Magyar irodalom: Régi magyar irodalom

Országok listájaHungaryNyíregyházi FőiskolaBölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai KarMagyarI. IrodalomszigorlatMagyar irodalom: Régi magyar irodalomMagyar irodalom: Régi magyar irodalom

1.
Psköltészet, orális epika

Az Qsköltészet, valamint az Qsi kultúra fogalma a népek civilizáció elQtti korszakának költészetét, illetve mqveltségét jelöli. Keletkezésük a történelem elQtti idQk homályába vész; részleteiben fel nem deríthetQ történetük pedig egybeesik a népek etnogenezisével, nyelvük kialakulásával, az Qsközösségi társadalmi forma korával. Ennek a rendkívül hosszú korszaknak csak a legvégsQ, már felbomlóban levQ, a civilizációhoz átmenetet alkotó szakaszáról vannak pontosabb ismereteink: a régészeti leletek, az élQ néphagyomány s a civilizáció kezdeti korszakából való írott források leginkább e végsQ periódusról nyújtanak töredékes tájékoztatást.
Az önálló nyelvvel, virágzó nomád kultúrával rendelkezQ s a samanizmust követQ magyarság társadalmi szervezete az új hazában a megváltozott körülmények és a társadalom belsQ fejlQdése következtében egy évszázad alatt gyökeresen átalakult. A költészet hivatásos mqvelése a pogány papok, a sámánok tiszte volt. A varázslás, a halottsiratás, az áldozat bemutatása költQi jellegq szövegek kíséretében, az ezeknek tulajdonított mágikus erQ felidézésével történt. A költQi szöveg természetesen nem állt önmagában, az egyes mqvészeti ágak még nem különültek el: költészet, zene, tánc és dramatikus mozzanatok szerves egységet alkottak.
A kereszténység felvétele után, amikor az Qsi vallás gyakorlása tilalmazott cselekedetté vált, a latinul joculatornak nevezett regösöket a források már egyértelmqen mint hQsi énekek szerzQit és elQadóit említik. Pk tartották életben az Qsi epikus énekeket a kereszténység elsQ két évszázadában is. E jórészt még írástudatlan évszázadokban fontos ideológiai-politikai szerepet tölthettek be, s ezért a feudális uralkodóház igyekezett Qket szolgálatába állítani. Az új uralkodó osztály tudós írói sok mindent átmentettek énekeikbQl a latin krónikákba. E középkori latin nyelvq krónikáknak köszönhetjük a legtöbb híradást a magyar QsköltészetrQl, s ezek nyomán bontakozott ki a magyar Qsköltészet-kutatás is. Az Qsköltészeti kutatás fQ célja az elveszett Qsi eposz megtalálása, rekonstruálása lett. A magyar folklór Qsi epikus énekeket nem Qrzött meg, de feltételezik egy ún. Joculator-eposz létezését (Arany János).
A költészet legQsibb rezdülései minden valószínqség szerint lírai jellegqek voltak, a primitív ember érzelmi reflexióit fejezték ki, s azt a természetben és munkában átélt ritmusban szólaltatták meg. LegQsibb típusaivá így a természetfeletti erQkkel kapcsolatot tartó rituális ének és a munkát megkönnyítQ munkadal válhattak. Ez a primitív líra a matriarchátus viszonyai között a nQk ajkán szólalhatott meg elQször, s innen eredhet, hogy a fejlQdésben visszamaradt népeknél és a folklórban a líra szinte máig elsQsorban a nQk mqfaja maradt. A tudomány ez ideig csupán három mqfajnak az egykori meglétét tudta kimutatni. Kialakultabb ismereteink azonban csak a sámánénekrQl vannak, a másik kettQrQl, a munkadalról és a siratóénekrQl vajmi keveset tudunk.
Az Qsi magyar munkadal létezésérQl Szent Gellért legendája tudósít. A legenda elQadja, hogy Gellért püspök a királyhoz utaztában, éjszakai szállásán egy malomkövet forgató asszony énekét hallotta. A munka ritmusával összecsengQ dalt kissé ironikusan a magyarok szimfóniájának nevezte. Bár a forrás közelebbit nem árul el az énekrQl, kétségtelenül bizonyítja a magyar munkadal létezését a 11. század elején.
Újabb kori folklórgyqjtésekbQl ismerjük az igen Qsi elemeket QrzQ népi siratóénekeket. Nincs állandó szövegük, csak bizonyos ismétlQdQ formulák alakultak ki bennük, soraik kötetlen szótagszámúak, rímelésük vagy hiányzik, vagy pedig merQben esetleges. A versjelleget a gondolatritmus biztosítja. A siratóénekeket mindmáig kizárólag asszonyok ismerik és adják elQ. A tartalmat a hármasság jellemzi: a sirató személy siratja a 1.halottat, 2.saját magát és mindig 3.kifejezi vágyát a szerettével való együtthalásra. LegjellemzQbb példánk rá az Ómagyar Mária-siralom.
A magyarság sámánjairól egykori történeti adatok és a néphagyomány tanulságai egyaránt tanúskodnak. Krónikáink az 1061. évi pogánylázadással kapcsolatban említik, hogy a nép elöljárói , ,.mágusai , vagyis a pogány papok istentelen verseket kiáltoztak, s varázslásokat mutattak be, ami a sámán ének meglétét bizonyítja. A néphagyományban emlékét az olyan, jeles napokhoz fqzQdQ énekek Qrzik, amelyekkel valamely emberi erQt felülmúló cselekményt szeretnének végrehajtani. A regölés, villQzés alkalmával elQadott énekek ezért bizonyos fokig a sámánének leszármazottai. De csak jellegükben, nem pedig szövegükben, hiszen a sámán éneke mindig rögtönzés volt, annak megfelelQen, hogy a szertartást milyen célból végezte. A szövegnek pusztán egyetlen állandó eleme lehetett: az istenséget hívó varázserejq szó, mely refrénszerqen többször is elQfordulhatott, de különösen az ének végén volt jelentQsége. A régi magyaroknál ez a szellemidézésre szolgáló szó a haj (huj, hej), a sámánének eredeti elnevezése pedig ennek alapján a hajgatás (hejgetés) lehetett.
Bizonyos fokig a sámánének leszármazottait láthatjuk a 15–16. századból ránk maradt ráolvasásokban, bájoló imádságokban is. Így keletkeztek verses ráolvasó mondókák különbözQ bajok, betegségek elhárítására, valamely haszon elérésére vagy mások megrontására. Legkorábbról ismert emlékeit, a lófekély és szemölcs elleni ún. Bagonyai ráolvasásokat 1488-ban jegyezték fel; a legérdekesebbek megörökítését pedig Bornemisza Péter Ördögi kísértetek (1578) címq munkájának köszönhetjük. Ez utóbbi egy tardoskeddi javasasszony nyolc bájoló imádságát tartalmazza, melyekben az Qsi pogány maradványok, például a regös nagy út emlegetése, jól felismerhetQk.



2.
A magyarországi latin nyelvq kolostori irodalom
(legendák, himnuszok)

A középkori magyar irodalom nyelve a latin. Az írásbeliség kezdetben nagyon szqk körq, csak a fQpapság, a királyi kancellária és a kolostorok képviselik. A korszak irodalma két részre bomlik: a latin és a magyar nyelvq irodalomra, más szempontból pedig a vallásos és világi irodalomra. A 10. századtól kezdve jelenik meg a kolostori irodalom. A latin nyelvq kolostori irodalom fQ mqfajai a legendák és a himnuszok.

Legendák
A legenda hagyományos egyházi mqfaja hármas feladatnak tesz eleget: 1bizonyítékul szolgál a szent csodáira; 2megörökíti életük eseményeit; 3nevelQ célzatú, kegyes olvasmányt szolgáltat. Ennek megfelelQen elnevezései is gyakran különbözQk: az acta a jegyzQkönyvszerqségre emlékeztet, a vita életrajz-voltát domborítja ki, míg a legáltalánosabb legenda (magyarul: olvasandó) az olvasmányjellegre utal.
A legrégibb magyarországi legendát 1060-táján Mór pécsi püspök írta két felvidéki szláv szerzetesrQl, Szent Zoerardról és BenedekrQl, s történetüket a pécsi székesegyház egyik oszlopfQjén ki is faragtatta. Ezt követte 1077 körül  még az 1083. évi szenttéavatások elQtt  Szent István nagyobbik legendája, majd a 12. század elején Szent István kisebb legendája, Szent Imre legendája, Hartvik gyQri püspöknek a két István-legendát egybe komponáló munkája, az ún. Hartvik-legenda és Szent Gellért nagyobb legendája is. Szent László legendája, az 1192-ben történt szenttéavatás után, már a következQ periódus elején, a 13. század elsQ évtizedeiben készült; s erre az idQre tehetQ Szent Gellért kisebb legendájának a keletkezése is.
Az Árpád-kori legendák a lassan kibontakozó magyarországi latin nyelvq irodalom figyelemre méltó erQpróbái. Egy részük a legenda-mqfaj minden eszményítQ és tipizáló törekvése ellenére is sikeresen tudja jellemezni hQsét. A Zoerard és Benedek-legendában az önmagát sanyargató remete vagy a kisebb legenda harcos István királya bizonyos fokig egyénített, eleven alakok. A nagyobbik Gellért-legenda a novellisztikus részletek, a környezetrajz; az élcelQdQ párbeszédek folytán a fordulatos, regényes elbeszélésnek, Szent Imre-legendája viszont a kerek szerkesztésnek szerencsés példája. Mqvészi stílusával Mór püspök munkája és Szent István kisebb legendája emelkedik ki, középkori értelemben vett írói tudatosságával pedig az utóbbinak a szerzQje, valamint Hartvik püspök dicsekedhet. Legendájuk elQszavában mindketten tudós olvasóikhoz fordulnak, szerénykednek munkájuk gyengeségei miatt, de oly módon, hogy közben elárulják tudományos és irodalmi jártasságukat.

A himnuszköltészet
A liturgikus ének-költészet fejlQdése a 11 12. századi szerény kezdetek után, a 13. században vett nagyobb lendületet. A magyarországi himnuszok keletkezésének, belsQ fejlQdésének kronológiáját egyelQre nem lehet megállapítani, mivel legtöbbjük csak 14 15. századi breviáriumokban és misszálékban maradt fenn.
A magyarországi szerzQktQl származtatott liturgikus énekek között a magyar szent királyok ünnepeire írt szekvenciák és breviáriumi himnuszok vannak a legnagyobb számban képviselve. Szép liturgikus énekek maradtak fenn Istvánról (pl:. Corde, voce, mente pura ... ~ Szívvel, szóval, tiszta ésszel), ImrérQl (pl:. Plaude parens Pannonia ... ~ Ujjongj anyánk, Pannónia), és Lászlóról (pl:. Novae laudis altollamus ... ~ Új énekre nyíljon ajkunk) egyaránt. De himnuszok készültek ErzsébetrQl, Margitról, Remete Szent Pálról is. A középkor vége felé számos egyéb tárgyú himnusz is keletkezett, különösen néhány szép Mária-ének érdemel közülük figyelmet.
A magyarországi himnuszköltészet emlékeibQl kiemelkednek egy új mqfajnak, az ún. verses históriának (historia rythmica) vagy verses officiumnak a képviselQi. A zsolozsmázás során énekelt melodikus szövegek (himnuszok, antifónák, reszponzóriumok) együttesét nevezték így, melyek ugyan nem alkottak együttvéve sem igazi epikus költeményt, elbeszélQ jellegük, az ünnepelt szent élettörténetéhez való igazodásuk szembetqnQ lett. Istvánról, ImrérQl, GellértrQl, Lászlóról, Margitról és Remete Szent Pálról készültek nálunk ilyen verses históriák, többnyire a szent legendájának felhasználásával. A legendák egyes részeinek ezek a liturgikus átköltései természetesen még inkább stilizálták, sablonossá tették hQsük alakját, csak a szent voltukra utaló jelenségeket emelve ki történetükbQl.

A középkor latin egyházi irodalma egy elsüllyedt gazdag világot rejt magában. Eltqnése törvényszerq; mondanivalója már a 15. században teljesen idQszerqtlenné vált,  azon nyomban, hogy a középkor folyamán érlelQdQ társadalmi feszültségek anakronisztikussá és értelmetlenné tették egy fél évezred uralkodó világképét. Legfeljebb a költészet egyes gyöngyszemei maradhattak belQle a kultúra élQ elemei a késQbbi korok számára is. FejlQdéstörténeti jelentQsége azonban rendkívüli volt.



3.
Latin nyelvq világi irodalom
(gesták, krónikák, intelmek)

A legelsQ történeti feljegyzések Magyarországon az egyházi intézmények megszervezésekor keletkezhettek. A középkori történetírásnak ezt az irodalminak még nem tekinthetQ típusát évkönyveknek (annales) nevezik. A Pannonhalmi évkönyvekhez hasonló primitív feljegyzések minden bizonnyal számos más kolostorban és káptalanban is készültek.
Igényesebb történeti mqvek írására az egyháznak és az államnak egyaránt, de legfQképp a dinasztiának volt szüksége. A fiatal feudális állam nem nélkülözhette létének történeti megokolását. E célok érdekében, az egyes királyok megbízásából születtek meg az elsQ összefüggQ történeti feldolgozások, a krónikák vagy gesták. A középkori történeti irodalom e két mqfaja nem határolható el pontosan egymástól, nevüket is következetlenül használták.
A krónika azonban inkább egy-egy nép vagy ország egész múltját szigorú idQrendben felölelQ történeti mqvet jelöl, míg a gesta (res gesta = viselt dolgok) többnyire valamely nagyobb eseménysornak, egy idQszaknak vagy kiemelkedQ uralkodó tetteinek monografikus jellegq megörökítését szolgálja.

A legrégibb gesták kérdése
A 11 12. század történeti irodalmáról csak bizonytalan ismereteink vannak, e két évszázadból ugyanis egyetlen mq sem maradt fenn eredeti formájában. A korai magyar gesták létezését azonban kétségtelenné teszik a rájuk való hivatkozások. Különösen a bevallottan régi könyvekbQl összeszerkesztett Képes krónika Qrzi a 11 12. századi gesták szövegének számos összefüggQ részletét. A Képes krónika nagy csúcspontja középkori irodalmunknak, benne egyesül az Anonymus és Kézai által képviselt keresztény és szittya vonal. Régi könyvekbQl összeállított, Nagy Lajos-korabeli mq.
11 12. századi gestairodalmunk fejlQdését a hagyományos felfogás zárt folytonosság módjára képzelte el. Eszerint a 11. században keletkezett az elsQ történeti feldolgozás, az ún. Qsgesta, a késQbbi történetírók mind ezt a mqvet folytatták, hozzácsatolva az újabb és újabb események leírását. Mivel azonban a történetírás bizonyos jogok és politikai törekvések igazolására szolgált, a régebbi gestaszövegeket is újra meg újra átdolgozták, ezért az Qsgesta minden egyes folytatója egyúttal elQdje munkájának az átdolgozója is, aki részben töröl egyes részeket, részben pedig utólagos betoldásokat eszközöl. Ilyenformán egy egyre módosuló és bQvülQ, hivatalosnak számító gestakompozíció jött volna létre.
E felfogással szemben lehetséges viszont, hogy a 11 12. századi gesták önálló mqvek, kis monográfiák voltak, és nemcsak egy folyton bQvülQ gestakompozíció létezett, hanem több önálló mq. E bizonytalanság miatt pontosabb képet a korai gestairodalomról, annak fejlQdésérQl egyelQre még nem alkothatunk, s nem adhatunk feleletet az Qsgesta kérdésére sem.

Anonymus Gesta Hungaroruma
Egy 13. századi, valószínqleg domonkos szerzetes által másolt kódexben maradt fenn. Az ismeretlen szerzQ csak nevének a kezdQbetqjét árulta el (P. dictus magister), valamint hogy a boldogult Béla király nótáriusa volt. Az Anonymus-kérdés máig megoldatlan, és hatalmas mennyiségq, de terméketlen szakirodalmat eredményezett (ez a magyarság homéroszi-kérdése ).
A mq a honfoglalás hitelesnek vélt történetét mondja el, hitelesnek vélt források felhasználásával, és a jokulátor-irodalomtól határozottan elhatárolódva.. FQ forrása valószínqleg az Qsgesta lehetett. Mqve a magyarok Qshazájától Géza fejedelemig, az államszervezés kezdeteiig tárgyalja a magyarok történetét. Az Qshazát Szkítiával azonosítja, ezen kívül azonban a régi gesta elbeszélését szinte teljesen mellQzi, csupán az Árpád-ház turul-genealógiáját Qrizte meg, Emese álmává szelídítve. A magyarok Qsi szarvasmondáját, valamint az országfoglalás jogosságát igazoló fehér ló-mondát elhagyta, egyes elemeik más összefüggésben való felhasználásával azonban elárulja, hogy olvasta vagy hallotta azokat. A honfoglalás-történet újszerq kidolgozásánál Anonymus sajátos középkori tudós módszerrel dolgozik: felhasznál hitelesnek gondolt mondai hagyományokat vagy írott forrásokat, de ugyanakkor saját korának viszonyait is visszavetíti a múltba; az ellentmondásokat pedig logikai okoskodással vagy önkényesen konstruált események beiktatásával igyekszik kiküszöbölni.
A névtelen jegyzQ legfQbb törekvése természetesen a magyar oligarcha-családok honfoglaló Qseinek a bemutatása és kiemelése volt. Ennek érdekében valósággal benépesítette a honfoglalás kori Kárpát-medencét magyar vezérekkel s ezek állítólagos ellenfeleivel. A Gesta Hungarorum tehát végül is az 1200 körüli évek fQnemesi politikájának történeti propaganda-irata lett, s a korábbi dinasztikussal szemben egy új, oligarchikus történetszemlélet megteremtQje.

Kézai Simon Gesta Hungaroruma
Kézai Simon, IV. (Kun) László király udvari klerikusa volt. Gesta Hungarorumát 1283 táján írta idQszerq politikai célzattal. A gesta középpontjában Anonymusnak az az ötlete áll, hogy a hun Attila és a magyar Árpád-ház közös szkíta QsöktQl származnak. Kézai ezt a gondolatot fejlesztette logikusan tovább, amikor a két népet, a hunt és a magyart azonosnak fogta fel.
A magyarok (hunok) tetteinek az elbeszélése Kézainál két nagy egységre bomlik, hiszen koncepciója szerint hunok, illetve magyarok nemcsak egyszer indultak Szkítiából új hazát keresni a Kárpát-medencébe, hanem kétszer. ÉrdeklQdésének középpontjában természetesen az elsQ kijövetel áll, vagyis a hunok története, melyet neki magának kellett megkonstruálnia, s ezt Anonymus névetimológiás módszerét felhasználva tette - helynevekbQl konstruált hun vezéreket (pl. Keve, Bendegúz). Az eseményeket sikerült így kikerekítenie, a hunok történetét logikus, folyamatos és érdekes elbeszéléssé alakítania s gyQzelmeiket kellQen kiemelnie. Munkájának második részét, a hunok második kijövetelét , vagyis a tulajdonképpeni magyar történetet már kevesebb gonddal dolgozta ki.
Kézai Simon Gesta Hungaroruma szemléletében, mondanivalójában, az idQszerq társadalmi és politikai célok szolgálatában maradandó hatással volt a magyarság történeti tudatára. Mint írói teljesítmény, Kézai mqve a maga egészében egyenetlen alkotás, epikus szerkesztettsége azonban figyelemreméltó: 1.A nép eredete, 2.A hun kapitányok honfoglaló harcai, 3.Buda és Attila testvérviszálya, 4.Buda megölése, 5.Attila diadalmas hadjáratai, véletlen halála, 6.Fiainak véres viszálya, a birodalom összeomlása, 7.Csaba keletre költözése, 8.az új kijövetel. Stílusát a prózaritmus megvalósítására irányuló szándékról tanúskodik.


Szent István Intelmei Imre herceghez
Az Intelmek tíz rövid fejezetbQl áll, s a magyar uralkodó feladatait részletezi, a középkor szelleméhez híven erQs morális jelleggel, és vallásos tartalommal. Az elsQ írásbeli, magyar irodalmi mq. 1013-15 körül keletkezett, valószínqleg Gellért püspök jegyezte le, de nem tudjuk biztosan a szerzQ személyét. Mqfaja királytükör (az uralkodó átadja szellemi örökségét utódjának, aki köteles azt megfogadni).
A fejezetek fele kifejezetten a keresztény hit és egyház iránti kötelességekrQl, illetve a vallásos erények gyakorlásáról szól. Az állam kormányzására vonatkozó tudnivalókat, tanácsokat tartalmazó fejezetek pontosan tükrözik a korai magyar feudális állam viszonyait, az uralkodó figyelmébe ajánlva a fQemberek és az azokból álló királyi tanács, valamint a jövevények és vendégek megbecsülését. A mqben kibontakozó királykép három fQ jelzQje: kegyes (pius), igazságos (iustus) és békeszeretQ (pacificus).
A király nevében a trónörököshöz intézett, végig második személyben fogalmazott Intelmek tónusa meleg és bensQséges, s a politikai mondanivalót bizalmas, családi beszélgetés formájába öltözteti. Az ismeretlen szerzQ a korabeli stíluskövetelményeknek megfelelQen emelkedett, rímes latin prózában fogalmazta mqvét.



4.
A magyar nyelvq irodalom kezdetei
(Halotti Beszéd, Ómagyar Mária-siralom, legenda és himnuszfordítások /Margit-, Ferenc-legendák, az Érdy-kódex, Szent László-ének)

Halotti beszéd és könyörgés
Az egyházi irodalom mqfajai közül a prédikáció és az imádság volt az a kettQ, amelynek révén az egyház a néppel érintkezett, s mely így a leghamarabb jelentkezhetett magyar nyelven. A legrégibb fennmaradt magyar nyelvq szövegemlék (Szövegemlékek azok a nyelvemlékek, amelyek magyar nyelven hosszabb gondolatsort fejeznek ki, egymással összefüggQ mondatokban. Általában vendégszövegként jelennek meg egy latin nyelvq kódexben), a Halotti beszéd és könyörgés kézirata 1200 körülrQl, a Pray-kódexbQl való, mivel azonban több jel mutat másolat voltára (másolási hibák, archaikus helyesírás), keletkezése évtizedekkel korábbra tehetQ.
A kódexben két könyörgés található, egy latin és egy magyar nyelvq. MindkettQ címe Sermo Super Sepulchrum (Beszéd a sír felett). A sírnál elmondandó magyar beszéd a latin temetési prédikáció szabad átdolgozása, a hozzá tartozó könyörgés pedig egy latin imádság szó szerinti fordítása. A lendületes Halotti beszéden semmi kezdetlegesség sem érzQdik, mondatai könnyedén és folyamatosan kapcsolódnak egymáshoz. A latin nyelv hatása nem rontotta meg a beszéd írójának nyelvérzékét, ellenkezQleg, elQsegítette a magyar nyelv irodalmivá válását. A latin nyelv bizonyos stiláris elemeit a Halotti beszéd sikeresen fordítja át magyarra: a morte morieris fordulatot például nemcsak visszaadja magyarul, hanem a szót meg is háromszorozza: halálnek haláláal holsz. ElQnyösen hathatott a Halotti beszéd ünnepélyes stílusának kialakítására a gregorián dallamvilág is, ennek köszönhetQ, hogy ritmikus lejtések önkéntelenül beleszínezQdtek a szövegbe. Irodalmi, stiláris szempontból kevésbé hatásos a könyörgés fordítása. Az író itt kénytelen volt szolgai módon követni a latin eredetit, nehezen birkózva a magyar nyelv számára szokatlan bonyolult latin mondatszerkesztéssel.

Az Ómagyar Mária-siralom
A magyar nyelvq vers elsQ fennmaradt emléke az Ómagyar Mária-siralom. A hosszú lappangás után 1922-ben felfedezett költeményt egy 1300 körüli, domonkos eredetq kódex, a LQweni-kódex Qrizte meg, olyan latin szövegek társaságában, melyek vallásos összejöveteleken kerülhettek tolmácsolásra. A Mária-siralom után egy nagyheti beszédvázlat olvasható. Eredetije liturgikus vers: Geoffroi de Breteuil francia himnuszköltQ egyik változatos ritmusú, szép szekvenciája. Magyarra fordítva azonban megszqnt hivatalos egyházi szöveg lenni; laikus jellegq ének (cantio, cantilena) lett belQle, mely nem hangozhatott el misén vagy zsolozsmán. Az ismeretlen fordító ennek tudatában nem is törekedhetett a latin planctus hq fordítására; ihletett átköltést nyújtott, szabadon tolmácsolva az istenanya fájdalmát.
Az Ómagyar Mária-siralom magasztos líraisága sem távolodott már el az emberi szférától: Mária és Krisztus nevét nem is említvén, egy anya fájdalmát adja elQ fia elvesztésén, feloldva a szent témát a legemberibb érzésekben. S mindezt valódi lírai ihletettséggel. Az ismeretlen átdolgozó visszaadja az eredeti játékos ritmikájának lejtését. A latin himnusz alliterációit megduplázta betqrímmel az Qsi énekek hagyománya szerint: Világ világa, Virágnak virága! De hozzáadta a latin himnusz nagy vívmányát, a rímet is, mely már otthonosan csendül e legrégibb verses emlékünk sorai végén.
Több igazi magyar vers nem maradt fenn a középkornak ezekbQl a századaiból. Csupán egy több töredékbQl álló szövegkomplexus, a Königsbergi töredék (14. század közepe) tanúskodik a magyar nyelvq vers folytonosságáról. A könyvtáblából kiáztatott szövegmaradványok talán egy Mária-szekvencia töredékei, jellegét és eredetét azonban mindeddig nem sikerült kielégítQen tisztázni.

A Margit-legenda
A domonkos apácák ájtatos olvasmányai között a Nyulak-szigeti szent királylány legendája lehetett a legnépszerqbbek egyike, magyarra fordítására is érthetQen már korán, a 14. század elején sor került. A magyar szöveg pontatlanságai nem vallanak tudós fordítóra, talán valamelyik apáca munkája. Alapjául a Marcellus-féle latin legenda szolgált. Ennek a modernizált változatnak egy kései másolata 1510-bQl maradt ránk Ráskai Lea Nyulak-szigeti apáca kézírásában.
A latinban és magyarban egyaránt több átdolgozáson, alakításon átment legendának nincs egységes kompozíciója, négy különálló részre oszlik. Az elsQ Margit kolostori életmódját tárgyalja, a második csodatételeit sorolja fel, a harmadik a sororok (apácák) vallomásait, az éppen megkezdett negyedik rész pedig különbözQ papok és világiak tanúságtételét adja elQ. Ez utóbbi három inkább csak nyersanyagot szolgáltató acta , a tulajdonképpeni legendának az elsQ rész tekinthetQ.
Írója, illetve magyarra átültetQje az irodalommal szemben támasztott középkori tudós kívánalmak szempontjából nem alkotott jeles munkát. A legenda szerkezete nem elég átgondolt, stílusa sokszor nehézkes, de éppen ez a darabosabb, iskolázatlanabb jellege, az élet közvetlen apró tényeitQl való elszakadni nem tudása teszi ma is frissé, egy eltqnt világ hiteles tanújává.

A Ferenc-legenda
A 14. századi magyar nyelvq irodalom másik fennmaradt hírnökét, Assisi Szent Ferenc legendáját, 1370 körül fordíthatták magyarra. Szövegét egy 70 évvel késQbbi másolat, az 1440 körül írt Jókai-kódex, a legrégibb teljesen magyar nyelvq könyv Qrizte meg. A magyar Ferenc-legendában is a laikus vallásos mozgalmak termékét láthatjuk, a mq eredete és tartalma egyaránt errQl tanúskodik. A magyar Ferenc-legenda Ferenc-életrajzokból való kompiláció, mely valószínqleg ferences apácák számára készült, akik között viszont a begina hagyományok továbbélésével lehet számolni.
A szigorú egyházi szemlélettQl való lassú eltávolodást leginkább a Ferenc-legenda két legszebb részlete érzékelteti. A madaraknak prédikáló Szent FerencrQl szóló jelenet, a nagy olasz misztikusnak a természet szépsége iránti csodálatát, a középkori siralomvölgy-szemlélethez képest oly modern gondolatát tolmácsolja. Még tanulságosabb a gubbiói farkas megtérésérQl szóló novellisztikus elbeszélés. A népies ízq, kerek történet szerint Ferenc, miután megszelídítette a Gubbio város határában garázdálkodó farkast, megmagyarázza a város lakóinak, hogy a vadállat nem valami eredendQ gonoszságból, hanem csak sanyarú körülményei, az éhség kényszere miatt vált rablóvá és gyilkossá; ha azonban a város gondoskodik majd becsületes eltartásáról, bqneit elhagyja és senkinek sem fog ártani. A bqn társadalmi eredetének gondolata merQben új az egyházi felfogáshoz képest.
Bár a Ferenc-legenda késQbbi a Margit-legendánál, kézirata emezénél korábbi lévén, nyelvállapota archaikusabb. Fordítója gondos munkára törekedett, pontosan ragaszkodott eredetijéhez, a latin grammatikai szerkezeteket erQltette rá magyar mondataira. E nyelvi viaskodásból nem születhetett fejlett stílus, a nyelvi kifejezésnek, a fogalmazásnak azonban nélkülözhetetlen iskolája volt.

Érdy-kódex
Az 1524-27 körül keletkezett Érdy-kódex szerzQje, a karthauzi névtelen, munkája elé az elsQ magyar nyelvq írói programjában kifejti, hogy a nép nyelvén alkotva új lelki táplálékot kíván nyújtani, nemcsak a saját rendbélieknek, hanem a széles rétegeknek is. Mqfaja: beszéd- és legendagyqjtemény. Beszédeit többnyire Temesvári Pelbárttól meríti, a legendákhoz számos forrást felhasznál. E névtelen karthauzi barátban tisztelhetjük a magyar nyelvq történetírás és széppróza elsQ egyéniségét.

Szent László-ének
A Szent László-ének a Mátyás-korban keletkezhetett, szövegét a Peer-kódex (1500-26) és valamivel késQbb a Gyöngyösi- kódex Qrizte meg. A maga nemében egyedülálló, mivel mqfaja és verselési formája a magyar verselési hagyományba és nem a latinba illeszkedik. Himnusz, vagy lovagi panegericus. Két változatban, egy latinban és egy magyarban maradt fenn. A latin a kereszténységet, a magyar a magyarságot hangsúlyozza. Valószínqleg dallammal készült, de a dallam már elveszett.



5.
Középkor végi kolostori irodalom és a humanizmus kezdetei:
Temesvári Pelbárt, Laskai Osvát, Vitéz János

Temesvári Pelbárt
A magyar középkor legjelentQsebb író-prédikátora, egyúttal az egész kései kolostori irodalom legnagyobb alakja. Ferences szerzetes. Súlyos betegségen esett át, amikor elhatározta elsQ könyvének, a Stellarium coronae Mariae Virginisnek (A Boldogságos Szqz Mária csillagkoronája) a megírását. Már az elsQ könyve is beszédgyqjtemény, melynek elQszavában kifejtette hogy azokat a papokat akarja segíteni, akik az egyszerq nép elQtt prédikálnak.
A Pelbárt szándéka szerinti rendeltetésre sokkal alkalmasabb volt a Pomerium sermonum (Szentbeszédek gyümölcsöskertje) címq nagy kézikönyv, mely szerkezetileg a római misekönyv hármas felosztását követi némi változtatással: az elsQ kötet (de sanctis) szentekrQl szóló egyházi beszédeket foglal magában azokra az ünnepnapokra, amelyek nincsenek a vasárnaphoz kötve. A második kötet (de tempore) olyan beszédekbQl áll, melyek a voltaképpeni egyházi évhez kapcsolódnak, tehát a vasárnapokhoz és az egyes ünnepekhez. A harmadik kötet (quadragesimale) a nagyböjt minden napjára tartalmaz egyházi beszédeket. A Pomerium nem elhangzott beszédek gyqjteménye, hanem évszázados eszmék és dogmák igazolása népszerq prédikációk formájában. Legendákat, példagyqjteményeket használt fel hozzá.
Legnagyobb szabású mqvéhez, Aureum Rosarium Theologiae (Az isteni tudománynak aranyos rózsakoszorúja) címq teológiai rendszerezéséhez 1500-ban fogott hozzá, de már csak elsQ két kötetét tudta befejezni. A Rosarium elsQ könyve a szentháromságról, a második a teremtésrQl és a teremtettekrQl, a harmadik az isteni szeretetrQl, a megváltásról, az erényekrQl és a malasztokról, végül a negyedik a szentségekrQl és a négy utolsó dologról (halál, ítélet, üdvözülés, pokol) értekezik. A Pelbárt nagyszabású rendszerezésében megmutatkozó szellemi erQfeszítés tiszteletre méltó ugyan, az eredmény mégis csupán egy mélységesen avult, túlhaladott skolasztikus ismeretanyagnak a halmaza lett.
Temesvári Pelbárt összegez és lezár egy hatalmas korszakot. Hatása is nagy; mqveinek sok kiadása mellett errQl tanúskodik, hogy magyar kódexirodalmunk prédikációs anyagának több mint a fele a Pomerium, kisebb mértékben pedig a Stellarium és a Rosarium fordításán alapszik.

Laskai Osvát
A latin prédikáció-irodalom másik legjelentQsebb képviselQje Laskai Osvát, ferences szerzetes volt. Mqvei közül szintén nagyszabású beszédgyqjteményei a legnevezetesebbek: a három kötetes Biga salutis (Üdvösség szekere), és a Gemma fidei (A hit bimbója). Hatalmas olvasottság jellemzi köteteit: szelleme mélyen skolasztikus, a reneszánsz életeszményt Q is élesen elítéli, képviselQivel csak párharca van, nem pedig kapcsolata. Mqveiben kevesebb a szépirodalmi elem, példákat, legendákat ritkábban szQ beszédeibe, mint mestere, Temesvári Pelbárt.
Beszédein kívül fontos munkája volt még Temesvári Pelbárt Rosariumának a befejezése: a harmadik kötetet már Q rendezte sajtó alá, a negyediket pedig teljesen Q írta. Megírta Kapisztrán János életrajzát is, s egy ideig Q vezette a ferences rendi krónikát. Személyével a középkori latin nyelvq egyházi irodalom utolsó kiemelkedQ képviselQje távozott el.

Vitéz János
Az elsQ magyar alkotó humanista, levél- és oráció-író. Mátyás kancellárja és vezetQ fQembere, esztergomi érsek. Híres könyvtárának kódexeit szorgosan tanulmányozta. Külföldi humanistákkal állt kapcsolatban, mecénáskodott. Itáliába ifjak sorát küldte tanulni, köztük unokaöccsét, ki Janus Pannonius néven a magyar humanizmus legnagyobb alakja, poétája lett. P maga viszont, Leveleskönyvével, az elsQ magyar humanista opus szerzQje. Törzsanyaga hat baráti episztola kivételével hivatalos, diplomáciai jellegq. A 78 közül 50 Hunyadi János megbízásából és nevében íródott, elsQsorban török ügyben. Gyakorlati célkitqzésüknek megfelelQen nem magasabb irodalmi igények szemmeltartásával készültek, szerkezetük egyszerq, világos, csak a lényegre szorítkozó. Vitéz Leveleskönyvét az új humanista stílus elsQ hazai erQpróbájának, zsengéjének szánta.
E programszerqen vállalt humanista ékesszólás jegyében készültek Vitéz szónoki beszédei is. A legkidolgozottabb, mintaszerq darab az 1455. március 25-én a bécsújhelyi kongresszuson tartott orációja, melyet Frigyes császárnak címezve a magyar küldöttség vezérszónokaként adott elQ. A török elleni összefogás, illetve segély ügyét célozták e tárgyalások, s ennek megfelelQen Vitéz beszéde is buzdító beszéd a török ellen. Beszédének szerkezete három tartó pillérre épül: a török elleni háború szent (mert a török Krisztus vallását akarja a föld színérQl eltörölni), idQszerq (mert Európa népei felhagytak a viszályokkal) és szükséges (mert a török nem elégszik meg Magyarország leigázásával, hanem világuralomra tör).
E beszéd, a korabeli humanista színvonalat tartva szem elQtt, minden tekintetben megüti az európai mércét, ezért terjedt el másolatokban is: olvasták és utánozták.



5.
Középkor végi kolostori irodalom és a humanizmus kezdetei:
Temesvári Pelbárt, Laskai Osvát, Vitéz János

Temesvári Pelbárt
A magyar középkor legjelentQsebb író-prédikátora, egyúttal az egész kései kolostori irodalom legnagyobb alakja. Ferences szerzetes. Súlyos betegségen esett át, amikor elhatározta elsQ könyvének, a Stellarium coronae Mariae Virginisnek (A Boldogságos Szqz Mária csillagkoronája) a megírását. Már az elsQ könyve is beszédgyqjtemény, melynek elQszavában kifejtette hogy azokat a papokat akarja segíteni, akik az egyszerq nép elQtt prédikálnak.
A Pelbárt szándéka szerinti rendeltetésre sokkal alkalmasabb volt a Pomerium sermonum (Szentbeszédek gyümölcsöskertje) címq nagy kézikönyv, mely szerkezetileg a római misekönyv hármas felosztását követi némi változtatással: az elsQ kötet (de sanctis) szentekrQl szóló egyházi beszédeket foglal magában azokra az ünnepnapokra, amelyek nincsenek a vasárnaphoz kötve. A második kötet (de tempore) olyan beszédekbQl áll, melyek a voltaképpeni egyházi évhez kapcsolódnak, tehát a vasárnapokhoz és az egyes ünnepekhez. A harmadik kötet (quadragesimale) a nagyböjt minden napjára tartalmaz egyházi beszédeket. A Pomerium nem elhangzott beszédek gyqjteménye, hanem évszázados eszmék és dogmák igazolása népszerq prédikációk formájában. Legendákat, példagyqjteményeket használt fel hozzá.
Legnagyobb szabású mqvéhez, Aureum Rosarium Theologiae (Az isteni tudománynak aranyos rózsakoszorúja) címq teológiai rendszerezéséhez 1500-ban fogott hozzá, de már csak elsQ két kötetét tudta befejezni. A Rosarium elsQ könyve a szentháromságról, a második a teremtésrQl és a teremtettekrQl, a harmadik az isteni szeretetrQl, a megváltásról, az erényekrQl és a malasztokról, végül a negyedik a szentségekrQl és a négy utolsó dologról (halál, ítélet, üdvözülés, pokol) értekezik. A Pelbárt nagyszabású rendszerezésében megmutatkozó szellemi erQfeszítés tiszteletre méltó ugyan, az eredmény mégis csupán egy mélységesen avult, túlhaladott skolasztikus ismeretanyagnak a halmaza lett.
Temesvári Pelbárt összegez és lezár egy hatalmas korszakot. Hatása is nagy; mqveinek sok kiadása mellett errQl tanúskodik, hogy magyar kódexirodalmunk prédikációs anyagának több mint a fele a Pomerium, kisebb mértékben pedig a Stellarium és a Rosarium fordításán alapszik.

Laskai Osvát
A latin prédikáció-irodalom másik legjelentQsebb képviselQje Laskai Osvát, ferences szerzetes volt. Mqvei közül szintén nagyszabású beszédgyqjteményei a legnevezetesebbek: a három kötetes Biga salutis (Üdvösség szekere), és a Gemma fidei (A hit bimbója). Hatalmas olvasottság jellemzi köteteit: szelleme mélyen skolasztikus, a reneszánsz életeszményt Q is élesen elítéli, képviselQivel csak párharca van, nem pedig kapcsolata. Mqveiben kevesebb a szépirodalmi elem, példákat, legendákat ritkábban szQ beszédeibe, mint mestere, Temesvári Pelbárt.
Beszédein kívül fontos munkája volt még Temesvári Pelbárt Rosariumának a befejezése: a harmadik kötetet már Q rendezte sajtó alá, a negyediket pedig teljesen Q írta. Megírta Kapisztrán János életrajzát is, s egy ideig Q vezette a ferences rendi krónikát. Személyével a középkori latin nyelvq egyházi irodalom utolsó kiemelkedQ képviselQje távozott el.

Vitéz János
Az elsQ magyar alkotó humanista, levél- és oráció-író. Mátyás kancellárja és vezetQ fQembere, esztergomi érsek. Híres könyvtárának kódexeit szorgosan tanulmányozta. Külföldi humanistákkal állt kapcsolatban, mecénáskodott. Itáliába ifjak sorát küldte tanulni, köztük unokaöccsét, ki Janus Pannonius néven a magyar humanizmus legnagyobb alakja, poétája lett. P maga viszont, Leveleskönyvével, az elsQ magyar humanista opus szerzQje. Törzsanyaga hat baráti episztola kivételével hivatalos, diplomáciai jellegq. A 78 közül 50 Hunyadi János megbízásából és nevében íródott, elsQsorban török ügyben. Gyakorlati célkitqzésüknek megfelelQen nem magasabb irodalmi igények szemmeltartásával készültek, szerkezetük egyszerq, világos, csak a lényegre szorítkozó. Vitéz Leveleskönyvét az új humanista stílus elsQ hazai erQpróbájának, zsengéjének szánta.
E programszerqen vállalt humanista ékesszólás jegyében készültek Vitéz szónoki beszédei is. A legkidolgozottabb, mintaszerq darab az 1455. március 25-én a bécsújhelyi kongresszuson tartott orációja, melyet Frigyes császárnak címezve a magyar küldöttség vezérszónokaként adott elQ. A török elleni összefogás, illetve segély ügyét célozták e tárgyalások, s ennek megfelelQen Vitéz beszéde is buzdító beszéd a török ellen. Beszédének szerkezete három tartó pillérre épül: a török elleni háború szent (mert a török Krisztus vallását akarja a föld színérQl eltörölni), idQszerq (mert Európa népei felhagytak a viszályokkal) és szükséges (mert a török nem elégszik meg Magyarország leigázásával, hanem világuralomra tör).
E beszéd, a korabeli humanista színvonalat tartva szem elQtt, minden tekintetben megüti az európai mércét, ezért terjedt el másolatokban is: olvasták és utánozták.



6.
Janus Pannonius
(1434-1472)

Neve költQi név, a humanisták szokásának megfelelQen felvett latin név; családi neve, pontos születési helye is bizonytalan. Feltételezések szerint Csezmicén született. Anyai nagybátyja Vitéz János nagyváradi püspök Itáliában neveltette (Padova, Velence, Ferrara). Amikor visszatért Magyarországra, nagybátyja Mátyás kancellárja lett, Q maga pedig pécsi püspök, feudális nagyúr. KésQbb még egyszer eljutott Itáliába, királyi követként, a pápához. Itt azonban valamilyen politikai hibát követett el, s közéleti pályája megtört, kegyvesztett lett, élete félresiklott. Megbetegedett (tüdQvérzések), majd amikor nagybátyjával együtt a király ellen fordult a magas fQúri adóterhek miatt, összeesküvés szervezQjeként menekülnie kellett. Itáliába akart eljutni, de útközben Medvevárban érte utol a halál.
Irodalmi munkássága merQben új volt a 15. századi Magyarországon: ideológiailag és mqvészileg különbözött az itt mqvelt aránylag fejlett középkori latin, illetve a jóval fejletlenebb magyar nyelvq irodalom termékeitQl. P az elsQ nagy magyar lírikus, a hazai latin nyelvq humanista poézis megteremtQje.

Epigrammái
A humanistáktól felújított epigramma eléggé tágan értelmezett mqfaj volt, magába foglalt minden feliratra alkalmas, rövidebb költeményt. Általában három fQ válfaját mqvelték: a szatirikus, az erotikus és az ún. monumentális, azaz dicsQítQ epigramma válfajt. A fiatal Janus mind a három válfajban szinte ontotta az epigrammákat. Az elsQ kettQben kiemelkedQ eredménnyel, a harmadikban már kevésbé sikeresen. A követendQ mintát a római epigrammák nagymesterében, Martialisban látta.
Szatirikus, csipkelQdQ epigrammáinak élményanyagát nagyrészt a ferrarai iskola és konviktus adta. Ilyen epigrammája a Gryllushoz (Ad Gryllum). A Gryllus csúfnévvel (amely tücsköt, malacot, illetve különféle állatokból összetákolt szörnyet jelent) és ezzel az epigrammával egyik patrícius származású olasz diáktársának vágott vissza, ki Qt durva, mqveletlen barbárnak csúfolta. Szerkesztési módja: az epigramma elsQ három sora az elQkészítés, nem is sejtetve a támadó szándékot, majd az utolsó sorban jön a váratlan fordulat, a csattanó  mint többi epigrammáiban  itt is egy többértelmq szójátékra épül. A szuka (a latinban: lupa, nQstényfarkas) egyrészt céloz Gryllus olasz származására, a Róma alapítóit, Romulust és Remust szoptató nQstényfarkasra, másrészt utcanQt, szajhát jelent.
A szent év alkalmából írta Galeotto Marzióhoz címq epigrammáját, ferrarai iskolatársához, jó barátjához. A pápa minden ötvenedik évet szent évnek nyilvánított. Aki ekkor Rómába zarándokolt, teljes búcsút nyerhetett: halála esetén megszabadulhatott purgatóriumi szenvedéseitQl. A vers megütközést fejez ki amiatt, hogy Galeotto is ott van a zarándokok között. Janus kétféle magatartást, világszemléletet állít egymással szembe: a humanista költQ-tudósét és a hiszékeny zarándokét.
Hasonló kvalitásokat árul el erotikus epigrammáiban is, melyek mennyiségileg is vetekszenek a szatirikus nemben írottakkal. Ezekben a 15. század megváltozott humanista erkölcsi felfogása tükrözQdik Nyers szókimondás, az apró részletekben megnyilatkozó tárgyiasság, másrészt sanda sejtetések, obszcén utalások, két, sQt egyértelmq szójátékok, megjátszott álszentség, illetve frivolitás és a meglepQ fordulatokra, groteszk túlzásokra épített költQi technika jellemzik epigrammáit. Tömörek, kerekek, rafinált irodalmi igénnyel kiszámítottak, ugyanakkor az olvasóra cinkosan kacsintó, pajzán kamasz-humorral telítettek (pl.: Életkoráról, Panaszkodik, hogy barátai bordélyházba csalták).
Mennyiségileg jelentékeny csoportot alkotnak az ún. monumentális epigrammái is. Ezek rövidebb dicsQítQ, hálálkodó költemények, sírversek stb. Tárgyuk miatt érdekkeltQbb közülük a mecénásához írt Guarino da Veronának címq. Mqvészileg messze alatta maradnak a másfajúaknak, szokványos humanista sablonokból összerótt rutinmunkák, ritkán csillan fel bennük Janus sziporkázó szelleme.

Epikus mqvei, a panegyricusok
Janus Pannonius nem volt igazi epikus költQ, néhány epikai jellegq nagyobb retorikus kompozíciót azonban Q is alkotott. A panegyricus eredetileg a hanyatló római császár-kor vezetQ irodalmi mqfaja volt, a retorikus prózában írt antik biográfia verses változata. A humanista nagyepikát reprezentáló panegyricus mqfaj nem mondható a legrokonszenvesebbnek: keretein belül kétes hatalmi és klikk-érdekek képviselQi nQttek antik félistenekké, s mint ilyen, legtöbb példányában ízléstelen.
A legkorábbi közülük A szelek versenye még jellegzetesen iskolai versgyakorlat. Legnagyobb becsvággyal és szeretettel írt panegyricusa a Guarino-dicsének. Mondhatni egész életében dolgozott, simított rajta.

Elégiái
Az Itáliában szerzett, retorikai sablonokkal agyonterhelt elégiáiban is figyelemre méltó, hogy egyikük sem másodlagos, irodalmi élmény szülötte. A költQt a látott, a megélt valóság ihleti, akárcsak az epigrammák írásakor, de az elégia-mqfaj már módot nyújt a látott valóság mqvészi tökéllyel való ábrázolására is.
Korai elégikus versei közül leíró részleteivel s friss líraiságával egyaránt messze a többi fölé emelkedik a Búcsú Váradtól címen ismert költeménye. Váradi látogatása alkalmával írta, midQn nagybátyja Budára hívatta. Szánon vágott neki a télnek, s humanista búcsúverssel búcsúzott Szent László városától. E búcsúzás az elsQ magyar földön született humanista költQi remekmq. A vers hét, refrénnel erQs keretbe zárt strófa. A hét strófa: a látott, ismert valóság megannyi híven tolmácsolt részlete, hét felvillanó kép.
A mulandóságot csak az anyag, a test osztályrészének tekintette, s arra vágyott, hogy örökké élQ lelke kiszabaduljon végre teste börtönébQl és szabadon szárnyalhasson. Ragyogó szellemének és roncsolt testének dilemmáját oldozgatja utolsó évei egyik legtökéletesebb versében, a Saját lelkéhez címqben, pesszimisztikusan. Hasonló problematikát érintett az Egy dunántúli mandulafáról címq elégikus epigramma. Szíven üti a télen kivirágzott mandulafa látványa, a virágbontás reménytelensége.
kifejezni. Milyen kiválóan alkalmas például az antik párkák motívuma a munkás élet és a közelgQ elmúlás gondolatának megkapó egybeszövesére az anyja halálára írt elégiában:

Prózai írásai
A latin prózának Janus távolról sem volt oly avatott mestere, mint a versnek. Humanista író-volta azonban Qt is, mint itáliai kortársait, görög szövegek latinra fordítására kötelezte; politikai tevékenysége pedig megkövetelte episztolák írását.
Janus Pannonius episztolái közül elsQsorban az irodalmi vonatkozásúak emelkednek ki. Irodalmi levelei közül, melyek egy részében itthoni csalódottságát panaszolja itáliai barátainak, a Galeotto Marzióhoz írt félkomoly-féltréfás baráti episztolája emelkedik ki.



7.
Balassi Bálint
(1554-1594))

Reneszánsz: A szó jelentése: újjászületés. MqvelQdéstörténeti korszak, stílusirányzat. Észak-Itáliában bontakozik ki a 14-16. században. JellemzQi az antikvitáshoz való kötQdés (a kultúra, nyelv elemzése), az antik kultúra imitációja, utánzása. Új témák jelennek meg (haza, család, szerelem).
A humanizmus a reneszánsz szerves része, elsQsorban a reneszánsz polgárság világi életszemléletét jelenti. Szqkebb értelemben a görög-római kultúra ismeretét jelentette. KésQbb az emberközpontú gondolkodást. A humanistáknál fontos volt a mqvész egyénisége, az öntudatos mqvész. Ezek a mqvészek tanultak (poeta doctus). Igyekeznek minden mqvészeti területen jártasnak lenni (homo universalis). Fontossá válik a sorsban való hit és a reinkarnációban való hit is. A földi életnek és a földi örömöknek nagy jelentQséget tulajdonítanak.

Balassi 1554-ben született, Zólyom várában egy fõnemesi családban. NevelQje Bornemisza Péter. Nürnbergben is tanult többek között. 1569-ben apját király elleni összeesküvéssel vádolják, ezért Lengyelországba menekülnek. A visszatérQ család Bálintot harcba küldte, azonban a sereg vereséget szenvedett Báthori István erdélyi fejedelemmel szemben. Fogságba esett, de Báthori barátként kezelte. Balassi itt, Erdélyben ismerte meg az olasz reneszánsz kultúrát. Egy év múlva Báthori Lengyelországba ment, ahol királlyá választották. Balassi is vele ment. A Habsburg udvar szemében ez egyenlQ volt a felségárulással, ezért hogy családját és apját megszabadítsa az udvar zaklatásától, hazatért. Apja azonban ekkorra már halott volt. Nagybátyja kiforgatta vagyonából. Két öröme volt: Ungnád Kristófné Losonczy Anna iránt érzett szerelme, és az egri végvári vitézség. KésQbb érdekházasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával. Házasságát védelmezve és a bécsi udvartól segítséget remélve protestánsról katolikus hitre tért. Házasságát mégis érvénytelenítették, miután felesége el is hagyta. A megözvegyült Losonczy Annát akarta feleségül venni, de Q már hozzáment máshoz. Egyre lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán. Ismét Lengyelországba ment, Debnóba, ahol beleszeretett Wesselényiné Szárkándi Annába, akit verseiben Céliának hív. Aztán visszatért hazájába, katonának állt, de 1594-ben Esztergom ostrománál megsérült és pár nap múlva meghalt.

Szerelmi lírája
Balassi a reneszánsz ember öntudatával a szerelmet az élet egyik legnagyobb értékének tekintette. Ezt bizonyítja nevezetes drámai mqve, melynek kissé terjedelmes címe: Thirsisnek Angelicával, Sylvanusnak Galatheával való szerelmekrül szép magyar comoedia (1589). Ez a komédia a Júlia meghódítására irányuló utolsó kísérletnek tekinthetQ. Benne egészen új mqfajt honosított meg a magyar irodalomban, a reneszánsz szerelmi komédiát. Ennek Prológusában a kor egyházias felfogásával szemben többek között azt fejtegeti, hogy a szerelem olyan érzés, olyan indulat, mely nemcsak gyönyörködtet, hanem megváltoztatja, csiszolja, nemesíti, jobbá teszi az embereket.
Fiatalkori udvarló költeményei s az 1578-ban keletkezett boldog-boldogtalan Anna-versek (Júlia-ciklus) még csupán a késQbbi nagy költQ szárnypróbálgatásai voltak, s a reneszánsz szerelmi költés minden poétára kötelezQ kánonja, a petrarkizmus sablonjai szerint születtek. Verseinek elég nagy része fordítás . Nem szóról szóra fordított, hanem a mintául választott mq átdolgozásával fejezte ki mondanivalóját. A költemények ugyan nem hozták meg a várt szerelmi diadalt, Balassi viszont nagy költQi tudatossággal versciklussá, magyar Daloskönyvvé szervezte verseit. Ezek a költemények a Balassa-kódex 34.-58. verseit tartalmazzák. A ciklus verseinek hangulata széles érzelmi skálán mozog, de a ciklus vége felé haladva Júlia csak egyre elérhetetlenebbé válik. A versek általában énekversek, stílusuk kifinomult, strófaszerkezetük újszerq (ekkor alakul ki a Balassi-strófa). Általában bókhalmazok, a virágénekek hagyományait tükrözik. Tipikusan humanisták, az elérhetetlen szerelemrQl szólnak. A múzsa és a lírai alany sorsa között általában valamilyen nagy ellentét van. A ciklus egyik jellemzQ verse a Hogy Júliára talála, így köszöne neki címq költemény. Ez a vers a Balassa-kódex 39. verse és folytatása a 38.-nak. Egy kapualjban történt váratlan találkozásukat örökíti meg, és Júlia istennQvé emelQ, himnikus üdvözlését. A Júlia-ciklusba tartoznak még például: Darvaknak szól, Az Q szerelmének örök és maradandó voltáról, Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Júlia dicséretin kezdi el.
A Célia-ciklus versei a beteljesült szerelemrQl szólnak, Wesselényiné Szárkándi Annához írta Qket a költQ. EzekbQl a versekbQl hiányoznak az indulatok, az érzelmek, a fájdalom. A viszonzott szerelem csöndes boldogságáról ír a költQ. A mondanivaló szqkülésével a versek terjedelme is csökken, de ezek kimunkáltabbak, stílusuk választékosabb, rímalkotásuk virtuózabb, mondhatni, túlságosan kifinomultak, szinte mesterkéltek. Ilyen vers például a Kiben az kesergQ Céliárul ír címq. A rokonát sirató Céliát ábrázolja, de fQként a bánatában, könnyei között még vonzóbbá váló asszony szépségében való gyönyörködést fejezi ki. A versszöveg nagy részét a hasonlatok teszik ki, melyekhez Balassi nem fqz megjegyzéseket. A letisztult verskompozícióban a reneszánsz szimmetria érvényesül.
A Fulvia-versek múzsáját nem ismerjük, és csupán néhány vers tartozik ide. Ezek a versek még a Célia-verseknél is tömörebbek, tárgyilagosak, érzelemmentesek.

Egy katonaének
A tavaszi és vitézi énekek közé tartozik. Forrásai közé soroljuk a históriás énekeket, a török-magyar háborúról szóló mqveket. 1589-ben írta Balassi, A végek dicsérete címmel is szokták emlegetni. Hazájából való távozásakor írta, a hazaszeretet, a vitézség verse. Balassi-strófában íródott (aab, ccb, ddb, - 667, 667, 667).
Szerkezetileg különleges, hárompillérq verskompozíció. A pillérek az 1, 5. és 9. versszakok. Az elsQ pillérben a vitézeket szólítja meg, költQi kérdéssel fordul hozzájuk. A hangneme emelkedett. Fontos a természettel való összhang, ami reneszánsz vonás.
A második pillér a vers mértani közepe, a tartalmi foglalata. Egy erkölcsi magatartás megfogalmazása és méltatása ez a versszak. A két legfontosabb tulajdonság, amely a méltatás középpontjában áll, a virtus és a humanitas, melyek a humanista embereszmény sarkpontjai.
Az utolsó pillér hasonló az elsQhöz, de itt már búcsúzik, sok szerencsét kíván a vitézeknek. A hangnem itt is emelkedett, a versszak szintén megszólítással kezdQdik.
A pillérek közti betétrészek (2-4. vsz., 6-8. vsz.) a pillérek alapgondolatait fejtik ki. Az elsQ betétrész vidám hangú, a végvári élet jellegzetes képeit mutatja be, a pillérekben megfogalmazott tételt képekkel támasztja alá, a fényes dicsQ csaták pillanataival. A második betétrész ezzel ellentétben áll. Bár itt is a katonaélet képeit mutatja be a költQ, és ez is egy mozgalmas életkép, de ebben a vitézélet árnyoldalait láthatjuk. Itt is a pihenni térés gondolata zárja a részt, de itt negatív értelemben. A nyugovóra térés egy méltatlan halált jelent itt.
A pillérrészek himnikusak, fennköltek. Az elsQ betétrész vidám, a második elégikus. A költQi eszközök közül a megszólítások, a szám és személy fajtája fontos. A vitézi életforma bemutatását fQként retorikai eszközökkel érzékelteti: szónoki kérdésbe foglalt állítás, argumentáció (érvelés), közvetlen buzdítás.
A vers mqfaja közösségi óda, amely közösségnek a költQ is tagja volt. A mq egy értékrend, általánosságban a keresztény hit védelmérQl szól. Ezt abból következtethetjük, hogy Balassi halálos ágyán is Istenhez fordult: A Te katonád voltam én is!

Istenes versei
Istenes versei egész pályáját végigkísérik, a legteljesebbek azonban minden bizonnyal életének válságos idQszakaiban születtek. Panaszai, indulatai törnek fel bennük. Több irodalomtudós szerint Balassi vallásos költészetében alkotta a legeredetibbet, s mqvészileg ezek a legértékesebb alkotásai. A kétségbeejtQ helyzetekbe sodródó világi ember panaszai, indulatai, háborgásai törnek fel belQlük. A vallásos tematika a legszemélyesebb mondanivaló kerete lett számára: elsírja élete kisiklását, szíve nagy keserveit, Qszintén megvallja vétkeit, bqnei bocsánatáért esedezik. Így lesz ez a vallásos líra a reneszánsz költészet szerves része.
Ilyen versei közé tartozik a Kiben bqne bocsánatáért könyörgett, vagy az Adj már csendességet& Hiába kereste az evilági harmóniát, sem egyéni életében, sem a korban, a reneszánsz halódásának évtizedeiben azt már nem találhatta meg. A földi boldogság lehetQségében véglegesen csalódott ember most már csak a belsQ békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni. Könyörgés, érvelés és indoklás váltogatja egymást. A strófaszerkezet is változott: megrövidített Balassi-strófa. 1-2. vsz.: könyörgés 3-6. vsz.: érvelés 7-8. vsz.: könyörgés. Az érvelése mellett önmagával folytat belsQ vitát
8.
Zsoltárköltészet és bibliafordítások

Szenczi Molnár Albert
Életének fQ mqve zsoltároskönyve. Theodor Béza és Clément Marot francia zsoltárfodításai voltak példaképei. De jobban tudott németül és latinul, mint franciául, tehát segítségül használta a francia szövegek német és latin fordításait is. Ezek a Béza-Marot-féle fordítások francia dallamokra készültek. Szenci Molnár meg tudta valósítani, hogy a magyar szövegek jól énekelhetQk legyenek a francia dallamokra. Így került általa a francia dallamkincs a magyar református templomokba. De így valósultak meg magyarul a francia versformák. Francia minták alapján olyan rímképleteket használt, amelyek mindaddig merQben ismeretlenek voltak minálunk. A formabQség pedig káprázatos, a 150 zsoltár mintegy 130 különféle versformában szólal meg.
Szenci Molnár Albert a zsoltároskönyv elQszavában bírálat tárgyává tette az addigi magyar verses fordításokat, kitqnQ irodalmi érzékkel mutatva sutaságaikra, és az is biztonságos ízlésére vall, hogy csupán Balassi Bálint zsoltárfordításában fedezi fel és ismeri el az igazi költQiséget.

Erazmisták
A magyar irodalmi nyelv nemzeti célú megteremtésére és a magyar irodalom létrehozására az elsQ kísérletet a magyar erazmisták tették. A nyelvet fejleszteni kívánták, hogy az alkalmasa legyen arra, hogy az irodalom magyar nyelven születhessen. Erazmus követQi voltak, így a nyelv fejlesztését elsQsorban bibliafordítással képzelték el (Erazmus nézete az volt, hogy a Bibliát mindenkinek lehetQleg az anyanyelvén kell olvasnia), de ezen kívül mindegyiküknek más jellegq mqveik is voltak.

Komjáti Benedek
A három erazmista bibliafordító közül idQben az elsQ. Pozsonyi kanonok volt. Perényiné Frangepán Katalin kérte fel Szent Pál leveleinek magyarítására. Perényinének volt ugyan egy régi Szent Pál-fordítása, de annak „értelme” is, „olvasása” is Komjáti szerint nehézkes volt. Így látott hozzá Pál leveleinek interpretálásához. Az egész munka az Erazmus-féle újtestamentum és annak magyarázatai alapján, valamint a Vulgata szövegének is figyelembevételével készült. Erazmusnak a levelek elé írt argumentumait, egy-egy levél értelmezését teljes egészében átveszi, emellett a fordítás szövegébe zárójelek között beleolvasztja a jegyzetek és parafrázisok megállapításait is. A levelek fordítása nem önálló munka, hanem kompiláció, amelyhez felhasznált, úgy látszik, korábbi magyar fordításokat; szövege ugyanis helyenként egyezést mutat a Döbrentei-kódexben levQ bibliafordítás-részletekkel. A szöveget azonban igyekezett minél jobban az erazmusihoz közelíteni. Egyébként fordítói eljárása még teljesen középkori: szavakhoz tapadó, a latinosságok ellen nem küzd, még nincs benne tudatos nyelvmqvelQ szándék.
Komjáti fordítása Epistolae Pauli lingua hungarica donatae, Az szenth Pál levelei magyar nyelven címen 1533-ban jelent meg. A könyvet ma mint az elsQ teljes egészében magyar nyelvq nyomtatványt tartjuk nyilván.

Pesti Gábor
A pesti patrícius családból származó Pesti Gábor a Jagelló-kori nemesi humanizmus folytatójaként lépett a színre. ElsQ kiadott munkája, az Uj Testamentum (Bécs, 1538), valójában nem tartalmazza az összes újszövetségi könyveket, hanem csak a négy evangéliumot. Fordításához alapszövegként az Erazmus-féle Novum Testamentum-kiadást használta. Ahol ez nem tért el a Vulgata szövegétQl, ott a korábbi magyar szentírás-fordításokból (Müncheni-, Jordánszky-kódex) is merített. Erazmista voltát nyíltan hangoztatta, s az olvasókhoz intézett elQszavában a mestert korunk legbölcsebb embere -ként említette. Újszövetség-fordításában kevesebb az idegenszerqség, nyelve közelebb áll az élQbeszédhez, magyarosabb, mint késQbbi bibliafordításainké általában.

Sylvester János
Harmadik erazmista újszövetség-fordítónk. Alighanem kisnemesi család gyermekeként Szinyérváralján született 1504 körül. Életmqve, az Új Testamentum magyar nyelven, mellyet az görög és diák nyelvbQl újonnan fordítónk, az magyar nípnek keresztyén hütben való íppülísíre (Újsziget, 1541), egy évtized munkája s a nyomtatással való hosszú veszQdség után jelent meg saját mqhelyében. Filológiai felkészültsége, a három szent nyelvben való jártassága egyaránt alkalmassá tette Qt arra, hogy fordítása megfeleljen az erazmusi követelményeknek: a filológiai kritikával ellenQrzött eredeti gondolat hqséges és szabatos tolmácsolásának. Az újtestamentum Vulgata-szövegét nem tekintette egyedül helyes szent szövegnek, de annak a Müncheni-kódexbeli magyar szövegét vagy ennek valamely más, azóta elveszett másolatát Q is felhasználta, akárcsak Komjáti és Pesti. Az eredetibb görög szövegig nyúlt vissza. Fordításában tudatosan minden erejét a helyes értelmezésre fordította, s ebben méltó tanítványa mesterének.
Sylvester biblia-tolmácsolása valóban méltó lett a század tudományos igényeihez, de éppen azért, mert kínos gonddal ügyelt a pontos megértetésre, semmit sem bízott az olvasóra, gyakran vált terjengQssé, körülményessé. Erazmust, a választékos, elegáns stilisztát Sylvester már nem tudta követni. E tekintetben Pesti Gábort tömörebb, mqvészibb, sQt gyakran magyarosabb stílusa Sylvester fölé emeli. Ez utóbbi mqve mégis fejlettebb, mert Sylvester szövegkritikai, filológiai alaposságban minden bibliafordító elQdjét meghaladta.

Károlyi Gáspár
A leghíresebb magyar bibliafordító, a nagykárolyi születésq Károlyi Gáspár. LegjelentQsebb tette a biblia teljes magyar nyelvq fordításának elkészítése és kiadása volt. 1590-ben adta ki az elsQ teljes református bibliát Mantskovics Bálint nyomdájában, Vizsolyban. Forrásul a Vulgata latin és a Septuaginta görög szövegén kívül különösen Immanuel Tremellius latin, valamint Beza latin és görög Bibliája és annak magyarázatai szolgáltak. Székely István és Heltai zsoltárfordításait felhasználta, de a többi magyar bibliafordításhoz való viszonya máig tisztázatlan.
A biblikus nyelv és stílus mintaképévé az Q fordítása vált, holott irodalmi nyelvi színvonal tekintetében helyenként még a korabeli átlagnak is alatta maradt. Károlyi önállóan fogalmazott mqveiben maga is sokkal jobb stilisztának bizonyult, mint bibliafordításában. A teljes bibliának mégis példátlan sikere volt a magyar protestánsok körében, mindig a Károlyi-féle alapszöveget nyomtatták ki újra meg újra: a második világháborúig mintegy száz kiadásban jelent meg.

Az elsQ teljes katolikus bibliát a Vulgata alapján fordította Káldy György. 1626-ban adták ki.



9.
Pázmány Péter
(1570-1637)

A magyar prózastílus történetében kiemelkedQ szerepet töltött be Pázmány Péter (1570-1637), aki egyetemi tanár, tankönyvíró, hitvitázó és papnevelQ volt. Az irodalomtörténetet elsQsorban mint nyelvi alkotó érdekli. Magyar földön Q a legnagyobb képviselQje az irodalmi barokk stílusnak, melynek lényege az érzéki illusztráció. Mint jezsuita fQpap, mint esztergomi érsek megszervezte az újjászületQ katolikus egyházat és egyetemével a magyar katolikus kultúrát. Az ellenreformáció harcos irányítója. A nyelv egyik nagy mqvésze.
1570-ben született Váradon (a késQbbi Nagyváradon), Qsi nemesi családból. A család református volt, amikor tizenkét éves volt, áttértek a katolikus vallásra. A harcosan protestáns Pázmányok harcosan katolikusok lettek, vagyis elfogadták egyetlen útként a Habsburg-uralmat. És a Habsburgokat szolgáló egyház már készülQdött az ellenreformációra, és az ellenreformáció legfontosabb szervezete a jezsuita rend volt. Pázmány Péter jezsuita lett, és a magyar ellenreformáció legfQbb szellemi vezére. A jezsuiták hamar felismerik rendkívüli képességeit, különbözQ külföldi iskolákba küldik tanulni. Krakkóban, Bécsben, majd évekig Rómában képezi magát teológusnak, és fiatalon emelkedik a grazi egyetem filozófiaprofesszorává. Sok nyelven jól tud, latinul is a század jelentékeny stilisztái közé tartozik, de amikor már pontosan tudja a tennivalóját, csak magyarul ír.
1603-ban jön haza, hogy az élére álljon a magyarországi ellenreformációnak. Akkor már mögötte volt kitqnQ fordítása: Grazban a magyar olvasók számára lefordította Kempis Tamás lírai szépségekkel teljes elmélkedQ könyvét Krisztus követésérQl.
Ugyanakkor hamar félelmes tekintélyt szerzett a protestánsokat támadó nagyszámú vitairatával, melyekben a szatíra, a gúny és a humor stíluseszközei gyakran összekapcsolódnak szenvedélyes sértegetésekkel, gyanúsítgatásokkal is. A gorombaság nem szenvedélye, sosem veszti el fejét, fölényes és magabiztos, messze felette áll ellenfeleinek. Már magyar nyelvq vitairatban száll szembe Magyari Istvánnal, a református prédikátorral, aki a katolikusokat vádolja az ország romlásának okaival (Felelet a Magyari István sárvári prédikátornak az ország romlása okairul irt könyvére, 1603), és ettQl kezdve szüntelenül vitázik. A legszellemesebb, ellenfelének képzetlenségét, alacsony szellemi színvonalát eltúlzó és kipellengérezQ polémikus munkája az Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél (1609).
BQven él a barokk stílus díszítQ elemivel. Nagyszabású körmondatai grammatikai bonyolultságuk ellenére is mindig tiszták, áttekinthetQek. Stílusára jellemzQ az érzékletes, realisztikus képek és a közmondásszerq megállapítások s az elvont, misztikus tartalmak összekapcsolása. Hatalmas irodalmi munkásságot fejtett ki. Irodalmi alkotásait elsQsorban a katolikus egyházért való szolgálatnak tekintette, mégis az egyetemes nemzeti értékek hordozói lettek.
Saját kora nagyszabású hitvédelmi mqvét, az Isteni igazságra vezérlQ kalauzt (1613) értékelte a legtöbbre, ennek azonban ma már inkább csak a teológiai-filozófiai szaktudomány szemszögébQl van jelentQsége. Imádságos könyv (1606) címq ájtatossági mqve korának vallásos igényeit elégítette ki.
Szónoki beszédei közelítik meg legjobban a mai felfogásunk szerinti szépirodalom fogalmát. Élete végén, 1636-ban jelent meg Prédikációk címq terjedelmes kötete, mely 101 szentbeszédet tartalmazott. Ez a gyqjtemény több mint három évtized szónoki tevékenységének egésze, és erkölcsi útmutatásban még a mi idQnktQl és a mi törekvéseinktQl sem idegen, hiszen a felelQs, tiszta lelkiismeretq ember életeszményét keresi. Benne a magyar élQbeszédet emelte szónoki mqvészetté. Prédikációit el is mondta a szószéken, azonban csak késQbb foglalta írásba. A katolikus hit igazságáról kívánta meggyQzni hallgatóit-olvasóit, ezért a követhetQ, logikus felépítésq fejtegetésekre összpontosított arányosan tagolt, kiegyensúlyozott körmondataival.
A magyar mqvelQdéstörténetben kiemelkedQ jelentQségq tett a nagyszombati egyetem megalapítása 1635-ben, mely késQbb hosszú ideig az Q nevét viselte (ez a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem).



Régi Magyar Irodalom




~  PAGE 20 ~

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

03.04/2 18 18. század 2.előadás 2006-os zh 3. gyakorlat ábra adó agg zoltán alapozás antropológiatörténet bioinformatika cikk dhm dolgozat éghajlat építészet épszerk épületfizika eu ismeretek flaubert gazdjog hő-és áramlástechnikai gépek írásművelés kérdés válasz kéregedzés kik koaguláció könyv 2 környezet környezeti számvitel kötelező olvasmány középkori európa kőzetek közigazgatás alapintézményei levelező másabb meteo művészettörténet nevelés növényszervezettan növényszervezettan jegyzetek oktatási törvény oscar niemeyer őskor pavic pol.s. számítás vállpénzügy világirodalom 2.