Szent Ágoston - A boldog életről

Országok listájaHungaryNyugat-Magyarországi EgyetemBölcsészettudományi KarMagyarFilozófiaJegyzetekSzent Ágoston - A boldog életről

SZENT ÁGOSTON - A BOLDOG ÉLETRPL
Harmadik nap
23. Beszélgetésünk harmadik napján a minket fürdQbe kényszerítQ reggeli felhQk szétoszlottak és délutánra már a legtisztább idQnek örvendezhettünk. Kedvünk támadt a közeli kis rétre menni, ahol kényelmesen leültünk, és utolsó beszélgetésünk a következQképpen folyt le. Így kezdtem: "Majdnem, minden választ tudok már, amit tQletek kérdéseimre vártam. Ezért egypár napra megszakíthatjuk lakománkat, mert nem sok az, amire még válaszolnotok kell. Anyám szerint a boldogtalanság nem más, mint szükség és megegyeztünk, hogy minden szqkölködQ egyben szerencsétlen is. Azt a kérdést, vajon minden boldogtalan szqkölködik-e, tegnap nem tudtuk eldönteni. Ha az értelem bebizonyítja, hogy ez így van, akkor pontosan megtaláltuk, hogy ki is a boldog ember: az, aki nem szqkölködik. Mindenki, aki nem szerencsétlen, boldog. Boldog tehát az, aki nem szenved szükséget, más szóval, a szükség ugyan azt jelenti, mint a nyomorúság."

24. Trygetius közbevetette: "Hogyan? Mindenki, aki nem szorul rá semmire, boldog? Nem ebbQl következik, hogy minden szqkölködQ egyben szerencsétlen is? Emlékszem, megállapodtunk abban, hogy a szerencsétlen és a boldog között nincs harmadik lehetQség." Megkérdeztem: "Szerinted van-e valami eltérés a halott és az élQ között? Ugye minden ember vagy halott, vagy élQ?" "Elismerem" - mondta Q - "nincs itt semmi közbeesQ dolog, de miért van ez így?" - "Azt hiszem, te is elismered, hogy mindenki, akit egy évvel ezelQtt eltemettek, halott." - "Igen" - "Hogyan, mindenki, akit nem egy évvel ezelQtt temettek el, az él?" - "Ez nem következik ebbQl." Majd így folytattam: "Tehát azt sem lehet következtetni, hogy ha minden szqkölködQ szerencsétlen, akkor mindenki, aki nem szorul rá semmire, boldog: jóllehet a szerencsétlen és a boldog között, amiként az élQ és a halott között, nem lehet közbeesQ állapotot találni."

25. Mivel ezt a gondolatmenetet néhányan közülünk csak nehezen követték, amennyire képes voltam, értelmüknek megfelelQ szavakkal megmagyaráztam: "Tehát senki sem kételkedik abban, hogy minden ember szerencsétlen, aki szükséget szenved, - nem aggasztanak minket a bölcsek bizonyos testi szükségletei. Lelkük nem szorul rá semmire, hiszen ebben rejlik a boldog élet. Mert Q maga tökéletes, és ami tökéletes, az nem szorul rá semmire: magához veszi, ami a test számára szükséges, ha rendelkezésére áll, ha nem, akkor sem töri össze Qt ezeknek hiánya. Minden bölcs ember bátor, s aki bátor, semmitQl sem fél. Nem fél tehát a bölcs sem a test halálától, sem a fájdalmaktól, amelyek elkerülésére vagy megszüntetésére, enyhítésére szolgálnak azok a dolgok, amelyeknek hiányától más esetleg szenved. Ha ezek a javak jelen vannak, mégsem él vissza velük. Nagyon is igaz, hogy bolondság megtqrni azt ami elkerülhetQ. Amennyire lehet és illQ, kikerüli majd a halált és a fájdalmat, máskülönben nem azért szerencsétlen, mivel ezek bekövetkeznek, hanem mivel módjában állott volna elkerülésük, de nem akarta. Ez nyilvánvaló ostobaság jele. Ha tehát ezeket nem kerüli ki, akkor nem az ilyesmi eltqrése miatt, hanem ostobaságból lesz szánalmas. Ha azonban már nem tudja elkerülni, noha helyesen és gondosan járt el, akkor ezek a rátörQ bajok nem teszik szerencsétlenné: Nagyon igaza van a vígjátékírónak: "Mivel nem történhet meg az, amit akarsz, akard azt amit lehet." Hogyan lehetne az szerencsétlen, akivel semmi sem történik akarata ellenére, hiszen amirQl úgy látja, hogy nem sikerülhet neki, azt nem is akarhatja. Akarata csak az elérhetQ célokra terjed, azaz bármit tesz, azt az erény elírásai és a bölcsesség isteni törvénye szerint teszi, és e kettQt lehetetlen elvenni tQle.

26. Lássátok most már, vajon minden szerencsétlen szqkölködik-e? Nehézséget pusztán az okoz e tétel elismerésében, hogy sokan bQvelkednek a múlandó javakban, nekik ezáltal minden könnyq, mert kívánságukra minden mohó vágyuk teljesül. Egyébként nehéz élet ez. Képzeljünk el egy olyanféle embert, amilyennek Cicero ábrázolta Oratát. Mondhatná-e bárki is, hogy Orata, ez a dúsgazdag, jómódú és nagyon elpuhult ember, aki minden élvezetben dúskált, népszerqségnek, jó egészségnek örvendett, szükségbQl dolgozott? Kedve szerint bQven állt rendelkezésére jövedelmezQ birtok s kellemes baráti kör, mindezeket a legalkalmasabban önmaga hasznára fordította és, - hogy röviden összefoglaljam - mindent, amihez csak kezdett, siker koronázta. Mondhatná közületek valaki, hogy Q többre vágyott, mint amennyije volt. Ezt nem tudjuk. Elég, ha elfogadjuk, hogy nem kívánt többet. Gondoljátok, hogy valamire is rászorult? - Licentius: "Tegyük fel, hogy nem vágyódott semmi után - amit egy mindennapi ember esetében nem fogadnék el -, ugyanis kiváló férfiú volt, mégis félt attól, amint mondják, hogy akár egyetlen sorscsapás is megfoszthatja javaitól. Nem nehéz megérteni, hogy mindezek ki vannak téve a véletlennek." Nevetve feleltem: "Láthatod Licentius, hogy ezt a minden szerencsével megáldott embert pusztán éles esze tartotta vissza a boldog élettQl. Minél élesebb eszq volt, annál inkább belátta, hogy mindenét elveszítheti. Ez a félelem nyomasztotta, és gyakran juttatta eszébe ezt a közmondást: a ravasz embert saját szerencsétlensége teszi okossá."

27. Amikor ezen mindenki nevetett, így szóltam: "Vizsgáljuk meg mégis alaposabban, hogy bár félt, mégsem szorult rá semmire; ebbQl következik kérdésünk. A szükség lényege a nem-birtoklásban, nem pedig javainak elvesztése miatti félelemben rejlik. P maga azért nem volt boldog, mivel félt, bár nem látott szükséget. Tehát nem mindenki szqkölködik, aki boldogtalan." - A többiekkel együtt helyeselte anyám is, akinek véleményét védelmeztem, de mégis egy kissé kétkedve mondta: "Mégsem tudom és nem is értem teljesen, hogyan lehet a szükségtQl a nyomorúságot vagy a szükséget a nyomortól elválasztani. A jómódú, sQt gazdag Orata, amint mondjátok, többre nem is vágyott, mégsem volt bölcs, mert attól félt, hogy elvesztheti vagyonát. Ínségesnek nevezhetjük-e amiatt ezt az embert, mert nem volt ezüstje és pénze, vagy inkább azért, mivel a bölcsességet nélkülözte?" - Ekkor mindnyájan csodálkozva kiáltottak fel, én pedig nagyon örültem, hogy éppen anyám mondta ki azt, amivel a bölcselQk könyveibQl vett zárszóként magam készültem elQhozakodni: "Látjátok-e, hogy mennyire más a sok és különféle tétel és az Isten szavára figyelQ lélek? Hát honnan máshonnan származhat mindaz, amit csodálunk?" Licentius örömmel kiáltott fel: "Bizony igazabbat és Istenhez méltóbbat nem is lehetett volna mondani. Nincs nagyobb és nyomorúságosabb ínség a bölcsesség hiányánál, és a bölcs semmiféleképp sem szenvedhet hiányt."

28. "A lélek szegénysége" - mondtam - "nem más, mint az ostobaság. Ez ellentéte a bölcsességnek, éppúgy, mint a halál az életnek, vagy a boldog élet a szerencsétlennek; nincs harmadik lehetQség. Mindenki, aki nem boldog, szerencsétlen, és aki nem halt meg, él. Így nyilvánvaló, hogy aki nem ostoba, az bölcs. EbbQl már látni lehet, hogy nemcsak amiatt volt boldogtalan Sergius Orata, mert félt, hogy a szerencse ajándékait elveszítheti, hanem azért is, mert ostoba volt. Még nyomorultabb lett volna, ha javainak veszendQségére és bizonytalanságára nem is gondolva, egyáltalán nem is félt volna. Nem bátorsága és ébersége, hanem szellemi kábultsága miatt érezhette magát biztosan, de nyomorultul még mélyebb ostobaságba süllyedt. Ha ellenben bárki, akibQl hiányzik a bölcsesség, nagy ínségben van, és a bölcs semmire sem szorul rá, akkor ebbQl az következik, hogy az ostobaság maga az ínség. Amint pedig minden ostoba nyomorult, úgy minden nyomorult ostoba. Tehát az ínség egyben boldogtalanság, és így nyilvánvalóan minden nyomorúság szükség is."

29. Trygetius megjegyezte, hogy Q ezt a végkövetkeztetést nemigen érti. Megkérdeztem tQle: "Miben értettünk egyet gondolatmenetünk szerint?" - "Abban, hogy szükséget szenved az, akibQl hiányzik a bölcsesség." - "Mit jelent tehát szükséget szenvedni?" - "A bölcsességet nélkülözni." - "Mit jelent akkor a bölcsesség híján lenni?" - Hallgatott és én tovább kérdeztem: "Hát nem az ostobaságot jelenti?" - "De igen." - "Nem más tehát szükséget szenvedni, mint ostobának lenni, ebbQl következik, hogy csak egy másik szót kell használnunk a szükség helyett, amikor az ostobaságra gondolunk. Ámbár nem tudom, mondhatnánk-e, hogy szükséget szenved, ahelyett, hogy ostoba. Ha egy fénytQl elzárt helyiségrQl az állítjuk, hogy ott sötétség van, ez nem jelent mást, mint hogy ott nincsen fény. Ugyanis nem a sötétség jön és távozik, hanem a fény hiánya jelenti a sötétséget, amint a ruházat hiánya a ruhátlanságot. A ruházat hiányának megszqntével a meztelenség nem tqnik el, mint valami mozgékony dolog. Így szoktuk mondani valakire, hogy szükséget szenved, hasonlóan ahhoz, hogy meztelen. A szükség a nem-birtoklás kifejezése. Ezért mondják így: úgy fejezem ki mondanivalómat, ahogy tudom, szükséget szenved, mintha mondanák, hogy a nem-birtoklás állapotában van. Így bemutatván, hogy az ostobaság az igazi és feltétlen szükség, döntsd el, megoldottuk-e a felvetett kérdést." - Némi kétkedés ütötte fel a fejét közöttük: amikor nyomorúságot mondunk, valójában nem az ínséget nevezzük-e így? Bebizonyítottuk, hogy helyesen hívjuk szükségnek az ostobaságot. Amint tehát minden ostoba ember nyomorult, és minden nyomorult ember egyben ostoba is, úgy nemcsak mindenkit nyomorultnak kell mondanunk, aki valamire rászorul, hanem minden nyomorultat szqkölködQnek is kell tekintenünk. Ha ellenben amiatt, mert minden ostoba egyben nyomorult is, és fordítva, akkor ebbQl adódik, hogy az ostobaság nyomorúság, és ennek alapján miért nem következtetjük, hogy mindaz, aki valamire rászorul, nyomorult, és minden nyomorult szükséget szenved, tehát a nyomorúság nem más, mint szükség?

30. Ezzel minde BøQVÚtæt¬›®›úòèäâäÛä×hm‡

hÓ ¥6]UhÓ ¥hÓ ¥hÓ ¥5\hÓ ¥hÓ ¥5 hÓ ¥5 B\ˆ¬‚$0Œ;¼CØQ~c^oy҂J‹Þª–¬›®›÷òòòòòòòòòòòòòòòòðgdÓ ¥ $a$gdÓ ¥nki egyetértett és így folytattam: "EbbQl az következik, hogy meg kell látnunk, ki is az, aki nem lát szükséget, mert az az ember lesz bölcs és boldog. A szükség pedig ostobaság, és ez az elnevezés egyfajta terméketlenséget és hiányt szokott jelenteni. Kérlek, figyeljétek meg, hogy a régiek mekkora gondossággal alkották meg az egyes szavakat, akár valamennyit, akár ami nyilvánvaló, különösen pedig azon dolgoknak az elnevezését, amelyek ismeretére nagy szükség volt. Már elismertétek, hogy minden egyes ostoba szükséget is szenved és mindenki, aki valamilyen szükséget szenved, egyben ostoba, Úgy hiszem, belátjátok, hogy az ostoba lélek vétkes is, és a lélek minden vétkét az ostobaság egyetlen szóban magában foglalja. Beszélgetésünk elsQ napján "hiábavalóságnak" neveztük a "semmit", aminek ellentétét "termékenységnek" mondottuk, ez az elnevezés valamely terményrQl ered. Tehát e két egymással ellentétes dologban, vagyis a termékenységben és a hiábavalóságban, a létezés és a nemlétezés fedezhetQ fel. Az ínségnek pedig, amelyrQl most beszélünk, mi az ellentéte?" - Ekkor egy kissé haboztak, majd Trygetius kért szót: "Szerintem a gazdagság, mert úgy látom, ez a szegénységgel ellentétes." - Mire én: "Igen, ez rokon avval. A szegénységet és a szükséget gyakran egy és ugyanazon dolognak szokták felfogni. Más nevet kellene hát találnunk, hogy a kedvezQbb állapotra is több szó legyen, ahogy a szegénység és a szükség elnevezésében nincsen hiány, velük szemben viszont egyedül a gazdagság található. Képtelenség, a mi esetünkben megfelelQ szavak hiánya, amelyek a szükség ellentétét fejeznék ki." Licentius erre ezt mondta: "Ha lehetne mondani, úgy gondolom, hogy a "teljesség" helyesen állítható szembe a szükséggel."

31. "E szóval kapcsolatban" - válaszoltam - "vizsgálódjunk majd egy kissé pontosabban! Az igazság kikutatásában erre nem kell gondot fordítani. Jóllehet Sallustius, a szavak legkitqnQbb mérlegelQje a szükséggel a gazdagságot állította szembe, mégis teljességnek fogtam fel. Nem kell félnünk a grammatika tanítóitól, hogy netalán kijavítanak minket, mert hanyagul használjuk a szavakat, akik pedig a sajátjukat kínálják nekünk használatra." Erre fölnevettek, majd folytattam: "Elhatároztam, hogy szellemeteket, amellyel Istenre figyeltek, nem nézem le, mint egyes égi jóslatokat. Lássuk, mit is takar e név, mert úgy vélem, ennél jobban semmi sem felel meg az igazságnak. A teljesség és szükség pedig egymás ellentétei, sQt hasonlóan a semmirekellQséghez és termékenységhez, ugyanúgy ellentétek, mint a lét és nemlét. S ha a szükség maga az ostobaság, úgy a teljességnek a bölcsesség felel meg. Joggal mondják sokan, hogy a termékenység minden erény anyja. Velük egyetértésben Cicero is így vélekedett egy törvényszéki beszédében: "Fogadja el mindenki úgy, ahogyan akarja; és a termékenységet azaz a szerénységet és a mértékletességet tartom a legnagyobb erénynek." Egyszóval okosan és találóan úgy tekintette a terményt, mint azt, amit mi létnek mondunk, ennek ellentéte pedig a nemlét. De a hétköznapi szóhasználat miatt, amellyel a termékenységet takarékosságnak mondjuk, a két következQ kifejezéssel mutatta meg, hogy mire is gondol; szerénységet és mértékletességet mondott. E két szót vizsgáljuk meg gondosabban."

32. A szerénység eredete a mérték, a mértékletességé pedig a helyes arány. Ahol pedig mérték és helyes arány uralkodik, ott nincs sem több, sem kevesebb a kelleténél. Ez tehát az a teljesség, amit a szükséggel állítottunk szembe, sokkal helyesebben, mintha a bQséget helyeztük volna ide. A bQségen ugyanis valami túláradást értünk, mintegy a dolognak túlcsorduló kiömlését, amelybQl, ha mértéktelenül történik, akkor ott ugyanúgy hiányzik a mérték, és ezáltal maga a túláradó dolog is mértéktelen. Tehát a túláradó bQséggel is járhat szükség; a mértéktartással pedig a több és a kevesebb összeférhetetlen. Ha a gazdagságot (opulentia) vizsgálod, rájössz, hogy annak csak mértéke van. Mert ez a szó az ops - segítség - származéka. Ám, ha ebbQl túlságosan sok van, az gyakran terhesebb a túl kevésnél. Bármi tehát, ami túl kevés, vagy túl sok - mértéktelensége miatt -, oka lehet a szükségnek. A lélek mértéke a bölcsesség, hiszen biztos, hogy a bölcsesség ellentétes az ostobasággal a szükséggel pedig ellentétes a teljesség. A bölcsesség tehát teljesség. A teljességben pedig megvan a mérték. A lélek mértékét tehát a bölcsesség jelenti. Innen ered az a híres szólás, amit joggal mondhatunk a legnagyobb életbölcsességnek: "Csak semmi túlzás!"

33. Mai beszélgetésünk kezdetén említettük, hogyha rájönnénk, hogy a nyomorúság nem más, mint szükség, boldognak vallanánk azt az embert, aki nem szenved szükséget. Rá is jöttünk: boldognak lenni tehát nem más, mint szükséget nem látni, azaz bölcsnek lenni. Ha megkérdezitek, mi is a bölcsesség - már amennyire az értelem képes meghatározni -, mondhatjuk, nem más, mint a lélek mértékletessége, vagyis ami által a lélek önmagát egyensúlyban tartja, hogy ne törekedjék túlzásokra, de a mérték alá se süllyedjen. Nem tartja be a mértéket, amikor kicsapongásokra, uralomvágyra, gQgösségre és más efajta dologra törekszik, amelyek révén - úgy gondolják -, a szertelen és szerencsétlen lelkek boldogságot és hatalmat szerezhetnek maguknak. Szenny, félelem, gyász, vágyak és sok egyéb miatt gyötrQdnek, és emiatt ezek a szerencsétlenek boldogtalanoknak vallják magukat. Mikor pedig az ember a felismert igazságra tekint, és ahhoz tartja magát - hogy ennek a fiúnak a szavával éljek -, és hiábavalóságtól vezettetve nem fordul a hazug bálványokhoz, melyeknek tisztelQjét Istene el szokta hagyni, az ilyen nyomorult tönkremegy, és semmi mértéktelenségtQl, semmi szükségtQl, tehát semmi nyomorúságtól nem fél. A boldog ember mértékletessége bölcsesség.

34. Ilyen értelemben tehát csak az IstentQl származó bölcsességrQl lehet szó. Isteni tekintély alapján tudjuk, hogy Isten fia Isten bölcsessége, és hogy Isten fia is valóban Isten. Boldog az, aki eljut Istenhez, így láttuk ezt már azelQtt is, ahogy megkezdtük e lakomát. Mit gondoltok, mi más lehetne a bölcsesség, mint az igazság? Az írás szerint: "Én vagyok az igazság." Az igazság pedig a legfQbb mértéknek felel meg. BelQle származik, és végezetül ebbe is tér vissza. A legfQbb mérték fölé pedig semmi más mértéket nem lehet helyezni: mert, ha az a legmagasabb, akkor önmaga által lett azzá. Elengedhetetlen, hogy a legfQbb mérték egyben az igaz mérték is legyen. Amint a mérték teremti meg az igazságot, úgy ismer rá az igazság. Sohasem volt az igazság és a mérték igazság nélkül. Ki az Isten fia? Írva van: az igazság. Ki más az, akinek nincsen atyja, mint a legfQbb mérték? Aki tehát az igazság segítségével jut el a legfQbb mértékhez, az az ember boldog. Ez azt jelenti, hogy lélekben megtalálja Istent, azaz Istennel él. Semmi egyéb, noha IstentQl van, nem juthat Istenhez.

35. Az a figyelmeztetés, amelyik arra int, hogy Istenre emlékezzünk, Qt keressük, Qt, minden dölyfünket elqzve, szomjúhozzuk, magából az igazság forrásából árad felénk. Ez a ragyogás árasztja belsQ szemeinkbe azt a titkos napfényt. Az övé minden igazság, amirQl beszélünk, akkor is, amikor akár gyengén látó, vagy akár hirtelen kinyílt szemünkkel merészen odafordulunk és reszketünk az egészet szemügyre venni, mert csak az tekinthetQ Istennek, aki mindenféle fogyatékosságtól mentesen tökéletes. Mert ami teljes egész és maga a minden az tökéletes, egyszersmind Q a mindenható Isten.
Mégis, ameddig keresünk, valljuk be, még nem jutottunk el a mi mértékünkhöz, ezért, bár már Isten segít minket, még nem vagyunk bölcsek és boldogok; a forrás, vagy, hogy ezt a szót használjam, a teljesség még nem töltött el minket. Ez tehát a lelkek teljes jóllakottsága, ez a boldog élet, tökéletesen megismerni azt, ami az igazsághoz vezet, amellyel élsz és amelynek révén a legfQbb mértékhez kapcsolódsz. Ez a három dolog az értQk számára megmutatja az egyetlen Istent, az egyetlen lényeget, és kizárja a különféle babonákat. Ekkor anyám ezeket az emlékezetébe vésQdött szavakat újra felismerve, mintegy hitére ráébredve boldogan idézte papunknak e verssorát: "...Háromegy, / vedd szárnyad alá, aki kér" és hozzátette: "kétségtelenül boldog élet a tökéletes, amelyhez - feltételezzük - töretlen hittel, örvendezQ reménnyel és lángoló szeretettel sietve eljuthatunk."

36. Így szóltam: "Tehát minket is int a mérték, hogy ne lakomázzunk egész napon át. ErQm szerint hálát adok a nagy és igaz Istennek, a lelkek szabadító urának, azután nektek, akik ide szívélyesen meghívtatok, és sok ajándékkal halmoztatok el. Annyi mindent hoztatok beszédemhez, hogy nem tagadhatom, meghívottaim jóllakattak." - Mindenki örült és hálát adott Istennek. Trygetius: "Mennyire kívánom, hogy naponta ilyen mértékkel táplálj minket!" - "Ezt a mértéket" - mondtam - "mindig és mindenhol meg kell Qrizni, szeretni kell, ha Istenhez való visszatérésünk szívügyetek." A mondottak után, beszélgetésünknek véget vetve, szétszéledtünk.

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

03.04/2 2 eloadas 2010 a mű alkotmánytörténet antroptöri arc biofizika bioinformatika biomérnöki bme citrátkör definíciók dia dosztojevszkij egészségszociológia etnicitás eu tételek európai integráció feudalizmus fogyasztóvédelem gazdasági matematika igaz józsef írányítástechnika juhász kérdések kéregedzés kereskedelem kiállítás kidolgozott kidolgozott kiskérdések kiselőadás mechanika mikro objektum orientált okj oprendszerek őskor pdf piac polg.jog puska2 rézsűállékonyság statisztika szerep tudománytörténet üzleti etika vállalkozás vállalkozási ismeretek zsidó kultúra