalchioról való információ szerzésre összpontosul. A lakomám megjelentek többnyire nem túl elQkelQk. JelentQs részben ingyenélQ, nyerészkedQ népség, sok közöttük Trimalchio volt rabszolgatársai közül kerül ki. De Trimalchio idQvel még saját rabszolgáit is behívatja mulatni. Trimalchio elég kövér ember, feleségén kívül tart egy szeretQt is, egy csipás szemq kamaszt, Croesus. Trimalchionak annyi vagyona van, hogy fogalma sincs róla mindenérQl. Gazdaságában minden megterem, semmit sem kell vásárolnia. Egyébként egy beképzelt, kéjenc zsarnok. Feleségével durván bánik, mint egy rabszolgával (hisz rabszolgák közül emelte ki), pedig háztartását Q vezeti, s Q szervezi a lakomákat is, hogy minden Trimalchio megelégedésére folyjon le. Mindezt egy másik vendég mondja el Encolpiusnak, kettejük diskurzusából szerzünk nagyrészt ezekrQl tudomást. Ezenkívül bemutatja még Trimalchio volt rabszolgatársait, akik jelenleg is legjobb barátai, akiket Tr. emelt fel.
A lakoma folyamán elQadást tart egy csillagász. Tudománya (azonban a korabeli társaihoz hasonlóan) zavarosan keveredik a csillagjóslással, sQt inkább ez adja lényegét. Ez is a tudományos szellem hanyatlását mutatja valamennyire. Így aztán a tudós horoszkópot mesél (emberek jellemét, tulajdonságait határozza meg csillagjegyük alapján). Közben újabb-és újabb csodás, és gyakran tréfás mesterfogások (sült vaddisznó hasából kirepülQ madarak, disznóhúsból kiformált szárnyasok, stb...) érkeznek. Egy tisztes ember (Crysanthus) haláláról beszélgetve az ember gyengesége, és az élet gyarlóságáról folyik egykedvq merengés (ezeket Seleucos mondja). Phileros pedig a megholtnak a jókedélyq, kedves de naiv, s szolgái által kiforgatott testvérérQl mesél, aki még most is él. Ezután Ganymedes veszi át a szót. P a magas gabonaárakról (aszály miatti ínségrQl) beszél. Felemlegeti a régi szép idQket, amikor még volt elég ember, aki a földet mqvelje, nem voltak parlagon földek, éhinségek sem voltak, az emberek hittek az istenekben, akik ezt honorálták is. Mindez régen volt, Ganymedes gyerekkorában, s azóta minden ellentettjére változott. Eluralkodott a tisztességtelenség. A hanyatlást, fQleg az ínséget a vallástalanság (itt a római istenek elhanyagolásáról van szó) következményének tartja.
Echion beszél ezután. Két gladiátorjátékot hasonlít össze Trimalcioét, és Glyconét. Az elQbbi kitqnQre sikeredett, míg a másiknak csak egy szerencsétlenül megrendezett játékokra volt pénze. Glycon pénztárosát is porondra küldte, mert az felszarvazta Glycont. Valójában mint mondja inkább az erQszakosabb természetq felesége volt a hibás. Echion birtokára invitálja fia tanítómesterét, Agamemnont. Ezután beszél még fia széleskörq tehetségérQl, amelyet igyekszik pénze szerint kimqvelni apja. (Ganymedes szavai megfontolandók ma is: Nagy kincs a tudomány, és mesterség sohasem hagyja éhen veszni az embert. ) Echion végül az igazi tudást dícséri.
Trimalchio egyszer a vécérQl tér vissza a lakomára. Ekkor mindenkinek (mivel jelenleg is székrekedésben szenved) engedélyt ad a szelentésre (Ez a rész Claudius császárra utal, aki ugyanezt tette). Ugyanis elmondja, hogy köztudott már az orvosoktól (ezt Claudius híreszteltette el, hogy szabadon szelenthessen), hogy milyen kárai lehetnek az embernek abból, ha vissza tartja szellentését. Komoly betegségbe eshet, sQt akár bele is halhat (hm). Trimalchio gyakran fitogtatja hatalmát, és kegyességet gyakorol szolgáival idQnként, mindez csak az Q nagyszerqségének reklámozására. Trimalchio birtokairól beszél, melyek egy részét mint mondja, nem is tudja hogy az övé. Óriási egybefüggQ birtokkomlexumot szándékozik létrehozni (bár már ma is nagy van neki), hogy ha Afrikába hajózik, akkor csak saját birtokai mentén haladhasson (ez azért már nagyon nagy túlzás). Mindeközben Agamemno$(`´'Ì'*3>3J4`4¦@ä@Š\¸\þ†Ø‡ü‡ž°â°¦Å¶Å´×Ö×ðûòûøôíôíôíôíôíôíôëôøôíôíôíôçh†
U

h;=Ž5\h;=Ž h;=ŽCJaJ&(؇þ‡ˆðûòûúúõúúõúgd;=Žgd;=Ž òûþn szót ejt a szegénységrQl (gazdag és szegény örök ellenségek). Kettejük közt vita alakul ki. Agamemnon azonban tudja meddig mehet el, hogy megélhetése továbbra is biztosítva legyen (Trimalchio ilyeneket mond pl.: mi az hogy szegény?).
Satyricon, 2. rész

A lakomát elQre kitalált színjátékok tarkítják. Ilyen a ki nem belezetten vagy kibelezetten megsütött disznó (58.o.), amely az ügyes szakács megbüntetéséhez vezetett majdnem (de ez is csak játékból), de megjutalmazását eredményezte. Ilyen a verekedQ vízhordók, akik igazságtételre jönnek be, s vödreikbQl csigák és osztrigák hullanak ki a közönség megelégedésére. Gazdagsága bizonyítására a könyvelQje is bejön, aki felolvassa aznapi jelentéseket (amelynek mennyiségi adatai elképesztQek). Jönnek cirkuszi mutatványosok, egy mutatványos fiú miatt megsérül Trimalchio. De ez is csak látszat, a cél, hogy a háziúr újra gyakorolhassa elképesztQ kegyességét. Beszélnek költészetrQl, egyesek tehetségtelenül (az új gazdagok ízléséhez méltóan) verselgetnek is. Furcsamód az egyik vers a fényqzQ gazdagság hiábavalóságát ecseteli. Különleges tombolára is sor kerül, furcsa nyereményekkel (pl.: póréhagyma és aszály néven korbácsot és konyhakést adnak nyereményül).
Ascyltos kivívja ellenszenvét Trimalchio egyik volt rabszolgatársának, barátjának, mert szokása szerint nem tudja fékezni féktelen természetét, amely mindenbQl igyekszik gúnyt qzni. A volt rabszolga hosszasan kritizálja Ascyltos szemtelenségét és magasztalja Trimalchio nagylelkqségét. Kritikát mond még a született szabadokról, akik szerinte nem tudják igazán értékelni az életet, és a szabadságot. Meg is fenyegeti Ascyltost. Végül Trimalchio inti jobb belátásra a feleket.
Újabb mutatványosok érkeznek, s egy homerosi történetet adnak elQ. Egyízben a mennyezet tolódik szét és újabb fogás (gyümölcsök, csemegék) érkezik, ezúttal tehát az égbQl . Trimalchio megengedi vendégeinek, hogy a finomságokból mindenki kedvére szedjen elvitelre is.
Ezután Trimalchio egyik barátja, Nikeros mond el egy rémtörténetet, amely egy farkasemberrQl szól (ez is holdtöltekor változik át farkassá, s indul állatokra vadászni). Majd magától Trimalchiotól hallhatunk egy másikat (boszorkányokról, erejükrQl). Ezután az idQs Plocamus  színész  nyqgözi le, vagy inkább boritja ki fütyülésével, éneklésével a közönséget. Trimalchio fiú szerelmének, Croesus nevetséges féltékenykedése (a gazda által megdicsért kutyára irigykedik) és kiengesztelQdése (Trimalchio hátára veszi és meglovagoltatja a fiút) jelenetének lehetünk tanúi. Trimalchio újabb, friss (még etetlen-itatlan) szolgahadat hivat be, a régi helyére a lakomára. Ezután ínyencségek, desszert következik.
Megérkezik egyszer Habinaas, Trimalchio másik barátja, ivócimborája nagy társaság kíséretében. Pk egy (gazdája által kedvelt rabszolga) halotti toráról érkeznek, már igencsak részegen (Habinaas a torról azt mondja: jó muri volt). Habinaas felesége Scintilla. Habinaas eléri, hogy a ház úrnQje, Fortunata is megjelenjen (aki eddig a lakomát rendezte). Fortunata és Trimalchio a rajtuk lévQ ékszerekkel dicsekszenek (Habinaas ócsárolja az ékszereket. Azt mondja, hogy ha nem lennének nQk, nem lennének ékszerek sem). E közben a két nQ teljesen egymásba gabalyodik (mint két leszbikus), a bor hatására. Habinaas méltatja egyik szolgája kornyikálását, de Scintilla kerítQnek nevezi a szolgát. Trimalchio szintén méltatja a szolgát, elismerve kerítQ érdemeit, neki is tett ilyen szolgálatot többször is. Ezzel Trimalchio nyíltan bevallja csapodárságát.
Ezután szolgák jönnek, akik a vendégek lábait megkenik illatos kenQcsökkel, és virágfüzérekkel halmozzák el Qket. Majd Trimalchio kezd végrendeletérQl beszélni. Szolgái egy részének (a közelebbieknek) felszabadítását ígéri halála utánra, s a szolgái ennek nagyon örülnek. Trimalchio erre behozatja a végrendeletét, és felolvasásával (ui. teljesen más áll benne) megríkatja Qket. Már gondja van halála utáni idQkre, sírkövére (annak feliratára). Trimalchio azt szeretné, hogy halála után istenként tisztelje Qt a nép, s ehhez megteszi a megfelelQ elQkészületeket, annak ellenére, hogy jósa még 30 évet jósol életébQl.
A hármak (Encolpius, Ascyltos, Giton) idQ elQtt távoznának, de nem tudnak. Nincs más választásuk végig kell maradniuk (a bejárat és a kijárat külön van). Ezután fürdQzés következik, közben idétlen éneklés, kornyikálás. Majd újabb babonás elem (A kakas idQ elQtti megszólalása halált vagy tqzvészt hozhat a szomszédságra, s ezért mindenkinek az asztal alá kell lötyintenie borából. Ezután látszólag a bqnös kakast  valójában egy másikat  pillanaton belül felszólgálják.) következik. Feltqnik egy szemrevaló szolgafiú, akit Trimalchio hosszasan csókolgatni kezd. Fortunata erre féltékeny lesz, és szitkozódik. Fortunata erre kap egyet Trimalchiotól. Ezentúl fuvolás kurvának is nevezi. Trimalchio ezután azért megmagyarázza (hm), a fiút nem szépsége, hanem jelleme, és tehetsége miatt csókolta meg. Trimalchio még megfenyegeti is Fortunatát. Trimalchio ezután meggazdagodásáról mesél (91-93.o.), valamint beszél a pénz mindenek felettiségérQl ( ha egy asod van, egy ast érsz ).
Trimalchio behozatja jövendQ temetéseinek egyes kellékeit, majd kürtösöket hív, akikkel gyászindulót játszat. Az egyik kürtös túl hangos. A szomszédság felriad tqztQl tartva, s beront Trimalchio villájába. Három hQsünk kihasználva a forgatagot megpattannak. KésQbb Trimalchiotól ajándékot kapnak (gondolom a kellemetlenségek miatti engesztelésül).

A szakítás, Encolpius és Eumolpus:
Encolpius és Ascyltos között újra feléled a viszály Giton miatt. Már fegyverekhez kapnak, de végül a fiú döntésére bizzák a dolgot. P inkább az erQsebb Ascyltost válassza. A döntés nagyon fáj régi szerelmének Encolpiusnak, aki összepakolva elkeseredetten távozik, s a tengerparton bérel szállást. Itt Encolpius magába roskadtan tölti napjait, de aztán bosszúra szánja el magát. Elkezd az utcákon karddal kezében rohangálni, míg egy katona (vagy aki annak adja ki magát) el nem veszi tQle fegyverét.
Egy másik séta alkalmával egy képtárba téved be, s itt ismerkedik meg Eumolpussal, aki iró-költQ-filozófus egyben. P gyógyírnak Encolpius sebére a mqvészeteket ajánlja (ez képes jobb önkontrollra is nevelni). Majd az író mesél egyik korábbi homokos-fajtalankodós (lévén a tanítványával csinálta, aki még a serdülQ kor kezdetén járt) kalandjairól. Ez a (poénosan végzQdQ) történet jobb kedvre deríti Encolpiust. Encolpius és Eumolpus beszélgetnek a mai elsatynyúlt világról. Itt korbírálatot olvashatunk (mindezt Trója pusztulása verses történetébe, melyet Eumolpus mond el). A költQt verselése miatt megdobálják, mindketten futva menekülnek. Encolpius ezután is összejárnak beszélgetni. A fürdQben (ahova szintén együtt mennek) Encolpius találkozik Gitonnal, s az  hogy szabaduljon az erQszakos Ascyltostól  hajlandó vele megszökni. Giton és Encolpius éppen összebújnának amikor Eumolpus betoppanása (akit miután Encolpius faképnél hagyta, megint elagyabugyálták) ezt megakadályozza. Vita alakul ki Encolpius és Eumolpus között, az író Gitonnak csapja a szelet. Encolpius ezért elkergeti Eumolpust. Egyedül maradva Encolpius öngyilkosságot akar elkövetni, de ebben a Gitonnal visszatérQ Eumolpus akadályozza meg. Giton elmeséli, hogy korábban (mikor Ascyltossal volt) Q is azt tervezte. Hirtelen szerelmük bizonyítására mindkettQt öngyilkossági szándék szállja meg, de az ehhez kölcsön vett eszköz  egy borotva  tökéletesen alkalmatlan (életlen) erre, így hát lehiggadnak. A fogadós azonban a hangzavar miatt felrohan hozzájuk és vitatkozni kezd (a lakbér elQli szökéssel vádolva Qket), Eumolpus kiáll mellettük, de Qt Encolpius (bosszúból) és Giton magára mikor fogadós embereivel megvereti az írót. Végül a fogadó felügyelQje menti meg Eumolpust. P lelkes hallgatója a költQnek.
Ezután érkezik Ascyltos egy kikiáltóval. Ezer sestertius jutalmat ajánl fel, ha valaki megtalálja neki Gitont. Átkutatja így Encolpius szobáját is, de sikerül Gitont jól elrejteni, így megmenekülnek. Ezután kibékül Encolpius és Eumolpus. Miután ebben a városban nem érezhetik biztonságban magukat, ezért hajóra szállnak. Erre Eumolpus kapcsolatai révén szereznek helyet.

A hajón:
A hármas (itt már tehát Eumolpus, Encolpius, Giton) a kereskedQ hajó hátsó részében húzódik meg. Encolpius megfogadja Eumolpus tanácsát, hogy ezentúl többet tesz mqvelQdéséért. Kiderül, hogy a hajó amire felszálltak Lichasé, aki elQl Encolpius és Giton menekülnek. Erre Tryphaena hangjának hallatán jönnek rá. Ezt elmondják Eumolpusnak. Együtt menekülésük módját tervezik. Végül Eumolpusra hallgatnak. Éjjel lenyíratják magukat (haj és szemöldök is), s szégyenbélyegeket festenek homlokukra, szolgának álcázva magukat. A borotválást azonban észreveszi egy utas, és a babona miatt ( tilos élQ embernek szQrzetét hajón borotválni, mert az pusztulást hozhat a hajó utasaira) jelenti Lichasnak. P megkorbácsolásuk mellett dönt (Eumolpus eddig tudja büntetésüket lealkudni). Büntetésük elszenvedése közben ráismernek hangjukra. Lichas és Tryphaena komolyabb büntetésüket tervezik. Eumolpus megint a védelmükre kel, de Qt Lichas egyenesen árulással (joggal) vádolja. Fegyveres harc kerekedik tehát (kinek ami akad kezébe), amelyben sokan megsebesülnek. A kormányos (aki semleges a harcban) kijárja, hogy a felek kössenek fegyverszünetet, majd békét, amelynek pontjait esküvel és csókkal erQsítenek. Csaknem helyreálla a régi béke, lakomáznak. Encolpius és Giton parókát kapnak. Encolpius még sem örül. Tryphaena rátelepszik Gitonra, s ezt a fiú láthatólag még élvezi is, s teljesen elhanyagolja Encolpiust. A lakomázás közben Eumolpus mond el egy történetet egy csalfa asszonyról (aki nemrég meghalt férje sírjában szeretkezik egy katonával).
A hajójuk azonban viharba kerül és elsüllyed. Tryphaena mentQcsónakon menekül, Lichas tengerbe veszik. Encolpiust és Gitont halászok mentik ki, akárcsak Eumolpust, aki azonban ekkor is képes verset írni. Encolpius meglátva Lichas holttestét, egykori ellensége felett sztoikus gondolatokkal foglalkozik (a nagyratörés hiábavalóságáról). A vidék ahol járnak (a dél-itáliai) Croton városának környéke. ErrQl egy paraszt világosítja fel Qket, aki a csalárdság (többek között az örökségvadászok) városának nevezve azt. Eumolpus nagy lehetQséget lát ebben. Beavatja Encolpiust és Gitont terveibe, akik azt elfogadják. Útban Croton felé újabb történetet mesél Eumolpus, ezúttal a polgárháborúról. Ez is újabb korbírálat (érdekes mégis csalásra készül), ez a leghosszabb.

Croton városában:
Eumolpus terve értelmében megteszik Eumolpust gazdájuknak, hogy gazdag embernek számítson. Encolpius és Giton pedig elhíresztelik a városban, hogy uruk gazdag africai földbirtokos, aki elveszítette egyetlen fiát, s ráadásul Itália felé tartva hajótörést szenvedett, minden poggyászát elveszítve. Tervük sikeréért az istenekhez fohászkodnak mindhárman (csalásért imádkozni?). A történetet az egész kisváros beveszi, és az örökösvadászok megrohanják, s ajándékokkal halmozzák el Qket. Mindenki Eumolpus kegyeibe igyekszik férkQzni, bízva abban (hogy az majd a szívességet sokszorosan viszonozza, vagy esetleg még) örökösévé is teszi valamelyiküket.
Bár jól megy a soruk, Encolpius aggódik. A nagy jólétben a három barát külön utakat jár. Encolpius találkozik egy szolgálónQvel (Chrysis a neve), aki furcsaízlésq (neki csak a szolgai sorú férfiak tetszettek) úrnQje számára akarja megnyerni Qt. Encolpius Polyeanos néven mutatkozik be az úrnQnek, akit Circe-nek hívnak. Pk ketten egy közparkban azon nyomban szeretkezni kezdenek, de Encolpiust szerszáma (Priapus isten büntetése miatt) cserbenhagyja. Az asszony ezért otthagyja. Encolpius ettQl kezdve, számára érthetetlen okokból képtelen visszanyerni férfierejét. Hazamegy és ledQl Giton mellé, aki szintén észreveszi a változást rajta. Megérkezik egyszer Chrysis, a szolgáló, akivel (levelében) újabb találkozót kér az asszonyától. Encolpius változtat életmódján (nem iszik, naponta sétál, könnyq, de tápláló ételeket eszik, és kerüli a homokos szeretkezéseket), és úgy érzi ettQl vissza is tért ereje. Circe egy anyókát küld el Encolpius férfierejének letesztelésére (aki varázsol is rajta). A teszt jól sikerül, jöhet hát a találka Circe-vel. Erre ezúttal Circe villájának kertjében kerül sor. Encolpius azonban most is felsül. Circe dühében szolgáival megvereti, és kirúgatja.
Encolpius egy ideig szidja és bünteti szerszámát. De aztán, hogy férfiasságát visszanyerje Priapus templomába megy, hogy az istent kiengesztelje korábbi vétkei miatt. Az anyóka itt találkozik Encolpiussal, s dühösen támad rá. Megjelenik a papnQ (Oenothea), aki azt ígéri, ha Encolpius vele hál egy éjszakát, akkor visszanyerheti férfiasságát. Encolpius ebbe bele megy, mert bqnösnek és semmirekellQnek érzi magát. A varázslások közben kisebb baleset történik, az eseményeket nézQ anyóka a mágikus tqzbe esik, egy idQre így egyedül marad Encolpius. Pt viszont a szent ludak támadják meg, akik közül megöli a fQgúnárt (hm., nagyon veszélyes ellenfelek voltak). A papnQ és anyóka ettQl nagyon elkeseredik (ill. valójában csak színlelik azt). Elmondják hogy a papnQt ezért el is bocsáthatják, Encolpiust pedig a városi magistratus halálra ítéltetheti. Encolpius 2 aranyat kínál a lúd ért, úgy hogy a probléma megoldódik. SQt a papnQ (micsoda szentségtörés ), még vacsorát is csinál az elpusztult szent állatból. Encolpius (testi) szerencsétlensége miatt további tqri a két vénasszony erQszakoskodását. Végül azonban elfogy a türelme és otthagyja Qket.
Chrysis, a szolgálónQ újra találkozik Encolpiussal, s ezúttal hajlandóságot mutat iránta. Encolpiust, azonban csak Circe érdekli. Eközben Eumolpus annyira beleéli magát szerepébe, hogy cimboráit (E-t, és G-t.) olykor valóságos rabszolgaként kezeli Qket. Philomela, a züllött úriasszony két tizenéves gyermekét (egy lányt és egy fiút) Eumolpusra bízza, abban reménykedve hátha örököseivé teszi azokat. Eumolpus a fiatal leányzót hamisan híresztelt köszvénye ellenére (persze a látszat megQrzésével, de éppen ezért furcsamódon) azonnal magáévá is teszi. A nQvére mutatványait bámuló fiút pedig Encolpius próbálja meg (hm., hátulról) becserkészni. Mindkét gyerek könnyen adta magát. Encolpius férfiasságával azonban megint felsült.
Ez azonban az utolsó eset volt. Az istenek szívében szánalom ébred Encolpius iránt, s Mercuriussal gyógyírt küldtek neki. Encolpius férfiassága soha nem látott erQben tündökölt ezután. Végre beteljesülhet szerelme Circe-vel.
Eumolpus közben elmondja, hogy szénájuk rosszul áll: egyre kevesebb az ajándék, erQsödik a kétely velük szemben, hisz nem jön semmiféle hajó Afrikából értük. A három csavargó úgy dönt, tovább állnak. Utolsó tréfaként (a csalárd, bqnös városnak) Eumolpus végrendeletet irat, és azt felolvastatja. Ebben azon jótevQi számára helyezi kilátásba az örökséget, akik hajlandóak jövQbeni halála után holttestét elfogyasztani. Rendelkezését (a halottevést) történeti példákkal támasztja alá. A legbetegesebb örökséghajhászok még a halottevésre is hajlandónak mutatkoznak.
A történet itt szakad meg. A többi rész elveszett. Ezután hQseink vélhetQen elhagyták a várost, és más vizekre eveztek.

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

00 3 eloadas 5. előadás 8. állattan articulation bce bogarak c nyelv cad rajz diszkrét matematika dns elmélet evolúció forgó mozgás földtudomány gazdaságpszichológia gdp gén görögország gyep növényzet infláció inverz függvény jegyzet kémia képlékenyalakítás ket környezeti számvitel környezettechnikai műveletek és gépek lemez magánjog magatartás magyar gótika másabb matek jegyzet oecd okj oop oprendszerek os pdf prezentáció speech sounds statek gyakorlat számtek számvitel ii. tanenbaum töri vállalkozás zh