Világirodalom: A 20. sz. első felének irodalma

Országok listájaHungaryNyíregyházi FőiskolaBölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai KarMagyarII. IrodalomszigorlatVilágirodalom: A 20. sz. első felének irodalmaVilágirodalom: A 20. sz. első felének irodalma

Guillaume Apollinaire

Eredeti neve Wilhelm Apollinaris de Kostrowitzky. Rómában született 1880. augusztus 26-án, törvénytelen gyerekként. llaume Apollinaire

Eredeti neve Wilhelm Apollinaris de Kostrowitzky. Rómában született 1880. augusztus 26-án, törvénytelen gyerekként.  HYPERLINK "http://enciklopedia.fazekas.hu/gallery/vilag/gallery.htm" \l "apollinaire" Apja Flugi d’Aspremont, olasz katonatiszt, utazgató arisztokrata; anyja egy emigráns lengyel nemes lánya. Zavaros családi és állampolgársági körülmények közt telt gyermek- és ifjúkora. Rómában anyakönyvezték lengyel nemzetiségq olasz állampolgárnak. Öt évvel fiuk születése után a szülQk (házassággal sosem legalizált) kapcsolata felbomlott. Hétéves korától a fiú Franciaországban élt kalandor életvitelq táncosnQ anyjával. Monacóban, Cannes-ban, Nizzában folytatta tanulmányait, az érettségit valószínqleg nem sikerült letennie.
Néhány külföldi utazás után 1901-ben Németországban házitanítói állást vállalt egy gazdag kölni család lánya mellett. Két döntQ élményt hozott számára ez az év: egyrészt a rajnai tájat (ennek gyümölcsei késQbbi rajnai versei ), másrészt reménytelen, soha be nem teljesülQ szerelmét tanítványa angol nevelQnQje, Annie Playden iránt, aminek legszebb emléke a már végleges elválásuk után keletkezett A megcsalt szeretQ éneke elsQ megfogalmazása.
Párizsba visszatérve bekapcsolódott az irodalmi és mqvészeti életbe. Kapcsolatba került az avantgárd több képviselQjével. 1908-ban ismerte meg Marie Laurencin festQnQt, korabeli verseinek egyik ihletQjét. EttQl fogva az új festészet szószólója lett; Picasso, Matisse, Delaunay munkásságának lelkes propagátora. Kapcsolatba került Marinetti futurista mozgalmával is.
Az elsQ világháborút izgalmas kalandnak tekintette. 1914-ben a német offenzíva elQl Nizzába ment; itt lobbant föl a rövid életq és szintén Apollinaire megcsalatásával végzQdQ Lou-szerelem. Önkéntesként bevonult katonának. Közben levélbeli ismeretséget kötött egy algériai francia lánnyal, Madeleine Pagèsszel, megkérte a kezét, majd meg is látogatta Oranban. Egy ütközetben egy gránátrepesz átütötte a koponyáját. Megoperálták, koponyáját haláláig vaskarika tartotta össze. Párizsba visszatérte után ismét bekapcsolódott a mqvészeti életbe, fQként avantgárd lapokba írt. MegnQsült, elvette Jacqueline Kolbot, az Egy szép vörösesszQkéhez címq versének ihletQjét. 1918 Qszén a spanyolnátha elérte legyengült szervezetét és Párizsban meghalt.
ElQször prózai mqvekkel jelentkezik, erotikus és fantasztikus novellákkal, valamint A rothadó varázsló címq hosszabb elbeszélésével (ebben csapongó képzelete mutatkozik meg: görög mítoszok, bibliai történetek és barokk epikus hQsök menete vonul a kelta rengetegben, Merlin és Viviane históriájának keretében). ElsQ, nyomtatásban megjelent verseskötete antropomorf állat-epigrammák ciklusa (Bestiárium avagy Orpheus kísérete); a 16. században divatos négysorosokat eleveníti fel, de megmutatkozik hajlama a bizarra, a groteszkre, a csattanóra.
Tizenöt év alatt keletkezett verseinek gyqjteménye a Szeszek (1913). A Szeszeket az újítás és a hagyományQrzés egyaránt jellemzi, és a kötet tükrözi Apollinaire alkotásmódjának átalakulását: miként bontja fel a hagyományos mondatszerkezeteket, törli az írásjeleket, kapcsol össze egyre távolibb síkokat, illetve hogyan halad a kötött formáktól a szabad vers irányába. A kötet hangnemét maga a költQ egységesítette, amikor a korrektúrából elhagyta a központozást: ...azért töröltem el, mert haszontalannak tqnt, és az is, mivel a ritmus és a versmondat maga az igazi központozás...
A költemények nagyrészt életének eseményeihez kapcsolódnak, de különbözQ költQi fejlQdési szakaszokat, stílusváltozatokat tükröznek; stilárisan legalább három réteget képviselnek. A korai versek a 1.szimbolista hangulatlírát folytatják, illetve a múltból vett jelképes értelmq történeteket beszélnek el (A remete; A lator). A 2.rajnai versekben (külön ciklus ebben a Rajnai dalok) a költQ az egyszerq dalformát kelti új életre, visszanyúlva a trubadúrok, Villon, a romantika, a német Lied, Heine, Verlaine örökségéhez (Az Psz; Loreley; Május); a táj, mint a csalódott szerelmes mélabújára felelQ természet hatja át dalait, igazi lelki táj - és a múlt idQtlen tudattartamként él tovább. A rajnai korszak tudatos mqvészi lezárása A megcsalt szeretQ éneke. A versek 3.harmadik csoportját a modern szintézisre törekvQ, kubista-szimultanista szerkesztésq költemények jelentik (Kötéltáncosok, Tqzkosarak, Égöv).
A Kikericsek valószínqleg még az Annie-versekhez tartozik. Az Qszi rét jelenségei, eseményei töredékes képekben villannak fel a szerelmi motívummal együtt; a két téma kölcsönösen idézi fel egymást. A méreg, megmérgezQdik, halni készülQ motívumsor általánosabb jelentést is sugall: a világban méreg van, a dolgok, az emberi élet szükségszerqen romlanak és múlnak el. A valóságos élmény a vers megejtQ zenéjében szinte elpárlódik, és szabad, részben a dallamtól is sugallt asszociációkba oldódik.
A Mirabeau-híd a Marie Laurencinnel való kapcsolat megszakadása idején született; a bánatot sanzonszerq dalban oldja fel. A vers központi motívuma az idQ feltartóztathatatlan múlása, ezt a folyton-folyású víz motívumában jelképszerqen érzékelteti. A híd alatt áramló víz egyszerre jeleníti meg az idQ futását, a halál közeledését, a szerelem elmúlását, s egyre erQsebben érzékelhetQ a búcsúzás gesztusa is.
A Szeszek nyitó verse, az Égöv összegzQ és programadó költemény: számadás a költQ eddigi életérQl és egy újfajta világszemlélet kifejezése. IdQbeli kerete egyetlen, hajnaltól hajnalig tartó napé, de ebben a keretben ezer merész képsor állítja szembe a régi világgal az újat. FelmerülQ emlékképekben idézi meg életének elmúlt eseményeit, miközben fantáziája abszurd látomásokba ragadja. A költQi tudat idQben és térben szabadon csapong, így a versben egymás mellé kerülnek egymástól távol esQ jelenségek: a modern élet, a technikai civilizáció, a nagyváros motívumai keverednek a múlt, a történelem, a vallások és mitológiák elemeivel, fantasztikus álomképekkel. Szimultanizmusa szinte túlárad. A költemény mindinkább leszállás az emlékezés mélyrétegeibe.
Másik nagy kötetében, a Kalligrammákban (1918) tovább folytatja kísérletezését. A beszélgetés-versekben (párbeszédversek) egy konkrét helyen elhangzott mondatfoszlányokat regisztrál; a lényeg, hogy az indító benyomásokat riportszerqen váltják fel a versírás közben elhangzó mondatok s a lezajló események kommentárjai (Az ablakok; HétfQ rue Christine).
A kötet-címadó képversek Qsi hagyományt újítanak fel. A címben megjelölt jelenséget vagy tárgyat tipográfiailag ábrázolják (Esik; A megsebzett galamb és a szökQkút); játékos próbálkozások a vers idQbeli és térbeli jellegének összekapcsolására. A nyakkendQ és a zsebóra nyomdai szedése e két tárgy vizuális képét idézi fel, akárcsak A szív, korona és tükör hármas nyomdai képe is - a képversben a szöveg kifejezQ értéke általában másodrendq és mqvészileg gyakran jelentéktelen. Apollinaire maga csupán a szabad vers természetes következményének tekintette a kalligramma mqfaját.
A kötetzáró darab, a feleségéhez, Jacqueline Kolbhoz írt az Egy szép vörösesszQkéhez ars poetica és szerelmes vers vegyülése, a költQ végrendelete , a kutatás és képzelet testvériségének himnikus éneke. Ez a mq, valamint Az új szellem és a költQk címq programtanulmány Apollinaire esztétikai hagyatéka, új költészet-esztétikai alapvetése. Leszámol a múltba merengQ poézissel, saját régebbi eszményeivel is; a költQt az újat felfedezQ, kísérletezQ tudóssal állítja párhuzamba. A hagyomány és lelemény vitájában a hagyományt is lényegesnek tartja, de új tüzekkel , új látomásokkal, az izzó értelem termékeivel akarja új életre kelteni.
Posztumusz köteteiben a háború alatt Louhoz (Louise de Coligny Châtillon), valamint a Madeleine Pagèshez írott szenvedélyes és erotikus szerelmes verseit adták ki (Versek Louhoz; Gyengéd, mint az emlék).
Apollinaire az újítás lehetQségét kutatva eljutott a szürrealizmusig. A hagyományokra épülQ modernség útját járta, a klasszikus és a romantikus költészet örökségét gazdagította a 20. sz.-i ember új látomásaival. Szürrealizmusa nem az álomszerq víziók és az automatizmus kultusza, képei a valóság szubjektív, de tudatos átélésébQl fakadnak. Bár Teiresziasz emlQi címq tandrámáját szürrealista drámának nevezi, Apollinaire szürrealizmusa nem azonos a 20-as évek szürrealistáinak álom- és automatizmus-kultuszával, nála a fogalom a természet másolása helyett annak tudatos, funkcionális átalakítását jelenti.
A magyar irodalomban Kassák és köre révén hatott elQször; verseit Radnóti Miklós, Rónay György és Vas István fordították.

Federico García Lorca

1898. június 5-én született Fuentevaquerosban. Apja jómódú gazda, anyja tanítónQ volt. SzülQfalujában már kora gyermekkorától hallhatta az andalúz nép dalait, meséit, a közeli Granadában pedig, ahol középiskolai és jogi tanulmányokat végzett, magában szívta az ódon város római, arab és keresztény kultúráját, megismerte a legszegényebbek, köztük a cigányok életét is. KitqnQen gitározott, zongorázott; Manuel de Falla tanítványaként gyqjtötte a népzenét. Madridba költözött, ahol bölcsészeti tanulmányokat végzett. Személyes kapcsolatba került a szürrealista festQvel, Salvador Dalíval és Luis BuDuellel, a legismertebb spanyol filmrendezQvel. Festészettel is foglalkozott.
A Cigány románcok nagy sikere után az USA-ba és Kubába utazott. Hazatérve színtársulatot szervezett amellyel a vidéket járta. 1934-ben nagy versben búcsúztatta Ignacio Sanchez Mejías barátját, a torreádort, akit a bika ölt meg, s e költeményben már saját tragikus sorsa vetül elénk: bár soha nem foglalkozott aktívan politikával, a falangisták a polgárháború elsQ heteiben kivégezték. 1936. augusztus 8-án halt meg Viznarban.
Egy hosszabb belföldi utazás élményeit megörökítQ prózai mq, az Élmények és tájak után jelent meg elsQ költQi kötete, a Versek könyve. Ebben nyomát sem találjuk a madridi és barcelonai költQk körében akkoriban hódító divatos áramlatoknak, a futurizmusnak és az ultraizmusnak; García Lorca az Qt körülvevQ világ, az andalúz táj, ifjúkorának városa (Granada) és a népköltészet által nyújtott élményanyagból kezdi kialakítani saját, egyéni hangját. Ez erQsödik meg a Dalok, majd különösen a 20-as évek elején írt, de csak késQbb kiadott Andalúz dalok verseiben. García Lorca korai költészetének egyik fontos jellemzQje a játékosság, amelyhez, különös ellentétként, néha a fájdalom belsQ sötétsége társul.
A cante jondo (mély dal ( flamenco) hatása érezhetQ a Cigányrománcokban; a legköznapibb nyelvq leírások a legmerészebb metaforákkal váltakoznak; hagyomány és modern stíluseszközök, népiesség és tudós elemek egymással összefonódva, együttesen adják a kötet vonzóerejét. A sejtelmes, félhomályos stílusú költeményekben, az egyszerq, de sqrítetten drámai történetekben a cigányok életének különbözQ eseményei villannak fel. Nem a felszín érdekességét, hanem inkább érzésvilágukat, szenvedélyeiket és szenvedéseiket ismerhetjük meg. A mondanivaló mélységesen emberi vonatkozásai a kötetet általános érvényqvé teszik, de gyakori utalásai a fennálló spanyol viszonyokra (pl. csendQrség) tiltakozást jelentenek a korabeli politikai erQszak, a diktatúra ellen.
A költQ utolsó nagy mqve a 220 soros Siratóének Ignacio Sánchez Mejias torreádor fölött címq elégia. Igancio Sánches Mejías maga is költQ volt, Lorca közeli barátja  bikaviadalban halt meg. Lorca négy egységre tagolt (1. Ökleltetése és halála, 2. A kiontott vér, 3. A teste itt van, 4. A lelke távol) poémájában a középkori hQsi énekek mintáját követi, de érezhetQ benne a népi siratók, a litánia, a haláltánc, a görög sorstragédiák pátosza is. A költQnek itt sikerült legteljesebben megszólaltatnia állandó nagy témáját, az élet és a halál küzdelmét. A költemény nemcsak az elveszett barátot, a remekszép torreádort siratja, érezteti az élet mulandóságát, a halál borzadályát is.
Lorca poétikájának, világ- és emberfelfogásának központi fogalma a duende. E sokértelmq kifejezés a fekete hangot, a titkot, a belülrQl jövQ erQt, a föld szellemét jelenti, s az igazi harcot a mqvésznek nem az angyallal,
Garcia drámai érzéke korai költeményeiben is megmutatkozott, és már egészen fiatalon írt színpadi mqveket. A Vérnásznak már az elsQ jelenetei megteremtik a szenvedély és a szorongás légkörének azt a forróságát, amelyet a családi vérbosszú szelleme és a görög tragédiákra emlékeztetQ fátumelemek késQbb egyre fokoznak. A három felvonásos tragédia konfliktusa a feudális kötöttségekbQl származó anyagi különbségeken alapszik: Leonardo és a Menyasszony ezért nem lehetnek egymásé. A vér és szenvedély szavát viszont egyikük sem képes elfojtani: a nQs férfi a lakodalomból szökteti meg a leányt. Menekülés viszont nem lehetséges: a nászt patakzó vér fogja borítani.
A Yerma, amelyben a címszereplQ asszonyt a gyermek utáni hiábavaló epekedése az Qrület szélére kergeti, azt is megmutatja, miként uralkodik el az emberen az az egyetlen vágya, amely nem válhat valóra. A tragikus költemény három felvonásban címszereplQje számára a becsület a legféltettebb kincs. P azért nem találhat boldogságot, mert férje miatt nem lehet gyermeke. A környezet még csak elnézné, ha félrelépne, ha otthagyná férjét, ha mástól lenne gyermeke, az Q erkölcsi normái szerint viszont ezek járhatatlan utak. A konfliktus feloldhatatlan, a férj megölése minden remény megölését is jelenti.
A Bernarda Alba háza fQ mondanivalója az egyéni boldogságot eltipró társadalmi kötöttségek és az erQszak bírálata. Az író kitqnQen érzékelteti a visszafojtott szenvedélyek fülledt légkörét a soklányos házban, ahol csak a legidQsebb mehet feleségül a nála jóval fiatalabb gazdag kérQhöz, mert övé a hozomány. Egyedül a legfiatalabb lány mer lázadni a szerelem jogán az anyai zsarnokság ellen, de ezért életével fizet.
García Lorca nemcsak költQi- drámai életmqvével, hanem halálával is nagy hatást gyakorolt a magyar irodalomra. A kortársak közül József Attila és Radnóti Miklós számára is a tragikus költQsors jelképévé vált, költeményeit Weöres Sándor, Jékely Zoltán Nemes Nagy Ágnes, Nagy László fordította. A Vérnászt Szokolay Sándor zenésítette meg.


Luigi Pirandello

Szicíliai volt. Korai verseit, regényeit és novelláit késQbb, amikor már világhíres volt, le kellett fordítani irodalmi olaszra, hogy megértsék. Az otthoni egyetemrQl kicsapták, mert lázító hangon ellentmondott a professzoroknak. Családja kétszer is kitagadta, mert olyan nQvel jegyezte el magát, akit a szülQk nem kívántak menyükül: az egyik idQsebb volt nála, a másik német volt. Miután otthon kitagadták, Q mind a két menyasszonyt otthagyta. Változatos szerelmi élete hamarabb lett közismert, mint írói tevékenysége, hiszen a nagyon gazdagok felsQ köreibQl származott. Ugyanúgy idegenkedett a polgárságtól és eszméitQl, mint késQbb a szocializmustól és még késQbb a fasizmustól. A nyelvtudományok és a filozófia izgatta már sihederkorában. Anyagi nehézségei egy pillanatig sem voltak, családja akkor is fedezte költségeit, amikor ideiglenesen kitagadta, születésétQl fogva részese volt a családi jövedelemnek.
Nyelvésznek is indult elQbb a palermói, majd onnét eltanácsolva a római egyetemen. Ott se viselték el indulatosan kritikai hangját. Németországba ment, és a bonni egyetemen szerezte meg a doktorátust. Nyelvtudósi szinten tanult meg németül, mellette otthonos volt a klasszikus és néhány modern nyelvben. És ahol volt, ott lett szerelmes, amíg az éppen lángoló szerelmet el nem unta. A nyelvek mellett a filozófiával viaskodott. Schopenhauer pesszimizmusa ugyanúgy izgatta, mint Spencer pozitivizmusa.
Írni fQleg verseket írt. Eredeti költQ nem lett belQle, de stílusának tisztasága, és fQleg a jelenségek egyszerre tárgyilagos és jelképes együtt látása némiképp jellemzQ lesz késQbbi elbeszélQ prózájára, és még inkább a még késQbbi drámaíró módszereire, amely világhírre emelte.
Amikor visszatért Szicíliába, megismerkedett a naturalizmus olasz változatával, amelyet verizmusnak neveztek. Ennek meghirdetQje és példaadó mestere Luigi Capuana volt, Szicíliában pedig irodalmi vezére Giovanni Verga, a paraszti mindennapok nagy hatású ábrázolója. (Az Q Parasztbecsület címq novellájából készült Mascagni remek).
A verizmus jegyében írta Pirandello A kitaszított címq elsQ regényét, amely íróját legalább Szicíliában közismertté és elismertté tette. Egy asszonyról szól, aki hqséges a férjéhez, mégis mindenki csapodárnak tartja. Mikor azután titokban sorozatosan csalja meg a férjét, egyszerre mindenki tisztességes, hqséges nQnek gondolja és mondja. Az igazság és hazugság felcserélése, a tragikus és komikus hatások egysége jellemzQ lesz az író életmqvének nagy részére. P a tragikum és komikum egységét nevezi humor -nak.
Ez idQre már kibékült családjával, mivel hazakerülve szülQvárosába megismerkedett apja üzlettársának leányával, és beleszeretett. Ennek végre a szülQk is örültek, hiszen a házassággal a kénbánya és kénnagykereskedés tulajdonjoga egyesült. Házasságukkal a két család Szicília leggazdagabbjai közé emelkedett. Megegyeztek, hogy távol is maradhatnak a gazdasági ügyektQl és teendQktQl, tulajdonjogilag Qk is beletartoztak a családi cégbe, és a jövedelem Qket illetQ százalékát megkapják. Ez olyan életet biztosított a számukra, hogy Pirandello gondtalanul élhetett az irodalomnak.
EttQl kezdve nem írt több verset. Regények és novellák keletkeztek. A sikert azonban sokáig gátolta, hogy regényeit és novelláit szicíliai nyelvjárásban írta, majd amikor késQbbi drámái már világhírqek voltak, kénytelen volt irodalmi olaszra, vagyis a toszkán nyelvjárásra fordítani prózai mqveit.
Igazi szerelmes házasságban éltek feleségével. Egyszer azután bekövetkezett a tragédia. Egy földcsuszamlás következtében az óriási kénbánya beomlott. Úgy elpusztult, hogy nem lehetett kiásni. A nagyvállalkozás egyik percrQl a másikra tönkrement. A gondtalanságot biztosító jövedelem semmivé vált. Pirandello felesége elQbb búskomorságba esett, majd hamarosan kitört rajta az elmebaj. Pirandello azonban nem engedte Qrültekházába. Vállalta, hogy otthon Q maga ápolja. EttQl kezdve, hogy megmaradjon a lelki összhang, beleélte magát az asszony kényszerképzeteibe, berendezkedett a tudathasadásba. Csak így érthetQ igazán legnagyobb drámáinak jellemábrázolása: a tudat állandó kettQsségének reális színrevitele. Így éltek közel húsz évig, az asszony haláláig. Az özveggyé vált férfi, túl ötvenedik évén mindhaláláig hajszolta és váltogatta a nQket, fQleg a szerepeit sikerrel játszó színésznQket, akik hamar lángoltak a világhíres, akkor már megint gazdag, nagyon kedves és szellemes íróért.
De az ínséges idQkben is meg kellett élni, tanár lévén elment hát tanítani. Német nyelvet és irodalmat tanított egy tanítóképzQ iskolában, és lektori munkákat vállalt könyvkiadóknál, fordított fQleg németbQl. Végre irodalmi olaszul írt regényeket és novellákat, hogy a római kiadók ki is adják. Két regényével már valamelyes sikere is volt. KésQbb ezek is klasszikus mqvekké értékelQdtek. Az egyik a Mattia Pascal két élete, a tudathasadás mesteri ábrázolása. A másik a Forog a film, egy filmoperatQr története, aki tudatában összekeveri a filmre felvett valóságot a filmen megjelenQ látszattal. Már ekkoriban, mielQtt eljutott volna a drámaíráshoz, kialakult benne lélektani elmélete, hogy más az egyéniség és a személyiség. Az egyéniséget az ösztönök határozzák meg. Ezt azonban a külsQ hatások, a társadalom kényszere személyiséggé torzítja. Az ember a saját egyéniségét csak a bqnök kiélésében vagy elmebetegen élheti. A társadalomban élQ és cselekvQ személyiség szakadatlanul hazugságra kényszerül. Már legjobb regényeiben is ez nyilvánul meg. Legnagyobb, a mqfajban új útra mutató drámái errQl szólnak.
Új hangú regényeinek és novelláinak jelentQsége azonban eltörpül drámáinak jelentQsége, nyomon hatása mellett. A hazai verista hatások mellé a legjobb mqvek esetében befogadta Zola és Flaubert szemléletfejlesztQ erejét is.
A két fQ mq  a Hat szereplQ szerzQt keres és a IV. Henrik  világsikere után egyszerre megint nagyjövedelmq ember, színházat alapít saját drámái számára. A Hat szereplQ szerzQt keres jelképes alakjai nem tudják, mit cselekedjenek, hiszen csak jelmezek, csak szerepek, akiket még nem írt meg senki. De amikor bármelyiket megírják, akkor Q már nem Q: egyéniségbQl hazug személyiségek lettek. Egyszerre szorongató és bohózatos játék ez.
A IV. Henrik a lélekbeli kettQsség, az egyéniség és személyiség közötti tudathasadás eddig utol nem ért példája, az egész drámatörténet egyik legkiválóbb darabja. Egy gazdag ember lovasbaleset következtében megQrül, magához térve az álarcos játékban viselt jelmezét valóságnak képzeli, középkori német császárnak képzeli magát. Úgy is él, mint a képzelt történelmi alak. Minthogy nagyon gazdag, környezete beleilleszkedik kényszerképzetébe. Otthonában berendezkedik tévképzete. A többiek alkalmazkodnak ehhez, mert ez elQnyösebb a számukra. Az elmebeteg azonban meggyógyul. Ezt azonban nem közli senkivel, játssza tovább a hajdani császárt, mert így élheti valódi egyéniségét, nem kell alkalmazkodnia a torzító társadalomhoz. Egyszer azonban meglátogatja egykori szerelme, aki elhagyta Qt és feleségül ment az álQrült egykori hqtlen barátjához. A találkozásnál jelen van a férj is. Ez olyan indulatot kelt a meggyógyult Qrültben, hogy indulatában megöli a sikeres vetélytársat. Ezzel pedig az Qrület jelmezét kell mindörökre vállalnia, hiszen, ha meggyógyult, akkor gyilkos, akit el kell ítélni, ámde ha megmaradt szegény Qrültnek, akkor nem felelQs, akkor sérthetetlen. Most már az Qrületet kell személyiségként, azaz szerepként vállalnia.

Bertolt Brecht

1898-ban született Augsburgban, jómódú polgári családból. Az érettségi után orvostanhallgató lett Münchenben, de még mielQtt befejezte volna tanulmányait, behívták katonának. Tagja volt Augsburgban a forradalmi katonatanácsnak. A háború után abbahagyta egyetemi tanulmányait, és a színház világa felé fordult. Egy ideig dramaturg volt, majd rendezQ lett Max Reinhardt mellett. Megismerkedett Erwin Piscatorral is, a húszas évek német avantgardista színházának jeles alakjával. A fasiszta hatalomátvétel után Dániába emigrált. Ekkor már deklaráltan marxista volt. Megfordult Finnországban, a Szovjetunióban is, majd az Egyesült Államokba ment. ElQbb Svájcba tért vissza, majd Kelet-Berlinbe, ahol feleségével, Helene Weigellel megalapította a Berliner Ensemble nevq színházat, amely saját darabjait vitte színre, és csakhamar világhírq lett. 1955-ben Berlinben halt meg.
Brecht munkássága az expresszionista dráma jegyében indult. ElsQ darabjai fQleg nyelvi téren viselték az expresszionizmusra jellemzQ lázadás és rombolás jegyeit, de ugyanakkor nem kímélték az expresszionista illúziókat sem. A Baal címadó hQse egy magányos, lázadó költQ, aki egy, a Bibliában sokat kárhoztatott pogány isten nevét viseli. Magáért a lázadásért, az életöröm, a férfierQ gátlástalan élvezéséért kerül szembe társadalommal és erkölccsel. Lazán összefüggQ, epizódszerq jelenetekben bontakozik Baal anarchikus élete, amely azzal végzQdik, hogy a hQs kivonul a társadalomból és elpusztul az erdQben. A Dobszó az éjszakában katonahQse a háborúból hazatérve a forradalom ügye mellé áll, de aztán, hogy írója kihívja nézQi ellenkezését, az utolsó pillanatban meggondolja magát, és csúfosan megalkuszik. A városok sqrqjében két nagyvárosi ember értelmetlen, mitikus méreteket öltQ élet-halál-harcáról szól: egyikük, az erQsebbik, mindenestül hatalmába akarja keríteni a másikat, a gyengébbet, az pedig menekül, védekezik, de maga sem tud létezni e párharc nélkül. Az Egy fQ az egy fQ címq groteszk játék azt a társadalmi mechanizmust mutatja be, amelyben kicserélhetQ gépalkatrésszé válik ember. Itt történetesen egy gyarmati hadsereg katonáját kell pótolni - mindegy, hogy kivel.
A nagy sikert a Koldusopera címq zenés darab hozta meg Brechtnek. John Gay 18. századi darabja szolgáltatta hozzá a mesét és a figurákat, amint általában véve jellemzQ volt Brechtre, hogy témáit másoktól kölcsönözte. Számos darabja csak átdolgozás volt, de persze éppen az átdolgozás hogyanján volt bennük a hangsúly. A Koldusopera hQse, Macheath  az egyik népszerq magyar fordításban Bicska Maxi - nagystílq, profi bqnözQ és bandavezér, aki szakmájának olyan köztiszteletben álló , fehér kesztyqs mestere, mint akármelyik tekintélyes polgár vagy üzletember a maga mesterségének. EsküvQjét is úgy tartja meg, ahogy illik, faragatlan társait a nagy rablások közben jó modorra oktatja, és alapjában véve szentimentális lelkületq. Menyasszonya Peachumnak a lánya, azé a kolduskirályé, aki még inkább tisztes polgárként zsákmányolja ki a nyomort: szerzQdtetett koldusokból valóságos üzlethálózatot tart fenn. A Koldusopera kihívóan pimaszul és maradandó érvénnyel hirdeti a polgár leplezett és a bqnözQ nyílt rablásának lényegi azonosságát, és ez részben azoknak az ironikus dalbetéteknek, songoknak köszönhetQ, amelyek egyrészt az opera-jelleget parodizálják, másrészt a történtek csúfondáros-keserq tanulságait fogalmazzák meg. Zenéjüknek, amelyet Kurt Weill szerzett, nagy része volt a Koldusopera világsikerében.
Brecht epikus színházát szembeállította a klasszikus drámával. A katarzis feltételét Arisztotelész abban látta, hogy a nézQ higgyen a színpadi illúziókeltésnek, élje bele magát a hQsök sorsába, azonosuljon a tragikus hQssel, rendüljön meg bukásától. Brecht viszont el akarja idegeníteni nézQjét a színpadi cselekménytQl, lépten-nyomon tudatosítani akarja benne, hogy amit lát, az csak színház, és arra való, hogy elgondolkodjon rajta. Az érzelmi azonosulás helyébe tehát a távolságtartó gondolkodást kívánja léptetni és számqzni a színpadról a romantikus vagy naturalista hagyományokat. Az elidegenítésre sokféle lehetQséget lát, így például a cselekményt epikusan építi fel, azaz jelenetek lazán összefüggQ sorából, amelybQl inkább kitetszik, hogy a színpadon történetmesélés folyik. Ennek nyomatékosítására idQnként narrátor-funkciójú szereplQt vagy énekest is alkalmaz. Az elidegenítést szolgálják a parodisztikus hatások is. A dalbetétek (songok) megszakítják a cselekményt, és a történtek átgondolására késztetnek. Ezek a songok különben annak a Brechtnek a remeklései, aki költQnek sem volt akárki. ElsQ verseskötete, a Családi imakönyv (Hauspostillen, 1927) mindjárt arról az oldaláról mutatta meg, amely fQ eredetisége volt: önálló költQi nyelvet és világot teremtett olyan forrásokból, mint a régi népi és vágáns költészet, a képmutogató vásári énekek és balladák, vagy az ezekbQl szintén merítQ Villon költészete. Mindezt modern osztályharcos mondanivalójának szolgálatába állította.
Brecht munkásságának fénykora a világháború éveire esett. 1938-39-ben írta Brecht egyik legjobbnak tartott alkotását, a Kurázsi mama és gyermekeit. A mq történelmi háttérideje a harmincéves háború egy szakasza, az író azonban a zqrös eseményeket a maga javára kihasználni próbáló kisember típusával az örök kispolgári elvakultságot célozta meg, a náci Németországra is érvényesen. Forrása Grimmelshausen A kalandos Simplicissimus címq regényének a harmadik része  Kurázsinak, a csaló csavargónak élettörténete. Kurázsi mama maga is picaro jellegq, kemény, a túlélési ösztön hajtotta leleményes figura, a darab is kalandsorozat-szerkezetq. A vándorlás-motívum a jelenetek állandó eleme, az országút - valóságosan és szimbolikusan is - meghatározó színhely.
Már az alcím ( krónika ) mqfajmegjelölése epikus cselekményt sejtet. A 12 önálló jelenetegységes (és songokkal szabdalt) tagolás mozaikszerqvé teszi a mqvet. Egyetlen szituáció variálódik: a középponti hQs alkalmazkodik a háborúhoz, és minden helyzettel saját vakságát teremti újra. A célirányos montázs-technika a jelen állapotának és a jövQ lehetQségeinek vizsgálatára irányul, a hétköznapi kisember tevékenységére, ezért hangsúlyozott az antiheroikus nézQpont is.
Brecht célja didaktikus: ... mert ha Kurázsi mama semmit sem tanult is, a közönség ... mégis tanulhat az Q sorsából ); az általános igazságból, a tanulságból indul ki, a mq egészét ebbQl építi, ennek rendeli alá; a mondandó szabja meg az eseménysor menetét. Brecht nem a valóság látszatát akarja kelteni, hanem vizsgálódik: az ember a vizsgálat tárgya , a háború és haszonélvezQjének viszonya; az értékpusztítás és az értékrend-változások hatása a kisemberre; a kapitalizmus, a háború és a bqn kapcsolata.
Az idQmúlást, a helyszínváltásokat a jeleneteket bevezetQ, vetített vagy táblázott, az epikus jelleget is erQsítQ feliratok közlik. Ezek a kivonatok a gondolatokra, a lényegesre hívják fel a figyelmet: követhetQk ugyan a történelmi idQ tizenkét évének eseményei is 1624-tQl 1636-ig, azonban mindez csak annyiban érdekes, amennyiben ironikus összefüggésbe hozható a kisszerq üzleti ügyekkel.
Az események fQ vonulatát a markotányosnQ üzletmenete adja, aki kalmárkodása közben egymás után veszíti el három gyermekét - így alakul ki a mq hármas tagolása (3., 8., 11.) A darab szerkesztésében a tanulságnak rendelQdik alá az ellentétezQ jelenetsorrend: a mq felezQpontján Kurázsi mama megátkozza a háborút (mintha tanult volna már szerencsétlenségébQl), erre csap rá a bevágott felirat: Kurázsi mama kalmárpályafutásának magaslatán , majd a hQsnQ elsQ megszólalása: „Nem engedem, hogy elvegyétek a kedvem a háborútól ... lekaszálja a gyöngéket, de azok békében is elvesznének.” Ironikusan ellenpontozó szerkesztési elvek érvényesülnek Eilif két jelenetében, ill. a békés és a feldúlt parasztházak képében. Kattrin sorsának bemutatását, egyedülállóan, az elQkészítés, felvezetés és a fokozásos tendencia szabja meg: a háború okozza némaságát ( mikor kicsi volt, egy katona betömte a száját ); megverik és végleg elcsúfítják; megtudja, hogy anyja rá hivatkozva - nem hagyom itt a lányomat - nem változtatja meg életmódját, ezért szökni próbál; végül másokért feláldozza önmagát.
VisszatérQ figura Yvette, aki saját magát árulva átvergQdik mindenen, s amikor a felszedett hajdani óbester bátyjának özvegyeként elQkerül, megállapíthatják róla, hogy van legalább egyvalaki, aki vitte valamire a háborúban . Ugyanígy újra megjelenik a Lamb Péterré nevesedett szakács is; aki, miután összeáll Kurázsi mamával, a szabadulás lehetQségét is felajánlja az asszonynak (hollandiai kocsmároskodás formájában), de Kattrin nélkül.
A név nélküli elvi figurák közül a leggyakoribb útitárs a véleményváltogató, önellentmondásos tábori pap gúnyosan rajzolt, morálisan süllyedQ átvészelQ alakja. MegértQ és vádló egyszerre: azok a bqnösök, akik háborút csinálnak, s állatot az emberbQl / a háború kielégít minden szükségletet ... ellövik a fél lábadat, erre irdatlan ordítozásba csapsz, mintha valami nagy eset történt volna, de aztán megnyugszol vagy pálinkát kapsz, végül megint csak ugrabugrálsz. ... és mi gátol, hogy ne sokasítsd a fajtádat, akármilyen mészárlás folyik ... s akkor a háború megkapja a te ivadékaidat is, s velük masírozhat tovább” / „mióta elzüllöttem, megjavultam. Nem tudok többet katonáknak prédikálni”.
A songok közül a groteszk „kínálgató nóta” keretezi a mqvet; a zárlatban, az üres kocsiját egyedül húzó Kurázsi záródalaként tragikus ironikus fokozás: aki még nincs föld alatt / Kapcát cserél és talpra áll . A két kulcsfontosságú song (a Nagy Kapituláció, ill. a Salamon-dal) a két fiú halálát követQ jelenetekben hangzik fel.
A nyitó jelenet a család ironikus bemutatása: informál Kurázsi bátor akciójáról, melynek gúnynevét köszönheti ( a rigai tüzérségi tqzön kelt át, hogy eladhasson ötven, már penészedésnek indult cipót), majd mozgalmas életútját reprezentálja finom kis famíliája (Fierlingné Eilif fia Nojocki , egy lengyeltQl, de egy francia nevelte ; Stüsszi Kovács apja svájci pallér volt, nevét magyar nevelQapja miatt kapta; Kattrin Haupt pedig félnémet). A bemutatkozó szituáció orákulum-jelenetbe vált át: Kurázsi mama cetlihúzásos jóslásából már ekkor tudható, hogy mindhárom gyerekét eléri a háborúban a halál. Azt hiszi, saját gyerekeit megóvhatja, pedig elvesztésükért kétszeresen is Q okolható: egyrészt gyerekei nem tanultak meg alkalmazkodni; másrészt a markotányosnQ mindhárom halál bekövetkeztekor üzleteléssel foglalkozik. Ezen az ismétléssorozaton alapul a mq tanulsága: amíg Q alkudozik, Eilif katonának áll; sokáig egyezkedik a váltságdíjról, ezalatt Stüsszit kivégzik; az Q pálinkáján lerészegedett katona veri meg az áruért járó Kattrint; üzletelni megy, így nem tudja megmenteni Eilifet; a városból menekülQktQl olcsón akar portékához jutni, ezért nem akadályozhatja meg lánya végzetes dobolását. Tragikus ismétléssor büntetése is: el sem temetheti Qket, mert Stüsszit önvédelembQl nem ismerheti fel, így a fiú dögtemetQbe kerül, akárcsak késQbb Eilif; Kattrin holttestét anyja a parasztokra hagyja, mert gyorsan odébb kell állnia.
A figurák nem egyénített jellemek, hanem elvi magatartásformák: aki képes felismerni a helyzeteket és alkalmazkodik, túlélhet (Kurázsi, szakács, pap, Yvette), aki nem, az szükségszerqen meghal (a két fiú). És sor kerül egy akcióra is a háború ellen (a néma Kattrin) .
A gondolati szálhoz kapcsolódva, de tartalmilag és formailag elkülönülve fokozzák a lírai betétek, a songok is a kizökkentQ hatást. ElQreutalnak, összekapcsolnak idQsíkokat, prófétálnak (pl. Eilif dala a lányról és a huszárról saját pusztulását jelzi elQre). A Nagy Kapituláció dalát Stüsszi halála után egy fiatal katonának énekli Kurázsi. Tanulságként felfedi jelen magatartásának hátterét: Q is öntudatos, önérzetes fiatalból vált (szükségszerqen) megalkuvóvá. Élettapasztalatának ironikus foglalata a halmozott bölcsesség- és közmondássor ( kéz kezet mos, ne fuss fejjel a falnak, addig nyújtózz..., fogd be a pofád ). A Koldusoperából ismerQs, módosított Salamon-dal az erények, értékek viszonylagosságát ironizálja, egy-egy strófa a fQszereplQk sorspárhuzama: Salamon bölcsessége Kurázsi leleményét, Caesar bátorsága Eilif hQsiességét, Szókratész jelleme Stüsszi becsületességét idézi, Szent Márton irgalma Kattrin jóságát - az uralkodó tulajdonságok kicsiket és nagyokat egyaránt tönkretesznek, mert az erény nem fizetQdik ki, csak a komiszság, ilyen a világ, pedig nem kéne, hogy ilyen legyen.
A Kurázsi mama üzenetének a visszáját példázza A szecsuáni jólélek címq parabola. Sen Te, az egyszerq és szegény kínai utcalány kénytelen megtanulni, hogy rossznak kell történnie ahhoz, hogy jó történjék. Hogy jó lehessen, idQnként át kell változnia saját rossz, de gazdag nagybácsikájává. A jó embert keresQ istenek ellenQrzQ körútjuk során maguk is korrumpálódnak, elzüllenek. Dialektikus erkölcsi példázat a Kaukázusi krétakör is. Zqrzavaros idQkben Gruse, a cselédlány megment egy elhagyott gyermeket és fölneveli. A rend helyreálltával elQkerül az igazi anya, és visszaköveteli gyermekét. A fortélyos bíró, hogy eldöntse a vitát, felszólítja a két rivális nQt, hogy kétfelQl húzzák maguk felé a krétakörbe állított, vitatott gyermeket. Gruse nem húzza, mert nem akar neki fájdalmat okozni, és ezért a bíró neki is ítéli oda. Ez Brecht legderqsebb mqve, a népmesék szellemében a jóság itt gyQzelmet arat.
Az NDK létrejötte után a kommunista állam vezetése a maga szocialistának nevezett kultúráját hitelesítette Brechttel. Féltett kincsként vigyázott rá, hírnevét és tekintélyét igyekezett a maga javára fordítani. Kiváltságok és alkalmi engedetlenkedések jogának fejében vállalta Brecht ezt a rá rótt szerepet.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov

1871-ben született Kijevben. Apja a Hittudományi Akadémia professzora, anyja tanárnQ volt. Felveszik az orvosi karra, s a világháború elsQ esztendeiben kórházi munkát végez mint orvostanhallgató. MegnQsül, s tanulmányait befejezi. Egy járási kórházban, majd frontkórházakban kezdi meg orvosi szakmáját. Vlagyikavkazban dolgozik, ahol bemutatják elsQ darabjait. Bulgakov egyre inkább az irodalom felé fordul. Ám még elQtte, szülQvárosában valós tapasztalatokat szerzett a polgárháborúról, a véres eseményekrQl. Németek, vörösök és fehérgárdisták váltják akkor egymást Kijevben. Moszkvában újságíróként dolgozik, s jelenteti meg lírai-szatirikus cikkeit. Elválik, majd ismét megnQsül.
A sorra megjelenQ elbeszéléseiben (Ördögösdi, Kutyaszív, Végzetes tojások) groteszk-komikus szituációkat, fantasztikus történeteket teremt, melyben a humor, a szatíra és a szarkazmus erejével festi meg a tömegembert, az ostobaságot. A fehér gárda az erkölcsi jó szándék és a történelmi tévedés regénye, melyben a polgárháború eseményei során a monarchista Turbin család várakozó reményei illúziók maradnak. A Bulgakovi irónia mellett, a múlt értékeit védQ Bulgakov egyre inkább támadások össztüzébe kerül. Bulgakov útitárs írónak számít, s a RAPP élesen támadja az útitárs írókat, hiszen mqveik nagy részében komor színekkel festik a valóságot, és felnagyítva ábrázolják a nehézségeket. A Menekülés mely az elQzQ mq témavariációja, ám újszerq álomdramaturgia alkalmazásával épül: a valóság átnQ az irreálisba, s az emigrációba szorult tisztek erkölcsi megroppanását groteszk, képtelen helyzetekbe sodródásuk jelzi. A mq bemutatását a RAPP fQtitkára megakadályozza. Bulgakovot belsQ emigrációval vádolják, amellyel diszkreditálja a jelent. és rehabilitálja a múltat. Ám a fQ érv: Sztálin is szovjetellenesnek minQsíti a Menekülést. 1928-tól nem publikálhat. Sztálinhoz írt levele nyomán segédrendezQi állást kap a Mqvész Színháznál. Összeházasodik Jelena Szergejevna Silovszkajával.
Életének utolsó évtizedében irodalmi munkásságának középpontjába a mqvész és a hatalom viszonya, összeütközésük, s mögöttük a gondolatnak és az írás szabadságának, a lelkiismeretnek s az értelmiségi lét felelQsségvállalásának kérdése kerül. Az Iván, a RettentQ címq játékos-komoly darabja a kisszerqségtQl, feljelentgetQktQl fenyegetett mqvészsorsnak, az alkotói szabadságnak és az emberi méltóságnak az ellehetetlenülését hangsúlyozza. A Képmutatók cselszövése és a Puskin utolsó napjai az abszolút hatalom és a költQ végsQkig kiélezett konfliktusát, az önmagát minden áron megQrizni kívánó ember és mqvész lelki gyötrQdését mutatja be remek dialógusokban. A Színházi regény groteszk képet nyújt a színház belsQ világáról, a rivalizáló színészek életérQl, de legfQképpen a kisszerq zsarnok képtelen belsQ emberi világáról és a mqvészi-emberi kiszolgáltatottságról. FQmqvét, A Mester és Margaritát szinte a halál zárja le. 1940-ben a testi szenvedésektQl megkínzott, már hosszú ideje fekvQbeteg, s alig látó író megváltásként fogadja a halált.
Bulgakov fQmqve, A Mester és Margarita olyan két, egymástól idQben és térben távol esQ történetsort szintetizál regénnyé, amelyek között a térnek és az idQnek nem az elválasztó, hanem az elválókat összekapcsoló hatalma munkál. Az elsQ a jeruzsálemi történet átértelmezett Bulgakovi változata, mely Jézus perét és kereszthalálát, Pilátus bosszúját, azaz Júdás elveszejtését meríti ki. A második történéssor a harmincas évek Moszkvájába vezet, a fizikai és szellemi terror sátáni birodalmába, amelyben Bulgakov a Mester és az irodalmár értelmiségiek hihetetlen kalandjait beszéli el, akikkel Woland, a megszokottól eltérQ értelmezésben vett Sátán qz játékot, megkísérelvén szembesülésre késztetni Qket önmagukkal.
A Jézus-történeteknek a szüntelen jelenlétét, mely esemény az európai kultúra és civilizáció alapjait teremtette meg, s amelynek hatástörténeti, azaz valóságos folytonossága alól a 30-as évek Moszkvája sem vonhatja ki magát teljes egészében, Bulgakov minduntalan fölerQsíti azzal is, hogy az epikai rímek valóságos hálóját teríti a két történetre, melyben Jeruzsálem és Moszkva mint két tükör pillantják meg egymásban magukat. EbbQl következik, hogy a Jeruzsálem-történet mint múlt nem egyszerqen csak áttetszik a moszkvai történeten, hanem, mint hogy az végeredményben a Mester által íratott meg, a jelen felQl mint múlt, maga is új értelmezéssel töltQdik fel.
Ám Bulgakov az alakok szintjén is él az egybejátszatás eszközével. A Jeruzsálem-regény szerzQje, a Mester mqvéért szenvedésre ítéltetik, pedig azt még csak nem is olvasták. Követné hát azt, aki követhetetlen, s akinek mqvét jószerivel nem is ismerve tagadják meg, s kényszerítik a szenvedés keresztjének viselésére. Júdásnak, a feljelentQnek Mogarics és a kritikusok lesznek az alakváltozatai. Kajafásnak, a fölbujtónak az alakjára a papos Latunszkij rímel, aki persze nincs híján Júdás vonásainak sem. Kajafásnak, a fQideológusnak, Pilátusnak mint helytartónak a hatalmi funkcióit a mában Berlioz veszi át mint az irodalom fölött gyakorolt ideológiai ellenQrzés éber Qre, s mint az irodalom helytartója. Lévi Máté alakjához a tanítványok, Margarita és fQképpen Iván rendeltetnek.
A Moszkva-regény az irodalmi élet szatírájává és paródiájává terebélyesedik, melyben, a Jeruzsálem-történet példázatjellegének köszönhetQen a szovjet politikai valóság eseményei erkölcsi konfliktusokká formálódnak át. Berlioz élet- és mqvészetszemléletének, de létezhetQségének gyökerei ideológiailag alaposan túltrágyázott talajba kapaszkodnak, így nem véletlen kiégettsége sem. Levágott feje a képtelen magabízóság kudarcának, az értelmiség árulásának szimbóluma. Az Q koponyájából iszik, merít új erQt a gonosz.
A Mester a romantikus szemléletq értelmiségnek és írónak, a valóságidegen ábrándozónak a figurája, akinek mqve, mellyel az értelmiségi lét köteles felelQsségét veszi magára, sorsává nQ. Eluralkodik rajta a félelem, de lassan, és lopakodva: elQször csak nevet a még ki sem adott mqvének támadásain, majd meghökkenve értetlenkedik, mígnem páni félelem fogja el, s összeomlik. Ez az, ami miatt megvonatik tQle Istennek fénye, még ha a feloldozás és a nyugalom meg is adatik néki.
A regény mottója Iván sorsával alkot rímet, hiszen éppen a Sátán fantasztikus fölbukkanása tereli el a Krisztust megtagadó Berlioz mellQl, s jut el a Mester révén a mqvészet titkáig, s az értelmiség felelQsségérzetéig. A széles úton hömpölygQ tömegbQl kiválva, történetének végén érkezik el a keskeny út kezdetéig. Mint történészt a megváltás misztériuma gyötri. Kiinduló helyzete ugyanaz, mint egykor a Mesteré. De még csak most érinti tollával az írólapot...
Woland nem vallásfilozófiai értelemben felfogott Sátán, hiszen megjelenését megelQzi a Moszkva-regényben a rossz mindent felforgató tevékenysége. Woland tettei szinte kiáltó ellentmondásban állnak a Sátán objektiválódott moszkvai mqködésével: a hétköznapokra is ráterpeszkedQ szovjet politikai valósággal, amelynek tragikus és keserq képtelensége mellett Woland tevékenységének egész fantasztikuma csak enyhe, parodisztikus utánzat. Én-szembesítQ tevékenységével és játékosságával Woland a visszájukról mutatja fel az értelmiségnek azon erkölcstelen simulékonyságát, mellyel a hatalom árnyékában vél bizonyosságra lelni, holott ördögi játszmáiban nemegyszer adott már ön-mattot magának. Woland figurájában Bulgakov a goethei rossz szellemre játszik rá (ld. a mottót, Mephisto Wolandnak szólítását a Faustban, s a Faust címq opera említését Woland kapcsán). KísérQi, az akadékoskodó Behemót, a hízelgQ Korovjov, a különc Azazello parodizált ördögtulajdonságok hordozói. De mint az ember rossz szelleme ejti foglyul az erkölcsi életet az ösztönéletre felcserélQ júdásokat, az önelvesztést vállaló karrieristákat (Berlioz), ám jót is mqvel (Mester). Az utópiával szembeszegülQ Woland mondja ki azt a nézetet is, hogy csak az valósul meg, amire a világ igent mond. Ennek az értelmében oldja fel mqvének utolsó sorában a Mester - aki maga is megtapasztalta a félelmet - Pilátus magányát, szabadon bocsátja a félelembQl áldozattá lett gyilkost. Feloldja kötelékeit, mert a szenvedésben bqnét felismerQ Bulgakovi Pilátus már csak Jézus mellett akar lenni, és sehol másutt. Ám a romantikus szerzQ a maga erkölcsi tisztességében a megértéstQl a megoldáskeresésre siklik át, amikor öntudatlanul is elkötelezi magát Iván, a tanítvány mellett.
A Faust-legenda orosz változatában Wolanddal, „ a holt lelkek” birodalmának vándorával Margarita lép szövetségre, hogy visszaszerezze szerelmét, vállalván a hármas próbát. P az egyetlen szereplQ, akiben a vágyak és az erkölcs között nincs szakadás.
Amellett, hogy a szerzQ a két regény nyitó- és záró sorait átviszi egymásba, mintegy folytonosságot sugallva, Woland révén fantasztikus tér- és idQbeli köteléket is teremt közöttük. Lévi Máté értesíti Wolandot arról, hogy Jesua olvasta a Mester regényét, s hogy az író a megnyugvást kiérdemelte. Ezzel a mozzanattal Bulgakov a „misztikum” szintjén teremt összefüggést Krisztus és Moszkva között az eszkatológia hangsúlya mellett.
A két történéssor tehát egymást fokozatosan újabb és újabb jelentéssel tölti fel. A motívumok és a szimbólumok rendszere is ennek szolgálatában áll. Jeruzsálem és Moszkva egy szimbolikus világegész kezdetét és végét jelölik. A stílus szintjén a kés-motívum az emelkedettségrQl a groteszkre siklik át a moszkvai történésben: Lévi Máté kenyérvágó kése, mellyel Jézust a kínoktól szabadítaná meg, a moszkvai diplomataboltban a hal felbontásánál villan elQ. Nem csak a szent és profán ellentéte tqnik itt fel, hanem a szándékok különbözQsége. A halnak mint Krisztus-szimbólumnak a megölése, a ráhagyatkozás elfeledettségét sugalmazza a moszkvai színen . A bor (vér) is összefüggést teremt a két történet között: Júdás vérével itt Meigel báró vére teremt rokonságot”: Jézus szellemiségének elárulóit is utoléri a bosszú. Az értelmiségi lét egybehangzó pilátusi kiáltását („Istenek, isteneim, mérget nekem, mérget!”) a Moszkva-történet narrátora is megismétli. A jeruzsálemi reggel - Jézus alakjával és a megváltás ígéretével - s a moszkvai este a leszámolás közé idQ- és gondolati ív ékelQdik mint kezdet és vég közé. A jeruzsálemi történetben Jézus megfeszítésének napja (péntek), és a moszkvai történetben az igazságtétel napjai (csütörtök, péntek, szombat) a vasárnapban érnek össze, a feltámadásnak a napján, amikor a Mester, Margarita, Frida és Pilátus megváltatnak. A tqzQ nap okozta szenvedésben az embernek választás adatik meg az erkölcsi parancs és a hatalom birtoklása között: Jesua az etikum szavát, Berlioz, Kajafás és Júdás a hatalom csábítását, míg Iván és Pilátus a megtisztulást választja. De a Hold-szimbólum is sokszínq jelentéssel kapcsolódik a hQsökhöz (Pilátus esetében holdsugár vezet Jézushoz, Júdást a Hold fényénél éri el Afrianus kése, minthogy a Nap (Isten) fényét megtagadta. A holdas éjszaka indítja el Iván vágyakozását valami megfoghatatlan, valami szépséges felé). A vihar motívuma a katasztrófának vagy a megtisztulásnak a hírnöke (Jesua szenvedései vele érnek véget; Pilátus ekkor ér meghasonlásának tetQpontjára; viharban lép át a Mester a másik világba, s ekkor lesz tanítványa Iván). Az itt az idQ! wolandi kiáltása misztikus feladatának végét, lezárulását jelzi.
Bulgakov mqve a Fauston túl a tematikai motívumok szintjén is merítkezik a hagyományokból. A Mester Gogolhoz hasonlóan elégeti kéziratait. A vihar Puskin viharát visszhangozza. A 30. fejezet címe, az Itt az idQ. Itt az idQ! a lélek nyugalmát életének utolsó éveiben olyannyira vágyó Puskin alakjához társul. Jesua és Pilátus párbeszéde a Karamazov testvérekpoémáját, Iván Nagy inkvizítorát idézi, míg a vihar röpítette emberek, a beszélQ macska és egyéb más mesés elemek a gogoli Esték egy gyikanykai tanyán és Az orr címq elbeszélések mozzanatait idézik meg.
Stiláris emelkedettség és összhang a drámai tematikával - ez uralja a több nézQpontú Jeruzsálem-történetet, míg a moszkvaiban a komikum, a groteszk, a gogoli szószátyárság, valamint a két fQhQshöz rendelve, a tragikum, a líraiság és az idill is teret nyer.
A Bulgakovi értékrendszer Mestert és Margaritát a dantei Purgatórium hegyének legfelsQ pontjára helyezi (A táj maga a dantei Édenre emlékeztet). A fény birodalma Jesuáé, míg Pilátus az erény körein kapaszkodva kísérli meg tisztulását. A Pokol egyre ereszkedQ bugyraiban szenved Mogarics, Bengalszkij, míg a három fQbqnös, Júdás, Berlioz és Meigel báró a Sátán közvetlen szomszédságát élvezheti. MegváltáskeresQ regényének elégikus zárlatában Bulgakov a megfáradt ember elvágyódásával int búcsút.

Marcel Proust

Marcel Proust életében tulajdonképpen semmi érdekes nem történt. Azaz valójában odakint a világban történelemformáló események követték egymást, hiszen a párizsi kommün évében született, átélte a polgári köztársaság nagyhatalmi törekvéseinek és belsQ válságainak évtizedeit, kortársa volt az elsQ világháborúnak, megérte a francia imperializmus gyQzelmét a német imperializmus fölött - de mindebbQl mintha semmit sem vett volna észre. Elkényeztetett, gazdag fiúként nQtt fel, az anyagi gondokat sohasem ismerte, felnQtten is anyja kényeztetett fia, nQk kényeztetett barátja, szerelmek álmodozója és visszaálmodozója maradt. Lelkét betöltötte a magánélet sokféle aprósága, saját túlérzékeny idegrendszere, a társasági forgolódás, amelyben - gazdag polgár lévén - fontos mozzanat volt az arisztokraták nagyvilága iránti vágyakozás. Élete végsQ évtizedében már olyan túlérzékenyen beteg volt, hogy zavarta minden kívülrQl jövQ zaj és fény, ezért otthonában bezárkózott egy parafával bélelt, minden hangot elzáró szobába, ahol rejtett világítótestek óvták látóidegét. Csak éjszakánként sétált ki a csillagos ég alá egy kis friss levegQre. És ebben a néma félhomályban emlékezett vissza érdektelen életére, amelyet 16 köteten keresztül idézett fel olyan érdekesen és olyan merQben újszerqen, hogy mqve egyszerre megragadó olvasmány és nagy hatású irodalmi tett, amely új útra vitte az egész szépprózát.
Korai elmélkedései, ifjúkori regénykísérlete - a Jean Santeuille - és túl irodalmi levelei egy afféle úri dilettánsra vallanak, ámbár éppen a biztos érzékq Anatole France megsejtette s hangoztatta is, hogy a szertartásosan jó modorú fiatalemberben igazi írói lehetQségek lappanganak. Ennek kibontakozásához azonban, úgy látszik, szükség volt idegbajának súlyosbodására, amely arra késztette, hogy visszavonuljon a társaságoktól, és emlékeiben keresse a szépséget.
Idegbaja súlyos testi következményekkel járt: a legkisebb megrázkódtatás asztmatikus rohamokat idézett elQ. Korábban anyja, késQbb felesége arra áldozta életét, hogy óvja-védje a fuldoklást okozó külvilágtól. Rákényszerült a befelé fordulásra. És amikor 34 éves korában elvesztette az anyját, emlékei egyszeriben áradni kezdtek a tudat mélyérQl. Visszatért az anyjával töltött gyermekkor, a közös nyaralások elfelejtett sokféle képe, a különbözQ alakok, akik körülvették a serdülQ fiú mindennapjait. Proust keresni kezdte az eltqnt idQt.
Talán az sem érdektelen, hogy Marcel Proust unokafivére volt Henri Bergson, a filozófus, aki azt tanította, hogy az idQ valóságos múlásának semmi köze ahhoz a belsQ idQhöz, a tartamhoz, ahogy az ember átéli az idQt: ugyanaz a félóra, ami az egyik embernek nagyon rövid, a másiknak tqrhetetlenül hosszú lehet. Proust éppen ezt a belsQ idQt ragadta meg. Kétségtelen, hogy sok köze van egymáshoz Bergson bölcseletének és Proust mqvészi módszerének.
Proust regényfolyama, Az eltqnt idQ nyomában (Á la recherche du temps perdu) nem úgy regényciklus, ahogy azt Balzac óta az irodalom nyilvántartja. Balzacnál, Zolánál a cselekménysor akár egy széles társadalmi körrQl szólt, akár egy családról, akár egyetlen ember életútjáról, az egyes részek zárt, egész regényt alkottak, az egymás után történt események a cselekményben is egymás után következtek. Proustnál minderrQl szó sincs. A cselekmények nem a külsQ idQben, hanem a belsQ tartamban játszódnak; olykor egy félóra hosszabb, mint máskor egy esztendQ. Egy látvány vagy egy íz vagy egy illat elegendQ, hogy az emlékezQnek felidézQdjék valami, ami sok évvel azelQtt történt, és a felmerült emlék újabb, esetleg egészen máskor és másutt játszódó emléket idéz. A módszer tehát a szabad gondolattársítás, az asszociáció, ahogy a képek szeszélyesen, irányítatlanul kapcsolódnak egymáshoz.
Az eltqnt idQ nyomában nem önéletrajz, nem bizalmas vallomások sorozata, hanem regény, amelyben igen sok az önéletrajzi elem. HQse egy egyes szám elsQ személyben beszélQ férfi, aki keresi a saját múltját, azaz pontosabban azt kutatja önmagában, hogy a szinte észrevétlenül elröppent idQnek mi is volt a tartalma. És a szeszélyes gondolattársítások nyomán lassan kitöltQdik az eltqnt idQ. De nemcsak saját élményekkel, hanem újra felidézett alakokkal, akiknek életérQl sok mindent megtudott az emlékezQ.
Az álmatlanságtól szenvedQ fiatalemberbQl lesz a regény elbeszélQje, édesanyja, akivel reggel az irodalomról beszélget, kétszeresen is megjelenik a regénybeli anya és nagyanya figurájában, az álmokról és szobákról írott fejtegetések a Combray elejének elsQ megfogalmazásai, és még az írókról szóló gondolatok is bekerülnek a majdani regénybe. Proust a reggeli beszélgetés jelenetébQl az elbeszélQ egész életét bontja ki, és végigköveti, hogyan alakul ki benne az elhivatottság az irodalmi alkotásra.
Proust eldönti tehát, hogy regényt ír, nem pedig esszét, és elhagyja a kritikai részt, melynek egyes részleteit beledolgozza a regénybe. Ahogy Q megfogalmazza, Van benne egy ember, aki mesél, és azt mondja: én, és sok szereplQ is van benne. De hogy ki ez az én , aki beszél, az egészen az ötödik kötetig homályban marad. Az eltqnt idQ 3000 oldalán mindössze ennek a kötetnek két helyén, összesen ötször fordul elQ a keresztneve, mely megegyezik Proustéval. A névtelenségnek több oka is lehet: elsQsorban talán Proust igyekezetet, hogy elhatárolja magát az önéletrajzi regénytQl. Proust egész életében küzdött azellen, hogy regénye elbeszélQjét vele azonosítsák, de sejtette, hogy küzdelme reménytelen.
Az eltqnt idQ nyomában regény, amely 7 részbQl áll. Az elsQt, a Swannt önmagában nem lehet tehát értelmezni, hiszen a történet nem fejezQdik be, és sok szál elvarratlan marad. Igaz ugyan, hogy ebbQl az elsQ regénybQl ráláthatunk az egész mqre, s a részbQl az egészre következtethetünk, hiszen a Swannban már ott van, legalábbis csírájában, a regény összes fQ témája, de a nagy kérdésre csak a hetedik kötet, A megtalált idQ (Le temps retouvé) fogja megadni a választ: a regényíró végképp legyQzi az emlékezQt, s mqvének létrehozásával megtalálja és megörökíti az eltqnt idQt.
Nemcsak erre a válaszra kell várnia azonban az olvasónak az utolsó kötetig, hanem, ezzel szoros összefüggésben, a regény szerkezetének feltárulkozására is. Proust nem él a tagolás olyan eszközeivel, mint a sqrq fejezetbeosztás és a gyakori alcímek, mondatai olykor oldalnyi terjedelmqek. Egy rendezQelv viszont már a Combray elején, a bevezetés lezárásaképpen kibontakozik. Mihelyt véget érnek a zavaros és körbe forgó emlékképek, a bútorok visszanyerik eredeti helyüket, megszqnik a tér és az idQ körüli bizonytalanság, s amikor az elbeszélQ lassan ráeszmél, melyik szobában és mikor ébredezik, felsorolja, hogy az álom és az ébredés közötti ilyen állapotok lezárásaként mirQl szokott gondolkodni (és következésképpen mit fog leírni az errQl szóló regényben). E néhány sor mintegy a regény elQrevetített tartalomjegyzékeként foglalja össze a fontosabb helyszíneket, és arra utal, hogy mindaz, ami következik, egy szubjektum, a magáról mint én -rQl beszélQ ember szemszögébQl lesz elQadva. Az elbeszélés különbözQ mélységq információkból táplálkozik: a tényleges megismerésbQl, az érzékelésbQl (amit láttam) és hallomásból vett értesülésekbQl (amit meséltek róluk). Az elbeszélés egységét az önmagáról egyes szám elsQ személyben beszélQ narrátor biztosítja.
Ennél is lényegesebb azonban az a szerkesztési stratégia, mely csak a regény végén válik nyilvánvalóvá. A regény hátterében titkos terv húzódik meg: a fQ téma maga az alkotás, a regény fQ vonala pedig az elhatározásik megtett út.
A Swann három fejezetbQl áll: Combray, Swann szerelme és Helynevek: a név. Éppen úgy, mint maga az egész mq, a Combray is önmagába visszatérQ szerkezetq: az elbeszélQ ébredésével kezdQdik, és azzal is végzQdik. A Combray címq fejezetet Proust két részre tagolja. Az elsQ rész az elbeszélQ ébredésekor felidézett Combray leírása; tudatos visszaemlékezés mindarra, ami ilyen módon a gyermekkorból felidézhetQ. Az emlékezés fQ momentuma a Charles Swann látogatása miatt elmaradt esti anyai csók, mely a gyermeknek oly nagy fájdalmat okoz. A második részben felidézett emlékképek már nem a tudatos emlékezés hatására, hanem spontánul térnek vissza, amikor egy kiskanálnyi teába áztatott dundi formájú sütemény, a madeleine varázslatos erQvel eleveníti fel a gyermekkor rég elfeledett eseményeit. A családi élet mint rituális cselekmények sorozata jelenik meg: a megérkezés, a vasárnapok, a szombati ebédek és fQképpen azok a séták, melyeket Léonie néni házától kiindulva két irányba tehetnek. Az egyik irány a méséglise-la-vineuse-i oldal, amelyet Swannék oldalának is hívtak, mivel abban az irányban Swann birtoka és kastélya, Tansonville elQtt kell elmenni. Arrafelé van Montjouvain is, ahol az elbeszélQ nyitott ablakon át meglesi a barátnQjével szerelmeskedQ Vinteuil kisasszonyt. A regényben Swann oldala a polgári világot képviseli, s ebben a részben jelenik meg az elbeszélQ érzékisége is. A guermantes-i oldal viszont az arisztokráciáé, s ide tartozik az ábrándozás, a történelem és a mqvészet. A guermantes-i sétának legnagyobb varázsa az volt, hogy majdnem elejétQl végig a Vivonne partján haladhattak. Elnézték a vizeskancsókat, melyeket a gyerekek azért vetettek a vivonne-ba, hogy halakat fogjanak velük, megcsodálták a vízililiomokat, és az egykori combrayi grófok kastélyának romjai mellett sétálva a gyermekben száz meg száz gondolat támadt a múltról, a guermantes-i urakról és a combray-i apátokról. Guermantes volt Brabanti Genovéva, a család Qsanyja, kinek vonásait a bibliai Eszter örökíti meg a Saint-Hilaire-templom faliszQnyegén. A guermantes-i séták során jelennek meg az elbeszélQ mqvészi elhivatottságának elsQ jelei. Felmerül benne, hogy író szeretne lenni, bár kishitqségében gyakran úgy érzi, nincs hajlama az írásra, s végleg le kell mondania az irodalmi dicsQség reményérQl. Amikor egyszer egy hosszú útra nyúlt sétából hazatérQben a család felkéredzkedik Percepied doktor kocsijába, a gyermeknek semmihez sem hasonlíthetó örömérzésben van része: a kocsi sebes mozgása és az útkanyarodók miatt úgy látszik, hogy nem is az Q helyük, hanem a martinvill-i templomtornyok és a vieuxvicq-i torony egymáshoz való helyzete változik meg folyvást, és mintha nem is Qk, hanem a tornyok mozognának. Ez az eksztatikus élmány indítja arra, hogy papirost és ceruzát kérjen Percepied doktortól, és azon nyomban megörökítse az ég felé emelkedQ martinville-i templomtornyok forgolódását a robogó kocsi elQtt. Ezt az örömszerzQ irodalmi próbálkozást a narrátor beilleszti az elbeszélésbe, s ily módon a martinville-i tornyok története kétszer szerepel. A Combray szerkezete az egész regény dialektikáját elQlegezi, amikor megelevaníti a két oldal  Swann és Guermantes  közötti feszültséget. Szorosan kötQdik az egyes kötetekhez is: a Szodoma és Gomorrát elQlegezi például a montjouvain-i epizód, és az emlékezettel kapcsolatos fejtegetések azokat a kérdéseket vetítik elQre, melyekre A megtalált idQben kapunk majd választ. Bár a Swann szerelme idQrendileg nem kötQdik a Combrayhoz, hiszen cselekménye tizenöt évvel korábban játszódik, a két részt szoros szálak fqzik egymáshoz. Swann és az elbeszélQ sok mindenben hasonlítanak; a gyermek szorongása és bánata Swann zakaltott lelkiállapotára emlékeztet, mindketten a szeretett lényhez való túlzott kötQdés áldozatai, Swann szerelme pedig paradigmája lesz az elbeszélQ Albertine iránt érzett szenvedélyének. Mindkét részben szerepel Odette, aki a Combrayban még egy ismeretlen, név nélküli, rózsaszín selyemruhás hölgy, akivel a gyermek Adolphe nagybátyja lakásában találkozik, és Vinteuil, akirQl Swann a Combrayban nem tudja, vajon ez a szegény ember írta-e azt a szonátát, amelyet valamikor annyira szeretett. A Swann szerelmében pontosabb információkat kapunk azokról a szereplQkrQl, akikrQl a Combrayban még csak felületes ismereteket szerezhettünk (Vinteuil, Bergotte, a rózsaszín ruhás hölgy, Charlus). Az elsQ két fejezetet összeköti a szorongás és a várakozás témája, a mqvészet, a Guermantes-ok és a homoszexualitás, a helyszín egységét pedig az biztosítja, hogy bár a Swann szerelme Párizsban játszódik, az epizód végén Swann visszatér a Combray melletti Tansonville-be.
A Helynevek: a név is kötQdik az elQzQ fejezetekhez; a combrayi és balbeci szobák leírásával kezdQdik, Gilberte megjelenése a Champs-Élysées játszóterén pedig Tansonville-t idézi. A Combrayban megismert Swann és a szerelmes Swann itt mint Gilberte apja jelenik meg. A harmadik fejezet, a Helynevek: a név éppúgy az emlékezettel kapcsolatos fejtegetésekkel zárul, mint az elsQ. Az elbeszélQ évekkel késQbb visszatér a Bois de Boulogne-ba, ahol annak idején a szép Swann-né sétálgatott hódolói kíséretében, s ez a visszatérés a Combray záró soraira, a szobába, az ébredés pillanatához való visszatérésre rímel. Egyik jelentben sem lehetséges azonban a múlt teljes megragadása; a reggeli napfény elqzi az emlékezet képeit, és Swann-né elegáns fogata helyett automobilok dübörögnek a Bois de Boulogne pirosodó lombjai alatt. A középsQ rész, a Swann szerelme is visszatéréssel fejezQdik be: az Odett-bQl kiábrándult Swann hazamegy Combrayba, s rezignáltan így összegzi szenvedélyének történetét: S ha meggondolom, hogy éveket rontottam el az életembQl, Qrült szerelmet éreztem, meg akartam halni egy oly nQért, aki még csak nem is tetszett, aki nem is felelt meg ízlésemnek!
Nagy mqvét nem sokkal halála elQtt fejezte be, a végsQ kötetek csak a halála után jelentek meg. Az elsQ részeknél alig-alig vette észre valaki, azután egyre jobban figyeltek rá. S amikor készen állt az egész nagy mq, az irodalom úgy vette tudomásul, hogy ettQl kezdve valami új indult meg a regény történetében. Ifjúkorától várt az irodalmi dicsQségre. Alig valamivel a halála után meg is érkezett.

James Joyce

Dublini ír volt, buzgó katolikus, papnak készült, jezsuita iskolába járt, de egyetemistaként már orvos akart lenni. Közben papjelöltként is, orvosjelöltként is szenvedélyesen nyelveket tanult, fontosakat és alig ismerteket vegyesen. Az élQ világnyelvekben tudós színvonalon lett jártas, de a holt nyelveket, az elavult tájnyelveket is magába szívta. Alig volt húszéves, amikor egyszerre színésznek állt, de a tanulást akkor se hagyta abba. 22 éves fQvel beleszeretett egy nagyon gazdag család leányába, aki viszontszerette. A gazdag család azonban tiltani akarta a tervezett házasságot. Mire a szerelmesek megszöktek, meg sem álltak Svájcig, ott összeházasodtak. Kiegyensúlyozott boldog házasságukból két gyermek született. És minthogy itt már nemcsak élni, de megélni is kellett, Joyce elment nyelvtanárnak. A trieszti híres Berlitz-féle nyelviskola szívesen is fogadta a már ifjan sok nyelvet igen jól ismerQ és tanító hajlamú Joyce-ot. EttQl kezdve élete nagy részét Triesztben töltötte. Ha olykor - például az elsQ világháború éveiben a semleges Svájcba, a háború után Párizsba is költözik szaporodó családjával együtt, távolból is újra meg újra visszamennek Triesztbe. Írországba soha többet nem tér vissza.
Sokáig nyelvtanítás a fQfoglalkozása, de 26 éves korában már megjelenik egy kis verseskönyve. EttQl kezdve mindenekelQtt író. Triesztben, az ottani irodalmi körökben ismerkedik meg a hamarosan nagy hírq olasz íróval, Italo Svevóval. Verseskötete után hét évvel jelenik meg novelláskötete. EttQl kezdve lassan, gyötrQdve írja a majdani világhírq és világsikerq Ulyssest. Ez már a háború után, miközben éppen Párizsban él, egy merész amerikai könyvkiadónál jelenik meg. Ennek botrányokkal vegyes sikere után kezdi majd írni és csaknem haláláig írja végsQ regényét, a Finnegan ébredését.
Ha az olvasó kötetrQl kötetre végigolvassa összesen öt könyvre terjedQ életmqvét, úgy érezheti, hogy ezeket nem is ugyanaz a költQ-író hozta létre. Joyce saját stílusváltozataiban végigélte a huszadik század elsQ felének ízléstörténetét.
Ifjúkori verseskönyve, a Kamarazene egy impresszionista, kulturált, a hagyományos versformákhoz ragaszkodó költQre vall. Inkább korjelenség, mint egyéni mqvészi teljesítmény. A következQ, a novelláskötet, amelynek címe Dublini emberek, még mindig hagyományfolytatás. A mindennapos élet apróságait, jellemtípusait, hétköznapi fordulatokat elemzQ naturalizmus. Történetei igen színvonalas, csak nem eléggé érdekes pillanatképek egy nagyvárosi igényq kisváros életébQl, benne emlékképek a rég elhagyott, gyermek- és ifjúkori otthonról.
A továbblépés, az önmagára találás a világháború éveiben, a svájci biztonságban keletkezett önéletrajzi regényben fedezhetQ fel. Címe: Ifjúkori önarckép. Formájában valóban regény, tartalma azonban önéletrajz, azaz egy 32 éves férfi visszaemlékezése saját induló esztendeire. Az olvasók jó része számára ez a legérdekesebb, legolvasmányosabb Joyce-mq. Itt bontakozik ki a szerzQ rendkívüli lélektani ismerete. Saját tudatának módosulásait elemzi emlékei alapján. A regény Stephen Dedalus történetét meséli el, aki a 19. század végi Írországban nQ fel, és fokozatosan arra az elhatározásra jut, hogy átlépi minden társadalmi, családi és vallásos korlátját, hogy az írás mqvészetének szentelhesse életét. Kisfiúként Stephenre erQs befolyással van katolikus hite és ír nemzetisége. Egy szigorú, bentlakásos egyházi iskolába jár, a Clongowes Wood kollégiumba. Eleinte magányos és honvágya van, de ahogy az idQ múlik, megtalálja a helyét a többi fiú között. Szeret hazalátogatni, bár a családi ellentétek egyre kiélezettebbek az ír politikai vezetQ, Charles Stewart Parnell halála után. Ez az érzékeny téma vezet odáig, hogy a karácsonyi családi vacsora dühös politikai vitába torkollik.
Stephen apja, Simon rosszul bánik a pénzzel, és a család egyre mélyebbre süllyed az adósságban. Miután egy nyarad Charles bácsikájánál tölt, Stephen megtudja, hogy a családnak nincs pénze Qt visszaküldeni Clongowes-ba, ezért ehelyett Dublinba költöznek. Stephen a rangos Belvedere jár, ahol a színjátszókörben íróként és színészként kezd jeleskedni. ElsQ szexuális élményét egy fiatal dublini prostituálttal szerzi, ami miatt szégyent és lelkiismeret-furdalást érez, szigorú katolikus erkölcsi neveltetése miatt, és megpróbálja legyQzni testi vágyait. Egy ideig megpróbálja mellQzni vallásos neveltetését és züllött, szabados viselkedésével különféle bqnökbe esik  fQként szemérembe ütközQkbe. Aztán egy háromnapos lelkigyakorlaton három szenvedélyes prédikációt hall a bqnrQl, az örök ítéletrQl és a pokolról. Ez mélyen megrázza, és elhatározza, hogy ismét átadja magát a keresztény áhítatnak.
Stephen ezután minden nap misére jár, és a katolikus vallásosság, önmegtartóztatás és önmegtagadás példája lesz. Vallásos odaadása annyira nyilvánvaló, hogy iskolájának igazgatója megkéri, hogy fontolja meg, nem akar-e szerzetes lenni. Miután gyorsan átgondolta az ajánlatot, Stephen rájön, hogy a szerzetes-élet szigorú szabályai teljesen összeférhetetlenek az Q érzéki örömök iránti szeretetével. Aznap megtudja a nQvérétQl, hogy a család, anyagi okok miatt, újra elköltözik. Nyugtalanul várva a híreket egyetemi jelentkezésével kapcsolatban sétálni megy a tengerpartra, ahol egy fiatal lányt lát a vízben sétálni. Magával ragadja a lány szépsége, és hirtelen rájön, hogy a szerelem és a szépség iránti vágy nem szabad, hogy szégyen forrása legyen. Stephen elhatározza, hogy életét ezután saját kedvét töltve éli, és megfogadja, hogy többé nem hagyja magát korlátozni családja, hazája vagy vallása által.
Stephen egyetemre megy, ahol sok igaz barátot szerez, és különösen közel kerül hozzá egy Cranly nevq férfi. Bár erQsen függ a barátai véleményétQl, ugyanakkor eltökélt is az iránt, hogy független, barátai és családjai elvárásaitól mentes, szabad életet teremthessen magának. Egyre határozottabban törekszik arra, hogy minden korlátozó tényezQ alól felszabadítsa magát, és végül úgy dönt, elhagyja Írországot, hogy minden korláttól megszabaduljon. Mint mitikus névrokona, Daedalus, Stephen is szárnyakat szeretne magának készíteni, amelyek segítségével minden akadályon túlszárnyalva végre a független mqvészek életét élheti.
Az Ulysses az a mq, amelytQl valóban új fejezetet vehetünk tudomásul a regény stílustörténetében. Az elsQ különösség, hogy a szabad gondolattársítás már maga az Ulysses témája és cselekményének tagolása. Az Qskép ugyanis a legkorábbi remekmq az élet változatos kalandjairól: a Homérosz nevéhez kapcsolt eposz: az Odüsszeia. Joyce hQse úgy bolyong Dublin útjain, mint a mitikus hQs a tengeren. Életének mozzanatai is az eposz kalandjainak lealacsonyítása a modern kispolgári életformához, és némileg paródiája is a mondák csodáinak. A regény beosztása is nyomon követi Homérosz énekének a részleteit. Aki ismeri az Odüsszeiát, azonnal felméri, mi a különbség a hajdani ithakai király és Bloom úr, a dublini kereskedelmi ügynök között, és felesége, Molly miben hasonlít a férjére várakozó Penelopéhoz, és miben különbözik tQle. Maga a regény Bloom úr egyetlen hétköznapjának tüzetes leírása, és fQleg tudattartalmának hullámzása reggeli ébredésétQl esti elalvásáig. Ennek a napnak az eseményei egyáltalán nem érdekesek és ami közben a hangsúlyozottan átlagember eszébe jut, az merQben érdektelen. Az az érdekes, hogy ezt a kinti és benne a benti világot szakadatlan mozgásában, mint egy hQsköltemény kalandjait ábrázolja az író. Két magyar fordítása is van: Gáspár Endréé és Szentkuthy Miklósé.
A hosszú éveken át írt Finnegan-regény az angol olvasó számára is akadályverseny. Gyötrelmes volt leírása is. A nagy tudású és nagy képzeletq író ifjúkorától gyenge szemq volt. VégsQ évtizedében megállíthatatlanul romlott a látása. Szemüveg, orvosi beavatkozás nem segített rajta. Elérkezett odáig, hogy már csak árnyalatokat és körvonalakat látott. De írt, egyre írt, végül már olyan óriási betqkkel, hogy egy oldalra alig fért egy-két szó. De mégis befejezte. Akkor már világhíres volt, kiadó nem adhatta vissza. Szenzációnak is ígérkezett. De a megjelenést már nem érhette meg.

Franz Kafka

1883-ban az Osztrák-Magyar Monarchia cseh tartományának fQvárosában, a cseh többségq Prágában született mint német anyanyelvq zsidó. Ez az etnikai helyzete eleve kisebbségre, elszigeteltségre kárhoztatta, amit tovább mélyített, hogy Kafka a többségükben hivatalnoki és kereskedQi foglalkozású hitsorsosaitól is elidegenedett: író lett, holott nem ezt várták tQle. Emiatt éles konfliktusba került apjával, aki szegény sorból küzdötte fel magát jómódú divatáru-kereskedQvé. Mégsem szakított családjával, amely néhány barátján kívül sokáig menedéke volt az idegen világban. Miután elvégezte az állami német gimnáziumot, a prágai német egyetemen jogot tanult, azután hivatalnok lett. Szeretett volna családot alapítani: kétszer is eljegyezte Felice Bauert, egy berlini zsidó lányt, de mind a kétszer felbontották a jegyességet, mert Kafka belátta: bármennyire akarja is a házasságot, nem alkalmas rá, elárulná vele írói hivatását. Agglegénységét, magányát, önmagába zárkózását bqnös életképtelenségnek tartotta. Tragikus diszharmóniában élt önmagával, ami kifejezQdött életformájában is: nappal végezte lelkiismeretesen hivatalnoki munkáját, éjjel pedig írt, vagy ha éppen nem tudott írni, akkor félálomban fantomokkal viaskodott, lidérces víziók környékezték. 1917-ben megállapították, hogy gégetuberkulózisa van. EttQl fogva szanatóriumokban és bérelt szobákban, betegszabadságon töltötte ideje nagy részét, és írásain dolgozott. Utolsó éveiben két nQ játszott még fontos szerepet életében: Milena Jesenská, emancipált és mqvelt cseh írónQ, akivel intenzív levelezésben állt, mint korábban berlini jegyesével, valamint Dora Dymant, aki társa és támasza volt a halála elQtti nehéz idQben. 1924-ben 41 éves korában egy Bécs melletti szanatóriumban halt meg.
Az írói munkásságára, a mqvei szellemi-erkölcsi tökélyére vonatkozó kétségei miatt csak igen kevés mqvét, elbeszéléseinek egy részét jelentette meg, és ezekre is csak nagyon szqk körben figyeltek fel. SzemlélQdés címmel 1912-ben adta ki elsQ kis kötetét, amely nyolc kisprózai szöveget tartalmazott, majd ezt további hasonlóan vékony, egy-egy elbeszélést magukba foglaló kötetek követték: Az ítélet és A fqtQ, amely a késQbbi Amerika címq regénynek volt elsQ fejezete, 1915-ben Az átváltozás és 1919-ben A fegyencgyarmaton. 1920-ban az Egy falusi orvos címq kötetében 14 novellája jelent meg, 1924-ben pedig, röviddel halála után, Az éhezQmqvészben utolsó négy elbeszélése. Elbeszéléseinek másik fele, regényei és persze prózatöredékei, naplójegyzetei, aforizmái, levelei kiadatlanul maradtak.
Egyik prágai barátja, Max Brod vette gondjaiba írói hagyatékát, és bár Kafka állítólag arra kérte Qt, hogy halála után semmisítse meg hátramaradt írásait, Max Brod sorra kiadta Qket, mindenekelQtt a három regényt, A pert, A kastélyt és az Amerikát. Ezek voltaképpen mind töredékesek. Vagy hiányosak, vagy befejezetlenek. Kafka bizonyára ezért sem tartotta Qket kiadásra érdemesnek. Töredékességük azonban elhanyagolható a bennük ábrázolt kísérteties világ sokrétq és szuggesztív eredetiségéhez képest.
Sorrendben elsQnek az Amerika készült. Eredeti német címváltozata kb. annyit jelent, hogy A kallódó fiú . Az Amerika egyfajta tékozló-fiú -variáció: Karl Rossmann teherbe ejtette a cselédlányt, és ezért a bqnbeesett polgárfiút apja számqzi Európából Amerikába. Itt a hQs, úgyszólván mint a mesebeli legkisebb fiú, romlatlanságában újra meg újra szembekerül a modern civilizáció groteszk szörnyeivel. Mikor némi viszontagságok után egy óceánjárón megérkezik Amerikába, milliomos amerikai nagybátyja veszi gondjaiba, de csakhamar elsodródik mellQle, és egy gigantikus méretq szállodában köt ki egy idQre mint liftesfiú. Valami nevetséges semmiség miatt elbocsátják, és mindenesként egy újonnan szerzett cimborájánál talál átmeneti menedékre. Végül az Oklahomai Természeti Színház alkalmazza úgy, hogy még a papírjaira se kíváncsi, de anélkül, hogy világosan kiderülne, mi is lesz itt a dolga. Kafka e korai mqve még derqsebb, játékosabb, mint a késQbbiek.
Az átváltozás címq novellában Gregor Samsa kereskedelmi ügynök egy reggel undok rovarrá változva ébred az ágyában, bajba hozva ezzel a családját, amelynek addig legfQbb anyagi támasza volt. Féreggé átváltozott alakjában ráadásul takargatni való kínos szégyenfolttá is válik. Kezdetben még törQdnek vele tessék-lássék, de aztán ellene fordulnak, és végül nagy megkönnyebbüléssel veszik tudomásul kimúlását. Samsa átváltozása álomszerq és pánikszerq szökés a polgári létfenntartás szégyenletes monotóniája és személytelensége elQl, lázadás a gépies, lélektelen ügynöki élet ellen. Lázadása azonban nem lehet más, mint önpusztító: maradék emberi mivolta azzal bünteti Samsát, hogy ténylegesen azzá változtatja, ami addig csak képletesen volt. Ugyanakkor ez a féreglét valamiféle csúf, groteszk hazatalálás is: az embernek nem kell többé színlelnie.
Hasonló átváltozásként érthetQ Kafka legismertebb mqvének, az I. világháború kitörésével egyidejqleg írt A pernek a kezdete is: Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták. Itt is arról van szó, hogy valaki felébred, és egészen más állapotban találja magát, mint amikor elaludt. Josef K. úgyszólván kizökken az idQbQl , helyzetének váratlan és kísérteties megváltozása következtében az ismert és megszokott valóság helyét annak fenyegetQen eltorzult, álomszerq logikátlansággal mqködQ mása foglalja el egy titokzatos, számon kérQ hatóság képében. Josef K. mindenáron igazolni akarja magát e bíróság elQtt, amivel akaratlanul is elismeri annak illetékességét, holott képviselQi még a vádat sem közlik vele. Bqntudata van tehát, és bqne talán éppen az, hogy elhárítja magától a bqnösség feltételezését. Személytelen, arc nélküli hivatalnokként, tulajdonságairól lemondó emberként elfojtotta magában az erkölcsi és érzelmi lényt, elárulta magában az embert, de az most irracionális módon mégis feltör belQle.
Josef K. közvetítQkhöz folyamodik, hogy modus vivendit eszközöljön ki a bírósággal szemben. Fontos szerepet játszanak ebben a nQk, annak jeléül, hogy Josef K. problémájának, azaz bqnének szexuális vonatkozásai is vannak. Josef K. perében a tudatalattiba szorított elfojtások törnek felszínre. Kafka mindezt úgy ábrázolja, hogy magáévá teszi hQse szemszögét, és innen nézve valószerqnek láttatja azt, ami valójában groteszk és álomszerq képtelenség. Josef K. azzal árulja el magát, hogy valóságnak fogadja el azt, ami ép ésszel csak lázálomnak, hallucinációnak tqnhetne. Így például egy vasárnap magától és szinte alvajáróként megy el az elsQ tárgyalásra, és valami belsQ sugallatra találja meg az ismeretlen bíróság székhelyét egy zsúfolt bérház labirintusszerq padlásterében. KésQbb kiderül, hogy másutt is lépten-nyomon a bíróság irodáiba téved az ember. Josef K. végeredményben azáltal bizonyul bqnösnek, hogy aláveti magát az abszurd pernek és Qrült logikájának.
De vajon mennyiben illetékes A perbeli bíróság Josef K. megítélésében, amikor emberei nem különbek Josef K.-nál, és mqködése sem különb a vádlottak világának mqködésénél? Hátborzongatóan kiismerhetetlen és felháborítóan hitvány az a bíróság, amely Josef K. fölött ítélkezik. A világ abszurd, mert bár igazságra szükségünk van, a Törvény megismerhetetlen - ez A per sugallata. Josef K. egyszerre bqnös és áldozat, mert perében nem tudja igazolni létezését, de nem is tudhatná, mert a számonkérés értelmetlen. Tulajdonképpen neki magának kellene magán végrehajtania az ítéletet, de „nem viselkedhetett tökéletesen, nem vállalhatta magára hatóságok minden munkáját, ezért az utolsó hibájáért az felel, aki megtagadta tQle az ehhez szükséges erQ maradékát. A regényt átfogó bírósági metaforához Kafka a Monarchia eredeti funkciójától elidegenedett, személytelen bürokráciájától kölcsönözte a motívumokat, de mqve, éppen metaforikus-parabolikus jellegénél fogva, nem csupán egy társadalmi állapotnak, hanem egy egyetemes létállapotnak is kísérteties képe.
A fegyencgyarmaton címq morbid példázat az Qsi, rituális, metafizikai-vallásos távlatú büntetés és a modern, szekularizált civilizáció liberális-haladó pluralizmusa között teremt groteszk ellentétet. Az Egy falusi orvos címq kötet novellái szintén talányos-metaforikus parabolák. Az Egy falusi orvosban ábrázolt lidérces álom azt sugallja, hogy az orvos maga is páciens, nemhogy mást, de saját magát sem tudja megmenteni. A Jelentés az Akadémiának majma fordított átváltozáson esik át, mint a kereskedelmi utazó: föladja az állati lét szabadságát az emberi lét kötöttségeiért.
Kafka hQsei mind a végsQ igazságot, a Törvényt keresik, de hiába, mert az vagy megközelíthetetlen, vagy hiányzik az emberbQl a megismeréséhez szükséges lelkierQ. ErrQl szól A per novellaként külön is megjelenített parabolabetétje, A törvény kapujában és az utolsó évek fQmqve, A kastély. HQse, K. egy kietlen, nyomorúságos faluba érkezik, és azt állítja, hogy a kastélyból rendelték ide földmérQnek. A kastély titokzatosan, megközelíthetetlenül magasodik a falu fölé, és sorra hiúsulnak meg K. kísérletei, hogy kapcsolatba kerüljön a kastély hivatalnokaival és elismertesse küldetését. Berendezkedik ideiglenesen a faluban, alkalmazkodik a megfélemlített, eltorzult lakók szokásaihoz, de végsQ céljáról, a kastélyba való eljutásról nem mond le. Itt is közvetítQnek ígérkeznek a nQk: K. azt a Friedát választja szeretQül, aki korábban Klammnak, egy kastélybeli hivatalnoknak volt az ágyasa. Egy betételbeszélés itt ugyanakkor arról szól, hogy milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy nQ elutasítja valamelyik mindenható hivatalnok szerelmi ajánlatát.
A kastély K.-ja azt a Kafkát képviseli, aki az ember legfQbb erkölcsi felelQsségét a világ következetes és állhatatos megismerésében látta. Ennek a Kafkának az alakmása az utolsó, megjelent novelláskötet, Az éhezQmqvész címadó elbeszélésének hQse is. Miként a felébredés, a virrasztás vagy a fázás, úgy az éhezés is a Kafkai aszkézis, a lét igazi mibenlétét kutató emberi sorsvállalás metaforája.
Bár bizonyos szálakon az expresszionizmushoz fqzQdött Kafka munkássága, lényegét tekintve teljesen magányos, elszigetelt életmq az övé. Igazi jelentQsége csak évtizedekkel halála után világosodott meg.

Ernest Hemingway

1899-ben született Oak Parkban. Jómódú polgárcsaládból származott, apja orvos volt, aki fiát korán ránevelte a halászat, vadászat, a sportok iránti szeretetre. Röviddel az érettségi elQtt megszökött hazulról, 17 éves korában a Kansas City Star riportere lett, 1918-ban egészségügyi önkéntesként Franciaországba, majd az olasz frontra került, Fossaltánál súlyosan megsebesült. Felépülése után a torontói Star munkatársaként helyszíni tudósításokat küldött a közel-keleti forrongásokról, a görög forradalomról. ElsQ feleségével Párizsban telepedett le. A 20-as évek végétQl Floridában élt egy kis szigeten, kijárt a tengerre halászni. Ennyi kaland azonban nem elégítette ki; sokat utazott, Arizona dzsungeleiben és Afrika QserdQiben nagyvadra vadászott, bikaviadalokra járt Spanyolországba. Eközben bokszolt, ringbe állt, és legyQzött egy bajnokot. A polgárháború idején az antifasiszta Hemingway négyszer járt Spanyolországban mint haditudósító. 1940-ben Kubába költözött. Kis hajójával a Karib-tengeren cirkált, és segítette az amerikai tengerészeket a német tengeralattjárók felkutatásában. 1944-tQl Angliában mqködött haditudósítóként, részt vett a partraszállásban, újra megsebesült. Egy francia partizáncsoport parancsnokaként elsQként vonult be Párizsba. A haditörvényszék parancsmegszegés miatt hat hétre diszkvalifikálta , ezután azonban kitüntették. A háború után visszatért Kubába. 1954-ben repülQgépével lezuhant Afrika fölött, a világ már halottnak hite, amikor elQkerült az QserdQbQl. Ugyanebben az évben Nobel-díjat kapott, mivel új stílust teremtett a modern irodalomban . Nem várta meg, amíg súlyosbodó betegsége elhatalmasodik rajta, 1961-ben öngyilkos lett.
ElsQ alkotói korszaka a Három elbeszélés és tíz költemény címq könyvvel indult; a versek igen zsengék, a novellák témaválasztása (erQszak, halál) és hangvétele azonban már a késQbbi Hemingway-re utal. A mi idQnkben novellái és miniatúrái hol az erQszak, háború drámai képeit villantják fel láncreakciószerq összekapcsolásban, hol a szorongató gyermekkori emlékekhez, az erQszak világába való beavattatás nyers misztériumához térnek vissza. Közös erényük a nyelv szqkszavú tömörsége, az intenzitást fokozó ritmusváltás. A kötet kiemelkedQ darabja az önéletrajzi ihletésq Indián tábor, mely születés és halál, szenvedés és szenvedély titkaiba kalauzolja gyermekhQsét.
ElsQ regénye, a Fiesta az elveszett nemzedéknek nevezett háború utáni, eszmény és cél nélküli, cinikus, neurotikus generációról ad hq korképet (A regény mottója Gertrude SteintQl származik: Ti valamennyien az elveszett nemzedékhez tartoztok. ) Az elveszett nemzedék, a lost generation az amerikai értelmiségiek, elsQsorban írók azon csoportja, mely túlélte a világháborút, hazájukba visszatérve azonban nem hQsként fogadták Qket, hanem fenntartásokkal és fanyalgással Amerikában végleg a haszon és a pénz vált egyetlen értékké. A nemzedék tagjai Európába telepedtek át, itt akartak célt és értelmet találni életükre. A Fiestában fogalmazódik meg elQször Hemingway erkölcsi rendszerének fQ tétele: a halállal mérkQzQ bátorság, a helytállás kultikus tisztelete, s rajzolódik ki a Hemingway-i pozitív hQs profilja: a gyakorlatias, bátor, Qszinte, természetes, anti-intellektuális férfié.
A Búcsú a fegyverektQl az egykor lelkes önkéntes érett háborúellenességének manifesztuma. A regény fQhQse, Henry hadnagy kedves, fiatal és kíváncsi átlag amerikai. Kezdetben önként vállal harcot az olaszországi fronton, de egyre több brutalitást ismer meg a háborúból. Megsebesülése után rádöbben, hogy ez nem az Q háborúja, neki ehhez a háborúhoz semmi köze. Ekkor megköti a maga különbékéjét, és szerelmével, Catherine Barkley-val, az angol ápolónQvel elmenekülni kíván egy másik hazába . Ám hiába sikerül éjszaka csónakon Svájcba jutni, a fronton leselkedQ halál szabad földön is utoléri Henryt; gyermekágyban öli meg Catherine-t. Henry is anti-intellektuális hQs, de programszerq, tudatos nemgondolkozása a háborús öldöklés, a káosz, a hazug elméletek elleni tiltakozás, tehát indokoltnak látszó emberi magatartásforma. Az utolsó pillanatban bekövetkezQ tragédia azt a meggyQzQdést teszi nyilvánvalóvá, hogy a háborúból nem lehet szerelmi idillbe menekülni. A jellegzetes Hemingwayi stílus ebben a mqvében valósul meg elQször a maga tökéletességében: a szqkszavúságra törekvQ visszafogottság, amely nem közvetlenül az érzelmeket akarja kifejezni, hanem az emberi kapcsolatoknak azokat a tényeit, amelyek létrehozzák az érzelmeket. Így jönnek létre remek dialógusai, amelyek a mindennapok nyelvén látszólag a hétköznapok apróságaival foglakoznak, de rendkívül intenzív érzelmi töltést hordoznak. Hemingway stílusa és emberképe mögött a behaviorista lélektani iskola áll; az alkotó nem lát bele hQsébe, csak tetteit és szavait tudja reprodukálni.
Második alkotó korszakának kezdeti írói válságát tükrözi a Halál délután és az Afrikai vadásznapló. A két - bikaviadalokról, illetve vadászatról szóló - könyvet az kapcsolja össze, hogy bennük kristályosodik ki Hemingway ars poeticájának lényege; az élet alapvetQ igazságainak érzékletes ábrázolása.
A két remekbe szabott afrikai novella, a Francis Macomber rövid boldogsága és A Kilimandzsáró hava tovább boncolja a becsület, helytállás, beteljesülés problémáit, az amerikai férfi és nQ pénzen alapuló kapcsolatát. HQsei, bár az Q sorsuk is fizikai megsemmisülés, képesek megszabadulni a gyávaság gyötrQ szorításából, s a sikeres elmenekülés értelmessé avatja halálukat. A Francis Macomber rövid boldogságában a turista-vadász Macomber háromszor vétkezik. ElQször is elfut a megsebesített, a bozótból támadó oroszlán elQl. Másodszor: nem fogja fel, miért nem szabad a sebzett oroszlánt pusztulni hagyni. Harmadszor: arra kéri kísérQjét, a hivatásos vadász Wilsont, hogy hallgassa el gyávaságát. Csupa olyan dolog, gondolja Wilson, aki az erkölcsi kódexet testesíti meg, hogy egyszerqen nem teheti meg az ember . Másnap azonban fordulat következik, megvalósul Francis Macomber rövid boldogsága, rövid, boldog élete, ahogy az eredeti angol cím mondja. Macomber megtanulja, magáévá teszi a törvényt, tehát habozás nélkül a megsebesült kafferbivaly után megy a bozótba. A beteljesülés a halált hozza, Macomber mégis elérte, amit elérhetett. Élete nagy pillanatában férfi volt, betartotta az erkölcsi szabályokat.
A Gazdagok és szegények sikertelen regénykísérletének célja a felismert antagonizmus feltárása. Tanulsága azonban: „egy embernek önmagában semmi esélye sincs”, következQ legjobbnak tartott regényében, az Akiért a harang szólban is visszacseng. A mottóul választott John Donne-idézet: Senki sem külön sziget... minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang; érted szól. , az emberi együvé tartozás, a közös felelQsség példázata. A regény a spanyol polgárháború idején játszódik, hQse, a hídrobbantó Robert Jordan a bátor, férfiasan helytálló Hemingway-figurák leszármazottja. Odahaza, Amerikában a montanai egyetem spanyol nyelvtanára, most a köztársaságiak önkéntese. Az a dolga, hogy a spanyol partizánokkal együttmqködve a fasiszták hátában felrobbantson egy hidat. A regény három napja a szakadatlan harc ideje. Amikor idQlegesen elhallgatnak a fegyverek, Robert Jordan önmaga reményeivel és kételyeivel csatázik. Kommunista vagy? - kérdezi Maria, a Hemingway-hQs mindenkori szerelmének mostani inkarnációja. Nem, antifasiszta vagyok. Ez az Qszinte és jellegzetes válasz a regény és a teljes életmq egyik sarkigazsága. Robert Jordan küzdelmének színtere nem a kaotikus, esztelen világháború, s alapvetQ attitqdje nem a menekülés, hanem a fasizmus elleni értelmes, tudatos harc. Jordan sem jut el a Hemingway világában ismeretlen igenlésig, de következetes tagadása, a fasizmus feltétlen elutasítása az adott korban lehetséges egyik legtisztább magatartásforma. Küzdelem és halál örök Hemingwayi témái mellett új formában jelentkezik a harmadik vezérmotívum, a szerelem is. A Búcsú a fegyverektQl hQse számára Catherine kárpótlás a világért, szerelmük tragikus, de nem mentes az érzelgQsségtQl. Maria is idealizált figura, de nemcsak a békés élet szimbóluma; Jordan érzésében eggyé válik a harccal, s mikor Q elpusztul, Maria tovább küzd mindkettQjük helyett.
Tízéves szünet után a harmadik írói korszak egy közepes regénnyel indul. A folyón át a fák közé magán viseli a 2. világháború nyomasztó hatását és az öregedQ író rossz közérzetét. HQse, Cantwell ezredes, a tipikus figurák ötvenéves, megkeseredett utódja.
A kritika már az író alkotóerejének kimerülésérQl kezd beszélni, amikor megszületik az eleven cáfolat: Az öreg halász és a tenger. Santiago az elsQ olyan figura, akiben hQs és az írói erkölcsi követelmények maradéktalanul összefonódnak, Q az, akinek sorsában a beteljesülést, az erkölcsi gyQzelmet nem követi fizikai megsemmisülés, s akit az író szabadon enged töprengeni az élet, természet és ember dolgairól. Valósághq és szimbolikus elemek együttélésébQl csapódik ki a kisregény és Hemingway egész életmqvének humanista tanítása: az ember nem arra született, hogy legyQzzék... De az elbeszélés több a szállóigévé vált mottó illusztrálásánál. Santiago magatartása azt is sugallja, hogy az ember nem mondhat le a saját maga iránt támasztott igényekrQl. Számára nemcsak az eredmény a fontos, hanem az tudat is, hogy mindent megtett a ráesQ feladat teljesítéséért. Az öreg halász ezért tud a sikertelen küzdelem után olyan nyugodt lélekkel elaludni. Santiago együtt él a természettel, testvérének érzi a halat, mint a napot és a csillagokat is. Beszélget, barátkozik az állatokkal. A halat butábbnak is, nemesebbnek is tartja saját fajtájánál. Mikor csónakján morfondíroz magában, ezek a belsQ monológjai nem tqnnek írói fogásnak, hiszen helyzetének valószerq következményei. Különösen az ölés és az ezzel járó bqntudat foglalkoztatja. Fáj neki, hogy ölnie kell, még bocsánatot is kér zsákmányától, de ebben nincs semmi szentimentalizmus. Az ember és az állat végzetének derqs tudatával elfogadja, hogy ez a világ rendje, de ebbQl nem lesz tragédia. Mégis örül, hogy a csillagokat, a Napot, a Holdat nem kell megölnie. Hemingway ebben az elbeszélésben is mellQzi a lélektani elemzést, a leírások csak a tárgyi világ bemutatását szolgálják, Santiagót cselekedeteibQl és szavaiból ismerhetjük meg.
Hemingway posztumusz kötetei a Vándorünnep, a párizsi éveket bemutató önéletrajzi regény és a Szigetek az Áramlatban. Élete végén írt Veszélyes nyár címq spanyolországi élménybeszámolójából csak részletek jelentek meg folyóiratban.

George Bernard Shaw

G. B. Shaw, aki a 20. század egyik legtermékenyebb színpadi szerzQje, csak 42 éves korában írta elsQ színdarabját, de utána még 52 évig élt. Ír volt, egy elszegényedett Qskelta arisztokrata család fia, de alaposan össze nem illQ szülQk gyermeke. Az apa részeges semmittevQ, Qseire hangzatosan büszke úri kocsmatöltelék. Az anya finom lelkq, zongorázni mqvész fokon tudó, mqvelt zenetanárnQ, aki férje helyett is pénzt keres. Az apa a nagyon értelmes fiút pénzkeresésre akarja szoktatni, hogy majd Q tartsa el a családot. Kiveszi az iskolából és pénzbeszedQnek adja egy ingatlanügynökséghez. Anyjától korán megtanulja a hangjegyeket, hamar tud zongorázni, belekap egyéb hangszerekbe is. Sokkal hamarabb lesz zenekritikus, mint író. Emellett azonban minden szabadidejét a közkönyvtárakban tölti. A történelemtQl természettudományig minden érdekli. Egyszerre ismeri meg napi munkája közben a nyomort, és olvasás közben a régi és az újabb utópista szocialistákat. Mindeközben, hogy testét erQnléten tartsa, bokszolni tanul. Évekkel késQbb, már Londonban szocialista népgyqléseken hol szónok, hol rendfenntartó rendezQgárdista. Még ifjú ember, amikor elkövetkezik a családi törés. Anyja egy Dublinban hangversenyezQ zongoramqvész szeretQje lesz, és amikor az hazamegy, az asszony vele szökik. Magával viszi leánygyermeküket. Meg tud Q élni zenetanításból Londonban is. A fiú kettesben marad léha apjával, aki elveszi pénzét, amelyet munkával keres. Azt is szeretné, ha a fiú cimborája lenne ivásban, kártyában. Ez elQl szökik el mindörökre az ifjú Shaw. Hajójegyet vált és egyenest Londonba megy. Soha többé nem látja apját. Anyja meg úgy fogadja, mintha el se szakadtak volna egymástól. Amikor elQkerül az a nQ, aki hamarosan az akkor már újságíró, zenekritikus, szocialista pártszervezQ felesége lesz, a fQbérlQ-anya azonnal úgy fogadja, mint leányát. Akkorra már jól fizetett állása van, tisztelt közéleti férfi, saját lakást vesznek ki, s amint lehet, házat is vesznek. Kezdhet már író lenni.
ZenészekrQl és írókról írt kötetnyi tanulmánya feltqnést kelt. Mqvészek és ifjú politikusok körében írókkal is összebarátkozik (Oscar Wilde, H. G. Wells). Ez idQben már regényekkel is próbálkozik, amelyek egyelQre nem érdeklik a kiadókat. Évek múlva, amikor Shaw már neves drámaíró, a korábbi regényeket is szívesen fogadják a kiadók és az olvasók is. Így telik el az elsQ 40-42 esztendQ.
Két feltqnést keltQ kritikasorozatával lép az irodalmi életbe. Az elsQ Wagner zenedrámáiról, a másodikat Ibsen drámáiról írta. Jó ideig újságírónak és politikusnak ismerték. A különbözQ hírlapokban és folyóiratokban zene-, színi- és irodalomkritikusként tartották számon. P magát kezdettQl mindvégig szocialistának tudta és mondta. Balról sok kifogás érte fabiánus álláspontja miatt. A fabiánusok békés úton képzelték el az osztály nélküli társadalom megvalósítását. Hirdették, hogy a lassú tempó, a halogatás elQbb-utóbb eredményre vezet és nem jár emberáldozattal. Ezért nevezték el magukat az ókori híres Fabiusról, akinek már a maga korában Halogató volt a jelzQje. Ezzel se a szociáldemokraták, még kevésbé késQbb a kommunisták nem értettek egyet.
KésQn, de nem elkésve világhírq drámaíró lett. A Warrenné mesterségét magántársaságban se merték bemutatni, és két évtizednek kellett eltelnie, amíg színházban elQször játszották. Az egész irodalmi-színházi világ botránkoztatóan erkölcstelennek tartotta. Holott az erkölcstelenség megbélyegzése volt és maradt azóta is. Warrenné ugyanis tisztes gazdag asszony, de csak késQbb fedezi fel a leánya, hogy vagyona és jövedelme onnét származik, hogy jól menQ bordélyháza van. Üzlettársa pedig egy pap. A leány többé nem akarja elfogadni a jómódot, szégyelli, hogy neveltetésére és mqveltségére ez a piszkos jövedelem adott lehetQséget. Ez az összeütközés anya és leánya közt izgalmas cselekményben bontakozik ki. Shaw is úgy járt, mint korábban Ibsen: az erkölcstelenségeket leleplezQ és megbélyegzQ drámáit elQbb botrányok közt elutasították, majd kevés évtized múltán lelkesedtek értük. Egész sor színjátéka komoly kritika a polgári élet hazugságai ellen. Shaw nevetve és nevettetve vígjátékokban tart tükröt nézQi elé. Közben történelmi komédiákat is ír. A Caesar és Cleopatra az ókori hódítókkal együtt a jelenbéli hódítókat - például Angliát - is leleplezi. Ez a római tárgyú komédia mégis sikeres volt, de az igazi remekmq, Az ördög cimborája olyan botrányt váltott ki, hogy Angliában nem is játszották, miközben Amerikában nemzeti drámának tekintik. Tudniillik az amerikai szabadságharc idején játszódik, fegyverrel állnak egymással szemben a gyarmatosító angolok és a szabadságukért küzdQ amerikaiak. A nagyon komoly hangú vígjáték pedig egyértelmqen Amerika-párti. A 20. század egyik legjobb, legszebb történelmi drámája.
Az elsQ világháborúban nyíltan hirdette pacifista voltát. Le merte írni, hogy Q a német szegény embert ugyanúgy szereti, mint az angol szegény embert, és az angol imperializmust semmivel se tartja jobbnak, mint a német imperializmust. Erre hivatalosan eltiltották a drámaírástól, illetve attól, hogy az irodalomban egyáltalán a neve is említtessék. Ez se rendítette meg. Nem is tagadta, hogy hazai és külföldi színházi sikerei hoztak annyit, hogy évekig is meg tud élni, ki tudja várni, amíg rájönnek, hogy neki van igaza. Persze a háború végével azonnal még népszerqbb lett. Ez idQben, a két világháború közt írta legremekebb színjátékait. És a Szent Johanna bemutatása óta a mqfaj klasszikusának számít. A franciák hQsnQjében nem a szentet, hanem a nép szabadságának hQsét mutatja be. Mesteri módon játszik a tragikus és vígjátéki jelenetekkel. A komor tragédia egy furcsa komédiával végzQdik, akárcsak a görög tragédiák a befejezQ szatírjátékkal. Johanna vértanúhalála után az alvó király azt álmodja, hogy a halott hQsnQ visszatér. Mindenki ünnepli, azt is közlik vele, hogy éppen szentté avatják. Erre a mennyekbe emelt hQsnQ kilátásba helyezi, hogy akkor fel fog támadni. Erre mindenki megijed, mert nyilvánvaló, ha újra köztük lenne és megint a nép élére állna, akkor kénytelenek lennének újra máglyára vinni. Ez azonnal világsiker lett, ma is az.
Fél évszázad drámai termésébQl egész sor remekmqvet lehet kiválogatni. De a játékosan könnyed komédiák jó része is a halhatatlanok listájához tartozik. A második világháború után leginkább idQszerq politikai témákat formál komédiává. Néha azonban megint visszafordul a múltba, egészen a végsQ, a Newtonról szóló komédiáig. Ünnepelt íróként halt meg, akit életében is, halála óta is sokan ócsároltak, lebecsültek, ellenségnek tartottak. Életében sem ártott neki a szidalom, halála óta még kevésbé.

Mihail Alekszandrovics Solohov


Orosz regényíró, elbeszélQ. 1905-ben született a doni kozák régióhoz tartozó Vjosenszkajában. Apja alsóközéposztályhoz tartozó orosz ember, aki betelepül a kozákok közé. Számos foglalkozást qz, gazdálkodó, marhakereskedQ, molnár. Anyja írástudatlan orosz parasztlány, egy kozák özvegye, aki hogy fiával foglalkozhasson megtanul írni és olvasni is. Solohov iskoláit Karginnban, Moszkvában, Bogucharban és Vjosenszkajában végzi, de mikor 1918-ban a polgárháború eléri a felsQ-doni régiót befejezi tanulmányait, és csatlakozik a Vörös Hadsereghez. Tanúja a felsQ-doni régió kozákjainak bolsevik ellenes felkelésének, és harcol az ellenforradalmi partizánok ellen. A polgárháború befejezQdése után Solohov Moszkvába utazik, kétkezi munkából tartja fenn magát. Dolgozik dokkmunkásként, kQmqvesként, könyvelQként. Közben írói tanfolyamokon vesz részt. ElsQ nyomtatásban megjelent mqve az A teszt címq szatirikus cikk. ElsQ elbeszélése, az Anyajegy. Solohov még ugyanebben az évben visszatér Vjosenszakjába, ahol minden idejét az írásnak szenteli. Ugyanebben az évben feleségül veszi Maria Petrovan Gromoslavkaiát. Két lányuk, és két fiúk születik.
Solohov elsQ elbeszéléskötete, a Doni mesék. A kötet elbeszéléseinek nagy része a polgárháború által kettészakított kozákságot ábrázolja, ahol a konfliktusok falvakat, családokat állítanak szembe egymással. Csendes Don címq nagyszabású regényeposzának kötetei 1928-1940 között láttak napvilágot. Solohov a kozákság sajátos világát egy család életén keresztül ábrázolja, melynek életét az elsQ világháborút megelQzQ évektQl egészen 1922-ig a szovjet-rendser megszilárdulásáig követi nyomon. Solohovot elsQsorban az foglalkoztatja, miért vettek részt a kozákok forradalom elleni küzdelemben. Solohov 1932-ben jelenteti meg a kozákok kollektivizálását megörökítQ Új barázdát szánt az eke címq regényét, melyben lelkesedéssel ábrázolja a folyamatot. A regényben olyan optimistán festi le a kollektivizálást, hogy mqve hamarosan a kolhozvezetQk kötelezQ olvasmánya. Belép a kommunista pártba, népi küldött.
Ír Sztálinnak a brutális kollektivizálásról, és a mese szerint eléri, hogy segélyekkel csökkentsék az 1933-as ukrajnai éhség következményeit. Felemeli hangját az 1938-as tömeges letartóztatások ellen. Ugyancsak a mese szerint hqtlenségi per indul ellene, de nem esett bántódása, mivel a szovjet irodalmi közvélemény elismert alakja volt. A második világháború alatt a központi lapok haditudósítójaként számol be a Don-vidéki eseményekrQl. A gyqlölet iskolája címq propagandisztikus elbeszélésében összegezte az elsQ háborús év eseményeit. 1957-ben jelent meg világhíres kisregénye, az Emberi sors. A regény hQse, Andrej Szokolov német fogságba került, de ott is megQrizte hazája iránti hqségét. Családja pusztulása után egy árva kisgyerekkel kezdi újra életét.
Solohov 1959-ben Hruscsov kíséretében Nyugat-Európa és az Egyesült Államokban utazgat. 1961-ben a Központi Bizottság tagjává választják. Beszédei és újságcikkei nagy részében hqen szolgálja az aktuális politikai irányvonalat. 1965-ben megkapja az irodalmi Nobel-díjat. 1984-ben hal meg Vjosenszkajában.

Miroslav Krle~a

P a nagy múltú horvát irodalomnak egyik legnagyobb költQje, írója, drámaszerzQje és esszéírója. Túl kalandos, változatos kezdetek után már életében klasszikusnak számított. Egyformán anyanyelvi szinten tudott horvátul, magyarul, németül, de írt, olvasott, beszélt franciául és oroszul is. Mqveltsége elképesztQ volt: egyaránt otthonos az irodalom és mqvészet világában, a természettudományokban, filozófiában, a klasszikus kultúra történetében. És úgy indult, hogy katonatisztnek készült, és Kaposvárott volt tqzérhadnagy, amikor kitört az elsQ világháború. Horvátország akkor része volt az Osztrák-Magyar Monarchiának. A horvát fiatalember Pécsett járt katonaiskolába, és a budapesti Ludovika Akadémián avatták az osztrák-magyar közös hadsereg tisztjévé. Közben már volt némi botrány körülötte. Az 1912-es balkáni háború idején átszökött szerb katonának. A szerbek azonban gyanús alaknak tartották és visszatoloncolták. Itthon fegyelmit kapott és megfosztották rangjától, de amikor közeledett az elsQ világháború, visszakapta a rangját és hamarosan Galíciába küldték a tqzvonalba. Egy ideig a Kárpátokban szolgált, majd Zágrábba helyezték. Ott érte a háború vége, a Szerb-Horvát-Szlovén királyság megalakulása, az egyesült új délszláv állam, amely hamarosan Jugoszláv Királyságra változtatta a nevét.
Ekkor már versei ismertek voltak. Hátat fordított a katonaságnak, minden háborút gyalázatosnak tartott, kizárólag író, újságíró, színpadi szerzQ akart lenni. Ifjúkorában gyakran járt Budapesten, a haladó magyar költészet és irodalomszemlélet döntQen hatott rá. A háború és a háború utáni évek költészetét saját fejlQdése elsQ korszakának tudta. 1933-ban Szimfóniák címen jelentek meg gyqjteményes kötetben ezeknek az éveknek költeményei. Ugyanakkor Az én háborús költészetem címen esszét írt saját irodalmi magatartásának jellemzésére. Ebben múltnak, elQzménynek mondja addigi mqveinek szellemét, a reménytelenség és halál vallomásainak. Innét kezdve új hang, pontosabban új hangok jellemzik irodalmi munkásságát.
A királyi Jugoszláviában természetesen gyanús alak, egymás után különbözQ lapokat és folyóiratokat szerkeszt. Ezek egy részét betiltják, másik részük a semmibe fut. P egyszerre gyanús alak és egyre tiszteltebb költQ, író, színpadi szerzQ. Jól ismeri az orosz klasszikusokat is, de stílusára, szempontjaira döntQ hatással a magyar, az osztrák és a francia irodalom van. A császári Ausztriát, a király nélküli királyi Magyarországot, a háborúban gyQztes francia nacionalizmust egyaránt elveti, de Ady, Rilke, Apollinaire költészete esztétikai eszmény a számára.
A Jugoszláv Királyság nem szereti, de tiszteli. A második világháború idején születQ fasiszta horvát állam ellenségének tudja és betiltja, máglyán égeti a könyveit. Pt magát könyve kiadójával együtt letartóztatják, s börtönben, de szerencsére élve éri meg a háború utáni, a Tito irányította Jugoszláviát. Itt már élQ klasszikusként veszik tudomásul. 88 éves korában bekövetkezett haláláig szakadatlanul dolgozott. Volt gyanús, üldözött, megtqrt és volt hosszú ideig ünnepelt. De történt vele és körülötte bármi, Q írt: verset, regényt, drámát, esszét. Életmqve szinte áttekinthetetlen.
Esztétikája és világnézete mqvészi összesítése a 20. század leghumanistább eszméinek. Stílusában egyesül a romantikus és a realista hagyomány az expresszionizmussal, olykor a szürrealizmussal, stílusában klasszicizmus és avantgárd törekvések párosulnak. Világnézetében a feltétlen demokratizmus ötvözQdik azzal a szocializmussal, amely tudatosan elkülönül a szovjet bolsevizmustól, és úgy liberális, hogy távol tartja magát a kapitalizmus gátlástalan önzésétQl. A finom, hangulatos szerelmi költészettQl a kíméletlen szatíráig, a múltidézéstQl a jelen bírálatáig terjed.
KöltQi fQ mqve az 1936-ban megjelent Petrica Kerembuch balladája címq költeménysorozat, amely szemléletes képekben idézi a horvát múlt évszázadait. FQ mqve azonban az évtizedekig alakuló, sajátságos Glembay-sorozat. Ez külön-külön is önálló, 3 dráma és 11 kisregény hatalmas, összefüggQ sorozata. Krle~a legfontosabb témavilágának, a horvát polgárság létének és hanyatlásának ábrázolása. Családregény, amelynek csomópontjait a szerzQ drámákban fejezi ki. A különbözQ jellemtípusok, a nemzedékek útján kibontakozó más-más helyzetek, kapcsolatok, ellentétek szemléletes megjelenítése. - A prózában is sokszor költQi, a költészetben is gyakran aprólékosan naturalista író bravúros alkotása ez a próza-dráma ciklus. Mqfajvegyítésével olyan egyedi jelenség, amely sajátos eredménye az európai mqfajtörténetnek.
Krle~a gyakran járt Budapesten, meglepQen jól ismerte a kortárs magyar irodalom verseit, regényeit, színdarabjait. Ugyanilyen otthonos volt a kortárs francia, német és orosz irodalomban, irodalmi problémákban is.

Wladislas Stanislaw Reymont

A nehéz sorsú Lengyelországot többször is felosztották a szomszédos hatalmak, szabadságküzdelmei vérbe fulladtak. Már régóta nem létezett politikailag Lengyelország, amikor az elsQ világháború végeztével megszülethetett az egységes lengyel állam. De szakadatlanul volt lengyel nemzet, lengyel öntudat, lengyel költészet és prózairodalom.
Reymont nem élt hosszú életet, mindössze 58 év adatott neki, de változatos, hosszú út volt, amit végigjárt a falusi kántor szabóinas fia, amíg az európai irodalom egyik elismer fQalakja lett. Iskolába keveset járhatott, de szenvedélyes, szinte mániákus tanuló volt. A szabómqhelybQl megszökött, beállt egy vándorszínész-társulathoz. Ott ugyan megismerhetett jó néhány klasszikus drámát, kezdetben statisztált, késQbb igazi szerepeket is játszott. De se könyvekhez, se tanítani tudó társakhoz nem jutott. Úgy segített magán, hogy beállt novíciusnak egy Pálos-rendi kolostorba, amelynek iskolája volt. Közben egy ideig vasutasként dolgozott. Tanult és olvasott, amennyit tudott. A kolostor könyvtárában a szent iratokon kívül hozzájuthatott a világirodalom nagy klasszikusaihoz, valamint hazai lengyel költészet legfontosabb alkotásaihoz. Oroszul gyermekkora óta tudott, hiszen ez volt a hivatalos nyelv. A papoknál megtanulhatott franciául. Ekkorra már rövid írásokkal jelentkezik különbözQ újságoknál és folyóiratoknál. Pillanatképek ezek a szegény nép életkörülményeirQl. Színes, mozgalmas elbeszélQ tehetség. Az újságírók majd a lapoknál dolgozó írók is elismerik tehetségét, amely elválaszthatatlan lelkes tanulni vágyásától.
Már megbecsült író, amikor 28 éves korában elszánja magát az elsQ regényre. A Komédiás asszony egy tehetséges színésznQrQl szól, aki vidéki otthonából a fQvárosba megy, hogy érvényesüljön de csak csalódások és megaláztatások érik. Tragikus mqvészsors, komor naturalista színekkel. Azonnal sikere volt, a kiadó és a közönség egyenesen elvárta a folytatását. Ez a második regény talán még szomorúbb kicsengésq. Janka, a sikertelen színésznQ kilátástalannak látja választott életútját. Visszamegy a vidéki szülQi házba. Ott körülveszik, szinte behálózzák a rágalmazó pletykák, a kisvárosi társaságok hazugságai. Nincs ereje fellázadni, és beletörQdik sorsába, a sikertelenségbe. Ezzel a mqvével Reymont már végképp elismert író, egyelQre jellegzetes naturalista, a kisemberek sivár életének ábrázolója. A történelem a 19. század végsQ évtizedénél tart. EgyelQre reménytelennek látszik a nemzeti sors, ezen belül komoran nehéz a szegények élete. Reymont most ennek a nyomorúságnak lelkiismeretes riportere.
LegfQbb témavilága a parasztok léleknyomorító életformája. A földéhség egymás ellen uszítja a szomszédokat is. Gyqlölködésük indulatosságuk, ösztönéletük egyaránt kegyetlen. Kétségtelen, hogy a legdöntQbb irodalmi hatás Zolától érkezik. Zola Föld címq regénye, a francia parasztság zordon körképe még akkor is mintája és példaképe, amikor a századforduló felé közeledve már a divatos pozitivista filozófia igénye a tárgyilagos ábrázolás követelményét oltja Reymontba is. A társadalmi körképben a komorságok, az igazságtalanságok mellett ábrázolni tudja a derqt, az örömöt, a néha mégis érvényesülQ méltányosságot is. Idáig kell elérkeznie, hogy megalkossa fQ mqvét, a Parasztokat. - 1902-tQl 1909-ig írja az eleve 4 részre tervezett regényfolyamot. A lengyel paraszti világ nagy körképe ez, érdekes jellemekkel, érdekes eseményekkel. A földközelben élQ embereket két hajtóerQ mozgatja: a földéhség, a termQföldhöz való ragaszkodás, a földért folytatott szakadatlan küzdelem, és az ösztönök mozgatta szerelmi éhség. A 4 rész évszakokra tagozódik: Psz, Tél, Tavasz, Nyár. A természet és az emberélet váltakozása szerint halad elQre a mindvégig érdekesen, néha romantikusan, máskor naturalista módon ábrázolt élet, amelyben kinek-kinek megvan a maga Qsze, tele, tavasza, nyara. - A nagy mq hamarosan világsikerq irodalmi alkotás lett. Mellette azonban tudomásul kellett venni az egész életmqvet, változatos novelláival, a lengyel világot ábrázoló regényekkel, riportokkal, nem utolsósorban Az ígéret földje címq regénnyel, amely cselekményesen, szemléletesen ábrázolja hogyan lett Lódzból, a jelentéktelen kis faluból ipari nagyváros.
Mire a nemzeti vágyak beteljesülhettek, Lengyelország újra megszületett, az életmq már teljes volt. Befejezte korábban megkezdett történelmi regényét, az 1794-es év címq háromrészes krónikát a régi lengyel függetlenségi mozgalomról, benne a Kosciuszko vezette felkelésrQl.
Még megjelent néhány elbeszélése, de már egyre betegebbnek érezte magát. Nem bízott az emberiség jövQjében, nem sokat remélt a forradalmi átalakulásoktól. 1924-ben megkapta a legnagyobb irodalmi elismerést: a Nobel-díjat. A következQ évben meghalt. Talán Q a leghíresebb és legolvasottabb író az oly gazdag lengyel irodalomban.

Gabriel Garcia Marquez

A legnagyobb kortárs írók közé Kolumbiából robbant be García Márquez. 1955 óta publikál, de csak 1967-ben indult meg élénk érdeklQdés személye, és rajta keresztül az egész latin-amerikai irodalom iránt. Ekkor jelent meg Száz év magány címq regénye. 1928-ban született egy kolumbiai falucskában, Aracatacában. KilencesztendQs koráig élt ott, de ezek az évek mindmáig kiapadhatatlan ihletforrásként táplálják mqveit. Jogot tanult, de nem szerette, hamar abba is hagyta. Pályafutását 1948-ban újságíróként kezdte. A riporterkedést ugyan kedvelte, de csak megélhetési gondok miatt folytatta egészen 1961-ig ezt a mesterséget. 1961-ben elhagyta az Egyesült Államokat, ahová csak 1971-ben engedték visszatérni: ekkor díszoklevelet kapott a Columbiai EgyetemtQl. 1948-ban kezdett elbeszéléseket írni. ElsQ regényével, A söpredékkel tíz évig házalt, míg végre 1955-ben kiadót talált rá. Öt, illetve hat év múltán szinte egyszerre három könyve látott napvilágot: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon címq kisregény, a Baljós óra címq regény, és Az óriás mama temetése címq novellás kötet. 1961-ben Párizsból Mexikóba költözött, mert vonzották a film kínálta lehetQségek. Forgatókönyvírás és alkotói válság öt éve következett, mígnem 1965-ben az Acapulcóba vezetQ úton, hirtelen megjelent elQtte a regényfolyó , melyet kora ifjúsága óta meg akart írni. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt, miközben családjával kölcsönpénzen élt, papírra vetette a Száz év magányt.
García Márquez sqrqn hangoztatott nézete, hogy a haladás ügyét csak a legmagasabbrendq irodalom szolgálhatja. Egyébként nem teoretizáló alkat: az irodalomról, az írásról szándékolt komolytalansággal nyilatkozik. Párizsban dokumentumok gyqjtésébe kezdett a chilei és a brazíliai fasizmusról. 1974-ben részt vett a latin-amerikai diktatúrák emberellenes bqntetteit kivizsgáló II. Russel-bíróság munkájában.


A 20. sz. elejének világirodalma



-  PAGE 25 -

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

11.05-2 16 2 eloadas 3. 6. 8. a1 acélgyártás alkotmányjog árupiac biológia deindividuáció dosztojevszkij feudalizmus géptan gyakorlat 1 hő-és áramlástechnikai gépek információ karinthy képzőművészet kérdés válasz kiselőadás kommunikáció komplex környezettechnikai műveletek és gépek környezetvédelmi mikrobiológia közoktatási rendszerek lézer marketing tétel meteo montázs növények nyelvművelés oprendszerek órai dia oxidáció politikai szociológia program rendszerek reneszánsz segédlet számítógép architektúrák szár szellemi tulajdon szili szociológia tétel táblázatkezelés társadalom üzleti terv vegyipari