Régi és új problémák az etnicitás elemzésében

Országok listájaHungaryPécsi TudományegyetemFelnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési KarIfjúságsegítőMagyarországi KisebbségekRégi és új problémák az etnicitás elemzésében

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz.

FREDRlK BARTH Régi és új problémák az etnicitás elemzésében
Nagy öröm számomra, hogy huszonöt évvel az Ethnic groups and boundaries (Etnikai csoportok és határok) megjelenése után ilyen népes szakmai körben vitathatjuk meg az etnicitás elemzésének idszer problémáit. Az eltelt negyedszázad alatt az etnicitás kutatása virágba szökkent; a társadalomtudományok fokozatosan elismerték jelentségét; s az etnicitással kapcsolatos ügyek egyre nagyobb s igen gyakran tragikus szerephez jutnak az állampolitikában az erszak nyilvános formái és háború esetén. Diszciplínánk tudáskészletének és belátásainak legjavát kell mozgósítanunk, ha választ kívánunk adni ezekre az elméleti és emberi problémákra, s igen világos fejjel és eredeti módon kell gondolkodnunk, ha hatni akarunk a körülöttünk lév világra. Nehéz persze hirtelen új módon szemlélni a régóta folytatott munkát. A magam személyes kutatói stratégiája ennek mindig is épp ellenkezje volt: folyton új utakat, új területeket és témákat kerestem, hogy mintegy új, ártatlan szemmel tekinthessek a világra. Ami nem is olyan egyszer, ha az ember ismers közegbe tér vissza. Mit is adott az Ethnic groups? Hadd kezdjem e korai - és ahogyan azóta bebizonyosodott, igen idtálló - munka alapvet téziseinek összefoglalásával. Megközelítésünk egyfell az egységet alkotó csoport elméletén (corporate group theory), melyet az angol szociálantropológiából kölcsönöztünk, másfell pedig Goffmannak az interakciós helyzetekrl adott meghatározásán alapult. Kollégáimmal azt az empirikus stratégiát választottuk, hogy kiemelt etnográfiai figyelmet szenteltünk az etnikai identitásukat felcserél személyeknek, így próbálván feltárni az etnikai csoportok reprodukciójában szerepet játszó folyamatokat. Alább felsorolt módszertani lépéseink máig termékenynek bizonyultak. - Az etnikai identitást a társadalmi szervezdés velejárójának, s nem pedig a kultúra valamely ködös kifejezdésének tartottuk. Minthogy az etnikai identitás nyilvánvalóan társadalmi csoport kérdése, a kulturális különbségek társadalmi szervezdésének problémájaként határoztuk meg, mint az könyvünk alcímében olvasható. - Ebbl következett, hogy nagyobb figyelmet szenteltünk a határoknak és a rekrutáció folyamatának, semmint a határokon belül felgylt kulturális anyagnak. A határfenntartás folyamatainak kutatása hamarosan rávilágított arra, hogy az etnikai csoportok és ezek jellemzi mindig sajátos interakciós, történelmi, gazdasági és politikai körülmények között jönnek létre; más szóval mindig rendkívül szituáció függek, nem pedig ,,eleve adottak". - Továbbá, minthogy az etnikai csoport tagsága identitás kérdése. ezért besoroláson és önbesoroláson (ascription and self-ascription) kell alapulnia. Az etnicitás csupán akkor teremthet szervezett különbséget, ha az egyének elfogadják, alávetik magukat kényszerít erejének, hatnak rá, és részévé válik tapasztalatuknak. - Az etnicitás szempontjából azok a kulturális különbségek játszanak kiemelt szerepet, amelyekkel az illet csoport saját különállóságát és határait jelzi; nem pedig az elemznek arról alkotott képzetei, hogy melyek az adott kultúra leginkább ,,bennszülött" vagy legjellemzbb vonásai. Ezt a kérdést túl is hangsúlyoztam azzal a megfogalmazással, hogy a csoportok diakritikus választásai mindig önkényesnek tnnek. Ugyanakkor ráébredtem arra is, hogy a kulturális normáknak, amelyek szerint az egyének az azonos etnikai csoportba tartozókat minsítik és megítélik - mintegy hallgatólagosan elfogadván, hogy ,,ugyanazt a játékot játsszák" (Barth 1969. 15., 17. sk., 117-134.) - szintén van határképz erejük; s ezt a kutatás túlságosan gyakran hajlandó figyelmen kívül hagyni.

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. - Végül hangsúlyoztam a vállalkozói szerepkört az etnikai politikán belül: azt, hogy az etnikai csoportokat közös cselekvésre mobilizáló vezetk politikai vállalkozást folytatnak; e mobilizáció tehát nem a csoport kulturális ideológiájának vagy a népakaratnak a közvetlen kifejezdése. Ez a perspektíva határozottan túllépett az etnikai retorikán, s az akkoriban közkézen forgó kulturális elfeltevések szemszögébl megítélve intuícióellenesnek és paradoxnak minsült. Ezzel együtt a kultúra egy jóval posztmodernebb szemléletének talán egyik els antropológiai alkalmazását jelentette. Noha akkoriban még híján voltunk napjaink körmönfont posztmodern terminológiájának, nyilvánvalóan olyasvalami mellett szálltunk síkra, amelyet ma konstrukcionista szemléletnek neveznénk. Hasonlóképpen változott történelemszemléletünk is: elszakadván a történelemnek mint pusztán az etnicitás objektív forrásának és okának eszméjétl, szinkron retorikaként kezeltük azt - a múlt kisajátításáért folytatott küzdelemként, ahogyan azt ma mondanák. Ebbl következik els tézisem: meg kell ragadnunk és fel kell használnunk a ,,kultúra" elemzésében és dekonstrukciójában elért minden egyes eredményt. A kultúra újragondolása nem csupán hasznos, de nélkülözhetetlen alapja az etnicitás újragondolásának. Hiszen ha az etnicitás a kulturális különbségek társadalmi szervezdése, akkor túl kell lépnünk e ,,kultúrának" nevezett dolog hagyományos képzetein. Nem kétséges, hogy amit a kultúra fogalmával lefedünk, annak valós empirikus tulajdonságai vannak, s ezek az etnicitás megértésében is fontos szerepet játszanak; ám azok a tulajdonságok, amelyeket mi, elemzk hamis alapon tulajdonítunk a kultúrának, vakká tesznek megfigyeléseinkben és zavarossá elemzéseinkben. Miközben az Ethnic groups and boundaries sokak szerint forradalmasította a tárgy tudományos megközelítését, a kortárs gondolkodásban számos visszalépést tapasztalunk. Az alapvet koncepciók igen nehezen kihámozhatók és kezelhetk; s az általunk megérteni kívánt csoportok és mozgalmak tovább nehezítik dolgunkat az etnikai csoportokról alkotott saját reifikációikkal: ahogyan azokat megfogalmazzák, jellemz vonásokat tulajdonítanak nekik, homogenizálják és kikristályosítják ket. A reifikációknak természetesen vannak bizonyos következményei, de semmi esetre sem az, hogy egyszeren, pusztán a megfogalmazás révén létrehozzák ezeket az ilyen vagy olyan módon megfogalmazott közösségeket és tulajdonságokat. Számomra emellett az elemzés olyankor is üressé válik, amikor a ,,mi és a többiek" divatos retorikájában formulázzák meg azt. Noha a radikális kulturális másság valóban fontos szerepet játszik a nyugati gondolkodás igen sok vonulatában (Keesing 1994), az etnikai kapcsolatok és határok a legtöbb plurális társadalomban nem idegenek, hanem közel álló és ismers ,,többiek" között alakulnak ki. Általában egymás mellett él, egyazon társadalmi rendszer által összefogott egyéneket érintenek, és sokkal inkább olyan kérdéseket eredményeznek, hogy miként is különbözünk ,,mi" ,,tlük", semmint a ,,mások" valamiféle hegemón és egyoldalú képét. Egy kortárs nézpont Kíséreljük meg most újra átgondolni az etnicitás kérdését az 1969-ben lefektetett alapokon, ám a ,,kultúra" hangsúlyozottan mai fogalmával (lásd például Borofsky 1994). Ma már világosan látjuk, hogy a kultúra globális, empirikus változatossága folytonos jelleg, s nem tagolható egymástól élesen elkülönül, integráns egységekké. A kultúrát bármilyen tetszlegesen kiválasztott populáción belül is folyton áramlásban lévnek, ellentmondásosnak és inkoherensnek tapasztaljuk, és azt látjuk, hogy különböz módon oszlik meg a különféle pozíciókban lév személyek között. Ezek a jellemzk éppen a kultúra reprodukciójának sajátosságából erednek: mert noha nagyrészt másoktól sajátítjuk el azt mint a világ értelmezésének és a világban való cselekvésünknek alapját, mégis mint saját tapasztalataink

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. eredje csapódik le bennünk. Kétségkívül így van ez identitásérzésünkkel is: noha nem magunk találtuk fel, mégis csupán mi magunk alakíthatjuk, a világban való cselekvésünk és másokkal való interakcióink révén. Ha tehát az antropológus meg akarja ragadni egy sajátos etnikus identitás lényegét; azokra a tapasztalatokra kell összpontosítania figyelmét, amelyek során az kialakult; nem elegend tehát - ahogyan korábban, a kultúra egyszerbb fogalmából kiindulva gondolták-, ha homogenizáló listát készítünk annak megnyilvánulásairól. Hogy némi empirikus tápot adjunk reflexióinknak, vessünk egy pillantást azoknak a pakisztániaknak az etnikai kategóriájára, akik körülbelül három évtizede folyamatosan települnek be Norvégiába (vö. Long 1992), s többé-kevésbé egymáséhoz hasonló és jól meghatározható kulturális háttérrel érkeznek Északkelet-Pakisztánból. De hadd merüljek el egy kicsit ennek az oly világosnak tn esetnek a részleteiben. Vegyünk egy fiatalembert, aki a maga kulturális tkéjével, sajátos tapasztalatainak poggyászával érkezik Oslóba. Új környezetének kihívásaira válaszolva tudása és képességei gyarapodnak, s értékszemlélete is változásokon megy át, miközben megtanul biztonsággal navigálni a tágabb norvégiai s a szkebb helyi pakisztáni társadalomban. Identitásérzetét-azaz hogy miben is különbözik a környez többiektl, s a különbségek mely részét vállalja és dédelgeti magában, még ha ez gátakat állít is elé jelen helyzetében - ezek a tapasztalatok szükségszeren újjáalakítják. Beleütközik a norvégoknak a pakisztániakról alkotott, gyarapodó sztereotípiáiba, amelyekkel a maga módján tudnia kell bánni, és számos személyes választásra kényszerül a különféle magatartástípusokat és frakciókat felsorakoztató, egyre növekv létszámú helyi pakisztáni közösséghez való viszonyában is. Röviden: pozíciója és kulturális háttere-tudása, képességei és értékei - egyedülállóan reá jellemzek, az tapasztalatai alakították ki azokat, és állandó változásban vannak; belül vallott és kifelé tanúsított etnikai identitása pedig folytonosan alakul. Aztán Norvégiába hozatja feleségét is, aki az övétl igen különböz tapasztalatokkal és kompetenciákkal rendelkezik, az életnek nagyon másfajta terepén otthonos, s ezért igen eltér benyomásokra tesz majd szert. Férjének viszonyát a pakisztáni közösséghez - amelyet másokkal együtt alakít ki a muzulmán intézmények létrehozása érdekében vagy menekülésképpen az ket szorongató idegen társadalom ell - bizonyára befolyásolja az jelenléte is, ám érdekeik ellentétesek lehetnek. A férj elképzelései a hajdani hazatérés lehetségérl és idpontjáról folytonosan változnak, és egészen bizonyosan eltérnek a feleségétl. Gyermekeik születnek, akik az iskolában, a szomszédságban és a kisebbségi közösségen belül szerzett tapasztalataik révén a norvég társadalom más szektoraiba hatolnak be, és mindkét szüljüktl igen különböz kulturális tkét halmoznak fel. Mindebbl azt akarnám kihozni, hogy minden egyes ilyen családi egység egyfell az etnikai rekrutáció kulcseleme, másfell viszont a kulturális különbözségek és viszályok alapvet színtere is. Tagjai között éles választóvonalak húzódnak azt a kultúrát tekintve, amelyet ugyan mindegyik magáénak vall, ám amelynek különféle részeit más-más szereplk köreivel osztják meg az etnikai csoporton kívül és belül. Ugyanazokat a jelenségeket látjuk itt testet ölteni - az áramlást és a variációk folyamatos skáláját -, amelyekrl a kortárs kultúraelemzések is számot adnak. Ebben a szituációban meg kell kérdeznünk: mi is pontosan az a kulturális különbözség, amelyet az etnicitás szervez. Hiszen ha közelebbrl megvizsgáljuk az egyes személyekben zajló kulturális áramlást, azt látjuk, hogy folyamatosan átalakulnak és másokhoz hasonulnak, ahelyett, hogy tartós, jól elkülöníthet identitásukat meghatározó különbségeiket reprodukálnák. Ezért olyan jellegzetességeket kell keresnünk az etnikai folyamatok modellálásához, amelyek viszonylagos diszkontinuitást jelentenek az áramláson belül, és így alapjául szolgálhatnak az etnikai identitásnak. Ennek során (1) meg kell vizsgálnunk a kultúrának a teljes, plurális populáción belüli változatosságát, majd (2) ezen belül el kell különítenünk a fbb kulturális diszkontinuitásokat létrehozó és eltérbe állító folyamatokat. A

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. családon belüli szocializációt már nem tekinthetjük a modern nyugati társadalomban különösen nem - a tudás, képességek és értékek egyetlen kútfejének vagy az identitásképzés egyetlen tapasztalati bázisának. Identitásszimbólumok Az etnicitásnak nagy lökést ad, ha az embereket sikerül rábírni, hogy együttesen jelenítsék meg a diszkontinuitást, amelyhez nem a kultúra sokszín és változékony egészét, hanem csupán néhány, látványos megkülönböztet jegyet használnak fel. Egy képzeletben megalkotott közösség lép itt színre néhány megkülönböztet vonás eltérbe állítása és szimbolikus voltának hangsúlyozása, azaz határvonalak aktív kialakítása révén. Ezt a munkát a szembenálló két csoport tagjai közösen végzik el, noha valószínleg igen különböz befolyással rendelkeznek a megfelel idiómák kidolgozására és átalakítására. Míg a megkülönböztet jegyek kiválasztása nagymértékben kontextusfügg és esetleges, mégis jóval kevésbé véletlenszer, mint azt 1969-ben sugalltam volna. Tambs-Lynche (é. n.) szuggesztív tanulmányban mutatott rá, milyen nagy mértékben befolyásolja a csoport kiterjedése és életstílusának homogeneitása az identitásszimbólumok megformálását. Míg az Angliában tanulmányozott indiai patidárok (Tambs-Lynche 1980) prototípusukat - azaz a patidár üzletembert és szerepkörét - teljes egészében identitásszimbólumként mutathatják fel, nagyobb és kevésbé homogén csoportoknak jóval korlátozottabb metonímiákhoz kell folyamodniuk a közös kép kialakításához (például a norvégok a helyet hangsúlyozzák, a nyers, ám szeretve szeretett természettel való szembenállás s az ilyenfajta, marginális környezetben való otthonteremtés tapasztalatából kiindulva). Az ennél is kiterjedtebb egységek már sajátos, történetileg konstruált metaforák és emblémák, szülföld és zászló révén szimbolizálják a közös örökségre és identitásra való igényüket. A hasonulás színterei Egy másik nagy diszkontinuitás-teremt folyamat abban áll, hogy egy csoport tagjai valamely széles körben elfogadott kód vagy érték miatt viselkedésükben és stílusukban hasonulnak egymáshoz, s erre alapozva küzdenek az elkülönülésért. Fenntartom ugyan, hogy elssorban a határokra, s nem az azokat kitölt kulturális anyagra kell összpontosítanunk figyelmünket, ám azt nem akarnám elre kijelenteni, milyen pontok alkalmasak határképz folyamatok megindítására. A pathanok ,,határfenntartását" tárgyalva rámutattam, milyen nagy szerepet játszik a ,,becsület" különleges igényességgel kidolgozott kódja a pathan identitás kialakításában (Barth 1969: 119 skk.), minthogy ersíti a hasonulásra való törekvést a csoporton belül, illetleg az identitás elutasítását a csoport perifériáján. Caton (1990) a jemeni fennsíkról hoz példát hasonló kulturális fókuszra, azt elemezve, milyen jelents szerepet játszik a költészet a jemeni törzsek férfi tagjainak identitáskonstrukciójában. A törzs tagjának lenni, mondja, nem csak bizonyos leszármazási státust jelent- noha ez feltétlenül szükséges hozzá, akárcsak egy földterület birtoklása. Nem is csak abban áll, képes-e valaki a törzsi becsület kódjának aktualizálására. Létezik egy ennél sokkal kifinomultabb és sokszínbb értékrendszer is, amelynek normái alapján valaki kiemelkedhet vagy elveszítheti megbecsülését. Jeles dolog a jámborság, akárcsak a vendégszeretet, függetlenség és fegyelmezettség; ám a törzs megbecsülése végs soron azon múlik, képes-e az egyén választ adni az t ért kihívásokra, heroikus gesztust tenni a mértékadó vélemény közönség eltt - ha kell, fegyverrel, ám leginkább kiemelked módon a rögtönzött költészettel. A költészet egyfajta lovagi torna-számba megy, kzdtér az egymással verseng, jelents és összetett társadalmi teljesítmények számára. Caton árnyalt és gazdag leírásban jeleníti meg ezt az arénát, a költészet struktúráit és a verselésnek mint társadalmi és politikai

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. aktusnak a jelentségét, abban a modusban adva számot e kifejezéskultúráról, amely az Ethnic groups... megjelenése óta eltelt évtizedekben központi helyet foglalt el az antropológiai irodalomban. Az elemzés világosan elénk tárja az esztétikai kifejezés és a nagy reputációjú identitás részleteit, ám Caton leírásában a küzdtér társadalmilag differenciáló, határteremt vonatkozásai a törzs tagjainak elkülönülése a jelen nem lév Sada szent családoktól, akik, ha nem is egyértelmen, rangban fölöttük állnak; vagy az alantas Khaddam szolgáktól; vagy akár a környez, kevésbé dicsséges törzsektl háttérben maradnak. A tanulmány mindazonáltal kitn anyaggal szolgál annak elemzésére, miként képzdnek a kulturális diszkontinuitások, s hogyan szolgáltatnak ehhez tápot különféle etnikai folyamatok. Megmutatja, miként terel együvé az összetett helyi intézmény aktorokat egy küzdtérre, amely nagymértékben hasonlóvá teszi egymáshoz a résztvevk cselekvését és stílusát, s amely közösségtudatot alakít ki a csoporton belül, míg diszkontinuitást képez a közösség és a kívülállók között. A kulturális tartalom és a határok viszonya tehát az egykori megfogalmazásban, még ha szándékolatlanul is, félrevezet volt. Persze a feladat a határfolyamatok elemzése, s nem tartalmuk felsorolása ódivatú tulajdonságlisták módjára. A határfolyamatok alapjának lokalizálása azonban nem jelenti egyszersmind a csoport határainak elhanyagolását, s a csoport jellemz jegyeinek a tagok rovására történ figyelését. Mint azt már az Ethnic groups... esettanulmányaiban kimutattuk, az etnikai csoport központi és kulturálisan nagyra értékelt intézményei igen komoly szerepet játszhatnak a határok fenntartásában, az összetartást célzó bels folyamatok mködésben tartása révén. Emellett különös figyelmet kell fordítanunk azokra a tényezkre, amelyeknek eredményeként ,,az egyének az egyes etnikai identitások által implikált személyiségképet felvállalják" (Haaland 1991: 158). Eltér adaptációk Mindig is környezet és ökológia szolgáltatták azt a legfbb keretet, amelyen belül az antropológusok megkísérelték megérteni a kulturális differenciálódást, s a tanulmányoknak az Ethnic groups... utáni els generációja nagy figyelemmel fordult az etnicitásnak és a ,,niche" fogalmának, valamint az erforrásokért való versengésnek általunk feltárt összefüggése felé. A most felvetett problémát illeten - azaz hogy miként jöhetnek létre törések és diszkontinuitások a kultúra kontinuus variációi közepette máris világosan látszik, hogy az ökológiai paradigma számos válasszal tud szolgálni. Eltér kulturális jellemzk különböz sikerrel használhatók a különféle környezettípusokhoz és létfenntartási módokhoz való alkalmazkodás során. Így a különböz kulturális tulajdonságokkal rendelkez csoportok sikeresen élhetnek együtt, még kulturális különbözségük fenntartásával is, ha ezek a különbségek ugyanazon terület más-más erforrásainak kiaknázásához alkalmazkodtak. Ugyanígy az erforrások iránti versengés ers ösztönzést jelenthet eltér kulturális jellemzkkel rendelkez populációk számára, hogy a közös etnicitás nevében kollektív cselekvésben mobilizálódjanak. A ,,niche" fogalmának korai kiterjesztése (Barth 1956) olyan értelemben, hogy az ne csupán a természeti környezetet, hanem a környezet emberi szektorát azaz a klientúra, piacok stb. által biztosított megélhetési lehetségeket - is magában foglalja, igen termékenynek bizonyult. Ez a nézpont még mindig elhanyagolhatatlan a plurális szituációk tanulmányozásában, s igen kifinomult elemzési eszközzé ntte ki magát a nyugati társadalmak verseng etnikái identitásának vizsgálatában, magyarázatot adva az etnikai differenciálódásnak különböz történelmi körülmények által kiváltott más-más típusaira (Olzak & Nagel 1986). Etnicitás és állam

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. Az ilyenfajta versengés ma már szinte kizárólag ers, szervezett államok kontextusában zajlik, s az ilyen állami struktúrák jelenléte számos fontos következménnyel jár. 1969-es elemzésünk során korlátozott figyelmet fordítottunk az államszervezet befolyására, s inkább az egyes etnikumok közötti erforrásokért folytatott versengésre, valamint életformájuknak ebbl fakadó hasonlóságára és különbségeire összpontosítottunk. A legfrissebb szakirodalom az ellenkez végletbe esve azt állítja, hogy minden etnikai folyamatot az állami struktúrához, mégpedig annak igen specifikus, kés-indusztriális demokratikus polgári formájához kell viszonyítanunk. A két megközelítés tanulságait azonban ötvöznünk kell egymással. Mindenekeltt fontos felismernünk, hogy a modern állam a közjavak számos fajtáját sorakoztatja fel, amelyeket egyes személyek számára fenntarthat vagy nyílt versengés tárgyául kínálhat fel. Ezek már másfajta erforrások, amelyek nem elemezhetk a szokványos ökológiai folyamatok szintjén, hanem az állam szabályozása és hatalmi irányítása alatt állnak. Másfell az államnak közvetlenül is köze van a népesség egyes csoportjaihoz és kategóriáihoz, amennyiben szabályozza azok életét és mozgását. Egyre gyakrabban tapasztaljuk új csoportok kialakulását, akik jogokat és lehetségeket követelnek az államokon belül; s újabban még azt is, hogy az államok adminisztratív jóváhagyása, távoli menekülttáborok lakóinak bebocsátása vagy évenkénti numerus clausus kiírása révén mindenféle elzetes versengési folyamat vagy kölcsönös adaptáció nélkül sodor embereket egymás közvetlen szomszédságába. Az értékes erforrásokat önkényesen, bürokratikus úton osztják szét vagy tagadják meg, ezáltal formális jogi kategóriákból sorsközösségeket hozva létre, amelyek hajlamosak a továbbiakban öntudatos társadalmi csoportokként fellépni. A modern állam ilyen módon gyakran állít el kategorikus megkülönböztetéseket a kultúra kontinuus változatain belül, s így maga alkotja meg azokat a csoportokat, amelyeknek a szkebb elmélet szerint ellenségesen kellene viszonyulniuk az állami struktúrákhoz. Etnikai tanulmányainknak képesnek kell lenniük arra, hogy számot vessenek e jelenkori folyamatokkal; ám fennáll annak veszélye, hogy amit korábbi fogalmainkkal és eredményeinkkel kidolgoztunk, azt ennek során elveszítjük. Ha hatékony antropológiai elméletet akarunk kidolgozni, olyan komparatívnak kell megalkotnunk azt, amennyire csak etnográfiai tapasztalataink teljes skálája megengedi: általánosításokra kell törekednünk, s nem hagyhatjuk, hogy a 20. század végét illet fejtegetéseink félresöpörjenek egy olyan terminológiát, amely formák és folyamatok sokkal szélesebb skálájának elemzését teszi lehetvé. Ennek érdekében ügyelnünk kell arra, nehogy a kulturális pluralizmus valamennyi formáját etnicitásnak tekintsük (vö. Barth 1984), s hogy elemzésünk figyelembe vegye az etnicitás és pluralizmus olyan eltér és különféle politikai keretek között kialakult fonnáit, mint az Oszmán Birodalom, a kula-körzet, vagy a mi világunkat és korunkat fémjelz menekülttáborok. Ha az államiság szintjét sikeresen akarjuk elemzésünkbe bevonni, az államot nem csupán szimbólumnak vagy eszmének, hanem aktornak is kell tekintenünk. Ennek érdekében olyan megközelítésre van szükségünk, amely megkülönbözteti, s nem pedig összemossa az állam struktúráit és cselekvéseinek mintáit. Azt javasolnám, hogy kezdjük ezt az állam politikájának elemzésével, mégpedig úgy, hogy ezt a politikát összefüggésbe hozzuk a rezsimnek - azaz az állam politikáját meghatározó központnak- a sajátosságaival. Ilyen módon képesek lehetünk számot adni az állam mint a csoportok közötti határépítés harmadik szereplje által képviselt hatalomról, s nem keverjük össze a rezsimet s ennek hatalmát és érdekeit az állam és a nemzet jóval ködösebb fogalmaival. A különféle rezsimeknek igen eltér körülményekre van szükségük önmaguk továbbörökítéséhez, s nagyon különböz cselekvési programmal rendelkeznek; így aztán mint aktorok más-más politikához folyamodnak az általuk ellenrizni kívánt népességen belüli etnikai kategóriákkal és mozgalmakkal szemben. Az identitás fenntartása, az etnikai közösség formálódása, törvények és közösségi politika, a rezsim

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. érdekei és intézkedései, valamint a globális folyamatok így együttesen alakítják ki a politikai és kulturális folyamatok komplex mezejét. Három egymást átható szint Hogy elkülöníthessük egymástól azokat az erket, amelyek ilyen komplex módon Szövdnek egymásba, azt ajánlom, hogy modellezzük a folyamatokat három különböz, mikro-, közép- és makroszinten, amelyeket csupán annyira különböztetünk meg egymástól, amennyire a közöttük lév kapcsolatok világos érzékeltetése ezt szükségessé teszi. Mikroszinten a tapasztalásnak és az identitás kialakulásának folyamatait modellezzük. Ezen a szinten a személyekre és a személyközi interakcióra, az emberi élet eseményeire és színtereire összpontosítjuk figyelmünket, arra, ahogyan az egyén a viszonyok, igények, értékek és eszmék bonyolult kontextusában elhelyezi önmagát; az önértékelés ebbl fakadó megtapasztalására, s azoknak a szimbólumoknak és társadalmi hovatartozásoknak az elfogadására és visszautasítására, amelyek meghatározó jelentségek az egyén etnikai identitástudatának kialakulásában. Az e szinten megélt kényszerek és paraméterek jórészt más szintekrl származnak, ám egyetlen megélt kontextussá állnak össze minden személy tevékenységében és értelmezésében. Ami pedig ezen a szinten történik, az visszahat a többi szintre, minthogy megteremti azok alapját és bonyolultságuk elfeltételeit. Középszinten azokat a folyamatokat mutatjuk be, amelyek közösséget teremtenek, s különféle eszközökkel különböz célokra mozgósítják a csoportokat. Ez a vállalkozók, vezetk és a retorika szintje; itt képzdnek a sztereotípiák, és itt kapnak lendületet mozgásukhoz a közösségek. Minden egyes közösségnek megvan a maga sajátos dinamikája, amely a csoport reprodukciójának, vezetésének és ideológiájának követelményeibl fakad. Az e szinten zajló folyamatok befolyásolják és mederbe terelik az emberek mikroszint önkifejezését és cselekvését; csomagterveket és és/vagy-választásokat állítanak elébük; s itt nyer formát az etnicitás határainak és dichotómiáinak számos aspektusa. Igen sok elemzés csupán ad hoc utalást tesz a kontextusok és kényszerek e szintjére, ahelyett, hogy szisztematikusan modellezné azt; s emellett hajlamosak homályban hagyni azokat a cselekvkre és struktúrákra vonatkozó feltevéseket is, amelyeken pedig ezek az elemzések és értelmezések ténylegesen alapulnak. Végül a harmadik szint az állami politika makroszintje: a törvényesen megalkotott bürokráciáké, amelyek formális kritériumok alapján osztogatnak jogokat és emelnek tilalmakat; de az erszak és kényszer önkényes használatáé is, amely számos rezsim velejárója. Itt fogalmaznak meg és emelnek érvényre ideológiákat, nem utolsósorban a nacionalizmus eszméit, amelyek gyakran körmönfont módon ráépülnek az etnicitásból fakadó identitások némelyikére. A nyilvános információ és diskurzus ellenrzése és manipulációja minden rezsim tevékenységének rendkívül fontos része. Ám globális diskurzusok, nemzetek fölötti és nemzetközi szervezetek is változó, noha növekv fontosságú szerephez jutnak ezen a szinten., s ezek gyakran a középs szinten elhelyezked érdekekkel összhangban határozzák meg magukat. Mikroszint Térjünk vissza egy pillanatra az oslói pakisztáni családhoz, ezúttal Norvégiában született lányukat kísérve figyelemmel, hogy rávilágíthassunk az identitásképzdés folyamataira. Tapasztalatainak fontos része az iskolából származik. Bizonyos iskolai körzetekben meglehetsen nagy a pakisztáni népesség aránya, így az iskoláról alkotott képére ers hatással van a vele egykorú pakisztáni gyermekek csoportja. Egyes pakisztáni szülk megtiltják lányuknak, hogy hazahozza norvég iskolatársait, vagy meglátogassa ket; ám a Norvégiában

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. felnövekv legtöbb pakisztáni gyermek a diákélet mélyen meghatározó élményeit nem pakisztáni társaival együtt éli át. A norvég iskolarendszer emellett szinte egyedülálló mértékben uniformizált országos szinten, mindenki számára azonos tanmenettel, vizsgákkal stb.; s mivel az ország szinte teljesen híján van hagyományos kisebbségeknek, így a közös iskolai tapasztalat legtöbbünk számára a norvég identitás alapvet elemét alkotja. E háttér és a vele együtt járó képzettségek és magától értetdségek ismerete így a legtöbb norvég számára az etnikai ,,insider" ismertetjegyei; s ha ezek egy fizikailag jól azonosítható ,,külföldin" nyilvánulnak meg, az erteljes anomália, amely az etnikai megkülönböztetés elhomályosulásához vezet. Hadd utaljak az iskolai tapasztalatok egy másik aspektusára. A tanmenet rendes részét képez testnevelés rendszeresen okoz félelmetes problémát a pakisztáni lányos szülknek. Általában nincs kifogásuk a gyakorlatok ellen mindaddig, amíg gyermekük kicsi, ám egyre fokozottabb mértékben kezdenek aggódni az efféle - az normáik szerint mértéken felül illetlen és helytelen-viselkedés ellen, amint lányuk megközelíti a szexuális érettséget. Ugyanakkor számos leány, aki az atlétika és a sportjátékok élvezetében ntt fel, vonakodik azokat a szerény, visszahúzódó modor kedvéért feladni; ráadásul a testnevelés a középiskolában is mindvégig kötelez tantárgy marad. Ennél is fenyegetbb azonban a nemek közötti barátság, vonzalom és udvarlás, amely a tizenéves diákélet normális velejárója. Ha nem sikerül elejét venni, a leány értékének jelents csökkenése fenyeget a pakisztáni házassági piacon; st extrém esetben csoporton kívüli házassághoz s ezáltal a családi, etnikai és vallásos reprodukció meghiúsulásához vezethet. A család ilyenkor gyakran szigorú nyomást gyakorol a leányra, ami nemegyszer vezet otthonról való elmeneküléséhez, vagy ahhoz, hogy erszakkal hazaküldik Pakisztánba. Az ilyen esetekben az identitás kialakulásában szerepet játszó egyéni és társadalmi folyamatok kibontakozásának lehetünk tanúi. A pakisztáni identitás határait és tartalmát a családon belül éri támadás; s meg kell látnunk, micsoda erket mozgósítanak azoknak a tapasztalatoknak az elhallgatására és kitörlésére, amelyek tápot adhatnának az etnikai határok által megtagadott kontinuitásoknak. Az ilyen folyamatok hosszú távú és a fejldésüket nyomon követ tanulmányozására lenne szükségünk ahhoz, hogy többet tudjunk meg róluk, s hogy megismerjük, milyen lehetséges kényszerekkel kell szembenézniük az egyes életkoroknak az etnikai identitás kialakulásában, változó szervezeti feltételek között. Érdekes módon a norvég hatóságok a közép- és állami szinten hajlamosak arra, hogy olyan módon avatkozzanak bele ezekbe a folyamatokba, amellyel a diszkontinuitás kialakulásának kedveznek. A ,,másik kultúra" tiszteletben tartására törekedve a gyermekjóléti hatóságok és társadalmi szervezetek vonakodnak a norvég normák és megoldások alkalmazásától, s ehelyett inkább a kisebbség szóvivinek tanácsát kérik ki. Minthogy pedig a szóvivk szinte minden esetben idsebb, tradicionalista nézet férfiak, ez a lépés az ersebb félnek kedvez, s háttérbe szorítja a gyengébbet, azaz a kiskorúakat és a lázongó hajlamú nket. A norvég hatóságok és az etnikum szóvivinek koalíciója logikusan fakad a ,,kultúrának" egy olyan reifikációjából és homogenizációjából, amelyet mindkét fél egyaránt vall. Ennek következtében a haladó szellem bürokraták valószínleg családtagjaik fölötti nagyobb hatalmat tulajdonítanak a hagyományos pátriárkáknak Norvégiában, mint amennyivel azok valaha is rendelkeztek pakisztáni környezetben, ahol a nk és gyermekek gyakran több támogatást tudtak mozgósítani álláspontjuk védelmére olyan ügyekben, amelyek áttekinthetbbek és otthonosabbak voltak a jól értesült közvélemény számára. Így tehát a norvég hatóságok hatékony közremködésével sikerül lefékezni az új generációnak kultúrközi tapasztalatokon alapuló híd-szerepét, s elfojtani a bennük zajló kulturális áramlást - minden valószínség szerint a hosszú távú multietnikus összhang kárára.

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz.

Középszint Az etnicitásról írott legtöbb tanulmány teljesen érthet okokból a középszintre összpontosítja figyelmét: azokra a folyamatokra, amelyek révén az emberek helytl, szomszédságtól, niche-tl, a közjavakhoz való hozzáféréstl és azok használatától függen az etnikai mobilizáció során kiválasztják magukat a többiek közül. Ha azonban ezeket a folyamatokat mikroszint tapasztalati alapjuktól elkülönítve tárgyaljuk, elemzésünk elveszíti erejét, mi pedig képességünket arra, hogy befolyásoljuk az etnikai mozgásokkal kapcsolatos nyilvános és társadalmi politikát: ilyenkor ugyanis nem mutatunk rá eléggé világosan a felszínen tapasztalható tragédia és tolerancia gyökereire. Az antropológusok túlságosan is gyakran lépnek fel az etnikai csoportok önjelölt és szk látókör ügyvédeiként és apologétáiként azok sérelmeinek idején; s elhanyagolják a középszinten jelentkez kollektív döntéshozatal folyamatainak részletes elemzését, valamint annak vizsgálatát, miképpen vezethetnek ezek a népakarattal és az egymás mellett él népek közös érdekeivel ellentétes politikához és cselekvéshez. Úgy vélem, a közelmúlt boszniai történései elgondolkodtató példával szolgálnak erre. Az alábbi interpretációt arra az anyagra alapozom, amelyet Tone Bringa gyjtött fként muzulmánok és horvátok alkotta vegyes összetétel közösségekben. Mint az oly gyakran elfordul terepmunkát végz antropológusoknál, Bringának sem voltak rossz tapasztalatai a közösségben 1987-88-ban végzett kezdeti kutatása után, s a muzulmánok és római katolikusok közötti kissé kényszer, ám alapveten harmonikus együttélés képét tálalta olvasóinak (Bringa 1991). A konfliktus növekedésével és az erszak eszkalálódásával párhuzamosan Bringa erteljesen érvelt a javasolt felosztási tervezetek ellen. A nemzetközi közvetítket kárhoztatta a viszonyok fokozatos romlásáért, s azért, mert nem ismerték fel Bosznia multietnikai potenciálját és pluralista hagyományait (Bringa 1993). Noha az állami szint vezetk nyilvánvalóan nagy szerepet játszottak a szembenállás felersödésében, s talán a nemzetközi szakértk is túl konvencionális módon nyúltak a felosztás tervéhez, nem kételkedhetünk abban, hogy ezzel párhuzamosan a konfrontációra való mozgósítás hullámzott végig nemcsak a szerbeken, de a horvátokon és a muzulmánokon is. Ismét annak lennénk tehát tanúi, amikor az antropológust reménytelenül romantikus szemlélete alkalmatlanná teszi arra, hogy a tényeket elzetesen olyan helyesen értelmezze, amilyen világosan azt a kommentátorok és más elemzk utólag látják? Úgy vélem, nem. Számos és ennél jóval messzebbre látó perspektíva kínálkozik a dolgok magyarázatára. Mindenekeltt nincs alapunk úgy kezelni magatartásokat, mintha azok egyszer s mindenkorra rögzítettek s az idk során változatlanok lennének. Mint a kultúra valamennyi eleme, ezek is áramlásban vannak, mégpedig olykor igen nagy sebesség áramlásban. Leo Kuper (1977) hívta fel a figyelmet arra a teljes populációk által elkövetett genocídiumok során újra és újra visszatér forgatókönyvre, amely szerint a viszonyok lassú romlása mintha egyszer csak olyan ponthoz érne, ahonnét nincs visszaút, s ahol aztán hirtelen rettenetes mészárlásba csap át. Egyszeren nem tudjuk, de igencsak ki kellene derítenünk, hogyan kerülhet sor ilyenfajta önjáró eseményekre. Emellett a fenti szöveg homogenizáló módon beszél az etnikai mobilizációról a népesség egészére utalva, miközben csupán néhány felntt férfiról tesz külön említést, s ezek esetében is elmulaszt beszámolót adni mobilizálásuk pontos körülményeirl, választási lehetségeikrl és egymásra torlódó eseményeirl. Sokkal nagyobb gonddal kellene megfigyelnünk és felismernünk variációkat és helyzetfüggségeket. Adatokra, s nem csak találgatásokra lenne szükségünk arról is, milyen pozíciókban vannak, s miképpen konstruálták és értékelték választási lehetségeiket és elképzeléseiket a különféle álláspontokat valló szereplk. Bringának például 1993-as látogatása során elmondták, hogy a szemben álló csoportok férfiai

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. (máshol) harcolnak, miközben a közösség asszonyai az etnikai határokon keresztül látogatják egymást, s alkalomadtán még a férjek, fivérek és gyermekek sorsáról is beszámolnak egymásnak. Nem volna szabad leegyszersít képzeteket terjesztenünk az ilyen sorsterhes helyzetekrl; s Bringa beszámolójában annak bizonyítékát látom, hogy még a konfliktus csúcspontján is számos lehetség nyílik különböz pozíciókra és az együttélés fenntartására. A jelenlegi helyzet talán abból fakad, hogy a boszniai helyi hadurak képesek saját szakállukra úgy manipulálni a konfrontációt és annak retorikáját, hogy szakadásokat támasszanak, eliminálják a választási lehetségeket, s a hatalom nélküli és szenved közösséget egyre mélyebbre, egyre beljebb vezessék a konfliktus labirintusában. Egyszeren csak annyit mondok, hogy az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket sürgsen elemeznünk kell: nem a magunk választotta nézpontokból vagy önkényesen kijelölt alapelvekbl kiindulva, hanem különös gonddal arra törekedve, hogy a kultúra és cselekvés józan elméletének segítségével feltárjuk az etnikai együttélés komplex valóságát s az erszak gyökereit. A politikai vezetknek, potenciális közvetítknek, az érintett népességnek és a nagyobb közösségnek egyaránt szükségük volna arra, hogy ezt a feladatot a lehet legsürgsebben és a legnagyobb gondossággal elvégezzük. Makroszint Az etnicitással makroszinten összefügg kiemelked képzelt közösségek közé tartoznak magukon az etnikai csoportokon kívül az államok vagy nemzetek, a nagyobb vallási közösségek (és fként az iszlám), valamint a globális nemzetközi színtér és diskurzus. Fszerepli a rezsimek és a velük szemben álló csoportok (szervezett etnikai mozgalmak, felszabadítási mozgalmak stb.), valamint a különféle nemzetközi szervezdések. Lényeges, hogy makroszinten megkülönböztessük egymástól a képzetes egységeket és a cselekv egységeket, olyan módon, hogy világossá váljanak a kontextusaik közötti kölcsönhatások. A cselekvés nagyobb része a rezsimek (valamint ezek bürokráciája és hadserege), illetve az általuk ellenrizni kívánt népesség között zajlik. A rezsimeknek ugyanakkor a nemzetközi színtéren is rajta kell tartaniuk szemüket, hogy biztosítsák pozíciójukat, s nem szabad elszalasztaniuk e színtér államai által felkínált legitimációs lehetségeket. Az egyes etnikai csoportoknak az ket uraló rezsimhez való viszonya ezért igen összetett és gyakran ellentmondásos. A rezsimek különféle eszközökkel élnek, egyfell az üldözés, erszak vagy népirtás fegyverével, másfell pozitív cselekvéssel, így a hadsereg vagy a bürokrácia sorainak szelektív válogatással való feltöltésével, a közjavak adományozásával stb. - vagy olykor mindkettvel. Az antropológusok a legtöbb társadalomtudósnál jóval felkészültebbek e komplex realitások felismerésében és kezelésében, s kevésbé lepi meg ket a ,,törzsi" lojalitás feltételezetten archaikus formáinak együttélése az állampolgársággal. Ha azonban át vesszük a politikai kommentátorok laza nyelvezetét, s az etnicitás ,,ébredésérl" beszélünk, azzal csak magunk eltt is elhomályosítjuk elemzésünket. Ahelyett, hogy tipológiát próbálnék felállítani az etnikai konfliktus és elnyomás változó körülményeirl, hadd szóljak itt néhány szót errl a feltételezett ébredésrl, minthogy ennek segítségével jól érzékeltethet az információellenrzés csataterének fontossága - amely általában említés nélkül húzódik meg a sokkal nyilvánvalóbb valós cselekvés árnyékában. Az etnicitás globális ébredésérl folytatott diskurzus jórészt a tömegtájékoztatási eszközök által keltett benyomásokon alapul; ezek ugyanis aktivitásról és konfliktusról tudósítanak, míg korábban hallgattak mind a problémákról, mind a helyszínekrl. Minden okunk megvan rá, hogy nagyobb pontosságot követeljünk. Egyes területeken ugyanilyen események jóval korábban is megtörténtek, ám nem tudósítottak róluk, vagy félremagyarázták ket. Nem kétséges, hogy a volt Szovjetunióban az etnikai mobilizáció új formái bontakoznak ki - de joggal nevezzük ezt ébredésnek? Minden jel arra mutat, hogy a Szovjetunióban az

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. egyéni diszkrimináció mindig is létezett, mégpedig olyan szinten, amely az etnikai identitás sokszín egyéni megtapasztalását az élet kiemelked tényezjévé tette. Amit ma látunk, az valószínleg nem meggyengült identitások újjáéledése, sokkal inkább látványosabbá válása annak következtében, hogy a korábbi elnyomó rezsimek bukása után nagyobb tér nyílott szabad kifejezésükre. Ám nem csupán a kívülálló elemzt, hanem az állampolgárokat is megtévesztik a rezsimnek a nyilvánosság elé szánt információn végzett manipulációi. Az elnyomás nem csupán meggátolja az egyént identitása kinyilvánításában, hanem egyszersmind tudatlanságban tartja mások állásfoglalása fell is. Hiszen a cselekvés nemcsak anyagi következményeket, de információt is teremt - különösen olyan információt, amely az identitáshoz való ragaszkodás erejérl tudósít -, s így a rezsim hatásos információ-ellenrzése s az etnikai kiállás különféle formáiról hírt adó információk kiszrése az egyedüllét szubjektív érzését keltik az egyénben, ezáltal gyengítve odaadását is. Az etnicitás szembeszök volta, a vele járó cselekvések, a megersítésére szolgáló szimbólumok és megkülönböztet jegyek, a képzetes közösség, amelyhez fordul, s a kontextus ereje és információs struktúrája, mindmind olyan komplex módon szövik át és befolyásolják egymást, amelyrl igen szegényesen ad számot az ,,ébredés" fogalma. A Közel-Keleten és a muzulmánok között az egész világon az identitásról szóló diskurzust elsdlegesen és egyre ersöd mértékben a vallás s nem az etnicitás nyelvén fogalmazzák meg. A közel-keletiek legnagyobb része manapság egyre jobban hangsúlyozza az iszlám jelentségét. Én azonban úgy gondolom, hogy ez inkább azoknak a színtereknek a jelentségében bekövetkezett eltolódást mutatja, amelyekben az emberek megfogalmazzák önmagukat. A változást jól érzékelteti egy egyszer ellenpélda. Annak idején az Oszmán Birodalom lakói olyan színtéren mozogtak és élték életüket, amelyet az ,,Iszlám házának" civilizált világaként fogtak fel. Igaz, hogy ez csupán részleges világ volt, körös-körül a ,,Háború házával"; ám ez állt a középpontban, és ez töltött meg mindent valódi tartalommal. Noha más vallási közösségeket is magában foglalt, a rájuk jellemz legfontosabb különbség kulturálisnak tnt, s ket más etnikai csoportok tagjainak tüntette fel. Az etnicitás tehát jelents mértékben meghatározta az egyénnek az oszmán államhoz viszonyított pozícióját. Ma azonban mindannyian a teljes világot valljuk mozgásterünknek s ez a világ a muzulmánok számára ugyancsak szegényes, hiszen nem az iszlám jelöli ki benne a civilizált lét paramétereit. Különösen alattomos szerepet játszik ebben, véleményem szerint, a fogyasztási javak és az életmód tömeges importja, amelyek ugyan kívülrl érkeznek a muzulmán társadalomba, de ott a személyiség és identitás mindennapi kifejezésének eszközeivé válnak. Ez kétségtelenül azt az új és megrázó érzést kelti a Közel-Kelet népességében, hogy a világ peremén tengdik; s a muzulmán államoknak a világ színpadán látványosan megnyilvánuló kollektív politikai és gazdasági impotenciája ugyancsak ezt a képet igazolja. Így aztán az identitás mértékadó tapasztalatai egyre több kontextusban tolódnak el a civilizált muzulmán világ színterének egy etnikai csoportjához való tartozásról az egyszer muzulmán identitás felé egy olyan világban, amelyet a nem muzulmánok uralnak, s ahol a muzulmánok csak megtrt, másodrend személyek. Ezen a színtéren az etnikai csoportidentitás fontossága elhalványul, s az iszlám tesz szert jelentségre-ám elssorban mint stigma és mint a küzdelem forrása. Látjuk tehát, miként képesek uralkodó és kontextus-meghatározó képzetek az etnicitást elnyhöz juttatni más identitásokkal szemben. Egy pillanatra még a Közel-Keleten maradva, az ottani életet a színterek egy másik sorozata is uralja: a politikai államoké. Olyan államokat, mint Irak, Szaúd-Arábia, Szíria vagy Irán, a hatalomgyakorlás és kommunikáció modern technológiáin alapuló ers apparátusok uralnak, élükön egy-egy szk kör rezsimmel. Ezek a rezsimek szinte végtelen erforrások fölött rendelkeznek, meghatározzák a társadalom

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. rétegzdését, nagy részben maguk teremtik meg információs környezetüket, s elit személyzettel töltik fel soraikat. Az etnicitásra csupán annyi figyelmet fordítanak, amennyiben a rezsim jónak látja ilyen alapon elnyben részesíteni vagy üldözni alattvalóit. Ezek a rendszerek olyan módon és mértékben ellenrzik az uralmuk alatt álló területeket, amilyenre az oszmánok és más hagyományos közel-keleti államok soha nem voltak képesek. Közvetve vagy közvetlenül maguk döntenek az emberek bármilyen anyagi erforráshoz jutásáról, k határoznak a törvénykezés, kultúrpolitika, nevelés és népjólét kérdéseiben: Megsemmisítenek minden velük szemben jelentkez kollektív ert, s ugyanakkor identitással és számottev anyagi eszközzel és elnnyel látnak el minden szolgálatkész személyt mint a civil társadalom tagját. Megint csak az elbbi zrzavaros és nagyrészt feltáratlan jelenséggel állunk szemben: a nyilvános információk eltorzításával s ennek az önmeghatározásra és csatlakozásra gyakorolt esetleges hatásaival; a kollektív identitásokon alapuló bels politikai folyamatok centralizált elnyomásával, amelyet az egyéni ambíció bizonyos formáinak szelektív jutalmazása kísér; a modern technológiával felszerelt civil társadalom rendkívül megnövekedett képességével arra, hogy egyszerre tegye jogfosztottá s lássa el jóléti szolgáltatásokkal állampolgárait. Ilyen körülmények között, ha a rezsim sikerrel alapozza meg uralmát, az etnikai identitás csupán csekély és rejtett formában jelentkezhet, s többé nem szembeötl számunkra, elemzk számára. Ám az, hogy miképpen konstruálják meg identitásukat az ilyen társadalmak tagjai szívük és elméjük rejtekében, azt nagy gondossággal és körültekintéssel szabad csak felbecsülnünk; hiszen a legtöbb ilyen esetben az etnikai folyamatok egyszeren eltnnek minden olyan megfigyel szeme ell, aki eltt a legbensbb, legbizalmasabb fórumok zárva maradnak. Más esetekben a globális diskurzus alakítja a színteret. Olykor csupán mint utolsó kapaszkodó, amikor a kollektív erszak áldozatai azt kívánják, hogy ,,tudja meg a világ"; néha nagyobb ervel, amikor bennszülött népek nacionalizálják és globalizálják arra tett erfeszítéseiket, hogy az önrendelkezés vagy legalábbis a részvétel alapján tárgyalják újra pozícióikat. Különböz arányokban ugyan, de mindig a nyers er, a hatásos szimbolika és az erkölcsi felhívás valamilyen összetétele jut szerephez ezeken a színtereken, ahol az identitás legátfogóbb rendszerei és legintimebb tapasztalatai egyaránt szóhoz jutnak. Végkövetkeztetés Az etnicitás és az általa inspirált viták újra meg újra alakot és irányt váltanak. Az Ethnic groups... írását környez viták idejébl visszaemlékszem egy éles elméj vitapartnerre, aki szememre hányta, hogy a probléma általam kínált megfogalmazása logikailag lehetetlenné tette annak megoldását, hogy hogyan kezeljünk valamit, ami egyszerre változtatja határait és tartalmát? Éppolyan lehetetlen, mint két dologra gondolni egyszerre. A kultúra jelenkori felfogása elnyösebb pozíciót kínál ahhoz, hogy a lehetetlennek legalább egyik felét megoldjuk: azaz hogy egyszerre nézzünk szembe a határok közrefogta kultúrák és a határok közrefogta csoportok kérdésével. Ma már inkább képesek vagyunk rá - amennyiben akarjuk -, hogy a kultúrát áramlásként fogjuk fel a folytonos és egyenletesen eloszló változatok mezején belül. Könnyebben elemezhetjük a társadalmi dichotomizálódás folyamatait, amelyek marginális hatással vannak erre az eloszlásra, erre az áramlásra, amely az emberi identitásokat és emberi sorsokat alakítja. Fel kell ismernünk, hogy az etnikai diskurzus túlhangsúlyozza az így képzdött dichotomikus kulturális különbözségeket, s akkor már oda sorolhatjuk a mély kulturális szakadékok végzetes mítoszait, ahová azok tartoznak: a különbözség társadalmi szervezdését fenntartó mítoszokhoz, s nem pedig a kulturális valóság tényleges megoszlásának leírásaihoz.

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. Hogy még szigorúbb igényeket támasszak az elemzéssel szemben, hozzáteszem még mindehhez, hogy olyan egyszeren és józanul kell írnunk ezekrl a komplex témákról, amennyire csak képesek vagyunk rá; hogy nem szabad eltántorodnunk attól a szükségszer feladattól, hogy minden esetben az egyéni tapasztalat fell közelítsünk a globális kontextusok felé; és hogy egyszerre kell szem eltt tartanunk a cselekvést és a szimbolizációt. Az elemzés megkönnyítésére javasoltam, hogy heurisztikus alapon bárom: mikro-, közép- és makroszintet különítsünk el benne, s mutassunk rá néhány központi színtérre, amelyeken a dönt jelentség folyamatok kibontakoznak. Mindeme módokon - és sok más módon is, amit majd mások írnak le számunkra - igen sok elvégzend munka és megszerzend belátás vár ránk. Elemzésünkben hajtóerként szolgálhat mindama nyomorúság, amely a mai világban az etnikai megosztottságból és üldöztetésbl fakad; ám feladatunk nem csupán annyi, hogy hangot adjunk együttérzésünknek, szolidaritásunknak vagy ideológiai preferenciáinknakhanem hogy elemezzünk, modelláljunk, s jobban megértsük, mi is történik voltaképpen. Fordította: Sajó Tamás
Fredrik Barth tanulmánya eladásként hangzott el azon az 1993-as amszterdami konferencián, amelyet az etnicitás kutatásában korszakalkotónak bizonyult, 1969-ben megjelent Ethnic groups aud boundaries cím kötetben megfogalmazott elmélet értékelésének szenteltek. (A szerk.)

IRODALOM
Barth, F.: Ecologic relations of ethnic groups in Swat, North Pakistan. American Anthropologist 58. 1956. 10791089. - (1984) Problems in conceptualizing cultural pluralism. In: David Maybury-Lewis (ed.): The prospects for plural societies. Washington, Proceedings of the American Ethnological Society 1982. Barth, F. (eds.): Ethnic groups and boundaries. Oslo, University Press 1969. Borofsky, Robert (eds.): Assessing cultural anthropology. New York, McGraw-Hill 1994. Bringa, Tone: Gender relation and the person. The negotiation of Muslin identity in rural Bosnia. Kiadatlan Ph.D. disszertáció. LSE, University of London 1991. - National categories, national identification and identity formation in multinational Bosnia. The Anthropology of East Europe Review 11. 1993. 1. & 2. Caton, Steven C.: Peaks of Yemen, I Summon. Poetry as cultural practice in a North Yemeni tribe. Berkeley, University of California Press 1990. Despres, Leo A. (eds.): Ethnicity and resource competition in plural societies. The Hague, Mouton 1975. Haaland, Gunnar: Cultural content and ethnic boundaries. In: R. Grønhaug, G. Haaland & G. Henriksen (eds.): The ecology of choice and symbol. Essays in honour of Fredrik Barth. Bergen, Alma Mater 1991. Keesing, Roger H.: Theories of culture revisited. In: R. Borofsky (ed.), Assessing cultural anthropology. New York, McGraw-Hill 1994. Kuper, Leo: The pity of it all. Minneapolis: University of Minesota Press 1977. Long Litt Woon (eds.): Fellesskap til besvær?: om nyere innvandring til Norge. Oslo, Universitetsforlaget 1992. Olzak, Susan &Joane Nagel (eds.): Competitive ethnic relations. New York, Academic Press Inc. 1986. Tambs-Lyche, Harald: London Patidars. Case study in urban ethnicity. London, Routledge & Kegan Paul 1980. -Identity as objective. On the epistemology of ethnicity (kézirat) (é. n.)

FREDRIK BARTH Enduring and emerging issues in the analysis of ethnicity The paper was read at the conference held in December 1993 in Amsterdam on the importance of the author's Ethnic groups and boundaries and on the developments within the ethnic studies since the publication of this collection of essays in 1969. The author first summarises what he assumes still valid and useful in his original theory then turns to new directions should be taken. Contemporary views of `culture' in his mind he tries to integrate the level of statehood into the analysis. As a result, the author recommends to

Regio ­ Kisebbség, politika, társadalom 1996. 7. évf. 1.sz. model the complexity of ethnicity by sorting out three interpenetrating levels. A micro level is required to model the processes effecting experience and the formation of identities. It focuses on persons and interpersonal interaction. A median level is needed to depict the processes that create collectivities and mobilise groups for diverse purposes by diverse means. This is the field of entrepreneurship, leadership and rhetoric; here stereotypes are established and collectivities are set in motion. Finally, there is the macro level of state policies: the legal creations of bureaucracies allocating rights and impediments according to formal criteria, but also the arbitrary uses of force and compulsion that underpin many regimes. These levels and their relationships to each other are discussed in details in the rest of the paper.



Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

1-8 2004 3. előadás 9. aggregált kereslet agresszió alapvizsga általános kémia articulation citrátkör ea épszerk4 fejlődéslélektan gazd.töri génmódosítás gyak hull jogelmélet kant képlékenyalakítás környezettechnikai műveletek kötelező irodalom középkor közoktatási rendszerek kriszti kronológia leppelés mintavizsga mpiac művészettörténet német felvilágosodás növények öko1 pénzpiac platón pol.komm prácser tamás reklám rezgéstan sejttan szakdolgozat szociológia tartalékidő tektonika torlódási hely villamos gépek víz vízlágyítás vizsga kérdések vizsgára