remélem használható...

Országok listájaHungaryMiskolci EgyetemBölcsészettudományi KarSzabad bölcsészetAz Esztétika Határtudományai: KultúratudományVizsgákremélem használható...

A fogalom a colere latin igébQl származik, melynek alapjelentése: mqvelni. A kultúra szót elQször Cato (i.e. 234-149) használja a földdel kapcsolatos mqvelés (szQlQ, kert stb.) értelmében. A cultura agri tehát az embert körülvevQ nyers természet gondozását, ápolását, átalakítását, nemesítését jelentette. Erre az Qsi jelentésre utal a ma is használatos kultúrnövény (azaz: nemesített növény) kifejezés.
A jelentésváltozások, jelentésátvitelek fQbb típusai a következQk:
1. A kultúra fogalma nemcsak a tevékenységet, hanem annak eredményét, a megmqvelt földet is jelenti. Átvitt értelemben: minden mqveltséget , a tárgyét vagy az emberét.
2. ElQször Cicero (i.e. 106-43) (Tusc. 2.13.) használja a cultura animi , azaz a lélek (ki)mqvelése fogalmát. A kultúrafogalom jelentése Cicerónál tehát már teljesen elszakad a szó eredeti, az ember tárgyi tevékenységét kifejezQ tartalmától.
3. Az idQszámítás utáni I. évszázadtól kezdve a kultúra szót egyre gyakrabban használják az istenek tisztelete értelemben.
A kultúrafogalom eddig nem említett jelentésárnyalatai, jelentésváltozásai még a következQk: lakni, valakirQl gondoskodni, erényeket mqvelni, feldíszíteni, megtisztelni, nagyrabecsülni, vallási elQírásokat megtartani. (Ez utóbbi pl. már Cicerónál is.)
A kultúrafogalom konkrét és átvitt értelmébQl egyaránt táplálkozik a mai kultusz szó. Cultus = mqvelt, megmqvelt (föld vagy ember), illetve: ember vagy isten tisztelete .
Összefoglalóan: Cicerótól kezdve a kultúra az anyagi világ (elQbb a föld, majd minden anyagi) megmqvelését, illetve a szellemi (elsQsorban az ember) kimqvelését jelentette.
A kultúra szót a rómaiak után sokáig nem használják. Európában a XVII. században bukkan fel újra a fogalom, majd különösen a német nyelvterületen, illetve a német filozófia hatáskörzetében terjed el. Más nyelvterületeken a kultúra fogalma helyett a ( civilizáció kifejezés a használatosabb.
A XVII-XIX: században a legtöbb szerzQnél a kultúra fogalma elsQsorban az emberi fejlQdés pozitív tartalmára (a természeti nyerseség leküzdése, az ösztönvilág átalakítása, finomodás , a humanitás növekedése stb.) utalt, vagyis az ember anyagi és szellemi tevékenységére, ill. ezeknek a tevékenységeknek az eredményeire. A XIX. század második felétQl kezdQdQen a kultúra fogalmában, annak értelmezésében gyökeres változások mentek végbe. A pozitív értéktartalmakat hangsúlyozó, az európai fejlQdést modellként értelmezQ kultúrafogalom mellett megjelennek a leíró, rendszerelméleti, értékakcentus nélküli kultúrafogalmak (pl. ( a kulturális antropológia XX. században kibontakozó irányzatai). A hagyományos Európacentrikus kultúrafogalomban pedig kialakul az emberi tevékenységek pozitív eredményeit hangsúlyozó anyagi és szellemi értékek, javak összessége definíció (( lexikonok kultúrafogalma).
A kultúrafogalom történelmi jelentésváltozásaiban az általában vett emberi tevékenységbQl - mqvelésbQl - a tevékenység eredményeire, azok összességére való jelentésátvitelben, jelentésvándorlásban a kultúrafogalom eredeti tartalmának és terjedelmének a leszqkülését ragadhatjuk meg.
A legszélesebb értelemben vett emberi tevékenység helyett egyre inkább csak bizonyos típusú emberi tevékenységekre vonatkozik a kultúra kifejezés. ElsQsorban az ún. szellemi (azaz: tudományos, mqvészi, vallási) tevékenységre. A differenciálódás, a fogalmi leszqkülés jele az is, hogy például a tudományos tevékenységekbQl a civilizatorikus tudományok (( civilizáció) a természettudományokra és a mqvészetekre vonatkozik. (Mqveltség = humán mqveltség). A kultúra végül egyetlen tevékenységre és ennek eredményére szqkül. Ez a mqvészet.
A mai publicisztikai és mindennapi nyelvhasználat is a mqvészetekre vagy a mqvészetekkel foglalkozó írásokra vonatkoztatja a kultúrát. Ennek nyelvi kifejezése például a publicisztikában a kulturális rovat kifejezés. A kulturális rovatban szinte kizárólag mqvészeti jellegq írásokkal találkozhatunk. A mindennapi szóhasználat a kultúra fogalma alatt a különbözQ mqvészeti alkotásokat, az azokkal foglalkozó személyek vagy intézmények alkotó vagy kultúraközvetítQ tevékenységét érti.
Némileg tágabb jelentése van a kultúrafogalomnak a társadalom igazgatási szféráiban. A mqvészeti élet mellett az iskolai oktatás és az iskolán kívüli közmqvelQdés területére is kiterjed az igazgatás hatóköre, tehát a kultúra fogalomköre is.
A köznapi kultúrafelfogásban a kulturált , mqvelt (ember vagy társadalom) kifejezés az egyes ember vagy közösség viselkedésére, egyéni és társadalmi magatartására, az emberek egymás közti viszonyait szabályozó szokások, értékek stb. rendszerére vonatkozik - egészen az illemig vagy a jó modorig.
Ez a fogalomhasználat elvileg nem illik bele sem a klasszikus anyagi vagy szellemi mqveltség (kultúrafogalom) körébe, tartalmában azonban a XVII-XVIII-XIX. századi klasszikus kultúrafogalmat idézi fel: a természeti nyerseség leküzdését, az ember (vagy társadalom) kifinomodását, az ösztönvilágból a csiszolt , mqvelt világba lépést, illetve az efelé való emberi törekvést.

1.Elias: kultúra, civilizáció

1. A kultúra fogalma

Civilizáció
Megkülönböztetünk kultúrát és civilizációt. Ez utóbbi szó elQször a francia
nyelvterületen honosodott meg, ahogy arról Lucien Febvre, francia történész írt a két
világháború között. 1929-ber tartott elQadást Civilizáció: a szó és a gondolat címmel.
Míg korábban a civilizált ember fogalmát egyértelmqen megkülönböztették a
vadember fogalmától, addig a 30-as évek közepére e két fogalom egybemosódott.
civilizációnak kezdték nevezni a primitív népek kultúráját is. A hunok civilizációjáról, a
hutuk civilizációjáról beszélnek, noha eddig Qk egyértelmqen a barbárság megtestesítQi
voltak.
A civilizáció szó elQször 1766-ban fordul elQ írott szövegben, elQtte persze
szóban minden bizonnyal létezett, ám max. fél évszázaddal korábban. A civilizáció szó
francia gyökeréhez kapcsolódó szavak (civilité, politesse) egyértelmqen a barbár emberek, a
barbarizmus ellentétjeként jelenik meg. 1770 körül aztán fQnév lesz a korábbi melléknévbQl:
divatba jön a civilizáció terminus, mint a barbarizmus, a barbárság tökéletes ellentettje.

Jól kivehetQ, hogy a civilizáció szót valamilyen kulturális fölény kifejezésével kötik
egybe. Úgy gondolkoznak a francia felvilágosodás gondolkodói a világtörténelem menetérQl,
hogy az a vadembertQl a barbárságon keresztül egy egyenes ívq fejlQdés során vezet a
civilizáltsághoz. A civilizáció eleve egy folyamat, egy fejlQdési ív, egy egyirányú, pozitív út,
ami elQre mutat. (Kivéve Rousseau).
Nemsokára azonban ez a szemlélet is megváltozik: a civilizáció sem egy hármas séma
többé, hanem fokozatai vannak, ráadásul az emberiségen nem egyszerre vonul végig, hanem
földrajzi értelemben és idQbeni s különbözQ szintekre osztódik. Megjelenik a civilizáció szó
többes száma: immáron nem egy egyetemes emberi civilizációról, hanem civilizációkról
beszélnek.
..a civilizációk meg is halhatnak akár, nem feltétlenül maradnak életben, akármilyen
fejlettnek tekintik is magukat.
A társadalom ugyanúgy fejlQdik, halad elQre, ahogy a szellem is egyre kifinomultabb lesz.
Nemcsak társadalmi értelemben, hanem intellektuális értelemben is fejlQdik a világ. Persze
nem egyformán: Guizot szerint Angliában egyértelmqen csak a társadalom fejlQdött, a Német
Birodalomban csak a szellem, az intellektus, és egyedül Franciaországban figyelhetQ meg
mindkettQ elQrehaladása egyszerre. A civilizáció a francia gondolkodóknál valami racionális
és univerzális fejlQdés lenne. A barbárságból kivezetQ út, emancipáció.

Kultúra
A Német Birodalom területén ezzel az egyetemes és racionális fejlQdést tükrözQ felfogással szemben egy másik szó került lassan az érdeklQdés középpontjába. A kultúra szó játszott központi szerepet a német gondolkodók írásaiban. Alexander Humboldt szerint egy törzs lehet civilizált abban a külsQdleges értelemben, amit adott esetben egy politikai rendszer vagy anyagi fejlettség jelöl, ám ettQl függetlenül kulturálatlan, mivel szellemiekben nem tud semmi jelentQset felmutatni.
Norbert Elias, a nácik elQl 1993-ban Londonba menekülQ történész dolgozta fel legjobban a kultúra szó jelentésének történetét. A civilizáció folyamata címq könyvében foglalja össze a kultúra jelentésével összefüggQ gondolatait, melyet 1939-ben publikál, de elismerésre a könyv csak jóval a második világháborút követQen tesz szert.
Elias szerint a francia hagyományban a civilizáció szó egy olyan sokoldalú egészre vonatkozik, amely a társadalompolitikai, gazdasági, vallási, technikai, morális életét is befolyásolja. Ezzel szemben a német gondolkodók szemében a civilizáció elsQsorban valami külsQdlegeset jelent, valami anyagit, valami kézzel foghatót, ami ráadásul mégis egyetemesen emberi. A német kultúra szó viszont éppen helyhez és idQhöz kötött, és elsQsorban a lélekkel, egészen pontosan egy adott nemzet lelkével hozható összefüggésbe. Saját szellemi teljesítményük méltatásakor sohasem a német civilizációról, hanem a német kultúráról beszélnek.
Intellektuális, mqvészi és vallási tényezQk játszhatnak csak szerepet a kultúra
kialakításában, gazdasági, politikai vagy egyéb társadalmi tényezQk nem befolyásolják az íly
módon értelmezett kultúrát. A kultúra ezen túlmenQen nemcsak nemzeti volt, hanem egyben
valami személyes is. A szót egyébként J.G. Herder vezette be, aki Cicero-tól kölcsönözte a
fogalmat. Cicero még a mezQgazdasági mqveléshez kapcsolható kifejezést vetítette rá az
emberi gondolkodás fejlesztésére, mqvelésére. A német kultúra szó így elsQsorban a szellem,
a lélek mqvelésének, képzésének (Bildung) hátterében érthetQ meg. Egy francia vagy angol
polgár nevezhette magát civilizáltnak, anélkül, hogy azért megdolgozott volna. Pk egyszerqen
bele születtek a civilizációba, nem kellett mást tenniük civilizáltságukért. Ellenben egy német
csak akkor nevezhette magát kulturált embernek, ha szellemi képességeit kifejlesztette, ha
nevelték és oktatták.
A civilizáció a németek szemében valami veszélyesen egyetemeset jelentett, ami a
helyi és egyedi kultúrákat felfalhatja. Ez az erQszakos mivolta a civilizációnak a németek
szerint abból is eredt, hogy a francia philosoph-ok tulajdonképpen udvari filozófusok lettek
volna, akik támogatták a központosított királyi udvari politikát. Ezzel szemben a német
értelmiségiek még a kis fejedelemségekben is mindig az ellenzék pozícióját foglalták el. A
német társadalmi elit az Q szemükben egyenesen kulturálatlan volt. A társadalmi életbQl való kizártságuknak is köszönhetQ, hogy befelé forduló mqvelQdéseszményt vallottak magukénak,
amelyben az egyén tudományos és mqvészi tudásának fejlesztése álla középpontban.
Civilizáció és kultúra különbsége rávetítQdött minden másra: lelki erény és
materializmus, becsületesség és ügyeskedés, ravaszkodás, egy belsQbQl fakadó moralitás és
egy külsQdleges udvariasság ellentéte vált a kettQ ellentétébQl. Mindeközben Németországban
a konzervatív forradalomnak köszönhetQen létrejött egy új értelmiségi réteg, amely már
nem a szellem és a lélek mqvelésével kacsolták össze a kultúrát, hanem valami elementáris
ösztönnel, miközben a racionális civilizációval szemben továbbra is kritikusak voltak. A
kultúra organikus valami, ami ösztönösen megvan egy-egy népben, szemben a mqvileg
létrehozott civilizációval. A civilizáció egy üres váz marad, mindenféle spirituális alapzat
hiányában. Legjelesebb képviselQje ennek a fajta kultúrafelfogásnak: Oswald Spengler. A
racionális szellem, amely a 19. század végére a német államot és társadalmat is utolérte a
második ipari forradalom keretében, veszélyeztette a német népi lelkiséget.
Persze a Bildung értelmétQl eltérQ német kultúrfogalomnak is megvannak a gyökerei:
Dilthey szellemtörténete a racionálisan megmagyarázható törvényekkel szemben a
természettQl elemelkedett szellem kibontakozását alapul. A franciák magyarázataival szemben
a német gondolkodók megérteni akarnak.
2.-3. Elias: a nyugati civilizáció kialakulása,fejlQdése

A nyugati civilizáció folyamatát az teszi különös és egyedi jelenséggé, hogy itt olyan mérvq funkciómegosztás, annyira stabil erQszak- és adómonopólium, olyan nagy területeket és embertömegeket átfogó interdepenciák és versengések jöttek létre, mint még soha a világtörténelemben.
A nyugati társadalom sajátosságaihoz tartozik, hogy fejlQdése során jelentQsen csökken az ellentét a felsQ és az alsó rétegek helyzete és viselkedési szabályai között. E fejlQdés során az alsó réteg jellemzQi valamennyi többi rétegben elterjednek. Ennek tünete, hogy a nyugati társadalom egésze fokozatosan rendszeresen dolgozó társadalommá vált; korábban a munka az alsó rétegeket jellemezte csak. Egyúttal elterjednek az egész társadalomban olyan jellegzetességek is, amelyek korábban a felsQ rétegek megkülönböztetQ jegyei közé tartoztak. A külsQ társadalmi kényszerek átalakulása belsQ kényszerekké, automatikus, magától értetQdQ szokássá vált ösztönszabályozása és affektus-visszafogássá % amely általában csak olyan emberek esetében lehetséges, akik védettek a kard vagy éhhalál általi legszélsQségesebb testi fenyegetéstQl % Nyugaton egyre inkább a széles néptömegekben is végbemegy.
A funkcionálisan magasabban elhelyezkedQ rétegek viselkedésmódjainak ez az állandó beépülése a feltörekvQ alsóbb rétegek viselkedésébe igen jellemzQ a felsQ rétegek sajátosan meghasadt helyzetére ebben a folyamatban. A messzire tekintéshez való hozzászokás, a viselkedés és az affektusok szigorúbb szabályozása, amelyek % funkciójuk és helyzetük révén % a mindenkori felsQ rétegekben megszokottá válnak, fontos eszközök ezeknek a rétegeknek, tehát például a gyarmatosító európaiaknak a kezében ahhoz, hogy fölénybe kerüljenek másokkal szemben; ezek e rétegek megkülönböztetQ jegyei, a felsQ réteg presztizsadó vonásai közé tartoznak.Ezért torolja meg többé-kevésbé bojkottal az ilyen társadalom az ösztön- és affektusszabályozás bevett sémája elleni vétket, valamelyik tagjának elengedettségét; annál szigorúbb a megtorlás, minél nagyobb az alul levQ társadalmi csoport ereje, minél jobban törekednek felfelé e csoport tagjai, és minél erQsebb a konkurencia-, vagyis az egyazon esélyekért folyó harc a felsQ és az alul lévQ csoportok között. A társadalmon belül így a felsQ rétegek tagjainak egymás felett gyakorolt erQs társadalmi felügyeletében jut kifejezésre az az ár, az erQfeszítés és a messzire tekintés, amelyet e rétegnek kell fizetnie, hogy megtarthassa pozícióját. A félelem, amely az egész csoport helyzetébQl, a magas pozíció fenntartásáért folytatott harcából s e pozíció nagyobb vagy kisebb fenyegetettségébQl származik, ezen a módon közvetlenül a viselkedési szabályrendszer betartására, a felettes én kifejlesztésére ösztönzi a réteg egyes tagjait; egyéni szorongássá, a személyes lealacsonyodástól vagy akár csak a saját társaságán belüli presztízscsökkenéstQl való félelem csap át; s ez a belsQ kényszerbQl kitenyésztett félelem attól, hogy az egyén tekintéje csökken mások szemében % jelenjen meg akár szégyenérzet, akár önérzet formájában %, ez szüli meg újra és újra szokásszerqen a megkülönböztetQ viselkedést s emögött a szigorú önszabályozást.
Míg azonban egyfelQl ezek a felsQ rétegek % s mint mondtuk, sok tekintetben felsQ rétegbeli funkciókat töltenek is be a nyugati nemzetek mint egészek % arra törekszenek, hogy minden erQvel megQrizzék a megkülönböztetQ jegyeikként sajátos viselkedésüket és a rájuk jellemzQ ösztönszabályozást % s erre kénytelenek is %, addig, másfelQl, saját helyzetük és az egész mozgásnak a szerkezete, amelyben sodródnak, hosszú távon végül is egyre inkább a viselkedésbeli különbségek gyengülését kényszeríti ki. A nyugati civilizáció terjedésének mozgása elég világosan mutatja ezt a kettQs jelleget. Ez a civilizáció a nyugati emberek megkülönböztetQ és fölényt adó vonása. egyúttal azonban a nyugati emberek saját konkurenciaharcuk nyomására az emberi kapcsolatoknak és funkcióknak a saját normájukhoz igazodó megváltozását hozzák létre és kényszerítik ki a föld nagy részén. A világ nagy részét változtatják függQ helyzetqvé, s egyúttal % az elQrehaladó funkciómegoszlás újból és újból megfigyelhetQ törvényének megfelelQen % Qk maguk is függeni fognak tQle. EgyfelQl, egy sor intézmény vagy saját viselkedésük szigorú felügyelete révén sokat emelnek saját maguk és az általuk gyarmatosított csoportok közé, amelyeket az erQsebb jogán maguknál alacsonyabb rendqek tekintenek; m$„’”š¨ÄÌ, : ô






:
<
R
Ì
æ
À
Î
F

f

´

Ð

¨
Ð
ì
ú
P^¨Ðîü¤°²Þà<>\^šœæôt‚€Ž”¦* > ® ZhŽ’¨:H”¤ê
PjÀÎÌÎÔùñùñçùÝùñùñùñùñùñùñùñùÝùñùñùñùÝùÝùÝùÝùñùñùñùñùñùñçùÝùñùÝùñùñùÝùÝùÓùñùÝùñùñçùñùÝùÓùñ j®ðh¢hç&Çh¢hç&Ç5\h¢hç&Ç6]h¢hç&Ç>*

h¢hç&ÇS0
¶

ð êâ:œ âò0 j$6(*r,b/d/ /¢/Î/æ/~0*1Ü1öêêêêêêêêêêêêêêêÜÜÜÎÜÜÜÜ dð ¤7$8$H$gd*W' dð ¤7$8$H$gdÞSS
$„7`„7a$gdç&DŽ7`„7gdç&Ç *D ¸ºÈ !0!>!ø"ú"ü"#È#Ö#V$f$j$t$’$”$˜$š$®$°$ú$ü$b%d%t%x%%’%ü&
't(‚(ì)ú)0*>*++"+4+6+J+L+f+j+Æ+è+.-<-Ð-Þ-b/d/ /¢/ùñùñùçùñùÝùçùñùÝùñÓùñÓùÓñÓùÓùÓÝÓùÓùÝùÝùÝùÝùñÓùÓùÓñÓùñùÝùÝù± !h¢h*W'5>*CJ\^JaJ!h¢hÞSS5>*CJ\^JaJ!h¢hç&Ç5>*CJ\^JaJh¢hç&Ç6]h¢hç&Ç5\ j®ðh¢hç&Çh¢hç&Ç>*

h¢hç&Ç=¢/¨/Ê/Ì/Î/ÜBìB¦dªd°d²deeeeJgLg¶l¸lÈmÊmðàÐàõ啇¥•w¥`O`4`44h- h- @ˆýÿCJOJPJQJaJmH nH sH tH h- h- CJPJaJnH tH ,h- h- @ˆýÿCJPJaJmH nH sH tH h¢hÞSS5>*CJ^JaJh¢h- 5>*CJaJh¢h£g5>*CJ^JaJh¢h- 5>*CJ^JaJh¢hÞSS5CJ^JaJh¢hÞSSCJ^JaJh¢hç&Ç5CJ\^JaJh¢hÞSS5CJ\^JaJh¢h*W'5CJ\^JaJ Ü1p2

3Â3p4‚45È5€687î7ð7ž8R9ü9¾:;¬;\<=À=Ø=‚>Ä>x?.@â@’AJBññññññññññññññññññññññññññññ dð ¤7$8$H$gdÞSSJBÚBÜBìBªFFI*NÊN„O4PêP˜QPRS¼S>T™T¯TU¶VpW XÖXBZäZ|[0\è\š]ññññññññññññññññññññññññññññ dð ¤7$8$H$gdÞSSš]N^_¤_^` aÄa\bc cXd¦deeLgBn¤}®š°š›"±ñññññññññññññÛÛÛÛÖÀÀ$ „Ædð¤d ¤d[$\$]„Æa$gd£ggdÞSS$ „dð¤d ¤d[$\$]„a$gd- dð ¤7$8$H$gdÞSS Êm@nBnÂpÄpqqV|X|Ê|Ì|¢}¤}ú}ü}Ò~Ô~îð€ €æ„è„”…–…‡ ‡:‡<‡’‡˜¬š®š°š¶šéØé½é½é½é½éØé½é½é½é½é½é½é¤éé‹ét`&h¢h£g5>*CJPJaJnH tH ,h¢h³T¢@ˆýÿCJPJaJmH nH sH tH U,h¢h- @ˆýÿCJPJaJmH nH sH tH 0h¢h- @ˆýÿCJPJ^JaJmH nH sH tH 4h- h- @ˆýÿCJOJPJQJaJmH nH sH tH h- h- CJPJaJnH tH ,h- h- @ˆýÿCJPJaJmH nH sH tH "ásfelöl viszont, társadalmi formáikkal együtt viselkedésformáikat és intézményeiket is elterjesztik ezek között a csoportok között. Jórészt, anélkül hogy tudnák, olyan irányba munkálkodnak, amely elQbb-utóbb oda vezet, hogy gyarmatosítók és gyarmatosítottak között csökkentek a különbségek mind társadalmi erQ, mind a viselkedés tekintetében.

4. Williams: kultúra, Tenbruck: polgári kultúra
A kultúra meghatározásának három általános módját különíthetjük el. Az elsQ, az "eszményi" mód szerint a kultúra nem más, mint az emberi tökéletesedés bizonyos abszolút és egyetemes értékek szempontjából vett állapota vagy folyamata. Ha ezt a meghatározást elfogadjuk, a kultúra elemzése az emberek életében és alkotásaikban megnyilvánuló azon értékek felfedezésére és leírására törekszik, amelyek feltehetQleg egyfajta idQtlen rendet alkotnak vagy folyamatosan az egyetemes emberi állapotra utalnak. A második, a "dokumentáló" mód szerint a kultúra az emberi gondolkodásról és tapasztalatról részletesen beszámoló szellemi vagy képzeleti mqvek együttesét alkotja. EbbQl a meghatározásból kiindulva a kultúra elemzése egyet jelent a kritikai tevékenységgel, mely a tapasztalatok és a gondolkodás természetét, a nyelvformákban és konvenciókban megtestesülQ elemeit írja le és értékeli. Ez a fajta kritika igen széles skálán mozoghat: hasonlíthat az "eszményi" elemzéshez, a "világ legnagyszerqbb gondolatainak és írásainak" felfedezéséhez; lehet olyan folyamat, amelyben a figyelem, bár nem feledkezik meg a hagyományról, a vizsgált mqre összpontosul (minthogy ennek magyarázatát és értékelését tekinti végsQ céljának); és végül lehet olyan fajta történeti kritika, amely az egyes mqveket elQbb elemzi, majd azon hagyományokhoz és társadalmakhoz igyekszik kötni, amelyekben azok megjelentek. Végül a harmadik, a "társadalmi" meghatározási mód szerint a kultúra sajátos életmódot ír le, amely bizonyos jelentéseket és értékeket nemcsak a mqvészetben és a tudományban, hanem az intézményekben és a mindennapi magatartásban is kifejez. EbbQl a meghatározásból kiindulva a kultúra elemzése tisztázza valamely életmód, valamely kultúra nyíltan vagy burkoltan kifejezett jelentéseit. Az ilyen elemzés magában foglalja a már említett történeti kritikát, amely az egyes hagyományokhoz és társadalmakhoz viszonyítja a szellemi és képzeleti alkotásokat, de az életmód azon elemeinek elemzését is, amelyet az egyéb meghatározásokat követQk nem is tartanak "kultúrának": a termelés szervezetét, a családszerkezetet, a társadalmi viszonyokat kifejezQ vagy irányító intézményeket, a társadalom tagjainak jellegzetes érintkezési formáit. Ez a fajta elemzés ugyancsak széles skálán mozoghat: az "eszményt" hangsúlyozva, bizonyos abszolút vagy egyetemes, de legalábbis magasabb vagy alantasabb jelentések és értékek felfedezésére törekedhet; valamely életmód tisztázására törekedve "dokumentálhat"; és végül nyomatékosíthatja, hogy az egyes jelentések és értékek tanulmányozásakor nem annyira ezek összehasonlítására, és ezáltal holmi rangsor fölállítására törekszik, hanem változásaik módját tanulmányozva olyan "törvényeket" és "irányzatokat" igyekszik felfedezni, amelyek révén a társadalmi és kulturális fejlQdés egésze érthetQbbé válik.
Friedrich Tenbruck szerint  akinek polgári kultúráról szóló cikkét a tanulmány e
része megírásakor vezérfonalul használtam  a tudomány volt a kultúra össztársadalmivá
válásának egyik fontos színtere. A 19. század vége neveléstudománya fontos része a
korabeli polgári kultúrának.
A kultúra & az általános életnek az az immár elkülönült és önállósult szférája,
amelyben a »kulturális javakat« többnyire írásban rögzített »kulturális objektivációként«
termelik és továbbítják. Sem nem a pusztán készen kapott tartalmakhoz és formákhoz kötQdQ,
hagyományos szimbolikus rend (& ) sem nem a rendek tipikus életformáinak szokásos
és példamutató mintázata. (25)
Tenbruck hangsúlyozza, hogy a polgári kultúra nem a hagyományos, rendi értelemben
vett polgárság kultúrája. S bárhogyan keletkezett is, nevére nem mint egy osztály különös
kultúrája, hanem mint valamennyi polgár általános kultúrája jogosult, amelyben valamiképp
mindenki részesedett. Nem azért hívták polgárinak, mert a polgárság rendi kultúrája
kívánt lenni, hanem azért, mert csak
polgárként részesedhettek benne, s csak
azok, akik e kultúra nyilvános reflexiójához
és szabad társadalmasulásához csatlakoztak.
Nem azért vált hatalmassá, mert az egyik
rend kultúrája volt, hanem azért, mert olyan
általános és nyilvános kultúra volt, amelynek
az ember akarva-akaratlanul, közvetlenül-
közvetve, de részese lett. (26)
Ha az újfajta polgári kultúra nem a régi,
rendi értelemben vett polgári kultúra, akkor
nem is annak alapvetQ értékei mozgatják.
(27) A neveléstörténetben létezik a felfogás,
miszerint Herbart a régi, puritán polgári erkölcsökre
és nevelési elvekre alapulva öszszegezte
a pedagógiáját, és hozta létre azt tudományként.
(28) A reformpedagógia ebben
az értelmezésben az újfajta polgári kultúra
térhódítása a neveléstudományban.
Az eredetileg feltett kérdésünk egyik felére,
tudniillik miért akkor alakult ki a reformpedagógia,
amikor, azt a nagyon banális választ adhatjuk, hogy azért, mert a polgári kultúra
akkorra vált olyan erQssé a neveléstudomány területén, hogy a herbartiánus pedagógiával szemben gyQzelemre segítse saját paradigmáját, a reformpedagógiát. A reformpedagógia polgárosodást jelent a neveléstudományban.
Ezzel a meghatározással egy lépéssel közelebb jutottunk a tudósok paradigmaválasztásában szerepet játszó szubjektív elem meghatározásához, mivel azt a polgári kultúra sajátosságai között kell keresni. Ehhez azonban érdemes bevezetni a kultúra egy másfajta értelmezését. Raymond Williams ezt írja: Bizonyos értelemben az érzések struktúrája alkotja & egy-egy korszak kultúráját. (29)
A polgár egy bizonyos érzelmi struktúrával rendelkezQ ember. A szubjektív elemet tehát az érzelmi struktúrában kell keresni. Még pontosabban az érzelmi szerkezet változásában.
Összeötvözve a két kultúraelméletet, azt mondhatjuk, hogy csak azt tartozhatott a polgári kultúrához, aki rendelkezett a megfelelQ érzelmi struktúrával. A tudósokat a reformpedagógia mint paradigma választására az ösztönözte, hogy az jobban megfelelt az érzelmi struktúrájuknak.
A kultúra, kulturáltság, civilizáltság - s ez utóbbira még röviden visszatérek - fogalma tehát a 19. században már társadalmakra vonatkoztatva is megjelent. E ponton jó alkalmunk nyílik arra, hogy megvizsgáljuk, vajon milyen okai lehetnek e fogalom használatában történt változásoknak. Friedrich H. Tenbruck elmélete szerint e szó (ti. a 'kultúra') használata, illetve hirtelen elterjedése, "kulcsszóvá" emelkedése szorosan kapcsolódik a modern társadalom történetéhez. Szerinte ugyanis az egyes társadalmak "szótárának" vannak kulcsszavai, melyek az adott társadalom önmegértését, a valóságról alkotott elképzelését jellemzik. "Felvételük [ti. a kultúra és a társadalom kifejezésének] a népnyelvbe azt a felismerést tükrözi, hogy a társadalmi változás a társadalom új szerkezetét, új típusát hozta létre."HYPERLINK "http://www.phil-inst.hu/uniworld/kkk/crosscul/kondor/1.htm" \l "N_1_" (1) A 'kultúra' és a 'társadalom' hirtelen kulcsszóvá válása a 18. században egyrészrõl a kultúra dinamikus önállósulásának - egyfajta szekularizációnak köszönhetõen -, másrészrõl a társadalom önkényes társulások általi alakításának, formálásának tudható be.HYPERLINK "http://www.phil-inst.hu/uniworld/kkk/crosscul/kondor/1.htm" \l "N_2_" (2) Ezen elképzelésbõl világosan kitûnik: társadalom és kultúra oly szorosan összefüggõ fogalmak, hogy a köznyelvi használatban is nagyjából egy idõben tettek szert kulcspozícióra.

5.
6. Bordieu: szociológia és kultúra
A társadalmat folyamatos történelmi felhalmozás eredményének tekinti. Bevezeti a tQke fogalmát, de nem közgazdasági értelemben. Társadalmi energia, fehalmozott munka a tQke mely nem hip-hop sajátítható el hanem idQ kell hozzá.
Az elsajátításnak 2 formáját különbözteti meg:
a) anyagi b) inkorporált
Funkciója: elosztási struktúra keletkezik mely kényszerként teremti meg a társadalom tagoltságát, rendszerét (struktúráját).
Három fajtáját különbözteti meg a tQkének: gazdasági
kulturális
társadalmi
A kulturális tQke 3 formában létezhet:
1. bensQ inkorporált formában: pl.mqveltség
2. tárgyiasult állapotban: képek, könyvek
3. intézményesült állapotban
A humán tQke teoretikusaival vitatkozik a kulturális tQke boncolgatásának folyamán. ElQbbiek azt vallják, hogy a tehetség velünkszületett tulajdonság. Bourdieu tagadja ezt. Valamint azt állítja h. a társadami tQkét a kulturális tQke segítségével gazdasági tQkévé lehet alakítani.
1. hogy bensQvé tegyük a kultúrát idQre van szükségünk ezt már a szöveg legelején leszögezi. De az idQ mennyisége függ valamitQl, mégpedig a neveltetéstQl, mert késQbb ez fogja meghatározni azt, h. mennyi idQt kell(vagy akarunk) tanulásra fordítanunk(ni). IdQvel tulajdonsággá válik a birtokolt tQke de átörökítése láthatatlanul megy végbe a társadalomban.
& .elsajátításának folyamata & ..csak azokban a családokban megy akadálytalanul és idQveszteség nélkül végbe, amelyek olyan erQs kulturális tQkével rendelkeznek, h. az egész szocializációs idQszak egyben felhalmozási idQszak is& & ..a kuturális tQke átadása a legleplezettebb tQkeátörökítési forma.
2. materiálisan adható át hiszen tárgyi formában létezik. Ezt is kétféle módon lehet elsajátítani vagy a megfelelQ anyagi javak birtokában vagy inkorporált kult tQke birtokában (ami szintén anyagi javakat követel, de ezt majd késQbb fogjuk látni).
3. Az intézményesült kulturális tQkérQl annyit kell tudnunk, h. titulusokon keresztül intézményesül ezáltal a kultúra mely felmenti hordozóit az állandó bizonyítás alól és arra kényszeríti az embereket, h. elismerjenek valamit. Ám a tanulás is anyagiakat követel .
gazdasági tQke ’! kulturális tQke’! gazdasági tQke

A szociológus Pierre Bourdieu számára a kompetencia mindazon tulajdonságokat foglalja magában, melyek az egyén  esetünkben esztétikai alany  társadalmi személyiségét alkotják. A kódok elsajátítása társadalmilag meghatározott, a kódhasználat szintje bizonyos társadalmi rétegekben újratermelQdik. A belsQvé vált minták rendszere azután személyiségvonásként, habitusként mqködik és meghatározza az azonos társadalmi helyzetq egyének észlelési, gondolkodási, cselekvési és értékelQ beállítódásait. Bourdieu habitus kategóriája alkalmas az esztétikai ízlés, válogatás, értékpreferencia-beállítódás tényszerqségeinek elméleti szociológiai nézQpontból való áttekintésére. Ehhez a mezQ fogalmát is be kell vonni, amely a viszonylag autonóm cselekvésközegekben a különbözQ pozíciójú egyének hatalma és érvényesülési stratégiái által konstituálódik. A mezQ strukturálja a habitusokat, a habitusok pedig a mezQt jelentésteli világként építik fel. A habitus minden pillanatban strukturálja az új tapasztalatokat a szelekció törvényszerqségei által meghatározott korlátok között, s egy sajátos integrációt valósít meg ugyanazon osztály tagjainak elsQ tapasztalatai és a késQbbiek között. HYPERLINK "http://feek.pte.hu/tudasmenedzsment/index.php?ulink=608" \l "_ftn16" \o "" [16] A szimbolikus viszonyok logikája kényszerítQen hat az egyénekre. A nyelvi habitus például a nyelv által adott lehetQségek felhasználásának képessége, az esztétikai kompetencia pedig ebben a szimbolikus mezQben kulturális tQkeként mqködik. A gyerekkori nevelés és a késQbbi tapasztalatok megerQsítik, hogy a kulturális tQke típusai megszerzésre és megóvásra méltóak. HYPERLINK "http://feek.pte.hu/tudasmenedzsment/index.php?ulink=608" \l "_ftn17" \o "" [17] A kulturális tQkefajták birtoklása konvertálható materiális tQkébe, és fordítva. Vannak történelmi szituációk és társadalmak, melyekben a felhalmozás egyetlen formája a szimbolikus tQke, amely lehet presztízs, hírnév, de kompetencia is. Más szituációkban a materiális tQke birtoklása egy ideig felemásan vonzza a szimbolikus tQkefajtákat. A kulturális tQke  például az esztétikai-mqvészeti kompetencia és a mqvészeti ízlés  elsajátítása a látensen mqködQ társadalmi mezQk szokásnorma determinációi szerint mqködik, öröklQdik és termelQdik újjá. Az egyes emberek cselekvéseit meghatározóan szituációkra szabott, tudattalanul mqködtetett rutinok irányítják, a felnövekvQ generáció is puszta utánzással sajátítja el ezeket. Az olvasás szokása, a tárlatlátogatás szokása, az operába járás szokása észrevétlenül építi vagy nem építi be a személyiségbe a kompetenciához szükséges kódokat, amelyeket utólag, egyénileg pótolni sokkal nehezebb. Azonban nem reménytelen, ha a szoktatás intézményes módjaira, vagy a mqvek mellé a kódok mellékelésére gondolunk, amely egyrészt a francia szociológia társadalmi egyenlQtlenségek csökkentésére irányuló elkötelezettségét mutatja, másrészt azt a facilitációs gyakorlatot, mely a múzeumok és mqvelQdési-mqvészeti intézmények keretei között történik (ismertetések, leírások, információk elhelyezése, közrebocsátása).
7. Hunter: esztétika és kultúra
Ian Hunter  az esztétikát a tényleges emberi életvitel jellegzetes módjaként írják le, vagyis mint olyan technikák és tevékenységek önmagában megálló együttesét, amelyek a magatartás és az események problematikussá tételét szolgálják, továbbá lehetQvé teszik, hogy az egyén valamilyen esztétikai létezés alanyaként alkossa meg önmagát
8. Adorno: mqveltség és kultúra
9.Gans és Schulze: népszerq kultúra és magaskultúra

Herbert J. Gans: Népszerq kultúra és magas kultúra (Sz. gy.):
A magaskultúra védelmezQi szerint a népszerq kultúra mind a fogyasztóra, mind pedig az egész társadalomra káros tömegkultúra. A népszerq kultúra használói ennek épp az ellenkezQjét állítják.

A kultúrák közti különbségek:
A magaskultúra kevés embert vonz, míg a népszerq kultúra nagyon sokat. Mivel a népszerq kultúra közönsége nagyobb, így heterogénebb. A népszerq kultúrát gyakran tömegtermeléssel állítják elQ. A magaskultúra néhány használója eléggé gazdag ahhoz, hogy eredeti festményeket vásároljon pl., de az Q többségük is be kell, hogy érje a tömegesen elQállított termékekkel, mint a népszerq kultúra képviselQi.

A népszerq kultúra veszélyezteti a magaskultúra-át:
A múltban a magaskultúra csak a népmqvészetbQl merített, különösen azóta, hogy az a népet már nem érdekelte, de amióta a népmqvészet kihalt, a magaskultúra kénytelen annak kommersz utódjától, a népszerq kultúrától kölcsönözni. A népszerq kultúra talán többet vesz át a magaskultúrától, mint fordítva, de részben azért, mert nagyobb közönsége több kulturális terméket igényel. Ha nem létezne népszerq kultúra, a magaskultúra alkotóinak más, nem kulturális tevékenységekkel kellene pénzt keresniük. Szigorúan gazdasági szemszögbQl a magaskultúra rosszul fizetQ iparág, ezért tudja munkásai egy részét pl. a népszerq kultúra elhódítani.

A népszerq kultúra rossz hatással van a közönségre:
Az a baj, hogy a népszerq kultúra tartalmának objektív mérése azt nem méri, hogy a közönség ilyen jelentést tulajdonít annak, amit lát vagy olvas, pedig ez a jelentés gyakran más, mint a kritikusok adta értelmezés. Azt sem bizonyítja meggyQzQen semmi, hogy ez a tartalom nemkívánatos hatásokat váltana ki. A hírek hatása sem ugyanaz. Van, aki hatása alá kerül, van, aki nem. A média annak rabjaira fejt ki negatív hatást. Egyes emberekre határozottan rossz hatással van, de ez nemcsak a médiáról mondható el, hanem a társadalom minden intézményérQl, még a családról is.

A magaskultúra alkotói irányultságú, a népszerq kultúra felhasználói irányultságú. A magaskultúrának ugyanúgy szüksége van a közönségre, mint a népszerq kultúrának, de attól fél, hogy a közönséget elcsábítja a felhasználói irányultságú kultúra, vagy azt kezdi követelni, hogy a magaskultúra-is alkotás folyamata rá is tekintettel legyen. A magaskultúra emiatt kényszerül arra, hogy támadja a népszerq kultúra-át.
A magaskultúra csak úgy Qrizheti meg alkotói irányultságát, ha bizonyítani tudja. csak a magaskultúra igazodik esztétikai mércékhez, csak az Q alkotói és közönsége teljes emberi lények, ami feljogosítja kulturális státusza és hatalma fenntartására. A kritika részben a védekezés ideológiája, amely a magaskultúra kulturális és politikai kiváltságainak megQrzését szolgálja.

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

1. 19. század 5.előadás agg zoltán alkotmánytörténet ambrus judit anyag atom b1 bioetika deklaratív programozás descartes direkt éghajlat elemzés építésszervezés i. falusi turizmus fejlődés filozófia tételek filozófiatörténet fizika 1 geodézia gyep növényzet illeték kidolgozott kérdések légzés leppelés logika magvas növények mechanika 2 nyelvművelés öko 1 őskor pcd peter behrens preromán setting prices speech sounds szamitogep szellemi tulajdon szerep szte termelés tükör tűzvédelem vállalat vállpénzügy villamos gépek vízép xls vizsga