Pierre B. tőkeelmélete

Országok listájaHungaryPécsi TudományegyetemFelnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési KarIfjúságsegítőBevezetés A SzociológiábaPierre B. tőkeelmélete

Pierre Bourdieu:
GAZDASÁGI TPKE, KULTURÁLIS TPKE, TÁRSADALMI TPKE

Felkai Gábor - Némedi Péter - Somlai Péter: Olvasókönyv a szociológia történetéhez. Szociolgiai irányzatok a XX. században


A leegyszerqsítés elkerülése érdekében fontosnak látszik újra bevezetni a tQke és ezzel a tQkefelhalmozás koncepcióját is, mindazzal együtt amit ez tartalmaz. A tQke vagy anyagi formában, vagy elsajátított, inkorporált formában felhalmozott munka. A tQkének lehetQvé válik a társadalmi energia tárgyiasult vagy élQ munka formájában való elsajátítása is. A tQke mint vis insita az objektív és szubjektív struktúrában rejlQ erQ; a tQke ugyanakkor  mint lex insita - a társadalmi világ belsQ szabályszerqségeinek alapvetQ elve is. A tQkére vezethetQ vissza, hogy a társadalmi élet, különösen a gazdasági élet játékfolyamatai nem úgy zajlanak le, mint a szerencsejátékok, amelyekben bármikor elQfordulhatnak meglepetések. A tQkefelhalmozáshoz idQre van szükség. A tQkében egyfajta fennmaradási tendencia rejlik: ugyanúgy termelhet profitot, mint ahogyan önmagát is reprodukálhatja vagy növelheti. A tQke a dolgok objektivitásában rejlQ erQ, amely arról gondoskodik, hogy ne legyen rögtön lehetséges vagy rögtön lehetetlen. A tQke különbözQ fajtáinak és alfajtáinak bizonyos idQpontban adott elosztási struktúrája a társadalmi világ belsQ struktúrájának felel meg, vagyis azoknak a benne rejlQ kényszereknek, amelyek a társadalmi valóság tartós mqködését meghatározzák és a gyakorlat sikeresélyeit eldöntik.
A közgazdaságtan a tQkefogalmát egy olyan gazdasági gyakorlatból eredezteti, amely a kapitalizmus találmánya. Ez a társadalmi csereviszonyokat egyszerq árucserére szqkíti le, melyet objektíve és szubjektíve a profit maximalizálása és a (gazdasági) önzés vezérel. A közgazdaságtan megalapozása hogy megakadályozta a gyakorlat általános közgazdaságtanának létrejöttét, amely az árucserét csupán a társadalmi csere lehetséges formáinak egyik speciális eseteként kezeli. A gazdasági gyakorlat valóban általános közgazdaságtanának ki kell terjednie mindazokra a gyakorlatformákra, amelyek bár objektíve gazdasági jellegqek, de a társadalmi életben nem ilyennek ismerik Qket, és nem is ismerhetQk fel ilyenként. A gyakorlat általános közgazdaságtanának arra kell törekednie, hogy a tQkét és a profitot valamennyi megjelenési formájában megragadja, és meghatározza azokat a törvényszerqségeket, amelyek alapján a tQke különbözQ fajtái kölcsönösen egymásba transzformálódnak.
A tQke három alapvetQ formában fordul elQ. Hogy éppen melyik alakjában jelenik meg, az felhasználásának mindenkori területérQl, valamint hatékony mqködéséhez elengedhetetlen, többé-kevésbé magas transzformációs költségektQl függ.
A gazdasági tQke közvetlenül pénzzé konvertálható, és különösen a tulajdonjogi formában történQ intézményesedésre hajlamos;
A kulturális tQke bizonyos feltételek mellett gazdasági tQkévé konvertálható, és különösen az iskolai végzettségi titulusok formájában történQ intézményesedésre hajlamos
A társadalmi tQke a társadalmi kötelezettségekbQl vagy kapcsolatokból fakadó tQke bizonyos feltételek mellett ugyancsak gazdasági tQkévé konvertálható, és különösen a nemesi címek formájában történQ intézményesedésre hajlamos.

A kulturális tQke

A kulturális tQke három formában létezhet:
bensQvé tett, inkorporált állapotban, a szervezet tartós készségének formája
tárgyiasult (objektívált) állapotban, kulturális javak, képek, könyvek, eszközök vagy gépek formájában, melyekben bizonyos elméletek és azok kritikái, problematikák stb. hagytak nyomot vagy valósultak meg, és végül
intézményesült állapotban, olyan tárgyiasult formában, amelyet azért kell külön kezelni, mert igen sajátos tulajdonságokat kölcsönöz az általa garantált kulturális tQkének.
A kulturális tQke fogalma elméleti hipotézisként vetQdött fel, és lehetQvé tette, hogy a szerzQ megragadja a különbözQ társadalmi osztályokból származó gyerekek iskolai teljesítményeinek eltérését. Ennek során az iskolai sikert , tehát azt a speciális profitot, amelyet a különbözQ társadalmi rétegek és osztályok gyerekei az iskolai piacon elérhetnek, a kulturális tQkének a különbözQ osztályok és rétegek közötti eloszlására vonatkoztatta. Ez a kiindulás pont imlicite szakítást jelent azon közkeletq szemléletmód alapjául szolgáló premisszákkal, amelyek szerint az iskolai siker vagy sikertelenség természetes képességekre vezethetQ vissza, mind pedig a humán tQkére vonatkozó elméletek elQfeltevéseivel.

Inkorporált kulturális tQke
A kulturális tQke legtöbb sajátossága abból a ténybQl fakad, hogy alapvetQen testre szabott és valamilyen bensQvé tételt (ikorporációt) tételez fel. A kultúra inkorporált állapotban történQ felhalmozását egy elsajátítási folyamat elQzi meg, amely mivel képzési és tanulási idQt igényel, idQbe kerül. Az idQt a beruházónak személyesen kell beruháznia. A mqveltségi tQk elsajátítása sem valósulhat meg idegen személy révén. A képviseleti elv itt kizárt. Aki a mqveltség megszerzésén dolgozik, önmagán dolgozik, önmagát mqveli , az ember személyével fizet , idQt ruház be ugyanakkor egyfajta társadalmilag kialakított libidót is, ami lemondással, kudarcokkal és áldozatokkal jár. A premier családi nevelést is számításba kell venni, méghozzá az oktatási piac igényeihez viszonyítva vagy pozitív értékként, vagy negatív tényezQként mint kétszeresen elvesztegetett idQt, mivel a negatív következmények korrigálására még több idQt kell fordítani.
Az inkorporált tQke olyan tulajdon, amely a személy szilárd részévé, habitusává vált; a tulajdonlásból itt tulajdonság válik. Az inkorporált és ezáltal elsajátított tQke nem adható tovább rövid idQtáv alatt ajándékozás, öröklés, vétel vagy csere útján. ( káder foglalkoztatás)
A kulturális tQke elsajátítása  koroktól, társadalmaktól és társadalmi osztályoktól függQen különbözQ mértékben  kifejezetten megtervezett nevelési intézkedések nélkül, teljesen öntudatlanul mehet végbe. Az elsajátított kulturális tQkét mindig az elsQ elsajátítás körülményei formálják, ezek észrevehetQ nyomokat hagynak rajta. A kulturális tQke sokrétqen kötQdik a személyhez, annak biológiai egyedülvalóságához, és a társadalmi átörökítés útján kerül továbbadásra, ami azonban mindig rejtetten történik és gyakran teljesen láthatatlan marad. A kulturális tQkét gyakran csak szimbolikus tQkének tekintik, tehát nem ismerik fel valóságos tQke-természetét, ehelyett legitim képességnek vagy autoritásnak tartják, amely azokon a piacokon (pl. párválasztás piacán) jövedelmez, amelyeken a gazdasági tQke nem kap teljes elismerést.
A nagyobb kulturális tQke birtoklását valami különösnek tartják, ezért további anyagi és szimbolikus profitok bázisává válnak. Aki bizonyos kulturális kompetenciával rendelkezik pl. olvasni tud az analfabéták világában, a kulturális tQke elosztási szerkezetében betöltött pozíciójának fogva különlegességi értékkel rendelkezik, amelybQl extraprofitot nyerhet. Tehát a profit azon része, amely a társadalmunkban a kulturális tQke bizonyos formáinak különlegességi értékébQl fakad, végül arra is vezethetQ vissza, hogy nem minden egyén rendelkezik mindazokkal a gazdasági és kulturális eszközökkel, amelyek lehetQvé tennék, hogy gyerekei taníttatatása meghaladja azt a minimumot, amely adott idQpontban a legalacsonyabb piaci értékq munkaerQ reprodukálásához szükséges. A tQke egyenlQtlen elosztása tehát a teljes mezQ struktúrája képezi az alapját a tQke speciális hatásainak, nevezetesen, hogy profitot lehet általa elsajátítani és olyan játékszabályokat kialakítani, amelyek a lehetQ legkedvezQbbek a tQke és annak újratermelése számára.
A kulturális tQke szimbolikus hatékonyságának alapja átadásának logikájából ered. Egyrészt az objektivált kulturális tQke elsajátításának folyamata, másrészt azonban a kulturális tQkének a legkorábbi gyermekkortól kezdQdQ felhalmozása csak azokban a családokban megy akadálytalanul és idQveszteség nélkül végbe, amelyek olyan erQs kulturális tQkével rendelkeznek, hogy az egész szocializációs idQszak egyúttal felhalmozási idQszak is. A kulturális tQke átadása a legleplezettebb tQkeátörökítési forma. Ezért a tQke újratermelési stratégiáinak rendszerében annál nagyobb súlyra tesz szert, minél inkább szankcionálják és ellenQrzik társadalmilag a tQkeátadás közvetlen és látható formáit.
A gazdasági és kulturális tQke közötti összekötQ kapocs a megszerzésükhöz szükséges idQ. A családokban felhalmozódó különbözQ kulturális tQke elQször az átadási és felhalmozási folyamat kezdetének idQpontjában okoz különbözQségeket, majd pedig egy hosszadalmas elsajátítási folyamat tulajdonképpeni kulturális igényeinek való megfelelés képességében. Az egyénnek csak annyi ideje van a kulturális tQke felhalmozására, amennyit a családja szabad, gazdasági kényszerektQl mentes idQként biztosítani tud a számára.

Objektivált kulturális tQke
Számos olyan tulajdonsága van, amelyeket csak az inkorporált, bensQvé tett kulturális tQkéhez való viszonya alapján lehet meghatározni. A kulturális tQke materiálisan adható át, anyagi hordozók (pl. írások, festmények) révén. Egy festménygyqjtemény pl. ugyanolyan jól átadható, mint a gazdasági tQke, de persze csak a tulajdonjog ruházható át. Ezzel szemben az a sajátosság, amely a tulajdonképpeni elsajátítást lehetQvé teszi nem ruházható át: nevezetesen azok a kulturális képességek, amelyek egy festmény élvezetét vagy egy gép használatát lehetQvé teszik; ezek a kulturális képességek nem mások, mint inkorporált kulturális tQkék, amelyekre az elQzQekben leírt átruházási szabályok érvényesek. A kulturális javak, tehát v anyagi elsajátítás tárgyai, ami gazdasági tQkét feltételez, v szimbolikusan sajátíthatók el, ami inkorporált kulturális tQkét feltételez. EbbQl következik, hogy a termelQeszközök tulajdonosának meg kell találnia az utat, hogy vagy maga szerezze meg az azok specifikus elsajátításához és használatához szükséges inkorporált kulturális tQkét vagy saját szolgálatába kell állítania ezen kulturális tQke birtokosait. Objektív állapotában a kulturális tQke autonóm és koherens egész formájában jelenik meg, saját törvényeit követi, és függetlenek az egyéni akarattól. Ezért nem korlátozható az egyes cselekvQ személyek inkorporált kulturális tQkéjére. Az objektív kulturális tQke mint anyagilag és szimbolikusan aktív és mqködQ tQke addig áll fenn, ameddig a cselekvQ személyek elsajátítják és a konfliktusokban fegyverként v eszközként használják fel. Ezen konfliktusok színhelye a kulturális termelés (mqvészet, tudomány stb.) területe, ezen túlmenQen pedig a társadalmi osztályok szerepe. Itt vetik be erejüket a cselekvQ személyek, és tesznek szert arra a profitra, amely megfelel az objektivált kulturális tQke feletti uralomra való képességük mértékének (azaz inkorporált kulturális tQkéjüknek).
Intézményesült kulturális tQke
Az inkorporált kulturális tQke titulusok formájában történQ objektivitása azon eljárás, amely kiküszöböli ezt a hiányosságot. A titulusok különbséget hoznak létre az állandó bizonyítási kényszer alatt álló autodidakta kulturális tQkéje és azon kulturális tQke között, melyet jogilag olyan titulusok révén ismernek el, illetve garantálnak, amelyek (formálisan) függetlenek hordozójuk személyétQl. Az iskolai végzettség titulusa a kulturális kompetencia bizonyítéka, amely tulajdonosának tartós és jogilag garantált konvencionális értéket kölcsönöz. A társadalmi élet ebbQl megteremtette a kulturális tQke egyik formáját, melynek érvényre jutása viszonylag független nemcsak hordozójának személyétQl, de attól a kulturális tQkétQl is, amellyel az adott idQpontban ténylegesen rendelkezik. A kulturális tQke ugyanúgy intézményesül, mint gondoljuk például a concurs vizsgaformájára, amely minimiális teljesítménykülönbségek folytonosságából tartós és durva diszkontinuitásokat hoz létre. A mindent vagy semmit elve alapján lényegi különbséget intézményesítenek az utolsó sikeres és az elsQ bukott vizsgázó között, mely megkülönbözteti a hivatalosan elismert és garantált kompetenciát az állandó bizonyítási kényszer alatt álló egyszerq kulturális tQkétQl. Ez az eset világosan megmutatja, milyen teremtQ mágia szövetkezik össze ezzel az intézményesült hatalommal, azzal a hatalommal, amely az embereket arra ösztönzi, hogy valamit lássanak és elhiggyenek, egyszóval valamit elismerjenek.
Az iskolai végzettség titulusa vagy a tudományos fokozat intézményes elismerést kölcsönöz az adott személy által birtokolt kulturális tQkének. LehetQvé válik, hogy az ilyen titulusok viselQit összehasonlítsák vagy akár felcseréljék egymással, amennyiben egymást utódként követik. Egy adott iskolai titulus megszerzéséhez szükséges pénzbeli érték meghatározásával megállapítható az a váltóárfolyam is, amely a kulturális és a gazdasági tQke közötti konvertibilitást biztosítja. Miután e titulusok a gazdasági tQkének kulturális tQkévé való átalakulásából származnak, e címek viselQi kulturális értékének meghatározása másokhoz képest ahhoz a pénzbeli értékhez kapcsolódik, amelyért Qket a munkaerQpiacon felválthatják: ugyanis a képzési beruházásoknak csak akkor van értelme, ha a gazdasági tQkének kulturális tQkévé való eredeti átalakítása legalábbis részben objektíve garantált. Az iskolai végzettség által garantált anyagi és szimbolikus profitok különlegességi értékükt ˆP>:l-Ž-4!6!8!`!¶!Ò!è!5"@"ÿ"$Ò*
+ªHI¬LäLHZì[*\fox¼yÎyH{l{ʵðµÞÞúöíçÝíÝíÝíÑöçÝíçíçíçíÝíÝíÝíÈÝíÆíºíçíçí¶h9ãhÝgå56CJ\]UhÝgå5CJ\h± µhÝgå5CJ\hÝgå5>*CJ\
hÝgåCJhÝgå5CJ\hÝgå hÝgå;'$†ˆ~ € ‚ ºPl-6!8!æÖ¬~¬¬~~~~~~¬-$„$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿ^„a$gdÝgå)$$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿa$gdÝgå$%dOÆÿa$gdÝgå$
&
F
Æ Ð%dOÆÿa$gdÝgå
8!^!`!¶!("ÿ">%Ð*Ò*Ò¤¤www¤M)$$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿa$gdÝgå-$
&
F$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿa$gdÝgå-$„$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿ^„a$gdÝgå-$
&
F$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿa$gdÝgåÒ*
+n2¨4&;HCªHªL¬LäLì[*\ÈgF{ɟŸŸŸŸŸqɟɟŸ-$„$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿ^„a$gdÝgå)$$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿa$gdÝgå6$
&
F
Æ $ „$d%d&d'dNÆÿOÆÿPÆÿQÆÿ^„a$gdÝgå
Ql is függnek, elQfordulhat, hogy az idQ- és munkabefektetések kevésbé bizonyulnak rentábilisnak, mint ahogy eredetileg a kiadásuk idején várták volna. Ebben az esetben a kulturális és gazdasági tQke közötti váltóárfolyam de facto megváltozott. A gazdasági tQkének kulturális tQkévé való oda-vissza változására vonatkozó stratégiákat a különbözQ tQkeformákra mindenkor érvényes profitesélyek struktúrája határozza meg.

A társadalmi tQke

A társadalmi tQke azon aktuális és potenciális erQforrások összessége, amelyek a kölcsönös ismertségek vagy elismerés többé-kevésbé intézményesült viszonyai tartós hálózatának birtoklásához kapcsolódnak, vagy másként kifejezve, olyan erQforrásokról van szó, amelyek az egy csoporthoz való tartozáson alapulnak. Az egyes csoporttagok által birtokolt tQke összessége valamennyiük számára biztosítékul szolgál, és hitelképességet kölcsönöz nekik. A társadalmi kapcsolatok a gyakorlatban csak olyan anyagi és/vagy szimbolikus csereviszonyok alapján létezhetnek, amelyek fenntartásához hozzájárulnak. Társadalmilag is intézményesülhetnek és garanciákat kaphatnak, akár valamilyen közös név felvétele révén, amely egy bizonyos családhoz, osztályhoz v valamilyen iskolához, párthoz stb. való tartozást jelez, akár számos más intézményesülési aktus révén, amelyek egyúttal meg is jelölik az érintetteket és tájékoztatást adnak az adott társadalmi tQkeviszony fennállásáról.
Ezáltal ez a viszony kvázi-valóságos létezést nyer, melyet a csereviszonyok tartanak életben és erQsítenek tovább. A társadalmi tQke alapján képezQ csereviszonyokban elválaszthatatlanul összekapcsolódnak az anyagi és a szimbolikus szempontok. Csak akkor mozgósíthatók és tarthatók fenn, ha ez az összekapcsolódás felismerhetQ. Ezért soha nem korlátozódnak teljesen az objektív fizikai (földrajzi) kapcsolatokra vagy a gazdasági és társadalmi közelségre.
Az egyén által birtokolt társadalmi tQke nagysága egyrészt azon kapcsolatok hálójának kiterjedésétQl függ, amelyeket ténylegesen mozgósítani tud, másrészt azon (gazdasági, kulturális vagy szimbolikus) tQke nagyságától, amelyet azok birtokolnak, akikkel kapcsolatban áll. Tehát bár a társadalmi tQke nem korlátozható közvetlenül egy meghatározott egyén vagy akár a vele kapcsolatban állók összességének gazdasági vagy kulturális tQkéjére, azonban soha nem teljesen független ettQl; hiszen a csereviszonyokban intézményesült kölcsönös elismerés feltételezi, hogy a résztvevQk közötti objektív homogenitás minimumának elismerését; ezenkívül a társadalmi tQke multiplikációs hatást gyakorol a ténylegesen rendelkezésére álló tQkére.
Egy bizonyos csoporthoz való tartozásból eredQ profitok egyszersmind az ezen a profitokat lehetQvé tevQ szolidaritásnak is alapjai. Egy kapcsolatháló létezése se nem természetes, sem pedig olyan társadalmi adottság , amely valamilyen eredeti intézményesítési aktus alapján egyszer és mindenkorra fennáll. Ez inkább egy folyamatos intézményesítQ tevékenység terméke. Az intézményesítési rítusok jelentik itt a lényeges momentumot. Erre az intézményesítQ munkára az anyagi és szimbolikus profitot hozó, tartós és hasznos kapcsolatok létrehozása és újratermelése érdekében van szükség. A kapcsolatháló azoknak az egyéni és kollektív beruházási stratégiáknak a terméke, amelyek tudatosan vagy öntudatlanul olyan társadalmi kapcsolatok megteremtésére és fenntartására irányulnak, amelyek elQbb-utóbb közvetlen haszonnal kecsegtetnek. Ennek során a különbözQ véletlen kapcsolatok megteremtésére és fenntartására irányulnak, amelyek elQbb-utóbb közvetlen haszonnal kecsegtetnek. Ennek során különbözQ véletlen kapcsolatok tartós kötelezettségekkel járó, különösen fontos és kiválasztott kapcsolatokká válnak. A kötelezettségek alapulhatnak szubjektív érzéseket (elismerés, tisztelet, barátság) vagy intézményesített garanciákon (jogi igényeken). Ez abból fakad, hogy bizonyos társadalmi intézmények, melyek valakit rokonná (testvér), nemessé, örökössé, nyilvánítanak, szimbolikus valóságot hoznak létre, amely a beavatottság varázsát hordozza. A beavatottság légkörét állandó cserék (szavak, ajándékok) révén termelik újjá. A kölcsönös ismertség és elismerés feltétele és eredménye ennek a cserének. A csere az elismerés jelét kölcsönzi a kicserélt dolgoknak. A kölcsönös elismeréssel és ezáltal a csoporthoz való tartozás elismerésével teremtQdik újra a csoport számára lefektetett cserekapcsolatokra (házasság) nem kerülhet sor. Így a csoport minden tagja a csoporthatárok Qre: a csoportba kerülQ valamennyi új jövevény veszélyeztetheti a csoporthoz tartozás kritériumait. A laissez faire logikájának megfelelQen igénybe veheti a legitim kapcsolatok támogatását és az illigitimek kizárását célzó valamennyi intézményt. Ezek az intézmények alkalmat adnak (körutazások, vadászatok), helyeket (lakónegyedek, iskolák) vagy gyakorlatokat teremtenek (társasági játékok, kulturális rendezvények). Így látszólag véletlenül teszik lehetQvé azon egyének találkozását, akik a csoport léte és fennmaradása szempontjából annyira homogének, amennyire csak lehetséges. A társadalmi tQke újratermeléséhez elengedhetetlen az állandó csereaktusokban megvalósuló szakadatlan kapcsolattartás, amely újra és újra megerQsíti a kölcsönös elismerést. A kapcsolattartás idQbe és pénzbe és közvetlenül vagy közvetetten gazdasági tQkébe is kerül. Ez a ráfordítás csak akkor kifizetQdQ és akkor van értelme, ha bizonyos kompetenciát is belefektetnek.
Ez éppoly szilárd része a társadalmi tQkének, mint ezen kompetencia elsajátításának és megQrzésének képessége. A társadalmi tQke felhalmozásához és fenntartásához szükséges munka annál jövedelmezQbb, minél nagyobb ez a tQke maga. (pl. társadalmi tQkére utaló híres családnév viselQi).
Valamennyi csoportban fellelhetQk a delegáció többé-kevésbé intézményes formái. Ezek teszik lehetQvé, hogy egyetlen vagy néhány személy kezében összpontosuljon az összes társadalmi tQke, amelynek alapján a csoport (család, nemzet) létezik. A plena potestas agendi et loquendi -vel ellátott teljhatalmú személyt kérik fel rá, hogy a csoportot képviselje, a nevében beszéljen és cselekedjen, és ily módon, a mindenhez tartozó tQke alapján hatalmat gyakoroljon. A legelemibb intézményi szinten például a családfQt ismerik el hallgatólagosan egyedüli személyként. A diffúz delegációban a nagyok arra kényszerülnek, hogy személyesen védelmezzék meg a legjelentéktelenebb családtagok becsületét is, elhárítván ezzel a csoport tisztességét fenyegetQ veszélyt. Annak megakadályozására, hogy belsQ versengés a csoportképzQ tQke további felhalmozását veszélyeztesse, a csoporttagoknak szabályozniuk kell, hogyan válhat valaki taggá, a csoport képviselQjévé (küldötté, megbízottá, felhatalmazottá) az egész társadalmi tQke felett rendelkezQ személlyé. A delegáció és a reprezentáció mechanizmusai magukban hordozzák a segítségükkel létrehozott társadalmi tQke céljától való elidegenedésének elvét. Minél nagyobb a csoport és minél kisebb tagjainak hatalma, annál inkább válik a delegáció és a reprezentáció a társadalmi tQke koncentrációjának feltételévé. A társadalmi tQke célelidegenedésének lehetQsége azonban azon a tényen alapul, hogy egy adott összessége részközösség révén képviselhetQ, az egész közösség nevében beszélhetnek, azt képviselik és nevében uralmat gyakorolnak. Az effajta reprezentáció modellszerq esete a fQnemesség. A fQnemes az egyénné vált csoport. A csoport nevét viseli, az pedig az Q nevét. A képviselet logikája potenciálisan olyan jelenségekre is érvényes, mint a személyi kultusz . Ez egyrészt azért van így, mert kiemelkedQ személyiségük, hírnevük, nyilvános megjelenésük hatalmuknak fontos, leglényegesebb vonása, mely hatalom teljesen szimbolikus és az ismertség és az elismerés logikájának megfelelQen alakul, másrészt azért, mert a képviselet teremtheti meg vagy meríti ki azon csoportok teljes realitását, amelyek egyedül a képviselet révén létezhetnek társadalmilag hatékonyan.

A tQkeátalakulások

Másféle tQkefajtákra gazdasági tQke segítségével lehet szert tenni, de csak költséges átalakítási munkák árán, amelyek az adott területen hatékony hatalomformák elQállításához szükségesek. Vannak bizonyos javak és szolgáltatások, amelyek a gazdasági tQke segítségével azonnal és másodlagos költségek nélkül megvásárolhatók. Vannak olyanok is, amelyek csak valamilyen társadalmi kapcsolati vagy kötelezettségi tQke alapján szerezhetQk be. Az ilyen jellegq kapcsolatok vagy kötelezettségek csak akkor vehetQk igénybe rövid távon, ha már hosszabb ideje fenntartották Qket, mintha csak öncélúak lennének. Ennek az igénybevétel idején kívül kell végbemennie, tehát valamilyen kapcsolattartó munka befektetésével, amelynek szükség esetén hosszú távúnak kell lennie; ugyanis az elvesztegetett idQ tartama maga az egyik tényezQ, amely arról gondoskodik, hogy elismeréssé váljék. A gazdasági tQke egyrészt az összes többi tQkefajta alapja, másrészt azonban a gazdasági tQke transzformált és travesztált megjelenési formái sohasem vezethetQk vissza teljesen erre a tQkére.
Ahhoz, hogy megértsük a tQke mqködésének logikáját, a tQkeátalakulások és a tQke megtartását meghatározó törvényeket, le kell küzdenünk két egyoldalú és egymással ellentétes szemléletmódot: az egyik az ökonomizmus , amely minden tQkeformát a gazdasági tQkére redukálhatónak tart, ezért figyelmen kívül hagyja a többi tQkefajta sajátos hatékonyságát; a másik a szemiologizmus , melyet manapság a strukturalizmus, a szimbolikus interakcionizmus és az etnometodológia képvisel. Ez a társadalmi csereviszonyokat kommunikációs jelenségekre szqkíti le. A gyakorlat általános közgazdaságtanában a pazarlás fogalma felesleges. Az általános értékalap,, az egyenérték mértéke itt a munkaidQ. A gazdasági tQke társadalmi tQkévé való átalakítása sajátos munkát igényel. Látszólag ingyen adja ki-ki az idQt, a figyelmet, a gondoskodást és a fáradtságot. A cserekapcsolat elveszti tisztán monetáris jelentését, ami pl. egy ajándék személyes kialakításánál történik. Megváltozik magának a csereviszonyoknak az értelme is, a társadalmi csere átfogó logikának keretén belül biztos befektetést jelent, melynek profitjait pénzügyi vagy más formában lehet érzékelni. Ugyanez érvényesül a gazdasági tQkének kulturális tQkévé való átalakulása során. A kulturális tQke legjobb mércéje a megszerzésére fordított idQ. Vagyis a gazdasági tQke kulturális tQkévé való átalakítása, amely gazdasági tQke birtoklása révén válik lehetQvé (a kulturális tQke, átadása valójában a családban történik). A különbözQ tQkefajták kölcsönös konvertálhatóságának ténye a kiindulópontja azon stratégiáknak, amelyek a tQke újratermelését a lehetQ legcsekélyebb tQke-átalakítási költségek segítségével kívánják elérni. A különféle tQkefajták reprodukálhatóságuk szerint különböznek egymástól, tehát aszerint, hogy milyen könnyen ruházhatók át. Itt egyrészt a tQkeátvitel során fellépQ apadási arány mértékérQl van szó, másrészt arról, hogy milyen mértékben leplezhetQ el a tQkeátruházás; az apadási kockázat és a leplezési költségek tendenciája, hogy ellenkezQ elQjelqek. Mindaz, ami a gazdasági jelleg leplezéséhez hozzájárul, növeli az apadási kockázatot, különösen a nemzedékek közötti tQkeátruházás során. A különbözQ tQkefajták feltqnQ összeegyeztethetetlensége ezért jelentQs mértékq bizonytalanságot visz be a különbözQ tQkefajták tulajdonosai közötti valamennyi tranzakcióba. Ugyanez a helyzet a társadalmi tQkénél is. A kulturális tQke átvitelére jellemzQ nagyfokú leplezéssel nemcsak a vele járó apadási kockázat áll szemben, hanem az a tény is, hogy az iskolai végzettség titulusai a képzési tQke intézményesült formái. Ezek nem ruházhatók át és nem vásárolhatók meg. A kulturális tQke átadása nagyobb titkosság mellett, de nagyobb kockázattal is történik, mint a gazdasági tQkéé; mert a kulturális tQke állandó és diffúz átadása a családban éppoly kevéssé tudatos, mint amennyire ellenQrizetlen. A kulturális tQke a munkaerQpiacon, növekvQ mértékben igényli az oktatási rendszer által történQ megerQsítést, tehát az iskolai titulussá való átalakulást. Az oktatási rendszer arra hajlik, hogy a családközösségektQl egyre inkább elvonja a hatalom és a privilégiumok átadásának monopóliumát. Az elsajátítás önkényes jellege sehol sem nyilvánul meg annyira világosan, mint a tQkeátadásnál, mindenekelQtt az utódlásnál. Ezért minden reprodukciós stratégia legitimáció stratégia is, amely arra irányul, hogy szentesítse mind az exkluzív elsajátítást, mind annak reprodukcióját. A szubverzív kritika ezért azzal támadja az uralkodó osztályt, hogy átöröklési elvét bírálja. Megvilágítja, hogy maguk a nemesi címek is éppolyan önkényesek, mint átöröklésük. Minél inkább akadályozzák vagy fékezik a gazdasági tQke hivatalos átruházását, annál erQsebben határozza meg a társadalmi struktúra újratermelését a tQkének a kulturális tQke különbözQ formáiban megvalósuló rejtett körforgalma. Ebben különös jelentQségre tesz szert az oktatási rendszer  ez a saját funkciója leplezésére különösen képes reprodukciós eszköz -, miközben a kívánatos pozíciók elérésére jogosító társadalmi címek piaca egységesedik.

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

5. gyakorlat 6. gyakorlat alapozás alkotmányjog általános kémia anyagválasztás apoptózis architektúra architekturak atom baudelaire beruházási függvény bme c nyelv deindividuáció direkt energia excel filmtörténet hő-és áramlástechnikai gépek kefo képlet kérdések kidolgozott kidolgozott kiskérdések környezettechnikai műveletek és gépek kötelező olvasmány közjog külgazdaságtan labor lévi-strauss makroökonómia matek házi 2 megolgások 1 mechanika 2 mikrobiológia művészet nemzeti kisebbség oecd oop ordo politikai szociológia sql szentmiklóssy szociális jog szociológia tb nemzetközi toxikológia válgazd vállalkozás vizsgapéldák