Konfliktus

Országok listájaHungaryPécsi TudományegyetemFelnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési KarIfjúságsegítőMagyarországi KisebbségekKonfliktus

Konfliktus
Mi is az a konfliktus?
Az emberiség újra és újra minden idQkben és helyzetekben bebizonyítja azt, hogy milyen hihetetlenül alkalmatlan a konfliktus helyzetek megoldására. A konfliktus az emberi karakter elválaszthatatlan részeként van jelen a különbözQ társadalmakban, földrajzi, etnikai és vallási hovatartozás nélkül. A konfliktus mindenfajta általunk kialakított emberi tevékenységben és kapcsolatban megnyilvánul.
A konfliktus értelmezése két alapvetQ tényezQtQl függ: az, ahonnan a kívülálló szemlélQ megfigyeli a konfliktust, és az a környezet, amelyben a konfliktus létrejön.
A konfliktus fogalma
Jonathan Swift a Gulliver kalandos utazásai címq 1726-ban megjelent nagyhatású regényében szemléletesen gúnyolja ki kora társadalmának különféle politikai konfliktus helyzeteit, amikor a törpék és óriások háborúját írja le, ahogyan az egyik csoport a kisebb, a másik a nagyobb végén töri fel a tojást.
SzerzQk, elméleti kutatók különbözQ és változatos módokon határozzák meg a konfliktus fogalmát:
Webster s Dictionary értelmezQ szótárában a konfliktus: Összecsapás, versengés, vagy ellentétes, összeegyeztethetetlen erQk és adottságok kölcsönös ütközése.
Chambers Dictionary értelmezése szerint a konfliktus antagonizmus: Agónia, antagonizmus, harc, veszekedés, ütközés, küzdelem.”
Longman’s Dictionary definíciója értelmében a konfliktus: „Nézeteltérés, vita, civódás.”
Látható, hogy minden szótár negatív jelentést rendelt a konfliktushoz. Azonban nem minden szakember és kutató látja a konfliktust negatív jelenségnek.
Történeti áttekintés
Arisztotelész (i.e. 384-322)
Amennyiben a konfliktus jelenségét történelmi perspektívából vizsgáljuk, Arisztotelész filozófiájában található meg ennek az emberi magatartásnak a tudományos módszertani megközelítése. 2300 évvel ezelQtt Arisztotelész megfogalmazta a konfliktus egyik legmaradandóbb metaforáját: az értelem és érzelem konfliktusát. Szerinte az értelem és az érzelem mindig ellentétben áll egymással, elméletét az úr és szolga viszonylatában jelenítette meg. Az érzelmek az ember primitív, unintelligens és ösztönös emberi reakciói. EbbQl következQen e veszélyes késztetések megtestesítQje a szolga, amelyet el kell nyomni. Az értelem, a bölcsesség és az ész pedig az úr, amely kézben tartja a szolgát.
A veszedelmes érzelmek gondolata hosszú idQn át befolyásolta a nyugati civilizációt. Az a hiedelem, hogy a negatív érzések konfliktus helyzetekhez vezetnek, és a konfliktusok ellentétbe torkollnak egész történelmi korszakokon húzódott végig. EbbQl a megközelítésbQl kiindulva a konfliktus olyan negatív emberi tulajdonság, amit ki kell küszöbölni és fel kell cserélni az értelemmel.
Hérakleitosz (i.e. 535-475)
Hérakleitosz azzal vált ki a korabeli filozófusok közül, hogy mélyen megvetette a népszerq gondolatokat. A világegyetemrQl alkotott impozáns építménye a változás gondolatán alapult, melynek értelmében a változás a létezés mindent átfogó törvénye. Magába foglalja az ellenállást, az ellenállás pedig magában hordozza a konfliktus lehetQségét. A mediációs cél elérése érdekében el kell fogadni elméletének azt a tézisét, hogy a konfliktus a világ természetes állapota, és része a holisztikus létnek, amit a mediátornak mindig figyelembe kell venni.
Középkor
A középkorban a keresztény filozófiákat az erény és a bqn, a démoni és az angyali között feszülQ konfliktus foglalkoztatta. A konfliktusok az ideológiai, a vallási és a nemzeti tudat nevében lángoltak fel. Ezt mindig kibékülés követte, azonban minden kibékülés után újabb konfliktus keletkezett.
Ennek a korszaknak a legjellemzQbb szemlélete az, hogy a konfliktust fel kell számolni, és egyoldalúan a jósággal kell helyettesíteni. Ez jellemzi a mai társadalmi felfogást is.
René Descartes (1596-1650)
A francia filozófus nevéhez fqzQdik a nevezetes szentencia: Cogito ergo sum  Gondolkodom, tehát vagyok. Descartes hitt abban, hogy önnön értékeink és meggyQzQdéseink állandó megkérdQjelezése révén végül eljuthatunk az igazsághoz. Az alábbiakat írja az általa megtett útról, amit kartéziánus kétkedésnek is hívnak:
Ezért úgy gondolom, hogy minden, amit látok, hamis. MeggyQzöm magamat, hogy mindazok a dolgok, amik csalóka emlékezetemben élnek, sohasem léteztek. Úgy gondolom, hogy nem érzékelek semmit. Úgy hiszem, hogy a test, az alak kiterjedése, a mozgás és az elhelyezkedés csupán az agy szüleményei. Akkor mit higgyünk igaznak? Talán csak azt, hogy semmi sem biztos a világon.”
Ez az ellentmondás nagyban befolyásolja, hogy fogjuk fel az igazat és a valóságot. A mediáció során lényeges, hogy a mediátor tudatosítsa és feltárja magában saját viszonyulását. Az a mediátor, aki a konfliktust úgy fogadja el, mint egyetemes adottságot, és ennek tükrében dolgozik a konfliktussal, másképpen áll hozzá a problémához, mint az a mediátor, aki igyekszik eltüntetni a konfliktust és a konfliktuskezelésben nem a holisztikus megközelítést alkalmazza.
Friedrich Hegel (1770-1831)
A német filozófus szintén sokat vívódott az igazság és a konfliktus fogalmán. Az ellentmondásról és a konfliktusról alkotott elméletét sokkal sarkalatosabban fogalmazta meg bármelyik hasonló témakörrel foglalkozó társánál. Hegel fejlesztette ki a tézis, antitézis és szintézis dialektikus folyamatának triászát.
Az elsQ lépcsQ a probléma felvetése, a tézis. Ha ez nem megfelelQ, ezt követi a tézis ellentéte, az antitézis. A szintézis pedig magában foglalja mind a tézis, mind az antitézis érvelését, majd kizárja a racionalitást.
Az elQbb felvázolt triász úgy vonatkoztatható a mediációra, hogy az egyik fél felveti a saját nézQpontját, ami tézisnek felel meg. A másik fél kifejti a maga ellenvéleményét, az antitézist. A mediátor pedig igyekszik ezeket a szempontokat úgy összeegyeztetni, hogy az mind a két fél számára elfogadható legyen, és ebbQl jön létre a szintézis, a megoldás.
Soren Kierkegaard (1813-1855)
Dánia szellemi és technikai aranykorában élt, keresztény teológus, akinek egész életét a konfliktusok és ellentmondások szQtték át. Ezt jól példázza az a tény, hogy igazhitq keresztényként szembekerült az egyházzal.
Kierkegaard konfliktuskutatásai szemléltetésére egy idézet:
A létezQ szubjektív gondolkodó egyszerre áll negatív és pozitív viszonyban az igazsággal. Megtalálható benne mind a humor, mind a szükséges pátosz, és állandóan a valamivé válás folyamatát éli, vagyis mindig törekszik valami felé.
Charles Darwin (1809-1882)
A modern kor tudósai közül talán Q az elsQ, aki az evolúciós elmélet részének tekintette a konfliktust. A fejlQdés története szerint a konfliktus az emberi alkalmazkodás fokozatos fejlQdésének minden mozzanatában megnyilvánul. Darwin elméletének kiindulási pontja, hogy az emberiség és más fajok vakon jöttek létre, ami egy lassú, elQre meg nem tervezett kumulatív kiválasztódási folyamat eredménye. Ennek az elméletnek az alapja, hogy az egyes fajok a létért való küzdelem során mutatott rátermettséggel fejlQdtek tovább, és ez csakis versengés, konfliktus révén történhetett. Ezzel a megközelítéssel a konfliktus semleges, talán még pozitív jelentést is kapott, szemben az eddig kizárólag negatív jelentéssel.
Sigmund Freud (1856-1939)
P az elsQ pszichiáter, akinek az elmélete az intrapszichikus konfliktusokon alapul. Szerinte az ember alapvetQ tulajdonsága a tudatos és tudattalan elme közötti konfliktus. A tudattalan elme a tudattalan vágyak és elfojtott érzések tárháza  ezt nem foglalkoztatja a külsQ valóság. A tudatos elme tisztában van a veszélyekkel  azzal, hogy mit szabad és mit nem szabad tenni. Ez a két világ állandó konfliktusban áll egymással. Freud számára a konfliktus része az emberi elmének, és Darwinhoz hasonlóan, semlegesen viszonyul annak létéhez.
Alfred Adler (1870-1937)
Elméletének alapja a kisebbrendqségi és a felsQbbrendqségi érzés közötti konfliktus. Abból a feltevésbQl indul ki, hogy a kisebbrendqségi érzés alapvetQ emberi tulajdonság, és a konfliktus abból a késztetésbQl fakad, hogy az ember felsQbbrendqségre törekszik. Szerinte:
Embernek lenni annyit jelent, hogy kisebbrendqnek érzi magát, s emiatt állandóan saját magát igyekszik legyQzni.
Adler elmélete értelmében a konfliktus egy minden emberben létezQ egyetemleges állapot. Ugyanakkor fennáll a konfliktus megszüntetésének lehetQsége. Ezért látja a kisebbrendqségi érzésben azt a konfliktust, amely a kisebbrendqség és a felsQbbrendqségre való törekvés között feszül  s ez a konfliktus gyógyításért kiált.
Carl Rogers (1902-1987)
Rogers nevéhez fqzQdik a nondirektív tanácsadási módszer megalapozása, az 1940-es évek elejétQl. P a személyközi kommunikációs irányzat úttörQje. Szerinte a probléma gyökere abban az örökös konfliktusban keresendQ, amelyek az emberek elsQdleges pozitív természete és a civilizációs társadalom természetellenes ráhatásai között feszül. Ez a paradigma azt állítja, hogy a számos természetellenes szabad-nem szabad” (ezt kell, azt nem szabad tenni) – mint például a család, vagy a kultúra elvárásai – váltják ki a konfliktust, és ezen kellene dolgozni.
Elméletének érzékeltetése: „Terapeutaként arra törekszem, hogy kliensem a saját módján és tempójában jusson el konfliktusának gyökeréig.”
Ezek a módszerek nagymértékben beilleszkednek a közvetítési folyamatba, különös tekintettel a magánjellegq kaukusz-ülésekre, amikor a mediátor sokféle technikát vet be, melyek mind a rogersi elméletbQl erednek. Állítása szerint empátiával, melegséggel, leleménnyel, és egy feltételnélküli pozitív, elfogadó figyelemmel olyan terápiás kapcsolatot lehet kialakítani, amely nem csupán gyógyító hatású, de képessé teszi a pácienst konfliktusainak önálló megoldására.
A második világháborút követQen Q indította útjára az encounter-csoport mqfaját, miután bevezette a két ember közötti személyközpontú módszereket, ugyanezt alkalmazta csoportban is. ElsQként teremtette meg a konfliktuskezelés feltételeit, vagy ahogy ma nevezik a mediációt, Észak-Írországban, Közép-Amerikában és Dél-Afrikában.
Luis Coser (1913-2003)
A társadalmi konfliktus funkciói (1956) címq mqvében, szerinte a társadalmi konfliktus gyökere a korlátozott erQforrásokért folyó küzdelem, melynek célja a rivális csoport semlegesítése, bántalmazása vagy megsemmisítése. LegfQbb mondanivalója, hogy a konfliktus köztünk, a csoporthoz tartozók és mindenki más között keletkezik, akik nem tartoznak a csoporthoz. Azt mondja, hogy ennek a konfliktusnak összeDFZ
\
¤

Ð

ì

ò

&
ì DZ\*,R€”²*PnŽŠ¦Ô
"$0$Â%R(+"+h2~2à2°4®6º687F7>>6ABB&BÎDÚDâGH©HI†S\g°gRhrhzh’højkPohoÈoüoZphp€sàsÈvÞv x6x¦zÎz6ŠüîçüçüçüçüçüçüàüçüçüàüçüàüçüàüàüçüçüàüçüçüàüçüàüçüàüçüçüàüàüÞüçüàüàüçüçüàüçüàüàüàüàüU

h”u§6]

h”u§5\jh”u§UmHnHuh”u§TD\
¦

Ð

,ì,o8ÐÒ
P-b-²!#L#Â%S("*>*v+úõððõððððððõëððëðõððëðâðëð„@^„@gd”u§gd”u§gd”u§gd”u§gd”u§"¡þv+¶-|0¸0h2à2²4è4|:°:è>?6ABžDÎDŽHIžM.P\PÄ\à^_ cpcøf2gúúõúúìõúõúõúìúõúúúúõúúõúõúõ„@^„@gd”u§gd”u§gd”u§tartó szerepe van. Ez teremti meg az erQs összetartozást és a kohéziót egy adott csoporton belül.
Ez az elmélet alakítja át a konfliktus közkeletq definícióját. Nemcsak azt az elméletet veti fel, hogy a konfliktus az emberi lét természetes része és állapota, hanem pozitív értelmezést ad a fogalomnak, miszerint a konfliktus hozama az összetartás és az együttmqködés.
Morton Deutsch (1920- )
Coser elméletét követve tovább vizsgálta konfliktus pozitív és negatív aspektusait. Átfogó mqvében, A konfliktus feloldása (1973) azt a fQ elméletét fejti ki, hogy nem szabad kiküszöbölni a konfliktust, inkább termékennyé kell tenni. Különbséget tesz a konstruktív és a destruktív konfliktus között. Szerinte a destruktív konfliktusban a résztvevQk a végén vesztesnek érzik magukat. Ugyanakkor a konstruktív konfliktusok minden résztvevQ számára megelégedéssel végzQdnek, és ennek eredményeként nyertesként kerülnek ki.
Malcolm Owenn Dlavin és Daniel Kriegman
A konfliktust evolúciós perspektívából közelítik meg, és felfedezik az analitikus elméletekben is. Eszerint a konfliktus a természetes emberi lét része és evolúciós funkciója van. Abból indulnak ki, hogy a konfliktusok még a terápiás kapcsolatban is adódnak, minden más kapcsolathoz hasonlóan. Ezért a mediátornak is tudomásul kell vennie, hogy a közvetítés folyamán közte és a felek között is támadhat konfliktus ugyanúgy, mint magában a mediátorban.
Jean-Paul Sartre (1905-1980)
A múlt század legismertebb francia filozófusa. A lét és a semmi címq mqvében azt állítja, hogy önmagunk és a mások között kialakított kapcsolat kölcsönösségen és változáson alapul. Már ez a viszony is magában hordja a beépült konfliktusokat.
A konfliktus eredeti jelentése a másokért-való-lét. Ez annyit jelent, hogy az egyén igyekszik a másikat egyenrangú félként tisztelni, ugyanakkor ez a szándék már megteremti az egyének közötti különbség élményét, és ez maga a konfliktus.
Sartre arra tanít, hogy minden emberi interakció már önmagában egy konfliktus. A szabad akaratról vallott nézetei a mediációs modell alapját alkotják. Szemléletében az ember nem elQre determinált, hanem Q maga dönti el, mit választ lehetQségei közül. Szerinte az is egy választás, ha nem választunk. Ez igen fontos része a konfliktusmegoldó paradigmának, melyben a feleknek mindig adott annak szabadsága, ha korlátozottan is, hogy a konfliktushoz való viszonyulásukon változtassanak, vagy egy elég jó megoldás mellett döntsenek.
Edward de Bono (1933 - )
A Konfliktusok címq mqvében kifejtette, hogy a konfliktusok a konfliktusos gondolkodás eredményei  ez a gondolkodásnak egy formája. De Bono ezt a gondolkodásmódot vita-összecsapás alakjában ábrázolja, amely bizonyos fajta kommunikációban fejezQdik ki. Szerinte az a gondolkodási rendszer, amely olyan ellentéteken alapul, mint a jó és a rossz, alkalmatlan és elavult a konfliktusok feloldására, mivel a konfliktusos gondolkodásból indul ki: az ember nem oldhat meg egy konfliktust a konfliktusos gondolkodása révén. De Bono szavaival: Adva van a tézis, és elQvesszük az antitézist. Ennek eredménye, hogy mind a két fél tovább merevíti álláspontját, egyik sem törekszik új elképzelések kidolgozására, és végtelen mennyiségq energiát zárolnak végtelen hosszú idQre.
Szerinte a laterális gondolkodás révén mozdulhatunk el a merev pontoktól a konfliktus megoldása érdekében. Így ahelyett, hogy a másik tévedésének bizonyítására törekednénk, vagy arra, hogy leégessük , és nem veszünk tudomást a valóságról, hogy másoknak imponáljunk, a laterális gondolkodást javasolja. Ez azt jelenti, hogy ítélet nélkül mozduljunk el az egyik idiómától a másikig. Azzal az elképzeléssel él, hogy ennek az átmenetnek olyan módon kell végbemenni, hogy közben felfüggesszük a logikus gondolkodást, és megkockáztatjuk olyan gondolatok feltárását és születését, amelyek formálisan nem illenek bele a logikus gondolkodás nyelvi menetébe. Ez a folyamat a logikai rend és ellentmondás elvén alapszik. VégsQ célja, hogy friss szemmel tekintsünk valamire, és szemléletváltást idézzünk elQ.
De Bono azt állítja, hogy egy gondolkodási rendszert legjobban egy harmadik személy segítségével lehet meghaladni  ilyen a mediátor. A mediátor ráveheti a feleket, hogy merev nézeteiken lépjenek túl, és segíthet szemléletváltásukban. A konfliktusban álló felek bele vannak gabalyodva saját hagyományos vitatkozó nyelvhasználatukba.
Ernesto Spinelli
A professzor De Bonohoz hasonlóan azt állítja, hogy az emberek olyan értékrendet és viselkedési sémákat hordoznak magukban, amelyek megcsontosodtak és nehéz fellazítani Qket. MeggyQzQdése, hogy a konfliktus kikerülhetetlen, de ami még fontosabb, annak tisztázása, hogy a konfliktus során mi derül ki az illetQ önértékelésérQl és értékrendjérQl. Az értékrend és az önértékelés megismerése és feltárása a mediáció elengedhetetlen jellegzetessége. A mediáció egyik célja olyan feltételek megteremtése, amelyek lehetQvé teszik a felek számára saját megmerevedett gondolatrendszerük felismerését  és ezek megkérdQjelezését.
Jonathan Sacks
A konfliktus ezen rövid történeti áttekintése nem lenne teljes a Különbözés és méltósága (2002)címq könyvének említése nélkül. Ez a mq újabb szemszögbQl világítja meg a konfliktust és a széttartást. Vizsgálat tárgyává teszi a konfrontációkat és a konfliktusokat, és arra a következtetésre jut, hogy a békéltetés nélkül olyan kultúrák közötti összecsapás tanúi lehetünk, mint a szeptember 11.-i események. És ezek újra megismétlQdnek. A konfliktusról szóló gondolatai arra utalnak, hogy elfogadja a konfliktus kikerülhetetlenségét.
A mediátor és a konfliktus
A konfliktusról alkotott negatív közkeletq képet fel lehet fogni úgyis, mint az emberi természet veleszületett pozitív alkotórészét, ami nem feltétlenül jelent ellenségességet. A konfliktus ebben a felfogásban a társadalmi és emberi lét fenntartásában stratégiai fontosságú szerepet játszik, és a mediátornak ezt be kell látnia.
 HYPERLINK "http://www.eandh.hu/konfliktus_kezeles/pereskedes.html" MibQl eredhet a pereskedés szándéka? »
A konfliktushoz tartozó függelék: a békülés. Ennek az emberi tartalma pozitív. Ha azokból a korábbi feltevésekbQl indulunk ki, hogy a konfliktusnak elsQdlegesen összekötQ szerepe van, akkor a békülésnek az együttmqködésben van elsQsorban funkciója. Mind a konfliktus, mind a kibékülés a természetes emberi lét részei, és ehhez hozzátartoznak mindazok a korlátok is, amelyek minden egyénre jellemzQk. Ezek adottságok, vagy másképpen, mindenkiben meglévQ tulajdonságok. Ha feltámad egy konfliktus, majd elcsitul, a korábbi ellenfelek elQtt ott áll a választás lehetQsége: kibékítik ellentéteiket, vagy tovább mélyítik.
A mediátor fogadja el a konfliktust, mint az emberi élet megkerülhetetlen aspektusát, a kibékülés lehetséges következményével együtt.
A mediátor ténykedése arra irányul, hogy a másik fél attitqdjét változtassa meg, azonban nem az egész életére, hanem csupán annak egy bizonyos vitás aspektusára vonatkozóan. A mediátornak négy alapvetQ tételt kell figyelembe vennie munkája során.
Mindig fennáll a konfliktus lehetQsége, nem lehet kiküszöbölni, a viszály és a kibékülés természetes, szükségszerq körforgás.
A mediátor viszonyulása a konfliktus létéhez igen lényeges, és magában hordozza a közvetítés kimenetelét: az a mediátor, aki elismeri, hogy a konfliktus kivédhetetlen, és egyben el is fogadja annak létét, valamint azt, hogy dolgozni kell rajta, sokkal hatékonyabban befolyásolja majd a folyamatot.
A mediátor úgy idézhet elQ paradigmaváltást a feleknek a vitában tanúsított attitqdjében, ha azonosítja, felismeri, megérti és tapintattal tárja fel életszemléletüket. Az egyik fél életszemléletét alkotják mindazok az értékek, hiedelmek, aspirációk és életértelmek, melyek az egyénben válaszként adódnak a világ adottságaira, korlátaira. A felek életszemlélete határozza meg, hogy milyen módon irányítják személyközi kapcsolataikat, és ami a mediátor szempontjából még fontosabb, hogy miként lehet befolyásolni azokat a stratégiákat, melyek révén igyekeznek kikerülni egy konfliktus helyzetbQl. Akik konfliktus helyzetbe keverednek, azokat mindig valamilyen rejtett vagy titkolt motívumok vezérlik, de lehet közöttük nyílt vagy látszólagos ok is, ami a vitát kiváltja. Amíg feltárják a feleknek a vitás helyzetekre vonatkozó életszemléletét, a mediátor rávilágíthat a rejtett szándékokra, dolgozhat rajtuk, és így segíthet a feleknek kimozdulni eredeti álláspontjukról.
A konfliktus helyzetekre vonatkozó ismereteket és készségeket nemcsak mediátorok alkalmazhatják a közvetítésben, de az életre való képesség is elsajátítható belQlük olyan területeken, ahol konfliktusok adódnak, beleértve az életre való edzQdés, illetve edzés, a vezetQk és az emberekkel foglalkozók képzésében ma elterjedt coaching elnevezésq módszer alkalmazását.
 HYPERLINK "http://www.eandh.hu/mediacio/mediacio.html" 

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

00 15 bizonytalanság és játékelmélet0001 1eloadas 2006-os zh 2010 2011 29 4.óra alkotmánytörténet állattan antropológiatörténet assembly bácsó sándor cementálás deklaratív programozás dhm durkheim elemzés építésszervezés i. eu agrárpolitikája eupol gazdasági magánjog gépelemek gyakorló feladatok hatalom jog karinthy kifejtés kis jános kosztolányi kötelmi jog kriszti kronológia kultur légzés magyarország médiaismeretek mikrobiológai miskolc olasz ollmann polg.jog sorozat szociológia tereptan utazás vállalkozás vizsga feladatsor zh zsidó