2006.évi V tv
Országok listája
Hungary
Miskolci Egyetem
Állam- és Jogtudományi Kar
Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási
Társasági Jogi Alapismeretek
Jegyzetek
2006.évi V tv
2008.09.19 10:29:11
Az alábbi szöveg egy formázás és képek nélküli előnézete a dokumentumnak. A tökéletes megjelenítéshez jelentkezz be, majd töltsd le a dokumentumot.
A jogszabály mai napon hatályos állapota
2006. évi V. törvény
a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról
A törvény célja, hogy korszerq jogi keretek megteremtésével, az Európai Unió szabályozásával összhangban állapítsa meg a vállalkozások cégalapításának, nyilvántartásba vételének rendjét, és a vállalkozók alkotmányos jogai érdekében, a gazdasági forgalom biztonsága, valamint a hitelezQi érdekek vagy más közérdek védelme céljából biztosítsa a közhiteles cégnyilvántartás adatainak teljes körq nyilvánosságát, közvetlenül vagy elektronikus úton.
Mindezek érdekében az Országgyqlés a következQ törvényt alkotja:
I. Fejezet
ALAPVETP RENDELKEZÉSEK
1. Cím
A cégbíróság, valamint a céginformációs szolgálat feladatai
1. § (1) A megyei (fQvárosi) bíróság mint cégbíróság (a továbbiakban: cégbíróság) feladata
a) a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás lefolytatása és a kérelemnek helyt adó végzés esetén, illetve e törvényben meghatározott esetekben hivatalból is, a cégre vonatkozó adat, jog, valamint tény (a továbbiakban: adat) cégjegyzékbe történQ bejegyzése, illetve törlése,
b) a cégjegyzék adatairól, valamint a cégiratokról tájékoztatás nyújtása,
c) a cégnyilvántartás közhitelességének és a cég törvényes mqködésének biztosítása érdekében - hivatalból, illetve kérelemre - törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása,
d) a gazdasági társaságokról szóló törvényben és más, az egyes cégformákra vonatkozó törvényekben, illetve az Európai Unió rendeleteiben meghatározott, a kisebbségi jogok gyakorlását, valamint a hitelezQi jogok védelmét biztosító kérelmek elbírálása, továbbá
e) azoknak az egyéb ügyeknek az elbírálása, amelyeket törvény a cégbíróság hatáskörébe utal.
(2) A céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közremqködQ szolgálat (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) feladatai a következQk:
a) az e törvényben szabályozott módon hozzájárul a cégnyilvánosság követelményének megvalósításához, a cégjegyzékben szereplQ adatok és cégiratok megismeréséhez;
b) biztosítja a cégeljárásban és más, külön törvényben szabályozott nemperes eljárások során az elektronikus ügyintézést támogató rendszer üzemeltetését;
c)
d) jogi tanácsadó szolgálatot tart fenn annak érdekében, hogy a mikro- és kisvállalkozások a cégalapítással, a cégek megszüntetésével összefüggQ jogilag jelentQs információkat - korszerq informatikai eszközök alkalmazása révén - közérthetQ megfogalmazásban, költségmentesen is megismerhessék;
e)
2. Cím
A cég
2. § (1) A cég - ha törvény eltérQen nem rendelkezik - az a jogalany, amely a cégnyilvántartásba történQ bejegyzéssel, üzletszerq gazdasági tevékenység folytatása céljából jön létre.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogalany a cégnyilvántartásban akkor szerepelhet, ha bejegyzését jogszabály kötelezQvé vagy lehetQvé teszi.
3. Cím
A cégnév
3. § (1) A cégnévnek a választott cégforma megnevezését, valamint legalább a vezérszót kell tartalmaznia.
(2) A vezérszó elQsegíti a cég azonosítását, illetve más, azonos vagy hasonló tevékenységq cégtQl való megkülönböztetését. A vezérszó a cégnévben az elsQ helyen áll. A vezérszó idegen nyelvq kifejezés, rövidítés és mozaik szó is lehet, amelyet latin betqkkel kell feltüntetni. A cégnévben a vezérszón kívül csak magyar szavak szerepelhetnek, a magyar helyesírás szabályainak megfelelQen. A cégnévben rövidítés csak a vezérszó esetén, illetve a cégforma meghatározásánál lehetséges.
(3) A cég rövidített neve a vezérszóból és a cég formájának megjelölésébQl áll.
(4) A cégnévnek (rövidített névnek) az ország területén bejegyzett más cég elnevezésétQl, illetve a 6. § (3) bekezdése szerint lefoglalt elnevezéstQl - a cégforma különbözQségén túlmenQen is - egyértelmqen különböznie kell, és nem kelthet olyan látszatot, ami - különösen a cég tevékenységi körét és a választott cégformát illetQen - megtévesztQ.
4. § (1) A cégnévben szerepelhet a cégtulajdonosnak vagy a cég tagjainak neve a 3. § (4) bekezdésének megfelelQ alkalmazásával.
(2) A cégnévben a cég nonprofit jellegét a cégforma megjelölése elQtt fel kell tüntetni, a közhasznú szervezeti minQség pedig feltüntethetQ.
(3) A cégnévben az állami vagy nemzeti kifejezés csak abban az esetben szerepelhet, ha a cégben az állam közvetlenül vagy szervezetei útján többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkezik, vagy a cég a külön törvény szerinti tartós állami tulajdoni körbe tartozik.
(4) Külföldi cég magyarországi fióktelepe, külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete, valamint európai gazdasági egyesülés telephelye esetén a külföldi vállalkozás nevét a cégnévben meg kell jelölni.
(5) A történelem kiemelkedQ személyiségének nevét a Magyar Tudományos Akadémia engedélyével, olyan elnevezést pedig, amelyhez másnak jogi érdeke fqzQdik, csak a jogosult hozzájárulásával lehet a cégnévben szerepeltetni.
5. § A cég nevét (rövidített nevét) a cégbejegyzési eljárás alatt bejegyzés alatt ( b. a. ) toldattal, a cég felszámolása, illetve végelszámolása esetén pedig felszámolás alatt ( f. a. ) és végelszámolás alatt ( v. a. ) toldattal kell használni.
6. § (1) Két vagy több azonos nevq cég közül a választott név (rövidített név) viselésének joga azt illeti meg, amelyik a cégbejegyzési kérelmét elsQként nyújtotta be, illetve amelyik a (3) bekezdés alapján névfoglalással élt.
(2) A cégbíróság - jogi képviselQ által elektronikus úton benyújtott kérelemre, illeték megfizetése ellenében - a kérelem érkezését követQ egy munkanapon belül megvizsgálja, hogy a választott elnevezéssel az információkérés idQpontjában a cégnyilvántartásban bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló, illetve névfoglalás hatálya alatt álló más cég szerepel-e.
(3) Ha a választott cégnév a cégnyilvántartásba bejegyezhetQ, a cégbíróság végzésével a megjelölt cégnevet hatvannapos idQtartamra a kérelmezQ részére lefoglalja és a cégnevek elektronikus úton vezetett nyilvántartásában feltünteti. Ez alatt az idQ alatt más jogalany ezzel a cégnévvel a cégnyilvántartásba nem jegyezhetQ be, illetve a cégnév nem foglalható le. A cégbíróságnak a nyilvántartásba vétel elutasításáról hozott határozata ellen jogorvoslatnak helye nincs. Ha a cég bejegyzésére, illetve a cégnév változásának bejegyzésére irányuló kérelem benyújtására hatvan napon belül nem kerül sor, a névfoglalás megszqnik.
(4) A névfoglalás egyszeri alkalommal 8 nappal meghosszabbodik, ha ugyan a hatvan napos határidQ lejárt, a cégnevet lefoglaló jogalany bejegyzési kérelmét elutasították, de azt 8 napon belül ismételten beadja.
(5) A névfoglalásra vonatkozó eljárásra bírósági titkár, fogalmazó vagy bírósági ügyintézQ is önállóan, önálló aláírási joggal jogosult.
4. Cím
A székhely, telephely, fióktelep
7. § (1) A cég székhelye a cég bejegyzett irodája. A bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, Qrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggQ kötelezettségek teljesítése történik. A cégnek a székhelyét cégtáblával kell megjelölnie. A cég létesítQ okirata úgy is rendelkezhet, hogy a cég székhelye egyben a központi ügyintézés (döntéshozatal) helye. Amennyiben a cég székhelye nem azonos a központi ügyintézés helyével, a központi ügyintézés helyét a létesítQ okiratában és a cégjegyzékben fel kell tüntetni. A cégeljárás szempontjából székhelynek minQsül a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, a külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete, valamint az európai gazdasági egyesülés telephelye is.
(2) A cég telephelye a tevékenység gyakorlásának a cég társasági szerzQdésében, alapító okiratában, alapszabályában (a továbbiakban együtt: létesítQ okiratában) foglalt olyan tartós, önállósult üzleti (üzemi) letelepedéssel járó helye, amely a cég székhelyétQl eltérQ helyen található, a cég fióktelepe pedig olyan telephely, amely más településen - magyar cég külföldön lévQ fióktelepe esetén más országban - van, mint a cég székhelye. Ez a szabály irányadó a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve a külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete esetében is.
(3) Magyar cég külföldön lévQ fióktelepének a cégjegyzékbe történQ bejegyzéséhez a cégnek a külföldi cégkivonattal, illetve más okirattal, valamint ezeknek magyar nyelvq hiteles fordításával kell igazolnia, hogy a fióktelepet a fióktelep helye szerinti államban nyilvántartásba vették.
(4) Cég székhelye, telephelye és fióktelepe olyan ingatlan lehet, amely a cég tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára a cég jogosult.
7/A. § A cég székhelyeként a cégjegyzékbe annak az ügyvédnek (ügyvédi irodának) a székhelye is bejegyezhetQ, amely - a külön jogszabályban foglaltak szerint - a cég megbízásából gondoskodik a cég üzleti és hivatalos iratainak átvételérQl, érkeztetésérQl, megQrzésérQl, rendelkezésre tartásáról, valamint a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggQ kötelezettségek teljesítésérQl, így különösen a cég székhelyéhez és a cégiratokhoz kapcsolódó hatósági kényszerintézkedések tqrésérQl (székhely szolgáltatás).
7/B. § Az e törvény szerint a cégnyilvántartásba bejegyzett cég az Európai Unió más tagállamában is jogosult tevékenysége elsQdleges folytatására, illetQleg tevékenysége gyakorlása elsQdleges helyét az Európai Unió más tagállamába is áthelyezheti. A cég ezirányú döntése - külön törvény eltérQ rendelkezése hiányában - nem igényli a székhelyére vonatkozó cégbejegyzés módosítását.
5. Cím
Képviselet; cégjegyzés
8. § (1) A cég szervezeti képviseletére vonatkozó rendelkezéseket az adott cégformára irányadó jogszabály állapítja meg. A cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történQ aláírásra való jogosultság. A szervezeti képviselet, valamint a cégjegyzés módja csak azonos lehet.
(2) A cégjegyzés módja önálló vagy együttes. KettQnél több cégjegyzésre jogosult esetén a cég úgy is rendelkezhet, hogy egyes jogosultakat önálló, más jogosultakat együttes cégjegyzési jog illet meg, vagy hogy az együttes cégjegyzésre jogosultak közül az egyik aláíró mindig meghatározott személy.
(3) Ugyanaz a személy csak egyféle módon - vagy önállóan, vagy mással együttesen - jegyezheti a céget.
(4) Mind az önálló, mind az együttes cégjegyzési jog korlátozható, a korlátozás azonban harmadik személyekkel szemben hatálytalan.
9. § (1) Amennyiben azt a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez csatolták, a cégjegyzésre jogosultnak a cég nevében olyan módon, illetve formában kell aláírnia, ahogyan azt a hiteles cégaláírási nyilatkozat (a közjegyzQi aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), illetve az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta tartalmazza.
(2) A címpéldányon (aláírás-mintán) - a létesítQ okiratában foglaltakkal egyezQen - fel kell tüntetni a cég nevét, a cégjegyzésre jogosult nevét, lakóhelyét, a képviselet jogcímét (pl. vezetQ tisztségviselQ, munkavállaló), a cégjegyzés módját, valamint a cégjegyzésre jogosult aláírási mintáját. A cégjegyzésre jogosult munkavállaló kérésére az aláírási címpéldányon a cégnél ellátott feladatköre, beosztása is szerepeltethetQ.
(3) Az ügyvéd az aláírás-mintát kizárólag cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás során jegyezheti ellen abban az esetben, amennyiben a cég létesítQ okiratát vagy a létesítQ okirata módosítását is Q készíti (szerkeszti) és jegyzi ellen, és az aláírás-minta a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem mellékletét képezi.
(4) A cég kérelmére a cégjegyzék tartalmazza a cégjegyzésre jogosult - külön jogszabály szerinti - elektronikus címpéldányáról készített tanúsítványát is. A cégjegyzékbe bejegyzett tanúsítvánnyal rendelkezQ elektronikus aláírás a cégjegyzésre jogosult cégszerq aláírásának minQsül.
II. Fejezet
A CÉGNYILVÁNTARTÁS NYILVÁNOSSÁGA ÉS KÖZHITELESSÉGE
1. Cím
A nyilvánosság
10. § (1) A cégnyilvántartás a cégjegyzékbQl, valamint a cégjegyzékben szereplQ adat igazolására szolgáló mellékletekbQl, illetve egyéb olyan okiratokból áll, amelyeknek benyújtására a céget - közérdekbQl, illetve a forgalom biztonsága, valamint a hitelezQi érdekek védelme céljából törvény kötelezi (a továbbiakban együtt: cégiratok).
(2) A cégjegyzék fennálló, illetve törölt adatai, valamint a cégiratok - ideértve az elektronikus úton benyújtott, illetve elektronikus okirattá átalakított cégiratokat is - teljeskörqen nyilvánosak. Teljeskörqen nyilvánosak továbbá a benyújtott, de még el nem bírált bejegyzési kérelem és mellékletei is azzal, hogy a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elbírálásának folyamatban létére a cégnyilvántartásnak utalnia kell. A törvényességi felügyeleti eljárás iratai e törvény rendelkezései szerint nyilvánosak.
11. § A cégnyilvánosságot a cégbíróság, a céginformációs szolgálat, valamint a Cégközlönyben történQ közzététel biztosítja.
2. Cím
A papíralapú, valamint az elektronikus és az elektronikus okirattá alakított cégiratok megismerése
12. § (1) A cégbíróságon a cégiratokat bárki ingyenesen megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet. A cégjegyzék adatairól cégmásolat, cégkivonat vagy cégbizonyítvány kiadása kérhetQ. A cégmásolat a cégjegyzék valamennyi fennálló és törölt adatát, a cégkivonat a cégjegyzék fennálló adatait, a cégbizonyítvány pedig - a kérelemtQl függQen - a cégjegyzék egyes fennálló vagy törölt adatait tanúsítja hitelesen, illetve azt, hogy valamely meghatározott bejegyzés a cégjegyzékben nem szerepel(t). A cégnyilvántartásban a törölt adatnak megállapíthatónak kell maradnia.
(2) A cégmásolatban, a cégkivonatban, valamint a cégbizonyítványban az egyes adatok mellett fel kell tüntetni az adat (illetve annak törlése) bejegyzésének idQpontját is.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott okiraton záradékban szerepeltetni kell, ha az okiratban szereplQ cégadatokat illetQen változásbejegyzési eljárás van folyamatban, és azt is fel kell tüntetni, hogy az melyik adatot érinti.
(4) A cégbíróságon a cégiratokról e törvényben, illetve külön jogszabályban meghatározott módon kérhetQ másolat.
13. § (1) A céginformációs szolgálat kérelemre tájékoztatást ad a cégjegyzékben szereplQ fennálló vagy törölt adatokról, valamint a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elektronikusan rögzített, még be nem jegyzett adatairól. E közszolgáltatást bárki igénybe veheti. A céginformációs szolgálatnál rendelkezésre álló adatok azonosak a cégbíróságokon elektronikusan rögzített adatokkal. A 12. § (1) bekezdésében meghatározott közokiratok kiadására a céginformációs szolgálat is jogosult.
(2) A céginformációs szolgálat e törvényben meghatározott módon kérelemre tájékoztatást ad az elektronikus úton benyújtott, vagy elektronikus okirattá alakított cégiratokról, továbbá a cégek elektronikus úton benyújtott, illetve elektronikus okirattá alakított, a számviteli törvény szerinti beszámolóiról, továbbá biztosítja a beszámolókba és az elektronikus cégiratokba történQ ingyenes betekintést a céginformációs szolgálat helyiségében.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott adatok, illetve cégiratok
a) a céginformációs szolgálat honlapjáról, illetve
b) a kormányzati portál útján is
megismerhetQk.
(4) A 15. § (1) és (2) bekezdése szerinti céginformáció a céginformációs szolgálat honlapján keresQprogram segítségével is megismerhetQ.
14. § (1) A céginformációs szolgálattól a cégjegyzékbe bejegyzett adatok, valamint a számviteli beszámoló, annak részei (mérleg, eredménykimutatás, kiegészítQ melléklet) csoportosított céginformációként történQ szolgáltatása is kérhetQ. A mérleg és az eredménykimutatás adatainak további feldolgozásra alkalmas állapotban történQ szolgáltatása is igényelhetQ.
(2) Ha a csoportosított cégadatok valamely jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, vagy egyéb szervezet cégtulajdonosi (tagi, részvényesi) minQségére, képviseleti jogosultságára, vagy természetes személy tekintetében arra vonatkoznak, hogy mely cégeknél lát el vezetQ tisztséget vagy felügyelQbizottsági tagságot, ez a céginformáció a 15. § (1) bekezdése alkalmazásával ismerhetQ meg. Ha e céginformációt természetes személyre vonatkozóan kérik, az adatszolgáltatás tényét a céginformációs szolgálat köteles az elektronikus rendszerben oly módon rögzíteni, hogy az érintettet az adatszolgáltatás idQpontjáról, a kért adatokról - ha törvény másként nem rendelkezik - az adatszolgáltatás idQpontjától számított öt évig tájékoztathassa. Amennyiben a csoportosított cégadatok valamely természetes személy cégtulajdonosi (tagsági, részvényesi) minQségére vonatkoznak, ez a céginformáció - a (4) bekezdés alkalmazásával - akkor teljesíthetQ, ha az bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, illetve más közigazgatási szerv, bírósági végrehajtó, felszámoló vagy nemperes eljárást lefolytató közjegyzQ külön törvényben meghatározott feladatainak teljesítéséhez, illetve más információkérQnek a törvényben biztosított jogai gyakorlásához vagy törvényes érdekei védelmében szükséges. Törvényes jogcím hiányában az információkérQnek az érintettek hozzájárulását igazolnia kell.
(3) A céginformációs szolgálat a nyomozó hatóságot a halaszthatatlan intézkedés jelzéssel ellátott, külön jogszabályban elQírt ügyészi jóváhagyást nélkülözQ megkeresésére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggQ cégadatokról.
(4) A céginformációs szolgálat a (3) bekezdésben meghatározott esetben a céginformáció iránti kérelem, valamint az adatszolgáltatás tényét köteles az elektronikus rendszerben oly módon rögzíteni, hogy az érintettet az adatszolgáltatás idQpontjáról, jogcímérQl, a kért adatokról és az adat felhasználójának személyérQl kérésére - ha törvény másként nem rendelkezik - az adatszolgáltatás idQpontjától számított öt évig tájékoztathassa.
(5) A (4) bekezdésben említett tényeket oly módon kell rögzíteni, hogy az adat célhoz kötött felhasználása ellenQrizhetQ legyen. Az ezzel ellentétes céginformáció-kérés, illetve ennek alapján az adat felhasználásának jogkövetkezményeit az információt kérQ viseli.
15. § (1) A céginformációs szolgálat a cégjegyzékben szereplQ fennálló vagy törölt adatok, valamint a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elektronikusan rögzített, még be nem jegyzett adatainak a megismerését (a betekintés lehetQségét) kérelemre, bárki számára ingyenesen biztosítja, feltéve, hogy a céginformációt elektronikus úton kérik.
(2) Az (1) bekezdésben nem említett céginformációért, valamint ha a kérelmezQ a céginformációt közokirat formájában kéri, a kérelmezQ a céginformációs szolgálat tevékenységének igénybevételéért - a szolgáltatás költségeivel összhangban álló - költségtérítést köteles fizetni.
(3) A céginformációs szolgálat a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, illetve más közigazgatási szerv, a közjegyzQ, a bírósági végrehajtó, a felszámoló, valamint a gazdasági, illetve szakmai kamarák részére a közfeladataik ellátása érdekében kért céginformációt - az (1) bekezdésben nem említett cégadatok vonatkozásában is - ingyenesen bocsátja rendelkezésre. Esetükben a céginformációs szolgálat részére csak a számítógépes rendszer használatával kapcsolatos kiadásokat kell megtéríteni, feltéve, hogy a céginformációt elektronikus úton kérik.
(4) A céginformációs szolgálat mqködésének részletes szabályait, valamint a fizetendQ költségtérítés mértékét az igazságügyért felelQs miniszter rendeletben állapítja meg.
16. § (1) A cégnyilvántartásban szereplQ elektronikus okiratokról a cégbíróságtól illeték ellenében, illetve a céginformációs szolgálattól - külön jogszabályban meghatározott költségtérítés ellenében - hiteles vagy nem hiteles papíralapú másolat kérhetQ. Ha a kérelembQl más nem következik, a cégbíróság, illetve a céginformációs szolgálat - a kérelem érkezésétQl számított tizenöt napon belül - az okirat hiteles másolatát adja ki.
(2) A cégbíróságtól illeték ellenében, illetve a céginformációs szolgálattól - külön jogszabályban meghatározott költségtérítés ellenében - az elektronikus okiratok (ideértve a cégjegyzékadatokról kiállított elektronikus okiratot) elektronikus úton történQ megküldése is kérhetQ.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben, valamint a 17. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a kérelem benyújtható írásban vagy a kormányzati portálon keresztül, illetve közvetlenül a céginformációs szolgálat elektronikus ügyfélszolgálatán, elektronikus úton.
(4) Az elektronikus úton benyújtott kérelmet - kivéve, ha azt a kormányzati portálon keresztül nyújtják be - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással kell ellátni. A céginformációs szolgálat a kérelem érkezésérQl a kérelmet benyújtó személynek elektronikus igazolást küld, amelyet fokozott biztonságú elektronikus aláírással és idQbélyegzQvel kell ellátni.
(5) Ha a kérelmet elektronikus úton terjesztik elQ, az illeték, illetve a költségtérítés megfizetésére a 37. § (4) bekezdésében foglaltak megfelelQen irányadók.
17. § (1) A 16. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a cégbíróság, illetve a céginformációs szolgálat a kérelem alapján az elektronikus okiratot a kérelem érkezésétQl számított tizenöt napon belül megküldi. Ha a kérelembQl más nem következik, a cégbíróság, illetve a céginformációs szolgálat által kiadott okirat a cégbíróság, illetve a céginformációs szolgálat által elhelyezett elektronikus aláírást és idQbélyegzQt nem tartalmaz. Ha a cégbíróság, illetve a céginformációs szolgálat - a kérelem alapján - az elektronikus okiratot minQsített elektronikus aláírással és idQbélyegzQvel látja el, az elektronikus közokiratnak minQsül. Az elektronikus közokirat kiállításával a cégbíróság, illetve a céginformációs szolgálat azt tanúsítja, hogy a megküldött elektronikus okirat tartalma megegyezik az eredeti okiratéval.
(2) Korlátolt felelQsségq társaság és részvénytársaság esetében, a cég minden 1997. január 1. után keletkezett, cégnyilvántartásban elhelyezett cégiratáról a cégbíróságtól elektronikus okirati formában kiállított másolat kérhetQ. A cégbíróság a kérelem alapján a cégiratot - ha az nem elektronikus formában áll rendelkezésre - az erre irányadó külön jogszabály szerint elektronikus okirati formába alakítja, és a kérelem érkezésétQl számított tizenöt napon belül megküldi a kérelmezQnek. A kérelemre, valamint a cégbíróság eljárására a 16. §-ban, illetve az (1) bekezdésben foglaltak megfelelQen irányadók.
3. Cím
A beszámoló letétbe helyezése és közzététele
18. § (1) A számviteli törvény szerinti beszámolót elektronikus úton kell a céginformációs szolgálatnak megküldeni; ennek során nincs helye a papír alapú beszámoló képi formátumú elektronikus okirattá történQ átalakításának. Az elektronikus úton történQ benyújtással a cég letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének is eleget tesz.
(2) A számviteli törvény szerinti beszámoló elektronikus okiratként történQ elkészítése nem jogosít a beszámoló összeállítását (formáját, szerkezetét, tagolását) illetQen a számviteli törvényben elQírt rendelkezésektQl való eltérésre.
(3) A beszámolót a cég szervezeti képviselQje, jogi képviselQje vagy a cég számára könyvviteli szolgáltatást nyújtó, erre meghatalmazott, illetve megbízott könyvelQje küldi meg a céginformációs szolgálat számára.
(4) Ha a cég a beszámolóról - külön jogszabály szerint arra feljogosított által aláírt - papír alapú okirat alapján határozott, úgy a (3) bekezdés szerinti személy egyben igazolja, hogy az ezt követQen elektronikus úton megküldött beszámoló megegyezik a jóváhagyott beszámolóval. Ebben az esetben a (3) bekezdés szerinti személy a papír alapú beszámoló egy eredeti példányát - annak elfogadásától számított tíz évig - megQrzi és amennyiben a megküldött beszámoló szabályszerqségével összefüggésben kétség merülne fel, köteles azt a cégbíróság felhívására bemutatni.
(5) A beszámolóhoz mellékelni kell az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot, valamint kötelezQ könyvvizsgálat esetén a független könyvvizsgálói jelentést is. E törvény beszámolóra vonatkozó elQírásait az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatra, valamint a könyvvizsgálói jelentésre is megfelelQen alkalmazni kell.
(6) A beszámolóhoz - a cég, a beszámolót benyújtó természetes személy azonosíthatósága, valamint a benyújtás jogszerqségének igazolása érdekében - elektronikus qrlapot kell mellékelni.
(7) A beszámolót, az (5) bekezdés szerinti mellékleteket, valamint a (6) bekezdés szerinti qrlapot - a (8) bekezdésben foglalt kivétellel - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva kell megküldeni.
(8) A számviteli törvény szerinti beszámoló a céginformációs szolgálat részére - az (1)-(6), valamint a (9) bekezdésben foglaltak alkalmazásával - a kormányzati portál útján is benyújtható.
(9) A (6) bekezdés szerinti qrlap formai és tartalmi kellékeit, továbbá a beszámoló elektronikus úton történQ megküldésével kapcsolatos eljárás szabályait rendelet állapítja meg.
(10) A közzétételi díjat külön jogszabályban meghatározott módon kell megfizetni az igazságügyért felelQs miniszter által vezetett minisztérium által kiállított számla alapján, az igazságügyért felelQs miniszter által vezetett minisztériumnak a kincstárnál vezetett számlájára.
19. § (1) A céginformációs szolgálat ellenQrzi, hogy a beszámolót a 18. § (3) bekezdésében megjelölt személy küldte-e meg, és az elektronikus okiratot informatikai szempontból (így az elektronikus aláírás hitelessége, az adatok sértetlensége, az idQbélyegzQ dátuma és hitelessége, az elektronikus okirat formátuma tekintetében) megvizsgálja. Ha az okirat informatikai szempontból szabályszerqen került benyújtásra, a céginformációs szolgálat errQl haladéktalanul értesíti az illetékes cégbíróságot.
(2) A céginformációs szolgálat a beszámoló informatikai szempontból szabályszerq benyújtásának tényérQl, és arról, hogy a benyújtásról a cégbíróságot tájékoztatta - a cégbíróság (1) bekezdés szerinti értesítésével egyidejqleg - elektronikus igazolást küld a beszámolót benyújtó személynek. Ha az elektronikus okirat informatikai szempontból hibás vagy hiányos, az elektronikus igazolás ezt a tényt tartalmazza. Az elektronikus igazolást - kivéve, ha a beszámolót a kormányzati portál útján nyújtották be - fokozott biztonságú elektronikus aláírással és idQbélyegzQvel kell ellátni. A beszámoló benyújtására vonatkozó határidQk tekintetében a céginformációs szolgálathoz - az informatikai szempontból szabályszerq - érkezés idQpontja irányadó.
(3) A céginformációs szolgálat haladéktalanul biztosítja a szabályszerqen érkezett beszámoló megismerhetQségét. A beszámolót, illetve annak elektronikus másolatát a céginformációs szolgálat Qrzi. A 12. §, valamint a 16-17. § megfelelQ alkalmazásával másolat kérhetQ a beszámoló egészérQl, illetve annak részeirQl (mérleg, eredménykimutatás, kiegészítQ melléklet) is. A beszámoló a cégbíróságon, valamint a céginformációs szolgálatnál ingyenesen megtekinthetQ.
(4) Ha a beszámolót nem a 18. § (3) bekezdésében megjelölt személy küldi meg, illetve ha a közzétételi költségtérítés befizetése nem vagy nem megfelelQ összegben történt meg, a céginformációs szolgálat a benyújtó személyt arról is tájékoztatja, hogy a beszámoló megküldésének ezen hibájára figyelemmel a céget úgy kell tekinteni, mint amely a letétbe helyezési és a közzétételi kötelezettségnek nem tett eleget. Ebben az esetben a céginformációs szolgálat a cégbíróságot a letétbe helyezés tényérQl nem értesíti.
(5) A céginformációs szolgálat a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére elQírt törvényi határidQ lejártát követQ 8 munkanapon belül felhívja a cég figyelmét kötelezettségének elmulasztására, továbbá arra, hogy tizenöt napon belül annak tegyen eleget. A határidQ eredménytelen eltelte esetén a céginformációs szolgálat elektronikus úton törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása iránt bejelentést tesz a cégbíróságnál.
4. Cím
A cégekre vonatkozó közlemények közzététele
20. § (1) A Cégközlöny az igazságügyért felelQs miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapja, amelynek elektronikus formában történQ közzétételére az erre a célra fenntartott honlapon kerül sor, biztosítva a Cégközlöny egyes lapszámaiba való ingyenes betekintés és a lapszámok ingyenes letöltésének lehetQségét. A Cégközlöny egyes lapszámai a honlapról nem távolíthatók el. A Cégközlönyt elektronikus formában való megjelenítése során olyan formátumban kell közzétenni, amely a többszörözés során is biztosítja az illetéktelen módosítás elleni védelmet. A Cégközlönyben közzétett nyilvános adatok csoportosított (pl. keresQprogram segítségével történQ) megismerésének költségtérítését az igazságügyért felelQs miniszter rendeletben állapítja meg.
(2) A cég cégjegyzékének adatait, illetve azok változásait - ideértve a cég törlését is - tartalmazó végzését a cégbíróság költségtérítés ellenében a Cégközlönyben hozza nyilvánosságra, felsorolva azokat az okiratokat is, amelyek alapján a végzést meghozta. A végzésben, illetve annak alapján a Cégközlönyben megjelenQ közleményben azt is szerepeltetni kell, hogy a vonatkozó cégiratok a cégjegyzéket vezetQ cégbíróságon megtekinthetQk. Emellett a Cégközlönyben közzétételre kerülnek azok a cégjegyzékadatok is, amelyekkel törvény rendelkezése szerint - más szervezet döntése alapján - elektronikus úton egészül ki a cégjegyzék.
(3) A cégbíróság a részvénytársaság és a korlátolt felelQsségq társaság cégjegyzék adatainak közzétételével egyidejqleg gondoskodik a részvénytársaság és a korlátolt felelQsségq társaság létesítQ okiratának, illetve a létesítQ okirat módosításának Cégközlönyben történQ közzétételérQl is, kivéve, ha a létesítQ okirat vagy annak módosítása szerzQdésminta alkalmazásával készült.
(4) Törvényben meghatározott esetben a Cégközlönyben közleményként kell továbbá közzétenni:
a) a cégbíróság cégre vonatkozó egyéb végzéseinek a rendelkezQ részét;
b) más bíróság cégre vonatkozó határozatának a rendelkezQ részét;
c) azokat a közleményeket, amelyeknek közzétételére törvény közvetlenül a céget kötelezi.
(5) A (4) bekezdés a)-b) pontja értelmében a Cégközlönyben közzétételre kerül:
a) a cég bejegyzése iránti eljárás megszüntetése;
b) a cég bejegyzése iránti kérelem elutasítása;
c) a cégalapítás vagy a létesítQ okirat módosítása érvénytelenségét megállapító határozat, valamint a cég bejegyzését elrendelQ végzés hatályon kívül helyezésére vonatkozó határozat rendelkezQ része;
d) a 85. § (1) bekezdésében foglalt intézkedés;
e) a megszüntetési eljárás megindítása, és amennyiben az eljárás nem a cég törlésével zárul, a befejezése;
f) a végelszámolás kezdQ idQpontja, és amennyiben a végelszámolási eljárás nem a cég törlésével zárul, a befejezése;
g) a csQdeljárás kezdQ idQpontja és befejezése;
h) a felszámolás kezdQ idQpontja és befejezése;
i) törvényben meghatározott más határozat.
(6) Az (5) bekezdés a)-f), valamint i) pontjában foglaltak közzétételérQl e törvényben foglalt kivétellel a cégbíróság, a g)-h) pontban foglaltak közzétételérQl pedig a csQd-, illetve a felszámolási ügyben eljáró bíróság gondoskodik.
(7) Az európai gazdasági egyesülés, az európai részvénytársaság, európai szövetkezet, valamint az európai gazdasági egyesülés telephelyének cégbejegyzésére, valamint törlésére vonatkozó adatoknak a Cégközlönyben történQ közzétételét követQ harminc napon belül a cégbíróság intézkedik az adatoknak az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában történQ nyilvánosságra hozataláról az Európai Unió hivatalos közlemények közzétételéért felelQs hivatalának való megküldés útján. Ennek során a cégbíróság feltünteti a bejegyzésre vonatkozó végzésének számát, a végzés keltét, azt a tényt, hogy a közzétételre Magyarországon, a Cégközlönyben került sor, valamint a Cégközlönyben történt közzététel napját is.
21. § (1) A 20. § (4) bekezdés c) pontja esetében a közlemény szövegét az igazságügyért felelQs miniszterhez kell megküldeni, a közzétételi költségtérítés befizetésének igazolásával együtt. A törvényi elQírásoknak megfelelQ közleményeket a Cégközlöny az igazságügyért felelQs miniszterhez történt érkezést követQ harminc napon belül nyilvánosságra hozza.
(2) Ha a közlemény tartalma nem felel meg a törvényi rendelkezéseknek, az igazságügyért felelQs miniszter erre a céget a közzététel elQtt figyelmezteti. Ha a közlemény szövegében a figyelmeztetés ellenére nem történik módosítás, a Cégközlönyben az igazságügyért felelQs miniszter feltünteti, hogy a közleményt figyelmeztetés ellenére jelentették meg.
(3) A közlemény megjelenésérQl a céget a Cégközlöny a közlemény szövegének utolsó megjelenését követQ nyolc napon belül a közlemény(ek) levonatának megküldésével értesíti.
(4) A Cégközlönyben megjelenQ közlemények közzétételi költségtérítésére vonatkozó részletes szabályokat az igazságügyért felelQs miniszter rendeletben határozza meg.
21/A. § (1) Amennyiben a gazdasági társaságokról szóló törvény a céget közvetlenül kötelezi arra, hogy a Cégközlönyben közleményt tegyen közzé, a cég választása szerint e kötelezettségének a cég honlapján való - e törvény szerinti - közzététellel is eleget tehet. Ebben az esetben a honlapon való közzététel a Cégközlönyben való közzétételnek minQsül, és a közzététel megtörténtének igazolásaként a cég a Cégközlöny lappéldányának csatolása helyett jogosult a honlap közzététel céljára szolgáló helyének pontos megjelölését megadni.
(2) Amennyiben a cég választása szerint a Cégközlönyben történQ közzététel helyett a honlapján teszi közzé közleményeit, e tényt és a cég elektronikus elérhetQségét (honlap) a cégjegyzéknek tartalmaznia kell. A honlapon való közzététellel egyidejqleg a közleményt a cég köteles az ismert hitelezQi számára elektronikus úton is megküldeni, amennyiben a hitelezQ elektronikus elérhetQségét a céggel közölte.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a cég köteles a honlapját folyamatosan mqködtetni, és a közleményt a honlapján olyan módon szerepeltetni, amely igazolja a közzététel megtörténtének idQpontját. Amennyiben a cég a honlap folyamatos mqködtetési kötelezettségének nem tesz eleget, a cégbíróság a céggel szemben törvényességi felügyeleti eljárást folytathat le, és az eljárás során intézkedésként törölheti a cégjegyzékbQl a honlap elérhetQségét, illetve azt a tényt, hogy a cég a közvetlen közleményeit a honlapján teszi közzé.
(4) Amennyiben a cég a honlapját már nem kívánja fenntartani, köteles ezt a tényt a cégbíróságnak bejelenteni, kérve a honlapra és a honlapon való közzétételre vonatkozó adatok törlését. A bejelentéshez - elektronikus formában, külön jogszabályban meghatározott módon - köteles csatolni a korábban a honlapján közzétett közleményeit a cégiratok között való elhelyezés céljából. A cég honlapján történQ közzététel részletes szabályait rendelet állapítja meg.
21/B. § A cég a gazdasági tevékenység folytatásához szükséges hatósági engedélyét - legkésQbb a tevékenység megkezdésével egyidejqleg - választása szerint a Cégközlönyben, vagy a cég honlapján köteles közzétenni. E rendelkezés nem alkalmazható az alapítási engedély tekintetében. A közzétételre a 21. §-ban és a 21/A. §-ban foglaltak megfelelQen alkalmazandók.
5. Cím
A közhitelesség
22. § (1) A cégnyilvántartás hitelesen tanúsítja a benne feltüntetett adatok, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását, illetve azok változásait. EllenkezQ bizonyításig vélelmezni kell annak jóhiszemqségét, aki a cégnyilvántartásban szereplQ, illetve a Cégközlönyben közzétett adatban bízva, ellenérték fejében szerez jogot.
(2) A cég - jóhiszemq személlyel szemben - nem hivatkozhat arra, hogy az általa bejelentett és a cégjegyzékbe bejegyzett valamely adat nem felel meg a valóságnak.
(3) A cég a cégjegyzékbe bejegyzett adatra, illetve a cégnyilvántartásban szereplQ - az adat igazolására szolgáló - okiratra harmadik személlyel szemben csak azt követQen hivatkozhat, hogy az adat a Cégközlönyben közzétételre került, kivéve, ha bizonyítja, hogy a harmadik személy az adatot, illetve okiratot már korábban ismerte. A közzétételt követQ tizenhatodik napig a harmadik személy ugyanakkor bizonyíthatja, hogy az adat, illetve az okirat megismerésére nem volt lehetQsége.
(4) Ha a cégjegyzékbe bejegyzett és a Cégközlönyben közzétett adat egymástól eltér, harmadik személy hivatkozhat a Cégközlönyben nyilvánosságra hozott adatra, kivéve, ha a cég bizonyítja, hogy a harmadik személy a cégjegyzékbe bejegyzett, a közzétett adattól eltérQ adatot ismerte. Harmadik személy hivatkozhat olyan okiratra és adatra is, amely tekintetében a cég nem tett eleget a cégbírósági bejelentési, illetve közzétételi kötelezettségének, kivéve, ha az okiratban foglaltakhoz - nyilvánosságra hozatal hiányában - nem fqzQdik joghatály.
(5) Ha a cég a képviseletére jogosult személyre vonatkozó adatokat a cégbíróságnak bejelentette, és azokat a cégbíróság nyilvánosságra hozta, a képviselQ megválasztásával vagy kinevezésével kapcsolatos jogszabálysértésre harmadik személlyel szemben a cég csak akkor hivatkozhat, ha bizonyítja, hogy a harmadik személynek a jogszabálysértésrQl tudomása volt.
(6) A közzététel megtörténtét követQen a cég nem hivatkozhat harmadik személlyel szemben arra, hogy a bejegyzett képviselQ a hatáskörét túllépve járt el.
III. Fejezet
A CÉGJEGYZÉK
23. § (1) A céget, illetve a cégre vonatkozó adatokat a cégbíróság cégjegyzékben tartja nyilván. A cégjegyzék rovatainak elnevezése angol, német, francia és orosz nyelven is megjeleníthetQ.
(2) A cégjegyzékbe történQ bejegyzésre és a céggel kapcsolatos, törvényben meghatározott egyéb eljárások lefolytatására - ha e törvény másként nem rendelkezik - az a cégbíróság illetékes, amelynek illetékességi területén a cég székhelye van.
(3) Ha valamely cégjegyzékadat cégbírósághoz történQ továbbítása más bíróság vagy hatóság által elektronikus úton történik meg, az adat nyilvántartásba vételére automatikusan, elektronikus bejegyzéssel kerül sor.
23/A. § (1) A cégbíróság a cégjegyzék adatait és a cégiratokat az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén is nyilvántartja, ha a cég a cégbejegyzési kérelemhez csatolta a cégjegyzékben szereplQ adatoknak és a cégiratoknak az általa választott hivatalos nyelven készült - a külön jogszabályban foglaltak szerint arra jogosult által készített - hiteles fordítását.
(2) Törvényi szerzQdésminta esetében a szerzQdésminta fordításának csatolására - az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén történQ nyilvántartáshoz - nincs szükség.
(3) Ha a magyar nyelvq cégjegyzékbe bejegyzett adat, illetve cégirat és annak hiteles fordítása egymástól eltér, a cég harmadik személlyel szemben nem hivatkozhat a hiteles fordításra. Harmadik személy azonban hivatkozhat a hiteles fordításra, kivéve, ha a cég bizonyítja, hogy a harmadik személy a cégjegyzékbe bejegyzett - magyar nyelven nyilvántartott -, a fordításban szereplQtQl eltérQ adatot vagy cégiratot ismerte.
(4) Amennyiben a cégbíróság a cég cégjegyzék adatait a 23. § (1) bekezdésében meghatározott valamely nyelven is nyilvántartja, a 12. §-ban meghatározott közokiratok ezen a nyelven is kérhetQek.
1. Cím
A cégjegyzék tartalma
24. § (1) A cégjegyzék valamennyi cég esetében tartalmazza
a) a cég cégjegyzékszámát,
b) a cég nevét,
c) a cég székhelyét, valamint ha a cég székhelye nem azonos a központi ügyintézés helyével, a központi ügyintézés helyét,
d) a létesítQ okirat keltét,
e) a cég fQtevékenységét és a létesítQ okiratban meghatározott további tevékenységi köreit, az Európai Parlament és a Tanács a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról szóló 1893/2006/EK rendelete szerint,
f) a cég jegyzett tQkéjét,
g) a képviselet módját (önálló vagy együttes),
h) a cég képviseletére jogosultak nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét), valamint tisztségét, e jogviszonyuk keletkezésének idQpontját, határozott idQre szóló képviselet esetében a jogviszony megszqnésének idQpontját is, illetve ha a jogviszony megszqnésére a cégjegyzékben feltüntetett idQpontnál korábban kerül sor, a megszqnés tényleges idQpontját,
i) a cég adószámát, valamint statisztikai számjelét, továbbá ha a cég adószáma alkalmazását felfüggesztették vagy azt törölték, akkor a felfüggesztést, a felfüggesztés megszüntetését, a törlést, illetve e határozatok megsemmisítését vagy hatályon kívül helyezését, továbbá a határozat jogerQre emelkedésének napját,
j) a cég valamennyi pénzforgalmi számláját, valamint az azokat vezetQ pénzügyi intézmények nevét és székhelyét,
k) a cégbejegyzési (változásbejegyzési) végzés meghozatalának idQpontját,
l) a k) pontban foglalt végzésnek megfelelQen - elektronikus bejegyzéssel - a cégjegyzékadatok, illetve azok törlése bejegyzésének Cégközlönyben történQ közzétételének napját.
(2)
(3) Az (1) bekezdés f) pontjában szereplQ jegyzett tQkeként kell feltüntetni az európai gazdasági egyesülés, a külföldiek magyarországi fióktelepe vagy kereskedelmi képviselete esetén a tulajdonos, illetve a külföldi vállalkozás által a mqködéshez rendelkezésre bocsátott összeget. A jegyzett tQkét - a számviteli törvény felhatalmazása alapján devizakönyvvezetést alkalmazó társaság, az európai részvénytársaság, az európai gazdasági egyesülés kivételével - forintban kell meghatározni. Az európai szövetkezet a jegyzett tQkéjét euróban is meghatározhatja.
(4) Szövetkezet, európai szövetkezet, európai gazdasági egyesülés, külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe és külföldiek magyarországi kereskedelmi képviselete esetében a jegyzett tQke (illetve a jegyzett tQkeként bejegyzett összeg) változását - a változások számától függetlenül - évente legalább egy alkalommal kötelezQ a cégbíróságnak bejegyzés és közzététel végett bejelenteni.
(5) A cégbíróság az adóhatóság értesítése alapján, hivatalból jegyzi be a cég adószáma alkalmazásának felfüggesztését, törlését, a felfüggesztés megszüntetését, illetve e határozatok megsemmisítését vagy hatályon kívül helyezését, továbbá a határozat jogerQre emelkedésének napját.
(6) Az (1) bekezdés j) pontjában meghatározott pénzforgalmi számlára vonatkozó adatot a számlát vezetQ pénzügyi intézmény elektronikus adattovábbítás útján köteles bejelenteni a cégbíróságon a számla megnyitását követQ nyolc napon belül. Ez a rendelkezés irányadó a pénzforgalmi számla megszqnése esetén is. A bejelentés nem esik illeték, illetve közzétételi költségtérítés fizetési kötelezettség alá. Az adat bejegyzése és közzététele automatikusan, a törvény erejénél fogva történik meg. Ha a számlavezetQ pénzügyi intézmény e kötelezettségének nem, vagy nem határidQben tesz eleget, a cégbíróság errQl tájékoztatja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét.
25. § (1) A cégjegyzék szükség szerint, valamennyi cég esetében tartalmazza
a) a cég rövidített nevét,
b) a cég - magyar nyelvq elnevezésének megfelelQ idegen nyelvq elnevezését,
c) a cég telephelyét,
d) a cég fióktelepét,
e) a cég elektronikus elérhetQségét (honlap, e-mail), és a cég erre vonatkozó döntése esetén azt a tényt, hogy a cég a közvetlen közleményeit a honlapján teszi közzé,
f) meghatározott idQtartamra alapított cég esetén a meghatározott idQ lejártának napját,
g) a jogelQd(ök), illetve a jogutód(ok) cégnevét és cégjegyzék számát, illetve a cég erre vonatkozó döntése esetén az átalakulásnak a cég által meghatározott idQpontját,
h) a könyvvizsgáló nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét), e jogviszonya keletkezésének és megszqnésének idQpontját, illetve ha a jogviszony megszqnésére a cégjegyzékben feltüntetett idQpontnál korábban kerül sor, a megszqnés tényleges idQpontját; könyvvizsgáló szervezet esetén annak a személynek a nevét és lakóhelyét is, aki a könyvvizsgálatért személyében is felelQs,
i) a felügyelQbizottsági tagok nevét és lakóhelyét - ha a felügyelQbizottsági tag munkavállalói küldött, ezt a tényt is -, e jogviszonyuk keletkezésének és megszqnésének idQpontját, illetve ha a jogviszony megszqnésére a cégjegyzékben feltüntetett idQpontnál korábban kerül sor, a megszqnés tényleges idQpontját,
j) annak a kamarának a megjelölését, amelynek a cég a tagja,
k) kiskorú tag (tulajdonos) esetén a törvényes képviselQ nevét és lakóhelyét,
l) a külföldi jogi személy, illetve magyarországi lakóhellyel nem rendelkezQ természetes személy kézbesítési megbízottjának nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét),
m) a cég közösségi adószámát, továbbá ha a cég közösségi adószáma alkalmazását felfüggesztették vagy azt törölték, akkor a felfüggesztést, a felfüggesztés megszüntetését, a törlést, illetve e határozatok megsemmisítését vagy hatályon kívül helyezését, továbbá a határozat jogerQre emelkedésének napját,
n) azt, hogy a cégjegyzékben szereplQ adatok, illetve a cégiratok fordítása az Európai Unió melyik hivatalos nyelvén szerepel a cégnyilvántartásban,
o) közhasznú minQsítéssel rendelkezQ nonprofit gazdasági társaság esetében
oa) a közhasznúsági fokozatot,
ob) a közhasznú jogállás megszerzésének, módosításának és törlésének idQpontját,
p) ha a cég elismert vállalatcsoport tagja, vagy uralkodó tagja, ezt a tényt, a csoporthoz tartozó cégek nevének, székhelyének és cégjegyzékszámának feltüntetésével,
q) ha a cég összevont (konszolidált) éves beszámolót készítQ anyavállalat, illetve az összevont (konszolidált) éves beszámolóba bevont leányvállalat, ezt a tényt, valamennyi kapcsolódó anya- és leányvállalat cégnevének, székhelyének, cégjegyzékszámának, külföldi cég esetén nyilvántartási számának és nyilvántartó hatóságának feltüntetésével,
r) a cég képviseletére jogosult elektronikus címpéldányának tanúsítványát,
s) ha a cég a jegyzett tQkéjét devizában határozza meg, ezt a tényt, továbbá a devizanemet,
t) a cég üzleti évének mérlegfordulónapját, amennyiben az üzleti év eltér a naptári évtQl,
u) ha a cég tagja (tulajdonosa) a Magyar Állam, az állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv nevét és székhelyét.
(2) A cégbíróság az adóhatóság értesítése alapján, hivatalból jegyzi be a cég közösségi adószáma alkalmazásának felfüggesztését, törlését, a felfüggesztés megszüntetését, illetve e határozatok megsemmisítését vagy hatályon kívül helyezését, továbbá a határozat jogerQre emelkedésének napját.
(3) A cégbíróság az (1) bekezdés p) pontjában meghatározott adatot - az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjának a vállalatcsoport létrehozására vonatkozó bejelentése alapján - hivatalból jegyzi be a többi érintett cég (ellenQrzött társaság) cégjegyzékébe.
(4) A cégbíróság az (1) bekezdés q) pontjában meghatározott adatot - a belföldi székhelyq anyavállalat, külföldi székhelyq anyavállalat esetén pedig a belföldi székhelyq leányvállalat bejelentése alapján - hivatalból jegyzi be a többi érintett belföldi cég cégjegyzékébe. A bejelentést az összevont (konszolidált) éves beszámoló 18. § szerinti letétbe helyezésével és közzétételével egyidejqleg kell megtenni.
26. § (1) A cégjegyzékben valamennyi cég esetében fel kell tüntetni a következQ, a közhiteles nyilvántartás, illetve a hitelezQk védelme szempontjából jelentQs adatokat is:
a) a csQdeljárás kezdQ idQpontját és befejezését,
b) a felszámolás kezdQ idQpontját és befejezését (külföldi székhelyq vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete esetén a külföldi vállalkozás fizetésképtelenségére, illetve felszámolására vonatkozó eljárás megindítását és befejezését is, feltüntetve a külföldi vállalkozás felszámolójának nevét, lakóhelyét, illetve székhelyét),
c) a végelszámolás kezdQ idQpontját és befejezését (külföldi székhelyq vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete esetén a külföldi vállalkozás végelszámolásának megindítását és befejezését, valamint a külföldi vállalkozás végelszámolójának nevét, lakóhelyét, illetve székhelyét),
d) a cég megszqntnek nyilvánítását, továbbá, ha a jogi személy megszqntnek nyilvánítására büntetQügyben eljáró bíróság döntése alapján került sor, a bíróság megnevezését, valamint a határozat számát és jogerQre emelkedésének idQpontját,
e) a megszüntetési eljárás kezdQ idQpontját és befejezését,
f) a bejegyzQ végzés hatályon kívül helyezése iránti perindítást és a per befejezését,
g) a cégalapítás vagy a létesítQ okirat módosítása érvénytelenségének megállapítása iránti perindítást és a per befejezését,
h) a cégformákra irányadó törvényekben szabályozott, a cég által hozott határozatok bírósági felülvizsgálata iránti perindítást és a per befejezését,
i) a cég elleni végrehajtás - ideértve a biztosítási intézkedést is - elrendelését és megszüntetését,
j) a cég tagja (részvényese) vagyoni részesedésének lefoglalását, továbbá a cég tagja (részvényese) vagyoni részesedésére vonatkozóan a büntetQeljárásban alkalmazott biztosítási intézkedés, illetve zár alá vétel elrendelését és megszüntetését,
k) ha a jogi személy ellen olyan eljárás van folyamatban, amelyben büntetQjogi intézkedés alkalmazásának lehet helye, a nyomozás elrendelését, megszüntetését, annak megállapítását, hogy intézkedés alkalmazásának a feltételei nem állnak fenn, az eljárás befejezését, valamint az eljáró hatóság megnevezését, a határozat számát és keltét, továbbá, ha a bíróság a jogi személlyel szemben büntetQjogi intézkedésként tevékenységének korlátozását rendelte el, a határozat jogerQre emelkedésének napját, a korlátozás idQtartamát és azt, hogy a korlátozás a jogi személy mely tevékenységére vagy jogosítványára terjed ki,
l) a 85. § (1) bekezdésében meghatározott intézkedés tényét, illetve a kirendelt zárgondnok nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét),
m) azt a tényt, ha a cég képviseletére jogosult személyének, továbbá, ha a cég minQsített többséggel rendelkezQ tagjának (részvényesének) korlátlan felelQsségét állapították meg a cég tartozásaiért; a képviselQ, tag nevét és lakóhelyét, a jogerQs bírósági döntés számát és keltét.
(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatokat, valamint a cég neve (rövidített neve) mellett a felszámolás alatt ( f. a. ) toldat bejegyzését, (amennyiben a felszámolási eljárást végelszámolási eljárás elQzte meg, az arra utaló toldat törlését), a képviselet módja változásának bejegyzését, a korábbi képviseletre jogosultak törlését, a felszámolóra, illetve a felszámolóbiztosra vonatkozó adatokat (név, székhely, lakóhely) - külföldi székhelyq vállalkozás fizetQképtelenségére, illetve felszámolására vonatkozó eljárás bejegyzésének kivételével - a csQdeljárást, illetve a felszámolási eljárást lefolytató bíróság végzése alapján elektronikus úton kell rögzíteni a cégjegyzékben, a csQdeljárást, illetve a felszámolást elrendelQ jogerQs végzés Cégközlönyben történQ közzétételével egyidejqleg. Ha a felszámolási eljárás a cég jogutód nélküli megszqnésével befejezQdik, e végzés jogerQre emelkedésének napjával a céget elektronikus úton, automatikusan kell törölni a cégjegyzékbQl.
(3) A cégbíróság a perben eljáró bíróság értesítése alapján hivatalból jegyzi be az (1) bekezdés f)-h) pontjában meghatározott adatokat. A cég cégkivonatában a perre vonatkozó adat akkor tüntethetQ fel, ha a per jogerQsen még nem fejezQdött be. A cégbíróság a perben eljáró bíróság értesítése alapján hivatalból jegyzi be az (1) bekezdés m) pontjában meghatározott adatokat.
(4) A cégbíróság a végrehajtást (biztosítási intézkedést) elrendelQ hatóság (bíróság) értesítése, illetve a végrehajtást foganatosító hatóság által megküldött foglalási jegyzQkönyv alapján hivatalból jegyzi be és teszi közzé az (1) bekezdés i)-j) pontjában meghatározott adatokat. Az (1) bekezdés k) pontjában szereplQ adatokat a cégbíróság az ügyész, illetve az ügyben eljáró bíróság értesítése alapján ugyancsak hivatalból jegyzi be és teszi közzé. Az állami adóhatóság az általa elrendelt végrehajtás cégjegyzékbe bejegyzendQ adatait elektronikus úton közli a cégbírósággal.
(5) Ha a követelés a bírósági végrehajtás vagy közigazgatási végrehajtás során kielégítésre került, a cég elleni bírósági vagy közigazgatási végrehajtás, illetve ilyen eljárásokban alkalmazott biztosítási intézkedés megszüntetését a végrehajtó, illetve a végrehajtást foganatosító egyéb hatóság, más esetben pedig a bíróság vagy a közigazgatási szerv közli a cégbírósággal (pl. a végrehajtható okirat visszavonásáról, megsemmisítésérQl intézkedik, a végrehajtást korlátozza vagy megszünteti). Az állami adóhatóság az általa elrendelt végrehajtás megszqnésére vonatkozó, a cégjegyzékbe bejegyzendQ adatokat elektronikus úton közli a cégbírósággal.
(6) A céggel szemben, vagy a cég tagja (részvényese) vagyoni részesedése vonatkozásában elrendelt zár alá vétel megszüntetését a bíróság közli a cégbírósággal. A büntetQeljárásban a céggel szemben, vagy a cég tagja (részvényese) vagyoni részesedése vonatkozásában alkalmazott biztosítási intézkedés megszüntetésérQl az eljáró ügyész, illetve nyomozó hatóság értesíti a cégbíróságot.
(7) A cég tagja (részvényese) vagyoni részesedése lefoglalásának megszüntetését (pl. ha a foglalás alól a vagyoni részesedést feloldották, a követelést a végrehajtás során kielégítették, vagy az üzletrészt értékesítették) a bírósági végrehajtó vagy a végrehajtást foganatosító egyéb hatóság, illetve (pl. ha a végrehajtást megszüntették) a bíróság vagy a közigazgatási szerv közli a cégbírósággal.
(8) A hivatalból történQ bejegyzés, valamint közzététel az (5)-(7) bekezdésben meghatározott esetekben is irányadó.
27. § A cégjegyzék cégformánként, a 24-26. §-ban meghatározottakon túlmenQen az alábbi adatokat is tartalmazza:
(1) Közkereseti társaság esetében
a) a tagok nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét),
b) a tag tagsági jogviszonya keletkezésének és megszqnésének idQpontját;
(2) Betéti társaság esetében
a) a társaság beltagjainak nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
b) a társaság kültagjainak nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
c) a tag tagsági jogviszonya keletkezésének és megszqnésének idQpontját;
(3) Korlátolt felelQsségq társaság esetében
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), és amennyiben a tag szavazati jogának mértéke az 50 százalékot meghaladja, vagy a tag minQsített többségq befolyással rendelkezik, ezt a tényt is,
b) a tag tagsági jogviszonya keletkezésének és megszqnésének idQpontját,
c) az üzletrészen alapított zálogjog tényét, a zálogjogosult nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét), cégjegyzékszámát (nyilvántartási számát);
(4) a) Részvénytársaság esetében
aa) részvényfajták (részvényosztályok) szerint a részvények számát és névértékét,
ab) a kibocsátott átváltoztatható kötvények számát és névértékét,
ac) a kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények számát és névértékét,
b) Zártkörqen mqködQ részvénytársaság esetében
ba) a részvénytársaság ügyvezetésének típusát (igazgatóság vagy egyszemélyes igazgatóság),
bb) ha a részvény átruházását az alapszabály korlátozza, ezt a tényt,
bc) azt a tényt, ha valamelyik részvényes szavazati jogának mértéke az 50 százalékot meghaladja, vagy a részvényes minQsített többségq befolyással rendelkezik,
bd) egyszemélyes részvénytársaság esetében a részvényes nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
c) Nyilvánosan mqködQ részvénytársaság esetében
ca) az ügyvezetés típusát (igazgatóság vagy igazgatótanács),
cb) a részvénytársasági hirdetmények közzétételének módját, helyét;
(5) Egyesülés esetében
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
b) az egyesüléshez csatlakozó tag csatlakozásának idQpontját, felelQsségének esetleges korlátozását;
(6) Egyéni cég esetében a cégtulajdonos nevét és lakóhelyét;
(7) Közhasznú társaság esetén
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), és amennyiben a tag szavazati jogának mértéke az 50 százalékot meghaladja, ezt a tényt is,
b) a tag tagsági jogviszonya keletkezésének és megszqnésének idQpontját,
c) a társaság közhasznúnak minQsülQ tevékenységét,
d) azt a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelQs szervezetet, amellyel a társaság a közhasznú tevékenység folytatására szerzQdést kötött,
e) a közhasznúsági fokozatot,
f) a közhasznú jogállás megszerzésének, módosításának és törlésének idQpontját;
(8) Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe esetében
a) a külföldi vállalkozás nevét, cégformáját, cégjegyzékszámát (nyilvántartási számát) és székhelyét,
b) a külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezetQ bíróság, illetve hatóság megnevezését és székhelyét,
c) a külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), a jogviszony keletkezésének és megszqnésének idQpontját;
(9) Külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete esetében
a) a külföldi vállalkozás nevét, cégformáját, cégjegyzékszámát (nyilvántartási számát) és székhelyét,
b) a külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezetQ bíróság, illetve hatóság megnevezését és székhelyét,
c) a külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), a jogviszony keletkezésének és megszqnésének idQpontját;
(10) Vízgazdálkodási társulat esetében
a) a társulat típusát (vízitársulat vagy víziközmq-társulat),
b) az ellenQrzQ bizottsági tagok nevét és lakóhelyét;
(11) Végrehajtói iroda esetében
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), az önálló bírósági végrehajtó tag esetében nevét, szolgálati helyét (annak a helyi bíróságnak a megnevezését, amely mellé kinevezték), hivatali helyiségének címét, az illetékességi területe kiterjesztésének tényét és terjedelmét,
b) az önálló bírósági végrehajtó tag (tagok) szavazati jogának terjedelmét;
(12) KözjegyzQi iroda esetében
a) tagok nevét, lakóhelyét, a közjegyzQ tag esetében a hivatali helyiségének (irodájának) címét is,
b) a közjegyzQ tag (tagok) szavazati jogának terjedelmét.
28. § A cégjegyzék cégformánként a 24-26. §-ban meghatározottakon túlmenQen az alábbi adatokat is tartalmazza:
(1) Európai gazdasági egyesülés esetében
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
b) az európai gazdasági egyesüléshez csatlakozó tag csatlakozásának idQpontját, felelQsségének esetleges korlátozását;
(2) a) Európai részvénytársaság esetében
aa) részvényfajták (részvényosztályok) szerint a részvények számát és névértékét,
ab) a kibocsátott átváltoztatható kötvények számát és névértékét,
ac) a kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények számát és névértékét,
b) Zártkörqen mqködQ európai részvénytársaság esetében
ba) a részvénytársaság ügyvezetésének típusát (igazgatóság vagy igazgatótanács, illetve egyszemélyes igazgatóság),
bb) ha a részvény átruházását az alapszabály korlátozza, ezt a tényt,
bc) azt a tényt, ha valamelyik részvényes szavazati jogának mértéke az 50 százalékot meghaladja, vagy a részvényes minQsített többségq befolyással rendelkezik,
bd) egyszemélyes részvénytársaság esetében a részvényes nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
c) Nyilvánosan mqködQ európai részvénytársaság esetében
ca) az ügyvezetés típusát (igazgatóság vagy igazgatótanács),
cb) a részvénytársasági hirdetmények közzétételének módját, helyét;
(3) Európai szövetkezet esetében a cégjegyzék a 24-26. §-ban meghatározottakon túlmenQen tartalmazza az európai szövetkezet ügyvezetésének típusát (igazgatóság, ügyvezetQ elnök vagy igazgatótanács).
(4) Ha az európai gazdasági egyesülés vagy az európai részvénytársaság, illetve az európai szövetkezet székhelyáthelyezés következtében kéri a cégbejegyzését, a cégjegyzékben fel kell tüntetni a korábbi székhelyét, a nyilvántartását végzQ hatóságot és az európai gazdasági egyesülés, illetve az európai részvénytársaság vagy az európai szövetkezet korábbi nyilvántartási számát.
(5) Ha az európai gazdasági egyesülés vagy az európai részvénytársaság, illetve az európai szövetkezet törlésére székhelyáthelyezés következtében kerül sor, a cégbíróság a cégjegyzékbe bejegyzi az európai gazdasági egyesülés, illetve az európai részvénytársaság vagy az európai szövetkezet új székhelyét, a nyilvántartását végzQ hatóságot és az európai gazdasági egyesülés, az európai részvénytársaság, illetve az európai szövetkezet nyilvántartási számát.
29. § (1) Ha a külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyét kell nyilvántartásba venni a Tanács 2137/85/EGK rendeletének 10. cikke alapján, a cégeljárás szabályait a következQ bekezdésekben foglalt eltérésekkel kell megfelelQen alkalmazni.
(2) A külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye esetén a cégjegyzék a következQket tartalmazza:
a) a telephely cégjegyzékszámát,
b) az európai gazdasági egyesülés nevét,
c) az európai gazdasági egyesülés székhelyét,
d) az európai gazdasági egyesülés nyilvántartását végzQ hatóságot és a nyilvántartási számot,
e) az európai gazdasági egyesülés képviseletére jogosult személy vagy szerv nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), a jogviszony keletkezésének és megszqnésének idQpontját,
f) a telephely magyarországi központi ügyintézésének helyét,
g) a telephelyet létesítQ okirat keltét,
h) a telephely fQtevékenységét az Európai Parlament és a Tanács a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról szóló 1893/2006/EK rendelete szerint,
i) a telephely képviseletére jogosultak nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét), valamint tisztségét, e jogviszonyuk keletkezésének idQpontját, határozott idQre szóló képviselet esetében a jogviszony megszqnésének idQpontját is,
j) a telephely adószámát (közösségi adószámát), valamint statisztikai számjelét,
k) a telephely valamennyi pénzforgalmi számláját, valamint az azokat vezetQ pénzügyi intézmények nevét és székhelyét,
l) a cégbejegyzési (változásbejegyzési) végzés meghozatalának idQpontját,
m) az l) pontban foglalt végzésnek megfelelQen a cégjegyzékadatok bejegyzésének, illetve törlése bejegyzésének Cégközlönyben történQ közzététele napját.
(3) A külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye esetében a cégjegyzék szükség szerint tartalmazza a 25. § a)-b) pontjában foglalt adatokat, valamint ha a külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés jogutód nélküli megszqnésére irányuló eljárás indult, az eljárás megindításának és befejezésének idQpontját. A külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés jogutód nélküli megszqnése esetében a magyarországi telephelyet a cégbíróság törli a cégjegyzékbQl.
(4) A külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyének bejegyzési kérelméhez a törvény mellékletében felsorolt iratok közül az 1. számú melléklet I. 1. a), 2., 4., 6., 7., 9-12., illetve a 2. számú melléklet I. 1., 2., 3. b), valamint 7. pontja alatt megjelölt iratokat kell csatolni. Az 1. számú melléklet II. 6. a) pontjában, valamint a 2. számú melléklet II. 3. a)-b) pontjában elQírt iratok csatolására vonatkozó kötelezettség a külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyének bejegyzése során is megfelelQen irányadó.
(5) A külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyének nyilvántartásba vételére, illetve nyilvántartására a FQvárosi Bíróság mint cégbíróság rendelkezik hatáskörrel és kizárólagos illetékességgel.
(6) Ha a külföldi székhelyq európai gazdasági egyesülés Magyarországra helyezi át a székhelyét, a bejegyzési kérelem benyújtásával egyidejqleg kezdeményeznie kell a FQvárosi Bíróságnál a korábban már a cégjegyzékbe bejegyzett magyarországi telephelye önálló nyilvántartásának megszüntetését is.
2. Cím
A cégjegyzék adataira vonatkozó közös szabályok
30. § (1) A cégjegyzékben szereplQ természetes személy esetében - ha e törvény másként nem rendelkezik - a cégjegyzéknek tartalmaznia kell e személy anyjának születési nevét is.
(2) Ha a cég tagja
a) belföldi cég, annak cégjegyzékszámát,
b) társadalmi szervezet vagy alapítvány, annak nyilvántartási számát,
c) külföldi cég vagy más szervezet, amennyiben ilyen adattal rendelkezik, nyilvántartási számát és a nyilvántartó hatóságot
is fel kell tüntetni a cégjegyzékben.
(3) A cégjegyzék valamennyi cégadat esetében tartalmazza a változás idQpontját.
(4) A cég a változásbejegyzési kérelemben meghatározhatja a 24. § (1) bekezdésének b)-h) pontjában, a 25. § (1) bekezdésének a)-e), h), i) és l) pontjában, továbbá n) és p)-q) és t) pontjában foglalt adatok változásának idQpontját. A változás idQpontja azonban nem lehet korábbi, mint a változás alapjául szolgáló határozat meghozatalának napja. Ennek hiányában vagy ellentmondásos okiratok esetén a változás idQpontja az alapul szolgáló határozat meghozatalának a napja.
(5) Ha jogszabály másként nem rendelkezik és a cég bejegyzésére irányuló cégeljárásban a pénzbeli hozzájárulás befizetésének igazolására e törvény rendelkezései alapján sor kerülhet ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyzQ által közokiratba foglalt ügyvezetQi nyilatkozattal, az ügyvezetQ a cég bejegyzését követQ nyolc napon belül köteles a cég pénzforgalmi számláját megnyitni és a rendelkezésre bocsátott pénzbeli hozzájárulás összegét a számlára befizetni.
31. § (1) A cégjegyzékben a lakóhelyet, illetve székhelyet (telephelyet, fióktelepet) az irányítószám, helység, utca, házszám, emelet, ajtószám (vagy helyrajzi szám) feltüntetésével kell megjelölni. Amennyiben a cégjegyzékbe bejegyzett külföldi személy Magyarországon is rendelkezik lakóhellyel, a cégjegyzéknek az erre vonatkozó adatokat is tartalmaznia kell.
(2) Ha a bejegyzési kérelemben külföldi jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság szerepel, vagy a bejegyzési kérelemben feltüntetett külföldi természetes személy nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel, a bejegyzési kérelemben kézbesítési megbízott jelölhetQ meg. A kézbesítési megbízott magyarországi székhellyel rendelkezQ szervezet, illetve állandó lakóhellyel rendelkezQ természetes személy egyaránt lehet. A bejegyzési kérelemhez mellékelni kell a kézbesítési megbízott megbízására, illetve a megbízatás elfogadására vonatkozó teljes bizonyító erejq magánokiratot, vagy közokiratot.
(3) A kézbesítési megbízott feladata, hogy a bíróságnak, illetve más hatóságnak a cég mqködésével összefüggésben keletkezett, a külföldi személy részére kézbesítendQ iratokat átvegye, és azokat a megbízó részére továbbítsa. A bíróság vagy más hatóság által a kézbesítési megbízottnak megküldött okirat esetében vélelmezni kell, hogy az okirat a kézbesítési megbízottnak történQ szabályszerq kézbesítéssel a külföldi személy számára ismertté vált. Amennyiben kézbesítési megbízott nem került megjelölésre, a bíróság a külföldi személy részére kézbesítendQ iratokat a Cégközlönyben történQ közzététellel kézbesíti azzal, hogy a közzétételt követQ ötödik napon az irat kézbesítettnek tekintendQ.
IV. Fejezet
A CÉGBEJEGYZÉSI ÉS A VÁLTOZÁSBEJEGYZÉSI ELJÁRÁS
1. Cím
Közös szabályok
32. § (1) A cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás nemperes eljárás, amelyre a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait - ha e törvény másként nem rendelkezik - megfelelQen alkalmazni kell, szünetelésnek azonban nincs helye. Az eljárás felfüggesztésére változásbejegyzési eljárásban kerülhet sor, illetve a cég bejegyzése esetén akkor, ha átalakulás bejegyzése történik, illetve a bejegyzési eljárás folyamata alatt törvényességi felügyeleti kérelmet nyújtanak be.
(2) Az eljárás során csak okirati bizonyítás folytatható le.
(3) Az eljárás során költségmentesség, illetve illeték- és költségfeljegyzési jog nem engedélyezhetQ.
(4) A cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban a jogi képviselet kötelezQ.
33. § (1) A cég adatainak a cégjegyzékbe történQ bejegyzése - ha törvény eltérQen nem rendelkezik - kérelemre történik.
(2) A cégbejegyzésre (változásbejegyzésre) irányuló kérelmet a cég szervezeti képviselQje jogi képviselQ útján köteles elQterjeszteni.
(3) A cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem az elsQfokú határozat meghozataláig visszavonható. Ebben az esetben a cégbíróság az eljárást megszünteti. A cég bejegyzésére irányuló kérelem visszavonása esetében az elQtársaság megszüntetésérQl vagy a létesítQ okirat módosításáról szóló okiratot, ha pedig a változásbejegyzési kérelem a legfQbb szerv határozatán alapult, a kérelem visszavonásához a legfQbb szerv erre vonatkozó határozatát kell csatolni.
34. § (1) KötelezQ cégbejegyzés esetén a bejegyzési kérelem elQterjesztésének határideje - ha törvény kivételt nem tesz - a létesítQ okirat aláírásától, illetve elfogadásától számított harminc nap. Ha a cég alapításához hatósági engedély szükséges, a bejegyzési kérelem elQterjesztésének határideje az engedély kézhezvételétQl számított tizenöt nap.
(2) A cégbíróság 50 000 Ft-tól 500 000 Ft-ig terjedQ pénzbírsággal sújthatja azt, aki az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségét késedelmesen teljesíti.
35. § (1) A cégbejegyzésre (változásbejegyzésre) irányuló kérelmet a cég székhelye szerint illetékes cégbíróságon a cégformának megfelelQ, a jogi képviselQ által aláírt papíralapú, vagy elektronikus nyomtatványon kell - e törvényben meghatározott módon és a mellékletekkel együtt - elQterjeszteni.
(2) A kérelemnek tartalmaznia kell az adott cégformára vonatkozóan e törvényben meghatározott adatokat, kivéve azokat, amelyeket a cégbíróság hivatalból jegyez be a cégjegyzékbe.
2. Cím
A cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elektronikus úton történQ benyújtása
36. § (1) A cég bejegyzése (változásbejegyzése) iránti kérelem - a cég választása alapján - elektronikus úton is benyújtható. A cégbírósághoz elektronikus úton benyújtott kérelmek érkezésérQl az e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén a cégbíróság elektronikus tanúsítványt, illetve változásbejegyzési kérelem esetében igazolást küld a jogi képviselQnek.
(2) A cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás során - ha törvény eltérQen nem rendelkezik - az elektronikus úton küldött okiratokat minQsített elektronikus aláírással és idQbélyegzQvel kell ellátni, oly módon, hogy az idQbélyegzQ alapján a minQsített elektronikus aláírás használatára való jogosultság - okirat aláírásának idQpontjában való - fennállása megállapítható legyen. A cégbíróság által küldött elektronikus okirat közokiratnak minQsül.
(3) Elektronikus cégeljárás esetén a cégbíróság a cégre vonatkozó iratokat elektronikus okirat formájában tartja nyilván.
(4) A bejegyzési kérelem elQterjesztQje - választása alapján - az adóhatóság, illetve a Központi Statisztikai Hivatal által vezetett nyilvántartáshoz szükséges - külön törvényben rögzített - további adatokat az elektronikus úton benyújtott bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemmel együtt elQterjesztve a cégbíróság útján juttathatja el az illetékes szervezethez. Az ilyen módon továbbított adatok nem képezik a cégnyilvántartás részét.
(5) Ha törvény a cégirat cégbírósághoz történQ benyújtására közvetlenül valamely személyt kötelez, e személy a kötelezettségét jogi képviselQ közremqködésével elektronikus úton is teljesítheti. Az eljárásra egyebekben a 37-38. §-ok rendelkezései megfelelQen alkalmazandók.
(6) E §, valamint a 37-40. § rendelkezései csak az elsQfokú eljárásban alkalmazhatók.
37. § (1) A jogi képviselQ feladata az általa készített okiratok mellett a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem mellékletét képezQ, nem általa készített okiratok (pl. tulajdoni lap másolata, hatósági engedély, a hitelintézet igazolása a pénzbetétek befizetésérQl) elektronikus okirati formába történQ átalakítása is. A hatóságok, pénzügyi intézmények vagy más szervek által kiadott - törvény eltérQ rendelkezésének hiányában - minQsített elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentum közvetlenül csatolható a kérelemhez.
(2) A jogi képviselQ az eredetileg nem elektronikus formában készült okiratok (hiteles másolatuk) megQrzésérQl az ügyvédi törvényben, illetve a közjegyzQkrQl szóló törvényben szabályozott módon gondoskodik. A jogi képviselQ köteles a papíralapú okiratot a cégbíróság felhívására bemutatni az elektronikus okirattal való egyezQség megállapítása érdekében, ha e tekintetben a cégbíróságnak alapos kétsége merül fel. Az országos ügyvédi levéltárban elhelyezett okiratok bemutatásáról a Magyar Ügyvédi Kamara, a közjegyzQi levéltárban elhelyezett okiratok bemutatásáról pedig a közjegyzQi levéltár vezetQje gondoskodik.
(3) A bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmet és annak mellékleteit a jogi képviselQ elektronikus okirat formájában, elektronikus úton a céginformációs szolgálathoz küldi meg. A bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem benyújtására vonatkozó határidQk szempontjából a céginformációs szolgálathoz érkezés idQpontja irányadó.
(4) Az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést elektronikus úton kell megfizetni a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem benyújtását megelQzQen, a céginformációs szolgálat honlapjáról letöltött illeték, valamint költségtérítési ügyazonosító szám feltüntetésével. Az illetéket a cégbíróságnak a kincstárnál vezetett illetékbevétele számlájára, a közzétételi költségtérítést pedig az igazságügyért felelQs miniszter által vezetett minisztériumnak a kincstárnál vezetett számlájára kell utalni. Az illeték és a költségtérítés befizetésének összegérQl és idQpontjáról a kincstár - a bejegyzést kérQ jogi képviselQjének minQsített elektronikus aláírással ellátott kérelmére, amelyben az ügyazonosító számokat fel kell tüntetni - egy munkanapon belül elektronikus úton fokozott biztonságú aláírással ellátott igazolást küld. Az igazolásokat a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez mellékelni kell. Az illeték és a költségtérítés elektronikus úton történQ megfizetésének részletes szabályait külön jogszabály állapítja meg.
38. § (1) A céginformációs szolgálat az elektronikus okiratot informatikai szempontból (így az elektronikus aláírás hitelessége, az adatok sértetlensége, az idQbélyegzQ dátuma és hitelessége, az elektronikus okirat formátuma tekintetében) megvizsgálja. Ha a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem informatikai szempontból szabályszerqen került benyújtásra, a céginformációs szolgálat haladéktalanul továbbítja az illetékes cégbírósághoz. Ha a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem és mellékletei informatikai szempontból hibásak vagy hiányosak, a céginformációs szolgálat az iratokat az erre vonatkozó tájékoztatással továbbítja a cégbírósághoz. Ebben az esetben a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmet be nem nyújtottnak kell tekinteni.
(2) A céginformációs szolgálat a kérelem megérkezésérQl, és arról, hogy azt milyen tájékoztatással továbbította a cégbírósághoz, a kérelem cégbírósághoz való sikeres továbbításával egyidejqleg elektronikus igazolást küld a jogi képviselQnek. Az elektronikus igazolást fokozott biztonságú elektronikus aláírással és idQbélyegzQvel kell ellátni.
39. § (1) A cégbíróságra vonatkozó ügyintézési határidQ az azt követQ elsQ munkanapon kezdQdik, amikor a céginformációs szolgálattól az informatikai szempontból szabályszerq bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem a cégbírósághoz megérkezik. A cégbíróság tanúsítványt, illetve elektronikus igazolást csak az informatikai szempontból szabályszerqen érkezett kérelem alapján ad ki.
(2) A cégbíróság a jogi képviselQvel elektronikus úton közli a bejegyzési (változásbejegyzési) eljárás során hozott végzéseket. Az elektronikus úton közölt végzést a jogi képviselQ elektronikus rendszere által kiállított visszaigazolásban megjelölt idQpontban kell kézbesítettnek tekinteni. A tanúsítványt, a bejegyzQ és a bejegyzési kérelmet elutasító végzést a cégbíróság írásban is megküldi. A kézbesítéshez fqzQdQ jogkövetkezmények az elektronikus úton történQ közléshez fqzQdnek.
(3) Az elektronikusan benyújtott cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem vizsgálatára, valamint elbírálására a 42. §-ban és a 45-61. §-ban foglalt rendelkezéseket megfelelQen alkalmazni kell.
3. Cím
A cégiratok elektronikus úton történQ nyilvántartása
40. § (1) Ha a cégbíróság a cégiratokat elektronikus okirat formájában tartja nyilván, a nyilvántartásra e § rendelkezéseit is alkalmazni kell.
(2) A cégbíróság az e törvényben elQírt Qrzési kötelezettségét maga látja el, vagy annak ellátásával - külön törvény szerinti - archiválási szolgáltatót bíz meg.
(3) Ha a cégbíróság az Qrzési kötelezettségét maga látja el, az elektronikus okiratot úgy kell megQrizni, hogy az kizárja az utólagos módosítás lehetQségét, folyamatosan biztosítsa a jogosultaknak az iratokhoz való hozzáférését, valamint az elektronikus okirat értelmezhetQségét (olvashatóságát). Az elektronikus okiratot védeni kell a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, törlés vagy megsemmisítés ellen is.
4. Cím
A cég bejegyzésére irányuló kérelem elQterjesztése papíralapú formában
41. § (1) A cégbejegyzési kérelemhez - e törvényben meghatározott kivétellel - valamennyi cég esetében csatolni kell a cégforma, illetve a választott cégeljárás szerint szükséges okiratokat.
(2) A cégbejegyzési kérelmet egy példányban kell benyújtani, a mellékletek pedig fajtánként legalább két példányban, a létesítQ okirat és az aláírási címpéldány pedig legfeljebb öt példányban nyújtható be a cégbírósághoz. A mellékletek egy eredeti példánya a cégbejegyzést követQen a cégiratok között marad, a cég létesítésére vonatkozó okirat, illetve az aláírási címpéldányok esetleges további példányait pedig a cégbíróság - bejegyzési záradékkal ellátva - a cégbejegyzésre vonatkozó végzéssel együtt kézbesíti a bejegyzést kérQnek.
42. § (1) A cégbejegyzési kérelemhez csatolható a cégjegyzékbe bejegyzendQ adatoknak és a cégiratoknak az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén készült hiteles fordítása. A cégbíróság ebben az esetben a cégjegyzék adatait és a cégiratokat a cég által választott hivatalos nyelven is nyilvántartja.
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben legalább a cégjegyzékbe bejegyzendQ adatok és a létesítQ okirat hiteles fordítását csatolni kell.
(3) Ha a magyar nyelvq cégjegyzékbe bejegyzett adat, illetve cégirat és annak hiteles fordítása egymástól eltér, a cég harmadik személlyel szemben nem hivatkozhat a hiteles fordításra. Harmadik személy azonban hivatkozhat a hiteles fordításra, kivéve, ha a cég bizonyítja, hogy a harmadik személy a cégjegyzékbe bejegyzett - magyar nyelven nyilvántartott -, a fordításban szereplQtQl eltérQ adatot vagy cégiratot ismerte.
43. § A cégbejegyzésre irányuló eljárás illetékét és a közzétételi költségtérítést a bejegyzési kérelem benyújtását megelQzQen a kincstár elektronikus fizetési rendszerén keresztül, elektronikus úton is meg lehet fizetni. Ennek során a 37. § (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.
5. Cím
A cégbíróság feladata a cég bejegyzésére irányuló kérelem benyújtását követQen
44. § (1) A cégbejegyzési kérelem cégbírósághoz érkezésekor a cég nevét és székhelyét elektronikus úton rögzíteni kell, egyidejqleg a cég az azonosítására, illetve valamennyi más cégtQl való megkülönböztetésére alkalmas cégjegyzékszámot kap, amelyet ettQl kezdQdQen az iratain fel kell tüntetnie. A cégbíróság az érintett szervezetektQl - az erre a célra létrehozott elektronikus rendszer útján beszerzi, és ezáltal a cégjegyzékben rögzítésre kerül a cég adószáma (ideértve a közösségi adószámot is), valamint statisztikai számjele. Az érintett szervezetek kötelesek ezeket az adatokat haladéktalanul a cégbíróság rendelkezésére bocsátani. A cégbíróság ennek érdekében a cég neve, székhelye, cégjegyzékszáma mellett az állami adóhatósággal e törvény 1. számú melléklete I. 12. pontja szerinti nyilatkozatot, valamint ha a cég átalakulással jön létre, az erre vonatkozó adatokat, a Központi Statisztikai Hivatallal pedig a cég fQtevékenységét is közli.
(2) Ha a cégbejegyzési kérelem benyújtása a cégbíróságon történik, a kérelmet benyújtó személy a cég nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, adószámát, valamint statisztikai számjelét tartalmazó tanúsítványt kap.
(3) A cégbejegyzési kérelem érkezését követQen, legkésQbb két munkanapon belül a bejegyzési kérelemnek az (1) bekezdésben meghatározottakon túlmenQ valamennyi további adatát is elektronikus úton rögzíteni kell. A bejegyzési kérelem adatai mellett a bejegyzés alatt megjegyzést kell feltüntetni. A bejegyzési kérelem adatait a cégbíróság elektronikus úton továbbítja az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek számára.
(4) Korlátolt felelQsségq társaság és részvénytársaság bejegyzésére irányuló kérelem esetén, a bejegyzési kérelem valamennyi mellékletét elektronikus okirattá kell alakítani, a (3) bekezdésben meghatározott határidQn belül.
(5) Az elektronikus okirattá alakított cégiratokat a cégbíróság elektronikus okirat formájában is nyilvántartja (40. §).
6. Cím
A cég bejegyzésére irányuló kérelem hiánypótlás nélküli elutasítása
45. § (1) A cégbíróság a cégbejegyzési kérelmet az érkezését követQen, legkésQbb három munkanapon belül formai szempontból megvizsgálja.
(2) Ha a cégbejegyzési kérelemhez nem nyújtották be a nyomtatványt vagy e törvény 1. számú mellékletében felsorolt valamennyi szükséges okiratot, illetve az illetéket vagy a költségtérítést nem vagy csak részben fizették meg, a cégbíróság a cégbejegyzés iránti kérelmet legkésQbb az (1) bekezdés szerinti határidQ lejártának napján hiánypótlási eljárás lefolytatása nélkül elutasítja. A végzés ellen benyújtott fellebbezésnek a cég mqködése megszüntetésére vonatkozó kötelezettség tekintetében nincs halasztó hatálya. A mulasztás miatt igazolási kérelem elQterjesztésének nincs helye.
(3) Ha a bíróság a cégbejegyzési kérelem, valamint mellékletei megvizsgálására nyitva álló határidQ lejártakor, az 1. számú mellékletben felsorolt okirat hiánya ellenére az elutasító végzést nem adta ki, a hiányosságok pótlását a 46. §-ban foglaltak szerint kell elrendelnie.
(4) Az (1)-(2) bekezdés szerinti eljárásra bírósági titkár, fogalmazó vagy bírósági ügyintézQ is önállóan, önálló aláírási joggal jogosult.
(5) Ha a cégbejegyzési kérelmet elutasító végzés közlését követQen nyolc napon belül ismételten kérik a cég bejegyzését, az elutasításhoz fqzQdQ jogkövetkezmények nem alkalmazhatóak, és a korábbi eljárás során benyújtott okiratokat ismételten fel lehet használni az új bejegyzési kérelemhez. A határidQ elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.
7. Cím
A cég bejegyzésére irányuló kérelem érdemi vizsgálata; döntés a cégbejegyzési kérelemrQl
46. § (1) A cégbíróság a kérelem érkezését követQen, legkésQbb nyolc munkanapon belül megvizsgálja, hogy azok az adatok, amelyeknek bejegyzését az adott cégformára vonatkozóan e törvény elQírja (24-25. § és 27-29. §), illetve a létesítQ okirat, valamint a bejegyzési kérelem alapjául szolgáló, az 1-2. számú mellékletben felsorolt, kötelezQen, illetve szükség szerint csatolandó egyéb okiratok megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek.
(2) A közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyéni cég bejegyzésére irányuló kérelem érdemi vizsgálatát bírósági titkár, fogalmazó vagy bírósági ügyintézQ is önállóan lefolytathatja, azonban a bejegyzési kérelmet elutasító végzést, valamint olyan végzést, amely ellen külön fellebbezésnek van helye, csak a cégbíró elQzetes, írásos hozzájárulásával hozhat.
(3) Ha a bejegyzést kérQ nem csatolta a 2. számú mellékletben, illetve a 45. § (3) bekezdése esetén az 1. számú mellékletben felsorolt szükséges iratokat, illetve ha a cégbejegyzési kérelem, valamint mellékletei nem felelnek meg az (1) bekezdésben foglaltaknak, a cégbíróság elutasítás terhe mellett hiánypótlásra felhívó végzést ad ki. A hiánypótlásra felhívó végzést legkésQbb a bejegyzési kérelem érkezésétQl számított nyolcadik munkanapon meg kell hozni.
(4) A hiánypótlásra felhívó végzés kiadására csak egy alkalommal kerülhet sor és abban a bejegyzési kérelem valamennyi hiányosságát (hibáját) meg kell jelölni. A hiánypótlásra megfelelQ határidQt kell biztosítani, amely azonban legfeljebb negyvenöt nap lehet.
(5) A bíróság számára meghatározott ügyintézési határidQ számításakor a hiánypótlásra felhívó végzés postára adásától vagy a végzés átadásától a hiányok pótlásáig eltelt idQ nem vehetQ figyelembe.
(6) Ha a bejegyzést kérQ a hiánypótlási határidQt elmulasztotta, vagy a hiánypótlást hiányosan, illetve hibásan terjesztette elQ, a cégbíróság a cég bejegyzési kérelmét végzéssel elutasítja. A hiánypótlás késedelmes vagy hiányos teljesítése miatt igazolási kérelemnek nincs helye. A cég a hiánypótlásra felhívó végzésben feltüntetett hiányokat a fellebbezési eljárásban sem pótolhatja joghatályosan.
(7) A cégbíróság a forgalom biztonsága, a hitelezQi érdekek védelme érdekében - ha e törvény másként nem rendelkezik - köteles legkésQbb a cég bejegyzésére irányuló kérelem érkezésétQl számított tizenöt munkanapon belül dönteni a bejegyzésrQl vagy a kérelem elutasításáról.
47. § (1) Ha a cégbíróság a 46. § (7) bekezdésében foglalt döntési kötelezettségének határidQn belül nem tesz eleget, a cégbíróság vezetQje a határidQ lejártát követQen, legkésQbb három munkanapon belül intézkedik a bejegyzési kérelem elbírálásáról. Ennek során hiánypótlásra történQ felhívásnak nincs helye.
(2) Ha a bejegyzési kérelem elbírálására az (1) bekezdésben foglaltak alapján nem került sor, a cégbejegyzés az (1) bekezdésben meghatározott határidQ leteltét követQ munkanapon a törvény erejénél fogva - a kérelem szerinti tartalommal - létrejön.
(3) A cégbíróság a cégbejegyzési kérelemrQl hozott határozatot megküldi a bejegyzést kérQnek. A kérelemnek helyt adó végzést nem kell indokolni.
8. Cím
Egyszerqsített cégeljárás
48. § (1) Ha közkereseti, betéti vagy korlátolt felelQsségq társaság, illetve zártkörqen mqködQ részvénytársaság alapításának bejegyzése iránti kérelemhez e törvény mellékletében foglalt szerzQdésminta alapján készült létesítQ okiratot csatolnak, a bejegyzési kérelemhez csatolt nyomtatványon ezt a körülményt fel kell tüntetni. Amennyiben a szerzQdésminta kiegészítésére vagy bármely rendelkezésének elhagyására kerül sor - ideértve azt az esetet is, ha elhagyásra kerül a szerzQdésminta jellegre történQ utalás - a cégbíróság a 45-47. §-ok szerint jár el.
(2) A bejegyzési kérelemhez - a cégnyilvánosság alapelvének teljesítése, illetve az illetékes adóhatósághoz való továbbítás végett - csatolandó okiratok felsorolását a 3. számú melléklet I. része tartalmazza. A jogi képviselQ a bejegyzési kérelemben nyilatkozik arról, hogy a csatolandó okiratok törvényességi szempontú vizsgálatát elvégezte.
(3) A 3. számú melléklet II. pontjában meghatározott okiratok nem képezik a cégbejegyzési kérelem mellékletét, ezek törvényességi szempontú vizsgálatát a jogi képviselQ végzi el. Az okiratok felsorolását, illetve a jogi képviselQnek a törvényességi szempontú vizsgálatára vonatkozó nyilatkozatát a bejegyzési kérelemnek tartalmaznia kell. Az iratokat a jogi képviselQ a 37. § (2) bekezdése szerint Qrzi, és amennyiben ezen okiratokkal összefüggésben tartalmi vagy jogszerqségi kétség merülne fel, a jogi képviselQ köteles ezen okiratokat a cégbíróság felhívására bemutatni, szükség esetén a cégiratokhoz becsatolni.
(4) A cég bejegyzésére irányuló kérelem érdemi vizsgálatát bírósági titkár, fogalmazó, vagy bírósági ügyintézQ önállóan lefolytathatja és a bejegyzési kérelmet elutasító végzés meghozatalára is önálló aláírási joggal jogosult. Ugyanez irányadó a többi olyan végzés meghozatalára is, amely ellen külön fellebbezésnek van helye.
(5) A bejegyzési kérelem elbírálásáról a cégbíróság a bejegyzési kérelem érkezését követQ egy munkaórán belül határoz.
(6) A cégbíróság a bejegyzési kérelem elbírálása során megvizsgálja, hogy a bejegyzést kérQ jogi képviselQjének meghatalmazása, a bejegyzési kérelem kitöltése és a jogi képviselQnek a bejegyzési kérelembe foglalt nyilatkozata megfelel-e a jogszabályoknak, valamint hogy a bejegyzést kérQ a 3. számú melléklet I. részében felsorolt okiratokat csatolta-e kérelméhez, továbbá, hogy - amennyiben a bejegyzést kérQ nem élt a 6. § szerinti névfoglalás lehetQségével -, a cég választott neve jogszabályszerq-e. Az eljárás során hiánypótlásra történQ felhívásra nem kerül sor.
(7) A cégbíróság a bejegyzési kérelmet elutasítja, ha
a) a bejegyzést kérQ jogi képviselQjének meghatalmazása, a bejegyzési kérelem kitöltése nem felel meg a jogszabályoknak, vagy ha a bejegyzési kérelem nem tartalmazza a jogi képviselQnek a bejegyzendQ adatokra vonatkozó iratok jogszerqségét igazoló nyilatkozatát, valamint
b) ha a bejegyzést kérQ elmulasztotta a 3. számú melléklet I. részében felsorolt valamely irat benyújtását, továbbá
c) ha a cég elnevezése - amennyiben a cég nem élt a 6. § szerinti névfoglalás lehetQségével - nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek.
(8) Ha a cégbíróság az (5) bekezdésben foglalt döntési kötelezettségének határidQn belül nem tesz eleget, a cégbíróság vezetQje a határidQ lejártát követQen, legkésQbb egy munkanapon belül hivatalból intézkedik a bejegyzési kérelem elbírálásáról. Az ügyintézési határidQ eredménytelen eltelte esetén a cégbejegyzés a következQ munkanapon a törvény erejénél fogva - a kérelem szerinti tartalommal - létrejön.
(9) Ha a cégbejegyzési kérelmet elutasító végzés közlését követQen nyolc napon belül ismételten kérik a cég bejegyzését, az elutasításhoz fqzQdQ jogkövetkezmények nem alkalmazhatóak, és a korábbi eljárás során benyújtott okiratokat - ideértve a korábbi eljárásban az illeték megfizetésérQl szóló igazolást is - ismételten fel lehet használni az új bejegyzési kérelemhez. A határidQ elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. Ismételt benyújtásnak egy alkalommal van helye.
9. Cím
49. §
10. Cím
A változásbejegyzési eljárás eltérQ szabályai
50. § (1) A változásbejegyzési eljárásra - az e törvényben foglalt kivételekkel, illetve a (2)-(3) bekezdésben foglalt eltérésekkel - a cég bejegyzésére vonatkozó eljárás rendelkezései megfelelQen irányadók.
(2) Ha a cég létesítQ okirata szerzQdésminta alkalmazásával készült, a változásbejegyzési eljárásra - a (9) bekezdés kivételével - a 48. § rendelkezéseit kell alkalmazni. Egyéb változásbejegyzési eljárásban a 48. § rendelkezései nem alkalmazhatóak, és a változásbejegyzési kérelemhez az 1. és 2. számú melléklet szerinti iratokat kell csatolni.
(3) A változásbejegyzési kérelem elbírálására - kivéve a (2) bekezdésben meghatározottakat - egységesen a 46. §-ban meghatározott ügyintézési határidQk vonatkoznak.
(4) Ha a cég létesítQ okirata szerzQdésminta alapján készült, valamint a közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyéni cég esetében akkor is, ha a cég létesítQ okirata nem szerzQdésminta alapján készült, a változásbejegyzési kérelem érdemi vizsgálatát bírósági titkár, fogalmazó vagy bírósági ügyintézQ is lefolytathatja, azonban a változásbejegyzési kérelmet elutasító, valamint olyan végzést, amely ellen külön fellebbezésnek van helye, csak a cégbíró elQzetes, írásos hozzájárulásával hozhat.
(5) Ha a változás (a változással érintett adat) bejegyzése kötelezQ és a cégbíróság a változásbejegyzési kérelmet elutasítja, ez a jogszabályoknak megfelelQ változásbejegyzési kérelem benyújtása alól nem mentesít.
(6) Változásbejegyzési kérelem esetén - törvény eltérQ rendelkezésének hiányában - a 34. § (1) bekezdésében meghatározott határidQt a változás bekövetkezésétQl kell számítani.
11. Cím
A létesítQ okirat módosítása
51. § (1) A létesítQ okirat módosítását változásbejegyzési kérelem benyújtásával kell bejelenteni a cégbíróságnak abban az esetben is, ha a változás a cégjegyzék más adatát nem érinti.
(2) Ha a létesítQ okirat tartalma változik - akár a létesítQ okirat külön okiratban történQ módosítása, akár a legfQbb szerv határozata útján -, a változásbejegyzési kérelemhez ezen okirat mellett csatolni kell a létesítQ okirat változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét is. Az egységes szerkezetbe foglalt létesítQ okiratban hatályosítani kell azokat az adatokat is, amelyeket törvény csak alapítás esetén ír elQ a létesítQ okirat tartalmaként (pl. a kft. tagjainak változása, az új vezetQ tisztségviselQ személye).
(3) Az egységes szerkezetbe foglalt létesítQ okiraton a jogi képviselQ igazolja, hogy a létesítQ okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítQokirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Az egységes szerkezetq okiratból egyértelmqen ki kell tqnnie, hogy az egységes szerkezetq okirat elkészítésére a létesítQ okirat mely pontjának változása adott okot. Az egységes szerkezetq okiratot a társaság tagjainak (részvényeseinek) nem kell aláírniuk.
(4) Ha a cégbíróság a céget a 23/A. §-a alapján az Európai Unió valamely hivatalos nyelvén is nyilvántartja, a változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell a megváltozott cégjegyzékadatok hiteles fordítását, a létesítQ okirat tartalmának változása esetén a létesítQ okirat módosításának, illetve a létesítQokirat-változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegének hiteles fordítását is.
12. Cím
A létesítQ okirat módosítása szerzQdésmintára vagy szerzQdésmintáról történQ áttéréssel
52. § (1) Az e törvény mellékletében foglalt szerzQdésminta alkalmazásával készült létesítQ okirat szerzQdésminta alkalmazásával módosítható. Ebben az esetben a megváltozott tartalomnak megfelelQ új szerzQdésmintát kell kitölteni, mely egyben az egységes szerkezetq létesítQ okiratnak is minQsül.
(2) A közkereseti, betéti vagy a korlátolt felelQsségq társaság, valamint a zártkörqen mqködQ részvénytársaság tagjai (részvényesei) elhatározhatják, hogy a változásbejegyzési kérelemhez kapcsolódóan - a korábban nem használt - szerzQdésminta alkalmazására térnek át. A döntés meghozatalához az adott társasági forma esetén a létesítQ okirat módosítására irányadó szabályokat kell alkalmazni. Az áttérés elhatározása esetében a megváltozott adatoknak megfelelQ szerzQdésmintát kell kitölteni, amely a korábbi létesítQ okirat helyébe lép. A szerzQdésminta egyben egységes szerkezetq létesítQ okiratnak is minQsül. A szerzQdésminta alkalmazására történQ áttérés következtében a cégbíróság a változásbejegyzési kérelmet, valamint az egységes szerkezetq létesítQ okiratot - az ügyintézési határidQ kivételével - a 48. §-ban foglaltak szerint bírálja el.
(3) Ha a létesítQ okirat szerzQdésminta alkalmazásával készült, a cég tagjai elhatározhatják, hogy létesítQ okiratuk módosítása során szerzQdésmintát már nem alkalmaznak. Ilyenkor új létesítQ okiratot kell készíteni a megváltozott adatokkal, amely a szerzQdésminta alkalmazásával készült létesítQ okirat helyébe lép, és amely egyben egységes szerkezetq létesítQ okiratnak is minQsül. A döntéshozatalra a (2) bekezdésben foglalt szabályok irányadók. A szerzQdésminta alkalmazásáról történQ áttérés következtében a cégbíróság a változásbejegyzési kérelmet, valamint az egységes szerkezetq létesítQ okiratot a 46. §-ban foglaltak szerint bírálja el.
(4) Az (1)-(3) bekezdés szerint elkészített egységes szerkezetq létesítQ okirat esetében az 51. § (2)-(4) bekezdésében foglaltakat megfelelQen alkalmazni kell.
13. Cím
A változásbejegyzési kérelemre vonatkozó egyes rendelkezések
53. § (1) A változást illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül lehet bejelenteni a cégbíróságon, ha a változás a cég tevékenységi körét érinti - ideértve a statisztikai nómenklatúra változását is -, illetve, ha a változás állami vagy önkormányzati döntés alapján a cég székhelyének (telephelyének, fióktelepének) más megye illetékességi területéhez való csatolására vagy a cégjegyzékbe bejegyzett helységnév, utcanév, illetve házszám változására vonatkozik.
(2) Az adószám, valamint a statisztikai számjel változását az azt megállapító szervezet, a cég pénzforgalmi számlájával kapcsolatos változást pedig a számlát vezetQ pénzügyi intézmény közli a cégbírósággal elektronikus úton. A változás bejegyzése - illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül - automatikusan, elektronikus úton történik meg.
(3) A cég kérelmére a cégbíróság a cégjegyzéknek és a cégiratoknak az Európai Unió hivatalos nyelvén történQ nyilvántartását törli.
14. Cím
A cég székhelye változásának bejegyzésére irányuló eljárás
54. § (1) A cég székhelyének más cégbíróság illetékességi területére történQ áthelyezését, mint változást a korábbi székhely szerinti cégbíróságon kell elQterjeszteni. A cégbíróság - a székhelyváltozást megelQzQ változásbejegyzési kérelmek elbírálása után - intézkedik az áttételrQl.
(2) A cégbíróság az eredeti cégiratokat küldi meg az új székhely szerint illetékes cégbíróság részére, amely a cégjegyzék adatait, illetve az elektronikusan nyilvántartott cégiratokat elektronikus úton veszi át. A cégiratok megküldésével egyidejqleg az áttétel tényét a cégnyilvántartásban fel kell tüntetni.
(3) A cég nyilvántartását a korábbi székhely szerinti cégbíróságnál csak akkor lehet megszüntetni, ha az új székhely bejegyzése már megtörtént. Ebben az esetben a korábbi székhely szerint illetékes cégbíróság a céget a nyilvántartásából az új székhely bejegyzésének napjával kivezeti.
(4) Az európai részvénytársaság, illetve az európai szövetkezet székhelyének áthelyezésére irányuló eljárás során a székhelyáthelyezés végrehajtása érdekében a cégbíróság végzésben tanúsítja, hogy a székhelyáthelyezésre irányuló eljárás a jogszabályi elQírásoknak megfelelQen folyt le, és az európai részvénytársaság, illetve az európai szövetkezet a szükséges intézkedéseket megtette, valamint a formai elQírásokat teljesítette.
(5) Ha az európai gazdasági egyesülés, az európai részvénytársaság, valamint az európai szövetkezet a székhelyének más tagállamba történQ áthelyezését határozza el, székhely-áthelyezési tervet kell a cégbírósághoz benyújtania, mely tartalmazza a tervezett új székhelyét. Ezzel egyidejqleg a cégnek a székhely-áthelyezési tervet a Cégközlönyben is közzé kell tennie. A székhelyáthelyezés következtében a cégnek a magyarországi cégjegyzékbQl való törlésére a másik tagállamban lévQ új székhely cégbejegyzésének az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában történt közzétételét követQen harminc napon belül, hivatalból kerül sor.
15. Cím
A jogutód nélküli megszqnés bejegyzése iránti eljárás
55. § (1) A cégnek - az egyszerqsített végelszámolás kivételével - tizenöt napon belül változásként be kell jelentenie a cégbíróságnak a végelszámolás megindítását. Törvényben meghatározott esetekben a cégbíróság hivatalból rendeli el végelszámolást és az ezzel összefüggQ cégjegyzékadat-változásokat is hivatalból jegyzi be a cégjegyzékbe. A hivatalból kijelölt végelszámoló az aláírási címpéldányát jogi képviselQ közremqködése nélkül, a kirendelésétQl számított tizenöt napon belül köteles benyújtani a cégbíróságnak. A cégbíróság a végelszámolás elrendelésérQl elektronikus úton haladéktalanul értesíti az állami adóhatóságot. A végelszámolás lefolytatásának és a végelszámolással kapcsolatos változások bejegyzésének részletes szabályait a VIII. Fejezet tartalmazza.
(2) A végelszámolás alatt álló cég cégjegyzékadatainak változásait a végelszámoló, a felszámolás alatt álló cég - ideértve a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepét is - cégjegyzéke adatainak változásait pedig a felszámolóbiztos köteles bejelenteni a cégbíróságnak.
(3) A kijelölt felszámolóbiztos az aláírási címpéldányát jogi képviselQ közremqködése nélkül, a kirendelésétQl számított tizenöt napon belül köteles benyújtani a cégbíróságnak.
56. § (1) A külföldi székhelyq vállalkozás magyarországi fióktelepének és az európai gazdasági egyesülés telephelyének megszüntetése iránti kérelmet a cégnek változásként kell a cégbírósághoz benyújtania.
(2) A fióktelep törlésére - amennyiben a fióktelep nem fizetésképtelen - végelszámolás lefolytatása nélkül kerül sor, azt követQen, hogy a cég a törléshez szükséges, a rá vonatkozó anyagi jogszabályban meghatározott feltételek meglétét igazolta.
(3) Külföldi székhelyq vállalkozás magyarországi fióktelepe, valamint európai gazdasági egyesülés telephelye esetén a cégnek változásként be kell jelentenie azt is, ha a külföldi vállalkozás ellen indult fizetésképtelenség megállapítása iránti eljárás (csQd-, illetve felszámolási eljárás) vagy végelszámolás.
(4) Ha a külföldi székhelyq vállalkozás megszqnt és ezt megelQzQen, erre figyelemmel a (3) bekezdésben meghatározottak nem kérték az (1)-(2) bekezdés szerint a megszüntetést, illetve a törlést, a cégbíróság a (3) bekezdésben megjelölt szervezetet hivatalból törli a cégnyilvántartásból.
(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglaltak megfelelQen irányadók a külföldiek magyarországi kereskedelmi képviseletének törlésére is.
16. Cím
A cég átalakulásának bejegyzése iránti eljárás
57. § (1) Átalakulás (cégformaváltás, egyesülés, szétválás) esetén a kérelem elbírálására nyitva álló határidQ harminc munkanap, amely akkor kezdQdik, amikor az átalakulásban részt vevQ valamennyi cég cégirata az eljárásra illetékes cégbíróság rendelkezésére áll.
(2) Ha az átalakuló cég az átalakulás idQpontját meghatározza, az átalakulás nem a cégbejegyzés napjával, hanem a cég által megadott napon következik be. A cég által meghatározott idQpont nem lehet késQbbi, mint a kérelem cégbírósághoz történt benyújtását követQ kilencvenedik nap, illetve nem lehet korábbi, mint a cégbejegyzés napja. Ha a cég által meghatározott idQpont a cégbejegyzés napját megelQzné, a cégbíróság az átalakulás idQpontjaként a cégbejegyzés napját tünteti fel.
(3) A cégforma változása esetén a cég átalakulását a létesítQ okirat aláírásától, illetve elfogadásától számított hatvan napon belül kell bejelenteni a jogelQd cég székhelye szerint illetékes cégbíróságnak. Ezzel egyidejqleg kérni kell a jogelQd cég törlését is.
(4) A cégformaváltozásról a jogelQd cég székhelye szerinti cégbíróság dönt. A cégbíróság a jogelQd céget - a jogutódra történQ utalással - törli, egyúttal a jogutód céget a cégjegyzékbe bejegyzi. Ezt követQen szükség szerint rendelkezik a cégiratoknak a jogutód cég székhelye szerint illetékes cégbírósághoz való megküldésérQl.
58. § (1) Az összeolvadás bejegyzése iránti kérelmet a jogutód cég székhelye szerint illetékes cégbíróságon kell elQterjeszteni a jogutód cég létesítQ okiratának aláírásától, illetve elfogadásától számított hatvan napon belül. Egyidejqleg kérni kell a jogelQd cégek törlését is. A kérelemben fel kell tüntetni valamennyi összeolvadó cég székhelyét és cégjegyzékszámát.
(2) Ha az összeolvadó cégek székhelye a jogutód cég székhelyétQl eltérQ cégbíróság illetékességi területén van, a jogutód cég székhelye szerint illetékes cégbíróság megkeresésére a jogelQd(ök) székhelye szerinti cégbíróság intézkedik a cégiratoknak a jogutód cég székhelye szerinti cégbírósághoz való megküldésérQl. Ezzel egyidejqleg a cégnyilvántartásban az iratok megküldésének tényét rögzíti. Ezt megelQzQen soron kívül döntenie kell a még folyamatban lévQ változásbejegyzési kérelmekrQl.
(3) Az összeolvadás bejegyzésére a jogutód cég székhelye szerinti cégbíróság illetékes, amely egyben törli a jogelQdöket a cégjegyzékbQl a jogutódra történQ utalással.
59. § (1) A beolvadás bejegyzése iránti kérelmet az átvevQ cég székhelye szerinti cégbíróságon kell elQterjeszteni, az átvevQ cég létesítQ okirata módosításának aláírásától, illetve elfogadásától, ennek hiányában az egyesülési szerzQdés jóváhagyásától (aláírásától) számított hatvan napon belül. Egyidejqleg kérni kell a jogelQd beolvadó cég(ek) törlését is. A kérelemben fel kell tüntetni valamennyi beolvadó cég székhelyét és cégjegyzékszámát.
(2) Ha a beolvadó cég(ek) székhelye az átvevQ cég székhelyétQl eltérQ cégbíróság illetékességi területén van, az átvevQ cég székhelye szerint illetékes cégbíróság megkeresésére a beolvadó cég(ek) székhelye szerinti cégbíróság intézkedik a cégiratoknak az átvevQ cég székhelye szerinti cégbírósághoz való megküldésérQl. Ezzel egyidejqleg a cégnyilvántartásban az iratok megküldésének tényét rögzíti. Ezt megelQzQen a beolvadás elhatározása elQtt benyújtott változásbejegyzési kérelmekrQl soron kívül rendelkeznie kell.
(3) A beolvadás elbírálására az átvevQ cég székhelye szerinti cégbíróság illetékes. A cégbíróság bejegyzi az átvevQ cég cégjegyzékében a beolvadással bekövetkezett változásokat, egyben törli a cégjegyzékbQl a beolvadó cégeket, a jogutódra történQ utalásul.
60. § (1) Ha az európai részvénytársaság alapítása beolvadással történik, és ennek folytán az átvevQ részvénytársaság cégformája európai részvénytársaság cégformára változik, a cégbíróság az európai részvénytársaságot az új cégformának megfelelQen új cégjegyzékszámmal jegyzi be. Az átvevQ cég korábbi, illetve az új cégforma szerinti cégjegyzékében utalni kell arra, hogy az átvevQ részvénytársaság a beolvadás során cégformát változtatott. A korábbi cégforma törlése nem jelenti az átvevQ részvénytársaság mint jogi személy megszqnését, illetve új jogi személy létrejöttét.
(2) Ha az európai részvénytársaság átalakulás (egyesülés) útján jön létre, a cég bejegyzése iránti kérelmet a jogutód cég székhelye szerint illetékes cégbíróságnál kell elQterjeszteni. A cégbejegyzés során a jogelQd cégek törlésére vonatkozó rendelkezéseket csak akkor kell alkalmazni, ha azok székhelye Magyarországon van.
(3) Az európai részvénytársaság bejegyzése iránti kérelmet az európai részvénytársaságról szóló törvényben meghatározott különleges tárgyaló testület megalakulásától számított nyolc hónapon belül kell benyújtani. Ha a tárgyalási idQszak meghosszabbodik, a benyújtásra nyitva álló határidQ a tárgyalási idQszak lejártát követQ hatvan nap.
(4) Az európai szövetkezet alapítása során az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseit megfelelQen kell alkalmazni.
61. § (1) A cégek szétválás formájában megvalósuló átalakulása során az 57. § (3)-(4) bekezdésében meghatározott rendelkezést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy soron kívül dönteni kell a jogelQd cég még folyamatban lévQ változásbejegyzési kérelmérQl és kiválás esetében a jogelQd cég törlésére nem kerül sor.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt szabályok irányadók abban az esetben is, ha a cég szétválása olyan módon történik, hogy a kivált tagok nem új gazdasági társaságot hoznak létre, hanem már mqködQ gazdasági társaságba lépnek be tagként (részvényesként). A mqködQ gazdasági társaság cégjegyzékadataiban szükséges esetleges módosításokat a szétváló cég székhelye szerint illetékes cégbíróság jegyzi be a cégjegyzékbe.
Üzletrészt terhelQ zálogjog bejegyzése, illetve törlése
61/A. § (1) Az üzletrészt terhelQ zálogjog a tag (zálogkötelezett) vagy a zálogjogosult változásbejegyzési kérelme alapján kerül bejegyzésre, illetve törlésre. A kérelemhez csatolni kell a 2. számú melléklet szerinti szükséges iratokat.
(2) A cégbíróság a zálogszerzQdést csak abból a szempontból vizsgálja, hogy a korlátolt felelQsségq társaság és tagjának zálogszerzQdésben feltüntetett adatai egyeznek-e a cégjegyzék adataival.
17. Cím
A cég törlése a cégjegyzékbQl
62. § (1) A cég a végelszámolási eljárás lefolytatása után, illetve - ha a cégformára irányadó törvény ezt megengedi - ennek hiányában is kérheti a törlését a cégnyilvántartásból. A kérelem elbírálására a változásbejegyzési kérelem elintézésére vonatkozó rendelkezések megfelelQen irányadók.
(2) A cégbíróság a céget hivatalból törli
a) a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak a cég megszüntetésérQl szóló, elektronikus úton megküldött jogerQs végzése alapján,
b)
c) a törvényességi felügyeleti eljárásban hozott intézkedés vagy megszüntetési eljárás következtében.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott végzések ellen - a 92. § (3) bekezdésben foglalt kivétellel - sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálatnak nincs helye.
(4) A cég a cégjegyzékbQl való törléssel szqnik meg. Ha a cég törlésére nem felszámolási, illetQleg végelszámolási eljárást követQen kerül sor, a cégbíróság a céget akkor törölheti a cégjegyzékbQl, ha az állami adóhatóság - a vámhatóságtól beszerzett adatok alapján is - elektronikus úton arról tájékoztatja, hogy a cégnél adóhatósági eljárás nincs folyamatban, és ellenQrzést, végrehajtást nem kezdeményez vagy ennek hiányában a 84. § (1) bekezdésében, illetve a 91. § (1) bekezdésében meghatározott elektronikus értesítéstQl számított 90 nap eltelt. Amennyiben a tájékoztatás szerint az adóhatóság a cégnél eljárást folytat, vagy ellenQrzést, végrehajtást kezdeményez, a cég csak az adóhatósági eljárások jogerQs befejezésérQl szóló elektronikus tájékoztatást követQen törölhetQ a cégjegyzékbQl. A cégjegyzék azt is tartalmazza, hogy a törlésre kérelemre vagy hivatalból került-e sor.
18. Cím
A cégbíróság adatszolgáltatási, illetve a cég tájékoztatási kötelezettsége
63. § (1) A cégbíróság a cég bejegyzésérQl, a cégnyilvántartásban átvezetett változásokról (pl. a cég székhelyének, a tulajdonosok személyének változásáról), valamint az eljárás megszüntetésérQl, a bejegyzési kérelem elutasításáról, illetve a cég törlésérQl értesíti a területileg illetékes gazdasági, illetve szakmai kamarát, adóhatóságot, valamint a Központi Statisztikai Hivatalt. A cégbíróság a cég bejegyzésérQl, székhelyének változásáról, a cég törlésérQl, az eljárás megszüntetésérQl adatot szolgáltat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelQs nyugdíjbiztosítási szerv, és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére. Az értesítést, illetve az adatszolgáltatást a céginformációs szolgálat elektronikus úton teljesíti.
(2) A korlátolt felelQsségq társaság és a részvénytársaság a bejegyzését követQen írásbeli képviselete, illetve hivatalos levelezése során - ideértve az elektronikus levelezést is -, valamint a honlapján köteles feltüntetni a céget nyilvántartó cégbíróság nevét, a cég nevét és székhelyét, a cég cégjegyzékszámát, továbbá szükség szerint a cég felszámolására, illetve végelszámolására utaló toldatot. A cég - választása szerint - feltüntetheti a jegyzett tQkéjét is. Ebben az esetben azonban a cégjegyzékben szereplQ jegyzett tQke feltüntetése mellett meg kell jelölni annak ténylegesen rendelkezésre bocsátott összegét is.
(3) Európai gazdasági egyesülés esetében a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenQen a cég írásbeli képviselete, illetve hivatalos levelezése során azt is fel kell tüntetni, ha a vezetQ tisztségviselQk képviseleti joga együttes.
(4) Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepének, valamint külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviseletének, illetve az európai gazdasági egyesülés telephelyének írásbeli képviselete, illetve hivatalos levelezése során a külföldi vállalkozásra vonatkozó adatokat kell feltüntetni a (2)-(3) bekezdésnek megfelelQen. Emellett szerepeltetni kell a fióktelep, valamint a kereskedelmi képviselet, illetve a telephely cégjegyzékét vezetQ cégbíróság nevét és a cég nevét, székhelyét, valamint cégjegyzékszámát is.
V. Fejezet
JOGORVOSLATOK
1. Cím
A cégbejegyzést (változásbejegyzést) elutasító végzés elleni fellebbezés
64. § (1) A cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmet elutasító, vagy - ha a változásbejegyzési kérelem egyes részei elkülöníthetQk - a változásbejegyzési kérelmet részben elutasító végzés ellen a cég, továbbá az, akire a végzés rendelkezést tartalmaz - a rendelkezés rá vonatkozó része ellen, a cég számára nyitva álló határidQn belül - fellebbezéssel élhet.
(2) A hivatalból meghozott bejegyzési végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, illetve felülvizsgálatnak, ha a bejegyzésre más bíróság vagy hatóság határozata alapján került sor (26. §).
64/A. § (1) Ha valamely cégadat nyilvántartásba vétele hivatalbóli bejegyzéssel történik és a bejegyzésre hibás adatok alapján került sor, vagy a bejegyzés egyéb okból hibás, a cég, valamint az ügyész kérheti a hibás bejegyzés kijavítását.
(2) A cégbíróság a kérelemrQl nyolc napon belül nemperes eljárásban határoz; az eljárás során csak okirati - ideértve az elektronikus okiratot is - bizonyításnak van helye.
(3) Amennyiben a cégbíróság azt állapítja meg, hogy a hivatalbóli bejegyzés alapjául szolgáló okirat és a végzés tartalma eltér, és a hiba a határozat kijavítására vonatkozó szabályok szerint nem szüntethetQ meg, a végzést hatályon kívül helyezi és új eljárást indít, amellyel egyidejqleg a hibás bejegyzést a cégnyilvántartásból úgy kell törölni, hogy az mint törölt adat se legyen megállapítható.
(4) Ha a cégbíróság azt állapítja meg, hogy a cégbíróság számára hivatalbóli bejegyzés céljából továbbított adatok megegyeznek a cégjegyzékbe bejegyzett adatokkal, a kérelmet elutasítja.
64/B. § (1) A cég, valamint az ügyész kérheti a cégbíróságtól annak megállapítását, hogy valamely hatóság vagy bíróság nem tett eleget a cégjegyzékbe hivatalbóli bejegyzéssel nyilvántartásba kerülQ adat megküldésére vonatkozó kötelezettségének, ideértve azt az esetet is, ha a hatóság vagy a bíróság a cégjegyzékbe már bejegyzett adat törléséhez szükséges adattovábbítási kötelezettségének nem tesz eleget.
(2) A cégbíróság a kérelemrQl nemperes eljárásban határoz; az eljárás során csak okirati - ideértve az elektronikus okiratot is - bizonyításnak van helye. Ennek keretében a cégbíróság megkeresi az illetékes hatóságot vagy bíróságot.
(3) Ha a cégbíróság azt állapítja meg, hogy a bíróság vagy hatóság nem tett eleget kötelezettségének, a rendelkezésére álló - okirattal igazolt - adatok alapján jogosult az adat hivatalból történQ bejegyzésére.
64/C. § A 64/A-64/B. §-ban meghatározott eljárásra alkalmazni kell a 72. § (4)-(5) bekezdését.
2. Cím
A cégbejegyzést (változásbejegyzést) elrendelQ végzés hatályon kívül helyezése iránti per
65. § (1) A kérelemnek helyt adó cégbejegyzési (változásbejegyzési) végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. A végzés vagy az annak meghozatala alapjául szolgáló iratok jogszabályba ütközése miatt az ügyész, valamint az, akire a végzés rendelkezést tartalmaz - a rendelkezés Qt érintQ részére vonatkozóan - pert indíthat a cég ellen a végzés hatályon kívül helyezése iránt a cég székhelye szerint illetékes megyei bíróság elQtt. A cég kérelemre történQ törlését elrendelQ végzés ellen a pert a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani.
(2) A per megindításának a végzés Cégközlönyben való közzétételétQl számított harminc napon belül van helye. A határidQ elmulasztása jogvesztéssel jár.
(3) A keresetlevélben, illetve az eljárás során csak olyan jogszabálysértésre lehet hivatkozni, amelyet a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban a cégbíróságnak észlelnie kellett volna.
66. § (1) Ha a cégbejegyzést (változásbejegyzést) elrendelQ végzés vagy a meghozatala alapjául szolgáló irat jogszabálysértQ, a bíróság megfelelQ határidQ tqzésével felhívja a céget a jogszabálysértQ állapot megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtételére.
(2) Ha az (1) bekezdésben foglalt intézkedések eredményre vezetnek, a bíróság ítéletében a végzést hatályában fenntartja és felhívja a cégbíróságot, hogy törvényességi felügyeleti jogkörében hivatalból jegyezze be vagy törölje az érintett cégjegyzékadatot, illetve - indokolt esetben - hívja fel a céget a bejegyzéshez szükséges további adatok bejelentésére, illetve a törvényes állapot helyreállításához szükséges intézkedések megtételére.
(3) Ha a változásbejegyzést elrendelQ végzés hatályon kívül helyezése iránti perben a jogszabálysértés nem küszöbölhetQ ki, vagy a cég a bíróság felhívásának nem tesz eleget, a bíróság a végzést, illetve a végzésben szereplQ többi adattól elkülöníthetQ jogszabálysértQ adatot hatályon kívül helyezi és a (2) bekezdés megfelelQ alkalmazásával jár el azzal, hogy az utóbbi esetben a céggel szemben törvényességi felügyeleti intézkedés alkalmazását is kezdeményezheti.
67. § Ha a cégbejegyzést (változásbejegyzést) elrendelQ végzés jogszabálysértQ, azonban a jogszabálysértés csekély jelentQségq és cégjegyzékadatot nem érint, a bíróság a végzést a jogszabálysértés megállapítása mellett - további intézkedés elrendelése nélkül - hatályában fenntartja.
68. § (1) Ha a perben a felperes a cégbejegyzési (változásbejegyzési) végzés jogszabályba ütközését az alapjául szolgáló létesítQ okiratnak, illetve módosításának a végzésben foglalt cégjegyzékadattal összefüggQ érvénytelenségére alapítja, a bíróság a per során megkísérli az érvénytelenségi ok kiküszöbölését.
(2) Ha az érvénytelenség oka már nem áll fenn, a végzést hatályában fenntartja és a 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint felhívja a cégbíróságot a szükséges intézkedések megtételére.
(3) Ha az érvénytelenségi ok változatlanul fennáll, a bíróság a változásbejegyzési végzést az ítéletében meghatározott idQponttal hatályon kívül helyezi és a létesítQ okirat módosítását az ítélethozatalt követQ meghatározott idQpontig hatályossá nyilvánítja. Ez az idQpont nem lehet késQbbi, mint az ítélet jogerQre emelkedésétQl számított kilencven nap. A bíróság ítéletében emellett felhívja a cégbíróságot a 66. § (2) bekezdésében foglalt intézkedések megtételére.
(4) A cég bejegyzésére vonatkozó végzés teljes hatályon kívül helyezésének, illetve a létesítQ okirat érvénytelensége megállapításának csak a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 12. § (4) bekezdésében foglalt érvénytelenségi ok fennállása esetén van helye. Ebben az esetben a bíróság a 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint jár el. A Gt.-ben nem említett más érvénytelenségi ok fennállása esetében a bíróság ítéletében az érvénytelenség megállapítása mellett a végzést hatályában fenntartja és a 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint felhívja a cégbíróságot a szükséges intézkedések megtételére.
3. Cím
A cégalapítás érvénytelenségének megállapítása iránti per
69. § (1) A cég bejegyzését követQen a cég alapítása érvénytelenségének megállapítása iránt a cég ellen a cég bejegyzését elrendelQ végzés Cégközlönyben történQ közzétételétQl számított hat hónapos jogvesztQ határidQn belül a cég székhelye szerint illetékes megyei bíróság elQtt indítható per. A perindításra az ügyész, illetve az jogosult, aki jogi érdekét valószínqsíti.
(2) Perindításnak valamennyi cégforma tekintetében csak a Gt. 12. §-ának (4) bekezdésében meghatározott érvénytelenségi ok fennállása esetében van helye.
(3) A bíróság a perben megfelelQ határidQ tqzésével felhívja a céget az érvénytelenségi ok megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtételére. Ha az intézkedések eredményre vezetnek, a bíróság ítéletében csak az érvénytelenség tényét állapítja meg és felhívja a cégbíróságot a 66. § (2) bekezdésében foglalt intézkedések megtételére.
(4) Ha az érvénytelenség oka nem küszöbölhetQ ki vagy a cég a bíróság felhívásának nem tesz eleget, a bíróság a cégalapítás érvénytelenségének megállapítása mellett az ítéletében megállapított idQpontig a létesítQ okiratot hatályossá nyilvánítja. Az ítéletben meghatározott hatályossági idQpont nem lehet késQbbi, mint az ítélet jogerQre emelkedésétQl számított kilencven nap. Emellett felhívja a cégbíróságot, hogy intézkedjen a cég megszqntnek nyilvánításáról és ehhez kapcsolódóan végelszámolási eljárás vagy felszámolási eljárás lefolytatásáról. A cégbíróság a cég megszqntnek nyilvánítási idQpontját a bírósági ítéletben megállapított hatályossági idQponttal azonos idQpontban határozza meg.
4. Cím
A létesítQ okirat módosítása érvénytelenségének megállapítása iránti per
70. § (1) A cég bejegyzését követQen a létesítQ okirat cégjegyzékadattal össze nem függQ módosítása érvénytelenségének megállapítása a Polgári Törvénykönyvben foglalt rendelkezések alapján a 69. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelQen kérhetQ. A bíróság eljárása során a 69. § (3) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelQen alkalmazni kell.
(2) Ha az érvénytelenség oka nem küszöbölhetQ ki, a bíróság a létesítQ okirat módosításának érvénytelenségét megállapítja és a létesítQ okirat módosítását ítéletében megállapított idQpontig hatályossá nyilvánítja. Ez az idQpont nem lehet késQbbi, mint az ítélet jogerQre emelkedésétQl számított kilencven nap. A bíróság ítéletében felhívja a cégbíróságot a 66. § (2) bekezdésében foglalt megfelelQ intézkedés megtételére.
5. Cím
A bejegyzQ végzés hatályon kívül helyezése és a cégalapítás, valamint létesítQ okirat módosításának érvénytelensége iránti perek közös szabályai
71. § (1) A cégbejegyzést (változásbejegyzést) elrendelQ végzés hatályon kívül helyezése iránti, illetve a 69-70. §-ban meghatározott perekben a bíróság soron kívül jár el.
(2) Ha a per szétválás folytán létrejött valamely cég ellen indul, a perben a szétváló cég valamennyi jogutódjának perbenállása kötelezQ. A pert a jogelQd cég székhelye szerint illetékes megyei bíróság elQtt kell megindítani.
(3) A bíróság jogerQs ítéletét meg kell küldeni a cégjegyzéket vezetQ cégbíróságnak, amely gondoskodik a 66. § (2)-(3) bekezdésében, a 67. §-ban, a 68. § (2)-(4) bekezdésében és a 69. § (3)-(4) bekezdésében, valamint a 70. §-ban megjelölt határozatok rendelkezQ részének a Cégközlönyben való közzétételérQl.
VI. Fejezet
A TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETI ELJÁRÁS
1. Cím
Általános rendelkezések
72. § (1) A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes mqködését kikényszerítse. Ennek keretében a cégbíróság a törvényben meghatározott esetekben hivatalból jogosult a cégjegyzékadatnak a cégjegyzékbe való bejegyzésére, illetve törlésére.
(2) A törvényességi felügyeleti eljárás nemperes eljárás, amelyre a Pp. szabályait - ha törvény másként nem rendelkezik - megfelelQen alkalmazni kell, szünetelésnek azonban nincs helye.
(3) Az eljárás során - ha e törvény másként nem rendelkezik - csak okirati bizonyításnak, valamint az ügyben érintettek személyes meghallgatásának van helye.
(4) A törvényességi felügyeleti eljárásban a jogi képviselet nem kötelezQ.
(5) A törvényességi felügyeleti eljárás során hozott jogerQs cégbírósági intézkedéssel az ügyben keletkezett iratok nyilvánossá válnak, továbbá nyilvánosak az ügyben keletkezett iratok akkor is, ha a cég a cégbíróság felhívására a törvényes mqködését helyreállította. Más esetben az iratok nyilvánosságára a Pp. rendelkezései vonatkoznak.
(6) Amennyiben a törvényességi felügyeleti eljárásban a cégbírósági iratok kézbesítése postai úton meghiúsul, a cégbíróság a kézbesítendQ iratokat a Cégközlönyben történQ közzététellel kézbesíti azzal, hogy a közzétételt követQ ötödik napon az irat kézbesítettnek tekintendQ.
73. § (1) E törvénynek a törvényességi felügyeletre vonatkozó rendelkezései az egyes cégformák esetében abban az esetben is irányadók, ha az adott cégre vonatkozó anyagi jogi szabályok a törvényességi felügyelet jogintézményérQl nem rendelkeznek.
(2) Az adott cégre vonatkozó anyagi jogi szabályok más szervezet részére is biztosíthatnak - e törvényben foglaltaktól eltérQ - törvényességi felügyeleti jogokat.
2. Cím
A törvényességi felügyeleti eljárásra okot adó körülmények
74. § (1) Törvényességi felügyeleti eljárásnak van helye, ha
a) a létesítQ okirat vagy annak módosítása, illetve a cégjegyzékbe bejegyzett adat a bejegyzést megelQzQen már fennálló ok folytán törvénysértQ,
b) a cégjegyzékbe bejegyzett adat a bejegyzést követQen keletkezett ok miatt törvénysértQ,
c) a létesítQ okirat vagy annak módosítása, illetve a cégjegyzék nem tartalmazza azt, amit a cégre vonatkozó jogszabályok kötelezQen elQírnak,
d) a cég a mqködése során nem tartja be a szervezetére és mqködésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, illetve a létesítQ okiratában foglaltakat,
e) törvény a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kötelezQvé teszi.
(2) A cégjegyzékben szereplQ adatokra vonatkozóan törvényességi felügyeleti eljárást csak az indíthat, aki a 65-70. § alapján perindításra nem jogosult.
(3) Nincs helye törvényességi felügyeleti eljárásnak, ha az arra vonatkozó igény a 65-70. §-ban meghatározott vagy más polgári perben, illetve közigazgatási eljárásban érvényesíthetQ.
(4) A törvényességi felügyelet nem terjed ki a cég gazdálkodásának és döntéseinek gazdasági-célszerqségi szempontból való felülvizsgálatára.
75. § (1) A törvényességi felügyeleti eljárás során a cégbíróság hivatalból vagy kérelemre jár el.
(2) A 74. § (1) bekezdésének a), illetve c) pontja alapján indult ügy elbírálásában nem vehet részt az a cégbíró, aki az eljárás tárgyává tett ügyben a bejegyzési (változásbejegyzési) végzést hozta.
3. Cím
A cégbíróság eljárása hivatalból
76. § (1) Hivatalból jár el a cégbíróság, ha
a) az eljárás lefolytatásának szükségességérQl, az arra okot adó körülményrQl hivatalos eljárása során maga szerez tudomást, vagy
b) az eljárást más bíróság kezdeményezi.
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben az eljárás megindításáról és befejezésérQl a cégbíróság a kezdeményezQt értesíti.
(3) Az (1) bekezdés a) pontja alapján indul meg a törvényességi felügyeleti eljárás akkor is, ha a cégbíróság az eljárás megindítására okot adó körülményrQl olyan személytQl szerez tudomást, aki az eljárásban kérelmezQként nem kíván részt venni, vagy jogi érdeke, illetve más feltétel hiányában nem vehet részt a törvényességi felügyeleti eljárásban.
(4) A hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárásban hozott érdemi határozatokkal szemben a cég jogorvoslattal élhet. Az eljárásban felmerült költségeket (pl. a meghallgatás, a felügyelQbiztos költségeit) az állam elQlegezi. Amennyiben azonban a törvényességi felügyeleti eljárásban a cég a törvényes mqködést helyreállítja, illetve a cégbíróság a céggel (vezetQ tisztségviselQvel) szemben intézkedést alkalmaz, a felmerült költségek viselésére a céget kell kötelezni. A költségviselést megállapító végzés ellen külön fellebbezésnek van helye. Behajthatatlanság esetén a felmerült költségeket az állam viseli.
4. Cím
A cégbíróság eljárása kérelemre
77. § (1) Kérelemre indul a törvényességi felügyeleti eljárás, ha annak lefolytatását
a) az ügyész,
b) jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése körében
ba) a cég tevékenységének ellenQrzésére jogosult hatóság vagy közigazgatási szerv,
bb) a területileg illetékes gazdasági, illetve szakmai kamara,
c) az kéri, akinek az eljárás lefolytatásához jogi érdeke fqzQdik és e jogi érdeket valószínqsíti.
(2) A kérelemnek az ügy elbírálásához szükséges valamennyi tényt, illetve adatot tartalmaznia kell. A törvényességi felügyeleti eljárás során a kérelmezQ a kérelme elQterjesztésének okát nem változtathatja meg. A törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatásával felmerülQ költségeket a Pp. általános szabályai szerint a kérelmezQ köteles elQlegezni. A költségek viselése csak akkor terheli a kérelmezQt, ha a kérelme alaptalan volt.
(3) A cégbíróság a kérelmet elutasítja, ha a kérelem nem felel meg az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek.
(4) Az eljárás során a kérelmezQ a kérelmét bármikor visszavonhatja. Ilyen esetben az eljárást meg kell szüntetni. Az eljárás során felmerült költségeket a Pp. általános szabályai szerint a kérelmezQ viseli.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott esetben, illetve ha a kérelem elutasítására került sor, a cégbíróság az eljárást hivatalból megindíthatja, ha a törvényességi felügyeleti eljárásnak hivatalból is helye van.
(6) A kérelemre induló törvényességi felügyeleti eljárás során keletkezett iratokat (beadványokat, határozatokat) a bíróság megküldi a kérelmezQnek, illetve a cégnek, akik a törvényességi felügyeleti eljárásban nyilatkozatot tehetnek, illetve az érdemi határozatokkal szemben jogorvoslattal élhetnek.
5. Cím
A cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárása a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elbírálásával egyidejqleg
78. § (1) Törvényességi felügyeleti eljárás a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elbírálása során, a bejegyzési kérelem tárgyához kapcsolódóan hivatalból nem indítható. A 77. §-ban foglaltak szerint azonban törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása - ha az a bejegyzési kérelem tárgyához kapcsolódik - a bejegyzési eljárás alatt is kérelmezhetQ, ha a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem vagy annak egyes részei, mellékletei jogszabályba ütköznek. Ilyen esetben a 75. § (2) bekezdésében foglalt kizáró rendelkezést nem kell alkalmazni.
(2) Az (1) bekezdés alapján indult törvényességi felügyeleti eljárásban a cégbíróság a bejegyzési kérelemrQl, illetve a törvényességi felügyeleti kérelemrQl együttesen dönt, azonban ilyen esetben a változásbejegyzési kérelem 64. § (1) bekezdése szerinti részben történQ elutasítására nem kerülhet sor. A bejegyzési kérelemnek helyt adó és ezáltal a törvényességi felügyeleti kérelmet elutasító végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, azonban a 65. §-ban meghatározott perindítási jog a kérelmezQt is megilleti.
(3) A törvényességi felügyeleti kérelem elbírálására tekintettel a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás legfeljebb hatvan napra felfüggeszthetQ.
6. Cím
A törvényességi felügyeleti eljárás megindításának határideje, lefolyása
79. § (1) A cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárását az arra okot adó körülményrQl való tudomásszerzéstQl számított harminc napon belül, illetve az eljárásra okot adó körülmény bekövetkezésétQl számított egyéves jogvesztQ határidQn belül lehet kérni. Ha a cég valamely jogszabálysértQ helyzetet vagy állapotot nem szüntet meg, az eljárás megindítása mindaddig kérhetQ, amíg ez a helyzet vagy állapot fennáll.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak irányadók abban az esetben is, amikor a cégbíróság hivatalból indítja meg a törvényességi felügyeleti eljárást, azzal az eltéréssel, hogy kivételesen indokolt esetben az eljárás a törvénysértQ cégjegyzékadat kiküszöbölése érdekében az egyéves határidQt követQen is megindítható.
(3) A törvényességi felügyeleti eljárást addig kell folytatni, amíg a törvényes állapot, illetve a cég törvényes mqködése helyre nem áll.
80. § (1) A törvényességi felügyeleti eljárás megindítása esetén a cégbíróság a jogkövetkezményekre történQ figyelmeztetéssel és az eljárás alapjául szolgáló jogszabálysértés pontos megjelölésével felhívja a céget, hogy a végzésben meghatározott, legfeljebb harmincnapos határidQn belül - mely az eljárás okától függQen a cégnek a határidQ lejárta elQtt benyújtott kérelmére egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható -
a) írásban nyilatkozzon arról, hogy vitatja-e a kérelemben, illetve a végzésben foglaltakat, illetve
b) ha nem vitatja a kérelemben vagy a végzésben foglaltakat, úgy a törvénysértQ állapotot szüntesse meg.
(2) A törvényességi felügyeleti eljárás során a cégbíróság a kérelmezQt, és a cég képviselQjét, tagját személyesen meghallgathatja vagy tQlük írásbeli nyilatkozatot kérhet. A cég képviselQjének vagy tagjának elérhetQsége céljából szükség esetén megkeresi a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelQ központi szervet. A cégbíróság eljárása során hivatalból is beszerzi az írásbeli bizonyítékokat, illetve tisztázza azokat a körülményeket, adatokat és tényeket, amelyek a jogszabálysértQ állapot megszüntetéséhez szükségesek.
(3) A cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárást megszünteti, ha az eljárás eredményeként a cég a törvénysértQ állapotot megszüntette, illetve a törvényes mqködését helyreállította.
(4) A cégbíróság a kérelmet elutasítja, ha megállapítja, hogy a kérelemben jelzett jogsértés nem áll fenn. A hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárást meg kell szüntetni, ha az eljárás lefolytatása alapján a cégbíróság megállapítja, hogy a törvénysértQ állapot nem áll fenn.
7. Cím
A cégbíróság intézkedései
81. § (1) A törvényes állapot helyreállítása érdekében a cégbíróság az intézkedésre okot adó körülménytQl, illetve annak súlyától függQen a következQ intézkedéseket hozhatja:
a) ha a 80. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére a törvénysértQ állapot változatlanul fennáll, a jogkövetkezményekre történQ figyelmeztetéssel ismételten felhívja a céget, hogy a végzésben meghatározott határidQn belül állítsa helyre a törvényes mqködését, és errQl tájékoztassa a cégbíróságot,
b) a céget, illetve ha megállapítható, hogy a törvényességi felügyeleti eljárásra a vezetQ tisztségviselQ adott okot, a vezetQ tisztségviselQt 100 000 Ft-tól 10 millió Ft-ig terjedQ pénzbírsággal sújtja,
c) megsemmisíti a cég által hozott jogszabálysértQ vagy a cég létesítQ okiratába ütközQ határozatot, és szükség esetén megfelelQ határidQ kitqzésével új határozat hozatalát írja elQ,
d) ha a cég törvényes mqködése a legfQbb szervének összehívásával elQreláthatólag helyreállítható, összehívja a cég legfQbb szervét, vagy ennek a feladatnak a végrehajtására - a cég költségére - megfelelQ személyt vagy szervezetet rendel ki,
e) ha a cég mqködése törvényességének helyreállítása más módon nem biztosítható - legfeljebb kilencven napra felügyelQbiztost rendel ki.
(2) A cégbíróság az (1) bekezdésben meghatározott intézkedéseket együttesen, illetve az (1) bekezdés b) pontjában foglalt intézkedést ismételten is alkalmazhatja.
(3) A cégbíróságnak a 80. § (1) bekezdésében foglalt végzés kiadását követQen - ha a jogszabálysértQ helyzet vagy állapot nem szqnt meg - az (1) bekezdésben foglalt valamelyik intézkedést az eljárás megindulásától számított kilencven napon belül alkalmaznia kell. A jogszabálysértQ helyzet vagy állapot kiküszöbölésére felhívó végzések kiadásától a végzésben meghatározott határidQ lejártáig eltelt idQt az intézkedésre elQírt határidQ számítása során nem lehet figyelembe venni. Az egyes jogerQs törvényességi felügyeleti intézkedések között hat hónapnál hosszabb idQ nem telhet el.
(4) Ha a cég nem tesz eleget a törvénysértQ állapot megszüntetése kapcsán a változásbejegyzési kérelem elQterjesztésére vonatkozó kötelezettségének, a cégbíróság az (1) bekezdésben foglalt intézkedések alkalmazása mellett a jogszabálysértQ adatot hivatalból törölheti a cégjegyzékbQl.
(5) A cégbíróság az (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt intézkedést megfelelQen alkalmazhatja a minQsített többséget biztosító befolyás megszerzQjével szemben is, ha az a befolyás megszerzésére vonatkozó bejelentési kötelezettségét késedelmesen teljesíti vagy elmulasztja.
(6) Ha a törvényes mqködés a cégbíróság által tett intézkedés ellenére nem áll helyre, a cégbíróság a céget megszqntnek nyilvánítja.
8. Cím
A felügyelQbiztos jogköre
82. § (1) Ha a cégbíróság a 81. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltak szerint kérelemre vagy hivatalból végzésében felügyelQbiztost rendel ki, e végzésben meghatározza a felügyelQbiztos feladatkörét. A cég vezetQ tisztségviselQi a hatáskörüket csak a felügyelQbiztos részére biztosított jogok megsértése nélkül gyakorolhatják. A cégbíróság felügyelQbiztosként a cégtQl független, arra alkalmas személyt jelölhet ki az állami szerv vagy kamara által vezetett névjegyzékben szereplQ személyek közül (pl. ügyvéd, közvetítQ, könyvvizsgáló, igazságügyi szakértQ), feltéve, hogy ez a személy a megbízatást elvállalja. A felügyelQbiztos a mqködése során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelQsség általános szabályai szerint felel.
(2) Nem lehet felügyelQbiztos, akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont), illetve élettársa a cég tagja (részvényese), vezetQ tisztségviselQje, felügyelQbizottsági tagja vagy könyvvizsgálója, valamint az, aki a céggel azonos tevékenységet folytató más cégben vezetQ tisztségviselQ.
(3) A felügyelQbiztos feladata a cég törvényes mqködésének helyreállításához szükséges intézkedések megtétele. Ennek érdekében a vezetQ tisztségviselQktQl, illetve a cég vezetQ állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet. A felügyelQbiztos a cég üzleti titkait köteles megQrizni és a birtokába jutott információkról csak a cégbíróságot tájékoztathatja. A felügyelQbiztos a cégbíróság felhívására, a bíróság által megadott határidQn belül és módon köteles tevékenységérQl beszámolni.
(4) Ha a törvényességi felügyeleti eljárásnak az az oka, hogy a cégnek nincs megválasztott vezetQ tisztségviselQje, a felügyelQbiztos - a cégbíróság végzésében meghatározottak szerint - a vezetQ tisztségviselQ jogkörét gyakorolja. Erre tekintettel a cégbíróság a felügyelQbiztost - szükség esetén a korábbi vezetQ tisztségviselQ törlésével egyidejqleg - a cégjegyzékbe hivatalból bejegyzi. A címpéldány csatolására az 55. § (3) bekezdés rendelkezései megfelelQen irányadók. Ha a felügyelQbiztos kirendelése a cég tagja (részvényese) kérelmére történt, a cégbíróság feljogosíthatja a felügyelQbiztost arra is, hogy betekintsen a cég könyvvezetésébe, szerzQdéseit, bankszámláit megvizsgálhassa.
(5) A cég vezetQ munkavállalói, illetve tagjai kötelesek a felügyelQbiztos részére minden olyan eszközt, iratot, illetve információt biztosítani, amely hozzásegíti ahhoz, hogy a vezetQ tisztségviselQi feladatait elláthassa. A felügyelQbiztos kérelmére a cégbíróság a felügyelQbiztos tevékenységét akadályozó személyt a Pp. 120. §-ában meghatározott pénzbírsággal sújtja. A pénzbírság többször is kiszabható.
(6) Ha a felügyelQbiztos kirendelésére a cég tagja (részvényese) kérelmére került sor, a felügyelQbiztos a vezetQ tisztségviselQ jogkörében a halaszthatatlan intézkedések megtételére is jogosult. SzerzQdést azonban csak akkor köthet, követelést csak akkor ismerhet el, illetve jogról csak akkor mondhat le, ha ezáltal az általa képviselt céget nyilvánvaló károsodástól óvja meg.
83. § (1) A felügyelQbiztos jogszabálysértQ vagy a cég, annak tagjai (részvényesei), hitelezQi vagy más személy jogos érdekét sértQ tevékenysége vagy mulasztása miatt a sérelmet szenvedett személy vagy szervezet a tudomásszerzéstQl számított nyolc napon belül, de legfeljebb a felügyelQbiztos kirendelésének idQtartama alatt a cégbíróságnál kifogással élhet. Ha a cégbíróság a kifogást megalapozottnak találja, a felügyelQbiztos intézkedését megsemmisíti, vagy kötelezi a megfelelQ intézkedés megtételére, illetve más felügyelQbiztost rendel ki, ellenkezQ esetben a kifogást elutasítja.
(2) Ha a felügyelQbiztos kirendelése kérelemre történik, a felügyelQbiztos költségeinek és díjának a cégbíróság által meghatározott várható összegét a kérelmezQ köteles elQlegezni. Ha a törvényes mqködés helyreállt, vagy a 81. § (1) bekezdésének e) pontjában megállapított határidQ lejárt, a cégbíróság a felügyelQbiztost felmenti és költségeit, valamint díját megállapítja azzal, hogy azt a cég viseli. Ha a cég terhére megállapított összeg behajthatatlannak bizonyul, a felügyelQbiztos költségét és díját a kérelmezQ, illetve hivatalból kirendelt felügyelQbiztos esetében az állam viseli. A felügyelQbiztos költségét és díját megállapító végzés ellen külön fellebbezésnek van helye. A felügyelQbiztos által felszámítható díjat az igazságügyért felelQs miniszter rendeletben állapítja meg.
9. Cím
A cég megszqntnek nyilvánítása
84. § (1) Ha a törvényes mqködés a bíróság által hozott intézkedések ellenére sem következik be, a cégbíróság a céget eltiltja a további mqködéstQl, egyben megszqntnek nyilvánítja, és kezdeményezi a cég felszámolását, vagy elrendeli a végelszámolást, amennyiben az adott cégformára irányadó anyagi jogszabályok ezt lehetQvé teszik. Ha a felszámolásra vagy végelszámolásra az adott cégformára tekintettel nem kerülhet sor, e tényrQl a cégbíróság az állami adóhatóságot elektronikus úton haladéktalanul értesíti és a cégre irányadó anyagi jogszabály rendelkezései szerint gondoskodik a cég cégjegyzékbQl történQ törlésérQl.
(2) A cég megszqntnek nyilvánítására a cégbíróság által meghozott elsQ eredménytelen intézkedést követQen is sor kerülhet, ha a cégbíróság úgy ítéli meg, hogy a törvényes mqködés helyreállítására elrendelhetQ további intézkedések sem vezetnének eredményre.
(3) A cég bejegyzésére vonatkozó végzéssel kapcsolatos törvényességi felügyeleti eljárás nem vezethet a cég megszqntnek nyilvánításához, kivéve, ha a cég alapítása bqncselekménnyel vagy bqncselekmény elkövetése érdekében történt és ez a tény jogerQs bírósági ítélet alapján megállapítható. A bíróság a jogerQs ítéletét megküldi a cégbíróságnak, mely az ítélet kézbesítésétQl számított hatvan napon belül a céget megszqntnek nyilvánítja, kivéve, ha megállapítható, hogy az alapítók már nem szerepelnek a cégjegyzékben és a cég mqködése törvényes.
VII. Fejezet
KÜLÖNLEGES TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETI ELJÁRÁSOK
1. Cím
A zárgondnok kirendelése
INCLUDEPICTURE "http://net.jogtar.hu/jr/st/kez.gif" \* MERGEFORMATINET 85. § (1) Ha a cégbíróság hivatalos tudomására jut, hogy a cég vagy annak tagja
INCLUDEPICTURE "http://net.jogtar.hu/jr/st/kez.gif" \* MERGEFORMATINET a) nemzetközi jogi kötelezettségen alapuló, illetve
INCLUDEPICTURE "http://net.jogtar.hu/jr/st/kez.gif" \* MERGEFORMATINET b) az Európai Közösséget létrehozó szerzQdés 60. cikke alapján elfogadott európai közösségi rendeletekben vagy az e rendeletek felhatalmazása alapján elfogadott közösségi rendeletekben, illetve határozatokban természetes vagy jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, illetve jogi személynek, jogi személyiségq gazdasági társaságnak nem minQsülQ szervezetek ellen elrendelt
INCLUDEPICTURE "http://net.jogtar.hu/jr/st/kez.gif" \* MERGEFORMATINET pénzügyi vagy vagyoni korlátozó intézkedés hatálya alá tartozik, a cégbíróság a cég mqködését felfüggeszti.
INCLUDEPICTURE "http://net.jogtar.hu/jr/st/kez.gif" \* MERGEFORMATINET (2) A cégbíróság az (1) bekezdésben foglalt intézkedést megszünteti, ha a cég vagy annak tagja már nem tartozik az (1) bekezdés szerinti pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés hatálya alá.
2. Cím
Más hatóság eljárásának kezdeményezése
86. § A cégbíróság más hatóság eljárásának lefolytatását kezdeményezi, ha azt a cég jogszabálysértQ mqködése vagy a vezetQ tisztségviselQk jogellenes tevékenysége miatt a tagok (részvényesek) érdekeinek, illetve a hitelezQk jogainak védelme céljából szükségesnek látja. A kezdeményezett eljárást lefolytató hatóság harminc napon belül köteles tájékoztatni a cégbíróságot arról, hogy az eljárást megindította-e, a késQbbiekben pedig a megindított eljárás befejezésérQl, illetve a megtett intézkedésekrQl is.
3. Cím
A beszámoló letétbe helyezésének, valamint közzétételének kikényszerítése
87. § (1) Ha a cég nem tett eleget a számviteli törvény szerinti beszámoló megküldésére vonatkozó kötelezettségének, a cégbíróság legkésQbb a céginformációs szolgálat bejelentésének érkezésétQl számított tizenöt munkanapon belül, ha a cég mulasztását megállapította, hivatalbóli törvényességi felügyeleti eljárást indít. A cégbíróságnak a 81. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmaznia kell.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladat ellátása érdekében az adóhatóság a 44. § (1) bekezdése szerinti elektronikus úton tájékoztatást ad a cégbíróságnak, illetve a céginformációs szolgálatnak azokról a közkereseti társaságokról, valamint betéti társaságokról, amelyek az egyszerqsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá tartoznak ugyan, azonban - döntésüknek megfelelQen - letétbe helyezési kötelezettségük fennáll, illetve tájékoztatást ad e körülmény megváltoztatásáról is.
(3) A céginformációs szolgálat hivatalból indított törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása érdekében köteles a cégbírósághoz fordulni, ha a nyilvántartásából megállapítható, hogy a cég a beszámoló letétbe helyezési, illetve közzétételi kötelezettségének határidQn belül nem tett eleget. A cégbíróság a bejelentés alapján az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el.
4. Cím
A cégjegyzékbe bejegyzett személynek a céggel kapcsolatos jogviszony törlésére irányuló kérelme
88. § (1) A cég cégjegyzékében bejegyzett személy kérelmére törvényességi felügyeleti eljárást kell lefolytatni, ha a kérelmezQ igazolja, hogy a cég vezetQ tisztségviselQjétQl írásban kérte a céggel fennálló jogviszonya megszqnésének a cégbírósághoz történQ bejelentését, ennek azonban a cég vezetQ tisztségviselQje hatvan napon belül nem tett eleget. A felhívás elküldését igazoló iratot a kérelemhez csatolni kell.
(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott okból a kézbesítési megbízott fordul a cégbírósághoz, igazolnia kell azt is, hogy a külföldi személyt tájékoztatta a megbízatásról történt lemondásáról, és írásban felhívta, hogy gondoskodjon másik kézbesítési megbízottról, azonban a külföldi személy az értesítést követQ hatvan napon belül nem jelölt ki új kézbesítési megbízottat, vagy a külföldi személy részére a lemondást tartalmazó okirat nem volt kézbesíthetQ. A kézbesítési megbízottnak a kérelméhez, illetve a vezetQ tisztségviselQhöz intézett bejelentéséhez a felhívás elküldését, illetve a kézbesítés sikertelenségét igazoló iratokat csatolnia kell. A kézbesítési megbízott a törvényességi felügyeleti kérelme benyújtásáig köteles a kézbesítési megbízotti feladatokat ellátni, kivéve, ha már a lemondását tartalmazó okirat kézbesítése is sikertelen volt a külföldi személy részére.
(3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti törvényességi felügyeleti eljárás illeték, valamint közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül kezdeményezhetQ. Ha a cégbíróság a kérelmezQt törli a cégjegyzékbQl, ezzel egyidejqleg a 81. § (1) bekezdésében foglaltak szerint jár el.
(4) Ha a cég képviseletére kizárólag olyan személy jogosult, akinek a kézbesítési megbízottját a cégbíróság törölte a cégjegyzékbQl, a cégbíróság a (3) bekezdésben foglalt intézkedés helyett megindítja a cég megszüntetésére irányuló eljárást.
5. Cím
Az ismeretlen székhelyq cég megszüntetésére irányuló eljárás
89. § (1) Ha a cégbíróság tudomást szerez arról, hogy a cég a székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén sem található, és a cég képviseletére jogosult személyek lakóhelye is ismeretlen vagy ismeretlennek minQsül, mivel a cég képviseletére jogosult személy lakóhelye külföldön van és nincs a cégjegyzékbe bejegyzett kézbesítési megbízottja (a továbbiakban: ismeretlen székhelyq cég), a cégbíróság a Cégközlönyben közzétett hirdetményben felhívja a cég tagjait (részvényeseit), hogy a cég törvényes mqködéséhez szükséges intézkedéseket hatvan napon belül tegyék meg. A törvényes mqködés helyreállítása érdekében a tagok (részvényesek) a cég legfQbb szervének összehívására is jogosultak.
(2) A cégbíróság az (1) bekezdés szerinti végzésének közzétételével egyidejqleg a cég 50 százalékot meghaladó szavazati joggal rendelkezQ tagját (részvényesét) közvetlenül is, illetve kézbesítési megbízottja útján felhívja a törvényes mqködés helyreállítására.
(3) A külön felhívás mellQzhetQ abban az esetben, ha az 50 százalékot meghaladó szavazati joggal rendelkezQ tag (részvényes) székhelye (lakóhelye) külföldön van, és nem gondoskodott kézbesítési megbízott bejelentésérQl.
90. § (1) Ha a törvényes mqködés helyreállítása nem történt meg, mivel a 89. § (1) bekezdésében megjelölt tagok (részvényesek) a cégbíróság felhívásában foglaltaknak határidQn belül nem tettek eleget, vagy a 89. § (2) bekezdésben foglaltak alkalmazására megfelelQ mértékq szavazati joggal rendelkezQ tag (részvényes) hiányában nem kerülhetett sor, a cégbíróság határozatot hoz a cég megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról.
(2) Ha a megszüntetési eljárás elrendelését követQen a cég ellen felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtanak be, a felszámolási eljárás lefolytatására illetékes bíróság a kérelem benyújtásáról elektronikus úton, haladéktalanul értesíti a cégbíróságot. A cégbíróság a felszámolás elrendelése tárgyában hozott döntés jogerQre emelkedéséig a cég törlésérQl nem határozhat, szükség esetén a törvényességi felügyeleti eljárást felfüggeszti. Ha a bíróság a cég felszámolását elrendelte, a cégbíróság eljárását meg kell szüntetni. Ha a felszámolási eljárás a felszámolás elrendelése nélkül fejezQdik be, a cégbíróság folytatja a megszüntetési eljárást, vagy szükség szerint törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmaz.
91. § (1) A megszüntetési eljárás megindításáról szóló végzést a cégbíróság - a kézbesítés mellQzésével - a Cégközlönyben közzéteszi és ezzel egyidejqleg a megszüntetési eljárás megindításának tényérQl az állami adóhatóságot elektronikus úton értesíti. A végzésnek felhívást kell tartalmaznia arra, hogy akinek a cég székhelyére, mqködésére (ideértve azt az esetet is, ha a cég ellen per van folyamatban), illetve a képviselQ lakóhelyére vonatkozó adatról tudomása van, azt a közzétételtQl számított harminc napon belül a cégbíróságnak jelentse be. A végzésnek felhívást kell tartalmaznia arra is, hogy a cég hitelezQi és az egyéb érdekeltek a cég általuk ismert ingó vagy ingatlan vagyonára vonatkozó adatokat - hitelezQk esetében hitelezQi igényüket is megjelölve - harminc napon belül jelentsék be.
(2) A cég székhelyére, mqködésére, vezetQ tisztségviselQire vonatkozó érdemi bejelentés esetén a cégbíróság felhívja a cég képviselQjét a szükséges változásbejegyzési kérelem benyújtására. Ha a felhívás eredményes, a cégbíróság a megszüntetési eljárást megszünteti és a végzését a Cégközlönyben közzéteszi. Ha a cég a változásbejegyzési kérelem benyújtását elmulasztja, a cégbíróság a céggel szemben törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmaz.
(3) Ha a cég székhelyére, mqködésére, illetve vezetQ tisztségviselQire vonatkozóan érdemi bejelentés nem érkezik, a cégbíróság megkeresi az ingatlanügyi hatóságot, illetve szükség szerint más közhiteles vagy közérdekvédelmi célból vezetett nyilvántartást vezetQ szervezetet (pl. adóhatóság, a gépjármq nyilvántartó hatóság, közjegyzQ), hogy a cég tulajdonában álló - általuk ismert - ingó vagy ingatlan vagyonra vonatkozóan harminc napon belül adjanak tájékoztatást.
92. § (1) Ha megállapítható, hogy a cég fellelhetQ vagyonnal rendelkezik, a cégbíróság a megszüntetési eljárást megszünteti, és kezdeményezi a cég ellen a felszámolási eljárás lefolytatását. Ennek során a cég képviseletére ügygondnok hivatalból is kirendelhetQ. Ha a bejelentésben szereplQ ingó vagyon ténylegesen nem lelhetQ fel, a cégbíróság - ha szükséges - végzéssel rendelkezik az ingóságnak a nyilvántartásból való törlésérQl. Egyebekben a (2) bekezdésben foglaltak szerint jár el.
(2) Ha a megszüntetési eljárás folyamata alatt a cég vagyonára vonatkozóan nem merül fel adat, a cégbíróság a cég törlésérQl - felszámolási eljárás kezdeményezése, illetve végelszámolás elrendelése nélkül - végzéssel határoz.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott végzést a cégbíróság a Cégközlönyben közzéteszi azzal, hogy a végzés ellen a megjelenésétQl számított tizenöt napon belül fellebbezésnek van helye, a határidQ elmulasztása miatt azonban igazolási kérelem nem terjeszthetQ elQ. A cég törlését elrendelQ végzés jogerQre emelkedését a Cégközlönyben közzé kell tenni.
(4) Ha a megszüntetési eljárás bármely szakaszában - a cég törlését elrendelQ végzés jogerQre emelkedéséig a cég helyreállítja a törvényes mqködését, a cégbíróság a megszüntetési eljárást megszünteti.
93. § (1) Ha a többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkezQ tag (részvényes) felelQssége a cég tartozásaiért korlátozott volt, és a céget a cégbíróság megszüntetési eljárást követQen törölte a cégjegyzékbQl úgy, hogy a cég a saját tQkéjének 50 százalékát meghaladó, ki nem elégített tartozást hagyott hátra, a cég hitelezQjének kereseti kérelmére a bíróság megállapítja, hogy a tag (részvényes) korlátlanul felel a cég ki nem elégített tartozásaiért, kivéve, ha a tag (részvényes) bizonyítja, hogy a megszüntetési eljárás bekövetkezéséhez magatartásával nem járult hozzá.
(2) Ha a céget a cégbíróság a megszüntetési eljárást követQen törölte a cégjegyzékbQl úgy, hogy a cég a saját tQkéjének 50 százalékát meghaladó, ki nem elégített tartozást hagyott hátra, a cég hitelezQje kereseti kérelmében kérheti annak megállapítását is, hogy a megszüntetési eljárás megindulását megelQzQ három éven belül részesedését átruházó, többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkezQ volt tag (részvényes) korlátlanul felel a cég ki nem elégített kötelezettségeiért, kivéve, ha a volt tag (részvényes) bizonyítja, hogy a vagyoni hányada átruházásának idQpontjában a cég fizetQképes volt, a vagyonvesztés csak ezt követQen következett be, illetve a cég nem volt fizetQképes, de a tag (részvényes) az átruházás során jóhiszemqen járt el.
VIII. Fejezet
A VÉGELSZÁMOLÁS
1. Cím
Általános rendelkezések
94. § (1) A cég jogutód nélkül történQ megszqnése esetén - ha a cég nem fizetésképtelen, és a cégre vonatkozó jogszabály eltérQ rendelkezést nem tartalmaz - végelszámolásnak van helye.
(2) Jogszabály cégnek nem minQsülQ szervezet végelszámolása esetén is elQírhatja e fejezet rendelkezéseinek megfelelQ alkalmazását.
(3) Végelszámolásra a cég legfQbb szervének elhatározása alapján vagy a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásban hozott határozata alapján (kényszer-végelszámolás) kerülhet sor.
95. § (1) A végelszámolás nem határozható el a cég fizetésképtelenségét megállapító végzés kézhezvételét követQen, a felszámolás elrendelésével pedig a folyamatban lévQ végelszámolás megszqnik.
(2) Nem határozható el a végelszámolás és a már megindult végelszámolás nem fejezhetQ be, ha a büntetQügyben eljáró bíróság vagy ügyész a céget, illetve a cégbíróságot arról értesíti, hogy a céggel szemben büntetQjogi intézkedés alkalmazására kerülhet sor.
(3) A megindult végelszámolási eljárást a büntetQügyben eljáró bíróság határozatának jogerQre emelkedéséig nem lehet befejezni, illetve az e határozatban alkalmazott büntetQjogi intézkedés végrehajtásának befejezéséig a cég nem törölhetQ.
(4) Nem lehet befejezni a végelszámolást, ha a céggel szemben hatósági vagy bírósági eljárás van folyamatban. A végelszámolás befejezésére csak akkor kerülhet sor, ha az adott eljárás megszqnt, vagy a cég a fél személyében bekövetkezQ változás miatt az eljárásnak többé nem alanya.
96. § A végelszámolással kapcsolatos cégbírósági eljárásokra az e törvény által nem szabályozott kérdésekben a Pp. rendelkezései - a nemperes eljárás sajátosságaiból eredQ eltérésekkel - megfelelQen irányadók. A végelszámolással összefüggQ nemperes eljárásokban a cég székhelye szerinti cégbíróság, az e fejezetbe foglalt peres eljárásokban pedig a cég székhelye szerint illetékes megyei (fQvárosi) bíróság jár el.
97. § (1) A végelszámolás tárgya a cégnek az a vagyona, amellyel a cég a végelszámolás kezdQ idQpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követQen a végelszámolás folyamata alatt szerez, ide nem értve a csQdeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 4. §-ának (3) bekezdésében meghatározott vagyont.
(2) A végelszámolás kezdQ idQpontja a jogutód nélküli megszqnésrQl rendelkezQ határozatban megállapított idQpont, ami nem lehet korábbi, mint a határozat kelte.
2. Cím
A végelszámolás elhatározása
98. § (1) A cég legfQbb szerve - az erre irányadó jogszabályok szerint - határozatot hoz a cég jogutód nélküli megszqnésérQl, illetve a végelszámolás elrendelésérQl. A cég legfQbb szerve a határozatában megállapítja a végelszámolás kezdQ idQpontját és megválasztja a végelszámolót, illetve rendelkezik a cég vagyoni részesedésével mqködQ jogalanyok, valamint a részvételével mqködQ alapítvány vagy társadalmi szervezet sorsáról is.
(2) A végelszámolás kezdQ idQpontjában a cég vezetQ tisztségviselQjének megbízatása megszqnik. A végelszámolás kezdQ idQpontjától a cég önálló képviseleti joggal rendelkezQ vezetQ tisztségviselQjének a végelszámoló minQsül.
(3) A végelszámolás kezdQ idQpontját követQ negyvenöt napon belül a cég korábbi vezetQ tisztségviselQje
a) a végelszámolás kezdQ idQpontját megelQzQ nappal a számviteli törvény alapján a cég tevékenységét lezáró beszámolót készít, elvégzi mindazon feladatokat, melyeket számára a számviteli, az adóügyi vagy egyéb jogszabályok elQírnak, és ezeket az okiratokat, valamint a cég iratanyagát a végelszámolónak legkésQbb a végelszámolás kezdQ idQpontjától számított negyvenötödik napon átadja,
b) a folyamatban lévQ ügyekrQl a végelszámolót tájékoztatja,
c) a nem selejtezhetQ és titkos minQsítésq iratokról iratjegyzéket készít, és azokat, valamint az irattári anyagokat a végelszámolónak átadja,
d) a végelszámolás megindításáról a munkavállalókat, valamint a Munka Törvénykönyvében meghatározott szakszervezeteket, az üzemi tanácsot (üzemi megbízottét) haladéktalanul tájékoztatja.
(4) A (3) bekezdésben foglaltakat megfelelQen alkalmazni kell akkor is, ha a végelszámoló a korábbi vezetQ tisztségviselQ.
(5) A cég korábbi vezetQ tisztségviselQje a (3) bekezdésben meghatározott feladatok, illetve határidQk elmulasztásából vagy nem megfelelQ teljesítésébQl eredQ károkért a polgári jog általános szabályai szerint kártérítési felelQsséggel tartozik. Mulasztás esetén a korábbi vezetQ tisztségviselQt a végelszámoló kérelmére a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárás keretében 50 000 Ft-tól 500 000 Ft-ig terjedQ, ismételten is kiszabható pénzbírsággal sújthatja.
(6) A végelszámoló kérelmére a mulasztó vagy valótlan adatot közlQ korábbi vezetQ tisztségviselQt a cégbíróság arra is kötelezheti, hogy viselje azokat a költségeket, amelyek a (3) bekezdésben foglalt feladatoknak a végelszámoló által megbízott szakértQ által történQ elvégeztetésével merülnek fel.
3. Cím
A végelszámoló jogállása, felelQssége
99. § (1) A végelszámoló személyére a cégformától függetlenül megfelelQen alkalmazni kell a Gt. 21-30. §-ában foglaltakat, a Gt. 22. § (1) bekezdésében, illetve a 25. § (1) bekezdésének második fordulatában írt korlátozások kivételével. A Gt. 23. §-ának (3) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi ok szempontjából a végelszámolónak az e tisztségben eltöltött ideje nem vehetQ figyelembe.
(2) A cég legfQbb szerve végelszámolóvá bárkit megválaszthat, ha az a vezetQ tisztségviselQvel szemben támasztott követelményeknek megfelel, és a megbízatást elfogadja. Végelszámolóvá a feladat ellátására alkalmas jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság is választható. A jogutód nélküli megszqnését elhatározó cég a végelszámoló megválasztásakor a végelszámoló díjazásáról, illetve a feladat ellátásának ingyenességérQl is rendelkezik.
(3) Ha a végelszámoló nem természetes személy, a Cstv.-ben elQírt összeférhetetlenségi és alkalmassági feltételeknek a szervezetnek, míg az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezéseknek annak kell megfelelnie, akit a szervezet a végelszámolási feladatok ellátására kijelöl.
(4) A végelszámoló az ilyen tisztséget betöltQ személytQl elvárható fokozott gondossággal, a végelszámolás alatt álló cég, valamint a hitelezQk érdekeinek szem elQtt tartásával köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelQsség általános szabályai szerint felel.
(5) Ha a végelszámolás alatt álló cég felszámolás alá kerül, és megállapítható, hogy a végelszámoló alapos ok nélkül késlekedett a felszámolási eljárás kezdeményezésével, vagy nem tett meg mindent a hitelezQk veszteségeinek csökkentése, illetve a környezeti károk mérséklése a kármentesítés érdekében vagy egyes hitelezQket mások rovására elQnyben részesített, a felszámoló vagy a hitelezQk keresetére a bíróság arra kötelezi a végelszámolót, hogy a cég vagyonához a károkozás összege mértékéhez igazodó tQke-hozzájárulást teljesítsen. A bíróság ebben az esetben a végelszámoló díját részben vagy egészben megvonhatja.
(6) Az (5) bekezdésben foglaltak alkalmazására akkor is sor kerülhet, ha a végelszámoló az egyszerqsített végelszámolás alkalmazásáról annak törvényben foglalt feltételei hiányában sem tér át az általános szabályok szerint lefolytatandó végelszámolásra, vagy a törvényi feltételek bekövetkezése ellenére elmulasztotta a felszámolási eljárás kezdeményezését, továbbá a felszámolás elrendelésére a végelszámoló hibájából nem került sor.
100. § (1) A végelszámoló visszahívásáról és új végelszámoló kijelölésérQl a cég legfQbb szerve határoz. Ha a végelszámoló meghalt, vagy jogutód nélkül megszqnt, illetve ha a végelszámolással együtt járó feladatok ellátására más okból képtelenné vált, és ennek bekövetkezésétQl számított hatvan napon belül az új végelszámoló megválasztása nem történt meg, a cég bármely tagja (részvényese) vagy hitelezQje a cégbírósághoz fordulhat annak érdekében, hogy a cégbíróság a végelszámoló megválasztása érdekében a legfQbb szerv ülését hívja össze, vagy a kérelmezQt erre jogosítsa fel.
(2) A cégbíróság az (1) bekezdés szerinti kérelmet akkor teljesíti, ha a kérelmezQ a legfQbb szerv összehívásának várható költségét megelQlegezi és a tárgyi feltételek biztosítását megfelelQen igazolja. A cégbíróság döntése alapján a legfQbb szerv ülését a jogszabályban, illetve a létesítQ okiratban meghatározott székhelytQl eltérQ helyen is meg lehet tartani.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott okok miatt, illetve ha a végelszámoló felhagy a végelszámolói tevékenység ellátásával, a cégbíróság hivatalból is törvényességi felügyeleti eljárást indíthat a cég ellen.
(4) Ha azért indul törvényességi felügyeleti eljárás, mert a végelszámoló a végelszámolói tevékenységgel felhagyott, a cégbíróság a 106. § (3) bekezdésében foglalt intézkedéseket megfelelQen alkalmazhatja, illetve az (1) bekezdésben foglaltak szerint biztosíthatja a feltételeket az új végelszámoló megválasztásához, vagy a kényszer-végelszámolásról is határozhat. Ha a törvényességi felügyeleti eljárás a kényszer-végelszámolás alatt indul, a cégbíróság új végelszámoló kirendelésérQl hivatalból is rendelkezhet.
101. § (1) A végelszámoló a végelszámolás megindítását változásbejegyzési kérelemben köteles bejelenteni a cégbíróságnak, amelyben fel kell tüntetni
a) a végelszámolás megindítását elrendelQ határozat keltét,
b) a végelszámolás kezdQ idQpontját,
c) a végelszámoló nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét), ha a végelszámoló nem természetes személy, akkor a cégjegyzékszámát és a megbízásából eljáró természetes személy nevét és lakóhelyét is,
d) a korábbi vezetQ tisztségvisel(Qk) jogviszonyának megszqnését.
(2) A végelszámoló az aláírási címpéldányát csak akkor köteles csatolni a változásbejegyzési kérelemhez, ha az a cégiratok között nem szerepel, mivel nem Q volt a cég korábbi vezetQ tisztségviselQje.
102. § (1) A cégbíróság a végelszámolás megindításáról végzést hoz, amelyet a Cégközlönyben közzétesz.
(2) A közleménynek tartalmaznia kell:
a) a végelszámolás alá került cég nevét, székhelyét, adószámát, cégjegyzékszámát, ha a jogutód nélküli megszqnés elhatározását megelQzQ két éven belül jogutódlás következett be, a jogelQd(ök) nevét, székhelyét és cégjegyzékszámát,
b) a 101. § (1) bekezdésében foglalt adatokat,
c) a hitelezQknek szóló felhívást, hogy követeléseiket a közzétételtQl számított negyven napon belül a végelszámolónak jelentsék be.
(3) A végelszámoló a végelszámolás közzétételétQl számított tizenöt napon belül - szükség szerint - értesíti a végelszámolás megindításáról:
a) az ingatlanügyi hatóságot a végelszámolás tényének bejegyzése érdekében,
b) ha a cég valamely vagyontárgya országos közhiteles vagy közérdekbQl vezetett nyilvántartásban szerepel, e nyilvántartást vezetQ szervezetet,
c) az illetékes vámhatóságot, állami adóhatóságot, nyugdíjpénztárat, továbbá, ha a cég engedélyköteles tevékenységet végez, az engedélyezQ hatóságot,
d) a területileg illetékes állami munkaerQpiaci szervezetet,
e) az illetékes környezetvédelmi felügyelQséget arról, hogy maradtak-e fenn olyan környezeti károsodások, környezeti terhek, melyekbQl bírságfizetési vagy egyéb fizetési kötelezettség, a károsodások elhárításához, illetve terhek rendezéséhez szükséges kiadás származhat,
f) a cég bankszámláit vezetQ valamennyi pénzintézetet,
g) a cég vagyoni részvételével mqködQ jogalanyok vezetQ tisztségviselQit, illetve a cég részvételével mqködQ társadalmi szervezeteket, alapítványokat,
h) a cég által vagy ellen indított és folyamatban lévQ hatósági és bírósági eljárásokban az eljáró hatóságot vagy bíróságot.
4. Cím
A végelszámolás lefolytatása
103. § (1) A végelszámoló a végelszámolás során a cég vagyoni helyzetét felméri, követeléseit behajtja, tartozásait kiegyenlíti, jogait érvényesíti és kötelezettségeit teljesíti, vagyoni eszközeit pedig szükség esetén értékesíti. A hitelezQk kielégítése után fennmaradó vagyont a cég tagjai (részvényesei) között pénzben vagy természetben felosztja és a cég mqködését megszünteti.
(2) A végelszámoló a végelszámolás alatt gondoskodik a cég vagyonának megóvásáról, az értékesítésre nem kerülQ vagyon megQrzésérQl.
104. § (1) A cég legfQbb szerve elrendelheti, hogy a végelszámoló a cég vagyoni eszközeit vagy azok meghatározott részét csak nyilvános pályázat, illetve árverés útján értékesítheti.
(2) Ha a végelszámolás elQre láthatóan hosszabb ideig tart, a társaság legfQbb szerve minQsített többséggel meghozott határozatával a cég gazdasági tevékenységének ideiglenes és korlátozott folytatását rendelheti el, ha ezt az eset összes körülményeit tekintve az ésszerq gazdálkodás követelményei megkövetelik.
(3) Ha a végelszámolás a megindításának évében nem fejezQdik be, a végelszámoló a számviteli törvényben meghatározott üzleti évenként köteles elkészíteni a számviteli törvény szerinti beszámolót és az adóbevallást annak feltüntetésével, hogy a cég végelszámolás alatt áll.
(4) A végelszámolás kezdQ idQpontját követQen a végelszámoló évente tájékoztatót készít a legfQbb szerv és a cégbíróság részére, melyben be kell mutatnia a végelszámolás alatt álló cég helyzetét, annak okát, hogy az eljárás befejezésére miért nem került még sor, továbbá tájékoztatást kell adnia az eljárás befejezésének várható idQpontjáról is.
105. § (1) A végelszámolást a végelszámolás kezdQ idQpontjától számított legkésQbb három éven belül be kell fejezni.
(2) Ha a cég törlésére irányuló kérelem benyújtása három éven belül nem történik meg, a cég kényszer-végelszámolására kerül sor.
106. § (1) A cég hitelezQi a követeléseiket a végelszámolás megindításának közzétételét követQ negyven napon belül jelenthetik be a végelszámolónak. A bejelentés akkor is szükséges, ha a céggel szemben a követeléssel kapcsolatban hatósági vagy bírósági eljárás van folyamatban. A bejelentés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése nem jár jogvesztéssel, de a zárómérleg és a vagyonfelosztási határozat elfogadását követQen hitelezQi igényt már csak a megszqnt cég tartozásaiért történQ helytállásra vonatkozó szabályok szerint lehet érvényesíteni.
(2) A végelszámoló a hitelezQi igénybejelentési határidQ elteltét követQ tizenöt napon belül a követelésekrQl jegyzéket készít, ezen belül külön kimutatja az elismert és a vitatott hitelezQi igényeket. A követelések jegyzékét a végelszámoló további tizenöt napon belül benyújtja a cégbírósághoz a nyilvános cégiratok közé történQ elhelyezés céljából. A vitatott hitelezQi igények hitelezQit a végelszámoló a követelésük ilyen minQsítésérQl ugyanezen idQtartam alatt értesíti.
(3) A cég tagja (részvényese), hitelezQje, illetve az, aki a jogi érdekét valószínqsíti, törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhet a cégbíróságnál, ha azt észleli, hogy a végelszámoló a (2) bekezdésben megjelölt követelések jegyzékét a cégiratokhoz nem csatolta be. Ilyen esetben a bíróság a végelszámolót
a) határidQ tqzésével és pénzbírság terhe mellett felhívja a mulasztás pótlására, vagy ennek eredménytelensége esetén
b) 50 000 Ft-tót 500 000 Ft-ig terjedQ, ismételten is kiróható pénzbírsággal sújthatja.
(4) Az a hitelezQ, akinek bejelentett követelését a végelszámoló vitatja, igényét a végelszámoló értesítésének kézhezvételétQl számított harmincnapos határidQn belül a bíróság elQtt perben érvényesítheti.
(5) A végelszámoló a vitatott igények fedezetére köteles lekötött tartalékot képezni.
107. § (1) A végelszámoló a cég korábbi tisztségviselQje által készített, a tevékenységet lezáró, a számviteli törvény szerinti beszámoló mérlegének adataiból végelszámolási nyitó mérleget készít, majd a hitelezQk igénybejelentésére nyitva álló határidQ elteltét követQen - legfeljebb hetvenöt napon belül - a hitelezQi követelések jegyzékébQl kiindulva - szükség szerint - korrigálja a végelszámolási nyitó mérleget (korrigált végelszámolási nyitó mérleget készít), amelyet a cég legfQbb szerve elé terjeszt.
(2) A végelszámoló a korrigált végelszámolási nyitó mérleg összeállítása elQtt a kárelhárítás körében felmerülQ és más halaszthatatlanul szükséges, valamint a 104. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel a mqködés fenntartásával kapcsolatos költségek kivételével kifizetést nem teljesíthet.
108. § (1) Ha a végelszámoló a korrigált végelszámolási nyitó mérleg alapján azt állapítja meg, hogy a cég vagyona a hitelezQk követeléseinek fedezetére nem elegendQ, és a tagok (részvényesek) a hiányzó összeget harminc napon belül nem fizetik meg, haladéktalanul köteles felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet benyújtani. A felszámolás iránti kérelem elQterjesztéséhez a legfQbb szerv hozzájárulására nincs szükség, de a végelszámolónak a legfQbb szervet a felszámolás kezdeményezésérQl haladéktalanul tájékoztatnia kell.
(2) A végelszámoló a felszámolás elrendelése esetén - a felszámolás kezdQ idQpontját megelQzQ napra elkészítve a számviteli szabályok szerint köteles beszámolót készíteni azzal, hogy az így készült beszámolót a legfQbb szervnek nem kell elfogadnia. A végelszámolónak a felszámoló részére történQ iratkészítési és átadási kötelezettségeire a Cstv.-nek a vezetQ tisztségviselQkre vonatkozó rendelkezései megfelelQen irányadóak.
(3) A végelszámoló díja felszámolási költségnek minQsül. Ha végelszámolóként felszámoló szervezet járt el, e szervezet a felszámolási eljárásban felszámolóként kirendelhetQ.
109. § (1) A végelszámoló jogszabálysértQ intézkedése vagy mulasztása miatt a sérelmet szenvedett fél a végelszámoló eljárásának idQtartama alatt a tudomásszerzéstQl számított nyolc napon belül, de legfeljebb az intézkedéstQl vagy a mulasztás bekövetkezésétQl számított hatvan napon belül a cégbíróságnál végelszámolási kifogással élhet.
(2) Végelszámolási kifogásnak van helye akkor is, ha a végelszámoló a cég bármely hitelezQjének kérésére a hitelezQi igénybejelentés határidejének lejártától számított harminc napon belül nem ad tájékoztatást arról, hogy követelését elismeri-e, illetve, hogy a kifizetés mikorra várható.
(3) A cégbíróság a végelszámolási kifogás felQl - a végelszámoló észrevételének beszerzését követQen - soron kívül határoz. Ha a kifogás elbírálása során a felek meghallgatása vagy bizonyítás felvétele szükséges, a cégbíróság a kifogásolt intézkedés végrehajtásának felfüggesztését is elrendelheti.
(4) Ha a cégbíróság a végelszámolási kifogást megalapozottnak találja, a végelszámoló intézkedését megsemmisíti és az eredeti állapot helyreállítására kötelezi, vagy - ha ez lehetséges - az eredeti állapotot határozatával helyreállítja. Ha a végelszámoló mulasztott, a cégbíróság a végelszámolót intézkedés megtételére kötelezheti. A bíróság az alaptalan végelszámolási kifogást végzésével elutasítja.
(5) A végelszámolási kifogás tárgyában hozott végzés ellen külön fellebbezésnek van helye.
(6) Ha a végelszámoló a végelszámolási kifogásnak helyt adó jogerQs bírósági végzésnek nem tesz eleget, a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárás keretében összehívja a cég legfQbb szervét új végelszámoló megválasztása céljából. Ha a cég a cégbíróság határozatában foglaltakat nem teljesíti, a cégbíróság elrendeli a kényszer-végelszámolást és a felszámolók névjegyzékébQl másik végelszámolót rendel ki.
110. § (1) A végelszámoló jogosult a cég által kötött szerzQdéseket azonnali hatállyal felmondani, vagy ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a szerzQdéstQl elállni. A másik félnek a felmondással, illetve az elállással okozott kár megtérítésére vonatkozó igényére a 106. § (5) bekezdésében foglaltak megfelelQen irányadók.
(2) Ha a végelszámolás alatt álló cég vagyonában olyan vagyoni értékq jog (szerzQi jogi felhasználási, szabadalomhasznosítási, védjegy használati jog) tartozik, amely a kizárólagos jog jogosultjának engedélye alapján, az engedély szerinti terjedelemben áll fenn és a jogosult engedélye nem terjed ki a jog harmadik személynek történQ átengedésére, a végelszámoló a vagyoni értékq jogra vonatkozó szerzQdést köteles felmondani.
(3) A végelszámoló nem gyakorolhatja az azonnali hatályú felmondás, illetve az elállás jogát a természetes személynek - a szolgálati lakás és garázs kivételével - lakásra fennálló bérleti szerzQdése, az iskolával vagy a tanulóval a gyakorlati képzés szervezésére kötött szerzQdése, a munkaszerzQdések, a nem gazdasági tevékenységgel összefüggQ kölcsönszerzQdés, a szövetkezeti tag vállalkozás jellegq jogviszonyával összefüggQ szerzQdés, valamint a kollektív szerzQdés tekintetében.
(4) Tartási és életjáradéki szerzQdés felmondása esetén a másik felet megfelelQ kártalanítás illeti meg.
(5) Az egyéb járadék jellegq kötelezettségek rendezése érdekében a végelszámoló egy összegben kifizetendQ kártalanításban állapodhat meg a jogosulttal, vagy a végelszámoló köteles a jogosult javára egyszeri díjú járulékbiztosítási szerzQdést kötni.
(6) A jövQben felmerülQ szavatossági, jótállási és kártérítési kötelezettségek rendezésével a végelszámoló köteles harmadik személyt megbízni, akinek részére át kell adnia az ügy összes körülményei figyelembevételével erre a célra képzett lekötött tartalékot. A megbízásról készült közleményt a Cégközlönyben közzé kell tenni. A végelszámoló és a jogosult között létrejött megállapodás alapján mód van arra is, hogy a jogosult egyszeri visszatérítést kapjon.
5. Cím
A végelszámolás befejezése
111. § (1) A végelszámoló a végelszámolás befejezésekor elkészíti és - a cégnél mqködQ felügyelQbizottság vagy más ellenQrzésre feljogosított szerv, illetve könyvvizsgáló jelentésével együtt - a legfQbb szerv elé terjeszti jóváhagyásra:
a) az adóbevallásokat,
b) a végelszámolás utolsó üzleti évérQl készült számviteli törvény szerinti beszámolót, amelynek mérlegében - a (2) bekezdésben foglaltakra tekintettel - az eszközök, illetve az esetleges kötelezettségek piaci értéken szerepelnek, a piaci értéken történQ értékelésnek az eredményre gyakorolt hatását az eredménykimutatás tartalmazza,
c) a vagyonfelosztási javaslatot, amelyben a végelszámoló díjának mértékére is indítványt tesz,
d) a végelszámolási idQszak gazdasági eseményeinek bemutatásáról szóló összefoglaló értékelést (zárójelentést), valamint
e) a cég vagyoni részesedésével mqködQ jogalanyok, illetve a részvételével mqködQ társadalmi szervezetek, alapítványok sorsára vonatkozó javaslatot,
f) az állami adóhatóság és a vámhatóság - erre a célra rendszeresített nyomtatványon kiadott - nyilatkozatát arról, hogy a cégnek adótartozása nincs, és a cégnél adóhatósági eljárás nincs folyamatban.
(2) A vagyonfelosztási javaslatban szereplQ tételeket piaci értéken kell beállítani. A hitelezQk kielégítése után fennmaradó vagyonnak a tagok (részvényesek) közötti természetbeni felosztására csak vagyonértékelés esetén van mód.
(3) A legfQbb szerv az elQterjesztett iratok, illetve a vagyonfelosztás tárgyában határozatot hoz, amelyben dönthet a jogok engedményezésérQl és a kötelezettségek átruházásáról, illetve a cég tartozásának más által történQ átvállalásáról is. A határozatban - szükség esetén - rendelkezni kell a végelszámoló díjáról és a végelszámolás költségeinek, köztük az iratanyag Qrzésének és a cég megszqnésével kapcsolatban felmerülQ egyéb költségeknek a viselésérQl is.
112. § (1) A végelszámoló köteles gondoskodni a cég iratanyagának elhelyezésérQl. Az ezzel kapcsolatos költségeket és a megszqnés utáni iratQrzés költségeit a vagyonfelosztási javaslatban fel kell tüntetni. A vagyonfelosztás során úgy is meg lehet állapodni, hogy a cég iratanyagának Qrzését (ingyenesen vagy ellenérték fejében) a tagok (részvényesek) valamelyike vállalja. A cég iratanyagának elhelyezésére egyebekben a Cstv. erre vonatkozó szabályai megfelelQen alkalmazandók.
(2) A végelszámoló a külön jogszabályban meghatározott módon köteles a végelszámolás alatt álló cég biztosítottjainak adatait átadni a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek. A szerv errQl szóló igazolását a végelszámoló köteles benyújtani a cégbíróságnak.
(3) A 111. §-ban felsorolt iratok jóváhagyása és a vagyonfelosztási határozat elfogadása után a legfQbb szerv dönt a felosztott vagyon kiadásának idQpontjáról, amelynek lebonyolítására a végelszámoló köteles. A vagyon kiadására nem kerülhet sor a cég törlésére vonatkozó végzés meghozatalát megelQzQen.
(4) A végelszámoló által benyújtott, a cég törlésére irányuló kérelem illetékmentes, és a cég törlését tartalmazó végzés közzétételéért közzétételi költségtérítést nem kell fizetni. A kérelemhez az arra vonatkozó határozatot, a 111. § (1) bekezdésének b)-d) és f) pontjaiban felsorolt iratokat, valamint a 111. § (3) bekezdésében megjelölt határozatot kell csatolni.
(5) A végelszámolást nem lehet addig befejezni, amíg a cégnek olyan ismert követelése vagy tartozása áll fenn, amelyrQl a vagyonfelosztási határozatban nem rendelkeztek.
(6) Amennyiben a cég értékpapírt bocsátott ki, a cégbíróság a cég törlését elrendelQ határozat jogerQre emelkedését követQen haladéktalanul értesíti a központi értéktárat a gazdálkodó szervezet által kibocsátott értékpapírok érvénytelenítése érdekében.
113. § A legfQbb szerv a végelszámolás folyamata alatt - a cég törlésére irányuló kérelem cégbírósághoz történQ benyújtásáig - elhatározhatja a végelszámolás megszüntetését és a cég mqködésének továbbfolytatását. Ebben az esetben a végelszámoló megbízásának visszavonásáról, a végelszámoló díjának megállapításáról és kifizetésérQl és az új vezetQ tisztségviselQ megválasztásáról is dönteni kell.
6. Cím
Az egyszerqsített végelszámolás
114. § (1) A jogi személyiség nélküli gazdasági társaság végelszámolásának cégbejegyzése egyszerqsített módon történhet, ha a cég a végelszámolása kezdQ idQpontjától számított százhúsz napon belül a végelszámolást befejezi. Az egyszerqsített végelszámolás esetén a végelszámolás megindulásáról szóló közlemény Cégközlönyben történQ közzétételét a végelszámoló a végelszámolás kezdQ idQpontjától számított nyolc napon belül köteles kezdeményezni. A végelszámoló jogállására, a feladataira, illetve az egyszerqsített végelszámolásra a 99-113. § rendelkezéseit megfelelQen alkalmazni kell.
(2) A cég a végelszámoló személyét a végelszámolás befejezésével és a törlési kérelemmel együtt jelenti be a cégbíróságnak, amely rendelkezik a törlés bejegyzésérQl és közzétételérQl, ennek keretében feltüntetve a végelszámoló személyét és lakóhelyét (székhelyét), utalva arra is, hogy a végelszámolás egyszerqsített módon folyt le.
(3) A végelszámoló egyszerqsített végelszámolás helyett a végelszámolásra vonatkozó általános szabályok szerint jár el, ha
a) a végelszámolás során valamely hitelezQ igényét vitatja, illetve
b) a vitatott igénye miatt a hitelezQ a cég ellen peres eljárást indít, vagy
c) az egyszerqsített végelszámolás lefolytatására elQírt határidQ az eljárás folyamatban léte alatt lejárt. Az áttérés idQpontja a kérelem benyújtásának napja.
(4) Nincs helye a végelszámolás egyszerqsített módon történQ befejezésének, ha végelszámolási kifogással kapcsolatos eljárás van folyamatban.
(5) A (3) bekezdés c) pontjában foglaltak szerint kell eljárni akkor is, ha az egyszerqsített végelszámolás alatt elQreláthatóvá válik, hogy az egyszerqsített végelszámolás befejezése határidQben nem történhet meg.
(6) A (3)-(5) bekezdésben foglalt szabályok megszegése esetében kényszer-végelszámolásnak van helye.
115. § (1) A 114. § (3)-(5) bekezdésében meghatározott esetben a végelszámoló a változásbejegyzési kérelméhez - ha a közzététel már megtörtént - köteles csatolni a végelszámolási közlemény megjelenését igazoló okiratot. Ebben az esetben a cégbíróság a változásbejegyzési végzésében hitelezQi felhívást már nem tesz közzé, de a bírósági közleményben utal arra, hogy a végelszámolás egyszerqsített módon indult meg, és a korábban megjelent közlemény megjelenési idQpontját is feltünteti. Ha az áttérés olyan idQben történt meg, amikor a végelszámoló még nem tett közzé közleményt, akkor a végelszámoló bejelentése alapján a cégbíróság végzésében kerül sor a hitelezQi felhívásra.
(2) A hitelezQk igénybejelentésére, a követelések jegyzékének elkészítésére vonatkozó és egyéb, a végelszámolási hirdetményhez kapcsolódó határidQk számítása és kötelezettségek teljesítése áttérés esetén is - ha volt ilyen a végelszámoló által közzétett közlemény megjelenési idQpontjához kötQdik.
7. Cím
A kényszer-végelszámolás
116. § (1) Ha a bíróság törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva a céget megszqntnek nyilvánítja, kényszer-végelszámolást rendel el. Kényszer-végelszámolásra kerül sor akkor is, ha az anyagi jogszabályok szerint a cég jogutód nélküli megszqnését elQidézQ ok következett be, illetve, ha a cég a végelszámolást három éven belül nem fejezte be, továbbá ha a végelszámolás általános szabályaira történQ áttérést nem hajtotta végre (114. §).
PRTVZ
L
N
Z
\
Ò
Ô
Þ
E H ¶¼JPTW® ´ ÊÐ
NRT`bíÞÊÞµµµµµµµµjµjµjµjµjµjµjµjµjµjµµ/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph5húdAhúdA56B* CJOJQJ\]^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph&jhúdAhúdAB* CJUaJphhúdAhúdAB* CJaJph#húdAhúdA6B* CJ]aJph)RVZ
N
\
Ô
E ¶JT® hÊúúp#jæp#jÏp#jÏp#j·p#j·p#jÏp#jÏp#jÏp#jÏp#j·p#j·p#j·p#j·p#j·p#j·p#j·p#j·p#j··p#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xx¤ ¤[$\$]x^xgdúdAgdúdA
þNTbnÜþ
ò¶"V#
&
'&(!*û*®-¦/l144 9¸:Ê;Ø;çp#jçp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jÐÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jççp#jçp#jççp#jçp#jÐp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAblnxþ
(
&&®-¸-¦/°/Ê;Ö;Ø;<<$<JJNªNQ¢Q¤QÐQÒQÜQ W%Wü`a axazaaa¤a¦a²a'ghìhøhúh¾iÀiÌi*r6röwüw\xbxÎyÚyÚæXçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒ·Ò·ÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒÒÒçÒçÒ/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph5húdAhúdA56B* CJOJQJ\]^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph>Ø;<¬B.GjIJNQ¤QÒQT6VV WæX>\d^ü` azaa¦aFd'gìhèÐp#jÐp#jÐp#jÐÐp#jÐp#jèp#jèp#jÐÐÐp#jÐp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jèp#jèp#jèp#jèp#jÐp#jÐÐp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdAìhúhÀi0noHq*rþtpwöw\xx¼xÎy|ffÊÚ²èp#jèÐÐp#jÐp#jÐp#jÐÐÐp#jÐÐp#j¼p#jÐp#jÐp#jÐ
p#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐ xx¤ ¤[$\$]x^xgdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdAXºês È£
¥v«4°B°°D³µÄ¶0»ä½V¿
ÁÂìÃÆþÉÌÏdÓf×ççp#jçp#jççp#jçp#jççp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jççp#jç p#jçp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAXd
¥¥4°@°B°°°¨°Æ$ÆüÚÛ
Û`ÛbÛnÛâéèépêvêôêúêÎëÚëFìLìªì°ì
ííî îúîïÐïÖïºðÀðñ ñzññøñòòòÄòÐò ù ùRùXù
ÛbÛJá4æ*éâépêôê¨ëFìªì
íîúîÐïºðñzñÐñ¤ó ùÚûþçp#jÐp#jÐp#jç p#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçççp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAþðÿ
F&Fà&ì,-ø!,#F#`#Ü$À&j(>+,Ô/X1çp#jçp#jççp#jçp#jççp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jÐp#jÐp#jçp#jçççp#jçp#jçç$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA,#D#F#^#`#l#j(z(X1d1f11112 2>2D2^2d2R3X33355Â5È5 6&6æ8ì8^;d;>
h>úGHþL
MMMÌMÒMdNjNNN¼NÂN
PP¼PÂPRRüTäÏäÏ·Ï·Ï·Ï·Ï·ÏÏÏÏÏÏÏÏÏÏÏÏÏÏÏÏ·ÏÏÏÏÏÏÏÏÏ/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph5húdAhúdA56B* CJOJQJ\]^JaJph>X1f112>2^2R335Â5 6æ8^;><Ò<2>:>BEÒGþLMÌMdNNèp#jèp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐÐp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdAN¼N
P¼PRüTnWèWXÒY0\Z]ð].^Ð^`Êb`cdÎd®eögüi0mnînÿpçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jççp#jçççp#jçp#jçp#jçp#jççççp#jçp#jçp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAüTUnWtWèWîWXXÒYØY0\6\Z]`]ð]ø].^6^Ð^Ö^`"`ÊbÐb`cfcddÎdÔd8h>h>jDj0m-èÈ
v ¡B¡È¡N¢à¢ççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jççp#jç p#jçp#jçp#jççp#jçççp#jççp#jçp#jçp#jçp#jççp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAô
v | B¡H¡È¡Î¡N¢T¢8£>£Ä¤Ê¤V¥\¥A¦D¦^¦b¦°¦´¦ò¦ö¦=§¨X¨`¨ ©©©¢©Úªâª« «ú«¬t¬|¬*0¯¯,°2°¾°Ä°$±*±N²T²²² ³¦³l´r´Vµ\µ2·8·þ·¸è¸î¸ººüº»¨»®»í¼ð¼>¾D¾¿
¿z¿êÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒê/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJphQà¢8£Ä¤V¥=¦^¦°¦ò¦=§X¨ ©©Úª«ú«t¬ü¬*Z®Ô®¯,°¾°$±N²²çp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA²*³ ³l´Vµ ¶2·þ·è¸2ººüºh»¨»í¼9½>¾¿z¿XÀªÀÁþÁ(Âz¼ Ãçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAz¿¿ªÀ°ÀÁÁÂÂ(Â,ÂzÂ~¼ÂÀ ÃÄhÄpÄNÅVÅÚÅâÅÇ"ÇÚÇàÇJÈRÈÄÈÌÈbÑnÑvÔ|Ô¸Ô¾Ô
ÕÕfÕlÕ"Ö(Ö|××ö×ü×HØNØÎÙÔÙÛ Û<ÜBÜ(Ý.ݼÝÂÝÈÝÎÝþß
àòãä$ä(änää°ä´ähånåÎåÚåçÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒçÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒº/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJphI ÃhÄNÅÚÅÇÚÇJÈÄÈLÉÚÊÐÍbÑzÓvÔ¸Ô
ÕfÕ"Ö|×ö×HØÎÙÛ<Ü(ݼÝîÞççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAîÞÀâ@çþèLëZëºëì¢ìËìíí³í îPòìõ_÷ûîftçççp#jçp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jççp#j¼p#jçp#jçp#jçççç p#jÐp#jÐp#jÐp#j xx¤ ¤[$\$]x^xgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAÚåLëXëZë¸ëºëÆë¢ì¥ìËìÎìí íFïRïï¶ï¼ïÂïèïîïôïðð
ðìõøõîdfrt
,Ä Ð Ò tv
##°6¼60?t à p~
Ì
^Ä Ò v\ÞÒ> `"
#@',.°6èp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐèp#jèp#jÐp#jÐp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐ xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA°6<0?(BòExGGðGITJMM NOÎS$V2W~Z¾\Ì\j]@däe0iðjççp#jçp#jçp#jçp#jÐp#jÐp#jççp#jçp#jÐp#jÐp#jççp#jçp#jçp#jççÐp#jÐp#jççp#jçp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAüGMMMN N,NÎSÚS~ZZ¾\Ê\Ì\h]j]v]âkîkðkvlxllxx xÐxÒxÞx FHTô|¥¥§¢§¨¨°°°°°¨°ª°±±±½ª½¬½ä½æ½ò½$Ê2Ê4ÊâÊäÊðÊ ÚÚÚXÚYÚ_Ú4àêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêºêºêºêºêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒêÒê/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJphIðjâkðkxlmrDt\ux xÒxD|´¼Ffôä H¤Rçp#jÐp#jÐçp#jçççp#jçp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jÐp#jÐp#jçp#jç$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAR"Ø ¥|¥§¨©Ì¬°°°ª°±¦²¬´¢¶º<¼½¬½æ½X¿vÃçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jÐp#jçp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAvÃÇ$Ê4ÊäÊ6ÍÚÓèØ ÚÚYÚfÜ,ß4àDàºàòâ\åËæDê"ï2ïï¦õäöçp#jçÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jÐp#jÐp#jçççp#jÐp#jÐçp#jçp#jççp#jçp#jÐp#jÐp#jç p#jç$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA4àBàDà¸àºàÆà"ï0ï2ïïïªï*ù6ùZhjÆÈÔ:
F
DPÎÚP)\)/p/r//Ð2Þ2à233(3¸5¾5Â6Æ6È6Î6´?Â?Ä?X@Z@f@^QrQtQQQQQ.R0Räö*ùÄú°üÿZZjÈØª
:
ôDÀÌÎN#Ö%z(P)Ê+/çp#jççp#jçp#jççÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jç$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA/r/L1Ð2à23d5¸5Â6È67Æ8´?Ä?Z@¢FKDM^QtQQQ0RU=Vèp#jÐp#jÐp#jèp#jèp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐÐp#jèp#jèÐ p#jÐp#jÐp#jÐèp#jèp#jèp#jèÐp#jÐ xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA=V-WZY<\÷\awbdRe`e
ffjkm"oJq¤uÜw%zàzh4;uÞçp#jçççp#jççp#jççp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jççp#jçççp#jççp#jçp#jçÐp#jÐp#jç$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA÷\ÿ\d¤dRe^e`e f
ffm$m¤u°uÜwèw4:;tu".0ÀÂÎÊÖØøúÞàìî*è¨ô¨¬(¬*¬¬ ¬¬¬ <®B®ò®ø®°°>±D±µçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒ·Ò·ÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒÒÒÒÒÒ/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph5húdAhúdA56B* CJOJQJ\]^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph>Þ°"0Â~ÊØúTàîÔ $¢Â¢¤À¦è¨Öª¬çççp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jÐp#jÐp#jççp#jçp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA¬*¬ ¬<®ò®°>±Ü± ³~´µ/¶ö¶ý¶·K·þ¸P¹bº ½ôÁÂBÂîÂèp#jèp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐÐp#jèp#jèp#jÐp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jèèp#jÐp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdAµ¤µL¶N¶X¶[¶ö¶ü¶ý¶··$·K·¸þ¸¹x¹~¹ººôÁÂÂ@ÂBÂNÂîÂôÂ
ÃÃÃÃ0Ä8ĮĴÄPÏ\Ï^ÏJÐLÐXÐÊÙÖÙØÙhÚjÚvÚ,á8áää`åfå*î6î8îjîlîxîÊïÐïò ò²ó¸ó õ&õ÷
÷àøæøhnçÒºÒºÒçÒçÒçÒºÒºÒºÒºÒçÒçÒçÒºÒºÒºÒºÒºÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒºÒºÒçÒçÒçÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒº/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJphIîÂ
ÃÃ0Ä®ÄtÅØÈ²ÉRË{ÌPÏ^ÏLÐÔØÊÙØÙjÚ¨Ýà,áä`å2æxêçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jÐp#jÐp#jççp#jçp#jÐp#jÐçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAxêîë*î8îlîÊïò²ó õ÷ø\ùìý&PZh
Z
&À¶L çp#jçÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAntzZfh¨ú¦
¬
¶Â8">"z&&&Ä&Æ&Ò&è122/2026272O2P2Q22222¢2ì2í25363êÒêºêºêºêÒêÒêºêÒêºêºêºêêêºêºê
ê
k
ºê
ê
2jhúdAhúdAB* CJOJQJU^JaJph2jhúdAhúdAB* CJOJQJU^JaJph5húdAhúdA56B* CJOJQJ\]^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph)L z&&Æ&¢+¤-è120272P2ì2l378:¤:ò:è>ö>?zBç p#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jÐÐp#jÐp#jÐp#jçp#Êçp#Êç¼p#ÊçÐp#jÐp#jçp#jÐp#jÐp#jç xx¤ ¤[$\$]x^xgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA637383;3l3m3µ3¶3·3¸3477¢7¤7¦7¨7889 999:æÌ´ÌÌ
Ì´ÌÌkÌÌÌQÌ2j@ húdAhúdAB* CJOJQJU^JaJph2jWhúdAhúdAB* CJOJQJU^JaJph2jn
húdAhúdAB* CJOJQJU^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph2jhúdAhúdAB* CJOJQJU^JaJph2j
húdAhúdAB* CJOJQJU^JaJph:¢:¤:ð:ò:þ:è>ô>ö>???/B2BºIÆIÈIJJJX
X XXXX¬a¸aÂjÎj,x8x"l¦¨´¶äæòÒÞjv¨´ÄÐÒ
ü¥¦©©z©©ªçÒçÒçÒçÒçÒçÒºÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒÒÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒºÒºÒºÒ5húdAhúdA56B* CJOJQJ\]^JaJph/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph>zBhFºIÈIJÊMXSVX XXê]ô_¬a
eÂjqt,xü{À}lçp#jçp#jÐp#jÐçp#jççp#jçp#jÐp#jÐp#jçp#jçp#jçp#jçp#jç p#jç p#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jç p#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAl¨¶æX`ÒVX6j¨ÄÒ
l£,¥ü¥©z©ª ¬èp#jèp#jèp#jèp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jèp#jèp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐp#jÐÐp#j xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdA$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdAªªü²³
³T³V³b³ºÆÈƾÓÌÓèÔîÔ`ÕfÕªÕ°Õ4×:×HÙVÙbÚhÚ0Ü6ÜÜܲ޸ÞJßPßjàpàááââ.ä4ää¢äÊåÐåÄæÐæÒæ
ç
çç ëëÂóÐó®õ¼õ$* N
\
2@x--Å.Ë.Ì.æ.ç.î.çÒºÒºÒºÒºÒºÒçÒçÒçÒçÒºÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒçÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒçÒçÒºÒºÒºÒºÒºÒºÒº/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJphI¦°ü²
³V³d¶ú¹¼~¾TúÆDËκϾÓèÔ`ÕªÕ4׸×HÙÚbÚ0ÜÜçp#jçp#jÐp#jÐp#jççp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAÜݲÞJßjàáâ.ääÊåÄæÒæ
çê ë|ììî ñÂó¬ô®õøù°ý$çp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jÐp#jÐp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jçp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAÀZN
Ö2Ö6ÈFx- "j%0)*ô+Å.Ì.ç.b11çp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçp#jççp#jçp#jççp#jççp#jçp#jçp#jçp#jçp#jçÐp#jÐp#jçp#jçp#j$ xx¤ð ¤ð[$\$]x^xa$gdúdA xxÀ¤ ¤[$\$]x^x`ÀgdúdAî.b1h111,424ì4ò4Þ5ä57 7>>H$H*H0HLLZLfOrOtO²O´OÂOÚWàWbXhXüXY~[[Ð]Þ]pe|e~e®e°e¾e&iÒܤÜNã\ãëë ëRëTë`ëbë²ë´ëÂëâúîúðúûêÒêÒêÒêÒêÒêÒêºêÒêÒêºêºêºêºêÒêÒêÒêÒêºêºêºêºê¸êºêºêêêºêºêºêºêº5húdAhúdA56B* CJOJQJ\]^JaJphU/húdAhúdA5B* CJOJQJ\^JaJph/húdAhúdA6B* CJOJQJ]^JaJph)húdAhúdAB* CJOJQJ^JaJph>1,4ì4Þ578f:>ÀAÂC FþHRJLLfOtO´OJTäVÚWbXüX
(3) A kényszer-végelszámolás során a cég legfQbb szerve nem dönthet a cégnek a végelszámolási eljárás alatti mqködtetésérQl, illetve a végelszámolási eljárás megszüntetésérQl. A végelszámolás kezdQ idQpontját követQen a cég szervei nem hozhatnak a végelszámolás céljával ellentétes döntéseket.
(4) A cégbíróság nem dönthet a jogerQsen elrendelt kényszer-végelszámolás megszüntetésérQl. A kényszer-végelszámolást - ha arra a cég által elhatározott végelszámolást követQen kerül sor - a jogerQs elrendelésétQl számított egy éven belül be kell fejezni. A cégbíróság a határidQt a végelszámoló kérelmére indokolt esetben egy alkalommal hat hónappal, illetve ha peres eljárás van folyamatban, e per jogerQs befejezéséig meghosszabbíthatja.
(5) Ha a kényszer-végelszámolás során felszámolási eljárást kell kezdeményezni, a felszámolás során egyezségkötésnek nincs helye és a felszámolási eljárás az adós cég teljesítésére tekintettel nem szüntethetQ meg.
(6) A kényszer-végelszámolásra e fejezet szabályait - e címben foglalt eltérésekkel - kell alkalmazni.
117. § (1) A bíróság a kényszer-végelszámolást elrendelQ határozatában a cég végelszámolójának - kivételesen indokolt esetben - a cég vezetQ tisztségviselQjét is kirendelheti. A bíróság által kirendelt végelszámoló e megbízatást alapos okkal visszautasíthatja.
(2) Ha a cégbíróság végelszámolóként a felszámolók névjegyzékében szereplQ szervezetet rendel ki, a felszámoló szervezet csak a Cstv.-ben szabályozott kizárási és összeférhetetlenségi okokra való hivatkozással utasíthatja vissza a megbízatást.
(3) A kényszer-végelszámolás jogerQs elrendelésével összefüggQ változásokat a cégbíróság hivatalból jegyzi be a cégjegyzékbe és teszi közzé. A késQbbi cégjegyzékadat-változások bejelentése a végelszámoló kötelezettsége.
(4) A kényszer-végelszámolás során kirendelt végelszámoló a cég vagyonát csak nyilvános pályázat, illetve árverés útján értékesítheti.
118. § (1) A végelszámoló díját a végelszámoló kérelmére a legfQbb szerv állapítja meg. Amennyiben a legfQbb szerv a határozatát nem hozza meg, a végelszámoló díjáról a cégbíróság dönt.
(2) Ha a végelszámoló a korrigált végelszámolási nyitómérleg alapján vagy a késQbbiekben, a végelszámolási eljárás során azt állapítja meg, hogy a cég vagyona a hitelezQk követelésének fedezetére nem elegendQ, a végelszámoló bejelentése alapján a cégbíróság felszámolási eljárás lefolytatását kezdeményezi. A végelszámolónak a cégbíróság által megállapított díja felszámolási költségnek minQsül.
(3) A végelszámoló díja felszámoló szervezet esetében a tevékenységet lezáró beszámoló mérlege szerinti eszközök könyvszerinti értékének 1,5 százaléka, de legalább 100 000 Ft és az azt terhelQ általános forgalmi adó összege. A bíróság ettQl a mértéktQl indokolt esetben eltérhet. Más végelszámoló kirendelése esetében a végelszámoló kérelmére a munkájával arányban álló díjazást a cégbíróság állapítja meg.
IX. Fejezet
A VAGYONRENDEZÉSI ELJÁRÁS
1. Cím
A vagyonrendezési eljárás kezdeményezése
119. § (1) Vagyonrendezési eljárást kell - kérelemre vagy hivatalból - lefolytatni, ha megszüntetési eljárás lefolytatása után, a cég jogutód nélküli törlését követQen olyan vagyontárgy kerül elQ, amelynek a törölt cég volt a tulajdonosa. Ha a törölt cég ellen végrehajtási eljárás van folyamatban (Vht. 46. §) a végrehajtási eljárás alatt nem kezdeményezhetQ vagyonrendezési eljárás a lefoglalt vagyontárgy vonatkozásában.
(2) A vagyonrendezési eljárás nemperes eljárás, amelyre a Pp. szabályait - ha e fejezet másként nem rendelkezik - megfelelQen alkalmazni kell, szünetelésnek azonban nincs helye.
(3) A vagyonrendezési eljárást a törölt cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes megyei bíróság folytatja le.
(4) Az eljárást a törölt cég volt hitelezQje, volt tagja (részvényese), illetve az kérheti, akinek az eljárás lefolytatásához jogi érdeke fqzQdik, mivel az általa megjelölt vagyontárgyra vonatkozóan követelése áll fenn. A kérelmezQnek meg kell jelölnie a törölt cég, valamint azon vagyontárgy azonosításához szükséges adatokat, amely vonatkozásában a vagyonrendezési eljárás lefolytatását kéri, és csatolnia kell azokat az okiratokat, amelyekkel a vagyontárgy létét, tulajdoni helyzetének rendezetlenségét, illetve a kérelmezQ követelésének fennállását valószínqsíti. A kérelemhez csatolni kell a közzétételi költségtérítés megfizetésére vonatkozó igazolást is.
(5) Hivatalból kell lefolytatni a vagyonrendezési eljárást, ha a közhiteles vagy közérdekvédelmi célból vezetett nyilvántartást vezetQ szervezet bejelenti, hogy a nyilvántartásában a törölt cég tulajdonosként szerepel.
(6) Ha a folyamatban lévQ vagyonrendezési eljárás során újabb vagyontárgy kerül elQ, a bíróság - ha annak a 120. §-ban foglalt feltételei fennállnak - újabb vagyonrendezési eljárást rendel el, amelyet a korábban indult eljárással egyesít a Pp. szabályai szerint. Az eljárás megindítására a vagyonrendezQ bejelentése alapján is sor kerülhet.
2. Cím
A bíróság feladatai
120. § (1) Az eljáró bíróság a kérelemben foglaltakat megvizsgálja. Ennek során - szükség esetén - további okiratokat szerezhet be, és a kérelmezQt, valamint a törölt cég volt tagjait (részvényeseit) és az esetleg fellelhetQ korábbi vezetQ tisztségviselQit meghallgathatja.
(2) Kérelemre induló vagyonrendezési eljárás esetén, ha megállapítható a megjelölt vagyontárgy megléte és hogy az a törölt cég tulajdonában állt, a bíróság elrendeli a vagyonrendezési eljárás lefolytatását, kivéve, ha valószínqsíthetQ, hogy a fellelt vagyontárgy értékesítésébQl befolyó összeg az eljárás lefolytatásával felmerülQ költségeket sem fedezné, figyelemmel a 123. § (1) bekezdésében szabályozott díjra is. Ebben az esetben a bíróság a kérelmet elutasítja, és a vagyontárgyat a kérelmezQ, illetve több kérelmezQ esetén a kérelmezQk közös tulajdonába adja. Ha a kérelmezQ a vagyontárgyra természetben nem tart igényt, ezt a bíróságnak be kell jelentenie. Ebben az esetben a vagyontárgy a Ptk. szabályai szerint uratlan vagyonnak minQsül.
(3) A 119. § (5) bekezdésében foglalt esetben sem folytatható le az eljárás, ha a vagyontárgy ténylegesen nem lelhetQ fel. Ebben az esetben a bíróság elrendeli a vagyontárgynak a nyilvántartásból való törlését.
121. § (1) A vagyonrendezési eljárás lefolytatását elrendelQ, a Cégközlönyben közzétett végzésben a bíróság - az eljárás tárgyát képezQ vagyontárgy megjelölésével - vagyonrendezQt rendel ki a felszámolók névjegyzékében szereplQ felszámolók közül. A vagyonrendezQre vonatkozóan a Cstv.-ben a felszámoló szervezetre, illetve a felszámolóbiztosra irányadó összeférhetetlenségi szabályokat megfelelQen alkalmazni kell.
(2) A bíróság a végzésben felhívja a törölt cég volt hitelezQit, illetve tagjait (részvényeseit), hogy a vagyontárgyra vonatkozó igényeiket a közzétételtQl számított harminc napon belül a vagyonrendezQnek jelentsék be, illetve csatolják az igényt megalapozó okiratokat.
(3) Ha a vagyonrendezési eljárás tárgya zálogjoggal terhelt, a zálogjog jogosultját a bíróság külön felhívja hitelezQi igénye bejelentésére. A bejelentés elmaradása esetén a zálogjog megszqnik.
(4) Ha a vagyonrendezQ a bejelentett igényt nem fogadja el, a kérelmezQ nyolc napon belül az eljárást lefolytató bírósághoz fordulhat. A bíróság döntése ellen külön fellebbezésnek van helye.
(5) A vagyonrendezQ jogszabálysértQ intézkedése vagy mulasztása ellen a vagyonrendezQ kirendelésének idQtartama alatt, a tudomásszerzéstQl számított nyolc napon belül az eljárásban résztvevQ sérelmet szenvedett fél a bíróságnál kifogással élhet. A bíróság a kifogásról soron kívül határoz, ennek során a kifogásolt intézkedést megsemmisíti, vagy a kifogást elutasítja. A bíróság döntése ellen külön fellebbezésnek van helye.
3. Cím
A vagyonrendezQ feladatai
122. § (1) Az igények bejelentését követQen a vagyonrendezQ a vagyontárgyat nyilvánosan meghirdetett pályázat vagy árverés útján - a Cstv. 49. §-a (1)-(3) bekezdésének megfelelQ alkalmazásával - értékesíti, és az értékesítésbQl befolyt összeget az erre a célra nyitott elkülönített számláján helyezi el. Ingatlan vagy más nyilvántartásba bejegyzett vagyontárgy értékesítése esetében - annak ellenére, hogy a cég jogalanyisága már a törléssel megszqnt - az új tulajdonos tulajdonjogát kérelmére, a vagyonrendezési eljárás befejezését követQen a bíróság határozata alapján a közhiteles vagy közérdekvédelmi célból vezetett nyilvántartásba be kell jegyezni.
(2) A vagyontárgy értékesítése kivételesen mellQzhetQ, ha az eljárásban résztvevQk azt közösen kérik, valamint megelQlegezik, illetve megfizetik az eljárás lefolytatásával enélkül is felmerülQ költségeket és a vagyonrendezQ díját. Az eljárásban résztvevQknek az erre vonatkozó megállapodásukat a vagyonrendezQnek az értékesítés megkezdése elQtt be kell jelenteniük.
(3) A vagyontárgy értékesítésébQl befolyt összeg az eljárás költségeinek (a vagyonrendezQ díjának) elszámolását követQen elsQdlegesen a hitelezQi igények kielégítésére szolgál. Ha a rendelkezésre álló összeg valamennyi hitelezQi igény kielégítésére nem elegendQ, a hitelezQk kielégítése követeléseik arányában történik meg.
(4) Ha hitelezQi igényt nem jelentettek be, vagy a rendelkezésre álló összeg a hitelezQi igényeket meghaladja, az összeg felosztása a volt tagok (részvényesek) között - a létesítQ okirat eltérQ rendelkezésének hiányában - a cég törlésekor fennálló részesedésük arányában történik meg azzal, hogy a felosztás során azok a tagok (részvényesek), akik igényt nem jelentettek be, figyelmen kívül maradnak.
(5) Ha a vagyonrendezési eljárás lefolytatása kötelezQ, akkor is a (3)-(4) bekezdés szerint kell eljárni. Igénybejelentés hiányában a vagyonrendezési eljárás során befolyt összeget bírói letétbe kell helyezni.
(6) Ha a vagyonrendezési eljárás lefolytatása kötelezQ és a vagyontárgy értékesítése nem járt sikerrel, a vagyonrendezQ felmerült költségeinek és díjának megfizetése esetében a vagyontárgyat a jogosultnak természetben kell kiadni. Ha nincs igénybejelentQ vagy a kérelmezQ természetben nem tart igényt a vagyontárgyra, az ingó vagyontárgy a Ptk. szabályai szerint uratlan vagyonnak minQsül, ingatlan vagyontárgy esetében pedig az állam tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történQ bejegyzését rendeli el a bíróság.
4. Cím
A vagyonrendezési eljárás befejezése
123. § (1) A vagyontárgy értékesítését követQ harminc napon belül a vagyonrendezQ ezt a tényt bejelenti a bíróságnak, és benyújtja a 122. § (3)-(5) bekezdésében foglaltak szerint készített vagyonfelosztási javaslatot. A vagyonfelosztási javaslatban a követelések járulékait nem lehet figyelembe venni. A vagyonfelosztási javaslat keretében a vagyonrendezQ az eljárás lefolytatásával kapcsolatban közvetlenül felmerült költségei, továbbá munkadíjként 100 000 Ft és az azt terhelQ általános forgalmi adó megállapítását kérheti a bíróságtól, amelyet a vagyonfelosztási javaslat elkészítése során a felosztásra rendelkezésre álló összegbQl le kell vonni.
(2) A bíróság a vagyonrendezQ vagyonfelosztási javaslatát megvizsgálja és azt az érintetteknek megküldi, azzal, hogy arra nyolc napon belül észrevételt tehetnek. Ezt követQen a bíróság végzéssel határoz a hitelezQk követeléseinek kielégítésérQl, illetve a hitelezQnek nem minQsülQ kérelmezQk közötti vagyonfelosztásról, valamint meghozza a 122. § (1) és (6) bekezdésében foglalt határozatot, továbbá kötelezi a vagyonrendezQt a még szükséges intézkedések megtételére. A bíróság a vagyonrendezQ által felszámított költségek összegét indokolt esetben módosíthatja.
(3) Az értékesítés mellQzése esetén a bíróság a vagyonfelosztási javaslatban foglaltak szerint a vagyontárgyat a jogosult tulajdonába, illetve a kérelmezQk által meghatározott arányban a jogosultak közös tulajdonába adja. A végzésben határozni kell a vagyonrendezQ költségeinek és díjazásának összegérQl, annak viselésérQl is.
(4) A tulajdonjognak a közhiteles vagy közérdekvédelmi célból vezetett nyilvántartásba történQ bejegyzésére, illetve a vagyontárgy birtokba adására csak akkor kerülhet sor, ha a jogosultak a vagyonrendezQ bíróság által megállapított költségeit és munkadíját - amennyiben azok levonására az (1) bekezdés szerint nem került sor - megfizették.
(5) Ha a vagyonrendezési eljárás lefolytatására hivatalból került sor, a vagyonrendezQ az (1) bekezdésben meghatározott költségeinek és díjának a vagyonfelosztási javaslat alapján nem fedezett részét az állam viseli.
(6) A vagyonfelosztásról döntQ végzés ellen fellebbezésnek van helye. Az eljárás jogerQs befejezésének tényét a bíróság a Cégközlönyben közzéteszi.
124. § A 120-123. §-ban foglaltak megfelelQen irányadók abban az esetben is, ha a cég törlésére végelszámolási eljárás vagy felszámolási eljárás lefolytatása után került sor, de a cég törlését követQen olyan vagyontárgy kerül elQ, amelynek a törölt cég volt a tulajdonosa, és arról a végelszámolási, illetve a felszámolási eljárásban rendelkezés nem történt.
X. Fejezet
HATÁLYBA LÉPTETP ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK, MÓDOSULÓ JOGSZABÁLYOK
125. § (1) Ez a törvény - a (2)-(7) bekezdésben foglalt kivétellel - 2006. július 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követQen benyújtott bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem esetében, illetve a hatálybalépése után indult törvényességi felügyeleti eljárásban és más, a törvény hatálya alá tartozó ügyben (eljárásban) kell alkalmazni.
(2) A 88. § (4) bekezdésében, a 89. § (1) és (3) bekezdésében, valamint a 135. § (5)-(6) bekezdésében foglalt rendelkezések a törvény kihirdetését követQ harmincadik napon lépnek hatályba; rendelkezéseiket az ezt követQen indult eljárásokban kell alkalmazni.
(3) A törvénynek az európai szövetkezetre vonatkozó rendelkezései 2006. augusztus 18-án lépnek hatályba.
(4) A 17. § (2) bekezdése 2007. január 1-jén lép hatályba.
(5) Azok a gazdasági társaságok, amelyek a törvény hatálybalépését megelQzQen nem nyújthatták be cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmüket elektronikus úton, ezt - választásuk szerint - 2006. július 1. napjától tehetik meg. Az egyéb cégformák esetében a 36-39. § rendelkezései 2007. január 1. napjától alkalmazhatók.
(6) A 4. § (2) bekezdése, a 25. § o) pontja, valamint a törvény 2. számú melléklete I. részének 10. pontja 2007. július 1-jén lép hatályba.
(7) Az 1. § (2) bekezdésének c)-e) pontja, a 13. § (3) bekezdésének a) pontja, 2007. október 1-jén lép hatályba. A 20. § (1) bekezdése 2008. január 1-jén lép hatályba.
126. § Az e törvény hatálybalépését megelQzQen benyújtott cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmeket a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény szabályai szerint kell elbírálni, és ennek a törvénynek a rendelkezései szerint kell eljárni a folyamatban lévQ törvényességi felügyeleti, valamint hivatalbóli törlési és vagyonrendezési eljárás során is.
127. § (1) Ahol jogszabály a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletérQl szóló 1989. évi 23. törvényerejq rendeletet, valamint a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvényt említi, ott azon e törvényt kell érteni.
(2) Ahol törvény a hivatalbóli törlési eljárásról, illetve a törlési eljárásról rendelkezik, ott azon a megszüntetési eljárást kell érteni.
128. § Felhatalmazást kap az igazságügyért felelQs miniszter, hogy
a) a cégeljárásra és a cégnyilvántartásra,
b) a Cégközlönyben megjelenQ közlemények közzétételére és költségtérítésére,
c) a céginformációs szolgálat mqködésére és a fizetendQ költségtérítésre,
d) a felügyelQbiztos díjára,
e) a közigazgatási informatikáért felelQs miniszterrel egyetértésben az elektronikus cégbejegyzési eljárásra és cégnyilvántartásra,
f) a közigazgatási informatikáért felelQs miniszterrel és az adópolitikáért felelQs miniszterrel egyetértésben a cégeljárás és más cégügy illetéke és a közzétételi költségtérítés elektronikus úton történQ megfizetésével kapcsolatos eljárásra,
g) a közigazgatási informatikáért felelQs miniszterrel egyetértésben a cég honlapján történQ közzétételre,
h) a közigazgatási informatikáért felelQs miniszterrel egyetértésben az automatikus és a hivatalbóli bejegyzési eljárásra, az automatikus és a hivatalbóli bejegyzésekre,
i) a közigazgatási informatikáért felelQs miniszterrel egyetértésben a cégjegyzésre jogosultak képviseleti jogának igazolására szolgáló kártyára,
j) a számviteli szabályozásért felelQs miniszterrel egyetértésben a számviteli törvény szerinti beszámoló elektronikus úton történQ megküldése során csatolandó qrlap formai és tartalmi elemeire, továbbá a beszámoló elektronikus úton történQ megküldésével kapcsolatos eljárásra
vonatkozó részletes szabályokat rendelettel állapítsa meg.
129. § (1) E törvény hatálybalépését megelQzQen bejegyzett cégek a cégjegyzékben vezetett adataik elsQ változásakor, ennek hiányában legkésQbb 2007. szeptember 1. napjáig kötelesek a 24-25. §-nak megfelelQ adatok bejelentésére.
(2) Az e törvény 4. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket csak azon cégek esetében kell alkalmazni, amelyekben az állam közvetlenül vagy szervezetei útján gyakorolt többségi befolyása (Ptk. 685/B. §) a törvény hatálybalépését követQen szqnik meg vagy a cég a törvény hatálybalépését követQen kerül ki a külön törvény szerinti tartós állami tulajdoni körbQl.
(3) Azok a cégek, amelyeknek a végelszámolása e törvény hatálybalépésének idQpontjában már folyamatban van, a törvény hatálybalépésétQl számított három éven belül a Cstv. 2006. július 1-jéig hatályos elQírásai szerint kötelesek a végelszámolási eljárást befejezni. Azok a cégek, amelyeknek a végelszámolása a törvény hatálybalépésekor már több mint három éve folyamatban van, a végelszámolást a törvény hatálybalépésétQl számított egy éven belül, a Cstv. 2006. július 1-jéig hatályos elQírásai szerint kötelesek befejezni. Ennek hiányában abban az esetben, ha a végelszámolás a cég elhatározása alapján folyik, a cégbíróság elrendeli a cég kényszer-végelszámolását.
(4) A 20. § (1) bekezdésének hatálybalépéséig a Cégközlöny a 2007. október 1. napjáig hatályos formában jelenik meg.
(5) Azok a korábban bejegyzett adatok, amelyeket e törvény hatálybalépését követQen a cégjegyzék már nem tart nyilván, e törvény hatálybalépésének napjával az elektronikus cégnyilvántartásból hivatalból törlésre kerülnek.
(6) A cégjegyzékbe már bejegyzett oktatói munkaközösségek e törvény hatálybalépését követQ hat hónapon belül kötelesek a létesítQ okiratuk módosítása útján közkereseti társaságként vagy korlátolt felelQsségq társaságként történQ nyilvántartásba vételüket kérni, vagy ennek hiányában a jogutód nélküli megszqnésrQl határozni és azt a cégbíróságnak bejelenteni. A határidQ eredménytelen elteltét követQen a cégbíróság a céget megszqntnek nyilvánítja. A végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye.
130. § (1) A törvénynek a cégbejegyzéssel (változásbejegyzéssel) kapcsolatos bírósági ügyintézési határidQkre vonatkozó rendelkezései - a 48. §-ban foglalt kivétellel - 2008. január 1-jén lépnek hatályba. A törvény hatálybalépésétQl 2008. január 1. napjáig a bírósági ügyintézési határidQkre a (3)-(5) bekezdésben foglaltak az irányadók.
(2) A szerzQdésmintával alapított, illetve mqködQ cégek esetében
a) a kérelem benyújtásától számított nyolc munkanapon belül kerülhet sor a kérelem hiánypótlási eljárás lefolytatása nélküli elutasítására,
b) a cég bejegyzésére irányuló kérelem esetén a hiánypótlásra felhívó végzés meghozatalára nyitva álló határidQ a kérelem érkezésétQl számított tíz munkanap,
c) a cég bejegyzésére irányuló kérelem érkezésétQl számított tizenöt munkanapon belül dönteni kell a bejegyzésrQl vagy annak elutasításáról.
(3) A szerzQdésminta alkalmazása nélkül alapított, illetve mqködQ cégek esetében
a) a kérelem benyújtásától számított nyolc munkanapon belül kerülhet sor a kérelem hiánypótlási eljárás lefolytatása nélküli elutasítására,
b) a cég bejegyzésére irányuló kérelem esetén a hiánypótlásra felhívó végzés meghozatalára nyitva álló határidQ a kérelem érkezésétQl számított húsz munkanap,
c) a cég bejegyzésére irányuló kérelem érkezésétQl számított harminc munkanapon belül dönteni kell a bejegyzésrQl vagy annak elutasításáról.
(4) Mind a szerzQdéskötéssel, mind a szerzQdésminta alkalmazása nélkül alapított cég változásbejegyzése esetében a hiánypótlásra felhívó végzés meghozatalára nyitva álló határidQ harmincöt munkanap, a változásbejegyzési kérelemben foglaltak bejegyzésérQl vagy annak elutasításáról pedig a kérelem benyújtásától számított negyvenöt munkanapon belül kell dönteni.
(5) A cégbíróság vezetQje a (2)-(4) bekezdésben meghatározott, a cégbejegyzésre (változásbejegyzésre) vonatkozó ügyintézési határidQk elmulasztása esetén a határidQ lejártát követQen nyolc munkanapon belül intézkedhet a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elbírálásáról.
131. § Az adóhatóságnak a 87. § (2) bekezdésében meghatározott tájékoztatási kötelezettségét a törvény hatálybalépésekor már bejegyzett cégek esetében 2006. november 30-ig kell teljesítenie.
132. § (1) E törvény - végrehajtási rendeleteivel, valamint a gazdasági társaságokról szóló törvénnyel együtt - a következQ uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a) a Tanács 68/151/EGK elsQ irányelve (1968. március 9.) az egész Közösségre kiterjedQ egységes biztosítékok kialakítása érdekében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében a SzerzQdés 58. cikkének (2) bekezdése szerinti társaságoknak elQírt biztosítékok összehangolásáról, valamint az azt módosító
aa) az Európai Parlament és a Tanács 2003/58/EK irányelve (2003. július 15.) a meghatározott jogi formájú társaságokra vonatkozó nyilvánossági követelmények tekintetében a 68/151/EGK tanácsi irányelv módosításáról,
ab) a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeirQl, valamint az Európai Unió alapját képezQ szerzQdések kiigazításáról szóló okmány II. melléklet 4. rész A. pont (1) bekezdése;
b) a Tanács 77/91/EGK második irányelve (1976. december 13.) a biztosítékok egyenértékqvé tétele céljából a részvénytársaságok alapításának, valamint ezek tQkéje fenntartásának és módosításának tekintetében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében a SzerzQdés 58. cikkének (2) bekezdése szerinti társaságoknak elQírt biztosítékok összehangolásáról, valamint az azt módosító
ba) a Tanács 92/101/EGK irányelve (1992. november 23.) a részvénytársaságok alapításáról, valamint a tQkéjük fenntartásáról és módosításáról szóló 77/91/EGK irányelv módosításáról,
bb) a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeirQl, valamint az Európai Unió alapját képezQ szerzQdések kiigazításáról szóló okmány II. melléklet 4. rész A. pont (2) bekezdése;
c) a Tanács 78/855/EGK harmadik irányelve (1978. október 9.) a SzerzQdés 54. cikke (3) bekezdésének g) pontja alapján a részvénytársaságok egyesülésérQl, valamint az azt módosító, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeirQl, valamint az Európai Unió alapját képezQ szerzQdések kiigazításáról szóló okmány II. melléklet 4. rész A. pont (3) bekezdése;
d) a Tanács 82/891/EGK hatodik irányelve (1982. december 17.) a SzerzQdés 54. cikke (3) bekezdésének g) pontja alapján a részvénytársaságok szétválásáról;
e) a Tanács 89/666/EGK tizenegyedik irányelve (1989. december 21.) a valamely tagállam jogának hatálya alá tartozó meghatározott jogi formájú társaságoknak egy másik tagállamban létesített fióktelepeire vonatkozó adatközlési követelményeirQl;
f) a Tanács 89/667/EGK tizenkettedik társasági jogi irányelve (1989. december 21.) az egyszemélyes korlátolt felelQsségq társaságokról;
g) a Tanács 2001/86/EK irányelve (2001. október 8.) az európai részvénytársaság statútumának a munkavállalói részvételre vonatkozó kiegészítésérQl;
h) az Európai Parlament és a Tanács 2004/25/EK irányelve (2004. április 21.) a nyilvános vételi ajánlatról.
(2) E törvény a következQ uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:
a) a Tanács 2137/85/EGK rendelete az európai gazdasági egyesülésrQl (az európai gazdasági egyesülésrQl, valamint a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény és a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2003. évi XLIX. törvénnyel együtt);
b) a Tanács 2157/2001/EK rendelete (2001. október 8.) az európai részvénytársaság (SE) statútumáról (az európai részvénytársaságról szóló 2004. évi XLV. törvénnyel együtt);
c) A Tanács 1435/2003/EK rendelete (2003. július 22.) az európai szövetkezet (SCE) statútumáról;
d) az Európai Parlament és a Tanács 1893/2006/EK rendelete (2006. december 20.) a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról.
133-134. §
135. § (1)
(2) Ahol jogszabály a csQdeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvényt említi, ott azon a csQdeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényt kell érteni.
(3)
(4)-(6)
136. § (1) 2007. július 1. után közhasznú társaság már nem alapítható.
(2) A 2007. július 1-jén a cégnyilvántartásba bejegyzett, vagy bejegyzés alatt álló közhasznú társaság 2009. június 30-ig a közhasznú társaságokra irányadó szabályok szerint mqködhet tovább.
(3) 2007. július 1-jét követQen a közhasznú társaság nonprofit gazdasági társaságként történQ továbbmqködésére, nonprofit gazdasági társasággá történQ átalakulására, illetve megszqnésére a Gt. 365. §-a (3) bekezdésében foglalt szabályok irányadók.
(4) 2009. július 1-jén a törvény 27. §-ának (7) bekezdése, 1. számú melléklete II. részének 8. pontja, valamint 2. számú melléklete II. részének 7. pontja a hatályát veszti.
1. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
Azok a mellékletek, amelyeknek hiánya esetén a cégbejegyzési, illetve a változásbejegyzési kérelem hiánypótlási eljárás nélküli elutasítására kerül sor
I. Ha a bejegyzési kérelem tartalmára tekintettel kötelezQ, valamennyi cég bejegyzéséhez (változásbejegyzéséhez) szükséges okiratok:
1. a) létesítQ okirat, illetve a létesítQ okirat módosítása,
b) a létesítQ okirat - változásokkal egybefoglalt - hatályosított szövege,
c) változásbejegyzés esetén a legfQbb szervnek vagy a legfQbb szerv helyett eljáró, döntésre jogosult szervnek a változás alapjául szolgáló határozata,
d) változásbejegyzés esetén, ha a változás bírósági vagy hatósági határozaton alapul, az erre vonatkozó okirat;
2. amennyiben törvény a cég alapítását hatósági engedélyhez köti, az alapítási engedély;
3. amennyiben a cég élt névfoglalással, a névfoglalást elrendelQ végzés másolata;
4.
5. ha külön jogszabály elQírja, külföldi cég vagy más szervezet tagsága esetén a külföldi cég három hónapnál nem régebbi cégkivonata és annak magyar nyelvq hiteles fordítása, illetve annak hiteles fordításban történQ igazolása, hogy a céget vagy más szervezetet a hazai joga szerint nyilvántartásba vették, illetve az az okirat, amelybQl képviselQjének a képviseletre való jogosultsága megállapítható;
6. kézbesítési megbízott megjelölése esetén a külföldi személy magyarországi kézbesítési megbízottjának a megbízására, illetve a megbízás elfogadására vonatkozó teljes bizonyító erejq magánokirat vagy közokirat;
7. a) a vezetQ tisztségviselQk, felügyelQbizottsági (ellenQrzQ bizottsági) tagok, a könyvvizsgáló, illetve a szövetkezet, az erdQbirtokossági társulat, a vízgazdálkodási társulat tisztségviselQinek a megválasztást elfogadó, az összeférhetetlenségre is kiterjedQ nyilatkozata, a közkereseti társaság és a betéti társaság vezetQ tisztségviselQinek kivételével, ha a képviseletet valamennyi tag ellátja,
b) az a) pontban említettek megválasztásának idQtartamát tartalmazó okirat,
c) elektronikus aláírás esetében az elektronikus címpéldány tanúsítványa;
8. ha a könyvvizsgáló szervezet, a könyvvizsgálatot ellátó személynek a megválasztást elfogadó, az összeférhetetlenségre is kiterjedQ nyilatkozata;
9. ingatlan nem pénzbeli hozzájárulásként történQ szolgáltatása esetén az ingatlan - három hónapnál nem régebbi tulajdoni lapja, melybQl az ingatlannal való rendelkezés jogcíme legalább széljegy formájában megállapítható; a tulajdoni lapon a következQ bejegyzésre váró széljegy jogosultjaként csak a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató személy vagy szervezet szerepelhet;
10. a jogszabályban meghatározott mértékq illeték és közzétételi költségtérítés megfizetésének igazolása;
11. a jogi képviselQ meghatalmazása, illetve képviseleti jogának igazolása;
12. az adószám megállapításához szükséges, az általános forgalmi adó alanyának az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével összefüggQ nyilatkozat [az adózás rendjérQl szóló 2003. évi XCII. törvény 22. § (1) bekezdése].
II. Ha a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem tartalmára tekintettel kötelezQ, az egyes cégformák bejegyzéséhez (változásbejegyzéséhez) szükséges további okiratok:
1. korlátolt felelQsségq társaság esetén
a) a tagjegyzék, közös tulajdonú törzsbetét esetében a résztulajdonosok és a képviselQjük feltüntetésével;
b) a vagyoni hozzájárulással kapcsolatban
ba) hitelintézet igazolása a pénzbeli hozzájárulás befizetésérQl vagy ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyzQ által közokiratba foglalt ügyvezetQi nyilatkozat a pénzbeli hozzájárulásnak a társaság rendelkezésére bocsátásáról, illetve bejegyzett társaság esetében a létesítQ okiratban (a legfQbb szerv határozatában) meghatározottak szerint történQ befizetésrQl szóló igazolás,
bb) ügyvezetQi nyilatkozat a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról, a tagoknak a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére vonatkozó nyilatkozatával együtt;
c) a tQkeleszállításra vonatkozó közlemény közzétételét igazoló lappéldánykivonatok;
2. a) nyilvános részvénytársaság alapításával összefüggésben
aa) az alapítási tervezet,
ab) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által jóváhagyott tájékoztató,
ac) a részvényjegyzési ív,
ad) az alakuló közgyqlésre szóló meghívó és a közzétételének igazolása,
ae) az alakuló közgyqlés jegyzQkönyve és a jelenléti ív;
b) zárt körq részvénytársaság alapításával összefüggésben a részvények átvételére kijelölt személyeknek a részvények átvételére vonatkozó kötelezettségvállalását tartalmazó okirat;
c) részvénytársaság alapításával összefüggésben
ca) a hitelintézet igazolása az alaptQke alapításkori hányadának befizetésérQl,
cb) az alapítók nyilatkozata a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról;
d) részvénytársaság tQkeváltozásával kapcsolatban
da) a tQkeleszállításra vonatkozó közlemény közzétételét igazoló lappéldánykivonatok, és az igazgatóság Gt. 274. § (1) bekezdése szerint adott nyilatkozata,
db)
e) részvénytársaság esetén
ea) a közgyqlés összehívására vonatkozó meghívó (hirdetmény) és a jelenléti ív,
eb) a közgyqlés jegyzQkönyve (kivonata);
3. szövetkezet esetén
- az alakuló közgyqlés, illetve a közgyqlés jegyzQkönyve (kivonat) és a jelenléti ív,
- a közgyqlési meghívó;
4. erdQbirtokossági társulat esetén
- az alakuló közgyqlés, illetve a közgyqlés jegyzQkönyve (kivonata) és a jelenléti ív,
- a közgyqlési meghívó,
- a társulat tulajdonában vagy használatában lévQ ingatlanok tulajdoni lapjai;
5. vízgazdálkodási társulat esetén
- az alakuló közgyqlés, illetve a közgyqlés jegyzQkönyve (kivonata) és a jelenléti ív,
- a közgyqlési meghívó,
- az érdekeltségi terület helyszínrajza,
- az alapszabály mellékleteként a társulat tagjainak neve (cégneve) lakhelye (székhelyének) felsorolása;
6. külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén
a) fióktelepet létesítQ, valamint annak képviselQjét kijelölQ határozat és annak hiteles magyar nyelvq fordítása,
b) az 1997. évi CXXXII. törvény 23. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatok,
c) a fióktelep megszqnéséhez az errQl hozott alapítói határozat és annak hiteles fordítása,
d) a külföldi vállalkozás megszqnése közzétételét igazoló lappéldány kivonata;
7. külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete esetén
a) a képviseletet létesítQ, valamint annak képviselQjét kijelölQ határozat és annak hiteles magyar nyelvq fordítása,
b) az 1997. évi CXXXII. törvény 30. §-a szerinti nyilatkozatok,
c) képviselet megszqnéséhez az errQl hozott alapítói határozat és annak hiteles fordítása,
d) a külföldi vállalkozás megszqnése közzétételét igazoló lappéldány kivonata;
8. közhasznú társaság esetén
a) a tagjegyzék, közös tulajdonú törzsbetét esetében a résztulajdonosok és a képviselQjük feltüntetésével;
b) a vagyoni hozzájárulással kapcsolatban
ba) a hitelintézet igazolása a pénzbeli hozzájárulás befizetésérQl, illetve bejegyzett társaság esetében a létesítQ okiratban (a legfQbb szerv határozatában) meghatározottak szerint történQ befizetésrQl szóló igazolás,
bb) ügyvezetQi nyilatkozat a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról és annak jogcímérQl, a tagoknak a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére vonatkozó nyilatkozatával együtt;
c) a tQkeleszállításra vonatkozó közlemény közzétételét igazoló lappéldánykivonatok;
9. egyéni cég esetén a vállalkozói igazolvány hitelesített másolata;
10. végrehajtói iroda esetén a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alapítási engedélye;
11. közjegyzQi iroda esetén a területi kamara elnökségének alapítási engedélye.
III. A gazdasági társaságok átalakulásának (formaváltozásának, egyesülésének, különválásának) bejegyzéséhez szükséges további okiratok:
1. a gazdasági társaság legfQbb szervének határozatai az átalakulásról;
2. nyilatkozat arról, hogy a munkavállalói érdekképviseletet az átalakulás elhatározásáról az ügyvezetés tájékoztatta;
3. az átalakuló (jogelQd) társaság(ok) vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete;
4. az átalakulással létrejövQ (jogutód) gazdasági társaság(ok) vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete;
5. a vagyonmérleg-tervezetekre és a vagyonleltár-tervezetekre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést tartalmazó okirat;
6. az átalakulásra vonatkozó közlemények megjelenését igazoló lappéldányok kivonata;
7. egyesülés esetén az egyesülési szerzQdés;
8. szétválás esetén a szétválási szerzQdés.
IV. Felszámolás esetén szükséges okiratok:
1. a felszámoló szervezet megbízásából a felszámolandó cégnél eljáró személyt kijelölQ okirat, és e személynek (felszámolóbiztos) a megbízatás elfogadását tartalmazó, az összeférhetetlenségre is kiterjedQ nyilatkozata;
2. a felszámolóbiztos aláírási címpéldánya.
V. Végelszámolás esetén szükséges okiratok:
1. az általános szabályok szerint lefolytatott végelszámolás esetén
a) a legfQbb szerv jogutód nélküli megszqnését elhatározó, és a végelszámolás megindítására, a végelszámoló kijelölésére vonatkozó határozata,
b) a végelszámolói megbízatás elfogadását tartalmazó, az összeférhetetlenségre is kiterjedQ nyilatkozat,
c) a végelszámoló aláírási címpéldánya, ha a végelszámoló nem a cég korábbi vezetQ tisztségviselQje,
d) nyilatkozat arról, hogy a munkavállalói érdekképviseletet a végelszámolás megindításáról az ügyvezetés tájékoztatta,
e) a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv igazolása a cég biztosítottjai adatainak átadásáról;
2. egyszerqsített végelszámolás esetén:
a) az 1. pont alatti okiratok,
b) a végelszámoló által közzétett hirdetmény.
2. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
Azok a mellékletek, amelyeknek a csatolását a cégbíróság kizárólag a hiánypótlásra felhívó végzésben írhatja elQ
I. Ha a bejegyzési kérelem tartalmára tekintettel kötelezQ, valamennyi cég bejegyzéséhez (változásbejegyzéséhez) szükséges okiratok:
1. ha a cég az Európai Unió valamely hivatalos nyelvén történQ nyilvántartását is kéri, a cégbejegyzésre irányuló nyomtatványnak a választott nyelven kitöltött példánya, valamint a létesítQ okirat e nyelvre történt hiteles fordítása;
2.
3. a) ha a cég elnevezésében történelmi személyiség neve szerepel, vagy a cégnévhez másnak jogi érdeke fqzQdik, a Ctv. 4. §-ának (4) bekezdésében meghatározott személy vagy szervezet hozzájárulását tartalmazó okirat, a Ctv. 4. §-ának (5) bekezdésében meghatározott esetben pedig annak igazolása, hogy a cégben az állam többségi befolyással rendelkezik,
b) a cég idegen nyelvq elnevezésének hiteles fordítását tanúsító okirat;
4. a) társadalmi szervezet tagról vezetett nyilvántartás adatait tartalmazó, három hónapnál nem régebbi kivonat,
b) önkormányzat tag esetén a képviselQ-testület erre vonatkozó döntését tartalmazó okirat;
5. a kiskorú tag (részvényes) képviseletére vonatkozó gyámhivatali határozat, ha a szülQ nem láthatja el a kiskorú képviseletét;
6. ha a vezetQ tisztségviselQk megválasztásához hatósági engedély szükséges ez az okirat;
7. a vezetQ tisztségviselQ képviseleti jogának egyes ügyekre vagy ügycsoportokra vonatkozó átruházása esetén az errQl szóló okirat;
8. ha a nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásához hatóság, illetve harmadik személy hozzájárulása (engedélye) szükséges, ez az okirat;
9. a) az elismert vállalatcsoport létrehozására vonatkozó szerzQdés,
b) az elismert vállalatcsoport létrejöttének, valamint megszqnésének közzétételét igazoló lappéldány kivonat,
c) az uralkodó tag nyilatkozata arról, hogy az arra jogosult hitelezQknek biztosítékot nyújtott, illetve az ellenQrzött társaság tagjai (részvényesei) kérésére üzletrészeiket (részvényeiket) piaci értéken megvásárolja,
d) az elismert vállalatcsoportban részt vevQ társaságok legfQbb szervének határozatai az elismert vállalatcsoport létrehozásáról, illetve megszüntetésérQl;
10. a közhasznú jogállás megszerzését, illetve megszqnését tanúsító okirat.
II. Ha a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem tartalmára tekintettel kötelezQ, az egyes cégformák bejegyzéséhez (változásbejegyzéséhez) szükséges további okiratok:
1. korlátolt felelQsségq társaság esetén:
a) az üzletrész megszerzéséhez kapcsolódóan
aa)
ab) az üzletrész bírósági határozattal, árveréssel történQ megszerzése esetén az erre vonatkozó okirat,
ac) a gyámhivatal jóváhagyó nyilatkozata a kiskorú tag (részvényes) üzletrészének átruházásához,
ad) az elQvásárlási jog gyakorlásával kapcsolatos nyilatkozatok,
ae) ha a létesítQ okirat az üzletrész átruházásához elQírja a társaság beleegyezését, az erre vonatkozó okirat,
af) az üzletrész megszerzQjének azon nyilatkozata, amellyel a létesítQ okirat rendelkezéseit magára nézve kötelezQnek ismeri el,
ag) ha a társaság rendelkezik az üzletrésszel, az ezzel kapcsolatos okiratok,
ah) a saját üzletrész megszerzése esetén (közbensQ) mérleg a törzstQkén felüli vagyon meglétének igazolására,
ai) az üzletrész felosztásával, bevonásával kapcsolatos jognyilatkozatokat tartalmazó okiratok (jegyzQkönyv),
aj) a hátralékos törzsbetét hányadoknak a létesítQ okiratban foglaltak szerint történt befizetését tanúsító okirat az üzletrész kívülálló részére történQ átruházását, a tQkeemelést vagy a saját üzletrész megszerzését tartalmazó bejegyzési kérelem esetén;
b) ha a nem pénzbeli hozzájárulás értékeléséhez könyvvizsgálót vagy szakértQt vesznek igénybe, a könyvvizsgálói (szakértQi) vélemény;
c) a taggyqlésen kívül hozott határozat meghozatalával kapcsolatos okiratok;
d) a törzstQke változása esetében
da) az elsQbbségi jog gyakorlásával, illetve az új törzsbetét kívülálló által történQ megszerzésével kapcsolatos jognyilatkozatokat tartalmazó okiratok,
db) a törzstQkén felüli vagyonból történQ tQkeemelés esetében a taggyqlés által elfogadott számviteli törvény szerinti beszámoló mérlege vagy a közbensQ mérleg,
dc) a törzstQke kötelezQ leszállítása esetében az ügyvezetQ nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a kötelezQ leszállításra milyen törvényi ok miatt került sor, és az ezt alátámasztó okiratok,
dd) a törzstQke leszállítása esetében az ügyvezetQ nyilatkozata a hitelezQknek nyújtott biztosítékokról, illetve arról, hogy a társaság a hitelezQnek nem köteles biztosítékot nyújtani;
e) az üzletrész elzálogosításához kapcsolódóan
ea) a zálogjog bejegyzése esetén a zálogszerzQdés egy eredeti példánya vagy annak - legalább a szerzQdQ felek nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét), a zálog tárgyának meghatározását, a zálogjog kikötését, a szerzQdés megkötésének helyét és idQpontját, valamint a felek aláírását tartalmazó - kivonata, továbbá a zálogjogosult által benyújtott bejegyzési kérelem esetén a tag (zálogkötelezett) teljes bizonyító erejq magánokiratba foglalt bejegyzési engedélye,
eb) a tag (zálogkötelezett) által benyújtott törlési kérelem esetén a zálogjogosult teljes bizonyító erejq magánokiratba foglalt törlési engedélye;
2. a) nyilvános részvénytársaság alapításával összefüggésben a nem pénzbeli hozzájárulás értékérQl adott könyvvizsgálói (szakértQi) vélemény;
b) részvénytársaság tQkeváltozásával kapcsolatban
ba) új részvényekkel történQ alaptQke-emelés esetében annak igazolása, hogy a tQkeemelést megelQzQen forgalomba hozott részvények névértéke (kibocsátási értéke) befizetésre került és a Gt. 250. § (2) bekezdésében foglalt hozzájárulást igazoló okiratok,
bb) a jegyzett tQkén felüli vagyonból történQ tQkeemelés vagy dolgozói részvény kialakítása esetében a taggyqlés által elfogadott számviteli törvény szerinti beszámoló mérlege, illetve a közbensQ mérleg,
bc) az alaptQke kötelezQ leszállítása esetében a vezetQ tisztségviselQ nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a kötelezQ leszállításra milyen törvényi ok miatt került sor, és az ezt alátámasztó okiratok,
bd) az alaptQke leszállítása esetén a leszállítással érintett részvénysorozat részvényeseinek elQzetes hozzájárulását tanúsító okirat,
be) az alaptQke leszállítása esetében a vezetQ tisztségviselQ nyilatkozata a hitelezQknek nyújtott biztosítékokról, illetve arról, hogy a társaság a hitelezQknek nem köteles biztosítékot nyújtani;
c) nyilvánosan mqködQ részvénytársaság zártkörqen mqködQvé válása esetében a vezetQ tisztségviselQ nyilatkozata arról, hogy a részvények már nem kerülnek nyilvános forgalomba hozatalra;
3. külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén
a) a külföldi vállalkozás létesítQ okirata, illetve annak a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege,
b) a külföldi vállalkozás joga szerinti kereskedelmi nyilvántartásba történt felvételét igazoló okirat, valamint ennek hiteles magyar nyelvq fordítása;
4. külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete esetén
a) a külföldi vállalkozás létesítQ okirata, illetve annak a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege,
b) a külföldi vállalkozás joga szerinti kereskedelmi nyilvántartásba történt felvételét igazoló okirat, valamint ennek hiteles magyar nyelvq fordítása;
5. egyesülés esetén
a) a legfQbb szerv ülésén kívül hozott határozatokra vonatkozó okiratok,
b) a csatlakozás elfogadásával, a kilépéssel, a tagsági viszony öröklése (jogutódlás) révén történQ folytatásával kapcsolatos okiratok;
6. közös vállalat esetén
a) a legfQbb szerv ülésén kívül hozott határozatokra vonatkozó okiratok,
b) a csatlakozás elfogadására, a felelQsség korlátozására, a kilépésre, a tagsági viszony átruházására, az öröklés (jogutódlás) alapján folytatandó tagsági viszonyra vonatkozó jognyilatkozatokat tartalmazó okiratok;
7. közhasznú társaság esetén
a) az üzletrész megszerzéséhez kapcsolódóan
aa) az üzletrész átruházására vonatkozó szerzQdés,
ab) az üzletrész bírósági határozattal, árveréssel történQ megszerzése esetén az erre vonatkozó okirat,
ac) a gyámhivatal jóváhagyó nyilatkozata a kiskorú tag (részvényes) üzletrészének átruházásához,
ad) az elQvásárlási jog gyakorlásával kapcsolatos nyilatkozatok,
ae) ha a létesítQ okirat az üzletrész átruházásához elQírja a társaság beleegyezését, az erre vonatkozó okirat,
af) az üzletrész megszerzQjének azon nyilatkozata, amellyel a létesítQ okirat rendelkezéseit magára nézve kötelezQnek ismeri el,
ag) ha a társaság rendelkezik az üzletrésszel, az ezzel kapcsolatos okiratok,
ah) a saját üzletrész megszerzése esetén (közbensQ) mérleg a törzstQkén felüli vagyon meglétének igazolására,
ai) az üzletrész felosztásával, bevonásával kapcsolatos jognyilatkozatokat tartalmazó okiratok (jegyzQkönyv),
aj) a hátralékos törzsbetéthányadoknak a létesítQ okiratban foglaltak szerint történt befizetését tanúsító okirat az üzletrész kívülálló részére történQ átruházását, a tQkeemelést vagy a saját üzletrész megszerzését tartalmazó bejegyzési kérelem esetén;
b) ha a nem pénzbeli hozzájárulás értékeléséhez könyvvizsgálót vagy szakértQt vesznek igénybe, a könyvvizsgálói (szakértQi) vélemény;
c) a taggyqlésen kívül hozott határozat meghozatalával kapcsolatos okiratok;
d) a törzstQke változása esetében
da) az elsQbbségi jog gyakorlásával, illetve az új törzsbetét kívülálló által történQ megszerzésével kapcsolatos jognyilatkozatokat tartalmazó okiratok,
db) a törzstQkén felüli vagyonból történQ tQkeemelés esetében a taggyqlés által elfogadott számviteli törvény szerinti beszámoló mérlege vagy a közbensQ mérleg,
dc) a törzstQke kötelezQ leszállítása esetében az ügyvezetQ nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a kötelezQ leszállításra milyen törvényi ok miatt került sor, és az ezt alátámasztó okiratok,
dd) a törzstQke leszállítása esetében az ügyvezetQ nyilatkozata a hitelezQknek nyújtott biztosítékokról, illetve arról, hogy a társaság a hitelezQnek nem köteles biztosítékot nyújtani;
e) a közhasznú jogállás megszerzését, illetve megszqnését tanúsító okirat;
8. európai gazdasági egyesülés esetén a csatlakozás elfogadásával, a kilépéssel, a tagsági viszony öröklése (jogutódlás) révén történQ folytatásával kapcsolatos okiratok;
9. az európai részvénytársaság esetén
a) európai részvénytársaság átalakulással (egyesüléssel) való alapításának bejegyzéséhez szükséges okiratok:
aa) a gazdasági társaság legfQbb szervének határozatai az átalakulásról,
ab) az átalakuló (jogelQd) társaság vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete,
ac) az átalakulással létrejövQ európai részvénytársaság vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete,
ad) az átalakulási vagy egyesülési szerzQdés,
ae) az átalakulásra vonatkozó közlemények Cégközlönyben való megjelenését igazoló okiratok (lappéldányok);
b) európai holding részvénytársaság vagy európai részvénytársaság formában mqködQ leányvállalat alapításának bejegyzéséhez szükséges okiratok:
ba) alapítási tervezet,
bb) az alapítók nyilatkozata a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról,
bc) a nem pénzbeli hozzájárulás értékérQl adott könyvvizsgálói jelentés;
c) az a)-b) pontok szerinti esetekben az európai részvénytársaság bejegyzéséhez (változásbejegyzéséhez) szükséges további okiratok:
ca) a munkavállalóknak az európai részvénytársaság döntéshozatali rendjébe történQ bevonásáról szóló megállapodás, vagy
cb) a különleges tárgyaló testület határozata arról, hogy a munkavállalóknak az európai részvénytársaság döntéshozatali rendjébe történQ bevonásáról nem kezdenek tárgyalásokat vagy a megkezdett tárgyalásokat berekesztik, vagy
cc) az európai részvénytársaság alapításában részt vevQ gazdasági társaságok vezetQ tisztségviselQinek közös nyilatkozata arról, hogy a munkavállalóknak az európai részvénytársaság döntéshozatali rendjébe történQ bevonásának szabályairól - külön törvényben meghatározott határidQn belül - a különleges tárgyaló testülettel megállapodás nem jött létre,
cd) ha az európai részvénytársaság a székhelyét Magyarországra helyezi át, a külföldi nyilvántartó hatóság tanúsítványát arról, hogy az európai részvénytársaság a székhelyáthelyezésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket betartotta;
10. az európai szövetkezet esetén
a) bejegyzéséhez (változásbejegyzéséhez) szükséges okiratok:
aa) a munkavállalóknak az európai szövetkezet döntéshozatali rendjébe történQ bevonásáról szóló megállapodás, vagy
ab) a különleges tárgyaló testület határozata arról, hogy a munkavállalóknak az európai szövetkezet döntéshozatali rendjébe történQ bevonásáról nem kezdenek tárgyalásokat vagy a megkezdett tárgyalásokat berekesztik, vagy
ac) az európai szövetkezet alapításában résztvevQk közös nyilatkozata arról, hogy a munkavállalóknak az európai szövetkezet döntéshozatali rendjébe történQ bevonásának szabályairól - külön törvényben meghatározott határidQn belül - a különleges tárgyaló testülettel megállapodás nem jött létre;
b) európai szövetkezet átalakulással (egyesüléssel) történQ alapításának bejegyzéséhez szükséges további okiratok:
ba) az érintett szövetkezetek közgyqlésének határozatai az átalakulásról,
bb) az átalakuló (jogelQd) szövetkezet vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete,
bc) az átalakulással létrejövQ európai szövetkezet vagyonmérleg-tervezete és vagyonleltár-tervezete,
bd) az átalakulási vagy egyesülési szerzQdés,
be) az átalakulásra vonatkozó közlemények Cégközlönyben való megjelenését igazoló okiratok (lappéldányok);
c) az európai szövetkezet egyesüléssel történQ alapítása esetén valamennyi érintett tagállam hatóságának tanúsítványa arról, hogy az egyesülésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket betartották;
d) ha az európai szövetkezet a székhelyét Magyarországra helyezi át, a külföldi nyilvántartó hatóság tanúsítványát arról, hogy az európai szövetkezet a székhelyáthelyezésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket betartotta.
11. közkereseti társaság és betéti társaság esetén a tagsági jogviszony megszqnéséhez kapcsolódóan az ezt igazoló okirat;
III. A gazdasági társaságok átalakulásának (formaváltozásának, egyesülésének, különválásának) bejegyzéséhez szükséges további okiratok:
1. az átalakulást megelQzQen még be nem fizetett, illetve nem szolgáltatott vagyoni hozzájárulás teljesítésének igazolása;
2. ha ilyen mqködik a társaságnál, a felügyelQbizottságnak az átalakulással kapcsolatos nyilatkozata;
3. a szükséges tQkepótlás befizetésének, illetve teljesítésének igazolása;
4. az átalakulási terv;
5. ha az egyesülés vállalkozások koncentrációját jelenti, a Gazdasági Versenyhivatal engedélye vagy a cég nyilatkozata, hogy az engedélyre nincsen szükség.
IV. Végelszámolás esetén szükséges okiratok:
a) a legfQbb szervnek a végelszámolás befejezésével kapcsolatos határozatai, ideértve a felügyelQbizottság (ellenQrzQ bizottság), illetve a cég könyvvizsgálójának jelentését is,
b) az elfogadott zárójelentés, az utolsó üzleti év számviteli törvény szerinti beszámolója, a vagyonfelosztási határozat,
c) engedményezéssel, tartozásátvállalással kapcsolatos okiratok,
d) a végelszámoló nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a cég a tartozásait kiegyenlítette,
e) a végelszámolásnak a cég megszqnése nélküli befejezésekor a legfQbb szervnek a végelszámolás befejezésérQl, a tevékenység továbbfolytatásáról, a végelszámoló felmentésérQl és az új vezetQ tisztségviselQ(k) megválasztásáról szóló határozata.
3. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
A szerzQdésmintával történQ cégalapításhoz szükséges okiratok
I. A cégbejegyzéshez szükséges, a bejegyzési kérelemhez csatolandó okiratok:
1. a szerzQdésminta alapján készült létesítQ okirat;
2. az adószám megállapításához szükséges, az általános forgalmi adó alanyának az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével összefüggQ nyilatkozat [az adózás rendjérQl szóló 2003. évi XCII. törvény 22. § (1) bekezdése];
3. a jogi képviselQ meghatalmazása, illetve képviseleti jogának igazolása;
4. a jogszabályban meghatározott mértékq illeték és közzétételi költségtérítés megfizetésének igazolása;
5. a korlátolt felelQsségq társaság esetében a tagjegyzék, közös tulajdonú törzsbetét esetében a résztulajdonosok és a képviselQjük feltüntetésével;
6. amennyiben törvény a cég alapítását hatósági engedélyhez köti, az alapítási engedély;
7. változásbejegyzés esetén a legfQbb szervnek vagy a legfQbb szerv helyett eljáró, döntésre jogosult szervnek a változás alapjául szolgáló határozata, továbbá, ha a változás bírósági vagy hatósági határozaton alapul, az erre vonatkozó okirat.
II. Ha a bejegyzési kérelem tartalmára tekintettel szükséges, egyéb, a jogi képviselQ által megvizsgálásra kerülQ okiratok:
1. amennyiben a cég élt névfoglalással, a névfoglalást elrendelQ végzés másolata;
2. a) a vezetQ tisztségviselQknek, a felügyelQbizottsági tagoknak, a könyvvizsgálónak, a megválasztást elfogadó, az összeférhetetlenségre is kiterjedQ nyilatkozata, a közkereseti társaság és a betéti társaság vezetQ tisztségviselQinek kivételével, ha a képviseletet valamennyi tag ellátja,
b) az a) pontban említettek megválasztásának idQtartamát tartalmazó okirat;
3. ha a könyvvizsgáló szervezet, a könyvvizsgálatot ellátó személynek a megválasztást elfogadó, az összeférhetetlenségre is kiterjedQ nyilatkozata;
4. ingatlan nem pénzbeli hozzájárulásként történQ szolgáltatása esetén az ingatlan - három hónapnál nem régebbi - tulajdoni lapja, melybQl az ingatlannal való rendelkezés jogcíme legalább széljegy formájában megállapítható; a tulajdoni lapon a következQ bejegyzésre váró széljegy jogosultjaként csak a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató személy vagy szervezet szerepelhet;
5. a korlátolt felelQsségq társaság esetén:
a) hitelintézet igazolása a pénzbeli hozzájárulás befizetésérQl vagy ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyzQ által közokiratba foglalt ügyvezetQi nyilatkozat a pénzbeli hozzájárulásnak a társaság rendelkezésére bocsátásáról,
b) ügyvezetQi nyilatkozat a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról;
6. a zártkörqen mqködQ részvénytársaság esetén:
a) a közgyqlés összehívására vonatkozó meghívó (hirdetmény) és a jelenléti ív,
b) a közgyqlés jegyzQkönyve (kivonata),
c) a hitelintézet igazolása a pénzbeli hozzájárulás befizetésérQl,
d) vezetQ tisztségviselQi nyilatkozat a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról;
7. ha külön jogszabály elQírja, külföldi cég vagy más szervezet tagsága esetén a külföldi cég három hónapnál nem régebbi cégkivonata és annak magyar nyelvq hiteles fordítása, illetve annak hiteles fordításban történQ igazolása, hogy a céget vagy más szervezetet a hazai joga szerint nyilvántartásba vették, illetve az az okirat, amelybQl képviselQjének a képviseletre való jogosultsága megállapítható;
8. kézbesítési megbízott megjelölése esetén a külföldi személy magyarországi kézbesítési megbízottjának a megbízására, illetve a megbízás elfogadására vonatkozó teljes bizonyító erejq magánokirat;
9. ha a cég elnevezésében történelmi személyiség neve szerepel, vagy a cégnévhez másnak jogi érdeke fqzQdik, a Ctv. 4. §-ának (4) bekezdésében meghatározott személy vagy szervezet hozzájárulását tartalmazó okirat;
10. társadalmi szervezet tagról vezetett nyilvántartás adatait tartalmazó három hónapnál nem régebbi kivonat;
11. önkormányzat tag esetén a képviselQ-testület erre vonatkozó döntését tartalmazó okirat;
12. ha a nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásához hatóság, illetve harmadik személy hozzájárulása (engedélye) szükséges, ez az okirat;
13. a kiskorú tag képviseletére vonatkozó gyámhivatali határozat, ha a szülQ nem láthatja el a kiskorú képviseletét;
14. változásbejegyzés esetén mindazon további okirat, amelyet az 1. és 2. számú mellékletek a változásbejegyzési kérelem tartalmára, illetve a cégformára nézve elQírnak.
4. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
A KÖZKERESETI TÁRSASÁG SZERZPDÉSMINTÁJA
Társasági szerzQdés
Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelQen, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képezQ szerzQdésminta alkalmazásával a következQk szerint állapítjuk meg az alábbi közkereseti társaság
a) társasági szerzQdését,
b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerzQdését:
1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
1.1. A társaság cégneve: ........................................................................... Közkereseti Társaság
A társaság rövidített cégneve: ..................................................................................... Kkt.
1.2. A társaság idegen nyelvq cégneve: ......................................................................................
A társaság idegen nyelvq rövidített cégneve: ......................................................................
1.3. A társaság székhelye: ............................................................................................................
A társaság székhelye
a) egyben a központi ügyintézés helye is.
b) nem azonos a központi ügyintézés helyével: ..................................................................
1.4. A társaság telephelye(i): ......................................................................................................
1.5. A társaság fióktelepe(i): ......................................................................................................
1.6. A cég e-mail elérhetQsége: .................................................................................................
2. A társaság tagjai
2.1. Név: .....................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
Cégnév (név): ......................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ..............................................................................
Székhely: ...............................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ...................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
2.2. Név: ..................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
Cégnév (név): ......................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ..............................................................................
Székhely: ...............................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ...................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
3. A társaság tevékenységi köre(i) legalább a nemzetgazdasági ág megjelölésével
3.1. FQtevékenység: ......................................................................................................................
3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök): ..............................................................................................
3.3. A társaság ügyvezetése
a) jogosult
b) nem jogosult
a tevékenységi kör(ök) statisztikai nómenklatúra szerinti meghatározására, módosítására.
4. A társaság mqködésének idQtartama
A társaság idQtartama: a) határozatlan ................................................................................
b) határozott, .............................................................................-ig
5. A tagok felelQssége
5.1. A tagok a társaság vagyonával nem fedezett hitelezQi követelések kiegyenlítéséért saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek.
5.2. A társaságba belépQ tag felelQssége a belépése elQtt keletkezett társasági kötelezettségekért
a) a többi tagéval azonos.
b) nem áll fenn.
6. A társaság vagyona
A felek a társaság mqködéséhez szükséges vagyon mértékét ............................................... Ft, azaz .................................................................... forint összegben határozzák meg, amely
a) .............................................................................................................................. Ft, azaz
................................................................................................................ forint készpénzbQl,
b) ............................................................................................................................ Ft, azaz ...................................................................................... forint nem pénzbeli hozzájárulásból
áll.
A nem pénzbeli hozzájárulás megnevezése és értéke: ........................................................
............................................................................... értéke: ....................................................
............................................................................... értéke: ....................................................
7. Az egyes tagok vagyoni hozzájárulása, rendelkezésre bocsátásának ideje
7.1. Név (Cégnév): ......................................................................................................................
vagyoni hozzájárulás összege: ...............................................................................................
vagyoni hozzájárulás összetétele: ...................................................................... Ft készpénz
rendelkezésre bocsátásának ideje: ......................................................................................
......................... megnevezésq .................................. Ft értékq nem pénzbeli hozzájárulás
rendelkezésre bocsátásának ideje: ......................................................................................
7.2. Név (Cégnév): ...................................................................................................................
vagyoni hozzájárulás összege: ...............................................................................................
vagyoni hozzájárulás összetétele: ...................................................................... Ft készpénz
rendelkezésre bocsátásának ideje: ......................................................................................
......................... megnevezésq .................................. Ft értékq nem pénzbeli hozzájárulás
rendelkezésre bocsátásának ideje: ......................................................................................
8. A nyereség felosztása, a veszteség viselése
8.1. Egyik tag sem köteles vagyoni hozzájárulását a társasági szerzQdésben meghatározott összeget meghaladóan növelni, vagy veszteség esetén azt kiegészíteni. A tag a vagyoni hozzájárulását vagy annak értékét a társaság, illetve a tagsági jogviszony fennállása alatt nem követelheti vissza.
8.2. A nyereség és a veszteség a tagok között
a) a vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg.
b) az alábbi arányban oszlik meg azzal, hogy a nyereségbQl vagy a veszteség viselésébQl egyik tagot sem lehet kizárni:
Név (Cégnév): ......................................................................................................................
nyereség megosztásának aránya: ..................................................%
veszteség viselésének aránya: .......................................................%
Név (Cégnév): ....................................................................................................................
nyereség megosztásának aránya: ....................................................%
veszteség viselésének aránya: .........................................................%
9. A tagok gyqlése
9.1. A társaság legfQbb szerve a tagok gyqlése, amelynek tevékenységében való részvétel lehetQségét valamennyi tag számára biztosítani kell.
9.2. A tagok gyqlése a leadható összes szavazatszámhoz viszonyított szótöbbséggel hozza meg határozatait. A határozathozatal egyszerq szótöbbséggel történik, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek esetében a törvény háromnegyedes szótöbbséget vagy egyhangúságot ír elQ.
9.3. A társaság a tagok gyqlésének hatáskörébe tartozó ügyekben
a) tagok gyqlése tartásával
b) a számviteli törvény szerinti beszámolót jóváhagyó tagok gyqlése megtartásán kívül írásbeli döntéshozatallal is
határozhat.
9.4. Az írásbeli döntésre bocsátott határozat tervezetét írásban és a döntésre legalább nyolc napot biztosítva kell a tagokkal közölni, akik szavazatukat írásban adják le. Írásbeli döntéshozatal esetében is alkalmazandóak a 9.2. pontban foglaltak. A határozatot az utolsó szavazat beérkezését követQ napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményérQl az utolsó szavazat beérkezését követQ nyolc napon belül kell a tagokat írásban tájékoztatni.
9.5. A döntések meghozatalakor
a) minden tagnak azonos mértékq szavazata van.
b) a tagok az alábbi szavazati joggal rendelkeznek azzal, hogy minden tagnak legalább egy szavazata van:
Név (Cégnév): ......................................................................................................................
szavazat száma: ....................................................................................................................
Név (Cégnév): .....................................................................................................................
szavazat száma: .....................................................................................................................
10. Az üzletvezetés és képviselet
A társaság üzletvezetésére és képviseletére
a) a 2. pontban megjelölt minden tag idQbeli korlátozás nélkül jogosult,
A jogviszony kezdete: ...........................................................................................................
b) az alábbi tag(ok) idQbeli korlátozás nélkül jogosult(ak):
Név: .....................................................................................................................................
A jogi személy tag által kijelölt természetes személy:
Név: .......................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
A jogviszony kezdete: ...........................................................................................................
c) a 2. pontban megjelölt minden tag határozott ideig jogosult
A jogviszony kezdete: ...........................................................................................................
A jogviszony vége: ................................................................................................................
d) az alábbi tag(ok) határozott ideig jogosult(ak):,
Név: .....................................................................................................................................
A jogi személy tag által kijelölt természetes személy: .......................................................
Név: ......................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
A jogviszony kezdete: ...........................................................................................................
A jogviszony vége: ................................................................................................................
11. CégvezetQ
11.1. A társaságnál cégvezetQ kinevezésére
a) sor kerülhet.
b) nem kerülhet sor.
11.2. CégvezetQnek kinevezett munkavállaló(k):
Név: .....................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Kinevezés kezdQ idQpontja: ...................................................................................................
12. Cégjegyzés
12.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:
Név: ......................................................................................................................................
Név: ....................................................................................................................................
12.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezQk:
a) Név: ...................................................................................................................................
és
Név: .....................................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
b)Név: ................................................................................................................................
és
Név: .....................................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
13. Könyvvizsgáló
13.1. A társaság könyvvizsgálója:
Név: .....................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
Kamarai nyilvántartási száma: ..............................................................................................
Cégnév: ...............................................................................................................................
Cégjegyzékszám: ...................................................................................................................
Székhely: ...............................................................................................................................
A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelQs természetes személy neve: ..................
Kamarai nyilvántartási száma: ..............................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
Helyettes könyvvizsgáló neve: ..............................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
A megbízatás kezdQ idQpontja: .............................................................................................
A megbízatás lejárta: .............................................................................................................
14. A tagsági viszony megszqnése
A tagsági viszony a Gt. 99. §-ában felsorolt esetekben szqnik meg.
15. A társaság megszqnése
A társaság jogutód nélküli megszqnése esetén a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyont a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk arányában kell felosztani.
16. Vegyes és záró rendelkezések, nyilatkozatok
16.1. A természetes személy tagok kijelentik, hogy nagykorúak, továbbá nem tagjai olyan más gazdasági társaságnak, ahol felelQsségük korlátlan, és nem egyéni vállalkozók.
16.2. Az üzletvezetésre és a képviseletre jogosult tagok kijelentik, hogy velük szemben nem állnak fenn a Gt. 23. §, illetve 25. § (3) bekezdésben írt kizáró körülmények.
16.3. Azokban az esetekben, amikor a Gt. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének
a) a Cégközlönyben
b) a társaság honlapján
tesz eleget.
16.4. A jelen társasági szerzQdésben nem szabályozott kérdésekben a Gt., a társaságnak és tagjainak az ott nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári TörvénykönyvrQl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Kelt: .........................................................................
Tagok aláírása:
................................................................................................................................................
Név:
................................................................................................................................................
Név:
Ellenjegyezte/közokiratba foglalta:
................................................................................................................................................
5. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
A BETÉTI TÁRSASÁG SZERZPDÉSMINTÁJA
Társasági szerzQdés
Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelQen, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képezQ szerzQdésminta alkalmazásával a következQk szerint állapítjuk meg az alábbi betéti társaság
a) társasági szerzQdését,
b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerzQdését:
1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
1.1. A társaság cégneve: ..................................................................................... Betéti Társaság
A társaság rövidített cégneve: ....................................................................................... Bt.
1.2. A társaság idegen nyelvq cégneve: .....................................................................................
A társaság idegen nyelvq rövidített cégneve: .....................................................................
1.3. A társaság székhelye: ............................................................................................................
A társaság székhelye
a) egyben a központi ügyintézés helye is.
b)nem azonos a központi ügyintézés helyével: ..................................................................
1.4. A társaság telephelye(i): .....................................................................................................
1.5. A társaság fióktelepe(i): .....................................................................................................
1.6. A cég e-mail elérhetQsége: .................................................................................................
2. A társaság beltagja(i)
2.1. Név: ....................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
Cégnév (név): .....................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ..............................................................................
Székhely: ...............................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ...................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
2.2. Név: ..................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
Cégnév (név): .....................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ..............................................................................
Székhely: ..............................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ...................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
3. A társaság kültagja(i)
3.1. Név: ...................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Cégnév (név): .....................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): .............................................................................
Székhely: ..............................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ..................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
3.2. Név: .................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Cégnév (név): .....................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): .............................................................................
Székhely: ..............................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ...................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: ................................................................................................................................
4. A társaság tevékenységi köre(i) legalább a nemzetgazdasági ág megjelölésével
4.1. FQtevékenység: .....................................................................................................................
4.2. Egyéb tevékenységi kör(ök): .............................................................................................
4.3. A társaság ügyvezetése
a)jogosult
b) nem jogosult
a tevékenységi kör(ök) statisztikai nomenklatúra szerinti meghatározására, módosítására.
5. A társaság mqködésének idQtartama
A társaság idQtartama: a) határozatlan
b) határozott, ..............................................................................-ig
6. A tagok felelQssége
6.1. A beltag a társaság vagyonával nem fedezett hitelezQi követelések kiegyenlítéséért korlátlanul, az esetleges más beltagokkal egyetemlegesen, saját vagyonával felel.
6.2. A társaságba belépQ beltag felelQssége a belépése elQtt keletkezett társasági kötelezettségekért
a) a többi beltagéval azonos.
b) nem áll fenn.
6.3. A kültag csak a társasági szerzQdésben vállalt vagyoni betét szolgáltatására köteles, a társaság kötelezettségeiért azonban - a törvényben meghatározott kivétellel - nem felel.
6.4. Az a kültag, aki korábban a társaság beltagja volt, a beltagi minQsége megszqnésétQl számított öt éves jogvesztQ határidQn belül beltagként felel a társaság harmadik személlyel szemben fennálló olyan tartozásáért, amely a beltagi minQsége megszqnése elQtt keletkezett.
7. A társaság vagyona
A felek a társaság mqködéséhez szükséges vagyon mértékét ................................. Ft, azaz ...................................................................................................................................... forint
összegben határozzák meg, amely
a) .................................. Ft, azaz ...................................................... forint készpénzbQl áll,
b) ................................... Ft, azaz .................................................. forint nem pénzbeli hozzájárulásból áll.
A nem pénzbeli hozzájárulás megnevezése és értéke:
..................................................... értéke: ..............................................................................
..................................................... értéke: .............................................................................
8. Az egyes tagok vagyoni hozzájárulása, rendelkezésre bocsátásának ideje
8.1. Név (Cégnév): ......................................................................................................................
vagyoni hozzájárulás összege: ...............................................................................................
vagyoni hozzájárulás összetétele: ..................................................................... Ft készpénz
rendelkezésre bocsátásának ideje: ......................................................................................
................................ megnevezésq ........................... Ft értékq nem pénzbeli hozzájárulás
rendelkezésre bocsátásának ideje: ......................................................................................
8.2. Név (Cégnév): .................................................................................................................
vagyoni hozzájárulás összege: ...............................................................................................
vagyoni hozzájárulás összetétele: ...................................................................... Ft készpénz
rendelkezésre bocsátásának ideje: .....................................................................................
................................ megnevezésq ........................... Ft értékq nem pénzbeli hozzájárulás
rendelkezésre bocsátásának ideje: .....................................................................................
9. A nyereség felosztása, a veszteség viselése
9.1. Egyik tag sem köteles vagyoni hozzájárulását a társasági szerzQdésben meghatározott összeget meghaladóan növelni, vagy veszteség esetén azt kiegészíteni. A tag a vagyoni hozzájárulását vagy annak értékét a társaság, illetve a tagsági jogviszony fennállása alatt nem követelheti vissza.
9.2. A nyereség és a veszteség a tagok között
a) a vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg,
b) az alábbi arányban oszlik meg azzal, hogy a nyereségbQl vagy a veszteség viselésébQl egyik tagot sem lehet kizárni:
Név (Cégnév): ......................................................................................................................
nyereség megosztásának aránya: ...................................%
veszteség viselésének aránya: ........................................%
Név (Cégnév): ...................................................................................................................
nyereség megosztásának aránya: ...................................%
veszteség viselésének aránya: ........................................%
10. A tagok gyqlése
10.1. A betéti társaság legfQbb szerve a tagok gyqlése, amelynek tevékenységében való részvétel lehetQségét valamennyi tag számára biztosítani kell.
10.2. A tagok gyqlése a leadható összes szavazatszámhoz viszonyított szótöbbséggel hozza meg határozatait. A határozathozatal egyszerq szótöbbséggel történik, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek esetében a törvény háromnegyedes szótöbbséget vagy egyhangúságot ír elQ.
10.3. A társaság a tagok gyqlésének hatáskörébe tartozó ügyekben
a) tagok gyqlése tartásával
b) a számviteli törvény szerinti beszámolót jóváhagyó tagok gyqlése megtartásán kívül írásbeli döntéshozatallal is
határozhat.
10.4. Az írásbeli döntésre bocsátott határozat tervezetét írásban és a döntésre legalább nyolc napot biztosítva kell a tagokkal közölni, akik szavazatukat írásban adják le. Írásbeli döntéshozatal esetében is alkalmazandóak a 10.2. pontban foglaltak. A határozatot az utolsó szavazat beérkezését követQ napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményérQl az utolsó szavazat beérkezését követQ nyolc napon belül kell a tagokat írásban tájékoztatni.
10.5. A döntések meghozatalakor
a) minden tagnak azonos mértékq szavazata van.
b) a tagok az alábbi szavazati joggal rendelkeznek azzal, hogy minden tagnak legalább egy szavazata van:
Név: ......................................................................................................................................
szavazat száma: ....................................................................................................................
Név: .....................................................................................................................................
szavazat száma: .....................................................................................................................
11. Az üzletvezetés és képviselet
A társaság üzletvezetésére és képviseletére
a) a 2. pontban megjelölt minden beltag idQbeli korlátozás nélkül jogosult,
A jogviszony kezdete: ..........................................................................................................
b) az alábbi beltag(ok) és/vagy kültag(ok) idQbeli korlátozás nélkül jogosult(ak):
Név: ...............................................................................................................................
A jogi személy tag által kijelölt természetes személy:
Név: ......................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
A jogviszony kezdete: ..........................................................................................................
c) a 2. pontban megjelölt minden beltag határozott ideig jogosult,
A jogviszony kezdete: ..........................................................................................................
A jogviszony vége: ...............................................................................................................
d) az alábbi beltag(ok) és/vagy kültag(ok) határozott ideig jogosult(ak):
Név: ...............................................................................................................................
A jogi személy tag által kijelölt természetes személy:
Név: ......................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
A jogviszony kezdete: ..........................................................................................................
A jogviszony vége: ................................................................................................................
e) az alábbi, egyetlen üzletvezetésre és képviseletre jogosult tag, idQbeli korlátozás nélkül jogosult:
Név: ...................................................................................................................................
A jogi személy tag által kijelölt természetes személy:
Név: ......................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
A jogviszony kezdete: ..........................................................................................................
12. CégvezetQ
12.1. A társaságnál cégvezetQ kinevezésére
a) sor kerülhet.
b) nem kerülhet sor.
12.2. CégvezetQnek kinevezett munkavállaló(k):
Név: ...................................................................................................................................
Anyja neve: ..........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Kinevezés kezdQ idQpontja: ..................................................................................................
13. Cégjegyzés
13.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:
Név: ......................................................................................................................................
Név: ...................................................................................................................................
13.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezQk:
a) Név: ..................................................................................................................................
és
Név: ..................................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
b) Név: ..............................................................................................................................
és
Név: ...................................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
14. Könyvvizsgáló
A társaság könyvvizsgálója:
Név: ..................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Kamarai nyilvántartási száma: ............................................................................................
Cégnév: ..............................................................................................................................
Cégjegyzékszám: ...................................................................................................................
Székhely: ..............................................................................................................................
A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelQs természetes személy neve: ..................
Kamarai nyilvántartási száma: .............................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Helyettes könyvvizsgáló neve: .............................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
A megbízatás kezdQ idQpontja: ............................................................................................
A megbízatás lejárta: ............................................................................................................
15. A tagsági viszony megszqnése
A tagsági viszony a Gt. 99. §-ában felsorolt esetekben szqnik meg.
16. A társaság megszqnése
A társaság jogutód nélküli megszqnése esetén a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyont a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk arányában kell felosztani.
17. Vegyes és záró rendelkezések, nyilatkozatok
17.1. A természetes személy beltagok kijelentik, hogy nagykorúak, továbbá nem tagjai olyan más gazdasági társaságnak, ahol felelQsségük korlátlan, és nem egyéni vállalkozók.
17.2. Az üzletvezetésre és képviseletre jogosult tagok kijelentik, hogy velük szemben nem áll fenn a Gt. 23. §, illetve 25. § (3) bekezdésben írt kizáró körülmény.
17.3. Azokban az esetekben, amikor a Gt. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének
a) a Cégközlönyben
b) a társaság honlapján
tesz eleget.
17.4. A jelen társasági szerzQdésben nem szabályozott kérdésekben a Gt., a társaságnak és tagjainak az ott nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári TörvénykönyvrQl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Kelt: .......................................................................
Tagok aláírása:
................................................................................................................................................
Név:
................................................................................................................................................
Név:
Ellenjegyezte/közokiratba foglalta:
................................................................................................................................................
6. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
A KORLÁTOLT FELELPSSÉGp TÁRSASÁG SZERZPDÉSMINTÁJA
Társasági szerzQdés
Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelQen, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képezQ szerzQdésminta alkalmazásával a következQk szerint állapítjuk meg az alábbi korlátolt felelQsségq társaság
a) társasági szerzQdését,
b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerzQdését:
1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
1.1. A társaság cégneve: ............................................................ Korlátolt FelelQsségq Társaság
A társaság rövidített cégneve: .................................................................................... Kft.
1.2. A társaság idegen nyelvq cégneve: ....................................................................................
A társaság idegen nyelvq rövidített cégneve: ....................................................................
1.3. A társaság székhelye: ............................................................................................................
A társaság székhelye
a) egyben a központi ügyintézés helye is.
b) nem azonos a központi ügyintézés helyével: ................................................................
1.4. A társaság telephelye(i): ....................................................................................................
1.5. A társaság fióktelepe(i): ....................................................................................................
1.6. A cég e-mail elérhetQsége: ...............................................................................................
2. A társaság tagjai
2.1. Név: ...................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Cégnév (név): ....................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ............................................................................
Székhely: ..............................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ...................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
2.2. Név: ...............................................................................................................................
Anyja neve: ..........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Cégnév (név): ....................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ............................................................................
Székhely: .............................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ..................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: ................................................................................................................................
3. A társaság tevékenységi köre(i) legalább a nemzetgazdasági ág megjelölésével
3.1. FQtevékenység: .....................................................................................................................
3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök): ............................................................................................
3.3. A társaság ügyvezetése
a)jogosult
b) nem jogosult
a tevékenységi kör(ök) statisztikai nomenklatúra szerinti meghatározására, módosítására.
4. A társaság mqködésének idQtartama
A társaság idQtartama: a) határozatlan
b) határozott, ............................................................................-ig.
5. A társaság törzstQkéje
5.1. A társaság törzstQkéje ............................................................................................. Ft, azaz
.......................................................................................................................... forint, amely
a) ............................. Ft azaz ..................................................................................... forint
készpénzbQl áll, amely a törzstQke ....................................................................... százaléka
EbbQl az alapításkor a társaság számlavezetQ bankjába/pénztárába befizetett összeg ........................................ Ft, a pénzbeli hozzájárulás ...................................... százaléka
b) .......................................................................................................................... Ft, azaz
.............................................................................. forint nem pénzbeli hozzájárulásból áll,
amely a törzstQke............................................ százaléka
EbbQl az alapításkor rendelkezésre bocsátott érték az összes nem pénzbeli hozzájárulás ................ százaléka.
5.2. A tagok a nem pénzbeli hozzájárulás értékének megállapításánál könyvvizsgálót
a) nem vettek igénybe.
b) igénybe vettek.
6. Az egyes tagok törzsbetétje
6.1. Név (Cégnév): ......................................................................................................................
Törzsbetét összege: ......................................................................................................... Ft.
Törzsbetét összetétele:
a) Készpénz ..................................................................................................................... Ft.
b) Nem pénzbeli hozzájárulás:
megnevezése: ................................................................. értéke: ..................................... Ft
6.2. Név (Cégnév): ..................................................................................................................
Törzsbetét összege: ...............................................................................................................
Törzsbetét összetétele:
a) Készpénz ...................................................................................................................... Ft.
b) Nem pénzbeli hozzájárulás:
megnevezése: ................................................................. értéke: ..................................... Ft
7. A törzsbetétek teljesítési határideje
7.1. Amennyiben a tagok a törzsbetét készpénz részét teljes egészében alapításkor nem fizették be, kötelesek a törzsbetétjüket képezQ készpénz összeget ....................................-ig, legkésQbb azonban a cégbejegyzéstQl számított egy éven belül befizetni a társaság számlavezetQ bankjába/pénztárába.
7.2. Amennyiben a tagok a nem pénzbeli hozzájárulást teljes egészében alapításkor nem bocsátották rendelkezésre, kötelesek a törzsbetétjüket képezQ nem pénzbeli hozzájárulást.................................................-ig, legkésQbb azonban a cégbejegyzéstQl számított három éven belül a társaság rendelkezésére bocsátani.
7.3. A törzsbetétek teljesítésének megtörténtét az ügyvezetQ köteles a cégbíróságnak bejelenteni.
8. Pótbefizetés
8.1. A taggyqlés a veszteségek fedezésére a tagok számára
a) pótbefizetést elQírhat.
b) pótbefizetést nem írhat elQ.
8.2. A pótbefizetés legmagasabb összege: ......................................................................... Ft.
8.3. A pótbefizetés teljesítésének módja:
a) pénzbeli hozzájárulás.
b) nem pénzbeli hozzájárulás.
8.4. A pótbefizetési kötelezettség a tagokat törzsbetéteik arányában terheli.
8.5. A pótbefizetés legfeljebb
a) üzleti évenként egy alkalommal, a számviteli törvény szerinti éves beszámolót jóváhagyó taggyqlésen
b) üzleti évenként ............................... alkalommal írható elQ (pótbefizetés gyakorisága).
8.6. Pótbefizetés
a) azonnali teljesítési kötelezettség
b) legfeljebb.................... hónapon belüli teljesítési kötelezettség mellett írható elQ (pótbefizetés ütemezése).
8.7. A pótbefizetés visszafizetése
a) a teljesítés módja szerint
b) készpénzben
történik.
9. Üzletrész
9.1. A társaság bejegyzését követQen a tagok jogait és a társaság vagyonából Qket megilletQ hányadot az üzletrész testesíti meg. Minden tagnak csak egy üzletrésze lehet. Egy üzletrésznek több tulajdonosa is lehet, ezek a személyek a társasággal szemben egy tagnak számítanak; jogaikat - ideértve a társasági szerzQdés megkötését is - csak közös képviselQjük útján gyakorolhatják, és a tagot terhelQ kötelezettségekért egyetemlegesen felelnek.
9.2. Az üzletrész
a) a tagok törzsbetétjéhez igazodik.
b) a tagok törzsbetétjétQl eltér.
Ennek megfelelQen az üzletrészek megoszlása:
1. üzletrész ...............................................%
Név (Cégnév): ......................................................................................................................
Lakóhely: .............................................................................................................................
2. üzletrész ............................................%
Név (Cégnév): ......................................................................................................................
Lakóhely: ..............................................................................................................................
3. üzletrész ............................................%
Név (Cégnév): ......................................................................................................................
Lakóhely: ...............................................................................................................................
Név (Cégnév): ...................................................................................................................
Lakóhely: ...............................................................................................................................
Közös képviselQ: ..................................................................................................................
Lakóhely: ...............................................................................................................................
10. Az üzletrészek átruházása, felosztása
10.1. Az üzletrész a társaság tagjaira - a társaság saját üzletrészét (Gt. 135. §) kivéve - szabadon átruházható.
10.2. Az üzletrészt kívülálló személyre csak akkor lehet átruházni, ha a tag a törzsbetétét teljes mértékben befizette, kivéve a Gt. 138. §-ban foglalt esetet. A tagot, a társaságot vagy a taggyqlés által kijelölt személyt az adásvételi szerzQdés útján átruházni kívánt üzletrészre
a) elQvásárlási jog illeti meg a fenti sorrendben.
b) elQvásárlási jog nem illeti meg.
10.3. Az üzletrész kívülálló személyre történQ átruházásához
a) a taggyqlés (a társaság) beleegyezése szükséges.
b) a taggyqlés (a társaság) beleegyezése nem szükséges.
Az a) pont szerinti esetben a beleegyezés akkor tagadható meg, ha az üzletrész átruházása a társaság jogos érdekeit sérti vagy veszélyezteti.
10.4. Adásvételi szerzQdésen kívüli jogcímen
a) az üzletrész átruházható.
b) az üzletrész nem ruházható át.
10.5. A társaság a saját üzletrészét
a) a vásárlástól számított egy éven belül köteles elidegeníteni.
b) a vásárlástól számított................................................................. éven/hónapon belül köteles elidegeníteni.
c) nem köteles elidegeníteni.
10.6. Az üzletrész csak átruházás, a megszqnt tag jogutódlása, öröklés, valamint a házastársi közös vagyon megosztása esetén osztható fel.
11. A nyereség felosztása
11.1. A tagot a társaságnak a Gt. 131. § (1) bekezdése szerint felosztható és a taggyqlés által felosztani rendelt, a számviteli törvény szerint meghatározott tárgyévi adózott eredményébQl, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményébQl arányos hányad (osztalék) illeti meg.
11.2. Az eredmény a tagok között
a) a törzsbetétek arányában oszlik meg.
b) az alábbi arányban oszlik meg:
Név (Cégnév): ......................................................................................................................
Arány: ...........................................%
Név (Cégnév): ...................................................................................................................
Arány: ...........................................%
12. A társaság taggyqlése
12.1. A taggyqlés a társaság legfQbb szerve. A taggyqlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak mindazok a kérdések, amelyeket a törvény a taggyqlés kizárólagos hatáskörébe utal.
12.2. A társaság a taggyqlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben
a) taggyqlés tartásával
b) írásbeli döntéshozatallal is
határozhat.
12.3. Az egyes tagokat megilletQ szavazatok száma:
Név (Cégnév): .......................................................................................................................
szavazatszám: ................................................................. arány: ........................................%
Név (Cégnév): ...................................................................................................................
szavazatszám: ................................................................. arány: ........................................%
12.4.A tagok a határozatképességre vonatkozó szabályok alkalmazását az egyszerq többséget igénylQ kérdésekben
a) nem zárják ki.
b) kizárják.
12.5. A taggyqlés határozatait, amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a szavazati joggal rendelkezQ jelenlévQk egyszerq többségével hozza meg.
12.6. A taggyqlést az ügyvezetQ hívja össze.
13. Az ügyvezetQ
13.1. A társaság ügyvezetQje:
Név: ...................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Az ügyvezetQi megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ............................................................................................
A megbízatás lejárta: .........................................................................................................
13.2. Az ügyvezetQ(k) fizetQképességi nyilatkozat tételére köteles(ek).
14. CégvezetQ
14.1. A társaságnál cégvezetQ kinevezésére
a) sor kerülhet.
b) nem kerülhet sor.
14.2. CégvezetQnek kinevezett munkavállaló(k):
Név: ...................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
Kinevezés kezdQ idQpontja: ..................................................................................................
15. Cégjegyzés
15.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:
Név: ......................................................................................................................................
Név: ...................................................................................................................................
15.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezQk:
a) Név: ..................................................................................................................................
és
Név: ...................................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
b) Név: ...............................................................................................................................
és
Név: ...................................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
16. FelügyelQbizottság
16.1. A társaságnál felügyelQbizottság választására
a) sor kerül.
b) nem kerül sor.
16.2. A felügyelQbizottság elnöke:
Név: .....................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: ................................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ............................................................................................
A megbízatás lejárta: ........................................................................................................
16.3. A felügyelQbizottság tagjai:
Név: .....................................................................................................................................
Anyja neve: ............................................................................................................................
Lakcím: ................................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .............................................................................................
A megbízatás lejárta: .........................................................................................................
Név: ...................................................................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: .................................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ............................................................................................
A megbízatás lejárta: .........................................................................................................
17. Könyvvizsgáló
A társaság könyvvizsgálója:
Név: ..................................................................................................................................
Anyja neve: ..........................................................................................................................
Lakcím: ..................................................................................................................................
Kamarai nyilvántartási száma: .............................................................................................
Cégnév: ..............................................................................................................................
Cégjegyzékszám: ..................................................................................................................
Székhely: ..............................................................................................................................
A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelQs természetes személy neve: ..................
Kamarai nyilvántartási száma: .............................................................................................
Anyja neve: ..........................................................................................................................
Lakcím: ................................................................................................................................
Helyettes könyvvizsgáló neve: .............................................................................................
Anyja neve: ...........................................................................................................................
Lakcím: ................................................................................................................................
A megbízatás kezdQ idQpontja: ............................................................................................
A megbízatás lejárta: ............................................................................................................
18. A társaság megszqnése
A társaság jogutód nélküli megszqnése esetében a hitelezQk kielégítése után fennmaradó vagyont a tagok között a vagyoni hozzájárulás arányában kell felosztani.
19. Egyéb rendelkezések
19.1. Azokban az esetekben, amikor a Gt. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének
a) a Cégközlönyben
b) a társaság honlapján
tesz eleget.
19.2. A jelen társasági szerzQdésben nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságokról szóló törvény, a társaságnak és tagjainak az ott nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári TörvénykönyvrQl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Kelt: ..........................................................................
Tagok aláírása:
................................................................................................................................................
Név:
................................................................................................................................................
Név:
Ellenjegyezte/közokiratba foglalta:
................................................................................................................................................
7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELPSSÉGp TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA
Alapító okirat
Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelQen, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képezQ szerzQdésminta alkalmazásával a következQk szerint állapítja meg az alábbi egyszemélyes korlátolt felelQsségq társaság
a) alapító okiratát,
b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát:
1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
1.1. A társaság cégneve: ....................................................... Korlátolt FelelQsségq Társaság
A társaság rövidített cégneve: ................................................................................ Kft.
1.2. A társaság idegen nyelvq cégneve: ................................................................................
A társaság idegen nyelvq rövidített cégneve: ..................................................................
1.3. A társaság székhelye: .....................................................................................................
A társaság székhelye
a) egyben a központi ügyintézés helye is.
b) nem azonos a központi ügyintézés helyével: ................................................................
1.4. A társaság telephelye(i): ................................................................................................
1.5. A társaság fíóktelepe(i): .................................................................................................
1.6. A cég e-mail elérhetQsége: .............................................................................................
2. A társaság alapítója
Név: ...........................................................................................................................
Anyja neve: ....................................................................................................................
Lakcím: .........................................................................................................................
Cégnév (név): ...............................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):...........................................................................
Székhely: .......................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: .................................................................................................
Anyja neve: .....................................................................................................................
Lakcím: .............................................................................................................................
3. A társaság tevékenységi köre(i) legalább a nemzetgazdasági ág megjelölésével
3.1. FQtevékenység: ...............................................................................................................
3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök): .........................................................................................
3.3. A társaság ügyvezetése ................................................................................................
a) jogosult
b) nem jogosult
a tevékenységi kör(ök) statisztikai nómenklatúra szerinti meghatározására, módosítására.
4. A társaság mqködésének idQtartama
A társaság idQtartama: a) határozatlan
b) határozott, ....................................................................................-ig
5. A társaság törzstQkéje
5.1. A társaság törzstQkéje ..................................................................................................... Ft,
azaz ................................................................................................................. forint, amely
a) .............................. Ft, azaz ............................................................ készpénzbQl áll,
amely a törzstQke .............................. százaléka
b) ........... Ft, azaz ........................................... forint nem pénzbeli hozzájárulásból áll,
amely a törzstQke .............................. százaléka
5.2. A bejegyzési kérelem cégbírósághoz történQ benyújtásáig
a) a pénzbeli hozzájárulás .......... %-át
b) a pénzbeli hozzájárulásból 100 000 Ft-ot
be kell fizetni a társaság számlavezetQ bankjába/pénztárába, illetve a nem pénzbeli hozzájárulást a társaság rendelkezésére kell bocsátani.
5.3. Amennyiben az alapító a törzstQke készpénz részét teljes egészében alapításkor nem fizette be, köteles a fennmaradó készpénz összeget ....................................-ig, legkésQbb azonban a cégbejegyzéstQl számított egy éven belül befizetni.
5.4. A törzstQke teljesítésének megtörténtét az ügyvezetQ köteles a cégbíróságnak bejelenteni.
6. A tag törzsbetétje
Név (Cégnév): .................................................................................................................
A törzsbetét összege: ......................................................................................................... Ft
A törzsbetét összetétele:
a) Készpénz ...............................................................................................................Ft
b) Nem pénzbeli hozzájárulás:
megnevezése:..................................................................................................................... értéke: ............ Ft
7. Üzletrész
A társaság bejegyzését követQen a tag jogait és a társaság vagyonából Qt megilletQ hányadot az üzletrész testesíti meg. A tagnak csak egy üzletrésze lehet.
8. Az üzletrészek átruházása, felosztása
8.1. Az egyszemélyes társaság a saját üzletrészét nem szerezheti meg.
8.2. Az üzletrész csak átruházás, a megszqnt tag jogutódlása és öröklés, valamint a házastársi közös vagyon megosztása esetén osztható fel.
8.3. Ha az egyszemélyes társaság az üzletrész felosztása vagy a törzstQke emelése folytán új taggal egészül ki, és így többszemélyes társasággá válik, a tagok kötelesek az alapító okiratot társasági szerzQdésre módosítani.
9. A nyereség felosztása
A tagot a társaságnak a Gt. 131. § (1) bekezdése szerint felosztható és felosztani rendelt, a számviteli törvény szerint meghatározott tárgyévi adózott eredményébQl, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményébQl osztalék illeti meg.
10. Az alapítói határozat
10.1. A taggyqlés hatáskörébe tartozó kérdésekben az alapító határozattal dönt, és errQl az ügyvezetQ(ke)t írásban értesíti.
10.2. Az alapító kizárólagos hatáskörébe tartoznak mindazok a kérdések, amelyeket a törvény a taggyqlés kizárólagos hatáskörébe utal.
11. Az ügyvezetQ
11.1. A társaság ügyvezetQje:
Név: .................................................................................................................................
Anyja neve: .........................................................................................................................
Lakcím: ..............................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .....................................................................................
A megbízatás lejárta: ..................................................................................................
11.2. Az ügyvezetQ(k) fizetQképességi nyilatkozat tételére köteles(ek).
12. CégvezetQ
12.1. A társaságnál cégvezetQ kinevezésére
a) sor kerülhet.
b) nem kerülhet sor.
12.2. CégvezetQnek kinevezett munkavállaló(k):
Név: ...........................................................................................................................
Anyja neve: .................................................................................................................
Lakcím: ......................................................................................................................
Kinevezés kezdQ idQpontja: ............................................................................................
13. Cégjegyzés
13.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:
Név: ..............................................................................................................................
Név: ..........................................................................................................................
13.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezQk:
a) Név: ................................................................................................................................
és
Név: .................................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
b) Név: .............................................................................................................................
és
Név: ................................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
14. FelügyelQbizottság
14.1. A társaságnál felügyelQbizottság választására
a) sor kerül.
b) nem kerül sor.
14.2. A felügyelQbizottság elnöke:
Név: ........................................................................................................................
Anyja neve: ..............................................................................................................
Lakcím: ...................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ..................................................................................
A megbízatás lejárta: ................................................................................................
14.3. A felügyelQbizottság tagjai:
Név: ..........................................................................................................................
Anyja neve: ................................................................................................................
Lakcím: .....................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ...................................................................................
A megbízatás lejárta:................................................................................................
Név: ...........................................................................................................................
Anyja neve: ................................................................................................................
Lakcím: .....................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ..................................................................................
A megbízatás lejárta: ...............................................................................................
15. Könyvvizsgáló
A társaság könyvvizsgálója:
Név: ................................................................................................................................
Anyja neve: ...............................................................................................................
Lakcím: ....................................................................................................................
Kamarai nyilvántartási száma: ......................................................................................
Cégnév: ..................................................................................................................
Cégjegyzékszám: .......................................................................................................
Székhely: ...................................................................................................................
A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelQs természetes személy neve: .............
Kamarai nyilvántartási száma: ....................................................................................
Anyja neve: ..............................................................................................................
Lakcím: ........................................................................................................................
Helyettes könyvvizsgáló neve: ....................................................................................
Anyja neve: ...............................................................................................................
Lakcím: ....................................................................................................................
A megbízatás kezdQ idQpontja: ..................................................................................
A megbízatás lejárta: .................................................................................................
16. A társaság megszqnése
A társaság jogutód nélküli megszqnése esetében a hitelezQk kielégítése után fennmaradó vagyon az alapítót illeti meg.
17. Egyéb rendelkezések
17.1. Azokban az esetekben, amikor a Gt. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének
a) a Cégközlönyben
b) a társaság honlapján
tesz eleget.
17.2. A jelen társasági szerzQdésben nem szabályozott kérdésekben a Gt., a társaságnak és tagjainak az ott nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári TörvénykönyvrQl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Kelt:.........................................................................
Az alapító aláírása:
......................................................................................................................................
Név:
Ellenjegyezte/közokiratba foglalta:
......................................................................................................................................
8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
A ZÁRTKÖRpEN MpKÖDP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA
Alapszabály
Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelQen, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képezQ szerzQdésminta alkalmazásával a következQk szerint állapítják meg az alábbi zártkörqen mqködQ részvénytársaság
a) alapszabályát,
b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályát:
1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
1.1. A társaság cégneve: ............................................... Zártkörqen MqködQ Részvénytársaság
A társaság rövidített cégneve: .................................................................................... Zrt.
1.2. A társaság idegen nyelvq cégneve: ....................................................................................
A társaság idegen nyelvq rövidített cégneve: ......................................................................
1.3. A társaság székhelye: .........................................................................................................
A társaság székhelye
a) egyben a központi ügyintézés helye is.
b)nem azonos a központi ügyintézés helyével:
1.4. A társaság telephelye(i): ...................................................................................................
1.5. A társaság fióktelepe(i): ...................................................................................................
1.6. A cég e-mail elérhetQsége: ...............................................................................................
2. A társaság alapítói (részvényesei)
2.1. Név: ..............................................................................................................................
Anyja neve: ......................................................................................................................
Lakcím: ............................................................................................................................
Cégnév (név): ................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ............................................................................
Székhely: ..........................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ................................................................................................
Anyja neve: .......................................................................................................................
Lakcím: ............................................................................................................................
2.2. Név: .............................................................................................................................
Anyja neve: ......................................................................................................................
Lakcím: ............................................................................................................................
Cégnév (név): ................................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ............................................................................
Székhely: ..........................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ................................................................................................
Anyja neve: .......................................................................................................................
Lakcím: ............................................................................................................................
3. A társaság tevékenységi köre(i) legalább a nemzetgazdasági ág megjelölésével
3.1. FQtevékenység: .................................................................................................................
3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök): ..........................................................................................
.........................................................................................................................................
3.3. A társaság ügyvezetése
a) jogosult
b) nem jogosult
a tevékenységi kör(ök) statisztikai nomenklatúra szerinti meghatározására, módosítására.
4. A társaság mqködésének idQtartama, mqködési formája
A társaság idQtartama: a) határozatlan
b) határozott, ...............-ig.
4.2. A részvénytársaság mqködési formája: zártkörqen mqködQ részvénytársaság.
5. A társaság alaptQkéje
5.1. A társaság alaptQkéje .................................................................................................. Ft,
azaz ............................................................................................................. forint, amely
a) ........................................................................................................................ Ft, azaz
....................................................... készpénzbQl áll, amely az alaptQke ......... százaléka.
EbbQl az alapításkor befizetett összeg .................... Ft, amely ............ százaléka az átvenni vállalt részvények
(i) névértékének
(ii) kibocsátási értékének.
b) ................................................................................................................... Ft, azaz
................... forint nem pénzbeli hozzájárulásból áll, amely az alaptQke ......... százaléka.
EbbQl az alapításkor rendelkezésre bocsátott érték ................... Ft, amely ......... százaléka az átvenni vállalt részvények
(i) névértékének.
(ii) kibocsátási értékének.
5.2. A nem pénzbeli hozzájárulás értékelését tartalmazó könyvvizsgálói jelentés
a) jelen alapszabály melléklete, és a nem pénzbeli hozzájárulás elQzetes felülvizsgálatát
Név: .............................................................................................................................
Lakcím: ..........................................................................................................................
Cégnév: .......................................................................................................................
Cégjegyzékszám: ............................................................................................................
Székhely: ........................................................................................................................
könyvvizsgáló végezte.
b) készítésére nem kerül sor.
5.3. A társaság alaptQkéje .............. darab ......... Ft névértékq névre szóló törzsrészvénybQl áll.
5.4. A részvények elQállításának módja:
a) nyomdai úton történik.
b) dematerializált módon történik.
5.5. A részvények kibocsátási értéke
a) megegyezik a részvények névértékével.
b) .............. Ft, azaz .......................................................................................... forint.
5.6. Az alapítók jelen alapszabály elfogadásával kötelezettséget vállalnak valamennyi részvény átvételére.
6. Az alaptQke rendelkezésre bocsátása, a részvények az alapítók (részvényesek) közötti megosztása
6.1. Az 5.3. pontban meghatározott részvények az alapítók (részvényesek) között az alábbiak szerint oszlanak meg:
Név (Cégnév): ...............................................................................................................
Vagyoni hozzájárulás: ................................................................................. Ft, amelybQl
a) készpénz: .............................................................................................................. Ft,
b) nem pénzbeli hozzájárulás
megnevezése: ................................................................... értéke: ........................ Ft.
Részvények száma: a pénzbeli hozzájárulás után: ....................................................... db,
a nem pénzbeli hozzájárulás után: .............................................................................. db,
összesen: .................................................................................................................. db.
Név (Cégnév): .............................................................................................................
Vagyoni hozzájárulás: .................................................................................. Ft, amelybQl
a) készpénz: .............................................................................................................. Ft,
b) nem pénzbeli hozzájárulás
megnevezése: ......................................................................... értéke: .................... Ft.
Részvények száma: a pénzbeli hozzájárulás után: ........................................................ db,
a nem pénzbeli hozzájárulás után: .............................................................................. db,
összesen: .................................................................................................................. db.
6.2. Amennyiben az alapítók (részvényesek) az alaptQke készpénz részét teljes egészében alapításkor nem fizették be, kötelesek a fennmaradó összeget ............-ig, legkésQbb azonban a cégbejegyzéstQl számított egy éven belül befizetni a társaság számlavezetQ bankjába.
6.3. Amennyiben az alapítók (részvényesek) a nem pénzbeli hozzájárulást teljes egészében alapításkor nem bocsátották rendelkezésre, kötelesek a fennmaradó nem pénzbeli hozzájárulást ...............................-ig, legkésQbb azonban a cégbejegyzéstQl számított öt éven belül a társaság rendelkezésére bocsátani.
7. A részvény átruházásának korlátozása
A részvények átruházásához
a) a részvénytársaság beleegyezésére nincs szükség.
b) a részvénytársaság beleegyezésére van szükség a Gt. 205. §-ában meghatározott módon.
8. A nyereség felosztása
Az alapítót (részvényest) a részvénytársaságnak a 219. § (1) bekezdése szerint felosztható és a közgyqlés által felosztani rendelt eredményébQl a részvényei névértékére jutó arányos hányad (osztalék) illeti meg. Osztalékra az az alapító (részvényes) jogosult, aki az osztalékfizetésrQl döntQ közgyqlés idQpontjában a részvénykönyvben szerepel. Az alapító (részvényes) az osztalékra csak a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult.
9. A közgyqlés
9.1. A közgyqlés a társaság legfQbb szerve. A közgyqlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak mindazok a kérdések, amelyeket a törvény a közgyqlés kizárólagos hatáskörébe utal.
9.2. A közgyqlést
a) az igazgatóság
b) a vezérigazgató
hívja össze.
9.3. A közgyqlést évente
a) legalább egyszer
b) ................................................................................................... hónapi gyakorisággal
össze kell hívni a részvénytársaság
a) székhelyére vagy telephelyére.
b) .......................................................................................................................... címre.
9.4. A közgyqlést a közgyqlés kezdQ napját legalább 15 nappal megelQzQen a részvényeseknek küldött meghívó útján kell összehívni. A meghívót
a) papíralapon
b) elektronikus úton
kell megküldeni.
9.5. A társaság a közgyqlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben
a) közgyqlés tartásával
b) írásbeli döntéshozatallal is
határozhat.
9.6. A részvényhez fqzQdQ szavazati jogot a részvény névértéke határozza meg. A közgyqlésen szavazati joggal a részvényes a részvény, vagy letéti, illetve tulajdonosi igazolás birtokában, a részvénykönyvbe történQ bejegyzést követQen rendelkezik.
9.7.A részvényesek a határozatképességre vonatkozó szabályok alkalmazását az egyszerq többséget igénylQ kérdésekben
a) nem zárják ki.
b) kizárják.
9.8. A közgyqlés határozatképes, ha azon a szavazásra jogosító részvények által megtestesített szavazatok több mint felét képviselQ részvényes jelen van. Ha a közgyqlés nem határozatképes, a megismételt közgyqlés az eredeti napirenden szereplQ ügyekben a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. A nem határozatképes és a megismételt közgyqlés között legalább három napnak kell eltelnie, de ez az idQtartam nem lehet hosszabb, mint huszonegy nap.
9.10. A közgyqlés határozatait, amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a szavazati joggal jelenlévQk egyszerq többségével hozza meg.
10. Az igazgatóság, a vezérigazgató
10.1. A társaságnál
a) igazgatóság mqködik.
b) igazgatóság kinevezésére nem kerül sor, az igazgatóság jogait vezérigazgató gyakorolja.
10.2.Az igazgatóság elnökét a közgyqlés választja. Az igazgatóság elnöke:
Név: ..................................................................................................................................
Anyja neve: ........................................................................................................................
Lakcím: ..............................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ...........................................................................................
A megbízatás lejárta: .......................................................................................................
10.3.Az igazgatóság tagjai:
Név: .................................................................................................................................
Anyja neve: .......................................................................................................................
Lakcím: .............................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ..........................................................................................
A megbízatás lejárta: .......................................................................................................
Név: ..............................................................................................................................
Anyja neve: .......................................................................................................................
Lakcím: ............................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .........................................................................................
A megbízatás lejárta: .....................................................................................................
10.4.Az igazgatóság fizetQképességi nyilatkozat tételére
a) köteles.
b) nem köteles.
10.5.A vezérigazgató:
Név: ..............................................................................................................................
Anyja neve: ....................................................................................................................
Lakcím: ..........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ......................................................................................
A megbízatás lejárta: ..................................................................................................
10.6.A vezérigazgató fizetQképességi nyilatkozat tételére
a) köteles.
b) nem köteles.
11. CégvezetQ
11.1. A társaságnál cégvezetQ kinevezésére
a) sor kerülhet.
b) nem kerülhet sor.
11.2. CégvezetQnek kinevezett munkavállaló(k):
Név: .........................................................................................................................
Anyja neve: .................................................................................................................
Lakcím: .......................................................................................................................
Kinevezés kezdQ idQpontja: ..........................................................................................
12. Cégjegyzés
12.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:
Név: ............................................................................................................................
Név: .........................................................................................................................
12.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezQk:
a) Név:..........................................................................................................................
és
Név:
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
b) Név: ........................................................................................................................
és
Név: ..........................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
13. FelügyelQbizottság
13.1. A társaságnál felügyelQbizottság választására
a) sor kerül.
b) nem kerül sor.
13.2.A felügyelQbizottság elnöke:
Név: .............................................................................................................................
Anyja neve: ...................................................................................................................
Lakcím: .........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ......................................................................................
A megbízatás lejárta: ...................................................................................................
13.3. A felügyelQbizottság tagjai:
Név: ..............................................................................................................................
Anyja neve: ...................................................................................................................
Lakcím: .........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ......................................................................................
A megbízatás lejárta: ...................................................................................................
Név: ............................................................................................................................
Anyja neve: ...................................................................................................................
Lakcím: .........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .......................................................................................
A megbízatás lejárta: ....................................................................................................
14. Könyvvizsgáló
A társaság könyvvizsgálója:
Név: ..........................................................................................................................
Anyja neve: ...................................................................................................................
Lakcím: .........................................................................................................................
Kamarai nyilvántartási száma: .........................................................................................
Cégnév: ......................................................................................................................
Cégjegyzékszám: ............................................................................................................
Székhely: .......................................................................................................................
A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelQs természetes személy neve: .................
Kamarai nyilvántartási száma: .........................................................................................
Anyja neve: ...................................................................................................................
Lakcím: .........................................................................................................................
Helyettes könyvvizsgáló neve: ........................................................................................
Anyja neve: ....................................................................................................................
Lakcím: ..........................................................................................................................
A megbízatás kezdQ idQpontja: .......................................................................................
A megbízatás lejárta: ......................................................................................................
15. A társaság megszqnése
A társaság jogutód nélküli megszqnése esetében a hitelezQk kielégítése után fennmaradó vagyon az alapítókat (részvényeseket) illeti meg.
16. Egyéb rendelkezések
16.1. Azokban az esetekben, amikor a Gt. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének
a) a Cégközlönyben
b) társaság honlapján
tesz eleget.
16.2. A jelen alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Gt., a társaságnak és tagjainak az ott nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári TörvénykönyvrQl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Kelt: .............................................................................
Az alapítók (részvényesek) aláírása:
....................................................................................................................................
Név:
....................................................................................................................................
Név:
Ellenjegyezte/közokiratba foglalta:
....................................................................................................................................
9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez
AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRpEN MpKÖDP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA
Alapító okirat
Alulírott alapító (részvényes), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelQen, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képezQ szerzQdésminta alkalmazásával a következQk szerint állapítja meg az alábbi egyszemélyes zártkörqen mqködQ részvénytársaság
a) alapító okiratát,
b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát:
1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
1.1. A társaság cégneve: .............................................. Zártkörqen MqködQ Részvénytársaság
A társaság rövidített cégneve: ................................................................................ Zrt.
1.2. A társaság idegen nyelvq cégneve: .................................................................................
A társaság idegen nyelvq rövidített cégneve: ..................................................................
1.3. A társaság székhelye: ........................................................................................................
A társaság székhelye
a) egyben a központi ügyintézés helye is.
b) nem azonos a központi ügyintézés helyével: .............................................................
1.4. A társaság telephelye(i): ...............................................................................................
1.5. A társaság fióktelepe(i): ................................................................................................
1.6. A cég e-mail elérhetQsége: ...........................................................................................
2. A társaság alapítója (részvényese)
Név: ............................................................................................................................
Anyja neve: ......................................................................................................................
Lakcím: ............................................................................................................................
Cégnév (név): ...............................................................................................................
Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): ...........................................................................
Székhely: ..........................................................................................................................
Képviseletre jogosult neve: ................................................................................................
Anyja neve: .......................................................................................................................
Lakcím: .............................................................................................................................
3. A társaság tevékenységi köre(i) legalább a nemzetgazdasági ág megjelölésével
3.1. FQtevékenység: ..................................................................................................................
3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök): ..........................................................................................
3.3. A társaság ügyvezetése ..................................................................................................
a) jogosult
b) nem jogosult
a tevékenységi kör(ök) statisztikai nómenklatúra szerinti meghatározására, módosítására.
4. A társaság mqködésének idQtartama, mqködési formája
4.1. A társaság idQtartama:
a) határozatlan
b) határozott, ..............-ig.
4.2. A részvénytársaság mqködési formája: zártkörqen mqködQ részvénytársaság.
5. A társaság alaptQkéje
5.1. A társaság alaptQkéje .................................................................................................. Ft,
azaz ............................................................................................................. forint, amely
a) ...................................... Ft, azaz ........................................................ készpénzbQl áll,
amely az alaptQke ......................................................................................... százaléka
EbbQl az alapításkor rendelkezésre bocsátott érték ................... Ft, amely .......... százaléka
az átvenni vállalt részvények
(i) névértékének.
(ii) kibocsátási értékének.
b) ...................... Ft, azaz ................................. forint nem pénzbeli hozzájárulásból áll,
amely a ............................................................. százaléka az átvenni vállalt részvények
(i) névértékének.
(ii) kibocsátási értékének.
A nem pénzbeli hozzájárulást a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig rendelkezésre kell bocsátani.
5.2. A nem pénzbeli hozzájárulás értékelését tartalmazó könyvvizsgálói jelentés
a) jelen alapító okirat melléklete, és a nem pénzbeli hozzájárulás elQzetes felülvizsgálatát
Név: ............................................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................................................
Cégnév: .......................................................................................................................
Cégjegyzékszám: .............................................................................................................
Székhely: .........................................................................................................................
könyvvizsgáló végezte.
b) készítésére nem kerül sor.
5.3. A nem pénzbeli hozzájárulás
5.3.l. tárgya: ........................................................... értéke: ............................................ Ft,
a nem pénzbeli hozzájárulás ellenében adandó részvények száma .....................................
névértéke megegyezik az 5.4. pontban meghatározottal.
5.4. A társaság alaptQkéje ........ darab .......................................... Ft névértékq névre szóló törzsrészvénybQl áll.
5.5. A részvények elQállításának módja:
a) nyomdai úton történik.
b) dematerializált módon történik.
5.6. A részvények kibocsátási értéke
a) megegyezik a részvények névértékével.
b) .............................. Ft.
5.7. Amennyiben az alapító (részvényes) az alaptQke készpénz részét teljes egészében alapításkor nem fizeti be, köteles a fennmaradó összeget ..........................-ig, legkésQbb azonban a cégbejegyzéstQl számított egy éven belül befizetni a társaság számlavezetQ bankjába.
6. A nyereség felosztása
Az alapítót (részvényest) a részvénytársaságnak a Gt. 219. § (1) bekezdése szerint felosztható és a közgyqlés által felosztani rendelt eredményébQl a részvényei névértékére jutó arányos hányad (osztalék) illeti meg. Osztalékra az az alapító (részvényes) jogosult, aki az osztalékfizetésre vonatkozó döntés idQpontjában a részvénykönyvben szerepel.
7. Az alapítói (részvényesi) határozat
A közgyqlés hatáskörébe tartozó ügyekben az alapító (részvényes) írásban dönt, amelyrQl a vezetQ tisztségviselQ(ke)t értesíteni köteles.
8. Az igazgatóság, a vezérigazgató
8.1. A társaságnál
a) igazgatóság mqködik.
b) igazgatóság kinevezésére nem kerül sor, az igazgatóság jogait vezérigazgató gyakorolja.
8.2. Az igazgatóság elnökét az alapító választja. Az igazgatóság elnöke:
Név: ...............................................................................................................................
Anyja neve: .....................................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ........................................................................................
A megbízatás lejárta:....................................................................................................
8.3. Az igazgatóság tagjai:
Név: ...............................................................................................................................
Anyja neve: .....................................................................................................................
Lakcím:............................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .........................................................................................
A megbízatás lejárta: ....................................................................................................
Név:.............................................................................................................................
Anyja neve: ......................................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .........................................................................................
A megbízatás lejárta: ....................................................................................................
8.4. Az igazgatóság fizetQképességi nyilatkozat tételére
a) köteles.
b) nem köteles.
8.5. A vezérigazgató:
Név: ................................................................................................................................
Anyja neve: ......................................................................................................................
Lakcím: ............................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .........................................................................................
A megbízatás lejárta: ....................................................................................................
8.6. A vezérigazgató fizetQképességi nyilatkozat tételére
a) köteles.
b) nem köteles.
9. CégvezetQ
9.1. A társaságnál cégvezetQ választására
a) sor kerülhet.
b) nem kerülhet sor.
9.2. CégvezetQnek kinevezett munkavállaló(k):
Név: ............................................................................................................................
Anyja neve: .....................................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................................................
Kinevezés kezdQ idQpontja: .............................................................................................
10. Cégjegyzés
10.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:
Név: ...............................................................................................................................
Név: ..........................................................................................................................
10.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezQk:
a) Név: ..........................................................................................................................
és
Név: ..........................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
b) Név: ......................................................................................................................
és
Név: .........................................................................................................................
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
11. FelügyelQbizottság
11.1. A társaságnál felügyelQbizottság választására
a) sor kerül.
b) nem kerül sor.
11.2. A felügyelQbizottság elnöke:
Név: ..............................................................................................................................
Anyja neve: ....................................................................................................................
Lakcím: ..........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .......................................................................................
A megbízatás lejárta: ..................................................................................................
11.3. A felügyelQbizottság tagjai:
Név: ..............................................................................................................................
Anyja neve: ....................................................................................................................
Lakcím: .........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: ......................................................................................
A megbízatás lejárta: .................................................................................................
Név: .........................................................................................................................
Anyja neve: ...................................................................................................................
Lakcím: .........................................................................................................................
A megbízatás
a) határozott idQre,
b) határozatlan idQre
szól.
A megbízatás kezdQ idQpontja: .......................................................................................
A megbízatás lejárta: ..................................................................................................
12. Könyvvizsgáló
A társaság könyvvizsgálója:
Név: ..........................................................................................................................
Anyja neve: ....................................................................................................................
Lakcím: ..........................................................................................................................
Kamarai nyilvántartási száma: ..........................................................................................
Cégnév: .....................................................................................................................
Cégjegyzékszám: ............................................................................................................
Székhely: ........................................................................................................................
A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelQs természetes személy neve:
Kamarai nyilvántartási száma: ..........................................................................................
Anyja neve: .....................................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................................................
Helyettes könyvvizsgáló neve: ..........................................................................................
Anyja neve: .....................................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................................................
A megbízatás kezdQ idQpontja: .........................................................................................
A megbízatás lejárta: ........................................................................................................
13. A társaság megszqnése
A társaság jogutód nélküli megszqnése esetében a hitelezQk kielégítése után fennmaradó vagyon az alapítót (részvényest) illeti meg.
14. Egyéb rendelkezések
14.1. Azokban az esetekben, amikor a Gt. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének
a) a Cégközlönyben
b) a társaság honlapján
tesz eleget.
14.2. A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Gt., a társaságnak és tagjainak az ott nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári TörvénykönyvrQl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Kelt: .............................................................................
Az alapító aláírása:
....................................................................................................................................
Név:
Ellenjegyezte/közokiratba foglalta:
....................................................................................................................................
Hasonló témájú dokumentumok
Egyelőre még egyetlen hasonló témájú file sincs feltöltve a rendszerbe
A mások által feltöltött dokumentumokat értékelheted. Ha úgy ítéled meg, hogy a vizsgára való felkészülés szempontjából hasznos volt egy dokumentum, akkor adj rá sokcsillagos értékelést.
Ha hibákat tartalmaz, vagy egyéb probléma van vele, akkor keveset.
A dokumentumok sorrendje az értékelések alapján adódik. Ami fentebb van a listában, azt hasznosabbnak ítélték társaid. Az új dokumentumok pedig (értékelések hiányában) szintén a lista tetején kezdenek.
Hozzászólások
Ha észrevételed van egy dokumentummal kapcsolatban (például hibát találtál benne), akkor a Hozzászólások részben jelezheted. Az olyan jellegű kérdéseket mint pl.: A 2. feladat 4. sorából milyen átalakítással jutottunk az 5. sorban szereplő képlethez? - szintén ide érdemes írni
Egy tipp az oldalhoz! - Csakúgy mint amikor könyvtárakat/mappákat hozol létre a számítógépeden, egy tantárgyon belül is hasonló analógiával tetszőleges kategóriák és alkategóriák hozhatóak létre. Próbálj mindig a legmegfelelőbb kategóriába tölteni, hogy átlátható legyen a feltöltött dokumentumok szerkezete.