Népvándorlás (4-7.század)
Országok listája
Hungary
Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar
Történelem
A Középkori Európa Civilizációja
Jegyzetek
Népvándorlás (4-7.század)
2009.01.02 16:03:58
Az alábbi szöveg egy formázás és képek nélküli előnézete a dokumentumnak. A tökéletes megjelenítéshez jelentkezz be, majd töltsd le a dokumentumot.
4. óra (2008-02-29)
Népvándorlás
4.-5.sz. vége: a római határoknál a germán népek folyamatosan támadták a birodalmat és az alánok valamint a hunok is komoly katonai nehézséget okoztak
Gótok (kelet: mai Ukrajna + ettQl északabbra, nyugati: Kárpát vidékén, Al-Duna)
270-es évek, a Római birodalom nyugati fele: gyéren lakott területek,de lakható,erre húzódtak
370 után: a hunok ezt megállítják,Ázsiából jönnek, megdöntik a keleti gót királyságot ( Európa ill. a Kárpát-medence lesz a központjuk. Hun fennhatóság alá kerül több germán nép (pl.:gepidák,kvádok, alánok, osztrogótok). Nyugat felé szorultak azok a germán törzsek, akiket a hunok nem tudtak legyQzni (pl.: burgundok,vandálok).
375-ben: Rajna átlépése ( Észak-Galliába letelepedési jog ( védik az északi határszakaszt (feltétel).
Keleten a nyugati gótok (vizigótok) két részre szakadtak:dél felé: Al-Duna irányába, bebocsátást kértek a Római Birodalomtól, engedélyezik, itt is határvédelem. Másik részük: É-ÉNy fele. (Gótok: államot alkottak az államban.)
358: Hadrianapolis-i ütközet: a gótok legyQzték a rómaiakat ( megegyezés.(élükön: király,széleskörq autonómia)
395:nyugati és keleti félre szakad a birodalom. A gót király Frigitern halála után: Alarich ( új területeket akar Epiruszban követel területeket (Albánia,Görögország nyugati területe) ( nem kapták meg ( Balkán déli részét feldúlják ( észak felé mennek, Konstantinápoly nyugati irányba küldte a vizigótokat.
401-402: Nyugat-Balkánon végigvonulnak, betörnek Itáliába,Száva folyó vidékén telepítette le Qket a római hadvezér.
Nyugati Birodalom 401-405 között: folyamatos germán támadások (Stilicho megállítja Qket).
405: Radagaisz (germán vezér) ( átkel a Dunán, Alpesi tartományokba mentek át ( legyQzték Qket ( letelepítették Qket ( földmqvesek lesznek
405 utolsó napjaiban: Nagy Rajnai áttörés:Gallia provinciába való bevonulása számos népnek,pl.: kvádok,alánok& ( Gallia nagy részét elfoglalták.
407: burgondok, alemannok: Worms környékén burgondok hatalmi területet foglalnak el.
Rajnai áttörés következménye: Britannia provincia elszakad Rómától, Dél-Gallia fogja ezentúl védeni Qket.
Pick törzsek rátámadnak Britanniára.
A Dunai határt is elhagyja a római haderQ.
408: Stilicho halála ( védelem már nincs
409: vandálok + szvébek Hispániába vonulnak az alánokkal ( nem kapják meg ( Rómát is kirabolják.
Dél-Itáliában Alarich halála, Ataus lesz az uralkodó (Burdun környékén való telepítés).
Toulouse mentén hódítanak és Hispánia felé is elmennek 419-504 között. Föderátus (föderát királyság),központjuk is.
413.Worms: I. Burgund királyság kialakulása. Aetius burgondokat hívat a hunok ellen ( Genf környékén telepíti le Qket.
443: Róma szövetségeseiként jelennek meg.
456-457: Rón(?) környékén kezdenek meg hódítani ( II. Burgund királyság itt ( frankok elfoglalják.
400-as évek elejéig Észak-Afrika békés. Afrikai helytartók (Bonifácius) egyre nagyobb önállósodás ( Actiussal való összetqzés ( Afrika a vandálokat hívja segítségül ( 439:Karthagó elfoglalása (Vandál királyság létrejötte).Geiserich elsQ királyuk, formálisan is függetlennek tartja magát Rómától ( Itália ellensége ( Korzika, Szicília,Szardínia elfoglalása ( 455:Róma tengeri hatalma is összeomlik.
Róma tényleges hatalma csak Itáliára terjed ki.
Északon kisebb-nagyobb erQk próbálnak a barbár támadásokat visszaszorítani,de Róma már nem tud segítséget nyújtani.
Észak-Galliában (Loárdtól északra) helyi erQkre támaszkodnak,próbálják visszatartani a barbárokat.
410-es évek: Hatalmi egyensúly, Észak-Afrika,Pannónia elvész,föderátusi királyságok,Róma szövetségesei, de függetlenek.
410: vizigótok Itália ellen
430-tól: I. Konstantinápoly rendszeres hadisarcot fizet a hunoknak. ( 410-es évek:Al-Dunától délre fekvQ provinciákat is át kell adni.
A Kárpát-medencétQl a Kaukázusig hatalmas birodalmat építenek ki a hunok.
&(*BD
!
'
(
M
f
g
½
¾
.
<
Ð
Ò
n
2ª¬ deÀÁÑÒðñhj¦¨ ( * T V Ú \^ ¢èê34ABRS456üøüîçüãüßãüãüãØãÔãØãØãßÐÉÐßÐÉÐÉÐÉÐÉÐÅОžžžź³ºÅº¯¨¯º¯¨¯¨¯¤¯ºh´i
jaðhn~Åhn~Å
jaðhÖ'hÖ'
jaðh'ch'c
jaðhÀShÀShá
Ó
jaðh¥
hE6>*hEhE6>*høfhE@(*Dr
g
n
2;¶j Jh¾iÁ6D`|ýýõêêêêêêêêêêêêêêêêêêêêêêêê
$
&
Fa$gdE $a$gdEöGý6°¶èúü24^`$&\^ª¬®°ÔÖ(*^0!8":"<"T#./6/8/:/ 00080:000æ0è0À1Â1p2r22^3`384:4Ö4Ø42545H66 6À6Â647üõüñüñêñêñüñêñãßãßãßãßãßÛ×ÐÉ×Ç×Ã׼õ¼Ã¼Ã¼Ã¼Ã¼Ãññª±Ã±ª±ª±¦¦¦
jaðhF;÷hF;÷
jaðhsâhsâ
h¢cÔh¢cÔ
jaðh¢cÔh¢cÔU
jaðhÃqÆ
hÃqÆhÃqÆhÃqÆhvQhyë
jaðhyë
jaðhRThRT
jaðh´i h´i >|ÜÄ- z!²!À"T#/"1r2ê2 3:4Æ4 5Ú7F8:T:ò:X;<¨<=Ô=ôôôééééééééééééééééééÞÞÞÞ
$
&
Fa$gd+ÿ
$
&
Fa$gdÃqÆ
$
&
Fa$gdEA nyugati területeket nem veszélyeztetik a hunok,de késQbb 451:Nyugat-Római Birodalom ellen nagy erejq támadás. Támadás fQ iránya: galliai területek ellen ( Catalaunumi ütközet: hunok megállítása.
452:Attila megtámadja Itáliát (római népek támogatták a gallokat) ( 453:Attila halála ( birodalom gyengül + alávetett népek lázadása ( 455:Nedeao folyó mentén döntQ ütközet ( összeomlik a hun birodalom.
Gepidák eredetileg a gótokkal rokon nép (mai Lengyelország északi részén éltek ( Kárpát-medence területére mentek,másik részük:Gepida királyság:Észak-Erdély területén)
450-es évek: angolok,szászok.jütök átvándorlása Britanniába
454:Aetius halála
455: III. Valentinianus császár halála ( Geiserich Róma ellen indul (mai Provance: utolsó terület, mely Róma fennhatósága alatt állt Itálián kívül).
Hispániába a vizigótok a meg nem szállt területeket maguk alá vonták.
Szvébek ( Szvéb királyság létrehozása.
473: Oresztész ( Romulust teszi császárrá (fia),Odoaker fellépése-római haderQ parancsnoka. Követelése: harmadrész (terzia) alapján osszák szét a földeket: kapjanak a katonák. Oresztész elutasítja ( Odoaker puccsa ( Q a király,Oresztészt kivégeztette, Romulust internálta , a hatalmi jelképeket Konstantinápolyba küldte. 479-ig formálisan Itália királya.
489: osztrogótok ( Odoaker megverése több ütközetben.
Zénó:kelet-római császár ( 489: gótokat ösztönöz,menjenek Itáliába,Theodorik a királyuk, aki vezeti Qket. (Egész Itália, Alpesi provinciák elfoglalása.) Szövetségi szerzQdéseket köt,cél: politikai viszonyok stabilizálása.
Itáliában: Itáliai királyság kialakulása
Gallia északi részén: Frank királyság, Gallia keleti részén: Burgund királyság
486-87: utolsó római helyi vezért legyQzte Klodvig
507: a frankok legyQzik a vizigótokat ( a gall területek nagy része frank fennhatóság alá kerül
a langobárdok a Dunántúlra telepedtek, majd 568-ban Itáliába költöztek
Justinianus (527-565) császár próbálta az elveszett területeket visszaszerezni ( barbár törzsek legyQzése a cél
533: a vandálok királyságát megdöntik
533: osztrugót bizánci háború ( osztrugót állam fölszámolása, provincia lesz
Hispánia délkeleti része is a birodalom fennhatósága alá kerül, Britannia és Gallia kimarad ebbQl
a langobárdok elfoglalják Észak-Itáliát, tQlük keletre: avarok: népvándorlás újabb hulláma
a langobárdok Elba környékén élnek, Skandináviából származnak mondájuk szerint, 400 körül Csehország területére mennek, utána: Pannon terület északi részére
Tiszántúl: gepida királlyal vívnak háborúkat
Az avarok rátámadnak a gepidákra, az langobárdok felismerik a veszélyt, ( elhagyják Pannóniát( Itália északi,középsQ részét foglalták el ( Langobárd királyság (délen 2 hercegség)
Avarok 6.sz.végén: Kárpát-medence elfoglalása, Duna-Tisza köze: hatalmi központ
Avarok (KijevtQl északra éltek) megjelenésének következménye: mozgásba hozták a szláv népeket ( vándorlás:
Nyugati irányba: Csehország területére
Kelet felé: Balkánra (etnikai átszínezQdés)
670-es évek: Dunai-bolgár állambirodalom létrejötte a Balkánon
600-as években: erQteljesebb támadások érik Bizáncot kelet felQl
636: Jarnóki csata (Holt-tenger vidéke): Bizánciak védelme összeomlik, az arabok meghódítják Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot
711: Hispániában vannak ( déli részén is arabok tömegei telepednek le + Észak-Afrika teljes átalakulása ( iszlamizálása
Hasonló témájú dokumentumok

- 2009-12-23 15:31:31

- 2008-07-27 22:27:12

- 2007-12-10 06:59:05

- 2009-01-02 15:53:00
A mások által feltöltött dokumentumokat értékelheted. Ha úgy ítéled meg, hogy a vizsgára való felkészülés szempontjából hasznos volt egy dokumentum, akkor adj rá sokcsillagos értékelést.
Ha hibákat tartalmaz, vagy egyéb probléma van vele, akkor keveset.
A dokumentumok sorrendje az értékelések alapján adódik. Ami fentebb van a listában, azt hasznosabbnak ítélték társaid. Az új dokumentumok pedig (értékelések hiányában) szintén a lista tetején kezdenek.
Hozzászólások
Ha észrevételed van egy dokumentummal kapcsolatban (például hibát találtál benne), akkor a Hozzászólások részben jelezheted. Az olyan jellegű kérdéseket mint pl.: A 2. feladat 4. sorából milyen átalakítással jutottunk az 5. sorban szereplő képlethez? - szintén ide érdemes írni
Egy tipp az oldalhoz! - Üzenj az összes olyan hallgatónak aki felvett egy bizonyos tantárgyat! Hasznos lehet ha egy tárggyal kapcsolatban olyan kérdéseid merülnek fel mint pl
- Hol lesz a vizsgamegtekintés?
- Meddig kell tudni az anyagot?
- Mely részeket adták le előadáson a könyből?
- stb...
Az üzeneted így ahhoz a célcsoporthoz jut el, akik együtt hallgatják veled a tárgyat. Ehhez kattints az Üzenetekre, ezután válaszd ki a tantárgyat a saját tárgyaid közül, majd kattints az Üzenet írására.