A szombatnap ünneplése

Országok listájaHungaryBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi EgyetemÉpítészmérnöki KarépítészmérnökiSzakrális TerekA szombatnap ünneplése

\*Arial;Arial CE;. A szombatünneplésnek vannak-e történelmi nyomai?
A keresztény egyháztörténelem csakis vasárnapünneplésrõl tud.
Válasz:
Vannak nyomai a szombatünneplésnek is! Példaként megpróbálok idõrendbe sorolva ismertetni ezzel kapcsolatos idézeteket:
"Pál apostol elõre látta, hogy magában az egyházban bekövetkezik a Krisztus eredeti tanától való szakadás és sok téves tan húzódik be az egyházba. Krisztus elõtt a hatodik században Dániel próféta megjövendölte, hogy megjelenik egy erõ, amely 'véli, hogy megváltoztatja az idõket és a törvényt'. Dn.7,25. Ez a prófécia az istentiszteleti idõ, és Isten törvényének megváltoztatására vonatkozik. Ezek a próféciák nagyon korán kezdtek teljesedni. János apostol halálával az elsõ század végén Jézus életének utolsó élõ tanúja is eltûnt és már akkor érezhetõbben kezdett mûködni a 'törvényszegés titkos bûne', amirõl Pál apostol is írt. Magában a keresztény gyülekezetekben kezdték lassan és fokozatosan elhagyni a Szentírás némely igazságait, helyettük pedig a pogány szokásokat és a görög filozófusok tanításait kezdték bevezetni. Ezekre a változásokra különösen az úgynevezett keresztényi bölcsészek és tanítók voltak nagy hatással, akik sok esetben inkább a görög filozófiával, mint Krisztus tanával voltak áthatva. A változtatásokat, közöttük azt az igyekezetet is, hogy a szombat mint Isten nyugalomnapja felcserélõdjék a vasárnappal a hét elsõ napjával, lassan, fokozatosan és majdnem észrevétlenül eszközölték. Ami a vasárnapot, mint ünnepnapot illeti, azt elõször a szombat mellé kapcsolták és az csak késõbb kezdett nyomást gyakorolni a szombatra. Erre a folyamatra különféle tények hatottak. A legrégibb keresztényi könyvkiadványok /azaz az úgynevezett apostoli atyák: Római Kelemen, Antiochiai Ignatius, Policarp stb./ iratai objektív tanulmányozása alapján nem lehet megállapítani, hogy a vasárnap mint ünnepnap már az õ idejükben, azaz a második század elején megjelent volna. Ez még az ifjú Trajanus császárhoz intézett Plinius-i levélbõl sem derül ki, mert abban csak az áll, hogy a keresztények egy meghatározott napon /stato die/ összejönnek és Krisztusnak, mint Istennek tiszteletére énekeket énekelnek. Itt nincs megmondva, melyik napon jönnek össze a keresztények. Dr.T.Morer megállapítja:
'A második és a harmadik század keresztényei lassan és észrevétlenül kezdték megnyitni a templomnak ajtaját a hét elsõ napján. Indító okaik egyike az volt, hogy istentiszteleteikre a pogányok tömegét vonzzák. A keresztényi istentiszteletek ezután mind hasonlóbbak lettek a pogány szertartásokhoz. Kétség kívül, a vasárnap ünnepét a görögöknek és rómaiaknak köszönhetjük; bár elismerjük, hogy a régi egyiptomiak is a Napot imádták és a hét elsõ napját a vasárnapot annak tiszteletére ünnepelték. ... A keresztények alkalmasnak vélték azt a napot ünnepelni, amit a pogányok is ünnepelnek, sõt nehogy túl szûkkeblûek legyenek, vagy a pogányok megtérése elé ne gördítsenek akadályt, e nap nevét is megtartották.'
/Dr.T.Morer, Hat dialógusa az Úrnak napjáról. 22.23. old. / Jézusnak az volt a szándéka, hogy az evangélium az egész világnak hirdetõdjék. Az apostolok kötelessége volt megtanítani az embereket Krisztus tanára és mindazokat, kik hisznek, kioktatni arra, amit Õ parancsolt. Krisztusnak nem az volt a szándéka, hogy megtéretlen egyének, hanem megtértek jöjjenek az egyházba. A kereszténység nem terjedhetett a tudomány és az erkölcs tisztaságának kárára. E tekintetben semmilyen engedmények sem tehetõk." [365]
"Még mindig nem világos azonban, miért került a kereszténységben a szombati ünnep vasárnapra. Ebben egyrészt az is közrejátszott, hogy Hadrianus császár a II. században megtiltotta a szombat ünneplését. Másrészt azonban egy másik tényezõ játszott szerepet. Constantinus, aki 321-ben elrendelte a vasárnap megünneplését, nem volt keresztény. A keresztséget csupán 327-ben, halálos ágyán vette föl. A Constantinus verette érmék hátlapján sem Jézus, hanem a perzsa eredetû Mithrász Isten képe állott." [366]
"Konstantin 321-bõl való rendelete kimondja: A Nap tiszteletreméltó ünnepének, a 'venrabilis dies Solis'-nak mentesnek kell lennie a bírósági tárgyalásoktól és a városi lakosság minden tevékenységétõl. A falvak lakói viszont e napon szabadon mûvelhetik a földet; ugyanis gyakran elõfordul, hogy éppen ekkorra esik a szántás vagy a szõlõültetés legkedvezõbb ideje. Nem kell tehát elfecsérelni az égi gondviselés adta alkalmas pillanatot. /Codex Justinianus, III, 12, 2/ Ugyanezen év július 21-én kelt rendelkezésében pedig a császár megmagyarázza: Bár nem illõ dolognak tûnik a Nap tiszteletreméltó ünnepét bírósági vitákkal és veszekedésekkel megzavarni, másrészt mégis kedves és kellemes lenne ekkor kívánatos ügyekkel törõdni. Szabad tehát e napon rabszolgákat felszabadítani és emancipálást végezni. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy Konstantin e rendelete a világ legtöbb országában a mai napig érvényben van, ugyanis a 'dies Solis' természetesen a mi vasárnapunk. A császár a történelemben elõször nyilvánította a pihenés hivatalos és törvényes napjává. Minden késõbbi rendelkezés a különbözõ korokban és államokban csak ismétlése vagy alkalmazása a 321-ben hozott rendeletnek." [367]
A bomlásban lévõ római birodalom megmentését Konstantin császár a kereszténység egységesítõ erejének felhasználásával próbálta elérni. Ennek érdekében bocsátotta ki a vasárnaptörvényt 321.márc.7-én.
"Justin Martyr, a második század közepén elismeri, hogy vannak keresztények, akik a szombatot ünneplik. Bár Justin a 'nap nap'-ját képviselte, mégis egyik zsidóval folytatott párbeszédében 'bõkeblûnek' bizonyult a szombatot ünneplõ keresztények iránt. 'Úgy vélem - mondotta, - hogy mint egy édesanya gyermekei édes testvérekként kell velük társalognunk, mert õk is üdvözülhetnek.' /Justin Martyr, Dialóg a zsidó Trifononnal 47. fejezete./ A harmadik század végébõl és a negyedik század elejébõl eredõ 'A Szent apostolok konstitúciója' iratából kihangsúlyozódik a szombat ünneplése.
'Ünnepelned kell a szombatot az miatt, aki megszûnt teremtõi alkotásában ezen a napon, de az elõrelátás cselekedeteitõl nem szûnt meg. Ezen a napon a törvényrõl gondolkodjunk és ne restséggel töltsük idõnket'.
/The Ante-Nicene Fathers, VII. kötet 413. 423. Cit. az F.H.Zost, Op.cit.91. old. / A negyedik században 364-ben egyházi zsinatot tartottak Laodiceában. Ez alkalommal két jelentõs kánont szavaztak meg. A tizenhatodik kánont, amely meghatározta, hogy mit kell olvasni a szombati nyilvános istentiszteleteken, másrészrõl pedig a huszonkilencedik kánont, amely elítéli a szombaton pihenõ keresztényeket." [368]
"Szombatonként a templomban evangéliumokat és más Szent iratokat kell felolvasni."
XVI. kánon.
"A keresztények ne kövessenek zsidó szokásokat, és ne pihenjenek szombaton, hanem dolgozzanak ezen a napon. Mint keresztények, inkább az Úr napján õrizzék meg a nyugalmukat, ha lehetséges. Ha mégis zsidó szokások követésében érik õket, legyenek kiközösítve Krisztus színe elõtt." [369]
XXIV.kánon.
"Ez az irat világosan bizonyítja, hogy a negyedik században is voltak szombatünneplõ keresztények, ami nem tetszett éppen az egyházi vezetõknek, és ezért az ilyen keresztényeket kezdték kizárni. Az ötödik század két történésze, Socratesz és Sozomen bizonyítják, hogy abban az idõben sok keresztény ünnepelte a szombatot, különösen Keleten. Socratesz történész azt írja:
'Ami az összejöveteleket illeti, azokkal a következõ a helyzet. Míg az egész földkerekségen élõ egyházak minden héten szombati napon ünneplik a titkokat, az alexandriaiak és a rómaiak, valamilyen õsi hagyomány folytán vonakodnak attól, hogy így tegyenek. Az egyiptomiak, akik Alexandria szomszédságában élnek, és a Thébaiszban lakók tartanak ugyan összejöveteleket szombaton, de nem részesednek a titkokban, mint ahogy az a keresztényeknél szokás.' /Szókratész egyháztörténete 359. old. Vanyó sorozat IX. kötet./
Ezen idézetekbõl is világosan láthatjuk, hogy bizonyos hagyomány alapján Róma és Alexandria hagyták el elsõknek a szombatünneplést. Ez nem apostoli hagyomány alapján történt, mert az apostolok a szombatot ünnepelték, hanem ez a hagyomány az Isten törvényével és a szombattal ellentétben álló pogány eredetû hagyomány. I. Gergely pápa /540-604/ egyik iratában kiemeli, hogy Rómában még mindig vannak szombatot ünneplõ keresztények. A pápa haragszik ezekre a keresztényekre, és a legilletlenebb kifejezésekkel illeti õket. /Válogatott levelek XXIII. 42./ A szombatot azonban az elsõ öt század folyamán szüntelenül ünnepelték a Római Birodalom különbözõ részeiben. Sõt, I. Nagy Gergely pápa legnagyobb bánatára egyesek még a hatodik században is ünneplik Rómában. A negyedik század után mind nagyobb számban kezdenek behúzódni az egyházba a nem keresztényi szokások. Valamikor a pogány templomoknak, képeknek és szobroknak tulajdonított hatalom most átszállt a keresztény templomokra, a szentelt vizekre és a szentek képeire. Ez a kor a nyomorúság kora volt Krisztus hívõ követõi számára, akik elhatározták, hogy minden áron hûek maradnak Istenhez és törvényéhez. Az elsõ apostoli egyház tanának hû õrizõi a valdensek voltak. A valdensek nem ünnepelték a római egyház ünnepeit. Az egyik történész a következõket írja róluk:
'A középkor végén Vald Péter tanítványai a szombatot ünnepelték, ugyanúgy gyakorolták a keresztséget, mint valamikor az apostoli egyház. Gyermekeiket pedig Isten parancsolataira és a keresztényi vallás alapjaira tanították.'
/William Jones, The History of the Christian Churc, II. kötet 71.oldal./
Delinger történész szerint ez különösen a valdensek egyes ágára vonatkozik, úgymint a passzazsérokra, és Csehszlovákia valdens testvéreire, a piemontistákra vonatkozik. Kiemelkedõ történészek állítása szerint Írország és Skócia egyházainak úgynevezett kuldiai keresztényei a szombatot ünnepelték és éppen e miatt gyûlölték õket a római misszionáriusok." [370]
Itáliában Hefele püspök a 791-ben tartott friauli zsinaton felemlíti, hogy
'a parasztok sok helyen a szombatot tartják.'
(A koncilliumok története III.720. old. )
Egy további bizonyítékot nyújt nékünk az etiópiai egyház, amely habár minden oldalról az islámtól van körülvéve, külsõleg a többi keresztényekhez hasonlóan, mégis megõrizte a kereszténységét elszigeteltségében is. Mind a mai napig szigorúan megtartották a szombatot.
A sokféle üldözésnek és rágalmazásnak kitett különféle szombatünneplõ közösségek itt-ott felbukkannak a történelem során, ámde a szombatot ünneplõ kopt egyház történelmi folyamatosságban él az apostoli kortól napjainkig. Mint legõsibb, egységesen fennálló és több milliós létszámú - ám Magyarországon nem különösebben ismert - vallási közösség, megérdemli hogy egy kissé részletesebben foglalkozzunk múltjával, eredetével:
" 30 után Keresztény térítés Egyiptomban. 68 Márk evangélista, Alexandria apostola vértanúsága.1971-tõl III.Senuda pátriárka. [371]
III.Senuda elõtt VI. Cirill pátriárka uralkodott 1959-1971-ig. Õ volt a kopt egyház 116. pátriárkája.
A kopt egyház alapítójáról, Márk evangélistáról:
"Márk gyermek volt még, amikor az Úr maga köré gyûjtötte apostolait, és Jeruzsálemben beteljesítette a Megváltást. Ezért, jóllehet Márk Jeruzsálemi volt, személyesen nem találkozott Krisztussal. Az Apostolok Cselekedeteibõl ennek ellenére sok mindent megtudhatunk róla. Péter ugyanis miután csodálatosan kiszabadult Heródes börtönébõl, 'elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak'. Márk anyja özvegy lehetett, mert a férjérõl soha nincs szó. Házát az elsõ Jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtónálló szolgáló, Rodé, a hangjáról ráismert (Csel.12,11-17.). Vannak tudósok, akik valószínûnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az Apostolok a Pünkösd ünnepére is. A Getszemáné-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben. ... Ezek után érthetõ, hogy a feltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s hogy az ifjú Márk az elsõk között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja õt a fiának (Pt.I.5,13.). Kr.u.44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az antióchiai egyház a Jeruzsálemiek segítségére sietett, s Pál és Barnabás hozta az adományt. Nyilvánvalóan Márk anyjának házában szálltak meg, mert Barnabás Márk nagybátyja volt, talán épp édesanyjának a testvére. Amikor visszaindultak Antióchiába, magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli munkában. Egy évvel késõbb Pál és Barnabás Ciprus szigetére indult, és magukkal vitték Márkot is. ... A következõ tíz évrõl, 50 és 60 között Márkról nincs adatunk. 60 körül Szent Péter mellett Rómában (Pt.I.5,13.), 61-ben pedig Pállal van. ... A legszorosabb kapcsolat Péterhez fûzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint 'Péter tolmácsáról'. ... A hagyomány Márkot mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Õ volt a város elsõ püspöke, és valószínû Traianus császár idejében (98-117) szenvedett vértanúságot." [372]
"Minden keresztény tudja, hogy Krisztus gyermekkorát Egyiptomban töltötte, de kevesen hallottak arról, hogy Egyiptom volt az elsõ ország, ahol a kereszténység elterjedt. - Hála Szent Márk evangélistának. ... Az elsõ egyiptomi ember, aki az evangélium hatására megtért, állítólag egy varga volt. A történetet egy hagyomány õrzi. Amikor Márk Rakote-Rá, - a napisten erõdítménye - kavicsos utcáin végigment, elszakadt szandáljának egyik sarokszíja. Betért Ananius vargához, hogy megjavíttassa. A varga fogta az árt, munkához látott, szerencsétlenségére azonban az ár a tenyerébe szaladt. 'Úr Isten !' kiáltotta. Márk ápolta a szegény embert, aki olyan gyorsan meggyógyult, hogy azt csodának tulajdonította. Közben lelkesen hallgatta a Palesztinában történt eseményeket és elhatározta, hogy felveszi a keresztény vallást. Ananius vargát késõbb püspökké szentelték, Szent Márk utódja lett és 68-ban halt mártírhalált. Szent Márk után Ananius neve a második helyen szerepel a pátriárkák hosszú sorában. Történelmi feladatát 68-83-ig töltötte be. Ebben az idõben hét római császár követte egymást a trónon, Nérótól Domitianusig.) ... - Tehát az alexandriai egyiptomiak az elsõ keresztények közé tartoznak. - Ez biztos. Egyébként a koptok büszkén vallják, hogy az egyik legõsibb, az elsõ Pünkösdkor létesült Jeruzsálemi közösségnek lelki örökösei. - Hány kopt él ma Egyiptomban? - A számadatok különbözõek. A kormány hivatalos adatai szerint megközelítik a 2 milliót. Egyes koptok ezzel szemben 8 millióról beszélnek. Az 1978. évi egyházi népszámlálás adatai több mint 4 millió koptról adnak számot. Mondjuk tehát, hogy 4-5 millió között lehetnek." [373]
"Különös, hogy az abessiniai egyházban több zsidó szokás, így a körülmetélés, a szombatnak a vasárnap mellett való megünneplése, zsidó ételtörvények és más effélék honosodtak meg." [374]
A szombatünneplés ténye csak akkor tûnik különösnek, ha nem vesszük figyelembe a kopt kereszténység eredetét. Ha ezzel számolunk, akkor egyszerûen arról van szó, hogy a kopt kereszténység inkább megmaradt õsi állapotában, és nem tette magáévá a római kereszténység tanításbeli változtatásait.
"Egyiptom õsi keresztényeit - akiket késõbb a Krisztusi egy természetrõl vallott téves tanítás elszakított az egyház egységétõl - koptoknak, vagyis egyiptomiaknak nevezzük ..." [375]
"A monophysiták etióp egyházának Szentírási könyvei között bõven találni apokrifeket is. ... Ószövetségi emlékek: liturgikus életükben a szombat megünneplése, fegyelmi szabályaik között pedig a kötelezõ körülmetélés. Ezen utóbbit kezdik hivatalosan hatályon kívül helyezni." [376]
"A szombatünneplés évszázadokon megmaradt még az etióp keresztény egyházban is, mivel távolsága miatt nem hatolhatott oda a római egyház. 1534-ben a lisszaboni udvarnál az etióp követ kijelentette: 'Mivel Isten a teremtés után a hetedik napon megnyugodott, kimondottan Isten akarata elleni cselekmény lenne, ha mi is nem azt a napot tisztelnénk. Különösen azért is, mert Krisztus nem a törvény eltörlésére, hanem betöltésére jött. A szombat tiszteletben tartása nem a zsidók utánzását, hanem Krisztus és apostolai iránti engedelmességet jelenti.' /Michael Geddes, Church History of Etiópia. cit.a A.Wearner, op.cit. 133.134. old. / [377]
"Alexandria Antiochiával és Bizánccal szemben is az igaz hit képviselõje volt az V. század közepéig. Hogyan történhetett, hogy az utolsó nagy, egyházrészeket elszakító eretnekségnek maga is áldozatul esett és a mai napig testén viseli ez az apostoli egyház a szakadás sebeit?" [378]
"Dioskoros pátriárkát, aki a chalkedoni zsinat (451) határozatát megtagadta és a tévtanítás mellé szegõdött, elsõsorban egyházpolitikai kérdések fordították Bizánccal szembe. Az 'új Róma' hatalmi elõretöréséig Alexandria szinte egyeduralkodó volt a keresztény Keleten. ... Bizánc ezt a hatalmat visszaszorította, sõt saját hatalmát egyre nyomasztóbban kényszerítette rá a keresztény világ hajdani uralkodójára. Mikor a chalkedoni zsinaton saját hatalma bizonyságául az öt patriarchatus tulajdonképpeni vezetõjének akarta magát egyetemes hatékonysággal nyilváníttatni (Rómának csak tiszteleti elsõbbséget biztosítva), Alexandria szintén hatalmi kérdésekben érzékeny fõpapja, Dioskoros nem a tanítás tisztaságát tartotta elsõdlegesen szem elõtt, hanem a fölé tornyosuló hatalmat, mely az általános tanításban is fölé akar kerekedni egyház-testvéreinek. A zsinati határozat megtagadásának inkább ez volt a mélyben mûködõ rugója, mint elvi, hittani meggondolás. A sajnálatos tény bekövetkezett. Részben Egyiptomba menekülõ szír-monofiziták, részben a tévtanítás mellé szegõdõ koptok saját területükön terjesztik az eretnekséget." [379]
"Az egyiptomi koptok, az eredeti õsök egyenes leszármazottai, az igaz hit valamikori védõi és Bizánc megtagadói századok során kisebbséggé zsugorodtak." [380]
Ami a monofizita eretnekség vádját illeti, a dolog talán nem is olyan egyértelmû ha az alábbiakat elolvassuk:
(Az ortodox koptok és a katolikus koptok különállásáról szólva:)
"- Csak a pápaság elismerése választja el õket egymástól? - Nem. Ez csak az egyik szempont, ami a 451. évi Kalkedoni zsinatra nyúlik vissza. Az ok egy tanításbeli vitakérdés volt. Valószínûnek tûnik, hogy itt nem egyszerû szóhasználati különbségrõl van szó, hanem politikai indokok is közrejátszottak a szakadásban. (A vita középpontjában a görög fûszisz, természet szó áll. A konstantinápolyi teológusok a 'természet' szó jelentésével fordították, az egyiptomiak, a koptok, a 'személy' fogalmát fogadták el. Számukra Krisztus egyetlen személy, akinek két természete van, emberi és Isten I. Pontosan így fogalmaztak a katolikus teológusok is. A szakadást valószínûleg fordítási pontatlanság okozta. ... 15 évszázadnak kellett eltelnie, hogy mindezt felismerjék. Igaz ugyan, hogy mint már említettük, ez a szóhasználati eltérés csak ürügyül szolgált az akkori szétválásra.) ... Számomra csak egy a lényeges, hogy a koptok testvéreink Krisztusban. Testvérek, akiktõl nagyon sokat tanulhatok. ... - Most a püspökeikrõl, a papjaikról és a szerzeteseikrõl beszél? - Bármelyik koptról így beszélhetek, kezdve azoktól, akik a nyomornegyedben élnek. Higgye el, példát adnak nekem. Mélybe gyökerezett hitük miatt. - Erre szükség is volt, hogy ellenálljanak mindenféle hatásnak, sõt egyes korokban, mint az arab megszállás idején, még az üldöztetéseknek is. - Ez a 641. évben történt. Gondoljon csak bele, több mint 13 évszázada. - Ismeri a 'pápájukat'? Bába Senudát? - Igen, sõt jelen voltam a koronázásán, 1971. november 14-én. ..." [381]
Így nyilatkozott a szentéletû Egyiptomban szolgáló katolikus apáca. A könyv szerzõje beszélgetést folytatott egy kopt püspökkel is. (Bába Senudával) Ebbõl részlet:
"- Bár középiskolás koromban a tanáraim próbálták megmagyarázni, igazán sohasem értettem mi választja el önöket, koptokat tõlünk katolikusoktól. - A Khalkedoni zsinat 451-ben kihirdette, hogy az örök Ige Isten egyszülött fia, aki Szûz Máriától született embersége szerint, õbenne két természet van anélkül, hogy az összekeveredett, megváltozott, vagy megosztott lenne. - Ha jól tudom, éppen ezen a Kalkedoni zsinaton ítélték el a monofizitizmust. Azt a tanítást, amely szerint a megtestesült Igében csak egyetlen egyedi természetet ismer el az emberség és az Istenség egyesülése után. - Igen, ez volt a monofizitizmus tanítása, ... Eutyches, a Konstantinápoly közelében lévõ kolostor archimandritája hirdette. ... - Mégis gyakran azt hallani, hogy a koptok monofiziták ... - A nyugati egyház alaptalanul tekint bennünket monofizitának, mi mindig is az egyetlen megtestesült Istenben hittünk, akiben az emberség és Istenség egyaránt teljességgel egyesül és jelen van anélkül, hogy összekeveredne vagy megváltozna. (Mindezt világosan állítja az a közös nyilatkozat, melyet 1973.május 10-én VI. Pál és Senuda pátriárka írt alá Rómában tett látogatása végén:
'Jézus Krisztus Istenségét tekintve tökéletes Isten , és emberségét tekintve tökéletes ember, benne az Istenség egyesült az emberséggel. Ez az egység reális, tökéletes, minden zavar, változás, megosztottság vagy szétválasztás nélkül.'" [382]
Fenti példa jól szemlélteti, hogy mennyire háttérbe szorultak sokszor a tanítások a hatalmi szempontok mögött. Sokszor tanításbeli kérdésekkel hatalmi törekvéseket igyekeztek leplezni.
Többször találkozunk a fenti idézetekben olyan megállapítással, miszerint a monofizita eretnekség elfogadásáig az õsi keresztény hit õrzõje volt a kopt egyház. (Mint olvashattuk, ez az eretnekség is csak mondvacsinált volt.) Márpedig a szombatünneplést nem az idõk során tették magukévá, hiszen erre semmi indokuk, késztetõ okuk nem lett volna, hanem az õsi, hithû keresztény gyakorlatukhoz tartozott.
Lehetséges, hogy ha nem gyújtják fel az alexandriai könyvtárat, akkor sok mindent más megvilágításban láthatnánk.
"Alexandria híres könyvtára minden kincsével együtt az iszlám vallási fanatizmusának, gyûlöletének és pusztító kíméletlenségének áldozata lett /Omár kalifa 640/; elvesztek az ó- és újszövetségi Szentírásnak õsi kézirataival együtt az egyházatyák eredeti írásai, a bölcselõk tudományát megõrizni hivatott tekercsek." [383]
"A tizenhatodik század reformátorai közül Luther munkatársa Karlstat meg volt gyõzõdve a hetedik nap megünneplésének fontosságáról. 1554-ben azt írta:
'Isten minden parancsolata azt követeli tõlünk, hogy hasonlóak legyünk Istenhez. A szombat is a szentséghez vezet, amit Isten még Édenben felállított, mert olyan megnyugvást ad, amint Isten is megnyugodott cselekedeteitõl'.
Luther nem egyezett Karlstat ezen nézetével, ami miatt elég szigorúan támadta is.
'Ha Karlstatra hallgatnánk - mondotta Luther - újból visszatérítene bennünket a szombatünneplésre'".[384]
"Az 1530-ból való Melanchton Fülöp által szövegezett és Luther Márton által aláírt Ágostai Hitvallás (Az evangélikus egyház fõ hitvallása) XXVIII., Az egyházi hatalom c. cikkelyébõl:
'Iszonyú nagy viták folytak a törvény megváltozásáról, az "új törvény" szertartásairól és a szombatnap megváltoztatásáról. (...) Vita folyik ezenkívül arról is: van-e joguk hozzá a püspököknek vagy a lelkészeknek, hogy szertartásokat vezessenek be az egyházba és törvényeket hozzanak ételek, ünnepek ... stb. dolgában? (...) Megemlítik a szombatnapot, amelyet nyilvánvaló módon a Tízparancsolat ellenére cseréltek fel a vasárnappal. Egyetlen példát sem hánytorgatnak annyit, mint a szombatnap megváltoztatását. Bizony, nagy az egyház hatalma - állítják (t.i. a katolikus fél)-, hogy még a Tízparancsolat egyike alól is feloldott! De a mieink ebben a kérdésben azt tanítják, a püspököknek - mint az elõbb bizonyítottuk - nincs hatalmuk rá, hogy az evangéliummal ellentétben rendeljenek el valamit.' [385]
A reformáció kezdeti idejében, a kereszténység kebelében mindenütt felbukkannak a szombat megszentelõi is. Így: Cseh, Morva, Magyar, Orosz, Finnországban, Skandináviában, Angliában, s késõbb Észak-Amerikában is, amelyeknek töredékei mind a mai napig fennmaradtak a legnagyobb fokú üldözések ellenére is.
"A kelta egyházban egészen a XI. századig tartották a szombatot." /Lange: Skócia története 1909.I.K.96.1./ [386]
Zinzendorf gróf, aki az újabbkori missziószellem tulajdonképpeni felébresztõje és oly sok áhítatos keresztény vallásos éneknek a szerzõje volt, élete végéig a szombatot ünnepelte meg, s azt az 'Úr nyugalomnapjának' nevezte. Egyik vasárnap egyházi éneket írt lányával, mikor megjelent nála a község bírája, és a király nevében megtiltotta nékik az írást, továbbá hétfõn a törvény elé idézte õket, ahol hat schillingre büntették meg. /Spangenberg V.1437./ Tehát Zinzendorfot, Istennek ezen emberét azért büntették meg, mert az evangéliumi szabadság vasárnapján egyházi dalokat írt, jóllehet Õ Istennek igazi napját lelkiismeretesen megszentelte.
Még csúfosabban bántak el egy John James nevû angol hetednapi baptistával, akit 1661-ben nyilvánosan kivégeztek, feldarabolták, s testét a város kapuira függesztették, fejét pedig a gyülekezeti helyiség elé, amelyben mindhalálig hûségesen hirdette az isteni törvényeket. /A baptisták története 372. old. /
"A zsidó hagyomány aprólékos részletességgel dolgozta ki a szombat törvényeit. A kereszténység viszont magát a heti ünnepnapot is átvitte szombatról vasárnapra. A késõ ókorban, majd a középkorban számos eretnekmozgalom elvei között szerepelt a szombat rehabilitálása, a vasárnap eltörlése annak ellenére, hogy vallási nézeteik vajmi kevés helyen érintkeztek a zsidó felfogással vagy akár az ószövetségi teológiával. Nagy Szent Gergely pápa a VI. század fordulóján elõdei és utódai véleményét is összegezte, amikor megállapította, hogy a szombatolók a zsidók felé sodorják a keresztény vallást, bármennyire is Jézus követõinek tartják magukat. (Nicene and Post-Nicene Fathers of the Christian Church XIII. New York 1898. 336. old. ) A XII-XIII. századi valdens és passagii eretnekségek hitelvei között is felbukkan a szombatmotívum, de a pápai kijelentéssel ellentétben e középkori mozgalmak következetesen keresztények akartak maradni. A szombatolás mint önálló, a zsidóságtól teljesen független eretnek jelenség Európa-szerte követõkre talált. Skandináviában az 1435. évi bergeni, majd egy évvel késõbb az oslói zsinat igyekszik fellépni ellenük. A katolikus dogmavilágban magának helyet követelõ szombatolás a legendáriumok lapjaira is beférkõzött. Egy XI. századi írországi legenda szerint Szûz Mária két asszonynak gyógyulást Ígért, ha azok megtartják a szombatot, és ezen a napon zsoltárokat énekelnek. (Historisk Tidsskrift I. 1871. Idézi Conradi, L.R.: Thes Historz of Sabbat. Hamburg-Wostengham 1917. 647. old. ) A XVI. század legelején erõre kapó anabaptista mozgalom szombatos szárnyának egyes képviselõi Oscar Glait, Andreas Fischer és mások a szombatot az isteni kinyilatkoztatás szerint értékelték. ... (Hasel., F.Gerhard: Sabbatarian Anabaptists of the Sixteenth Centurz, in: Andrews Universitz Sommer Series. V. 1967. 101-121: uo. VI.19-28. old. ) Véleményük szerint a szombat a Dekalógus (A Tízparancsolat) része, és mint ilyen, megtartására nem vonatkozik az Újszövetségben Jézustól kapott Törvény alóli szabadság. A XVI. század végén a svájci Rudolf Hospinian valószínûleg a reformáció keretein belül jelentkezõ nézetek alátámasztása céljából elvileg is összegezte a szombat megtartásának problémáit. Megállapítása szerint a szombat nem Mózesi eredetû, ezt Isten maga hirdette ki és vezette be még a világ teremtésének idején. Örök és állandó jel, aminek változatlan jelentõsége van az Ó- és Újszövetségben egyaránt, vagyis a keresztények számára is megtartandó. (Hospinian, Rudolf: De origine festorum Judaeorum. Tiguri 1592. 10-Colinson, Patrick: The Beginnings of English Sabbatarianism, in: Studies in Church History. I. London 1968.201-221. old. ) Arról pedig senkit sem kell meggyõzni, hogy az anabaptisták az Újszövetség legkövetkezetesebb hívei voltak. A szombat önmagában tehát nem lehet a 'judaizálás' jellemzõ eleme." [387]
A katolikusok és protestánsok együttesen jártak el a szombatot tartó keresztényekkel szemben.
"Magyarországon és Transylvániában a tizenhatodik század elején igen erõs volt a szombatünneplés mozgalma. A mozgalom élén Nagy Szabó állott, majd Õssi András /1595-1610/ Õssit, Péchi Simon váltotta fel." [388]
"Péchi ... vasárnap helyett a szombatot üli meg, húsvét helyett pészachot ünnepel, a napot estétõl-estéig ... számítja, ... megtartja az ételtörvényeket ... Az erdélyi szombatosság a XVII. század elsõ évtizedeiben alakul ki, 1595-ben már törvényeket hoznak ellenük, s fõ- és jószágvesztéssel büntetik a zsidózókat. ... I. Rákóczi György 1638-ban Deésen ül törvényt a folyton szaporodó szombatosok százai felett. Akire rábizonyult, hogy a szombatot tartotta meg, disznóhúst nem evett, a húsvétot zsidó módra kovásztalan kenyérrel ünnepelte, azt a deési törvényszék fej- és jószágveszésre ítélte." [389]
"Angliában I. Erzsébet királynõ idejében a szombatünneplés mozgalma különösen a baptisták között vett lendületet, és így került sor a szombatünneplõ baptista egyház alapítására. Mumford Sámuel ezen szombatünneplõk csoportjának egyik tagja 1664-ben Amerikába költözött. Így kezdett terjedni Amerikában is a szombatünneplés. 1843-44-ben a hetednapos baptisták, azaz a szombatot ünneplõ baptisták böjtöt és imanapokat tartva kérték Isten t, hogy más barátokat is adjon, akik belátnák Isten letiport törvényének fontosságát. Isten meghallgatta imáikat. Ekkor az adventi üzenet néhány kimagasló prédikátora is elfogadta a szombatot, mint a nyugalom napját." [390]
Az egyháztörténelem bizonyságai alapján látható, hogy az apostolok korától kezdve, egészen a mai napig, megszakítatlan nyomait találjuk annak, hogy keresztények a szombatot, mint "Az Úr Szent nyugalomnapját" ünnepelték. Ezek közül sokan vérükkel pecsételték meg hitüket, az Úr Szent nyugalomnapjához való ragaszkodásukat.
________________________________________________________________

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

1-8 11.05-1 11.12-2 3. óra 8. alap alternatív energiaforrások áramlástan bioetika biztonságpolitika diák diasor éghajlattan érzékelő falusi turizmus fogalomtár folyami duzzasztómű gazdaságföldrajz germánok gótika iii hőtan infoii innováció ipar kant kéregedzés kosztolányi középkor kronológia lm görbe metafora mills minta növényszervezettan jegyzetek oprendszerek os oscar niemeyer önköltség pénzügy i. prácser tamás pszichológia röviditett speech sounds számvitel szervetlen ter.védelem tudomány vízlágyítás vizsga feladatsor vizsgasor