Dara Lajos - Filozofiatortenet

Országok listájaHungaryKodolányi János FőiskolaKommunikáció és médiatudományFilozófiatörténetDara Lajos - Filozofiatortenet

Darai Lajos Mihály

BEVEZETÉS A FILOZÓFIA TANULMÁNYOZÁSÁBA

Budapest Székesfehérvár Siófok

2007

I. ÁLTALÁNOS ÖSSZEFÜGGÉSEK
Mire vonatkoznak a filozófia általános kérdései? ­ Az emberi személy és közösségei létére, viszonyaira, ­ s az világuk valóságainak mibenlétére, viszonyaira. Milyen válaszokat keresnek az emberek e kérdésekre? ­ Olyanokat. amelyek adott történelmi korban lehetségesek, ­ amelyek hozzájárulnak a reflektált életvitelhez.1 A filozófia milyen konkrét válaszok miatt lett 'a szaktudományok anyja'? ­ Sokrét, a gondolkodást és a továbbkérdezést serkent válaszok miatt, ­ mint például a Mi az egyéni élet értelme? ­ kérdésre adott, ­ a Mi az egyén felelssége adott korban? ­ kérdésre adott, ­ a Melyek a közösségi élet szabályai? ­ kérdésre adott? ­ és a Milyen a világ és hol a helyünk benne? ­ kérdésre adott válaszok miatt. Emberek és közösségeik milyen valóságairól van itt szó? ­ tudatos valóság,2 ­ magánvaló valóság,3 ­ hasonlított valóság,4 ­ végtelen valóság.5 Milyen valóságokkal bír az id? ­ Múlt, ­ jelen, ­ jöv. Hogyan dolgozzuk fel a múlt--jelen--jöv hármasságát? ­ Emlékezettel, ­ képzelettel, ­ jövendöléssel.6 Egységes-e a világ és miben áll egysége? ­ Minden tapasztalat a világ egységét mutatja, ­ hullám- és részecsketermészet egysége az anyag, ­ programozás és elemek, vegyületek egysége az élet, ­ lélek és test, tudat és agy egysége az emberi személy, ­ mveltség, erkölcs és társadalmi lét egysége történelem ­ az ember társadalommal egyesül emberiséggé.7
A filozófia létrehozói, mveli, de befogadói, elsajátítói is az emberi személy, közösségei és az világuk valóságainak mibenlétére és viszonyára vonatkozóan tesznek fel általános kérdéseket és próbálnak ezekre olyan válaszokat találni és megérteni, amelyek az adott történelmi korban lehetségesek, és amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy adott kor embere reflektált életvitelt folytathasson. 2 A valóságot tudatos és nem tudatos képzeteink, elképzeléseink, azaz elméleteink alakítják ki, s a tudatos valóság világként jelenik meg számunkra. 3 A mindennapok valóságától eltér a filozófia és a tudomány által felfedezett magánvaló valóság, amelyet az emberi agy érzékelésétl függetlenül létezetten csak hasonlítás alapján ragadhatunk meg. 4 Akár a felnagyított fényalakzatokat, akár a részecskegyorsítók érzékelhet eredményeit, akár az egyéb méreszközök kijelzéseit tekintve, ezek világa csak a hasonlítások révén válik számunkra valóságossá, s ezek a metaforák teszik lehetvé, illetve alkotják a tudományos megközelítést. 5 E több valóság tehát ugyanannak a világnak a tagja ­ és ennyiben azonos, ­ s elvileg a világ végtelensége végtelen számú eltér valóságnak adhat otthont. 6 A szüntelen jelenné váló jöv s múlttá váló jelen természetét az ember hasonlóan dolgozza fel, mint az érzékelhetetlen magánvaló valóságot. Így jövendölés, emlékezet, képzelet hármas valósága egybemosódik, azonosnak látszik, amint a negyedikkel, a fszereplvel, magával a világgal is az. Bár utóbbi ezen kívül tehát még számtalan valósággal bírhat. A jóslási, a tudományos és az emlékezeti tudatosság valóság-eredményeirl rögzített beszámolók szintén könnyen összemosódtak az elmúlt korokban, különösen, ha sok id elteltével elkallódtak, elfelejtdtek létrehívó eszközeik és gondolkodási eljárásaik. Így a mítoszok, mesék, mondák ezeknek a keveredett valóságoknak az felidézi, és ma már nehéz elválasztani bennük a különböz valóságtartalmakat. 7 Minden tapasztalatunk a világegyetem egységére mutat, mely egység nem lehet puszta anyagi, a kvantumfizika nyelvén korpuszkuláris egység, mert a puszta anyag hatásaként a mutatkozó jelenségek megragadhatatlanok. Inkább megragadható konkrét anyagi jelleg élettelen és él szereplk esetében bizonyos ­ logikai alapozású ­ szellemi, vagy/azaz hullámjelenségek hatása, egyfajta rendezettség és rendszerszerség. S mivel a világ egységes, a társadalom és az ember természete is ugyanolyan. A társadalom és az ember egysége a világegyetemmel is fennáll, s annak részeként azt valamennyire felfogóként, megragadóként szerepel az ember, a közösségi, a társadalomalkotó ember. Ez a világ és ember, valamint társadalom között fennálló és kölcsönható hármas egység magától értetden természetes, az emberi gondolkodással megragadott, és mind a három, azaz számunkra minden a világon ezzel logikai­szellemi jelleg programozás alatt állónak mutatkozik. Ahogy a társadalom emberekbl áll, az ember természetbl, azaz világból épül fel. A természet kígyó pedig úgy harap a társadalom kígyó farkába, hogy mindkett feloldódik a lét hordozójában, az emberiséget alkotó emberben. Azaz a természet atom alatti építkövei energiahullámként, energikus szellemként eltnnek a boncoló ész ell, míg a társadalom annyiban áll fenn, amennyire emberi agyhullámok
1

Az ember értelmesen él, tevékenyked lényként alkot és mködtet: közösségeket és ezek összességeként társadalmat. A társadalom pedig megfordítva: visszahat az emberre, és biztosítja számára élete létfeltételeit. Ma az egyes ember számára is mind elérhetbben: az emberi társadalmak érintkezése emberiséggé egyesíti a társadalmakat. Így az emberiség szintje az ember és társadalma egységét nyújthatja. Az emberi személy egyetemességét több közremköd tényez együtthatásának tekinthetjük: 1. Ilyen az emberekben megnyilvánuló psziché, 2. e psziché társadalmi és emberiségi szinten szellemiségként megvalósuló összekapcsolódása, 3. az emberek együttható társas közege. A társadalom (a szocium) tehát természetszeren az egyes embernél több, de kevesebb az emberiségnél. Utóbbi egyelre még kevésbé tud egységként megjelenni a földön, s a különböz nemzetek szükségszeren nem érhetnek fel az szerepével. Ám éppen a nemzet alatti képzdmények mutatják meg, mivel azok is az emberiség részét képezik, hogy nem a nemzeti kizárólagosság útja lehet az emberiség jövbeli útja, hanem szövetkezésüké. A társadalom életében felismerhet mveltség ­ mint a társadalmi lét vezérlje ­ formálja ki az él társadalom alakzatát. A mveltségen belül az eszmék szerepe ma már elsdleges, de korábban bizonyos hajlamok és képességek, félelmek és hitek is nagy szerepet kaptak. Ezért a vallás jelentsége megmaradt, bár a racionális erkölcs programja egyre inkább helyettesíti. A társadalmi egységek mködése által létrejöv társadalmi élet értékeinek kifejezése egyfajta értelmiségi vagy szellemi munka, míg életfeltételeik betöltése, érdekeik érvényesítése gazdasági, illetve politikai tevékenység. A nemzetek együttélése, az emberiség élete szintjén és során megvalósuló összemberi folyamat az emberi történelem.
­ közvetett és közvetlen módon ­ szellem formában összekapcsolódnak. Ezért lehet és kell egységes módszerrel közelíteni az él és az élettelen küls természethez, valamint az emberi és társadalmi bels természethez. Mindennek felfogása elérhetetlen az emberi értelem nélkül, amiért fontos az értelem természetének feltárása. Ezáltal többet tudunk meg a világról is, és saját magunkról, valamint a társadalomról. A vizsgálat végeredményeként elálló kép azonos azzal, ahogyan a küls természetet, magunkat és a társadalmat amúgy is látjuk. S ahogy a kozmogónia, a földtörténet, világtörténet, az organikus egyedfejldés és a társadalomtörténet elméletei láttatják. Kizárhatatlan befolyással bír ezen elméletek megszületésében, érvényességében az évezredek, év tízezrek emberi tapasztalata. Például a vallás, amely az embert a szentség révén a szerinte legfontosabbra figyelmezteti. Így a mítosz az eltnt, elromlott tudás hírnöke, a mese igen hasznos olvasatokkal rendelkezik. A metaforikus, azaz hasonlító eszünk minden szinten mködött, így a mai legmagasabb tudást a tegnapi, a régmúlti képeihez, összefüggéseihez hasonlítjuk, azaz a józan észhez. Fordítva, az si mesék is hordozhatják fejlett tudás elemeit. A biológiai rendszerek szuperorganizmus állat együttesei bizonyos létszám fölött ­ biológiai mérésekkel igazoltan ­ eluralkodnak az egyes organizmusok fölött. Vagyis ekkor az együttes biológiai ertér, amely az egyedeket összeköti, ersebb, mint a szervezet saját biológiai vezérl tere. A különálló sugárforrások mind tudnak egymásról, és van saját bels irányításuk, amely bekapcsolódik a globális hatásba. Az egész szervezet egységes szabályozására a szervezet sejtjei között információs és irányító hálózat mködik. Ezt az egész szervezetre kiterjed sugárzási tér hozza létre, ami azonnali távolba hatásra képes folytonos biológiai ertér. E tudati erterek képesek a szervezetek közti kapcsolatteremtésre, és egymás hatását ersítve, módosítva, túlsúlyra jutnak az egyes éllény saját szervezetével szemben. Ez lenne a természetes biológiai távhipnózis, amirl tudjuk, hogy a vízibolháknál, a patkányoknál és a japáni majmoknál mködik. Lehet, hogy az emberi társadalom esetében is mködik ilyesmi, de mi úgy érezzük, hogy nincs ilyen mködés. Ám lehet, hogy önálló lénynek érezve magunkat, azért nem érzünk semmiféle biológiai úton fogadott távhipnózisos mködést, mert a küls hatások eleve személyiségünk legmélyére érkeznek és épülnek be. Mindenesetre az emberi társadalmat nehéz lesz ilyen célból megmérni. Egyértelm, hogy az esetleges közös tudatmez mködésének megismeréséhez az egyéni tudatot is ismerni kell. Az egyéni tudat mélyén a többnyire velünk születettek alapelvek részben tudatosítottak, esetleg a biológiai-szellemi erterek hatásai. Az értelem eme építkövei az egyedben eszméket alkotnak, a személyiség legmélyebb indíttatásainak természetes teremt erejét, mely egyre újabb és alapvetbb megvalósulást keres. Az ész tehát a fizikai univerzum sajátos részén uralkodó rend, ama részén, ami mi magunk vagyunk. Bár elménkben az alapkategóriák, az alapstruktúrák nem a világ természeti szükségszerségeinek kartéziánus egyetemes és szükségszer axiómái, hanem az emberi szervezet világbeli alkalmazkodását megvalósító elvek, mégsem zárható ki, hogy az egész univerzumon is ugyanúgy `uralkodik' ész, mint magunkon. Az uralom alatt itt nem a társadalmon belül megszokott fizikai, vagy szellemi elnyomó uralmat értjük, hanem azt, hogy a jelenléte uralkodó mérték. Ez passzív jelenlétet és nem aktív, beavatkozó cselekvést jelent. S ha az általunk felismert minségek nem tárgyak tulajdonságai, hanem olyan utak-módok, melyeken egyénileg vagy fajként a küls ingerek csoportosítását vagy osztályozását megtanultuk, akkor a világ és fszerepli harmonikus egysége megköveteli e minségi osztályozás tlünk tágabb eredetét. Mindezen okból egyszeren elavult dolog akármely eszme betiltása, akárcsak bármely ember megölése, vagy a népirtás, ill. a növény- és állatfajok kipusztítása stb. Hiszen egyrészt a másik, szembeállított álláspont mindig csak esetleges lehet, és sohasem felsbb rend, másrészt minden tudás hasonló eredet és egyedülállóan értékes, amint ugyanannak kristályi, növényi, állati, emberi, társadalmi vagy isteni megnyilvánulása is. Butaság és okosság ugyanannak eleje és fonákja, mindent egyre teljesebben kell megérteni, megismerni. Elválasztani az ocsút a búzától, ami célkitzést jelent, azaz nem létezik általában vett búza, vagy ocsú, mert más célra esetleg a kett értékviszonya akár meg is fordulhat. A sajátunk a többi valósággal egymásba fzdve alkotja a világ egyetemét. A világ folyása nem lineáris idbeli folyamat, hanem részecske szint, fénysebességgel száguldó jelen. Az ebbl létrejött valóságok a fénysebességnél gyorsabb folyamatokban épülnek, az annál lassabbakban leépülnek. A világegyetemet fenntartó energia vagy szellemháló alkotó eszközei közül nagy valószínséggel a legjobban a legközelebbi csillag, a Nap, és a Föld hat ránk, ám a legnagyobb hatással azonban minden bizonnyal egymásra vagyunk.

1. Mi és ki az ember?
1.1. Az ember földhöz, de nem röghöz kötöttsége.
Minden emberi megnyilvánulást meghatároz az európai kultúrkörben: ­ vagy az Isten, ill. a hozzá fzd kapcsolat, ­ vagy három, azt helyettesít emberi viszony: 1. a valóság s önmaga szemlélete, 2. természet megismerés, felhasználás, 3. közösségi boldogulás.8 A viszonyoknak megfelel eszmei és kulturális környezet: ­ család, rokoni rendszer, ­ etnikum, nép, ­ nemzet, állam, ­ vallási közösség, ­ képzdmények: nyelv, szokások, erkölcs,9 ­ intézmények: hagyományátadás, iskola, tudományos intézmények. Az emberélet fordulói: ­ felntté válás,10 ­ beavató megmérettetés,11 ­ közösség teremtés.12 Az emberlét nehézségei: ­ egyéni erfeszítés,13 ­ versenyz teljesítmény,14 ­ helyes irány meghatározás.15

Bár a mai európai kultúrkör alapjaiban és az erre épül vallási hitben Isten határozza meg a világon él minden ember összes megnyilvánulását (ami típusosan fejezdik ki René Descartes filozófiájában), de az sidktl fogva jelen van ennek másféle felfogása is. Ez utóbbi az Istenhez fzd viszony helyett háromféle kapcsolatot tételez, illetve él meg: 1. A valóság tiszteletében öntudatos érdekldéssel, egészen az önérdekig, különbözteti meg és szemléli önmagát. 2. A természet tiszteletében egyre hatékonyabban feldolgozza, felkutatja, felhasználja, a természetet, minek során egészen az új természet teremtése küszöbére jutott. 3. A közösség tiszteletében a többi emberhez alkalmazkodva boldogítja, szaporítja, illetve tartja fenn szkebb és az által tágabb emberi környezetét. 9 Adott e viszonylatoknak megfelel eszmei és kulturális környezet is, amelyben az ember megszületik, feln, leéli életét, megöregszik, meghal és eltemettetik. Az ember családba, rokoni rendszerbe, etnikumba vagy népbe, s (amennyiben van) nemzeti, vallási közösségbe és valamely államba születik, de felnve további, esetleg már a korábbiakkal ellenkez közösségeket alkot, illetve kivonul azokból. Ezen felül még olyan képzdményekbe születik, mint a nyelv, szokások, erkölcs. Ezek meghatározott formájából szintén kiléphet mások kedvéért. A születést és az egész én központos gyerekkort külön intézmények segítik, s késbb pedig az ifjúság nagyrészt ilyen intézmények révén képeztetik. Korábbi korokban a gyerekek képzését közeli rokonok (szülk, nagyszülk, az anyai nagybácsi stb) végezték, és ebben akkor ugyan az elmesélt történetek, a mai népmesék, hitregék, mondák, eposzok elzményei is bizonyára szerepet játszottak, de számos gyakorlati ismeret átadása, elsajátítása is. E beavatás jelleg felkészítés helyére késbb tudás elállító és közvetít intézmények léptek, amibl aztán végül a mai iskolák, ill. tudományos intézmények kinttek. Ez utóbbiak tehát, amelyeknek a modern korra szinte kizárólagos szerep jutott, csak egy szeletét alkotják a tudástermelés és átadás intézményrendszerének. Ám figyelemre méltó e téren újabban, hogy az iskolai képzést erteljesen kiegészítik a néha egészen más jelleg, média nyújtotta lehetségek. 10 Eredeti, szinte emberi érdekldés és kíváncsiság ereje hajtja elre a fejldés lépcsfokain az emberpalántát, aki egyéni érésre rendelt, akár egy gyümölcs. 11 Az érettséget bizonyító próbák, megmérettetések és elírások teljesítése egyéni megmérettetést és közösségi (vallási, nemzeti) erkölcsi és szakmai jelleg elfogadást jelent. 12 A közösség önmaga nevében vagy az t szentesít Isten nevében cselekszik. A felnttek társadalma ­ a végtelenül megközelített egyensúlyi állapotban ­ a kisebb és tágabb emberi közösség szempontjai szerint mködik: a gondolkodó, munkálkodó, dolgozó, termel, alkotó, erkölcsös, közösségi, áldozatvállaló ember értékelését és önbecsülését közvetíti tagjai felé. 13 A valóságban azonban az egyes, egyedként él embereknek egyénileg kell boldogulniuk, ami mindenkitl megfelel erfeszítéseket és részvételt kíván -- mind egyéni szándékai megnyilvánításához, a közösség céljai kitzéséhez és eléréséhez. 14 A közösség valamiként elbb-utóbb befogad minden versenyz teljesítményt, elfogad minden eredményt, újdonságot is, amennyiben meghatározott minséget képvisel.. 15 A társadalom legfontosabb követelménye a tevékenykedk, a számára munkát végzk iránt, hogy mindig a legjobbat nyújtók végezzék az éppen esedékes vagy csak távlatban hasznos feladatot, s k kerüljenek eszményt, elrehaladási irányt meghatározó helyzetbe. (A modern társadalomban a különböz eszközökkel felhalmozott ismeretek és tudás mindenki számára elérhet mivolta és sajátos jellege miatt bizonyos mértékig csökkent az öregek szerepe, jelentsége. Míg korábban, ill. az egyes társadalmakban még mindig, az agg bölcsek tiszteletének alapja az öregek hosszú, gazdag, megismételhetetlen és nélkülözhetetlennek tartott élettapasztalata, s annak megfelel átadása, s tisztelend közeli feloldódásuk a szellemi szférába vagy a természetbe.)

8

1.2. Az ember sajátos tevékenysége.
Az ember életének értékelhet sikerei: ­ folytonos túlélés, ­ kultúra és gazdagság. E sikeresség eszközei: ­ jövtervezés, ­ múltfeldolgozás, ­ szellemi konvertálás. ­ eszményi kiindulás és végcél.16 E kultúra-mködés gondolati-gyakorlati mveletei: ­ eposzi-történeti ábrázolás, ­ mvészi-vallási megragadás, ­ közösségi szempont érvényesítés, ­ erforrásoktól való függség.17 Optimális közösségek jellemzi: ­ emberszeretet, ­ természet szeretet.18 A szeretet szerepe: ­ segíti a megismerést,19 ­ kiemeli az embert a természetbl,20 ­ rádöbbenti önállóságára, gondolati erejére.21 ­ vigasztalva figyelmezteti felelsségére.22 Az emberség hivatása: ­ álom- és vágyteljesítés, ­ szenvedéscsökkentés, ­ hiábavalóság helyett életrevalóság,23 ­ a végtelen meghódítása, ­ szépség, jóság és igazság érzései,24 ­ egyéni és nemzedéki eredmények, ­ szellemi egyetemesség.25 Az emberi nyelv jelentsége:
16 Az emberek életének alakulása legfbb értékelési kritériumként a sikert igényli. Egyrészt a folytonosságot és túlélést, másrészt a kulturált, gazdag élet módozatait. Ehhez elre és hátra kell tekinteni: tervezni a jövt és feldolgozni a múltat, amire a szellemi konvertálás a legjobb eszköz. Ennek során az eszményi kiindulás és végcél válik az összehasonlítás keretéül. 17 Ez a siker gondolati mveletek végeredményeként áll el. Képeinek, mintáinak tárházai: eposz és történetírás, mvészeti idtállóságok, a menny és a pokol eszkatológiája, valamint a nemzeti és társadalmi hsök és kiválóságok modern panteonjai. Az egyéni értékelés demokratikus lehetsége azonban kevéssé adott a történelem során, helyette a közösségi, nemzeti szempontok érvényesülése, illetve az azzal azonosulás öröme lép. A nagy erforrási többlettel rendelkez közösségek képesek az emberek egyéni boldogulását, boldogságát megteremteni. A hiány felbukkanása a szükségletek terén s a célok megvalósítására fordítható erforrások szkössége viszont az egyének többségének elnyomójává teszi az egyéneket irányító, a közösséget jelképez embercsoportot és annak fejét. Az ilyen uralkodás eszközei egyúttal korlátozzák az embereket saját tehetségük megnyilvánításában is, ezért elbb-utóbb hanyatló végkifejletre vezetnek. 18 Az optimális körülményeket fenntartani, megteremteni képes emberi közösségekben a legáltalánosabb (Isten eltti) emberi egyenlségbl fakadó emberszeretet érvényesül. Ez kiterjed a növények, az állatok és az egész természet, a világegyetem csodálatára is. 19 E szeretet és csodálat, mint viszony, jól elsegíti mindezek megismerését, a teljes tudás megszerzését. Így az ember betölti 'hivatását', hogy úgymond 'a teremtés koronájaként' 'Isten társául szegdjön' a tudomány segítségével. Közös megismerési korlátokkal, megmaradási és egyéb, csupán tiltásokat megfogalmazni képes természettörvényekkel. 20 Közös megismerési korlátokkal, megmaradási és egyéb, csupán tiltásokat megfogalmazni képes természettörvényekkel. 21 Rádöbbenve az alany mivolt kettz kifejez képességére és a gondolati er végtelent megcsúfoló hatalmasságára. Belátva a metafora jelentségét: a megkülönböztetés, a hasonlítás és az azonosítás gondolatépít szerepét. S hogy mennyire önmagunkhoz kötöttek vagyunk: a testrészek részleteinek mér szerepet adtunk, a színeket hasonló éllényekrl, tárgyakról neveztük el, az agy kapcsolószerkezetének önmaga általi megismerése sosem érheti el a teljességet, a hüllagy--madáragy--majomagy hármasság (lét- és fajfenntartás--érzelmek--ésszerség) dinamikája jellemz ránk. Meghatároz bennünket megtapasztalt világunk felfoghatatlan milyensége az egyes részecskék mindentudásától az elektron egyedülvalóságáig, és mintaként a földi viszonyok és csillagászati minták játszanak szerepet tudásunkban. 22 Megtapasztalva az ember egyre hatalmasabb ereje mellett egyre nagyobb egyedülségét, tehetetlenségét és kiszolgáltatottságát: hogy millió évek óta küzd meg gyztesen létéért; hogy bármely ismeretlen vírus kiirthatja; hogy nukleáris töltetekkel felrobbantja önmagát; hogy eltalálja Földjét a millió veszélyes méret rtörmelék valamelyike; hogy elkésik a technológiai fejlesztés a csatlakozás számára a következ alkalmas bolygó eléréséhez (azaz hogy 'kiesik Isten kegyébl'). 23 Ugyanakkor most is, mint bármely idben, itt az ideje minden emberi álom és vágy beteljesítésének, minden szenvedés csökkentésének, minden hiábavalóság eltntetésének, minden életrevalóság megbecsülésének. 24 Eljött az ideje a végtelen felé tett lépéseknek az emberi életen belül és kívül, az érzelmi és gondolati világban, a valóságos és a virtuális valóságban, az értékek és szépségek terén, a jóság és az igazság szolgálatában. 25 Önmaga közösségi (nemzeti és nemzetközi) emlékmvévé teheti mindenki a maga életét, s az emberiségévé a ma élk a ma élk életét. (Keresztény fogalmakkal mondva: Ismételten beteljesülhet az Írás reménysége, érvényesülhet a Megváltó ígérete és uralkodhat az Isten szeretete.)

Az összes ember fennmaradásához szükséges ­ egyre növekv társadalmi szervezdéssel lehetvé tett ­ nemzeti és összemberi teljesítményt az ember nyelvileg megtervezett cselekvés által éri el. Ebben a nyelvben rendszerként valósul meg: ­ a természetileg meghatározott lehetségek ­ és a szellemileg meghatározott értelmesség összefüggése. Az ember sem nem tükre a természetnek, sem nem tartálya a természetre vonatkoztatott ismereteknek. Gondolkodásunk és nyelvünk ­ annyiban a természet tükre, hogy emberi természetünk szerint tudósít a természetrl, ­ és annyiban rezervoár, hogy minden új ismeretünk korábbinak módosulása. Ezért az emberi létezés feltétele olyan emberi közösség, ­ melynek tagjai között megvalósulhat a gondolati érintkezés és egyesülés, a közös tevékenység testen kívüli eszközökkel történ összehangolására. A gondolati összefüggések hordozója a nyelv és a természeti környezet. Csak társadalomban együttgondolkodva és együttmködve lehetséges feldolgozni az emberi létezést és tevékenységet jellemz hatalmas információmennyiséget. A munkamegosztásban elfoglalt hely meghatározásával és továbbfejleszt betöltésével párhuzamosan kialakult tudati nyelvi fejlemények hozzák létre az embernek a közösségtl elkülönült, önállósult személyiségét, s megvalósítják e személyiség különálló fejldését. Ennek a minden egyes személyiségnek a tevékeny közösségi, társadalmi jelenléte integrálja nemzetekké és emberiséggé az emberek természetes életét.

1.3. Egyenrangú együttmködés és veszélyezteti.
Az emberi munkamegosztás jellemzi: ­ együttmködés, ­ közös tevékenység, ­ eredmények kicserélése, ­ tapasztalatok értékelése. ­ kölcsönös közremködés.26 Az emberi termel er növekedése: ­ kezelhet nehézségek esetén, ­ hatékonyság visszaeséskor. A hatékonyság csökkenés következményei:27 ­ a csere megakadályozása, ­ anyagi javak hiánya, ­ egyenltlen csere ráerltetése, 28 ­ áltevékeny hatalom, 29 ­ társadalmi hierarchia. 30 A társadalomszervezés fszerepben: ­ kevesebb esély a szükséglet kielégítésre, ­ társadalmi szint és együttmködési hiány, ­ hierarchikus összfolyamat, ­ teljesítmény csökkenés. 31
26 A munkamegosztásos együttmködés során a közös emberi tevékenykedés jellegzetessége, mködési feltétele egyéni tevékenységek és gondolkodások eredményeinek társadalmi kicserélése, értékelése. A közösség egyes tagjainak teljesítményeiben közremködnek a többiek elért eredményei. Azokat figyelembe véve mindenki megtalálhatja a számára legalkalmasabb tevékenységet. Tevékenységcserérl van itt szó, akkor is, ha az eredményeket, akkor is, ha közvetlen a tevékenységet mérik össze. 27 Ez lehetetlenné tette az emberek tevékenységeinek optimális kifejtését és kicserélését, ami miatt nagyfokú hiány állt el erforrásokból és anyagi javakból. 28 A hiányoktól szenved társadalmak vezet csoportjai a munkamegosztásos együttmködésben a társadalmi jelentségük szerint nem egyenl tevékenységek egyenlsít cseréjének gyakorlatát alakították ki. Az ilyen gyakorlat lényege, hogy felbontja az egyéni tevékenységek és gondolatok hagyományos cserefolyamatát. 29 Vagy magában a cserefolyamatban, vagy annak jelképrendszerében a kiegyensúlyozott csere helyett az egyik oldalon, kényszeren, nem megszokott, hanem új, viszonylagos vagy szokatlan érték, például szervezési, aztán védelmi jelleg, majd végül erszakos és magasabb rend, azaz már áltevékenység jelenik meg csereértékként. Ez a szervezési, hatalmi tevékenység azonban csak az optimális tevékenységcsere szemszögébl áltevékenység, a társadalom szempontjából létfontosságú jelentségnek látszott. Ezzel állapítják meg a szükség és a hiányok közepette a társadalom legfontosabb kielégítend szükségleteit, valamint az ezeket megvalósító tevékenységeket. 30 Az összeomlás veszélye miatt a szükségletek fontossági sorrendjét el kell fogadnia mindenkinek. St a sorrend képviselit kell meghatározói, irányítói helyzetbe juttatni, az szerepüknek kell a tevékenységi hierarchia csúcsára kerülnie. 31 Vagyis a társadalomszervezés és a szükséglet kielégítés viszonylatában az elbbi kapja a fszerepet, esetleg rontva ezzel az utóbbi esélyeit, lehetségeit. Ha így a kiterjedt hiány társadalmi közvetítést nyer, átfogja az egész munkamegosztásos együttmködési szférát. A tevékenységek hierarchizálásával az embereket, akik nincsenek fszerepben, a fontosabb s egyúttal durvább teljesítményekre szorítja az

A tevékenységhierarchia beavatkozás a kiszámíthatatlan összfolyamatba, beláthatatlan következményekkel: ­ megállítja a spontán fejldést, ­ lezülleszti a szükségletkielégít tevékenység elméleti és gyakorlati oldalát ­ mert a szabad kommunikáció helyére a természetellenes, hierarchikus értékek közlését erlteti, ­ megakadályozza a sikeres össztársadalmi tevékenységet, ­ a szükséglet- és teljesítményhierarchiát igazoló elmaradottság felszámolását. 32 Az alárendel társadalmi viszonyok jellegzetességei: ­ alárendel szemléleti mód, ­ emberek és csoportjaik 'uralmi lánc' részei, ­ tevékenységük felettes--beosztott kapcsolatot mutat, ­ a végs `ok' vagy fnök (parancsnok, szellemi atya) szinte evilág feletti, ­ szellemiség , vagy az evilági társadalmi hierarchia feje. A hatalom, uralkodás természete: ­ elírja a viselkedést, ­ megköveteli és számon kéri a cselekvést. A sikeres együttmköd társadalom jellemzi: ­ mellérendel viszonyokat és felfogást ápol, ­ közös célnak megfelel egyedi döntés, ­ csoportos önálló cselekvés, ­ a vezetés csupán részfeladatokat összehangol, irányít, ­ az együtt cselekvk egyenértékek, ­ azonos valóság összetartozó jelenségeit különbözen közelítik meg. Ha tehát valójában nincs kibékíthetetlen ellentmondás magában az emberek közös tevékenységében, és örökös harcuk nem létezik, akkor ­ bolygónyi méret feladataikat és világnyi méret hasznos eszközeiket felismerve és megragadva ­ további nagy jöv vár rájuk.

összfolyamatban. Így a hierarchikus társadalomirányítás bizonyos szerepkörbe bezárva ket, kénytelen lemondani sajátos teljesítményeikrl és folyamatos önmegújításukról. 32 Az elmaradottsági szint túlhaladását így maga a hierarchia fenntartása akadályozza meg. Méghozzá a legnagyobb jóindulattal és legitimitással, hiszen biztosítja a legfbb szükségletek kielégítését, aminek elmulasztása katasztrófát okozna.

2. A társadalom és az emberiség
2.1. Az emberi történelem menete.
Társadalmi alakulatok: ­ létrejöttük: elre nem tervezett emberi alkotások, ­ nem elmélettel vezéreltek, nincs transzcendens programozásuk, ­ csak utólag felfogottak, az emberi közösség mködéseként, ­ mechanikus elvek mentén írható le a mködésük, ­ a vágyott, de megvalósíthatatlan jó társadalom utópikus elv. A történelem létrejötte: ­ társadalommködési elvekbl átfogó eszmék lettek, ­ ezen eszmék, elméletek a közösségek életét összekapcsolták.33 A történelem: ­ a társadalmi változások idbeli folyamata, ­ emberi tevékenység tudattartalmi teljesítménye, ­ a fennmaradáshoz szükségesek nemzedéki átadások kerete, ­ egyenl emberek emberiséggé szervezdése.34 Az emberiség: ­ kialakulása történelmi folyamat, ­ nem a hasonló nemzetek szövetsége, ­ hanem az összes társadalom egyesülése.35 Háttérbe szoruló alárendel szemlélet: ­ az él társadalom ellentétei kibékíthetetlenek, ­ társadalmi harc teremti a fejldés elvét (Hegel), ­ ez az él rendszerek alaptörvénye (darwinizmus), ­ de elre felállított mércéhez mér, azaz elír, ­ így az élethalál-harc alkalmatlan fejldési modell.36 Visszatérés az si mellérendel szemlélethez: ­ az éllények változó körülményekhez alkalmazkodnak, ­ mintegy programvezérelt mechanizmus mködik bennük, ­ e mködés sejtek állandó egyensúlyra törekvése,37 ­ alkalmazkodási egység van vezérl és vezérelt között.38

33 Az emberek társadalmi alakulatokat hoztak létre, anélkül, hogy pontosan tudták volna, mit alkottak. Csak ezt követen vált számukra leírhatóvá és elméletileg megragadhatóvá, hogy mi is történt. Ami természetesen nem zárja ki annak lehetségét sem, hogy vágyott társadalomszerkezeteket is leírjanak (utópiák). Az emberi társadalom és alakzatai, alakulatai létrejötte tehát nem társadalmi elméletek vezérletére történt, ­ mintegy transzcendens isteni programozás következményeként hatva, ­ hanem az emberi közösség, a társadalom mködési menetében, mechanizmusaiban rögzdött elvek hatására. Ezek az elvek kezdtek hordozni olyan nagy, átfogó eszmei és elméleti lehetségeket, amelyek bizonyos id óta az emberi közösségek életét, kapcsolatait történelemmé alakították. 34 A történelem az emberi társadalmi változások idben lezajló folyamataként az emberi tevékenység tudattartalmat kifejez és tárgyiasító jellegébl és teljesítményeibl adódik, mivel ezek révén adja át az egyik nemzedék a másiknak mindazt, ami a közösség és annak egyénei fennmaradásához fontos, és amit az átvev generáció megriz, illetve tovább alakít. Ezen az alapon megközelíthet az emberiséggé válás folyamata, mert a XVIII. század óta már úgy gondoljuk, hogy az emberek ember mivoltukban egyenlk és képesek emberiségként megszervezdni. 35 Így az emberiség kialakulása történelmi folyamat ugyan, de nem jelenti azt, hogy a jelenleg fennálló, közös mveltséget hordozó nemzeteknek kellene emberiséggé válniuk, mert a történelem nem azonosítható a nemzetek egyesülésével, hanem sokkal inkább azzal a már hosszú ideje tartó, s még bizony eléggé hosszadalmasnak látszó folyamattal, melyben az embercsoportok, emberek közösségei, társadalmai egész emberiséggé egyesülnek. Ha ez megtörtént, csak akkor mondható, hogy az emberiség eszméje és a társadalom egysége megvalósult, mármint az emberiségben, de addig is ennek az eszmének egyre több híve lehet. 36 Így egyre inkább háttérbe szorulhat a jövben az az alárendel szemlélet, amely az él társadalmat az ellentétek kibékíthetetlen harcában ütköztetve teremti meg a fejldés elvét (Hegel), amit a darwini elmélet emelt az él rendszerek alaptörvényévé. Fejldést egyébként is csak akkor tudunk megállapítani, ha ­ valamilyen alapon ­ konstruálunk egy mércét, amelyhez mérve a dolgokat és folyamatokat, meg tudjuk állapítani, hogy melyek a fejlettebbek, és melyek a kevésbé azok. Ezek szerint az élethalál-harc által biztosított fejldés modell egyre alkalmatlanabbnak lesz tekintve a magyarázat számára. 37 Eközben a békés, mellérendel szemléletben az éllényeket éppen nem a harc, nem a rombolás, hanem a változó körülményekhez, helyzethez való alkalmazkodás jellemzi. Ez a szemlélet mintegy programvezérelt mechanizmust lát mködni az éllényben, ami a sejtek (sejtgépek) állandó egyensúlyra törekvésébl összeálló viselkedést jelenti. S bizony még a változás is kifejezi az alkalmazkodás általi egység megvalósulását a vezérl program s a vezérelt mechanizmus között. 38 A ragadozó állat lecsökkenti a szaporodását a prédaállat ritkulása miatt, vagy éppen azok közül mindig a satnyábbakat ejti el, nem a szaporodásra alkalmasakat.

A történelem eltti sidkben az emberség alakulását leginkább a természethez és az idjárási és környezeti viszonyokhoz való mveltségi alkalmazkodás jellemezte, míg a legtöbb gazdasági, majd politikai alkalmazkodási változást az emberi történelemben megvalósult viszonylagos és nagyobb arányú népességnövekedés okozta. Az elindított lényegi és visszafordíthatatlan folyamatok a társadalom mködésében: Kevésbé érvényesül a szükséglet kielégítésben: ­ a társadalmon kívüli fenyegetettség, ­ s az erre való hivatkozás. Egyre jobban érvényesülnek: ­ a nagy vagy nyitott társadalom elnyei, ­ ezek teljesítménynövel hatása.39 A társadalmi hierarchiától a világhierarchiáig: ­ a társadalom folyamatosan értékrangsort állít fel, ­ ennek változásával más lesz a teljesítményrangsor, ­ az irányítók a hierarchiacsúcson helyezkednek el, ­ törekvésük a hierarchia viszonyok megmerevítése, ­ de a történelem új szerep csoportokat léptet fel, ­ új hierarchia viszonyokkal, st új társadalmakkal, ­ összemberi szint gazdasági hierarchia alakul ki, ­ gazdag országok kisebbsége uralkodik a világon, ­ ezek is megmerevítenék a fennálló viszonyokat, ­ a világhierarchia elnyei nehezen érvényesülnek.40 A konfliktusok oka az emberi történelemben: ­ az erforrások elégtelensége, hiánya, ­ a társadalmi szükségletek korlátozása. A konfliktusok következményei: ­ a korábbi ismeretszerzési gyakorlat háttérbe szorulása, ­ lecsökken a közvetlen ismeretszerzési mód lehetsége, ­ természetrl, társadalomról közvetett ismeret és alkalmazása.41 A társadalom hierarchikus szervezetét kikényszerít viszonyok, azt igazoló új ismeretek és hatékonyabb termelés részére a megfelel gondolatrendszer önmaga is módosította, háttérbe szorította a korábbi ismereteket. Így jöttek létre a folyammelléki civilizációk és a harcias nomád népek a maguk újszer technológiai, valamint szervezeti színvonalával, a földön az eszményi égi hierarchiát tükröz, vallássá váló eszmerendszerekkel. A görög világ továbblépése: ­ újfajta gondolkodás az emberrl, a természetrl és a társadalomról, ­ azóta meghaladhatatlan kérdésfeltevések, célkitzések, ­ a hierarchikus társadalomszervezet ismeretromboló hatásainak felismerése, ­ rendszeres természetismeret a társadalom egésze számára, ­ mitológiai természetmagyarázat helyett természetfilozófia, ­ a megelz fejleményekbl következtetett átalakítások, ­ a korai civilizációk és nomád hódítók égi gyakorlatának földi meghaladása.42
39 Egyre kevésbé érvényesült a szükséglet kielégítés társadalmon kívüli fenyegetettsége, illetve az arra való hivatkozás, s egyre jobban érvényesültek, különösen az utóbbi századokban a nagy, nyitott társadalom adta elnyök, ezek teljesítménynövel összefüggései. 40 A társadalom folyamatosan más érték- és teljesítményrangsort állított fel, mint ami addig érvényes volt, s az irányító hierarchiacsúcsokon is új hierarchikus viszonyokban kellett megegyezni. A történelem során szinte törvényszeren léptek fel egyre újabb csoportok a társadalmak új hierarchia viszonyainak képviseletére, s elérvén azokat, szükségszeren, kényszeren megmerevítették. Ma már az összemberi szinten tekintve a társadalmakat, a kevés ersebb ország gazdasági világhierarchiát valósít meg, s ennek elnyeit próbálja érvényesíteni. 41 Az emberi történelem során a legtöbb konfliktust az erforrás hiány, azaz a társadalmi szükségletek korlátozott kielégíthetése okozta. Ezzel pedig egyre inkább háttérbe szorult az addig bevett gyakorlat, a természetrl és a társadalomról szóló ismereteknek a közvetlen megszerzése, érvényesítése, alkalmazása, s lecsökkent ezek és megszerzési módjuk, eszközeik értéke. 42 Ettl lép aztán majd tovább a görög világ az emberrl, természetrl és társadalomról kialakított újfajta gondolkodásával. Kérdésfeltevéseiben és célkitzéseiben azóta se meghaladott magaslatokra jutva. Nem mindent elölrl kezdve tehát, hanem a megelz szakaszok és fejlemények következményeiként és átalakítóiként megjelenve. Ezért amikor a görög filozófusok a mitológiai természetmagyarázatot saját természetfilozófiájukkal váltották fel, azzal a mitológiát a korábbi természetismeret romlott változatának minsítették. Rendszeres természetismerettel már a korai civilizációk és közvetlen elzményeik, st nomád leigázóik is rendelkeztek, de leromlást jelentett a sorozatos továbbadás, közvetítés is, ám azt leginkább a hierarchikus társadalomszervezésre való áttérés következményei okozták. Az utóbbiak miatt elzáródott a társadalom egésze ell a természet megismerés útja. Ezért a szk irányító réteg rizte tudás idvel elavulttá vált, elavultságának be nem ismerése pedig megmerevítette. Az égi hatalom ábrázolása és földi gyakorlata pedig tovább növelte a terheket a gazdasági jelleg tevékenységen, minden technikai jelleg találmány ellenére.

A tevedhetség görög demokráciája: ­ ismeretszerzésben a társadalom számít minden tagjára, ­ felszámolják a törzsi arisztokratikus hierarchizáló hatalmat, ­ a filozófia kiemeli a gondolkodás szükségszeren bizonytalan ismereteit, ­ kimutatja az esend emberi gondolkodás ellentmondását a valósággal, ­ az elégtelen tudás megsemmisíti a kiváltságos irányító szerepet. A tudás Platón általi bizonyossá tétele: ­ az állandó és változatlan ideák feltételezésével, ­ hivatkozási alapot teremt a tudás birtokosainak.43 A platóni vonal keresztény kifejlesztése: ­ teljes világmagyarázatra törekvés, ­ Isten az ember legoptimálisabb tulajdonságaival bír, ­ a görög szkepszisre reménykelt megoldást ad, ­ a sikertelen ember is az istenség partnere, ­ a földöntúlitól elmaradhat a földi teljesítmény, ­ az irányítók se felelsek a földi sikertelenségért, ­ az irányítók Isten és ember közötti közvetít feudális hatalma, ­ a protestáns ember közvetlen kapcsolata istennel és a világi sikerrel.44 Keresztény vallás -- keresztény társadalom: A keresztény vallás története jórészt eretnekségek, eretnekmozgalmak története. Ezek teológiai köntösbe bújtatott valóságos társadalmi­gazdasági törekvések és eszmei összefüggések. A korábban eretnek irányzat polgárjogot nyert, ha a mögötte felvonuló társadalmi mozgalom gyzött.45 A valódi áttörés reneszánsza: ­ az inkvizíció szerepének háttérbe szorulása, ­ kimagaslóan nagy emberi teljesítmények, ­ evilágiság a magyarázatokban emberrl, természetrl, társadalomról, ­ földi jelenségeknek földi magyarázat a korábbi égi helyett, ­ a legszélesebb társadalmi kör közel kerül a valósághoz.46 A polgári keretekben elért fejldés az egész világot beillesztette az ember társadalmat szervez elképzeléseibe. Kialakította annak elvi lehetségét, hogy az egyes társadalmak minden tagja kifejlessze legjobb képességeit és bekapcsolja legsajátabb teljesítményeit a társadalmi összfolyamatba.47 Erforrás elégtelenség valósága és következményei a polgári korban: ­ az erforrások tulajdonosi rendszere az elrelépés akadályává vált, ­ a rendszer felszámolására újabb elméleti célkitzések születtek, ­ s a célok megvalósítására gyakorlati mozgalmak indultak. A termelés társadalmi megszervezésének programját elször a nagy monopóliumok valósították meg. Késbb megszülettek az egész társadalmat átfogóan megszervez kezdeményezések (szocializmus). Manapság: földrészeket átfogó termelési rendszerek és több társadalmat egybeszervez egyesülések.

43 A görögség körülményei lehetvé tették a társadalom minden tagjára számító ismeretszerzési gyakorlatot. Ennek addigi legfbb akadálya a törzsi arisztokrácia hatalma, az arisztokrácia hierarchizáló törekvése volt. Az arisztokrácia hatalma elleni érvrendszerként interpretálhatók az eleáták gondolatai, Zénón apóriái. Ezek szerint az emberi gondolkodás ellentétes a valósággal. Az ilyen gondolkodás tehát szükségszeren esend, bizonytalan ismeretekre vezet. Erre a tudásra ezért nem lehet kiváltságos és kizárólagos irányítói szerepet alapozni. Ez volt a tévedhetség demokráciája. Ennek filozófiai ellenlábasaként lépett fel Platón ideatana, mely állandó és stabil ideák tételezésével bizonyossá teszi a tudást. Hivatkozási alapot teremtve ezzel azok számára, akik e tudásnak a birtokosaiként tekintettek, illetve tekintik magukat. 44 E platóni vonalon fejldve tovább a kereszténység aztán teljes magyarázatra törekszik a világról. Istene ­ mondhatni ­ az ember lehet legoptimálisabb tulajdonságaival rendelkezvén reménykelt megoldást ad a görög szkepszisre. Az ember az istenség partnereként pedig szükségszeren kisebb lehet és sikertelen is. A földi teljesítmények értheten és indokoltan maradnak el a földöntúli állapotoktól. A földi sikertelenség e magyarázata tehát felmenti az irányítókat. St hatalmukat új szerep is konzerválja, a közvetítés Isten és az ember között. E közvetít funkciót a vallásban majd csak a protestantizmus teológiája szünteti meg, s veszi ki ezzel ­ elméletben ­ a hatalmat a feudális rendszert irányító rendek kezébl: Mindenki saját magának a papja, amint saját sikereinek is a kovácsa. Nem szorul közvetítkre maga és az Isten, maga és tevékenysége közé. 45 Ezek a gyzelmek kis elrelépések, ám az emberek hozzászoknak a folyamathoz. Ezért is terjed ki oly hatalmassá az inkvizíció hatalma, amikor további változás már alapjaiban remegtetné meg a társadalmi berendezkedést. 46 És ezért olyan kimagaslóan nagy teljesítmény a renaissance evilágisága, törekvése az emberrl, a természetrl és a társadalomról a görög eszményekhez hasonló földi magyarázatokra. Ezen túl beszédükben a földi jelenségekrl szólván nem helyettesítették azokat az égi viszonyokról szóló szavakkal. Ennek következtében ismét közel juthattak a valósághoz e renaissance fejldést továbbviv társadalmak, és ismét a legszélesebb társadalmi körökben. 47 Ami azonban a valóságban nem tudott kibontakozni, mert a hiányzó javak és erforrások következtében a meglévk tulajdonosi rendszerével vágták el az optimális állapot megvalósulását. Így aztán ennek a rendszernek a felszámolására is újabb elméleti célkitzéseket fogalmaztak meg és gyakorlati mozgalmakat valósítottak meg.

2.2. Az emberi tudás felelssége.
A társadalom hierarchikus szervezete és a mai szemlélet eredménye: ­ a közösségalkotó emberi szerep felértékeldött, ­ mindenki szaktudása még nem éri el a legmagasabb szintet, ­ a legnagyobb teljesítményt még nem mindenki fejti ki, ­ emberek és csoportjaik legtöbbször nem saját célokért tevékenykednek, ­ a társadalom tagjai nem azonosulnak elkülönült irányítóik céljaival, ­ a társadalom kívülrl befolyásolásának (manipuláció) veszélyei mutatkoznak.48 A tudományos-mszaki hatékonyság és annak mai veszélyei: ­ egyes társadalmakban anyagi jólét és magas technikai színvonal valósul meg, ­ másokban a technikai haladást szolgáló társadalom többsége elszegényedik, ­ a technikai civilizáció természet fölött megvalósított uralkodássá akar válni, ­ mesterségesen kialakított szükségletek a legfontosabbak: fegyvergyártás, ­ a hadiipar, a hadikutatás válik a társadalom gazdaságújító húzóerejévé, ­ a természettudományok filozófiai általánosítása helyet puszta alkalmazásuk, ­ a mérnöki logika bármi áron teljesíthet tervezetei és célkitzései, ­ a tudományos kutatás eredménye a megrendeltl válik függvé.49

2.3. Emberi önmegismerés és jöv.
A társadalom valóságos mködésének megismerése: ­ a hierarchikus szemlélet és gyakorlat torzítása nélkül, ­ a társadalom valóságos folyamatainak tudományos megítélésével, ­ az ember szerepének valóságh értékelésével.50 A legújabban kialakult társadalomtudományok tárgyai és eredményei: ­ a tárgy, adat maga is eszme: vélemény, magatartás, cél, ellenrzés, ­ az egyik embert ilyen módon vizsgálhatja a másik, ­ a társadalom szervezetét sokkal nehezebb így vizsgálni, ­ a hatalom véleménye önmagáról nem mindig tudományos, ­ a korábbi történelem a hierarchia önértékelése mentén haladt, ­ a mai társadalomtudomány egyesíti a az emberi közösségek reflexióit.51 A társadalomtudományok és ismereteik jellegzetességei: ­ megfigyelhet tények nem állnak rendelkezésre,
48 A társadalmon belül az egyes ember közösségalkotó szerepe felértékeldött, szaktudása azonban a társadalmak hierarchikus szervezeti és szemléleti maradványai miatt még mindig nincs a társadalom számára kifejthet teljesítmény optimum elérésére ösztönözve, illetve engedve. Könnyedén érvényesülhetnek még mindig a manipulatív tendenciák, melyek az egyes emberek és embercsoportok fejldésének irányát szken meghatározott célok elérése érdekében alakítják ki. Olyan célok érdekében, amiket nem a társadalom egésze, hanem csak az egész társadalom irányítására vállalkozók tztek ki. 49 A manipuláció veszélyesebb változatát fleg a tudományos és mszaki fejlettség adta hatékonyság és eredmények teszik lehetvé. Egyes társadalmakban a létrejött anyagi jólét és technikai színvonal elbírja a manipulatív kísérletek negatív következményeit. A velejáró, a fejletlenebb társadalmakra gyakorolt negatív hatások miatt azonban nem közömbösek ezek a manipulációk. A fegyverek gyártására és fejlesztésére elssorban törekv társadalom például a hierarchikus szükségszerségek elfogadásának maradványa. A fegyvergyártás és a katonai szervezés tökéletesítése mesterségesen kerül a szükséglethierarchia csúcsára. Hamis indokokkal sikerül elérni, hogy a társadalom teljesítményei, különösen a tudományos kutatás, elssorban a hadigépezetet szolgálja, s másodsorban a többi területet maga után húzó szféra legyen. Így a tudományos kutatás ilyetén megszervezésével a társadalom csak vargabetkkel jut hozzá az egyes fontos eredményekhez. A természettudományokból többnyire eltnt a tudományok eredményeit általánosító, azokat az emberi önfejldésben elhelyez filozófiai feldolgozás. Inkább az alkalmazott tudományi jelleg fejldött, a kutatások ezt szolgálták. Hiszen a természettudományos kutatás a felmerül igényeket megfelelen koncentrált kutatással mindig kielégítheti, mert a mérnöki logika csak ­ bármilyen áron ­ teljesíthet célkitzéseket ismer. Így a természettudományos megismerés eredményei nagyban függnek megismer szubjektumunktól, a megismerést elsegít eszközeinktl és kutatási célkitzéseinktl. 50 A társadalom és az ember megismerésében igen torzító szerepet játszott a hierarchikus szemlélet és gyakorlat. A társadalom valóságos mködése, funkciója háttérben maradt, az irányítók szerepe túlértékeldött. A természet és a társadalom ismeretlen folyamatainak a következményeit a tevékenységhierarchia földöntúli kiterjesztésével magyarázták meg. 51 A hierarchikus szemlélet és gyakorlat miatt aztán a társadalom tudományos megítélésére csak legújabban kerülhetett sor. Az antik hagyomány csak szorosan a hierarchia érdekei mentén terjedhetett. A tudományos feldolgozáshoz egyrészt hiányoztak a valóságos adatok, másrészt az adatokat birtoklók hatalmuk fenntartására s nem társadalmi fejldésre törekedtek. Ilyenformán nem különülhettek el a társadalomtudományok tárgyai és eredményei. E tárgyak maguk is eszmék: vélemények, magatartások, célkitz és ellenrz eszközözök. Az egyes ember esetében ez jól meg is különböztethet s vizsgálható akár egy másik ember részérl. Társadalomszervez hatalom esetében azonban nehezebb a helyzet, mert amit a hatalom önmagáról tartott, azt diktálta egyben a róla szóló tudományos megállapításként is.

­ a társadalmi folyamat attitdjei, vélekedései, hiedelmei vizsgálhatók, ­ a társadalomtudományi tudás önelemzésen alapszik, szubjektív, ­ a társadalom összetett jelenségeit nehéz megfigyelni, ­ a társadalom elemzései kevéssé képesek elrejelzésre, ­ a társadalom életét gyakorlati személyes tudás mozgatja, ­ sok ember külön képessége nem összegezhet egyetlen fben, ­ a minket irányító szabályainknak nem is vagyunk tudatában.52 Az emberi önreflexió új szerepkörben: ­ kiterjed a társadalom vizsgálatára, ­ vizsgálati eszközzé válik egyének, csoportok kezében, ­ a szubjektív egység más szubjektív egységet vizsgál, ­ nincs teljesen objektív és tévedhetetlen megfigyel helyzet.53 A társadalomtudományok eredményeivel jobban összehangolhatók a társadalomirányítás egységei, szintjei, autonómiái és a társadalmi teljesítmények. A jöv természeti és társadalmi problémái és megoldásai ­ a problémák többnyire még ismeretlenek, ­ megoldásaik most még elképzelhetetlenek, ­ akkori megvalósításukhoz már ma lépéseket kell tenni, ­ felszabadítva az agykapacitást és társadalmi szervezdést, ­ nem korlátozva már elért tudományos eredményektl.54

Mivel megfigyelhet tények a társadalomtudományoknak nem állnak rendelkezésre, hanem csupán a társadalmi folyamat attitdjei, vélekedések, hiedelmek léteznek. Ezért a társadalomtudományi tudás önelemzésen (introspekción) alapul és szubjektív jelleg. A társadalmi jelenségek összetettek, megfigyelésük nehéz, elemzésük elméletei kevésbé elremutatók. Az a tudás, amitl a társadalom élete függ, nagyrészt gyakorlati jelleg és nem koncentrálódhat egyetlen fejben, mert igen összetett, bonyolult, s mert `habitusokban' és `diszpozíciókban', azaz képességként mköd tulajdonságokban ölt testet, s ilyenformán többnyire olyan tagolhatatlan szabályozások és szabályok irányítanak mindannyiunkat, amikrl nincs tudomásunk. 53 A társadalomtudomány lényeges eredménye tehát az emberi önreflexió kiterjesztése a társadalom vizsgálatára. Általa a társadalom vizsgálata egyének és csoportok részérl is lehetséges, csupán biztosítani kell az objektív megfigyeli pozíciót. De szubjektív egység figyel és ítél meg egy másik szubjektív egységet. Így aztán egyetlen ember, vagy emberek viszonylag kis csoportja nem képes elegend mértékben felfogni, megragadni a társadalmat. De ha megragadni nem, akkor irányítani se. 54 A jöv természeti és társadalmi problémái ma még többnyire ismeretlenek, és megoldásaik is számunkra még elképzelhetetlenül fognak történni. Ám megvalósításukra csak akkor van remény, ha nem a régi módszer, a problémák hierarchikus megszüntetése fog érvényesülni, hanem az emberi agykapacitásban és társadalmi szervezdésben rejl végtelennek tetsz lehetségek kivitelezése. Annak a társult emberi tevékenységnek a valóra váltása, melyet nem korlátoz sem az elért tükörkép a természetrl, sem a tetteket mozgató tudáskészlet.

52

3. Miben áll a kultúra?
3.1. Mi a kultúra?
A kultúra meghatározása: ­ középpontjában az egyetemes ember és közössége, alkotó tevékenysége, e tevékenység egymásra épül folyamata, a benne létrehozott értékek, javak, összefüggések.55 ­ mveltségként az emberre legjellemzbb megnyilvánulás, mveldési tevékenység, folyamat, az ember által létrehozott értékek összessége, az ember lényegi erinek kibontakoztatása, átörökítése.56 ­ életmódként, viselkedésként az emberi megismerés fenntartásának eszköze, az emberi hatékonyság növelésének területe, a társas életnek és bvítésének színtere, társadalmi közösségek hitvilága, értékrendje, társadalmi csoportok nyelve, szervezete. ­ anyagi kultúraként az ember szerszámai, technikája, az ember által megmvelt, gondozott természet.57 A legújabb emberiség szint kultúra-egységesülés: ­ két vagy több közösség között mköd, ­ fölöttük átnyúló gazdasági-politikai szervezetek, ­ egy-egy mveltségfajta határozott terjesztése, ­ mveltségterület megállíthatatlan terjedése, ­ semmi mással nem pótolható áldásokkal, ­ velejáró kiszámíthatatlan veszélyekkel.58

3.2. A kultúra tág fogalma.
A kultúra legáltalánosabb fogalma: ­ az ember a lényegi céljait tekintve, ­ a küls fizikai természet kialakulása, ­ a bels emberi természet kiformálása, ­ a küls társadalmi természet megszervezése, ­ az eleven gyakorlat természet megnyilvánulása. ­ embertl függ és független természet, ­ az ember veleszületett adottságai, ­ az ember környezeti viszonyai, ­ célkitzései és célmegvalósításai,
55

A kultúra meghatározásának középpontjában egyetemes (illetve elvileg egyre egyetemesebb) hatókör emberegyedek és társadalmakat, emberiséget alkotó közösségeik állnak, valamint az ember alkotó tevékenysége, mint egymásra épül folyamat, a benne létrehozott, értékké tett javakkal, összefüggésekkel, tárgyakkal. 56 A kultúra tehát mveltségként az emberre legjobban jellemz megnyilvánulás, illetve ilyen célzatú mveldési tevékenység és folyamat, s az emberi nem által létrehozott értékek összessége is. Az ember lényegi erinek keletkezése, kibontakoztatása (alkalmazása, tárgyiasítása) és átörökítése. 57 Azaz a kultúra az emberi megismerés, hatékonyság fenntartásának, növelésének eszköze és területe is, s mint ilyen különböz életmódok kialakítója és a társas élet színtere és bvítje lehet. A kultúra ezen kívül ­ mint tanult viselkedésmintákból és nemzedékrl nemzedékre áthagyományozott tudásból álló, különböz embercsoportbeli életmód ­ magában foglalja a csoport, a nagyobb társadalmi közösségek hitvilágát, értékrendjét, nyelvét, politikai szervezetét és gazdasági tevékenységét, s ezen kívül anyagi kultúraként szerszámait, technikáját és megmvelt, gondozott természetet. 58 Ám a két vagy több közösség között mköd, fölötte átnyúló gazdasági szervezetek s a politikaiak, ­ egy-egy mveltségfajta, -terület határozott és megállíthatatlan terjesztiként fellépve, ­ legújabban az emberiség szint kultúra-egységesülés semmi mással nem pótolható áldásait és kiszámíthatatlan veszélyeit hozzák magukkal.

­ minden emberi készítés, gondozás, ­ minden eltárgyiasító gondoskodás.59 Kultúrának nevezzük az egyes mveldési területeket vagy ágakat, azoknak az egyes korszakokban valamely nép által történt képviseletét. A kultúrkör a nagyobb területen él népcsoportok azonos gyöker mveltsége közös jellegzetességei együttese. A kultúrtörténet (benne a mvészettörténet, szellemtörténet, technikatörténet és tudománytörténet) a társadalmi mveldés történelmi alakulásának története, melynek korszakai azonos fokú vagy lényeg szakaszaiként stíluskorszakokként is felfogható szakaszok (paradigma-egységek): skori, ókori keleti, klasszikus görög, hellenisztikus, római, középkori (romanika, gótika), reneszánsz, barokk, klasszicizmus, romantika (racionalizmus, felvilágosodás), modernizmus, posztmodern. A mveldéstörténet kutatási és ábrázolási körébe tartozik minden, az összes emberi életmegnyilvánulás. Megkülönböztethet még a szubjektív alanyi és az objektív tárgyi kultúra; az általános mveltség és a szakmai kultúra; a humán és reálmveltség vagy kultúra; az uralkodó magas kultúra és a népkultúra vagy tömegkultúra; a világkultúra és a nemzeti, regionális és helyi kultúra; a bevett kultúra és a szubkultúra vagy ellenkultúra. A történelem dinamikus kultúra struktúrai: ­ átfogó történeti ábrázolások, ­ az egész történelem leíró felosztása, ­ a mveldés nagy témáinak feldolgozása, ­ a gazdaság és a társadalom fejleményei, ­ a politikai küzdelmek eseményei, ­ világnézet, mveltség és mvészet területei, ­ termelési, életmódi és politikai formák.60 Állóképek a történelem egészérl: ­ anyagi és szellemi kultúra felosztás, ­ politika és mveldés kettssége, ­ az egységes kultúra területei, ­ egyenrangúság a munkamegosztásban, ­ egyenlség a tevékenységi értékskálán, ­ idtlen kulturális szempont érvényesítése, ­ szükségletkielégít gazdaság kultúra nyersanyagként.61
Legáltalánosabban a kultúra az ember lényegi céljainak megfelelen kialakult, kiformált vagy megszervezett küls fizikai és bels emberi, küls társadalmi és eleven gyakorlati természet; azaz az embertl független és az embertl függ természet, a veleszületett adottságok és a környezeti viszonyok, a célkitzések és a realizálásuk. A kultúra tág fogalmába minden beletartozik, ami az emberi 'készítés, gondozás' jeleként megtapasztalható. Azaz minden idesorolható, amit az ember objektivál, eltárgyiasít, vagy amit gondoskodásának 'tárgyává' tesz. 60 Ha átfogó történeti ábrázolás a szándékunk, az egész történelem leíró felosztására célravezet megkülönböztetni és feldolgozni a mveldés témái mellett a gazdaság, a társadalom és a politika fejleményeit és eseményeit; azaz a mentalitás, világnézet, mveltség, tudás és mvészet területei mellett a termelés, az életmód és a politikai formák közti küzdelem történetét. Ez a felosztás elviekben a történelem által létrehozott dinamikus struktúrát veszi alapul. 61 Ha viszont egyfajta állóképet, tablót akarunk festeni a történelem egészérl, akkor a kultúra anyagi és szellemi felosztása vagy a politikai és a mveldési kettsség tengelye mentén való felosztáson túl az egységes kultúrát annak területei szerint is feloszthatjuk. Ám vigyáznunk
59

A kultúra, kulturáltság, mint elny példái és területei: ­ a gazdasági, gazdálkodási, termelési, technológiai, szervezési, vezetési, kereskedelmi k., ­ a magas színvonalú anyagi kultúra, ­ élelmiszertermel, állattenyészt, növénytermeszt, fémmves és kézmves kultúra, ­ ugrásszer népességnövekedés, hatékonyság növelés, ­ társas, társadalmi és állami élet, ­ származási nemesség magas státusa, szellemi hatalma, ­ a köznéptl megkívánt hazaszeretet pátosza, ­ az ókorban vallás és állam egybeesése, ­ a középkorban az állam egyházi alárendelése, ­ az újkorban a haza szentsége, ­ a politikai történet, történelem számontartása, ­ a történelmi hsök túlértékelése, ­ a lelki élet, jog és erkölcs alábecsülése, ­ az önérvényesítési szerep állandó növelése.62

3.3. Kultúra szkebb értelemben.
A kultúra szkebb fogalma: ­ a társadalom szellemi szférája, ­ oktatás, nevelés, vallás, tudomány és mvészet, ­ szokás- és hagyományrendszer, ­ környezeti és közmveldési kultúra.63 A kultúra örökkévalósága túlzottan egyoldalú szempontjából: nem a történelem valóságos menete szerint, hanem a kultúra átfogó egyetemessége szerint, a szellemi élet legalacsonyabb foka a tudomány, mint felfedezés, találmány és technika, a gondolkodás és tapasztalat eredményeinek összegzése, magasabb fok a mvészet és a filozófia.64 Az anyagtól függetlened mvészet rangsora: építészet, szobrászat, festészet, zene, költészet. A költészeten belül a legmagasabb kulturális teljesítmény: a dráma, mint önálló világteremtés.65 A filozófia a kultúra szempontjából: ­ alkotó tevékenységként minden korszak öntudata, ­ a legersebb emberi anyagi hatalom, ­ története a történelem f ága, ­ a filozófia a mveldéstörténet szíve,
kell arra, nehogy az egyenrangú, csak munkamegosztási szerepben különböz emberi tevékenységeknek hierarchiáját, valamiféle értékskáláját tulajdonítsunk. Itt tehát ha nem történeti, hanem egyfajta idtlen kulturális szempontot érvényesítünk, alapként az anyagi szükségletek kielégítésére szolgáló gazdasági élet szerepel, amely szorosan véve nem is tartozik a kultúrához, bár a kultúra nyersanyagaként igen fontos (inkább csak a kultúra egyik elfeltétele, amely a vallásra, mvészetre és filozófiára nincs dönt hatással). 62 Mutatja a kultúra alapvet mivoltát, hogy korunkban általánosan érvényesül a gazdasági, gazdálkodási, termelési, technológiai, szervezési, vezetési, kereskedelmi stb kultúra, kulturáltság elnye az elmaradottsággal szemben, s a korábbi korokban is meghatározó volt az anyagi kultúra színvonala. St az elmúlt fél tucat évezredben egyértelmen az élelmiszertermel, állattenyészt, növénytermeszt, fémmves és kézmves kultúra birtoklása és kiterjesztése okozott ugrásszer népességnövekedést, hatékonyság növelést a korábban mindenütt ritkán lakott Földön. E fölé emelkedett aztán a társas, társadalmi élet, s még följebb az állami, amelynek magas státusa jeleként látjuk a származási nemességnek a legersebb gazdaságinál is nagyobb szellemi (azaz társadalmi) hatalmát, valamint majd késbb a köznéptl megkívánt hazaszeretet patetikus jelenségét. Mindez régóta átalakulóban, manapság pedig megsznben van. Erre a folyamatra utal az ókorban állam és vallás egybeesése, a középkorban az állam egyházi alárendelése, az újkorban a haza szentsége, s végig a politikai történet, a történelmi hsök túlértékelés, míg a lelki élet, a jog és erkölcs területének pedig az alábecsülése. Illetve napjainkra a menedzser-világ és az önérvényesítés szerepének megnövekedése. 63 Szkebb értelemben a kultúrán csupán a társadalom szellemi szféráját értjük, szemben a civilizáció anyagi szférájával. Legszorosabban a kultúra az oktatás, a nevelés, a vallás, a tudomány és a mvészet, valamint a szokás- és hagyományrendszer, a környezeti és közmveldési kultúra. 64 Van olyan kidolgozott felfogás errl, a tudományos közgondolkodásban megjelen eszmék között az egyik, amely nem a történelem valóságos menetét veszi figyelembe, hanem a kultúra átfogó egyetemlegessége, örökkévalósága szempontja szerint osztályoz. Itt azért ismertetjük, mert ha nem is lehet egyetérteni vele egyoldalú túlzásai miatt, jól mutatja a szellemi kultúra természetét, önértékelési nehézségét. Eszerint a szellemi élet birodalmában legalacsonyabb fokú a tudomány (felfedezés, találmány és technika), azaz a gondolkodás és tapasztalat eredményeinek összegzése. Fölötte áll a mvészet és a filozófia birodalma. 65 A mvészet egyfajta ­ egyébként értelmetlen ­ rangsorát pedig az anyagtól függetlenedés adja: építészet, szobrászat, festészet, zene, költészet (ezen belül a legmagasabb kulturális teljesítmény, a dráma, mint egy önállósult világ, eleven mikrokozmosz második teremtése).

­ a mveldéstörténet korfilozófia.66 A vallás a kultúra szempontjából: ­ önálló, önérték, öncélú szempontból a mveldés legmagasabb foka, ­ ugyancsak minden kulturális alépítmény elérend célja, ­ az emberiség szint mveldési hierarchia csúcsa, koronája, ­ benne erkölcs, mvészet és filozófia tudománnyá teljesedik ki.67 Örökkévalóság és szervesség szempontjai a kultúrában: filozófiában, tudományban bizonyíthatatlan, használhatatlan, örök optimalitási, idealitási szempontok szerint, magával az emberrel szemléltetnek: az államélet -- a csontváz, a gazdasági élet -- a véredényrendszer a társadalmi élet -- az idegrendszer, a tudomány -- az izomzat, a mvészet -- az érzékel apparátus, a filozófia -- az agy, a vallás -- a lélek, a kozmikus erk kapcsolata.68 Mindez tehát csupán a hasonlat plasztikussága miatt érdekes, és alátámasztja a reneszánsz filozófia felfogását a makrokozmosz világ és a mikrokozmosz ember azonosságáról, hogy utóbbi tükrözi az elbbit. Kultúra és történelem kapcsolata: ­ a mveldéstörténetnek nagy a történelmi jelentsége, ­ de a mveldéstörténet fogalma, területe bizonytalan, ­ a mveldéstörténettel a történelem lényegét keressük, ­ az emberi kultúrák mveldéstörténeti mozzanatként magyarázhatók, ­ a történelem egészét megragadó szemlélet is mveldéstörténeti teljesítmény.69 E teljesítmény fokozására javasolták a polgári korszak képviseli a királyok, nemesi családok és viszályaik, háborúik történetének (a korlátozott feudális történetfelfogás) bvítését a nemzeti mveltség, st az emberiség mveldési históriájával (falvak, városok, kézmves mhelyek életével, a tudás és az értelem kibontakozásának emlékeivel), és a saját eszményeik világtörténelmi kilátások általi igazolásával. Így az új történetfelfogás többlete: ­ elssorban a mveldéstörténet figyelembe vétele, ­ a történelem áttekintése, ­ az egyes jelenségek s a történelmi folyamat egésze, összefüggései új értékelése. A történeti szint társadalmi összefüggéseket alkotó mveldési jelenségek ­ mint társadalmi valóságok ­ emberiség szint szerepe: ­ képviselik, tükrözik, kielégítik és formálják a különböz társadalmi csoportok életfeltételeit, törekvéseit és igényeit. ­ azaz a maguk sajátos eszközeivel tükrözik, összegzik és motiválják az emberiség irányzatait kifejez társadalmi szerkezet eszmei folytonosságának és kialakulási modelljének megvalósulását. E mveldéstörténeti modell elnyei: ­ a múlt összefüggéseinek tárgyilagos reprodukálása
66 A filozófia mint alkotó tevékenység, minden korszak öntudata (a tudomány csupán az érzékek és a logika adta szeszélyes külvilági részletek tudata), a legersebb ­ lassan ható ­ emberi anyagi hatalom. A filozófia története a történelem f ága, a mveldéstörténet szíve, st maga a mveldéstörténet korfilozófia. 67 A kultúra mint önállóság, önérték, öncél számára pedig az emberi mveldés legmagasabb foka a vallás, minden kulturális alépítmény elérend célja, az emberiség szint mveldési hierarchia csúcsa és megkoronázása, amelyben tudománnyá kiteljesedik az erkölcs, a mvészet és a filozófia. 68 E felfogás azon túl, hogy a filozófiában és a tudományban bizonyíthatatlanként szerepl örökkévalósági és örök optimalitási szempontot (idealitás) alkalmazza, szereti a kulturális területek jelentségét szerves hasonlattal (azaz magával az emberrel) szemléltetni. Ekkor az államélet a csontváz, a gazdasági élet a véredényrendszer, a társadalmi élet az idegrendszer, a tudomány az izomzat, a mvészet az érzékel apparátus, a filozófia az agy, a vallás a lélek, mely utóbbi nemcsak az egész test összefogója, hanem a kozmikus magasabb erk kapcsolata. 69 A mveldéstörténet nagy történeti jelentsége ­ ugyanakkor fogalmának, területének bizonytalanságai ­ miatt le kell szögezni, hogy a mveldéstörténettel valami lényegbevágót keresünk a történelem egészén belül. Megkülönböztetve az egyes emberi kultúrákról szóló magyarázatot ­ mint mveldéstörténeti mozzanatot ­ a történelem egészét többé-kevésbé megragadni képes múltszemléletektl, történelemfelfogásoktól, mint mveldéstörténeti teljesítményektl.

­ a részjelenségeket helyükre illesztése, ­ a megrajzolt összefüggésívek új információi, ­ a különböz modellek összehasonlítása, ­ a mveldési szektorok összefüggései újabb részadatokkal, ­ a mveldés vertikális színvonalának információi, ­ mélységi elemzés a régi babonás formáktól az új tudományos nézetekig, eljárásokig. Mveldéstörténet és történelem kapcsolata: ­ egy-egy mveldési szint több társadalmi csoporthoz, réteghez köthet, ­ vannak a történelem szempontjából kiemelt mveldési ágak, ­ vannak a történelem szempontjából kiemelt társadalmi csoportok, rétegek, ­ különböz korok kiemelt mveldési szektoraiban társadalmi áttörés történt.70

70

Mivel az egyes mveldési szintek sosem társíthatók csupán egy-egy társadalmi csoporthoz, réteghez, a mveldéstörténet megközelítése eredményesen állapíthatja meg ama mveldési ágakat, ahol különböz korokban, a társadalmi áttörés megtörtént, s azokat a társadalmi csoportokat, rétegeket, akik azt véghezvitték.

4. Miben ál a gazdaság?
4.1. Mi a gazdaság?
Mveldéstörténet és gazdaságtörténet összefüggése: ­ történelmi szint összefüggéseket ábrázolnak, ­ társadalmi jelentség mveldési jelenségeket mutatnak be, ­ a gazdaság a társadalmi áttörés színtereként szerepel.71 Adam Smith tanítása a modern társadalomról: ­ emberi életminség a kielégített civilizációs szükségletekben, ­ emberek speciális fizikai érzékenysége, ­ ritkaság és luxus iránti esztétikai igényesség, ­ tudományt alapozó rendezettség iránti igény.72 Adam Smith a különböz gazdasági és társadalmi formációkról: ­ növekv népesség, szükségletek és a szkül források változásokhoz vezettek, ­ a vadászkultúrában elkülönült a férfi és a ni munka, ­ a gyjtögetést, vadászást felváltotta a pásztortársadalom, ­ a pásztortársadalomban megjelent a magántulajdon, ­ a pásztortársadalmat követte a földmves kultúra, ­ ekkor az emberi munka megoszlott a három foglalkozás közt, ­ a munkamegosztás növelte a munka eredményességét, ­ a keletkez terméktöbbletet elcserélték egymás áruira, ­ a csere egyetemessé válásával létrejött a keresked kultúra, ­ utóbbi a nem csak magántulajdonra épül modern társadalom.73 Adam Smith gazdasági­társadalmi modellje: ­ a saját helyzet javítása természetes emberi szükséglet, ­ ez elsegíti a gazdaság természetes fejldését, ­ a saját elny így akaratlanul az összesség javát szolgálja, ­ az emberi munka termeli meg a dolgok értékét, ­ az értéktermelés folyamata létrehozza a civilizációt, ­ létrehozza a technikát és a különböz eszméket, ­ a gazdasági tevékenység szorosabb érintkezéssel jár, ­ s eredményezi még a mvészeteket és a tudományt, ­ az egyéni élet alapja a szükségleti és munkaközösség, ­ e közösség minden embert magában foglaló rendszer, ­ csak ebben a rendszerben elégítheti ki szükségleteit, ­ kizárólag ebben specializálódhat és érvényesülhet.74 Adam Smith a természetes szükségletekrl: ­ elsdleges természetes alapszükséglet: az élelem, lakás, ruházat,
A történelmi szint, jelentség társadalmi összefüggéseket létrehozó mveldési jelenségek legjobban a gazdaságban mutatkoznak meg, a gazdaságtörténetben ábrázolhatók. A gazdaság a társadalmi áttörés színtere. 72 Adam Smith szerint a modern társadalomban az emberi életminség a civilizáció által teremtett mesterséges szükségletek kielégítésétl függ. Az emberek speciális fizikai érzékenysége s a ritkaság és a luxus iránti esztétikai igényessége szükségletet meghatározó tényez, st a negyedik, a rendezettség iránti szükséglet a tudományt is megalapozza. 73 A növekv népesség növekv szükségleteinek mind inkább szkül forrásokból való kielégítése Smith elemzése szerint különböz gazdasági és társadalmi formációkat hozott létre. A gyjtögetést, vadászást követte a pásztortársadalom, azt pedig a földmves kultúra. Ekkor az emberi munka megoszlott a három foglalatosság közt. Bár már a vadászkultúrában elkülönült férfi s ni munka, a munkamegosztás növelte a munka eredményességét, ami többletet hozott, s ezt elcserélték egymás áruira. Aztán a csere egyetemessé vált, s így kialakult a keresked kultúra. Ez maga a modern társadalom, amely nem kizárólag a magántulajdonra épül, mert az már a pásztorkultúrában megjelent. 74 Smith modelljében a saját helyzetének javítását célzó természetes emberi szükséglet elsegíti a gazdaság természetes fejldését. Mindenki saját elnyét követi, s ekkor akaratlanul az összesség javát is szolgálja. A dolgok értékét termel emberi munka létrehozza a civilizációt, a technikát és az eszméket, az ember gazdasági tevékenysége a szorosabb emberi érintkezést, a mvészeteket és a tudományt. Az egyén életének a szükségletek és a munka közössége az alapja, mely minden embert magában foglaló rendszerben elégítheti csak ki szükségleteit, specializálódhat és érvényesülhet.
71

­ másodlagos természetes alapszükséglet: a luxusra irányuló, ­ produktív munka: az elsdleges alapszükségletek kielégítését szolgálja, ­ improduktív munka: a másodlagos szükségletek teljesítésére való.75 Az Adam Smith-féle természetes gazdasági fejldés: ­ jelentségük sorrendjében elégíti ki a szükségleteket, ­ így a mezgazdaság megelzi a luxusra termel kézmipart, ­ de a sorrend nem magától értetd, megvalósuló, ­ a társadalmi szervezdés elvei akadályozhatják, ­ e társadalmi eszmék sokáig fennmaradnak, ­ kési korokban a gazdaság ellenére lehetnek.76 Piac, állam és a megfelel gazdaság Adam Smith szerint: ­ a vállalkozók feladata a hatékony erforrás felhasználás, és olcsó termékekkel versenyelnyre szert tenni, ­ a kereskedk feladata válaszolni az árjelzésekre, elsegítve a fogyasztóktól kívánt javak termelését, ­ így a piac jut dönt helyzetbe a javak és szolgáltatások allokációjában, mert az államnak nincs errl információja, ­ az állam célja megteremteni az egyének szabad önérdek követését, valamint annak feltételeit és körülményeit, és a társadalomban az igazságosságot, ­ mindez csak piaci struktúrák közepette mehet végbe, mert ott a vállalkozók okosan és jogszeren tevékenykednek, s a javak cseréje pozitív eredményre vezeti az emberi cselekvést, ­ minderrl politikai gazdaságtan nyújt az államvezetésnek tudományt, hogy lehetvé tegyen a népességnek megélhetést és bséges jövedelmet, s elegend jövedelmet tudjon adni a közszolgáltatásokra a közületeknek.77

4.2. Gazdaság és társadalom.
A tkés gazdaság kialakulásának elfeltételei Max Weber szerint: ­ a termeleszközök magántulajdona, ­ a szabad piac, ­ a szabad kereskedelem, ­ a racionális technika, ­ a racionális jogrendszer, 78 ­ a szabad munkaer. Max Weber a gazdasági folyamatok áttekinthetvé, irányíthatóvá válásáról: ­ a nyugati világ racionalitásának hatása, ­ fokozatosan lett a tkés termelési mód racionalitása, ­ amikor elvileg nincsenek titokzatos hatalmak, ­ az ember mindent ki tud számítani, ­ az ember mindenen tud uralkodni, ­ termelési és üzemi ésszerség alakul ki,
75 Az elsdleges alapszükségleteket az ember produktív munkával elégíti ki, míg a másodlagosakat improduktív munkával. Egyes alapszükségletek tehát fontosabbak, mint a többiek, azaz az élelem, lakás, ruházat igénye kívánatosabb, mint a luxusra irányuló természetes szükséglet. 76 Ezért a természetes gazdasági fejldés e jelentségük sorrendjében elégíti ki az alapszükségleteket, azaz a mezgazdaság megelzi a luxusra termel kézmipart. E sorrend azonban nem magától értetd, automatikusan megvalósuló, mert a társadalmi szervezdés egyes mozzanatai és elvei megakadályozhatják. A társadalmat szervez eszmék ugyanis sokáig fennmaradva, késbbi korokban már a gazdaság ellenére lehetnek. 77 A vállalkozók feladata, hogy hatékony erforrás felhasználással, olcsó termékekkel versenyelnyre tegyenek szert. A kereskedké pedig az, hogy válaszoljanak az árjelzésekre és a fogyasztók által kívánt javak termelését segítsék el. Ezzel a piac kerül dönt helyzetbe a javak és a szolgáltatások allokációjában, hiszen az államnak nincs errl információja. Ehelyett az állam célja megteremteni az egyének szabad önérdek követésének feltételeit és körülményeit, és megteremteni a társadalomban az igazságosságot. Mindez csak piaci struktúrák közepette képes végbemenni, ahol a vállalkozók okosan és jogszeren tevékenykednek, mert csak ott vezetheti a javak cseréje hosszú távon pozitív eredményre az emberi cselekvést. Minderrl a politikai gazdaságtan szolgáltat az állam vezetése számára olyan tudományt, hogy lehetvé tudja tenni a népesség számára a megélhetést és a bséges jövedelmet, utóbbit a közszolgáltatásokat teljesít közületnek is. 78 Csak formálisan szabad azonban, mert az éhség szorítja a munkásokat munkájuk eladására.

­ természeti erket alkalmazó modern technika, ­ gazdaságosságot ellenrz ketts könyvelés. E tudati tényezk gazdasági szerepe Max Webernél: ­ a tudati tényezk szándékos túlértékelése a valóságos gazdasági tényekkel szemben, ­ a tkés termelés teljes kibontakozásához szükséges jogilag körülhatárolt hatáskör hivatalnokrendszer, áttekinthet, ellenrizhet célszer szervezés, ­ az öncélúvá váló megmerevedett bürokrácia nem bírálandó társadalmi mozgalmakkal, nem megszüntetend társadalmi forradalmakkal, hanem általános társadalomtörténeti törvénynek tekintend, midn spontán társadalmi szervezdések intézményekké válnak. Ám az e szellem, módszertanú többtényezs gazdasági modellben: ­ nincs ragsor felállítva a tényezk között, ­ a tényezk eltéréseik ellenére is egyenrangúak. Max Weber társadalmi-gazdasági ideáltípusai: ­ a lényeges vonások kiemeltek a társadalmi, gazdasági, politikai jelenség együttesbl, a kultúra, civilizáció szervezeti formáiból, ­ a lényeges vonások egységes, ellentmondásmentes képpel szolgálnak a történelmi korszakokról, ­ ilyen ideáltípus a gazdaságtörténetben a folyam menti kultúrák öntözéses gazdasága, az antik háztartásgazdaság, a középkori városi gazdaság, a kés középkori céhes rendszer, ­ ilyen ideáltípus a politikatörténetben a legális vagy törvényes uralkodás, a tradicionális vagy öröklött uralkodás,79 a karizmatikus vagy vezéri uralkodás.

4.3. Gazdaság és ismeret.
Friedrich Hayek a gazdaságelméletrl: ­ annak empirikus elemét a tudás megszerzésérl szóló feltétevések adják, ­ a formális logikai gazdaságelemzés nem képes elérni az oksági folyamatot. Friedrich Hayek a gazdasági egyensúlyról: ­ az emberek megközelíthetik az egyensúlyi állapotot, ­ ennek feltétele a szükséges tudás megszerzése, ­ e megszerzési folyamatról magyarázat adható, ­ az egyensúlyt a társadalom minden tagja éri el, ­ ha egyidej tettük saját tervüket valósítja meg, ­ s a terveket az idszak elején készítették. Az egyensúlyelemzés elnyei: ­ alapveten alkalmas módszer a progresszív társadalom számára, ­ ugyancsak az árviszonyok válságciklusai elemzésére, ­ ezért jelents a kapcsolatot egyensúly és elrelátás között. Tervezés a változásra alapozott társadalomban: ­ a cselekvési tervek feltételezik mások kapcsolódó tetteit, ­ a terveket elgondolható megvalósulásuk összeegyezteti. Friedrich Hayek a szubjektív és objektív adatokról:
79

Utóbbiak nem tisztán fordulnak el ugyan, de igen alkalmasak az uralkodási forma legitimációjának megértésére.

­ szubjektív adatok az olyan személyek által ismert dolgok, akik viselkedése magyarázatot nyújt az egyensúlyi társadalomra, ­ objektív adatok a megfigyel közgazdász által objektívnek, reálisnak és közismertnek feltételezett tények. ­ az objektív adatok elre nem látható fejldése szétrombolja az egyensúlyt,80 ­ ez felismerhet az objektív adatok küls és az elvárttól eltér fejldésében, amikor adatváltozás csak az elvárt egyensúlytól különböz lehet.81 ­ amíg a küls adatok megfelelnek a várakozásoknak, fennáll az egyensúly, ­ az egyensúlyhoz nincs szükség objektív adatok abszolút állandóságára, ­ az egyensúlynak nem szükséges egy statikus, mozdulatlan folyamat. Friedrich Hayek elrelátásról és döntésrl: ­ vannak társadalmi lehetségek tudás és terv összhangjára, ­ az összhang egyre inkább helyes elvárásokhoz vezet, ­ az ilyen természet folyamatban az egyéni tudás megváltozik, ­ ám nincs tökéletes piac, ahol mindenki mindent tud, 82 ­ de mindenki felismerheti a döntéséhez megfelel tudást,83 ­ a világ felismert szabályszerségei vezetnek helyes elrelátásra. Friedrich Hayek egyensúly és tudás viszonyáról: ­ egyensúly csak a szükséges tudás megszerzésének feltételei között lehetséges, ­ nem lehet meghatározni az egyének egyensúlyhoz szükséges tudásmennyiségét, ­ és az egyensúly bármilyen tapasztalati összetevje kizárja a hozzá elegend tudást, ­ az ember releváns tudás nem befolyásolja egyéni tetteinek az egészét, ­ döntéseit mindenféle ­ jó, rossz és új ­ tudás esetén is megváltoztathatja, ­ a tudás eloszlás kérdései így hasonlatosak a munkamegosztáséihoz. Friedrich Hayek az ember hivatásáról és szabadságáról: ­ az ember hivatása a társadalom közös céljainak szolgálata, ­ ehhez minden tudásával, ügyességével kell hozzájárulnia, ­ amelyek teljes kör felhasználásához szabadnak kell lennie, ­ mert az ember szabadon tevékenykedve teljesít a legtöbbet, ­ többet, mint amit az emberi értelem tervezni, elrelátni képes. Friedrich Hayek az ember felelsségérl: ­ adottságaink kamatoztatásában van felelsségünk, ­ ennek körét meghatározzák terveink s tetteink eredményei, ­ formális elvekkel kijelölhet a magunk és mások felelsségi köre, ­ errl a körrl a törvényes szabadság tájékoztat bennünket, ­ a törvények általi kormányzás lesz ebben a tájékoztatónk, ­ ennek keretein belül alakíthatjuk életünket. Friedrich Hayek életünk legfbb alapelvérl: ­ az emberek egyetemesen elfogadnak általános alapelveket a társadalom ügyes-bajos dolgai rendezésének eszközeként, ­ amelyek nem lefixált célok, mivel az ember nem mindentudó, ­ s a nem mindentudó ember csak akkor lehet mégis szabad, ha általános szabályokkal kijelölik számára azt a szférát, ahol döntése még az övé marad. Az absztrakt alapelvek betartása olyan általános szabályok betartása, melyek hosszú ideig érvényesek maradnak, hiszen az egyéni tervezés útjelzi kell, hogy legyenek. A többi ember viselkedését ezek a tradíciókon és konvenciókon alapuló szabályok teszik számunkra elreláthatóvá és kiszámíthatóvá,
80

Ennek a rombolásnak a felismerését az teszi lehetvé, ha az objektív adatok változásában megkülönböztetjük a küls fejldést és az elvárttól eltér fejldést. Az adatok változásáról csak akkor beszélhetünk, ha létezik az els értelemben vett egyensúly, vagyis ha elvárásaink megegyeznek az adatokkal. Ha ütköznének, akkor a küls tények bármilyen fejldése bárkinek az elvárását igazolná, s megdöntené a másokét, és nem lehetne eldönteni, mi változott az objektív adatokban. 82 Még ha újra kísért is a régi ökonómus ember alakja, a mintegy mindentudó ember alakjában teszi. 83 De a folytonos változások folyamatai sosem érnek véget: az emberek megváltoztatják döntéseiket, mihelyt új tapasztalatot szereznek a küls tényekrl és más emberek tetteirl.
81

kényszereknek és kötelmeknek ilyen szerepük csak minimális mértékben van. Friedrich Hayek a taxisról és a kozmoszról: ­ a taxis a nem szervesen, hanem küls célszerség által fejldött rend, ­ a kozmosz folyamataiban hozta létre az emberiség az igazán nagyszer dolgokat, melyeket senki sem tervezett vagy megértett, s melyek nagyszerbbek az egyes elméknél, ­ fejet a kozmosz rendje eltt kell hajtanunk, nem a taxis eltt. Ám kérdéses a folytatás: ­ engedtetik-e az emberi szellem kozmosz rendbeli egyetemes tevékenysége, ­ vagy az egyes értelem cselekvéséhez láncolja magát.

5. A vallás jellemz jegyei
5.1. Mi a vallás?
A vallástörténet, vallásfilozófia megkülönbözteti: ­ a vallás eltti mágikus-rituális gyakorlatot, ­ vallás eltti magatartás vallási humanizálását, ­ a törzsi rítusokon túl kialakuló világvallásokat, ­ kötelez valláserkölcsi normák bevezetését. A vallásra jellemz legáltalánosabb jegyek: ­ régi alkotó rétegei megrzdnek az újak mellett, ­ összetett társadalmi jelenségként jelenik meg, ­ közösségekbe szervezd emberek istenhite, ­ elfogad eltér eredet természetfölötti valóságot, ­ istent, isteneket természetfölötti lényként, erkként tisztel, ­ betart vallási elírásokat, szertartásokat végez. A vallásos közösség jellemzi: ­ kapcsolatban áll a természetfölötti hatalmi erkkel, ­ kifejezi tehetetlen függését e természetfölötti vak erktl, ­ vallási eszközökkel, gyakorlattal irányítja viszonyát hozzájuk, ­ szertartások rendszerével viszi véghez vallásos törekvését, ­ tetteit a vallás papi és egyházi intézményei szabályozzák. A vallásos ember számára tehát létezik a valóságos világon kívüli világban vallott élet, lét, amely a földi élet elzménye és folytatása. A vallási kultusz természetfölötti tárgyai személyes vagy személytelen természetfölötti létezk: ­ lelkek, szellemek, ­ Isten, istenek, ­ világtörvény. A vallásos ember számára a természetes tárgyak ­ természetfölötti tulajdonságokkal rendelkezhetnek, ­ kapcsolataiknak természetfeletti hatásai lehetnek. A túlvilági lényeket, erket a vallásos tudat: ­ emberszeren fogja fel, ­ érzéssel, akarattal és célképzettel rendelkezkként. A középkori katolikus teológus, skolasztikus filozófus Aquinói Szent Tamás szerint: ­ mindenki vallásosnak számít, aki a világ istennek nevezett alapját és célját keresi. A katolikus teológia állítása szerint: ­ az ember képes értelmével megismerni Istent, ­ s a vallás mindig jelen van az emberiség életében.84

5.2. Valláskritika.
A vallások bels bírálata: ­ a vallások története során,
84

Még ama evangélikus irányzat, mozgalom is formális vallási közösséget mutatva mködik, mely Istent s gondviselését nem tekinti a világ magyarázatának és a világ kormányzásának, hanem ima és szertartások nélküli tiszta hittel a világ szolgálatát követeli, a vallástalan keresztényi szolidaritás vállalását a szenvedkkel és hátrányos helyzetekkel.

különböz ortodox, neológ és eretnek irányzatokra vezetett A kritika a kereszténységben: ­ eleinte a hittételek körül forgott, ­ majd az egyház szerepének, ­ hivatali és hierarchikus jellegének negatívumait bírálta. A valláskritika következményei: ­ kialakultak vallási reformmozgalmak, ­ létrejöttek egyházszakadások, protestálások, ­ valamint a legkülönbözbb igényeket kielégít szekták. A vallás újkori küls bírálata: ­ a tudományellenesnek tekintett vallásos világfelfogás ellen irányul, ­ támadja a vallás szerinte elítélend szubjektív, hamis tudati jellegét, ­ és megcsontosodott szembenállását a társadalmi egyenlséggel és egységesüléssel.

5.3. A vallások fbb osztályai.
A vallások osztályozása eredetük szerint: ­ természeti vallások: Istennek és az isteni törvényeknek természetes megismerésén alapulnak, ­ kinyilatkoztatott vallások: az isteni kinyilatkoztatáson és a kinyilatkoztatott vallási igazságokon nyugszanak. A kinyilatkoztatás általános forrásai: ­ a szent iratok ­ a szent hagyományok, A kinyilatkoztatás kritériumai: ­ csodás események, ­ jövendölések. A katolikus hit a vallási kinyilatkoztatásról: ­ nélküle az ember nem tudja megvalósítani saját, Istentl rendelt célját, ­ ezért Isten természetes és természetfeletti igazságokat közöl az emberiséggel, ­ elbbiekre csak nehezen, utóbbiakra semmiképp nem jöhet rá az ember, ­ a kinyilatkoztatott hittitkok misztikumát az ember sem felfedezni, sem megérteni vagy megmagyarázni nem tudja. A kinyilatkoztatás Isten és ember kapcsolatfelvétele: ­ ennek nehézségét az ember istenivé felemelése gyzi le, ­ benne egy-egy vallásalapító személy központi szerepet kap, ­ mindezt a befogadó tömeg megigazulása kíséri. A különböz vallások viszonya az isteni kinyilatkoztatáshoz: ­ eleinte csak önmagukra vonatkoztatták, ­ a világvallások egységes kinyilatkoztatást hirdettek, ­ ezzel egyetemes vallásosság irányába történt elmozdulás, ­ a vallási türelem társadalmi intézménye terjedt el. A vallások osztályozása régiségük alapján: ­ Az si eredet keleti vallások esetében az eredet homályba vész: mezopotámiai és egyiptomi vallás, brahmanizmus, kínai univerzizmus, ­ A késbbi, kinyilatkoztatott vallásoknak tekinthet vallások: buddhizmus, judaizmus, kereszténység, iszlám.

5.4. A vallás mai szemmel.
Az anonim kereszténység fogalma és gyakorlata:85 ­ a különböz vallásokban él emberek hiteles istentapasztalása ­ e vallások szent és igaz tartalma, ­ azok megigazulása, üdvözülése, akik nem keresztények, nem istenhívk, ­ de akik hallgatnak az emberi lelkiismeret szavára, ­ pozitív erkölcsi döntéseket hoznak. Hasonló törekvéseket szolgál a vallási ökumené mozgalma.

85

A római katolikus egyház II. vatikáni zsinata elismerése szerint.

6. A tudományos megismerés
6.1. Tudomány, tudományelmélet.
A tudomány célja a klasszikus felfogás szerint: ­ az igazság feltárása, ­ mely igazság lehet végs elv vagy lényeg. A tudományos igazság érvényességének megalapozása az újkor kezdetén: ­ a tapasztalatra hivatkozva, ­ elméleti megfontolásokat, levezetéseket felhasználva, ­ elmélet és tapasztalat összeegyeztetése problémát jelentett, ­ igény a tudomány tudományos módszer megalapozására, ­ eltérbe került a tudományos módszer és alkalmazás kérdése, ­ és a formális és a tapasztalati tudományok különbsége, ­ eljárások születtek a tudományos rendszerek megalapozására, ­ ellentmondás mentességének, igazolásának felülvizsgálatára. A tudomány tág értelemben pusztán történettudomány: ­ minden emberi tárgyiasítás, továbbadás számunkra történelem, ­ minden emberi tevékenység, eredmény idben zajló folyamat, ­ ilyenként mindez vizsgálat tárgya lehet, ­ a tudomány történésszer fejlemények megismerése, ­ e gazdag területen belül megismerési csoportok, tudományterületek. A tudomány ágazatai kialakulásának okai: ­ nagy a szerepe a tudományos adatok közvetítettségének, ­ azok mindegyikét érzékszervi és agyi gondolkodás közli velünk, ­ a fbb jellegzetességek fényrezgésekbl és hanghullámokból valók, ­ megragadásuk természete a térképzet és a tárgyérzékelés, ­ valamint az idképzet és idérzékelés a jelenben, ­ megismerési eszköz rendszerünk a mában érvényes, ­ de feltárja múltbeli képességeinket is. Mi jellemzi a természettudományokat? ­ ténytudományokként jelennek meg, ­ alapoznak a természet egyöntetségére, változatlanságára, ­ felhasználják a természet változatlan, érzékelését, ­ minden új megismerést érzékeléssel közvetítenek, ­ a korábban megismerthez hasonlítják a jelenségvilágot. A természettudományos megismerés: ­ az emberi érzékelést mszerekkel kitágítja, ­ berendezésekkel, kísérletekkel helyettesíti, ­ az érzékszerveinkkel elérhetetlent egyre jobban eléri, ­ a természet egyre több összefüggését feltárja, ­ a természet egyre nagyobb erit hasznosítja, ­ áthághatatlan korlátokkal is bír azonban, ­ elvileg megismerhetetlen kérdéseket tár fel, mint pl. a világ kezdete és vége, a világ végessége vagy végtelenség, a világ tágulás vagy zsugorodása, a világ keletkezése semmibl, vagy anyag és antianyag szimmetriasértésébl, a fénysebesség legyzése, stb.

Mi jellemzi a társadalomtudományt? ­ emberek ésszer vagy ésszertlen vélekedéseivel, cselekedeteivel foglalkozik, ­ az emberi viselkedéssel foglalkozó vizsgálatok eredményezik, ­ azaz szorosan értelemben véve maga is - pontosított - vélekedés, ­ ezért aztán kevésbé lehet ténytudomány, ­ ismeretei nem kbe vésett törvények, hanem találgatások, ­ ezeket az emberiség gyakran igazolja, vagy cáfolja, ­ ismereti esetlegességét társadalmi intézményesüléssel ersíti, ­ társadalmi kísérleteket semmiképpen sem tesz lehetvé, ­ intézkedések számbeli-idbeli kiterjedését beláthatóra csökkenti, ­ a társadalmi intézkedések, intézmények hatását felelsen vizsgálja, ­ a negatív hatásokat kivédi, és nem tervez emberiség szinten. A tudományelmélet legfontosabb feladata: ­ tisztázza a tapasztalat fogalmát, ­ biztosítsa a tudományos megismerés interszubjektivitását, ­ annak minden emberre vonatkozó jellegét, ­ tisztázza elmélet és tapasztalat viszonyát, ­ tisztázza logika és megfigyelés viszonyát, ­ vizsgálja a tudás hagyományos, konvencionális jellegét, ­ vizsgálja a tudomány korhoz, nyelvhez kötöttségét, ­ állítson általános érvény tudománykritériumokat, ­ ezekkel teljesítse az idealitás -- tökéletes teljesség, a normativitás -- teljességkövetelmény, kommunikativitás -- a közölhetség követelményét, ­ ismeretelméleti feltételekkel biztosítsa a logikai érvényességet, ­ valamint elemz, analitikus módszerek interszubjektív igazolását, ­ határozza meg az emberi racionális rekonstrukció feltételeit. A tudomány legfontosabb feladata az emberség definiálása: ­ az ember világban elfoglalt helyének, ­ egyéniség formáló, valamint közösség és társadalomalkotó mivoltának, szerepének a meghatározása. Mi a jelentsége e tudományos feladat teljesülésének? ­ az emberiség a tudomány által kibontakoztassa cél-racionális erit, ­ de ezen túlmenen túllépjen a maga és világa körén, értékszintjén, ­ és az emberben a természet meghaladhassa eredeti önmagát, ­ minden társadalmi és kultúrkör elfogadja a modern természetkutatást, ­ kiküszöbölik az emberiség szint felfogás elítéleteit, ­ egységes emberi civilizáció és sors keretében egységes tudomány, ­ emberek és társadalmi, emberiségi csoportjaik saját egyéni célkitzése.

6.2 Világlátás váltás.
A világlátás a XIX­XX. századi jellegzetességei: A XIX. század els két harmadában ­ még a felvilágosodás jellege érvényesült, ­ a historizálás volt a jellemz a korra, ­ a nemzeti-nacionalista eszmekör uralkodott. A XIX. század utolsó harmadában ­ a szellemi életben megindult folyamat részleges világlátás-váltást eredményezett, ami még az els világháború eltti idszakban is érvényesült, ­ a modern értelmiségi felfogás a kulturális értékeket és a tudatos gondolkodást ugyan már relatív történeti, de még naturalisztikus egyöntetségbl származó jelenségnek látta, ­ s a korszak filozófiai, vallási és erkölcsi értékeit a hatalmat és a gazdagságot biztosító

gazdasági és politikai tényezk hatásából vezette le. A XX. században viszont ­ megtörtént a kollektív tudattalan bekerülése a szellemi életbe, ­ s azután a lélektani indítékokat a kollektív tudattalan ösztön-törekvésekbl, a társadalom tudattalanjából származtatták, ­ míg az angol--francia kultúrterületen a civilizáció haladása szerepelt ideológiaként, ­ a német s a befolyása alatt álló kultúrterületen a civilizációval szembeállított kultúra haladása volt a vallott ideológia. ­ A hatalmi és gazdasági elit hivatkozása a civilizációra, illetve a kultúrára, bizonyos értelemben a verseng ideák küzdelme is volt a hatalomért folytatott harcban, ami már nem tudta megakadályozni a kirekesztett vagy kizsákmányolt osztályok és érdekeik felismerését, az osztályharc napirendre kerülésének kifejezését. A modern ember jellegzetességei: ­ minden jelenséget fizikai, személytelen és szekularizált magyarázattal akart ellátni a tudomány forradalma jegyében, ­ még pszichológiai, társadalmi tapasztalatok esetében is. A modern ember világnézeti nehézségei: ­ az ember intellektuális horizontja, látóköre bvülésével önbecsülése egyre inkább ellentmondásossá vált, ­ a korábbi földrajzi felfedezésekkel kitágult világ most a múlt felé évmilliárdokra megnövekedett, ­ benne az emberi történelem igen rövid szakaszával, ­ a kozmosz kutatásával a világ idbeli-térbeli kerete hallatlanul kibvült, ­ ersödött ember és emberiség térbeli-idbeli jelentéktelenségének gondolata, ­ az ember kozmoszban elfoglalt helye, szerepe lecsökkent a különböz tudományos eredmények megnövekedésével, ­ az emberlét jelentéktelensége bukkant el minden nagy id- és tértávlatú felfedezés mögül, ­ s a tudomány alkalmazni kezdte a fizikai, biológiai világról szóló ismereti formáit, módszereit az emberi és társadalmi világra, ­ bevezetve ezzel a redukcionizmus gyakorlatát. A tudományos eredmények emberi ára: ­ Elmosódott a különbség a gondolkodó szubjektum és az anyagi világ között, ­ az elme mködése és az emberi viselkedés csupán befolyásolható mechanikus reflextevékenységként tnt fel. ­ A statisztikai determinizmus irányítása alatt az ember a valószínségszámítás tárgya lett, ­ jövi lényegének alakulása pedig esetlegessé vált, mint egy természeti kérdés. ­ Mennél inkább ki lett elégítve a természetrl szóló tudományos megismerés és uralom növekedésének igénye, ­ mennél jobban megértette a modern ember a természeti elveket, ­ annál mélyebbre süllyedt metafizikailag ugyanebbe a természetbe. ­ Mennél jobban megvalósította függetlenségét a természeti szükségszerségtl, ­ annál inkább belevegyült a világ mechanikus és személytelen jellegébe.

6.3. A XX. századforduló: tudományfejldési korszakhatár.
A tudományok alakulásának fontosabb XX. századi szakaszai: ­ korszakhatár a XX. század fordulója, ­ az els alkorszak vagy, szakasz a századfordulótól 1960-ig tartott, ­ a második 1960­1990-ig, ­ a harmadik pedig 1990-tl kezdden átnyúlik a XXI. századba, ­ s mindhárom szakasz eltér eszmékkel bír a tudomány mibenlétérl. A XX. század tudományának jellemzi:

­ a XX. század tudományai, fként a társadalomtudományok, ­ két fbb áramlatot képviselnek: 1) az egyik a hagyományos természettudományos modellt kívánja minden területen érvényre juttatni, s ez a szcientizmus, 2) míg a másik ezzel szemben a hermeneutikát tekinti a dönt módszertani lehetségnek. ­ a kett közül hol az egyik, hol a másik kapott nagyobb hangsúlyt. 1) A szcientista irányzat egyoldalúságai számára az alábbi fejlemények jelentették a csábítást: a) A matematika fejldése: ­ megalapozta a fizikának ­ a filozófia számára jelents ­ forradalmát, ­ kialakult a nem euklideszi geometria, amivel a szemlélet apriori tere s fizika tere elkülönült egymástól, ­ fordulatot hozott a kvantumelmélet (Max Planck), valamint a speciális és általános relativitáselmélet (Albert Einstein) ­ olyan továbblépésekkel, mint a hullámmechanika (de Broglie, Schrödinger, Dirac), a kvantummechanika (Heisenberg, Nils Bohr) és a magfizika, ­ megjelent a hosszúság tömörülése, az iddilatáció, a tér--id kontinuum és a tömeg--energia azonosság fogalma, ­ az atom belsejébe hatoló fizika új felismerései hirtelen megrendítették és felváltották a XIX. sz. uralkodó szigorú atomi kauzális természeti determinizmus feltételezését és minden jelenségnek a legegyszerbb végs elemi létez anyagból magyarázatát, ­ az atomok igen összetett szerkezetei leírásához a fizikának szüksége lett matematika szemlélettl teljesen elvont formuláira, ­ szintén ilyen magyarázatra szorult az energia fogalmával összeolvadó anyagfogalom, hogy az anyag az energia megnyilatkozása. Az új elemi építkövek már nem tisztán anyagi részecskék, s az elektron a vizsgálati feltételektl, a megfigyelés eszközeitl függen hol pontszernek, hol pedig hullámtermészetnek bizonyult. Azaz e mikrofizikai szinten nem lehet megfigyelést végezni beavatkozás, a megfigyelt folyamat befolyásolása nélkül, ami még a kauzalitást is statisztikai valószínséggé változtatja. Így a világkép kiszélesült és kiterjedt a klasszikus fizika határain túlra, s a világ új szemlélete jelentkezett az igen nagy és igen kicsi fizikai tárgyak esetében. b) A biológia fejldéselmélete: ­ új emberképhez vezetett, mert megingott az emberrl mint a teremtés koronájáról való kép, ­ az emberre is alkalmazni kezdték Darwin természetes kiválasztódás gondolatát, melyet késbb olyan felismerések is alátámasztottak és kiszélesítettek, mint a genetika és a molekuláris biológia ­ az embert is besorolták az élet evolúciójába, ­ az ember csupán az életfolyamat egyik összetev részévé vált, ­ a biotikus evolúció a kozmikus evolúció különleges esetévé lett, ami újra viszonylagossá tette az él és élettelen anyag közti hagyományos, a preszokratikus filozófia hülozoizmusának megszntével támadt szakadékot. A túlélési alkalmazkodás szerint: ­ az evolúciós folyamat mutációja a véletlent, ­ szelekciós nyomása a szükségszerséget mutatta fel, ­ így az evolúció törvényei a fejldéssel együtt születnek. Ezért az anyag önszervezdése utólag stabilizált harmóniát alkot,

az evolúcióban nincsen sem terv, sem célszerség. Ernst Haeckel felfedezése: ­ a fejldési gondolat kiterjed az antropológia, a kultúra és a kozmosz kérdéskörére, ­ a biogenetika emberre is érvényes alapszabálya, hogy az egyedfejldés a fajfejldés rövid és gyors megismétldése. c) A fejldéselmélet: ­ világ isteni irányítása helyére lépett, ­ az ember igen sikeres állatként értékeldött, ­ az ember Isten teremtményébl a természet bizonytalan végkifejlet kísérletévé vált, ­ a csak az emberre jellemz tudat nem a világmindenség irányítója, ­ hanem csupán az anyag evolúciója során véletlenszeren, ­ csak viszonylag kevés ideje az emberrel együtt keletkezett tulajdonság. A fejldéselmélet emberi-világnézeti vonatkozásai: ­ emberi értékek csak az ember világában léteznek, ­ a vallás, a társadalom, a kultúra és az értelem struktúrái a biológiai sikerért küzd ember eléggé önkényes önkifejezési módjai, ­ az ember az evolúció éllovasaként a legcsodálatosabb teremtmény, ­ több az állatoknál, akiknek nincsenek magasabb rend céljaik, ­ az emberi fajnak sincs az univerzumban hosszú távú kilátása a sikerre, ­ az egyén a halállal biztosan teljesen megsemmisül. A fejldéselmélet mai finomodása: ­ evolúciós univerzáliáknál meg kell különböztetni ember és állat hasonló viselkedésében föllelhet analógiát és homológiát, ­ az emberre nem jellemzk a környezeti ingerekre adott genetikailag kódolt, automatikus válaszok, ­ elmosódott általános hajlamainkat bizonyos viselkedésfajtákra tudatos irányítással tapasztalataink fényében felül tudjuk bírálni, módosítani, ­ a bonyolult szakmaválasztást pl. nem magyarázza prediszpozíció, genetikai hajlam, ­ az ember viselkedése a szervezet idegrendszerére épül, ­ és sajátosságait sok szempontból az örökletes tényezk határozzák meg, de az csak keret, a mechanizmust mozgató motorikus rendszer, s csak hordozza a személyiséget, ami nála több és kevesebb is: a viselkedés több puszta idegrendszeri mködésnél, benne a tudati tényezk nagyon komoly szerepet kapnak, az emberi tudás saját tapasztalataink és átörökített társadalmi ismereteink eredménye is, kultúrára, tanulásra, nyelvre és egyebekre vonatkozó, genetikailag meghatározott képességekkel bírunk. 2) A hermeneutika vagy értelmezéstan: A hermeneutika meghatározása: ­ eredetileg az értelmezés mvészete a teológiában, a jogtudományban és a klasszika-filológiában. ­ igyekszik feltárni a szövegek, jelrendszerek, jelenségek értelmezésének szabályait, törvényszerségeit, ­ és kutatja ezen eljárás okait, jogosságának alapjait is. A hermeneutika története: a) A hermeneutika szkebb értelemben ­ a bibliamagyarázat általános módszertana az egyházatyák óta, de csak a XVII. század óta nevezik így ezt a tudományt. b) A XIX. században kibvült hermeneutika fogalma szerint ­ a filozófiai hermeneutika már az egész emberi megértés folyamatát vizsgálva, figyelemmel volt annak feltételeire és lehetségeire, ­ az irodalmi vagy filológiai hermeneutika pedig elszakadt a Biblia-értelmezéstl, és mindenfajta szöveg értelmezésének általános elveivel kezdett foglalkozni,

­ Schleiermacher Kant és a német romantika hatására a hermeneutika célját abban jelölte meg, hogy az olvasó újrateremtse a szerz pszichikumában végbement jelentésadási folyamatot, ezzel a hermeneutika feladatát és módszerét átértelmezte, s azt a szerz és az olvasó közötti térbeli és idbeli távolság történeti rekonstrukciós vagy ihletett beleérz áthidalásában jelölte meg, s ezen olvasási folyamatot hermeneutikai körnek nevezte, minek során az olvasó egy az egész m jelentésérl szóló korai sejtése fényében értelmezi az éppen olvasott részletet, mely értelmezés visszahat az eredeti sejtésre, módosítja vagy teljesen átalakítja, s így rész és egész viszonya folyamatosan és szervesen, a kölcsönös függség jegyében valósul meg. c) A XIX-XX. század fordulóján ­ Dilthey a hermeneutikát kiemelve a szk szövegértelmezés körébl igyekezett továbbfejleszteni minden humán tudomány általános módszertanává, s a racionálisan megfoghatatlan intuíció által vélte elérhetni a humán tudományok közös nevezjét, azaz az alkotó eredeti céljának, gondolatainak történetileg hiteles rekonstruálását, d) A XX. században ­ Husserl fenomenológiája a hermeneutikát annyiban vitte elre, hogy teljesen újszer elemzést adott a világ megismerési folyamatáról és a tudat intencionális aktusként való mködésérl, ­ Heidegger egzisztenciálfilozófiája azzal hatott a hermeneutikára, hogy kiemelte a megértés nyelvi, történeti és ontológiai meghatározottságát, valamint hangsúlyozta az értelmezés elfeltevéseken alapuló aktív, kreatív mivoltát. ­ Gadamer86 a modern filozófiai hermeneutika legjelentsebb képviseljeként
Gadamer megvizsgálta az ember képét a modern tudomány és az európai kultúra egysége szemszögébl. Szerinte az Európából kiindult kultúrát az antik görög alapokon álló, legtágabban értelmezett tudomány különbözteti meg a világ összes kultúrájától. Ez még nem a mai modern tapasztalati tudomány volt, amely ma megváltoztatja a világot, hanem olyan, amelyre hatott az ókori babiloni­egyiptomi magaskultúra, azaz a matematika, a csillagászat, valamint a vallási hagyományok gondolati megformáltsága. E széles körben felvilágosító tudomány révén vált az európai szellemiség részévé az az egyedülálló differenciáltság a kijelentésekben és a gondolatok formáiban, ami a tudományt és a filozófiát a szellem önálló, a vallástól és a költészettl különböz formájává tette. Még a költészet is elvált a vallástól, külön igazságot biztosítva a mvészetnek. Ugyane differenciáltságok hiánya miatt viszont igen nagy nehézségekbe ütközünk, ha a kelet­ázsiai (vallási) bölcselet besorolásával kísérletezünk ennek az európai filozófia, tudomány, vallás, mvészet és költészetnek az osztályfogalmaiba. Ugyanakkor Gadamer bizonyos benne, hogy a két felvilágosodás, a tudományt fellendít görög, és a tudomány kultúráját kialakító újkori, a folytonos európai történelem ellenére, különbözik. Ami érinti a mai nyitott önértelmezésünket, a tudás és a másik transzcendenciája szembenállását, ahol isten, a többiek és a természet egészen másnak mutatkozik mint a tudásunk. És érinti a filozófia eredeti fogalmát, a tiszta megismerés iránti elméleti haszontalan szenvedélyt, amely Platónnál vált a tudás utáni vággyá, az elérhetetlen isteni igazságra törekvéssé. Ez az ellentét az isteni és emberi tudás között, a modern tapasztalati tudományokkal szemben az újkori filozófia tudományosságát vitathatóvá tette. Ugyanez a vita folyik a nyelvészet által tanulmányozott nyelv mint jelrendszer és a nyelv által elmondott, megfogalmazott emberi felismerések különbségérl. Utóbbi a görög logosz, ami meghatározza náluk a tudomány fogalmát is. Ez a logika és dialektika számot ad, bizonyít, azaz olyan megtanulható matematikai tudomány, ami nyelvileg közvetítve tanítható. A valóság nyelvi megértése logikai ítélet, a szubsztanciára vonatkozó állítás. A nyelv rejtélye a megnevezés és a név jelentése. Azért rejtély ez, mert a szó és a dolog nem elválaszthatatlan egység. Már Parmenidész tudta, hogy csak puszta név, amit a dologra igaznak tartunk. A görögök aztán ugyanama létez dolgot különböz meghatározásokkal neveztek néven, ami által a szubjektum lett a változó tartalmú kijelentések állandó alapja, a tudomány fogalmának meghatározója. Ez kizárta a tapasztalatot a tudásból, s valódi tudomány létrejöttét csak a mindig létezrl és változatlanról engedte meg. Vagyis szerinte a tapasztalat által kiszrt szabályszerségek csak mérsékelten elérhetk, míg a konkrét dolgok tudhatatlanok a matematikai és logikai igazságok ismerete értelmében. Platón ezért is mitikusan, metaforikusan fejezte ki a dolgok egymásmellettiségét, amit Arisztotelész formatanná alakított. Ezzel szemben az újkori gondolkodás a tapasztalat tényeivel szembesítve igazolja a tudást, azaz a matematikát a tapasztalatra alkalmazza. Ezzel megkérdjelezi a filozófia tudománnyal szemben elfoglalt helyét, a mindent átfogását. Így a tudás kiemelkedik a nyelvi tan és a társadalmi élet összefüggésébl, s a matematikát a tapasztalati tudás magjává teszi. S bárha mellzzük is a nyelvi megegyezéseket, mégis ránk hagyományozódik a történelmi múltból az emberi tudás gazdag öröksége, történelmileg és reményeinkben igazolva. A 17. századtól az átfogó tudást jelent filozófia felbomlott, maga a filozófiai gyakorlat problematikussá lett. Szerepe megkérdjelezdött a modern természettudományok fellendülése és a tudás enciklopedikus feldolgozása után. Gadamer szerint e kényes helyzetben kezdte a filozófia használni a rendszer fogalmát az új tudomány és a régi metafizika kapcsolatának jelölésére. A német idealizmus tett komoly kísérletet a lehetetlenre, a tapasztalati tudományok beillesztésére a metafizikai örökségbe a transzcendentális filozófia álláspontjáról. Kant, felismerve a tiszta ész határait és tapasztalatait, s a gyakorlati ész autonómiáját, megalapozta kultúránk hagyományainak és modern világértelmezésének kettsségét, oldva azt a feszültséget, amit a tudomány okozott az európai civilizáció és a modern világ között. A jelenségek kategóriáinak, különösen a kauzalitásnak a korlátozott használhatósága a tapasztalatban igazolja a tudományos kutatás
86

a diltheyi gondolatok feldolgozásával, Husserlhez és Heideggerhez kapcsolódva fejtette ki saját filozófiai megértés-elméleti rendszerét, azaz filozófiai hermeneutikáját. A hermeneutika eredeti fogalmát univerzális elvvé terjesztette ki, azaz a megértést a létezés történetiségének a részévé tette, minden emberi tapasztalatot a hagyománnyal, a korábbi világmegértéssel folytatott párbeszédnek, kommunikációnak tart, a nyelvnek ismét központi szerepet szán, a történetiséget és az idbeliséget teszi a hermeneutika középpontjába, az értelmezend tárgy és az értelmez idbeli távolságát lehetségként kezeli az értelmeznek a tárggyal kapcsolatos elfeltevései és elítéletei tisztázására, nem a szerz által szorgalmazott jelentést akarja helyreállítani, hanem hagyományra alapozott, de a saját korában gyökerez értelmezést ad,
szükségességét az élet, a társadalom és a történelem terén is, s egyúttal igazolja a gyakorlati ész elsdlegességét. Utóbbit fejlesztette tovább a német idealizmus a szellem fogalmává, ami nemcsak a gazdaságban, a társadalomban, a jogban és az államban tárgyiasul, hanem megismerhet a szabadság intelligibilis tényeként is. S habár ezen elméleti és gyakorlati ész, ill. filozófia megkülönböztetésének hagyománya Arisztotelészig megy vissza, az újkori tudomány a természetfogalmak és a szabadságfogalmak megkülönböztetésével megváltoztatta a jellegét. Ez vált a természettudományok és szellemtudományok kettsségévé az újkantianizmusban, olyan ismeretelméleti fordulatot hozva, amely a hegeli szellem apriorizmusától elfordulva a történelmi­filológiai tudományokat is tapasztalatiaknak tekintette. Így az újkantianizmus értékelmélete a társadalomtudományok alapjává, megismerhet kultúrtudománnyá vált. Újabban a fenomenológiai filozófia a tudományok ismeretelméleti megalapozottságára kérdez rá, magukhoz a dolgokhoz fordulva. Husserl a tudományos megismerés a priori elfeltételein túl a tudomány eltti tapasztalat, az életvilág jelenségeit is vizsgálta. Felismerte a sokféle életvilág által meghatározott struktúrát, a valóságfelfogás formájának okát. Ennek és korlátainak tudatában azonban nem szabadulhatunk ezen objektív formától, mert nincs tiszta szubjektumunk, a megismerési lehetségeket a történeti mivoltunk elrerajzolja. Husserl a filozófiától szigorú tudományosságot követelt, de nyitva hagyta a kérdést, hogy igazolódik-e az a priori életvilág eidosza, lényege a transzcendentális én apodiktikus evidenciája által. Ugyanezzel indított Heidegger, amikor a lét értelmét az id horizonton kereste. Maga Gadamer pedig az életvilág hermeneutikai alapját keresve, úgy látja, túlment Heideggeren, amennyiben az értelmi összefüggést és megértjét összetartozónak gondolva, más objektivitás értelemre lelt, mint a természettudományokban. Nem talál ezért megfelelést a fizikával, bár ott is összeomlott az abszolút megfigyel státusa az atomfizika korlátai miatt, amikor a mérési folyamat beavatkozik a rendszerbe. Ugyanakkor a tudomány objektív megismerés értelme érvényes marad, a méréseket matematikai módszerekkel dolgozza fel, s matematikailag írja le megfigyel és megfigyelt kapcsolatát. Habár a modern kutatás objektív felismerésekkel kijelölt határai már túl vannak a fizikában korábban használt, az életvilágból kölcsönzött olyan fogalmakon, mint a szemléletesség vagy a következtetett állapot. Gadamer elfogadja, hogy az univerzum evolúciós történetében a tudománynak is helye van, azaz nemcsak a világ tartozik az emberhez, hanem az ember is a világhoz. Így a velünk született eszmék a kozmológia szintjén is érvényesek s objektívek kanti értelemben. A karteziánus két szubsztanciát, a szubjektum és objektum elválaszthatatlanságát pedig a fenomenológiai tudat intencionalitása ersíti meg. Azaz az evolúcióelmélet fizikalizmusa jobban bizonyítja az idealizmust, mint a schellingi természetfilozófia. Ugyanakkor Gadamer szerint ez a természet­ és moráltudományokat közelít evolúcióelméleti kísérlet ugyanolyan kétséges, mint a német idealizmus spekulatív fizikája. Mert Kantnak igaza marad, hogy két világ polgárai vagyunk, hiába megy túl az újkantianizmus és a modern tapasztalati tudomány a természettudomány határain. Mivel az evolúció elmélete is az ész és a tapasztalat terméke, megmarad a gyakorlati ész által feltett szabadság érzéki és érzékfölötti birodalma. A meghatározott emberi életvilágok sokaságának értelmes tapasztalatai nem relatívak, s elméletként és technikaként alárendeldnek a gyakorlati észnek. Nem a görög tudományból tanulhatunk, amely a természethez, az életvilág feltételeihez kötött, hanem a görög gondolkodásból, annak platoni dialektikájából. Hiszen Platón a filozófia többletének, maradandó tudásnak azt az új felismerést tekintette, ami az életvilágban szerzett tapasztalatokhoz és ezek nyelvi kifejezései felidézéséhez járul. A gyakorlati filozófia, az elméleti tudománytól és alkalmazásától függése eltt, a praxis fogalmához kötdött, melyet Arisztotelész a mesterségek elállító, létrehozó szelleme ellenében dolgozott ki. Megkülönböztette a valamit csinálni tudást, a technét, és a gyakorlatot irányító tudást, a fronéziszt, elbbit alárendelve az utóbbinak. Ez a gyakorlati filozófia azonban nem cselekvéselmélet, hangsúlyozza Gadamer, mert erkölcsi döntés vezeti be és nem szubjektív, hiszen mások tetteit szenvedi és a dolgok rendszerét kezeli. Így nincs szüksége a hegeli szintézisre, ám az objektív és az abszolút szellem fontos marad számára a kanti morálfilozófiát megalapozó kötelesség fogalmához. A görög gyakorlat és erény tehát nem az elméletbl és az elvont jóságból, hanem a gyakorlati tapasztalatból, az abban rejl észi erbl ntt ki. A praxis tehát az eredend természeti és társadalmi környezetbe való beletartozást jelenti, és nem szabályok szerinti cselekvést, nem a tudás alkalmazását. Az egymással élk összetartozását jelenti, amiért is minden jót szoktunk kívánni ismersként egymásnak. St a görög poliszhoz hasonlóan, a modern kommunikációs technika segítségével a mai nagy méretek és sokaság ellenére is közvetlenül kapcsolódunk egymáshoz. Ennek formái azonban új feladatokat, problémákat jelentenek a modern technikai civilizációban, amiket éppen a görögök példája segíthet megoldani Gadamer szerint, mert ahogy k látták, az embernek van képessége a megoldásra és jó az, ha valamit megoldott. Minden tényállás jogos a maga nemében Szókratész szerint, de a valódi jó megítélésében nem vagyunk illetékesek. Ma sem eszközi automatizmus a jó választása, nem a tudományban jártasság kérdése. Sosem könny alárendeldni a politikának a cselekvést vezérl tudás esetében. Az antik világ óta nehéz ugyanis megfékezni a hatalommal való visszaélést. A modern korban ezt szolgálja a hatalmi ágak megosztása. De ezen örök emberi probléma teljes kiküszöbölése utópikus. Ezért javasolta Platón az állammvészet helyett a nevelés államát, ahol az emberi életközösség utópikus rendje felad minden egyéni létet. Gadamer viszont változatlanul az antik városállam és a modern állam alapelvének tekinti a szolidaritást. Azt a magától értetd közösséget, amivel a mindenki által jónak tartott erkölcsi, társadalmi és politikai döntéseket hozzák. Ennek az erszakmentes, törvényes szabályozásnak megfelelen a görögöknél a barátoknak mindenük közös. A hatékony modern jogrend is ezen az elfeltevésen alapszik, bár nem hiszünk már az általános felebaráti szeretet romantikus alapvetésében. Mégis, a modern társadalomban is szükség van a barátságra, a teherbíró szolidaritásra. Ennek megvalósulását segítheti a régi korok gondolkodása révén felismerni a modern szubjektivitás gondolati és voluntarista hiányosságait. Utóbbiak a modern tudományba vetett babonás hitbl fakadnak, s visszakövetelik a tudományok ideálisan kiteljesedett monológjait az emberi élet kommunikatív közösségébe. Gadamer emberrl szóló hermeneutikai tudománya tehát szigorúan módszeres, a kulturális emberi hagyomány megfontolt tudására visszavezetett. A másik emberben, a másféle kultúrában, vallásban, nyelvben, szokásban és gondolkodásban felismeri a közöset. Nem a szkül bolygón világgazdasági hasznosság racionális vallása ez az embertudomány, hanem a politikai erényesség és az élettapasztalatok párbeszédének tudománya, egyszóval egymás megértésének erkölcsi és filozófiai feladata.

amely újfajta s így nem örök érvény, ám mégis igaznak tekintett, számára tehát a megértés nem az objektív tények szubjektív megjelenítésének idtlen jelleg megvalósulása, hanem a megértés egyfajta közvetít múlt és jelen, a hagyomány és a jelenkor között, a megértést alkotó történeti események, kitágítva az értelmezés horizontjait, összeolvadnak a múltból származó más horizontokkal, az idbeli távolság termékeny elfeltétellé, múlt és jelen távlatainak összekapcsolójává válik.

7. A mvészet jellemz jegyei
7.1. Mi a mvészet?
A mvészeti jellemzi: ­ a valóság esztétikai elvek szerinti képzete, megjelentése, ­ szabad, rajta kívüli célnak nincs alávetve, ­ célja önmagában rejlik, ­ kommunikatív természettel rendelkezik, ­ ez elmozdítja a társas közlés lelki kultúráját.87 A mvészet feloszlik: ­ költészetre, ­ zenére, ­ képzmvészetre (pl. építészet, szobrászat, festészet stb), ­ eladó-mvészetre (pl. színház, tánc- és filmmvészet stb). A verbális mvészet emberi monopólium: ­ mivel a nyelv az emberiség biológiailag specifikus tulajdonsága, ­ emberi monopólium a verbális mvészet minden megnyilvánulása. Nem-verbális elképek állatoknál is: ­ esztétikai töltés, ­ nem-verbális alakzatok elképeit állatoknál is megfigyelhetjük. A verbális mvészet és származékai: ­ termékei a természetes nyelv felhasználható elemeibl, jeleibl épülnek fel, ­ olyan, a jelek kombinálásának hagyományos és újonnan felfedezett szabályaiból állnak, amelyek az emberi megismerést és közlést elsegítik. A nem-verbális jelrendszerek mvészi termékeibe a verbális jelek különböz mértékig behatolnak. Mi hozza létre (a kutatás jelenlegi állása szerint) a verbális és a nem-verbális teljesítményeket? ­ verbális: a domináns nagy bal agyfélteke, ­ nem-verbális: a kis vagy jobb agyi félteke (utóbbi olyan, mint egy magas rend állati agy), ­ bár specializálódásuk kiegészít jelleg. Így az emberiség különleges kommunikációs kettssége: ­ a valódi nyelv verbális kódja mellett ­ rizzük az emberi megnyilvánulások nem-verbális kódját is, ­ st a verbális mvészetek virágzása közben ­ az olyan nem-verbális mvészeteinket is tökéletesítettük, ­ mint a képzmvészet, a zene, a balett stb. A mvészet alapvet szerepe: ­ az emberi világban való eligazodás, ­ azaz az egzisztenciális megvilágosodás ­ és a metafizikai eszméldés segítése. Ezen alapszerepének teljesítése: ­ az érzéki valóság közegében ­ az ábrázolás tökélyével.
87 A társadalom folyamatosan más érték- és teljesítményrangsort állított fel, mint ami addig érvényes volt, s az irányító hierarchiacsúcsokon is új hierarchikus viszonyokban kellett megegyezni. A történelem során szinte törvényszeren léptek fel egyre újabb csoportok a társadalmak új hierarchia viszonyainak képviseletére, s elérvén azokat, szükségszeren, kényszeren megmerevítették. Ma már az összemberi szinten tekintve a társadalmakat, a kevés ersebb ország gazdasági világhierarchiát valósít meg, s ennek elnyeit próbálja érvényesíteni.

A mvészi kifejezés két esztétikailag elkülöníthet területe: ­ egyik a közölt tartalom mint szellemi valóság és igazság, ­ a másik a közlés eszköze, formája, közege vagy hordozó anyaga. Összebékül az emberi lét két oldala: ­ érzék és szellem mvészi egységében, ­ midn az ember lényege szabadságot nyer a megjelenítésben. A korábbi mvészetfelfogás szerint: ­ a mvészet a konkrét malkotásban megjelen tartalmi és formai egység általános érvény szépsége, ­ e szépséget a malkotás már els pillantásra, de részleteiben szemlélve is megjeleníti, ­ az esztétikai ítélet nem önkényes ízlésítélet, azaz a szép mvet mindenki szépnek találja, ­ mert a mvészi szép kiváltotta tetszés a forma célszerségébl ered. Korábban sokáig úgy tartották, hogy ­ fogalmának történeti fejldésében a mvészet egyetemessége a természet utánzásából, s így az isteni világteremtéssel való megbonthatatlan kapcsolatából származik, ­ a mvészet tehát második, emberi alkotó teremtés, s az isteni mvészet utánzása, ­ az erkölcsi jót kifejezve a mvészet alakítja, képezi az embert, és kultúrát teremt, amivel a vallás vagy korszellem abszolútumát fejezi ki, ­ azaz a végtelen elérhetetlent, kimondhatatlant közvetíti, tárja elénk a végesben. A mvészet ezen felül képes ­ a fennálló valóság embertelenségének a kritikájára, ­ az eszményi ésszerség és szabadság eljövetelének elrejelzésére, ­ a lét történeti igazsága oldaláról a mvészet az igazság alkotó megrzése a létet ábrázoló mben, ­ szemléld megbizonyosodásunk a létnek létezésünkben való jelenlétérl.

7.2. Mvészeti korszakok
Korábbi korszakok mvészetfelfogása: ­ ókori mvészet (a kézmvességet is tartalmazza) f funkcióját a mimézis (utánzás) és a katarzis (megtisztulás) révén töltötte be. ­ a középkori mvészetfogalom (tartalmazva a tudomány mvelését is) magában foglalja az alárendelt, mechanikai mvészetet (kézmvesség, földmvelés, vadászat, orvoslás, építmvészet, festészet, szobrászat, színházmvészet stb), a hét szabad mvészetet (septem artes liberales: grammatika, retorika [logika, költészet], dialektika, zene, aritmetika, geometria és asztronómia) és a legmagasabb teológiai jelleg mvészeteket. Miután a középkorban az egész mvészet alárendeltje lett az isteni rendnek és célnak, a gótikus stílus égbetörése jól mutatja az egyetemes szándékokat. ­ a reneszánsz mozgalma: az antik mvészet és kultúra újjászületése. ­ az öntudatra ébredt reneszánsz mvészet: a szép, harmonikus nagy természet kis másolata (a teológia = költészet, a költészet = teológia), Kezdetben az antik alkotások formáinak,

mvészi tökéletesség kifejezéseinek felújítása. Dante, Petrarca és Boccaccio vezetésével, ösztönz példájára az emberi érzelmeket a mvészek bátran megszólaltatták, s megjelenik, majd felvirágzik az antik ábrázoló- vagy képzmvészet, hogy feledtesse a középkori elsekélyesedést és pótolja a százados lemaradásokat. A reneszánsz szülhelye, felvirágzása és terjedése: ­ Észak-Itáliában, Toscana városaiban (Siena, Pisa, Firenze) született meg, ­ s a XV. század eleji Firenzében virágzott ki, ­ a század második felére a mvészeti fejldés súlypontja Franciaországból Itáliába tevdött át, ­ de a reneszánsz terjedt és hódított minden eléggé fejlett európai országban a társadalmi fejlettségtl és nemzeti szellemiségtl színezetten, A reneszánsz kultúra: ­ a kor viszonyainak megfelel új, magasrend kultúra, ­ elssorban a mvészetek terén, ­ kifejezi a polgárosodó ember világias gondolkodását, realista életszemléletét, tudásvágyát és új ízlését, ­ a mvészet az új szemlélet, az új eszmények legmegfelelbb s igen nagy erej kifejezése, ­ a tömegek tudatát is befolyásolni tudta. A reneszánsz mvészet jellegzetessége: ­ uralkodóvá válik a gótikában jelentkez valóságábrázolás igénye, ­ azaz az ember és a természet h megjelenítésének mvészi célja. A reneszánsz realizmus felszínre törésével ­ az egyházi hagyomány elemei, a bibliai témák is világias szellemben jelennek meg, ­ míg korábban az élet realitásai is misztikus jelentések voltak. A reneszánsz templomok: ­ büszkén hirdetik a városok ­ és a pápák hatalmát, gazdagságát, (míg a romanika és a gótika temploma az embert törpeségére figyelmeztette, hódolatra késztette). A reneszánsz mvészetben ­ a valóságigény társul a kor antik példakép szerinti harmónia igényével, ­ azaz a malkotás oszthatatlan egységgé lesz: a festészet középponti perspektívája a kép terét egységben tekinti, a néz a színpad egészét egyetlen tekintettel átfogja, ­ a mvészek a természet, az emberi élet és a lélek csodálatos gazdagságát ámulva, teljességgel, a legkisebb részletet is pontosan rögzítve igyekeztek visszaadni, ­ szenvedélyesen keresték a térábrázolás törvényeit, ­ kutatták az emberi test szerkezetének, arányainak a törvényszerségeit, ­ a földi valóságra épül, forma-dús, plasztikus képzelet jut vezet szerephez, ­ s a képzmvészet (szobrászat, festészet) kerül eltérbe és válik a korszak kultúrtörténeti jelentség mvészeti áttörésének színterévé. ­ az építészetben is az egységes, plasztikus látvány elérése a cél (a középkorban még az építészet a vezet mvészet), ­ az építészettl különvált képzmvészet f témája a meztelen emberi test, amely korábban a bn jelképe volt, ­ a festészetet tudománynak nevez Leonardo a közfelfogást fejezte ki, ­ s ha ugyan az alkotók vallásos témákat dolgoztak is fel és vallási céllal építkeztek, ­ alkotásaik, alakjaik a korabeli itáliai reneszánsz szellemet, az emberi méltóságot (testi ert, öntudatot, bels ert) sugározzák. A reneszánsz mvészet nagy alakjai: ­ a képzmvészet mveli közül kiemelkedik Giotto (1266­1337),88
88

Dante kortársa. Mvészete egyesítette a régit és az újat. Érzelmei áttörték a dogmatikus kereteket, a merev bizánci konvenciókat, s a festészetet e hagyományok terhe alól felszabadítva, a megfogható földi jelenségeket festette. A szenteket a ferencesek vallásfelfogás szerint

­ Giotto tanítványa, Masaccio (1401­1428)89 ­ építész és mérnök volt Brunelleschi (1377-1446),90 ­ a reneszánsz els nagy festészeti, építészeti teoretikusa Alberti (1404-1472),91 ­ a szobrászat nagy mestere Donatello (1386-1466),92 ­ az érett reneszánsz kiemelked alkotója Leonardo da Vinci (1452-1519),93 ­ a szobrász, fest, építmvész és költ Michelangelo (1475-1564),94 ­ a fest Raffaello (1483-1520).95 ­ a reneszánsz hanyatlása során Velence lett a reneszánsz szellemi élet új központja, festiskolájának tagjai, Giorgone, Tiziano a realista reneszánsz hagyományokat folytatták. Majd az európai változások s a reneszánsz öntörvény változásai a reneszánsz objektivizmusát feloldó, egész Európát elér manierizmushoz, a mvész személyes beállítottságához, a szemlél személyes élményére hivatkozáshoz vezettek. Ez már az ids Michelangelónál elkezddik, s olyanok folytatják, mint Tintoretto, Greco, Brueghel. Utána pedig, s részben vele párhuzamosan, kibontakozott a barokk. ­ a klasszicizmus a racionalizmus szellemében eloldja a mvészet vallási kötelékeit, s az igazságot a szépséggel azonosítja. A romantikával az öntörvény zseni
emberi vonásokkal ábrázolta. vezette be a perspektívát, a háromdimenziós megjelenítést a festészetbe. Az anekdotikus részletek elhagyásával, a fényforrások felfedezésével megnövelte freskói kifejez erejét. Majd mvészete egyre szabadabb, formái egyre könnyedebbek, színskálája gazdagabb lett. Gyakran ers drámai töltés és nagy narratív hatás jelenik meg képein. Az teszi a reneszánsz els képviseljévé, ahogy az embert látta, s mveinek monumentalitása. Így lett az els olyan fest, akinek egyénisége minden alkotásán felismerhet. 89 Azzal lépett túl mesterén, hogy mestere plasztikus mértéktartását a gótikus eleganciával párosította. Festészetét a körvonalak, a színek és a fény-árnyék hatások hangsúlyozása, s drámai intenzitás jellemezte. Alak és környezet nála egyetlen kompozíciós gondolat egységében jelenik meg. Nemcsak képei nagyobb mélységével, hanem alakjainak természetességével, szinte portrészerségével is kitnt. 90 A korai reneszánsz építészet úttörje. Eleinte az itáliai román és gótikus építészethez kötdött. Alkotásainak harmóniája az embert állítja a középpontba, majd épületeinek bels elrendezését ritmikus tisztaság jellemzi. Újra felfedezte ­ az antik civilizációval együtt elfeledett ­ lineáris perspektíva szerkesztésének módszereit. Ismerte az egy síkon egy pontba összefutni látszó párhuzamosok ­ enyészpontos ­ szerkesztését. Tisztában volt a távolság és a tárgyak látszólagos méretének összefüggéseivel. Felismerte a matematika és az optika ­ mint a perspektíva alapja ­ fontosságát az építészet számára, ezzel összekapcsolva a mvészetet és a tudományt. 91 Folytatta a perspektíva alapelveinek kidolgozását. Építészetét az egyszer és világos konstrukció, valamint a harmonikus arányok jellemzik. A tudományos alapokon nyugvó harmóniát kutatta, miközben az ókort, a természetet és az emberi értelem törvényszerségeit tanulmányozta. 92 Nagy mvészi ervel és kiváló anatómiai tudással mintázta remekmveit. Realista alapokon nyugvó mvészi erénye szobrainak térbe komponálása és a drámai mozzanatok kiemelése. az els mvész, aki ­ titokban ­ boncolt. Kiváló ismerje az antik mvészetnek, az antik szobrászatnak. Ihlették is az antik példák, amelyeket gyakran merészen átalakított. Els érett mvein az emberi test, szintén elször az ókor óta, mint lendületes, organikus egész, s az ember önmaga értékében bízó személyiségként jelenik meg. Késbbi szobrászati és építészeti munkáit a klasszikus és a középkori forrásokból származó eredeti díszít formanyelv jellemzi. Ezeken egyre inkább elmosódnak az építészet és a szobrászat közti határok. 93 Fest, szobrász, építész és természettudós, s járatos volt a matematikában és a zenében is. Érintkezett és versengett kora olyan nagyságaival, mint Michelangelo és Raffaello. Egyetemes tehetségével és tudásával a reneszánsz eszményt a legmagasabb fokon testesítette meg. Ízig-vérig kutató, a valóságot vizsgáló mvészegyéniség, akiben univerzális érdekldés élt a világ megismerésére. Egyedülálló teljesítménnyel kapcsolta össze a tudományt és a mvészetet. Enciklopédikus érdekldés alkotó volt, foglalkoztatta az anatómia, a geológia, az állat- és növénytan, a mechanika, a hidraulika, az építészet, az erdítéstan, a matematika, a perspektíva, az optika stb. 94 Mvészete a 16. századi Rómában, a reneszánsz pápák által létrehozott új kulturális központban bontakozott ki. Már korai korszakának legnevezetesebb mveivel túlhaladja a quattrocento esztétikáját. Szobrászatában a firenzei fejedelmi udvar keresztény hitre épül, neoplatonizmussal átsztt humanizmusa tör patetikus ervel az átlényegülés felé az anyag kötöttségeitl megszabadított formákból. Festészetében a kompozíció, a forma és a színek egysége s az egyéni látásmód soha nem látott kifejezervel bír. A kor eszményét, a tetters, heroikus embert ábrázolva nagyszeren töltötte meg monumentális alakjait emberi tartalommal, szenvedéllyel, drámaisággal ­ mind szobrain, mind festményein. Kifinomult érzékkel ragadta meg az anyag és a szellem, az emberi nyomorúság és az isteni szellem közti feszültséget. Alakjai, a szenvedély és az er emberfelettire növesztett titánjai, a reneszánsz ember öntudatát, szinte korlátlannak érzett lehetségeit testesítik meg. Ugyanakkor saját kétségei és szenvedései, a tökéletesség iránti vágya mvészetének olyan emberi dimenziót kölcsönöztek, amely t a mvészi szellem megtestesítjévé tette. 95 Festészete fejezi ki a legtökéletesebben a humanizmus ders harmóniaideálját. Egyedülálló a képeibl sugárzó életöröm, a finom érzelmek tiszta, egyszer megjelenése. Történeti tárgyú képein a kifejezés szélesebb skáláját alkalmazta: a mozgalmasságot, a fény-árnyék és a gazdag színhatásokat. Mvészetében a kiegyensúlyozottság és a harmónia újszer képi kifejezésmóddal párosult. Mint a reneszánsz par excellence mvésze óriási hatással volt a következ századok festészetére.

szubjektív érzelmi, képzeleti mozzanatát állítja a szenzualista szellem új mvészetfelfogás középpontjába. A klasszikus német esztétika mvészetfelfogása igazolta a szépség különállását a logikától, majd érzéki formában ábrázolta az eszmét, s kidolgozta a tartalom és forma szerves egységének elvét. ­ a romantika és a kritikai realizmus a rút és a groteszk mvészi ábrázolását is megvalósítja. ­ a pozitivizmus formalizmust jelent a mvészetben, ­ az egzisztencializmus az elkötelezettséget állítja a mvészet középpontjába, ­ a modern mvészek tevékenységükkel megvalósították és megersítették a mvészi alkotásmód szabadságának elvét, valamint a téma személyes megközelítésének a jogát, eljárását és a természet jelenségeinek szándékaik szerint leghbb visszaadási gyakorlatát. A modern mvészet a 19. század utolsó harmadában az impresszionizmussal indult, majd ennek hatása alatt folytatódott, avantgárd mvészet a neve összefoglalóan azoknak a 20. századi irányzatoknak, amelyek a maguk idején a mvészi formát a legradikálisabban, a legújszerbb formai megoldásokkal újították meg, ide tartozik az expresszionizmus, a kubizmus, a futurizmus, a dadaizmus, a szürrealizmus, az absztrakt mvészet, s az avantgárd mozgalom 1945 utáni jelentkezése a neoavantgard. A mi korszakunk mvészetfelfogása: ­ a posztmodern mvészet 20. századi végi mvészeti mozgalom, fogalmát az 1960-as évekbeli építészeti stílus-egyveleg leírásokból vették át, az 1990-es években a posztmodern fogalma elhomályosult, amikor más mvészeti ágakra is alkalmazták, Derrida a kollázst és a montázst tekinti az elsdleges posztmodern diskurzusnak a festészetben, az irodalomban, az építmvészetben és a moziban. Az építészetben posztmodern az ornamentika újra bevezetése, individualizmus és a városias formák kaotikus és eklektikus felfogása, szemben Le Corbuiser új brutalizmusával, jelentésgazdagság és historikus építészet, eklektikus kifejezésmód, játékosság, irónia és humor. A posztmodern építészet populista, szemben a modernizmus magas kultúrájával. Az 1980-as évek elejére Európa, Amerika uralkodó építészete, de egységes kifejez eszközi módszertan nélkül. ­ a transzavantgárd, az új szubjektivizmus, az új érzékenység kifejezést alkalmazzák a vizuális mvészetek más ágai, nem használják a posztmodernizmust. E mvészet többnyire lemond az avantgárd társadalmi radikalizmusáról, a társadalomból kivonulásáról, a létélmények kifejezési kísérleteirl, az egyén és a kollektíva pátoszáról,

ironikus történelmi­társadalmi érzékenység és öreflexivitás kíséri rezignáltságát. ­ akciómvészet, happening, performance, fluxus, objektmvészet, amikor modernista módon mvész és közönsége aktívan részt vesz az alkotás folyamatában. ­ neofigurativitás, új realizmus, hiperrealizmus, mindenki mvész--minden mvészet program érdekes módon szintén posztmodern mvészetnek tekintett. A tárgyközpontúsággal szakító konceptuális mvészet is ide tartozik, amely fogalmilag kommunikálva, alkotások helyett terveket, modelleket produkál. ­ a posztmodern állapotot határozzák meg (Lyotard) az irodalomban, s nem egy-egy posztmodern stílust, posztmodernizmusokról beszélnek, s filozofikusan a modern irodalmat ismeretelméletinek, a posztmodernet lételméletinek nevezik (Brian McHale).

8. Erkölcs, jog, állam
8.1. Az erkölcs.
Az erkölcs meghatározása: ­ emberek magatartását szabályozó társadalmi tudati és gyakorlati eszköz, ­ elsegíti az egyes emberi cselekedetek összehangolását társadalmi folyamattá, ­ erkölcs vagy morál pedig az etika vagy erkölcsfilozófia tárgya. Hol érvényesül az erkölcs szabályozó szerepe? ­ a társadalmi élet minden területén, ­ szabályozza az emberi viselkedést a magánéletben, a családban, a munkában, a közéletben, a politikában, a tudományban. Mik egészítik ki e területeken a magatartás erkölcsi szabályozását? ­ jogi, állami, gazdasági normák, szabályok, elírások, rendeletek, törvények. ­ szokások és hagyományok, ­ a közvélemény és a nevelés fórumai, ­ a nemzeti hagyományok, ­ a házasélet normái, ­ a munkakultúra. Az erkölcsi szokások fenntartója, esetleges módosítója: ­ a társadalmi életben érvényesül erkölcsi fegyelem ereje, ­ a mindenki által támogatott közvélemény hatalma. A közvélemény hatalmának lényege: ­ mindenki ellenrzi az erkölcsi követelmények egyes emberek általi teljesítését, ­ és egyedül az összesség elismerésétl függ valakinek az erkölcsi tekintélye. Erkölcsi és egyéb szokások különbsége: ­ az erkölcsi szokások eszmei alapozást kapnak az emberi élet rendeltetésére, értelmére vonatkozó normák, erkölcsi alapelvek és eszmények alakjában. Az erkölcsi fogalmak jellemzi és szerepe: ­ a társadalom alakítja, közvetíti ket, ­ segítségükkel minden ember önállóan képes megítélni a körülötte történtek erkölcsi jelentését, szabályozni, értékelni saját magatartását. Az erkölcsi tudat feladata: ­ erkölcsi tudatként az erkölcsi követelmények tudatosítása mint kötelességérzet mozgatja az embert, meghatározva életmódját, értékelve magatartása tartalmát. Az ember és az erkölcs viszonya: ­ az ember az erkölcs számára nemcsak a társadalmi ellenrzés tárgya, ­ hanem saját erkölcsi öntudattal rendelkez öntevékeny személyiség, meggyzdéssel, érzelmekkel, hajlamokkal és lelkiismerettel.

Mi az erkölcs összetett természete és szerepe? ­ természetét az erkölcsi tudat, az erkölcsi tevékenység és az erkölcsi viszonyok egysége adja, ­ míg ezek összhangjának hiánya pedig az erkölcsi normáktól való eltéréshez vezethet, ­ az erkölcs szerepet játszik a társadalmi berendezkedés ersítésében vagy felbomlásában, ­ a történelem során egymás ellen társadalmi méret politika harcot folytató csoportok az erkölcs területén is különböztek ugyan, ám mindig érvényesültek bennük az általános emberi erkölcsi vonások. Általános emberi erkölcsi vonások: ­ az emberség, ­ az igazságosság, ­ az erkölcsi egyenlség, ­ az emberi személyiség elve, ­ az emberi méltóság elve. Mik az erkölcsi követelmények? ­ általánosan érvényesül közszokások, ­ melyek a közvélemény hatalmát jelentik, biztosítják, illetve támasztják alá. Mi jellemzi az erkölcsi normákat? ­ nem leírt szabályok, követelmények, ­ hanem általános képletekként rögzdnek a neveldésben és befolyásolják a mindennapi cselekedeteket, ­ felfedezhetk a hagyományos érintkezési, kommunikációs formákban, mint a közmondások, népi példázatok, mondák, vagy egyes malkotások. Az erkölcsi büntetés: ­ csak tudati jelleg ráhatásként érvényesül, ­ nem egyes személyek, hanem a társadalom egésze részérl.

8.2. Jog és állam.
Mi a jog? ­ a társadalmi élet olyan átfogóbb, az egyes emberi felelsségvállaláson túlmutató területeit szabályozza, kezeli, mint a tulajdonviszonyok, a társadalmi szint szerepvállalás, a társadalmira nézve veszélyes magatartás. A jog általános szerepe: ­ mint az erkölcsé: az emberek magatartásának tartós szabályozása, a fennálló politikai hatalmi és társadalmi szükségleti viszonyoknak megfelel normák, illetve a törvény eltti egyenlség elve szerint, ­ a társadalmi élet nagyobb részét a jog az erkölccsel együtt szabályozza. A jogi kódexbe foglalt normák: ­ a társadalmi élet különböz területeit felölelve tagolódnak, mint államjog, polgári jog, büntetjog, munkajog, családjog, nemzetközi jog. A jogi normák megállapítása, kikényszerítése: ­ nem maga az adott emberi közösség egészétl, ­ hanem annak állami képviselete részérl, ­ a jogot tehát az állami akarat érvényesíti,

­ és az államhatalom szankcionálja, ­ a írott formában hivatalosan rögzített törvények betartását az erre felhatalmazott állami hatóság ellenrzi. Mi az állam? ­ olyan közhatalom kialakulásával jött létre, ­ amely már nem azonosítja magát a társadalommal, ­ s foglalkozásszeren katonáskodó fegyvereseket alkalmaz védelmére és hadi céljai elérésére, ­ a népességet a vérségi kötelékek helyett területi beosztással szervezi, ­ államapparátust hoz létre, ­ kormányzati foglalkozásúakat alkalmaz, ­ céljai finanszírozására közadókat szed. Mitl függ az államok fejldése? ­ különböz történelmi körülményektl, ­ a küls viszonyok rendszerétl, ­ az idegen minták terjedésétl, ­ a lakosság etnikai összetételétl ­ a földrajzi-éghajlati feltételektl. Az állam szerepe: ­ a hatalmi-uralmi funkción kívül teljesít társadalmi-gazdasági szervez, ­ kulturális nevel és nemzetalkotó funkciókat, ­ valamint szuperállamként nemzeteket integráló funkciókat. ­ határozott jogrend keretében fenntartja a gazdaságilag uralkodó osztály uralmát, ­ jogi garanciákkal óvja az állampolgárok életét és testi épségét, ­ büntetéssel szankcionálja a jogellenes tevékenységet, ­ egyéb össztársadalmi jelentség funkciója a pénzügyi rendszerek megszervezése, ­ gazdaságszervez tevékenység, ­ az oktatásról és a mveldés fejlesztésérl való gondoskodás, ­ szociális, egészségügyi gondoskodás. Mi az államapparátus? ­ az állami szerep betöltésének megvalósítója, ­ melynek gerincét a hadsereg és a rendrség erszakintézményei képezik, ­ s hozzátartoznak a közigazgatási és igazságszolgáltatási intézmények. Az államtípus: ­ a társadalomban uralkodó gazdasági forma vagy termelési mód jellege határozza meg, ­ beszélünk ázsiai és antik, feudális, tkés, szociáldemokrata, szocialista, valamint ezek közötti átmeneti államtípusokról. Az államforma: ­ az államhatalom szervezete határozza meg, ­ azaz a hatalom gyakorlásának módja, ­ konkrétan pedig az alaptörvény vagy alkotmány szabja meg, ­ szerepet játszik a hatalomgyakorlás módját alkotó politikai játékszabályok összessége, ­ egyrészt függ a jogrendileg meghatározott kormányformától, amely lehet monarchia vagy köztársaság, és parlamentáris vagy elnöki rendszer; ­ másrészt függ a politikai berendezkedéstl, mely lehet demokratikus, autokratikus vagy militarista.

8.3. Állam és filozófia.
Platón ideális államfilozófiája: ­ az egyént elválaszthatatlan a közösségtl, ­ az egyén csak közösségben valósíthatja meg saját erkölcsi céljait, ­ a közösség, az állam javát a polgárok önzetlen együttmködése biztosítja, ­ jobb együttmködés az állami berendezkedés reformjával (platóni utópia), ­ a platóni államrend ideája az arisztokraták uralma,

mert a dolgok természete szerint k a legértelmesebbek, így legjobban megismerhetik az életszabályozó örök eszméket, s mivel az állam az erkölcsi rend legfontosabb re, ­ ids Platónnál államrend az állam erkölcsileg feddhetetlen, hozzáért kormányzójától, aki hatalmával a törvények megtartására kötelezi az állam tagjait, az államhatalom az államtanács kezében van, amely az állam életét ellenrzi. Arisztotelész pragmatikus államfilozófiája: ­ az ember természeti társas lény, amit megmutat az emberekben kialakuló, ill. meglév nyelv, a jog és az igazságérzék. ­ Isten nem társas lény, mert több az embernél; ­ az állatok sem társasok, mert kevesebbek az embernél. ­ a politika az életet mozgató, alakító, együtt vagy egymás ellen ható tényezk helyes ismerete és ügyes felhasználása, ­ a politika ferénye az igazságosság, mely osztó vagy kiegyenlít lehet, ­ politikai erények közt nála van az elször a méltányosság, ­ a legtökéletesebb államforma az arisztokratikus és demokratikus elemekbl szövd monarchia azaz az arisztokrácia és a polgárság uralmát egyesít királyság, ­ rabszolgaság természetes szükségesség a kézi munka elvégzésére, ami a szabad görögök számára nem való. Aquinói Szent Tamás skolasztikus államfilozófiája: ­ az emberegyedek társas lények is, ­ a társadalom az egyénért van, segíti a gyenge egyént feladatai teljesítésében, ­ a közösség fokozatai a család, a község és az állam, utóbbi mint tökéletes társaság megvédi a társadalmi békét, törvényekkel korlátozza az egyéni önkényt, ­ a Legjobb államforma a monarchia, a nép nyílt lázadása a zsarnok ellen jogos, ­ a fejedelem Isten földi helytartó szolgája, ­ s a világi hatalomnak meg kell hajolnia az egyházi eltt. Machiavelli reneszánsz államfilozófiája: ­ a nemzeti egység és önállóság fejlesztése az egyes népek feladata, ­ az állami életben legértékesebb a hatalom, ­ nem a jó, hanem az er a legfbb érték, ­ a politika nem vallás vagy erkölcs, nem összetévesztend velük, ­ a politika autonóm, öncélú tényez, ­ az ideális állam erskez fejedelme nem riad vissza az erszaktól sem, ­ a fejedelem mindenhatóságát hirdeti, ­ és a lelkiismeretet elnyomó önkény megtörését. Hobbes materialista államfilozófiája: ­ nem az ember természetébl következik, ­ mert az ember természetes állapotban minden ösztönét korlátlanul kielégíthette, ez volt a mindenki háborúja mindenki ellen állapot (naturalizmus), ­ az si állapotnak a végét az ész okozza: az emberek szerzdés alapján szüntetik meg a háborút és alapítanak államot, ­ a jó és a rossz csupán az állam életében lép fel, ­ velünk született erkölcsi eszme nincs, ­ az erkölcsi mértéket a korlátlan államhatalom állapítja meg, melynek célja a biztonság, ­ legjobb, ha a hatalmat egy személy gyakorolja, aki korlátlan hatalmú, s még az alattvalók vallását is szabályozza. Spinoza racionalista államfilozófiája: ­ a jog megegyezik a hatalommal,

­ a természet hatalma magának az Istennek a hatalma, akinek mindenhez teljesen joga van, ­ az egész természet összes hatalma az összes egyed egyesült hatalma, ­ így minden egyednek teljes joga van mindahhoz, amire képes, ­ vagyis minden egyes embernek addig terjed a joga, ameddig a hatalma (politikai spinozizmus) ­ eszerint az állam a tömeg önfenntartó szellemének megérzékítése, ami matematikai szükségszerségnek felel meg, amikor az ersnek korlátot szab, a gyengét pedig megvédelmezi, ­ az egyéni természetjog társadalmi szerzdéssel van korlátozva, ­ a legtökéletesebb kormányforma a demokratikus köztársaság, ahol az egyéni jogigények a legteljesebben valósulnak meg. Locke empirista államfilozófiája: ­ az állam a polgárok szabad akaratából szerzdés útján jött létre, ­ az uralkodó is alá van vetve a törvényeknek, ­ s ha megszegi azt, a nép megvonhatja tle a hatalmat, ­ az ember lényege a szabadság. Adam Smith liberális államfilozófiája: ­ a piac kerül dönt helyzetbe a javak és a szolgáltatások allokációjában, ­ hiszen az államnak nincs errl információja, ­ ehelyett az állam célja megteremteni az egyének szabad önérdek követésének feltételeit és körülményeit, és megteremteni a társadalomban az igazságosságot, ­ ám nemcsak az állam nem lehet vállalkozó, ­ de a kereskedk se legyenek államférfiak, hiszen függvé tennék a politikát a saját haszonszerzésüktl, ­ az állam legyen alkotó, aktív az igazságosság, a jólét és a mveldés érdekében, ­ s ezek érdekében határozza meg a kormányokat irányító szabályokat is. Rousseau felvilágosult államfilozófiája: ­ az állam szuverén egyének szabad szerzdésébl keletkezett, ­ a szerzdés azok között jött létre, akik jogaikról a közhatalom javára lemondtak, ­ s az így létrejöv társadalomban igazi szabadságot nyertek, ­ az e szerzdés által az ember igazi erkölcsi lény lett, az egyenlség, az erkölcsi és politikai szabadság birtokosa, ­ ekkor az egyesek akarata helyébe az általános akarat lép, amit a törvények fejeznek ki, ­ törvényhozó szerepe csak a népnek van, ­ ezt semmilyen képviseleti rendszer nem helyettesítheti. Hegel totális államfilozófiája: ­ konzervatív államtan, teoretikus államszocializmus, ­ az állam az Abszolútum ésszer megvalósulása, ­ ezzel összeegyeztethetetlen minden forradalmi radikalizmus, ­ az állam ideájának egy valóságos állam se felel meg tökéletesen, ­ az objektív szellem megvalósulása a világtörténet, ahol minden nép megtalálja saját feladatát, ­ a történelmet mindig egy nép vezeti, amely hivatását betöltve letnik a színrl, végcélja az emberi szabadság megvalósítása, ­ a világtörténelem a szabadság tudatának elrehaladása.

9. Mi a politika?
9.1. A politika fogalma.
A politika: ­ a hatalom jelensége, ­ hatalomgyakorlás a társadalmi élet olyan intézményesült formáiban, mint az állam, a politikai és a társadalmi szervezetek. ­ a társadalomból kiindulva hat az államra, a hatalom megosztását és gyakorlását szolgáló intézményekre. ­ a politika a társadalmi valóság jogi formája, mely az intézményesült hatalom társadalmi alapjait és hatásait testesíti meg. A politika intézményesült hatalom: ­ olyan jogállamiságot mködtet, mellyel megszilárdul az állam, és jogszabályai keretén belülre kerülnek a politikai jelenségek, ­ felszínre hozza a nem politikai jelleg társadalmi jelenségek és a politikai jelenségek közötti genetikus és funkcionális összefüggések törvényszerségeit is. A modern politikai berendezkedés: ­ a klasszikus politikai eszmékre épül, ­ melyeknek leegyszersített összegzése a képviseleti demokrácia, amelynek optimális mködése során az állampolgárok megválasztott képviselik döntései révén fejezik ki akaratukat az országos és helyi testületekben, s e döntések végrehajtásáról szakképzett igazgatási szervezet gondoskodik, ­ az egész államszervezet a lakosság akaratát kifejez törvényeknek, jogszabályoknak megfelelen mködik. A politikai szociológia létrejötte: ­ a klasszikus elvek eszményekként, normarendszerként való meghirdetése a XX. század elején szembetalálta magát a megvalósulás nehézségeivel. ­ e nehézségeket, mint társadalmi valóságot a politikatudomány nem tudta feltárni, mert a jogi normákra támaszkodott, jogi keretekben kutatott, ­ szükségessé vált a politikai valóság jelenségeinek konkrét megközelítése, szociológiai szemlélete, ­ a valóság feltárása két szervezetrendszer tanulmányozásával kezddött: a bürokratikus szervezet és a tömegpártok. A bürokratikus szervezet: ­ Max Weber mutatott rá a szaktudáson alapuló bürokratikus szervezet és a demokrácia között keletkezhet feszültségekre, ­ hogy a modern állami hivatalnokság kezébe jutott uralommal szemben a parlament és a választott testületek elvesztik vezet szerepüket, ­ az igazgatási szervezet gyakran a választott testületek irányítójává vált, ­ ezért tettek szert egyre nagyobb jelentségre a demokratikus úton kiválasztott hivatásos politikusok és vezetk. A tömegpártok: ­ a tömegpártoknál e folyamatban Robert Michels kimutatta a pártok állandó apparátusának fokozódó jelentségét,

s a pártvezetés szerepét a pártpolitika meghatározásában, ­ ami miatt a választópolgároknak egyre szkebb alternatívák között kell választaniuk, ­ a megválasztott képviselk tevékenységét pedig saját hivatásos politikusi érdekeik és azok a pártérdekek határozzák meg, amelyek között dolgoznak, ­ s mindezek miatt égeten szükségessé vált a politikai közélet újjáalakítása.

9.2. A politikai hatalom.
A politikai hatalom, és fennállásának feltételei: A hatalom olyan társadalmi viszony, amelyben egyesek magatartását mások társadalmilag szankcionált módon elírják. A hatalom feltételei: 1. legalább két partner ­ közte egyes személyek vagy csoportok ­ szerepeljen, 2. a hatalmat gyakorló parancsban fejezze ki akaratát az alávetettel szemben, s szankcióval fenyegesse a parancs nem teljesítését, 3. az alávetett engedelmeskedjen a hatalomgyakorló akaratának, parancsának, 4. társadalmi normák határozzák meg a parancsolás jogát és az engedelmesség kötelességét. A hatalom megnyilvánulásai: ­ társadalmi viszonyként a családban, a munkahelyen, a vallási csoportban, az iskolában, a hadseregben stb. ­ a javak konfliktushelyzetekben történ elosztásaként az ezt célzó döntéshozatal lehetsége, különösen a makrotársadalmi szint hatalmi viszonyok tartalmaként. ­ társadalmi hatalmi viszonyokként, melyek f tartalma meghatározott feladat végrehajtása, azaz a hatalmi viszony lényege a hatalmi jogkör közös célra irányuló közös cselekvésre való felhasználása. A politikai hatalom specifikus feltétele: ­ a társadalmi szint munkamegosztás a hatalmat gyakorló és a hatalomnak alávetett csoport vagy csoportok között, ­ valamint a hatalomgyakorlás alapjául szolgáló szervezett kényszer. A politikai és az államhatalom viszonya: ­ a politikai hatalom nem azonos az államhatalommal, mögötte mindig társadalmi érdek húzódik meg, ­ ennek elrelátó érvényesítésének elfeltétele, hogy tudatossá és közös akarattá váljon. ­ az államhatalom mindig politikai hatalom, de a politikai hatalom nem mindig államhatalom, ­ az államhatalmat elkülönült apparátus segítségével gyakorolják az állami szuverenitás alá rendelt területek fölött szervezett és jogilag intézményesített kényszerít eszközök felhasználási lehetségével, ­ a politikai hatalom az elkülönült csoportérdekek közüggyé tétele. A politikai hatalomra kisebb-nagyobb érdekérvényesít hatással lév csoportok: ­ a társadalmi osztályok, ­ nemzeti és etnikai csoportok, ­ regionális és helyi közösségek, ­ társadalmi rétegek, ­ demográfiai és vallásfelekezeti csoportok, ­ olyan esetleges csoportok, mint a háborús veteránok, bevándorlók stb.

A politikai hatalom gyakorlása: ­ a hatalmat a politikailag szervezett társadalmakban a kormányzó csoport gyakorolja a kormányzottak fölött, ­ a politikai vezet csoportok társadalmi összetételüket tekintve kisebb részben a vezet, jómódú osztályok tagjai közül, nagyobb részben a magasan képzett és kiemelt jövedelm értelmiség tagjai közül kerülnek ki, a képzettség és elmenetel vagy hivatásos politikusként jogi vagy közgazdasági diplomával a párt- vagy az államapparátusban történik, vagy pedig a szakmai-üzleti életben kivívott pozíció politikaira átváltásával. ­ a hatalom gyakorlása társadalomtechnikaként a politikai döntéshozatali folyamatot és a hozott döntések megvalósítási folyamatát jelenti, a kett összefüggése azt jelenti, hogy bizonyos döntések megvalósításához új döntéseket kell hozni, ­ a politikai döntések optimalizálása történik az általános, távlati célok szintjén valamint a részcélok szintjén és a megvalósítási eszközök megválasztása szintjén, ­ a hosszútávú döntéseknek egyezniük kell az általános erviszonyok alakulásával és a társadalmi csoportok ilyen érdekeivel, ­ a részleges döntésekhez felhasználandók a társadalomtudományok ismeretei, s elvégzend a döntések eredményeinek ellenrzése, értékelése, ­ a döntést ersen befolyásolja a döntéshozók értékhierarchiája és valóságlátása, hiba ezért a mai kritikákban a múltban hozott döntések mai döntéshozók mércéjével mérése vagy a saját mai látásmód abszolutizálása, ­ az optimális döntések helyes megvalósításának feltétele az, hogy a politikai vezetés következetesen ragaszkodjon a döntéshez a megvalósításig, hogy képes legyen a célok számára legalkalmasabb és legkevésbé káros eszközök mozgósítására és az ellenhatások kiiktatására, hogy támogatást nyerjen a cél eléréséhez a megfelel társadalmi csoportoktól. A valóban ers hatalom jellemzi: ­ az igazán ers hatalom olyan társadalmi erkre támaszkodik, amelyek összekapcsolják akaratukat az egész társadalom nézeteivel és érdekeivel, ­ az ers hatalom a társadalom élete, él hagyományai, szokásai mentén végez átalakításokat a szükségletek kielégítésére, ­ úgy elégíti ki az t támogató társadalmi csoport lényegi követelményeit, hogy nem dönt nyomorba más csoportokat, ­ az ers hatalom nemcsak a kormányzottakkal szemben ers, hanem saját végrehajtó apparátusával szemben is, ­ nem válik szolgájává a célok megvalósítási eszközéül rendelteknek.

9.3. A gazdaságpolitika.
A gazdasági hatalom: ­ tiszta formájában nem tartalmaz olyan kényszert, mint a politikai hatalom, ­ olyan társadalmi viszony, mely kényszerítését a társadalmon kívülrl, az ember kielégítend biológiai szükségleteibl szerzi, mert ezek kielégítése megköveteli az uralkodó gazdasági rendszer szabályai által elírt viselkedést. Gazdaság és politika viszonya: ­ ezt alapveten meghatározza a társadalmi rendszer és a gazdaságpolitika,

­ a gyakorlatban a politikai és gazdasági hatalom összekapcsolódik, egyrészt azoknak, akik olyan anyagi eszközökkel rendelkeznek, amelyek számukra lehetvé teszik a gazdasági hatalom gyakorlását, azaz az anyagi eszközök olyan kiaknázását, hogy függségbe vonják azokat, akikkel szemben a gazdasági hatalmat gyakorolják, azoknak rendelkezniük kell olyan kényszerít eszközökkel is, amikkel hatékonyan megvédelmezhetik tulajdonukat és a gazdasági életnek azokat a szabályait, amelyek révén az általuk birtokolt anyagi javak er forrásává válnak, másrészt, akik a kényszerít eszközökkel rendelkeznek, rendelkeznek olyan anyagi eszközökkel is, amelyekkel nemcsak kényszert, hanem gazdasági nyomást is alkalmazhatnak. ­ a gazdasági és a politikai hatalom összefonódása akkor a legersebb, ha a politikai hatalmat gyakorlók igen jelents eszközökkel rendelkeznek vagy magát a termelési folyamatot is ellenrzik. A jó gazdaságpolitika jellemzi: ­ a társadalmi fejldés politikai és gazdasági oldalai kölcsönhatásban állnak, ­ kiegyensúlyozott kapcsolatuk akkor valósul meg, amikor a politikai és gazdasági funkciók annyira specializálódtak, a politikai és gazdasági szervek annyira szakosodtak és hatáskörben szétváltak, hogy a politikai döntések a gazdasági fejldés irányai szempontjából stratégiai jelentséggel bíró kérdésekre szorítkoznak, miközben széleskör önállóságot hagynak a lényegében technikai-gazdasági döntéseknek, ­ a politikai oldal megtartja dönt befolyását, de közvetett módon érvényesítve azt, méghozzá a gazdasági önszabályozó mechanizmussal, összekapcsolva a gazdasági és a nem gazdasági érdekeket és törekvéseket.

9.4. Politikai kultúra.
A politikai viszonyok jellemzi: ­ a kultúra részét képzik, a társadalom kulturális mintái mentén alakulnak, ­ a politikai viszonyok kulturális oldalát azok a normák és értékek jelentik, amelyek a társadalomban irányadók. Politika és kultúra viszonya: ­ a társadalom történelmileg létrejött kulturális mintái az emberek magatartásának tartós meghatározói az élet politikai és nem politikai területein is, ­ a politika nemcsak aktuális kérdésekre vonatkozó cselekvési forma, hanem a politikai és egyéb magatartásformák valamilyen hajlama, ­ a kultúra a társadalom általános vonásainak a megjelenítje, a politikai magatartásformák sokféleségének az elismerése és a történeti kulturális mintákat hordozó nemzet fogalmának eltérbe állítása, és utóbbihoz kapcsolódik a nemzeti jelleg kérdése és szerepe a politikai életben. A politikai kultúra összetevi: ­ magában foglalja a hatalom és az állampolgárok kölcsönviszonyának beállítódásait, megnyilvánulásait, értékeit és magatartásmintáit, ­ tartalmazza a politikára vonatkozó tudást, azaz a tények ismeretét és az érdekldést irántuk, ­ tartalmazza a politikai jelenségek értékelését és a hatalomgyakorlás megítélését,

­ részét képezi a politikai beállítottságok kognitív és érzelmi oldala is, mint a hazaszeretet és ellenséggylölet. ­ magában foglalja még a társadalom elismert politikai magatartásmintáit, amelyek meghatározzák a politikai élet cselekvési módozatait. A politikai kultúra különlegességei: ­ politikai kultúra az egész társadalom vonatkozásában. ­ politikai kultúra a társadalom egyes alkotórészei vonatkozásában, s utóbbiak lehetnek politikai szubkultúrái egyes nemzetiségeknek, elkülönült térségeknek, eltér történelmi gyökerekkel vagy elittel, ­ a politikai kultúra eltér típusai és ezek keveredése az egyes országok összehasonlító elemzése alapján a politikai rendszer iránti teljes közömbösségtl az alattvalói politikai kultúrán keresztül az állampolgárok részvételi törekvéséig a politikai rendszerben.

9.5. Politikai lélektan.
Politika és lélektan: ­ a lélektani mechanizmusok elhanyagolhatatlanok a politikai jelenségek lélektani értelmezése szempontjából, ­ a pszichoanalízis jelentett fordulatot, mely nagy hangsúlyt fektetett a neurotikus jelenségek szerepére a társadalom életében, ­ a mai társadalmi lélekbúvárok már nem a kóros társadalmi jelenségek okait, hanem a normálisakhoz való viszonyt kutatják. A politikai pszichológia szerepe: ­ a politikai viszonyok pszichológiai oldala nem a politikára vonatkozó nézetek, értékítéletek és érzelmek együttese, hanem a politikai viszonyokat magyarázó rendszer, ­ központi kérdése az egyénnek a hatalomhoz való viszonyát kondicionáló lélektani mechanizmus, hogy milyen személyiségjegyek alakítják a hatalomhoz való különböz viszonyulást, illetve miként formálják meghatározott politikai viszonyok a velük adekvát személyiségjegyeket, ­ a hatalom lélektani jelenségként megmutatja, hogy a hatalmat gyakorló, és a hatalomnak alávetett személyek bizonyos társadalmilag kialakult hajlamoktól vezettetve miként törekszenek olyan társadalmi pozíciókra, amelyek biztosítják számukra a hatalmat, autonómiájukat biztosítják a hatalommal szemben vagy alárendelik ket valaki hatalmának, és miként válnak alkalmasakká arra a pozícióra, szerepkörre, amit a hatalom politikai hierarchiájában betöltenek. A hatalom lélektani és társadalmi természete: ­ a hatalom lélektani természete összefügg a hatalom társadalmi természetével, ­ lélektani jelenség a hatalomvágy vagy a hatalom elutasítása, a hatalomhoz való jobb vagy rosszabb alkalmazkodás, ­ társadalmi jelenség a hatalomhoz való tényleges hozzáférés, a hatalmi viszonyok jellege és a hatalomgyakorlás módja, ­ a hatalom egyszerre társadalmi és lélektani mivoltából fakad az egyének pszichikus diszpozíciói és a politikai struktúrában elfoglalt helyük közötti konfliktus, mert a hatalom egyrészt az emberek elképzeléseitl, vágyaitól független, társadalmi fejldési törvényeknek engedelmeskedik, másrészt a hatalmat gyakorló és a hatalomnak alávetett egyének

tapasztalatai, élményei körében létezik, és komplex személyiségjegyeiktl függ. A politikai és társadalmi konfliktusok: ­ egyik szinten makrotársadalmi konfliktusok, amiket a gazdasági-társadalmi és a politikai rendszer strukturális feltételei idéznek el, ­ a másik szinten konfliktusokhoz vezet viselkedés, amire különböz személyiségjegyekkel rendelkez emberek különböz feltételek között hajlamosak, ­ a politikai konfliktusokra érvényesek az emberi magatartást szabályozó általános lélektani törvények, mivel emberek körében játszódnak, bár makrotársadalmi körülmények határozzák meg ket. A társadalmi-politikai konfliktusok lélektani okai és hatásai: ­ az agresszió, ­ a frusztráció, ami az ember természetes ösztönimpulzusainak az elfojtásából keletkezik, ­ az elfojtás érinti az emberi szervezet természetes szükségleteit és a kulturális szükségleteket, melyek kielégítése a társadalmi rendszerben, a rendszer normáiban, értékeiben és szankcióiban akadályokba ütközik. A frusztrált állapot: ­ azaz a kudarc, a csalódás állapota, ­ a konfliktusok szituációk érleldése hozza létre, ­ mintha az egyént megfosztották volna valamitl, amire vágyott, ­ az állapotra az ember agresszióval reagál, mely a frusztráció forrására irányul, de áttevdhet más tárgyra vagy önmagára is, ­ bnbakképzés, amikor a frusztrációs agresszió védtelen objektumra tevdik át, ­ a robbanásig feszül konfliktus sajátos feloldása a megfosztottság érzése, a depriváció, amikor az elvárások és lehetségek távolsága szakadékká mélyül, Pozitív politikai jelenségek, állapotok: ­ inkább kivételes esetekben, ­ a politikai jelenségek pozitív jelleg, lélektani emeli, mint például a vértelen, bársonyos forradalmak vagy a nagy fellendülések lelkesedése, de semmiképp se tartoznak ide az állami propaganda által felkeltett tömegpszichózis sikerei, ­ a politikai vonatkozású személyiségi hajlamok kialakulása, pozitív érdekldést kiváltása a családon belüli politikai szocializációval, az iskolai nevelés hatásával, ­ optimális esetben pozitív a tömegkommunikáció és a megfelel politikai gyakorlat hatása a politikai részvételhez lényeges személyiségjegyek számára.

II. FOGALMI ALAPVETÉS ÉS A KLASSZIKUS FILOZÓFIA FBB TERÜLETEI
A filozófia: ­ az emberi mveltség egyik alapvet összetevje, ­ fontos a szerepe a világ elméleti elsajátításában, ­ mert képes megvalósítani azt és még ellenrzi is.96 A filozófia feladata: ­ a legalapvetbb vagy végs kérdésekre megkeresni a legjobb válaszokat, ­ gondolati alapot képezni a lét értelme, a dolgok lényege, az ember világbeli helye számára. ­ azaz az összes tudomány szülanyja legyen. A filozófia végs kérdései: ­ mi az ember? ­ mi a világ? ­ mi az emberi élet célja? ­ mi a világ rendeltetése? A válaszhoz betekintést nyújt: ­ betekintve az emberi gondolkodás történetébe, ­ a gondolat erejébe, ­ a valóság természetébe, ­ az emberiség közös érdekeibe, ­ az egyes ember felelsségébe. A filozófia további alapvet tárgyai? ­ a vallás, a mvészet, a tudomány egésze, ­ és számos más életterület problematikája. A filozófia alapvet eszközei: ­ a filozófiai megítélés, ­ a filozófiai értékelés, ­ a filozófiai általánosítás A filozófia módszertani törekvése: ­ meghatározza és tisztázza alapfogalmait, ­ elkülöníti a filozófia sajátos területeit, ­ ott felhasználja a tudományos ismeretanyagot, ­ megújítja a tudományos látásmódot, ­ szélesíti az emberi megismerés lehetségeit. A filozófia nagy alakjai: ­ jelents a szerepük a kultúrtörténetben is, ­ tételeik elvi hivatkozási alapok társas tevékenységünkben, ­ és az emberiség sorskérdéseiben. Milyen párhuzammal példázza a filozófia az emberi egységet? ­ hasonlóan a filozófia eltti szellemi hagyományhoz: a csillag- és teremtésmondák, különböz mitológiák, vallások egységességéhez, ­ a filozófiatörténet alakulása is egységet, fogalmi rokonságot mutat mind keleti és nyugat, mind ókori, középkori, újkori és legújabb kori alakjában.

96 A társadalom folyamatosan más érték- és teljesítményrangsort állított fel, mint ami addig érvényes volt, s az irányító hierarchiacsúcsokon is új hierarchikus viszonyokban kellett megegyezni. A történelem során szinte törvényszeren léptek fel egyre újabb csoportok a társadalmak új hierarchia viszonyainak képviseletére, s elérvén azokat, szükségszeren, kényszeren megmerevítették. Ma már az összemberi szinten tekintve a társadalmakat, a kevés ersebb ország gazdasági világhierarchiát valósít meg, s ennek elnyeit próbálja érvényesíteni.

10. Mi a filozófia?
10.1. A filozófia eredete.
Mivel foglalkozó filozófiatörténeti gondolatok adnak erre választ? ­ a mindenség folyásának f törvényszerségeivel, ­ a lét titkának problémáival, ­ az emberi élettel, ­ tudással, ­ mvészettel, ­ erkölcsi élettel, ­ az ember világhelyzetével, ­ a tudomány alapfogalmaival.97 Mi az ember sajátos si természete? ­ megjegyzi az észlelt jelenségek ismétld természetét,98 ­ magyarázatot keres és ad rájuk, ­ két tény között kapcsolatot állapít meg, ­ megadja a vizsgált jelenség okát,99 ­ e magyarázat keresés a tudásvágya.100 Hogy függ össze az okok keresése és a filozófia születése? ­ természetes magyarázat: annyi ok, ahány elkülönült jelenség, ­ filozófiai magyarázat: egyetlen elv mint ok minden jelenség mögött. A dolgok milyen selvét vagy sgyökeret ( [arkhé]) határozták meg? ­ az antik görög filozófiában: a víz, a leveg, a határtalan, a tz, a számok, a föld, az atomok,101 ­ a kínai filozófiában a Sang-ti, Tien (ég); jin és jang; tao. Vallás és filozófia kapcsolata: ­ a görög filozófiában kezdetben a mítoszi világmagyarázat nyomai, ­ majd egyes filozófusok bírálják a homéroszi vallás gondolati gyengéit, ­ keleten nincs elhatárolódás filozófia és vallás között, ­ a kett szétválaszthatatlan a világtörvény vallásokban.

10.2. A filozófia meghatározása.
Mi jellemzi a ,,Mi a filozófia?" kérdés válaszait? ­ alapveten különbözhetnek, ­ a különbségek értelme a válasz jellemz része. A filozófia életmód: ­ eszménye a szüntelenül a tudásra és a szellemi és erkölcsi tökéletesedésre törekv bölcs, ­ aki igényli a természet, az ember és a világ mibenlétének lényegi megismerését, ­ s igyekszik meghatározni e megismerés módját. Ez demokratikus és idealista válasz a következ összefonódások, implikációk miatt:
A társadalom folyamatosan más érték- és teljesítményrangsort állított fel, mint ami addig érvényes volt, s az irányító hierarchiacsúcsokon is új hierarchikus viszonyokban kellett megegyezni. A történelem során szinte törvényszeren léptek fel egyre újabb csoportok a társadalmak új hierarchia viszonyainak képviseletére, s elérvén azokat, szükségszeren, kényszeren megmerevítették. Ma már az összemberi szinten tekintve a társadalmakat, a kevés ersebb ország gazdasági világhierarchiát valósít meg, s ennek elnyeit próbálja érvényesíteni. 98 Vesd össze a 29000 éves bodrogkeresztúri Hold-naptárral. 99 Így a bölcselkedés szülje a szabad kutatás, az ember tudásvágya, a noétikai kategorikus imperatívusz (megismerési feltétlen felszólítás). S mindez a vallástól indult el azért, hogy a mindenség és a természet jelenségeinek, állapotainak és eseményeinek egyformaságaiból azok állandó okait és törvényeit megállapítsa. 100 A társadalom folyamatosan más érték- és teljesítményrangsort állított fel, mint ami addig érvényes volt, s az irányító hierarchiacsúcsokon is új hierarchikus viszonyokban kellett megegyezni. A történelem során szinte törvényszeren léptek fel egyre újabb csoportok a társadalmak új hierarchia viszonyainak képviseletére, s elérvén azokat, szükségszeren, kényszeren megmerevítették. Ma már az összemberi szinten tekintve a társadalmakat, a kevés ersebb ország gazdasági világhierarchiát valósít meg, s ennek elnyeit próbálja érvényesíteni. 101 Thalész: víz, Anaximandrosz: határtalan (apeiron), Anaximenész: leveg, Hérakleitosz: tz (Logosz), Püthagorász: a számok, Empedoklész: föld, víz, leveg, tz, Démokritosz: atomok.
97

­ A filozófia bármely tehetséges ember számára elérhet nem örökérvény állapot, ­ a világ lényegi összefüggései különböznek felszínes látszataiktól, ­ a világ lényege sajátos módszerekkel megragadható. A filozófia a legmagasabb rend értelmi tevékenység: ­ elvont gondolkodási forma, ­ amire az els emberi közösségek tagjai még nem voltak képesek, ­ viszont az antik kultúra emlékeit alkotó ókori keleti civilizációk irányítói már igen. Ez arisztokratikus és materialista válasz a következ összefonódások, implikációk miatt: ­ az emberi gondolkodásnak vannak fokozatai, ­ az emberi társadalom és az emberi szellem képességei párhuzamosan fejldtek, ­ civilizáció és kultúra együtt jár. A filozófia a végs kérdések kutatása: ­ nem válik el élesen a mitológiai szemlélettl, ­ s a teológia és a természettudományok között foglal helyet, ­ az ember végs vallási kérdéseivel foglalkozik. Ez teológiai és transzcendens válasz a következ összefonódások, implikációk miatt: ­ a mitológia a filozófia elzménye, ­ tudomány és vallás összeegyeztethet, ­ a vallás kérdései az embernek alapvetk. A filozófia az emberi bölcsesség természete: ­ olyan értelmi munka, ­ amely a tekintélyek kritikájával keresi a leginkább érdekfeszít kérdésekre a legigazabb válaszokat, ­ állást foglal a világ egységére, azaz anyag és szellem természetére vonatkozóan, ­ az emberiség és a történelem értékeire, azaz céljára, és a társadalmak történetére vonatkozóan, ­ valamint az egyes ember szabad, avagy meghatározott magatartására, azaz felelsségére vonatkozóan. Ez filozófiai és autonóm válasz a következ összefonódások, implikációk miatt: ­ az értelmi megismerés tudatosan ellenrizhet, az értelem fölött semmi nem dominál, ­ lehetséges az igazság, ­ az állásfoglalás elkötelezettség. Történeti meghatározás, definíció: ­ a filozófia általános emberi megismerési forma,102 ­ a görög (filoszofia) szó olyan magatartás megnevezése, amely szerint a bölcsesség kedvelése a legkívánatosabb és leghasznosabb, szemben a dicsség (vagy becsület) kedvelésével (philotimia) és a vagyon kedvelésével (philargüria). Szókratész eszménye: ­ a szüntelen tudásra, ­ s ezzel szellemi és erkölcsi tökéletesedésre törekv bölcsel. Platón és Arisztotelész ­ az ember mindenre rácsodálkozó, ­ bizonyosságot keres mivoltában látta a filozófia eredetét.103 Tartalmi és módszertani definíció: ­ a filozófia az ember alapvet kérdéseivel foglalkozik, 104 azaz a lét, az élet, a megismerés, a boldogság, a lélek, a halál, a túlvilág és az isten kérdéskörével,
Amelynek magyar elnevezése: bölcselet. "A filozófiának mint tudománynak a tárgya folytonosan változik. Arisztotelész elméleti és gyakorlati filozófiát különböztet meg. Az elméleti filozófia metafizikára és természetfilozófiára, a gyakorlati filozófia etikára, politikára és gazdálkodástanra oszlik. A logika minden tudományos tevékenység közös módszertani segédeszköze. ­ a hellenizmusban a logika, a természetfilozófia és etika hármasát tekintik filozófiának. ­ a skolasztika visszatér az arisztotelészi felosztáshoz. ­ A 17-18. századi filozófusok az emberi értelem vizsgálatát és az etikát sorolják a filozófiához. ­ Kant metafizikára, etikára, teológiára és antropológiára osztja a filozófiát. ­ A 19. század közepétl kezdve a filozófia olyan sok új diszciplínával és irányzattal bvül, hogy felsoroláson alapuló rövid meghatározását sem lehet megadni." (Steiger Kornél, 1999.) 104 "A filozófia alapkérdéseinek Platón az igaz ­ a jó ­ a szép kérdését tartja. Ezekben a lét minden jellemzje visszatükrözdik. Kant az újkorban a következképpen tette fel a kérdéseket: ­ Mit tudhatok? (Metafizika) ­ Mit kell tennem? (Erkölcs) ­ Mit szabad remélnem? (Vallás) ­ Mi az ember? (Antropológia). Itt az utolsó kérdés alapjában véve az összes többit magában foglalja." (SH atlasz. Filozófia, 1991. Az idézet pontos forrását lásd az Irodalomjegyzékben.)
103 102

­ a válaszokat önmaga, ismeretei s a tekintélyek kritikai megmérésével keresi, ­ folytonosan és ésszeren elmélkedik létezése és cselekvése alapjairól, ­ a tapasztalati ismereteket rendszeres egésszé kapcsolja, ­ az ismeretekbl következen összesíti eredményeit, ­ a filozófia minden tekintélytl mentesen gondolkodik. A filozófia célja: ­ a vallásétól tehát alig különbözik, ­ a mindenség és benne az ember rendeltetésének, ­ céljának és okának a magyarázata, s ennyiben racionális, tudományos eszmény, ­ az emberi értelem természetes módján szerzett filozófiai ismeretek, ­ a világ érvényes tapasztalati törvényei, amelyek minden tudomány alapelveiként meghatározzák, hogy világunkban mi, hogyan és miért lehetséges. Melyek a filozófia alapirányai? A filozófiai metafizika: ­ a világ tapasztalati lehetségein túlmen, ­ tisztán gondolati következtetéseket fzi egésszé. A filozófiai ismeretelmélet: ­ elmés törekvés a tisztán emberi megismerésre, ­ a természetes úton kifejld tudásra, ­ e tudásvagyon célszer filozófiai hasznosítására. A filozófiai etika: ­ a megismertek cselekvésre indító értékelését célozza. A filozófiai esztétika: ­ a világ jelenségei és az emberi alkotások ránk mért hatásait, ­ átérzését magyarázza a mvészi szépség és ábrázolása szempontjai szerint. A filozófia mai tudományágai, diszciplínái: antropológia (embertan, lélektan), etika, esztétika, politikafilozófia, metafizika (ontológia, ismeretelmélet), logika, természetfilozófia, történetfilozófia, vallásfilozófia, jogfilozófia, társadalomfilozófia, nyelvfilozófia, tudományfilozófia, filozófiatörténet.105

10.3. Filozófia és tudomány viszonya.
A filozófia és a tudomány különbsége: ­ a filozófia nem a valóság valamely jól körülhatárolt részletével foglalkozik, mint az egyes szaktudományok, ­ hanem a létez valóság egészével, ­ hogy feltárja lényegi összefüggéseit, ­ hogy értelmet találjon bennük, ­ és rámutasson értékeikre.106
Mint önmaga felmérése, ismertetése. "Látszat szerint a tudomány állandóan halad, a filozófia pedig mintha egyre veszítené lába alól a talajt. De ez csak azért van így, mert a filozófia vállalja azt a nehéz és kockázatos feladatot, hogy olyan problémákkal foglalkozik, amelyekre még nem lehet alkalmazni a tudomány módszereit, -- olyan problémákkal, mint a jó és a rossz, a szépség és a rútság, a rend és a szabadság, az élet és a halál; mihelyt a kutatásnak valamelyik mezején egzakt formulázásra alkalmas tudás terem meg, azt már tudománynak nevezik. Minden tudomány mint filozófia kezddik, s mint mvészet végzdik; föltevésbl buggyan ki és a tökéletesség felé folyik. A filozófia: hipotetikus magyarázata az ismeretlennek (mint a metafizikában), vagy kevésbé ismertnek (mint az etikában vagy a politikai filozófiában); elretolt árok az igazság ostromában. A tudomány a meghódított terület, mögötte vannak azok a biztos vidékek, ahol a tudás és a mvészet építi ki a mi tökéletlen és csodálatos világunkat. Úgy látszik, mintha a filozófia mozdulatlanul, elképedve állna; de csak azért, mert gyzelmének gyümölcseit átengedi gyermekeinek, a tudományoknak, maga pedig isteni elégedetlenséggel továbbhalad bizonytalan, még fel nem kutatott tájak felé. Vagy beszéljünk szakszerbb nyelven? A tudomány analitikai leírás, a filozófia szintetikus magyarázat. A tudomány részekre akarja bontani az egészet, a szervezetet szervekre, a homályosat ismert elemekre. Nem kutatja a dolgok értékét és ideálislehetségeit, sem teljes és végs jelentésüket; megelégszik azzal, ha mostani aktualitásukat és mködésüket megmutatja, s látókörét önként szkíti a dolgok természetére és viselkedésére, úgy, amint azok vannak... De a filozófus nem elégszik meg a tény leírásával; meg akarja állapítani ennek viszonyát a tapasztaláshoz általában, s ily módon hozzáférkzni értelméhez és étékéhez; magyarázó szintézisbe foglalja össze a dolgokat; össze akarja rakni jobban, mint valaha is volt, a világegyetem nagy óráját, amelyet a kutató tudós analitikusan szétszedett. A tudomány megmondja nekünk, hogyan gyógyítsunk és hogyan öljünk; kicsiben leszállítja a halálozási arányt, aztán nagyban gyilkol bennünket a háborúban; de egyedül a bölcsesség ­ az összes tapasztalások fényében elrendezett vágy ­ mondhatja meg nekünk, hogy mikor gyógyítsunk és mikor
106 105

A filozófia mindenrl úgy kezd el véleményt kialakítani, mintha annak születésével párhuzamosan gondolkodva számolna be az elvi meghatározókról.

öljünk. A folyamatok megfigyelése és az eszközök szerkesztése tudomány; a bírálat és a célok elrendezése filozófia: és mert napjainkban a módok és eszközök jobban megszaporodtak mint az ideálok és célok magyarázata és szintézise, életünk tele van értelmetlen lármával és dühöngéssel. Mert a tény maga semmi, ha viszonyba nem tudjuk hozni a vággyal; csak akkor teljes, ha viszonyban van egy céllal és egy egésszel. Tudomány filozófia nélkül, tények távlat és értékelés nélkül nem menthetnek meg bennünket a pusztulástól és kétségbeeséstl. A tudomány tudást ad nekünk, de bölcsességet csak a filozófia adhat." (Will Durant, 1926.)

11. Metafizika, ontológia.
11.1. A metafizika meghatározása.
Mi a metafizika? ­ eredetileg az Arisztotelész által kidolgozott els filozófia, ­ bölcsesség: az els elvekrl és okokról szóló, ­ illetve a létezvel, mint létezvel foglalkozó tudomány, ­ valamint a szubsztanciáról szóló elmélkedés, ­ utóbb a metafizika már a lét végs okait, lényegét és értelmét keresi.107 A metafizika a középkori filozófiában: ­ a lét végs alapjait kutató tudománnyá lett, ­ amely vizsgálja a minden más tudomány által elfeltételezett olyan alapfogalmakat, mint lét, létezés, mozgás, tér, id, dolog, ok, cél, er, anyag stb, ­ a metafizika feloszlik általános metafizikára vagy ontológiára, amely magával a léttel foglalkozik, és speciális metafizikára, amilyen a világ lényegérl szóló kozmológia és a természetfilozófia, az ember lényegérl szóló filozófiai antropológia, a szellemfilozófia és a természetes teológia.

11.2. Klasszikus metafizika.
A klasszikus metafizika: a végs okok mennyiségén és minségén alapul. A metafizika vezérelvét, azaz a végs okok számát tekintve ­ monizmus: Egyetlen okra vezet vissza mindent. ­ dualizmus: Két egyenrangú végs okra alapoz. (E kett másként szingularizmus: Egyedi okból indul ki.) ­ pluralizmus: Több, esetleg végtelen okból magyarázza a világot. A végs okok minségét tekintve: ­ materializmus (monizmus): Vezet elve a tényleges lét, az anyagi létezés. ­ spiritualizmus (monizmus): A vezet elv a szellemi létezés. ­ metafizikai mechanicizmus: A kauzalitás vagy oksági törvény az alapvet, és a jelenségvilág végs soron okok és hatások kapcsolódása. ­ teleológia: Eleve meghatározott célok szerinti létezés, fejldés (finalitás).

11.3. Modern XVIII. századi metafizika.
A következ végs okokat tette meg rendszere alapjának: ­ legfbb lény, ­ akaratszabadság, ­ lélek, ­ matéria. Metafizikai irányzatok, ha a végs ok a legfbb lény, az istenszemély (Teremt, Örökkévaló): ­ teizmus, amikor a végs ok a személyes isten, aki végtelen bölcsességével örökké hat, azaz teremt és kormányoz, a kezdet és a vég, (az és az ), ­ panteizmus, amikor a mindenség isten és az isten a mindenség, ­ teológiai metafizika a teizmus és a panteizmus teológiai alapeszméire épül,
107

A metafizika kifejezés elször még az arisztotelészi mvek közül a természetrl szóló könyvek után következ könyveket jelölte (meta ta füszika), amit az újplatonikusok ­ mintegy fogalomnak vélve azt ­ természeten túliként, a természet elfeltételeként értelmeztek.

­ deizmus, amikor az isten a teremtéssel, a létezéstörvények megadásával magára hagyta a mindenséget, amelynek a végs oka, de nem irányítója, az isten képzeletünk alkotta személyisége felfoghatatlan, a mindenség megismerhetetlen végs elve, ­ ateizmus, amikor a metafizika értelmes végs okot tételez fel, de tagadja, hogy az önmagában létez valóság magánvaló, önálló létez (szubsztancia) lenne. Az akarat szabadsága kérdésében elfoglalt álláspont szerint: ­ indeterminizmus, amikor akarati képességünk a cselekvésválasztásban, az indítóokban is független, szabad ítélet. ­ determinizmus, amikor az akarat minden mozzanatát meghatározza a szervezetben rejl ok vagy a küls világ hatása, így a cselekvést megelz elhatározás is a lánc egyik szeme. A lélek mivoltának magyarázata szerint: ­ szubsztanciaizmus, hogy a lélek a bennünk lév valóságos én, ­ aktualizmus, hogy a lélek a bennünk ható, mköd ok, ­ intellektualizmus, hogy a lélek egyedüli tevékenysége a gondolkodás, ­ voluntarizmus, hogy a lélek tevékenysége egyedül az akaratban nyilvánul.

11.4. Mi az ontológia?108
Az ontológia vagy létezéselmélet: ­ filozófiai alaptudomány, ­ az összes létezt teljes valóságként vizsgálja, értelmezi, ­ meghatározza a legáltalánosabb létezési fogalmakat a konkrét valósággal való gondolati és szabad érintkezés megvalósítása céljából.109 A természetes teológia szerint: ­ filozófia segítségével nem is sikerülhet pontosan és kimeríten kifejteni ­ s tárgyi kijelentések nyelvére lefordítani a létezés elméletét, ­ ezért a létezés megvilágítatlan, homályos területeit szerintük az önmagára eszmél ember az Isten kegyelemszer tapasztalásának és küls kinyilatkoztatásának alapján, a teológiai teljesebb összvalóság tapasztalása alapján érheti csak el, amikor a teológia kritizálja az ember által kidolgozott formájú, azaz a transzcendentális reflexióval megalapozott ontológiát. A filozófiában bízók szerint: ­ az ontológia az emberi létezés abszolút ­ és egyedüli megvilágítása. A kett közötti álláspont: ­ az embert szükségszer történetiségében fogja fel. A ontológia történeti megjelenésének jellegzetességei: ­ Arisztotelésznél ontológiai tartalommal szerepelt a metafizika vagy els filozófia, ­ a metafizika korábban a kozmológiát és a pszichológiát is tárgyalta, ­ majd a 17. századi szétválás óta az ontológia lett a létezés egyedüli filozófiai elmélete,
"Az ontológia kifejezés a 17. században jelent meg, amikor a kontinentális filozófia a természetes teológiát kizárta a lételméleti vizsgálódások körébl. Az ontológia tárgya ­ a klasszikus arisztotelészi meghatározásnak megfelelen ­ 'a létez mint létez'. Ezért a magyar 'lételmélet' kifejezés félrevezet, hiszen ez a filozófiai tudomány nem a léttel, hanem a létezvel foglalkozik. Feladata a klasszikus (Christian Wolfftól származó) meghatározás szerint azoknak a legáltalánosabb predikátumoknak a demonstrálása, amelyek minden létezt megilletnek." (Steiger Kornél, 1999.) 109 Hogy ez mennyiben sikerülhet a filozófiának, arról a filozófiatörténet egyes szerepli ­ létfelfogásuknak megfelelen ­ eltéren nyilatkoztak.
108

­ a 18. században Christian Wolff azzal tette népszervé a maga racionalista ontológiáját, hogy olyan deduktív tudományként kezelte, amely szükségszer igazságokhoz vezet a létezés lényege tekintetében. ­ Kant nem ismerte el a deduktív ontológiai rendszert, nála a létformák a priori gondolkodási formák és cáfolta, hogy lennének a felsbbrend és tökéletes lény Isten szükségszer létezésének ontológiai bizonyítékai, ­ a 20. századi új metafizikák mellett felvirágzott az ontológiai gondolkodás is, különösen két irányzat, a fenomenológia és az egzisztencializmus.110 ­ Nicolai Hartmann nagy metafizikai rendszerében építi fel újra az ontológiát, szerinte az ontológia a létez legáltalánosabb alapelveinek a tudománya.

110

"Heidegger e tudomány legfbb feladatát 'az ontológiai differencia', azaz a létez és a létez léte közötti különbség megvilágításában látja... A legújabb angolszász filozófia az ontológiát olyan leíró módszer metafizikának tekinti, amelynek feladata annak a struktúrának a leírása, amelyet a gondolkodásunk kölcsönöz a világnak." (Uo.)

12. Természetfilozófia és az ismeretelmélet filozófiája
12.1. Természetfilozófia.
Miként változott a természetfilozófia vagy természetbölcselet fogalma? ­ latin megfeleljét, a philosophia naturalist elször Seneca (Kr. u. 1. sz.) használta Platón és Arisztotelész fizikájára, magában foglalta a természetrl és az életrl szóló összes ismeretet, valamint a lelki élet magyarázatát, ­ a középkor nem változtatott ezen a képen, ­ a 17. századtól fiziológiának nevezték az él természetrl szóló tapasztalatokat, illetve az ezekbl leszrt elméleti ismereteket, ­ ez lesz a 18. századtól phisica empirica, és a jelenségek törvényeinek tana pedig a phisica speculativa, ­ a 20. századra a tartalom szkülésével a természettudomány a tapasztalható jelenségek összessége rendszeres kutatásává, míg a természetfilozófia a természettudomány végs eredményeibl következtetett és elemeiben igazolt gondolati rendszerré lett. Az antik természetbölcselet tartalmai: ­ az antik görög filozófia kezdeteivel indult, ­ a természetmagyarázat csúcsa Démokritosz atomelmélete és Platón ideaelmélete, ­ az atomizmus különböztette meg elször a tisztán mennyiség, nagyság szerint meghatározható küls mindenséget a csupán minség szerint felfogható bels fejldési folyamatoktól, amely küls mindenséget szerkezetük szerinti törvényszerségekkel a térben mozgó atomok alkotják, az atom lett a valóság, míg a benne rejl törvényszerség a ható ok (míg Gassendi óta már az anyag: er), az anyagelv gondolkodás kezdete, amelyet azonban világmagyarázattá fejldésében korlátozott a platóni ideavilág ­ a platóni ideavilág azon ideák léte, amelyek önmagukban valóságok és olyan lényegek, amelyek a létezt azzá teszik, amiként megjelenik, az ideák nélkül, azaz alak, forma nélkül nincs érzékelés, mert nincs olyan valóság, amely érzékelhetvé válhatnék, ha viszont nincs ilyen, akkor ezek az ideák a valódi létezk, s az puszta látszat (phaenomen) és lehetség (potentia, virtualitas) lesz, amit érzékelhetvé tesznek. A középkori, a reneszánsz és az újkori természetfilozófia: ­ az ideaelmélet hatása és Arisztotelész tekintélye érvényesült egészen a 13. századi Roger Baconig, ­ a 15. századtól kezdve Cusanus, Bruno, Kopernikusz, Galilei és Kepler új filozófiai következtetéseket von le a tudományos kutatási eredményekbl, és szerkeszt bellük általános törvényszerségeket, ­ kialakult a világ mérhetetlenségének, végtelenségének gondolata, amely megszüntette az állócsillagokkal határolt véges világról szóló hitet, ­ ennek következtében képzeleti világgá vált az addig érzékelhetként megjelölt túlvilág,

­ mindebbl pedig kialakult az érzékelhet test és a nem érzékelhet lélek különbségének elképzelése, ­ világossá vált, hogy az összes létez fölött valamiféle láthatatlan törvényszerség uralkodik, ezért keresték a törvényalkotót, ­ ezt a hatalmat a lélekben jelölték meg, s így megvetették az élettan (biológia) és a lélektan (pszichológia) alapjait, ­ a testek mindig meglév lényeges, valamint változható, esetleges tulajdonságait magyarázva megállapították a létezés jellemz jegyeit, és meghatározták az érzéki felfogás (perceptio) és az észlelés (apperceptio) tevékenységét, ­ melyekhez igazolásra volt szükségük, azaz megfigyelésre és kísérletezésre, így ettl a kortól kezdve ezek a módszerek lettek az igazság szószólói, ­ a tapasztalat szerepe egyre ntt a gondolkodással szemben, majd a 18. századtól kezdve szétválik ráció és empíria, ­ Holbach már kizárólag megfigyelésre épült természettudományt hirdetett, amelybl számzve van a szorosan vett filozofálás, ­ Kant azonban a bölcselkedés révén kívánta a világ magyarázatának végs elvét megállapítani, ez az addigi eredményekre épül dinamikus végs elv, amely szerint a mindenség a térben eloszlott, de egymásra ható eregyetemesség alkotása, ­ Schelling ezt az elvet a modern evolúciós elmélet eldjeként visszafelé is igazolni kívánta, bizonyítván, hogy a legdurvább kezdettl a legtökéletesebb alkotásig, a legalacsonyabb rend élettl a legmagasabb fokú szellemi lényig minden egy és ugyanazon hatóer megnyilatkozása. Természetfilozófia mint ismeretelmélet és természettudomány: ­ ma természettudománynak és ismeretelméletnek egyaránt tárgya az anyag és megmaradása, az energia és átalakulása, az élet, alkalmazkodás, átöröklés, kiválasztás és viszonyulás, ­ a filozófia eszköze, de nélkülözhetetlen a természettudományokban is a hipotézis, azaz a föltevésbl induló és valószínség szerinti bizonyítás, ugyanúgy az analízis és a szintézis is, ­ de természetfilozófiai feladat maradt továbbra is az eredményeket egy közös alapelvre visszavezetni és a ható okok törvényszerségeit általánosítani.

12.2. Mi az ismeretelmélet?
Az ismeretelmélet vagy gnoszeológia,111 episztemológia: ­ az emberi megismerés eredetével, ­ lényegével, ­ törvényszerségeivel ­ és korlátaival foglalkozik, ­ azaz az ismeretszerzés ­ és tudás filozófiai kérdéseivel.112 A felelet jellege a kérdésre, hogy a Mi a tudás? és Hogyan szerezhet meg: meghatározza az ismeretelmélet három alapvet irányát: ­ empirizmus, amely a tudást a tapasztalatra vezeti vissza, a tapasztalattal azonosítja, a tapasztalatot tekinti a legbiztosabb ismeretnek,
111

"A gnoszceológia központi kategóriája a megismer szubjektum és az t körülvev, megismerend objektum -- az objektív valóság. A gnoszceológia alapkérdésére: megismerhet-e a világ? -- minden filozófiának válaszolnia kell." (Rathmann János, 1996.) 112 Az ismeretelméletnek arra a kérdésre is válaszolnia kell tehát, hogy mi a tudás, és s tudás hogyan szerezhet meg a leghatékonyabban?

­ apriorizmus, amely szerint az elme, ész vagy értelem mentális állapota eleve tartalmazza a tudást, erre hagyatkozva lehet a legpontosabb és legnagyobb tudásra jutni, ­ szkepticizmus, amely szerint semmiféle biztos, pontos és hatékony tudás nem lehetséges. Attól függ ismeretelméleti felosztás, hogy hol keresi az ismeret eredetét: ­ racionalizmus, amikor az ismeret forrása az emberi ész, ­ empirizmus, amikor az ismeret forrása az emberi tapasztalás, érzékelés, ­ kriticizmus, amely racionalizmus és empirizmus egybefoglalása, miszerint a tapasztalat adja a nyers ismeretanyagot, amit a gondolkodás dolgoz fel. Az ismeret érvényességét tekint felosztás: ­ dogmatizmus, amikor az ismeret föltétlen érvényes és igaz, ­ szkepticizmus, amikor semmiféle ismeret nem magánvaló igazság, ­ szubjektivizmus, amikor az ismeret érvénye az egyéni felfogásból jön, ­ relativizmus, amikor az ismeret érvénye a meglév ismeretekhez kapcsolt, ­ pozitivista empirizmus, mely szerint csak a normális érzékelésben keletkezett ismeretek lehetnek az igazság, a valóság tolmácsolói. ­ pozitivista kriticizmus, mely szerint tartalmilag csak azok az ismeretek érvényesek, amelyeket emberileg el lehet gondolni, nem mennek túl a gondolkodáson, mert ha igen, érvényességük csupán a transzcendens gondolatvilágra korlátozódik. ­ idealizmus, amikor az ismerettartalom csak képzet, már az öntudatban benne van, ­ realizmus, amikor az ismerettartalom ismerésünktl független tárgyi valóság, ­ fenomenológia, amely idealizmus és realizmus összeolvasztása, amikor az ismerettartalom a létezk megjelenésének, jelenségének a felfogása. Az ismeretelmélet autonómiája: ­ vannak ismeretelméleti egyenértékséggel rendelkez egyszer racionális és empirikus képzetek, ­ az ilyen képzet jelentése és tárgya léte bizonyosságát az észnek nevezett er biztosítja és igazolja, ­ de ez nincs meg az ismeretelméleti egyenértékség nélküli képzeteknél, mint lélek, Isten, üdvösség, vagyis az ész appercepció, észlelet empirikus és racionális szféráján kívül, ­ ott a képzetek ismeretelméleti érvényét a hit akarati jelleg appercipiáló mozzanata, azaz az akarat appercepciója biztosítja és igazolja,113 ­ az ész egyetemes objektív érvényesség, az akarat szubjektív, egyéni érvény, ezért az ész és az akarat észleldése egymásra vissza nem vezethet, ­ az ismeretelméleti egyenértékséggel rendelkez és nem rendelkez képzetek ezért egymással nem alá- s fölérendeltségi, hanem mellérendel viszonyban vannak, ­ tehát éppúgy helytelen az észt alárendelni a hitnek, mint a hitet az ész uralma alá vonni, ­ mivel ész és hit viszonya csak mellérendeltségi lehet, a ,,racionális vallás" fogalma ismeretelméletileg éppúgy ellentmondó, amint a ,,vallásos tudomány" önellentmondó és tudománytalan.114

113 A társadalom folyamatosan más érték- és teljesítményrangsort állított fel, mint ami addig érvényes volt, s az irányító hierarchiacsúcsokon is új hierarchikus viszonyokban kellett megegyezni. A történelem során szinte törvényszeren léptek fel egyre újabb csoportok a társadalmak új hierarchia viszonyainak képviseletére, s elérvén azokat, szükségszeren, kényszeren megmerevítették. Ma már az összemberi szinten tekintve a társadalmakat, a kevés ersebb ország gazdasági világhierarchiát valósít meg, s ennek elnyeit próbálja érvényesíteni. 114 A társadalom folyamatosan más érték- és teljesítményrangsort állított fel, mint ami addig érvényes volt, s az irányító hierarchiacsúcsokon is új hierarchikus viszonyokban kellett megegyezni. A történelem során szinte törvényszeren léptek fel egyre újabb csoportok a társadalmak új hierarchia viszonyainak képviseletére, s elérvén azokat, szükségszeren, kényszeren megmerevítették. Ma már az összemberi szinten tekintve a társadalmakat, a kevés ersebb ország gazdasági világhierarchiát valósít meg, s ennek elnyeit próbálja érvényesíteni.

13. Mi a logika?
13.1. A logika születése.
Szókratész a lelki mködésrl: ­ helyes fogalomképzés a dolgok lényegét adja, ­ ami nemcsak az érzékek munkája, ­ hanem az érzékelésbl sztt és tisztán lelki (mködéssel szerzett, állandó) tartalom, ­ míg a lelki mködés egyetlen eszköze a meghatározás (definíció), mely a dolgokról mindenki számára érvényes igazságot ad. Szókratész módszere az indukció: ­ a fogalmakat az ismers dolgokról szerezhet jelent képekbl állította össze, ­ azaz a sok egyforma jelenségben rejl s elgondolható törvényszerség keresésével, ­ az egyéni vélemények összeegyeztetésével. Az idea Platón szerint: ­ eszünk ama a priori, minden tapasztalat eltt már meglév törvényszersége, mint Arisztotelész és Kant kategóriái, ­ amely lehetvé és szükségessé teszi a tiszta megismerést. Platón saját filozófiai rendszerérl: ­ dialektikának nevezi, ­ amely egybefoglalja a logikát és a metafizikát. E dialektika alaptétele: ­ minden ismeret valami létez tárgyra irányul, ­ s ami nem létezik, az nem ismerhet meg. Platón módszere a diairészisz: ­ a fogalmak kettémetszése, ­ minek során kiindul egy törzsfogalomból, ­ és a meghatározandó fogalomhoz folytonos kettéosztással a nemi és faji különbségeken keresztül jut el, ­ például a horgászat szerinte kampó által történ nappali megsebesítése a vízben él lénynek, tehát lesbenállással zött szerz mesterség. Platón a megismerésrl: ­ az érzéki ismeret nem nyújthat számunkra igaz ismeretet, csak vélekedést ( [doxa]), mert az érzéki világ jelenségei, tárgyai folytonosan változnak, ­ igaz ismeret csupán a gondolható tárgyakra irányuló érzékfeletti ismeret lehet, ­ ennél tökéletesebb az érzékfeletti, változatlan létezkre irányuló dialektikai ismeret, aminek a tárgyai egyetemes elvek, ideák, melyek a valóság tárgyait, jelenségeit irányítják, ­ az ideák ismerete adja a feltétlen igazságot, a tudományos ismeretet, tudást (µ [episztémé]).

13.2. Arisztotelész logikája.
Arisztotelész logikai teljesítménye: ­ vizsgálta elször formálisan a gondolkodás rendjét, ­ logikai munkássága a középkor óta a formális logika alapjává vált,

­ különbséget tesz a sem nem igaz, sem nem hamis egyszer kifejezések115 ­ és a propozicionális nyelvi egységet116 alkotó kijelentések között, ­ az ítéletben leírja a mondat részeit (névszók, igék), különböz mondattípusokat elemez és a mondatok logikai viszonyaival foglalkozik, ­ megadja a vitatkozás szabályait, ­ cáfolja a szofisták álkövetkeztetéseit,117 ­ foglalkozik a fogalommal, az ítélettel, a szillogizmussal és az indukcióval, ­ a logikai elmélet tudományos ismeretelméleti alkalmazását adja, a tudományos bizonyításról, a meghatározásról, a felosztásról szólván, ­ beszél a gondolkodás két axiómájáról, az ellentmondás mentesség elvérl és a kizárt harmadikról. Arisztotelész a tudásról: ­ a logika csak elkészít tudomány: bevezetés a tudományba, azaz a tudomány elfeltétele ­ igazi tudást csak olyan fogalmi ismeret adhat, amelynek tárgya általános érvény, egyetemes, ­ mert az érzéki megismerés (aiszthészisz) csupán az egyesrl tudósít,118 ­ a tapasztalat (empeiria) pedig az egyes érzéki ismeretek emlékezeti megrzése által juttat bennünket ismerethez, ­ a tudás (episztémé) tehát olyan egyetemes és szükségszer ismeret, amihez az ész segítségével, a tapasztalati ismeret révén jutunk, ­ a tudomány célja, hogy a létez egy okból levezethet legyen. A fogalmak rendje Arisztotelész szerint: ­ a fogalmak rendjét jelentésük és alakjuk szerint határozta meg, ­ a fogalmat lényegi szellemi ismeretképnek tartotta, melynek tartalmát definíció adja meg, ­ a legegyetemesebb fogalmak az alapfogalmak vagy kategóriák, melyek száma tíz, s vagy az önálló létez az, mint a szubsztancia (pl. ember, ló) vagy a szubsztancia járulékai: 119 mennyiség (két méter), minség (fehér, tudós), viszony (nagyobb, fele), hely (a piacon), id (tegnap), helyzet (ül, fekszik) bírás, habitus (cips, fegyveres), cselekvés, tevékenység (vág, éget), elszenvedés (vágott, égett dolog),120 minden más fogalmunk a kategóriák keveréke, azok valamilyen összekapcsolásának az eredménye. Ítélet és igazság Arisztotelésznél: ­ az ítélet két fogalom összekapcsolása, ami vagy állítást, vagy tagadást fejez ki,
Szavak, dolgok: kategóriák. Olyan összetett nyelvi formát, amelyben egy alany és agy állítmány kapcsolódik össze. 117 Látszólag érvényes, valójában hibás érvelési módjait, pl. a körbejáró érvelést: ,,A lélek halál utáni létezésének az a bizonyítéka, hogy a lélek halhatatlan". 118 Ami persze nem lebecsülend, mert nélküle nem lenne fogalmi ismeret, azaz gondolkodás, hiszen a fogalmi ismeret adatait az érzéki megismerésbl elvonás útján kapjuk. 119 A szubsztancia és járulékai kategóriáinak klasszikus példamondata: ARISZTOTELÉSZ(1), a 171 CM(2) magas FILOZÓFUS(3), NAGY SÁNDOR TANÍTÓJA(4) ATHÉNBAN(5) REGGELENKÉNT(6) ÁLLVA, KÖRBEJÁRVA(7) HIGGADT, TUDOMÁNYOS(8) TANÍTÁST VÉGZETT(9), mégis SZÁMZTÉK(10). 120 Vagy ahogy maga Arisztotelész mondta: ,,Minden összekapcsolás nélkül kimondott szó vagy szubsztanciát, vagy minséget, vagy mennyiséget, vagy viszonyt, vagy helyet, vagy idt, vagy helyzetet, vagy birtoklást, vagy cselekvést, vagy szenvedést fejez ki."
116 115

­ az igazság az ítéletnek, kijelentésnek a valósággal való megegyezése, de a fogalmak önmagukban sem nem igazak, sem nem tévesek, ­ igaz ítélet az, amely a létezt léteznek, és a nem-létezt nem-léteznek állítja, ­ míg az ellenkez ítélet téves. Indukció ás dedukció Arisztotelésznél: ­ míg lélektanilag, ismereteink idbeli sorrendjét tekintve megismerésünk az egyestl megy az egyetemes felé, ami indukció,121 ­ addig logikai összefüggés szerint a megismerés az egyetemestl az egyesig halad, ami dedukció,122 mely nem más, mint részekre bontó következtetés vagy szillogizmus.123 Az Arisztotelész felfedezte következtetés: ­ olyan gondolatfzés, amelyben bizonyos tételekbl, azok érvényénél fogva, valami szükségképp következik, ­ ,,Ha A(P)-t B(M) egészérl és B(M)-t C(S) egészérl állítják, akkor szükségszeren A(P)-t is kell állítani C(S)124 egészérl, s az ilyen következtetési formát elsnek hívják." A szillogizmus klasszikus példája: MINDEN EMBER HALANDÓ, -- premissza, eltét SZÓKRATÉSZ EMBER, -- premissza, eltét SZÓKRATÉSZ HALANDÓ. -- konklúzió, következtetés Az EMBER középfogalom, amely a következtetésben kiesik, a premisszák állító vagy tagadó mondatok és két terminust, alanyt és állítmányt tartalmaznak. a premissza vagy egyetemes (,,Minden ember", ,,Egyetlen állat sem") vagy részleges (,,Némely ház"). A bizonyítás szintén következtetés: ­ következtetésre épül, ­ amikor valamit egy nála egyetemesebb tétel alá vonunk, ­ a bizonyítás azt mondja ki, hogy az alanyt az állítmány megilleti, ­ de a bizonyítási soroknak határa van, azaz a feltételek száma mindig véges kell legyen,125 ami Arisztotelész filozófiájának egyik alapelve. A meghatározás (definíció) Arisztotelésznél: ­ az alany lényegére vonatkozik, ­ mialatt a tárgy lényegét fogalmi nem- és fajviszonyai adják,126 azaz minden nem-fogalom faj-fogalma a fölötte lév nem-fogalomnak, és minden faj-fogalom nem-fogalma az alatta lév faj-fogalomnak, a legegyetemesebb fogalmaknak nincs definíciója, sem az egyedi létezknek, akik nem lehetnek fogalmi meghatározás tárgyai. A kijelentések Arisztotelész szerint lehetnek ­ ténybelien igazak (asszertórikusak), ­ szükségszeren igazak (apodiktikusak), ­ lehetségesek (kontingensek) ­ vagy problematikusak.
121

Mint Arisztotelész mondja: ,,Az indukció az egyestl az általános felé történ haladás, például, ha a hozzáért kormányos a legjobb és ez ugyancsak érvényes a hozzáért kocsihajtóra, akkor így általában minden dologban a hozzáért lesz egyúttal a legjobb is." 122 Arisztotelész bölcselete alapjául ez az utóbbi megismerési mód, a dedukció szolgált. 123 Ez Arisztotelész rendkívül nagy jelents megállapítása. 124 Zárójelben a késbb használatos jelölés. 125 Nem lehet végtelenbe hátrálni [regressus ad infinitum], mert a végtelent nem lehet végigjárni. 126 Például: Az ember értelemmel bíró éllény.

Például apodiktikus egyetemes állító kijelentés: ,,Minden ember szükségképpen értelmes lény".127 Az ellentmondás elvét Arisztotelész a közép kizárásának elveként határozza meg: ­ ,,Lehetetlen, hogy egy és ugyanazt a dolgot ugyanabban a vonatkozásban valami megillesse és meg ne illesse," ­ ,,Két egymással ellentétes állítás közt semmi sem lehet, hanem ugyanazt valamirl szükségképpen vagy állítani, vagy tagadni kell."

13.3. A logika tudománya.
Mi a logika? ­ a logika tudományos tárgya a gondolkodás, ­ nem a gondolkodás lelki folyamata, hanem a gondolkodási alakzatok vagy gondolatformák, s ezek kapcsolódásai, valamint az e kapcsolatokat létrehozó logikai mveletek. A gondolkodás logikai formája: ­ a fogalom és az ítélet. ­ a gondolat építköve a fogalom, de gondolat csak ítéletként közölhet, ­ így a gondolkodási folyamat a fogalmakkal és ítéletekkel végzett logikai mveletek összessége, ­ egy-egy állítás logikai formája, az ítélet vagy igaz (i), vagy hamis (h), egyszerre mindkett nem lehet.128 Elemi ítélet: ­ egy sokaság, összesség elemeinél valamely tulajdonság meglétének vagy hiányának állítása, ­ ami nem képezhet logikai mveletek segítségével, ­ az elemi ítéletek finom szerkezetét, bels logikai viszonyait a változók szerepének vizsgálata tárja fel. A változók egy konkrét összesség, halmaz konkrét elemeit általánosságban helyettesít jelek, ­ az ítélet logikai értéke attól függ, hogy a változó mit helyettesít. Az egyváltozós ítéletek valamilyen tulajdonságot fejeznek ki: A(x), ahol A az állítás, x a változó, a két- vagy többváltozós ítéletek az elemek közötti kapcsolat, reláció fennállását vagy tagadását mondják ki: A(x, y), az ilyen ítéletek képzése a kvantifikáció:129 ­ ha egy sokaság összes elemére igaz egy állítás, azt az univerzális kvantorral jelöljük: , és x jelentése: minden x-re igaz, minden x-re fennáll, ­ ha van legalább egy olyan x, amelyre igaz ítéletet képezhetünk, azt az egzisztenciális kvantorral jelöljük: , és x A jelentése: létezik legalább egy olyan x, amelyre A állítás igaz. Összetett ítéletek: ­ az elemi ítéletekbl logikai mveletek segítségével hozzuk létre ket, ­ az elemi ítéletek közötti kapcsolatok vizsgálata az ítéletek durva szerkezetét tárja fel,
127 128

Alanya az ember, állítmánya az értelmes lény. Ez az ítélet logikai értékét jelenti. 129 Ez arra utal, hogy az ítélet a vizsgált sokaság hány elemére igaz.

­ a negáció vagy tagadás olyan logikai mvelet, amely az állítások értékét igazból hamisra változtatja, vagy fordítva, jele: ¯, ­ konjunkciónak nevezzük azt a logikai mveletet, amikor két vagy több állítást az és kötszóval összekapcsolva új ítéletet kapunk,130 jele: Y, Lásd az a) táblázatot. a) táblázat: Y i h i I h h h h b) táblázat: Y i h i i I c) táblázat: h i h i h i h i d) táblázat: h i h > i h e) táblázat: i i i h h i Y i h i i h h h i

­ a diszjunkció logikai mveletét hajtjuk végre, ha két vagy több ítéletet vagy kötszóval kapcsolunk össze,131 jele: V, Lásd a b) táblázatot. ­ a kizárás mvelet a diszjunkció igazságtáblájából kizárja azt az esetet, amikor mindkét állítás igaz.132 Lásd a c) táblázatot. ­ az implikáció olyan állítás, amelyet úgy kapunk, hogy ha ..., akkor ... kötszavakkal képezünk új ítéletet, azaz amikor A és B két állítás: ha A, akkor B, Jele: >, az A > B logikai mveletben A-t eltagnak (hipotézisnek, feltételnek) hívjuk, B-t utótagnak (konklúziónak, következménynek), az A > B jelentése: ha igaz az A állítás, akkor igaz a B állítás is, azaz A implikálja B-t, vagy A elégséges feltétele B-nek,133 Lásd a d) táblázatot. ­ ekvivalencia az, ha egy implikációnak és inverzének logikai értéke megegyezik, azaz ha A állítás implikálja B-t és B állítás implikálja A-t, jelölése: A Y B, így B akkor és csak akkor igaz, ha A igaz.134 Lásd az e) táblázatot.

Modern nyelvi-logikai fordulat, új logikai szakágak.
Amikor a XIX. század végére, a XX. század elejére sok ismeretterület magas elvontsági, absztrakciós szintet ért el, ugrásszeren gazdagodtak a tudomány nyelvi eszközei. Az ismeretek logikai­matematikai elemzése, az elméleti fizika matematikai apparátusának értelmezése, vagyis az új tudomány-formalizálás egyenesen tudományos forradalomhoz vezetett. A tudományos nyelv elemzése azonban elidézte a matematika alapjainak a válságát, mert például az axiomatikus módszer, a deduktív logikai elméletek kérdésessé tették a matematikai egzisztenciát, a matematikai elméletek viszonyát a valósághoz. A nyelvi fordulat a jelentésproblémák megjelenését hozta magával., az ismeretelméletet jelentéstani színezettel látta el. Eltnt tudomány és empíria közvetlensége. Az ismerettartalom már nem fért a fogalmak kereteibe. Megindult a jelrendszerek interpretációja, azaz a jelek logikai­ismeretelméleti kutatása. Mindez nyelvfilozófiához vezetett, nyelv és szimbolizmus általános vizsgálatához, a jelentés mint filozófiai kategória megragadásához. Ernst Cassirer felvetette a tárgyak szimbolikus funkcióját. Eszerint az adott kultúra közös gondolatai, érzései jelennek meg a tudományos és a köznyelvben, a mvészetben, az erkölcsben, a filozófiában. Az ember a szimbólumokkal túlhalad saját korlátain a kollektív pszichikai folyamatban. A természeti és a mesterséges tárgyaknak egyaránt emberi jelentése van. A halmazelmélet eredményei összefonódtak a logikával, s megvalósult a matematika logikai alapjainak kidolgozása. Azaz a matematika visszavezetése az aritmetikára, s az aritmetika ráépítése a halmazok absztrakt elméletére, melyek fogalmai általánosságuk miatt egyjelentések a logikai fogalmakkal. Az olyan matematikai
130 Az összekapcsolt ítéleteket a konjunkció tagjainak nevezzük. A konjunkció értéke akkor és csak akkor igaz, ha a benne összekapcsolt ítéletek mindegyike igaz. Egyéb esetekben a konjunkció értéke hamis. 131 E mvelet logikai értéke akkor és csak akkor igaz, ha az ítéletek közül legalább az egyik igaz, és a mvelet akkor is igaz, ha az összes állítás igaz. 132 E logikai mvelet tehát akkor és csak akkor igaz, ha a két ítélet logikai értéke különböz. 133 Az implikációt formai logika szerint akkor tekinthetjük hamisnak, ha az eltag igaz és az utótag hamis. Tartalmilag azonban igaz állításból nem következhet hamis. 134 Az implikációt formai logika szerint akkor tekinthetjük hamisnak, ha az eltag igaz és az utótag hamis. Tartalmilag azonban igaz állításból nem következhet hamis.

logikusok, mint Frege, Peano, Peirce, sajátos logikai problémákkal foglalkoztak: a szám, mint alapfogalom, logikai megalapozásával, axióma-rendszerek ellentmondásmentessé, függetlenné és teljessé tételével, azaz a 20. század eleji ­ a fizikaihoz hasonló ­ matematikai válság elhárításával. A halmazelmélet, mint a logika matematikai megalapozása, a halmazelméleti paradoxonokkal több problémát is magával hozott a logikai alapokban, alapfogalmakban és következtetési módokban. Ezek analógiásan a formális logika paradoxonaiként jelentek meg. Ilyen például a Russell­Zermelo-féle paradoxon, miszerint ha a rendes halmazok nem tartalmazzák magukat elemként, s a nem rendes halmazok pedig elemei saját maguknak, akkor az összes rendes halmaz halmaza milyen. Csapdát rejt magában, hogy ha a halmaz rendes, egyben nem rendes is. Ilyen példa a borbély a faluban, aki attól az, hogy mindenki mást borotvál, akik így maguk nem borotválkoznak. De akkor maga milyen minségben borotválkozik meg? Ha borbélyként tenné, akkor nem borbélyt borotválna a borbély definíciója szerint. Nem borbélyként pedig, a nem borotválkozók közé soroltan nem borotválkozna, ha borotválkozna. Egyébként a rendes halmazok gyakoribbak. Például a nemzetség nem egyetlen ember, a csillagkép nem egyetlen csillag, az ásványgyjtemény nem egyetlen ásvány. Megjelentek aztán szemantikai, ismeretelméleti paradoxonok is, a megnevezés, a meghatározás és az igazság fogalmáról. A paradoxonok hatására megváltoztak a halmazelmélet alapjai, pontosabban definiálták a halmaz fogalmát, elemezték az ítélet logikáját és megvizsgálták a nyelv logikai mechanizmusait. Frege kimondta az axiómák összefüggését a nyelvhasználat természetével, s feltárta a természetes nyelv kétértelm, bizonytalan kifejezéseit. Így a nyelv modern vizsgálata Frege, majd Russell érdeme. Utóbbi Whiteheaddel közösen kidolgozta a matematika alapelveit. Alapfogalomnak az elemi vagy atomi kijelentéseket tartva, melyek a legegyszerbbek, mert az individuumról tulajdonságot, vagy individuumok közötti viszonyt állítanak. Ezekbl épül fel az összes többi kijelentés, amikor különböz mveletekkel atomiból molekuláris kifejezéseket képeznek. Az általános kijelentések analízise során pedig azokat a kijelentés-függvénybl kvantifikációval képzett kijelentésekként értelmezhetjük. A halmazelméleti paradoxonok oka a halmaz fogalmának korlátlan alkalmazása, a nyelvi paradoxonoké a nyelv logikája, azaz a helytelenül képzett általánosítások körbenforgása. A halmaz vagy osztály fogalmának pontatlan kezelése például, ha nem jelölik meg szabatosan az osztály és elemei különbségét. Ilyen a krétai Epimenidész mondása: Minden krétai hazudik. Közös hiba a kétféle paradoxon esetében az absztrakció és ítéletalkotás különböz szintjeinek azonosítása. Például a szkeptikus kijelentése: Semmit se tudok. Ez minden ítéletre vonatkozik. És erre a sajátjára is? A paradoxonok kiküszöbölése a logikai típusokkal történhet, ahol a logikai szimbólumok objektumok, például individuumok, osztályok, osztályok osztályai ­ n, n­1, n­2, stb ­ pedikátumai. F feladat tehát a jogosulatlan általánosítások, általánosságok elkerülése. Megjelennek az igaz és hamis mellett az értelmetlen kijelentések. Ilyet okozhat például a minden fogalmának korlátlan alkalmazása, vagy ha például n­2 típusú prédikátumot n­1 típusú szubjektumra alkalmaznak. Russellra támaszkodva Wittgenstein aztán megállapítja a jelek és a dolgok viszonyainak különböz típusait, s hogy a teljes kijelentések rendszerében a jelek különböz funkciót töltenek be. Ám elveti mestere tételét, hogy az ítélet is egyfajta név lenne, mert a viszonyok, tulajdonságok logikai típusa különbözik a névtl. A hagyományos logikai­filozófiai problematikát átteszi a nyelv vizsgálata területére. Megvizsgálja a nyelv közös logikai sajátosságait, s filozófiai elméletet alkot a nyelvi szimbolika legfontosabb tulajdonságairól. Feltárja a szükségszer viszonyokat a szavak és a dolgok, az állítások és az általuk ábrázolt tények között. Tisztázza, milyen viszony fennállása szükséges az egyik tény ­ a mondat ­ és a másik tény ­ a reális tény ­ között, hogy a mondat az utóbbi szimbóluma lehessen. Így a nyelv és a valóság összehasonlításával feltáruló, a gondolkodásnak a valósághoz való viszonyában feltételeket keres, amelyek között a szimbólumok bizonyos kapcsolatai jelentést, értelmet fejeznek ki -- és nem értelmetlenséget. Megállapítja a szimbólum-kapcsolati jelentések feltételeit, s ismeretnek azt tartja, amit világosan, egyértelmen lehet kimondani. Mert egyébként ,,a nyelv álruhába öltözteti a gondolatot", ahogy a ruha sejtetni engedi a testet. Így a természetes nyelv bonyolult, jelentésárnyalatok, jelentésváltozatok jellemzik, valamint többfunkciós szavak, kifejezések, hallgatólagos megegyezések (sok mindenrl, ami nem fejezdik ki), pszichológiai asszociációk. S bár nem hivatása az adekvát gondolat-kifejezés, ellátja feladatait. A mesterséges szimbolika a tudományos ismeret logikai analízisét szolgálja, de a logikai forma feltárásához nem igényel ontológiát. Hanem itt a logika apriori és autonóm, ami nem függ az egyedi tapasztalattól, és sajátos intuíció. Azaz a valóság logikai formája a nyelvbl ismerhet meg. Az ideális nyelvben a jel és a megjelölt logikai forma azonos, a logikai forma a tény tagolási módja. A logika így nem valamit kimondó elmélet, hanem a logikusan felépített nyelv, a jelek és a dolgok különböz típusú viszonyait megtestesít nyelv felépítési elve, szimbolikája. A logika tehát csak nyelv, mely a tényekrl s nem önmagáról beszél, de megmutatja saját mködési elveit. Azonban már a Frege és Peirce által kezdeményezett logikai szemantika meghatározta a mesterséges nyelvek és az általuk kifejezett tárgyi világ kapcsolatát, azaz az igazság fogalmát. Megfogalmazta a formalizált szintaktikai rendszerekrl interpretált szemantikai rendszerekre történ átmenet szemantikai szabályait. Az interpretálást megfeleltetésnek tekintette a logikai rendszer és a konkrét tárgyi terület elemei között. Olyan ismeretelméleti, filozófiai, világnézeti problémákat tárt fel, mint a szemiotikai jel szemantikai viszonya az objektumhoz, szintaktikai viszonya más jelekhez és pragmatikai viszonya a nyelvet használó emberekhez. A

logikai­szemantikai kutatásokból és a szimbolikus logika új módszereibl alakult ki aztán a XX. század elején a neopozitivizmus, amely középpontba helyezte a tudományos, a filozófiai és a mindennapi nyelv elemzését, a jelentés és az értelem megadását. Firtatva a kérdését, hogy meddig terjed a formális logika illetékessége, végül a logikát nem elméletnek tekintette, hanem a világ hatalmas tükrének, melyben a világ látható. Ideális nyelvi alapsémája szerint alapelemek a nevek, amik egyszer szimbólumok s egyértelmen megfelelnek bizonyos objektumoknak. Az atomi kijelentések egymástól független, egyszerbbre nem bontható logikai névkombinációk. Molekuláris kijelentések az atomi kijelentések igazságfüggvényei, univerzális és egzisztenciális kvantorral az egyedi kijelentésnél, és az összetett kijelentések felbonthatók ket alkotó elemi kijelentéseikre. A tökéletes nyelv logikai grammatikája, struktúrája az ismeret ideális váza. E struktúra elemzése a világ struktúrájának megismerése. Ez a logikai analízis nem ad új ismeretet, csak világosabbá teszi kijelentéseinket, melyek szabatosan kifejezik saját értelmüket. Így a filozófiának nem célja új ismereteket adni a világról, ez egy-egy konkrét tudomány feladata. A filozófia a tudományos kijelentések logikai formájáról, tartalmáról szól, nyelvi formájuk pontosításával, s az ismeretek logikáját a mesterséges nyelv eszközeivel kutatja. A modern logika (és azzal párhuzamosan a modern nyelvfilozófia) a huszadik századi tudományfilozófia legfontosabb forrása lett a kantianizmus és a brit empirizmus mellett. Míg Arisztotelész kategória felfogása és logikája is szorosan összefüggött, Kant már a logikából kölcsön vett értelmi kategóriák metafizikai észhasználatának kritikáját adta, és a modern tudományfilozófia a logika feladatát egyenesen a metafizikai problémák értelmetlenségének kimutatásában látta. Ám ameddig hagyományosan a logikailag helyes elválaszthatatlan az igazságtól, a modern logika értelmezhet az igazság fogalma nélkül. Mert a logikai vizsgálódások két szintje a modern logikában a logikai szintaxis és logikai szemantika. A logikai szintaxis a grammatikai (vagy nyelvtani) szabályokkal foglalkozik, a kijelentés tartalmától függetlenül, de ekkor a nyelv helyes használata önmagában nem biztosítja mondataink igazságát, értelmességét. Az egyes kifejezéseket szimbólumokkal helyettesítve, azok egymásutániságát szabályok határozzák meg. Így a logika szabályok olyan rendszere lesz, amely a nyelvi szimbólumok kezelését határozza meg. Az igazság fogalmára azonban szükség van a logikában, melynek egésze nem értelmezhet csupán szintaktikai szabályok rendszereként. Mert tetszlegesen meghatározott szabályrendszerek között csak úgy tudunk választani, ha értelmezzük a benne megadott formális szabályokat. Azaz a szimbólumokra igazságértékkel rendelkez kifejezések reprezentálóiként tekintünk, mert a logika szükségli a szabályrendszer értelmezését, szemantikai interpretációját. Ám hogy a logikához tényleg szükség van-e szemantikára, vagy elegend a szintaxis, ugyanaz a kérdés, mint hogy szükséges-e metafizika a filozófia számára. S ha a filozófia feladata nem a tudományos ismeretek metafizikai megalapozása, akkor a tudományok nyelvének logikai rekonstrukciója ideális esetben tisztán szintaktikai. Rögzíti a tudományos elmélet ellentmondás-mentességéhez szükséges formális szabályokat. E mellé a konzisztencia feltétel mellé a tudományos elmélet elfogadhatóságához szükséges még az igazolhatóság (Rudolf Carnap), késbb a cáfolhatóság (Karl Popper). A logikai szemantika az igazság értelmezhet fogalmát használja a következtetések helyességének megállapításához. Ezért a logikai empirizmus a jelentés elméletét az igazság formális elméletének is tekinti egyben. Ezen kívül a jelentésprobléma általános nyelvfilozófiai probléma is. A huszadik századi metafizikakritika, a metafizika nyelvfilozófiai bírálata a logikai empirizmus tudományfilozófiai alapú kritikájához kapcsolódik. E nyelvfilozófia nem egyszeren a nyelvvel kapcsolatos filozófiai problémákat kívánta megoldani, hanem a filozófiai problémákat nyelvi, tehát tágabb értelemben vett szemantikai problémaként értelmezte. Bizonyos filozófiai (metafizikai) kérdéseket a "mit jelent?" típusú kérdésekre adott válaszokkal próbálták megoldani. A válaszok egyik fele kimutatta a metafizikai kérdések értelmetlenségét, hogy a kifejezést tartalmazó szavaknak nincs jelentése. A másik fele pedig világosabbá próbálta tenni a fogalmak jelentését azok filozófián kívüli vizsgálatával. A modern logika és nyelvfilozófia kifinomult érvelési technikája tehát segít minden filozófiai kérdés vizsgálatakor, mely vizsgálati móddal együtt a metafizikai kérdések modernizálódtak, avagy szalonképesekké váltak.

14. Esztétika, a mvészet filozófiája
14.1. Az esztétika fogalma, felosztása.
Az esztétika születése: ­ csak az újkorban vált önálló filozófiai ágazattá, ­ Baumgarten munkássága óta beszélhetünk önálló esztétikáról, ­ addig csak esztétikai töredékek találhatók filozófia szövegekben. Az esztétika meghatározása: ­ a mvészet filozófiája, ­ a világ tökéletességére vonatkozó érzéki megismerés elmélete, ­ a szépmvészet tudománya: kallisztika. Az esztétika felosztása az egyeduralkodó esztétikai elem szerint: ­ intellektualista esztétika -- uralkodó elem az értelem, ­ érzelemesztétika -- uralkodó elem az érzelem, az ösztön, ­ akarati esztétika -- uralkodó elem az élet-akarat, ­ esztétikai biologizmus -- uralkodó elem a fiziológia, ­ asszociációs vagy fantáziaesztétika -- uralkodó elem a pszichikum, ­ morálesztétika -- uralkodó elem az erkölcs, ­ hedonista esztétika -- uralkodó elem az egyéni tetszés. Az esztétikum felosztása elfordulási helye szerint: ­ mvészetesztétika -- esztétikum a mvészetben, ­ természetesztétika -- esztétikum a természetben, ­ ipari esztétika (formatervezés, belsépítészet, építészet) -- esztétikum az ember tárgyi környezetében. Az esztétika felosztása bels tagozódása szerint: ­ általános esztétika -- az eddig érintett területek, ­ ágazati esztétikák -- irodalomesztétika (poétika), zeneesztétika, filmesztétika, ­ metaesztétika -- az esztétikai ágazatok közötti módszertan, ­ esztétikatörténet -- ókori, középkori, reneszánsz, újkori és legújabb kori esztétika, -- antik görög és római, egyiptomi és mezopotámiai esztétika, -- indiai, kínai, fekete afrikai esztétika, -- prekolumbián stb esztétika. Esztétikai stílusok: ­ egyiptomi, ­ babiloni, ­ asszír, ­ perzsa, ­ indiai, ­ kínai, ­ egyéb keleti, ­ korai görög, ­ klasszikus görög, ­ római, ­ bizánci, ­ nomád, ­ román, ­ gótika, ­ reneszánsz, ­ manierizmus, ­ barokk, ­ klasszicizmus, ­ szentimentalizmus,

­ rokokó, ­ romantika, ­ naturalizmus, ­ szecesszió, ­ primitív, ­ izmusok, ­ avantgárd, ­ neoavantgard, ­ posztmodern, ­ és ezek tagozódásai, ­ áthatásai.

14.2. Korai esztétikai töredékek.
Platón felfogása a szépségrl: ­ a szépség mértéke az erkölcsi hatás, ­ az igazi mvész nem az érzéki dolgokat utánozza, ­ hanem azok örök mintaképét, az ideákat, ­ a jó méltó kifejezése csak a szép forma lehet, ­ a szépség két f feltétele az összhang és az arány. Arisztotelész poétikája, mvészetelmélete: ­ a poietikus tudomány a negyedik tudományfajta (az elkészít, az elméleti és a gyakorlati tudományok mellett), ­ a poietikus tudomány célja az anyag átalakítása, ­ a mvészet a típusok bemutatásával történ utánzás, ­ az utánzás célja a közmeggyzés, ­ tág értelm utánzás, azaz nem szolgai másolás, ­ mert a mvészet több, mint a természet, ­ a mvészet az eredetit, a jellemzt utánozza, ami a természetnek csak részben sikerül. Arisztotelész eposz és a dráma elmélete: ­ a dráma egységes cselekvése értékesebb, ­ mint az eposz szétes terjengssége, ­ a tragédia nemes és nagyszabású cselekvés utánzása, ­ a tragédia részvét és félelem keltésével ­ az indulatok megtisztulását, katarzist eredményez.

14.3. Esztétikai korszakok és stílusirányzatok.
Az ókori mvészet: ­ a kézmvességet is tartalmazza, ­ f funkcióját mimézis (utánzás) és katarzis (megtisztulás) révén töltötte be. Tágabb a középkori mvészetfogalom: ­ tartalmazza a tudomány mvelését is, ­ magában foglalja az alárendelt, mechanikai mvészetet (kézmvesség, földmvelés, vadászat, orvoslás, építmvészet, festészet, szobrászat, színházmvészet stb), ­ tartalmazza a hét szabad mvészetet (septem artes liberales: grammatika, retorika [logika, költészet], dialektika, zene, aritmetika, geometria és asztronómia) ­ tartalmazza a legmagasabb teológiai jelleg mvészeteket. Az öntudatra ébredt reneszánsz mvészet: ­ a szép, harmonikus nagy természet kis másolata (a teológia = költészet, a költészet = teológia).

A klasszicizmus: ­ a racionalizmus szellemében jár el, ­ eloldja a mvészet vallási kötelékeit, ­ az igazságot a szépséggel azonosítja. A romantika: ­ az öntörvény zseni a középpontban, ­ szubjektív érzelmi, képzeleti mozzanatok, ­ szenzualista szellem új mvészetfelfogás. A klasszikus német esztétika mvészetfelfogása: ­ igazolta a szépség különállását a logikától, ­ majd érzéki formában ábrázolta az eszmét, ­ kidolgozta a tartalom és forma szerves egységének elvét. A romantika és a kritikai realizmus: ­ a rút és a groteszk mvészi ábrázolását is megvalósítja. A pozitivizmus: ­ formalizmust jelent a mvészetben. Az egzisztencializmus: ­ az elkötelezettséget állítja a mvészet középpontjába. A modern mvészetek: ­ érvényesül a mvészi alkotásmód szabadságának elve, ­ a téma személyes megközelítésének a joga, eljárása, ­ a természet jelenségeinek leghbb visszaadása. Az impresszionizmus: ­ ezzel indul a modern mvészet a 19. század utolsó harmadában, ­ majd ennek hatása alatt folytatódott a modern mvészet. Avantgárd mvészet: ­ összefoglaló neve ama 20. századi irányzatoknak, ­ amelyek a maguk idején a mvészi formát a legradikálisabban, ­ a legújszerbb formai megoldásokkal újították meg. ­ az expresszionizmus, ­ a kubizmus, ­ a futurizmus, ­ a dadaizmus, ­ a szürrealizmus, ­ az absztrakt mvészet. Neoavantgard: ­ az avantgárd mozgalom 1945 utáni jelentkezése. A posztmodern mvészet: ­ 20. századi végi mvészeti mozgalom, ­ fogalma a '60-as évek építészeti stílus-egyveleg leírásából, ­ a '90-es években más mvészeti ágakra is alkalmazták, ­ ekkor a posztmodern fogalma elhomályosult. A kollázs és a montázs (Derrida felfogása szerint): ­ az elsdleges posztmodern diskurzus a festészetben, az irodalomban, az építmvészetben, a moziban.

Az építészeti posztmodern: ­ az ornamentika újra bevezetése, ­ individualizmus, ­ városias formák kaotikus és eklektikus felfogása, ­ szembefordulás Le Corbuiser új brutalizmusával, ­ jelentésgazdagság, ­ historikus építészet, ­ eklektikus kifejezésmód, ­ játékosság, ­ irónia, ­ humor. A posztmodern építészet: ­ populista (a modernizmus magas kultúrájával szemben), ­ a '80-as évek elejére Európa, Amerika uralkodó építészete, ­ de egységes kifejez eszközi módszertan nélkül. Vizuális mvészetek más ágai: ­ a transzavantgárd, ­ az új szubjektivizmus, ­ az új érzékenység kifejezést alkalmazzák a posztmodernizmus fogalma helyett, ­ lemondanak az avantgárd társadalmi radikalizmusáról, ­ lemondanak a társadalomból kivonulásról, ­ lemondanak a létélmények kifejezési kísérleteirl, ­ lemondanak az egyén és a kollektíva pátoszáról, ­ ironikus történelmi­társadalmi érzékenység és öreflexivitás kíséri rezignáltságát. Amikor mvész és közönsége aktívan részt vesz (modernista módon) az alkotás folyamatában: ­ akciómvészet, ­ happening, ­ performance, ­ fluxus, ­ objektmvészet. További posztmodern mvészetnek tekintik még: ­ a neofigurativitást, ­ az új realizmust, ­ a hiperrealizmust, ­ a mindenki mvész--minden mvészet programot. ­ a tárgyközpontúsággal szakító konceptuális mvészetet, amely fogalmilag kommunikálva, alkotások helyett terveket, modelleket produkál, Az irodalomban posztmodernizmusokról beszélnek: ­ nem egy-egy posztmodern stílust, ­ hanem a posztmodern állapotot határozzák meg (Lyotard), ­ a modern irodalmat ismeretelméletinek, ­ a posztmodernet lételméletinek nevezi filozofikusan Brian McHale.

Esztétikai teljesítmények.
Kant az esztétika alapvetését és a természeti célszerség, a teleológia magyarázatában áthidalja a tiszta ész és a gyakorlati ész kritikájában felmerült, a jelenségvilág és a lényegvilág megismerésének ellentéteit. Mind az esztétika, mind a teleológia a cél fogalmán épül fel. A cél teljesen ellentétes a jelenségek mechanisztikus felfogásával, amiért azt a csupán jelenségekre figyel tiszta ész nem tudja felfogni. Ugyanakkor a cél a szabadságra figyel gyakorlati ész számára is felfoghatatlan. A cél felfogására a tárgyakat a célnak alárendel

ítéler képes. Az ítéler az egyes vagy különös jelenségeket az általánosabb kategóriák alá besoroló, szubszumáló képesség. A jelenségeket besorolja pl. az esztétikába, az etikába, a mechanikába stb. S mivel az ítéler a valóságot a maga egyest, különöst és általánost magában foglaló egységében ismeri meg, középfogalom az ész és az értelem között. S ez az egységesítés lesz a célszerségi, teleologikus kapcsolat. Szubjektív célszerség az, ha a tárgyat ránk való hatásában tartjuk célszernek. Ekkor ítéletünk érzelmi tevékenység, amely a természetes szépséget szubjektív célszerség alakjában fogja fel. Ezzel foglalkozik az esztétika. Objektív célszerség az, ha a tárgyat önmagában tekintjük célszernek. Ekkor ítéletünk értelmi tevékenység, amely a természeti célokat objektív szükségszerségként fogja fel. Ezzel foglalkozik a teleológia. Esztétika: A szubjektív célszerség felfogása a gyönyör érzelmét kelti bennünk, s az ezt kiváltó tárgy szép, a gyönyör megítélésének képessége az ízlés. Szép az, ami mindenkinek érdek nélkül tisztán formája szerint szükségképpen tetszik. Azaz a szép tárgy minségileg érdek nélkül, mennyiségileg egyetemesen, viszony tekintetében formája, azaz célszersége szerint, módosulás szempontjából pedig azért tetszik, mert szükségszer összefüggésben áll a tetszéssel. A szép tehát nem azonos a kellemessel, a hasznossal és a jóval. Mert a kellemes érzéki tetszés, a hasznos törekvéseink eszközéül szolgál, a jó pedig az erkölcsi érdeknek megfelel. Így az esztétikai ítéler érdek nélkül szemléli a jelenségeket. Így a mvészet külsleg, azaz számunkra célszertlen kell legyen, s belsleg célszer, azaz harmónia, arányok stb hordozója. Ám még Leonardo: Utolsó vacsora cím képe is kelt szubjektív érdekldést, mert mint kötött szépség (pulchritudo adherens), tartalom és érdek járul hozzá. Ezért alacsonyabb rend, mint a teljesen formális szabad szépség (pulchritudo vaga), mely független mindenféle tartalomtól, pl. a színek, vonalak, arabeszkek stb esetében. Az esztétika a szépen kívül a fenségessel is foglalkozik. De míg a szépnél a minséghez, addig a fenségesnél a mennyiséghez kapcsolódik a tetszés, s a szép csupán alakkal bíró tárgyak tulajdonsága, a fenséges viszont alaktalan tárgyakon is megtalálható. A matematikai fenséges olyan tetszés, amely a határtalan nagyság szemléletébl keletkezett, a dinamikai fenséges pedig olyan, amely a határtalan erébl. A fenségesnek erkölcsi jellege is van azon erkölcsi tetszés révén, amit a határtalan gondolkodásunkban tudatossá váló anyag fölé emelkedés okoz. A mvészet Kant szerint tudatos, céloktól vezérelt alkotás, mely természetesnek hat, tervszersége nem érzdik ki. Az igazi mvész, a zseni úgy alkot, mint a természet: nem öntudatos szabályok szerint, hanem ösztönösen. A zseni eredeti és öntörvény, de anélkül hat, hogy tudna az önmagának szabott törvényekrl. Kant esztétikája formális, a priori törvényeket igényel. Az elméleti és a gyakorlati ész között az ítél er a közvetít. Teleológia: A célszerség a világ empirikus sokféleségét foglalja transzcendentális egységbe. Hogy az egész világot ilyen egységes elvbl erednek ismerjük meg, szubjektív törekvésünk eredménye. Objektív ismeretünk, a világ jelenségeinek mechanisztikus felfogása erre nem ad módot. S ha a természetben nincsen célszerség, csak a célszerség feltételezésével tudunk tudományos kérdéseket felvetni és megválaszolni. Így célösszefüggéseket találunk növények, állatok és szerveik között. Ezenkívül a célszerség kedvet támaszt, a célszertlenség kedvetlenséget. A célszerség megragadása a harmadik lelki képességünk a megismer és a szükségletlegyz lelki képességünk mellett. A célszerség megragadása miatt számunkra a világ valami isteni terv célszer alkotásának látszik. E felfogás szerint a világfolyamat a jó megvalósulását szolgálja, így az emberiség feladata a kötelességteljesítés. Az organikus lények magyarázata szükségli a teleológiát, mert így a részeket az egész révén érthetjük meg. Mivel az életjelenségeknél a részek az egészre utalnak, az élet a mechanikus természetmagyarázat s a jelenségek világára vonatkozó tudásunk határfogalma lesz. A tiszta ész alapja híján is értékes a célszer felfogás, mert a mechanicizmusnál tágabb perspektívát ad, s a kutatásra, a felfedezésre szolgáló heurisztikus elv. A cél maga pedig értelmünk regulatív irányító eszméje. Schiller kanti indíttatású esztétikájában az esztétikai alkotótevékenység természetét, társadalmi szerepét és erkölcsi összefüggéseit vizsgálta. Hegel szerint a szubjektív és objektív szellem egységének tekintett abszolút szellem fokozatain fogja fel a szellem önmaga lényegét: szabad, végtelen, abszolút voltát. És ennek els foka az érzéki szemlélet, melynek megfelel a mvészet. A mvészi szép vagy ideál az abszolút szellem szemléletes érzéki megjelenése, az eszme átragyogása az érzéki anyagon. Az eszme a mvészet tartalma (Gehalt), az eszme érzéki ábrázolása a forma (Gestalt). A tartalom küzd a formával a szimbolikus mvészetben, a tartalom egyensúlyban van a formával a klasszikus mvészetben, és túlsúlyra jut a tartalom a romantikus mvészetben. Bergson teremtés-eszméje szembefordul a mechanikus felfogással. A mechanizmus olyan ok--okozati összefüggés, amikor az okozat nem több mint okok összessége és az okból kiszámítható. Az intuitív bels világnak viszont nincs mérhet mennyisége, azaz a tartam minségi, minden pillanat más, kiszámíthatatlan, amint a valóság mvészi értelmezése. A mvészi teremtés adja a mindenség vonásait, a mindenség végtelen teremt folyamat. A bels tartam mintája a küls valóságnak. A mély én érzései, gondolatai, bels törekvései alapján dönt. Életfelfogása megegyezik minden múltbeli tapasztalattal, egész feledésbe merült múltja teremti, ok nélkül, minden ok ellenére dönt, döntése mégis a legjobb okon alapul. A szabad cselekedet a mély énnel azonosuló döntés alapján születik, s nem egyezik az értelemmel, de nem irracionális, hanem szupraracionális. A

mvészet a tartam világa, meghaladja a mechanizmust, nem ismétel, meghaladja a finalizmust, nincs modellje. Szembeállít a valósággal, utánozza a természet mködését, nem alkotásait. A mvészet intuitív mvészi megismerés, de a leírás, ábrázolás viszonylagos, nem esünk egybe a hssel. A mvészet ­ és az erkölcs és vallás ­ két forrása a mesemondás és a teremt emóció. Elbbi éllényeket teremt képesség s ezek valóságnak vélése, mint a regény, s mítoszalkotás, istenek teremtése, optimizmus a halál ellen, érdeke a társadalmi kötelezettségnek engedelmeskedni. Utóbbi, a teremt emóció mélyebb a mesemondásnál, meghaladja az értelmet, mint a zene. Az esztétikai érzés hipnotikus, álom, ám tudatos erfeszítés. A mvészet realista, a lélek idealista, utóbbi a mély én, elszakadva a társadalomtól. A kecses ellentéte a komikus, a nevetés válasz a komikumra. Az öröm, a diadal, a meglepetés kifejezése, ami korrigál, helyreigazít, de lehet tragikus is. A komikus a mechanizmus az élben, ami merev, gépies. A tragédiában a szereplk érzései az élet lényegérl szólnak, a komédiában nem. A tragédia hse teljesen megnyilvánul, a komédiáé megtörik. A tragédia hse tudatosan cselekszik, a komédiáé báb. A tragédia a mély én kifejezése, írója önmagából merít, a komédia a felszínes éné, az író környezetébl merítve. Lukács György kidolgozta a marxista esztétika rendszerét. Marx elméletét módszertani vezérfonalnak használva a legkülönbözbb mvészeti kérdéseket elemezte a dialektikus materializmus elvi módszerének segítségével, de a szocialista realizmus helyett a 19. századi kritikai realizmust favorizálta. Támadta polgári irodalom képviselit, az irracionalizmus problematikáját, és elemezte a drámai és epikai mfajok eltérését. Összefoglalva esztétikai rendszerét, a különösséget nemcsak esztétikai, mfajelméleti kiindulásként, hanem filozófiai jelentség kategóriaként alkalmazta. A mvészetet, mint az emberi fejldés öntudatát jellemezte. Az esztétikum specifikumait az emberi cselekvés és megismerés legkülönbözbb formáival vetette egybe. A mvészi mimézist antropocentrikus és intenzív totalitást megvalósító, egynem közegben rögzített eljárásnak tartotta, amely tükrözi a valóság világszerségét és partikularitást felfüggeszt nembeliségét, s a befogadót az egész ember jellemvonásainak megfelelen, az emberi nem öntudatába emeli. Rorty szerint a demokratikus társadalom és az irodalom összekapcsolódása létre fogja hozni a filozófia utáni kultúrát. A demokratikus társadalomban úgy olvassuk majd a vallásos és a filozófiai írásokat, mint a költeményeket, a regényeket és a drámákat, azaz nem igazságuk miatt, hanem a nyereségért, amit bellük kaphatunk. Hiszen a vallás örököseként a filozófia célja ­ a vallás törekvése helyett, hogy az ember találja ki Isten akaratát ­ a mindenki számára hozzáférhet tudományos igazság keresése az ész segítségével, isteni kinyilatkoztatás nélkül, míg az irodalom nem törekszik a mindenki számára való egyetlen igazságra. A filozófusok feladata a jövben a korábbi nagy filozófusok (Platón, Arisztotelész, Descartes, Leibniz, Kant, Hegel, Mill, Marx, Nietzsche) olvasása, megértése és magyarázata (amint tette ezt Nietzsche, Heidegger, James és Nabokov), miáltal a mveltség részévé váltan megváltoztatják a társadalmat. A filozófia (és a költészet) azért nem tekinthet tudománynak ­ a fizika, a kémia és az agyfiziológia tudományához hasonlóan ­, mert ha annak tekintik, akkor minden kulturális jelentség nélküli, világtól elszakadt, technikai jelleg logikai rendszerré, skolasztikává merevedik, mint a középkor végi arisztoteliánus skolasztika, a fenomenológiai skolasztika Husserlnél, a logikai empirista skolasztika Russelnél, a marxista skolasztika a 20. században. A filozófia tehát nem tudomány, s Rorty nem filozófus, hanem irodalomtanár. A filozófia trónfosztását nem eldök nélkül végzi, mert szerinte Nietzsche, Heidegger és Wittgenstein se tudta a filozófiát professzionális tudományként elfogadni, ahogy azt az angol nyelvterületen mindmáig kezelik. Mivel csak az emberiség töredéke olvassa a nehezen érthet filozófiát, a filozófus csak lassan és fokozatosan válhat a társadalom ugyanolyan hasznos tagjává, mint az orvos, a mérnök vagy a jogász. A filozófiai eszmék az értelmiségi elit olvasmányaiként generációk alatt szivárognak át a tömegekhez, amint azt Bentham, Mill, James, Turgenyev, Dosztojevszkij, Nietzsche vagy Heidegger korábban botrányosnak számító gondolatai (például az ateizmus, a homoszexualitás elfogadásáról) mutatják. A demokratikusabb társadalomban gyorsabban jutnak el az értelmiségi elit által olvasott és megvitatott gondolatok a széles tömegekhez. Igen veszélyes, ha ezt a természetes folyamatot ­ hogy egy filozófiai rendszer több generáción át érleldik és válik lassan a közgondolkodás részévé ­ a kormányok politikai eszközökkel meg akarják gyorsítani, és kötelezvé tesznek egy filozófiai rendszert, mint azt a marxizmus ilyen szerepének következtében felkeltett szörny tragédiák mutatták a sztálinista Szovjetuniótól Kelet­Európán és a maoista Kínán át Délkelet­Ázsiáig. A kormányok legfbb feladata ­ ami az igazi kulturális forradalmat létrehozhatja és felgyorsíthatja a társadalmi haladást ­ az oktatás színvonalának emelése és minél több fiatal egyetemre juttatása.

15. Erkölcstan, erkölcsfilozófia vagy etika
15.1. Az etika kezdetei.
Szókratész etikája: ­ a rövid emberi élet legfbb célja a tudás, ­ a tudás apja és betetzje a föltétlen erényesség, ­ az erény egy és tanítható, ­ a jó ember sorsát isteni gondviselés bels szózattal (daimonion) irányítja, ­ a megismerést is etikai szempontok szerint vizsgálta, ­ az erény nem más, mint a jó ismerete, ­ a jó megtételéhez elegend megismerni azt, ­ tehát erkölcsi cselekedethez elegend a jó ismerete, ­ senki sem hibázik szándékosan, ­ ez etikai intellektualizmus vagy intellektualista determinizmus, ­ autonóm etika: az ész képes önmagának erkölcsi törvényeket szabni, é ­ autark etika: a jó erkölcs egyúttal függetlenséget, boldogságot is ad. Szókratész erény fogalma: ­ induktív úton jut az erény fogalmához, ­ az erény az emberi cselekvéseket szabályozó föltétlen jó, ­ az erény megismerhet, mert a cselekvéseket mi magunk szándékunk és okozataik szerint önkéntelenül jónak vagy rossznak tartjuk, ­ az erény így tanítható, ­ az ember legnemesebb feladata az erény tanulása, tanítása és gyakorlása, ­ mert az ember a jót csak tanulással ismerheti meg, ­ ami értelmi, és nem érzelmi mvelet. Szókratész gyakorlati (etikai) elvei: ­ nem a (küls) javak teszik az embert boldoggá, ­ hanem a következetes erkölcsi cselekvés, ­ jobb jogtalanságot szenvedni, mint tenni, ­ a cél nem szentesítheti az eszközt, ­ törvényellenes cselekedet minden körülmények között rossz, ­ jó az, ami a természet törvényeinek megfelelj ­ a boldogságot a jó szerzi meg, ­ a rossz tudatlanság és tévedés, ­ a rossz az embert szerencsétlenné teszi ­ az állami rend is természettörvény, ­ mennél tökéletesebb fenntartása emberi kötelesség. Szókratész ember természetérl: ­ általános emberi, eszményi mértékadás kell, ­ az egyén erkölcsi és ismeretvilágának bels elve az egyetemes gondolkodás, és az ebbl jöv egyetemes erkölcsi érzés, ­ a megértés nem csupán érzéki megragadás, amint idegen nyelven nem tudva, nem értjük azt, hiába halljuk. ­ fontos a folytonos tökéletesedés, ­ igaz, jó és szép örök eszméiért küzdeni. Platón etikája: ­ legfontosabb filozófiai feladat etikai életszabályt adni, ­ etikáját ideatanából következtette, ­ így az élet célja a lélek visszatérését biztosítani az ideák világába. Platón az emberi erényrl: ­ Az emberi természet alapösztöne

a boldogság szeretete (eudaimonizmus), ­ a boldogság a földön is megközelíthet, ha folyton az erény útján járunk, ez könny, mert van eszünk, ­ szabadon választhatunk, mit tegyünk, ­ szabad akarat a legersebb támasz a kísértés elleni küzdelemben. ­ örömnek, gyönyörnek is van erkölcsi értéke (a tudás, a helyes belátás mellett), ha a lélek eszményi törekvéseit nem akadályozza, ­ erény minden dologban a céljának (ideájának) megfelel teljesség, tökéletesség, ­ ez rend, összhang (harmónia) Az ember tökéletessége: ­ harmonikus lelki élet, ­ ha minden lélekrész rendelkezik a saját természetének megfelel tökéletes cselekvésre alkalmas készséggel. Arisztotelész etikája: ­ hasonlít Szókratészéhez és Platónéhoz, ­ mert a legfbb jó nála az emberi cselekvés tökéletessége, ­ ez az erényes életben nyilvánul és valósul meg, ­ rendszerezi a polisz-demokrácia közösségi erkölcsének normáit, közvetlenül a hellenizmus egyéni alkalmazkodást mutató értékrendjének megjelenése eltt, ­ a tapasztalati valóság elméletébl kiindulva keresi a magánéleti boldogság lehetségeit: "Mit tegyünk, hogy boldogok és erkölcsösek lehessünk?" Az ember erkölcsi célja: ­ hogy felismerje és betöltse helyét és rendeltetését a világban. Arisztotelész az erényrl: ­ az erény állandó cselekvési készség, ­ következetes tevékenység, ­ értelmi erény az észbeli tiszta tevékenység, igazságosság, ­ erkölcsi erény a túlzások elkerülése, középút a túl sok, túl kevés között. ­ az észbeli erényt a tanulás adja, ­ az erkölcsi erényt a szokás, ­ az erény nem valamilyen természeti képességünk, hanem olyan, mint a mvészet, ­ csak sok kitartó gyakorlással sajátítható el, mint például ilyen tettek által az igazságosság, mértékletesség és bátorság. ­ az erény a neveléssel fejldik, ­ a jó állandó gyakorlásával, ­ önfegyelemmel és harccal, ­ szabadakarat miatt erkölcsös a cselekvés, ­ az ember méltóságának legnemesebb alapja a feltétlen erkölcsi szabadság és a tisztán szellemi javak okos felhasználása., ­ az erényes magatartás megfelel lelki alkatra nevel, amint a jó állam jó törvénye is jó erkölcsre szoktat, ­ nem az erény mivoltát, hanem a jó cselekvés helyes szabályait kell tehát tisztázni, ami nem szilárd cselekvési elv, hanem körvonalazás, s a cselekvtl megkívánja a maga számára a pontosítást. Arisztotelész középérték elmélete: ­ ez a végletek hibás választásától rzi meg az embert, ­ de az erény gyakorlásához ez szerinte még nem elég, ­ hanem az erények csak sajátos többlet teljesítménnyel, ­ elhatározással érhetk el,

Arisztotelész az erényességrl: ­ segítség lehet a hiányosság és a túlzás rontó hatásának beláttatása, ­ ám igazán a helyes mérték gyakorlásától ersödik meg az erényesség, ­ csak már mértékletesség birtokában tudunk a gyönyöröktl igazán tartózkodni, ­ a bátorság birtokában a veszélyekkel szembenézni, ­ így mértéktelenség, gyávaság jele, ha a mértékletesség, bátorság kellemetlen érzést kelt valakiben, s megfelel neveltetés hiányában ilyenek vagyunk, ­ kellemetlen vagy kellemes érzések miatt válhatunk rosszá vagy jóvá, amennyiben keressük, vagy kerüljük ket, ­ az erényes ember helyesen örül és bánkódik, ­ választja az erkölcsi jót, a hasznost és kellemest, ­ menekül erkölcsi rossztól, ártalmastól, kellemetlentl, ­ nem véletlenül, hanem tudatosan, szándékosan és állhatatosan, egyénenként változó könnyen, ­ fontos a cselekvésben az általánosság helyett a részletekre vonatkozó erényesség megadása. A két hamis szélsség közötti közép: ­ az erény biztosítja az önmagunkhoz igazított közép elérésének, a túl sok és túl kevés, a túlzás, hiányosság elkerülésének képességét, ­ mivel az erény nem érzelem s nem képesség, hanem jóvá és jól munkálkodóvá tev lelki alkat, derék ember csak egyféleképp lehet valaki, rossz ellenben sokféleképpen, ­ ez a közép mint határ a kell mérték túllépése, illetve az alatt maradás, ­ az erény megtalálja és választja e közepet, amely a legjobb szempontjából a helyes legfels csúcsa, ­ van önmagában vett helytelenség, rossz, azaz hiba: a káröröm, a szemérmetlenség, az irigység, a paráznaság, a tolvajlás, az emberölés, mert ezek önmagukban túlzások, ­ a félelem és biztonság középhatára a bátorság, míg biztonságérzés túlzása a vakmerség, hiánya a gyávaság, ­ a kellemes és kellemetlen középhatára a mértékletesség, túlzása a mértéktelenség, érzéketlenség, ­ anyagiak adása­elvétele tekintetében középhatár a nemes lelk adakozás, túlzás a tékozlás, hiány a fösvénység, ­ áldozatkészség áll az ízléstelen nagyzolással, az ostoba fitogtatással, szkkeblséggel szemben, ­ kitntetés és megszégyenítés szempontjából középhatár a nemes becsvágy, túlzás a felfuvalkodottság, nagyravágyás, hiányosság a kishitség, közömbösség, ­ az indulatok kapcsán a szelídség van középen, s túlzás a dühösség és halvérség, ­ a társas érintkezésben közép az igazmondás, szellemesség és kedvesség, túlzó színlelés a fennhéjázás, bohóckodás és a hízelgés, tetszelgés, mialatt kisebbít a gúnyos szerénykedés, a bárdolatlanság és a házsártosság, ­ az érzelmek középhatára a szemérmesség, túlzása a szégyenlsség és a szemérmetlenség,

­ a jogos felháborodás közép az irigység s káröröm között, ­ mindezek egymáshoz viszonyítva relatívak, ­ önmagunk jó ismeretében sokkal könnyebb a végletektl távol tartani magunkat.

15.2. Racionális és formális etika.
Descartes célja: ­ a világ megismerésével eljutni a minden emberi cselekedetre kiterjed etika kidolgozásához, ­ megtanulni az igaz megkülönböztetését a hamistól, ­ tisztán látni saját cselekedeteit ­ és biztonsággal elrehaladni az életben. Descartes racionalista erkölcstana: ­ a többi tudomány teljes ismeretét elfeltételezvén ­ a bölcsesség legvégs foka, ­ a természetet igába hajtó gyakorlati filozófia, ­ az emberi természet megzabolázására szolgáló etika. Descartes érzelem-elmélete: ­ az ember a benne lév felismert érzelmet ellentétes képzet felidézésével képes ellensúlyozni, ­ az ember a nagylelkséggel azonos erkölcsi tökéletességet az érzelmek helyes ismeretével érheti el, ­ a nagylelk ember rendelkezik akaratszabadsággal, mert tudásával képes érzelmeit fegyelmezni. Descartes megismerés és erény összefüggésérl: ­ a leghelyesebb egész életünket értelmünk kimvelésére fordítanunk, ­ magunknak szabott módszerrel legelrébb haladnunk igazság ismeretben, ­ mert az erkölcsi jó az igaz tudásán alapul, ­ a kett könnyen összeolvad, ­ és az igazság megtisztít a rossztól, ­ minden bn tudatlanságból származik, ­ a rossz az elégséges igazság hiánya, ­ az igaz tudás a szellem szabadsága, mentes szeszély, önkény szenvedélyétl. Kant formális etikája: ­ teljesen formális etika, ­ mert az imperatívuszok minden alany akaratára minden élethelyzetre érvényesen objektívek, ­ de az élet egyetlen sajátos, konkrét helyzetét sem oldják meg erkölcsileg, mert érzelem és erkölcsi parancs szemben áll, ­ e formalizmus szerint míg a tartalmi, konkrét kérdések érzékiek, az etika a tiszta ész kérdése, ­ Kant vállalja a szélsséges formalizmust, mert a tartalmi magyarázat az ész feladása, elmerülés az érzéki sokféleségben, míg az arisztotelészi etika még konkrét, tartalmi utalásokkal élt, A kanti maximák: ­ az alanyok akaratára érvényes feltételt tartalmazó szubjektív erkölcsi elvek, mert a boldogság jobban elérhet az ösztönök, mint az ész követésével, az erkölcs az értelmes ember ténye, ­ az egyetemes erkölcsi törvény kizárólag formai elv, maxima lehet: ,,Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyúttal egyetemes törvényhozás elvéül szolgálhasson!" Vagy másként: ,,Cselekedj úgy, hogy az emberiséget úgy önmagad, mint mindenki más személyében mindenkor mint célt, sohasem mint tisztán eszközt tekintsd!" (Az öngyilkos a saját személyét, a tolvaj vagy a hazug másokat használ fel eszközül.) A kanti szubjektív jelleg szándéketika:

­ a kategorikus imperatívuszon épül fel, ami pedig az észen, s nem az értelmen, ­ mert az ész az etikában nem regulatív, hanem konstitutív: ­ míg a tiszta ész az elméleti megismerést csupán szabályozza, addig az etikai tettet, a morált létrehozza, ­ az empirikus akarat a tiszta ész szavára megtisztul az empíriától, az érzékiségtl, és tiszta akarat lesz, ­ az etikai kérdés eldöntése a szubjektumon belül a kategorikus imperatívuszra hallgatva történik, mely szándék erkölcsössé teszi a cselekedetet, bármi a következmény, ­ a megismerés szerepe eltnik az etikából, mert erkölcsi cselekvésünk célja a legfbb jó.

15.3. Az etika osztályozása.
Alapveten az alábbi irányzatok szerint osztályozható, attól függen, hogy az erkölcsiség forrását, tárgyát vagy célját vizsgálja-e. (Ám alig van olyan etikai rendszer, amely ne tartalmazna több irányzatot, illetve ne térne el valamiképp ezektl az alapirányoktól.) Az erkölcsiség végs forrását, végokát tekintve: ­ autonómizmus, amikor a cselekvés eltti választás, és a cselekvés egyetlen oka az egyén, aki test és lélek együttese, ­ heteronómizmus vagy autoritarianizmus, amikor az erkölcsiség végs forrása csak a környezetünkben érvényes vallási vagy állami törvények ismerete lehet, amely törvények egyúttal a gondolkodásunkat szabályozó parancsok, azaz kárunkra cselekszünk ellenük, ­ intuicionizmus vagy apriorizmus, amikor az erkölcsiség végs oka az egyén veleszületett és érzésvilágával kapcsolatos képessége, ­ etikai evolucionizmus, amikor végs ok a hosszú idei tapasztalat, az egész emberiség évezredekben mért fejldése, s benne az egyes ember megszokása, rátermettsége, ­ emocionális (indulati) etika, amikor az erkölcsi felfogás végs oka az érzés, mozgató oka az indulat, ­ reflexiós etika, amikor minden erkölcsi végs ok elhatárolása maga is megfontolás, azaz erkölcsi mozgatók érvényesülésének az eredménye. Az erkölcsiség tárgyát tekintve, vagyis aszerint, hogy az erkölcsi elhatározás, cselekvés mozzanatai kire vonatkoznak: ­ egoizmus, amikor az erkölcsiség tárgya a cselekv egyén java, ­ altruizmus, amikor az erkölcsiség tárgya a cselekvn kívüli egyesek java, ­ individualizmus, amely egoizmus és altruizmus együtt, ­ univerzalizmus, amikor az erkölcsiség tárgya egyetemes: a nemzet vagy az emberiség, Az erkölcsiség célja szerint: ­ szubjektivizmus, amikor az erkölcsiség olyan egyéni állapotokat céloz meg,

mint a testi élvezet (hedonizmus) és a lelki gyönyörség, boldogság (eudaimonizmus), ­ objektivizmus, amikor az erkölcsiség eltekint az egyes embertl, és célja a köz java, az olyan egyetemes közjó, mint a szabadság, egyenlség, ­ utilitarianizmus, amikor a cselekvés erkölcsi mértéke a belle várható haszon, ­ utilitarista evolucionizmus, amikor a mérték a faj fejldése, érvényesülése, ­ utilitarista perfekcionizmus, amikor a cselekvés megfelel az egyetemes jónak és minden elképzelhet természeti, állami, vallási törvénynek.

III. A FILOZÓFIA SZAKTUDOMÁNYAI
A filozófiatörténet jelentsége: ­ bejárva a filozófiatörténetet egészét, felismerhet, mennyire szükség van minden filozófiai útra és módra, amit az emberiség korábban teljesített és a jelenben megvalósít, ­ mert csak e gondolati egészbl építhet fel nagy biztonsággal az emberi jöv, ­ fontosnak látszik feltárni a filozófia megszületése eltti állapotokat ­ és a filozófiához vezet utat, mert emberi elrehaladás csak ebben az összefüggésben értelmezhet a valóságos történelmi kihívásoknak megfelelen, ­ s hogy a jelents filozófusok és a fontos szakfilozófiák megismerése után továbbra is maradjon feladatunk, ­ arról éppen a filozófia eltt tornyosuló számtalan mai, eddig megoldatlan kérdés gondoskodik, ­ ámde felvértezve a filozófia szaktudományaiból elsajátítható tájékozottsággal, könnyen boldogulhatunk e téren. A filozófia jelentsége: ­ már az általános mveltségi követelményben, valamint tanulmányaink fogalmi keretében, ­ egyre nagyobb szerepet kapnak a filozófiai eredmények, ­ életünk, sorsunk alakításában is egyre megfontoltabb döntések meghozatalát várják el tlünk, ­ egyáltalán az emberlét, a személyiség kiteljesedése, ­ a gondolati és érzelmi élmények befogadása, ­ az értékek vállalása, a felnttség autonómiája, mind-mind igen sokat meríthet a különböz filozófiákból. A filozófia elágazásai: ­ a filozófia egyes önálló területei (diszciplínák) a különös kérdésfeltevések és a tárgykör alapján különíthetk el.

16. Vallásfilozófia
16.1. Vallásfilozófiai alapfogalmak.
A vallás meghatározása: ­ Cicero a religio alapszót a relegere igébl származtatja, melynek jelentése figyelembe vesz, megtart, szorgalmasan tanulmányoz, ­ Aquinói Szent Tamás szerint a vallás az értelmes teremtmény (ember) odarendelése (viszonya) az istenséghez mint els elvhez és végs célhoz, ­ Feuerbach a vallást az igazi valósággal nem rendelkez emberi lényeg fantasztikus megvalósulásának tartotta. Mi jellemzi vallás jelenségét? ­ alapvet egység és egyszersmind ­ megnyilvánulásai kimeríthetetlen újszersége, ­ igen korai ismert idk óta az emberi társadalom szerves része, ­ totemizmusként, mágiaként, fetisizmusként, sámánizmusként már az skorban, illetve annak végén találkozhatunk vele, ­ azeltt viszont a tudásteljesség bizonyos hangsúlyait hordozta. A totemizmus meghatározása: ­ társadalmi kohéziós intézményként a számára adott társadalmi szervezdés saját közösségi létalapját valamilyen állattal, növénnyel, tárggyal való rokonságában látja, ­ amelyen keresztül a közösséget összetartó természetfölötti er kifejti hatását, ­ eredete a kozmológikus mítoszokban gyökerezik, azok jelentéstartalmainak igen hiányos maradványaival. A mágia vagy varázslás meghatározása: ­ a természetfeletti erkbe vetett, ­ inkább kezdetleges vallási hiedelem, ­ és természeti jelenségek babonás szertartásokkal befolyásolása, A mágikus világkép: ­ e gondolkodásmód nemcsak a primitív népekre, ­ hanem a gyerekekre is jellemz, ­ amit nem a reális tapasztalati megismerés irányít, ­ hanem az si, archetipikus szemléletmód, amely a dolgoknak, tárgyaknak emberfeletti hatalmat tulajdonít, s a természetet emberi tulajdonságokkal ruházza fel, ­ a gyermeki gondolkodás az óvodáskor után felhagy vele, ­ s bár a mágia elemei fellelhetk az emberiség archaikus emlékeiben, mint a mítoszok, népmesék, valamint a babonákban, ­ ezek kerek egész világszemlélet töredékei is. A fetisizmus meghatározása: ­ a tárgyaknak természetfeletti erej fétisként való babonás tisztelete, ­ profán változatai pszichológiai zavarként megjelennek a modern elidegenedett embernél is. A sámánizmus meghatározása: ­ egyes ázsiai, különösen szibériai népek vallásos hite, ­ a sámán mint varázsló önkívületben természetfölötti lényekkel, szellemekkel való érintkezésében és varázserejében, ­ amit az univerzumot jelképez, égitestek rajzával díszített dobot verve, táncolva idéz meg.

A szent meghatározása Eliade szerint: ­ a vallástörténet, vallásfilozófia fogalma, ­ a szentséget tükrözi minden rítus, minden mítosz, minden hit vagy istenalak, ­ azaz a lét, a jelentés és az igazság fogalmait hordozza, ­ mert az emberi szellem mködéséhez nélkülözhetetlen a világ valóságos mivoltáról szóló meggyzdés, s hogy az emberi elhatározásoknak, tapasztalatoknak jelentése van, ­ ez a valóságos és jelentést hordozó világban felfedezett szentség lesz a tudat struktúrájának egyik eleme, s teszi az emberi szellemet hatékonnyá, gazdaggá, és ad jelentés neki, ­ e minségekkel nem rendelkez dolgok pedig zrzavaros és veszedelmes áradatot, véletlenszerséget, értelmetlen felbukkanást s eltnést mutatnak, ­ ezért az archaikus kultúrában az élet szent és sérthetetlen, st még a táplálkozásnak, a szexuális életnek és a munkának is szentségi értéke van, azaz emberként élni vallásos cselekedet.

16.2. Eszme és hit egysége, a vallás egyetemessége.135
A vallásos hit meghatározása: ­ meggyzdés, hajtóer, ­ elssorban valamilyen szellem rendszernek, azaz eszmének, gondolatnak, gondolatsornak, rendszernek, ismeretnek, eszmerendszernek a tudatos elfogadása, támogatása, ­ valamint önmagunk és más személyek elfogadása, ­ bizalom önmagunkhoz, saját képességünkben, ­ bizalom másokban, azok szándékaiban, ­ ám hit az ezekkel szembeni határozatlanságunk, bizalmatlanságunk, tagadásunk is, ­ a hit az embernek lelki energiát, ert biztosít, ­ az igazságba vetett hit, a felsbb intellektusba vetett hit, az a hit, hogy az összeadódott tudatból meríthetünk, az a hit, hogy a nehézségeket túléljük, gyakran megadja mindazt a hátteret és lelki támogatást, cselekvési készséget, türelmes várakozást, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a hitünk be is igazolódjék.136 Mi a lélek? ­ a vallásos hit alapeleme, ­ az ember önmaga megfogalmazásához használt fogalmaként a lélek az életet megjelenít eszme.

135 A vallás magyarázatára napjainkban született, a természettudományos alapokból kiinduló elméletekrl sajnos még mindig elmondható, ami korábbi hasonló tudományalkalmazásokról. Nevezetesen, hogy ezek sem nem mentesek attól a hibától, hogy a természettudományos eredményeket mechanikusan átviszik a társadalmat alkotó emberre, és nem keresik meg utóbbi valódi jellegzetességét. Ettl ez a vallásról adott magyarázat sem látszik teljesnek, hanem inkább az ezoterika határát súrolónak. Annyiban azonban ez az elemzés tanulságos, amennyiben már megpróbálja mindazt bevonni a magyarázatba, amit a tudomány egyébként, más vonatkozásokban felhalmozott. Nem feltétlenül kellene azonban a vallásmagyarázathoz a világ keletkezése eltti szellemi létezésig visszamenni és annak ma is érvényesül hatását feltételezni. Elbbre jutunk, ha megkülönböztetjük az eszmét és a hitet, és a kettejüket egyesít vallást. 136 Pusztán hit kérdése, hogy az anyagot örökkévalónak elismerjük-e, vagy igényeljük annak a teremtettségét -- fölhasználva hasonlatosságként azt, hogy az anyagi világban valamennyi anyagi rendszer egyszer keletkezett, azaz esetleges.

A lélek elemei: ­ szerepköre alapján több elemre bontható,137 ­ teremt er, elem mve, eredménye, hogy az éllény létrejön, megszületik, ­ fenntartó er, elem tartja életben az éllényt, ­ romboló er, elem pusztítja el élete végén, ­ a lélekelemek az embert mintázó elképzelésekben személyiséget öltöttek magukra, ­ és az emberi társadalom mintájává alakultak. A hit és tárgya meghatározása: ­ a hit nem szorítható sem a lélekre, sem magára az Istenre, ­ hiszen a mai eszmerendszerek nagy része istentagadó, azaz szakszóval kifejezve ateista, ­ ezek számos eleme pontosan ugyanúgy hit kérdése, mint akár a lélekbe vagy istenségekbe vetett hit, ­ a tudomány iránti feltétlen bizalom ugyancsak pontosan ilyen hit, ­ a hit az eszmét hordozó közeget jelent fogalom, ­ több is, de kevesebb is, mint az elme értelmének meghatározottsága, azaz az agy soros intellektusa,138 ­ a hit mechanizmusra alkalmazva bizonyos szellemi jelenségeket, információkat, adatokat, alakíthatjuk a cselekedeteinket, ­ a hit mögött nem csak az agy soros, közvetlen értelme, gondolkodó és dönt képessége húzódik meg, hanem megtalálhatók benne azok az érzelmi és szellemi megnyilvánulások is, amelyek az emberi tudatot értelmes átgondoló tevékenységén felül attól teljesen idegen, okszertlen tevékenységhez is köthetik, Mi a vallás? ­ a hittel hordozott eszméket, eszmerendszereket, ­ a hittel végzett cselekedeteket többnyire a vallás fogalmába sorolhatjuk, ­ a vallások hittel fölvállalt eszmék, eszmerendszerek, ­ olyan eszmei programok, amelyek alapján tevékenykedünk, rítusokat hajtunk végre, ­ hagyományosan föltételezik, hogy a vallások általában szellemi felsbbrend személyiségekhez (istenek) kapcsolatos eszmerendszerekre alapuló rítusok.139

Lábjegyzet: Ezeket az elemeket az ókori bölcseleti és hitrendszerek valóban létez, a világegyetemet alkotó elemekként ismerték el. Vannak, akik az emberi elme képességei között ezen kívül még másik két formát is megkülönböztetnek, mégpedig az asszociatív gondolkodás érzelmi teljesítményét, avagy érzelmi intelligenciáját (Daniel Goleman) és a szellemi értelem (spirituális intelligencia) egységes, átfogó gondolkodását (Danah Zohar, Ian Marshall). Az utóbbi magyarázatára k nem tartják alkalmasnak a megismer (kognitív) tudományt, mely az elmét szerintük csupán számítógépnek tekinti. Mert szerintük, ahol az értelem és az érzelem már tehetetlen, ott kezddik a szellemi értelem. Ennek segítségével nagyobb és gazdagabb összefüggésbe tudják helyezni cselekedeteinket, életünket. E képességünket azonban ­ mivel a modernizmus térhódításától a közelmúltig igen elhanyagoltuk ­ kevéssé ismerjük. A 20. század végére azonban összeállt a tudományos kutatásokból annyi, hogy Zohar és Marshall bizonyítva látja, miszerint fizikailag is kimutatható az agyban a szellemi értelem, vagyis az a késztetés, hogy az élet nagy kérdéseire megnyugtató válaszokat találjunk. E felfogásban az emberi elme tulajdonsága a vágy, hogy az élet végs értelmét kutassuk, értékeit megértsük. St a legmagasabb fokú szellemi értelmünk alapveten szükséges a másik kett, átgondolt (racionális) s az érzelmi értelem mködéséhez is. Mert a szellemi értelem hangolja össze értelmünk és érzelmeink mködését, amivel cselekedeteinket, döntéseinket és a világ eseményeit egy nagyobb egészként élhetjük meg. Ezt a minden emberben meglév, mély és mindenkiben egyformán tiszta bels központot a bennünk él Istennek, fénynek, végs célnak, a megvilágosodás állapotának, központjának nevezik a szerzk. Ez mutat leginkább a hitre magára is. Ettl vagyunk emberek, ezáltal élünk emberi életet. Jellemz még erre az értelemre, hogy az óriási számú egyedi idegsejtet a kvantumholizmus vagy kvantumrezonancia jelensége teszi számára különleges egységgé, tudatos tapasztalattá (szinte egyetlen nagy idegsejtté) ­ éppen úgy, ahogy a lézersugarat is összegzi mintegy egyetlen fotonná (J. B. S. Haldane, David Bohm). E kvantumkoherencia miatt szellemi értelmünk élettani és fejldés elméleti eredettel az életjelenségben gyökerezik. Mert az anyagi világ alapvet tulajdonsága ­ Marshall és Zohar szerint ­ a tömeg, a töltés vagy a térbeli szerkezet mellett az anyagiakkal le nem írható prototudatosság is, s csak különleges fölépítés szerkezet ­ például agyunk ­ rendelkezik azokkal az eszközökkel (pl. a 40 hertzes rezgés mögötti folyamatokat biztosító hálórendszer), amelyekkel a prototudatosság elemeibl a tudatosságot létrehozhatja. Így szellemi értelmünk a világmindenségbe helyez bennünket, és ezért az élet célja, értelme a világmindenség fejldési, változási folyamatának kereteiben értelmezhet. Szellemi értelmünk kvantumdimenziója tehát azt jelenti, hogy nem vagyunk egyedül, nem rekedünk saját élményeink és az emberiség tapasztalatainak szk birodalmába. Hiszen a kvantumvákuum, ­ az univerzum ama háttér-energia szintje, amely minden létez forrása, a fizika végs transzcendens valósága, ­ a prototudattal együtt olyanná válik, amit a misztika a mindenben megtalálható Istennek nevez. Innen, a minden létezés végs értelmébl eredeztetik tehát az emberi tudatot és annak egyik sajátságos megnyilvánulását, a hitet is.
138

137

16.3. A vallás történeti megjelenése.
Az etikai felett vallás140 meghatározása: ­ a vallás olyanféle meggyzdés, ami az emberi megismerésben, gondolkodásban, érzelmekben, akaratban és cselekvésben nyilatkozik meg, s elismeri a személyes vagy személytelen túlvilági, transzcendens, emberfölötti erk mködését, ­ és e meggyzdéshez a világ erkölcsi rendjébe vetett hit párosul, ­ amely nyomán etikai fejlett vallás jön létre, ­ e vallás kifejezdik a tettekért való erkölcsi felelsség, az igazságosság és a tökéletesség követelményében. Ma nyolc etikai fejlett vallás van: ­ a bráhmanizmus vagy hinduizmus, ­ a dzsainizmus, ­ a buddhizmus, ­ a kínai univerzizmus, ­ a párszizmus, ­ a zsidó vallás, ­ a kereszténység ­ az iszlám. Az örök világtörvény világvallásai: ­ a hinduizmus, a buddhizmus és az univerzizmus, ­ a Hindukus hegységtl keletre találhatók, ­ szerintük a világ örökkévaló, ­ nincs kezdete és vége, mert a keletkezés­elmúlás egymást követ váltakozó folyamatában a világ örökkön megújul, ­ és a világon uralkodó bels törvényszerség, elv szabályozza a benne folyó összes történést, ­ mely elv vagy személytelen világtörvény, ­ vagy a világban és a világ fölött mköd isten megnyilvánulása, ­ e vallások a világot az örökkévalóság szempontjából141 tekintik,
139

Azonos jellegük alapján azonban más eszmerendszerek gyakorlatát is ide sorolhatjuk. Az istenhív vallásokat megelzen évezredekkel korábban az emberi társadalom sejtjei, csoportjai, mveltségei vallásos hitrl tettek tanúbizonyságot, vallásos hittel folytattak rítusokat, amelyeket leginkább a temetési szertartások során használt sírmellékletek tanulmányozásával figyelhettünk meg. Valamennyi valláshoz tartozik egy eszmerendszer, annak egy, esetleg több dogmája, vagy egész dogmarendszere, amelyet hittételként a vallás hívei fölvállalnak. A vallások nem pusztán eszmék, gondolatok, hanem valódi társadalmi gyakorlatok is, a hit gyakorlatai, ezért többkevesebb rítus is tartozik hozzájuk. Gyakran, de nem szükségszeren, tartalmaznak az eszmerendszer, a rítusok kialakítását, konzerválását és fönntartását, valamint a vallás tételeinek a terjesztését, hívek toborzását szolgáló szervezeti alakzatot is. A mai szemléletünket nagymértékben meghatározzák a földön elterjedt néhány tételes vallásról alkotott ismereteink, amelyeknek kifejlett eszme- és dogmarendszere van, és általában ezekhez mérjük mind a magunk hitét, mind pedig a vallási gyakorlatokat. Holott az emberiség eltörténetét áthatotta a vallásos hit és társadalmi gyakorlat, jóllehet az emberiség ismert történetének nagyon nagy részébl nem mutatható ki tételes vallás, általános értelemben vett eszme, vagy eszmerendszer, de még megszemélyesített istenség sem. Kifejlett vallási nyomok a mai természeti népek rítusaiban, mondáiban, társadalmi gyakorlatában még jelen vannak. Így ezeket sem rekeszthetjük ki a vallások körébl. Ugyanakkor a 20. század fényes bizonyítékát adta annak, hogy a hitgyakorlat nem föltétlenül szellemi fölötteshez kötött jelenség, hiszen istenhitüktl megfosztott tömegek álltak vallásos buzgalommal a 20. század két valláspótlónak felfogható szellemi mozgalom, és kegyetlen társadalmi gyakorlata mögé (nácizmus és bolsevista, kommunizmus vagy szocialista eszmerendszerek). 140 Az etikailag magasrend vallások 1500­2500 éves múltja eltörpül a 6000 éves írott történelem és az azt megelz sokkal hosszabb emberi idhöz és tapasztalatokhoz képest. Ezért bennük sok kezdetleges maradvánnyal találkozunk, s ezért létrejöttük és elterjedésük nem lehet végpontja az emberi szellem fejldésének. Ugyanakkor minden vallási képzdmény fontosságát leginkább késbbi értékelése adja. A kevéssé ismert eleusziszi misztériumok, vagyis az eleusziszi beavatás rítusai és a korai orphika, a titkos orphikus rítusok például elbvöl hatást gyakoroltak az európai hitre több mint húsz évszázadon keresztül. Megnyilvánult ez a hatás a mitologizáló gnózisban, a görög és keleti szinkretizmusban, majd a középkori hermetizmusban, az olasz reneszánszban, a 18. század `okkultista' hagyományaiban és a romantikában. Ezek a misztériumok megihlették a modern európai irodalmat Rilkétl T. S. Eliotig.
141

Sub specie aeternitatis.

s a történeti eseményeknek csekély jelentséget tulajdonítanak, az id nem bír jelentséggel. Keleti típusú vallások: ­ a körforgás vallásai, ­ szerintük a világfolyamat, az emberi és isteni lét állandóan ismétldik, elölrl kezddik, ­ a hinduizmusban az istenek is részei a világ körfolyamatának: meghalnak, születnek, ­ nagy a szerepe a személytelen világtörvénynek, bár valamiféle többistenhit, politeizmus is létrejön, ­ a világtörvényhez alkalmazkodnak az éllények, az ember, st az istenek is, ­ a túlvilágba vetett hitnek nincs nagy jelentsége, ­ az ember célja nem valamely istenséggel találkozni s ezáltal örök boldogságot elérni, hanem a semmiben való teljes feloldódás. A Kr. e. V­IV. évezredtl elindult és a történelemben lezajlott mélyreható változások a Nílus, a Tigris, az Eufrátesz, az Indus, a Gangesz, a Hoangho és a Jangce folyam melletti osztályokra tagolt társadalmakat hozták létre. Elterjedtek a fegyverek, illetve a fémszerszámok, és a természet viszontagságait, valamint a társadalmat ért támadásokat az öntözéses gazdálkodással és az erdítményekkel küzdötték le, ami elbb templomgazdaságot, majd istenkirályságokat, despotizmusokat hozott létre. A kialakuló nagy birodalmakban azonban ­ a csupán emberekbl álló óriásgép mködtetése miatt ­ a munkamegosztás nem fejldött úgy, mint az 1000 évvel késbbi, a sajátos antik tulajdonviszonyokkal bíró Görögországban. Az ázsiai, keleti típusú és a nyugati típusú vallások különbségeinek okai idáig visszavezethetk. A történeti isten-kinyilatkoztatás két világvallása: ­ a kereszténység, és az iszlám,142 ­ a Hindukustól nyugatra jött létre, ­ a kozmoszt és lakóinak létét a világnál végtelenül hatalmasabb személyes istentl származtatja, ­ s a világ szerinte amint keletkezett, úgy véget is ér, ­ Isten mindent a semmibl teremtett, ­ és korlátlanul, tervszeren uralkodik a mindenség fölött, ­ szerinte a világtörténelem egyszeri, megismételhetetlen, ­ tehát jelentsek még az évtizednyi történelem egyedi eseményei is, mert az egyének cselekvése határozza meg örökkévaló sorsukat, így az id fontos. A vallások megújulása: ­ az alapvet válságok és az ezekre következ alkotások teremtik meg, ­ Indiában például a brahmanikus áldozat vallási elértéktelenedésébl fakadó feszültség és reménytelenség eredményezte olyan ragyogó alkotások létrejöttét, mint az Upanisádok, a jóga-technikák, Gautama Buddha üzenete, a misztikus áhítat stb, ­ és a reneszánsz végi reformáció, valamint a protestantizmus története is ezt mutatja.

142

Kinyilatkoztatott vallás a zsidó vallás is.

17. Történet- és társadalomfilozófia.
17.1. Történetfilozófia.
Mi jellemzi a történelmi leírást? ­ csak értékel leírás, történet lehet, ­ ezt a múlt esemény sokaságából kell kiválasztani, ­ a kiválasztásnak szempontjai, szemlélete van, ­ e szempontok mögött valamilyen érdek húzódik, ­ a szemlélet mögött pedig filozófiai elmélet, ­ a történeti leírás egyben értékelés, ­ a történeti események megtalált jelentése, ­ a történeti körülmények sorrendi logikája, ­ azaz mindig egyfajta történetfilozófia.143 A történetfilozófia jellemzi: ­ az elnevezést csak Voltaire találta ki, ­ de már Thuküdidész használta a fogalmat, ­ a filozófiai gondolkodás segítségével tárta fel a valós események valóságos, valószer okait. ­ az újabb történetfilozófia a népek történetében az általános, egyforma mozzanatokat keresi, hogy azokkal egyetemes, azaz minden népre érvényes törvényszerségek magyarázatát adja. ­ az emberek cselekvésébl törekszik megállapítani az egyes korokat mozgató eszméket és ezek szükségszer megvalósulását, ­ egyes mveli magyarázataik valóságalapját növelik az emberi szervezet és jellem, a történeti környezet és az éghajlat megfigyelési adatai felhasználásával. A történelemfilozófiai törekvés idealista formája: ­ már Szent Ágoston optimális társadalom elképzelésében fellelhet, ­ ott a kereszténység alapelve az emberi történelem egyedül üdvözít vezérelve, ­ ugyanezt tanúsítja Bossuet a XVII. században, st ­ a XIX. század végén XIII. Leó pápa a skolasztika örökérvény egyetemes elveit kívánta a modern filozófia eredményeivel összeegyeztetni a süllyed erkölcs és tudomány megmentésére, ­ a történelmi fejldésben Lessing az emberi szellem fokozatos kialakulását, ­ Herder az emberi érzések lassú fejldését, ­ Hegel pedig a szabadság külsvé válását fedezte fel. A történelemfilozófia idealista formájának ellentéte: ­ a történelem természetes okokból magyarázata, mint az éghajlati, földrajzi, nemzeti, népesedési, gazdasági stb tényezk vagy hatóerk, ­ ezen irányzat els képviselje Jean Bodin, majd Vico, ­ Montesquieu, Voltaire, Rousseau, Humboldt,

143 Összegezve: A történelemnek csupán értékel leírása, története lehetséges, mert a múlt eseményeinek sokaságából minden kiválasztás bizonyos szempontok, avagy szemléletmód szerint történik, ezek mögött pedig rendszerint valamilyen érdek, vagy valamely filozófiai elmélet húzódik meg. Így a szigorúan vett történeti leírás mindig egyben értékelés is, azaz a történeti események, körülmények megtalált jelentése, sorrendi logikája adja a történetfilozófiát.

A történelemfilozófia késbbi formája: ­ Gibbon, Mommsen és Maculay kutatási módszertana, ­ a forrásadatok hitelesítése és megfelel elrendezése, ­ a hiányzó adatokat rekonstruáló teremt szellem. A történetfilozófia mai meghatározásai: ­ az emberiség az emberi programmal vezérelt él társadalom, ­ ez történelme során számtalan társadalmi alakzatot öltött, ­ aminek vezérl programja a társadalom szellemisége, ­ nagyrészt összhangban a társadalmi alakzat sajátságaival, ­ tág értelemben vett színvonalával, fejlettségével, mely szint nem követelményrendszerhez mért viszonyított érték, hanem a társadalom szellemi kapacitásának a korábbi történelmi szakaszokban felgyülemlett tapasztalatai összessége, ­ a tartós társadalmi alakzatok idején a vezérl program, eszmeiség a társadalmi gyakorlattal összhangban volt, ­ a rendszer a társadalom életét egyensúlyok sorozatán keresztül biztosította, ­ a szellemiség és a társadalmi gyakorlat ekkor együttesen alkotta magát az él társadalmat, az emberiséget. 144

17.2. Társadalomfilozófia.
Mi jellemzi az új gondolkodást a társadalomról? ­ a reneszánsz mozgalma, az empirizmus filozófiája, a természettudományos sikerek hatása, ­ a társadalomról is születnek tudományos igény leírások, magyarázatok és elrejelzések,145 ­ a társadalom egészként szemléletét a történetfilozófia és társadalmi utópiák készítették el, ­ a felvilágosodás korára a társadalmi jelenségek magyarázatát már nem vallási, mitológiai vagy filozófiai érvektl várták, hanem a valóság közvetlenül tekintett tényeivel és azok törvényszer összefüggéseivel magyarázták. Comte társadalomfilozófiája: ­ a holisztikus elvnek megfelelen fejti ki, ­ csak az együttes emberi társadalomnak van szerves fejldéstörténete, ­ azaz a kis egész egyed sorsa beleolvad a nagy egészébe, az egyetemesbe, ­ a társadalom tana csak egészet tekint tudományos vizsgálattal eredményes, ­ azaz a nem tudományos társadalomelmélet nem pozitív. E társadalomfilozófia kritikája: ­ ez a szcientizmus tipikus megvalósulása,146 ­ nincs benne figyelembe véve a társadalomról való tudás, ­ aminek többnyire jellemzje az önreflexiónk, ­ de a még jelentsebb tény sem, hogy az egyes emberi társadalmak bármilyen aprólékos vizsgálata nem nyújthat teljes tudást az egész emberiségrl. Melyek a szociológia jellegzetességei? ­ tudományos társadalomelmélet,
144 Összegezve: Az emberiség ­ az emberi programmal vezérelt él társadalom ­ a történelme során számtalan társadalmi alakzatot öltött, ahol a vezérl program, a társadalom szellemisége nagyrészt összhangban volt a társadalmi alakzat sajátságaival, tág értelemben véve megfogalmazott színvonalával, fejlettségével. Ez a szint nem követelményrendszerhez mért viszonyított érték, hanem a társadalom szellemi kapacitásának a korábbi történelmi szakaszokban felgyülemlett tapasztalatai összessége. A tartós társadalmi alakzatok idején a vezérl program ­ az eszmeiség ­ a társadalmi gyakorlattal összhangban volt, a rendszer a társadalom életét egyensúlyok sorozatán keresztül biztosította. A szellemiség és a társadalmi gyakorlat ekkor együttesen alkotta magát az él társadalmat, az emberiséget. 145 Mint a természetrl. 146 Amikor a természettudomány eredményeit, módszertanát automatikusan, hozzáigazítás nélkül alkalmazzák a társadalom területére.

­ szkebb értelemben véve147 tudomány a társadalmi életrl, a társadalmi lét és történés formáiról, tényezirl, törvényszerségeirl, keletkezési és fejldési feltételeirl, elveirl és céljairól, ­ köteles figyelembe venni148 a társadalmi jelenségek függését a természeti feltételektl, ­ új tudományként fiatalok módszertani kérdései és tudományos határai, ­ eredményei jelölik ki a kívánt társadalmi berendezkedést, ­ jogosultnak érzi magát149 a szükséges eszmék elállítására az egész társadalom átalakításához, azaz a hatalom megragadásához. Comte azonban még nem jutott el eddig, hanem mivel olyannyira hitt a tudományok társadalomjobbító erejében, ­ vallásellenessége ellenére ­ új tudományvallás bevezetésére tett javaslatot. John Stuart Mill az okság elvét és a fizikai tudományos módszereket alkalmazhatónak vélve az erkölcsi és társadalmi jelenségekre, lehetségesnek tartotta a társadalmi törvények feltárását. Amely eszmével egyébként ­ liberális apostolsága ellenére ­ nagymértékben elsegítette az emberi szabadság késbbi korlátozását az e vélt törvények nevében és érdekében cselekv hatalom által. Ideális, racionalisztikus, utópikus szociológia: ­ a társadalom új berendezkedését célzó elméletek, ­ eszményi (ideális) alapelvet tartalmaz, ­ amilyen a szabadság, testvériség, egyenlség elve, ­ az ,,egy mindenkiért, mindenki egyért" elve, ­ illetve a Szentírásból fakadó szeretetvallások alapelvei. Modern, materialisztikus, történeti, realisztikus szociológia: ­ keresi az anyagi (materiális) ok hatását, ­ azaz az emberiség együttes életén uralkodó természeti szükségszer okét, ­ s keresi, jósolja és sürgeti e hatás kifejtési módját. Marx ­ korántsem függetlenül a pozitivizmustól és utópizmustól ­ a társadalmi szempontok tudományos alkalmazását végezte társadalomelméletében, illetve azok gyakorlati megvalósítását elkerülhetetlennek tekintette. Az utópikus szocialista elvek és követelmények tudományos elemzésével, kritikájával kívánta elsegíteni azok megvalósulását. A hegeli világkép materialisztikus alapokra helyezését nem tudta azonban teljes mértékig végigvinni, s ezért korán voluntarista elemek keveredtek az társadalmi célkitzéseinek megvalósítását zászlajukra tz mozgalmakba. Ezen felül a klasszikus angol közgazdaságtant bíráló elmélete sem állta ki az id próbáját, s a szociáldemokrácia a marxizmussal szakítása után érte el igazi eredményeit. Melyek a szociológia legújabb fejleményei? ­ többnyire válságtudomány maradt, ­ a problémákat érzékelve válságok és változások jelenségeit elemzi, ­ már nem tekinti magát olyan tudománynak, aminek kategória rendszere leképezhetné a közvetlenül tapasztalt valóságot, ­ olyan tudománynak tekinti önmagát, amely képes megragadni tudományosan konstruált dimenziókat, amik a társadalmi valóságban problematikusak és magyarázatra szorulnak, ­ a mai általános szociológia általában véve ad magyarázatot a társadalmi élet szabályszerségeire és elvi megoldásaira, ­ a speciális szakszociológiák társadalmi jelenségcsoportokra összpontosítanak, mint a vallás,
147 148

A társadalomtudományok összességétl megkülönböztetetten. Elvi, elméleti jelleg következtetései mellett 149 Mintegy társadalomfilozófiaként.

a politika, a gazdaság, a mvészet, a család, település, oktatás, nevelés stb.

Émile Durkheim modern szociológiája.
Durkheim (1858­1917) a modern szociológia egyik megalapítójaként a szociológiát, annak általa feltárt rendkívüli magyarázó erejével, a társadalomtudományok középpontjába emelte. Ennek tárgyát az egyéneken kívül fennálló, de az egyénekben internalizálódott és az egyéneket korlátozó sajátos realitásban látta, amely társadalmi determinációként mködve, még az öngyilkosságra is választ ad, nevezetesen a társadalmi integrációban és szabályozásban fellép üzemzavarral, egoizmussal és anómiával magyarázva annak növekedési rátáját. A gazdaság, az ipar és a családi élet harmóniáját lehetetlenné tev, az iparosítás gyorsaságából és a régi normatív keretek elkopásából adódó anómia abnormalitásként jelentkezik a modern társadalom létezési feltételeiben a már elért fokon. Mert a modern társadalmakban már az organikus szolidaritásnak kellene érvényesülnie a premodern ­ törzsi és hagyományos ­ társadalmak mechanikus szolidaritása helyett. A mechanikus szolidaritású társadalmakban a hasonlóság elve uralkodik és a társadalmi struktúra szegmentumokra oszlott, kis mérték a kölcsönös függség, alacsony a népességszám és a népsrség, represszív (elnyomó) büntetjog és ers kollektív tudat érvényesül, a legfbb érték a társadalomegész. A modern társadalmakat viszont már a munkamegosztás tagolja, szervezett a társadalmi struktúrájuk, az egyesített piac és a megntt városok kölcsönös függségben állnak, magas a népességszám és népsrség, restitutív (helyreállító) a jog, humánus és világias a hiedelemvilág, nagyra értékelve az egyén, kívánatos az esélyegyenlség, a magasfokú munkaerkölcs és társadalmi igazságosság. Bár a társadalmi igazságot fenyegetve látta atavisztikus erktl is, mégis a modern társadalom mködési feltételének, az individualizmus vallásának tekintette. Bizonyos társadalmi adottságok közepette az öngyilkosságot és a bnözést normálisnak, a társadalmi egészség tényezjének tekintette. Az osztálykonfliktus hidegen hagyta, a marxizmust tudománytalannak találta, a forradalmat pedig a csodaváráshoz hasonlította. A szocializmus jajkiáltását kiváltó társadalmi betegségek ellen a szociológusoknak kell szerinte tudományosan megalapozott gyógymódokat ajánlaniuk. Ugyanakkor a hatalomból fakadó igazságtalanságokat, a hatalmi harc kegyetlenségeit kevésbé vette tekintetbe, s az államban inkább kommunikációs rendszert látott, mely tudatosan reflektál a társadalomra. Ez az egyoldalúság viszont elmélyítette éleslátását a társadalom meghatározó hatásai vizsgálatában, egészen annak széls határaiig. Így a vallásos élet elemi formáiról szólva a vallást a szent tárgyakra irányuló, társadalmi integratív szerepet betölt hiedelemrendszernek tekintette. A hiedelmek és rituális szokások e társadalmi szerepén túl azok valódi értelmét a társadalom sokoldalú tükrözésében, az egyének pszichológiai épsége és a társadalmi kohézió fenntartásában látta. Még a gondolkodás olyan alapkategóriáit is, mint a tér, id, okság, a korai vallásosság társadalmi eredetébl magyarázta.

18. Politikafilozófia, politikai szociológia
18.1. Politikafilozófia.
Mi jellemzi a politikafilozófiát? ­ a legelvontabban tisztázza a politika fogalmát, ­ kialakítja a politikai véleményalkotás érveit, ­ tág értelemben véve minden olyan elmélet, különösen a normatív elmélet, amely a politikáról szól: a demokrácia elmélete, politikai etika, politikai gazdaságtan, ­ témái a közügyek: minden olyan kérdés, mely a közösségek egészét érinti, ­ szkebb értelemben a közélet mély és elvont kérdéseit taglaló filozófia az államról, a társadalomról, az individuumról. A politikafilozófia paradoxona: ­ az egyén és a társadalom viszonya, ­ hogy minden ember egy kultúrközösség terméke, ugyanakkor társadalomtól elkülönült valóságos individuum és ekként gondolkodik, ­ azaz önmagától különböznek tételezi a társadalmat, amely t létrehozta. Kétfajta politikafilozófia: 1. Ha a társadalomból indul ki, ­ akkor a közösségi élet formáiban fogalmazza meg az eszményeket és értékeket, ­ s az egyes egyéneket, törekvéseiket másodlagosaknak, a közösségi ideál részeinek tekinti. 2. Ha az egyénbl indul ki, ­ bár megköveteli a másik individuum iránti tiszteletet, ­ de nem a társadalmi élet irántit, ­ s a közösséget az egyéni célok, eszmények eszközének tekinti. A politikafilozófia elsdleges célja: ­ az állam és intézményei vizsgálja, ­ tisztázza a szuverenitás, a hatalom tekintélye és a politikai engedelmesség kérdéseit, ­ megalapozza a jog, a törvény, az alkotmány fogalmát, érvényét, ­ alapkérdése a társadalmi igazságosság. A politikai filozófia története: ­ Platón politikai filozófiai szempontból ideális államot írt le, ­ Arisztotelész a létez politikai intézményeket elemezte, ­ Szent Ágoston, a keresztény politikai filozófia megteremtje, az uralkodónak egyfajta természetjogot tulajdonít, ­ amely gondolatot Aquinói Szent Tamás fejleszti tovább, ­ Machiavelli a hatalom számára szükséges fejedelmi magatartást vázolja fel, ­ Hobbes, a modern politikafilozófia megteremtje,

a politikai engedelmesség és szuverenitás újkori elemzje, ­ Spinoza, Locke és Rousseau a politikai engedelmességet a társadalmi szerzdésbl eredeztetim ­ Hume és Hegel a magántulajdon és az egyéni szabadság kérdését helyezte a középpontba, ­ Marx a magántulajdon radikális kritikáját adta, ­ Bentham és Mill a politikai intézményeket a hasznosság szempontjából vizsgálta, összeegyeztetve az egyéni szabadságjogokkal, ­ a 20. század politikai filozófiai irányzatai: liberális, egzisztencialista, pragmatista, instrumentalista, kereszténydemokrata, anarchista, marxista­leninista, új baloldali, ­ a globális politikai filozófia még nem született meg.150 Kiemelked politikafilozófiai teljesítmények: ­ a modernkor eltti történetében az antik hagyomány kezdeti és klasszikus teljesítménye, a középkori virágzás, hanyatlás, valamint a reneszánsz fordulata, ­ a modern kor politikafilozófiájából a modernitás alapvet társadalomszerkezeti változásai, a racionalizmus, az empirizmus és a felvilágosodás elméletei, ­ a 19. századi ideológiák, mint liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus, nacionalizmus, ­ a 20. század els felébl különböz alapozottságú totalitariánus mozgalmi eszmék és a demokratikus társadalmi gyakorlatot irányító eszmék, ­ 1945-tl ismeretelméleti alapozású elméletek, tudományelméleti alapozású elméletek, és etikai alapozású elméletek, valamint a spontán társadalmi rend neoliberális elméletei, a kritikai elmélet politikafilozófiája, antiutópiák politikafilozófiája, egzisztencializmus politikafilozófiája, trockizmus politikafilozófiája, maoizmus politikafilozófiája, új baloldal politikafilozófiája, feminizmus politikafilozófiája, posztindusztrializmus politikafilozófiája, posztmodernizmus politikafilozófiája, neopragmatizmus politikafilozófiája, globalizmus politikafilozófiája. Politikaelmélet történet. A politikai élet interpretációjának els gondolatait tehát az antik görög társadalom teremtette. Bár Platónnak ,,Az állam" cím mve például elssorban az eszményi állam utópiája, mégis a józan ész megfontolásait felhasználó sok szociológiai általánosítást tartalmaz. Rámutat az emberek és szükségleteik különbözségébl fakadó munkamegosztás és az állam keletkezésének összefüggéseire, valamint a háborúk és az államok bels
150

Hogy ez utóbbira is szükség lenne, arra más területek fejleményei figyelmeztetnek, például az ökológia a globális problémák megoldatlanságával, vagy éppen a világpolitika, és az embertan vagy az embertudomány legújabb felfedezései.

rendje, valamint katonáskodó osztálya közötti kapcsolatra. A Törvények c. mvében pedig Platón felvázolja az emberiség társadalmi és politikai fejldését. A politikai jelleg átalakulásokat szociológiai síkon, az életmód változásával magyarázza. A történelmi átalakulásokat pedig a népek életmódjában bekövetkezett tartós változásokkal. Ilyen történelmi méret átalakulás a pásztorkodásról a földmvelésre való áttérés, politikai jelleg változás pedig a törzsek egyesülése és a monarchia keletkezése. Az ókor másik nagy filozófusa, Arisztotelész elször alkalmazott a társadalomfilozófia történetében empirikus módszert: a megfigyelést és az induktív következtetést. A Politika cím mvében tényanyagra támaszkodva végezte a polisz-állam keletkezésének és funkcióinak elemzését. Mindezt olyan korábbi társadalmi kötelékekbl vezeti le, mint a család, amely például a fajfenntartáshoz nélkülözhetetlen, azaz a nemek kapcsolatából, és amely a tartós közösséghez, a család fennmaradásához szükséges, azaz az úr és szolgái viszonyából. A családokra épülnek a faluközösségek, ezekre pedig az állam, a legmagasabb rend közösségi forma. Így az állam a társas lény ember teljes személyiségét kibontakoztató forma. A társadalmi osztályok szerepe pedig az él szervezet különböz szerveinek funkcióit példázza. A hatékony demokrácia feltétele a társadalmi közép, a közepes vagyonú szabadok ereje. John Locke a XVII. században Arisztotelész azon elméletére építve, hogy az ember természeténél fogva társas lény, az emberi társulásokat csak különböz feltételek teljesülése esetén tekintette politikai társadalmaknak. Ilyen feltétel a területi egység, a közös törvény és a viszályokat elsimító, a bnösöket megbüntet hatalom megléte. A politikai társadalom az egyének szabadságát korlátozó szerzdés útján jön létre. Az emberek a tulajdonuk védelme miatt vetik alá magukat az általuk létrehozott politikai hatalomnak. Az állam szociológiai alapja így a magántulajdon, amely a romlatlan egyetemes pénz alapján keletkezett. Locke megkülönbözteti az államot, melyet a társadalmi szerzdés hoz létre, a kormányzattól, melyet a kormányzati szerzdés hoz létre. Ha a kormányzat megsérti a kormányzati szerzdést, a népnek joga és kötelessége megdönteni a kormányt, ami azonban nem dönti meg, nem szünteti meg az államot. A kormányzatnak tehát az állammal szemben fontos kritériuma megváltoztathatósága.

18.2. Politikai szociológia.
A politikai szociológia meghatározása: ­ a politikai élet különböz részterületeinek vizsgálatára vállalkozik, mint a politikai mozgalmak, az állam, a politikai közvélemény, a politikai ideológiák, a politikai magatartás és a nemzetközi kapcsolatok. ­ nem csupán elméleti irányt követ, hanem különböz empirikus kutatásokat végez, ­ feladata leíró jelleg tényanyag szolgáltatása, a hipotézisek empirikus ellenrzése és az elméleti fejldés elsegítése. A politikai szociológia és politikai gyakorlat: ­ a XX. században empirikus kutatások, ­ ellenrzött ismeretek igénye olyan területeken, mint az egyes pártok és jelöltek választási esélyeinek megítélése, a politikai propaganda hatékonyságának értékelése, A politikai szociológia és politikai valóság: ­ e kutatások a közvetlen politikai gyakorlat szolgálata mellett ­ egyúttal a politikai valóság feltárásának viszonylag önálló területét alkotják, ­ s manapság eltérbe került a politikai és választói magatartás vizsgálata, a politikai pártok kutatása, a közvélemény és a politikai kultúra vizsgálata, a nemzetközi kapcsolatok vizsgálata, ­ a kutatási módszerekben eltérbe kerültek a statisztikai vizsgálatok, a magatartás-vizsgálatok, a kérdíves vizsgálatok, a pszichológiai laboratóriumi kísérletek,

a játékelmélet alkalmazása, a közvetlen megfigyelés és a dokumentumelemzés. További fontos kutatási területek: ­ a hatalom szociológiája, ­ a politikai mozgalmak kutatása, ­ sajátos intézményesült formájuk, a politikai pártok kutatása, ­ a politikai mozgalmak miként kristályosodnak ki, hogyan mködnek, hogyan formálódnak párttá, ­ melyek a politikai pártok mködési mechanizmusai, ­ milyen a politikai mozgalmak és pártok sajátos egésze, ­ a politikai párt mint a politikai mozgalom intézményesült megnyilvánulása? A politikai mozgalmak meghatározása: ­ olyan társadalmi törekvések, amelyek a fennálló viszonyok megváltoztatására vagy ersítésére irányulnak a kormányzat befolyásolása vagy a hatalomért vívott harc útján, ­ más társadalmi mozgalmaktól az különbözteti meg ket, hogy politikai eszközöket alkalmaznak, a hatalomért, a hatalomgyakorlás befolyásolásáért harcolnak, ­ magas fokúan szervezett mozgalmak a politikai pártok, amelyek céljaikat a hatalomért folytatott harc útján igyekeznek elérni, de programjuk nem szorítkoznak a hatalomgyakorlás befolyásolására, legfeljebb tartós ellenzékbe gyengülés esetén. A politikai mozgalmak típusai: ­ a fennálló politikai rendszerhez való viszonyuk szerint konzervatív mozgalmak, reformmozgalmak,, forradalmi mozgalmak, és ellenforradalmi mozgalmak, ­ szervezettségük foka és formái szerint rövid élet spontán és laza szervezet politikai mozgalmak, valamint magas fokúan szervezett, tartós politikai mozgalmak vagy pártok, A politikai mozgalmak bels dinamikájának fejldési szakaszai: ­ a mozgalom elfeltételeinek kialakulása, ­ majd a törekvések megfogalmazása és terjesztése, ­ aztán a kifejlett politikai tevékenység, ­ végül a politikai mozgalom elhalása. A politikai pártok: ­ ha osztályjellegek, akkor lehetnek osztálypártok, osztályközi pártok vagy osztályszer csoportok pártjai, ­ szervezeti felépítésüket tekintve lehetnek lazán vagy ersen szervezett, a tisztségviselésre alkalmasak pártjai vagy tömegpártok, ­ a hatalmi rendszerben elfoglalt hely szerint vannak fontos legális pártok, marginális legális pártok, fontos illegális pártok, marginális illegális pártok.

­ a domináns ideológia szerint vannak eszmei-politikai arculatú pártok, pragmatikus választási pártok vagy karizmatikus vezérelv pártok. Az államok pártrendszere lehet: ­ a kormányzattal szemben alternatívát nyújtó rendszerként felaprózott többpártrendszer, ­ kétblokkos vagy kétpártrendszer, ­ nem alternatívát nyújtó rendszerként pártkooperációs rendszer, ­ a nemzeti egyetértés rendszere, ­ korlátozott pártrendszer, ­ egypártrendszer vagy hegemón pártrendszer. Az állam politikai szociológiai vizsgálata: ­ az államhatalmi apparátus társadalmi feltételei és hatása szempontjából, ­ foglalkozik az állam eredetével és funkcióival, ­ foglalkozik az állam típusaival és formáival, ­ foglalkozik az államapparátus összetételével, struktúrájával és funkcióival. A közvélemény politikai jelensége: ­ a társadalomban létez tényleges erk viszonya határozza meg, ­ nem azonos a társadalmat alkotó egyének vagy társaságok véleményeivel, bár a véleménynyilvánítások, a közvélemény kutatások az egyéni véleményekbl bizonyos fokig közvéleményt formálnak a nyilvános terjesztés révén. A közvélemény létezése tehát magának a különböz álláspontoknak, véleményeknek a kifejezdési és nyilvánosságra hozási lehetségében és harcában áll a közös társadalmi akarattá egyeztetés folyamatában. De a közvélemény szférájában az álláspontok küzdelme nem szorítkozik az eltér álláspontok képviseli közötti vitára, hanem sajátos politikai harcként jelenik meg. E harc leköt gazdasági és politikai erket is, mert a vélemények megformálásához és terjesztéséhez anyagi eszközök szükségesek, és a politikai rendszer keretei közötti legális közvélemény határainak kijelöléséhez, illetve betartatásához kényszerít eszközök kellenek. Így a közvélemény pluralisztikus szerkezet, és formálása, kinyilvánítása terén a politikai erk szabad játéka érvényesül, ha érvényesül a jogi-politikai esélyegyenlség. Ha azonban a nagy gazdasági potenciállal és a hagyomány erejével felvértezett politikai erk fölényben vannak, akkor a közvélemény domináns áramlatát a maguk érdekeinek megfelelen alakíthatják. A politikai magatartás szociológiai vizsgálata: ­ eltérben a politikai szocializáció folyamatainak vizsgálata, ­ azoknak a társadalmi-politikai folyamatoknak a vizsgálata, amelyek az egyéneket aktív politikai életre, a politikában való részvételre nevelik, ­ e társadalmi folyamatok eredményeképpen az egyén meghatározott politikai szerepet sajátít el, ­ a politikai magatartás színtere a család, a kortárscsoport, az iskola, a tömegkommunikáció szférája és a politikai szervezetek hatóköre, ­ a politikai magatartás eszköze a közvetlen nevel ráhatás, a közvetett példa, tömegmanipulációk, a politikai propaganda és a saját politikai tapasztalat, ­ a politikai szocializáció hatásfokát megmutatja az állampolgárok tényleges politikai érdekldése és érdemi részvétele a politikában, valamint a politikai döntéshozók kultúrája,

eljárási jellege és színvonala, ­ a döntési mechanizmus lehet széles kör konzultáció a közvetlenül érdekelt felek részvételével vagy anélkül, szavazás és egyszemélyi döntés, ­ a döntést indokolni lehet a létez alternatívák bemutatásával vagy bemutatása nélkül, a szervezeti struktúrával vagy egyéni és csoportszándékokkal. A technika rohamos fejldése következtében könnyen elérhetvé vált a világ bármely pontja, s a telekommunikáció segítségével egyidejleg közvetíthet bármely esemény, történés. Az államok és a nemzetek közötti kapcsolatok elsrenden fontossá váltak. A társadalmi változók, és a globális perspektíva érvényesítése alapul szolgál a nemzetközi kapcsolatokhoz. Olyan területeket von be az elemzésbe, mint az éhínség, a demográfiai robbanás, a kulturális diffúzió és az információáramlás, az rkutatás és az óceánfenék kutatása.

19. Nyelvfilozófia, tudományfilozófia
19.1. Modern logikai elemzés: a nyelvi fordulat.
Tudományos fejlemények a XX. század elején: ­ sok ismeretterület magas absztrakciós szintet ért el, ­ ugrásszeren fejldtek a tudomány nyelvi eszközei, ­ az új tudomány-formalizálás, az ismeretek logikai­matematikai elemzése, az elméleti fizika matematikai apparátusának értelmezése tudományos forradalomhoz vezetett, ­ a tudományos nyelv elemzése a matematika alapjainak a válságát idézte el, ­ az axiomatikus módszer, a deduktív logikai elméletek kérdésessé tették a matematikai egzisztenciát, a matematikai elméletek viszonyát a valósághoz. A nyelvi fordulat lényege: ­ felersítette az ismeretelmélet szemantikai problematikáját, ­ eltérbe hozta a jelentésproblémákat, ­ eltnt a tudomány és az empíria közvetlensége, ­ az ismerettartalom nem fért a fogalmi keretekbe, ­ megindult a jelrendszerek interpretációja, ­ azaz a jelek logikai­ismeretelméleti kutatása, ­ s mindez nyelvfilozófiához vezetett, ­ a nyelv és a szimbolizmus általános vizsgálatához, ­ a jelentés mint filozófiai kategória megragadásához, ­ a tárgyak szimbolikus funkcióval bírnak (Cassirer), azaz az adott kultúra közös gondolatai, érzései jelennek meg a tudományos és köznyelvben, mvészetben, erkölcsben, s a filozófiában, ­ az ember a szimbólumokkal túlhalad saját korlátain a kollektív pszichikai folyamatban, ­ a természeti és mesterséges tárgyaknak emberi jelentése van. A halmazelmélet eredményei: ­ összefonódtak a logikával, ­ megvalósult a matematika logikai alapjának kidolgozása, a matematika visszavezetése az aritmetikára, s az aritmetika ráépítése a halmazok absztrakt elméletére, melyek fogalmai általánosságuk miatt egyjelentések a logikai fogalmakkal. Matematikai logikusok: ­ Frege, Peano, Peirce, ­ sajátos logikai problémákkal foglalkoztak, ­ a szám mint alapfogalom logikai megalapozása, ­ axióma-rendszerek ellentmondásmentessé, függetlenné és teljessé tétele, ­ a 20. század eleji fizikaihoz hasonló matematikai válság elhárítása. A logikai paradoxonok hatása: ­ megváltoztak a halmazelmélet alapjai, ­ pontosabban definiálták a halmaz fogalmát, ­ elemezték az ítélet logikáját, ­ és megvizsgálták a nyelv logikai mechanizmusait, ­ Frege kimondta az axiómák összefüggését a nyelvhasználat természetével, s feltárta a természetes nyelv kétértelm, bizonytalan kifejezéseit, ­ Russell Whiteheaddel kidolgozta a matematika alapelveit, alapfogalomnak az elemi vagy atomi kijelentéseket tartva, melyek a legegyszerbbek,

mert az individuumról tulajdonságot, vagy individuumok közötti viszonyt állítanak, ezekbl épül fel az összes többi kijelentés, amikor különböz mveletekkel atomiból molekuláris kifejezéseket képez, amiket az általános kijelentések analízise során a kijelentés-függvénybl kvantifikációval képzett kijelentésekként értelmezhetjük. Russellra támaszkodva Wittgenstein aztán megállapítja a jelek és a dolgok viszonyainak különböz típusait, s hogy a teljes kijelentések rendszerében a jelek különböz funkciót töltenek be. Ám elveti mestere tételét, hogy az ítélet is egyfajta név lenne, mert a viszonyok, tulajdonságok logikai típusa különbözik a névtl. A hagyományos logikai­filozófiai problematikát átteszi a nyelv vizsgálata területére. Megvizsgálja a nyelv közös logikai sajátosságait, s filozófiai elméletet alkot a nyelvi szimbolika legfontosabb tulajdonságairól. Feltárja a szükségszer viszonyokat a szavak és a dolgok, az állítások és az általuk ábrázolt tények között. Tisztázza, milyen viszony fennállása szükséges az egyik tény ­ a mondat ­ és a másik tény ­ a reális tény ­ között, hogy a mondat az utóbbi szimbóluma lehessen. Így a nyelv és a valóság összehasonlításával feltáruló, a gondolkodásnak a valósághoz való viszonyában feltételeket keres, amelyek között a szimbólumok bizonyos kapcsolatai jelentést, értelmet fejeznek ki, és nem értelmetlenséget. Megállapítja a szimbólum-kapcsolati jelentések feltételeit, s ismeretnek azt tartja, amit világosan, egyértelmen lehet kimondani. Itt a logika apriori és autonóm, ami nem függ az egyedi tapasztalattól, és sajátos intuíciót jelent. Azaz a valóság logikai formája a nyelvbl ismerhet meg. Az ideális nyelvben a jel és a megjelölt logikai forma azonos, a logikai forma a tény tagolási módja. A logika Wittgenstein szerint: ­ nem valamit kimondó elmélet, hanem a logikusan felépített nyelv, a jelek és a dolgok különböz típusú viszonyait megtestesít nyelv felépítési elve, szimbolikája, ­ a logika tehát csak nyelv, mely a tényekrl s nem önmagáról beszél, de megmutatja saját mködési elveit. A nyelvfilozófia eredményei: ­ a Frege és Peirce által kezdeményezett logikai szemantika (jelentéstan) meghatározta a mesterséges nyelvek és az általuk kifejezett tárgyi világ kapcsolatát, azaz az igazság fogalmát, ­ megfogalmazta a formalizált szintaktikai rendszerekrl interpretált szemantikai rendszerekre történ átmenet szemantikai szabályait, ­ az interpretálást, értelmezést megfeleltetésnek tekintette a logikai rendszer és a konkrét tárgyi terület elemei között, ­ olyan ismeretelméleti, filozófiai, világnézeti problémákat tárt fel, mint a szemiotikai jel szemantikai viszonya az objektumhoz, szintaktikai viszonya más jelekhez és pragmatikai viszonya a nyelvet használó emberekhez.

19.2. A nyelvfilozófia irányzatai.
Analitikus filozófia: ­ nyelvfilozófia, a nyelvhasználat filozófiája, ­ eldje a 19. századi Frege, ­ elkészítje Russel és Moore, ­ elzménye az 1920-as évekbeli Bécsben, majd az 1930-as évektl Angliában, másként késbb Amerikában is mvelt neopozitivizmus, ­ vezéralakja a kési Wittgenstein, Ryle, Austin, Quine, Chomsky, Strawson, Dummet és Davidson,

­ a nyelvet és fogalmait logikailag és nyelvileg elemzi, hogy világossá tegye a zavarait, ­ ezzel kíván tisztázni alapvet filozófiai kérdéseket is, ­ kiindulópontja, hogy minden gondolat nyelvi kifejtést igényel, ­ a szavak használati módja sokat elárul a hagyományos filozófiáról, ­ a nyelv társadalmi szerepl, az emberi élet része, amelyet nem lehet matematikailag leírni, ­ a mindennapi nyelvhasználat megkülönböztetései, szerkezete és szabályai nem helyettesíthetk semmiféle leegyszersít sémával, ­ a beszéd a szellemi­lelki folyamatokat kommunikálja, közli, közlekedteti, ­ a filozófia fogalmi földrajz, melynek atlasza is megrajzolható. A nyelvfilozófiai irányzatok vetélkedése: ­ a nyelvfilozófia eleinte a jelentés elmélete, ­ azután a tudat filozófiája, kognitív filozófia, ez a tudat és a nyelv viszonyában a szavak szerepét elbb abban látja, hogy az eszméket eljuttassák egyik tudattól a másikig, késbb azonban elveti a szavaknak értelmet adó önálló mentális világ létét, s a nyelvi gyakorlatot tekinti elsdlegesnek, azután mégis a tudatot tekinti alapvetbbnek, a természeti világ független alkotórészének, ­ a naturalista tudatfelfogás, mellzi a hagyományos szubsztanciális öntudat fogalmát, ezért nincs kell filozófiai súlya, s az analitikus nyelvfilozófiát az összeomlás fenyegeti, ­ a konkrét veszélyeztet a filozófiatudomány, amely kiemelt az analitikus hagyományban, amely ismeretelméletileg értékeli az emberi ítéleteket, amihez viszont vissza kell csempésznie a tükröz nem természeti tudati szubsztanciát a tükrözött természeti világ mellé, ­ a naturalista tudatfelfogást elvet nyelvfilozófia nem a tudatot, hanem továbbra is a nyelvet elemzi, és kételkedik az emberi ítéletek általában vett ismeretelméleti értékelési nézpontját illeten, ­ a naturalista nyelvfilozófia finom elemzéssel védi meg magát, az ismeretelmélet feltételezi ugyan az ábrázoló és az ábrázolt különbségét, az ábrázoló azonban nemcsak a szuverén mentális állapot lehet, hanem az agy szervezdési állapotai is lehetnek ábrázolók, ­ ezeket az ismeretelmélet értékelheti úgy, hogy jobban vagy kevésbé jól ábrázolják tárgyukat, ­ s ez felveti az agy fizikai állapotai ábrázoló képességének filozófiai kérdését, amit általában véve is meg kell tudni magyarázni, nemcsak nyelvfilozófiai szempontból, s a magyarázat ráadásul magának a tudatnak lenne a magyarázata, ­ ám a naturalista nyelvfilozófia nem tekinti a mentális állapotokat szuverénül mködknek, ezért nem is nyújthatnak szerinte tévedhetetlen ismeretelméleti alapot, ­ így a nyelvfilozófia mindig megújul, de valamiképp képviselni tud minden korábban felvetett problémát és megoldást is.

19.3. Tudományfilozófia.
A tudományfilozófia jellemzi: ­ a tudományra vonatkozó általános kérdésekkel foglalkozik, ­ kitér a tudománycsoportok közötti viszonyra ­ kitér az egyes tudományok fogalmi problémáira, ­ rákérdez a tudományos módszer racionalitására, ­ rákérdez a megfigyeléssel nem alátámasztható elméletek értékére, ­ rákérdez a múltbeli általánosításoknak a jövre vonatkozó induktív igazságára, ­ rákérdez a hipotézisek valószínségének bizonyítékaira,

­ rákérdez a tudományos tapasztalat elmélettl függésére, ­ vizsgálja a tudományos elmélet és a való világ viszonyát, ­ azaz az elmélet tárgyilagosságát és elrejelz szerepét, ­ vizsgálja az ok és a magyarázat természetét, ­ vizsgálja az elméleti létezk helyzetét, ­ állásfoglalásra serkent a tudós és a társadalom felelsségérl a kutatási terület, eszközök s veszélyes eredmények közzététele és felhasználása tekintetében. A tudományfilozófia további kérdése: ­ az egységes tudományra vonatkozik az ember- vagy társadalomtudományok és a természettudományok módszertanával kapcsolatban, ­ visszavezethet-e a szociológia a pszichológiára, a pszichológia a biológiára, a biológia a kémiára, a kémia a fizikára, A tudományfilozófia kiemeli egyes tudományterületek megoldatlan kérdéseit: ­ mi is a tér és az id a relativitás tükrében? ­ van-e okság a kvantummechanika után? ­ mi a faj jelentsége az evolúciós biológiában? ­ mi a mesterséges intelligencia és az emberi gondolkodás viszonya? A tudományfilozófia története: ­ korábban is voltak filozófusok, akik a tudományt mvelték, ­ illetve voltak tudományfilozófiainak tekinthet viták akár az indukcióról, akár az okságról, ­ valójában a tudományfilozófia a 19. században, az elkülönült tudományok létrejöttekor alakult ki, ­ Comte pozitivizmusa szerint a tudományos tételeket a tapasztalat igazolja, a természet nem szükségszer, a kauzalitás megfigyelési szabályszerség, az elméleti létezk értelmünk elrejelzési alkotásai, ­ a pozitivizmus 19. századi ellenfelei (pl. Whewell) hangsúlyozták a jelenségek valóságalapjának tudomány általi megragadhatatlanságát, érvelve az alapvet, de megfigyelhetetlen létezk felfedezhetése és az események szükségszer okainak magyarázati lehetsége mellett, ­ 20. sz.-i tudományfilozófia leghíresebb mveli a logikai pozitivisták, ill. empiristák, a diadalmas természettudományokat elkülönítették a siralmas áltudományoktól, az igazolt elméleteket a szerintük metafizikai zagyvaságoktól, ­ Karl Popper az elméletek hipotézis jellege és ellenrizhetsége, cáfolhatósága mellett érvelt, ­ a frankfurti iskola fellépett a pozitivizmus ellen, ­ Thomas Kuhn a tudományos forradalmak szerkezetében a régi elméleti módszertan alkalmazhatatlanságát hangsúlyozta az új problémák megoldására, és az új módszer elemeinek összeegyeztethetetlenségét a régi elmélettel, ­ Lakatos Imre történeti dimenziót adott a tudományfilozófiának és a tudományos kutatási programok módszertanát elemezve a racionalitás kritériumául a teljes kutatási program fogalomkészletének megadását követeli, ­ Feyerabend igen kritikus a tudománnyal szemben, szerinte nincs is sajátlagos tudományos módszer, a módszertanon kívül a tudományos intézményrendszer is lehet a tudományos kutatás akadálya, ezért szerinte anarchizmusra van szükség a tudományban, ­ a 20. századi tudományfilozófia legújabb jelents irányzata a tudományszociológia racionalizmus és realizmus ellenes ers programja, amely szerint egy kijelentés, ill. felfedezés elfogadását szociológiai okok magyarázzák,

s nem csupán a kijelentés igazsága, bizonyítékai vagy az alkalmazott módszer ésszersége, és a tudományos felfedezés fogalma nem olyasmit takar, mint egy sziget felfedezéséé az óceánban, s a tudományos tényeket nem felfedezik, hanem azokat a kutatók társadalmi érintkezése alkotja, ­ a legeslegújabb tudományfilozófiai fejlemények a laboratóriumi felfedez munka sokszín, pluralista bemutatásával, a részleges és fragmentált módszertanokat kiemelve, mérséklik a társadalmi és természeti terület saját módszertanának követelését.

20. Megismerés-tudomány
20.1. Kognitív pszichológia.
Az 1950­60­70-es évek kísérleti pszichológiája: ­ újra felfedezte a megismer embert, ­ akinek viselkedését szerinte dönt módon a környezetérl készült bels modellje határozza meg, A kognitív pszichológia jellemzi: ­ a viselkedéses (behaviorista) felfogást váltotta fel, ­ figyelembe vette az emberi gondolkodásról szóló, a modern nyelvészet, logika és matematika fejldésével elért eredményeket, valamint a gondolkodásunk számítógép sugallta modellezését,151 ­ észrevette, hogy a viselkedést nem a puszta ingerhelyzet, hanem számos bels paraméter befolyásolja, ­ így a szélsséges viselkedés-elv szemlélet után, ismét a bels emberre helyezve a hangsúlyt, helyreállt a pszichológia klasszikus rendje, ­ e bels embert azonban már az új pszichológia nem közvetlenül, a bels szem révén tartja megismerhetnek, hanem csupán közvetve, a viselkedésen és a modellálás útján keresztül. Az irányzat kifejleszt felhasznált kutatások, eredmények: ­ kiterjedt kutatásokat folytattak az észlelésrl, ­ a gondolkodás és a nyelv kapcsolatáról, ­ a magasabb megismerési funkciókról, ­ valamint a figyelmi kiválasztás, az emlékezeti tárak és a gondolkodási algoritmusok kérdésérl, ­ szerintük az ember környezetét modelláló lény ­ s viselkedését a modellekre vonatkoztatva tudjuk értelmezni, ­ amelyek a kognitív tudományt is jellemz történeti ihletések lesznek. ­ az emberi megismerés olyan kódolási lépésekbl áll.152 amelyek megfelelnek az egyre elvontabb információ sajátosságainak, ­ elbb a beérkez szó fizikai jegyeit, akusztikai, grafikus képét azonosítjuk figyelmi szréssel, ­ majd szakaszos mintavételekkel átkódoljuk a kis kapacitású és rövid memóriájú emlékezeti tárba, ­ végül szemantikai átkódolással mozgósítjuk az összes, hozzákapcsolódó információt a hosszútávú memóriában, ­ e szakaszok és táraik tehát nem puszta absztrakciók, ­ s Ulric Neisser már új tudományos mintaként mutatta be az információ feldolgozás szemléletét, ­ amit felvált az 1970-es években az a felfogás, amely hirdeti a sémák, a megismerés magasabb információ csomagjainak elsdlegességét, és a lineáris szekvenciális gondolkodás helyett a párhuzamos folyamatokat. A kognitív pszichológia különböz formákban ­ klasszikus információ feldolgozó modell, kognitív pszichofiziológia, konnekcionista elképzelések ­ máig él és aktív. Technikai paradigmája fell pusztán a billentyket nyomogató ember rövid reakcióidit vizsgálja, hogy feltárja az ember modelláló lényként való jellemzit. Kritikusai kérdezik, mit modellál a valós emberi életbl a gombnyomogatás? Nem olyan-e a klasszikus kognitív pszichológia, mint az állatlélektan? Nem azzal foglalkozik, mit csinál az ember vagy az állat,
151

Utóbbival bírálói szerint ­ bár a soros gondolkodás nagyon hasonlít a soros feldolgozásra, amit sok számítógép végez ­ a szekeret fogták a ló elé, mert a számítógép nem tud tanulni, s öntudata sincs. 152 Broadbent, Sperling, Posner George Miller szerint.

hanem arra kíváncsi, mire képes az ember, ha erltetik, ha lehetségei határáig feszítik? Válasz lehet e kritikára, hogy bizony a modern élet ­ az autóvezetéstl az üzleti döntések világáig ­ erlteti az embert a gyorsaság, a stratégikus gondolkodás irányába. S ez a kognitív pszichológiai szemlélet ekkortól már kiterjed a szken vett megismerési folyamatokon túlra is. Felmutatja a szituáció, a helyzet értelmezésének alapvet szerepét az érzelmek keletkezésében, a társaslélektan és a személyiség modelláló rendszerében. Itt ragadható meg igazán a modernbl a posztmodernbe való átmenet fordulópontja, mert a már Descartes által megsejtett kanti gondolat, ­ hogy a szubjektív értelmezés, relatív, a semmiben gyökerez emberi tudás a szubjektum­ objektum szakadékot átugorni képtelen, ­ végs bizonyosságot látszott nyerni. Amibl a kognitív pszichológia képviselin kívül egyébként levonták a megfelel következtetéseket más tudományterületek tudósai is, az antropológiától, a nyelvészettl és a tudásszociológiától kezdve, a kvantumfizikán át, a neurofiziológiáig, a szemiotikáig és a tudományfilozófiáig.

20.2. Kognitív tudomány.
A 'megismerés-tudomány' jellegzetességei: ­ kialakulva nem akar különálló (szubjektív) terület lenni a világban, ­ inkább olyan megközelítésnek tekinti magát, amely rákérdez az ismeretek rendjére, szervezdésére, ­ a korábban alapvetnek tekintett kérdésre keresett válaszok eredményeként új emberi és tudományos üzenettel jelentkezik, ­ e kérdés, hogy kezelhet-e az emberi gondolkodás állandó fordítások sorozataként, függetlenül biológiai és evilági korlátaitól, ­ avagy a megismer ember megértéséhez az evolúció történetébl, az agy felépítésébl és a kultúrából kell kiindulni, ­ új üzenete, hogy másik fordítással lehet megérteni, a különböz szakterületek egymásra fordításával, mennyire nem puszta fordítás az emberi gondolkodás, ­ az egymásra vonatkoztatás területei: a biológia, a pszichológia, a filozófia és a megismerés, ­ olyan témákkal, mint az agymködés és gondolkodás viszonya, a nyelv szerepe az emberi életben és a gondolkodás gépi modelljei, ­ a módszert a tudományos racionalizmusba vetett hit érvényesítése adja, ­ cél a széttöredezett tudás mesterséges határainak átlépése. A kognitív szemlélet jellemzi: ­ gyorsan terjedt a pszichológiában, ­ nemcsak a társas életet kutatta és tette egyre szimbolikusabbá a szociálpszichológiát, hanem egyre inkább a reprezentációk tudományává vált, a társadalmilag releváns információk fejen belüli feldolgozása tudományává, ­ szemlélete kiterjedt az érzelmek kutatására, ­ valódi érzelem szerinte olyan testi aktiváció, melynek oka értelmezések, kognitív interpretációk együttese, ­ és más tudományokban is megjelent ez a fajta kognitivizálódás, ­ az antropológiában és a szociológiában közvetlenül, öncímkézésben: a társadalmat és eltéréseiket modellálási problémaként fogják fel. A megismerés­tudomány meghatározása: ­ más néven kognitív tudomány (Cognitive Science), ­ vagy kognitív tudományok (Sciences cognitives) ­ tehát nincs külön domíniuma, hanem dialógust próbál létrehozni a megismeréssel foglalkozó tudományok összekapcsolására,

­ kiindulása az elméleti számítástudomány, aztán a matematika, majd a logika és a filozófia.153 Megismerési szemlélet a logikán és a matematikán belül: ­ az automataelmélet a kiinduló alap, ­ ami a matematikai struktúrák létrehozását elméleti automatának képzeli, mely kisszámú axiómából és levezetési szabályból végtelen szerkezetet hoz létre, pl. végtelen számú tételt, vagy végtelen számú mondatot. Megismerési szemlélet a biológiában és a pszichológiában: ­ érintkezik velük, mint a valóságos, de nem ember alkotta világban a megismerést hordozó rendszerekkel, ­ s bizonyos átfedésekbl a logikával alakult ki az evolúciós episztemológia és az ismeretelméleti neurobiológia. Milyen értelemben beszélhetünk megismerés-tudományról? ­ hogy olyan problémák vizsgálata, amik a legkülönbözbb területeken felmerülnek a tudásreprezentációval, az ismeretváltozással és a tudás formális jellemzésével kapcsolatosan, ­ legközelebb áll a hagyományos diszciplínák közül talán a pszichológiához, annak interdiszciplináris hivatásához, ­ a francia terminológia, hogy kognitív tudományok, azt jelenti, hogy az egész kognitív vállalkozás nem egységes diszciplína.154 Az egyetemi rendszerben létrejött különböz megismerés-tudományi központokban néhol elssorban pszichológusok dolgoznak és mutatnak irányt, néhol a komputeres szakemberek a hangadók, illetve más formális szakmák képviseli, máshol pedig a biológiai és az antropológiai szemlélet a vezérelv. Néha máshová mutogatnak, hogy ott nem igazi kognitív tudományt mvelnek. E központok léte tünetértéken mutatja, hogy mennyire divatos a kognitivizmus, s hogy valóban diszciplína-közi, az egyes területeken túllép szemléletrl van szó, és sehol a világos nincsen külön megismerés-tudományi tanszék. Amint Ryle hangsúlyozta kategóriaelemzésében, hogy az ,,egyetem" nem külön épület az egyetemi épületek sorában, hanem a tevékenység egyik szervezdési módja, hasonlóképpen a ,,kognitív tudomány" sem külön új tudomány, hanem az egyetem egyébként meglév szervezetére épül további szervezeti módja kutatási, oktatási tevékenységeknek, kongresszusoknak és a diszciplínák közötti együttmködéseknek. A kognitív mozgalom sajátosságai: ­ benne a saját identitású és szakmájú emberek összekapcsolódnak egymással, akik egyébként a pszichológia, a biológia, a logika, a számítástechnika kérdésein dolgoznak, ­ ez tükrözdik a kognitív tudományi szakkönyvekben, gyjteményekben, amikor a közös szempontot kiemelve egymás mellett mutat be különböz érintkez területeket, mellérendel módon elemzi például a látáskutatást, a nyelv kérdéskörét, a filozófiát és a mesterséges intelligencia világát. A kognitív tudomány jellemzi: ­ olyan társadalmi igényeket elégít ki, mint a tudomány számára a filozófia újrafelfedezése, például a gépek ihlette világképpel küzdve, ­ az elveszett integrációt keresve igény támad olyan szuper-diszciplínák létrejöttére, amelyek a természettudósok szemében átvehetik a diszkreditált filozófia szerepét,
A hagyományos ismeretelmélet, a mai elmefilozófia és a tudományfilozófia a tudományos reprezentációk vizsgálata. Mert sokan a megismerés-tudományt elssorban a hagyományos filozófiai vizsgálódás egy új szemléletének tartják. A mentális élet, a tudásra vonatkozó kategóriák kategóriaelemzésének. Mások pedig a megismerés-tudományt elssorban a formális tudományokkal, az elméleti számítástudománnyal, a logikával és a matematikával hozzák összefüggésbe, és elssorban az ismeretreprezentáció ,,puszta" formai kérdéseivel foglalkoznak e címen. Biológiai irányba tolja a megismerés-tudományt a neurobiológia, az etológia és az evolúciós elméletalkotás. Az eklektikus álláspontot igazolja, hogy életlen határokkal jellemezhet hozzáállásról van szó, amely nem azonosítható egyik rész-attitddel, egyik iránnyal sem.
154 153

­ elsegíti, hogy a tudós úgy lépjen ki saját szakterülete provincializmusából, hogy közben ne kelljen filozófussá válnia. Az 1990-es évekre létrejött megismerés-tudományi mozgalom: ­ szándéka hasonló a korábbi tudomány-önreflexiós integratív próbálkozásokéhoz, amilyen a kibernetika vagy a rendszerelmélet volt, ­ így a kognitív tudomány nem mindenre alkalmazható közös módszertant ígér, hanem egymástól függetlenül fejld területek közös témájára figyel, a legtágabb értelemben felfogott modellalkotás megismerési folyamataira, a megismerési rendszerek formális jellemzésére, ­ például a logikát ismerve tisztázható, miféle logikát követ különböz életszakaszokban az ember gondolkodása, ­ s a kognitív szemlélet tapasztalati megalapozást adhat az elméleti nyelvészetnek, hogy a modellként értelmezett rendszernek mindig legyen gyakorlati megjelenése gépekben, emberekben vagy biológiai rendszerekben. A megismerés-tudomány nemcsak felismeri tehát a megismerést mindenben, mint tette például a szemiotika, hanem az a célja, hogy mindegyik részdiszciplínát emlékeztesse a többibl származó követelményekre, azaz arra, hogy a tudós számára minden megismerés különböz szint elemzési feladatokkal bír. Formális (komputációs) szinten ­ a filozófiai fogalmi elemzés, a nyelvészeti kompetencia modellje vagy megismerési rendszereink matematikai és logikai struktúráinak szintjén ­ az emberi megismerést a laikus, naiv elméletek jellemzik. A következ, algoritmikus szinten ­ a kísérleti pszichológia, a fejldéslélektan, a fajok és szervezetek szintjén ­ a gondolkodó biológia valósul meg. Végül az implementációs szinten a gépek világában ­ a neurofiziológiai mechanizmusok, a természetes szelekció zsákutcákkal teli tényleges menetének szintjén ­ a tényleges végrehajtás történik.

IV. A FILOZÓFIA KULTÚRTÖRTÉNETE
Melyek az shagyomány világának jellegzetességei? ­ az egész földre kiterjed közös, nem föltétlenül beszélt nyelv, mely általános nyelvként nem helybeni, egyidej tájékozódás volt, hanem az általános keretekre, szerkezetre, a mozgásokra, a mértékre, a számokra, a képletre, a számtanra, a mértanra, a logikára figyelt, ­ e közlésre szolgáló képnyelv a természet törvényszerségeinek megfigyelésein és a napi élet eseményeinek megosztható tapasztalatán alapult, ­ figyelmet érdeml akkori metaforikus, hasonlító eszünk máig ható mködése, mert a mai józan ész szemléleti alapjaként a magasabb tudást is a tegnap alacsonyabb képeihez, összefüggéseihez hasonlítja, ­ és viszont: a legalacsonyabb rendnek tekintett mesék is hordozhatják a mainál fejlettebb gondolkodás megrzött elemeit, hasonlított tartalmait, ­ az egyenrangúan egymást egymás mellé rendelés nyomai megtalálhatók a filozófiát megelz vallási és bölcseleti rendszerekben, s ezek nem világmagyarázatok, hanem az élet célszer, bölcs útmutatói. ­ az ember agy­szellem elméje, méltón e bonyolultságokhoz, végtelenül összetett, s minden letnt, és a mai még fésületlen, de nagyra tör civilizáció és tudomány is egységes emberiségként egymáshoz nagyon hasonlatos,155 a legkonkrétabb dolgai a legelvontabbak, és fordítva.156 Hogyan függ össze a mitológia a filozófiával? ­ a mítoszok hatalmas területeit elemezve kimutathatók a magas civilizációk övezetében az összefügg, kódolt nyelvi univerzum maradványai, ­ mindennek képzetei, elképzelései, gondolatai megjelentek az ókori bölcseleti rendszerekben, vagy legkésbb Európa középkor végi újjászületésekor, ­ a mítosztörténet szabályokkal, törvényekkel összhangban álló rendezetten kifejezett rendszerként, a rendezett és rendszeres gondolkodás alapjául szolgált, ­ a filozófia termföldje a vallás volt, s amiként lehetvé tette az ókori civilizációk csodáit, mai tudományunkhoz is elvezetett végül. Mi a filozófia kultúrtörténetének a feladata? ­ bemutatni az igazságért, jóságért, okosságért és szépségért folyó emberi tevékenység és küzdelem színtereit és állomásait, ­ olyan eszmei folyamatként ábrázolni ezeket, amelyben semmilyen gyzelem sem lehet végleges, semmilyen vereség nem lehet megsemmisülés,157 ­ megmutatni az egymást kiegészít, felváltó gondolatok, elvek, elméleti rendszerek és kultúrák egymásra épül végtelen építményét, azaz nem mint folyton megsemmisül elméletek romhalmazát, temetjét, ­ feltárni a filozófiai módszerben érvényesül különbség elvi segítését, amennyiben a filozófiai gondolkodás eredeti feltalálásnak tekinti önmagát vagy ha si tudásmaradvány megrzésének, módosításának, egésszé tevésének,158
155

A történelem különböz korszakai a sok eltérés mellet sok egyez vonással is rendelkeznek, s fként maga az ember és kultúrája volt végig azonos benne. Ha nem így lenne, meg sem értenénk a régieket, s fként nem ámulnánk szellemi nagyságukon. 156 Gondoljunk csak a nyelv és a világ viszonyára, akár a leképez nyelv, akár a nyelvbl teremtett világok oldaláról. Ez a nyelv csak az agytevékenység perifériáinak megfelel kialakulása után mködik a gyermekekben, akik egyébként már eltte is megcsillogtatják lenygöz értelmességüket. S a gyerekek mindig sokkal többet mutatnak, sokkal többet adnak vissza, mint amennyit megtanítottunk nekik. Mintha az értelem belülrl mködne bennük, s aminek mind kiválóbb megnyilvánulásait a küls, testi gátlások fokozatos megszüntetése tenné lehetvé. 157 Mert jönnek újabb kihívások a régi elmélettel és magatartással szemben, és arra már új válaszok szükségesek. És a régi elméletekrl, eljárásokról, viselkedésrl kiderül, hogy a mi körülményeink között többet mondanak számunkra, mint vélték azok, akik korábbi korokban már temették ket. Az a nemes erkifejtés, amit az emberi elme ezeknek az örökkön visszatér és megoldódó problématömegeknek, felmerül alakzatoknak és formáknak, rendszereknek és építményeknek, alkotásoknak és teljesítményeknek a során megvalósított, egyáltalán nem csupán múzeumba való régi dicsség és csoda, hanem olyan szellemi tke, amit a jelen gondolkodás is kamatozhat, amitl a jöv is gazdagodhat.

­ bemutatni a különböz korok filozófusai, filozófiai iskolái rekonstrukciós kísérletét, hogy elérjék az si emberi tudás teljesség jellegzetességeit, illetve szükséges és lehetséges aktuális megjelenéseit.159 Mit nyújthat számunkra a filozófia kultúrtörténete? ­ különböz idtálló szempontokat, célkitzéseket, korokon végigvonuló igazságokat, amelyekkel a filozófia és a kultúra igen nagy számban bír, ­ ezek figyelembevételével ésszer megfogalmazásokat korunk emberisége számára, olyan kérdésekkel kapcsolatosan, amikrl korábban az emberek többsége számára csupán hiedelmek, félelmek álltak rendelkezésre, vagy jobb esetben hitek és szokások adtak magyarázatot, ­ megersítést emberi feladatunk és felfogásunkról olyan kiemelked gondolkodók, alkotók segítségével, akik régóta ezen dolgozva ketts eredményt mutatnak: az els maga a történelmi folyamat, amely fként nekik köszönheten mutat bizonyos elrehaladást, ha csak a földön él emberek számának növekedését vesszük is, második maga a filozófia kultúrtörténete, amely teljes mértékig tartalmazza a haladás gondolati alapjait.

Nem lehet ugyanis az újkkor forradalmi hirtelenséggel megjelen és hatékony vívmányait se az si tudás egy-egy meghatározó központból való szétterjedési folyamatának, se teljesen új találmánynak tekinteni, hanem hosszú, bonyolult alkalmazkodás eredményének. Ez a kettsség még az ókori világ csodáira is áll: ezek modern értelmezése nem megoldott, mert utánozhatatlanságuk nem egyértelm. Ahogy a világpusztulások, özönvizek, tzözönök mondai hagyománya sincs még tudományos idrendbe elrendezve. Az írott hagyomány ókorra utaló részei szinte teljes mértékben ideológiai szempontok szerint lettek csoportosítva és megrizve, s a tudományos feldolgozásuk hiányzik. S ennek hatása napjainkban még uralkodó a tömegképzésben és a tömegközlésben. 159 Ugyancsak hiányos a mítoszok feldolgozása, értékelése, az átadás-átvétel megértési zavarainak, roncsolásainak kiküszöbölése, s a rekonstrukció. A régészeti és kultúrtörténeti tudományos igényességgel kikutatott mítoszanyag rendszerezése, általános érvény kiértékelése még csak a kezdeteknél tart, s alig megy túl a tudós körökön. Például akár a görög, akár az indiai mítoszok jelentéseinek megadása számunkra hiányokat, torzításokat mutat. A mítoszmagyarázat hiányosságainak pótlása azonban csak az egész emberiség már feljegyzett mítoszai és a ma is él mítoszkincs, mitikus hagyomány teljes kör összegyjtésével és annak rendszerét, egyéb tudományos vonatkozásait feltáró megfelel feldolgozásával vihet végbe

158

21. A mitikus hagyomány
21.1. Egyiptomi hitvilág.
Mi jellemzi az egyiptomi si felfogást? ­ földön él emberként egyik megfigyelési szintjük a föld, melyet közvetlen környezetükben síknak láttak, ­ másik megfigyelési szintjük a földet beborító égbolt, ­ a kettt összeköti a látóhatár (horizont), aminek az egyiptomi misztikában meghatározó szerepe volt, ­ megfigyelték a csillagokat, hogy keleten a föld szintje alól (els horizont) fölemelkednek, az ember fölött elérhetetlen magasságban mozognak, végül nyugaton ismét a föld szintje alá (második horizont) buknak le, ­ ezért az égbolton lejátszódó jelenségek számukra, földön él megfigyelk számára, elérhetetlenek voltak, ­ az égbl számukra, földi lényeknek közvetlen üzenet, közvetlen beavatkozás nem történt, ­ ám néha tapasztalták, hogy az égboltról a földre érkeznek meteoritok, ­ ezeket az égi jelek közé sorolták, az égi lények hírközlinek vélték, ­ és a földi jelenségek elindítóinak fogták fel, a földre esett meteoritokat isteni lényként tisztelve. Milyen források tudósítanak égi és földi jelenségek összekapcsolásáról? ­ a korai írott történelmi emlékek, ­ egyik forrás az egyiptomi sír- és piramis feliratok, ­ másik a sumér/akkád agyagtáblák. Mi e két forrásból származó felfogás egymáshoz való viszonya? ­ a két felfogás sokban hasonló, ­ de alapfelfogásukban és számos részletben különböznek. Az egyiptomi hitvilág korai idkbe visszavetített teológiája: ­ csupán egyetlen slétezt tételeznek fel, ­ ez az s-kezdet egyetlen és megnevezhetetlen, ­ és akként is vizes jelleg valami, ­ valójában csakis rá vonatkoztatható a modernkori istenfogalom, ­ tehát ez a Nunu, az svíz, ­ s hozta létre aztán önmagából Temet, ill. Kheperat, ­ mely kett az svizek teremt erejét jelentette, ­ az egyetlen slétez immár kettvé válik, ­ Nunu ezzel itt önmaga párját teremtette meg, ­ Nunu azonban megszólíthatatlan, leírhatatlan és ábrázolhatatlan, ­ egyetlen meghatározása csupán az, hogy létezik, ­ azaz az utódja valójában csupán önmaga fizikai megjelenítése, ­ ezért nevezik teremt ernek, ­ Tem, avagy Khepera alkotta meg aztán a saját testébl a Napot, a Holdat, a Földet, az eget és teremtette meg ezek szívét, Tothot, ­ a továbbiakban Toth a valódi teremt: amit kimond, az létrejön, ­ s ebben a hitvilági rétegben az ember teremtését nem találjuk, ­ ellenben Tem valójában már ember formájú isten, ­ a többi istenségnél pedig nagyon gyakori az emberi testhez kötött állat formájú fej. A heliopoliszi teológia: ­ Átum vagy Aten (minden, semmi) a kiindulási pont,

­ akinek a 'leszármazottja' Su (száraz leveg) és Tefnut (nedvesség); ­ s az elbbi leszármazottja Geb (föld), ­ míg utóbbié Nut (ég), ­ Gebtl származik Osiris és Izisz, ­ míg Nuttól Szeth és Neftin, ­ s a továbbiak az Osiris körül kialakult történetek (Hórusz). Mindezek alapján feltételezhet, ­ hogy a hitvilágok elemei különböz helyeken, idben keletkeztek (pl. a hükszosz uralom hatására), ­ és a rendszerezésük csak utólagosan történt meg, ­ a rendezések egyike sem vált kizárólagossá. Az egyiptomi hitvilágban ­ a király az istenség gyermekévé nem születés, hanem fölkentség jogán válik, ­ hajdan, még az `isteni korszakban' volt az skirály ­ Osiris ­, aki késbb az alvilág istenévé vált, ­ az aktuális istenséget képvisel papság a királyi vérvonalból származó utódot királlyá, fáraóvá keni fel, ­ és ettl kezdve a fáraó félistenné, ­ egyben a beavató (koronázó) szertartást végz vallási székhely mindenható papjává válik. ­ az istenség (Toth, Ra, Aten, avagy Amun) a szertartással fiává fogadja a felkentet, ­ akinek a nevében az istenség neve is megjelenik: Thutmószisz (Toth utódja), Amenhotep (Amun kedveltje), Akhenaten (Ehnaton, pontosabban: Aakhunaten ­ életet adó Aten) Stb, ­ ettl kezdve a felkentet ember nem illetheti, nem ölheti meg, nem ítélheti meg, ­ halálakor a temetési szertartással készítik fel az istenek otthonába való utazásra, és válik azonossá az skirály-istenséggel, Osirisszel, ­ királlyá kenetés jogához ni ágon való örökösödés, ill. az örökös feleségül vétele alapján lehetett hozzájutni, ­ a sumér felfogással ellentétes e szemlélet, mert ott az égbl j a királyi hatalom, itt pedig halálakor az égbe távozik a fölkent király lelke.

21.2. Sumér hitvilág.
A sumér felfogás: ­ a göröghöz és az észak európaihoz hasonló, ­ alapveten duális szemlélet, azaz két slétezt tételez fel, ­ a meghatározó kozmológikus jelenségek szemléletmódjában a növénytermeszt mveltségek gondolatkörét ismerhetjük fel, ­ az emberi élettér három alapvet részre oszlik: 1. az istenek világa az egekben, 2. az emberi lények világa a föld felszínén, 3. az elhunytak világa, azaz a nem-élk lelkének a világa a föld méhében található, ahol bizonyos isteni lények is megtalálhatók, ­ e felfogás jellemzi a Földközi-tengeri mveltségeket, ­ ebben az elsdleges lények az istenek, ­ k uralják az egeket, ­ majd valami módon létrehozzák a földet,

megteremtik például valamelyikük testébl, mint Tiamatéból a mezopotámiai hitvilágban, vagy az egyiptomiaknál Toth kimondott szavai alapján jön létre, ­ az istenek a földre kerülve ott embert teremtenek, egy részét isteni vérbl, vagy a saját magjukból hozzák létre, ­ harcolnak egymás ellen, egymást meg is ölik. A sumér hitvilág teremtéslegendája: ­ a legsibb ismert teremtés-felfogásnak tekinthetjük, ­ ebben Nammu, a tengervíz volt az egyetlen slétez, ­ aki aztán megszülte Ant, az eget és Kit, a földet, ­ kettejük utódjától, Enliltl, a levegtl származik Nanna, a Hold, akinek a fia Utu, a Nap, ­ Enlil megtermékenyítette Kit, és utódjuk Enki, a víz és a bölcsesség istene, aki egyébként a világmindenséget irányítja, valamint ni párja Nintu, aki agyagból kiformálta az embert. A késbbi akkád, azaz babiloni teremtéslegenda: ­ az s-kezdet is már ketts: Apszu és Tiámat, ­ Apszut minden dolgok teremt atyjának, vagy s-óceánnak fordítják az agyagtáblák kutatói, ­ párja Tiámat pedig az sasszonyi lény, aki a földi vizeket jelenthette, ­ s itt fölismerhetk környezeti hatások, amelyek a Perzsa-öbölhöz közel lév részben mocsaras, folyótorkolatot jellemezték, ahol Ur települése és a legrégebbi templom maradványai kerültek el. A sumér mveltségbl kivált akkádok módosult hitvilága: ­ Marduk, a férfi slétez harmadik vagy negyedik nemzedéki utódja, a teremt slétezket megöli, testükbl a tengereket teremti meg, ­ késbb Tiamatot ugyancsak megöli, és az testébl hozza létre a földet, az eget, az égitesteket, és teremti meg azok mozgását, ­ majd Tiámat `szeretje' (Kingu) vérébl és földi agyagból az istenek szolgálatára meggyúrják az embert (lulu), ­ a felfogás itt már a kezdetektl fogva ersen férfi központú ­ és a duális felfogásban a ni rész negatív töltetet kap, ­ két fontos ni istenséget tartanak meg, Istárt, a bujaság, a termékenység istennjét, valamint testvérpárját, Ereskirgált, az alvilágét, azaz a halálét, ­ a két szerepkör szögesen ellentétes, mégis mindkettt nhöz kötik, ­ a teremtés hogyanját a sumér és a babiloni hitvilág nem közli, számukra ez lényegtelen lehetett, ami alól az ember teremtése a kivétel, azt részletesen leírják. A sumér­akkád hitvilági felfogás jellemzi: ­ az isteneket és az embert a kiválasztott emberek kötik össze, akik maguk is részben isteni származásúak, kiváló példa erre Gilgames,

a kétharmad részben isteni származású skirály, ­ a királyságot a sumér hitvilágban az isteni eredet teremti meg és a király ezek után már királlyá születik, pontosabban, az els király, s vele együtt maga a királyság is, csak leszállt az égbl, ­ az isteni rangsor tetején állót az ég királyának szokás nevezni, az Isten a terület birtokosa, és a földi király az helytartója, ­ mely felfogás az akkád idkre már megváltozott, és attól kezdve a király ugyan továbbra is az istenséget képviseli, de önmaga lép annak a birtokába, s magának követelheti meg az istenének kijáró tiszteletet, ­ mely szemlélet Európában, a római idkben már törvénnyé is lett.

21.3. Görög és északi (nordikus) hitvilág.
A görög hitvilág jellegzetességei: ­ e harmadik fajta hitvilág az elz két felfogás közöttinek értelmezhet, ­ a görögöknél is volt azonban három elképzelés, amelyek közül az lett domináns, amelyben az északi hitvilágéhoz hasonlóan két selem létezett, Káosz és a földet jelent Gaia, ­ itt az egyik selem már maga Föld, azt nem kellett megteremteni, ­ párhuzamosan még két selem jött létre, Tartarosz és Érosz (szerelem), ­ Káoszból Erebusz, a sötét éjszaka keletkezik, amibl aztán Éter, Nappal, Végzet, Sors, Halál, Álom és Alvás születik meg, ­ a másik ágon elször Gaia létrehozza Uránuszt, a vele egyenrangú férfit, ­ majd Uránusz a vízzel megtermékenyíti Gaiát, és az méhébl kerültek a felszínre az óriások, a Titánok, majd a többi isten, köztük a legborzalmasabb és legfiatalabb Kronosz, az Id, ­ az `istenek' élete, további szaporodásuk, emberré válásuk, harcaik aztán mind a földön játszódnak le. A görög hitvilág, mitológia szerint: ­ az istenek világa a Föld, ­ ámde az északiakétól eltér módon a világok hármas tagolódása nem az észak­déli irány, hanem a magasság szerint jelenik meg: a föld felszíne és a hegyek világa válik el, ­ az istenek `lakóhelye' a Balkán legmagasabb hegycsúcsa, az Olümposz, ­ Isten és ember között a különbség gyakran csak árnyalati, ­ az istenek megjelenésüket tekintve teljesen ember formájúak, bár sokszor más alakban is megjelennek az emberek közt, ­ a földön ügyködnek, ­ halandó embereknek tlük megkülönböztethetetlen emberi formában is megjelennek, ­ háborúba, harcba avatkoznak, ­ embereket egymás ellen kijátszanak, elcsábítanak, ­ azaz emberi módon élnek, néha meg is halnak.160

160

De késbb a görög bölcselet másfajta istenképpel bír (pl. Platón).

Az észak-európai népek mítoszai: ­ bellük az seredet és a teremtés másik formáját olvashatjuk ki, ­ e mítoszokban az idk kezdetén két világ (slétez) volt: északon a Niflheimbl képzdött jég, délen meg Muspellheimbl képzdött tz, ­ és a kettjük küzdelmébl jött létre két slény, Ymir, az óriás é s Audumla, a tehén, ­ a tehén a jégbl embert `nyalt ki', akinek unokája a három sistenség: Odin, Vili és Ve, ­ a három sisten megölte Ymirt és a testébl alakított ki kilenc világot, ­ a világok három síkon, szigorú rendben helyezkednek el, ­ a legfels világban (Asgard) vannak a harc, a teremtés istenei, ­ a középs világban (Midgard) helyezkedik el az ember, ­ míg az alsó világokban (Niflheim) vannak a holtak, ­ a fels világban van még a Vanaheim és az Alfheim, a fény manóinak a földje és Valhalla, a harcban elesettek lakóhelye, ­ a középsben található Jotunheim, az óriások földje, Nidavellir, a törpék földje és a Svartalfheim, a sötétség manóinak a földje, ­ az alsó világ két részbl áll, a Helbl, azaz a pokolból és a Niflheimbl, a holtak világából, ­ a kilencedik világ meg maga a tüzek országa, a Muspellheim. ­ Asgardból n ki az élet fája, Ygdrasil, aki gyökerével összeköti az élet forrását (Mimir) és az alvilág forrását (Hvergelmir). Az északi szemlélet szerint: ­ a világ maga a Föld, ­ és mind az istenek, mind a gonosz szellemek magán a földön találhatók, északtól dél felé elkülönülten, ­ az égboltnak magának, és azon a csillagoknak a jelentsége alárendelt, ­ az embert kizárólag fegyveres ereje, harci képessége minsíti, ­ csakis a harcban elesettek kerülhetnek a mennyek országának tekinthet Valhallába, ami a középs, azaz a tulajdonképpeni földi világhoz tartozott, ­ férfiembernek ágyban meghalni szégyen volt, ­ a kard, a harci tr isteni jelentség eszközzé emelkedett, merthogy Surtr, Muspellheim óriása kardjával suhintva gerjesztette azokat a szikrákat, amellyel a Jég világa (Niflheim) feletti gyzelmét kicsiholta, ­ a felfogás szinte minden eleme az alárendelés szolgálatában áll.

21.4. Az egyiptomi, sumér­akkád és északi/görög hitvilág összehasonlítása.
Mi a közös a két felfogásban? ­ mindkét felfogásban a király léte megszentelt forma az ember és az istenségek között,

­ az istenek azonban nem azonosak a legfbb teremt slénnyel, selvvel, a megnevezhetetlen egyetlennel, jóllehet a mai felfogás istennek nevezi ket, ­ sokkal inkább tekinthetk a késbbi keresztényi, vagy júdai értelemben vett angyaloknak, a magyar hitvilág tündéreinek, semmint istennek, ­ az északi és a görög hitvilág istenei viszont az slényt nem ruházzák még fel isteni tulajdonságokkal, ugyanakkor az utódokat már igen, ­ a sumér és az egyiptomi hitvilágban tehát csak az slény rendelkezik a modern értelemben vett isteni meghatározottságokkal, ­ a néven nevezett istenek, utódok a társadalmi tagozódottság tükrei, ­ az istenek harca sokkal inkább a társadalmi ranglétra kialakulásának tükre, mint az isteni lét lényegi eleme, ­ míg az egyiptomi hitvilágban minden férfinak megvan a ni párja, addig a sumér-akkád hitvilágban meghatározók a férfi istenségek, de ez az selemek tekintetében éppen fordított, ­ mindkét hitvilágban a föld, mint anya szerepel, és a föld mélye fogalmilag az anyaméhhel kapcsolódik össze. ­ a föld alatti világ mégis a holtak világa, és ebben valamennyi alárendel szemlélet hitrendszer megegyezik, ­ ám ez nem mítoszok, hanem az egyszer gyakorlat következménye: az elhalálozott embert eltemették, visszaadták a `teremtjének', az anyaföldnek, ­ ugyanezen szemlélet következménye az ég a mennyek országaként, a pokol a holtak országaként, ­ s itt is határozott különbséget találunk a sumér és az egyiptomi felfogás között, ­ mert a sumér­akkád hitvilágban a túlvilág büntetés színhelye is, az egek világa pedig megkülönböztetett jutalom, ahová bár Umnapisti feljutott, ámde Gilgamesnek ez már nem sikerült, ­ az egyiptomi hitvilágban ugyan van erkölcsi mérce, az emberi jócselekedeteket Toth méri Ozirisz eltt, ámde ez csakis a fáraót, az isteni kiválasztottat érinti, az egyszer embernek ezzel nem sok dolga akad, ­ a csillagvilág, annak mozgása azonban a földi világ tükre, és innen ered a meghatározás: `ami az égben, az a földön is'.

22. Keleti filozófiák
22.1. Indiai filozófia.
A keleti filozófia nyugatias besorolása: ­ a buddhizmusra és dzsainizmusra válaszolva, a benne rejl tanítások kibontakozásaként, a hinduizmusban több filozófiai irányzat létrejött, ­ de vallási tartalmuk miatt sokan többnyire nem sorolják ket a filozófiatörténethez, ­ ugyanez érvényesül a kínai filozófia esetében is annak szintén ers vallási vonatkozásai miatt. Lokajáta iskola: ­ a Csarváka tanait követ, a Kr. e. 6. századtól elterjed irányzat, ­ szerinte az anyagi világon kívül nincsen más világ, csak földi világ (Loka) van, ­ az egész világ anyagi selemekbl áll, az észlelhetetlen Isten, lélek, túlvilág hite téves, ­ a természeti tárgyakat a leveg (szelek), a tz (fény), a víz és a föld alkotja, a halál után a szervezetek selemekre bomlanak, ­ a tudás egyedüli forrása az érzéki ismeret, ezért tagadja a következtetést és a rá épül egyetemes ítéletet, ­ szerinte csak a négy elemet ismerhetjük meg, mely elemek sajátos keveredése a tudat, ami az elemek szétesésével megsznik, ­ érzéki természet szerint csak gyönyört és fájdalmat különböztetünk meg, ­ a tudat valóságos létezésérl észleléssel bizonyosodunk meg, ­ a tudat az él anyagi test tulajdonsága, nem az anyagtalan szellemi lényé, ­ személyiség és test elválaszthatatlanul egybeesik, a ­ a világ és a tudat ismerete kizárja Istent: anyagi selemeken és összekapcsolódási törvényeiken kívül nincs más valóság, ­ a test összefügg a növelhet gyönyörrel és a csökkenthet szenvedéssel, a gyönyört nem kell elhagyni, ha szenvedést okoz, ­ erény, bn, pokol, mennyország, áldozás mind kitaláció. Njája rendszer: ­ alapítója Gotama bölcs a Kr. u. 1. századból, de a megismerési módok és következtetések kutatásában a Kr. e. 12. századi Gangesire megy vissza, ­ osztályozza a megismerés tárgyát, a valóságot, ­ valódi tudás észlelés általi megértésbl, következtetés általi megismerésbl jön. ­ érzékekkel észlelés révén közvetlen tárgyismeret, a tárggyal szükségszeren összefügg ismérv kiválasztása által logikai megismerés, ­ az igazság a tárgy természetétl függ, tárgy elbb van, mint ismerete, ­négyféle ismeretforrás: érzékelés, következtetés a dolgok általános összefüggése révén, analógia (ismerthez hasonlítás), beszéd (kinyilatkoztatás a Védákban), ­ szó és jelentés kapcsolata isteni elrendezés következménye, ­ szavak ismeretet adnak, szavakat kell tudni az üdvözít tudáshoz.

Vaisésika rendszer: ­ vaisésa: részlet, sajátosság, ­ alapítója a Kr. e. 6­5. századi Uluka bölcsre alapozó Kanáda a Kr. u. 1. században, ­ ezen érett rendszer célja a szenvedésmentes utak kidolgozása, ­ szerinte a valóság alapja az atomok és lelkek sajátossága, ­ a lét magasabb rend fajtáinak kutatása a valóság kategóriáit adja, melyek egybeesnek a tárgyak osztályaival, ­ a dologi, cselekvési minségek, bonyolultságok oka a szubsztancia, melynek fajai közül az örök, oszthatatlan atomokból álló föld, víz, fény, leveg és éter (vitatott) alkotja a fizikai elemeket, ­ az atomok érzékelhetetlenek, létezésüket következtetés révén ismerjük, közöttük minségi különbségek vannak, ­ minség kezdettl létezik, a tulajdonság, pl. mozgás, egyik tárgyról a másikra megy át, ­ a mozgást, cselekvést korlátozott testi szubsztanciák hordozzák, ­ éter, tér, id, lélek testetlen szubsztanciáiban nem lehet mozgás és cselekvés, ­ a tapasztalati tárgyak hat osztálya: a közvetlenül érzékelhet magánvaló, minség, mködés, az értelmi következtetés mve egyetemesség, különlegesség, máson-lét, ­ a tudatból következtetünk a lélekre, mely saját egyéni sorsának hordozója, ­ az általános fontos megismerési kategória, az általános valóságosan létezik az adott osztály tárgyaiban, azoknak lényege, ­ nemcsak általános létezik, hanem az örök megkülönböztet sajátság is. Szánkhja­Karika rendszer: ­ az indiai filozófia si formája, ­ alapítója a Kr. e. 6. század körül Kapila, ­ szerinte a bölcsesség f feladata a szenvedésmentes utakra térítés, ­ a dologi változó természeti és változatlan szellemi princípium nem vezethet vissza egymásra, ­ a megismerés kiindulása az összes dolog (még a lelki jelenségek is) anyagi s-okának fogalma, elképzelése, aminek következménye, létesítettje a test s a lélek, ­ az s-oknak nincs megelz oka, örökkévalón önmaga oka, az egész világ örök alapja, ­ minden tárgy kelthet örömet, fájdalmat vagy semleges érzést, a közvetlenül érzékelhetetlen három tárgyalkotórész miatt, amibl a világ minden dolga áll, még az s-szubsztancia is, a testek, az érzékek, az empirikus ész és az intellektus alkotója, ­ mindezen kívül létezik a minden változáson felülálló tudat, mely nem anyagi természet, ­ a világ tárgyi sokasága anyagi ok és én-hatás érintkezésével, a szellem fényének érintésére jön létre,

­ az s-szubsztancia fejldése létrehozza a természet fizikai elemeit, aztán a tudat elemeit, az észt, az öntudatot, az érzékelés és cselekvés szerveit, ­ az ész nem örökkévaló, de bonyolult, s az idben szület s pusztuló szubjektumot képviseli, ­ a megismerés forrásai: érzékelés, logikai következtetés, a Védák tanítása, ­ megbízható megismerés nem a tárgy, hanem a tudat visszatükrözdése az intellektusban, ­ a durva fizikai test mellett az ember lingája finom bels test, a lelki erk, képességek szerves egysége, a test halála után a lélek vándorlásainak kísérje, ­ a szellemi lélek, nem egyesül a testtel, melyre vonatkozik, s mely tevékenységét tudatossá teszi, ­ abszolút nyugalmának, hogy nincs tevékeny test-lélek kapcsolat, belátása a megváltás. A jóga (összpontosítás) rendszere: ­ segít a szánkhja rendszerét a gyakorlatban megvalósítani, ­ Patandzsáli bölcs alapította a Kr. e 2. században, ­ szerinte a szellemet semmi sem korlátozza (sem test, sem lélek), ­ istenhite elméleti világnézetként a szenvedésmentes gyakorlathoz szükséges, ­ a felszabadulás eszközei aszketikusak, olyan etikát követnek, mely az élet minden formájával együtt érez, tiltja éllényben kárt tenni, ­ az aszketikus szabályok az érzéki vágyak és szenvedélyek elfojtására szolgálnak: racionális, tapasztalati úton igazolt elírások a táplálkozás rendjére, a lélegzés higiéniájára (a lelki megnyugváshoz), ­ öt parancs: éllények kímélése, igazmondás, egyeneslelkség, önmegtartóztatás, ajándék nem elfogadása. ­ öt szabály: küls és bels tisztaság, megelégedettség, a test sanyargatása és épségben tartása, megváltást segít írások tanulmányozása, magunk átadása Istennek, ­ erkölcsi elkészület, majd szemléld testtartás: nyugodt ülés (a földön, keresztbe tett lábakkal), légzés, ­ érzékszervek elvonása a tárgyra koncentrálástól, minek eredménye elmélkedés, szemléldés, ­ alacsony fokon az elme magát tárgyként ismeri fel, magasabb fokon eltnik a tárgyi lét, egyéni lélek és egyetemes svalóság egyesül, eggyé válik. Védikus rendszer: ­ szerinte a Védák szent könyvek, ­ a himnuszok tételei feltétlen igazságok, ­ két változata: mimánsza és védánta.

Mimánsza: ­ célja a védikus rituálék igazolása. ­ foglalkozik ismeretelmélettel és logikával is, ­ szerinte észlelés, érzéki megismerés a tudás különleges forrása, ­ az érzékelés tárgyai reálisak, objektívek, ­ a megismerés forrása még a logikai következtetés, az összehasonlítás, a szent könyvek tanításai, felfoghatatlan igazságposztulátumok elfogadása, ­ a Védák kötelességei, parancsai örök érvények. Védánta: ­ az Upanisádok végi szútrák, aforizmák rendszere, ­ árnyalatok a lélek­Isten viszony felfogásában, ­ szélsségek: teljesen különböznek, teljesen megegyeznek, ­ szerinte Brahman és lélek (atman) azonosak, ­ a dolgok a tapasztalatban sokfélék, ­ a rituális tapasztalati törvényelírások feltételezik a lélekvándorlást, ­ érzéki nem-tudásunk szerint Brahman: teremt, fenntartó, jutalmazó, büntet, és áldozatokkal kell tetszését elnyerni, ­ a lélek igazi valója rejtve van, nincs magáról s Brahmáról tökéletes ismerete, ­ Brahma személytelen szellem, semmi se állítható róla igazi tudásként, lelkünkkel azonos világlényeg. ­ érzéki lét, tér, id, okság szubjektív látszattá válik, ezt Brahman varázslása okozza, akire a világ nem hat, ­ tehát valóságos ismeretünk van a világról tudatunkban, de ismereteink tárgyai álomképek, ­ a megváltó tudással megváltott test megmarad, így halála közömbös, ­ Ramanudzsa szerint az istenség az egyetlen realitás, amit Sankara elfogadott, de szerinte az istenség nem tartalmazza az egyes dolgok és tulajdonságaik sokaságát, ­ Ramanudzsa szerint az anyagi dolgokat az istenség teremtette a magában állandóan meglév anyagból, az istenség tehát befogadja a sokaságot, s rendelkezik a legmagasabb rend tulajdonságokkal: mindenhatás, mindentudás, ­ a lélek a testtel kapcsolatban nem szabad, mert érzéki gyönyörökre áhítozik, sok alakváltozáson megy keresztül, ­ a lélekbilincs nem-tudás a védánta tanulmányozásával megszüntethet.

19.2. Kínai filozófia.
Konfucius: ­ Kr. e. 551­479 között élt, ­ tanítványai szerint mentes volt négy dologtól: nem volt magánvéleménye, nem voltak elítéletei, nem volt makacs és önz, hanem szelíd volt, de mégis méltóságteljes, ­ ám nagy önbizalommal képesnek tartotta magát, hogy az államgépezetet egy éven belül részlegesen, három éven belül pedig teljes egészében rendbe hozza, ­ tudósként az ókori hagyományokat

hamisítatlan formában akarta átadni az utódoknak, ­ morálfilozófusként örök normákat tanított az egyén élete és az állam kormányzása számára, ­ az si kulturális örökséget saját erkölcsi fogalmai szerint interpretálta, ­ az eldökre, a korai bölcselkre figyelemmel összegyjtötte a tanításokat, ill. e kanonikus szövegeket maga írta, íratta, ­ misztikus mve a természetes hatalmakról és kapcsolataikról szól, ­ szerinte minden lét úgy keletkezik, hogy a két ser, a jang és a jin törvényszer változások során átmegy egymásba, ­ e változó állapotokat jelekkel ábrázolják, ezek a történés irányzatának jelképei, a világtörvény stípusai, amelyek a világ felett állnak, de a jelenségek világában jutnak kifejezésre, ­ e jelenségek alapján a bölcs képes megragadni minden történés magvát, megismerni a mítoszt és elrelátni a jövt. Konfucius tanítása ­ társadalmi szabályok, konvenciók együttese, ­ az ember feladatát a földi léttel összefügg tevékenységben látta, amely tevékenység megfelel a múlt nagy uralkodói által megmutatott formáknak és rítusoknak, ­ ez az si kínai kultuszok felelevenítését jelentette, különös tisztelet jutott ki az sök szellemének, ­ minden családnak meg kellet építenie a maga imaházát vagy templomát, ­ mint amilyen a családban volt, olyan sziklaszilárd hierarchiát tartott szükségesnek a társadalomban is, melynek élén a császár áll, mindenki atyja, mint az apa a családban, ­ az sökkel állt kapcsolatban az öt erkölcsi szabály is: a fiú köteles megadni a tiszteletet, atyjának, anyjának; fiatal testvér az idsebbnek; feleség a férjnek; ifjabb barát idsebbnek; alattvaló a felettesnek, s mindenki a császárnak. Konfucius etikája: ­ azon a gondolatán alapszik, hogy az ember természettl fogva jó, és hogy minden rosszasága a belle hiányzó belátás következménye, ­ szerinte harmonikus életre kell törekedni. ­ az ember nevelése a helyes ismeretek közlése révén kell történjék, ­ az sök és a szülk iránt tiszteletet kell tanúsítani, ­ ,,Amit nem akarsz, hogy veled megtegyenek, azt te se tedd mással!" ­ valamennyi erkölcsi ideál a ,,nemesben" találja meg összefoglaló megvalósulását: udvarias, feletteseivel tiszteletteljes, a néppel jóságos, készséges, igazságos, rendíthetetlen, de nem önfej, ­ etikai tanításai közben nem hivatkozott semmiféle istenre, ­ nem használta tehát a világ feletti uralom elvére a ,,Sang-ti" elvet, általában ,,Tiennek" nevezte azt. Lao-ce taoizmusa: ­ a Kr. e. 6­5. században élt legendás alak, ­ a tao a világtörvényrl és annak hatásáról szóló tana,

a vallásos etika els létfilozófiája, Kína népi vallásának, a taoizmusnak a forrása, mely a fennálló politikai rend és vallás ellen született, ­ szerinte az ember csak egyszeren létezik, nincs önálló egyénisége, s ki kell emelkednie a világból, hogy átjusson a valós létbe, misztikus élményben azonosulva vele, a tao igazi világába, ­ a tao a természet harmonikus, intuitív attitdje, szabadulás a konvencióktól, s a természet útjának spontán követése, ­ végs cél az örökkévalóságban való szemléld elmélyedés, a nyugodt vágynélküliség, ­ a tao örökkévaló, változatlan fenntartó, ­ titokzatos természeti er, melyet az ember mágikus gyakorlatokon keresztül képes kiismerni, ­ így úrrá lehet a természeten, megéretheti a múltat és megsejtheti a jövt is, ­ biztosítja a Jang (satya) és Jin (sanya) közti egyensúlyt, a földi és égi világ közti összhangot és általában minden törvényt, rendet, ­ s ha a taoista papság a mágikus gyakorlatokon keresztül ki is akarta ismerni a tao mködését, nem azért, hogy megváltoztassa azt, mivel a tao örök, hanem hogy minél tökéletesebben alkalmazkodhassanak hozzá és elnyerjék a boldog emberi életet és belenyugvást, ­ az ember sokszor elfeledkezik róla, hogy a tao mködik, s ha csak nem szegülünk ellene, helyesen mködik, rá kell hagyatkoznunk, ­ ne legyünk mohók (vu wei: nem cselekvés), le kell mondani az egyéni vágyakról, a cselekvésrl, ha közeledni akarunk a taohoz s a tökéletes állapothoz, ­ a tétlen tett a természetes életbe simult létezés, a világi dolgoktól való tartózkodás, ­ a bölcs béketr és engedékeny a jókhoz és gonoszokhoz egyaránt, ­ eszménye a kis fejedelemség, ­ ,,Maradj otthon és ne akard leigázni a szomszédot! ­ mondta Lao-ce, passzivitást, fatalizmust hirdetett.

23. Antik görög filozófia
23.1. A hét bölcs.
A görög filozófia közvetlen elzményei: ­ a világ rendjérl és benne az ember helyérl szóló evilági, földi magyarázatok keresése az addigi égi, vallási magyarázatokkal szemben, ­ az átalakulási folyamatban eljutnak a mítosztól a logoszig (Hérakleitosz), vagyis az ember alakú istenektl az egyetemes természeti elvekig, az emberi észig, ­ a törzsi vérbosszú és örökletes átok intézményének végzetes következményeit felváltja az új, gazdasági er(szak), mely a pénz uralkodásának a formájában szelídebben fejezi ki a társadalmi viszonyokat, ­ az isteni eredet földbirtokos nemesi hatalmat igen fájdalmas változások között felváltja a kereskedké, ­ elbb a türannisz, majd a demokrácia formájában, vagyis a kimagasló egyéniségek és tulajdonosok uralkodása, valamint az egész szabad nép törvény eltti egyenlsége, ­ a megváltozott szerep, az emberi képességek, tehetségek és teljesítmények elismerésének kifejezdése a hét bölcs felsorolása. ­ a hét bölcs listáinak 22 neve közül négyen mindig szerepelnek: a milétoszi Thalész, akit egyúttal az els természetfilozófusként tartunk számon, a priénéi Biasz, a hadvezér, Pittakosz, és a költi gondolkodású athéni keresked és államférfi, Szolón, a demokratikus ideológia, a társadalmi igazságosság els hirdetje, ­ tanácsaik cselekedeteikkel összhangban, jórészt azok tanulságaként születtek, azaz nyilvánvaló volt gyakorlati sikerük, ­ a ránk maradt bölcs mondásaik egységes, a görög csoda természetét némiképp megvilágító tanítást összegeznek, ­ így a görög filozófia nem elzmények nélküli, s a természetet s önmagát kritikusan figyel görögség szellemi szükségletébl és teljesítményeibl származik.

23.2. A preszokratikusok.
A görög filozófia els, kozmo-centrikus korszaka: ­ a Kr. e. 6. században indult rendszeres kutatás a mítoszos teológiai világmagyarázat legfbb kérdéseinek megválaszolására, hogy a természet, a világ hogyan és mibl keletkezett, miként mködik és ismerhet meg, ­ ez adja a Kr. e. 600-425 közti els filozófiai teljesítményeket, ­ színhelyei a görögség kis-ázsiai ión (Milétosz, Epheszosz) és dél-itáliai ión (Kroton, Elea) gyarmatai, majd pedig az attikai Athén. Természetfilozófiai iskolák: ­ a kési tisztultabb, rendezettebb mitikus világfelfogás középpontja Zeusz, az istenek atyja és uralkodója, a közöttük lév egységes rend fenntartója és re, ­ e rend az emberekben, Zeusz alkotásaiban az erkölcsi törvény természetes felfogása,

­ a természet rendjét, törvényeit az addigi gondolati eredményekbl kifejld filozófiák törekszenek megragadni, ­ a természet keletkezését konkrét végs okból161 sokból, sgyökérbl magyarázzák, ­ s ezzel a világ, amelyet eldeik korábban genetikai folyamatnak ábrázoltak, az felfogásukban fokozatosan önszabályozóvá lesz. Ion iskola (Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Hérakleitosz): ­ a létezk egyforma tulajdonságaiból egyetemes és egyforma sokra következtet, ­ a végs okot mint sanyagot (víz, apeiron, leveg, tz) elvonatkoztatás útján gondolja megtalálni, ­ a minséget elemezve keresi a létezket alkotó lényeget és változásaik okát, ­ s mivel nem különít el anyagit s nem anyagit, az istenit az anyag benne rejl tulajdonságának, mozgásnak tekinti. Dór iskola (Püthagorász): ­ székhelye az akhaiai és spártai dórok alapította dél-itáliai Kroton, ­ legfbb célja a dór erkölcsi és nevelési elvek tudományos rendszerbe foglalása a gyakorlati élet számára, ­ hogy ezek a szinte megmásíthatatlan szabályok már a gyerekkortól kezdve tegyék a dór ember életét összhangzatossá, harmonikussá, ­ a létezk alakját (térbeliségét), rendjét és egymásra következését, vagyis idbeli megnyilatkozását mint matematikusok kezdték kutatni, ­ s ennek filozófiai eredménye, hogy a létezk mindig szám szerint, valamilyen mennyiségben jelentkeznek, ­ más szóval a dolgok kezdete és lényegi elve szerintük a szám, ­ a matematikában pedig a Püthagorasz­tétel az irracionális számviszonyok felfedezéséhez vezetett. Eleai iskola (Xenophanész, Parmenidész, Zénón): ­ tanítása monizmus, mert mindent a létre mint egyetlen alapelvre vezet vissza, ­ a létez dolgok összes tulajdonságától is elvonatkoztatva, nem marad más, amire gondolhatunk, mint a puszta létezés, ­ a létezés örök és oszthatatlan, nincs meghatározva, mégis változatlan, ­ a világ ez a változatlan létez, dolgainak sokféleségét, változását csak az érzéki megismerés bizonyítja, ­ az értelmi megismerés az igazi megismerés, amely, ellentétben a hérakleitoszi felfogással, az egységrl és változhatatlanságról tesz tanúságot, ­ az eleáták jelentségük azért nagy, mert a gondolkodást elmélyítve megmutatták a tapasztalati adottságok mögött a változatlan elfeltételek keresésének szükségességét és útját. Empedoklész: ­ kb. Kr. e. 492­432 között élt, ­ a hérakleitoszi örökös változás és az eleáta változatlan létez közötti kiegyeztetés pluralista irányzatát dolgozta ki, ­ Parmenidész ellen hangsúlyozza, hogy a megismerésben érzékszerveinkre is kell támaszkodni,
161

Az [arché]: kezdet, elv, princípium.

azután az értelemre, ­ így a megismerés eredménye a négy selem, a dolgok négyféle örök létez gyökere: leveg, tz, föld, víz, mikbl a világ áll, ill. ebben a sorrendben létrejött, ­ ezek nem egyszer fizikai részek, hanem élettel felruházottak, ­ a gondolat is testi, ­ az elemi részek keveredését, egyesítését a szeretet, szétoszlását, felbomlását pedig a gylölet okozza. Anaxagorász: ­ kb. Kr. e. 500­428 között élt, ­ az els athéni filozófus, akinek egyénisége szerencsésen egyesíti az absztrakt gondolkodást a természet tapasztalati tényei iránti érdekldéssel, ­ ahogy Empedoklész, is felvesz maradandó, örökkévaló anyagi elveket, amelyek a világ változó dolgait alkotják, ­ de nem négy, hanem végtelen sokféle elemet (alapanyagot, magot) tételez fel, ­ ezen elemi részek örökkévalóak, érzékileg fel nem fogható kicsinyek és mindegyiknek meghatározott mennyisége van, ­ ezek nem atomok, hanem parányi testecskék, ­ tételez testeket mozgató ert, mely a rendezetlen káoszból a rendezett világot, a kozmoszt kialakította, ­ a kialakulás els lökését az anyagtól különböz Núsz adta,162 ­ ez az anyaggal nem egyesül, teljesen egyszer szellem, a legfinomabb és legtisztább (de nem testetlen!) minden dolog között, mindenrl tökéletes tudása van és a legnagyobb ervel rendelkezik. Atomisták (Leukipposz Démokritosz): ­ szerintük az érzéki világ adatai semmiképp sem tekinthetk nem-léteznek, mint azt az eleáták tanították, hanem létüket valamiképp meg kell magyarázni, ­ ezért azt tanították, hogy nemcsak a létez, a teret betölt test, a teli létezik (eleáta felfogás), hanem az üres is létezik, ami az eleáták szerint nem­létez, ­ tehát nemcsak a gondolkodás révén adott változhatatlan egység, hanem az érzékek által tapasztalt változó sokaság és mozgás is létezik, ­ Empedoklész és Anaxagorászhoz képest két szempontból hoznak újat: egyrészt az atomok a létez dolgok végs elemeiként nemcsak mennyiségileg, hanem minségileg is egyenlk, másrészt tagadják az anyagon kívül álló mozgató ert, mert a mozgási képességet az anyag tulajdonságának tartják. Szofisták: ­ közvetlenül a klasszikus görög filozófia eltt a Kr. e. 5. század közepén éltek, ­ tandíj ellenében fként retorikát tanító bölcs tudósok, amivel tanítványaik közéleti érvényesülését, gyakorlati érdekeit mozdították el a relatívnak, szubjektívnak tartott igazság keresése helyett.

162

= értelem, ész, szellem.

23.3. Klasszikus görög filozófia és hellenizmus.
Szókratész: ­ a Kr. e. 470­399 között élt, ­ a gyakorlati filozófia (etika) megalapítója, ­ szofisták cáfolója, ­ egyesítette a régiek hite iránti kegyeletet a szabad mveldéssel, ­ a teremt képzeletet a száraz józansággal és a társadalmi rendben való megnyugvást a törvények szellemén történ elmélkedéssel. ­ nagy jelentséget tulajdonítva az önismeretnek, ­ a dolgok lényegét hétköznapi kérdésekbl kiindulva igyekezett felfedezni, ­ szerinte a rövid emberi élet legfbb célja a tudás, betetzje a föltétlen erényesség, mert az erény egy és tanítható, ­ a dolgok lényegét a helyes fogalomképzés adja meg, ­ ez nemcsak az érzékek munkája, hanem az érzékelésbl sztt és tisztán lelki (mködéssel szerzett, állandó) tartalom, ­ módszere az indukció: a fogalmakat az ismers dolgokról szóló jelentéssel bíró képekbl állította össze, a sok egyforma jelenségben rejl s elgondolható törvényszerség keresésével, az egyéni vélemények összeegyeztetésével, ­ szerinte a helyes tudás azért fontos, mert az erény nem más, mint a jó ismerete, ­ a jó megtételéhez elegend megismerni azt, mert senki sem hibázik szándékosan,163 ­ az erény így tanítható és az ember legnemesebb feladata az erény tanulása, tanítása és gyakorlása, ­ mert az ember a jót csak tanulással ismerheti meg, ­ s nem a (küls) javak teszik az embert boldoggá, hanem a következetes erkölcsi cselekvés. Platón: ­ Kr. e. 427­347 között élt, ­ az ókor legels, mindent átfogó metafizikáját adta, ­ Akadémiája Kr. e. 387--Kr. u. 529-ig állt fenn, és a görög filozófia és az egyetemes kultúra fellegvára lett, ­ tanítása szerint az érzéki változandó lét nem ismerhet meg teljesen, ­ helyes megismerés csak fogalmi, értelmi ismeret lehet, amihez az érzékek csak adatokat szolgáltatnak, ­ igaz ismeret csak azért lehetséges, mert a létezk lényegét alkotó fogalom a mindenségben egyedül változatlan tartalom, ­ e lényegek öröktl létez eszmék, minden létez csupán ezeknek alaki változata, ideákként a mi világunknál tökéletesebb világ idesugárzásai, eszünk tlük kap minden földi változástól független önállóságot, ­ az egyes ideák függenek más ideáktól, a jó ideája azonban nem függ semmitl, és mint a Nap fénye és melege, minden létez és fejldés forrása, ­ a dolgok az ideák mintájára formáltak az Alkotó164 által a világon, ­ részünkrl lelkünk földi élete eltti, ideavilágbeli elélete miatt, visszaemlékezéssel lehetséges az ideák ismerete, ­ s életünk célja lelkünk visszatértének biztosítása oda, ahonnét származik, az ideák világába, ­ a platóni mindenség (kozmosz) négy alkotója 1. a határtalan, alaktalan, láthatatlan, de a különböz forma és változás felvételére alkalmas, örökké változó anyag,
163 164

Ez etikai intellektualizmus vagy intellektualista determinizmus. Démiurgosz (µ).

2. a mérték, a szám, 3. s a kett egyesülése az alak, vagyis a létrejött egyedek szigorú rendje, 4. valamint az isteni ész, az elz hármat intéz s rendez, a rendben megnyilatkozó jóság és szépség egyetlen forrása, ­ az emberi lélek és test teljesen különböz valóság, nincsen egységes kapcsolata, mert a test csak a lélek által használt járm, ­ három lélekrészünk közül egyik a megismerést szolgáltató legnemesebb eszes lélek, a másik a szervezetet véd és az érzékiség ellen harcoló bátor lélek; a harmadik az érzéki ösztönöket és vágyakat hordozó vágy lelke, ­ ezek megfelel erénye a bölcsesség, bátorság és mértékletesség, amit Platón ideális államában sajátjaként a filozófus vezet rök, illetve a harcos segítik, valamint a földmvesek, kézmvesek osztálya birtokol, illetve mindhármat, azaz az igazságosságot egyedül a filozófusok­királyok. Arisztotelész: ­ Kr. e. 384­322 között élt, ­ kora valamennyi ismeretét rendszerezi, ­ máig változatlan alapelveket fektet le, s kétezer évre irányt szab a filozófiának, ­ a gondolkodást tudományos rendszerré teszi: legfbb célja a létezk valósága, mibenléte megismerése, mindenre kiterjed tudás, ­ szerinte az eszmének kell hogy hordozója (logosza) legyen, a létez világ egyedeinek összessége, a teremt energia munkája. ­ logikai munkássága a formális logika alapjává vált, ­ igazi tudást fogalmi ismeret adhat, melynek tárgya általános érvény, egyetemes, ­ felfedezte a következtetést, amely bizonyos tételekbl, érvényüknél fogva, szükségképp új ismeretet ad, ­ a következtetésre épül a bizonyítás, valamit egyetemesebb tétel alá vonni, ­ alkalmazta az ellentmondás elvét, amit a közép kizárásának elveként határoz meg: ,,Lehetetlen, hogy egy és ugyanazt a dolgot ugyanabban a vonatkozásban valami megillesse és meg ne illesse." Valamint: ,,Két egymással ellentétes állítás közt semmi sem lehet, hanem ugyanazt valamirl szükségképpen vagy állítani, vagy tagadni kell." ­ metafizikája szerint a forma az anyag megvalósulása, az anyag a megvalósulás képessége, a létezés feltétele, hogy a kett együtt jelentkezzen, ­ etikája megkülönböztet értelmi erényt: észbeli tiszta tevékenység, igazságosság, s erkölcsi erényt: mely a túlzások elkerülése, középút a túl sok és túl kevés között165 ­ az erény a neveléssel, a jó állandó gyakorlásával, önfegyelemmel és harccal fejldik. ­ az akarat szabad, ezért lehet erkölcsös a cselekvés, ­ a feltétlen erkölcsi szabadság az ember méltóságának legnemesebb alapja a tisztán szellemi javak okos felhasználásaként. Hellenizmus: ­ ennek idején élénk a közélet, ­ s az egyes szaktudományok önállósodnak, ­ az életproblémák fontossága miatt az etikai kérdések kerülnek eltérbe, s fontos az érzések és érzelmek kerülése,
165

Pl. a bátor a gyáva és a vakmer között.

­ az antikvitás gondolati határait mutatta meg a sztoicizmus materialista panteizmusa, Epikurosz lelki hedonizmusa és a szkepticizmus megismerési csdje, ­ s hogy a beteg lelket filozófiával gyógyítani már nem lehet, ­ és ezen a helyzeten Róma színrelépése nemhogy javított, hanem inkább természetesen rontott, ­ az én elvesztésére az Istenben elmerülés lesz a gyógyír, ­ majd az etikát felváltja a neoplatonikus misztika és a vallás uralkodása a filozófia felett, ­ a két terület szinkretizálása után, a keresztény korban lassan kibontakozik a filozófia további létezési módja.

24. Középkori és újkori filozófia
24.1. Középkori filozófia.
Milyen jelleg volt az antik filozófia? ­ az ókor filozófiája immanens volt, ­ túlnyomórészt esztétikai jelleg, ­ azaz számára szépség és igazság elválaszthatatlan, ­ valamint kozmológikus: a mindenség összhangzatos kifejezje. Milyen jelleg a középkori filozófia? ­ kizárólag vallásos jelleg: ­ ismeretei tárgyát, tartalmát, módját a kinyilatkoztatott, pozitív hitbl meríti, ­ csakis az érzéki világot meghaladó transzcendens, metafizikai dolgokkal foglalkozik: ­ teológikus filozófia, mely Isten tulajdonságait, mködését magyarázza. Mi jellemezte az új vallást, a kereszténységet? ­ a szellemileg és erkölcsileg lehanyatlott, megtört pogány világban ­ a mítoszok helyét kinyilatkoztatott igazságokkal töltötte be, ­ a töredékességük miatt lehanyatló múltbeli hagyományok meghátráltak az új tanítás eltt, ­ ennek legfbb erejét az egyenlség és a minden embert egyformán megillet és segít szeretet eszméje adta,166 ­ e két eszme újdonsága és az skeresztények közötti szigorú, kizárólagos érvényesülése okozta, hogy a pogányság romjaiból épp a kereszténység ntt naggyá, s nem más egyistenhit vallás, ­ hirdette a megtisztulás szükségességét, az Isten fiává érdemesülés gondolatát s az Istennel egyesülés lehetségét, a kinyilatkoztatás történetét. Mi jellemzi az els keresztény filozófiai korszakot? ­ a keresztény gondolatok kötelez erej tételekbe, dogmákba foglalása ­ a patrisztika, az egyházatyák hitépít, hitvéd tevékenysége, ­ a legnagyobb, filozófus egyházatya Szent Ágoston (354-430), az els keresztény filozófiai korszak lezárása. Mi jellemzi a késbbi, a skolasztika korszakát? ­ már magára vállalta a naiv hit megersítését, a dogmáknak az ész, a gondolkodás természetes tartalmához igazítását, ­ a dogmatikailag ers egyház és ers pápák ideje ez, ­ a szerzetesség hamar elterjedt és a kolostori írásbeliség segített megrizni az ókori ismereteket, az ókori klasszikus irodalmat, és gazdagítani a sivárrá vált életet, ­ lerakták a középkori tudományosság és a hbéri rend alapjait, ­ a római jog és a román stílus elterjedésével a római mveltség és mvészet hatása alá került az egész nyugati keresztény világ, ­ a középkori mveltséget terjesztették, a kolostori, a székesegyházi
166

Ami sok ezer éves hagyományok rejtett emlékezetére épült.

és a palotaiskolák, ­ a filozófia elbb a trivium (grammatika, retorika, dialektika) tárgyai közt, majd a hét szabad mvészet s a teológia között foglalt helyet, ­ a középkori filozófia az 5­14. század végéig tartott, ­ jobbára a görög filozófia nyelvét használta, majd továbbfejlesztette, s a természettudomány fejletlensége miatt túlnyomórészt metafizikai irányultságú volt, ­ a legfbb tudomány a teológia, mivel az uralkodó téma az Isten eszméje, ­ a filozófia és teológia bensséges kapcsolatban állt, ­ a középkoré transzcendens volt, ­ az iskolák és iskolamesterek (skolasztikusok) egyházi vezetés alatt állottak, ­ szigorúan követték eladásaikban és vitáikban az arisztotelészi dialektika szabályait, egyéniségüket leginkább háttérbe szorították, ­ a kolostori iskolákból kintt nyugat-európai egyetemeken kialakult katedrafilozófia lett a skolasztikus filozófia, ­ ez a hitigazságokat akarta okszervé, közérthetvé tenni, ­ s mivel a hit igazsága volt az elsdleges, a filozófia csak a teológia szolgálóleánya lehetett, az örökölt dogmarendszert akarta érthetbbé tenni, ­ a skolasztikus módszer nem a megfigyelésen, hanem a korábbi gondolkodók és a Szentírás tekintélyének figyelembevételén alapszik, ­ az egész társadalom alárendelt az isteni rendnek és célnak, ­ a gótikus stílus égbetörése jól mutatja az akkori egyetemes szándékokat, ­ eleinte bizonyos platonizmus jellemezte a gondolkodókat, majd Arisztotelész természetbölcseletét arab fordításokból megismerve a skolasztika elérte virágkorát, ­ kiemelked gondolkodó Aquinói Szent Tamás, Szent Bonaventura, Duns Scotus, ­ a skolasztika hanyatlását kiváló elmék tették emlékezetessé, mint Rogerius Bacon, William Occam.

24.2. Újkori filozófia.
Mi jellemzi az újkori filozófiát? ­ lerázta a dogmák bilincseit: elveti Arisztotelész tekintélyét, ­ s a szabadság és az öntudatos gondolkodás hirdetje lesz, a mindenség kutatását szorgalmazza, megindítja a természettudományokat, ­ a jelenségeket természetes okaikból magyarázta, ­ az emberi egyéni képességek fejlesztésével a mvészet és a tudomány megalapítója, ­ emberi, természetes és immanens: azt kutatja, amit az emberi elme önmagában felfoghat, ­ ismeretei forrása a természetet kutató tapasztalat, ezért nevezzük naturalisztikus filozófiának, ­ a filozófus egyénisége és rendszere sokkal szorosabban kapcsolódik egymáshoz, mint a középkorban, ­ a nemzeti sajátosságok is sokkal jobban érvényesülnek, ­ az újkori ember számára a természet minden egyes részletének a vizsgálata önmagában értékes, ­ nem fontos már, a jelenség micsoda, mi annak isteni célja, hanem a jelenség ismerete a hozzá kapcsolódókét jelenti, ­ mechanikus felfogás a teleologikus helyén, ­ eltérben ismeret problémája, a fogalmi és tárgyi világ kapcsolata mibenlétének vizsgálata, ­ két irányzat, racionalizmus--empirizmus küzd egymással. Racionalizmus és empirizmus: ­ a XVII. század nagy metafizikai rendszereit kezdetben a racionalizmus, késbb az empirizmus jellemzi,

­ már a középkorban szemben áll racionalizmus és oxfordi empirizmus, ­ ez az ellentét fennáll az újkor nagy rendszerei között is, ­ Francis Bacon szintén a tapasztalatnak adott elsbbséget, ­ racionalisták: Descartes, Hobbes, Spinoza, Leibniz, ­ empiristák a felvilágosodás filozófusai: Locke, Berkeley, Hume. A racionalizmus ­ minden ismeretet az észbl akar levezetni, függetlenül a tapasztalattól, ­ módszerének mintája a matematika, ­ elfeltétele a velünkszületett eszmék felvétele, ­ szerinte az érzéki ismeret bizonytalan, ­ igazi ismeret csak az ész útján lehetséges, ­ jellemzje még a mechanisztikus felfogás (Galilei hatása), amely szemben áll az arisztotelészi teleológiával (és majd Leibniz felújítja), ­ Descartes metafizikailag dualista, anyag és szellem kettsségét hangsúlyozza, ­ Hobbes metafizikailag materialista monista, szerinte csak az anyag létezik, ­ Spinoza metafizikailag monista, aki nem tagadja az anyag és a szellem létezését, csupán mindkettt az istenség attribútumának (elválaszthatatlan tulajdonságának) tartja. ­ Leibniz metafizikailag objektív idealista, aki szerint csak a szellemi valóság létezik, anyag és test a szellemi valóság valamilyen megjelenési formái. A felvilágosodás ­ szellemtörténeti korszaka a 17-18. század, Európa keleti felén a 19. elejére átnyúlva, ­ diadalmaskodott a természet és az ember új fogalma, a hagyományoktól, a vallási és az egyházi tekintélyektl független világfelfogás, ­ az eszében bízó ember úrnak érzi magát a végtelen természet fölött, ­ a filozófia régi szubsztancia-problémája felbomlott, ­ eltérbe nyomultak az ismeretelméleti kérdések, ­ a gondolkodó egyén önálló teljesítményeként felmerült minden kérdés ésszer megoldása, az ezt lehetvé tev szabadság: a szellem autonómiája, ­ a felvilágosodás mveltségi állapotát az öntudatos és elfogulatlan megismerés jellemzi, a kritikai állásfoglalás és a fogalomtisztázásra törekvés, ­ az általa egyenjogúsított ész fölébe kerekedik nemcsak a vallás, hanem a tudomány, a jog és az erkölcs tradicionális és tekintélyi alapon nyugvó hatalmának, ­ bizonyos szempontból a reneszánsz is felvilágosodási mozgalom volt, ­ a brit szigetekrl eltör felvilágosodás képviseli között a megismerés alapját az érzéki tapasztalatban látó empiristákon kívül ott voltak a deisták (Butler, Toland, Tindal) és a morálfilozófusok (Clarke, Mandeville, Shaftesbury, Hutcheson, Adam Smith, Reid, Bentham) is, ­ a deizmusnak, mely az isten be nem avatkozását hirdette az általa tökéletesnek teremtett világba, egyik felvilágosult törekvése volt a vallási felekezetek közti tolerancia hirdetése, ­ a morálfilozófusok pedig kialakították az erkölcsi érzék fogalmát,

a jónak és a rossznak közvetlen érzésen alapuló helyeslését és helytelenítését, ­ követik eleinte inkább francia földön akadtak, mint Montesquieu, Rousseau és az enciklopédisták. A 17. századi francia klasszicizmus ­ a 18. századra Európa-szerte elterjedt, ­ a korábbi, tökéletesnek tartott mvészi korszakok követje, de nem az antik görögöké, hanem a császárkori Rómáé, ­ a reneszánsz után merev normákat és aprólékos szabályokat írt el, hasonlóan az abszolút monarchia merev viszonyaihoz, törekvéseihez, ahol a polgárság még nem elég ers a hatalomra, de megfelel támasztényez az uralkodó oldalán a feudális megosztottság ellen, a nemzeti piac és állam, s a központosított államgépezet mellett, Szcientizmus, modern szocializmus: ­ a természettudományok mindenhatóságát képviseli, ­ a 18-19. századi francia tudósoktól ered, ­ a 19. század folyamán átalakította a társadalmi gondolkodást, ­ a francia forradalom liberalizmusa a társadalmi jelenségek racionalista és pragmatista interpretálásán, valamint a természetjogon alapozódott, s nem az Adam Smith-féle piaci mechanizmuson vagy az utilitarianizmuson, ­ az utilitarianizmus presmithiánus álláspont volt, prototípusa Rousseau társadalmi szerzdése, ­ Saint-Simon és Comte gazdaságellenessége visszamegy a Montesquieu és Hume, a Quesnay és A. Smith, vagy a Condorcet és Bentham közötti különbségekre, ­ a régi nézetek a társadalmat tudatos emberi alkotásnak tartották, az újak tudományos elvek szerint újra akarták alkotni, ­ hiányzott Franciaországban egy közbüls szakasz, melynek során általában megértették volna a társadalom spontán erinek mködését, ­ így a forradalom észkultusza tünete volt a a társadalom intézményei általánosan elfogadott pragmatista felfogásának ­ az Ész mint egyetemes teremt eltti hódolat vezetett a tudományos diadalokhoz is, ­ ami a társadalmi problémák iránti új attitdöt hozta létre, a tudomány és technika teremtette megdicsült gondolkodásmódot. A német felvilágosodás ­ útját eleinte Leibniz jelölte ki, ­ racionalizmusát is az felfogása határozta meg, ­ a német elmaradottság és felemás fejldés, ­ a felülrl vezérelt átalakítás és fellendülés a széttagoltsággal, megrögzött feudalizmussal és gyenge polgársággal együtt szintén befolyásolta a felvilágosult gondolkodást, ­ a német felvilágosodás filozófiája azonban nem egyszer szellemi áramlat, átszövik a francia és angol filozófia eszméi, csúcspontján Immanuel Kant filozófiai forradalmával, ­ Kant metafizikája a megismerés határainak önkritikájával szembekerülve a történelem összefüggését a Gondvisel tervének tekintette,

­ az ésszel bíró állat egyedenként halandó, de az emberi nemben az értelmes lények halhatatlanok, s adottságaiknak tökéletesen ki kell fejldniük. A romantika ­ a francia forradalom utáni eszmei és mvészeti mozgalomként ­ az elveszett harmónia után sóvárgó, ­ bels nyugtalansággal és tépettséggel küzd irodalmi irányzat, ­ menekülés a valóság ell a természetbe, a költi lovagvilág álmaiba, a népköltészet tündérvilágába vagy a magánéletbe, ­ szk értelemben a romantikus mozgalom tiltakozás a polgári világ prózaisága, elidegenedése ellen, ­ s a bírálat a múlt tükrében történik, nem a jöv fell, A német idealizmus ­ rendszerei a kanti a gyakorlati ész kritikája és az ítéler kritika gondolataiból indulnak ki, ­ az ész öntevékenységének logikai elvét metafizikai alapelvvé változtatják, ­ a tárgyi világot ész termékként magyarázzák, ­ az egész valóságot az apriori lét egységes szellemi alapjából akarják értelmi szemlélettel, intuícióval és dialektikával levezetni, ­ fejldés ellentéteken át történik, azaz a dialektika a kiinduló tételben (tézis) talált bels ellentmondás (antitézis) megállapítása után azt a kett egyesítésével (szintézis) oldja fel, szünteti meg ­ a levezetés alapja, hogy gondolat és lét azonos, fogalmaink tartalma a valóság élete, ­ Hegelnél a történeti terv az Isten önfejldése, a történeti fejldésben a szabadság külsvé válását fedezte fel. A pozitivizmus ­ a metafizikával szemben foglalt állást, ­ a materializmussal rokon, de lényeges pontban eltérve tle a valóság létalapjának a meghatározását megoldhatatlan problémának tartja ­ a tapasztalat tényeit, közvetlenül adott jelenségeket és ezek egymáshoz való viszonyát (egymásutánját, hasonlóságát) vizsgálja, ­ a filozófia alapjainak a tapasztalati tudományokat tekinti, feladatának a szaktudományos eredmények összegzését, irányt mutatva az ember gyakorlati magatartásának, ­ Comte metafizika ellenes módszertana ellenére a vallást javasolta a jövend társadalom alapjának, amikor majd a társadalmat a történetben megalapozott szellemi hatalom szervezi, ­ a német idealista rendszerek fogalmi túlzásai elleni ellenhatást a természettudományok nagyarányú fellendülése siettette. ­ a gazdasági jelleg vagy a szabadságjogokért folytatott osztályharcok a reális életproblémákat állították az eltérbe, ­ a természettudományok mellett fellendült a történettudomány a fejldés létét elfogadva, ­ a kultúrtörténeti és az értékkutatás hatása is megmutatkozott, ­ a filozófia nagy mértékben tagoltan a különböz valóság-megismerési eszközökre és múltbeli filozófiai irányzatokra támaszkodik, különböz elfeltevésekbl indul ki, ­ tovább folyik empirizmus és racionalizmus régi harca, mert a tapasztalat értékét a természettudományok garantálják, mialatt e tapasztalat logikai igazolása is nagyot lép elre.

25. Kant, Hegel
25.1. Immanuel Kant (1724­1804).
A kanti kriticizmus: ­ Kant a német felvilágosodás csúcs- és végpontjaként filozófiai rendszerbe foglalta a felvilágosodás eszméit, ­ akkor igyekezett feloldani a racionalizmus és az empirizmus ellentétét, amikor az válságba jutott, ­ mert Kant szerint a racionalizmus az ész formális elveibl akarta magyarázni az ismeret tartalmát is, ­ az empirizmus pedig a tartalomból próbálta a formális elveket levezetni, ­ s a racionalizmus nem tudott számot adni az ismeret empirikus elemeirl, ­ az empirikusok pedig nem tudták megokolni az egyes esetleges vonásoknál lényegesen több ismereteket: a matematikai, etikai elveket, bár egyetemes érvényüket nem vonták kétségbe. Kant élete: ­ Königsbergben született és ott is halt meg, sosem hagyta el szülvárosát, még a tengert sem látta a város határában ­ apja szíjgyártó nyergesmester volt, anyja mélyen vallásos asszony, ­ iskoláit a Collegium Fridericanumban végezte, és a helyi egyetemen filozófiai, matematikai és természettudományi tanulmányokat folytatott, ­ utána egy városkörnyéki kúriában 9 évig házi tanítóskodott és tovább folytatta tanulmányait, ­ 1755-ben egyetemi magántanár lett, a tanítás lefoglalta: filozófián kívül matematikát, fizikát és földrajzot is eladott és alkönyvtáros volt, ­ 1770-tl a logika és metafizika rendes tanára lett, ­ hatszor volt késbb dékán és kétszer rektor, ­ 1794-ben II. Frigyes Vilmos kormányzata a Biblia és a kereszténység eltorzításával vádolta meg. ­ 1797-ben ment nyugdíjba. Filozófiai fejldésének három korszaka: 1. 1755-ig az ifjúkor, a tanulmányok ideje. Mve: Gondolatok az eleven erk igaz becslésérl (1747), a mozgó test eleven erejének a meghatározásáról szól, 2. 1755­1770-ig a kritikák írását megelz korszak, amelyben egyetemi magántanárként a newtoni természetfilozófia és a kozmológia érdekelte, s ezenkívül foglalkozott még az angol empiristákkal, Hume szkepticizmusával és a korabeli német racionalista (lebnizi­wolffi) filozófiával, (Ezen belül is megkülönböztetnek két korszakot: a. dogmatikus-racionalista és b. empirista-szkeptikus.) Fbb mvek ekkor: Az ég általános természettörténete és elmélete (1755), melyben új, nagyrész máig érvényes kozmológiai elméletet ad. Latin nyelv habilitációs dolgozata (1755) az alapelvekrl, Kísérlet a negatív nagyság fogalmának a filozófiába való bevezetésére (1763). Az érzéki, az ésszel felfogható világról, ennek formájáról és alapelveirl (1770), melyben megkülönbözteti a szubjektív érzéki és az értelmi megismerést, s utóbbit egyetemes érvénynek tartja, mert a lélek öntevékenyen maga alkotja fogalmait, szerinte a lét tér és id alapformája sajátos szemüveg a megismer alany számára,

nem a világhoz, hanem a megismer alany tudatának struktúrájához tartozik. (Utóbbi két mve számít disszertációjának, mellyel megszerezte a rendes tanári címet. 3. 1770­1797-ig a kritikai korszak, amikor professzorként kialakítja a saját transzcendentális módszerét és megjelenteti a Kritikákat, ismeretelméleti kriticizmusa vizsgálja megismer képességünk jogosítványait, határait, azaz a megismerés és a világ átfogó törvényeinek a viszonyát, Fbb mvek ekkor: A tiszta ész kritikája (l781), mely a megismerés kritikai vizsgálata, Kant szellemi forradalmának fmve, saját kopernikuszi tette, Prolegomena minden leend metafizikához, mely tudományként fog szerepelhetni (1783), mely az elz m helyes megértéséhez írt segédanyag, majd pedig annak 1787-es második kiadása elszavába lett bedolgozva, A természettudomány metafizikai alapelemei (1786), mely természetfilozófiai m, Az erkölcs metafizikájának alapvetése (1788), mely az erkölcsiségrl szól, A gyakorlati ész kritikája (1788), mely erkölcskritikai fmve, Az ítél er kritikája (1790), mely az esztétika alapvetése és a természet célszerségének magyarázata, Az örök béke (1795), mely a köztársasági alkotmányú államok békeszövetségét javasolja, Az erkölcs metafizikája (1797), mely a jogról és az erényekrl szól. Kant filozófiájának jellemzje: ­ az emberi észt veszi vizsgálat alá, mert az ész az a tehetség, amely teljesen az a priori megismerés elveit szolgáltatja, ­ Kant kritikai módszere azonban nemcsak a megismer képességnek, hanem az egész lelki életnek a figyelembevételét jelenti, ­ a lelki élet három alapképessége a gondolkodás (megismer er, megismerés), az akarat (vágy, vágyó képesség) és az érzelem (gyönyör és fájdalom érzése), ­ Kant szerint e hármasságot az emberi ész kritikájának szem eltt kell tartania, ­ ezért vizsgálja a megismerés és az erkölcsiség a priori elveit, valamint a tárgyak érzelmi hatását az észre, ­ ezért van Kant filozófiájának elméleti, gyakorlati és esztétikai része. Az ész: ­ ha csak a megismerés a priori elveit foglalja magában, elméleti (tiszta) ész, ­ ha az akarat a priori elveit, akkor cselekv (gyakorlati) ész, ha pedig az érzelem (gyönyör, fájdalom) a priori elveit, akkor ítél er. A tiszta ész kritikája: ­ ismeretelmélet, mert benne Kant csak a megismerés a priori elveit vizsgálja, ­ megkülönböztet a posteriori (empirikus) ismeretet, mely a tapasztalatból ered és a priori (tiszta) ismeretet, mely a tapasztalattól független s a tiszta észbl származik, ­ valamint megkülönböztet analitikus ítéletet, amikor az állítmány az alany fogalmában benne foglaltatik, és szintetikus ítéletet, amikor az állítmány az alany fogalmán kívül van, de kapcsolatban áll vele, ­ az ismeretgyarapító és általános érvény ítéletek az a priori szintetikus ítéletek, alapkérdés, hogy ezek hogyan lehetségesek. ­ ismeretünk két eleme tehát a szemlélet és a fogalom, ­ az a priori szemlélet-forma a tér és az id, ­ a priori fogalmak a kategóriák, melyek megfelelnek az ítéletek fajtáinak: 1. Mennyiség vagy kvantitás szerinti ítéletek: egyes (vagy részleges), különös,

általános (vagy egyetemes), A mennyiség kategóriái: egység, sokaság, mindenség (vagy teljesség), 2. Minség vagy kvalitás szerinti ítéletek: állító, tagadó, végtelen, A minség kategóriái: valóság (vagy realitás), tagadás (vagy negáció), korlátozás (vagy limitáció), 3. Viszony (vagy reláció) szerinti ítélek: feltétlen (vagy kategorikus vagy tételes), feltételes (vagy hipotetikus), szétválasztó (diszjunktív, vagylagos, vagy egymást kölcsönösen megenged), A viszony kategóriái: szubsztancia (vagy benne rejl vagy inherencia) és (a kiegészít) járulék (akcidens, szubszisztencia vagy tulajdonság), ok (vagy okság vagy kauzalitás) és okozat (hatás, függség vagy dependencia), közösség és kölcsönhatás cselekv (vagy aktív) s szenved (vagy passzív) között, 4. Módosulat (vagy modalitás) szerinti ítéletek: kétséges (vagy problematikus), kijelent (vagy tényként állító vagy asszertorikus), határozott (vagy logikai szükségszerségen alapuló vagy apodiktikus), A módosulat kategóriái: lehetség és lehetetlenség, lét (vagy létezés vagy valóság) és nem-lét (vagy nem-létezés), szükségesség (vagy szükségszerség) és véletlen (vagy véletlenség). ­ az id közvetít kategória és az empirikus képzet (a szemlélet adatai) között, ­ ha a kategóriákat a tér és id a priori szemléletformákra alkalmazzuk, akkor kapjuk az a priori szintetikus ítéleteket, ­ a tapasztalat szemléleti formákhoz van kötve, s ezért csak a jelenségeket, és nem magán-valót ismerhetjük meg, ­ a tapasztalaton túl lév (transzcendens) ismeret lehetetlen, így a tiszta ész számára csak a jelenség-világ van adva (fenomanalizmus). A gyakorlati ész kritikája: ­ a szabadság fogalma segítségével eljutunk az intelligibilis világba, melyet a gyakorlati ész tud csak megragadni, innen ered primátusa, elsbbsége a tiszta ész fölött. ­ a gyakorlati ész felállítja a kategorikus imperatívuszt, melynek közvetítése a moralitás, ­ a gyakorlati ész szabja magának a kategorikus imperatívuszt, ez az erkölcsi autonómia, ­ Kant etikája teljesen formális. Az ítéler kritikája: ­ az esztétika alapvetését és a természeti célszerség magyarázatát adja, ­ Kant esztétikája is formális, itt is apriori törvényeket keres, ­ szerinte az elméleti és a gyakorlati ész között az ítéler közvetít, Kant hatása: ­ a német idealizmus rendszerei aztán majd Kant hatását tükrözik, ­ Kantból indulnak ki, de ismeretkritikai elemzés helyett a gyakorlati ész és az ítéler kritikájának konstruktív gondolatait folytatják csupán, ­ az ész öntevékenységének logikai elvét metafizikai alapelvvé változtatják,

a tárgyi világot pedig az ész termékeként magyarázzák (Fichte), ­ az egész valóságot apriori a lét egységes szellemi alapjából akarják értelmi szemlélettel (intuíció) és dialektikával levezetni (Schelling), ­ a levezetés alapja, hogy gondolat és lét azonos, fogalmaink tartalma a valóság élete (Hegel).

26.2. Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831).
Hegel munkássága: ­ Stuttgartban született, Tübingenben teológiát és filozófiát tanul, barátsága itt Schellinggel és Hölderlinnel, ­ Svájcban és Frankfurtban házitanító, majd 1801-tl a jénai egyetem magántanára, ­ itt írja A Szellem fenomenológiája c. módszertani mvét, ­ 1808-16-ig nürnbergi gimnáziumi igazgató, ­ 1816-tól a heidelbergi, 1818-tól a berlini egyetem professzora, ­ Heidelbergben A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai, Berlinben A jog filozófiájának alapvonalai c. mvét írja, ­ halála után tanítványai adják ki jegyzeteik alapján történelemfilozófiai, filozófiatörténeti, esztétikai és vallásfilozófiai mveit. ­ összes mve 19 kötet. Hegel filozófiája: ­ szerinte a tudatélet igazolja, hogy a dolgok és a gondolkodás, a tárgy és az alany nem egymástól elválasztott lények, ­ hiszen a tudat csak akkor teheti meg, hogy megkülönböztet és vonatkoztat, tárgyát egybeveti a fogalommal, ha a dolgok (a lét, a tárgyak) és a gondolkodás azonosak, ­ ennek eredményeként minden valóság ésszer és ami ésszer, valóság, ­ az egyedül létez fogalom ésszer, s ezért igazi valóság, ­ a fogalomnak és a fogalom valóságának szintetikus egysége az idea (vagy eszme, szellem, ész, Logosz, illetve Abszolútum), ­ az Abszolútum megnyilvánulási módja a gondolkodás, mely egybeesik a léttel, ­ a világ pedig az idea megvalósulása, amit a filozófia sajátos módszerével, a dialektikával érthetünk meg, ­ ez a rendszer tehát abszolút idealizmus, mivel csak az ideák valóságosak, ­ de pánlogizmus is, mert minden valóság észjelleg, ­ az Abszolútum az egyéni tudatban hat fejldési fokon át bontakozik ki, hozzá, a tiszta fogalomhoz ezeken keresztül lehet eljutni: 1. tudat, 2. öntudat, 3. ész (törvények, összefüggések tudata), 4. szellem (erkölcsi tudat), 5. vallásos tudat, 6. abszolút tudat, ­ a dialektikus fejldés három foka határozza meg az Abszolútum fejldésének fokait is: az Abszolútum elször állítja önmagát, tézis: a lét: eszme, azután önmagával szemben foglal állást, antitézis: mássá létel: természet, s végül léttartalomban meggazdagodva önmagába tér vissza szintézis: önmaga számára létezés: szellem, ­ az e fejldést leíró filozófia három f része: logika, természetbölcselet és a szellem bölcselete, 1. A logika: ­ feladata a kategóriák, a legegyetemesebb határozmányok megállapítása, ­ mivel a logika reális jelleg, egyúttal ontológia is,

azaz a létezkrl szóló legáltalánosabb tudomány, ­ a logika a tiszta ész rendszere, a tiszta gondolkodás, az önmagában lév igazságról szóló tan, ­ a logika isten örök lényegének ábrázolása, így a kategóriák isten meghatározásai is, ­ az eszme dialektikus fejldésének a logika három része felel meg: a. lét: kiindulása a teljesen elvont, a semmivel azonos tiszta lét, amikor a lét és a semmi ellentétébl létrejön a levés, ami a lét és nem-lét azonossága, b. lényeg: a változásokban megmaradó igazi lét, melynek része a jelenség és valóság, c. fogalom: lét és lényeg magasabb egysége. ­ a fogalom elször alanyi, majd tárgyi, végül a kett egysége, eszmei, ­ a logikai fejldés végs tagja az abszolút eszme (idea), ami legfbb kategóriaként a legteljesebb s így a legkonkrétabb fogalom, benne a dialektikus fejldés összes feloldott mozzanata, kategóriája megvan, belle levezethet, ­ a kategóriák rendszere összefügg organikus egész, ahol minden kategória saját hellyel bír, s az egésszel vonatkozásban áll. 2. A természetbölcselet: ­ feladata a természetben lév értelem felismerése, mert a természet egyedei esetlegesek, pontos fogalmak alá nem vonhatók, (mert a természet az eszme önmagán kívüli léte s hiányzik belle a fogalom és a lét teljes megegyezése, ­ a természet három f fokozata: a. mechanikai világ: anyaga alaktalan, formátlan, az anyag egyik része független a másiktól, egyedüli egyesít er a nehézkedés, az alanyiság els nyoma, b. fizikai világ: az anyag már formát ölt, egyedivé válik, ez az alanyiság kezdete, c. szerves világ: ásványok, növények, állatok, a természet tényleges alanyisága, az ásvány az elenyészett élet maradványa, az élet a növényvilágban nyilvánul meg elször, fokozottabb alanyi egység az állat, mely már érzi önmagát, de kizárólag a fajért van, csak az emberben fogja fel önmagát a természetet átható eszme tudatos lényként, azaz szellemmé válik. 3. A szellem bölcselete: ­ feladata bemutatni a szellem életének dialektikus fejldési fokozatait: ­ a szellem önmagában a szubjektív szellem, mellyel az antropológia foglalkozik, ­ objektív valóságot létrehozva az objektív szellem, mellyel a fenomenológia foglalkozik, ­ és végül tökéletesen önmagába visszatértként abszolút tökéletes szellem, mellyel a pszichológia foglalkozik, a. a szubjektív szellem fokozatai: ­ els fok: a természetbl eredetileg emberi testben megjelen természeti szellem vagy lélekként tér vissza önmagába,

­ második fok: amikor megkülönbözteti magát testétl és a külvilágtól, ez a tudat, ­ harmadik fok: mikor értelmével és akaratával a világot magába fogadva s arra kihatva megszünteti a világ önmagával szembeni ellentétét, s ezáltal tökéletes szellemként nyilvánul meg. b. az objektív szellem fokozatai: ­ els fok: a jog, melyben a szabad akarat kifelé valósul meg, általános elve: Légy személy és tiszteld másokban is a személyt! ­ második fok: a moralitás, melyben az akarat önmagára reflektál s a lelkiismeretben mint önelhatározás nyilvánul meg, ­ harmadik fok: az erkölcsiség, mely a jogot és a moralitást egyenlíti ki, ebben az egyén egynek érzi magát az egyetemes akaratot kifejez hármas erkölcsi szubsztanciával: a természetes erkölcsi egység családdal, a családok társulásából létrejöv, a közös jólétet szolgáló polgári társadalommal és állammal, s ezen intézményekben válik valósággá az ésszer akarat, az állam nem szerzdés eredménye, hanem az Abszolútum ésszer megvalósulása, amivel összeegyeztethetetlen minden forradalmi radikalizmus, az objektív szellem megvalósulása a világtörténet, melyben minden nép megtalálja a maga feladatát, a történelem vezetje mindig egyetlen nép, mely ha hivatását betöltötte, letnik a színrl, a világtörténelem végcélja az emberi szabadság megvalósítása, a szabadság tudatának elrehaladása, a keleti népeknél egyetlen szabad ember, a zsarnok, a görögök és rómaiaknál már találunk néhányat, s csak a germán népek tudták meg elször, hogy minden ember szabad. c. az abszolút szellem ­ a szubjektív és objektív szellem egysége, ­ ennek fokozatain fogja fel a szellem önmaga lényegét: szabad, végtelen, abszolút voltát, ­ els fok: az érzéki szemlélet, melynek megfelel a mvészet, a mvészi szép vagy ideál az abszolút szellem szemléletes érzéki megjelenése, az eszme átragyogása az érzéki anyagon, az eszme a mvészet tartalma, az eszme érzéki ábrázolása a forma, a tartalom küzd a formával a szimbolikus mvészetben, a tartalom egyensúlyban van a formával a klasszikus mvészetben és túlsúlyra jut a tartalom a romantikus mvészetben, ­ második fok: az érzelem, melynek megfelel a vallás, ennek tárgya isten vagy az igazság, ami a filozófia tárgya is, különbség, hogy a vallásos tudat átéli az istent, a filozófia megérti az Abszolútumot, ­ harmadik fok: az abszolút fogalmi ismeret, melynek megfelel a filozófia, a filozófia a mvészet és a vallás egysége, benne az Abszolútum az öntudatos gondolkodás formájába emelkedik, az igazság önmagát ismeri meg, az eszme saját magát gondolja.

26. Teológiai filozófiák.
26.1. Filozófia és teológia.
A filozófia és a teológia viszonya: ­ hasonlóságok és különbségek jellemzik, ­ s mint Nyíri Tamás hangsúlyozza: "A filozófus önkritikájának köszönheti kritikus szabadságát a világgal szemben, a keresztény szabadságának gyökere az, hogy t Isten ítéli meg." ­ ám a bölcsesség szeretete és az istenszeretet semmiképpen nem azonos, ­ a filozófia ugyanakkor a tudományos megismerés korlátait hangsúlyozza, míg a teológia az isteni üdvösség felfoghatatlanságát, ­ a filozófus saját maga határozza meg saját tudatát, míg a teológus Isten szavát fogadja el, vallja meg, ­ mindkett reménykedik a társadalmi állapotok javításában, de az egyik az ember önerejébl, míg a másik Isten segítségével, ­ vannak olyan filozófiák, amelyek teológiai kritikát fogalmaznak meg, de a teológiának is van filozófia-kritikája, ­ ugyanakkor a filozófia lehet támasza is a teológiának, ­ mindkett jellemzje viszont az igazságra való törekvés. Magyarázat: "Mind a filozófia, mind a teológia nem a nyilvánvaló igazságra, mint inkább a megértés és az értelmezés föltételére irányul. Tehát csak akkor értelmezi magát helyesen, ha tisztában van azzal, hogy sohasem beszél megfelelen, hogy szava sohasem tökéletes, mert a beszéd struktúrájából következen tárgyként kell beszélnie arról, ami nem tárgy, hanem a tárgynak és megismerésének föltétele. Mindketten olyan igazságot szolgáltatnak, amely mindig nagyobb annál, amit filozófiai vagy teológiai kijelentésekbe lehet foglalni." (Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejldése. SzIT, Budapest, 1973. 19-24.)

26.2. Neoskolasztika.
Az újskolasztika: ­ a katolikus egyházban a 19. század végén felgyorsult filozófiai mozgalom, amely összeegyezteti a katolikus világnézetet az új természettudományos ismeretekkel, ­ ennek része a tomista (Aquinói Szent Tamás­féle) filozófiai és teológiai rendszer modern változata, a neotomizmus (Mitterer, Maritain), az újkori katolikus filozófia legersebb irányzata, ­ a neoskolasztika kiinduló pontjai között szerepel még Szent Tamáson kívül Szent Ágoston, Duns Scotus és Francisco Suarez (1548­1617), utóbbi a spanyol jezsuita az ellenreformáció keretében maga is a skolasztika másodvirágzásán dolgozott, ­ megindult a forráskutatás, addig kéziratban lév skolasztikus mveket adtak ki, ­ alapvet célja azonban nem egyszer ismertetés, hanem az alapos történeti ismeretekkel elmélyített filozófiai és teológiai probléma megértés, az újszer keresztény állásfoglalás elérése volt. Neotomizmus: ­ bár a tomista iskola fegyelmezett és zárt, irányzatok is elfordulnak benne, ­ kritikai realista gondolkodásának középpontjában nem az ismeretelmélet áll, mint Kantnál, hanem a létezk elmélete, a metafizika, ­ központi fogalma a lehetség és a valóság, és Arisztotelész módján megkülönbözteti az anyagot és a formát, ­ elmélete szerint a létez világ szerkezete lépcszetes, egymás fölé és egymásba átnyúló rétegekbl áll,

­ ez tehát létfilozófia, szenttamási és arisztotelészi kiindulással. Albert Mitterer (1887­1966): ­ kritikusan és differenciáltan értékelte a skolasztikus tanokat, ­ a kortól függ gondolkodási formákat kimutatta a hivatalos egyházi tanításokban, ­ a modern teológiai hermeneutikát is mvelte. Jaques Maritain (1882­1973): ­ francia hipertomista filozófus, ­ párbeszédet közvetített a neoskolasztika és a francia tudománykritika között, ­ eszerint a filozófiai és a tudományos magyarázat módszertani különbségét a relativitáselmélet, a részecskefizika és az új tudományelmélet alátámasztja, ­ a tudomány megértéséhez szükséges az ember ismerete, ahhoz pedig a világ ismerete, ami a tudományra támaszkodik, amely pedig emberi alkotás, ­ e három tényez fejldésre nyitott viszonyban áll egymással, ­ mindeme szempontok segítségével könnyebben választja el a skolasztikus filozófia lényegi elemeit a világképtl függktl, ­ dolgozott a társadalomtudományok és a skolasztika ötvözésén is: a hivatásrendi társadalom új módozatain, ­ ám épp utóbbi kísérlete népszertlensége mutatta a legjobban, hogy a neotomizmus nem tudott teljesen elszakadni az archaikus formáktól, azok integrálásának archaikus szemléletétl, ­ s e szemlélet így rányomta bélyegét a vallás és a filozófia, a vallás és a társadalom kapcsolatának szemléletére is. Transzcendentalizmus: ­ az 1930-as évektl kezdve egyre több katolikus filozófus tér át a transzcendentális megközelítés alkalmazására (Maréchal, Rahner), ­ ennek egyetemességétl várva a filozófiai párbeszédet és a skolasztika szükséges megújítását, ­ de az irányzat jogosságát egyesek vitatják, bár nem a megismer tevékenységet, hanem a megismerés tartalmát vizsgálva, ­ mások pedig egyenesen a neotomizmus vezet irányának tartják, ­ az irányzat célja, hogy a transzcendentális elemzés módszerének továbbvitelével lehetség nyíljon túllépni a szkepticizmuson és a szubjektivizmuson, ami szerintük magának Kantnak sem sikerült. Transzcendentális módszerek. Joseph Maréchal (1878­1944) belga jezsuita a Szent Tamás-féle és a kanti ismeretelmélet összehasonlításával megalapozta az újskolasztika folytatásának számító transzcendentális ismeretkritikát. A kanti megkülönböztetést a dolog fenomenális voltát megragadó és a dolgot elér noumenális jelleg megismerés között, azonosítja a Szent Tamásnál szerepl érzéki és értelmi ismeret különbözségével. Szerinte a megismer alany, az emberi szellem és a megismerés tárgya összefügg, még az alany célra törésével együtt is egymásra hangolt, amiért az értelmi ismeret szükségképpen háttérigazsággal bír. Ezt az intellektus finalitásának a kimondott ítéletben megnyilvánuló még alapvetbb állítása, az ítélet implicit igazságának a hozzáértése mutatja. Még ha magát az igazság létét tagadja is valaki, megvan ez a háttérigazság, amennyiben tagadásával egyúttal megsemmisíti saját, a valóság szkeptikus jellegére vonatkozó állítását. Ez az ítéletben érvényesül háttérigazság olyan érték, amelyet az értelmi tevékenység eleve célként tz ki. Az ismeretekben megismert igazságokkal azonban az ember nem elégedik meg, mert azokkal még nem birtokolja a teljes igazságot, az egész valóságot. Ezért az emberi szellem tovább kérdez a valódi létre, a végtelen létezre, azaz Istenre irányultan. Így Kant tévedett, amikor a megismerés transzcendentális feltételét szubjektív adottságnak vette, mert a transzcendens valóság megismerését tagadni önellentmondás. Karl Rahner (1878­1984) német jezsuita, talán a 20. század legnagyobb teológusa. Szent Tamáshoz visszanyúlva kereste kora filozófiai kérdéseire a választ. Szellem a világban (1939) cím filozófiai disszertációjában a Szent Tamás-i Summa theologica megfelel részére építve meghatározza a módot, miként juthat az ember az anyagi világban általános érvény, objektív ismeretekhez. Heidegger hatására szükségszernek tartja, hogy az ember kérdez lény, aki létezéséhez, felteszi a létre vonatkozó kérdést. Ezzel a kérdezéssel azonban az ember azt is megmutatja, hogy létmegismerése folyamatában olyan kiinduló ismerettel

rendelkezik, ami alapján kérdezni képes. E legalapvetbb ismeret a lét birtoklása, a szenttamási létazonosság, az észnek és az ésszel felfoghatónak a cselekvésbeli azonossága. Mivel a megismerés, a megismerhetség a lét bels oldala, szubjektivitása, a létez megismernek csupán anyagi korlátozottsága mértékében van szüksége más, tle különböz valóság megismerésére és befogadására. Az ember az anyagi vagy érzéki megismerés által jut el a dolgokig, s az érzékeléssel passzívan befogadja, birtokolja a világot. Az absztrakt értelmi megismeréssel viszont tle eltávolodva, saját öntudatának apriori létazonosságához méri a küls ismeretet. Az értelmi megismerés elvonatkoztatásában az elzetes létismeret, a szellem apriori struktúrája az érzékelhet felé fordul, s ugyanakkor e struktúra csupán az érzékelhetn ismerhet fel, azaz az érzékiségben a szellem visszatér önmagához. Így minden absztrakció egyúttal konverzió, egyetlen folyamat két oldala. A szellem az érzékiség eszközével a lét egészét befogadja. Érzéki és értelmi ismert egységben van, mert az ember a világban szerzi meg elzetes létismeretét, s megismerésének világtól különbözése vezeti rá önmagára, s önmagában a lét felfedezésére. Így a világ ismerete teljes metafizikát ad, s az ember a világ szelleme, az emberi megismerés a világ adottságain keresztül történik. Azaz a világ nem szellem nélküli magánvaló, hanem az ember fénye által átjárt, az ember számára tükör világ. Az ember a megismert világgal egészíti ki magát, s a szellem földi sorsában Isten világlik fel számára. E sors az embert a világhoz kötve még azon túl is elkötelezi, s ha a szellem a végtelen lét után vágyakozva kilép a világba, annak sorsába beavatkozva az abszolút szellemet valósítja meg. Így az ember rendeltetése és sorsa határvonalat képez Isten és a világ, az id és az örökkévalóság, a testi és a testetlen között. S az emberi szellem világbeli léte keresztényi, mert Isten is eljött a világba, hogy rátalálhassunk, s benne magunkra leljünk. Az emberi megismerésrl szóló értelmezésének Rahner ugyanakkor igyekszik megállapítani a teológiai következményeit is. Az Ige hallgatója (1941) cím mvében az ember­mivoltból fakadó olyan feltételeket igyekszik kimutatni, amelyek elsegítik az isteni önközlés, a kinyilatkoztatás befogadását. Szerinte a lét és az ember ilyen irányú nyitottságát az embernek az egész létre vonatkozó kérdezése adja. S mivel a megismerés és a megismert eredeti egysége a lét lényege, a lét önmegvilágítottsága az ember valamilyen létismeretét jelenti, vagy az elzetes létbirtoklást, vagy annak kifejezését az anyagi világon keresztül. Az isteni önközlés viszont felülmúlja a természetes létismeret istenismeretét. Az isteni és emberi szabadság miatt a szellem transzcendenciája nem teszi lehetetlenné az isteni kegyelem megnyilvánulását. Az ember saját létére igent mondva, létét Isten szeretetének jeleként elfogadva ismeri meg Istent. Istennek nem kötelessége, hogy megnyíljon az ember eltt. Az embernek kell szellemileg templomban élve, Istent szeretve, szellemének végtelen horizontját megnyitva eltte, meghallania Isten szavát. Isten szabad önközlésének szabad befogadása a történelmi helyzetek esetlegességeiben történhet meg, mert az ember világba állított léte történeti. Így az ember jelenségvilága csak a történeti fejldésben, a transzcendencia viszonylatában válhat tulajdonképpenivé, önmagává, amennyiben hallgat Isten tényleg elhangzó szavára, vagy legalább figyel a kinyilatkoztatás lehetségére.

26.3. Protestáns teonómia és dialektikus teológia.
Tillich teonómiája: ­ a személyes szabadság és a hagyomány értékeinek megrzését, ­ a hagyományos kereszténység és a modern kultúra kapcsolatát keresete. Teonómia: Paul Tillich (1886­1965) német származású amerikai teológus és filozófus, a modern protestáns gondolkodás képviselje. A személyes szabadság és a hagyomány értékeinek megrzése foglalkoztatta. Istenrl és a hitrl szólva a hagyományos kereszténység és a modern kultúra kapcsolatát vizsgálta. Rendszeres teológiája (1951­63) olyan kiüresedett vallást kínál, amelybl hiányzik a hagyományos dogmatikai tartalom és jelképek. Teológiájában az egyéni és társadalmi élet egymásra hatásának három mozzanata az autonómia, heteronómia és teonómia. A saját rend és az idegen rend, az autonómia és a heteronómia viszonyát ­ a kett végs szintézisét feltételezve ­ a teonómia keretében adta. Úgy gondolta, hogy a hagyományos normák és értékek megmerevedése és az egyéni szabadság veszélyeztetése jogos lázadásra kényszeríti az autonómiát a heteronómia ellen. Ám a kulturális és szellemi alternatíva keresése kísértést jelent minden érték és norma elvetésére. Az isteni rend, a teonómia a szabad társadalom szabad egyénei meggyzdéseinek, elkötelezettségeinek megfelel normákat és értékeket fejez ki. Tillich a hit általi megigazulás protestáns alapelvét, mely a bnös ember Isten eltti megigazulása, kiterjesztette ­ a valóság lényegi természetére alkalmazva ­ minden emberi tapasztalatra, az ember teljes szellemi életére. A megigazulás mintájára lehetvé válik az igazság, a kultúra értékei és az evangélikus tanítás birtoklása és ersítése, annak elvetése, kritikája és tagadása közben. Tillich aztán vallásos szocialista lett, a kultúra közeli összeomlása után remélve a társadalom alkotó újjáépítését. A nácizmus els nem zsidó tudós üldözöttje lett, majd Amerikában a szkepticizmus apostolaként vált ismertté. Megértve a modern ember problémáit, a saját véges léten túli valósággal való szembesülés késztetésének elfogadására biztatott. Rendszeres teológia cím mvében foglalta össze fbb gondolatait. Korrelációs módszerrel folytatott dialógust a kételked ész és a hit, az autonómia és a teonómia között, amikor a kételked kérdéseket a kinyilatkoztatás

hitélményével kapcsolta össze. Az értelem korlátainak kérdéseit a kinyilatkoztatás válaszaival, a lét kérdéseit Istennel mint létalappal, az egzisztencia értelmének kérdéseit Jézus Krisztus új létével, az emberi létélmény kétértelmségeit a Szentlélek jelenlétével életünkben, az emberi sors és történelem kérdéseit pedig az Isten országa látomásaival hozta kapcsolatba. Elvetve a népszer keresztény antropomorf személyes Istent, e tettet a magasabb rend Isten­felfogás els lépésének, a jelentségteljes és bels erkben gazdag vallásosság kezdetének tartotta. A dialektikus teológia ­ Barth részérl a vallásos élményre helyezi a hangsúlyt, ­ az egyház folytonos reformálása szellemében lép fel, ­ hogy a vallást az eredeti, a reformátorok vallása, az államvallássá válás eltti, st a Krisztus keresztjének kinyilatkoztatása, kijelentése formájában állítsa helyre, ­ a bibliai kinyilatkoztatást vagy kijelentést teszi meg a teológia f témájának. Dialektikus teológia: Karl Barth (1886­1968) svájci protestáns teológus a vallásos élményre helyezi a hangsúlyt. Fellépett Schleiermacher szabadelv protestantizmusával és a természetes tudás istenelméleteivel szemben. Irányzata a dialektikai teológia, amelyet másokkal (a dialektikus iskola tagjai: Rudolf Bultmann, Emil Brunner, Friedrich Gogarten, Thurneysen és Georg Merz) együtt dolgozott ki. Barth az egyház folytonos reformálása szellemében lépett fel, hogy a vallást az eredeti, a reformátorok vallása, az államvallássá válás eltti, st a Krisztus keresztjének kinyilatkoztatása, kijelentése formájában állítsa helyre. A bibliai kinyilatkoztatást vagy kijelentést tette meg a teológia f témájának: Ige­teológia, Kijelentés­teológia. Ebben alap a reformátorok által újra felfedezett kijelentés, amelyre a teológia épül. A kijelentést az Írás egyetlen és örök princípiumában fogadja el s szolgálja, mivel hisz benne. A vallásos tapasztalatot háttérbe szorítja, mert az ember alanya a tapasztalatnak, amely nem második forrása az ismeretnek. Az els és egyetlen forrás a Szentírás. Ez ugyan a rajongó, pietista látomások ellen irányul, de fként szakít azzal a kálvini hagyománnyal, amely még a predestinációt is állítólagos tapasztalati tényekbl kiindulva magyarázta. Barth nemcsak az empirizmus ellen, hanem a protestáns liberális teológia racionalizmusa, historicizmusa és pszichologizmusa ellen is fellépett, s bizonyos analógiák ellenére a protestáns ortodoxiával szemben is. Nem fogadta el a kálvinizmus objektív valóságot jelent határozott istenfogalmát. Döntnek az emberré vált Istent tartotta a maga irracionalitásában, mert ez így Isten önkinyilatkoztatása. Hiszen Isten önmagában nem isten, csak az önmagát megnyilvánító Isten isten. A barthi teológia krisztocentrikus kiindulású: eltér a kálvini predestinációs, zordonan könyörtelen és szuverén könyörül istenfelfogásától. A barthi predestináció felfogás szerint a predestináció­hit adta ernk az elpogányosodott tömegekkel szemben abban áll, hogy vállaljuk a szolidaritást az elpogányosodott tömegekkel. Barth eltér a kálvini predestináció tantól s elveti az ,,ecclesia militans" eszméjét is. Ez elméleti fordulat az egyház ,,constantinusi korszakától" a ,,szolgáló egyház" felé. Egyházfelfogása már nem az ,,uralkodó egyház" ggös pozíciója, hanem szolidáris a tömegekkel. A barthi dialektikus teológia szerint a felvilágosodás, a pietizmus, a romantika és az idealizmus nem egyenes folytatásai a reformációnak, még kevésbé annak igazi lényege kibontakozásai, hanem sokkal inkább a reneszánsz humanizmusának következményei, amiket a protestantizmus szelleme bizonyos pontokban módosított. Mialatt az ortodox kálvinizmus hangsúlyozta a kálvinizmus szerepét a kapitalizmus létrejöttében, létrehozásában, a barthianizmus tagadta azt, legfeljebb a protestantizmus módosító szerepét ismerte el. Így a barthianizmus élesen szembeszáll a liberális teológiával és a kálvinista ortodoxiával, önmagát tartva a reformátorok igazi folytatójának, reformátori teológiának nevezve magát. Barth teológiai álláspontját jól mutatja a náciellenes barmeni zsinaton (1934 május) elfogadott nyilatkozatnak, a Hitvalló Egyház krédójának els cikkelye (Barth írta): ,,Jézus Krisztus a Szentírás bizonyságtétele szerint Isten egyetlen Igéje, akire hallgatnunk kell és akiben bíznunk kell, akinek engedelmeskednünk kell életünkben és halálunkban." Barth szerint a német nép a legnagyobb keresztyén német lelki hagyatéka miatt szenved, mert Luther tévedett az evangélium és a törvény viszonyában, amiért a világi és lelki hatalmat kettéválasztották, ami a természetes pogányságot nem tudta korlátozni és visszaszorítani, st ideológiailag átalakítva igazolta és megersítette. ­ Bultmann szerint pedig a keresztény hit helyett a transzcendentális Jézus a középpont, ­ a keresztény hit nem a történeti Jézusba, hanem az egyházi megnyilatkozásba (kérügmába) vetett hit, amelyre Jézus felemelkedett (feltámadása által). Dialektikus teológia: Rudolf Bultmann (1884­1976) szerint a keresztény hit helyett a transzcendentális Jézus a középpont. A keresztény hit nem a történeti Jézusba, hanem az egyházi megnyilatkozásba (kérügmába) vetett hit, amelyre

Jézus felemelkedett (feltámadása által). Bultmann megállapítja, hogy az ember a történelemnek alárendelt lény, aki azért tud gondolkodni, cselekedni, fennmaradni, mert számot vet a múlttal. Céljait azonban nem mindig érheti el, mert a történelmet a sors és a végzet is alakítja, nemcsak az emberek. Az emberek ma már tudják, hogy nemcsak függvényei, de kiszolgáltatottjai is a történelemnek. A hatalmak fátumként uralkodnak az ember fölött, de az akaratából is származhat a nem szándékolt rossz. A francia forradalom célja liberális alkotmány és a szabad nemzetek föderációja volt, de katonai diktatúrához és imperializmushoz vezetett. A mai technikai vívmányok is olyan következményekhez vezetnek, ami az emberiséget fenyegeti. Kérdés tehát, hogy van-e még igazi értelme személyes létezésünknek, ha cselekedeteink már nem sajátjaink. A történelmi tettek múlttá teszik a jelent s új jelent hoznak létre, a történelem szüntelen változás, keletkezés és elmúlás. Az ember kiszolgáltatottja is e folyamatnak, mert nincs hatalma felette, de önálló személyként, igazi létezése tudatában a változás fölött áll. A régi görögök a keletkezés és elmúlás váltakozásának látták nem a történelmi, hanem a természeti világot. Az ember igazi lényege náluk a változás rendjébe illeszkedett, ahol otthonra lelt. A rend törvénye, a logosz lényege az embernek is, ami örök a keletkezés és elmúlás végtelen folyamatában. Ezt az otthont azonban a gnosztikusok börtönnek látták, amely az ember igazi énjét fogva tartja. E világon és rendjén az igazi én túl van, így az ember szabad a világgal szemben, ha felismeri ezt, s a halállal szabadul, felemelkedve az égi otthonba. De ez Bultmann szerint menekülés a világtól, nihilizmus, lemondás a világról, gnosztikus önámítás. Mivel az igaz én, az égi szikra a test és a lélek foglya, pozitívum nem mondható róla, csak negatív fogalmakkal írható le. Azaz nem tudjuk, mi igazi énünk, a túlvilági lét csak álom. A kiutat a keresztény vallás is kereste, míg az Ószövetség embere hírbl sem ismer olyan természeti rendet, amelyet törvények irányítanak és amely megérthet a racionális gondolkodás fogalmaival. De hisz egy olyan Istenben, aki a világot teremtette és azt az ember gondjaira bízta, hogy rajta munkálkodjon. Ez az Isten a történelem ura, aki a történelmi folyamatot saját terve szerint bizonyos cél felé tereli. Ezért létezik valamilyen rend a történések összességében, bár nem olyan, hogy a ráció fel tudná fogni. Az emberi élet kétségkívül gyenge, törékeny és múló valami, Isten szava azonban szilárdan áll, és az ember támaszkodhat rá. Isten kétségbevonhatatlan tekintély, és az embernek engedelmeskednie kell, azonban éppen ebben az engedelmességben lehet egészen biztos és védett, nyeri el igazi létét, szabadságát arra, hogy az legyen, ami igazában. A keresztyén egyház a görög és az ószövetségi hagyományt ötvözte. A középkori ember az isteni rend oltalmában és védelmében érzi magát, s ez a rend irányítja a természetet és a történelmet. Az isteni tekintélyt az egyház közvetíti számára: ha engedelmeskedik az egyház parancsainak, az ember szabad, és ekkor képes megvalósítani igazi életét. Évszázadok során azonban megrendült az isteni rendbe és a benne él ember biztonságába vetett hit. A reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás és a francia forradalom a folyamat lépcsfokai, amely szétmorzsolta a hagyomány érvényét, s a benne megtestesül isteni tekintélyt kérdésessé és kétségessé tette. A szabadság eszméje addig az igazi emberi létezés megvalósítását lehetvé tev szabadság volt, az újkori szabadságtörekvések azonban az egyház tekintélye ellen irányultak. Ám a felvilágosodás és az idealizmus az örök törvények (az igaz, a jó és a szép törvényei) létét elismerte, amelyeknek engedelmeskedve az ember szabad lehet. A felvilágosodás az erényt az intézmények iránti engedelmességben látta. Az idealizmus autonómiája pedig nem önkényes törvényválasztás a cselekvéshez, hanem a hagyományos törvénynek vakon való, mérlegelés nélküli engedelmesség tagadása. A szabad ember ugyanis csak olyan törvénynek engedelmeskedhet, amelyet saját lénye törvényként ismer fel, és amelyet szabadon el is fogad. A felvilágosodás ezért a történelem folyamatát is a haladás útjaként értelmezi, melynek az emberi akarat felvilágosítás és nevelés által aktív részese, és ezért születnek utópikus tervek az ideális jövrl. Dönt változást a szabadság felfogásában a természettudomány és a romantika hozott. Valóságos csak a tapasztalatilag hozzáférhet és matematikailag kifejezhet lett, s az ember is a természettudomány tárgyává vált. Eltnt a nem tapasztalható igazi én, és eltntek a felelsséget adó örök, spirituális törvények. Az emberi életet természeti törvények szabályozzák, az antropológia biológiává válik. Az emberi történelem pedig az éghajlat, a földrajzi helyzet és a gazdasági feltételek függvényévé. Így aztán megváltozott a jó fogalma is: jó az egyén és a közösség természetes életére hasznos, mert ami a közösségnek hasznos, az hasznos az egyénnek is. A történelem Montesquieu-nél természettörténet, Comte-nál szociológia, Marxnál dialektikus materializmus, azaz Marx a történelemben kibontakozó hegeli objektív szellem eszméjét a gazdasági törvényszerség eszméjévé formálta, mert szerinte a szellemi eszmék vagy ideálok illuzórikus ideológiák, a gazdasági feltételek termékei. Így bomlásnak indult az igazság fogalma is. Ha az ismeret empirikus, változik az idvel, az id gyermeke. S az igazság történeti, a történelmi helyzet függvénye. A romantika terméke a történelmi relativizmus, mely tagadja az idtlen érvény igazságokat felfogó univerzális emberi ész létét. Minden igazság relatív, ezért kutatása értelmetlen, azaz szétfoszlik a szellembe, a tudás és gondolkodás alapjába, mint történelmi erbe vetett hit. A történelem határozza meg a szellem sorsát. (Hegelnél a szellem meghatározza a történelmet, és egyúttal annak alávetett.) A historicizmus azonban, ha a romantika szülötte is, nem tette magáévá ezt a filozófiát. Hume a szellemi szubsztancia fogalmát a mentális folyamat fogalmával helyettesítette. Herder szakított az egységes emberi természet felfogásával, s az ember nemcsak fizikai, de pszichikai típusait is eltérknek találta, bár a típusokat állandóknak, a természet által produkáltnak és rögzítettnek vélte. Így nála az emberi történelem természettörténet. Ebbl kiindulva a romantikusok az egyének, népek és nemzetek egyediségét a növények analógiájára, a történelmi folyamatot természeti evolúciós folyamatnak fogták föl. A relativizmus uralkodott el

az emberek életét meghatározó örök rend hite, az abszolút igazság és jóság eszméje helyett. Mely eszméket a történelem hatáskörébe utalják át, a történelmet pedig természeti folyamatként fogják fel, melyet nem szellemi, hanem gazdasági törvények uralnak. Megindul a történelem átalakulása szociológiává, s ennek folytán az embert többé nem autonóm lénynek látják, hanem a történelmi feltételek kiszolgáltatottjának. De az ember történetisége nem abban a tényben áll, hogy olyan individuum, aki keresztülmegy a történelmen, átéli azt, aki személyesen találkozik a történelemmel. Hanem az ember semmi egyéb, mint csakis történelem, úgyszólván nem is aktív, cselekv lény, hanem olyasvalaki, akivel a dolgok megtörténnek. Az ember csupán folyamat, igazi létezés nélkül. A végpont a nihilizmus. Bultmann keresi a kiutat ebbl a nihilizmusból, amin célt fedezhetünk fel a történelemben s a belé ágyazódott emberi életben. Olyan törvényt vagy rendet kutat a történelem menetében, mellyel az ember meglelheti szabadságát és felelsségét, azaz igazi létét. Ehhez azonban a modern embernek be kell látnia a szabadság hamis fogalmának téves mivoltát, azaz hogy a szabadság csak felelsségként létezik. Kérdéses azonban, hogy kinek legyünk felelsek, és hol fedezhetjük fel a szabaddá tev törvényt. A hagyományokhoz egyszeri döntéssel nehéz visszatérni, s kérdéses, melyiket válasszuk közülük. Az ókorét, az idealizmusét, vagy a kereszténységét? S minden ilyen hagyomány a történelem terméke, és emiatt csak viszonylagos érték. Az ember történetiségének cáfolata helyett azt kell mondanunk, hogy az ember történetiségét még nem értettük meg egészen és elbb teljesen végig kell gondolnunk ahhoz, hogy számzhessük a nihilizmus végkövetkeztetését. Mindehhez Bultmann szerint fel kell ismerni a történelem lényegét, mert a történelemben lév értelem egyoldalú kutatása elhomályosítja a kérdés lényegét, az igazi problémát. A történelem mint egész lényege csak végpontjától visszatekintve vagy a történelmen kívülrl lenne látható, de mi benne állunk. A történelem voltaképpeni lényegét azonban a történelem magjára kérdezés megragadhatja, tehát az a kérdés, hogy mi vagy ki a történelem igazi alanya. A válasz: az ember. S az ember lényege cselekvésekben élni, melyek terepe a történelem. Vannak azonban sorsszer történések, elszenvedett természeti események is, amelyek befolyásolják a történelmet. Az emberi élet a jöv felé irányul, a cselekvéseket a múlt mozgatja. Minden cselekvés kockázata, hogy igazi eredménye csak a jövben tárul fel. Az emberi lét állandó jövbelisége olyan idbeliség, amiben a történetisége gyökerezik. E jöv felé törekvés egyúttal akart és kötelesség is, mert a szókratészi jó, amelyre mindenki törekszik, egyszersmind az az etikai törvény is, amelynek engedelmeskednie kell. Minél inkább közösségi lénynek tekinti magát az ember, annál világosabb számára, hogy követelmények vezérlik. Minél inkább szellemi lénynek tudja magát, annál inkább megviláglik, hogy akarása a kötelesség jegyében áll, hogy jövre­irányultsága felelsség. A történelmi haladás az egyes emberek felelsségétl, az egyes emberek döntésétl függ. A múlttal és a jövvel szemben fennálló felelsségben rejlik a történelem egységének alapja, azaz a történelem minden korszakban és minden emberben egész. Bultmann szerint a kereszténységben az ember történetiségének radikális értelmezése jelent meg. E talajon vált termékennyé Nyugaton az emberi lét történeti létként való értelmezése és maradt életképes, amikor már elvált a keresztény hittl és szekularizálódott, mint például az egzisztencializmusban. A keresztény ember nem szabad történelmi döntést hoz, mert befolyásolja saját múltja, az önmagához ragaszkodás. A történetisége azt az illúziót kelti, hogy rendelkezhet a jöv felett, ami által ósdi ember s a múlt foglya marad. Az önmagától megszabadulást, ami igazán nyitottá teszi a jövre, az ember csak ajándékba kaphatja. A keresztény hit által szabadul meg magától, hogy elnyerje magát. De nem magának mondja, hanem keresztény üzenetként mástól kapja az isteni kegyelmet, mely megszabadítja önmagától. Ez az üzenet legitimációját az isteni kegyelem Jézus Krisztusban való revelációjából meríti. Az Újszövetség szerint Jézus Krisztus az eszkatológiai esemény, Isten cselekedete, amely által Isten véget vetett a régi világnak. Az eszkatológia a történelmen belül újra és újra végbemegy mint igehirdetés és hit, mindenkit megszólítva. A megszólításra válaszolni kell, de nem a jöv iránti felelsség szerint kell dönteni, hanem önmagam újraértelmezése végett. Úgy fogom fel önmagam, mint aki Isten kegyelmébl szabad lett önmagától, mint aki új énnel lett felruházva. S ezzel elfogadok egy új, Isten kegyelmén alapuló életet. Saját felels cselekvésem így szeretetbl fakad, magamtól megszabadulva, fenntartások nélkül másokért. Azaz a történelem értelme a jelenben, a keresztény hit eszkatológiai jelenében valósul meg. A történelem értelme saját személyes életünkön, felels döntéseinken keresztül, az eszkatológia pillanatonkénti felébredésével jut el hozzánk.

26.4. Perszonalizmus, felszabadítás teológia.
A perszonalizmus (Monuier) ­ elször a személyes Istent hívést jelentette a panteizmussal szemben, ­ majd olyan filozófiát, amelynek nevelési célja a személy sokoldalú kifejldése, ami a személy sérthetetlen transzcendenciáját a dolgok fölé emeli, ­ szorosan véve olyan filozófia, amely a személyt, a személy világát tekinti a filozófiai magyarázat kiindulópontjának, ­ s elször személyes Istenhitet jelentett a panteizmussal szemben, majd olyan filozófiát, amelynek nevelési célja a személy sokoldalú kifejldése, ami a személy sérthetetlen transzcendenciáját a dolgok fölé emeli,

­ szorosan véve olyan filozófia, amely a személyt, a személy világát tekinti a filozófiai magyarázat kiindulópontjának, ­ nem a személy szubsztanciális magva érdekli, hanem érzelmeivel, értékeivel, döntéseivel együtt a személy nélkülözhetetlen társas viszonyaiban, dialógikus gondolkodással való önmegvalósítása, az ember és a világ, a személy és a közösség viszonya, a személy szabadsága, ­ figyelmeztet a kultúra küldetésére, hogy megtalálja gondolkodás és cselekvés, elit és nép közös mértékét, s megelevenítve e mértéket, mintájára a világot megújítsa, ­ a perszonalista filozófiát nem foglalták rendszerbe, inkább kisebb-nagyobb tanulmányok, kiáltványok jellemzik, ­ az 1932-ben Mounier által alapított francia folyóirata, az Esprit közölte az olyan fiatalabb perszonalisták írásait is, mint Jean Lecroix és Emmanuel Lévinas. Perszonalizmus: Emmanuel Mounier (1905­1950) definíciója szerint a perszonalista tan vagy kultúra elismeri az emberi személy elsdlegességét a személy fejldését biztosító anyagi szükségszerségekkel és kollektív intézményekkel szemben. Mounier perszonalizmusa szembefordul mind az individualizmussal, mind a marxista kollektivizmussal, szemben áll a modern világ elszemélytelenedésével és a közösségi gondolkodás hanyatlásával egyaránt. A polgári és a fasiszta társadalmat egyként elutasítva, új, a személyiség védelmét biztosító társadalmat akar létrehozni. Mounier indította el a keresztény gondolkodás szembesítését a marxizmussal. Elvetve Marx determinizmusát, a történelem alakítását, az új társadalom kiformálását az emberek szándékától teszi függvé. A filozófia feladatát is a világ megváltoztatásában látja, de ezt a szabadság, a szeretet, a személy méltósága és örökléte legfontosabb keresztény értékekkel megrzésével egyetemben követeli. Ugyanakkor elfogadja a marxisták kapitalizmus bírálatát. De a vallás Mounier szerint nem hamis tudat, mint Marxnál, hanem az erkölcsi tudatformálás hajtóereje. Az egyéni tulajdon eltörlése nem szünteti meg az elidegenedést, amely az ember anyagi létébl származik, mely meghatározottságból a transzcendencia felé lehet kilépni. Az egyénnek a szeretet alapján bensjével is a többi ember felé kell fordulnia, hogy a személyes egzisztencia szintjére emelkedjen. Szeretni, másért létezni, ez az igazi létezés, ez a szeretetkapcsolat biztosítja egyedül a személyek kölcsönös önállóságát. Önmagát megismerni és megtalálni is csak mások által tudja az ember, s ha megsznik a szeretet kommunikációja, a személy elveszti önmagát. Így a társadalom alapja a keresztény felebaráti szeretet dialektikája, mely az egyén és a közösség javát egyaránt szolgálja. Az emberiség egységét nem fajisága vagy társadalmisága adja, hanem hogy minden személy Isten képmása és Krisztus misztikus testének része. Az emberek közötti szeretet teszi, hogy az ­ isteni elhivatottság miatt összemérhetetlen és megismételhetetlen ­ egyén nem rendeldik alá a társadalomnak. Az önmagából a szeretetbe kilép ember a másik emberen keresztül visszajut önmagához. A hivatás adja a személyiség lényegét, amire szeretete révén a másik ember igénye vezeti rá a személyt. Az elhivatottság szeret elfogadásával a transzcendencia az önmagát felülmúló embert elidegenületlen valóságába emeli. A hiteles emberi kapcsolatok perszonalista közösségeket hoznak létre és megvalósul a megváltás a történelemben. S ha e nézeteket a kereszténység története nem igazolja, annak az az oka, hogy a földet megújítani képes, az evangéliumból sugárzó er nem azonos a történelemben megtestesült kereszténységgel. A vallás idbeli és mulandó valósága nem azonos annak az örökkévalóságot jelent részével. Ezért a társadalomkritika valláskritika is lehet, a perszonalizmus bírálhatja a katolicizmus megalkuvásait. A perszonalizmus szándéka, hogy a kereszténységtl eltávolítsa az idbeliség rárakódásait, és megújítsa benne azt, ami örökérvény. A perszonalizmus által megújított antropológia és teológia képes megszabni a civilizáció törvényét és értelmét. Ezt a keresztény eszme által teremtett megbecsülésre alapozza, amellyel a személyiség, az anyag és a munka fogalmát felemelte, a technika kialakulását elsegítette. Mounier szerint egyenesen arról van szó, hogy a Krisztus megtestesülését magyarázó teológiai viták tették a keresztény civilizációt olyan aktívvá, hogy egyedüliként elérhette mai ipari és civilizációs eredményeit. A felszabadítás teológiája: ­ a 20. század utolsó évtizedeiben Latin­Amerikában ­ a római katolikus hiten alapuló teológiai felfogás, ­ amely a vallásos hitet társadalmi elkötelezettséggel társítva próbált segíteni az elnyomott szegényeken.

Felszabadítás teológia: A felszabadítás teológiája a 20. század utolsó évtizedeiben Latin­Amerikában a római katolikus hiten alapuló teológiai felfogás, amely a vallásos hitet társadalmi elkötelezettséggel társítva próbált segíteni az elnyomott szegényeken. Tudatosította a társadalmi egyenltlenséghez vezet politikai gazdaságtani szerkezetet és a megváltoztatásukban tevékeny részt vállalt. Szerinte az Isten a szegényeken át szól az emberiséghez, mert a Szentírás csak a szegények nézpontjából érthet meg. E teológia képviseli magát a latin­amerikai katolikus egyházat is a szegények egyházának tekintették. Olyan helyi egyházi csoportokat, keresztény bázisközösségeket hoztak létre fként világiak vezetésével, amelyek tagjai nemcsak a Biblia tanulmányozásával, hanem a szegények életkörülményeinek javításával is foglalkoztak. Az 1968-as latin­amerikai püspöki konferencián nyilatkozatot fogadtak el a szegények jogairól és a fejlett ipari országoknak a szegény világ rovására történt meggazdagodásáról, ezzel most már mozgalmat elindítva. Ez az 1970-es években igen megersödött Dél­ Amerikában. A felszabadítás teológiája mozgalom programját Gustavo Gutiérrez perui teológus szövegezte meg, s a mozgalmat többek között a salvadori Oscar Romero érsek, Leonardo Boff brazil teológus, Jon Sobrino jezsuita tudós és Helder Camara brazil érsek vezette. A konzervatívok baloldalisággal vádolták ket.

27. Logikai pozitivizmus, analitikus filozófia.
27.1. Logikai pozitivizmus.
Bertrand Russel (1872-1970): ­ angol pozitivista, szkeptikus filozófus, ­ a matematikát tartja a filozófia eredeti eszményének, ­ platonikus lelkesedéssel vallja az univerzáliák emberi gondolkodástól független létét, ­ kidolgozza (Whiteheaddel közösen) a logikai relációk matematikai elemzését, ­ a tiszta matematika fogalmait visszavezette kevés számú logikai alapelvre, alapfogalomra, ­ bizalmatlan a metafizikával és a deduktív tudományokkal szemben, ­ szerinte a természettudomány nyújtja a tudást, a technika a haladást, ­ a filozófia feladata a tudomány elfeltételeinek a kritikája, ­ jelszava a filozófia tudományossá tétele, kizárni a filozófiából az értékítéleteket, az etikai célzatú fogalomalkotást, a rendszerépítést, az átfogó szintéziseket, ­ célja a részproblémák aprólékos, türelmes, de egymásra épül elemzése, s vele a tudományos elrehaladás folyamatossága, ­ a tudomány olyan intellektuális szemléletmód és gyakorlati beállítódás, amely mentes a közvetlen személyi és csoportérdekek korlátjaitól, ­ csupán a világ logikailag összefügg atomjainak a megismerése lehetséges, ­ a szubjektív érzékletek törvényszeren kapcsolódnak egymáshoz, ­ az ember meghatározója az agy és a természettörvény, ezért elveti a vallásos gondolkodást, ­ az ember szabadságát, a jó élet megvalósítását a természeti feltételek lehetségeinek tudással, szeretettel való felhasználása adja, ­ a józan gondolkodás nevében fellépett a rossz állapotok, háborúk ellen (emiatt fél év börtönt szenvedett), ­ az emberiesség, a gondolatszabadság apostola volt, (1950-ben Béke Nobel-díjat kapott.) ­ hitt az egyenes és közvetlen összefüggésben a tudomány mvelése, fejldése és egy felvilágosultabb, humánusabb emberi magatartás általánossá válása között. A Bécsi Kör: ­ filozófusai Wittgenstein korai mvébl azt olvasták ki, hogy a hagyományos metafizika alaptételei értelmetlenek, ­ csakhogy míg Wittgenstein szerint van valami, amirl hallgatni kell, st az a lényeges, amirl hallgatni kell, addig a Bécsi Kör szerint a természettudomány megold minden kérdést és a metafizika lényegtelen, mert értelmetlen, ­ a transzcendens isten is elvileg igazolhatatlan, a róla szóló értelmetlen metafizikai tételek mitológiailag értelmesen hamisak, ­ általános módszert kerestek az igaz és hamis elméletek elhatárolására, kritériumuk erre a tapasztalati ellenrzés, mert a tapasztalatilag nem igazolható mondat a nyelv logikáját sérti meg, ­ tapasztalaton túli metafizika eleve nem rendelkezik megfigyelhet tételekkel, ­ a filozófiának nincsenek megoldatlan problémái, mert feladata a nyelv logikai elemzése, a kijelentések jelentésének a megadása, ­ a hagyományos filozófiai problémák a nyelv hibás használatából vannak, így látszatproblémák,

és kiküszöbölni kell ket, nem megoldani, ­ akkor értelmes egy kijelentés, ha megállapítható, hogy milyen tapasztalati megfigyelések esetén lenne igaz vagy hamis, ­ a kijelentés értelme egyenl tapasztalati ellenrzésének, igazolásának ­ verifikációjának ­ módjával, ­ azaz elvileg kell ellenrizhetnek lennie (esetleg a jövben), ­ értelmetlenséget az elvi, logikai ellenrizhetetlenség okoz, pl. hogy a világ szellemi lenne, vagy hogy vannak-e hegyek a Hold túlsó oldalán, sosem ellenrizhet. (Bár utóbbi már rég meg is történt.) Rudolf Carnap (1891-1970): ­ szerinte a látszatállításokban vagy olyan szó szerepel, melyrl tévesen hiszik, hogy van jelentése, ­ vagy a jelentéses szavak megsértik a szintaxist, s így nem eredményeznek értelmes állítást, ­ egyszerbb, idealizált nyelvek mködésétl várja a tényleges nyelv jobb megértését, ­ s mivel sok minden ellenrizhetetlen tapasztalatilag, pl. egy szép költ kép, normatív erkölcsi rendszerek stb, enyhítette a verifikációs elvet, és elméletileg megfigyelhetetlen létezkrl beszélt, s olyan elméleti fogalmakról (elektromos áram, tudatalatti, mágneses mez stb), amelyeknek a megfigyelés csak részleges értelmezését adhatja, s így a metafizikát elkerülhetetlennek mondja, mert pl. az áramersség mérése még nem az áram megfigyelése, ­ késbb feladta az igazság eldönthetségének tételét.

27.2. Analitikus filozófia.
Ludwig Wittgenstein (1889-1951): Munkássága: ­ osztrák, majd angliai filozófus, ­ eredetileg mérnök, Manchesterben matematikát és matematikai logikát tanult, ­ 1911-tl Russel tanítványa, ­ 1914-tl ausztriai önkéntes az els világháborúban, ­ olasz fogságban írja Tractatus logico-philosophico c. mvét, ­ 1929-47 között Cambridge-i egyetemi tanár, ­ posztumusz mvei: Filozófiai vizsgálódások és egyetemi eladásai, jegyzetei. Els nagy korszaka: ­ ennek csúcsa a Tractatus, ­ ez hét mondatból és ezek nem magyarázó, hanem továbbfejleszt-bonyolító kommentárjaiból áll, ­ a hét mondat: 1. A világ mindaz, aminek esete fennáll. 2. Aminek esete fennáll, a tény nem más, mint az elemi tények megléte. 3. A tények logikai képe a gondolat. 4. A gondolat értelemmel bíró kijelentés. 5. Minden kijelentés az elemi kijelentések igazságfüggvénye. 6. Az igazságfüggvény általános formája a következ: [p, , N()]. Ez a kijelentés általános formája. 7. Amirl nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. A Tractatus mondanivalója: ­ az önmagában vett egyszerség létezik, mert a világ független az emberi tevékenységtl és megismeréstl, ­ az egyszer tárgyakat tovább már nem bontható nevek jelölik,

­ a kizárólag neveket tartalmazó az elemi kijelentés, ­ a nyelv minden kijelentése egyértelm analízissel elemi kijelentésekre bontható, ­ az elemi kijelentés szerkezete megfelel az általa leírt elemi tény szerkezetének: annyi név, ahány tárgy, ­ minden összetett kijelentés egyszerbbekre analizálható, és azok is még egyszerbbekre, egészen az elemi kijelentésekig, az egyszer tárgyakig, ­ a név szimbólum, a valóság tényét jelöli, ezért van jelentése, ­ a kijelentés képe annak a ténynek, amelyet leír, ­ a nyelv és a gondolkodás közöse nem fejezhet ki, csupán szimbólumokban jelezhet, ­ a világ egymástól független tények összessége, ­ a tények képei a logikai tételek, ­ a világ leírása attól függ, milyen tételekbl indulunk ki, ­ a gondolkodás határa a nyelv, azé a világos fogalmazás, ami azon túl van, arról nem lehet beszélni, ­ a kijelentés leképezi a tényt, ­ az elemi kijelentések logikailag függetlenek egymástól, mint a leképezett elemi tények is. ­ az elemi tény fennállása nem utal más elemi tények fennállására és fordítva, ­ a szubjektum tehát feloldódik a megismerésben, azaz a megismerésnek nincs szubjektuma, ­ valamint az emberi egzisztenciát érint kérdések kimondhatatlanok, ­ így a kijelentés a valóság részletének képe, a nyelv egésze a világ egész képe, ha igaz kijelentésekbl áll, ­ a világ lényege és a nyelv lényege közös, de lényegi viszonyukról a filozófia nem szólhat, ­ a nyelv fizikai létez, ezért önmagát is leképezheti, de nem képezhet le a valóság és a nyelv leképezési viszonya, ­ nem beszélhetünk a nyelvrl specifikus funkciójában, ­ nem beszélhetünk a világ és a ról szóló nyelv között fennálló kapcsolatról, ­ a világ emberi és nem emberi elemei ismeretelméletileg egy szinten vannak: a megismerés alanyi oldala a nyelv totalitása, a szubjektum a nyelv tárgyává válik, amit az ember önmagáról elmondhat, része lesz a világról szóló képnek, a megismer szubjektum feloldódik a nyelv személytelenségében, a nyelv és logikája a világ tükörképe lesz, a szubjektum személytelenségében megsznik, mert a világgal terjedelmi megfelelésbe került, kitüntetettségének nincs alapja. ­ a nyelv természete: mivel az elemi kijelentés az elemi tény egyszer képe, a nyelv önmagára nem vonatkozhat, és egyébként is korlátozódik: nincs lehetség a világ eseményeit etikailag értékelni, az értékelést racionális formában megfogalmazni, a nyelv a világ képe, és a világban magában nincs semmiféle érték, ezért nem létezhetnek etikai kijelentések, kijelentések nem fejezhetnek ki semmi magasabbat, minden kijelentés egyenérték, a nyelv nem szólhat a világ ontológiai és a nyelv logikai szerkezetérl, mert ez a leképezés formája, nem a leképezett tény jellegzetessége, nem szólhat etikai-esztétikai értékekrl, a transzcendencia mibenlétérl, mert a tényeken nem emelkedhet felül, így amirl a nyelv nem szólhat, arról ténylegesen hallgatnunk kell. ­ nem lehet beszélni: a logikumról, mert a logika kijelentései tautológiák,

tehát nem mondanak semmit, a matematikáról, mert az egyfajta logikai módszer, kijelentései nem mondanak semmit, a törvényszerségrl, mert a logika kikutatása minden törvényét jelenti, a logikán kívül minden véletlen, az értékrl, mert minden kijelentés egyenérték és a világ értelmének a világon kívül kell feküdnie, az etikáról, mert nem létezhetnek etikai, magasabbat kifejez kijelentések; a rejtélyrl, mert az olyan kérdést sem lehet kimondani, amire nincs válasz, ­ az egyénileg megformált élet kifejezheti az elmondhatatlan jelenségeket, mert a problémák megoldása nem sokat ér, ­ a világ független az emberi akarattól, végleges és abszolút. ­ a gyakorlatban az ember képtelen megváltoztatni a valóságot, a filozófiai gondolkodás megmutatja a világ viszonylagosságát, hogy logikailag lehetséges világok egyfajta megvalósulása, ­ s a világ mikéntjét tökéletesen ­tudományosan ­ leírva még nem kaptunk egzisztenciális útmutatást, mert a tudomány nem filozófiai, ­ a nem föltehet kérdések igazán lényegesek, mert hallgatásuk a lényeget takarja, ­ de a kimondhatatlan létezik és misztikumként megmutatkozik, ­ ezért kell a filozófiának csak olyat mondani, amit mondani lehet, s a metafizikairól kimutatni, hogy a róla beszél bizonyos jeleknek nem adott jelentést, ­ lehet, hogy ez nem filozófia, de annak tételeire nincs is szükség a világ helyes látásához, ­ mert amirl nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, ­ a gondolatok kifejezésének kell határt szabni, nem a gondolkodásnak, mert utóbbihoz a határ mindkét oldalát el kellene tudnunk gondolni, vagyis az elgondolhatatlant is, ­ az etikainak is csak belülrl vonható meg a határa azzal, hogy hallgatunk róla, ­ a határ tehát csak a nyelvben megvonható, ami a határon túl fekszik, az egyszeren értelmetlenség. Második nagy korszaka: ­ az elveszett vallásosság filozófiája, ­ a megváltoztathatatlannak kikiáltott világ értelmetlenné, idegenné vált Ausztria­Magyarország összeomlása után, ­ az abszolútum helyén a semmi ült, a világ abszolút volta megingott, a logika mint a világ adott a priori rendje megszakadt, ­ Wittgenstein adottnak az életformákat fogadja el, amikrl nem lehet ítélkezni, ­ a nyelvet az emberi kommunikáció eszközének tekinti, mely nem csak tényeket fejez ki, hiszen olyan nyelvjátékokat lehet leírni, mint a parancs, a fordítás, a kívánság, a köszöntés, az ima, az átkozódás stb, ­ de a nyelvi kontextus kevés a magyarázathoz, mert a beszéd és a cselekvés kibogozhatatlanul összefonódik, ­ nyelvet beszélni, ez részét képezi egy tevékenységnek, életformának, ­ s ha egy nyelvet elképzeltünk, vele együtt egy életformát is, ­ a filozófia anyaga a rendellenesen használt nyelv, küzdelem értelmünknek a nyelv eszközeivel történt megbabonázása ellen, ­ de ha a filozófiai problémák tehát a pontatlan beszédbl jönnek,

a helyes nyelvhasználat kizárja az értelmetlen kérdéseket, ­ a mi a szó jelentése? kérdés ugyanaz, mint a hogyan léphet egy sakkfigura, ­ tehát a szó jelentése használatával azonos, ­ a gyerekek gyakorlással sajátítják el a nyelvet, így a szabálykövetés tekintélyelv, s megegyezés kérdése az igaz és hamis, ­ aki semmilyen szabályt nem követ, rültnek tekintett, ­ az individuum gondolati autonómiája a nyelvi többsíkúságban, a releváns nyelvi szerkezetek kritikai átfogalmazásában van, ­ a nyelv kritikája az emberi cselekvés kritikájához vezet.

28. Egzisztencializmus
28.1. Kierkegaard.
Sören Aabye Kierkegaard (1813­1855): ­ álnéven írt, hogy önmagában álló mvét olvasói maguk ítéljék meg s válasszák, s inkognitója miatt ne fordulhassanak hozzá személyes tanácsért, ­ szerinte Krisztus Isten inkognitója, Szókratészé pedig az irónia, ­ korszaka nivellálódó, elidegenedett, személyiségét vesztett gyáripari egyénét állította a középpontba, ­ s a hegeli ésszel szemben az érzékek és érzelmek szerepét hangsúlyozta, ­ kora emberi bajaira írt a bels, szenvedélyes kereszténységtl remélt, ­ a pénzt tartotta elidegenít hatalomnak, ezért amikor apjától késbb pénzt örökölt, nem fektette be, hanem addig élt, ameddig az összeg kitartott, ­ mvei közül els a Vagy­vagy (1843), ­ s ugyanez évbl való a hitrl szóló Félelem és rettegés, ­ valamint az átered bnrl szóló A szorongás fogalma, ­ A halálos betegségben (1847) a személyes bnrl és kétségbeesésrl beszél, ­ a dán államegyházat bírálja 1851-es mve: A jelen önvizsgálatára ajánlva -- ítéljetek magatok, ­1955-ös pamfletsorozata A pillanat, ­ filozófiai harca fként a hegeli filozófia s a dán felszínes kereszténység elleni, fellépett az ellen, hogy szerinte Hegel kibékítette a polgárit és az emberit, a szellemit és az anyagit, az idbelit és az örökkévalót, a keresztényit és az evilágit, az államot és az egyházat, ­ ezzel szemben Kierkegaard-nál az ellentét, az egyenetlenség, az egyszerség és a paradoxon dominál, ­ nem kérdi, miként válik az ember valóban emberré, hiteles kereszténnyé, hanem azt kutatja, mit kell tennie, hogy megtalálja számára az igazságot, azt az eszmét, amiért élni és meghalni tud, ­ teljes emberi életet akar, nemcsak a gondolkodás, megismerés életét, ­ a többlet Istenbe ntt egzisztenciája, aminek legmélyebb gyökereire akarja építeni életét, ­ az egzisztencia az egyedi embert jelenti az Istenhez való viszonyában, ­ egyetlen egy ember sem lehet több egy individuumnál, ­ bár pillanatokra a végesség és végtelenség egységének szenvedélyében az egzisztáló szubjektum végtelenné válik a fantázia örökkévalóságában, de ekkor is ugyanaz marad, ­ minden lényegi megismerés az egzisztenciára vonatkozik, az egzisztenciát a bensségesség reflexiójában nem érint megismerés véletlen, esetleges, ­ tehát lényegi minden etikai és vallásos, a megismer egzisztálását érint megismerés, ­ a közönséges emberi létezéssel szemben áll az egzisztencia, az önmagát megvalósító egyéni élet, ­ ez választásokban történik, választásokat követel az egyéntl, ­ az ember viszonya önmagához és az Istenhez: történelem feletti probléma, ­ a tömeges elszemélytelenedésben a nemzedék gyz az individualitáson, ami nem egyéni hiba, hanem a feleltlen nyilvánosság névtelen elvont hatalmáé, ­ a valódi individualitás megvalósulása különböz egzisztenciális magatartásformákban, stádiumokban történik, illetve lehetséges, ­ ezek az egzisztencia egyre magasabb formái:

esztétikai stádium, amikor az érzékiség uralkodik rajtunk, etikai stádium, amikor az erkölcsi kötelességet választjuk, és vallási stádium, amikor a erkölcsösség paradoxona miatt választjuk a vallásos önátadást Istennek.

28.2. Jaspers.
Karl Jaspers (1883-1969) munkássága: ­ elbb jogot tanult, aztán orvosi doktorátust szerzett, ­ orvosként pszichopatológiával foglalkozott, ­ ekkor írta: Allgemeine Psychopatologie (Általános pszichopatológia, 1913) és Psychologie der Weltanschauungen (A világnézetek pszichológiája, 1919), ­ 1921-tl filozófiatanár a heidelbergi egyetemen, ­ 1932-ben jelent meg f mve Philosophie (Filozófia) címmel, ­ másik ekkori mve Vernunft und Existenz (Ész és egzisztencia, 1935), ­ 1937­45-ig, a Hitler-korszak alatt eltiltás miatt nem taníthatott, ­ 1948-tól a baseli egyetem tanára volt, ­ ekkor a keresztény egzisztencializmus fogalmilag korai, még önmagát keres formáját képviseli, ­ gondolkodására Kant és Kierkegaard volt hatással, ­ Késbbi jelentsebb mvei: Existenzphilozóphie (Létfilozófia, 1938), Von der Wahrheit (Az igazságról, l947), Einführung in die Philosophie (Bevezetés a filozófiába, 1950), Der philosophische Glaube angesichts der Offenbarung (A filozófiai hit különös tekintettel a kinyilatkoztatásra, 1962). Karl Jaspers filozófiája: ­ a filozófia feladatának azt tartja, hogy feloldja az emberrl és a világról szóló valódi felismerések tudományos közölhetetlenségének paradoxonát, a tudományos magyarázatok korlátjait, ­ szerinte, mivel számunkra egyedül a jelenségek adottak, a tárgyi kategóriákban való gondolkodás nem teszi lehetvé a tulajdonképpeni lét felfogását, ­ a jelenségeket vizsgáló tudományok nem adhatnak egységes világképet, mert az meghaladja az értelem határát, ­ a filozófia feladata a határokon, a tapasztalati tárgyak, a létezk birodalmának határain ugrást végbevinni, ­ mert ezekbl csak ugrással, s nem értelmi következtetéssel lehet továbbjutni a tulajdonképpeni léthez, ­ mert az életformák és világnézetek racionális burka elhatárol az élet ellentmondásainak átfogó megragadásától, ­ így a racionális forma kagylóhéjával, a valamilyen egyetemességgel, szükségszerséggel, rendezettséggel, szabályokkal, receptekkel, törvényekkel és kötelességekkel védett ember elkülönül a véletlen, a harc, a szenvedély, a betegség, a halál, a bn határhelyzeteitl, ­ de az élet értelme vagy az Isten sem jelenik meg térben és idben, s így az érelem nem érheti el az emberi élet céljának megismerését vagy a vallás tételeit Istenrl, ­ még a lét megismerhetetlensége sem tárható fel, mint Kant gondolta, mert ezzel már valamiféle általános létismeret birtokába jutnánk, ­ mert a dolgok létének nincs öntudata, én, a gondolkodó szubjektum tudok róla, s magánvaló létnek, vagy értem-való jelenségnek gondolhatom el, mely utóbbi csak önmagamban ismerhet meg, ­ a tulajdonképpeni vagy önmagában való léthez az ugrást az ember magányosan végzi, ebben általános ésszel felfogható szabály nem segíti, ­ az értelem nem foghatja fel a valóságot a maga egészében, mert megismerésünk tárgya ugyan a világban van, de nem maga a világ, hanem e világ jelenségeit a tárgyként kimutathatatlan átfogó valóság hordozza,

mely csak megnyilvánul gondolkodásunk objektumra és szubjektumra hasadásában, de a lét sem nem objektum, sem nem szubjektum, ­ ez az átfogó valóság nem ismerettárgy, mindig háttérben marad, s belle világosodik meg számunkra a jelenség, általa ébred fel képességünk a jelenségekbl kivenni, ami bennük a tulajdonképpeni, ­ így az átfogó az értelem számára a világ, vagy a bels és küls világot átfogó él ittlét, ­ a létet, az egzisztenciát a transzcendencia fogja át, s az egzisztencia a transzcendenciára, a dolgok alapjára vonatkozó önmegvalósulás, ­ errl az átfogóról csak közvetve, a létbe behatolva lehet filozofálni, hiszen a tárgyakban gondolkodó beszéddel, a tárgyias gondolkodással kell a tárgyiatlan átfogó valóság jeleit megragadni, ­ azaz a számunkra tárgyként megjelen, de valójában nem tárgyi lét csak rejtjelesen, sifrírozva írható le, s a lét sifréje, rejtjeles leírása a metafizika, ­ az egzisztencia fogalmilag megismerhetetlen, csak átélni lehet, ­ a helyzetébl kiléphetetlen embert, az elkerülhetetlen tragédiák s a határszituációk serkentik az átfogó, az abszolút transzcendencia, azaz Isten keresésére, ­ a minden világot megelz, minden világ feletti transzcendencia Isten, aki a lét, az egzisztencia tulajdonképpeni létmódja, s aki, mert tulajdonképpeni lét, elrejtett, de nem transzcendentális illúzió, hanem valóság az egzisztencia számára, ­ sose válik világgá, de a világban lév léten keresztül szól, ­ ez a tulajdonképpeni lét filozófiai hittel közelíthet meg, azaz isten megtapasztalható a kategorikus imperatívuszban, a szabadságban, a határszituációkban, a kudarcban, a kommunikációban, ­ a filozófiai hit történeti, közölhetetlen s föltétlen azonosulást igényl bizonyosság, mert a véges tudatú ember szelleme fáradhatatlanul tör a világ, a szellem, az ok és a cél egységére, mely számára a létet és az örökkévalót jelenti, így a filozófia akár igenli a vallást, akár küzd ellene, úgy vonja ki magát hatálya alól, hogy állandóan foglalkozik vele, ­ a filozófia nem fogadja el a tételes történeti kötelez vallásokat, hanem a másik egzisztenciával lép szeret kommunikációra: az Isten iránti szeretet az ember iránti szeretetben valósul meg, ­ a filozófiai hittételek öt igazsága: 1. az Isten léte, 2. a kategorikus imperatívusz, 3. a világ eltn valósága, 4. hogy az Isten vezet, 5. az ember véges és befejezetlen, ­ az egzisztencia filozófiája fölszólítja az embert, hogy szabad és föltétlen döntést hozzon önmaga megvalósítására, ­ de az ember nem találja meg léte végs értelmét önmagában, az egzisztencia megvilágosodása csak a transzcendenciával összefüggésben gondolható el, ­ így az egzisztencia megvalósítási folyamatába a világban tájékozódás csdje után ugrással, az örökkévalóság számára hozott döntésekkel jutunk, mert egzisztencia csak a transzcendenciára vonatkoztatva létezik, ­ ez az egzisztencia az ember szabadsága, mely transzcendenciaként egyenl Istennel, ­ a szabadság tudatosulása a lét legmélyét, az önmagammá válást érint egzisztenciális döntés, ­ nem valamely konkrétum választásáról van szó, hanem a választás szabadságának választásáról, ­ mely szabadság vezet után kiált: az ember feláldozza szabadságát Istennek, aki szabadságunkon keresztül vezet bennünket.

28.3. Heidegger.
Martin Heidegger (1889-1976): ­ az egzisztencializmus els korszakának vezet német filozófusa, ­ a fenomenológiai módszert alkalmazta az egzisztencialista fundamentális ontológia

felépítéséhez Lét és id (1927) cím mvében, ­ az ittlét fogalmával megragadott embert tekinti kiindulópontnak, de ezenközben az ember szót ki se mondja, aki a léthez viszonyulva létmegértés által kitüntetett léttel rendelkezik, olyan megért létképességgel bír, amelyben a létrl mint sajátjáról, tehát az egzisztenciáról van szó, ­ legsajátabb lehetségeinek választásával ezt az egzisztenciát az ittlét meghatározza, megnyerve vagy elvesztve tulajdonképpeni létmódját, ha megvalósítja önmagát, illetve csak látszólagos választást eszközöl, ­ nem vezethet le valami a priori lényegbl az ittlét mindenkori lehetsége, hanem csak abból, ami , így létmegértésének az egzisztenciából kell kiindulnia, s a megragadott jellegzetességek egzisztenciálék lesznek, ­ az ittlét világban léte együtt jár a gondoskodás egzisztenciáléjával, mert a világgal való bánásmód hozza létre annak hogyanját, ­ másik egzisztenciálé az ittlétek együttlétéé, melyre a gondoskodásé szintén jellemz kellene legyen, ­ ám a nem tulajdonképpeniség állapota a gyakoribb, amikor bárki létmintájára vagyunk, nem önmagunk megértésébl, azaz átlagot és mindennapiságot mutatunk, ­ a világ feltárulkozási módja az ittlét számára örömteli, szomorú, unalmas vagy félelmetes hangulatú, a kényszer belevetettségétl függen, amit az ittlétnek az önmaga választásával vállalnia kell, anélkül, hogy ismerné a kényszer eredetét, ­ a megértés mint ittlét egzisztenciálé, egzisztenciális alapmód, a lehetségek kivetüléseként a saját lenni tudásának és a világ rendeltetésének az összekapcsolása, ­ végül az ittlét egzisztenciálé beszéd a világban való lét megértésének jelentéstagolása, ­ az ittlét alapstruktúrája, a gond a lenni tudás, a belevetettség és a bárkiség egysége, ­ a szorongás szembesíti leginkább saját lehetségeivel az ittlétet, mert nem világon belüli az oka, hanem maga a világban való lét, ­ a szorongásban feltárul az ittlét számára végessége, semmissége, halálra szántsága, ­ ekkor az ittlét megszabadulva bárkiségétl, saját magára vetül vissza, önmaga lesz, önmagát a maga egészében fogja fel, ­ de a lelkiismeret az ittlétet mindig is figyelmezteti tulajdonképpeni mivoltára, sajátlagos lenni tudására -- a bárkiség ellenében, ­ az ittlét lehetségeinek kivetülése s önmagához közeledése csak idben, csak a jövben valósulhat meg, de csak ha vállalja önmagát úgy, ahogy már volt, ­ mindez csak saját jelenlétében, idbeliségében, megellegezetten történhet meg, Késbb Heidegger nem az ittlét, hanem, a lét fell indul ki: ­ a lét és az ember közti viszonyt a lét hozza létre úgy, hogy a lét világossá teszi az ittlét számára a létezt, ­ a létez azonban rejtekezik, kivonja magát az egészbl, ­ így a lét háttérbe szorul az ember számára, fellép a létfeledés, ­ ezt a nyelv, a lét háza szünteti meg, amibl belülrl beszél az ember, azaz a nyelv mondja, mutatja a lét igazságát, pl. a költészetben, ­ a modern technika is veszélyesen elsegíti a létfeledést, mert a sikerorientáltság csak a létezkre vonatkozik, ­ új létkorszak jön, ha az ember felébred létfelejtésébl.

28.4. Sartre.
Jean-Paul Sartre (1905-1980): ­ az egzisztencialista filozófia második korszakának vezet francia filozófusa, ­ A Lét és a Semmi (1943) cím mvében központi kérdés a szabadság,

ami az egyén és a másik, valamint a lét és a semmi viszonyából adódik, ­ nála az egzisztencia maga a valóság, a dolgok, az ember valóságos léte, ­ semmilyen lényeg nem elzheti meg a létet, ­ fenomenológiai alapon elveti lényeg és látszat szétválasztását, ­ a lét és a semmi viszonya az anyag és a szellem viszonya, ­ a nem lényegi tulajdonságok a szemléletbl fakadnak, ­ minden dolog zárt, önmagában elégséges, így a világ mint egység a szemlélet terméke, ­ mozgás sincs a világban, hanem csak az anyag eloszlása változik, ­ mozgás és fejldés a szemlélet terméke, mert a szemlélet fogja fel mozgásként az önmagukban létezk eloszlási változásait, ­ az önmagában léteztl eltér a lét másik formája, az önmagáért létez, ez az ember világa, a szellem világa, mely nem ismeri az önmagával való teljes azonosságot, mint a dologi világ, ­ ennek oka az agyagi lét és a szellem kettssége az emberben, ­ általában véve a szellemi az anyagi lét negációja, az anyagi létre épül, ­ a konkrét gondolat pedig a konkrét valóság negációja, ­ a gondolat más, mint az anyag, bár az hozza létre, nem azonos önmagával, hiszen önmagán kívülinek a negációja, terméke, ­ a gondolat, az önmagáért létez nem anyagi, de nem is más valami, nem második szubsztancia, hanem a Semmi, ­ valósággal csak az anyag bír, és az anyagon kívül nincsen semmi, ­ általában a szellem az anyag semmije, ­ a konkrét gondolat a konkrét tárgy semmije, ­ a tudat valaminek a semmije, és az öntudat a semmi semmije, ­ ha a tudat nem önmagában teljes lét, akkor hiányos, ­ de az ember teljességre tör, ez mozgatja, ez az emberi lét dialektikája: hogy azonos legyen magával, ­ az önmagával való azonosság elérése istenné tenné az embert: önmaga létének megalapozójává, ­ az egyén nem társadalmi: csak egyén, bár a másik egyén tlünk függetlenül létezik, amit mutat a szégyenérzet, mert az izolált egyének kapcsolata a pillantás: rám, vagy a világra, ­ a világot szemléletem egységbe fogja, én vagyok a világ centruma, vonatkoztatási pontja, ­ a Másik világa más, mert ott a vonatkoztatási központ. s ez rajtam kívül létezve megbontja az én egységemet, ez konfliktust okoz, s a konfliktus teljesebb, ha rám pillantanak: én is tárgyiasulok, beépülök a Másik világképébe, ­ az objektummá tétel megfoszt szubjektív mivoltomtól, bels lényemtl, ­ ezt elkerülend egységet keresek a másikkal, de szubjektumként akarom szemlélni, ami lehetetlen, hiszen nekem önmagában van, s nem értem, mint én, ­ a szubjektivitás teljesen szabad, amit mások veszélyeztetnek, s én védekezem, ­ a konfliktus szabadságok közötti konfliktus, a szabadság az emberi léttel együtt jár, így a konfliktus örök, ­ az ember szabaduljon el magától, múltjától és a világtól, így lesz azzá az ember, amivé teszi magát, így alakítja ki lényegét, a léthez képest mindig másodlagosan, ­ a szabadság nem cél vagy állapot, hanem kényszerít adottság: az ember szabadságra ítéltetett, ­ a szabadságot csak a szabadság korlátozza, ­ a szabadságból ered választás elreláthatatlan és megmagyarázhatatlan, mert determinálatlan, ennek eredménye a szorongás: önmagam kiszámíthatatlanságától félek,

­ szituációkban választunk, amiktl a választás által elszakadunk, ­ szabad választásomért teljesen felels vagyok, felels cselekedeteimért. egész énemért, ­ a felelsséget nem rázhatom le, s mivel én fogom egységbe a világot, a világért is felels vagyok, ­ a társadalmi, politikai harcból nem lehet kimaradni, ahogy a világból sem kilépni, ­ a szabadság lelki akaratszabadság, nem társadalmi, melyben a szituációk egyenértékek az egyéni szint szabadság számára, s még a börtönbeli rab is szabad, amennyiben választást tesz.

29. Kritikai filozófia, kritikai racionalizmus, neoliberalizmus, újkonzervativizmus
29.1. Kritikai filozófia.
A kritikai filozófia: ­ a frankfurti iskola filozófusainak irányzata, ­ az iskola a társadalomkritikai elemzéseit Marxra alapozta, ­ legfontosabb képviseli a frankfurti iskola tagjai: Max Horkheimer (18951973, Theodor Adorno (1903-1969) és Herbert Marcuse (1898-1979), ­ a társadalom kritikai elméletének tárgya az ember, aki maga állítja el a különböz életformáit a történelem során, módszere az interdiszciplinaritás, ­ szerinte a tények társadalmi reformáltsága miatt kell a társadalmat vizsgálni, ­ új kritériumokra van szükség, tehát nem rendszeren belüli korrekcióra, hanem annak alapvet kritikájára, ­ a létet az emberek alapveten képesek megváltoztatni, mert k a történelem alanyai, ­ a változás célja a társadalom ésszer alakja, az igazság, a béke, boldogság és szabadság utáni törekvés érvényre juttatása, ­ a fogalmi gondolkodással az ember mint szubjektum a természet objektiválását végzi, ami lehetvé teszi a túlélést a természet feletti uralom által, de csak az elidegenedés, eldologiasodás árán, mely áthatja az emberi kapcsolatokat, st az egyes ember önmagához való viszonyát is, ­ de ha a szubjektum ki van szolgáltatva a totális hatalomnak, a felvilágosodás mitológiává alakul vissza, az animizmus lelket helyez a dolgokba, az indusztrializmus eldologiasítja a lelket. Jürgen Habermas: ­ a frankfurti iskola kési tagja, ­ a kritikai elmélet leghatásosabb képviselje, ­ azt hangsúlyozza, hogy a modern ipari társadalomban uralkodó instrumentális ész nem tördik az emberi célokkal s a politikát technikai jellegvé teszi, ­ ám ahhoz, hogy a kritikai elmélet az emberi célkitzésrl nyilvános vitát folytathasson, tisztáznia kell az ész tágabb fogalmát,167 ­ erre megfelelnek a szubjektum-objektum viszony helyére léptetett interszubjektív kommunikáció fogalmát tartja, amit a kommunikatív cselekvésbl vezet le, ­ ennek során feltárja, hogy a modern társadalom bajait az okozza, hogy a társadalmi lét kommunikatív szervezdés területét (az élet-világot) kisajátították a társadalom olyan ál-autonóm rendszerei, mint a bürokrácia és a gazdasági nagyszervezetek, ­ az ezek által érvényesített pénzügyi és hatalmi megszállás ellen egyre több társadalmi mozgalom fellép, érvényre juttatva a társadalmi élet szolidaritását és demokratikus ellenrzését.

167

Amit korábban nem tett meg, de Habermas vállalkozik rá.

29.2. Kritikai racionalizmus.
A kritikai racionalizmus: ­ iskolaalapítója az osztrák származású angliai filozófus, Karl Popper (1902-1994), ­ aki cáfolja az indukciót, s a bécsi Kör verifikációja helyébe a falszifikációt teszi, Hipotézis és falszifkikáció: ­ elméleteink ellenrzésére, próbájára és cáfolatára törekv tudományos módszer, amely a cáfolatlan elméleteket csupán hipotézisként ideiglenesen fogadja el, ­ a falszifikációs folyamat azt jelenti, hogy nem olyan vizsgapróbáknak, ellenrzéseknek vetjük alá elméleteinket, amelyek igazolják ket, hanem olyanoknak, amelyek cáfolják, ill. cáfolhatják, ­ megcáfolt elméleteinket elvetjük, tudásunkat új elméletekkel igazítjuk ki, s ezeket is próbáknak vetjük alá, s ha azokat kiállnák is, cáfolatlan elméleteinket úgy kezeljük, mint amelyek elbb-utóbb megcáfolhatók, tehát feltevések, hipotézisek csupán, ­ a tudományos elméletet elrejelz képesség, prediktív er jellemzi, s bár a nagyobb empirikus tartalom növeli az elmélet hamisságának valószínségét, ugyancsak növelheti igazságtartalmát, azaz valószerségét is, ­ mivel a tudás nem ers megalapozással indul, hanem bizonytalan kiindulópontokból, Popper a fallibilizmussal birkózó tudomány számára a feltevések és cáfolatok módszerét tekinti üdvözítnek: az evolúció is a környezet nyomására a leggyengébb elemek kiiktatásával valósul meg. az evolúció nemcsak a legjobb analógia a tudásra, hanem átfogó folyamatának része maga az emberi tudás is. (Elméleteink cáfolatai új életutakat kényszerítenek ki: a jöv nem lesz ugyanolyan, mint a múlt; és igazolják Popper totális indukcióellenességét: az ismétléses logika nem változik, az ismétléses megfigyelésben a tudás nem gyarapodik. Tudásunk néhány jellegzetessége az állatvilágban is megvan, de a nyelv általi elméletformázás képessége és a kritika túlhaladja az állati tudást. A tanulás során azonosítjuk a dolgokat önmagukkal, ill. a róluk szóló elméletekkel, osztályozásaikkal. Ennek során a dolgok új vonatkozásainak a feltárásával tudásunk módosulva egyre n. A folyton változó osztályozásnak nem lehetséges olyan rendszere, amely tartalmazhatná önmagát, azaz nincsen abszolút tudás: az embert és tudását nem lehet sem megítélni, sem megtervezni a küls viszonyítást adó független, állandó, túlvilági ideavilág hiányában.) Tudásnövekedés, tudományos elmélet: ­ a tudás problémameglátás és problémamegoldás útján jön létre, megszerzése a próba-szerencse módszerrel történik, ­ ez vezet az ambától Einsteinig a tudás növekedéséhez. ­ a filozófia feladata nem a szavak jelentésének vizsgálata, nem fogalommagyarázat, hanem fogalmaink jelentésének világosabbá, pontosabbá tétele, ­ ha a már tapasztalt jelenségekrl a még nem tapasztalt esetekre következtetnek, az empirikusan nem igazolható eljárás, mert így a jusztifikálás csupán fel fogja tételezni, hogy amit tapasztalunk, jó vezérfonal a még nem tapasztaltra is, pedig ezt igazolnia kellett volna, ­ Popper nem hisz az általánosítás módszerében, hogy a megfigyelésbl kiindulva indukciók hoznák létre a tudományos elméletet, ­ hanem elzetes fogalmi minta, konceptuális séma szerint kezdünk hozzá bármilyen megfigyeléshez, kísérlethez, ­ a tudás pretudományos és tudományos fejldése, növekedése között a különbség, hogy tudományos szinten tudatosan kutatjuk tévedéseinket, ­ a tudásnövelés eszköze, a tudomány módszere a kritikai diszkusszió, amelynél nincs racionálisabb módszer, ­ racionálissá az teszi, hogy a problémaszituációkban a tudás növelésével választani tud az elméletek közül. (A tudomány és az értelem növekedése a kölcsönös kritika útján történik, s tervszer növelésének egyetlen módja olyan intézmények

kialakítása, amelyek biztosítják e kritika, vagyis a gondolkodás szabadságát. Az emberi tényezt mint olyat nem képes ellenrizni egyetlen társadalmi intézmény sem. Ha mégis megpróbálja, zsarnokság lesz belle, a gondolkodás szabadversenyének megszüntetése, a tudomány vége.) A historicizmus kritikája és a nyitott társadalom: ­ Popper kritikailag elemzi a historicizmust, a történelem esszencialista felfogását, ­ cáfolja a kollektivista társadalmi tanok üdvözít mivoltát, s ezek propagálóit Platóntól Hegelig hamis prófétáknak tartja. ­ Popper a nyitott társadalom propagálója, ahol a kritikai racionalizmus érvényesülhet, ­ szerinte Szókratész a nyitott társadalom bajnoka volt, ­ ehhez a demokrácia intézménye szükséges hogy mködjön, méghozzá a kisebbségi gondolat érvényesülési terepeként, ­ hiszen minden új gondolat, jó megoldás kiváló egyének vagy kisebb csoportok eredménye, amely eleinte csak kis körökben hódít, ­ de hogy társadalmi méretekben is elfogadják, nem szabad, hogy a többség reakciója még meg sem ismerve elvesse, többségi szavazattal megölje, ­ hiszen a társadalom kulturális evolúcióval folytatja az állati evolúciót, s visszafelé menve az idben minden tudásunk egy elznek a módosulása egészen az állatvilágbeli gyökerekig. A három világ elmélete: ­ a Tárgyi világ 1-en kívül megkülönbözteti a gondolkodási folyamat világ 2-jét és a gondolkodás eredményeként létrejött szellemi alkotások világ 3-mát, ­ utóbbiba beletartoznak a tudományos és mvészeti eredmények, a könyvtárak könyvei, az egész múltbeli kultúra tartalmai, ­ azaz a mindenkori problémák és megoldásaik elméleti próbálkozásai, ­ ezek tehát rajtunk és a mi idnkön kívül is fennállnak, s gondolkodásunk mint objektív állandóságokkal találkozik velük és ragadja meg, s új problémamegoldással fejleszti tovább ket. A módszer egysége: ­ minden elméleti természet- és társadalomtudomány ugyanazt a módszert, a deduktív kauzális magyarázatot és a predikcióval történ ellenrzést használja, ­ amíg azonban a természet esetében a tények felfogását és feldolgozását irányító fogalmi keret igazságát megvizsgálhatjuk, addig a történelem esetében ez lehetetlen, mert nem tartalmaz általános törvényeket, ­ az emberiség történelmét leírni se lehet, mert minden írott történelem pusztán a totális fejldés szk aspektusú története lehet, ­ amint a történelem sem valamilyen irányban haladó folyam, úgy a társadalom sem tud egészként mozogni, ­ így aztán e nem létez mozgásnak törvényei sem lehetnek, ­ s nem létezik a történelem bels rendszerének felépítését feltáró s így e rendszert irányítani tudó történeti módszer sem, ­ a statisztikán alapuló, az egyedinek és nem egyetemesnek a létét kifejez, nem feltételnélküli történelmi vagy társadalmi trendekre nem lehet elrelátásokat alapozni. (Nem lehetséges a társadalom egészét megragadó alakfilozófia, csupán az a módszer, amely a részletek speciális vizsgálatát integrálja, azaz egy-egy nézpontból szisztematikusan rekonstruálja a társadalmi folyamatot. Az egészleges módszer logikailag is lehetetlen, mert ha a társadalom egészét vizsgáljuk, magát e vizsgálatot is tanulmányoznunk kellene stb s így regressus ad infinitumhoz jutnánk. Ezért nem lehetségesek társadalmi kísérletek sem.)

29.3. Neoliberalizmus.
Friedrich August von Hayek (1899­1992) filozófiája: ­ módszere a kartéziánus dualizmus kritikája, ami azt jelenti, hogy a társadalom rendje nem lehet az irányító ész terméke, ­ a társadalomtudományoknak nincsenek megfigyelhet tényei, hanem csupán a társadalmi folyamatbeli attitdök, vélekedések, hiedelmek léteznek, ­ így a tudás szubjektív jelleg, introspekción alapul, ­ a társadalmi jelenségek összetettek, megfigyelésük nehéz, elemzésük elméletei kevésbé prediktívek, ­ az a tudás, amitl a társadalom élete függ, nagyrészt gyakorlati, komplex jelleg és habitusokban és diszpozíciókban ölt testet, ­ olyan szabályok irányítanak mindannyiunkat, mikrl nincs tudomásunk, ezért még az irányító ész is alávetdik az ilyen irányításnak, ­ a rend, amit a világban találunk, az emberi ész kreatív aktivitásának terméke, ­ az ész a fizikai univerzum sajátos részén uralkodó rend, ama részén, amely mi magunk vagyunk, ­ az érzékelés, mint dekódoló mechanizmus, a küls környezeti információt nagyfokúan elvonatkoztatott módon továbbítja felénk, ­ mentális kereteink, melyek által a világot kategorizáljuk, sem nem egyetemesek, sem nem változatlanok, hanem evolúciós módon változékonyak, ­ az emberi elme evolúciós produktum, struktúrája is változó: elménkben az alapkategóriák, illetve alapstruktúrák nem a világ természeti szükségszerségeinek kartéziánus univerzális és szükségszer axiómái, hanem az emberi organizmusak világbeli evolúciós alkalmazkodását megvalósító elvei, ­ az interpretációs alapelveknek nincs rögzített és szükségszer jellegzetessége, valamint nincs az érzékszerveknek se tisztán oksági, mechanikus karaktere, ­ minden mentális jelenségre, érzéki percepcióra és képmásra úgy kell tekintenünk, mint az agy által megvalósított osztályozási aktusra, ­ így az általunk percipiált minségek nem tárgyak tulajdonságai, hanem olyan utak-módok, melyeken egyénileg vagy fajként a küls ingereket csoportosítani, osztályozni megtanultuk, ­ az érzékeink vagy az elménk által ugyanazon osztály tagjaiként kezelt tények semmi más közössel nem rendelkeznek azon túl, hogy elménk ugyanazon ügyben vagy dologban szereplkként regisztrálta ket, ­ az önmagunk bázisán keletkez tudásunk egyszerre gyakorlati és elvont, annyira elvont, hogy még érzéki percepciónk is ad egy ersen szelektív, az események, dolgok bizonyos osztályait kiválogató modellt környezetünkrl, és annyira gyakorlati, hogy a legtöbb tudás a cselekvés és az érzékelés szabályaiban ölt testet, illetve halmozódik fel újrafelfedezhetetlenül, (A kulturális versenyben folyó természetes kiválasztódás anyagát a cselekvés és az érzékelés szabályai jelentik. A kiválasztás mechanizmusa: versenyzés a sikeres viselkedés biztosításában más szabályokkal. Azután sikert hozó szabályok lépnek a környezethez rosszul alkalmazkodó szabályok helyére. A siker végs soron az emberi sokaság növekedését jelenti. A tradíciók versenye általi spontán kulturális fejldést azonban veszélyezteti, st meg is semmisítheti az a szociobiológiai felfogás, amely az életet változhatatlan ösztönök és tudatos találékonyság keverékének tekinti.) ­ az emberi ész önmaga számára részben mindörökre ismeretlen marad, az ember bármilyen karakterizálása csak ideiglenes és javítandó lehet, ­ az emberi ész további evolúciójához le kell mondani a társadalom és a szellemi élet fölötti tudatos ellenrzés kísérleteirl, ­ az emberi értelem autonómiájából az emberi tudás meghatározatlansága és elreláthatatlansága következik, ­ és az emberi gondolkodás és cselekvés változásainak elreláthatatlansága szabadságot igényel a társadalomban, (Az emberi tudás határozatlanságát nem lehet megszüntetni, az emberek mindig hajlamosak lesznek hirtelen megváltoztatni preferenciáikat, reményeiket, elképzeléseiket és hiedelmeiket. Ezt a változást pedig sem ket közvetlenül vizsgálván, sem valami általános törvényt kialakítva nem lehet aktuális megjelenése eltt megismerni.)

­ a társadalmi rendben és a piaci folyamatokban nyilvánvaló spontán rend nagy jelentsége, hogy képes az embereknek a kölcsönös jólétükért való békés együttélését azon a kis csoporton túlra kiterjeszteni, amelynek tagjai konkrét közcélokkal rendelkeznek, illetve közös felsbbségnek rendeldnek alá, s elidézi a nagy vagy nyílt társadalom megjelenését, (Ez a családi szervezeten, a hordán, a klánon és a törzsön, a fejedelemségeken s még a császárságon vagy nemzeti államokon is progresszíven túlnöv rend végül a világtársadalom kezdetét produkálta, mely a politikai hatalom kívánalmain kívüli törvényalkalmazáson alapszik. E törvények azért kerültek az élre, mert az ket betartó csoportok sikeresebbek lettek, megszaporodtak, még mieltt tagjaik a törvények létezésének tudatára ébredtek volna, vagy mködésüket megértették volna.) ­ végs soron azokat a társadalmi objektumokat (pénz, nyelv, törvény, piac stb), melyek a spontán társadalmi rend paradigmái, az hozza létre, hogy a sok-sok szabálykövet egyén a szabályok egyedi rendszerében összetalálkozik, ­ a társadalmi rend(szer) nem szándékos konstrukció, általánosan semmiféle specifikus célt nem szolgálhat, ­ nem tartalmaz tervet, hanem elsegíti az emberi tervek megvalósulását, ­ s amint az ész elméletében megállít bennünket a megismerhetetlen végs szabályok régiója, ugyanúgy a társadalomelméletben a társadalmi élet bázisalkotó hagyományrendszere, ­ az államtalan társadalom spontán rendje valódi individualizmust lehet, amit nem korlátoz sem a monopolizáció, sem a protekcionizmus, ­ ezek az alapelvek mindenki számára garantálják a megfelel társadalmi szerepet és jutalmazást, lehetséget mindenkinek tehetsége kibontakoztatására, ­ a helyes megismerési elvek és azokra épül társadalomelmélet közben fontos figyelmeztetés, hogy nehézségeket jelent és veszélyeket rejt magában a nembeli ember képzetének középpontba állítása a társadalomban a konkrét, különös emberek képviselete helyére, ­ hiszen könnyen a társadalomnak, mint természetes folyamatnak a leszkítéséhez vezethet, egyes emberek elképzelései és képességei szerinti cselekedetekre és viselkedésekre. (Egyrészt a termelés irányítóinak képességeire, másrészt a közvetlen termelk cselekvésére. Így az embertelenséggel, kegyetlenséggel vádolt piaci mechanizmus helyén a kollektívum központi szempontjai is merevekké válhatnak. Ezért a mai világban nem cselekvésfilozófiára van szükség, hanem a cselekvés kereteit, feltételeit kell a filozófiai általánosítás mint módszer eszközével kidolgozni, illetve megteremteni.)

29.4. Újkonzervativizmus.
Michael Oakeshott (1901­1992): ­ angol vezet újkonzervatív filozófus úgy gondolta, hogy a valóságot bizonyos számú meghatározott emberi gyakorlat közvetíti felénk, amilyen a történelem, a politika, a tudomány, a moralitás, a filozófia és a költészet, ­ ezek az emberre jellemz teljesítmények csak részét képezik az egésznek és egyikük sem áll a többiek fölött, ­ ezek birtokában az ember olyasmit tud, amit nem lehet visszavezetni alkotórészekre és célkitzésekre, ­ mumusa a racionalista, aki csak az adottra gondol, ­ felhívta a figyelmet a szabályokban lév speciális ismeretre is, amit megvalósítunk a cselekvésben, de nem tudjuk megmagyarázni, ­ bevezette a nomokrácia és a teleokrácia fogalmát, a nomokrácia lényegében az általános törvényeken (nomoi) nyugszik, míg a teleokráciát a partikuláris célok (teloi) irányítják, ­ a nomokrácia számára a közjó vagy az általános jólét annak az elvont és cél-független rendnek a megrzésébl áll, amit az olyan, éppen érvényes elvont törvények betartása biztosít, mint a közérdekkel azonos közjog és igazság, ­ e közérdek az összes részrehajlást vagy magánérdeket egyesítve a törvény birodalmának tekinthet, nem az emberek birodalmának, ­ a teleokrácia számára a közjó a partikuláris érdekek összegzdésébl áll,

azaz a különös emberek vagy csoportokat érint, konkrétan elrelátható eredmények összegébl, ­ a politikát olyasminek tekinti, mint egyfajta barátok közti megegyezés, együttélési forma, vállalkozás, vagy vállalkozás sorozat, ­ a vállalkozó államot azonban eltorzítja az ideológia, a menedzseri technika és absztrakció, valamint a szakadatlan törvénykezés és pereskedés.

30. A legújabb filozófiai irányzatok
30.1. Tudományos eredmények, újszer események hatása.
19. végi, 20. századi meghatározó tudományos és filozófiai eredmények: ­ a matematika és a fizika fejldése lehetvé tette a matematikai logika létrejöttével a megismerési rejtélyek kiküszöbölését, a részecskefizika kidolgozásával a magánvaló világ hatalmas tudományos megismerését és technikai kiaknázását, ­ s szociológia kialakulása és diadalmenete levette a filozófia válláról a társadalmi folyamatok közvetlen vizsgálatának terhét és tudományos alapanyagot szolgáltatott a politikai célkitzéshez és a célok elérési módjának meghatározásához, ­ a pszichoanalízis és irányzatai élesen rávilágítottak az emberi tudat törékenységére, esetlegességére, az alaklélektannal együtt a lelki megrögzöttségek, tudati beidegzdések nehezen befolyásolható szerepére, ­ a biológia és az általa feltalált genetika betekintést engedett az isten teremt tevékenység alapvet alkotórészeibe, ­ a lingvisztika eredményei a nyelv mködését a szituációhoz és a tevékenységhez kötötték, ­ az agyelmélet három önálló agyrész dinamikus együttélését hozta, önmaga megfejthetetlenségét, kapcsolószerkezeti leírásának, elektromos mintázata rögzítésének gondolatokkal azonosíthatatlanságát, ­ az asztronómia szenzációi megismertettek a világ végtelen mozgásával, és a Földre leselked legnagyobb és leginkább elkerülhetetlen veszéllyel, kisebb kísér égitestek becsapódása okozta végzetes katasztrófa lehetségével, ­ a hermeneutika feltépte a mítosz zárófedelét és megnyitotta a mitológiai bázisú múltkutatás lehetségét, ­ a régészeti kultúrák gazdag anyagának feltárása megismertetett az ókor csodáin kívül az skori ember nagyszerségeivel, ­ a politikai fejlemények, két meleg, egy hideg világháború az emberiséget rádöbbentette társ és testvér pusztító hajlamai tarthatatlanságára, a társadalom tudományos irányításának óriási korlátaira, ­ a félelmetessé fejldött technika egyúttal fenntartja a reményt az emberiség további, most már átfogó fejldésére és a felmerül hatalmas problémák megoldhatóságára, ­ a filozófia fleg személyes problémákkal, fként az európai kontinensen foglalkozik, míg az angolszász analitikusok a tudományelméletet mvelik, ­ s Amerikában a filozófiai problémák leginkább a számítógépes programok problémáira hasonlítanak, Európában a filozófusok még mindig az élet értelmét keresik, ­ mindazonáltal a filozófia kiderítette, hogy sem semmiféle filozófiai redukció, sem a szociobiológia vagy magatartásgenetika típusú magyarázat az ember egészére vagy egyéni viselkedésére, sem a társadalomtechnológia vagy tudásszociológia a társadalom egészének a teljes, átfogó meghatározására, irányítására nem megfelel, st inkább romboló, ha nem megsemmisít hatású, ­ a filozófia azonban jó diák módjára néha szó szerint veszi feladatát, s megpróbálja ugyanazon eszközökkel, amikkel egymásra rakta a szabadság emberi építményének közel száz nagyságrendet átölel fokait, lebontani ugyanazt, módszeresen megfigyelve az elrontott, fonák oldal tulajdonságait, ­ így bár nem új kelet az emberi gyakorlatból és az erkölcsbl kiindulva

meghatározni a filozófiai és tudományos racionalitást, végs soron ez marad alapvet állásfoglalásunk kiindulása.

30.2. A legújabb filozófiai irányzatok.
Az életfilozófia: ­ a fogalmi bölcselet ellen harcol, mert a fogalmak változhatatlanságot feltételez merev sémák, amelyek a valóságot mechanisztikusan, gépiesen ábrázolva eltorzítják, ­ a valóság ellenben élet, tele elreláthatatlan lehetségek teremt erejével, ­ ezt az ert csak eredeti ösztönös mivoltában lehet tapasztalni, a valóság tudattalan mélyére a beleélés vagy intuíció vezet, ­ az élet értelme irracionálisan nyilvánul meg, s aktív cselekvéssel lehet beteljesíteni, ­ az életfilozófia eltéren a pozitivizmustól elssorban a társadalmi életre és a kultúrára figyel, s mindent átfogó világnézetet törekszik létrehozni, ­ ezeknek örök kérdéseit, az életproblémákat vizsgálva szembekerülnek az egyetemi akadémikus filozófiákkal. A német életfilozófia: ­ a 19­20. század fordulóján a pozitivista természetkutatással szemben az élet metafizikai lényegét akarta megragadni, ­ valamennyi képviselje az élet mitikus­irracionális felfogását képviselte, ­ az elfutár Nietzsche s az alapító Dilthey a legtöbb kérdésben jelentsen eltér, ­ Scheler életfogalma organisztikus, biológiai jelleg metafizikából indult ki, ­ Dilthey és Husserl módszertani alapkérdéseket vizsgált. A husserli fenomenológia irányzata: ­ a jelenségek, az adottságok metafizikai szempontoktól s minden elfeltevéstl mentes leírására törekszik, ­ objektív és egzakt eljárással a filozófiát és a szaktudományokat világos és biztos fogalmakhoz akarja juttatni, ­ a tudatban felmerül idtlen lényegeket a maguk eredeti adottságában ragadja meg és írja le, ­ a fenomenológia a lényegét tekintve módszer. Filozófiai antropológia: ­ míg a 18­19. századi antropológia az emberi fajok leírásával és a néprajzzal foglalkozott, s utóbb ehhez jött még az ember származástana, az antropogenezis, ­ manapság a fogalom angolszász, tágabb használata terjedt el, miszerint az antropológia tartalmazza az etnológiát, a prehistóriát, valamint a 'primitív' kultúrák szociológiai és szociálpszichológiai vizsgálatát, ­ a filozófiai antropológia elvontabb témája az ember helye a világegyetemben, az ember filozófiai elmélete, ­ utóbbi a változó emberi lényeget és létállapotot, az ember életvezetését elemzi, ­ tevékenységében azonban tudatosan mellzi a mítosz és a vallás, az irodalom és mvészet ­még oly teljes ­ értelmezését az emberrl. A pragmatizmus: ­ a cselekvés filozófiája, tiltakozás az abszolút idealizmus ellen, ­ a filozófia átültetése a transzcendentális régiókból a gyakorlati cselekvés mezejére,

az egyszer ember érzésvilágában ­ a filozófia foglalkozzon emberi problémákkal, emberi célokkal, ezek megoldási, elérési eszközeivel (instrumentalizmus), azzal, ami életünk szempontjából elnyös, ­ szerinte fogalmaink, ítéleteink, meggyzdéseink csak akkor bírnak értékkel, ha az életre nézve hasznosak, a létért való küzdelmet szolgálják, ­ a dönt szempont a cselekvés (pragma, lásd: praxis, praktikus), még az igazságot is ez határozza meg, ­ igaz a hasznos, az önfenntartást szolgáló, ­ a pragmatizmust különösen Amerikában mvelték, a névadó Peirce, a rendszeres kifejtés azonban William James nevéhez fzdik. Az új metafizika: ­ fogalmi konstrukcióival a pozitivizmus világnézet-nélkülisége ellen lépett fel, ­ utolsó próbálkozásként egyetlen egységbe fogni a klasszikus hagyományt, ­ objektivizmusra, a valóság tényleges és teljes megragadására, azaz a nagy filozófia iránti törekvés jellemzi, ­ képviselje Teilhard de Charden és Whitehead. A strukturalizmus: ­ a struktúra fogalmán alapuló különféle modern irányzatok összefoglaló neve, ­ az utána kialakult, nehezen körvonalazható posztstrukturalizmus inkább a dekonstrukció irányzataként ismert, ­ a struktúra az egész sajátos természetét vagy jellegét meghatározó, részek vagy elemek olyan együttese, amely összefüggéseiben stabil és rendszert alkot, ­ reális struktúra, dinamikus egyensúlyú zárt rendszer, erkként ható elemekkel, vagy virtuális struktúra, ami a lehetséges errendszerek elvont összességének szabályrendszere, A hermeneutika: ­ értelmezéstan, eredetileg a teológiában, a jogtudományban és a klasszika-filológiában feltárt szövegek, jelrendszerek, jelenségek értelmezésének szabályait, törvényszerségeit, s ezen eljárás okait, jogosságának alapjait is kutatja, ­ szkebb értelemben a bibliamagyarázat általános módszertana az egyházatyák óta, de csak a 17. sz. óta nevezik így e tudományt, ­ a 19. században kibvült a fogalom, és a filozófiai hermeneutika már az egész emberi megértés folyamatát vizsgálva, figyelemmel volt annak feltételeire és lehetségeire, ­ a modern hermeneutika Schleiermachertl ered, s Kant és a német romantika hatására a hermeneutika célját abban jelölte meg, hogy az olvasó újrateremtse a szerz pszichikumában végbement jelentésadási folyamatot, s ezzel a hermeneutika feladatát és módszerét átértelmezte, megjelölve a szerz és olvasó közti térbeli és idbeli távolság történeti rekonstrukciós vagy ihletett beleérz áthidalásában, ­ a hermeneutikát Dilthey minden humán tudomány általános módszertanává tette, kiemelve a szk szövegértelmezés körébl, ­ a racionálisan megfoghatatlan intuíció által vélte elérhetni a humán tudományok közös nevezjét, az eredeti alkotói cél, gondolat történetileg hiteles rekonstruálását, ­ Husserl a tudat intencionális aktusként való mködésének feltárásával, teljesen újszer elemzést adva a világmegismerés folyamatáról, vitte elre a hermeneutikát, ­ Heidegger egzisztenciálfilozófiája azzal hatott rá, hogy kiemelte a megértés nyelvi, történeti és ontológiai meghatározottságát,

hangsúlyozta az értelmezés elfeltevéseken alapuló aktív, kreatív mivoltát. Az ökologizmus: ­ az ökológia vagy környezetbiológia tudományának és problematikájának megjelenését, s viharos gyorsaságú és formájú elterjedését jelenti az állami, a civil közélet fórumain s a közvéleményben, ­ a 20. század végére kétségbeejt egyértelmséggel kiderült, hogy az emberiség legégetbb gondjai nagymértékben ökológiai problémák, ­ ezek közül a legfontosabb a népességnövekedés, a táplálék szkössége, a környezetszennyezés, valamint az ezekhez kapcsolódó társadalmi és politikai kérdések, A politikai ökologizmus: ­ az emberek közötti világméret szolidaritásra hív fel, amivel színre lép a globalizmus, a globális problémák tárgyalásának és kezelésének igénye és gyakorlata, ­ ezen belül a globalizáció olyan fordulatot is vehet, hogy elérjük globális problémák megoldását, de növelheti is azokat, ­ s az ökológiai interdependencia, új információs és kommunikációs technikák és technológiák, s a nemzeti kommunikációs rendszerek, kultúrák átlépése globális világkultúra kezdeteit mutatja. A dekonstrukció: ­ Derrida által kezdeményezett irodalomkritikai, filozófiai iskola, ­ komoly kritika alá vette a hagyományos nyugati metafizikát, valamint a filozófiák módszertanát, ­ jelents szerepet tölt be a posztmodernizmusban, s különösen a posztstrukturalista irodalom- és szövegelemzésben, ­ a dekonstrukciós kritika hatására fellazult a kapcsolat a nyelv és a fogalmak, valamint a jelölk között, ­ bár a dekonstruktív alapelveket jól megalapozták, azokat sokan a mai napig vitatják, ­ a dekonstrukciót valamilyen mértékig alkalmazza Geoffrey Hartmann, Catherine Belsey, Harold Bloom, Eugenio Donato, Shoshana Felman, Michael Foucault, Barbara Jonson, Edward Said, Jonathan Culler, Gayatri Spivak, továbbfejlesztette Paul de Man, J. Hillis Miller. A posztmodern filozófia(ilag) ­ elssorban Franciaországban fogalmazódott meg, s jelentsége az 1970-es évek közepétl növekedett, ­ jelentékeny posztmodern filozófus Jean-François Lyotard, Jacques Derrida, André Glucksmann, Gilles Deleuze, Jean Baudrillard, ­ a posztmodernizmushoz közel áll Michael Foucault, Paul Feyerabend, Odo Marquard, Peter Sloterdijk.

Miért népszerek manapság a filozófiapótló elmélkedések, az ezoteria, asztrológia, stb?
Az emberi együttélés, együttmködés alapveten szellemi kapcsolatokra épül. Az agy mködésénél meghatározó az átlapolt állapotok tömege, ill. ezek szerepe a szellemi életben. És mindezek lényege visszamegy az agy kvantumállapotaira. A hagyományos felfogáson túl tehát lehetséges az emberi agyakat egymással kölcsönhatásban lév rendszereknek tekinteni. Van rá tapasztalatra épül logikai alapunk is, hiszen az empátia, a testbeszéd megértése sokszor olyan érzetet kelt, mintha az egyik egyed tudata jelenne meg a másikéban, azaz az egyedi tudatok átlapolnának. Ha feltételezzük, hogy az egymással átlapolt tudatállapotok ugyanúgy kialakíthatnak kollektív állapotokat, ahogy maga az agy kvantummechanikai rendszere is képes erre, ennek meglétére sem találunk majd fizikai akadályt, hiszen az agy saját frekvenciájának megfelel elektromágneses hullámokhoz tartozó fotonok kiterjedése (hullámhossza) ezer kilométer nagyságrend, ezért földi körülmények között még egymástól távol él egyének is egymás agyának hullámtartományán belül tevékenykednek, léteznek. Hogy összeadódhatnak-e ezen állapotok? S ha igen, mit jelent ez az egyén számára? Mindenekeltt azt bizonyára, hogy az egyén a másokéval egyetemben kollektivizálódott agyállapotokat maga fölött álló intelligenciának éli meg. Ez a fajta érzés valóban emberek tömegében ébred, és azt megszemélyesítve többek ezt a jelenséget Istennel azonosítják. Ha létezik kollektivizálódott agyállapot, akkor abból az egyén híreket, információt meríthet. Valóban, igen gyakori, hogy ugyanazt a jelenséget, mszaki megoldást, vagy tudományos eredményt a világ különböz pontjain nagyjából egy idben ismerik fel, teremtik meg, írják le. Sokan rendszeresen felhasználják az alfa állapotban, pl. kora hajnali ébredés eltt támadt `megérzéseiket'. S ha létezik ilyen fölöttes értelem, akkor abból meditációval (imádsággal) lehet bvebben meríteni, kapcsolatot létesíteni vele. A vallásgyakorlatok általános módja éppen ilyen meditációs állapotot hoz létre, és ilyen állapotbéli az a gyakorlat is, amikor a hív istenével talál kapcsolatot. Ha létezik az ilyen kollektivizálódott agyállapot, akkor számos ún. parajelenség megmagyarázható annak közvetít szerepével. Itt nem kell föltételeznünk, hogy a közös tudat önálló személyiség lenne, hogy akarata van, hogy cselekedne, jutalmazna és büntetne, csupán annyi elegend, hogy az valóban létez tudtaforma, amelyet emberek csoportja hordoz, ugyanúgy, ahogy az emberi agy hordozza a személyiség tudatát. Az összeadódott tudatnak az egyének tudata nem csupán kívülálló szemlélje, hanem egyben alkotó része is. Az összeadódott tudatot azonban nem csak az egyedek halmaza, a társadalom hordozza, hanem számtalan megalkotott tárgyi, vagy szellemi termék alakjában kíséri a társadalom életét. Ezek összessége maga a mveltség, kultúra. Az ebbl merített kép az egyén saját mveltségének válik a részévé, és mint egyénileg megalkotott és módosított összetev adódik hozzá a társadalom fell felé áramló mveltséghez, annak sajátos egységét alkotja. Ebbl állnak a társadalom szellemének él és holt alkotórészei, egységei, amelyeket az emberi testi átörökítk társadalmi hasonmásaként értelmezhetünk és mémeknek nevezünk. Ezek azok az elemek, amelyek nemzedéktl nemzedéknek átadódnak, amiben a természetes szülknek, a hozzájuk kapcsolódó embercsoportoknak, majd szélesebb értelemben véve azok hordozó közegének, a társadalomnak van meghatározó szerepe. A mveltséget közvetít mémek számos esetben rendszert alkotnak és a mveltséget rendszerben közvetítik a társadalmat alkotó egyéneknek, és ha szavakban megfogalmazódnak, akkor ezeket a szellemi rendszereket nevezzük eszméknek. Az alárendel szemlélet, eszmeiség világban a társadalom uralkodó személyei például isten-személyek nevében léptek föl és uralkodtak az alattvalóik felett, viselték nevükben is a felettes isteni rangú személyiség nevét. A legfbb földi úr, a király a maga istenségétl nyerte el az uralkodás `jogát'. A lélekhitbl így az istenhit alakult ki, amelynek aztán az eszmerendszere gyakran a valóságos társadalmi szerkezetet tükrözte. A mai egyistenhitekben is megtalálhatók a hajdani lélekelemek megszemélyesített alakjai, de már, mint csak arkangyalok, vagy hasonló jelentség mennyei lények, isteni hírközlk, az általános istenkép ezek fölé emeldött, ezek teremtjeként jelenik meg. De a hit tárgya azonban nem szorítható sem a lélekre, sem az Istenre. A mai eszmerendszerek nagy része egyenesen istentagadó, azaz ateista. Ezeknek számos eleme pontosan ugyanúgy hit kérdése, mint a lélekbe, vagy az istenségekbe vetett hité. A tudomány valamelyik 'fölkent papja' iránti feltétlen bizalom ugyanilyen hitbl fakad, azaz egy egyetemi tanár, professzor, tudományos igazgató, Nobel díjas személy amit mond, vagy inkább kijelent, az manapság olyan, mint a szentírás: kétkedés nélkül illik elhinni. Hit kérdése. Ilyen ma divatos eszme az séva­sádám modell például, amely az örökléstan tudománya szerint be van bizonyítva, és így el is illik hinni, hiszen az örökléstan tudomány: származástudomány. Az átlag ember nem tudhatja azonban, hogy annak a modellnek az idrendje mesterkélt, történeti kapcsolatai erltetettek, föltételezései megalapozatlanok, azaz semmivel sem jobban bizonyítottak, mint azok az `adatok', amelyeket a Biblia sugall, amikor az isteni teremtést és annak eredményét bemutatja. St, leginkább ezek a modern, jelenkori tudományos `adatok' mégis a Bibliát `támasztják alá', támogatják, holott arról meg más tudomány valóban kimutatta már, hogy mikor készült, mi a történelmi hitele, mi a társadalmi magva. Ezt az ismeretet viszont általában éppen a társadalom szélesebb rétegei, de még maguk a tudományos hírközlk sem kívánják elhinni. Így aztán a `tudományos ismeretterjesztés' révén elfordulhat, hogy téveszmék széles körben elterjednek és az

`írástudók' árulása révén közhitté merevednek. A mai ilyen `tudományról' Marss azt írja, hogy még a XIX. század elejének hegelista iskolái határozzák meg az egyetemi oktatás számos elemét, és olyan ismereteket is oktatnak, ami a magasabbrendség eszméjét támogatja. Körükbl kerül ki számos felkapott `tudományos' ismeretterjeszt író, mint pl. Sitchin (Marrs (2000), p.: 118), akinek a könyvei beleszuggerálják az olvasóba az egygyöker emberi származás eszméjét, és azt, hogy a közönséges ember az `istenek' által létrehozott felsbbrend ember tulajdona. (Vö.: Marrs (2000), pp.: 440-447.) Ha mármost az asztrológia mai népszerségét vizsgáljuk, a következket kell tekintetbe vennünk. Az állatövi jegyeket a mindenkori tavaszponthoz kötik. Ez az eredeti káldeus megfogalmazás szerint a halak csillagképben van. Innen 30 fokos osztásban bontják fel az állatövet tizenkét egyenl részre. Ezek a jegyek azonban ma már nem felelnek meg a nap valódi helyzetének, amit konstellációnak neveznek. A konstellációhoz két fényes állócsillagot, a Skorpió csillagképben lév Anterest és a Bika csillagképben lév Aldebarant tekintik alappontnak (ezek csaknem 12 óra távolságban követik egymást az ekliptikán, s az Aldebaran manapság a nyári napfordulótól mintegy 1 óra 25 percnyi távolságra van), majd a hozzájuk tartozó csillagkép határait úgy határozzák meg, hogy a két állócsillagtól ±15°-os távolságokat mérnek le, majd 30°-os lépésekkel jelölik ki a csillagképek határait. Ma a két meghatározás között mintegy 25°-os, azaz idre átszámítva megközelítleg 25 nap eltérés van. Az eltérés oka a föld pályája ellipszis ftengelyének a mintegy 26 évezredes nap körüli körbefordulása (precesszió, mintegy 72 évenként egy fok). A vonatkozó horoszkópot viszont mindig az állatövi jegyek és nem a konstellációk alapján határozzák meg. A földi helyzetnek megfelelen az állatövet elbb két egyenessel négy részre osztják. Az alapot az adott idpontban az északi sarokcsillag és a vonatkozó helyre emelt sík és az ekliptika metszése alapján megrajzolt egyenes jelenti. Ez az ún. ascendus, és ez az alapkört két részre osztja. A másik egyenes a vonatkozó hely északi (déli) körétl függ, amit a vonatkozó helyen a földfelszínhez illesztett sík és az ekliptika metszéspontja határoz meg. Ezek csakis az egyenlíti vonatkozási helyen adnak merleges két egyenest, különben nem. A továbbiakban a négy negyedet tovább harmadolva a teljes kört összesen 12 szakaszra bontják. Kétféle felbontás ismert. Az egyikben a szakaszok egyenl szöget fognak át, a másikban pedig a megfelel csillagképnek az égbolton látható idejével arányos szakaszokat. Ezek a házak. Az egyenltlen szakaszokra bontás, az ún. Placidus-féle felosztás. Valamennyi állatövi jelnek és háznak van egy ún. ura, azaz uralkodó bolygója. Ezt a hozzárendelést Arisztotelész óta ismerjük, de fölteheten eredete sokkal régebbi. A felosztás alapja az, hogy a 12 jelbl kettt a két fbb világító testhez (Nap és Hold) rendeltek, majd a maradék tizet ezektl elindulva, párosával azonos bolygóhoz, sorban a Vénuszhoz, Merkúrhoz, Marshoz, a Jupiterhez és a Szaturnuszhoz. Innen ered a következ beosztás: az Oroszlán ura a Nap, féme az arany. A Rák ura a Hold, aminek a féme az ezüst. A Szz és az Ikrek ura a Vénusz, aminek a féme a réz. A Mérleg és a Bika ura a Merkúr, aminek a féme a higany (idegen neve a bolygó nevébl ered: mercury). A Skorpió és a Bak ura a Mars, aminek a féme a vas. A Nyilas és a Halak ura a Jupiter, aminek a féme az ón. Végül a Kos és a Vízönt ura a Szaturnusz, aminek a féme az ólom. Minthogy az asztrológia kialakulása idején az emberiség ugyancsak hét fémet ismert, ezeket is a sajátságaik szerint, a fentiekben bemutatott módon egy-egy bolygóhoz kötötték. A bolygók minségét a hozzájuk kapcsolt fémek is meghatározzák. Az arany sárga fénye a Napot, az ezüsté a Holdat jellemzi. Ugyan a Vénusz sohasem sárga, hanem a Mars az, mégis a réz kapcsolódik a Vénuszhoz és a vas a Marshoz. Bizonyára azért, mert amikor ezt a kapcsolatot megteremtették, már vas fegyverekkel harcoltak és a Mars a harcost is jelenti. A Merkúr és a higany kapcsolata kézenfekv: állandóan változik, hol itt, hol ott van, hol látszik, de leginkább nem, és ez a változékonyság a higany folyékonyságával jellemezhet. A nehéz fémeknek a küls nagybolygókhoz való kötése nem kíván különösebb magyarázatot. A négy bels világítótest az isteni körben különleges jelentség. A Nap felel meg az Atyának, a Hold a Fiúnak, a Vénusz az Anyának, a Merkúr pedig a Fiú párjának, a leány gyermeknek. A Merkúrt általában fiatalembernek ábrázolják, akinek férfiassága nem jellemz, nagyon gyakran a niessége ütközik ki. Az asztrológia és a késbbi gnosztikus elképzelések itt kapcsolódnak. A forrás azonban sokkal korábbi. A négy lélekelem is megjelenik az asztrológiában. A leveg a lélegzés legfbb szükséglete, az él ember legkifejezettebb jellemzje. Leveg jellegnek tekintik a Merkúrt és a Vénuszt. A víz a földek termékenységének a biztosítója, átvitt értelemben véve az égi vizek a megtermékenyítést is jelentik. Vizes jelleg a Hold. A nap fénye a növények éltet ereje, érthet módon a Nap tüzes jelleg, de ilyen a Mars és a Jupiter is. Mindennek a teremt forrása maga a föld, ezt a jelleget a Szaturnusz képviseli. Nem hagyhatjuk tehát figyelmen kívül, az élet, a lélek négy elemét, a földet, a levegt, a vizet és a tüzet. Az asztrológia a bolygók mellett az állatöv elemeit is ezzel a négy elemi jelzvel minsíti. Az elemek egymást követve váltakoznak. Így az Oroszlán, a Nyilas és a Bak a tüzes, a Bika, a Szz és a Kos a földi, az Iker, a Mérleg és a Vízönt a levegs, valamint a Skorpió, a Rák és a Halak a vizes jelek. A mai horoszkópokon már számos olyan elem is megjelent, ami a vizsgált idszakot nem jellemezte. Elssorban itt azokat az égitesteket kell megemlíteni, amik akkoriban még ismeretlenek voltak, mert szabad szemmel nem láthatók, pl. a három küls nagybolygó, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó, valamint a kisbolygók és a Jupiter holdjai. De nem használták az egyes égitestek egymást ersít ill. gyengít hatásait sem, amit a mai

horoszkóp ábrák bels részén az elemeket összeköt vonalak fejeznek ki (a 120 fokos szögersítést, a 30 és a 90 fokos szöggyengítést, a 180 fokos szögellenkezést jelent). Ma már tudjuk, hogy a Föld csak egyike az égitesteknek. A nappalok, és az éjszakák változása nem attól van, hogy az égbolt forog a föld körül, vele meg az égi világítótestek, hanem a föld forog, és eközben kering a Nap körüli pályán. A Föld forgástengelye azonban nem merleges a keringési síkjára, hanem azzal 23 fokos szöget zár be. Ugyan a tehetetlenség törvénye szerint a forgástengely a keringéssel nem fordul el, mégis a Föld forgástengelyének is van egy keringése, aminek 26 évezred az ismétldési ideje. A forgástengely viszonylagos állandósága miatt váltakoznak az évszakok. Négy jellegzetes pontot ismerünk: a tavaszi és az szi napéjegyenlséget, a nyári és a téli napfordulót. A mezgazdaság számára a tavaszi napéjegyenlség az egyik legjellegzetesebb és legfontosabb idpont. Az asztrológia kialakulásakor ez az idpont akkor volt, amikor a Nap a Bika csillagképben kelt fel. A kor bikakultuszai erre vezethetk vissza. Ám de a forgástengely elfordulásával ez a pont fokozatosan eltolódott, és 2160 év elteltével már a Bak csillagképben volt a tavaszpont. Ez azt jelentette, hogy az addigi naptárakat át kellett szerkeszteni. A Bikát, mint isteni képmást el kellett ejteni és a Bakot (birka) kellett a helyébe állítani. Az asztrológia és a korai hitvilág kapcsolata kétségen felül állóan kimutatható. Az Istenek ­ azaz az égi világítótestek ­ világa az égbolt, de naponta rendszeresen fölkelnek és emelked pályájuk során a mennyekbe jutnak. A mennyei létüket követve aztán lenyugszanak és a föld alá, az alvilágba kerülnek, azaz meghalnak. A királyokkal kapcsolatban tudjuk, hogy maga a királyság az égbl hullott a földre. Ez azt jelentette, hogy bizonyos istenek ­ valamiféle megnevezett, vagy meg nem nevezett ok miatt ­ egyszeren az égbl a földre lepottyantak. (Alford elgondolása nem fogadható el, miszerint az isteneknek az égbl való lepottyanása kozmikus, égi katasztrófa, ami az emberi tudatban visszhangzik. Egyszeren nincs erre a feltételezésre szükség, a jelenség szintjén az ok/okozati összefüggés teljes formájában megfogalmazható.) Minthogy égi az eredetük, a földi lények fölött isteni joggal uralkodnak. Ám de hogyan kerültek a földre, hiszen a mennyekbl közvetlenül ide nem vezet út? A kérdésre a választ a rejtett ­ ezoterikus ­ gondolatvilágban találjuk meg. Az éjszakai `halál birodalmából' az út a földre az alvilági kapukon keresztül vezet. Erre a korai ember számos példát talált, hiszen a barlangok a föld mélyébe vezettek, azokból gyakran az életet tápláló, a magot teremt er, a víz tört fel. De ugyanígy találkozhatott az ember a föld romboló erejének a feltörésével is, minden vulkán kitörés esetében. Az éjjeli halálból a földre az út tehát az Alvilágon át vezetett. Erre a sumér irodalomból számos példát találunk (ilyen pl. Istár aláereszkedése és visszatérése az Alvilágból). Az égbolt meghatározója a Tejút. Hatalmas, viszonylag fényes folyamnak fogható fel, aminek az alakja Egyiptomban Théba környékén meglehetsen pontosan megfelelt a Nílus folyásának. A Tejút az égi, az égbl ered folyó, aminek a földi megfelelje a Nílus, vagy a Jordán, vagy a Folyamköz két folyója, a Tigris és az Eufrátesz. A folyó menti mveltségeknél ennek kiemelked a jelentsége. A Nílus áradása pl. akkor volt várható, amikor a Szíriusz ­ a Tejúthoz közeli nagyon fényes, változó csillag ­ a kel nap eltt megjelent a keleti látóhatáron. A Tejút az égnek azon része, amin az égi zavart kelt és ezért megbüntetett istenek a Földre zuhantak. Így pl. Noé hajója is a Tejúton vitorlázva juthatott le a Földre. A földre került istenek visszajuttatása az égbe ­ bnbocsánat esetén ­ azonban nem olyan egyszer. Eleve nem érkezhetnek közvetlenül a földre, hiszen az eget és a földet a látóhatár elválasztja. Elbb le kell nyugodniuk Nyugaton és a föld felszínére csakis az alvilágon keresztül jöhetnek el. Ez a fölvezetés azonban váltságdíjat igényel. Ez a megváltás gondolatának a lényege: visszakerülni az Istenhez a mennyekbe nem megy anélkül, hogy az istent, a lelket valaki, vagy valami meg ne váltaná. A föld felszínérl azonban még mindig csak nehézséggel lehet visszakerülni a mennyekbe. Ez úgyszintén csak a megváltáson keresztül lehetséges, és csak ezt követheti az égbe emelés. Itt kapcsolódik össze az asztrológiai és a vallási szemléletek sora. A mai vallási irodalmi példa az Alvilágból a földre vezet útra az Isteni Kiválasztottak rejtett története. Ebben, az alvilágba (Egyiptom) esett isteni lényeknek a mennyekbe visszavezet útja is a földön át vezet. Mózes története az idk kezdete eltti eseményeket ír le. Az Egyiptomból kivezetett isteni kiválasztottak az élet vizén (Sár-tenger) gázolnak át, ami az Alvilág véd kapuja, mert csakis a szétválasztásával lehet rajta áthatolni. Ez az alvilágot rzknek már nem sikerült, k nem rendelkeztek a mennyei megváltó segít hatalmával, k megsemmisültek az élet vizében. Ezzel azonban a megváltásnak csak az els lépése következett be, a közbens pusztaságból, ami még az Alvilághoz tartozott, át kellett lépni az idk kezdete utáni állapotba és a valódi földi világba. Minthogy Mózes nem evilági volt, a második megváltónak kellett ezt a feladatot elvégeznie és a kiválasztottakat ismét átvezetni immár az élet él vizén, a Jordánon. Így kerültek a valódi világba és az él idbe. Innen újabb megmentésre van szükségük, hogy az isteni kiválasztottak visszakerüljenek az Atya mellé, a mennyek országába. A kozmosz görög szó jelentése rend. A földi világban azonban ez a rend sorozatosan és állandóan megsérül, de a pontosabb mérésekkel egyidejleg az is bebizonyosodott, hogy a rend az égi világban is megsérült. Az égi világ az isteni tér szinte minden vallásban, kivéve a júdaizmust. Az állatövi jelekben való tájékozódás és gondolkozási mód a világon meglehetsen elterjedt, jóllehet, a csillagképeket a különböz mveltségek nem egységesen kezelik. A magyar népi emlékezet pl. egyáltalán nem használja az állatövi jeleket, jóllehet,

csillagászati ismerete fejlett volt, és a letelepedett mezgazdasági mveltségek idjegyeit képviseli. Ámde mint lélekhív mveltség nem úgy tekint az égre, mint istenek lakóhelyére, és az égi jeleket nem azonosítja közvetlen hasonlóság alapján a földiekkel. Hasonló elképzeléssel találkozunk az ausztrál bennszülöttek hit- és regevilágában, ám ott a csillagokat a földrl eredeztetik, és a földi lények lelkének a mennyekbe vonulásával népesíttették be az eget. Az alárendel szemlélettel párhuzamosan a megszemélyesített lélek és a csillagvilág kapcsolatát minden valószínség szerint a csillagvilágnak az ausztrál bennszülöttek elképzeléseihez hasonló benépesítése jelenthette. Az éjszakai szemlél eltt az égitestek keleten a látóhatár alól elbukva fölemelkednek az égbe, majd nyugaton a látóhatár alá buknak. Mozgásuk szigorú szabályokat követ ­ és ezeket a szabályokat a mérés és a számolás kifejlesztésével az ember megismerhette. A földi életben azonban nem ismerhetk fel hasonló szabályok, mégis a természet számtalan jelensége ­ idjárás, évszakok ­ az égi világ jelenségeit tükrözték, arra való visszahatásnak voltak felfoghatók. Ámde, ha az égi világ az istenek világa és a földi annak származéka, a földi urak isteni eredetek, akkor valamiképpen az égi személyeket a földre kell varázsolni. Hogy ez lehetséges, arra a meteoritok megjelenése, földbe csapódása számtalan megfigyelési lehetséget jelentett. A meteoritok ezért felfoghatók lettek, mint égi jelek, az istenek földre küldött hírnökeinek. Mégis, hogyan lehet az istenektl származtatni az embert? Az ausztrál bennszülöttek regéiben az istenek származtak az embertl, a lélek az egekbe távozott és ott csillaggá vált. Az alárendel szemléletben azonban a megoldás nem ez. Az ember, ha isteni eredet, akkor a nyugaton lenyugodott csillagokból a föld alól elbújva, a föld méhében megszületve kerül a föld felszínére. A föld alól, az Alvilágból, ami a gnosztikus tanokban Egyiptom néven ismert. Nyugat a születés helye, ott születik újjá a Hold, havonta három napos keleten bekövetkez halála után.

Szakirodalom:
Darai Lajos Mihály: A filozófia kultúrtörténete. Kodolányi János Fiskola, Sz.fehérvár, 2006. Darai Lajos Mihály: Búvárlat a kor üterében. Magyar és egyetemes tanulmányok. Kodolányi Füzetek 14. Kodolányi János Fiskola, Székesfehérvár, 2002. Gaarder, J.: Sofie világa. Regény a filozófia történetérl. Pesti Szalon, Bp. 1995. Hamvas B.: Scientia Sacra. Magvet Kiadó, Bp. 1988. Kirk, G. S.­Raven, J. E.­Schofield, M.: A preszókratikus filozófusok. Atlantisz, 2002. Kneale, M. és Kneale, W.: A logika fejldése. Gondolat, Bp. 1987. Pais I.: A görög filozófia. Gondolat, Bp. 1982. Popper, K. R.: Megismerés, történelem, politika. Válogatott írások. AduPrint, Bp. 1997. Redl Károly: Az égi és földi széprl. Bp. 1989. Tarnas, R.: A nyugati gondolat stációi. AduPrint, Bp. 1995. Taylor, A. E.: Platón. Osiris, Bp. 1999. Warburton N.: A filozófia világa. Kossuth, Bp. 1993. A Bécsi Kör filozófiája. Gondolat, Bp. 1972. A fenomenológia a társadalomtudományokban. Gondolat, Bp. 1984. A francia felvilágosodás morálfilozófiája. Gondolat, Bp. 1975. A kínai zen elméletébl. Argumentum Kiadó, Bp. 2000. A megismeréskutatás útjai. Akadémia, Bp. 2000. A qumráni szövegek magyarul. PPKE BTK--Szt. István Társulat, Bp. 2000. A szofista filozófia. Atlantisz Könyvkiadó, Bp. 1993. A szofista filozófia. Szöveggyjtemény. Atlantisz, Bp. 1993. Abelard, P.: Etika. MTA Filozófiai Intézet, Bp. 1989. Abelardus, P.: Szerencsétlenségeim története. Bp. 1985. Adamik T.: Antik stíluselméletek Gorgiastól Augustinusig. Seneca, Bp. 1998. Adorno Th. W.: Filozófiai töredékek. Gondolat--Atlantisz (Medvetánc), Bp. 1990. Adorno, Th. W.: Wagner. Európa, Bp. 1985. Adorno, Th. W.-- Horkheimer, M.: A felvilágosodás dialektikája. Gondolat--Atlantisz, Bp. 1990. Adorno, Th. W.: Zene, filozófia, társadalom. Esszék. Gondolat, Bp. 1970., Zenemkiadó, Bp. 1984. Agrippa von Nettesheim, H. C.: Titkos bölcselet. Holnap Kiadó, Bp. é. n. Agrippa von Nettesheim, H. C.: Okkult filozófia. Hermit, Miskolc 2000. Althusser, L.: Marx -- az elmélet forradalma. Kossuth, Bp. 1968. Althusser, L.: Olvassuk Marxot. Kriterion, Bukarest 1977. Angyalosi G.: Roland Barthes, a semleges próféta. Osiris--Gond, Bp. 1996. Antik szkepticizmus. Cicero-, Sextus Empiricus­szövegek. Atlantisz, Bp. 1998. Aquinói Szent Tamás: A létezrl és a lényegrl. Helikon, Bp. 1990. Aquinói Szent Tamás: A létezrl és a lényegrl. Helikon, Bp. 1990. Aquinói Szent Tamás: A természet princípiumairól. Az elemek vegyülésérl. Magyar Aquinói Szent Tamás: A természet princípiumairól. Az elemek vegyülésérl. Magyar Filozófiai Szemle 1987/1. Aquinói Szent Tamás: A világ örökkévalóságáról. Jószöveg Mhely Kiadó, Bp. 1998. Aquinói Szent Tamás: Az értelem egysége. Matúra bölcselet sorozat, Ikon, Bp. 1993. Aquinói Szent Tamás: Catena aurea. JATEPress, Szeged 2000. Aquinói Szent Tamás: De decem Collationes ­ Eladások a Tízparancsolatról. Seneca, Pécs. Aquinói Szent Tamás: Eladások a Hiszekegyrl, a Miatyánkról és a Tízparancsolatról. Bp. 1994. Aquinói Szent Tamás: Eladások a Tízparancsolatról. Seneca, Pécs 1993. Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae ­ A teológia foglalata 1. Telosz Kiadó, Bp. 1994. Arisztotelész: A keletkezésrl és a pusztulásról. Magyar Filozófiai Szemle, 1988/3­4. Arisztotelész: Eudémoszi etika. Nagy etika. Gondolat, Bp. 1975. Arisztotelész: Metafizika. Hatágú síp alapítvány, Bp. 1992. Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, Bp. 1987. Arisztotelész: Organon I. Akadémiai, Bp. 1961, 1979. Arisztotelész: Poétika. Helikon, Bp. 1963, 1974. Arisztotelész: Politika. Gondolat, Bp. 1969. Arisztotelész: Rétorika. Gondolat, Bp. 1982. Áron L.: Edmund Husserl. Kossuth, Bp. 1982. Aszmusz, V. F.: Immanuel Kant. Gondolat, Bp. 1982.

Austin, J. L.: Tetten ért szavak. Akadémiai, Bp. 1990. A szeretetrl. Vigilia Könyvek, Bp. 1987. Az angolszász liberalizmus klasszikusai I-II. Atlantisz, Bp. 1991, 1993. Az atyák bölcsessége. Holnap Kiadó, Bp. 1991. Az evangéliumi kálvinizmus füzetei. Református Zsinati Iroda. Bp. 1985. Az isteni és emberi természetrl. Görög atyák írásai. Atlantisz, Bp. 1995. Az ókori kínai filozófia I­III. Akadémiai Könyvkiadó, Bp. 1980-1986. Bacon, F.: Esszék avagy tanácsok az okos és erkölcsös életre. Helikon, Bp. 1968, Európa, Bp. 1987. Bacon, F.: Novum Organum. Nippon grafikai Stúdió, Bp. 1995. Bacon, F.: Új Atlantisz. Kriterion, Bukarest 1976. Baigent­Leigh: Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül. Holnap Kiadó, Bp. 1999. Baktay Ervin: India. Szukits Kiadó, Bp. 2000. Baktay Ervin: Mahábhárata. Tercium Kiadó, Bp. 1994. Baktay Ervin: Szanátana dharma az örök törvény: a hindu világszemlélet ismertetése. Kairosz, Szentendre 2000. Barnes, J.: Arisztotelész Akadémiai, Bp. 1996. Barth, K.: Ember és embertárs. Európa, Bp. 1990. Barth, K: Evangélium és törvény. Református Theológiai Akadémia, Debrecen 1985. Barthes, R.: Egy szerelemnyelv töredékei. Atlantisz, Bp. 1997. Barthes, R.: Mitológiák. Európa, 1983. Barthes, R.: Sade, Fourier, Loyala. Osiris, Bp. 2001. Barthes, R.: Válogatott írások. Európa, Bp. 1976. Barthes, R.: Világoskamra. Európa, Bp. 1985. Baumgarten, G.: Esztétika. Atlantisz, Bp. 1999. Baxandall, M.: Reneszánsz szemlélet ­ reneszánsz festészet. Corvina, Bp. 1986. Benedek I.: Az értelem dicsérete. Minerva, Bp. 1987. Benjamin W.: Angelus Novus. Értekezések, kísérletek, bírálatok. Helikon, Bp. 1980. Benjamin, W.: Kommentár és prófécia. Esszék, tanulmányok. Gondolat, Bp. 1969. Benjamin, W: Német emberek. Levélgyjtemény. Európa, Bp. 1984. Bergson: A nevetés. Gondolat, Bp. 1968, 1971, 1986. Bergson: Id és szabadság. Universum, Szeged 1990. Bergson: Teremt fejldés. Akadémiai, Bp. 1987. Bergyajev, Ny.: Dosztojevszkij világszemlélete. Európa, Bp. 1993. Bergyajev, Ny.: Az orosz kommunizmus értelme és eredete. Századvég, Bp. 1989. Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveirl és más írások. Gondolat, Bp. 1985. Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveirl és más írások. Gondolat, Bp. 1985. Bertalanffy L. von: ...ám az emberrl semmit se tudunk. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Bp. 1991. Biczó G.: A tragédia délelttje ­ az ifjú Nietzsche filozófiai perspektivizmusa. Osiris, Bp. 2000. Bodin, J.: Az államról. Gondolat, Bp. 1987. Boëthius: A filozófia vigasztalása. Helikon, Bp. 1970, Európa, Bp. 1979. Boëthius: A filozófia vigasztalása. Helikon, Bp. 1970, Európa, Bp. 1979. Bolberitz P.: A metafizika alapjai. Jel, Bp. 2000. Bolberitz P.--Gál F.: Aquinói Szent Tamás filozófiája és teológiája. Szt. I. Társ., Bp. 1987. Boros G.: René Descartes. Áron Könyvkiadó, Bp. 1998. Boros G.: Spinoza és a filozófiai etika problémája. Atlantisz, Bp. 1996. Boros G.: Spinoza körül járva. Latin Betk, Debrecen 1997. Boros János: Pragmatikus filozófia. Diannoia. Jelenkor Kiadó, Pécs 1998. Böhme, J.: Földi és égi misztériumról. Helikon, Bp. 1990. Brelich, A.: Csuang Ce bölcsessége. Magánkiadás, Bp. 1991. Brentano, F.: Az erkölcsi ismeret eredete. Kossuth, Bp. 1994. Brentano, F.: Pszichológia empirikus szempontból. Áron Kiadó, Bp. 2000. Brit moralisták a 18. században. Gondolat, Bp. 1977. Brown P.: Az európai kereszténység kialakulása. Atlantisz Könyvkiadó, Bp. 1999. Bruno, G.: Két párbeszéd. Helikon, Bp. 1972. Buber, M.: A próféták hite. Atlantisz (Medvetánc), Bp. 1991. Buber, M.: Én és Te. Bp. 1994. Buddha: Beszédei. Gondolat, Bp. 1989. Bultmann: Történelem és eszkatológia. Atlantisz, Bp. 1994. Burckhardt, J.: A reneszánsz Itáliában. Képzmvészeti Alap Kiadó, Bp. 1978. Burckhardt, T.: A szakrális mvészet lényegérl a világvallások tükrében. Arcticus Kiadó, Bp. 2000. Burckhardt, T.: Alkímia. Arcticus Kiadó, Bp. 2000.

Burke, E.: Töprengések a francia forradalomról. Atlantisz, Bp. 1992. Burke, J.: Billiárdeffektus avagy Mi köze a reneszánsz vízikerteknek a karburátorhoz és további utazások az emberi tudás hálóján. Alexandra, Pécs 2000. Burke, P.: Az olasz reneszánsz. Osiris--Századvég Kiadó, Bp. 1994. Cadier, J.: Kálvin: egy ember Isten igájában. Bp. 1980, 1994. Campanella: Napváros. Bp. 1970. Campbell, J.: Velünk él mítoszok. Édesvíz Kiadó, Bp. 2000. Camus: A lázadó ember. Bethlen Gábor Könyvkiadó, Bp. 1992. Camus: Sziszüphosz mítosza. Magvet, Bp. 1990. Capra, F.: A fizika taoja. A modern fizika s a keleti miszticizmus. Tercium, Bp. é. n. Carpentier L.: A templomos lovagok titkai. Holnap Kiadó, Bp. 1992. Ceram, W.: A régészet regénye. Héttér Kiadó, Bp. é. n. Changeux, J.--Ricoer, P.: A természet és a szabályok. Osiris, Bp. 2001. Childe, V. G.: Az ember önmaga alkotója. Kossuth, Bp. 1968. Cicero: A végzetrl. Európa, Bp. 1992. Cicero: az öregségrl, a barátságról. Európa, Bp. 1990. Cicero: Válogatott mvei. Európa, 1974, 1987. Clark: A megismerés építkövei. Osiris, Bp. 1996. Cohn, N.: Európa démonai. Bp. 1994. Comte: A pozitív szellem. Helikon­Európa, Bp. 1979. Condillac: Értekezések az érzetekrl. Helikon­Európa, Bp. 1976. Condorcet: Az emberi szellem fejldésének vázlatos története. Gondolat, Bp. 1986. Coomaraswamy K.: Hinduizmus és buddhizmus. Európa, Bp. 1989. Coomaraswamy K.: Keresztény és keleti mvészetfilozófia. Arcticus, Bp. 2000. Croce: A szabadság hitvallása. Kossuth, Bp. 1990. Croce: A szellem filozófiája. Gondolat, Bp. 1987. Cusanus, N.: Miatyánk: írások és szentbeszédek. Farkas L. I., Bp. 2000. Csányi V.: Evolúciós rendszerek. Gondolat, Bp. 1988. Csejtei Dezs: A ráció és határai. Ész ­ Élet ­ Egzisztencia. Társadalomtudományi Kör, Szeged 1992. Csejtei Dezs: A spanyol egzisztencializmus története. Miguel de Unamuno és José Ortega y Gasset filozófiájának f kérdései. Bp. 1986. Csejtei Dezs: Az interindividualitás helye Ortega ontológiájában. Bp. 1981. Csejtei Dezs: José Ortega y Gasset. Kossuth, Bp. 1980. Csuang-Ce: A Virágzó Délvidék igaz könyve. Platinus, Bp. 2000. D'Alambert és Diderot beszélgetése. Válogatott filozófiai írásai. Akadémiai, 1983. Dante Alighieri: Az egyeduralom. Kossuth, Bp. 1994. Darab Tamás: A gépesített értelem: Vázlatok a mesterséges intelligencia filozófiájáról. Áron Kiadó, Bp. 1991. Darai Lajos Mihály: Karl Popper. Kossuth, Bp. 1981. Davis, P.: Isten gondolatai: egy racionális világ tudományos magyarázata. Vince Kiadó, Bp. 2000. De Crescenzo, L.: A görög filozófia rendhagyó története 1-2. Tercium, Bp. 1995. Dékány A.: Gabriel Marcel. Kossuth, Bp. 1982. Deleuze, G.: Hume és Kant. Osiris, Bp. 1998. Deleuze, G.: Nietzsche és a filozófia. Gondolat Alapítvány Kiadó - Holnap Kiadó Bp. 1999. Derrida, J.: A szellemrl. Osiris, Bp. 1995. Derrida, J.: Grammatológia. Életünk--Magyar Mhely, 1991. Derrida, J.: Istenhozzád Emmanuel Levinasnak. Jelenkor, Pécs 2000. Derrida, J.: Napló, Paul de Mannak ajánlva. Jószöveg Mhely, Bp. 1998. Derrida, J.:-- Kant, I.: Minden dolgok vége. Századvég, Bp. 1993. Descartes: A filozófia alapelvei. Osiris, Bp. 1996. Descartes: Elmélkedések az els filozófiáról. Atlantisz, Bp. 1994. Descartes: Értekezés a módszerrl. Kossuth, Bp. 1991, Ikon, Bp. 1992. Descartes: Válogatott filozófiai mvei. Akadémiai, Bp. 1980. Desgraves, L.: Montequieu. Osiris, Bp. 2002. Dewey, J.: A nevelés jellege és folyamata. Tankönyvkiadó, Bp. 1976. Diderot: Válogatott filozófiai mvei. Akadémiai, Bp. 1979, 1983. Diderot: Válogatott filozófiai mvei. Akadémiai, Bp. 1979, 1983. Dilthey, W.: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Gondolat, Bp. 1974. Diós István Dr.: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Szt. István Társ., Bp. 2000. Domán István: A talmudisták titkai. Ulpius­ház Kiadó, Bp. 2000. Druon, M.: Zeusz emlékiratai. Bp. 1967.

Duerr, H.: Sem Isten ­ sem mérték. Atlantisz, Bp. 1998. Dummet, M.: A metafizika logikai alapjai. Osiris Kiadó, Bp. 2000. Dunn, J .: Locke. Atlantisz, Bp. 1992. Eckhart, M.: Intelmek és tanító beszédek. Vigasztalás könyve. Farkas Lrincz Kiadó, Bp. 2000. Eckhart, M.: Tizenöt német beszéd. Kráter Mhely Egyesület, Pomáz 2000. Epiktétosz kézikönyvecskéje, vagyis A sztoikus bölcs breviáriuma. Móra, Bp. 1991. Epikurosz: Alapelvek. Officina, Bp. 1946. Erasmus: A balgaság dicsérete. Bp. 1958. Erasmus: A keresztény fejedelem neveltetésérl. Európa, Bp. 1992. Erasmus: Kézikönyv Krisztus katonájának. Paulus Hungarus--Kairosz, Bp. 2000. Észérvek az európai filozófiai hagyományban. Atlantisz, Bp. 1993. Etika. MTA Filozófiai Intézet, Bp. 1989. Ettinger, E.: Heidegger és Hannah Arendt levelezése. Osiris, Bp. 2002. Featherstone, M.­Hepworth, M.­Turner, B. S.: A test: társadalmi fejldés és kulturális elmélet. Jószöveg Mhely, Bp. 1997. Fehér M. I.: Jean­Paul Sartre. Kossuth, Bp. 1980. Fehér M. I.: Martin Heidegger. Egy XX. századi gondolkodó életútja. Göncöl Kiadó, Bp. 1992. Fehér M.: A tudományfejldés kérdjelei. Akadémiai, Bp. 1983. Felkai G.: Jürgen Habermas. Áron Kiadó, Bp. 1993. Feuerbach: A kereszténység lényege. Akadémiai, Bp. 1983. Feuerbach: Filozófiai kritikák és alapelvek. Európa, Bp. 1978. Feuerbach: Válogatott filozófiai mvei. Akadémiai, Bp. 1979. Fichte: A tökéletes állam. Phoenix, Bp. 1943. Fichte: Az ember rendeltetése. Európa, Bp. 1976. Fichte: Az erkölcstan rendszere. Gondolat, 1976. Fichte: Válogatott filozófiai írások. Gondolat, Bp. 1981. Filoramo, G.: A gnoszticizmus története. Paulus Hungarus--Kairosz, Bp. 2000. Filozófiai hermeneutika. Filozófiaoktatók Továbbképz és Információs Központja, Bp. 1990. Fontanelle,B.: Beszélgetések a világok sokaságáról. Helikon, Bp. 1979. Forrai G.: Rudolf Carnap. Kossuth, Bp. 1984. Foucault, M.: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Gondolat, Bp. 1990. Foucault, M.: Herculine Barbin, Más néven Alexina B. Jószöveg Mhely, Bp. 1997. Frazer, J. G.: Az Aranyág. Századvég Könyvkiadó, Bp. 1994. Frege, G.: Logika, szemantika, matematika. Válogatott tanulmányok. Gondolat, Bp. 1980. Fukuyama, F.: Bizalom. Európa, Bp. 1997. Gadamer: Igazság és módszer. Gondolat, Bp. 1984. Galilei: Matematikai érvelések és bizonyítások. Európa, Bp. 1986. Galilei: Párbeszédek. Kriterion, Bukarest 1983. Gehlen, A.: Az ember. Természete és helye a világban. Gondolat, Bp. 1976. Glasenapp, H. von: Az öt világvallás. Gondolat, Bp. 1977. Goetschel, R.: A kabala. Bp. 1992. Görög gondolkodók 1­5. Szöveggyjtemény. Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1993-96. Gramsci: A gyakorlat filozófiája. Kriterion, Bukarest 1974.Gramsci: Az új fejedelem. Európa, Bp. 1977. Gramsci: Az új fejedelem. Európa, Bp. 1977. Gramsci: Ifjúkori írások. 1914­1926. Marx Károly Közgazdasági Egyetem, Bp. 1987. Gramsci: Marxizmus, kultúra, mvészet. Válogatott írások. Kossuth, Bp. 1965. Gramsci: Politikai írások 1916­1926. Kossuth, Bp. 1985. Gribbin, J.: Az id születése. Akkord, Bp. 2001. Grondin, J.: Bevezetés a filozófiai hermeneutikába. Osiris, Bp. 2002. Grotius, H.: A háború és béke jogáról 1­3. Akadémiai, Bp. 1960, Kriterion, Bukarest 1973. Gurevics, Ja.: A középkori ember világképe. Gondolat, Bp. 1974. Bergson H.: A nevetés. Gondolat, Bp. 1968, 1971, 1986. Bergson H.: Id és szabadság. Universum, Szeged 1990. Bergson H.: Tartam és egyidejség. Pantheon, Bp. 1923. Bergson H.: Teremt fejldés. Akadémiai, Bp. 1987. Habermas, J. --Lyotard J. --Rorty R.: A posztmodern állapot. Osiris, 1993. Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Gondolat, Bp. 1971, Századvég, Bp. 1993. Habermas: A társadalomtudományok logikája. Atlantisz, Bp. 1994. Habermas: Filozófiai diskurzus a modernségrl. Helikon, Bp.1998. Habermas: Válogatott tanulmányok. Atlantisz, Bp. 1994.

Hanák T.: Az elmaradt reneszánsz. A marxista filozófia Magyarországon. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern 1979. Hancock: Istenek kézjegyei. Alexandra, Bp. 2000. Hartmann, N.: Esztétika. Európa, Bp. 1977. Hartmann, N.: Lételméleti vizsgálódások. Gondolat, Bp. 1972. Hartmann, N.: Teleológiai gondolkodás. Akadémiai, Bp. 1971. Hauser A.: A mvészet és irodalom társadalomtörténete I-II. Gondolat, 1980. Hayek, F. A.: A végzetes önhittség. A szocializmus tévedései. Tankönyvkiadó, Bp. 1993. Hegel: A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai. Akadémiai, Bp. 1981. Hegel: A jogfilozófia alapvonalai vagy A természetjog és államtudomány vázlata. Akad., Bp. 1983. Hegel: A logika tudománya 1­2. Akadémiai, Bp. 1979. Hegel: A szellem fenomenológiája. Akadémiai, Bp. 1973, 1979. Hegel: Eladások a világtörténet filozófiájáról. Akadémiai, 1966, 1979. Heidegger: A fenomenológia alapproblémái. Osiris, Bp. 2000. Heidegger: A malkotás eredete. Európa, Bp. 1988. Heidegger: Az id fogalma. A német egyetem önmegnyilatkozása. A rektorátus. Kossuth, Bp. 1992. Heidegger: Kant és a metafizika problémája. Osiris Bp. 2000. Heidegger: Levél a humanizmusról. A ,,... költien lakozik az ember..." c. köt. T­Twins--Pompeji, Bp. 1994. Heidegger: Lét és id. Gondolat, Bp. 1989, Osiris, Bp. 2000. Heidegger: Schelling értekezése az emberi szabadság lényegérl. T­Twins, Bp. 1993. Heidegger: Útban a nyelvhez. Helikon, Bp. 1991. Heine: Vallás és filozófia. Bp. 1967. Heller Á.: Leibniz egzisztenciális metafizikája. Kossuth, Bp. 1994. Helvetius: Az emberrl, értelmi képességeirl és neveltetésérl. Tankönyvkiadó, Bp. 1962. Hérakleitosz: Múzsái vagy a Természetrl. Helikon, Bp. 1983. Herder: Értekezések, levelek. Európa Könyvkiadó, Bp. 1983. Herder: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról és más írások. Gondolat, Bp. 1978. Hobbes: Leviatán. Helikon, Bp. 1970. Hoff, B.: Malacka és a Tao. Terzium Kiadó, Bp. 1992. Hoff, B: Micimackó és a Tao. Kentaur Kiadó, Bp. 1982. Holbach: A természet rendszere. Akadémiai, Bp. 1978. Homéroszi himnuszok. Bp. 1939. Horváth S.: Örök eszmék és eszmei magvak Szent Tamásnál. Szt. I. Társ. Bp. 1944. Huizinga, J.: A középkor alkonya. Európa, Bp. 1979. Humboldt W. von: Válogatott írásai. Európa, Bp. 1985. Hume: Értekezés az emberi természetrl. Gondolat, Bp. 1976. Hume: Összes esszéi 1-2. Atlantisz, Bp. 1992. Hume: Tanulmány az emberi értelemrl. Helikon, Bp. 1973, Nippon Kiadó, Bp. 1995. Huntington, S. P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása Európa Bp. 1999. Huoranszki F.: Modern metafizika. Osiris Kiadó, Bp. 2000. Husserl: A fenomenológia. Athenaeum 1993. évfolyam, 1. szám. Husserl: A filozófia mint szigorú tudomány. Kossuth, Bp. 1993. Husserl: Az európai tudományok válsága I­II. Atlantisz, Bp. 1998. Husserl: Válogatott tanulmányai. Gondolat, Bp. 1972. Huxley: Szép új világ. Dee­Sign Kiadó, Bp. 2000. Huxley: Visszatérés a Szép új világhoz. Dee­Sign Kiadó, Bp. 2000. Huyghe, E. --Huyghe, F.: Világképek. Az Univerzum ezeregy meséje Galilei eltt. Európa, Bp. 2001. Ikonológia és mvészetelemzés. Szeged 1988. Im Hof, U.: A felvilágosodás Európája. Jamamoto, C.: Hagakure. Szenzár Kiadó, Bp. 2000. Jameson, F.: A posztmodern, avagy a kési kapitalizmus kulturális logikája. Jószöveg Mhely Kiadó, Bp. 1997. Jaspers: A filozófiai gondolkodás alapgyakorlatai. Farkas Lrinc Imre Könyvkiadó Bp. 2000. Jaspers: Bevezetés a filozófiába. Európa, Bp. 1987, 1989. Johnson, P.: A modern kor. A huszadik század igazi arca. XX. Század Intézet, Bp. 2001. Joós E.: Bevezet a filozófiába. Balaton Akadémia, Vörösberény, 1993, Sylvester Kvt., Sárvár 2000. Joós E.: Id és történelem. Sylvester Kvt., Sárvár 2000. Jordan, M.: Kelet bölcsessége: keleti vallások. Magyar Könyvklub, Bp. 2000. Lorenz, K.: A tükör hátoldala: az emberi megismerés természetrajza: kísérlet. Cartafilus, Bp. 2000. K. Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bne. Certaphilus Kiadó, Bp. 2001. Kálvin János: Az eleve elrendelésrl. Európa, Bp. 1986.

Kálvin János: Válogatás mveibl. Bp. 1980, 1993. Kamper, D.-- Wulf, C.: Antropológia az ember halála után. Jószöveg Mhely, Bp. 1997. Kant: A gyakorlati ész kritikája. Franklin, Bp. 1922. Gondolat, Bp. 1991. Kant: A tiszta ész kritikája. Franklin, Bp. 1913. Kant: A vallás a puszta ész határain belül. Gondolat, Bp. 1974, 1980. Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafizikája. Gondolat, Bp. 1991. Kant: Az ítéler kritikája. Akadémiai, Bp. 1966, 1979. Kant: Az örök béke. Új Magyarország, Bp. 1918, Bp. 1985. Kardos T.: Morus Tamás élete és Utópiája. Európa, Bp. 1989. Katona L.: Petrarca. Franklin Társulat, Bp. 1907. Kelemen J.: Benedetto Croce. Kossuth, 1981. Kelemen J.: George Edward Moore. Kossuth, Bp. 1984. Kendeffy G.: Az egyházatyák és a szkepticizmus. Áron Kiadó, Bp. 1999. Kerényi K.: Görög mitológia. Bp. 1977. ~: Halhatatlanság és Apollón­vallás. Bp. 1984. Kierkegaard: A keresztény hit iskolája. Atlantisz, Bp. 1998. Kierkegaard: A szorongás fogalma. Göncöl, Bp. 1993. Kierkegaard: Félelem és reszketés. Európa, Bp. 1986. Kierkegaard: Halálos betegség. Göncöl, Bp. 1993. Kierkegaard: Írásaiból. Bp. 1982. Kierkegaard: Mozart Don Juanja. Helikon, Bp. 1972. Kierkegaard: Önvizsgálat. Isten változatlansága. Új mandátum, Bp. 1993. Kierkegaard: Vagy­vagy. Gondolat, Bp. 1978, Osiris, Bp. 2000. Kínai filozófia I-III. Akadémiai, Bp. 1980. Kiss E.: Friedrich Nietzsche filozófiája. Gondolat, Bp. 1993. Kiss I.: Nietzsche Zarathustrája az ezredfordulón. Universitas Kulturális Alapítvány, Bp. 2000. Kiss M.: Új természetfilozófia 5. Az energetizmus filozófiája. Kiss Miklós Kiadása, Bp. 1999. Kiszely G.: ~: A szabadkmvesség -- história, titkok, szertartások. Korona, B., 1999. Kiszely G.: A leleplezett szabadkmvesség. Korona Kiadó, Bp. 2000. Kognitív tudomány. Osiris--Láthatatlan Kollégium, Bp. 1996. Koselleck, R.: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti­politikai szemantikája. Jószöveg Mhely, Bp. 1997. Kristeller, P. O.: Szellemi áramlatok a reneszánszban. Magvet, Bp. 1979. Kuhn, Th.: A tudományos forradalmak szerkezet. Gondolat, Bp. 1984. La Mettrie, J. O.: Filozófiai mvek. Akadémiai, Bp. 1981. Lafont, Gh.: A katolikus egyház teológiatörténete. Atlantisz, Bp. 1998. Lakatos I.: Bizonyítások és cáfolatok. A matematikai felfedezés logikája. Gondolat, Bp. 1981. Lakatos I.: Tudományfilozófiai írásai. Atlantisz, Bp. 1887. Le Goff, J.: Az értelmiség a középkorban. Magvet, Bp. Leibniz: Újabb vizsgálódások az emberi értelemrl. Dunántúli Nyomda, Pécs 1930, MTA, Bp. 1930. Leibniz: Válogatott filozófiai írásai. Monadológia. Európa, Bp. 1980, 1986. Lenin: Filozófiai füzetek. Kossuth, Bp. 1972. Lenin: Összes Mvei 1­55. Kossuth, 1964­1979. Lessing, G. E.: A Laokoón, avagy a festészet és költészet határairól. Bp. 1963. Lessing, G. E.: Hamburgi dramaturgia. Európa, Bp. 1963. Lessing, G. E.: Válogatott esztétikai írásai. Bp. 1982. Levandovszkij: Robespierre. Gondolat, Bp. 1963. Lévi­Strauss, C.: Szomorú trópusok. Európa, Bp. 1973, 1979. Llull (Lullus), R.: A szeretet filozófiájának fája. Bp. 1994. Locke: Értelezés a polgári kormányzat igazi eredetérl, hatáskörérl és céljáról. Gondolat, Bp. 1986. Locke: Értekezés az emberi értelemrl I-II. Akadémiai, Bp. 1979. Locke: Levél a vallási türelemrl. Akadémiai, Bp. 1973, 1982, 1993. Lodru láma: Bardo­tanítások: a halál és az újjászületés útja. Farkas L. I., Bp. 2000. Loos, V.: A templomos lovagrend története. Art Nouveau, Bp. 2001. Löwith, K.: Világtörténelem és üdvtörténet. Atlantisz, Bp. 1997. Lucretius Carus: A természetrl. Alföldi Magvet, Debrecen 1957. Luhmann, N.: Szerelem ­ szenvedély. Az intimitás kódolásáról. Jószöveg Mhely, Bp. 1997. Lukács Gy.: A fiatal Hegel. Kossuth--Akadémiai, Bp. 1976, Magvet, Bp. 1979. Lukács Gy.: A lélek és a formák. Franklin, Bp. 1910. Lukács Gy.: A társadalmi lét ontológiája 1­3. Magvet, 1976, Akadémiai-Magvet, Bp. 1985. Lukács Gy.: A történelmi regény. Magvet, Bp. 1977.

Lukács Gy.: Az ész trónfosztása. Magvet, Bp. 1979. Lukács Gy.: Az esztétikum sajátossága 1­2. Akadémiai, Bp. 1965, 1975. Lukács Gy.: Történelem és osztálytudat. Magvet, Bp. 1971. Luther Márton: A szolgai akarat. Bp. 1996. Luther Márton: Asztali beszélgetések. Helikon, Bp. 1983. Luther Márton: A jó cselekedetekrl. Bp. 1992. Luther Márton: Bnbocsánat, keresztség, úrvacsora. Bp. 1994. Luther Márton: Jertek, örvendjünk, keresztyének. Bp. 1990. Luther Márton: Mi az evangélium? Bp. 1995. Luther Márton: Négy vigasztaló zsoltár Mária magyar királynéhoz. 1996. Luther Márton: Nyílt levél a fordításról. Bp. 1993. Luther Márton: Nyolc böjti prédikáció Wittenberg népének. Bp. 1994. Luther Márton: Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és megterhelteknek. Bp. 1994. Macaulay, T. B.: Machiavelli. Kossuth, Bp. 1994. Mach, E.: Az érzetek értelmezése. Franklin, Bp. 1927. Machiavelli, N.: Válogatott mvei I­II. Európa, Bp. 1978. Macrone, M.: Arkhimédész törvénye és további nyolcvan meghökkent gondolat a világ magyarázatára. Magyar Könyvklub, Bp. 2000. Maimonides: A Májmuni kódex. Mosé Májmuni törvény­kódexe. Helikon--Corvina, Bp. 1980. Makai M.: Megáll az ész?: a racionális modell és korlátai. Magyar Könyvklub, Bp. 2000. Makkai L.: A tudomány forradalma Angliában. Gondolat, Bp. 1966. Mandeville, B. de: A méhek meséje, avagy magánvétek ­ közhaszon. Magyar Helikon, Bp. 1969. Mannheim K.: Ideológia és utópia. Atlantisz, Bp. 1996. Mannheim K.: A gondolkodás struktúrái. Atlantisz, Bp. 1995. Marcus Aurelius: Elmélkedései. Európa, Bp. 1983, Kossuth, Bp. 1991. Marcuse: Az egydimenziós ember. Kossuth, Bp. 1990. Marcuse: Ész és forradalom. Gondolat, Bp. 1982. Maritain, J.: A filozófia alapelemei. Bevezetés a filozófiába. Raissa Maritain: Nagy barátságok c. mvében. Szt. István Társulat, Bp. 1986. Marót M.: Arisztotelésztl Avicennáig. Akadémiai, Bp. 1983. Marx és Engels Összes Mvei 1­48. kötet. Kossuth, Bp. 1957­1985. Maspero: Az ókori Kína. Gondolat, Bp. 1978. Masuda, Y.: Az információs társadalom mint posztindusztriális társadalom. OMIKK, 1988. Narratívák 1­4. Kijárat Kiadó, Bp. 2000. Maurois, A.: Voltaire. Akadémiai, Bp. 1990. McGrath, E.: Kálvin. Bp. 1996. Mereskovszkij, D. M.: Az ismeretlen Jézus. Kairosz, 1999. Mészáros Vilma: Camus. Gondolat, Bp. 1973. Mezei B.: A lélek és a másik. Jan Ptocka és a fenomenológia. Atlantisz, Bp. 1998. Pragmatizmus. Gondolat, Bp. 1981. Mill, J. S.: A deductiv és inductiv logika rendszere 1­3. Ráth Mór, Bp. 1874. Mill, J. S.: A szabadságról. Haszonelvség. Helikon, Bp. 1980, Holnap, Bp. 1993. Mítoszok és vallások Kínában. Balassi Kiadó, Bp. 2000. Molnár A. K.: Edmund Burke. Századvég, 2000. Molnár V. József: Vázlat a természetes modellezéshez. Örökség Könyv Mhely Bp. 1999. Montaigne, M. E. de: Esszék. Kossuth, Bp. 1994. Montaigne, M. E. de: A tapasztalásról. Európa, Bp. 1983. Montesquieu: A rómaiak nagysága és bukása. Magyar Helikon, Bp. 1975. Montesquieu: A törvények szellemérl 1­2. Akadémiai, Bp. 1962, Osiris, Bp. 2000. Montesquieu: Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól. Budapest 1891. Montesquieu: Perzsa levelek. Új Magyar Könyvkiadó, Bp. 1955. Moore, G. E.: A józan ész védelmében és más tanulmányok. Helikon--Európa, Bp. 1981. Morus Tamás: Utópia. Európa, Bp. 1989. Nagy Frigyes: Antimachiavelli. Kossuth, Bp. 1992. Narszkij, Sz.: Nyugat-európai filozófia a XVII. században. Gondolat, Bp. 1980. Newton: A világ rendszerérl. Helikon, Bp. 1977. Nietzsche F.: A történelem hasznáról és káráról. Akadémiai, Bp. 1989. Nietzsche: A tragédia születése, avagy görögség és pesszimizmus. Európa, Bp. 1986. Nietzsche: A vándor és árnyéka. Göncöl, Bp. 1990. Nietzsche F.: Az értékek átértékelése. Hátrahagyott töredékeibl. Holnap Kiadó, Bp. 1994.

Nietzsche: Ecce Homo. Mvészet és mvészetek. Modernség. Göncöl, Bp. 1993. Nietzsche: Ifjúkori görögtárgyú írások. Európa, Bp. 1988. Nietzsche: Im-igyen szóla Zarathustra. Göncöl, Bp. 1988. Nietzsche: Új felvilágosodás. Osiris, Bp. 2001. Nietzsche: Válogatott írásai. Gondolat, Bp. 1972, 1984. Nigg, W.: A misztika három csillaga. Eckhart--Seuse--Taule domokos misztikusok. Paulus Hungaricus-- Kairosz, Bp. 1999. Nyíri J. K.: Ludwig Wittgenstein. Kossuth, Bp. 1983. Origenész: A bet öl a szellem éltet. Tizenhat homilia a Teremtés könyvéhez. Paul Hungaricus--Kairosz Kiadó Bp. 1999. Origenész: Kommentár az Énekek Énekéhez. Atlantisz, Bp. 1992. Ortega y Gasset J.: ~: A tömegek lázadása. Bp. 1938. Ortega y Gasset J.: A szerelemrl. Bp. 1942. Ortega y Gasset, J.: Don Quijote nyomában. Atlantisz. Bp. 1943. Ortega y Gasset J.: Elmélkedés a vadászatról. Európa, Bp. 2000. Ortega y Gasset J.: Hajótöröttek könyve. Nagyvilág Kiadó, Bp. 2000. Ortega y Gasset J.: Korunk feladata. Gondolatoka regényrl. Az ,,emberi" kiesése a mvészetbl. Bp. 1944. Ozaniec, N.: Egyiptom bölcsessége. Édesvíz Kiadó, Bp. 2001. Pais I.: A görög filozófia. Gondolat, Bp. 1982. Panofsky, E.: Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás. Bp. 1986. Papus: Kabbala. Hernit Kiadó, Bp. 2001. Paracelsus: Paragranum. Helikon, Bp. 1989. Parmenidész és Empedoklész: Töredékek. Gondolat, Bp. 1985. Pascal B.: Gondolatok. Gondolat, Bp. 1978, 1983. Pascal B.: Írások a szerelem szenvedélyérl... Osiris, Bp. 2000. Pauszaniasz: Görögország leírása 1­2. Palla Stúdió, Bp. 2001. Penke O.: Filozofikus világtörténetek és történetfilozófiák. Balassi, Bp. 2001. Perczel I.: Isten felfoghatatlansága és leereszkedése. Atlantisz, Bp. 1999. Peth B.: Technikai civilizáció és lélek: belép a XXI. századba. Platon, Bp. 2000. Petrarca F.: Levelei. Gondolat, Bp. 1962. Petrarca F.: Kétségeim titkos küzdelme. LAZI Bt, Szeged, 1999. Philón, Alexandriai: Mózes élete. Atlantisz, Bp. 1993. Pipes, R.: Az orosz forradalom története. Európa, Bp. 1997. Platón: Összes mvei I-III. Európa, Bp. 1984. (Különösen a Gorgiász, a Kritiász, a Lakoma, a Menon, a Parmenidész, a Phaidon, a Timaiosz, a Törvények, Az állam [A köztársaság] c. dialógusai.) Plotinosz: A jóról, az egyrl. Gondolat, Bp. 1986. Plotinosz: Az Egyrl, a szellemrl és a lélekrl. Európa, Bp. 1986. Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. Osiris, Bp. 2002. Popper K.: A historicizmus nyomorúsága. MKKE Társadalomelméleti Kollégium, Bp. é. n., Akadémiai, Bp. 1986, 1989. Popper K.: A tudományos kutatás logikája. Európa, Bp. 1997. Popper, K.: Szüntelen keresés. Intellektuális önéletrajz. Áron Kiadó, Bp. 1998. Popper, K.: Test és elme. Az interakció védelmében. Typotex Kiadó, Bp. 1998. Poszt-posztmodern. A 90-es évek. Platón Kiadó Bp. 1997. Pragmatizmus. Gondolat, Bp. 1981. Pröhle K.: Luther Márton négy hitvallása. Bp. 1996. Pszellosz, M.: Az arisztotelészi logika összefoglalása. Jószöveg Kiadó, Bp. 1998. Puskely M.: Ezer év misztikájából. Szege 1990. Putnam, H.: Reprezentáció és valóság. Osiris, Bp. 2001. Rahner, K.: A hit alapjai. Bp. 1991. Rahner, K.: Az Ige hallgatója. Gondolat, Bp. 1991. Read, P. P.: A templomosok. Redl Károly: Az égi és földi széprl. Bp. 1989. Rosarum Philosophorum -- A filozófusok rózsakertje. Arcticus Kiadó, Bp. 2001. Remnik, D.: Lenin sírja. Európa, Bp. 1997. Reneszánsz etikai antológia. Gondolat Kiadó, Bp. 1984. Reneszánsz etikai antológia. Gondolat Kiadó, Bp. 1984. Réz P.: Voltaire világa. Európa, Bp. 1981. Réz P.: Voltaire világa. Európa, Bp. 1981. Rickert, H.: A filozófia alapproblémái. Módszertan ­ ontológia ­ antropológia. Európa, Bp. 1986.

Roberts, M.: A történelem eltt ­ Korai civilizációk. Officina Nova, Bp. 1999. Robespierre: Elveim kifejtése. Beszédek és cikkek. Gondolat, Bp. 1988. Rorty, R.: Megismerés helyett remény. Diannoia Jelenkor Kiadó Pécs, 1988. Rousseau: Egy magányos sétáló álmodozásai. Helikon, Bp. 1964. Rousseau: Emil, vagy a nevelésrl. Tankönyvkiadó, Bp. 1978. Rousseau: Értekezések és filozófiai levelek. Gondolat, Bp. 1978. Rousseau: Értekezések és filozófiai levelek. A társadalmi szerzdésrl. Az emberek közötti egyenltlenség eredetérl. Magyar Helikon, Bp. 1978. Rousseau: Társadalmi szerzdés. Bibliotheca, Bp. 1958. Rousseau: Vallomások. Helikon, Bp. 1962. Röd, W.: Descartes és a német felvilágosodás filozófiája. Latin Betk, Debrecen 1997. Runcimann, Sir Steven: A keresztes hadjáratok története. Osiris, Bp. 1999. Russell: A filozófia alapproblémái. Kossuth, Bp. 1991. Russell: Egy évszázad élettörténete. 1814­1914. Révai, Bp. 1943. Russell: Filozófiai fejldésem. Gondolat, Bp. 1968. Russell: Miért nem vagyok keresztény? Kossuth, Bp. 1960. Russell: Miszticizmus és logika. Helikon--Európa, Bp. 1976. Russell: Önéletrajz. Európa, Bp. 1970. Ryle, G.: A szellem fogalma. Gondolat, Bp. 1974. Sade márki: Justine, avagy az erény meghurcoltatása. Lazi Kiadó, Bp. 2001. Safranski, R.: Egy némethoni mester. Heidegger és kora. Európa, Bp. 2001. Saint­Simon: Válogatott írásai. Gondolat, Bp. 1963. Sajranski, R.: Schopenhauer és a filozófia tomboló évei. Európa, Bp. 1997. Salisbury, John of: Policraticus. Az udvaroncok hiábavalóságairól és a filozófusok nyomdokairól. Atlantisz, Bp. 1999. Sartre: A szabadságról. Kossuth, Bp. 1991. Sartre: A szabadságról. Kossuth, Bp. 1992. Sartre: Egzisztencializmus. Hatágú Síp, Bp. 1991. Sartre: Módszer, történelem, egyén. Gondolat, Bp. 1976. Sartre: A lét és a semmi. Részletek. Torday Zádor: Egzisztencia és valóság c mvében. Akadémiai, Bp. 1967. Saussure, F.: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Gondolat, Bp. 1967. Scheler, M.: Az ember helye a Kozmoszban. Osiris, Bp. 1995. Scheler, M.: Formalizmus az etikában és a materiális értéketika. Gondolat, Bp. 1979. Schelling: A transzcendentális idealizmus rendszere. Bp. 1983. Schiller: Válogatott esztétikai írásai. Helikon, Bp. 1960. Schmidt J.: Az ind filozófia. Magánkiadás, Bp. 1991. Schmidt J.: Buddha. Bp. 1920. Scholem, G.: A kabbala helye az európai szellemtörténetben. Bp. 1995. Schopenhauer: A halálról. A faj élete. A tulajdonságok örökldése. Hatágú Síp, Bp. 1992. Schopenhauer: A nemi szerelem metafizikája. Az élethez való akarat igenlésérl. Az élet semmiségérl és gyötrelmérl. Hatágú Síp, Bp. 1992. Schopenhauer: A szenvedélyes szerelemrl. Codex, Bp. 1989, 1990. Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet. Európa, Bp. 1991. Schopenhauer: A zene esztétikája. Hatágú Síp, 1992. Schopenhauer: Az akarat szabadságáról. Hatágú Síp, Bp. 1991. Schopenhauer: Szerelem, élet halál ­ Életbölcsesség. Göncöl, Bp. é. n. Schopenhauer: Válogatott munkái 1­4. Világirodalom, Bp. 1924. Schwendtner T.: Metszéspontok. A fenomenológia és a hermeneutika határvidékén. L' Hermattan Kiadó, Bp. 2000. Seneca: A haragról. Seneca Kiadó, Pécs 1993. Seneca: A könyörületességrl. Seneca, Pécs 1993. Seneca: Az élet rövidségérl. A lelki nyugalomról. Seneca, Pécs 1992. Seneca: Seneca: Vigasztalások. Kossuth, Bp. 1993. Shaftesbury: Értekezés az erényrl és az érdemrl. Magyar Helikon, Bp. 1969, Kossuth, Bp. 1994. Shinoda Bolen, J.: Bennünk él istennk. A n új lélekrajza. Stúdium, Balatonfenyves, é.n. Shklar, J.: Montesquieu. Atlantisz, Bp. 1994. Sirat, C.: A zsidó filozófia a középkorban. Logos Kiadó, Bp. 1999. Skinner, Q.: Machiavelli. Atlantisz, Bp. 1996. Smith, A.: Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetérl és okairól 1­2. Magyar Közgazdasági társaság, Bp. 1940. Smith: Nemzetek gazdagsága. E gazdaság természetének és okainak vizsgálata. KJK, Bp. 1992.

Sokal: Intellektuális imposztorok: posztmodern értelmiségiek visszaélése a tudománnyal. Typotex, Bp. 2000. Somos R. Órigenész és a görög filozófia. Pécs 1995. Southern, R. W.: Nyugati társadalom s egyház a középkorban. Gondolat, Bp. 1987. Spencer, H.: Alapvet elvek. Grill, Bp. 1909. Spencer, H.: A haladás. Révai, Bp. 1919. Spencer, H.: A katonai és iparos társadalomnak szociológiája. Új Magyarország, Bp. 1919. Spengler O.: A nyugat alkonya. Gondolat, Bp. 1989. Spencer, H.: Értelmi, erkölcsi és testi nevelés. Hornyánszky, Bp. 1906. Spencer, H.: Jog és állambölcsészet, kérdésekben és feleletekben. Eggenberger, Bp. 1893. Spencer, H.: Synthetikus filozófiájának kivonata. Grill, Bp. 1907. Spinoza: Etika. Gondolat Kiadó, 1979. Spinoza: Ifjúkori mvek. Akadémiai, Bp. 1981. Spinoza: Politikai tanulmány és levelezés. Kriterion--Európa, Bukarest--Bp. 1980. Spinoza: Teológiai­politikai tanulmány. Akadémiai, Bp. 1984. Swiderkowna, A.: A hellenizmus kultúrája. Gondolat, Bp. 1981. Szabó Á.--Kádár Z.: Antik természettudomány. Gondolat, Bp. 1984. Szent Ágoston: A boldog életrl. A szabad akaratról. Európa, Bp. 1989. Szent Ágoston: A keresztény tanításról. Paulus Hungarus--Kairosz, Bp. 2001. Szent Ágoston: A lélek beszélgetései Istennel. Aggiornamento, Bp. 1991. Szent Ágoston: A létezrl és a lényegrl. Helikon, Bp. 1990. Szent Ágoston: A Szentháromságról. Szt. István Társulat, Bp. 1985. Szent Ágoston: Fiatalkori párbeszédek. Szt. István Társulat, Bp. 1986. Szent Ágoston: Isten városáról I­V. könyv. Dunántúl Nyomda, Pécs 1942. Szent Ágoston: Vallomások. Gondolat, Bp. 1982, 1987. Szent Anzelm: Monologion --Proslogion. MTA Filozófia Intézet, Bp. 1991. Szent Bonaventura misztikus mvei. Szt. István Társulat, Bp. 1991. Szent Bonaventura: A lélek zarándokútja Istenbe. Szt. István Társulat, Bp. 1991. Szokolov, V. V.: Spinoza filozófiája és a jelenkor. Gondolat, Bp. 1981. Sznyi Gy. E.: Keresztény mágia, John Dee és az európai humanizmus. Bp. 1984. Szöveg és interpretáció. Cserépfalvi, Bp. 1991. Sztoikus etikai antológia. Gondolat, Bp. 1983. Tagai I.: John Dewey. Kossuth, Bp. 1982. Tao tö king. Bp. 1992. Tar Zoltán: A frankfurti iskola. Max Horkheimer és Theodor W. Adorno kritikai elmélete. Gondolat, Bp. 1986. Tatár Gy.: Az öröklét gyrje. Gondolat, Bp. 1989. Teilhard de Chardin P.: Az emberi jelenség. Gondolat, Bp. 1973. Teilhard de Chardin, P.: Út az Ómega felé. Szt. István Társulat, Bp. 1980. Tengelyi L.: Kant. Áron Kiadó, Bp. 1995. Tény, érték, ideológia. Gondolat, Bp. 1976. Tertullianus Mvei. Bp. 1986. Theophrasztosz: Az érzékekrl. Jellemrajzok. Kossuth, Bp. 1994. Thiering, B.: A könyv, amelyet Jézus írt. Gold Book Könyvkiadó, Bp. 2001. Thiering, B.: Jézus az ember. Gold Book Könyvkiadó, Bp. 2002. Thomson, G.: Az els filozófusok. Kossuth, Bp. 1975. Tillich, P.: Létbátorság. Teológiai Irodalmi Egyesület, Bp. 2000. Titkos tanítások. Válogatás az Upanisadokból. Helikon Könyvkiadó, Bp. 1987. Tolnay Károly: M és világkép: Michelangelo. Corvina, Bp. 1981. Tóth I.: Isten és geometria. Osiris, Bp. 2000. Tsepon W. D. Shakabpa: Tibet története. Osiris--Bódhiszattva, Bp. 2000. Tuck R.: Hobbes. Atlantisz, Bp. 1993. Tudományfilozófia. Osiris--Láthatatlan Kollégium, Bp. 1997. Tudományfilozófia. Szöveggyjtemény. Áron Kiadó, Bp. 1999. Újvári Márta: A szkepticizmus kihívása. Áron Kiadó, Bp. 1996. Újvári Márta: A szkepticizmus kihívása. Áron Kiadó, Bp. 1996. Unamuno M. de: A tragikus életérzés. Európa, Bp. 1989. Unamuno M. de: Don Quijote és Sancho Panza élete. Európa, Bp. 1997. Vajda Mihály: A mítosz és ráció határán. Edmund Husserl fenomenológiája. Gondolat, Bp. 1969. Vajda György Mihály: A német felvilágosodás. Bp. 1968. Vajda Mihály: A posztmodern Heidegger. T­Twins--Lukács Archívum--Századvég Kiadó, Bp. 1993. Válogatások a Hippokratészi Gyjteménybl. Gondolat, Bp. 1991.

Vanyó L.: Az ókeresztény egyház és irodalma 1­12. Szt. István Társulat, Bp. 1980. Varga Cs.: A kkor él nyelve. Fríg Könyvkiadó, Bp. 2003. Varga Cs.: Jel, jel, jel avagy az ABC 30.000 éves története. Fríg Könyvkiadó, Bp. 2001. Várkonyi N.: Az írás és a könyvnyomtatás története. Széphalom Mhely, Bp. 2000. Várkonyi N.: Sziriat oszlopai. Magvet, Bp. 1972. Várkonyi N.: Varázstudomány 1-2. Széphalom Könyvmhely, Bp. 2000. Vekerdi L.: Kalandozások a tudomány történetében. Magvet, Bp. 1969. Vico, G.: Az új tudomány. Akadémiai, Bp. 1963. Vidrányi K.: Krisztológia és antropológia. Osiris Könyvkiadó, Bp. 1998. Víz L.: Szókratész utolsó levele. Ecclesia Szövetkezet, Bp. 1988. Víz László: A torinói halotti lepel. Ecclesia Szövetkezet, Bp. 1988. Voltaire: Filozófiai ábécé. Gondolat, Bp. 1983. Voltaire: Válogatott filozófiai írásai. Akadémiai, Bp. 1991. Walkó György: Weimar és a német klasszicizmus. Gondolat, Bp. 1974. Warburg: Pogány­antik jóslás Luther korából. Bp. 1986. Weber, M.: A tudomány és a politika mint hivatás. Kossuth, Bp. 1995. Weber, M.: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat, Bp. 1982. Weiss János: A Frankfurti Iskola. Áron Kiadó, Bp. 1997. Weiss János: Tizenkét eladás a Frankfurti Iskoláról és a diákmozgalmakról. Áron Kiadó, Bp. 2001. Wittgenstein: A bizonyosságról. Európa, Bp. 1989. Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások. Atlantisz, Bp. 1992. Wittgenstein: Logikai­filozófiai értekezés. Akadémiai, Bp. 1962, 1989, 1990. Xenophón: Összegyjtött mvei. Osiris, Bp. 2002. Zarathusztra: Zend Aveszta szemelvények. Living Earth ­ Él Föld, Bp. 2000. Zárójelbe tett isten. Osiris--Gondolat, Bp. 1997. Zoltai D.: Az esztétika rövid története. Kossuth, Bp. 1978, 1987.

TARTALOM
I. ÁLTALÁNOS ÖSSZEFÜGGÉSEK ...................................................................................... 2 1. Mi és ki az ember? ............................................................................................................. 5 1.1. Az ember földhöz, de nem röghöz kötöttsége. ............................................................. 5 1.2. Az ember sajátos tevékenysége.................................................................................... 6 1.3. Egyenrangú együttmködés és veszélyezteti. ............................................................ 7 2. A társadalom és az emberiség ............................................................................................ 9 2.1. Az emberi történelem menete. ..................................................................................... 9 2.2. Az emberi tudás felelssége....................................................................................... 12 2.3. Emberi önmegismerés és jöv. .................................................................................. 12 3. Miben áll a kultúra?.......................................................................................................... 14 3.1. Mi a kultúra?............................................................................................................. 14 3.2. A kultúra tág fogalma................................................................................................ 14 3.3. Kultúra szkebb értelemben. ..................................................................................... 16 4. Miben ál a gazdaság? ....................................................................................................... 19 4.1. Mi a gazdaság? ......................................................................................................... 19 4.2. Gazdaság és társadalom. .......................................................................................... 20 4.3. Gazdaság és ismeret.................................................................................................. 21 5. A vallás jellemz jegyei ................................................................................................... 24 5.1. Mi a vallás?............................................................................................................... 24 5.2. Valláskritika. ............................................................................................................. 24 5.3. A vallások fbb osztályai........................................................................................... 25 5.4. A vallás mai szemmel. ............................................................................................... 26 6. A tudományos megismerés .............................................................................................. 27 6.1. Tudomány, tudományelmélet..................................................................................... 27 6.2 Világlátás váltás......................................................................................................... 28 6.3. A XX. századforduló: tudományfejldési korszakhatár............................................. 29 7. A mvészet jellemz jegyei ............................................................................................. 35 7.1. Mi a mvészet? .......................................................................................................... 35 7.2. Mvészeti korszakok.................................................................................................. 36 8. Erkölcs, jog, állam............................................................................................................ 41 8.1. Az erkölcs. ................................................................................................................. 41 8.2. Jog és állam............................................................................................................... 42 8.3. Állam és filozófia....................................................................................................... 43 9. Mi a politika? ................................................................................................................... 46 9.1. A politika fogalma. .................................................................................................... 46 9.2. A politikai hatalom. ................................................................................................... 47 9.3. A gazdaságpolitika. ................................................................................................... 48 9.4. Politikai kultúra......................................................................................................... 49 9.5. Politikai lélektan. ...................................................................................................... 50 II. FOGALMI ALAPVETÉS ÉS A KLASSZIKUS FILOZÓFIA FBB TERÜLETEI ........ 52 10. Mi a filozófia? ................................................................................................................ 53 10.1. A filozófia eredete.................................................................................................... 53 10.2. A filozófia meghatározása....................................................................................... 53 10.3. Filozófia és tudomány viszonya............................................................................... 55 11. Metafizika, ontológia. .................................................................................................... 57 11.1. A metafizika meghatározása.................................................................................... 57 11.2. Klasszikus metafizika............................................................................................... 57

11.3. Modern XVIII. századi metafizika. .......................................................................... 57 11.4. Mi az ontológia?...................................................................................................... 58 12. Természetfilozófia és az ismeretelmélet filozófiája....................................................... 60 12.1. Természetfilozófia.................................................................................................... 60 12.2. Mi az ismeretelmélet?.............................................................................................. 61 13. Mi a logika?.................................................................................................................... 63 13.1. A logika születése. ................................................................................................... 63 13.2. Arisztotelész logikája............................................................................................... 63 13.3. A logika tudománya................................................................................................. 66 14. Esztétika, a mvészet filozófiája .................................................................................... 70 14.1. Az esztétika fogalma, felosztása. ............................................................................. 70 14.2. Korai esztétikai töredékek. ...................................................................................... 71 14.3. Esztétikai korszakok és stílusirányzatok.................................................................. 71 15. Erkölcstan, erkölcsfilozófia vagy etika .......................................................................... 76 15.1. Az etika kezdetei. ..................................................................................................... 76 15.2. Racionális és formális etika. ................................................................................... 79 15.3. Az etika osztályozása............................................................................................... 80 III. A FILOZÓFIA SZAKTUDOMÁNYAI ............................................................................ 82 16. Vallásfilozófia ................................................................................................................ 83 16.1. Vallásfilozófiai alapfogalmak. ................................................................................ 83 16.2. Eszme és hit egysége, a vallás egyetemessége. ....................................................... 84 16.3. A vallás történeti megjelenése................................................................................. 86 17. Történet- és társadalomfilozófia..................................................................................... 88 17.1. Történetfilozófia. ..................................................................................................... 88 17.2. Társadalomfilozófia. ............................................................................................... 89 18. Politikafilozófia, politikai szociológia ........................................................................... 92 18.1. Politikafilozófia. ...................................................................................................... 92 18.2. Politikai szociológia................................................................................................ 94 19. Nyelvfilozófia, tudományfilozófia ................................................................................. 98 19.1. Modern logikai elemzés: a nyelvi fordulat.............................................................. 98 19.2. A nyelvfilozófia irányzatai....................................................................................... 99 19.3. Tudományfilozófia................................................................................................. 100 20. Megismerés-tudomány ................................................................................................. 103 20.1. Kognitív pszichológia............................................................................................ 103 20.2. Kognitív tudomány. ............................................................................................... 104 IV. A FILOZÓFIA KULTÚRTÖRTÉNETE......................................................................... 107 21. A mitikus hagyomány .................................................................................................. 109 21.1. Egyiptomi hitvilág. ................................................................................................ 109 21.2. Sumér hitvilág. ...................................................................................................... 110 21.3. Görög és északi (nordikus) hitvilág. ..................................................................... 112 21.4. Az egyiptomi, sumér­akkád és északi/görög hitvilág összehasonlítása. ............... 113 22. Keleti filozófiák............................................................................................................ 115 22.1. Indiai filozófia. ...................................................................................................... 115 19.2. Kínai filozófia........................................................................................................ 118 23. Antik görög filozófia.................................................................................................... 121 23.1. A hét bölcs. ............................................................................................................ 121 23.2. A preszokratikusok. ............................................................................................... 121 23.3. Klasszikus görög filozófia és hellenizmus. ............................................................ 124 24. Középkori és újkori filozófia........................................................................................ 127 24.1. Középkori filozófia. ............................................................................................... 127

24.2. Újkori filozófia. ..................................................................................................... 128 25. Kant, Hegel................................................................................................................... 132 25.1. Immanuel Kant (1724­1804). ............................................................................... 132 26.2. Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831). ..................................................... 135 26. Teológiai filozófiák. ..................................................................................................... 138 26.1. Filozófia és teológia. ............................................................................................. 138 26.2. Neoskolasztika....................................................................................................... 138 26.3. Protestáns teonómia és dialektikus teológia. ........................................................ 140 26.4. Perszonalizmus, felszabadítás teológia................................................................. 143 27. Logikai pozitivizmus, analitikus filozófia.................................................................... 146 27.1. Logikai pozitivizmus.............................................................................................. 146 27.2. Analitikus filozófia................................................................................................. 147 28. Egzisztencializmus ....................................................................................................... 151 28.1. Kierkegaard........................................................................................................... 151 28.2. Jaspers................................................................................................................... 152 28.3. Heidegger. ............................................................................................................. 153 28.4. Sartre..................................................................................................................... 154 29. Kritikai filozófia, kritikai racionalizmus, neoliberalizmus, újkonzervativizmus......... 157 29.1. Kritikai filozófia. ................................................................................................... 157 29.2. Kritikai racionalizmus........................................................................................... 158 29.3. Neoliberalizmus..................................................................................................... 160 29.4. Újkonzervativizmus. .............................................................................................. 161 30. A legújabb filozófiai irányzatok................................................................................... 163 30.1. Tudományos eredmények, újszer események hatása. .......................................... 163 30.2. A legújabb filozófiai irányzatok. ........................................................................... 164



Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

2. előadás 2009. május 21. a1 anyagismeret athén atombomba bevezetés biztosítás deriválás dm élet építésszervezés 1 fazekas gábor feladat felvilágosodás föld földalatti tartály géntech hla hull inflog jogi és államigazgatási alapismeretek kaffka kant kassák kép kiválasztás kognitív disszonancia komplex környezeti számvitel környezetvédelem közoktatási rendszerek közpolitika kulturális antropológia laskai gábor magyar gótika magyar romanika mérleg merőpiac növényszervezettan oscar niemeyer piac reklám sejtbiológia sejtbiosz szakdolgozat tájékoztató természetvédelmi mérnök vállalkozás vallás