Világirodalom: Napjaink irodalma

Országok listájaHungaryNyíregyházi FőiskolaBölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai KarMagyarII. IrodalomszigorlatVilágirodalom: Napjaink irodalmaVilágirodalom: Napjaink irodalma

A posztmodern


A posztmodern inkább leíró jellegq megközelítés, inkább a megértés a véghezvihetQ benne. Van normarendszere egyesek szerint, de inkább a bizonytalanság a fQ jellemzQje. Kb. az 1960-as évektQl máig valami új történik a világirodalomban, amit egész pontosan nem tudunk meghatározni még. A modernitás fogalma is fontos ezzel kapcsolatban.
Lyotard szerint a modernre a nagy, egyetemes elbeszélések (narratívák, meta-narratívák) uralma jellemzQ. A narratíva valaminek az elbeszélése, de a világban való tájékozódás is lényeges tulajdonsága. A modern leírható ilyen narratívákkal:
Az ész és a szabadság eszméje
A munka kitüntetett szerepe
A technikai-tudományos fejlQdés eszméje
Az üdvözülés hite
Mindezeket a hegel-i filozófia foglalja magában szerinte. A projektum (megvalósítható terv) a modern kor megjelenési formája. A modern szétrombolásának legfQbb színtere Auschwitz, a nácizmus, ami támadás volt az emberi fejlQdés, a modernség ellen.
PethQ Bertalan A posztmodern címq könyvében azt írja, a modern a világi elkülönülése a vallástól (szekularizáció). Megtörik a vallás eszméje ( Az Isten halott ), válságba kerül a tudományos-technikai civilizáció és a haladás eszméje általában, mely célt, értelmet tulajdonított eddig a létezésnek. EttQl a megrendüléstQl kezdve lehet posztmodernrQl, modern utáni világról beszélni.
Lyotard, A posztmodern állapot c. könyvében azt írja, a posztmodern a nagy elbeszélésekkel szembeni bizonytalanság . Eltqnik az elbeszélQ is. Nincs olyan fogódzó, ami az egyetemes igazság képzetét adná az ember számára. Lyotard a töredékesség-érzetet úgy fogalmazza meg, hogy az egyéni többé már nem birtokolhatja a kultúra egészét, csak felhasználói szinten . Ahogyan nQ a kultúra totalitása, úgy válik lassan fizikai képtelenséggé a kultúra egészének (( borges-i könyvtár) birtoklása. Tudásunk természete is megváltozik, külsQdlegessé válik. A kultúra egésze tehát létezik, de csak külsQdlegesen, mert senki nem birtokolhatja azt. Ez a tudás tárgyias, önálló létet él, lehet vele kereskedni, meg lehet tiltani a hozzáférést, stb. A posztmodern mqvek hátterében ott van ez a kor, és hat rájuk.
A másik nagy magyarázó elv a szimulákrumok elve. Baudrillard elképzelése szerint ezek mesterséges, szimulált, az anyagtól eloldott világok. Baudrillard Borges egyik meséjét rekonstruálja: készítenek egy életnagyságú térképet, amely elfedi magát a birodalmat, így nem lehet használni. Aztán a térkép foszladozni kezd, csak foltokban marad meg. Ez az állapot a modern. Fordítottja ennek a posztmodern, ahol a valóság kezd foszladozni és a szimulált világ rátelepszik a valóságos világra. Baudrillard azt sugalmazza, hogy a jelek annyira önálló világot alkotnak, hogy a gazdaság, a tQzsde is ilyen szimulákrummá válik. Az anyag már nem jelenik meg közvetlenül. A pénz uralja az anyagot, a tárgyi világ alárendelt. A jelölés, a szimuláció világában Baudrillard kiemeli a jelölés kialakulásának fázisait is:
A kép a valóság tükrözése.
A kép elfedi a valóságot.
A kép a valóság hiányát is elfedi, eltántorít a valóság keresésétQl is.
A jelnek már semmi köze a valósághoz ( szimulákrum.
Derrida nyelvfilozófiai szempontból közelít a posztmodernhez Grammatológia c. mqvében. Az írás és a nyelv viszonyával foglalkozik úgy, hogy a saussure-i nyelvtudománnyal is számol. Az írásbeliség már az emberi szellem szerves kerete, ami nélkül kultúráról sem lehet beszélni. Szerinte írás már akkor is létezik, amikor még nem találták fel azt. A szövegek értelmezése a posztmodernben már azt jelenti, hogy lebontjuk és újra felépítjük azokat. A posztmodernben nemcsak az egység-igény rendül meg tehát, hanem különbözQ értelmezésmódok is kialakulnak. A textualitásnak fontos a szerepe  a különbözQ mqfajok egymásba játszanak.



Umberto Eco


A rózsa neve 1980-ban jelent meg. Umberto Eco ekkor már híres professzor, esszéista, nyelvész, szépíró. Európában és világszerte ismert személyiség. 1932-ben született, ma is él és alkot. Magyar fordítója Barna Imre, aki A rózsa neve magyar kiadásában leírja, mikor és hogyan találkozott az íróval. Leírja a fordítás nehézségeit is. A szó szerinti latin fordítása nehéz, ezeket a részeket érintetlenül is hagyja.
Nemzetközi szaktekintély. Aquinói Szent Tamásról (a skolasztika megalapítója) írt doktori disszertációt (Q mint holttest szerepel A rózsa nevében is). Az esszéiben szerepel ez a kedvessé formált filozófus. Fontos a könyveiben megjelenQ gondolkodásmód és világlátás szempontjából.
Újságírással foglalkozott a 60-as évektQl, a rádió, televízió munkatársaként dolgozik. 1967-ben jelent meg Nyitott mq c. esszésorozata. Sohasem precíz munkafolyamat nála az írás. Szeretettel ír, de jelentéstani, nyelvi esszék, vizsgálódások vannak ebben a kötetben, nem a szépíró készülQdik, hanem az esszéista. Szellemi kalandokat ígér az olvasónak.
Hogyan írjunk szakdolgozatot c. mqve a tudományos kutatás módszertanába való bevezetés, konkrét, gyakorlati tanácsokat ad az olvasónak. 1988-ban a A Foucault inga c. regénye jelenik meg, 1994-ben A tegnap szigete.
A rózsa neve hatalmas siker a könyvpiacon és a szakmában. A magyar fordító szerint a német a legsikeresebb fordítás, az angolból oldalak maradnak ki. Közönségfilm is születik belQle. A siker arra ösztönzi, hogy válaszol az olvasóknak, levelet, tanulmányt csatol a regényhez magyarázatként. Mqhelytanulmánya is megjelenik Széljegyzetek címen. A regény alapvetQen krimi, de újraolvasással rájövünk, hogy nem hagyományos krimi. Egyik tanulsága egy ilyen újraolvasásnak az, hogy a könyv nem pusztán logikai kísérlet arra, hogy kinyomozzuk, ki a gyilkos.
A mq fordulatos, szent inkvizícióval, gyilkosságokkal a középpontban. Arra a kérdésre, hogy miért írta a könyvet, azt válaszolta az újságíróknak, hogy Meg akartam ölni egy szerzetest . A krimi 1327 novemberében játszódik, 7 nap alatt, egy középkori kolostorban. Ekkor a ferences rend és a pápa viszonya feszült (Avignon (( Itália). Hitelesen, meggyQzQen lehet ütköztetni az érdekeket. A fQszereplQk nem léteznek, csak a ferencesek vezetQje valódi.
November végén kezdQdik a történet, mert disznóölést akart ábrázolni Eco, az egyik rejtélyes gyilkosság helyszíne miatt. A történelmi hitelességhez ragaszkodik az író. A Genezist, a bibliai teremtéstörténetet tartja mintának. János evangéliumával kezdQdik a könyv, a szerzQ helyett a Genezis beszél. Bájos, szelíd irónia is van ebben, ami Aquinói Szent Tamástól sem idegen. A humor létjogosultságát fejtegetik a szerzetesek, azon vitatkozva, hogy nevetett-e Krisztus. Vilmos szerinte a nevetés felszabadít a világi kötöttségek alól.
Többszörös nekifutással válik epikus világgá a történet. Azzal a kézirattal kezdQdik a regény, amit 1968. augusztus közepén, Prágában, egy szerelmi kapcsolat végén kap egy lánytól. A mq egy novícius szerzetes visszaemlékezése, a szerzetes szavaival idézve János evangéliumát. A rejtélyes gyilkos mintha az Apokalipszis mintájára szervezné a gyilkosságokat (tévút). A nyomozó szerzetes egy elQzetes gyilkosság logikája szerint dolgozik és véletlenül bukkan rá a megoldásra. A kolostor leég, a könyvtárszobában a gyilkos tqzbe dobja a gyilkos a kódexet is.
A könyv elején az apátság alaprajza szerepel. TeremtQ, tervezQ munka elQzi meg a mq írását. Jelentéstani, szemiotikai oka van a címválasztásnak. A rózsa egyetemes, sokak által ismert szimbólum. A két fQszereplQ Adso, fiatal novícius fiú, és Baskerville-i Vilmos, az inkvizíciós múlttal rendelkezQ nyomozó-szerzetes. Küldetésük kinyomozni a rejtélyes gyilkosságot. A fiatal szerzetes meséli a történetet mint ifjúkori emlékeit.
A kezdQ mondat a következQ: Kezdetben vala az Ige& . A szavakat megelQzi a világ rekonstruálása. Adso elkezdi az emlékezést. Egy kitalált kéziratról beszél öregkori emlékezésében. Nemcsak Q írja azonban a könyvet, hanem Umberto Eco maga is, a középkori szerzetes mögött ott van a 20. századi ember. Ez pl. abban is jelentkezik, hogy az egyik szerzetest Burgosi Jorge-nak hívják, ami nyílt utalás Jorge Louis Borges-re, aki híres 20. századi író volt. Burgosi Jorge vénséges vén, vak szerzetes, aki kötQdik a könyvekhez. Nevetni nem tudó, a hívságokat elítélQ öregember, mégis Q az egyik legfontosabb szereplQ, mivel vaksága miatt senki nem gyanakodik arra, hogy Q a gyilkos.
A címben szereplQ rózsa a regény latin zárómondatában nyer értelmet: Stat rosa pristina nomine, nomine nuda tenemus.  A hajdani rózsa név csupán, puszta neveket markolunk. Ez tükörfordításban valahogy így hangzik: Áll hajdani a rózsa neve, mi pedig meztelen nevet tartunk. Mivel azért valami kapcsolatnak csak kell lenni mq és címe között, ez valami olyasmit jelenthet, hogy áll a hajdani rózsa neve, miként áll az elpusztult könyvtár és az elpusztult áskálódás, amirQl a regény szól. Eco kommentárja is hasonlóképpen magyarázza a záró mondatot. Egyébként ez az idézet Villon Múlt idQk szép asszonyai címq balladájának Hol van már a tavalyi hó refrénjére is visszavezethetQ, ott is az emlékezés játszik fontos szerepet.
Az olvasó státusza a latin idézetek miatt elbizonytalanodik, mivel ezeket az idézeteket az író sem magyarázza, így az olvasó nem érti Qket. A szó, a nyelv szerepe nagyon erQs. A latin szövegrészletek szövegek a szövegben . Az indítás is szövegek párbeszéde. Fontos szerepet kap az intertextualitás. Hol montázs, hol szó szerinti idézet formájában szerepet kapnak a latin szövegek.
Adso egy önkényes, éjszakai nyomozás során egy falusi lánnyal kerül szexuális kapcsolatba az apátság konyhájában. Amikor ezt az epizódot olvashatjuk és a húst, a testet, az ösztönöket látjuk, valahogy mégis érzelmek is belecsempészQdnek ebbe a mozzanatba a szöveg segítségével. Az Énekek énekét idézi a Bibliából az író. Adso itt megéli, nem csupán idézi az Énekek Énekét. Kettejük testi kapcsolatában semmi érzelem nincs, de a fiúban valamiféle szerelem bontakozik ki másnapra, amikor el kezd vágyakozni a lány után, aki „rettenetes, mint a zászlós tábor”.
Az apátság könyvtára kicsit borges-i, bábeli könyvtárat képvisel – egy egyetemes könyvtárat. Az alexandriai könyvtárral is rokonságban állhat ez az ábrázolás. Nemcsak könyvek, hanem szövegtípusok, narrációs technikák párbeszéde is azonban a szöveg. Adso emlékezése ilyen szempontból kitüntetett.
A könyv egyfajta intellektuális krimi, a „gondolkodás kalandja”. Ez a kifejezés az esszé definíciója szokott lenni. Az esszé imitálja az igazságkeresés folyamatát, de a keresést hangsúlyozza, nem a találást. Nem jutunk el végleges igazságokig. Ez erre a regényre is igaz.
A fiatal novícius, Adso története beavatásként is értelmezhetQ. A szerzetesvilágban eleve egy beavatandó, tájékozódó emberi lény a novícius. Amikor az eretneküldözQ dominikánus csapat megérkezik, akkor Adso szerelmét is elfogják. Itt erkölcsi-morális-érzelmi próbatételek is várnak rá.
Eco bizonyos nagyepikai munkákra is visszautal. A kolostor kapujának leírásakor megelevenedQ rémületes csoda kicsit a homéroszi eposzokra utal vissza. A dantei Divina Commedia is visszhangzik itt.
Nem egyféle narráció, beszédmód a jellemzQ a regényre. A szerzQség is bizonytalanná válik, nem tudjuk a szerzQ személyét megállapítani. Eco önelemzése mindezeket kifejti. Az olvasóval foglalkozik és a szöveg, a világ készítésérQl beszél.
A könyv a nyelv problémájával indul ( Kezdetben vala az Ige ), és azzal is zárul ( Stat rosa pristina nomine, nomine nuda temenus”). 20. századi problémával találkozunk itt. A világot a nyelv közvetíti a 20. századi ember számára. A nyelv közvetít ember és materiális anyag között. A posztmodern korban közvetített módon jelenik meg tehát a világ, az emberi nyelv a legmeghatározóbb. Amikor a fiatal Adso a tiszta vágy, az ösztönök által egymásra talál a fiatal lánnyal, belép a kultúra, a nyelv, a civilizáció a képbe, nemessé teszi az ösztönöket (hiszen bibliai szövegre asszociál Adso). A kolostor zárt falai Adso-t elzárják az élettQl, az mégis átszqrQdik rajtuk. Adso lelkében humanizálódik a történés, élete kiteljesedik ezzel az élménnyel.
Adso, a fiatal tanítvány nevelQ szerepet szán Vilmosnak. A regény a felnQtté válás regénye is lehetne, ha több ideig tartana. Vilmos bölcs, atyai szerepe tagadhatatlan, amit a regény eleji dramaturgiai belépQ felerQsít. Sokáig Qrzi a regény elején Vilmos a mindentudó bölcs imidzsét , és nem derül ki számunkra, hogy mikor mennyit tud. Valószínqleg Q is csak annyit tud, mint bárki más, de azt jól használja, és képes az igazságot feltárni. EbbQl következik az, hogy a regényben senki sem mindenható, még Vilmos sem.
Eco történelmi felkészültségérQl árulkodik a szereplQk hitelessége, a középkori élet bemutatása. Nincs egyetemes narratíva, magyarázó elv. KülönbözQ mqfajok keverednek egymással. Hitek, eszmék csatáznak egymással, mindegyik fél úgy érzi, hogy neki van igaza, hogy egyetemes boldogság, közjó csak az Q világában valósulhat meg (( a domonkosok és ferencesek vitája az eretnekekrQl). Nem találunk azonban a mqben egyetemes eszmét, csak hideg eszméket.
A regény végére rájövünk, hogy Vilmos eleve fél attól, hogy egy utópia a hatalmába keríti. Szeretne tisztán látni, nyugvópontra jutni. Igazi tartós igazságok, csak látszólagos igazságok  mondja Vilmos. Abszolútummá nem tehetünk semmit, mert az fogva tart. P a humanitást képviseli, jó szándékú, nem dogmatikus.
Adso nem meri elmondani Vilmosnak mint barátnak a falusi leánnyal történt eseményeket, de gyónásban végül elmondja, mi nyomja a szívét. Vilmos nem ítéli el Adsot a történtekért, nem tekinti egyértelmqen bqnnek, amit tett, de azt javasolja, hogy ne kövessen el ilyet többet. Lelki támaszt nyújt neki, és érzékelteti vele, hogy a testi szerelem olyan dolog, amihez a kultúrának, a nyelvnek semmi köze. Nem pusztán a szerelem tisztelete szólal meg itt, hanem a korszak örömöt gyqlölQ dogmái ellen is fellép Vilmos. Kiegyensúlyozott jelleme, mérsékelt óvatossága, humanizmusa jelenik meg itt is. Intellektuális személyiség, a tökéletes nyomozó testesül meg benne.
Az inkvizítornak a kor elvárásai szerint nem az a feladata, hogy igazságot kiderítse, hanem hogy áldozattá tegye az bqnöst. Vilmost (többek között ezért is) a jelek hálójába gabalyodik, tévedéseket felismerve jut el a megoldáshoz. MerQ véletlen, hogy a valóság és a jelek hálózata egymásba kapcsolódik. A nyomozástörténet elQzménye az, amikor Vilmos az apátság kapujához érkezve kideríti, hogy Brunellust, az apát lovát keresik a szerzetesek. Vilmos és Jorge beszélgetései is a nyomozáshoz kapcsolódnak. Vilmos nem tud kiszabadulni a tények láncolatából, de Jorge nem engedi az igazságot felszínre törni. A tanulság ebbQl az, hogy az embernek akkor van esélye a szabadságra, ha képes elmozdulni a saját nézQpontjáról, és meglátni a valódi igazságot.

A fikció erdeje és a könyvtár mint labirintus  Eco (Molnár Gábor Tamás)
A kiforrott posztmodern irodalom számára az útvesztQ metaforája lényegében azonos jelentésében jelenik meg, mint BorgestQl Barthig a kísérletezQ, átmenetet képezQ elbeszélQ irodalomban: a labirintus egyszerre kozmológiai, társadalmi és önértelmezQ metafora. Az útvesztQben való bolyongás azonban fölfogható az élettel összekapcsolt kalandként is, nem pedig csak az élettel szembeállított börtönélményként.
A rózsa neve a késQ középkorban játszódik, egy Benedek-rendi kolostorban, valahol Észak-Itáliában. A cselekményben fontos szerepet játszik a kolostor könyvtára és a benne Qrzött kéziratok, amelyekhez csak a könyvtárosoknak van közvetlen hozzáférésük. Az egyik ilyen könyvtárost Jorge de Burgosnak hívják, ráadásul mind spanyol anyanyelve, mind vaksága, mind pedig az a tény, hogy egész életét könyvek között tölti, egyértelmqen Borges alakját idézi föl a huszadik századi olvasóban  a szándékos anakronizmus is fontos eljárása Eco regényének. A könyvtár zárva van az idegenek elQl is, akik egy titokzatos gyilkosságsorozat után nyomoznak, és egyszersmind egy ismeretlen görög kéziratot is keresnek a könyvtárban. Miután a hozzáférést megtagadják tQlük, kénytelenek titokban, lopva behatolni a könyvtárba, és az éj leple alatt földeríteni. Ekkor derül ki, hogy a könyvtár voltaképpen útvesztQ, amelyet szándékosan építettek úgy, hogy csak a beavatottak ismerjék ki magukat benne.
Ennek ellenére Adso és Vilmos mégsem vesznek oda a labirintusban, hanem többször is behatolnak, és valahogy mindig kikeverednek: elQször teljesen véletlenül (ami szintén fontos a könyv nagyobb cselekménye felQl nézve is), másodszor pedig Vilmos szisztémájának köszönhetQen, amikor az épület arányainak ismeretében, óvatosan haladva föltérképezik az egész útvesztQt. Ekkor derül ki, hogy a négyszög alapú, négy bástyával ellátott épületben létrehozott könyvtár-labirintus az akkor ismert világ egyfajta modellje, amely nemcsak az összegyqjtött anyag mennyiségét illetQen, hanem térbeli elrendezése révén is kicsinyített mása a középkori világnak: az egyes égtájak ugyanis földrajzi egységekrQl kapták a nevüket (északnyugati bástya: Anglia, délnyugati bástya: Hibernia, középen: Roma, közérQl keletre: Egyptus stb.). A labirintus szimmetriájával azokra a középkori térképekre emlékeztet, amelyek a világot két tengely mentén fölosztva ábrázolták, és a két tengely metszéspontjában Jeruzsálem volt látható.
A könyvtár és a labirintus tehát a világ kicsinyített tükre is, ennyiben a kozmológiai labirintusértelmezés hagyományát viszi tovább. A könyvtár mint világtükör viszont egy könyvön belül szerepel metaforaként. A rózsa neve ráadásul azzal a fikcióval kezdQdik, hogy az elQszót író, Umberto Ecoként azonosítható elbeszélQ megtalálja Adso kéziratának másolatát. A regény létrejöttének fikciója nagyjából egybevág a regény cselekményének egyik fQ vonulatával, a kézirat utáni nyomozással, valamint a másoló szerzetesek kultúra-átörökítQ szerepének hangsúlyozásával. A rózsa neve iróniája tehát szintén abban áll, hogy a könyvtár mint labirintus, mint világmodell motivikáját saját magára vonatkoztatja, ám (a könyv méretébQl és ambíciójából kifolyólag) ebbQl az azonosításból egészen más következtetések adódnak, mint bármelyik fönti elbeszélQ mq esetében. A regény például azért mutatja be magát labirintusszerq képzQdményként, mert tele van vendégszövegekkel (más szerzQktQl való idézetekkel), így belQle kiindulva egy egész kultúrtörténeti kalandozást lehet végrehajtani, szerteágazó hálózatot bejárva: a labirintus így nemcsak a mq belsejére, hanem más mqvekkel való összetett kapcsolatrendszerére is vonatkoztatható. A szövegköziség (intertextualitás) jelensége is tekinthetQ labirintusnak, amelyben az egyes mq és az olvasó bolyong.
A rózsa neve egyszerre olvasható viszonylag áttetszQ, hatalmas mqvelQdéstörténeti anyagot mozgató történelmi fikcióként és a saját olvashatatlanságát állító, önreflexív elbeszélésként is (egyéb olvasatairól késQbb lesz szó). A labirintus Eco számára olyan világértelmezési modellnek tetszik, amely a világ egyszerq eszközökkel való megismerésének lehetetlenségét sugallja, ám ezzel Eco az irónia derqs felfogását állítja szembe. A rózsa neve olyan szemléletet látszik közvetíteni, amely szerint a világ ugyan megismerhetetlen, ám ez nem jelenti azt, hogy egyben lakhatatlan is volna. Nincsenek abszolút eszmények, de vannak rövid távú, gyakorlati célok és viszonylagosnak tartott, mégis sajátként felismert értékek. Ezért keverhetQ a gondos történelmi leírás szándékos anakronizmusokkal, a realista párbeszédszerkesztés megbízhatatlan elbeszéléssel, a közönségsiker iránti igény mqvészi célkitqzésekkel. A szöveg- és világlabirintusból valószínqleg nincs kiút (mert az ember számára nem adatik olyan nézQpont, amelybQl láthatóvá válna a bent és a kint közötti különbség), ám a posztmodern regény válasza erre nem a kutatás feladása, hanem az öncélúként felismert bolyongás élvezhetQvé és jelentésessé tétele.

Detektívtörténet és többrétegq értelmezés: Eco
Umberto Eco számára a kommunikáció- és információelmélet bizonyára jól ismert terep, hiszen Eco a jeltudomány (szemiotika) egyik legismertebb szakembere. A detektívtörténet és a nyomozás logikája nála még tudományos mqveiben is összekapcsolódik a jel- és kommunikációelmélettel.
A rózsa neve nyomozó-szerzetesének, Baskerville-i Vilmosnak már a neve is a detektívregény hagyományára utal, hiszen a magyarul A sátán kutyája címen ismert Arthur Conan Doyle-regény helyszíne Baskerville, s a város neve még az eredeti címben is szerepel (The Hound of Baskerville). Ezzel tehát Vilmos testvér Sherlock Holmes utódjaként (a regény fiktív idejét tekintve elQdjeként) tqnik föl, akinek habitusa, életvitele és észjárása vissza is utal a híres nyomozóra. A rózsa neve egyik nyitójelenetében Vilmos azzal bizonyítja be kiváló intellektuális képességeit, hogy megmondja, mit keresnek a kolostoron kívül járó szerzetesek (az apát lovát), és merre érdemes keresniük. Ez a jelenet a Holmes-féle szellemierQ-fitogtatásra emlékeztet, noha Eco valójában egy Voltaire-mqbQl (Zadig) vette át. A cselekmény egyik fQ vonulata egy gyilkosságsorozat, melynek földerítésével Vilmost bízzák meg, és Q még azután is folytatja ezt a nyomozást, miután ráparancsolnak, hogy hagyja abba, mivel a kolostorba érkezett inkvizítor kínvallatással rávette a gyengeelméjq Salvatorét és egy másik rovott múltú szerzetest, hogy magukra vállalják a bqntetteket (Vilmos tehát elszántan nyomoz, a hivatalos szervekkel is szembeszegülve). A nyomozás ambivalensen zárul, hiszen Vilmos és Adso rátalál a gyilkosra, viszont ez megint csak nem a nyomozás következetes logikájának és Vilmos csalhatatlan ítéletének köszönhetQ, hanem lényegében véletlenül bukkannak rá az elkövetQre. A rózsa neve ebben is az anti-detektívtörténet hagyományát folytatja. Vilmosnak van egy elmélete, amely összeillik világszemléletével és a regény más rétegeiben megelevenített hitvitákkal: egy jó darabig úgy látszik, mintha valaki a Jelenések Könyve próféciáit követve gyilkolna, ám ez a teória annyiban hamisnak bizonyul, hogy az elsQ gyilkosságok esetében az egybeesés véletlen volt, a késQbbiekben viszont a gyilkos szándékosan terelte erre a gyanút, mivel tudta, hogy Vilmos eszerint a logika szerint nyomoz.
A nyomozási módszerek kudarca a regényben nem jelenti a nyomozó és a nyomozás kudarcát: Vilmos tulajdonképpen azért gyQzedelmeskedik, mert nem ragaszkodik szigorúan a saját logikai következtetéseihez. Ezt Eco és értelmezQi a dedukció és az abdukció közötti különbséggel szokták magyarázni: a Sherlock Holmes-féle logika tisztán deduktív, nem veszi tekintetbe a valóságban beállt változásokat, és így csakis steril, laboratóriumi körülmények között mqködik (vagyis a detektívregény-írónak csalnia kell ahhoz, hogy a bqnös ezekkel az elvekkel kézre keríthetQ legyen). Vilmos lényegesen rugalmasabb, mint Holmes: teóriáit mindig kipróbálja a valóságban, s csak akkor tekinti következtetéseit érvényesnek, ha azok vissza is igazolódnak. Míg Holmest tévedhetetlennek ábrázolja az elbeszélés, addig Vilmos részben kiszolgáltatott a saját észjárásától független tényezQknek, de Q ebbQl erényt is tud kovácsolni. Az sem véletlen, hogy Vilmos testvér az empirikus tudomány nagy elQfutárának, Roger Baconnek a barátjaként jelenik meg.
Eco tehát véletlenül sem a detektívtörténet vádiratát, de még nem is paródiáját írja meg. A nyomozás mint észjárások, tudományos nézetek és világfelfogások metaforikus kipróbálása is fölfogható, és mint ilyen, kiválóan beilleszkedik a regény egészébe. A rózsa neve többrétegq olvasmány, amelynek rétegei egymásra épülnek, és míg egyes rétegek önállóan is befogadhatók, más rétegei az így elnyert esztétikai tapasztalatot értelmezik és mélyíthetik el.
A cselekmény két rétege szó szerint, különösebb elmélyülés vagy átalakítás nélkül is érthetQ: az egyik az itt részletezett detektívtörténet, amely akkor is jócskán szolgál izgalmakkal, ha az olvasó nem bonyolódik bele a jelelméleti és tudománytörténeti utalások szövevényébe. A másik egy mqvelQdéstörténeti narratíva, amely a középkor iránt érdeklQdQ olvasókat nyqgözheti le részletes és sokszor visszakereshetQen hiteles utalásaival, leírásaival, a korabeli szokások, hitviták, filozófiai disputák részletes ismertetésével. A könyv azonban tartalmaz szándékos anakronizmusokat, amelyek nyilvánvalóan jelzik, hogy A rózsa neve esztétikai célja nem merül ki egy elmúlt világ fölelevenítésében és hiteles rekonstrukciójában (az egyik legismeretesebb anakronizmus a regény végén Vilmos által idézett mondás, melyet Eco közép-németül idéz, ám amely a huszadik századi filozófustól, WittgensteintQl való). A regény történeti eseményei és a detektívtörténet tanulságai is többféleképpen aktualizálhatók, alkalmazhatók a regény vagy az olvasás jelenidejére, a huszadik-huszonegyedik század fordulójának életvilágára.
A talán legmeglepQbb és egyben legmulandóbb ezek közül egy politikai allegória, amelyre Eco maga is bevallottan gondolt, ám ezt az idQ múlásával egyre kevesebb olvasó fogja érteni: eszerint a pápai és a császári hittudósok vitájában, az egyes szerzetesi rendek és az eretnekmozgalmak kaotikus hatalmi és öndefiníciós küzdelmében a hidegháború nyugati értelmiségijének dilemmáit kellene viszontlátnunk (pl. a nemes baloldali eszmék és a megvalósult szocializmus vagy a kommunista terrorista szervezetek cselekedetei közötti ellentmondást). Ennél maradandóbbnak ígérkezhet a nyomozás logikájából kiinduló ismeretelméleti olvasat, amely egyfajta pragmatizmust, gyakorlatias problémamegoldó gondolkodást tesz meg követendQ példának és a logikai-tudományos észjárás nem-kizárólagos voltát hirdeti. Ugyanakkor A rózsa neve sokat átvesz az öntükrözQ, reflexiót reflexióra halmozó írásmód jellegzetességeibQl is, és így metafikcióként, az irodalomról szóló irodalomként is olvasható – hiszen már a kerettörténet és Adso megkésett beszédhelyzete is hiteltelenné teszi az elbeszélés legtöbb stratégiáját, és a regény minduntalan saját kitaláltságára utaló jelzéseket ad. Ezt a taktikát azonban sokszor olyan finoman alkalmazza, hogy az olvasók egy jó része vélhetQleg elsiklik az ilyen jelzések fölött, és a történelmi krimi cselekményére összpontosít.
A detektívtörténet a posztmodern számára fQként a többrétegq, egyszerre népszerq és komoly regény alapsémájaként hasznosítható, amely lehetQvé teszi, hogy az önreflexív és gondolati erQfeszítést követelQ jelentésrétegek áttételesen jelenjenek meg. Ezzel nemcsak a fQként szórakozást és kikapcsolódást keresQ olvasók egy részét sikerült visszanyerni a regényirodalom számára, hanem az esztétikai kommunikáció ismeret- és tapasztalatközvetítQ feladatát is sikerült valamelyest helyreállítani. A nyomozás ismeretelméleti analógia is, sQt az olvasás és az írás metaforája is lehet, így a posztmodern regény újra kiaknázhatja azt, ami a modern elbeszélés számára már kimerültnek vagy folytathatatlannak látszott.


Italo Calvino


Olasz szerzQ. Nagy hatással volt rá Umberto Eco, ami kölcsönösen igaz. 1984-ben a Harvardon 6 részes elQadás sorozatot tart  az irodalom, prózaírás szakmai kérdéseit tárgyalja. Könyvben is megjelent Amerikai elQadások címmel ez a sorozat 1987-ben. Umberto Eco Hat séta a fikció erdeiben címq könyvéhez Calvino elvei voltak a minták.
A mqalkotásnak van látható és láthatatlan része. Látható az írás, az ecsetvonás. A teremtQ munka nagy része láthatatlan, szavakat megelQzQ, és ez a fontosabb része az írói világnak. A még meg nem írt könyvek a szerzQ sajátjai, a kiadottak már elszakadnak tQle.
Calvino 1923-ban született, olasz család gyermekeként, Kubában. Születése után visszatértek Olaszországba. Torinóban, Rómában, Párizsban él, életmódja európaivá teszi. Pályája kezdetén neorealista, kitüntetett szerepe van a meséknek, a fantáziának a mqveiben. Meséket, meseregényeket ír ekkor. 1952-ben írja A kettészelt Qrgróf címq mqvét, amely egy abszurd történet. Az Qrgrófot fizikailag és lelkileg is kettészeletelik, az egyik fél a jó énje lesz, a másik a rossz. A rossz különbözQ változatait mutatja be ez a történet. 1956-ban megbízzák egy olasz mesegyqjtemény szerkesztésével. Ennek tagjai részben fordítások. Olasz irodalmi nyelvre kell azokat fordítani. Több szász mesét gyqjt össze ebben a gyqjteményben Calvino.
Ha egy téli éjszakán egy utazó címq regényére a töredékesség, befejezetlenség jellemzQ. A cím címe és kezdete a mqben szereplQ elsQ regénynek. Ez elsQ regény elQtt olyasmirQl ír az író, ami a könyv világán kívül marad. Élet, eleven irodalom, amibQl nem marad ki a világ, aminek része az irodalom: készülQdés az olvasáshoz, megfelelQ körülmények megteremtése az olvasáshoz.
Az elsQ regény, a Ha egy téli éjszakán egy utazó egy vasútállomáson kezdQdik. Nem szokványos elbeszélés jelzi, hogy egy regény íródik, és valaki olvassa. Nem egynemq a szöveg. Valaki megérkezik egy állomásra, valakivel találkoznia kell, de nem jön el, valami titokzatos oknál fogva el kell innen mennie.
Ennek leírása után az író visszatér az olvasóhoz, akit nem ábrázol, azért, hogy mindenki bele tudjon helyezkedni a személyébe. Kétszeresen megszakad az egész – belelátunk az olvasásba, kimaradunk a folytatásból. Az ok egy nyomdahiba, egy véletlen, ami miatt megszakad ez a történet, és egy új bontakozhat ki: az olvasó története. Az olvasó visszaviszi a könyvet a boltba, találkozik az olvasónQvel (Ludmilla), szerelem és testi kapcsolat is kialakul köztük, ennek azonban nem erQteljes a hangsúlya, bár végül össze is házasodnak. A könyvesboltban a káosznak is tanúi vagyunk. Itt derül ki, hogy egy másik regény ékelQdött bele a mqbe.
Ez a második regény lengyel regényként indul, de kiderül, hogy nem az. Az egyetemen próbálnak meg a kimmer tanszék professzorától segítséget kérni. Ez egy kicsi tanszék, a professzor örül az érdeklQdésnek, de mérges, amiért nem veszik fel a tantárgyait, csak beszélgetni mennek hozzá. Ez a jelenet az egyetemi világ ironikusságát ábrázolja.
Az olvasó és az olvasónQ is jó befogadó. Találkoznak egy fiúval, aki az egyetemen jár-kel, de nem hallgató, csak a társaság miatt marad az egyetemen. P leszoktatta magát az olvasásról. KésQbb kiderül, hogy szobrászkodik a könyvekkel. Figurákat készít, lyukakat fúr beléjük, megsemmisíti Qket. Ellentmondásos viszonyban áll a könyvekkel. Ez visszatérQ motívum Calvinonál.
Kantot akarnak olvasni, de csak egy példány létezik a könyvbQl, ezért szétszedik. Mindenki azt olvassa, ami neki jutott. Mindenki más álláspontot képvisel, de a könyv mindvégig szent marad.
A Korán keletkezését tisztázza a regény (Mohamed próféta szavai elakadnak a kinyilatkoztatás közlése közben, és azt az utasítást adja az írnoknak, hogy ne fejezze be a szöveget. Az írnok így elveszíti hitét Mohamedben és Allahban is). Az Ezeregy éjszaka meséi is hatással voltak a mq keletkezésére, amely a késleltetésekben, megszakításokban jelentkezik (A Szultán lefordíttatja az európai regényeket, de a fordítás során elvész az üzenet).
A könyvben szereplQ 10 regény mind-mind teljesen más témákkal foglalkozik. Tizenegyedik az olvasó és olvasónQ története, tizenkettedik pedig a címekbQl összeálló történet. Az indítás és a zárás keretet alkot. A befejezés színtere a könyvtár, de ez a könyvtár nem misztikus, nem borgesi. Az olvasó mind a 10 könyvet ki akarja kölcsönözni, de nem engedik neki, mivel nem találhatóak ott meg ezek a könyvek. A katalógusban végül megtalálják ezeket, de kiderül, hogy a másik, építés alatt lévQ szárnyban vannak.
KülönbözQ olvasótípusokat ismerünk meg a regényben. Az egyik típus mindig megszakítja az olvasást az élmények hatására, így olvasása ábrándozásnak tqnik. A másik típus vörös szemekkel, a szövegre tapadva olvas, folyamatosan olvas, újraolvas. A harmadik típus számára minden olvasás új, megismételhetetlen.
Záráskor egy Franciska nevq nQvel szeretne találkozni, de sokan vannak az utcán. Kitöröl mindenkit, pár járókelQt azonban nem tud törölni, mert egy szervezetnek a tagjai. A messzeségben látszik Franciska alakja. ( A létezés fontosabb, mint a szöveg. Az olvasót tisztelni kell.

Dialógus és emancipáció: Calvino (Molnár Gábor Tamás)
A francia hadnagy szeretQje alternatív zárlataival az elbeszélés olyan alapvetQ formai sajátosságát változtatja meg, amely Arisztotelész Poétikája óta számít alapvetQ dogmának az irodalomról való gondolkodásban. Ha egy történetnek több vége van, akkor nincsen vége, és ez arra ösztönözheti az olvasót, hogy további befejezési lehetQségeken is elgondolkodjék. Az olasz Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó címq regénye annyiban is összekapcsolható a Fowles-regénnyel, hogy szintén megsért egy arisztotelészi alapelvet: a mimézis arisztotelészi formái között ugyanis nem szerepel az a lehetQség, hogy egy történetet második személyben, a szereplQt megszólítva is el lehet beszélni. Márpedig Calvino nagy jelentQségq újításai közé tartozik, hogy pontosan ezt teszi: olyan elbeszélQi helyzetet teremt, amelyben az elbeszélt fQhQs egyszersmind az elbeszélQ megszólítottja is.
Calvino pályájának nagyobb részére jellemzQ a formai kísérletezés. Részben azzal magyarázható ez a formabontó hajlam, hogy párizsi tartózkodása idején szoros kapcsolatot teremtett az OuLiPo nevq csoportosulással, amely elQszeretettel alkalmazott matematikai módszereket szövegek létrehozására. Calvino számos mqvében érvényesül a permutációs módszer, vagyis az egyes, különálló darabok, történetek játékos matematikai törvényszerqségeknek megfelelQen kapcsolódnak össze, nem pedig egy vonalszerq, idQbeli elQrehaladás alapján.
A Ha egy téli éjszakán egy utazóban (Calvino saját bevallása alapján is) ugyancsak érvényesül a permutáció elve és a játékosság. A könyv nem is bizonyosan nevezhetQ egyetlen regénynek, ugyanis tíz különálló regénykezdetet tartalmaz, s ezek a rövidebb szövegek eltérQ stílusban, eltérQ tartalmakat kifejezve íródtak, s többségük stílusparódiaként is fölfogható. Calvino a korabeli világirodalom számos jelenségét újraírja ezekben a szövegekben. Ez az írástechnika több posztmodernnek nevezhetQ stratégiát foglal magába, hiszen a narratív vonal lezáratlanságát és az intertextualitás szerepét is jól illusztrálhatja a Calvino-regény. Az olasz kritikus, Cesare Segre szerint azon regények sorában, melyek megírását szerzQjük különösen élvezte, a Ha egy téli éjszakán egy utazó bizonyára elQkelQ helyen áll.
A könyv azonban ennél jelentQsebb újítást is tartalmaz. A regénykezdeteket összefqzQ számozott fejezetek (egy kivétellel) második személyben íródtak, fQhQsük egy bizonyos Olvasó, más néven Te, akit tehát az elbeszélés mindvégig megszólít, miközben a kalandjait meséli. Ez a megoldás nem csekély technikai bravúrosságot igényel a szerzQ részérQl, ugyanakkor rendkívül érdekes elbeszélés-elméleti, poétikai kérdéseket feszeget. A mai olvasónak errQl a megoldásról azok az interaktív (lapozgatós) kalandregények is eszébe juthatnak, amelyek a 90-es évek ifjúsági szubkultúrájában voltak népszerqek, s amelyekben maga az olvasó alakíthatta a fQszerepet. Calvino regénye egy szempontból konzervatívabb ezeknél az izgalmas, bár semmiképpen nem mqvészeti szövegeknél: a Ha egy téli éjszakán egy utazó nem tartalmaz alternatív cselekményeket, így a tényleges olvasó nem kerül valóságos döntési helyzetbe. Ennek ellenére a regény eljátszik azzal a lehetQséggel, hogy a regényben megszólított (fiktív) Olvasó és a regényt a kezében tartó (valóságos) olvasó szerepei összeolvadhatnak, és így a valóságos olvasó is beléphet a fikció terébe. Ez fQként a regény nyitányára és zárlatára érvényes: Italo Calvino új regényét, a Ha egy téli éjszakán egy utazó-t kezded éppen olvasni. Engedd el magad. Szedd össze magad. Számqzzél most minden egyéb gondolatot. Hagy, hogy környezeted, a világ semmivé váljék. Legjobb, ha becsukod az ajtót; odaát, a másik szobában mindig be van kapcsolva a tévé. Mondd rögtön a többieknek: „Nem, nem akarom nézni!” Mondd hangosabban, ha nem hallják: „Olvasok! Ne zavarjatok!” Talán most se hallanak, akkora a zaj; mondd hát még hangosabban, kiabálj: „Italo Calvino új regényét kezdem olvasni!” Vagy ne mondd, ha nem akarod; reméljük, békén hagynak. Helyezkedj el a lehetQ legkényelmesebben; ülj, hevered, feküdj, gömbölyödj össze. Feküdj hanyatt, hasmánt, az oldaladra. Karosszékbe, díványra, hintaszékbe, nyugágyba, zsámolyra. FüggQágyba, ha van függQágyad. Ágyra, hát persze, vagy ágyba. Fejre is állhatsz, mintha jógáznál. Fordítva tartva a könyvet, természetesen.”
A regény cselekménye egyfajta nyomozástörténet, amelynek középpontjában a könyvek és az olvasás világa áll. A megszólított olvasót különféle technikai és egyéb intézményes körülmények akadályozzák abban, hogy végigolvassa a kiválasztott regényt, így kénytelen egyik regénykezdettQl a másikig haladni. Ennek megfelelQen a regény helyszínei is az irodalomhoz és a könyviparhoz kötQdQ helyszínek: könyvesbolt, kiadó, egyetemi irodalmi tanszék, könyvtár stb. a nyomozás végül egy világméretq hamisító hálózathoz vezet, amelyrQl kiderül, hogy ez felelQs a könyvek összepréselQdéséért, a hamisítványok és utánzatok bekerüléséért a könyvforgalomba. Calvino posztmodern regénye ezzel a posztmodernizmus paródiáját, játékos kritikáját is magában foglalja: a regényben számos helyen találhatni olyan utalásokat, amelyek a huszadik század utolsó harmadában elterjedt irodalomértelmezQ eljárásokat és irodalomelméleteket idézik föl, gyakorta ironikus távolságtartással. Cesare Segre ezért mondhatja, hogy Calvino regénye nem is annyira regény a regényrQl , mint inkább regény a regényelméletrQl .
Az olvasó alkalmanként megszólítása régi hagyománya a regényirodalomnak: már Sterne és Diderot regényei is elQszeretettel élnek ezzel a megoldással. Ezekben a regényekben azonban a kiszólások jobbára azt a célt szolgálják, hogy ironikusan jelezzék a szerzQ fölényét az olvasóval szemben. Calvino elbeszélQi stratégiájának azonban valóban tulajdonítható olyan szándék is, amely az olvasó egyenrangúsítására tör. Ezt az értelmezést megerQsítheti a regény egyetlen elsQ személyben írott fejezete, a nyolcadik fejezet is, amely a fiktív regényíró, Silas Flannery naplóbejegyzéseit tartalmazza. Ezekben az író arról ír, hogy szeretné azt a könyvet írni, amelyet az ablakából látható olvasónQ olvas. Az az igény fogalmazódik meg, hogy az olvasás esztétikai tapasztalata határozza meg az írás tevékenységét is, s ezzel megfordítható legyen a szerzQ és az olvasó hierarchiája.
Flannery szövege már utal az olvasónQ szerepére a regényben. A fQszerepet kapott Te mellett a számozott fejezetek másik hQse az OlvasónQ, aki azonban a regény kezdetén még Q-ként, Ludmilla néven szerepel. Ez részint jelzi a valóságos olvasó és a fikción belüli elbeszélt olvasó összeolvadásának korlátait: a megszólított olvasó óhatatlanul férfiként értelmezQdik, így kérdés, hogy nQi olvasók azonosulhatnak- e a megszólított Te-vel. Ludmilla a hetedik fejezetben változik át megszólítottá, amikortól fogva az Olvasóval párt alkotnak, és Ti-ként szerepelnek a szövegben. Ludmilla megszólításának aktusa azonban egy olyan jelenetben következik be elQször, amikor Q maga nincs is jelen a cselekményben, csupán az Olvasó szemszögébQl ismerjük meg Ludmilla lakását. Feminista olvasók esetleg kifogásolnivalót találhatnak abban, hogy a regény megerQsíti a klasszikus sztereotípiát, miszerint a férfi tekintete tárgyiasítja a nQt. MásfelQl viszont Ludmilla csakugyan aktív szerepet tölt be a cselekményben, ugyanis minden fejezetben megfogalmazza esztétikai igényeit az ideális regénnyel szemben, s a rákövetkezQ regénytöredék többé-kevésbé megfelel ennek az igénynek. Az olvasónQ szerepe tehát ellentmondásos, hiszen bizonyos értelemben vezeti a férfiírót és a férfiolvasót, ugyanakkor szerepét csak hozzájuk viszonyítva fogalmazhatjuk meg. Márpedig ha a második személyq szerkesztésmódot az emancipáció, a dialogikus én-felfogás elméleti keretéhez kötjük, akkor a férfi-nQ viszony dialogizálása is fontos aspektusa lehet ennek a folyamatnak. A Ha egy téli éjszakán egy utazó ennek a folyamatnak a legmélyebb problémáival szembesíti az olvasóit.
Calvino regénye a posztmodern regényirodalom egyik klasszikusa, mely az itt tárgyaltakon kívül számos szempontból jellemezheti a huszadik század végének jelentQs szépirodalmi tendenciáit. Ezért is ironikus, hogy magyarul egyetlen kiadást ért meg, és gyakorlatilag elérhetetlen a magyar könyvesboltokban és a könyvtárak többségében. Ehhez kapcsolódik, hogy a regény a könyvkiadás, könyvterjesztés, általában a könyvipar szerepét is vizsgálja az irodalom alakulásában. Cselekményében a hibás, hiányos kiadások, rosszul fqzött vagy csak részleges kéziratban terjedQ szövegek is fontos szerepet kapnak, akárcsak a teljesen elérhetetlen könyvek. Ennek tudatában a sors különös fintorának is tekinthetQ, hogy a könyv nagyon nehezen hozzáférhetQ a magyar olvasó számára. Ez a jelenség a könyvek tartalma és anyagi valósága közötti összefüggés kérdését is fölveti.




Salman Rushdie


Indiai író. 1989-ben jelenik meg Sátáni versek címq könyve angolul. Még ebben az évben vallási halálos ítéletet (fatvát) mond ki rá Khomeini ajatollah és vérdíjat tqz ki nemcsak az Q fejére, hanem mindenkiére, aki segítette könyve kiadását. InnentQl kezdve bujdokolnia kell (fQleg Angliában). Az illegális könyvforgalmazásban egy kis idQ után megjelenik, de a hivatalos fordítás szinte lehetetlen volt, mert a legtöbb európai fordítót megölték, akik lefordították ezt a könyvet. A magyar fordítás csak 2004-ben jelent meg, a kiadó pedig lenyomozhatatlan, nem létezik.
Az, hogy 1947-ben születik Rushdie, egybekapcsolódik India függetlenné válásával is. SzülQvárosa Bombay. Gazdag muzulmán családban él, szabad szellemben nevelkedik. Cambridge-ben tanul történelmet, angol állampolgár. Pakisztánban is él, majd újra Indiában. ElsQ jelentQs mqve a Grímusz (1975) címq regény. Ez a cím egy anagramma a szimurg nevq mitologikus madár nevére. Fantasztikus, meseszerq történet, de az író nem tartja jó munkának. Kicsit Ajtmatov kései munkáihoz hasonlít. Itt kezdQdik a mágikus realizmus Rushdienál. 1981-ben jelenik meg Az éjfél gyermekei. Ez India függetlensége utáni eseményekrQl szól, 1000 gyermek sorsáról, akikbQl alig marad 500 életben pár évtized után. A szégyen (1983) c. regény a pakisztáni féldiktatórikus politikai viszonyokat elemzi. A Sátáni versek (1988-89) pedig meghozza a nemzetközi sikert Rushdie számára.
A Sátáni versek miatt a szerzQre kimondott fatva még azokra a muszlimokra is kiterjedt késQbb, akik elolvasták ezt a könyvet, hiszen az ajatollah szerint a Korán és a Próféta (Mohamed) megcsúfolása a mq. Az iszlám fundamentalizmus és a mohamedán kultúra védelme volt a célja ezzel az ítélettel Khomeininek, mégsem volt igaza ebben.
A Korán szúrákból (versekbQl) áll. Az 53. szúra  egy apokrif irat  a Sátáni versek alapja. Mohamed a többistenhívQknek bizonyos engedményeket tesz ebben, emiatt ez a szúra késQbb ki is kerül a Koránból. A könyv arról szól, hogy sátáni sugallatra tette-e ezt Mohamed, vagy nem.
Az európai hagyományokhoz is kötQdik a történet. A Sátán, Gábriel arkangyal és Mohamed a fQszereplQk. Ez a Sátán a keresztény kultúra Sátánja. Az angol nyelvq megjelenés sem véletlen, mert ez is a nyugati kultúrához köti a könyvet. Rushdie azt is bevallja, hogy erQsen hatott rá Bulgakov A Mester és Margaritája. Az ironikus fordulatokkal teli kétszintq regény Rushdienál is megvan valóban. Egy másik regény, ami hathatott a mqre, Günter Grass A bádogdob c. mqve. Emellett erQteljes keleti szál is van a könyvben: indiai, perzsa-arab kultúra, Korán, mesék.
A Sátáni versek indítása abszurd: egy Indiából Angliába tartó repülQgépet terroristák eltérítenek és a La Manche csatorna felett felrobbantanak. Zuhanás közben látunk két embert, Gibreel Faristhát és Saladin Chamchát. Gibrél neve Gábriel arkangyalra utal, aki Mohamednek a hegyen kinyilatkoztatásokat közvetített. Mindkét zuhanó ember színész. Az utóbbi szinkronszínész, aki hangjával keresi kenyerét. A zuhanóknak már rég halottnak kellene lenniük, de verdesni kezdenek a karjaikkal és lassan földet érnek, túlélve a zuhanást. Gibreel angyallá, Saladin ördöggé változik. Itt a Mohamed-hagyománnyal ellentétben Gibreel esik álomba és Q lesz Mohamed tanácsadója. A másik nagy jelenet Mohamed futása.
Számqzetésében írja Rushdie a Hárun és a mesék tengere címq regényt. A történet a következQ: Egy mesemondó, miután elhagyja a felesége, nem akar többé mesélni, és elzáratja házában azt a csapot, melybQl a Mesék Tengerének vize folyik, és amelybQl ha valaki iszik, akkor fejében rögtön millió s millió végtelen történet születik. Fia, Hárún, aki meg akarja akadályozni ezt, elrepül a Kahaninra, a Föld második holdjára, hogy megkérje az ottani uralkodót, hogy mégis engedje tovább folyni a cseppfolyós történeteket otthonukba. De Kahanin uralkodójának kisebb gondja is nagyobb ennél, hisz országát az égitest sötét felén élQ gonosz Csúpválák veszélyeztetik, akik örökre meg akarják mérgezni a mesék varázslatos vizét.

Hárun és a mesék tengere
Alifbá országában él a mesemondó, Rasid Kalifa feleségével Szorajával és fiukkal Hárunnal. Szoraja egy nap megszökik a szomszéddal, s ettQl kezdve Rasid nem tud mesélni, Hárun pedig 11 percnél tovább figyelni, mert anyja 11-kor ment el. Hárun összetöri az órát. Rasidot meghívják G városába és K völgybe szónokolni. G-ben nem tud mesélni. Hárun összetalálkozik a Postabusz vezetQjével, Dedével, aki felviszi Qket K völgybe ott Nade fogadja Qket, a polgármester elQtt. Csónakon indulnak a szálláshelyre, a Zál-tavon át. Köd ereszkedik le, vihar keletkezik. Hárun rájön, hogy a vihart hangulatuk keltette, csendet parancsol, s a vihar elül. Az Ezeregy plusz egy plusz éjszaka nevq szállodában éjszakáznak. Hárun éjjel felriad, s látja, egy alak matat a szobában, a Mesecsapot szereli. Hárun elveszi a szétkapcsolót, az alak elmondja, Q egy vizidzsinn, a Mesevíz-szolgáltatónál dolgozik. Hárun megzsarolja a Vizidzsinnt, Hahát, hogy vigye el Gapvárosba a Rozmárhoz, a fQszámvevQhöz. Egy búbos bankán utaznak  gépszerkezet. Eljutnak a Kahanin bolygóra, melynek felszíne víz  a Mesefolyamok óceánja. Hárun iszik a vízbQl, s el is tesz magának egy üvegbe. Hírt kapnak, hogy elrabolták Gapváros királykisasszonyát, s hogy mérgezik a Meseóceánt. Hárun találkozik az úszó kertésszel, Málival, aki a Meseócánt gondozza, majd megismerkedik két csupaszáj hallal. Gapvárosban kihirdetik a hadiállapotot – meg kell menteni az óceánt és a királykisasszonyt. A Lapródok kémet fogtak: Rasidot (Hárun apját). Rasid elmondja, hogy szemtanúja volt a királykisasszony elrablásának, s jött meghozni a hírt: Boló herceg (a királylány szerelme) hadba szólít mindenkit. Másnap a gappi sereg útnak indul. Mikor elérik az Alkonyzónát, meglátnak egy alakot, akirQl kiderül, hogy árnyékharcos. Mudrának hívják, gesztikulálva elmondja, hogy Khatám Sud a csúpválák vezére függetlenítette magát árnyékától, így egyszerre két helyen tud lenni: egyikük Bátcsitot Qrzi, másik a Meseóceánt mérgezi. Hárun felajánlja, hogy elmegy az óceánt megmenteni Hahával, a Csupaszáj halakkal és Málival. Minél közelebb érnek, annál szennyezettebb az óceán. Éjhálóval elkapják Qket a csúpválók, s bevontatják Qket a sötét hajóhoz a fQhadiszállásra. Mesterséges sötét van a hajón. Khatám Sud árnyéka megmutatja a hajót, illetve hogyan dolgoznak a Meseóceán elpusztításán  antimeséket eresztenek az óceánba, s dugóval akarják eltorlaszolni a mesék folyását. Hárun Khatám Sud-ban ráismer a szomszédra, akivel anyja megszökött. Máli segítségével kiszabadulnak, Hárun megissza a kívánságvizet s napfényt kíván a hajóra. Koncentrál, kisüt a nap a sötét földön, s a csúpválák belepottyannak a vízbe. Ezalatt Baló, Rasid és a lapród sereg elindul a királykisasszony kiszabadítására. A csúpválák megfutamodnak, Khatám Sud Nagymester heghal, beköszönt a béke. Csúp új vezetQje Mudra lett, Rasid kitüntetést kap, Baló és Bátcsít összeházasodnak. Hárunt hívatja a Rozmár. Hárun fél, de a Rozmár azt mondja, kívánhat bármit  H boldog befejezést kíván.
Hárun és Rasid hazaindulnak  K völgyben Rasid elQadást tart. Otthon a városban mindenki vidám, ünnepelnek. Otthon találják Szoraját  rájönnek, hogy a Rozmár mqve. Hárun elhozta a búbos bankát. Alszanak, másnap reggel Hárun új órát talál éjjeliszekrényén  ebbQl tudja, hogy helyreállt a dolgok menete.
1990-ben jelent meg ez a gyermekeknek szóló meseregény, melyben a szanszkrit irodalom és az Ezeregyéjszaka világa keveredik a nyugati narratív hagyományokkal.



Milorad Pavi


1919-ben született, Belgrádban. Szerb irodalomtörténész, költQ, mqfordító, író. Korai mqvei irodalomtörténeti, filológiai munkák. ElsQ szépirodalmi kötete a Palimpsesti (1967) c. verseskötet (magyar fordítása nincs  Somlyó Györgynek van egy ugyanilyen címq kötete). A szövegek, idQk és emlékek egymásra rétegzQdése jellemzQ erre a kötetre. Egykét további jellemzQ munkája: A barokk korszak szerb irodalomtörténete, A költQi forma és nyelv politikája, A klasszicizmus és a preromantika szerb irodalma, Kazár szótár.
Ez utóbbival válik nemzetközi hírq íróvá 1984-ben. A Kazár szótárnál a könyvtest maga, mint fizikai tárgy is fontos. Magyarul az Újvidéki Fórum Kiadó kiadásában jelenik meg elQször, az akkori Jugoszláviában. Brasnyó István fordítja, aki az Új Symposion folyóirat nemzedékének tagja. ElsQ kiadásában még törekednek a szerzQi utasításra, és elkészül a férfi és nQi példánya is. E két példány közt csak egyetlen helyen, 5 mondatnyi eltérés van. Az Utószóban azt javasolja a szerzQ, hogy ha elolvastuk a könyvet, a hónap elsQ szerdáján üljünk be a város fQtéri cukrászdájába és ismerkedjünk meg valakivel, aki szintén olvasta a könyvet. Próbáljuk meg kitalálni, mi a különbség a férfi és a nQi példány között.
A regény alcíme: Százezer szavas lexikonregény. A szerzQ elmondása szerint egy 1692-ben megsemmisített könyv rekonstruálása ez a regény. A könyv öröklése megsemmisíti magát a könyvet (az örökösök szétdarabolják, hogy eloszthassák). A könyv viszont megöli az olvasóját: mérgezett a 9. oldal, és aki eddig eljut az olvasásban, az biztosan meghal. Pavi a szót is kijelöli, ahol az olvasó meg fog halni: és az Ige testté lQn . Ez rájátszás Eco regényére. Kanyargós utakon jutunk el a mqhöz magához.
Valóban szótárszerqen megírt regényrQl van szó. A Kazár Királyság valóban létezett, de nem sokat tudunk róla. A kazár hitvita az egyik téma a könyvben: A kagán nem tudja eldönteni, milyen vallást vegyen fel, ezért három nagy vallás képviselQit hívja segítségül a döntésben (mohamedán, zsidó, keresztény).
Áldokumentumok gyqjteménye, áltörténelmi regény ez a mq. Formája szótár. Bármely ponton beléphetünk a mq világába, mert eléggé szabad írású. Egyenrangúak a szócikkek, de némi folyamatszerqség tapasztalható benne (kapcsolódnak egymáshoz a cikkek).
Pavi hatására népszerq lett a szótár-regény mqfaja a világirodalomban (pl. Temesi Ferenc: Por). Az ilyenfajta gyqjtemény mindig jelenti a világnak magának a kuszaságát is. Száraz adatok, hamis történelmi utalások is szerepelnek a regényben, ami a hagyományos epika körébe nem szorítható be. Rádiójáték is készült belQle, ami érdekes kísérletnek bizonyult. Sok mitikus, legendaszerq elemet is felvonultat. Ilyen például Ateh hercegnQ legendája, akinek olyan betqket írnak a szemhéjára, amelyek halált okoznak. Ehhez kapcsolódik a lassú és a gyors tükör legendája, melyek közül az elQbbi tükör az idQbeli késleltetés tulajdonságával rendelkezik, ami miatt a hercegnQ meglátja saját szemhéját a tükörben, és meghal (( a tükör szimbóluma szintén kapcsolódik A rózsa nevéhez). A hercegnQ legendája történelmi adatokra is visszautal, hiszen bizonyos uralkodókra nem volt szabad feltekinteni. A Bibliában is szerepelt a visszatekintésnek ez a tabu-jellege.
Nem mindig élvezetesek ezek a legendák, mert ez nem egyértelmqen irodalom. Ezt kell elfogadnia az olvasónak. Ennek ellenére nem félbehagyott munka a mq. Inkább a lexikon-jelleget lehet érezni rajta  vannak fontosabb és kevésbé fontos szócikkek benne. A kazár történelem mellett zsidó, mohamedán, szerb kultúrtörténeti utalások is szerepelnek a könyvben. Közismert mitológiai témákat is felfedezhetünk, erQs torzítással (pl. az ember teremtésének legendája  Avram úr fiainak születése). Ezek értelmét a népi mitológiában kell keresni (( Magyar Parasztbiblia). A lélek olykor történelmi, kulturális vándorlásokon is keresztülmegy a könyvben.
Pavi A tüsszögQ ikon címq novelláskötete is fontos mqveket tartalmaz. A címadó novella egy középkorban, szerb földön harcoló spanyol zsoldos megtérésérQl szól. Kezét levágják, imádkozik, visszaviszik a börtönbe. Fantasztikus, már-már pimasz történet.

Teljesség és viszonylagosság: Pavi (Molnár Gábor Tamás)
Milorad Pavi Kazár szótár címq regénye még nyilvánvalóbban utal a tartalom és a materiális megvalósulás közötti kapcsolatra, már csak azért is, mert ennek a könyvnek valóban kétféle változata van. Mégpedig  és ezzel is hangsúlyozható a Fowles- és Calvino-regénnyel való hasonlósága  az egyik példányt nQi, a másikat pedig férfi példánynak nevezik, habár ez nem jelenti azt, hogy a férfi példányt férfi, a nQi példányt nQolvasóknak szánták volna. Ez a különbség inkább két princípium közötti elvont különbségként gondolható el (mint pl. sok nyelvben a fQnevekhez rendelt nemek ), amelyet legföljebb közvetve és nagyon körmönfont módon lehet az emancipációs mozgalommal kapcsolatba hozni. A kétféle példány léte ravasz módon jelzi az irodalom és a könyvnyomtatás anyagi valósága közötti összefüggést: nagyon tudatos olvasónak kell annak lennie, aki mindkét példány birtokába jut, és mindkét változatot végigböngészi, hogy a közöttük lévQ (terjedelmileg egyébként minimális, mindössze egy bekezdésnyi) különbséget megismerje. Ezt a vállalkozást nem segíti, hogy a szerb író mqvét magyarul Újvidéken adták ki, és a magyarországi könyvesboltokban csak elvétve kapható (antikváriumokban pedig olykor a nyelvkönyvek és szótárak közé helyezik). Az olvasó így némiképp kiszolgáltatott a könyvpiacnak: a könyvnek alighanem azt a változatát ismeri, amelyhez éppen sikerült hozzájutnia.
Az antikváriusok tévedését természetesen a címadás indokolja. A Kazár szótár úgynevezett szótárregény (mint a magyar irodalomban Temesi Ferenc trilógiája: Por, Hír, Pest), amivel ugyancsak a vonalszerq, lineáris olvasás szokásától távolítja el az olvasót. Ennek a szerkesztésnek a lényege, hogy a cselekményt lexikon-szócikké bontja szét, az egyes szócikkeknek fontos szereplQk vagy témák adják a címét, és így a cselekményelemek közötti kapcsolatot formális, metonimikus utalásrendszerré változtatja át. A szócikkek ugyanis (akárcsak egy valódi lexikonban) hivatkoznak, utalnak egymásra, vagyis az olvasó, ha úgy tartja kedve, elQre-hátra lapozgathat, hogy kövesse a könyv utalásrendszerét. Minthogy egy szócikkbQl több helyre is tovább lehet ugrani, ezzel a módszerrel a könyv számos módon, többféle sorrendben végigolvasható, ami nyilvánvalóan megváltoztat bizonyos értelmezési mqveleteket is. Olyan olvasók, akik megpróbálkoznak ezzel a módszerrel, egyébként arról számolnak be, hogy a hivatkozások sokszor körben forognak, vagyis az olvasónak önkényesen újra föl kell vennie a fonalat. Ezáltal a regény labirintusszerq képzQdménnyé változik, amelybQl az olvasó nehezen talál kiutat. A szótárregény tehát ugyancsak mozgásban lévQ mq , amely a többféle olvashatóságot, az olvasó társalkotói szerepét és az értelmezés kitüntetett fontosságát hirdeti.
A regény központi témája is fölfogható az igazság nézQpontfüggQ természetérQl szóló allegóriaként. Arról a valódi történelmi témáról van szó, hogy vajon mi volt a kazár birodalom (melynek a honfoglaló magyarok Qsei is részét képezték egy idQben) hivatalos vallása. A Kr. u. 8-9. században lezajlott hitvita rekostrukciójára vállalkozik a könyv, mely vitában a három nagy monoteista világvallás (a zsidó, a keresztény és a muszlim vallás) képviselQi vettek részt, hogy a kazár kagánt a maguk hitére térítsék. Pavi nak e vita rekonstrukciójához valódi források is rendelkezésére állnak, mint pl. Jehuda Halévi Liber Cosri címq munkája, Q azonban egy fiktív forrás rekonstrukciójára vállakozik: a modern olvasó kezében tartott könyv azt állítja magáról, hogy az 1691-ben megjelent Daubmannus-féle Lexicon Cosri utánnyomása. Ez az állítás mihamarabb viszonylagos igazságtartalmúnak bizonyul, hiszen a kezünkben lévQ könyv magáról a Daubmannus-féle kiadásról és 20. századi fejleményekrQl is tud, vagyis nyilvánvaló, hogy a rekonstrukció kiegészítésekkel és változtatásokkal is járt. A könyv így több idQsíkon játszódó történeteket vetít egymásra: az eredeti hitvita eseményeit és a résztvevQk élettörténetét, a vita 17. századi rekonstrukciójának történéseit (vagyis a Daubmannus-változat keletkezéstörténetét), valamint a jelenkori változat létrejöttének elQmunkálatait is, melynek végkimenetele egy tudományos konferencia és egy ahhoz kapcsolódó gyilkosság lesz. Ezt a függelékként közölt jegyzQkönyv dokumentálja.
A regény egyik legérdekesebb formai leleménye az, hogy a szócikkeket három részre szedi: a Vörös könyv A kazár kérdés keresztény forrásaiból , a Zöld könyv A kazár kérdés iszlám forrásaiból , a Sárga könyv pedig A kazár kérdés héber forrásaiból származó tudnivalókat tartalmazza. Bizonyos szócikkek csak egy-egy könyvben, mások kettQben vagy akár mindháromban is megtalálhatók, és a könyv így hemzseg az ellentmondásoktól. A kazár kagán megtérítéséért folyó hitvitáról természetesen mindhárom világvallás azt állítja, hogy az Q gyQzelmével ért véget, és a késQbbi rekonstrukciók során is meglehetQsen jól követhetQk a pártos elfogultságok  azaz egyetlen tudós vagy könyvkiadó sem állíthatja magáról, hogy elfogulatlan, objektív helyreállítója volna a történelmi eseményeknek. Ezzel Pavi regénye abba a posztmodern vonulatba állítható, amelyet historiográfiai , azaz történetírói érdekeltségq regényirodalomnak neveznek. A Kazár szótár úgy is értelmezhetQ, mint a történetírásban óhatatlanul szerepet játszó ideológiai-politikai ösztönzQerQk kritikája, egy olyan világkép alapján, amely szerint a világ csak mint nyelvileg szervezett, mindig csak értelmezett formában létezQ jelenségegyüttes gondolható el. Ennek az értelmezésnek az alapján nincsen ontológiai, azaz eleve adott különbség az értekezQ (tudományos) és a fikciós (irodalmi) szövegek között, hiszen mindkét típus nagyrészt készen kapott nyelvi sémákból táplálkozik, és megvalósulásuk sikerében komoly szerepet kapnak retorikai elvárások.
Ha a mozgásban lévQ mq abban érdekelt, hogy saját magában, formai kompozíciójában tartalmazza értelmezésének feltételrendszerét, akkor a szépirodalom és az értekezQ szöveg, vagy másfelQl nézve mq és kommentár közötti különbség is viszonylagossá tehetQ. A Kazár szótár erre éppolyan jó példával szolgálhat, mint a korábban elemzett munkák. A regény cselekménye ugyanis maga is egy értelmezési folyamatot dokumentál, hQsei történettudósok, vallástörténészek, fordítók és filológusok: a regény értelmezésére vállalkozó olvasó itt is joggal érezheti, hogy saját erQfeszítései megismétlik a regény cselekményében ábrázoltakat. SQt, az olvasó bizonyos értelemben ennek a narratívának is hQsévé léphet elQ: a lexikon mottója a Calvino-regényhez hasonlóan a tényleges és a fiktív olvasó összeolvadására kínál pillanatnyi lehetQséget, miközben felvillantja a szubjektum halálának posztmodern képzetét. Itt nyugszik az az olvasó, aki soha nem fogja kinyitni ezt a könyvet. E helyt mindörökre holt. Az olvasót ezáltal a könyv nézQpontjából definiálja, és azt a paradox igazságot fogalmazza meg, hogy amiképp a könyv csak az olvasó esztétikai tapasztalatában valósul meg, úgy az olvasó (mint olvasó) is csak akkor és addig létezik, amíg olvas. Az a szubjektum, amelyet az olvasás tapasztalatával azonosíthatunk, az olvasás megkezdése, a könyv kinyitása elQtt még nem élQ szubjektum. A regény ugyanakkor a lexikon elQtörténetének elQadásába mimetikusan is beépíti ezt a könyv-olvasó viszont, hiszen a Daubmannus-féle eredeti számos példánya mérgezett volt, azaz (A rózsa nevére emlékeztetQ módon) a könyv olvasójának gyilkosa is lehet. A huszadik századi kiadás szerkesztQje viszont felelQsséget vállal azért, hogy ennek a példányai nem fognak halált hozni olvasójukra.
A szótárregény stílusára jó példát szolgáltat az 1691. évi megsemmisült kiadás elQszavának fennmaradt részletei -ként megnevezett elQszó egy kitétele: Képzeljék el, hogy két ember egy elfogott pumát tart pányván. Ha közeledni akarnak egymáshoz, a puma támadni fog, mert a pányva meglazul; csak ha mindketten egyszerre húzzák, akkor marad a puma tQlük egyforma távolságra. Ezért közelít egymáshoz oly nehezen az, aki ír, és az aki olvassa: köztük van a pányván tartott közös gondolat, amelyet ellentétes irányba húznak. Ha most megkérdjük a pumát (illetve a gondolatot), hogyan tekint Q erre a két emberre, azt válaszolhatná: a pányvák végén olyan megehetQk vannak, akik fogva tartanak valami számukra emészthetetlent  A részlet találóan cáfolja azt a közhelyet, mely szerint a mq megértéséhez a szerzQ és az olvasó közeledése, eggyé olvadása a szükséges. A szöveg jelentése mint mindkettjüktQl független, de csak kettejük közös erQfeszítése árán ellenQrizhetQ, ugyanakkor fenyegetQ hatalom mutatkozik meg. Ezzel Pavi regénye ahhoz a nietzschei felfogáshoz közeledik, amely szerint a nyelv nem egyszerqen hasznos eszköz, hanem veszélyes erQ is lehet (például éppen a politikai ideológiákban, amelyek fenyegetQ erejére a Kazár szótár vége felé van is kortárs történelmi utalás). Pavi írásmódjára mindvégig jellemzQ a (Borgesre és a latin-amerikai irodalomra emlékeztetQ) groteszk példázatosság, amely az ún. mágikus realizmus irányzatához közelíti irásait  a történelmi és az irodalmi szövegtípusok keveredése stiláris szinten is különös, zavarba ejtQ alakzatokat hoz létre, miközben magától értetQdQ természetességgel jelennek meg természetfölötti, valószerqtlen cselekményelemek. A Kazár szótár egyes szereplQi képesek mások álmaiba utazni, egymás életét élni és halálát halni. Ezáltal nem csupán a hihetQ és hihetetlen közötti határ válik bizonytalanná, hanem az egyén, a szubjektum körvonalai is elmosódnak, hiszen a szereplQk fölcserélhetQvé válnak, identitásuk föloldódik a történelem és a mítosz diskurzusában. A szótárregényrQl bizonyosan elmondható, hogy fQhQsei nem a benne szereplQ személyek, hanem azok a médiumok, amelyek a személyek közötti kommunikációt, illetve ábrázolásukat lehetQvé (és lehetetlenné) teszik. Pavi nál a legnyilvánvalóbb ilyen médium az írás, illetve az ábécé médiuma, amely elvben a teljesség leképezQdése lenne (ld. például az Ádám Ruhániról szóló szócikket), ám amely mégis változékonynak és viszonylagosnak mutatkozik: például azért, mert minden fordításban megváltozhat a szócikkek sorrendje, márpedig még a szerb eredeti állítólagos 17. századi latin elQzménye is egy többnyelvq (görög, arab, héber) szöveg fordításaként jelenik meg. A szótárregény így arra a huszadik században egyre érzékelhetQbbé váló kettQsségre is figyelmeztet, amely szerint bármiféle tartalom csak valamely médiumon keresztül juthat kifejezQdésre, ám a médiumok mégsem megbízható és hiteles közvetítQi a rájuk bízott igazságoknak. EbbQl igazolható az a belátás, mely szerint egy adott médium csak egy másik médium felQl (a szótár a regény felQl, a történelem az irodalom felQl, a film a könyv felQl és így tovább) tehetQ érzékelhetQvé és így (legalább részben) ellenQrizhetQvé.


Bohumil Hrabal


Hrabal legendás alak az európai elbeszélQ prózában. Vidám, jókedvq, anekdotázó, fecsegQ beszédmódú, a prágai sörözQk világát idézQ író. 1914-ben Brno-ban született. Vér szerinti apja már születése elQtt elhagyta anyját. NevelQapját tekinti igazi apjának. 1924-tQl Nymburkban laknak, apja sörgyárban dolgozik. Ez a forrása a sörös történeteknek (pl. Sörgyári Capriccio). Nagybátyja, Pepin bácsi fontos szerepet játszik mqvészi fejlQdésében. Az író nem jó tanuló, de leérettségizik és jogi diplomát szerez, az ügyvédi pályára azonban nem lép. Gátlásos gyerek, amely tulajdonságát késQbb sörrel orvosolja, ami társasági embert csinál belQle. A világ nagyhatalmaival is szót tud váltani. Alkalmi munkákból él a 2. világháború alatt. Többek között vasúti pályamunkásként is dolgozik. Az itt szerzett élményekbQl születik a Szigorúan ellenQrzött vonatok címq regénye. A háború után biztosítási ügynökként is dolgozik, ezen élményeit a Bambini di Praga címq mqben írja le. 1948-ban belép a Cseh Kommunista Pártba egy évre, elsQ sorban a szürrealisták iránti tisztelete miatt (( szabadságeszmény), de kilép hamarosan, mert nem látja igazolva az eszméket, amelyekért a pártba belépett. Többször is csak majdnem jelennek meg kötetei. Író, de nincs kiadott mqve még. Kohómunkásként is dolgozik és szereti ezt a munkát a társaság, és a mentális pihenés lehetQsége miatt. Egy baleset miatt azonban ott kell hagynia ezt a munkát is. Papírfeldolgozó zúzdájában is dolgozik, ezt az élményt dolgozza fel a Túlságosan zajos magány címq mqben. Még az 50-es években sem publikál, de sok avantgárd mqvet ír már ekkor is, melyeket baráti társaságával megoszt különbözQ összejövetelek során (( Gyöngéd barbárok). Megházasodik, önéletrajzi történései behálózzák mqveit is. Felesége egzisztenciális biztonságot is jelent számára, hiszen eltartja az írót, és rábeszéli, hogy írásból éljen.
1963-ban jelenik meg elsQ, nagy sikert arató kötete, a Gyöngyök a mélybQl. 1964-ben egy szinte teljesen központozás nélküli, egyetlen hatalmas beszédfolyam formájában megírt mq, a Táncórák idQsebbeknek és haladóknak. Ebben a szeretnivaló Pepin bácsi beszél. ErQs a Monarchia szerepe, a nosztalgia. Pepin bácsi történetei tele vannak humorral, színesebbek, mint Haaek Svejkjének Monarchia-képei.
1965-ben jelenik meg a Szigorúan ellenQrzött vonatok, és egy évvel késQbb elkészül a filmadaptáció is (Jirí Menzel rendezésében). Ez a regény Csehország német megszállásáról szól. Egy állomás kisembereinek sokszor kicsinyes életét láthatjuk humorral fqszerezve. Az állomásfQnök elQléptetést szeretne, de közben hobbija a galambtenyésztés, amiért komikus kis figura. A fQszereplQ egy fiatalember, aki szexuális problémákkal küzd, ami miatt öngyilkosságon gondolkodik. A forgalmista nQcsábász. Ezek a kisemberek végül mégis hQsökké válnak (felrobbantanak egy náci szerelvényt).
1970-ben jelenik meg a Sörgyári Capriccio, 1973-ban A városka, ahol megállt az idQ. 60 éves születésnapjára ünnepséget rendeznek feleségével, de ezt a rendszer szétveri , mivel a rendszer üldözöttjei is meghívottak voltak. A cenzúra elnyomja, a rendszer megalázza az írót. A 80-as években írja önéletrajzi mqveit (pl. Házimurik). Nehéz természetq ember, csak az egyszerq emberekkel barátkozik könnyen. Felesége meghal. Egy amerikai cseh szakos diáklánnyal levelezik, ehhez kapcsolódik Levelek Áprilkának címq kötete. A 1997-ben hal meg, bizonytalan körülmények között. Nem tudni, hogy öngyilkos lett-e, vagy baleset okozta a halálát (galambetetés közben kiesett a kórház ötödik emeletérQl).
A Sörgyári Capriccio fQszereplQi saját édesanyja (Maryska), édesapja (Francin), és nagybátyja (Pepin). Finom, árnyalt, magabiztosan kezelt színekkel festi egy kisváros életét ebben a regényben. A capriccio zenei mqfaj, játékos, vidám mqvet jelöl, és ez a regény tényleg az. Hrabal valóságábrázolása hq, fQleg a család belsQ életét festi hqen. Az édesanya, Maryska szinte már botrányosan szereti az életet. Érzéki módon kötQdik az evilági dolgokhoz (evés, természet, Pepinnel elkövetett csínyek). Érzéki, kedves, de nem közönséges alak Maryska. Az apa, Francin egy jó szándékú ember, akinek egyedüli hibája az, hogy kispolgár. Pepin bácsi pedig a legszeretnivalóbb figura a mqben. Folyton a monarchiára, a hadseregre hivatkozik. Hálás a befogadásért, ezért elvállalja a család cipQinek megjavítását, amit végül nem fejez be, mert Francin a tqzbe dobálja a szerszámait egy botrányosra sikerült történetmesélése után.
A városka életébe belerobban a 20. század, technikai újdonságokkal. Megrövidülnek a távolságok a rádió megjelenésével. Maryska és Pepin is elhatározza, hogy megrövidítenek mindent (asztal lába, kutya farka). Nem tisztán jó figurákat láthatunk tehát, hanem hétköznapi embereket, akik tévedhetnek is. A záró jelenetben a rövidítési „project” keretében Maryska levágatja legendásan szép haját is Boda fodrásszal.
Elemzés (netrQl)
A "Capriccio" nem csupán a fQhQs, az eseményeket egyes szám elsQ személyben elmondó fiatalasszony kedvesen szeszélyes természetére utal, ahogy a sörgyári gondnok ifjú felesége fittyet hány a társadalmi szerepe szigorú követelményeinek, hanem érzékelteti az egész mq felépítésének jellegét is, azt a játékos szertelenséget, amely mindig meglepetéssel szolgál, de sohasem sérti a kompozíció rendjét. A címbe foglalt zenei mqszó jelzQje többet jelent puszta helymegjelölésnél, annál, hogy a történet nagy része egy kisvárosi sörgyárban játszódik; ebben az összetételben elQrevetíti azt a reális, bumfordi világot, ahonnan a képzelet, a játékos szertelenség futamai felszárnyalnak, s amelynek vonzáskörét nem is hagyják el. Nem nagy eseményekrQl számol be a krónika fQhQse; disznóölésrQl például, vagy sógorának, Pepin bácsinak - aki mintha Svejk reinkarnációja lenne egy cipészmester figurájában - hirtelen betoppanásáról, egy szerencsétlen lábtörésrQl, a gipszkötés eltávolításán bajmoló idQs orvos szenilitásáról és sokszor visszatérQen a férj szemérmes-ragaszkodó szeretetének megannyi jelérQl. A hétköznapi históriák többnyire egy-egy képtelen és mégis hiteles helyzetben csúcsosodnak: a disznóölés frenetikus jókedve a gondnoki lakásból átragad az igazgatósági tanács tagjaira is, egy másik jelenetben Pepin bácsi és a fQhQs megmásszák a sörgyár irdatlan magas kéményét, egy harmadikban a férj nemcsak gramafont hoz ajándékba, hanem tánctudását is hozzá, ám ez utóbbit úgy tökéletesíti otthon, hogy krétával felrajzolja magának a tangó lépéseit - ilyen és ehhez hasonló pillanatok adják a mq "capriccio"-jellegét. Mindez a korábbi alkotásokban kialakított elbeszéléstechnika mesteri újraalkalmazásával.




Paavo Haavikko

Finn költQ, kritikusai szerint európai . 1931-ben született, Nobel-díj-várományosnak tartja a kritika. Az 50-es években indul pályája. Az európai középkor foglalkoztatja, mert az ókori és újkori barbárság között a középkor szerinte valamilyen esélyt jelent a menekülésre (( ez ellentmond a történelem tényeinek).
Távolba futó utak címq kötetének címadó versében költészettörténeti közhely az út motívuma, amelynek végét nem láthatjuk, csak mindig egy szakaszát. Történelem-szemlélet is lehetne itt az út-metafora, de nem az.
A római estély címq versével kapcsolatban az a kérdés tehetQ fel, hogy értelmezi-e, értékei-e a múltat, de erre a kérdésre határozott nem a válasz. Nem világmagyarázatok ezek a versek. A történelem bejárhatóvá válik a 20. század irodalmában, és Haavikko csak ezt az utat járja be.
Országok címq versében a barbár világra utal. Európa dicséretének és az identitás keresésének mozzanata a mq ((Összehasonlítható Szilágyi Domonkos Óda címq verséve). A modern irodalomban az identitás érdekes dolog, mert sokszor eltqnik, elmosódik, nem ismerhetQ fel. Haavikko-nál ez nem igaz, mert nála ott van a tér, a közeg, a kontextus, amiben a beszélQ megszólal, mozog, s bár a konkrét személy nem teljesen behatárolható, de azt meg tudjuk állapítani, hogy kortársunk, kilétének tettenérésére így még van esély. Az identitás meghatározásában a földrajzi és kulturális tér fontos. Ebben a kérdésben segít az a tény, hogy Európa dicséretérQl van szó itt (( európai költQrQl van szó). Haavikko csak a dicséret szándékát, készségét jelzi itt költQi kérdéssel (ezzel szemben Szilágyi Domonkos véghez is viszi ezt a dicséretet).
Egyszerre hallgatom címq versében a történelmi folytonosságban jelen lévQ ember alakját láthatjuk, de az elbeszélQ kiléte itt sem biztos: Egyszerre hallgatom Szent Ferenc hangját és Münchausenét . A vers címe maga szintén nem határozza meg a beszélQ személyét, de szintén értelmezési lehetQséget kínál. Itt a személyiség nyitottságát láthatjuk, míg a Távolba futó utak-ban inkább egyfajta lírai lélekvándorlásra vállalkozott az elbeszélQ Európában. KikövetkeztethetQ a költQ jelenléte a költQi világban.
A 70-es években Haavikko hite megfogyatkozik, materiálisabb oldalához fordul az irodalomnak (kiadás). Másoknál is érezhetQ ilyesfajta elmozdulás ekkoriban (pl. a cseh Vladimir Holan-nál). Haavikko-nál azonban ez a válság csak a költészetben nyilvánul meg, egyébként továbbra is normális társadalmi életet él.
Ó, városok címq versében nem írja le a városok, országok milyenségét, csak bizonyos kapcsolatra mutat rá, amelyekbQl következtethetünk a tulajdonságaikra.
Az Arcomat a gyerekek kapják meg örökhagyásként, testamentumként is értelmezhetQ. A régóta óhajtott válaszokat, az elbeszélQi portrét várjuk a versindítástól. Benne van az egész életpálya a címben, mégsem úgy folytatódik a vers, ahogy várjuk. A költQtQl öntanúsítást, sors-összegzQ közléseket vár az olvasó, de mást kap. A szöveg alkalmas a visszatekintésre. Illyés kései költészete, A semmi közelít versei hasonlók ehhez a vershez. A lezárt élet, a lezárt sors jelenik meg itt is, ott is. Egy hagyományos, személyiségközpontú világfelfogást láthatunk itt: csak az válhat költészetté, amit én látok, én érzek mint költQ, ezért a költészet megszqnik a halálommal.
InnentQl kezdve valóban egyre több a kételye a költQnek az irodalommal, a költészettel kapcsolatban. A MibQl születik bennünk a hang? a világteremtQ fantázia végletes magárautaltságaként fogja fel a költQi létet: folyik a szó az elfolyó világban .
A Ki kell segíteni a fq alól a facsemetéket címq, mottószerq vers olyan költQ szájából hangzik el, aki nem nagyon mutatta ezt a hatalmas erQt eddig. Úgy tqnik, mintha küzdene az elnémulás, költészetének elhallgatása ellen. Ez azonban az utolsó harca ebben az ügyben, mert ezután már többnyire a kétségbeesés szólal meg. Ilyen versek például az Itt az évszázad vége vagy a Van-e egyéb, melyben már valóban a végletes keserqség szavait olvashatjuk. Az asztalon csupaszon illatozik a camembert címq vers is az elkeseredett hangú versek sorába illik. Hasonló a hangulata az elQzQhöz. Minden, ami szent az európai hagyományban, profanizálódik itt. A világ tudomásul vehetetlen durvaságát veszi tudomásul ez a vers. Az utolsó, végsQ elkeseredést pedig az Épp olyan gyakran, mint az ivásról címq vers szólaltatja meg, melyben az írás abbahagyását az alkoholról való leszokással állítja párhuzamba a költQ. Arról panaszkodik, hogy errQl a káros szenvedélyrQl épp úgy nem tud leszokni, mint arról, de most végleg elhatározza magát.
Napjaink Világirodalma



-  PAGE 1 -

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

2. 2008 tavasz 9. algoritmus államháztartástan állatszervezettan ásványok dinamika dosztojevszkij egyéb egyiptom ergonómia fizika 1 fizkém földtan gazd.töri génmódosítás integrálás japán jegyzőkönyv jogelmélet jogi könyvtárinformatika közgazdaságtan makro metafora minta munkavédelem nemzetközi gazdaságtan okj pcd regterv rezgéstan struktúra szociológia tanenbaum termelési tényezők tűzjelző urbán urbanisztika vállalatirányítás valószínűség vegyipari vergilius világirodalom 2. virológia víz vizes éh. kez. vizsgazárthelyi vorlesung