|
Mi a kreditvadasz.hu
Egy felsőoktatási közösségi oldal amely segít kapcsolatot tartani a hallgatók között, így segítséget nyújt a sikeres tanulmányokhoz...
HungaryPécsi TudományegyetemBölcsészettudományi KarKommunikáció és médiatudományTársadalom ElméletJegyzetekKultúra és társadalomelméletek
A társadalomtudományok történeti kialakulása:
Történetírás: figyelmét a történeti, konkrét események lefolyásának pontos leírására összpontosít
Demográfia: A XVII. Század közepén önállósult, amikor John Graunt a londoni halálozási adatokat kezdte elemezni. A demográfiában mindig a statisztikai adatok elemzése volt a kitüntetett módszer.
Politikatudomány: A XVII. Század második felében jelent meg John Locke politikatudományi munkája.
Közgazdaságtan: A közgazdaságtan elsődleges célja az volt, hogy az állam nem avatkozik be a gazdasági életbe, akkor a piacon az egyes emberek önérdeket követő viselkedése optimális gazdasági eredményhez vezet.
A társadalomtudományok emberképe:
- a klasszikus közgazdaságtan emberképe a homo oeconomicus. E szerint az ember mindig racionálisan dönt, cselekszik, továbbá a haszna maximalizálására törekszik.
- a szociológia viszont a homo sociologicus emberképből indul ki. E szerint az ember tevékenységében a társadalmi normákhoz igyekszik alkalmazkodni.
- az egyént jelentős mértékben tudat alatti motívumok irányítják, ennek alapján beszélhetünk homo psychologicusról is.
- az embert alapvetően a hatalomvágy, a hatalom megszerzése és megtartása mozgatja. Ezt az emberképet homo politicusnak nevezhetjük.
2. Durkheim és Weber klasszikus szociológiájaDurkheim:
Durkheimet a francia és ezen keresztül a modern európai szociológia atyjaként tisztelik abban az értelemben, hogy a 19. század végén gyakorlati és elméleti tudományszervezői tevékenységével ő alapozta meg a tudományág önálló diszciplínaként való elismertetését.
(1978) rámutatott arra, hogy a deviancia nem az adott viselkedés lényegéből következik, hanem az adott társadalom ítéletéből, a társadalomban elfogadott normákból. Képzeljünk el egy csupa szentből álló társadalmat – mondja Durkheim – ebben a társadalomban a mi szemünkben bocsánatosnak és lényegtelennek tűnő hibákon megbotránkoznának, sőt puritán közösségek a házasságtörő nőt milyen szigorúan bűntették!!!
Durkheimnek nem volt specifikus tudásszociológiai elmélete. Ez nem zárta ki, hogy – bármivel is foglalkozzon – ne érintse mindig a tudat/tudás kérdéseit. Magyarázó sémáiban a tudatnak, a reprezentációknak, a kommunikációs és érintkezési folyamatoknak mindig kitüntetett szerepük volt. Ez alapján még azt is lehetne mondani, hogy Durkheim egész szociológiája tudásszociológia volt. A paradoxon csak látszólagos. Éppen a tudásszociológiai elmélet, a tudat/tudás kérdésével kapcsolatos pregnáns és egyértelmű, egymással összhangban levő állítások hiánya tette lehetővé, hogy a tudat/tudás témái diffúz módon, mindenütt jelen legyenek.
A 90-es években Durkheim két dolgot szinte magától értetődőnek tekintett vagy kívánt tekinteni. Az első az volt, hogy a szociológiai vizsgálat tárgyát képező reprezentációkkal kapcsolatban episztemológiai, az érvényességükre vonatkozó kérdéseket célszerűtlen felvetni, hiszen ezek mint dolgok adottak és külsőlegesek. A másik, kevésbé reflektált meggyőződése az volt, hogy a szociológus tudása, mint tudományos tudás, minőségileg más, mint a társadalmi tényként kezelt reprezentációk összessége. Ezek a meggyőződések a szociológia és a filozófia viszonyára vonatkozó durkheimi nézetek következményei voltak.
Weber:
Ma Webert Marxszal és Durkheimmel együtt a modern szociológia alapítóinak tekintik, miközben kortársai elsősorban történésznek és közgazdásznak tartották. Míg azonban Durkheim Comte-hoz hasonlóan a pozitivistákhoz tartozott, addig Weber az antipozitivisták közé sorolható, csakúgy, mint barátja és a német szociológia jeles képviselője Werner Sombart. Weber munkássága indította el az antipozitivista forradalmat a társadalomtudományokban, amely hangsúlyozta a különbséget a társadalom- és természetttudományok között.
A hatalomról alkotott elméleteiben megkülönböztette a fizikai kényszer fenyegetésén alapuló hatalmat az uralomtól, amelynek alapja a társadalom tagjainak az a meggyőződése, hogy a kormányzat jogos, azaz legitim. A legitimitás 4 formáját különböztette meg: a transzcendentális (a hatalmat vallási érvekkel bizonyították, például Egyiptomban a Napkirály), tradicionális (királyi), a karizmatikus (népvezérek) és a racionális (választásokon alapuló, jogszabályokat követő) uralom legitimitását. Weber a történeti fejlődésben a racionális uralom térhódítását gondolta, annak jó és rossz oldalaival együtt.
Tudományos munkásságának jelentős részét a vallásszociológiai kutatások alkotják. Ezek alapkérdése, hogy hogyan hatottak a különböző vallások a társadalomra, a politikára és a gazdaságra. Webernél a gazdaság, különösen a kapitalista gazdaság kifejlődése, a modern gazdaság kialakulása függ az adott társadalom vallási nézeteitől
3. A mindennapi élet szociológiája: fenomenológia és szimbolikus interakcionizmusA harmincas évek elején kialakult, majd a második világháború után újjászerveződött polgári ideológiai-esztétikai irányzat. Képviselői (Adorno, Horkheimer, Benjamin, Habermas, Marcuse stb.) élesen bírálják a monopolkapitalista társadalmat, de elutasítják a szocialista fejlődés alternatíváját, s a konzumkultúrával a radikális avantgardizmust állítják szembe.
5. Elias kulturális szociológiája(1987) fogalmazta meg a civilizásiós elméletét. A mindennapi viselkedés megváltoztatásában látta a társadalmi változás, a civilizálódás lényegét. Kutatta többek között a mindennapi életben megnyilvánuló agresszivitásnak, az udvariassági szokásoknak, a heves érzelmek kifejezésre juttatásának, illetve elfojtásának, az étkezési szokásoknak, az anyagcsere elvégzésének, a meztelen megmutatkozásoknak (fürdésnél), az együttalvásnak, stb. évszázados változásait.
6. Habermas: a nyilvánosság elemzéstől a kommunikatív cselekvés elméletéigNémet társadalomtudós (1929-)
A társadalmiság alapegységeként elfogadja a cselekvés-elméleti kiindulópontot, és a társadalom makroszekezetének differenciáltságát az egyes cselekvési típusok eltérései alapján elemzi.
A differenciáltság kereteként csak szűk körben fogadja el a rendszerképződést, és ezeket, mint az ember teljességét eltorzító fejlődéseket fogadja el.
A gazdaságot és a politikai rendszert tekinti rendszerszerű képződménynek, és ezek alatt az emberi személyiség teljességét az „életvilág” kategóriájával fogja össze a társadalom többi cselekvéseinek területét.
A modern társadalmak makroszerkezete, mint olyan differenciálódás eredménye jelenik meg, ahol az életvilágból kiemelkedik a gazdasági, valamint a politikai-közhatalmi alrendszer, és a két alrendszer egyre szélesebb körben felbomlasztja az emberi teljességet biztosító „életvilág” területét.
Íly módon végül is nagy hatékonyságot érnek el a modern társadalmak, de a rendszerszerű szerveződés egyre inkább veszélyezteti a normális létezést.
Habermas szerint nem lehet minden cselekvő közötti kapcsolatot rendszernek tekinteni, és a társadalom makroszintjén is csak a gazdaság és a politika szférája esetében látja ezt megvalósulni.
Nem csak a gazdaság és a politika szerveződésének megragadására leszűkítve tartja elfogadhatónak a rendszerfogalmat, de a rendszerek reálisan megfigyelhető terjedését is mint modernizációs zsákutcát fogja fel.
A szokásos objektív világ mellett, amely a tárgyak világa, megkülönbözteti a szociális világot és szubjektív világot.
A szociális világhoz tartozik a normakövető cselekvés, a szubjektív világot jeleníti meg a drabaturgiai-expresszív cselekvés.
Kommunikatív cselekvés: nem érdekvezérelt, mégis nagy racionalitásfokú, amelyben a cselekvők megegyezést keresnek egy cselekvésszituáció értelmezéséről és cselekvéseiket egyetértés alapján összehangolják. Központi fogalma az interpretáció, cselekvési közege a nyelv. A kommunikatív cselekvés mindhárom világra vonatkozást és érvényességet felveheti az előbbiek megegyezésre orientált alkalmazása. Egy beszélő szándéka megegyezésre orientált (kommunikatív), ha igaz, helyes és hihető a kijelentése. Habermas részletesebben kétféle cselekvési orientációval foglalkozik: - sikerorientált cselekvés (hatalom, pénz megszerzése – közömbös a hagyomány, haza)- kommunikatív cselekvés (nem énközpontú, a megegyezési konszenzusok irányítják – partnerség, tolerancia)Evvel létrehoz egy dichotóm társadalommodellt, ami „rendszerből” és „életvilágból” áll. Rendszer: gazdaság, államigazgatás (pénz, piac, teljesítmény) Életvilág: kultúra, társadalmi csoportok, személyiség Ezt részletesen a Kommunikatív cselekvés elmélete c. művében taglalja.Elismeri, hogy a célirányos rendszerek nagy evolutív előnyökkel rendelkeznek, de szerinte a megoldás az, hogy egyszerre kell biztosítani a modernizációt és az életvilág védelmét. 7. A posztmodern szociológiaA posztmodernitás nem önálló történelmi időszak vagy korszak, hanem a modernitáson belül uralkodó irányzat: a leltárkészítés és a kritikai értékelés időszaka, tehát a modernitás kritikai készletfelmérése.
- nem bocsátkozni hosszú távú kötelezettségekbe
- óvakodni minden szilárd megállapodottságtól
- nem kötõdni egy helyhez, bármilyen kellemes legyen is az átmeneti ott-tartózkodás
- nem szentelni az életünket egyetlen hivatásnak
- senkinek nem esküdni állhatatosságot és hûséget
- a jövõt ugyan nem kontrollálni, de nem is terhelni jelzáloggal...
- nem engedni a múltnak, hogy beleérjen a jelenbe
