O'Brien: Etnicitás

Országok listájaHungaryMiskolci EgyetemBölcsészettudományi KarKulturális antropológiaAngol Szakszöveg OlvasásO'Brien: Etnicitás

Dr. Biczó Gábor
Szaktanár






JAY O BRIEN: AZ ETNICITÁS ÚJRASZERVEZPDÉSE FELÉ: TPKÉS TERJESZEKDÉS ÉS KULTURÁLIS FEJLPDÉS SZUDÁNBAN




Fordította: Tóth Judit Gabriella
Kulturális antropológia szak
MA
Neptunkód: gn0x8l
 HYPERLINK "mailto:toth.judit.gabriella@gmail.com" toth.judit.gabriella@gmail.com



JAY O BRIEN: AZ ETNICITÁS ÚJRASZERVEZÉSE FELÉ: TPKÉS TERJESZEKDÉS ÉS KULTURÁLIS FEJLPDÉS SZUDÁNBAN

Ebben a cikkben azt vitatom, hogy az antropológia legutóbbi fejlQdése ellenére, az akadémiai diszkurzusokban domináló etnicitás elképzelések mindenen túl hangsúlyozzák az önálló egységek létjogosultságát az egyesülésekkel szemben és egy történelmi létforma elérésére törekednek. A XX. századi Szudán mezQgazdasági munkaerejének etnikai szegmentációjának az elQrehaladásának a vizsgálatával megpróbálom megmutatni, hogy az etnicitás modernkori jellemzQi egyrészt szervezQ elvként is mqködnek, másrészt, hogy a jelentQsebb szudáni etnikai identitások tartalma miként jelenik meg a perifériák tQkés fejlQdésében. Az etnicitás ilyen körülmények között habár alapvetQen különbözik a szudáni múlt etnicitásától és a különbözQ társadalmi feltételek között kialakult etnikai elméletektQl.

Az etnicitásról és az ezzel kapcsolatos nézetekrQl folytatott diszkurzusok problémásak, mind az antropológia jelentQs kutatóinak, mind azon unokatestvéreiknek, akik a szomszédos akadémiai és politikai területeken tevékenykednek. Míg az etnicitás megértésében fejlQdés látszik az antropológia területén az elmúlt évek folyamán, úgy tqnik, hogy primitív nézetek dominálnak más diszciplinákban, és újra jelentQs a szerepük egyéb népszerq koncepciókban. Amikor diákokat arról kérdezek bemutató szociokulturális antropológiai órákon (ahol is mind az Államokban születtek), hány német, ír, kínai, francia van közöttük, és stb., mindig látok olyan kezeket, melyek nem csak egyszer emelkednek a magasba. Ha tovább folytatom, és megkérdezem, hogy milyen az aránya azoknak, akik vegyesek, tehát többször jelentkeztek, mindig boldogan üdvözölték azt a javaslatomat, mint harmincad vagy ötvened részük lehet ez. Úgy tqnik, hogy mindenki ismeri a biológiai szaporodás aritmetikáját  és azt is ismerik, hogy ez ugyanaz a számtan, mely az etnikai identitásodat teszi ki.
Az antropológusok természetesen sokkal tapasztaltabbak és néhányan elfogadják, hogy az etncitás, az egy állandó, Qsi identitás. Sok antropológus azon dolgozik, hogy elQsegítse az etnikai identitás változékonyságának a megértését. Evans-Pritchard elemzi a nuerek közötti szegmentált ellenállást, - a Manchester School Közép-Afrika városi területén végzett munkájának (vö. Mitchell 1956) tanulmányozása és feldolgozása után -, mely alapja lehet a helyzeti identitfikáció megértésének. Barth és munkatársai (1969) etnikai határterületeket vizsgáltak, mivel itt jól körülhatárolhatóak az értékek különbözQ koherens rendszerei; és dokumentálták az individumok az ilyen határokon át történQ vándorlását (pld. Haaland 1969). Colson (1968), Asad (1970) és mások rájöttek, hogy sok afrikai törzs azért hozott létre valójában tudatosan kolonális szerkezeteket, hogy közvetett szabályokkal tegyen eleget a vezetés által támasztott szükségleteknek. Richards (1969) tovább vitte ezt a felfedezést azzal, hogy vitatja azt, hogy az etnikai identitás és törzsiség egyre inkább jellemzQ Kelet-Afrikában, mely a gyarmati politika és az egyre inkább jellemzQvé vált gyarmatosítás eredménye. Ezeket felvázolva néhány néprajz-történész elkezdte vizsgálni az újonnan létrejövQ etnikai identitások eredetét, és megalkották az etnogezenis terminusát, melyek leírhatóak az ilyen jellegq folyamatok (lásd Sturtevant 1971; vö Newcomer 1972). Az etnicitásról való ilyen antropológiai gondolkodás elQrehaladásával, a fogalom már nem jelenti a változhatatlanságot és a domináló lojalitás állandóságát. Az etnikai identitásokat és az etnikai csoportokat folyékonynak látták, melyek egyre inkább megjelennek, és átalakuláson mennek át, és eltqnik erQforrásaik cseréje és egyék életkörülményeik is. Miközben az individuumok visszatérnek és átszelik az etnikai határokat.
Ezeknek a fontos változásoknak az antropológiában való megjelenése ellenére a primitív nézet meglehetQsen a diszciplinán kívql marad, és néha implicitnek bizonyul néhány antropológus tényleges elemzésében. Ezért lehetséges az, hogy ez a körülmény egyfajta hiányosságot tükröz az etnicitás antropológiai újragondolásában. Valójában van két könyv Wolf-tól (1982) és Worsley- tQl (1984), melyek erQsen kritizálják az egységeket, és az antropológiai kulturális elemzés folyamatát. Wolf a kortárs antropológia azzal foglalatoskodik, hogy tárgyi mondanivalójával próbál felosztani különbözQ eseteket, vagy társadalmakat mindegyiket a maga jellemzQ kultúrájával egy integrált és behatárolt rendszernek értelmeznek, kiemelnek az egyenlQ határokkal rendelkezQ rendszerekkel szemben (1982:4), azaz azt a következtetést vonják le, hogy:
Azzal, hogy a nemzeteket, a társadalmakat, vagy kultúrákat a belsQ homogenitás minQségével és kívülrQl jól megkülönböztethetQ és elhatárolt tárgyakkal jellemzünk, a világnak egy olyan modelljét teremtjük meg, mely egy globális biliárdterem, ahol az entitások úgy pörgetik egymást, mint a sok kemény és kerek biliárdgolyó.” [Wolf 1982:6]
Ami Wolf szerint hiányzik a társadalmi és kulturális jelenségek és az egységek történelmi folytonosságának a figyelembevétele, amely az elemzések tárgyát jelenti. Míg ezek a problematikus megállapítások Wolf könyvének a bevezetQjében jogosan azt állítják, hogy a dolgokat túldramatizálják, és figyelmen kívül hagyják a határok átjárhatóságát, például a Barth elemzésben, a leginkább kiemelt Wolf könyv késQbbi fejezeteiben odáig jutunk, hogy komolyan veszzük a szerzQ általános érvényq problematikáit, az egységek felülértékelése és az összekapcsolódásul alulértékelése kapcsán, melyek megjelennek a kulturális folyamatok antropológiai elemzéseiben. Vonatkozásunkban a Galton probléma egy fontos eset lehet. Wobst (1978) egy olyan erQteljes álláspontot képvisel, miszerint az, hogy az etnográfia újra foglalkozik a tartományok identifikációjával megakadályozta az archeológia azon képességét, hogy módszereket és elméleteket dolgozzon ki, melyekkel megérthetQ lenne a paleolit-gyqjtQ és kutató emberek egyre növekvQ áradata.
Worsley rávilágít a probléma egy részére kritikájában, melyet a kortárs antropológia azon tevékenységérQl írt, mellyel az etnicitás megértésére törekednek (1984:246). Ez a megértés, vitatja, arra törekszik, hogy feltételezzen egy olyan piaci modellt, amelyben az individuumok választják meg minden kényszer nélkül, hogy milyen etnikai identitást vállalnak fel, éppenúgy, ahogy az amerikai fogyasztó is megválasztja, hogy milyen kocsit vásárol. Ennek az az eredménye, hogy az egyenlQtlenség szerepe és a hatalmi kapcsolatok korlátozzák a választási lehetQségeket, és végleg átalakítják a nagyobb kulturális konstellációkat. Lényegében Worsley számára az olyan etnicitás modell elfogadhatatlan, mely a kulturális fejlQdés természetét osztályokra osztott társadalmakban vizsgálja. Worsley kimutatott az etnicitással és az ehhez kapcsolódó jelenségekkel foglalkozó antropológiai diskurzusokban egy olyan formalizmust, amelyben az etnicitást minQségileg egy olyan jelenségnek tekintik, melynél figyelmen kívül hagyják a történelmi idQszakot, a társadalmi kontextust, vagy a szervezettség szintjét (1984:276-249). Habár a kortárs San etnicitásai, a klasszikus római és a welszi nacionalistákat funkcionálisan egyenlQnek tekinti. Hasonlóan más elemzQk, mint például Colson (1968; vö. Worsley 1684:367) az etnicitást a törzsiségen keresztül fejezik ki, mely néhány esetben egyenlQ értékqnek bizonyul a nacionalizmus fogalmával.
Gyakori téma, ami úgy tqnik, hogy egyesíti a véleményeket Wolf és Worsley tekintetében, azaz, hogy a kulturális fejlQdés elemzésére szolgáló jelenlegi fogalmi eszközeink eredménytelenül viszonyulnak a társadalmi kapcsolatok szerepeihez, - fQleg ezeket tartják egyenlQtlennek -, melyek etnikai identitást felvállaló csoportokon belül vagy csoportok között jönnek létre, és valójában ugyanez mondható el azokról a nagyszámú elméletekrQl, melyekkel az etnicitást meghatározzák különbözQ körülmények esetén. A cikk hátralevQ részében megpróbálkozom azzal, hogy felvázolom a szudáni mezQgazdasági munkaerQ társadalmi kapcsolatainak a szerepeit a 20. századi tQkés térhódítás kapcsán. Ez a munkaerQ olyan elvek alapján jött létre és fejezi ki etnikai terminusait, melyekrQl bizonyítom, hogy alapvetQen a tQkés egyesülés kontextusában jöttek létre (lásd O Brien 1980, 1983, 1984; Ali és O Brien 1984).

A szudáni mezQgazdasági munkaerQ létrejötte

A britek 1898-ba elfoglalták Szudánt és kialakították a nagyban elterjedt öntözéses gazdálkodást, a Gezira rendszert a gyapot termelésben 1925-ben. A biztonsági megfigyelés és a társadalmi kontrol arra ösztönözte a briteket, hogy a Rendszert kisbirtokos alrendszerek alapján alakítsák ki, nehogy megemelkedjen a nagybirtok nélküli proletárok száma, és ennek következtében összefogjanak Azonban szükség mutatkozott a mezQgazdasági munka fQszezonjaiban az órabérrel dolgozó munkaerQ további pótlására is, akik nem csupán a bérlQ családok soraiból kerültek ki. Emiatt a gyarmatosító rezsim alkalmanként egyre inkább támogatta a migráns bérmunkásokat, akik olyan parasztok és pásztorok voltak, a faluban földdel és saját nyájjal rendelkeztek, és ráadásként néhány hónapot bizonyos munkabérért dolgoztak. (lásd O’Brien 1983).
A bérmunkában és a piacon való részvétel egyre általánosabb tendencia, amelyet a brit hatalom támogatott, ezért szükség volt valakire, akik alkalmas a parasztokból és pásztorokból álló termelQ rendszer fenntartására, ennek elQfeltétele volt, hogy folyamatos munkavégzésre legyen képes, mert ez az elQfeltétele az export szektor sikeres mqködésének. Ez a feltétel azt jelentette, hogy a részvétel a bérmunkában csoportról csoportra változik, függ a munkamegosztástól, a társadalmi újratermelés feltételeitQl, a gyártási technikáktól és így tovább. Az alkalmazott eljárások hasonlóságot mutatnak munkatípusoknak megfelelQen a kontinens más részei és a gyarmati területek között: készpénzben való adózás, a gépipar alulértékelése (fQleg a textil), néhány nagy vonzerejq kulcsfontosságú fogyasztási cikk agresszív marketingpolitikája (tea, kávé, cukor, ruha). Ezek és más eljárások a készpénz szükségességét eredményezték, mely nem jöhetett létre a fennálló termelQi rendszeren belül alapvetQ változások nélkül, mégsem volt szükség a tejes integrációra a munkaerQpiacon. A munkaerQpiac feltételeit sem lehetett összehangolni a csúcs idQszakok munkakínálatával, és lehetQvé vált a teljes proletarizáció. (lásd O Brien 1984).
Néhány szezoni migráció a bérmunkában rendszeressé vált évente. Mindezeken túl az élet egyenetlen része lett, alkalmanként alacsony volt a termény minQsége, elQnytelenek voltak a jószág árak, különbözQ költségek léptek fel (mint például a házasság kapcsán), vagy váratlan költségek a fiatalok háztartásában. A mezQgazdasági munkaerQ beolvasztására szolgáló néhány példában bemutatott módszerek és más eljárások különbséget mutatnak a helyi és a társadalmi csoportok között, melyek a kulturális különbségeikbQl erednek. Ha az ember ismeri egy személy etnikai identifikációját, valószínqleg minden bizonyossággal megjósolhatja, hogy milyen alakot ölthet majd a beolvadása, beleértve típusát, mintáit, és a munkabeli intenzitását. Ennek az volt az eredménye, hogy a nagyon szegmentált munkaerQ etnikai identitásának megfelelQen alakult ki. Azok a csoportok, ahol a munkamegosztásban a nQk részvettek a mezQgazdasági termelésben, vagy résztvehettek elviekben, arra törekedtek, hogy Gezira-ba vándoroljanak más családokkal együtt, és minden családtagot bevonjanak például a gyapotszedésbe. Más csoportok, fQleg ahol gyakori volt a nQk szigorú elszigetelése, gyakorta elQnyben részesítették az intenzív falusi termelést, és azért, hogy rendelkezzenek megfelelQ kézpénzzel a britek számára, ezt a növénytermeléssel érték el; elQnyt jelentett, ha néha kedvezQbb területekre vándoroltak. Amikor az idQszakos bérmunkáról beszélünk, ezt többnyire csak felnQtt férfiak végezték.
A helyzet azonban nem egyszerq magyarázata a termelés társadalmi formáinak az egyirányú kulturális meghatározására. Valójában egy azonnali beolvadás ment végbe, úgy tqnik, hogy általánossá vált az a folyamat, mely elmozdulást mutat egy másik irányba, a társadalmi formától az etnikai identitásig. A következQ két esetet a különbözQ módszerek illusztrálásaként szeretném bemutatni, amelyekben ez elQfordult.

Nyugat-afrikai emigránsok

A szudáni népesség szórtságának és a fejlett bérmunkapiac hiányának köszönhetQen a gyarmatosító rezsim ösztönözte a nyugat-afrikai muszlimok Szudánba való áramlását, különösen a korább fulani szultánság szegény hausa parasztjait (lásd Duffield 1979, 1981, 1983). A korai 1930-as években a kormány és a Gezira Rendszer vezetQsége szervezett egy erQsen koordinált letelepítQ programot az ilyen emigránsok számára (lásd O Brien 1980, 1983, 1984). Mivel valójában földnélküli népességrQl van szó, egy stabil és olcsó bérmunkaerQt jelentettek egész éven át. Más nyugat-afrikai bevándorló csoportokat is arra ösztönöztek, hogy telepedjenek le a Rendszeren kívül esQ elnéptelenedett területeken, fQleg Rahad/Dinder térségében, amely a Kék Nílus keleti részén helyezkedik el Geziratól, ahol saját földjeiken folytathattak öntözéses földmqvelést, és ahol szezonális bérmunkások lehetek a Gezira számára.
Azok a csoportok, melyek résztvettek az emigrációban és a letelepedésben jelentQs kulturális diverzitást mutattak. Legnagyobb részük a hausa-nyelvq parasztok közül került ki, aki határozottan megnevezték egymás között etnikai hovatartozásukat. Számos más csoport is megjelent közöttük, mint például a fulani, a borgu, a bornu és különbözQ chadi emberek. Mindannyian muszlimok voltak, és nagy részük beszélte a hausa nyelvet, legalább második nyelvként, de nagyon sok nyelv és kulturális forma mutatkozott meg ebben a közösségben.
A kezdeti csoportok közötti idegenkedés ellenére a csoport azokkal a törzsi népekkel kezdett el fejlQdni, akikkel a munka során kapcsolatba került. A Gezira vezetQk két fontos módszerrel nevelt belQlük bérlQket a Rendszer számára. Ha egy bérlQ egy mezQgazdasági munkafolyamatot nem teljesített az elQírtaknak megfelelQen, akkor a FelügyelQ a telepes munkást bérelte fel, hogy végezze el az adott munkát dupla pénzért, és a költségét a bérlQ számlájára írták. Bármely bérlQ, aki elmulasztotta megmqvelni a földjét a Brit FelügyelQk elvárasai szerint, vagy aki elszökött (többnyire a korai gyapot penész vagy depresszió miatt), akkor azt egy emigráns telepessel helyettesítették. Az volt az általános tapasztalat, hogy az az emigráns csoport, amely ilyen kizsákmányoló körülmények közepette végzett mezQgazdasági munkát, kénytelen volt alkalmazkodni a hatékony és személytelen piaci szabályok kegyetlenségeihez. Keményen és kollektív fellépéssel alkudoztak a munkabér miatt, és aztán azért dolgoztak keményen, hogy eleget tegyenek az elvárt munkaidQ betartásának. Ezzel szemben nagyon sok helyi, fQleg arab nép  akik közül sokan csak részmunkaidQben dolgoztak vagy csak nemrégiben letelepült földmqvesek voltak  alul értékelte a mezQgazdasági munkát, kerülték is, amikor csak lehetett, és rendszertelenül dolgoztak, amikor szükséges volt. A nyugat-afrikai telepesek erQs munkabírásának ellenére, a bérlQk hajlamosabbak voltak a kevésbé szorgalmas helyiekkel beérni, akikkel családias jellegq pártfogó/ügyfél kapcsolatot hozhattak létre, és elkötelezettséget érhettek el a munkával kapcsolatban.
A telepesek Szudánban fellata -ként váltak ismertté (hívták Qket kanurinak vagy fulaninak is). Ezt az idQszakot szinte válogatás nélkül a Nyugatiak idQszakának hívta mindenki, és elég gyorsan alakult ki ezeknek az embereknek az alapvetQen pejoratív sztereotípiája, mint a szorgalmas és a rabszolga. Abban a kontextusban nézve, hogy a helyi népek ezekkel a különbözQ emberekkel társadalmilag homogének, a közöttük levQ kulturális különbségeket félremagyarázták és figyelmen kívül hagyták.
A telepesek reagáltak ezekre az ellenséges, diszkriminatív feltételekre, és arra, hogy a társadalmi ranglétra legalacsonyabb fokára helyezték Qket a kulturális értelemben vett átszervezés folyamata által. A helyi népekkel szemben fennálló anyagi különbségeket is megerQsítették. Néhány telepes a korábban elnéptelenedett gazdasági/ökológia területekre ment, és például folyóparti zöldségtermesztéssel és kereskedelmi halászattal foglalkozott Nyugat-Afrikában. Az olyan régiókban, ahol a növénytermesztést a homokos hegygerincekre szorították vissza, kiköltöztek az erQsen iszapos alföldekre, ahol a széles-pengéjq, rövid nyelq kapáikkal, amit Közép- Szudánban fellata szerszámként ismernek, sokkal megbízhatóbban tudták kigyomlálni a sáros talajt az esQs évszakban. Ráadásul jelentQs változást okoztak tárgyi kultúrájukban a szudáni körülményekhez való alkalmazkodás során. Szudáni szomszédaik által a homokos hegygerincen történQ száraz gyomlálás alkalmával használt kispengéjq, hosszú nyelq kapát hozzátették szerszám készletükhöz. Általában átvették a helyi öltözködési és házépítési szokásokat.
Ezen változások mellett elkezdtek kialakítani számos kulcs szimbólumot, azért, hogy megkülönböztethessék magukat valahogy a kulturális értelemben domináns araboktól, ami arra szolgált, hogy legitimálják a különbségeket, és méltósággal ruházta fel Qket. Lényegében arra törekedtek, hogy elfogadják a fundamentalista, iszlám gyakorlatokat és nézeteket, ezzel szemben a környezQ arabok paganizmusát nem fogadták el, akik spirituális szertartásokat végeztek (zar), révületbe estek, szenteket tiszteltek, és alkohol tartalmú italokat ittak. Többnyire a vidéki területeken jellemzQ volt a nQk egyre inkább növekvQ szigorú elkülönítése a háztartásokban, és megerQsítették, hogy a bérmunkában csak felnQtt férfiak vehetnek részt. A kemény munka etnikumát jelentették és megreformálták a fogyasztást. Fokozatosan a Takari név terjedt el közöttük, mint az etnikum eredetét tisztelQ kifejezés, a többi embert egyébként meg Fellata-nak hívtak. Az etnikum tiszteletét kifejezQ terminus a Hejazoktól, nyugat-afrikai zarándokoktól eredeztethetQ. A név elfogadása azt mutatja, hogy a specifikus Takari szudáni identitás fogalma alatt szövetségre léptek egymással a Hausa és a nem Hause szubkultúrák
Mark Duffield (1979, 1981) vitatja, hogy ez a folyamat reprezentálja az új specifikus szudáni etnikai identitást, amelynek meghatározott helye van a gyarmati társadalmi rendszerben. Részben egy deverzív adaptációja a diszkriminációnak és az ehhez tartozó minden más körülménynek, ezek a diverzív kulturális csoportok múltbeli örökségüket tekintve sok közös vonást tartalmaznak, és kortárs körülményeik egy többé vagy kevésbé koherens etnikai identitást hoztak létre. Természetesen az egymástól nagy távolságra élQ vidéki területek kisebb mértékq integrációt mutatnak, mint a többiek. Rábukkantam olyan emberlakta falvakra is, melyek kitartóan a saját, különálló identitásukat hangsúlyozzák, mégis találkoztam olyan rokonaikkal több központi területen, akik a Takari identitást vállalják fel.

A közép-kordofáni joamák

A joama emberek egy másik népcsoportot képeznek, mely kiemelkedQ szerepet játszik a mezQgazdasági bérmunkában. A kezdetektQl fogva abban mutatkozik meg jelentQségük, hogy rendszeres munkaerQt szolgáltatnak a családok a gyapotszedés számára. Közép-Kordofán átmeneti zónáját foglalják el, ahol Észak-Kordofán homokos hegygerincei áthatolnak a gazdag központi mezQgazdasági zónák erQsen iszapos agyagos talaján. A letelepedett földmqveseket joamaként jegyezi fel ebben a régióban a 17. század óta. Mindannyiuk muszlim arab anyanyelvq, és általában állítják, hogy arab eredetqek, és azt is leszögezik, hogy ellenálltak szomszédaiknak és a nyugati tudósoknak (legkülönösebben MacMichael 1912). Ez egy olyan bizonyíték, melynek létezése bizonyítja, hogy ez a zóna a kulturális egyesülések színtere legalább néhány évszázad óta. A zóna közrefogja a Szudánt és az Ottomani Birodalmat a nyugat-szudáni államokkal összekötQ elQgyarmatosító kereskedelmi útvonal nagy kelet-nyugati fQútvonalát , melyet ezer Hejaz-ba vonuló afrikai zarándok követett, és amelynek a mentén a britek fontos vasúti útvonalat fektettek le nem sokkal a verseny után. KülönbözQ emberek sokáig tartó vándorlásának és keveredésének a színhelye lett. A Joama név egyszerq fordítása összegyqjtöttek , még tovább erQsíti a keveredés benyomását. A zóna falvai közül az egyiknél a joama eredet több változatára is rábukkanhatunk, és arra vonatkozólag is, hogyan foglalták el jelenlegi otthonaikat. Egy fontos falu vagy a hozzá kapcsolható falvak csoportjai gyakran mutatnak hasonlóságot néhány közeli arab csoport állítólagos eredeté> ( º ¼ "
$
&
b
d
h
l
2
6
š

ª

€
Œ
:Ràôl"’"À"þ#
$¶&¸&À&Ø&0/0n0z063X3t3~3`=|=î?
@C
C8KöíßöÑö½Ñ¯Ñö¦š‘‰‰…‰}y}y}}}y}y}h„Anh("ûhÖBDhKehŸ"hXihXi5CJaJhÝSvhXi5CJaJhX}ß5CJ aJ hF
shXi0J5CJ aJ &jhF
shXi5CJ UaJ jhXi5CJ UaJ hÙc`hXi5>*CJ aJ hXi5CJ$aJ$hXi5CJ aJ . 468:<>@

V  – º f
h
j
l
4
6
R÷÷÷÷÷÷÷ììììäìÙÙÙÙÙÙÙÙÎÎÎ
$dha$gdXi
$dha$gdXi dhgdX}ß
$dha$gdXi dhgdXiþNþRTšü't.‹098D6K8KK’K³PîZdf”i–iÊiÌiÌpòth@…܍’–ôôåååååååÖÖååååôôôåååååå $„Ädh`„Äa$gdXi $„Ädh`„Äa$gdXi
$dha$gdXi8K’KM
M-M%Mœ[°[.^0^ÚaîaPbbbe$ene€ei2i–iÌiÜlðlÖtìt:yFyòyz˜z¨zZ{l{T|h|$‘:‘«šÅšž¬þ§´*¸R¸.½P½$¾0¾$Å&ņƢƘʶÊpވްáÌáøç
èNè’è6éRé\ïjï¸óÐó\÷t÷ˆúšúÐR d j’:
H
úöòöòöîöîöêöêöêöêöêöåöêöêöòöêöêöêöêöêöåöêöãöòöêöêöêößöòößöòößöåöòöòöÛöòöÛöÛöÛö×ö×öÓhŽLœhÞShœvèhÍ

†U hXi6h° ðh„Anh ØÚ "¤/ðåååððððððððåååððððððÖÖð $„Ädh`„Äa$gdXi
$dha$gdXi $„Ädh`„Äa$gdXivel. Például néhány keleti joama faluban, azt a felfogást részesítik elQnyben, ahol a kutatások közös eredetet mutattak ki a kistestvérként ismert Jumi -kal ( begyqjtQk ), a Jimi-kel, melyek a Jima csoport arab Qsei, akik a Fehér Nílus Tartományában élnek, közvetlenül keletre a joamáktól és akik azt állítják, hogy tisztelik az arab Qsüket.
Bármilyen is ezeknek az embereknek a korai történelmének a kulturális dinamikája, kortárs identitásuk egyértelmqen a bérmunkában betöltött modern pozíciójukkal kapcsolatos. Ezt a pozíciót a gyapotszedQ családok évenkénti migrációjával lehet jellemezni, kezdetben a Gezira Rendszerbe, de az utóbbi idQben egyre gyakrabban vonulnak a Nílus öntözéses területeire. NQk és gyerekek központi szerepet vállaltak a jövedelmet nyújtó munkában, nem úgy mint a sok arab pásztor, a nemrégiben letelepedett korábbi pásztorok, a joama férfiakról általában elmondható, hogy olyan keményen és olyan sokáig dolgoznak, mint családjaik bármely tagja.
A joama nép úgy lett hamarosan ismert Közép-Szudánban, mint egy jó, megbízható gyapotszedQ csoport és egyre inkább keresett lett ezután. Az 1950-es években egy gyors expanzió és a mezQgazdasági tQke differenciálódása kezdQdött el, a szezonális munka bonyolult támogató rendszere alakult ki, és a joama-öv egy Qsi támogató alapot jelentett. A bérlQk képviselQi vagy irányítóik már jóval a szezon elQtt a térségbe utaztak, hogy tárgyaljanak azokkal a magas pozíciójú emberekkel, akikkel megállapodtak a szedQk számáról és a mennyiségrQl. A támogatók gondoskodnak a készletek szállításáról a rendszer számára, pénzadományokról és minden család számára élelemrQl, míg a munkavégzésben ráadásul meghatározták ez elvégezendQ munka darabszámát. Mivel ezt a támogató rendszert aláásták, új emberek kerültek a mezQgazdasági munkaerQpiacra  vagy olyan emberek akik ennek egy teljesen más szférájába akartak kerülni -, egyre inkább szükségesnek tartották, hogy jelen legyenek olyan helyeken, ahol a toborzók ilyen munkaerQt kerestek. Ez segített a toborzónak is azonosítani Qket egy olyan etnikai csoport tagjaként, mint a joama, akik arról váltak híressé, hogy nagyon jó munkások, fQleg ezért toborozták Qket.
Ezekre a feltételekre történQ reagálásként néhány ezer emigráns és nyugaton túli szezonális migráns, akik évenként átvonultak a joama területen, elkezdtek letelepedni a joama falvak mentén és beilleszkedtek a szezonálisan vándorló joamák közé. A joama falvak gyorsan igyekeztek kihasználni azokat az elQnyöket, melyeket a szomszédságaikban rendszeresen átnyomuló munkaerQ áramlás nyújtott. Sokan megtisztították földjeiket, és a bérmunkából származó keresetüket arra fordították, hogy munkaerQt béreljenek a nagyobb mezQk megmqvelésére. Egy nagyon rövid idQn belül minden rendelkezésre álló föld magánkézbe került és többé vagy kevésbé folyamatosan megmqvelték. Azonban nem maradt már üres föld a késQn jövQknek, amelyeket egész évben megmqvelhettek volna, amikor is a bérmunka a kapitalista mezQgazdaságban elérhetetlen volt. Ehelyett a joamai földbirtokosok elkezdek a migráns családoknak kisebb adományokat vagy hitelre földet adni, vagy bérmunkára vették fel Qket, vagy lehetQséget adtak számukra, hogy a munkájukból származó terményhányadért földet birtokolhassanak. Aztán a helyi betakarítást után tovább vándoroltak Gezira-ba. Valójában a legsikeresebb, nagy földekkel rendelkezQ földbirtokosok voltak arra képesek, hogy összevonják a bérmunkát.
Az 1977-es Joama falu kutatásában, találtam számos olyan családot, mely a falun kívülre helyezi eredetét, amelyek valószínqleg különbözQ mértékben asszimilálódtak. Négy olyan család, mely a családfQ révén kapcsolatban állt egymással, joamaként azonosította magát, és más falubeliekre is joamaként utaltak a beszélgetésekben. Néhány hét eltelte után a faluban azonban, megtanultam egy idQsebb embertQl, hogy ezek a családok valaha fellaták voltak (pld. Nyugat-afrikai emigránsok), akik fiatalkorukban jöttek a faluba, és az adatközlQ édesapja jutatta Qket földhöz. A férfi meglátása szerint ezeknek a fellata családoknak az értéke a kemény munkában, és együttmqködésben látszott meg, és így lettek legitim joamák.
Volt három testvér és családjaik, akik nemrégiben települtek le a faluban, és különbözQ szerepeket töltöttek be. Számos rokonukkal egy különült kis faluban telepedtek le 200 m-re a falutól (Ballala, Chad) és nagyon kevés földet kaptak. Legtöbbjük a joamáktól bérelt földet, amíg az utolsó fennmaradó három család is el nem költözött egy új ballala-i faluba pár héttel azelQtt, hogy megérkeztem. A megmaradt családok magukkal vitték házaikat a faluba, ahol éppen tartózkodtak és folytatták kis földjeik megmqvelését, amelyet egy nagy földbirtokostól kaptak. A falu lakói jó ballalaként utalnak rájuk, akik olyanok épp mint egy joama .
A családok két nagy csoportjának a helyzetének az összehasonlítása sokat mond az etnikai asszimiláció folyamatáról, ahol is mindkét eset azt mutatja be, hogy különbQzö lépcsQfokon hogyan váltak joamává. Ha ez valóban így van, az etnikai identitás kialakulásának a folyamata szorosan összefügg a mezQgazdasági bérmunka specifikus helyének a megtalálásával. Nem minden a joama etnikai identitásba asszimilálódó egyén rendelkezett ugyanolyan pozícióval a munkaerQ piacon. Néhányan független, földbirtokos parasztok voltak, míg mások valójában földnélküli mezQgazdasági munkások falvakban vagy tQkés farmokon. De az általuk vallott etnikai identitás feltételezte, hogy a helyi társadalmi struktúra összekapcsolható a regionális de elsQdlegesen a nemzeti struktúrákkal, a falulakók bérmunkában való részvételének köszönhetQen, ami a határozottan különbözQ joama identitásmintának az eredménye. Vannak más személyek és családok különbözQ etnikai háttérrel, akik letelepedtek a faluban és joamák lettek, többek között a két leggazdagabb kereskedQ- pénzkölcsönzQ és egy iszlámkuruzsló, akik mindannyian földet és támogatást kaptak a falu vezetQ családjaitól.
Egy ilyen asszimilációs folyamat, amely néhány évtized alatt ment végbe, rávilágít a bemutatott példákon keresztül arra, hogy a falu népességének a megoszlása durván fele-fele sufi tariqa. A Sammaniya szekta volt a legnépszerqbb az elsQ között gyarmatosított közép-szudáni vidéki területek között, akiket a Mahdi követett, mivel nagy részük a joama sereget alkotta. A Tijjaniya tariqa nagyon népszerq lett Szudánban a nyugat-afrikai emigránsok között, akik szegények voltak és többségük majdnem mind egyenlQ mértékben Tijjaniya. Lehetséges, hogy a Tijjaniya követQk el Igayla-ban nyugat-afrikai emberek leszármazottai, akik nem éreznek ugyanolyan nyomást vallási identifikációjukon, mivel azt tapasztalták, hogy tiszteletben tartják etnikai identitásukat.

Etnikai folyamatok és a munkaerQ

Van két példa az etnikai folyamatok különbözQ típusú lezajlásáról, melyeket a 20. századi Szudán mezQgazdasági munkaerejének a kialakulásaként tartanak számon. Mivel ezek az esetek bemutatják, hogy nem csupán egy, hanem több etnikai fejlQdési folyamat létezik a munka tekintetében. Ezeknek az üteme, jelen állításom szerint, az elQgyarmatosítás helyi jellemzQinek a specifikus metszéspontjából és a tQkés beavatkozásból származik. Egy jelentQs etnikai identitás társadalmi összetevQje a vidéki területeken többé-kevésbé igyekszik heterogén lenni, de központi jellemzQje a piaci részvétel egy domináns formájából ered. A városi területeken és néhány vidéki központban a foglalkozási identitás egy szqkebb értelemben vett definíciója  vagy a foglalkozási identitás etnikai meghatározása  terjedt el. Mindkét feltétel mellett, hogy a munkaerQ bizonyos helyeken elérhetQ legyen, és hogy a piacokat egyre inkább szabályozza az etnikai identitás, ez gyakran jelentQs etnikum változással jár. Vajon egy új identitás egybeesésének és szintézisének, az asszimilációnak és személyek vagy kisebb csoportok alkalmazkodásának köszönhetQ-e a létezQ identitások elQmozdítása, vagy esetleg más dolgoknak, az emberek esetleg azért vettek részt a munka migrációs folyamatokban és más piacokon egy bizonyos fajta etnikumaként .
A munkaerQpiac etnikai szegmense és az etnikai folyamatok, melyek a szudáni fejlQdést kisérték végig a kapitalista terjeszkedés feltételeinek megfelelQen egy abszolút többletérték alapján, azaz, azáltal, hogy a meglévQ közösségeket átalakították valamilyen módon, ez megkívánta, hogy az emberek hosszabb ideig dolgozzanak, ahhoz, hogy ugyanazon a szinten tudják magukat tartani (lásd Marx 1976[1967]:643-672). Az 1970-es évek közepére a tQke teljesen behatolt a szudáni társadalom releváns érzületébe és további terjeszkedésével egyre inkább verseny helyzetet teremtett fennmaradt termékeivel, a földdel és a munkával. Ezek között a radikálisan változó feltételek között súlyosbodott a nemzetközi gazdasági trendek és a belpolitikai krízis hatása, a munkaerQ dinamikája drámai módon megváltozott. A vidéki népesség készpénzszükséglete azért, hogy eleget tegyen az egyre növekvQ jelen elvárásoknak, egyre inkább erQsödött. Az erdQs területek és a pásztorkodásra alkalmas földek eltqntek, figyelmen kívül hagyták az építQ anyagok és az üzemanyag közvetlen forrás lehetQségeit, és az élelem készletek pótlását. A kereskedelmi szezonok idQtartama drámai módon megemelkedett, ami a kistermelQknél hátrányként jelentkezett. Általában az emberek azt tapasztalták, hogy nQ a nyomás a munkaidejüket illetQen, ami ahhoz vezetett, hogy el kellett fogadni, hogy a személy munkaideje egyre beszqkült, amely a munka egyetlen kritériuma volt. MegkezdQdött a tQkés terjeszkedés irányába egy felemelkedés egy arányos többletérték alapján, ami nem közvetlenül a munkavégzés technikai fejlQdésének köszönhetQ, hanem a munkaerQ a társadalom által történt fokozásának, melyet nem közvetlenül a mezQgazdasági munkavégzésben történQ technikai változások befolyásoltak, hanem inkább a nagy munkaerQt igénylQ termés betakarítás idQszaka.
Ezeknek a befolyásoknak a kombinációja a munkaerQ etnikai szerkezetében egy törést eredményezett (lásd O Brien 1980, 1983; Ali és O Brien 1984). Azok a személyek, akik megelQzQen a családjaikkal azért vándoroltak, hogy gyapotot szedjenek, szétváltak, azért, hogy így maximalizálják a munkából származó bevételeiket. Habár a férfiak, és azok a nQk, akiket kisgyermekek nem akadályoztak a munkavégzésben, a több bevételt jelentQ cirokszedésbe kezdtek, míg a gyerekek, az öregek és a kisgyermekes nQk folytatták a gyapotszedést. Mivel a munkások általában magas munkaidQre vágytak, egyre nQtt azoknak a száma, akik lemondták a szállításukról, az élelemrQl a magasabb ráta kedvéért. Ugyanakkor a munkáltatóknak egyre növekvQ toborzási költségekkel kellett szembe nézniük a petróleum inflációja, más költségek és az általában növekvQ bérszámlák miatt, ahol csak lehetett próbálták csökkenteni a költségeket, és megcsappant a hosszabb távra szóló toborzási energia-befektetésük is. A munkaerQ struktúra egyre inkább küzdött egy társadalmi formával, melynek tagjai etnikai csoportokból kerültek ki, akik a legmagasabb fizetQ munkát keresték a részükrQl legkevesebb költség ráfordítással. A munkapiacon való részvételben a kor és a nem egyre inkább megbízhatóbb faktorként szerepelnek az etnikai identitással szemben.
Ezeknek a trendeknek lényeges következménye a hoszzútávú szezonális migráció jelentQs csökkenése, és a munkapiacok lokalizálása a távolabbi régiókban. Egyre inkább olyan munkát kerestek a szezonális munkások, mely részükrQl a legkisebb költség ráfordítást jelentette, és az otthonukhoz a lehetQ legközelebb esik. Azok az emberek, akik nem találtak az otthonukhoz közelesQ bérmunkát, például sok darfuri, többé vagy kevésbé állandó jelleggel telepedtek le munkavégzQ központok közelében, mint például a Gedaref vidéken. A munkaerQpiac fejlQdésével párhuzamosan a kormány az 1970-es évek végén egy közigazgatási decentralizációs programba kezdett, melynek alapja két vagy több provincia kialakítása volt (Rondinelli 1981). Mivel a munkaadók és a munkavállalók egyre többet konfrontálódtak egymással az osztálybeli különbségek miatt, az osztályharcok regionalizálódtak. Az új régiós közigazgatási szerkezet a tQkések szármára alapot jelentett egy regionális mérleg mqködtetésére, mellyel megpróbálták átalakítani a helyi osztály konfliktusokat interregionális versennyé és a központi kormány ellenzékévé, és az import/export érdekek voltak a dominánsak. Ha ez a stratégia sikeres, a regionalizálás lehet, hogy az etnikai versenyt és törzsiséget a kistQkések és a kispolgárok politikai stratégiájává alakítja át. Egy ilyen fejlQdés nem jelenti az etnicitás eltqnését, mivel egy fontos formája az identifikációnak, csak egy szerkezeti és lényegbeli változás, mely átveszi a politika és a gazdasági kapcsolatok funkcióját.
Azonban a konfliktus sürgQs csökkentésével nQtt a nemzetiségi identitás dimenizója. A szigorúan korlátozó jellegq Nemzetiségi Törvény megtagadta a polgári jogokat az emigránsoktól, és a legtöbbet a Szudánban született leszármazottaiktól is. Ilyen jogok voltak például a független farmok birtoklása, magas fizetések elnyerése és más minden olyan eszközök megvonása, melyek a felfelé történQ mobilitást segítik elQ. A takari csoportokat hatékonyan szorították a képzetlen olcsó munkaerQ kategóriájába. Nemrégiben több ezer eritrea és etióp menekült csatlakozott hozzájuk egy újratelepítési program segítségével, mely a menekült-táborokból a fQ útvonalak menti munkásfalvakba telepítette Qket. Ezeknek a csoportoknak a társadalmi tehetetlensége a törvény által szabályozott állapotukra vezethetQ vissza, mint helyi külföldieket megfosztották Qket a szudáni jogoktól.

Az etnicitás újraszervezQdése felé

Ennek az elemzésnek a fQ célja az, hogy bemutassa  specifikus szudáni példákon keresztül  hogyan kerül szembe az etnicitás a korabeli Harmadik Világgal, mely fQleg az antropológusok szerint ugyanolyan világtörténelmi fejlQdés folyamán alakult ki, mely létrehozta a modern kapitalizmust, a bérmunkát és az osztály szerkezetet. A történelmileg kialakult társadalmi identitások, a kortárs etnicitások alapvetQ meghatározások, melyek annyira modernek és kapitalisták, mint azok az óriási multinacionális vállalatok. Ezek nem természetes tárgyak, kissé modernizált hagyományos identitások, emlékek, vagy billiárd golyók. Ez a megfigyelés továbbá utal a Harmadik Világ emberein történQ kapitalista beavatkozás hatásának a számba vételére, akik úgy tekintik az etnicitást, mint a gyarmati törzsi struktúrák termékét, mely kicsit több mint hamis történelem, mely implicit módon a nem tQkés társadalom ellenzéki modelle. Így áll a dolog, mert ezekben a társadalmakban a kapitalista múlt újraszervezQdésének módszere gyakran tartalmaz a tQkének köszönhetQen várható elvonásokat, melyek hatással vannak ezekre, és elemzik az elvont elemek visszavételét. Azt mondhatjuk, hogy az analízis kezdQ-, és végpontjai figyelembe véve az elméleti helyzetüket, hasonlóságra törekednek; úgy elemzik önmagukat, mint hamis történeti, múltbeli vagy létezQ autonóm tQkés jellemzQkkel nem bíró egységeket. Az eredmény változik az alkalmazott ellentétes modellek függvényében, pld. Piac/nem piac, magas szintq technológia/alacsony szintq technológia, csereérték/használati érték., stb. Sok antropológus és sok etnotörténész túllépett az etnikai identitások azon értelmezésén, hogy ez a hagyományt teremtQ múlt emléke, és tágabb értelmezésben úgy tekintik Qket, mint korlátozott tárgyakat, implicit módon arra törekednek Qk is, hogy a tQkés és nem tQkés formák ellentétes modelleit alkalmazzák, amelyekben az etnicitás, mint egy szervezQdési elv nem differenciált és különösen a nem tQkés formák jellemzQje marad. A nem antropológusok munkáit olvasva majdnem automatikusan áthelyezQdik az ellentét a modern és a hagyományos értelmezési körébe. Wolf írása az Európa és a történelem nélküli emberek (1982) bemutat egy fontos lépést az ilyen ellentétes modellek esetére.
Elemzésünk határait a hamis történelmi konstrukcióban láttuk, melynek alapja az ellentétes modellek, számomra bénítónak tqnnek. Az afrikai tanulmányok esetében ezek a határok látszólag nehézségekre tarthatnak számot, és azért jöttek létre félremagyarázott modellek, hogy megpróbálják rekonstruálni a gyarmati államokat, az osztály szerkezeteket, és a piaci rendszereket, melyek létezése ismert, de melyeknek alapja nem talált még megértésre. Habár perifériális vagy nem piaci jelleggel bíró helyeket alkotó piacok lappanganak a nem piaci társadalmakban (Bohannon és Dalton 1962), a termelés egy afrikai módját adták nekünk, melyben csak a társadalmak (osztályok) között van a kereskedelembQl kifolyólag kizsákmányolás (Coquery-Vidrovitch 1978), és a termelés olyan adózó módjai jönnek létre, melyek domináns társadalmi formákat képeznek, melyek számtalan különbözQ termelési módot magukban foglalnak (Amin 1976). Habár a tQkés terjeszkedés csökkent a piacok alakulása folyamán, és a külsQ domináns szerkezetek is váltogatják egymást, a minQségileg változatlan hagyományos helyi közösségek vagy gyorsan szertefoszlanak, vagy bámulatos módon tovább élnek.
Az elmélet ilyen jellegq elszegényedése következtében vitathatatlan számunkra a modern etnikai folyamatok komplex lefolyása, és végül túlmutat a bocsánatkérQ törzsi atavizmus tételén, amely az afrikai országok kortárs politikai töredezését úgy a primitív etnikai lojalitás hatásának tükrében írja le. Arra is képtelenné tesz bennünket, hogy elQre lássuk, vagy megfelelQ módon elemezzük az alapvetQ átalakulásokat a tQkés politikai gazdaság határain belül, melynek tulajdonítható az elmúlt évtizedben Szudánban a mezQgazdasági munkaerQ szerkezeti átalakítása. Analitikus értelemben a törzsi-, vallási- és osztályharc úgy jelenik meg, mint a társadalmi konfliktus kölcsönösen meghatározott alternatív formái, melyek kapcsolatban állnak egy implicit evolucionalista sémával. A társadalmi formák, mint például a szudáni munkaerQ etnikai szegmense, arra törekednek, hogy  az antropológia elméleti fejlQdése ellenére  láthatóvá tegyék, hogy a hagyományos ellenállás eredményeként, hogy megváltoztatják, vagy leegyszerqsítik a gyarmatosító manipulációs törekvéseket, az alapvetQen etnocentrikus látásmódot, mely mellQzi a folyamat legmeghatározóbb elemét. Elhomályosítja azt a tényt, hogy a kitermelQ gazdaságot meghatározza a teljes gyarmati integrációt kizáró piac, mint egy fajta választási lehetQség mindenki számára, de csak néhány afrikai mutatott érdeklQdést az élesen szezonális jellegq bérmunka iránt, és tartotta szükségesnek az emberek számára, hogy eleget tegyen a piacon kívüli igényeknek, fQként saját erejébQl. Ilyen körülmények között az etnicitás tiszta szervezQ elvként jelenik meg, mely a szudáni emberek aktív megmozdulásainak köszönhetQ, amelyekkel a gyarmatosító tQkés beavatkozásra reagáltak, habár a gyarmatok felosztását és a szabályozó politikát nem volt egyszerq kiszabni. Az etnicitást természetesen nem tQkések vagy a befolyásuk alatt álló emberek eszközölték ki. Azonban a kortárs Harmadik Világban nem nevezhetünk meg egy teljes etnikai szervezQdést  és történelmét -, a perifériális tQkés fejlQdés kontextusában zajló modern társadalmi harcokkal kapcsolatosan. Egy ilyesfajta megértés kerüli az utánzását egy régi valamelyest újszerq megformázásának, és ezért érzékenynek kell lenni a perifériális tQke változásaira, úgy mint, a központi kapitalizmus specifikumaira és a szocializmusra, mivel hatással vannak az etnicitás elveire.

Megjegyzés: Az 1974 és 1979 között végzett szudáni kutatás a Szudáni Antropológiai Kutató VezetQségének az engedélyével jött létre a khartoum-i Gazdasági és Társadalmi és Kutató Tanács és a Ford Alapítvány a Khartoumi Egyetem, Gazdasági és Társadalmi Tanulmányok Tanszékének, Emberi ErQforrást Kutató Projektjére jutatott támogatásával. Ellen Gruenbaum, George Saunders, Bill Roseberry, Ann Binder, és a szerzQ és három névtelen publikáló tett segítQ megjegyzéseket a cikk vázlatába.

Hasonló témájú dokumentumok

Egyelőre még egyetlen hasonló témájú file sincs feltöltve a rendszerbe

A mások által feltöltött dokumentumokat értékelheted. Ha úgy ítéled meg, hogy a vizsgára való felkészülés szempontjából hasznos volt egy dokumentum, akkor adj rá sokcsillagos értékelést.
Ha hibákat tartalmaz, vagy egyéb probléma van vele, akkor keveset.
A dokumentumok sorrendje az értékelések alapján adódik. Ami fentebb van a listában, azt hasznosabbnak ítélték társaid. Az új dokumentumok pedig (értékelések hiányában) szintén a lista tetején kezdenek.

Hozzászólások

Ha észrevételed van egy dokumentummal kapcsolatban (például hibát találtál benne), akkor a Hozzászólások részben jelezheted. Az olyan jellegű kérdéseket mint pl.: A 2. feladat 4. sorából milyen átalakítással jutottunk az 5. sorban szereplő képlethez? - szintén ide érdemes írni

Egy tipp az oldalhoz! - Szavazz a feltöltött dokumentumokra az alapján, hogy mennyire volt számodra használható vagy épp használhatatlan (mondjuk azért, mert tele van hibával). A dokumentumok a szavazataitok alapján sorrendeződnek így hosszútávon a legjobb pontokat kapó dokumentumok lesznek a lista elején. Csak a saját szakod dokumentumaira szavazhatsz.

2008 tavasz 4. alap állattan bencze bikém biológiai vízminősítés bogarak éghajlat elm építésszervezés 1 épszerk iii. etzs eupol évszámok excel filozófiatörténet finnek földtan gazdmatek infláció info ket kivitel kriszti lézer litoszféra mágia matek házi 2 megolgások 1 matek jegyzet mb mezőgazdaság mintavizsga miskolci egyetem motiváció német felvilágosodás orvosi kémia politikai szociológia politikatudomány puska reklámelmélet és gyakorlat rézsűállékonyság számítás szár szerves társadalombiztosítás természetvédelem tétel vegyes szakjog vizsgára